Találkozott -e valaki olyannal, hogy egy Cateye Micro Wireless rosszul méri a maxsebességet? Jöttem le a hegyről és látom hogy 66 körül jár, ennél gyorsabban nem is mentem, ám mire leértem 75-öt mutatott. Másnap csak városban voltam és este már 88-at mutatott. Lehetséges, hogy elaludtam és közben megtolt egy motoros?
Amikor Óbudán laktunk, a liftben gyakran találkoztunk egy tornatanárral, aki a házban lakott, mindig a bringáját vitte le a földszintre. Természetesen nem testedzés céljából, hanem hogy eltolja kb. 15 méterre, a ház aljában lévő lévő Barbi presszóhoz, ahol egész este ivott. :-)
Ha már Barcson jártál, érdemes lett volna átgurulni Horvátországba, Verőcére (Virovitica).15 km. Más ország, más épített környezet, más szokások, más emberek...
A laktanyán kint van a tábla, fegyverrel bemenni tilos (azért tartott olyan sokáig a délszláv háború. Kimenni még csak sikerült, de utána úgy kellett éjjelente visszalopni a kerítésen átemelve a tankokat, ágyúkat).
Meglepő, hogy az út milyen sima, döci mentes.
Nálunk az aszfalt-foltozásokat automatikusan kikerülöm, mert valahogy mindig lépcsőt sikerül csinálniuk a javítóknak.
Az elején ott is kerülgettem, aztán egyszer rámentem egyre, majd utána nem kacskaringúztam többet. Teljesen sík, mintha csak úgy lenne felestve. Még a folt foltozása is.
Olyan is volt, hogy a B200-ról néhányszor több bringás jött haza egy vonattal, mint a hivatalosan megengedett négy fő. Néhány utas ugyan morgott, hogy a 3 m-rel arrébb lévő ajtóig kellett gyalogolnia, de a kalauz nem bántott minket.
Sógoromékat viszont pakkostul, biciklistül hátraküldték a vonat végére, amikor hozzájuk csatoltak néhány vagont egy közbenső állomáson.
A kérdések közül a 2. pontot nem értem, honnan hová? A MÁVnál bármelyik vonatra felteheted a bringát az első vagy az utolsó kocsi peronjára (kivéve IC). A max ebben az esetben a 2-2 bringa, ha többen vagytok, aki fenn van utazik, a többinek peche van.
Két hónapja írtam topikban, hogy elgázolt egy motoros. Otthon várt egy levél, amelyen értesítenek az eljárás lezárásáról. Az állandó lakcímemre küldék, jól visszadátumozva, hogy ne tudjak fellebezni. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem találták nyomát az ütközésnek a bringán, ebből következik, hogy nem is érintkeztünk. Ugye ez így ok? Ha nincs nyoma érintkezésnek, akkor nem is volt ütközés, a lábamon lévő heg lócitrom. Ezenkívül valahogy visszakerült a jegyzőkönyvbe, hogy "Arra, hogy megállt-e a motoros nem emlékszik.". Ezt én kihúzattam belőle, mielőtt aláírtam. Nos, ez okirathamisítás. Vajon melyik katonai ügyészségen tudok feljelentést tenni? Eldöntötték még a helyszínen, hogy nem nyomoznak. Ezzel az erővel, ami munkát az ügy elfektetésébe fektettek akár felhívhatták volna a mentőket értesítő tanút, megkérdezhettek volna pár embert, de nem, az nehéz.
Vigyázzatok magatokra, senki sem véd meg Titeket, legkevésbé a rendőrség és a magyar állam.
Vasárnap tértem vissza szabadságról. Voltam két bringatúrán és egy kiránduláson Bécsben, vonattal, de vittem a bringámat is. Leírom tapasztalataimat, hátha érdekel valakit, előbb pár kérdés:
1.: Gondolom a többség SPD pedált használ. Fájó szívvel, de én is áttérek erre a rendszerre a Look-ról, mert hazai viszonyok között használhatatlan a Look, kivéve a lezárt pályákat. Ki hsznál utángyártott SPD-t? Én a Bike+-ra gondoltam, most ilyen platform pedálom van, szuper.
2.: A helyzet az akadémai szférában fokozódik, jövőre áprilisban is vinném a bringámat, de mivel a MÁV-nak akkor még nincsenek megfelő vagonjai márciusban, lenyomom a határtól bringával. Tud valaki valamelyik határszéli várostól utvonalat javasolni? Link is jó lesz.
Szóval, első túra: Bp-(vonat)-Sárbogárd-(Cece-Paks-Kalocsa-Fajsz)-Baja-(Mohács)-Villány-(Siklós)-Harkány-(Sellye-Szigetvár)-Barcs-Bp., augusztus 5-10.
1. nap: Úgy tűnik általános szabály, hogy a két számjegyű utak életveszélyesek. Sárbogárd-Cece még szombaton is az. Cece után túrázás nagytárcsán, élmény. A komppal való átkelés után megfordult a fejemben, hohy a töltésen kellene menni, de végül maradtam az úton. Foktőn cseh turistával találkoztam, lrdekes, mindenki németül kezd el beszélni, ha meglát. Lement Albániába, éppen hazafelé tartott. Otthon telehűtő, üres lakás.
3. nap: a 120km csomagokkal megviselt, ráadasul egy nap alatt nem is tudtam megenni mindent, úgyhogy közbeiktattam egy pihenőnapot. A dinnyéket vittem magammal, anyukám szerint ideális túrán. Szerintem nem, csak este tudtam menni őket. Esett az eső, többször rendőrnek néztek az autósok a mellényben, majd rámvillantottak. Kiderült, hogy a Fakabát Rt. razziázott. Hi-hi-hi.
4. nap: Villány után megmasztam a Sársomlót. Elfoglalták a horvátok! Bejelentkezett az ottani szolgáltató. Jól megszenvedtem a mászással a karrmezőn/ördögszántáson. Siklóson megnéztem egy mecsetet. Kiderült, hogy a háború óta megint felszentelt templom. A vár szánalmas, panoptikum katasztrófa. Azt is megszállták a horvátok. Siklós-Harkány között egyenletlen, de széles bringaútat építettek, elég régen.
5. nap: Az Ormánság Istentől és embertől is elhagyatott. Sok kis falu, egyenes utak, sík terep. Azt hittem dombos lesz, de nem. Sellye inkább falu, mint város. Szigetváron nem engedtek be a várba. Irány Barcs, a 6-oson. Nem volt forgalom, de nagyon keskeny út. A táj sík, de gyönyörű. Ősborókás, tölgyek, kőrisek. Barcson németnek néztek, azok szoktak arra menni bringával. A Dráva meglepetés volt: azt hittem valami patakocska, de nem, mint másfél Tisza. Éppen áradt.
6. nap: Visszaút vonattal, mosás, pakolás.
Bécsi túra, vonattal, négy napos kiránydulójeggyel, augusztus 11-14.
Tavasszal voltam kint konferencián, mindenfelé bringasávok, utak, bérelhető bringák és lezáróhelyek. Ki kellett próbálni, milyen érzés külföldön tekerni!
1. nap: hajnali 4-re száradtak meg a gönceim, ventilátorral. Egy óra alvás után friss zombiként kerekeztem ki Kelenföldre. Kerékpáros kolléga segített felszállni. Nem értem miért vetettek velem ülőhelyet, simán elfértem volna a bringák mellett. Tele volt, a sport társak visszafelé utaznak vonattal. Az állomáson fél óra után befut malajziai barátnőm, sajnos innen offtopik a nap. Azt még megemlíteném, hogyha Bécsben jártok ajánlom a Wombat's Youth Hostelt. 200m-re van a Westbahnhofftól, 24 euro/éjszaka. 2-4-6 ágyas szobák, WC-vel, zuhanyzóval. Lent internet, lehet főzni, külön díjért reggelizni. A folyosókon mindenütt bilincsek, oda lehet zárni a bringát, de a lépcsőkorláthoz is nyugodtan.
2. nap: Haverina lelép, barátom érkezik. Könnyű rábeszélni a sisak viselésére, mert 17 éve ült bringán, amikor is elesett és betörött a feje azóta is amnéziás, nem emlékszik a balesetre és előtte 15 percre. Citybike pontok mindenfelé, de nem szeretik a magyar bankkártyát. Végig tolom a városon a bringát (és este vissza), de valahol tudunk kártyát szerezni. 20 euro a letét, 6-ot mindenképpen levonnak, az első óra ingyen van, a következő 1 euro, majd 2, majd minden további 4. Ha valaki lerakja a bringát bárhol és vár 15percet, akkor újra kezdődik a számlázás. Sajnos aznap esett, ezért nem tekertünk. 5 órára lezártam a bringámat egy múzeum előtt, de nem lopták el.
3. nap.: Kitekertünk Schönnbrunba. Csabi lúdtalpas, egyből élvezi a bringázást, nem terheli a lábát. Kacsázik rendesen, de belejön. Autósok udvariasak, kerékpársáv mindenfelé. A kastély előtt le kell zárni pedig, a parkot sokkal gyorsabban bejártuk volna! Az út a Belvárosba hosszú, de szép. Sajnos le kell rakni a bringát. Mire visszemegyünk a St. Stephen dómtól, üres a tároló, kisütött a Nap. Mindenfelé Citybike-os turisták. K. életbe! Mondjuk néha érdekes volt. Japánban ugye, balra tarts van! Érdekes látvány volt az út baloldalán száguldó kamikaze turista. Még mp3 lejátszó is volt a fején, így nem hallotta a dudakoncertet. Elválunk, navigálás a Práterhez. Kétszer eltévedek, Csabi négy percet ver rám metróval. Visszafelé talál bringát és Bécs közlekedésszervezői elkezdenek csuklani a felmenőikkel együtt. Ugyanis a Belváros tele van egy irányú utcával. 100x is eltévedek, amikor a megbeszélt idő után fél órával megérkezek a találkahelyre. Csabi még többet késik, az egyirányú utcák megviselik.
4. nap: Majdnem végig offtopik. Leadjuk a kártyát és a Halál... Azaz H. R. Giger kiállítás a Hundertwasser házban. Aki arra jár nem szabad kihagyni, bringát be lehet vinni az udvarra, de van előtte tároló. Este a Lajtáig egyedül szomorokodik a bringám a kocsiban, majd ott lezárják és be sem engednek Kelenföldig, mert nincs világítás. Sebaj. Hazaértem.
Második túra: Bp-Veszprém-(Balatonalmádi-Zánka)-Tapolca-(Sümeg)-Keszthely-(Hévíz-Zalabér-Zalaegerszeg)-Zalalövő-(Pityeszer-Farkasfa)-Szentgothárd-Bp.
Két nap késéssel indultam, ha ez nincs, eljutok a Fertő tóig. Majd jövőre.
1. nap: Vonattal irány Veszprém. Van bringaszállító. Veszprémben nem Tapolca felé indultam, hanem Almádiba, az ismert úton, mert találkozóm volt. Még mindig padkás, de a trekking bírja. Utána elindultam a Balaton parti úton. Katasztrófa! Zsúfolt és rossz minőségű. Zánkánál letértem, irány Tapolca. Oda még visszatérek, másfél óra alatt keresztülvágtam a medencén. Szép, de féltem a sötetétól.
2. nap: Indulás előtt Tavasbarlang, Malom tó. Szuper! Irány Sümeg. A várbeli lovagjáték szánalmas, a kínzó kamrás panoptikummal együtt. Van különleges szolgáltatásuk is. Nem, nem lehet kipróbálni az eszközöket, hanem valami bábuval lehet fényképezkedni. Lementem Keszthelyre. Az utak telítettek. Volt egy-két hely, ami nagyon szép volt, semmi autó, negyedrendű út.
3. nap: A Festetics kastély még a Habsburgok nyári lakja után is szép, a trófeagyűjtemény bár kicsi a bécsi Természettudományi Múzeumhoz képest, de gazdag és változatos. Felnyergelek, motoros találkozó menete keresztezi utamat. Grrr!!! Szertem őket. Szerencsére Hávízig van önálló bringaút. Szuper, bár tele van sétálókkal. Csöngőre ugranak. Hévíz után öngyilkossági kísérlet, két számjegyű út, tele motorosokkal. Géppuska hiányában letérek Zalabér felé. Megérte, többször kereszteztem a Zalát. Csalódás: kis patak. Minek építettek viaduktokat fölé? Zalabér után Zalaegerszeg és meglepetés: van Bagod és Zalalövő között bringaút és mellette a síneket is felújították, idén egy hónap alatt. Megy ezt, csak akarni kell. Este nézem a HírTV-t, front jön viharokkal. Korán kell indulni, délutánra érkezik.
4. nap: Felnyergelek irány az Őrség és Szentgothárd. Nini, bringások, sisakban! Köszönök, visszaköszönek. Kiderült, valami www.kalandakademia.hu X-Terra versenyt rendezett. Volt innen valaki? Sárga mezben tekertem, csomagokkal, bordó-kék bringán. Érdekes módon tudtam velük menni 20kg csomaggal. Persze ők pénteken indultak Badacsonból, kis úszás, 15km futás, 250km bringa. Azért nyomhatták volna jobban is, többször utolértem őket. (Meg-megálltam a templomoknál kajáni stb.) Az Őrségbe is még visszatérek, nagyon szép. Átkeltem a Rábán, majd pár méhecske csípés után meglett az állomás. Utázás vissza. Szombathelyen átszálltam, persze odáig hárman utaztunk, hátul volt két kampó, mehettem előre. Győrben meég felszállt három bringás, előre nem fértek, lett is balhé a kalauzzal. Miért nincs több átalakított kocsi? Közben nyugatról jött a front, mondtam is, mi lesz most? Viharban nincs tüzijáték, még sohasem maradt el, most el fog. Vajon hazaérek szárazon? Hát, a mondat első felét nem kommentálom, de éktelen nagy dugókon át hazaértem este nyolcra.
Birtokba vettem az országot, a déli határtól a nyugati gyepükig. Jövőre talán Erdélybe is elmerészkedem.
Nekem az ótóvezetést tanító oktatóm volt dránkos:-) Minden órában volt egy hivatalból neki járó szünete, amit presszókban töltött el. Mindenütt megivott egy rumos-kólát. Egyszer 5 percig remegett a lába, mert nem figyelt, mikor 2 maca elénk futott (hál'istennek, jók voltak a reflexeim). Utána az (általa) átélt izgalom leöblítésére behúztunk az első presszóba:-D Rég volt, őrült volt:-)
hát nem tűnik valami bonyolultnak az elektronikája, de nemértem, hogy a mikrokapcsoló ha kikapcsol, akkor ki van kapcsolva... hogy kaphat olyan minimális áramot, hogy így világítson?
Nem biztos, hogy világít az! Én is azt hittem, mikor először vettem gyári ledes lámpád (Cateye), teljesen úgy tűnt, kikapcsolva is világítanak a ledek, de aztán addig tekergettem, forgattam, kapcsolgattam, nézegettem, míg rájöttem, a mögötte lévő tökrök szedik össze és vetítik úgy a környezet fényét, mintha halványan derengene a lámpa.
Ha kétségeid vannnak, zárkózz be egy sötétkamrába (mondjuk a wc :-) ), nézd meg úgy is, szedd ki az elemeket, hogy akkor is tapasztalod-e a jelenséget.
Az a kis parázslás nem fogyaszt sokat (én plusz ledekkel turbóztam a Cateye villogómat, és folyamatosan bekapcsolódik a táskámban, és egész jól bírja az elem); ha zavar, akkor érdemes szétszedni, megnézni hol vezet át a cuccos, ha pedig garis akkor meg vidd vissza, cseréljék ki.
Hellosztok! Vettem a biciklimre egy Hauser 4 ledes lámpát, amin észrevettem, hogy kikapcsolva is világít a 2 alsó led (persze nagyon minimálisan, alig észrevehető)
Kérdésem, hogy ez a hiba mennyire gyilkolja le az elemeket, vagy magát a ledet.
Kiszedjem az elemeket, amikor nem használom, vagy nem érdemes foglalkozni vele?
Pontfelszerelés: Sportident - köszönet az UNITIS támogatásának!
Nevezés: Előnevezés nem kötelező - de nagyban segíti a Rendezőség munkáját, és tiszta térképet biztosít.
Nevezési díj: Nincs - köszönet a BTFSz támogatásának!
Egyéb szolgáltatások: - Biciklis térképtartót korlátozott számban lehet kölcsönözni. - A Célban csomagmegörzést biztosítunk.
Biztonsági előírások: - Bukósisak használata kötelező. - A pályák részben lakott területen haladnak, ahol a KRESz előírásai kötelezőek. - Az erdei útvonalak technikás, nehezen biciklizhető szakaszokat érintenek, ahol a fokozott figyelem ajánlott.
A Rendezőség fenntartja a jogot a pályák időjárásnak és sárviszonyoknak megfelelő átalakítására, de a meterológia szerint csütörtökig nem lesz eső. :-)
További információk sandor_talasKUKACyahoo.com (20) 364 2734 marosffy.orsiKUKACmail.datanet.hu (20) 563 1262
Hétvégén egy jót tekertünk a haverokkal: Lenti-Lendva(SLO)-Dobronak(SLO)-Kebele(SLO)-Pártosfalva(SLO)-Őriszentpéter-Bajánsenye(fürdés a tóban)-Csesztreg-Belsősárd-Lenti útvonalon.
Nem vitaindítónak szánom, de mindig meglep, hogy mennyivel fejlettebek a szlovének kerékpárügyileg:
Fő úton 2es sorban haladunk, autósok lassítanak, megállnak, kamionok szintén!!! (persze szlovén mind), senki nem dudál. (tegyük hozzá, utána magyar oldalon is csak egy ember dudált)
Kebele (kb 300as lélekszámú falú), egy évben 2 országúti maratonja van...
Lendva (kb 6000es város), tavaly egyik maratonon rossz idő volt, így "csak" 1200an indultak.
Szponzorok: 4000Ft rajtpénzért full ellátás + bringásmez. Vagy másik helyen szintén 4000ért full ellátás, és választhatsz, hogy kérsz egy 9e ftos napszemcsit, vagy egy 8e ftos bicósnacit.
Verseny után tök ismeretlenül odaül a szlovén az asztalunkhoz és meghív egy mitiszolénfizetek-re.
De a legjobb állítólag (amin én még sajna nem voltam) a nagy bicós programjaik: egy versenyközpont, és innen indul az országuti mezőny is meg a montis is, csak mindenki saját terepén (ilyent még itthon nem hallottam), és hát 6-7000 bringás áll oda a rajthoz.
Szóval van hova fejlődnünk, de talán nem reménytelen. Mondjuk érdekes, hogy több maratonjuk is van ami a határ közelsége miatt több országon halad keresztül, így hozzánk is sokszor "áttévednek", itthon meg mégse tudni róla, hogy van ilyen verseny...
A Bécsi út-Erdőalja út-Virágosnyereg részen gyakorlatilag nem volt nyoma szélkárnak, "csak" a felhőszkadás miatti hordalékot láttam.
Virágosnyereg-Crosspálya-Köves felfelé HHH-ra. Látványos viharkár itt sem volt. A kövek közül viszont jócskán kimosódott a talaj; sokkal nehezebb volt feltekerni, mint pár hónapja.
A HHH-Fenyőgyöngye aszfalt már tele volt hordalékkal. Fadarabok, kövek, apró lombok. A Fenyőgyöngyénél az erdőben már sok nagyobb letört ág között kellett szlalomozni.
Felmentem a Szépvölgyi végéig, legurultam a Határ nyereghez. Itt már tele volt ágakkal a föld.
Végül a reptér mellett elgurultam a Hangárokig, itt lezúztam a murvás sétányig. Hát ami ott fogadott, az már igazi pusztítás volt. Rengeteg kicsavart fa feküdt keresztben az úton, sok alkalommal is le kellett szállni. A sétány végén a Szüret utca melletti házak fái körében is nagy dúlás volt.
Úgy tűnik, itt a szélvihar a Hűvösvölgyi út szélesebb folyosójára koncentrálódott.
En siman leugattam a gyerekeket, hogy nem, dehogy villamlik, ez a tuzijatek biztos a felhok fole is lonek valamit , es azert villodzik meg a masik iranybol is a feheren a felho... :o) Pedig eroskodtek, hogy huuu de villamlik, en meg folyamatosan okoskodtam, hogy nem, nem (vazze apa csak jobban tuggya)... aztan de. Van ez igy...
Sajna nem. Sárospatak előtt fogtam egy kátyút 30-cal, és három küllőm meg a felnim bánta. Alig forgott el a hátsó kerék a villában. A környék megtekintése elmaradt :-( csak a várost barangoltuk be. Teccik.
Nagyon tetszett Sárospatak, a Tengerszem Campingben voltunk, szép, tiszta, saját medencéje van, és 3 személy + 1 sátor 3100 forintba került. A borok meg fantasztikusak.
Fogd meg az eset kellemesebbik vonatkozását. Ezek szerint (még) képes vagy negyvennel menni. Nekem például csak lejtőn sikerül az ilyesmi. Ki is alakítottam magamnak egy szóhasználatot:
Tol, cipel, vonszol: 0-5 km/h.
Küzd, izzad, mászik: 5-10
Poroszkál, tekereg, gurul: 10-15
Hajt, pedálozik, mozog: 15-20
Igyekszik, siet, sebesen hajt: 20-25
Száguld, süvít, szélsebesen hajt: 25-30
Repeszt, tép, száguld: 30-35
Eszetlenül száguld, kihajtja a lelkét: 35-40
Hazudik, álmodozik, összetéveszti magát valaki mással: 40-
Ez végig jelen van az amatőr kupában. Lsd Tihany, Esztergom, amelyek nagyon kemény versenyek voltak. A résztvevők nagy része tudja kezelni Szerintem a fő problémát az jelenti, hogy pl egy ftc-s menőt megelőzől jön a szerviz kocsi és "kisegíti" egy kis szélárnyékkal (ez az eset nem illusztráció, a valósággal teljes mértékben megegyezik - sajnos )
(Jelentem a Fogas aljánál is elég intenzív volt a jelenség: mintha slaggal locsolták volna az ablakot, a jegenyék karikába hajlottak az udvaron a széltől, de később ezt nem lehetett már látni a sűrűn hulló esőtől. Én a villámokat a János hegy fölött láttam először, ott villogtak, aztán leszakadt a néhány ezer hektoliter víz.)
Egyébként teljesen szívderítő élmény volt még a K90 -en, hogy kifelémenet, Isaszegnél olyan sok ember kiállt az utcára, tapsoltak, bíztattak mindenkit. Aranyosak voltak. Külön köszönet, és minden elismerés nekik!!! Remélem eljut hozzájuk!
Akkor nagyjából egyszerre futottunk be. Én 2:20 -ra jöttem be. Kíváncsi lennék, te milyen géppel, és milyen szerelésben mentél. Én a specialized mezes, Ayron+ fejvédős, Gian TCR T-Mobil Team bringás csóka voltam, ha láttál egyáltalán. Valóban fékezni kellett még az emelkedőkön is. Ráadásul páran összezártak előttem, és a fékezés után feljönni nagyon gázos volt. Vácszentlászlónál már nem is sikerült. Sajna meg kellett állnom Gödöllőn vizet vételezni, mert teljesen kifogytam. A nagy tempó miatt pedig enni sem tudtam, gel pedig nem volt nálam, úgyhogy el is éheztem, ahogy kellett. Az én grupettomban (öten álltunk össze Gödöllőnél, és Isaszegnél hátbavertünk egy srácot) pedig volt egy alak, aki állandóan kapuzott, nem vezetett semmit. Gödöllőtől Pécelig kis túlzással, de szinte csak én vezettem. Annak azért örültem, hogy még így is sokakat megelőztem. A csoportomból még síkon is le tudtam szakítani két srácot, pedig nem húztam meg, csak a saját tempómat jöttem. Mögöttem jött be jópár igazolt amatőr, sőt, amikor a pihi után hazafelé vettem az irányt kb 20 perccel a befutásom után, még voltak olyanok, akik még csak akkor tekergőztek vissza a klub épülethez. Mindent összevetve én azért élveztem. Jó volt bicajozni, haverkodni, Bettini módjára beszélgetni, poénkodni a mezőnyben. Szerintem ez erről kell, hogy szóljon. Neked mennyire jött be?
Ja és néhány adat:
max pulzus 194 (hivatalosan 193 lenne, de úgy látszik még tud párat ütni a szívem ezen felül is. talán majd egyszer laborban kiméretem)
átlag pulzus 167 (ez a maxom 87% mindez úgy, hogy a befutónál megálltam 5 percre pihenni, + visszatekergőzés amolyan nyugdíjas tempóban a klubházig kb 15 perc)
Hát érdekes dolgok történtek velem a hétvégén a bringán a Balatonnál:)) Egyik este néhány sör után megpróbáltam felugratni egy járdaszegélyre az oútival, és akkorát feccoltam, hogy a kezem meg a térdem még most is be van dagadva, másnap meg kábé negyvenes tempónál nekiütközött egy darázs a pofámnak, aztán nem elpattant a vállam fölött, hanem le a gatyámra, és izomból megcsípte a t@@@m :)))) Úgyhogy a kezem meg a térdem mellett más is bedagadt:) Gondoltam, beszámolok róla, mert vajon mekkora a valószínűsége az ilyennek?
(kivi, "ezek" nagyon jöttek! Fél kilenctől néztem a "közvetítést" az ablakból, először a HHH - Solymári-medence mögött villogott az ég szinte folyamatosan, majd ahogy egyre közelebb ért a front, Budafoktól Szentendréig megvilágította a felhőket a szinte másodpercenként felcsapó villámok sorozata. Fél óra alatt a távoli villódzásokból összefüggő, az egész várost beborító vihar lett, nagyon durván nézett ki. A Duna mellett tartózkodók elől ezt a közeledő frontot talán a hegyek kitakarták, azért nem volt feltűnő, de kicsit messzebbről elég vészjósló volt, bár én is csak arra gondoltam, "na, szerencsétlenek jól el fognak ázni".
Legkorábban Óbuda környékén kezdett esni, de a legintenzívebb a Belváros fölött volt az égi átok - nem vagyok még botcsinálta meteorológus sem, de azt gyanítom, az ott hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadéknak közvetlen előidézője volt a tűzijáték, az azzal a levegőbe került szennyeződés. Az eső annyira intenzív volt, hogy eltakarta a petárdák fényeit, és még a hangjuk sem hallatszott, pedig máskor még az óbudai születésnapi pukkanásokat is simán lehet errefelé hallani. Itt, a XIV. kerületben eső nem sok esett, viszont a szele még ide is elért, a szomszédos építkezésről olyan porvihart vert fel, mintha egy B-kategóriás katasztrófafilmben lettünk volna.
Aztán a szüleim hívtak, hogy én jól vagyok-e, először nem is értettem, miért kérdezik, majd bekapcsoltam rádiót, internetet...
Pedig épp ilyenek voltak tegnap. Valahol Pomáz és a Pilis felett voltak a villámok, a hangjuk sem ért el idáig. Itt a "városban" egyetlen egy dörgés sem volt.
Én sem a "valami villog valahol, de még az iránya sem látszik" jellegű villámról beszélek :-) minden esetben úgy nézett ki, hogy iszonyat vihar lesz, erre mindig elment mellettünk a szélső felhő. Volt olyan, hogy a szemben lévő hegyet nem láttam az esőtől, felettünk meg kék volt az ég... emiatt szinte minden viharos este volt szivárvány, a lemenő nap mindig a közeledő esőfelhőre sütött tiszta erőből. A gyerekeknek nagyon tetszettek (mind a szivárvány, mind pedig a villámok utána).
No nekem pont ez kell (http://www.frwd.fi). Persze jó lenne, ha mérné a pedálfordulatot is, meg a kifejtett teljesítményt is - de nem vagyok telhetetlen. Ezennel abba is hagyom a sajat kis SW-m buherálását, már meg is rendeltem ezt a ketyerét.
A telken, Csobánkán idén nyáron sokszor csináltam azt, hogy mikor láttam, hogy jön valami vihar-szerű felhőzet, kitelepedtem egy sörrel és egy fényképezővel a terasz sarkára villámokat fényképezni. Ezt vagy ötször megtettem, és csak a hatodik alkalommal kellett bemenekülnöm, mert akkor éppen felénk jött végre az eső... (örültünk neki, nem kellett locsolni).
Volt, hogy a hangja sem jutott el hozzánk, csak a fénye.
http://amkeli.fw.hu/ Országúti amatőr kerékpáros liga. 9 futam, ebből 5 időfutam. 50 km hosszú egyenkénti még egy profinak is hosszú, nemhogy egy magyar amatőrnek.
Mióta megvan a fejlámpám, egy régi 3 ledes meg egy 5 ledes cateye porosodik a polcon. Nekem nagyon megtetszett, és bevált a fejlámpa. Városban is ezt használom.
Nekem van egy kettővel korábbi EL200-am, tömören és kíméletlenül: életveszélyes. Városba, kivilágított utakra persze jó (de arra még a sima fehér villogó is megteszi), aszfalton töksötétben is használható 10kmh sebesség alatt. Egyébként használhatatlan. Szerintem az EL500 (és az utódai) az egyetlen ledes Cateye, amivel érdemes foglalkozni, azzal óvatosan már az éjszakai erdő is bevállalható (olyan terepen, amit ismersz). Ez viszont dupla annyiba kerül, és számos hátránya van... túl szűken világít, nem fókuszálható, nem villog, fényerő nem állítható, stb. Inkább próbálj meg egy fejlámpát beszerezni, pl. a Petzl Zoom megfizethető (kb. 7eFt), halogénes, baromi erős fényű, és fókuszálható is, igaz, viszonylag hamar leszívja az elemet (akksit), és a sisakra rögzítés sem triviális, de még így is jó kompromisszumnak tűnik.
Nekem hatul Kellys double combat eyelet nevu van, ugy harom eve, meg nem volt centirozva. (mar kellene) Van benne ugy 7000km, en 100 feletti kilo vagyok, a kilometerek nagyresze budapest. Elol egy ideje bike+ acrobat pro (szinten szegecselt), az is jol birja, bar talan kevesbe. Sajna mind a ketto ugy tunik hogy csak bringaval volt valaha kaphato, es maradekbol kaptam oket mindenfele bringaboltokban.
sziasztok! esti városi, illetve enyhébb erdős tekerésekhez 5000 ft-ért szerintetek megfelelő ez a cateye? egyébként valaki vásolt már itt, az eBIKE-on? megbízható a dolog?
én érden lakom, de mi is kaptunk a viharból.bicajjal voltunk a központban pár haverommal. az elején élveztük a dolgot, jó volt így tekerni. viszont pár óra után azért már nem volt melegem, és nagyon hiányzott egy lámpa, mert itt több helyen is elment a közvilágítás.viszont a híradó megnézése után valahogy nem tartottam jó szórakozásnak a dolgot... szerencse,hogy nem történt bajunk.
Node külön időfutam-versenyek is léteznek? Nem csak egy többnapos versenysorozat részeként? No és amatőrökek is? Nem tudom, lehet hogy vannak, nem vagyok otthon az outizásban...
Másrészt viszont az időfutamok olyan rövidek (fél-egyórások), hogy messze nem veszik annyira igénybe lelkileg az embert, mintha 2-300km-t kellene önmagad ellen harcolva leküzdeni.
Ennel meg ez is jobb: http://www.vatera.hu/item/view/real.php?cod=11029797 Ha nem szara a kereke (ebbol ez nam latszik), nem lazak a kullok, etc, akkor inkabb ez...
Arra ott vannak az időfutamok. Én ha országúti mezőnyversenyre megyek, akkor azt szeretem mikor van mezőny és lehet taktikázni. Ez a lényege az egésznek! Ki hogy tudja kihasználni a másik kerékpárost, szelet, útviszonyokat.
Mi fél kilenc után indultunk ki a rakpartra (a gyerekek miatt) öcsémékkel, akkor már mondta a híradó, hogy zivatar várható kilenckor. Már akkor elég sokat villámlott délnyugatról, nyugatról, érdekes módon dörgés nélkül.
A BKV-sok nagyon rendesek voltak, ahol le volt taposva már korábban a HÉV sínek mellett a drótkerítés, és várható volt, hogy ott mennének át sokan, beállítottak 2-3 fényvisszaverő-mellényes embert, ők vigyáztak, hogy a síneken átbóklászókat ne csapja el a HÉV.
A Petőfi- és a Lágymányosi híd között voltunk, kb. félúton, nem egészen 10 percet láttunk a tűzijátékból, amikor kezdett szemerkélni és bedurvult a szél, ekkor indultunk visszafelé, először lassan.
Még nem jutottunk át a síneken, amikor jött az eső és a viharos szél, úgyhogy mire körbefutottunk az új Vodafone székházon, jól átázott a póló a hátunkon. Az épület mellett alig tudtuk bevenni a kanyart, a szél továbbfújt minket egyenesen... :)
Ott aztán megvártuk míg lecsillapodik, megtörölgettük a gyerekek haját, esőkabátot kaptak és hazasétáltunk... Nekik nagy kaland volt... :)))
A kutyafáját... érdekes, hogy felénk azért az esetek 99%-ában (a maradék egyet illemből meghagyom egyéb esetekre) a villámlás esővel jár... Bár lehet, hogy ez csak itt, a Szaturnuszon van így...
A Balaton déli partján hálistennek megúsztuk eső nélkül. Folyamatos 6-7-es erősségű szél, főleg a vihar kitörésekor 8-9-es befúvásokkal persze volt. Tele is nyomta a szememet porral, meg alig bírtam az úton maradni. De a mocskosabbik része lement 15 perc alatt, az utolsó 20km-t már állandó 6-7-es oldalszélnek feküdve lehetett nyomni. Induláskor (19:30) már gyanúsan sötét volt az ég alja, úgyhogy még a mobilomat is begöngyöltem nejlonba eső ellen, az viszont sajnos nem jött, pedig legalább a port lefogta volna.
Az északi parton viszont az esőradar szerint jó nagy zuhé lehetett!
...pedig pont az a szép az 5 percenkénti indításban, hogy nem lehet lazsálni, mások nyakán lógni. :P Olyankor mindenki SAJÁT teljesítményét kénytelen hozni.
Az a villámlás az semmi. Ülj ki este párszor nyáron a mondjuk a HHH tetejére, és nagyon gyakran fogsz látni villámokat. Nem feltétlenül jár együtt ez az orkánnal és a trópusi jellegű esővel.
Nem volt előzménye? Érdekes... Akkor azt a kb 10-15 perces sűrű villámlást minek nevezzük? :-) (Mondjuk én azt hittem a Szentendrei tűzijáték fényeit látom, úgyhogy nyugodtan néztem tovább a filmet :-) )
Gödöllőn tavaly volt egy hasonló zuhi. Le kellett szállnom a bicajról. Nyugodtan ballagtam tovább, közben nézegettem a kétségbeesetten futkosókat, fejükön reklámszatyorral. Kerülgettem a repülő ágakat. Gyönyörködtem a viharban. Otthon megtörölköztem.
A HHH-n is kezdtek néhányan pánikolni. Volt akivel ordítoznom kellett, hogy fejezze be. Én mindenkinek azt mondtam, akik körülöttem voltak, hogy egy pillanatra se veszítsék el a fejüket, mert ha felmérjük a helyzetünket akkor jó döntést is tudunk hozni. Végül sikerrel jártam mert szépen libasorba rendeződve egymás kezét fogva indultak el többen lefelé. Szaladgálásnak pánikolásnak nem sok értelme volt, mint később kiderült.
Egy másik topicban este már leírtam az élményeimet:
Mi a Petőfi-hídra mentünk, és ott a 21:08 jött a vihar. Nem volt előzménye, csak annyi, hogy egy haver hívott a Sasadi úttól, hogy ott már tombol a szél. Rá 3 perccel elért minket is. Az esőt olyan erővel csapta a bőrömhöz hogy már fájt. Sokat nem vacilláltam, mivel tudtam hogy ebben a szélben még nyáron is lehet tüdőgyuszit kapni, és futva elindultam haza. A Karinthyn és a Villányin kidölt fák, letépett vezetékek, és sok helyen térdigérő víz volt. A 61-es nem járt, autók álltak a vízben, gőzölgő motorral. A hídon olyan pánik tört ki, amit eddig csak a filmekben láttam. Az emberek sikoltozva menekültek össze-vissza. Jó hideg volt az eső, meg hirtelen is jött, de ezek úgy rohantak mintha a híd közepe beszakadt volna... Szülők (ezek?!) vonszolták a gyerekeket maguk után, néha azt sem vették észre hogy a kölyök elesett, és húzták tovább. Egy kissrác megbotlott a fekvőrendőrnőben, a muter meg nem felsegítette hanem lebaszta. Én állítottam talpra, és most nem írom le mit mondtam a nőnek...
Én Fruzsival a Gellért- térig mentem biciklivel a Budafoki úton. 5 perc tűzijáték után jött a vihar, pánikhangulat, sikoltozások, menekülés, áramszünet miatt koromsötétség. Egyik pillanatban még a hatalmas tömeg közepén álltunk a fényben, egy perc múlva már csak mi voltunk az úttesten a sötétben. Próbáltam felöltöztetni Fruzsit, közben egyik kezemmel őt fogtam, másikkal a biciklit, hogy ez a szép hármasunk el ne szakadjon egymástól a hatalmas széllökésekben. Nem volt könnyű, ágak persze repültek felénk rendesen. Nagy nehezen azért csak irányba állítottam a bicajt és tekertem haza. Pocsolya nem sok volt ott, összefüggő víz állt a Budafoki úton. Ennyi biciklist még nem láttam a Szerémi kerékpárúton. Mindenki délnek tartott :) Az első öt percet leszámítva nem volt olyan rossz. Csak az elején sírt Fruzsi, mikor már a biciklin ültünk és rongyoltunk haza már megnyugodott. Nagyon didergett de élvezte a jó sok pocsolyát amin áthajtottunk hazáig. Azzal szórakoztattam. Magamat meg az autók látványával. Mindig jó biciklizni a városban, de ekkora dugókban a legjobb. Aztán egy hatalmasat fürödtünk, ahogy szoktunk :O)
Az említett úriemberek közül csak Lengyel Tamás él a kerékpározásból, a többiek ugyanolyan amatőrök, mint mi. Én viszont szeretem mikor vannak profik, viszont kifejezetten utálom mikor 5 perces különbséggel külön indítanak minden korosztályt. Ilyenkor ahelyett, hogy lenne egy népes boly - ami az országúti kerékpársport alapja és mindenki megtalálja a maga embereit még ha másik korosztályba, nemhez tartozik - 10 fős csapatok indulnak akik nagyon hamar egyedül találják magukat és bóklászhatnak magányosan a rájuk fütyülő autósok között. Aki bír velük menni, hadd menjen, aki nem bír annak meg úgy is mindegy, hogy előtte is vannak.
Mindennek (és a folyamatosan érkező híreknek) tükrében jó döntés volt, hogy a tervet, miszerint a gyermekeket bringás utánfutóba pakolva betekerünk a Batthyány-tér közelébe és onnan nézzük a tűzijátékot, nem váltottuk valóra... nagy élmény lett volna, az biztos, ha egyáltalán túléljük. Így viszont csak itthonról figyeltük a villámokat az ablakból. Nem volt kilométerhiányom...
Lentről jöttem, az erdőalja út felől, s nem emlékeztem pontosan, hogy mit írtál, merre van az új kiszemelt. Az írtás előtti részen találtam egy ösvényt, s ott próbálkoztam... Mivel felcibálni is elég volt a biciklit, kezdtem sejteni nem erre gondoltál :) Majd fentről lehömbölögtem a helyes úton, ekkor már láttam a Pinyo jelet is :)). Viszont ez a 60% kifogott rajtam.
egy olcsó de erős, 622-es felnit mondani? Súly nem számít. A túrabringám mostani Ambrosio Gentleman-je nem tűri, ha felpakolva kátyút fogok. Még magával ránt két küllőt is, mint Dugovics Titusz :-(
Gyakorlatilag 3 méter után eldőltem ezen az emelkedőn, mint egy malac, pedig próbálkoztam :). Kezdesz formába lendülni! A tegnapi ride sajna nem volt az én napom. Hosszút terveztem, ebből lett 2óra tekerés, 2 defekt, 1óra tolás+felnin gurulás.
Az attól függ milyen fogszámmal veszed ezt a hátsó agyat: a Shimano oldala szerint 15,16,18,19,20,21,22,23T-vel rendelhető, ezekhez képest kell értelmezni a lenti szorzókat. Szerintem.
Na igen. Én a valkói dombig bírtam az elejével menni (idáig 39,5-ös átlag volt), de addigra már annyira kész lettem, hogy onnan csak cammogtam a célig. Mondjuk egyszer gumiztam egy akkorát (kb 25-nél), hogy azt hittem már vissza sem érek az élbolyra. Tavaly sem volt semmi tempó, de sokkal jobban lehetett bírni. Mondjuk akkor 'csak' a Conradosok voltak, és ők 'csak' az emelkedőket nyomták meg. Idén volt, hogy leejtőn mentem 94,6%-os pulzuson, és a rángatás össze-vissza ment. Sosem lehetett tudni, hogy mikor jön a következő. Volt olyan is, hogy emelkedőn fékezni kellett. Egyébként én is arra jutottam, hogy külön rajt kellene a csapatoknak, és külön az amatőr amatőröknek. Barátom viccesen annyit mondott, hogy jövőre azok is jönnek, akik nem indulhatnak a Tour-on. :) Én egyébként 2:19:20-at mentem, ami 10 másodperces javítás a tavalyihoz képest. Különbség volt még a nagy meleg, és a kellemetlenül erős szél. Tavaly Gödöllőtől kellemes hátszél volt, idén meg pofaszél.
Szia Andor! Eszembe jutottál, mikor gyalogosan vitorláztam lefelé a Margit hidról a hátszélben. Akinek nagyobb füle volt, az alig tudott talpon maradni. Alapjában véve nem bántam, hogy nem vagyok fenn a HHH-n:o)
Jó reggelt a topiknak! Tegnap este a riasztó beszámolók ellenére úgy döntöttem, hogy az ünnepi tüzijátékot a HHH-ról fogom megtekinteni. Este nyolckor értem fel-természetesen bringával-és legnagyobb meglepetésemre szinte alig volt valaki a tetőn. A közeledő vihar a HHH tetejéről már ekkor látható volt. Kilencig a népség szépen gyülekezett de tömeg nem volt. A tüzijátékot egészen pontosan egy percig élvezhettük mert lecsapott a vihar. A szél szó szerint elfújta a jónépet. Pánikszerűen kezdett el a jónép menekülni. Szerencsére -mivel van helyismeretem- a rekettyés felé le tudtam jönni, csak a blues fesztivál részeg heverészői jelentettek akadályt. Visszatértem az aszfaltosra, ahol teljes káosz fogadott. Mindenfelé autók, akik így elindulni sem tudtak. Sokan a káoszban nem találták a saját kocsijukat. A kerékpárt csak hátsó kerékre állítva lehetett eltolni. Pár száz méter után- kb a rádió adótorony bejáró úttól- már fel tudtam ülni a bicajra, de az út teljes szélességében folyt a víz, törmeléket és faágakat sodort magával. Nagyon lassú tempóban lehetett csak leereszkedni a városba. Már a barlang bejárata után nem sokkal kafkai helyzet fogadott, ami aztán egész este meg is maradt. Életem egyik legemlékezetesebb három órája következett. Átgázoltam 30-40 cm mély tavakon a Lajos utcában aztán még jópárszor más utcákon is, bicajoztam pánikszerűen menekülő hisztérikus tömeggel szemben stb. A természet tartott adott egy kis izelítőt, remélem értett belőle a jónép. Azért egy kicsit megijedtem, amikor alig pár centire a fülem mellett repült el egy azonosítatlan tárgy.
Amikor Gabriel8 topiktárs kilométereit és szintjeit meglátom (mint legutóbb is), a sárga irigység telepszik rám. Főleg hogy a beszámolóval mit sem haladva csak a térképeket és az útvonalat tudom belinkelni a tizenhetedik napjához érkezett északi tekergésről:
. Eddig kb. ezer km., 37 ezer forint, 1600 fénykép, két tönkrement sárhányó és két defekt a mérlegem. Kivonat értelemszerűen nem jár most Nektek, csak egy bejelentés, hogy a következő nekifutás valószínűleg az utolsó lesz ezen a tájon, és a Zempléni-hg. felé indul.
Ha valaki éppen arra vágyik, hogy tüskén-bokron át feltolja oda a gépét Miskolcról, végigtántorogjon a hegység északi részén, majd lebotorkáljon Sárospatakig (előreláthatóan augusztus utolsó napjaiban), az jelentkezhet emilben is.
nexus sg-8r45: Gear Ratio Total 307% Gear Ratio 1 0,527 Gear Ratio 2 0,644 Gear Ratio 3 0,748 Gear Ratio 4 0,851 Gear Ratio 5 1 Gear Ratio 6 1,223 Gear Ratio 7 1,419 Gear Ratio 8 1,615
Igaz ez 8 sebességes, de némi információt ad. Gondolom Shimano/Sram oldalon van részletesebb technikai leírás, megyek szétnézek.
Nekem és ismerőseimnek ugyan ez a véleményem , ezért nem is járunk hozzájuk !Helyette ma pl. Dunaharasztiban a Giraffe rendezvényén versenyeztünk amatörökkel 80 kilóméteren , kiváló hangulatban...
Jó kis K90 -t nyomtunk ma. Amikor megláttam Lengyel Tomit, Speciár Viktort, Zergét, és még pár jólcsengő nevet a szakmában, egy kicsit elment a kedvem az egésztől. Hiszen amatőr verseny szerepelt a kiírásban. Kár, hogy a profik szétzúzták a mezőnyt! Pokoli volt a tempó. Volt olyan szakasz, ahol emelkedőn ment a mezőny 50km/h -t. Akadtak, akik már kifelé menet, Isaszegnél leszakadtak. Én Vácszentlászló magasságában adtam meg magam kb 45km megtétele után, de egy kis grupetto -val csak bejöttem kb. 10 - 15 perc hátránnyal. Sok sporttárs fejezte ki rosszallását a profik jelenléte miatt.
O.K. hogy ne a profik nyerjék a kupát, hanem a legjobb amatőr, ahogy azt a szervezők is elmondták, de pont az ilyen tempó miatt szerintem nem is kellene engedni őket elindulni egy amatőr versenyen. Vagy legalábbis nem az amatőrökkel együtt kéne startoltatni őket.
Biztosan volt már szó róla ezerszer, de koncentráltan nem találtam róla semmit: Átalakítanám a városi gépemet agyváltósra, (naponta kell majd járnom a Normafához) és nincs kedvem napi szinten bajlódni a láncváltóval. Érdekelne, h milyen áttételeket tudnak ezek a váltók, ill. kinek milyen tapasztalata van a különféle gyártmányokkal kapcsolatban?
Kivéve, ha engedélyezve volt a Polarban az autostart/stop mert a gps akkor is tovább mér, a Polar relatív órája viszont akkor megáll. :D
No mindegy, Prof-nak még egy Polar+Garmin összefésült adat sem lenne megfelelő, mivel a Polar nem naplózza a hőmérsékletet 5 másodpercenként a többi adattal együtt, csupán a köridők végén tárolja. Illetve maga az óra tárol egy max, min, avg celsisus értéket is az edzésre vonatkozóan, amiből a PC-s szoftver átveszi az AVG-t és beteszi az edzésjellemzők közé, de ennyi...
Ha benne van az időpont - és a polár órája a GPS-hez volt igazítva - akkor a két adathalmaz könnyedén* szinkronizálható.
(Hasonlót csinálok én is, csak én nem a polár adatokkal, hanem a fényképekben tárolt adatokkal)
* A könnyedént nem úgy értem, hogy puszta kézzel mint Csipkerózsika a babot a lencsétől :-), hanem egy kis programmal. Ez az amit egy hozzáértő könnyedén elkészíthet.
Nem biztos, hogy értem, miről beszéltek, de a Polár fájl úgy néz ki (a szoftverben), hogy az adott edzésfájlt megnyitva ha rákattintasz egy ikonra, akkor táblázatosan megjeleníti a tárolt adatokat: idő (mintavétel 5, 15, 60 mp lehet) és az adott időpillanathoz tartozó minták (beállítás szerint pulzus, sebesség, magasság, távolság, talán csapásszám is, de ilyen szenzorom nekem nincs). Ez a táblázat sima másolással átültethető excelbe.
Ebben nincs semmi fekete mágia. Simán fel lehet tölteni egyik ketyere logját a másikra, még az sem kell, hogy mindkettő garmin legyen, mert vannak konvertáló progik.
Logokat pedig százával találsz a turistautak.hu-n.
Nem tudom, hogy mi van a polar féle fileban és azt sem tudom, hogy aki ki szeretné értékelni az mit szeretne látni, ráaádásul nem is igazán érdekel, így kicsit nehéz erre a kérdésre válaszolni. :-)
Ha a polar logja tartalmaz időadatokat, akkor a gps trackloggal össze lehet fésülni. A többi a megrendelő igényei szerint :-)
De ha lehetne is, én nem értek ehhez annyira, meg nem is akarok bele időt ölni, hogy megcsináljam magamnak. Pénzt viszont hajlandó lennék érte adni, ha valamelyik szoftver végre tudna ilyet... Persze az ésszerűség határain belül.
"Ez nem játék, csak nem arra való, amire te használnád."
Igazad van. Nem gondoltam az egyesületi szinten való használatra. Inkább azt néztem, hogy nem sokkal drágábban már olyasmit is lehet venni, ami nem csak adatrögzítésre, hanem tájékozódásra is alkalmas.
Azért nem hiszek a "mindenre jó" eszközökben, mert ahányan vagyunk annyi féle az igény. Sőt, még annál is több, mert egy embernek is alkalomtól függően változnak az igényei.
"sűrű pilisi tölgyesben nem volt gond, de Pilisborosjenő felett a fenyvesben biza el-eltűnt a jel" ez így van.. a fenyőket még a geodéziai gps-ek sem nagyon szeretik (pedig ugye azok fázis-t (is) mérnek (nem csak kódot))
Nem lehet, nincs XML export. De gyerekjáték lenne belőle XML-t csinálni, mivel jól publikált a HRM fájlformátum, ami amúgy is "clear text" formátumú, em holmi bináris zagyvaság...
Miért, az Edge305-ös nem pont ez tudja? (útvonal + hrm + magasság + speed együtt) PEdálfordulatmérő is létezik hozzá, ami sebességet is mér (egy szenzor figyel a hátsó láncvillán a hátsó kerék felé, a külső fele meg a pedál felé).
Jó, hát a szoftvere ez olyan amilyen :) Vagyis vacak.
Csak pelda volt a Lanchid. O minden hidra bringasavot akar. Az Arpad 2x2 savos lenne, az Erzsebet 2x1 (a buszsav miatt, tenyleg, akkor melyik oldalan lenne a buszsavnak a biciklisav?), a Lanc es a Szabadsag maximum egyiranyu, Margit es Petofi 2x1 sav. Asszem ezek igencsak jot tennenek a varosnak dugougyileg... :o))
Ok, ha ez a szempontod, akkor értem és igazat adok neked. Szerencsére (legalább is én úgy érzem :), nekem az, hogy ne kelljen utána áttölteni szgépre, nézegetni a grafikonokat, elemezni, molyolni vele. Ezidő alatt én inkább jól bezabálok és utána bealszok :O)
A POLAR adatait nem lehet XML formátumban exportálni? Mert a GPS logokat igen, és ezután már mindenki azt csinál vele amit akar.
Ez a fajta utólagos feldolgozás, elemezgetés nem igazán érdekel, ezért nem néztem utána, de például azt, hogy a fényképeim EXIF fejlécébe bekerüljenek a GPS koordináták, elég kis munkával megoldottam.
Ez nem játék, csak nem arra való, amire te használnád.
Tájékozódási versenykre remek felkészülésnek, ezért mondtam, hogy több ember kell hozzá. Utólag vissza lehet játszani, hogy ki merre mennyi időt töltött el, közben milyen sebességgel és pulzussal merre haladt. Szerintem baromi jó, csak hát az isten pénze nem volt rá eddig elég, és még 100 EUR-ért sem hiszem, hogy az egyesület berendelne belőle pár tucatot. Egyedül meg a tudásának a töredékét lehet kihasználni. (Ráadásul az O400-as már el is fogyott... )
Pedálfordulat egyébként erdőben nem érdekel senkit, úgyhogy az nekem nem hiányzik. Inkább 1000 EUR hiányzik, hogy felszereljem belőle a keretet. :))
Ez a jelenlegi készülékeket nézve lehet hogy igaz is. Viszont én pl. szeretném, ha az útvonal adatok és a biometrikus adatok egyetlen szoftverben lehetnének elmezhetőek, teljes szinkronban. Ilyet a két külön rendszer jelenleg nem tud. Nekem az a megoldás is megfelelne, ha bármelyik két rendszer közül az egyik szoftverje tudná fogadni a másik fájljait, és valahogy megoldott lenne a szinkronjuk. De ennek sokkal kisebb az esélye, mint annak, hogy előbb-utóbb születik olyan készülék, amely valóban egyesíti a két funkcionalitást, komoly hátrányok nélkül.
Szavazz jo helyre : http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=106041
:o)
Amugy tok hanyas az egesz. A jelenlegi amit ajanl az nevetsegesen keves. De legalabb realis valamennyire... Katona minden hidra, Zsinka minden foutvonalra, az Eva akarki minden harmadik mellekutat a bicikliseknek adna. Ezeknek nincs agyuk? Jo, kampany, igerhetnek akarmit, nekik nem szamit, eselyuk zerus. De megis... fizikailag keptelenseg. Mit csinalunk a Lanchiddal, egyiranyusitjuk, vagy kiszelesitjuk? :o)
Én kocsival értek egyet, HRM-et a HRM boltban veszek, GPS-t pedig a GPS boltban. Semmi szükség, sőt sokkal jobb ha ezeket külön készülékek tudják. Nekem.
Ez már szinte tökéletes, majdnem olyan, mint amit elképzeltem :) Egy dolog hiányzik: pedálfordulat. No meg kérdés, hogy mennyi időt bír a telefon, ha folyamatosan megy a szoftver meg a bluetooth.
Akinek 100 euroért ez ingyen van, annak biztosan van még pár eurója amit ha hozzátesz, akkor már valami olyat is vehet amivel nem csak játszani lehet :-)
Ez nem navigál, csak utólag megmutatja merre jártál, vagyis kb. egy HRM és egy GPS hibridje. Igazából akkor jó, ha több embernek is van, lehet versenyeket visszajátszani, hogy ki merre ment és mennyivel. Nagyon látványos. Az ár meg tényleg olyan, mintha ingyen lenne.
Más kérdés, hogy nekem ennyiért sem biztos, hogy kell, végül is általában tudni szoktam, hogy merre járok, pulzusmérőm meg már van. Még ezt is magamra tenném, műszerek tekintetében alig különböznék Darth Vadertől. :))
Kösz, megfontolom... Végtére is nem egy nagy összeg.
Kérdés persze, hogy vajon egy 213g-os GPS-t is megtart-e a helyén, rázós terepen. Azok az oldalsó tartófülek csupán a szorítóerejüknél fogva tartják a helyén a cuccot, vagy netán kicsit befelé is dőlnek?
hát a gyári tartó addig nagyon jó, míg el nem törik. Mindenkinek eltörik, aki terepen használja. Ugyan azon a helyen (fölül, a kör alakú sz@rság tetején). Én nem vártam meg, hogy kirepüljön, mikor elrepedt, akkor epokit. Azóta atombiztosnak tűnik. Igaz nehéz, meg nagy a légellenállása :O
A kölcsönketyerével :-) én úgy tapasztaltam, hogy nem minden erdő vagy lombozat zavarja a vételt. A sűrű pilisi tölgyesben nem volt gond, de Pilisborosjenő felett a fenyvesben biza el-eltűnt a jel.
J.K.F, a kerékpárra én egy állítható szélességű mobiltelefontartót használok a Legend C-hez (köszi az ötletért KelemenGy-nek!), egy gumipánttal kiegészítve. A legdurvább lejtőzés alatt sem mozdult el a készülék.
A 60CS(x)-t szerinted megbízhatóan tartja a kerékpáros tartó? Vagy táskában tartod? Nekem szem előtt KELL lennie terepen, mert rémesen rosszul tájékozódok... :o)
Én vettem ugyan egyet, de valószínűleg bevetek még extra biztonsági trükköket, mielőtt terepre mennék vele. Angol nyelvű fórumokon olvastam már rémtörténeteket a tartóból kirepülő 60-as gps-ekről.
Nekem csak egyszer merült le az akksim menet közben, akkor nem okozott semmiféle problémát. Mindent amit addig jegyzett megőrzött és a memóriakártyára írt logfile is rendesen le volt zárva.
(Ha jól emlékszem a gyártó szerint elemmel 32óráig megy. Akkuval ez nyilván kevesebb, de a lényeg az, hogy ha reggel beteszem a feltöltött akkut, akkor nem kell attól tartanom, hogy túra közben lemerül. Még pótakksit sem "cipelek" :-) )
"Erdőben vagyis lomobos fák alatt mennyire megy a GPS?"
Tegnap előtt a Vértesben bejártam pár mély völgyet, de csak egyszer veszítette el a jelet kb 5 percre. De ez sokmindentől függ. Ha a csillagok állásától nem is :-), de a műholdak pillanatnyi helyzetétől igen.
Én úgy döntöttem el, hogy számomra mennyire kielégítő az érzékenysége, hogy egy kölcsönketyerével bringáztam pár napig.
Igen, az én kis játékszerem Java-s ketyerekkel működik. Elvben éppen lehetséges lenne, hogy egy GPS egység (ami nem telefon) is tudja a Java-t - igaz nem ismerek ilyet. De PDA biztos van olyan, ami nem telefon, és tudja a Java-t. (Hogy aztán a Location API-t is tudja-e, az más kérdés.)
Továbbá a kis progim csak Google-os nyomvonalat és (pár hét múlva) szint-profilt készít - a tájékozódás rész (térkép-kezelés) elkészítése éjszakánkénti (miután a gyerkőcök lefeküdtek aludni) hobbiprogramozáshoz túl nagy falat lenne.
***
A kérdésre, hogy mennyire használhatók a GPS-ek:
Én egy Nokia LD-1W-t használok. Nem tudom senkinek sem ajánlani, mert egyrészt nagyon lassan barátkozik meg a műholdakkal, másrészt néha - akár nyílt terepen is - elveszti a műholdakat.
Amúgy - bár most már mindenképpen megírom a szintprofilos részt is - komoly kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy szintprofil készítésre az ilyen kommersz GPS vevők egyáltalán alkalmasak-e. Sajnos a GPS-ek függőleges hibája a vízszintes kétszerese (az én kis műszeremen gyakran 60m körüli!). Függőleges adathoz min. 4 műhold kell - szűk völgyekben ez már probléma lehet. Továbbá - egyelőre ezt csak gyanítom - ha új műholdat lát meg, vagy egy régit elveszít, akkor egyszerre csak 'ugrik' a magassági adat: furcsán néz majd ki egy ebből generált szintprofil.
Szintprofilhoz valószínűleg jobb a barometrikus magasságmérés. Ugyan ezt minden alkalommal kalibrálni kell, valamint az időjárásváltozással ennek is elmészik a pontossága, de legalább hirtelen ugrások nincsenek benne. - Van olyan GPS, amibe be is építettek ilyet is.
Viszont nyomvonal készítéshez a dolog kiváló - mint azt bárki megnézheti a tegnap belinkelt példán.
"Konkrétan mondjuk a Garmin Edge 305 vagy Forerunner 301 érdekelne!"
Ez nagyon meglep, mert mikor a ketyerék között válogattam ezeket zártam ki elsőként.
Engem ezek arra emlékeztetnek amikor "mindenre jó"-t akarnak csinálni ami végül semmire sem igazán jó, de inkább arról beszélek, hogy miért választottam a Venture Cx-et. (Nem olyan rég volt, még emlékszem rá :-) )
Pulzusmérőm van, bringacomputerem van, nekem GPS elsősorban a tájékozódáskor kell. Legyen kicsi, könnyű, tudjak rá turistatérképeket feltölteni - az se baj, ha az a térkép jobb és naprakészebb mint bármelyik "bolti", és ha még ingyenes is az hab a tortán -, legyen színes, mert a térkép sokféle jelölését úgy könnyebb megkülönböztetni. Ne legyen nagy a fogyasztása, ne valami saját spéci akksival működjön, hanem szabvány ceruzaelemmel.
Ezen kívül a Venture Cx előnye, hogy USB kábel és software-ek nélkül és ezért jelentősen olcsóbban megvehető. (Szabvány USB kábelt használ. Nekem ilyen volt otthon több is mert manapság minden ketyeréhez ilyet adnak.)
(Ha mégis kell a kábel és a progi, akkor Legend Cx, ami gyakorlatilag ugyanez csak más a színe)
Mikro SD kártyát használ és képes erre logolni is gyakorlatilag korlátlanul.
Ha jól értem, akkor mephisoft programocskája kifejezetten csak java-s okostelefonokra jó, hagyományos GPS cuccokkal nem működik. Az Edge 305-ön sokat gondolkodtam én is, de van néhány fontos hiányossága, ami miatt végül lebeszéltem magam. Nem tud térképet kezelni, nem cserélhető akkus, viszont csak 12 óra az üzemideje, és nem mér hőmérsékletet. Pedig amúgy biztos jó :) Most inkább az okostelefon + hagyományos pulzusmérő felé hajlok. (Bár az ideális az lenne, ha lenne olyan bluetooth egység, ami a polar jeladókkal működne, és az okostelefonba küldené az adatokat :)
én egy 60CS-t viszek magammal minden tekeréshez. Turistautak.hu térképekkel tökéletesen használható terepen, ennek a lefedettsége viszont még nem tökéletes, szóval ha távolabb is akarsz menni nagyobb hegységeinktől, akkor érdemes lehet egy TopoGuide beszerzése. Ha autóban/városi bringázáshoz is akarod használni, akkor a NaviGuide jó döntés mindenképp. Én tökéletesen megvagyok a tuhu+NaviGuide párosítással. A kütyü nagyban függ attól, hogy mit vársz el a tőle + mennyit enged a pénztárcád. Nekem ezek a bringás típusok nem igazán tetszenek, nem is nagyon ismerem őket. Egy mindenes kütyünek a 60CSx-et javallom, de ezt kérdés, kihasználnád-e.
Ha birosag lesz belole, akkor eleg kevesse szamit hogy szabad volt-e bringazni vagy sem. Gondold meg, ha pl valaki betor hozzad es lelovod, akkor nem igazan fogja a birosagot erdekelni hogy ha nem tor be nem lesz semmi baja. Neki van egy betorese, neked meg egy hirtelen felindulasbol emberolesi kiserleted.
Az autosnak is lesz egy elsobbsegadas elmulasztasa, szemelyi seruleses kozuti kozlekedesi baleset okozasa, a bringasnak meg egy tiltott helyen kerekparozas.
BM hivatalos értelmezése a KRESZ 3. §-hoz: ... nem hivatkozhat más szabálytalanságára az, aki maga is szabálytalanul közlekedik.
Nekem ez mindig benne van a fejemben, ahányszor csak elmegyek egy "Kerékpárral tilos" tábla mellett. Sajna ez naponta 4 alkalommal megtörténik. Hurokban a fejünk ilyenkor.
Nálam Tarlós akkor jelentkezett be, amikor évekkel ezelőtt az Árpád híd melletti autós lehajtóval kapcsolatban kifejtette, hogy nem érti, miért is kéne ott a kerékpárosoknak elsőbbséget adni. Ezzel egyből rávilágított kerékpárosbarát jellemére és arra, hogy nem tudja mi fán (alu csövön) terem a macisajt.
A patak partján (a Duna felöl indulva először a bal parton, majd a Földhivatal/híd után a jobb parton (igen, arrafelé szemben a forgalommal, de vissza ez nem gond) szépen lehet menni. Mindösszesen 20-30 m kockakő van, közvetlenül a főút előtt. Innen kb 300 m a leágazás Dömörkapu felé, és + 2-300 a Skanzen-Paprét felé.
A kérdéses szakasz tényleg jól kikerülhető, ha Leányfalura mész, vagy onnan jössz. De ha a hegyekbe/ből (Pilisszentlászló, Dömörkapu) mész/jössz, akkor kevésbé. Van ugyan kijelölt kerékpárút fel a partról a hegyek felé, de országútival kínkeserves. A legdurvább fajta macskakő, sóder, murva - kb. 10-zel lehet rajta menni (országútival). Még nem kísérleteztem ki, merre is lenne jó menni, de legtöbbször eddig a főúton mentem.
Az az érzésem, hogy ideje lenne elkezdeni lobbyzni egy "kerékpáros felelősségbiztosítás és/vagy Casco" érdekében (itt vagy János?).
Egy mértékadóan kis összeget (úgy tipikusan menyire tudok én betörni saját hibámból egy autót, és mennyire tipikus ez az esemény?) biztos kifizetnénk páran...
Sajnos ez nagyon emberfüggő. Van aki ezért az autóst bűnteti, mert miért kanyarodott ki (lehetett volna egy KAMA3 is), más meg a bringást a szokásos dolgok miatt.
Az nagyon szép dolog, hogy a városvezetések bringautakat akarnak, de az már nem igazán, hogy az eredmény életveszélyes (jobb )esetben csak használhatatlan). Az egy dolog, hogy sok a bringás, ebből odafönt eddig csak annyi esett le, hogy ez a sok ember szavazásra jogosult. :(
Az alábbi könyvet 2001-ben adta ki a KEROSZ, miniszteri támogatással. Úgy látszik aki a pénzt adta rá, elfelejtette elolvasni, és átgondolni a benne rejlő ötleteket.
Nem a rendőr szava számít, hanem az igazságügyi szakértőé és a bíróé. Autó vs. autó esetben nagyon gyakori az efféle megosztott felelősség.
Én tavalyelőtt hátulról csattantam egy elémvágó, majd azonnal megálló autóval. Szóba sem került hogy sima ráfutásos eset lenne, mert arra nem kell (és nem is tudok) felkészülni hogy elémvág, és nyom egy satut. Ez erre az esetre is igaz, tehát itt az autós vastagon sáros. Viszont ha ott tényleg tilos, akkor részlegesen bringás is elmarasztalható, de hát ez van.
ez mondjuk attól is függ, hogy a rendőr kinek akar igazat adni (tetelezzük fel, hogy az előző kereszteződés után nem volt kint a tiltó tábla), mert egyik szemszögből az autós nem adta meg az elsöbbséget, másikból meg egy sima ráfutásos baleset, ahol meg a bringás felelőssége egyértelmű.
Ebben a szakaszban az a szép, hogy sarkonként változik, hogy szabad-e vagy sem. Figyeljétek meg egyszer, a tiltás, ugye csak a következő elág-ig tart, és nincs mindenhol kint a tiltó tábla. Én szoktam nézni, végül is nem árt tudni arra az esetre, ha rám szólna egy rendőr (amire már volt példa, akkor pont jogosan).
Ezt az ügyet simán perre lehetne vinni, ahol külön-külön vizsgálják a két fél felelősségét. A kerékpáros abban sáros volt hogy tilosban járt (a sebessége kérdéses) de nem ő okozta a balesetet. Ha ott te jössz autóval, akkor valszeg te is éppúgy beleszállsz.
Leányfalutól Bp-ig tart a biciglijárda (a leányfalui részét nem ismerem, az lehet, hogy kerékpárút), hol a járdán megy, hol a parti sétányon, hol kisebb utcákon kóvályog. Tábla kint van.
Azért akadtam ki, mert egyrészt mi (gruppetto) is sűrűn megfordulunk ott, természetesen az úton megyünk - néha dudál is egy egy autós KRESZtudós - aki persze a rá vonatkozó szabályokat nagyvonalúan átlépi. Ott a hullámvasúton be lehet gyorsulni, de úgy látszik nem érdemes, ezután még jobban fogok figyelni.
Másrészt oké, hogy a srác felépül, de honnan lesz másik félmillió forintja. És el van intézve azzal, hogy mé' biciklizett ott, hát könyörgöm, hol a faszba biciklizzen?!!
Ez azon a részen történt (HÉV állomástól Visegrád irányába), ahol még nincs bringaút(nak csúfolt valami). Tábláról se tudok, igaz azon a szakaszon ritkán járok (igaz itt lakom több mint 10 éve :P)
Azért, mert a barom seggfej közlekedés szervező/felügyelő hernyók kikarózták a 11. út szente.-i szakaszát kerékpárral behajtani tilos táblával, majd kinevezték a járdát bicikliútnak. Aki járt már azon szaron országutival az tudja miről beszélek.
Fel tudnék robbanni a méregtől!!
Az a sok kedves ember, aki a fejünk fölött dönti el, hogy ki hol kerékpározzon, ilyenkor nyilván széttárja a kezét, mert szerintük Szentendre belterületén egy 2x2 sávos autópályának kell lenni, mert AUTÓZNI KELL, MUSZÁJ!!! Aki ezt nem veszi tudomásul, vessen magára.
Pár napja - a programom demojaként - megpróbáltam feltölteni ide egy Google Earth-ben megnézhető, végigrepülhető pilisi bicajos túraútvonalat. Ide akkor nem sikerült, úgyhogy most föltettem a Google Earth fórumra. Itt lehet megnézni:
Remélhetőleg hamarosan elkészülök a progi azon részével is, ami szint-profilt generál. (Bár most, hogy elkezdtem, látom, hogy - ha tisztességesen akarom megcsinálni - kicsit nehezebb feladat, mint előzetesen gondoltam.)
Az a tervem, hogy ezekből az útvonalakból (outis és montis is) leírással megspékelve csinálok egy gyűjteményt. Igazán persze akkor lenne értelme, ha más is beszállna. Érdekel még valakit?
Kell a dologhoz egy (leg)újabb fajta telefon (ami ismeri a Java Location API-t) és egy Bluetooth-os GPS.
Az BikeMag fórumán részletesen leírta a srác -> túlélte, de az arca összekaszabolódott, ahogy a hátsó ablakon beszállt az autóba. A bringát itt lehet megtekinteni:
Volt reggel egy elég csúnya baleset Szentendrén. Ahogy kinézett, arra következtetek, hogy a 11-esre kanyarodott ki egy fehér 5 ajtós gépjármű, a bringás elvtárs nem kis sebességgel (kerékpár erősen deformálódva, hátsó ablak betörve) belerongyolt hátulról. A sporttárs már nem volt ott, a rendőrök igen. Tudtok róla valami? Mi lett vele?
Én vakítónak láttam a régi, 26 LED-es fejámpámat egészen addig, míg meg nem építettem a 43 LED-es kormánylámpát, ami a nonpluszultra volt egészen addig, míg meg nem építettem a Luxeonos fejlámpát, ami ász volt, amíg meg nem építettem a 3 Luxeonos kormánylámpát, ami egész jól nyomatja, amíg.....
Nem kompakt. Nekem 39/25 most a legkisebb, ezen nem is aggódom, mentem már Diósárkot 42/23-al is. Széchenyi hegyet utoljára tavaly télen mentem montival valami 10 perc körül.
Pinyo próbáltad egyáltalán magad mostanában a Széchenyi hegyin? lehet, h az új bringával javítanál! amúgy neked is kompakt a hajtóműved? nekem 32-25 a legkisebb áttétel. azért biztos ez is számít, elég jól kitekerhetők vele a nehéz emekledők, mint pl a Melinda út.
Bakker krilin, a mostani "kevés vagyok" 8:44-es időd is egy perccel jobb, mint a legjobbam, szóval ne mert panaszkodni. :-)
Az időfutamokat néha én is gyűröm, ez alapján mérem le, hogy milyen aktuális formában vagyok. Sajnos túl jó időket mentem régen és képtelen vagyok megjavítani őket. Azért ha hazahozom a telekről az outit, megpróbálkozom ismét párral. Pl. a Margitszigeten szeretném a 3:26-omat megjavítani.
totnes nagy időim nem lesznek idén, de egy-két montis időt biztos megjavítok majd az országutival. pl a Diós árok és a Széchenyi hegy időfutamokat. (utóbbin 8:44-et mentem elsőre, ami csak 15 mp-el rosszabb, mint a 2 évvel ezelőtti montis időm)
de szerintem ez még legalább egy hónap, még kevés vagyok, szal van időd javítani a rekordokon:)
Mivel csak városban jártam vele, Silento II 1.75-ösök voltak. Aszfaltra elég simák, vannak azért kis recéi, és oldalbütykei is. Elég keskeny, de azért ballonos is az úthibákra meg a padkázáshoz.
Scott azért nem tért vissza, mert egy dilettáns volt. Rengeteg hibát követett el, ha úgy vesszük, csoda, hogy addig jutott, ameddig, illetve valóban heroikus küzdelem lehetett ennyire felkészületlenül elgyalogolni a Déli-sarkig. Amundsen mindezt ésszel csinálta és ő - érdekes módon - egyetlen ember veszteség nélkül (igaz, vagy két tucat kutya árán) megjárta ugyanezt az utat, a körülményekhez képest relatív simán.
Az viszont igaz, hogy nagy hidegben nem csúszik a hó. Ehhez már -10 is elég, de persze minnél hidegebb, annál kevésbé. (Ld. még vaxolás.)
OFF: Nem igaz, ilyen kis nyomás miatt nincs olvadás. Még a korcsolyánál se, pedig ott sokkal nagyobb. Igazából igy a XXI. sz. elején nem tudja a fizika megmagyarázni, miért csúszik a szánkó/korcsolya.
Ez azért jó hír, mert Katona Kálmán is többek között bicikliutat építéssel kampányol, és meglepő módon Demszky is felgyorsult kerékpárúthálózat fejlesztésről beszél. Tehát bármi is történik, ősztől beköszönt számunkra a kánaán, nemsokára lehagyjuk Bécset, 4 év múlva pedig talán még Amszterdamot is. :)
Nem, nem szanokat tologattak, hanem falaztak, s a dermedo habarccsal voltak problemaik. Meg a szimpla tulelessel. ;-) vagy :-( (az ember eppen nem is tudja...)
De biciklizni mar -27 kornyeken se lehet kellemes, oltozektol fuggetlenul. A kenoanyagok (pl. kormanymuben, hajtomuben, stb) hatarozottan dermedni kezdenek, s ez valoszinuleg az elvezet rovasara megy hosszabb tavon. ;-)
Es kicsit hidegebb idoben (-35 korul) pedig a 0C koruli idore tervezett muszalat tartalmazo szovetek is furcsan kezdenek viselkedni. Nekem nem jutott eszembe biciklizni azon a homersekleten. ;-)
De tenyleg erdekes lenne tudni, hogy a biciklis futarszolgalatnal minusz hany fokig kell munkara jelentkezni. ;-)
Ugyan, ez nem hir, leporoltam magam, letorolgettem a labamrol a vert, visszaallitottam egyenesbe a kormanyt, visszaraktam a lancot, es mar mentem is. Ahogy mindig. Szinte minden masnap-harmadnap megesik, igazabol ez csak a pillanatnyi lelkiallapotomtol fugg. Ma ket centizos barom miatt eppen vaddiszno allasba voltam kapcsolva. Igaz, az elmult par hetben nem volt, mert egy bicikliutas eset miatt - amit majd egyszer elmeselek, bar nem olyan erdekes - megint "feny gyermeke vagyok"-osat jatszottam, es csak mosolyogtam minden barmon, es visszafogtam magam. Ma elfogyott a turelem egy kicsit. Ennyi kell, es mar horpasztok is...
Na, ma ismet noveltem eggyel azon autosok szamat, akik - legalabbis hosszabb rovidebb ideig - ugyelni fognak a kerekparut elsobbsegere... nem mondok mast, csak annyit: kobanyai ut... :o/
Ivan Gyenyiszovicsek -40C -ig meloztak kint, ha jol emlekszem.
De nem hiszem, hogy szánokat tologattak. Állítólag a szán azért csúszik a havon, mert a talpai alatt a nyomás miatt megolvad a hó, ezért ezen a vízen csúszik. Ez kb. -25 fokig működik, alatta nem, ekkora hidegben olyan a szánt tologatni, mintha homokon próbálnák. A Spektrumon(?) volt egy műsor Scott-ékról, ők azért nem tértek vissza a Déli-sarkról, mert a vártnál hidegebb, -20 helyett -30 fok volt a hazaúton, ezért nem tudták vonszolni a szánjaikat és elfogyott az erejük.
Azért a különböző érzetek ignorálása éppen hogy az evolúció ellen hat. Ezek az érzékek épp azért fejlődtek ki, hogy könnyítsék a fennmaradást, pl. az előtt érezd, hogy hideg van, mielőtt megfagysz, és elpusztulsz...
Időközben megkaptam a hétvégi verseny aktuális kiírását:
Kerékpáros teljesítménytúra2006. augusztus 20. vasárnapRendezõ:DH. GIRAFFE KERÉKPÁR CLUB SPORT EGYESÜLET
2330 Dunaharaszti, Rónai Gy. u. 25.
Információ: Takács Dániel
2330 Dunaharaszti, Rónai Gy. u. 25., Tel.: (24) 490-795
e-mail: giraffekerekpar@freemail.hu
Internet: www.giraffe.hiport.hu
Rajt, cél: Dunaharaszti, Piactér-rendezvényközpont
Rajt ideje: 11.00 óra, Nevezési díj: -családi kategóriában 500 Ft/család
-egyéniben: 500 Ft/fõ
Távok:I. 50 km
Útvonal: Dunaharaszti-Taksony-Szigethalom-Tököl-Szigetújfalu-Szigetcsép-Tököl- Szigethalom-Taksony-Dunaharaszti
II. 80 km
Útvonal: Dunaharaszti-Taksony-Szigethalom-Tököl-Szigetújfalu-Ráckeve-Kiskunlacháza-Bugyi-Ócsa-Alsónémedi-Dunaharaszti
III. 20 km Családi túra
Útvonal: Dunaharaszti-Szigethalom-Dunaharaszti
A családi kategóriában a túra során a családnak együtt kell haladnia.
Díjazás: Kategóriánként az elsõ három beérkezõ érmet és tárgyjutalmakat kap.
Minden beérkezõ a teljesítésrõl szóló oklevelet és matricát kap.
Kategóriák: 50 km-es táv
80 km-es táv
20 km családi túra (legalább egy felnõtt és egy gyermek)
Szolgáltatások: minden induló a helyszínen, a rajt elõtt veheti át a rajtszámát
az ellenõrzõ pontokon: üdítõ ital, gyümölcs, édesség, a rajtnál: csomagmegõrzés, ivóvíz
Biztosítsd helyed a rajtnál, nevezz elõre!
Ja-ja, dögunalom. Jobban élveztem pár napja, amikor egy taxis tata előbb fel akart küldeni egy jobbosban a patkára, aztán ledudált, végül nekem jött hátulról. Fincsi volt!
Én továbbra sem azt mondtam, h. a fentről jövőnek kell felfele tolatnia! :-DDD De neki, ha úgy adódik, sokkal könnyebb elindulnia, mint aki dombnak felfele megy! :-DDD
mondjuk lehet hogy ez genetikailag eltárolt szentimentalizmus a tűzhányók füstjéhez :) de mióta az ipar és az autók újra kitermelik a hasonló mennyiséget, már kezd kikopni a divatból :))
Egyes elméletek szerint- amiben én is hiszek- az un. űrutazás teljesen felesleges pénzpocsékolás illetve meddő erőfeszítés. A világegyetemet megismerni-ezen elmélet szerint- kizárólag szellemi síkon lehet.
ez tényleg jó példa, akkor gondolj bele hogy a fentről jövőnek a jégen kell megállnia, majd tolatnia :))) vegyünk például egy hátsókerekes bmw-t vagy kisteherautót :))
Az mondjuk Ok, h. hegynek felfelé nem tolatsz! Ha fentről érkezem én ezért lassítok, vagy húzodok félre, akár autóval, akár bicajjal közlekedem. Max. ha a jóember mutatja,h. ő pont oda menne, ahova én félreálltam, akkor mutatom neki, sajna neki kell tolatni. De mindenképpen megvárom mi lesz a "jelbeszéd" vége :-) Mert ha már a példálozásnál tartunk ;-) ,akkor mi a stászli, ha téli jeges út van, a lentről jövő örül, h. sikerül neki felfelé kaptatni és nem pörögnek ki a kerekek! Majd biztos megáll? ( ha meg igen ott is hagyhagyja a verdát) :-D
Ez egy kulon allatfajta. Szoktam oket figyelni. En vaddiszno style-nak hivom. Megy mint az orult, nem gondolkozik elore, nem figyel, majd valahogy megoldodik. Ugranak szet a cekkeres nenik, ijedeznek a szembejovok, o meg csak megy mint a torpedo. Oldja meg a masik. Pl a budai rakparton mentem egy ilyen mogott (megfigyeles alatt volt :-), jon szembe egy almodozo, kozepen, kicsit kacsazva. Mar gondolkozok hogy ilyen tavrol en mar szoktam "eebresztooo"-t kialtani, dehat nem en vagyok elol, lassuk alanyunk mit lep. Hat azt lepte hogy kb 3m tavolsagnal rakialtott egy elhalo hee-t, majd fekezett es ment tovabb. A szembejovo ijedteben bekacsazott elem, ereztem ahogy az elso kereken tamaszkodva megy felefele a hatso a levegobe, es kezdek balra dolni, de sikerult talpra letenni a bringat, es en is mentem tovabb.
vissza kellett volna tolass, nagygazzal, kiporgo kerekkel (kezifek kivulrol len latszik) aztan miutan megnezte hany helyen jott le a fenyezese a szanaszet repulo kavicsoktol, legkozelebb megfontoltabb lett volna.
hogy ontopic is legyek: megyek haza a Nanasi-n, balrol a lakotelepnel kikandikal egy 17-18 eves srac egy eleje hianyzik fekete smarttal. latom rajta hogy gondolkozik kijojjon vagy sem, de gondolom szembol nem jonnek, valami majdcsak lesz. mire majdnem odaerek kikanyarodik, majd meglepodik hogy alig ferunk el, erre elfelejt kigyorsitani es ha nem fekeznek jo messzirol rendesen jol utolernem. szolid "gratulalok" megjegyzesemre kikonyokol, es elkezd hatrafele magyarazni valalmi kornyeken meno bicikliutrol. tiszta agybaj. nem tud vezetni (a kocsi eleje vajon miert hianyzik), benazik, es meg be is szol? szoktam latni a kocsit a kornyeken, most feljek, vagy oruljek hogy legkozelebb megbeszelhetjuk a kerdest?
OK, fogalmazzunk másként: én utálok fázni:) És mivel nem kötelező fázni, hanem lehet ellene védekezni (ezt a képességét az ember még barlanglakó korában elsajátította), ezért én nem csinálok presztízskérdést abból, hogy "sportosan" vagy melegen öltözzek.
Tudom, ez itt OFF, de: Alapvetően senki sem fázós, hiszen a világegyetem részei vagyunk mindannyian. Tudjuk, hogy a világűr átlaghőmérséklete nem a mi kánikulai értékeinkehez közelít. Tehát az, hogy valaki fázós, az egy civilizációs ártalom, ami a pozitív gondolkodással leküzdhető, illetve megszüntethető.
egyszerű példaként a telkünkre vezető salakos meredek földutat hozhatnám. ott megnézem ki mennyire egyszerűen tolatna hátra a hegynek felfele, míg hátragurulni a lejtőn viszonylag egyszerű.
és természetesen ebből is volt már anyázás, hogy a felfele jövő beszólt, hogy tolassak már vissza. aztán a vége az lett, hogy szépen visszagurult :))
Persze, hozzá kell szokni. Szerintem 0 fokig bátran bringázz, próbáld ki, aztán majd meglátod. Persze mindez városi bringázásról szólt, rövid távon (max 3/4-1 óra), 0 fok alatt nem megyek edzeni szabadba én sem. Szerintem sokkal kellemesebb, mint fázva ácsorogni a megállóban, esetleg beöltözve izzadni a metróban, beleépni a locspocsba, vagy csúszkálni autóval a jeges úton, állni a dugóban, stb. Az a jó benne, hogy mindig tudom, mikor hova mennyi idő alatt érek oda, nem kell rászámolnom a dugót vagy a lekésett villamost. Pl. OlisSuli reggeli edzés 7-kor. Tudtam, hogy kb 15-18 perc az út Zuglóból a WCF-be. Elég volt 6:20-ig elindulnom, és akkor bőven maradt időm átöltözni és elkezdeni a bemelegítést. Autóval ez egyrészt sokkal tovább tartott volna, és még parkolódíjat is kellett volna fizetnem. BKV-vel nem is tudom mennyi, mert többsz9r is át kéne szállnom.
van még 1 ilyen is bár ez járdára nem vonatkozik :))
(3) Ha az úttest mindkét irányból belátható szakaszon egy forgalmi sávra szűkül és a közúti jelzésekből más nem következik, a szembejövő járművek közül annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik útját irányváltoztatás nélkül tudja folytatni; a másik jármű vezetője az áthaladást lassítással, illetőleg - a szükséghez képest - megállással biztosítani köteles.
32. § ... (2) Olyan keskeny úttesten, amelyen a járművek egymás melletti elhaladása nehéz vagy lehetetlen, a járművekkel meg kell állni és az elhaladást az útpadkára húzódással vagy hátramenettel kell lehetővé tenni. Hátramenni azzal a járművel kell, amelyikkel ez - a járművek adottságait és a körülményeket figyelembe véve - könnyebben megtehető.
Én viszont Veled értek egyet! Aki fentről jön, annak mindig könnyebb lassítani, - akár félreállni - hogy majd utána csak a saját, v. a járműve súlyát kihasználva újraindulni. Sz.tem csak az udvariasság szabályozza ezt a kérdést. Nem emlékszem, h. a KRESZ szabályozná ezt?!
vizikreszben meg a felfele menonek vagy kevesbe motorosnak van elonye, mert ha megall visszaviszi a viz es ugy nehez kormanyozni. a jardan bringazokra a ket kresz kb egyforman vonatkozik :-)
Ez butaság. Motor tényleg szívás, mert nem mozogsz, csak ülsz mint majom a köszörűkövön és relatíve nagy sebességgel mész -> persze, hogy fázol. Ha viszont bringázol, akkor ha rendesen fel vagy öltözve (értsd: nem nagykabát, hanem lélegzős kerékpáros téli ruházat) és normálisan mozogsz (értsd: nem 10 fordulat/perc-es nagymama-bringázás, és nem is 110-es időfutam-tempó, hanem 70-80-as fordulatszám, normál pulzus) akkor nem fázol és megfázni sem fogsz. Én három éve nem fáztam meg, csak az influenza járvány alatt voltam pár napig influenzás és annyi. Mit hordtam? +5 fokig: termo gatya, téli cipő, rövidujjú felső afelett termo kabát, füles sapka, kesztyű. 0 fokig: termo gatya, téli cipő, hosszúujjú felső afelett termo kabát, füles sapka, kesztyű. 0 fok alatt: termo gatya alatta vékony betét nélküli hosszú bringásnaci, téli cipő dupla zoknival, hosszúujjú felső afelett termo kabát, füles sapka, kesztyű. Semmi gondom nem volt a januári -18 fokban sem, pedig hetente kétszer 6-kor indultam otthonról.
Addig járok bringával és motorral amíg nem lesz mínusz és hó... - miért c sak addig? Én már harmadik éve járok télen is bringával, és ugyanúgy kezdtem, mint te. Csak megfelelő ruházatot kell beszerezned, és télen sem kell BKV-znod.
Nálunk sajna ez nem lenne visszatartó erő. Az autósok anyáznának, de kifizetnék az ezrest. L. parkolási díj: ment az anyázás, de nem lett kevesebb autó, inkább kifizetik a brutál parkolási díjat vagy megvesztegetik a parkolóőrt. SZVSZ nálunk kifejezetten korlátozni kéne az autós forgalmat a belvárosban, hogy hatása legyen, mondjuk úgy, hogy egyik nap a páros, másik nap a páratlan rendszámú autók hajthatnak csak be. Vagy valami ilyesmi. Sajnos sokan tényleg nem tartják alternatívának a BKV-t (és nem is teljesen alaptalanul: kinek van kedve nyáron 50 fokos buszban rohadni büdös emberek között, amikor ülhet helyette légkondis autóban is egyedül?), a kerékpározást meg debil dolognak tartják, de ezek már lerágott csontok.
"Ezt hogy kell elképzelni lesznek olyan övezetek, ahová nem lehet behajtani, például, mint Londonban?
Londonban nem kitiltottak az autokat a belvarosbol, hanem kemenyen megfizettetik a behajtast (congestion charge). 8 v. 10 font naponta, attol fuggoen hogy aznap vagy masnap fizeted be. Ez megfelel kb 4-5 ora parkolasnak vagy 8-10 liter benzinnek. Tehat nalunk 1000-3000 ft kozott lenne, ami azert nehany autost visszatartana - bar messze nem az osszeset.
De a valtozas pozitiv: kevesebb auto es joval tobb bringas mint par eve volt.
Különösen addig nem lehet a belvárost lezárni, amíg a Margit híd átépítését be nem fejezik, és amíg az M0 híd nincs meg, addig azt el se kezdik... Én se dőlök be minden szlogennek, csak bemásoltam ide.
OFF SZVSZ akárki nyer, lényegében nem lesz változás. A fővárosban sokkal-sokkal több az autóval közlekedő választó, így minden olyan, ami őket korlátozza, szavazatvesztéssel jár. Márpedig ugye normális kerékpárutat csak az autóút rovására lehetne építeni, de erről bölcsen hallgat mindenki. Meg arról is, hogy egyelőre nem lehetne a belvárosból kitiltani az autóforgalmat, mert számos út a városon vezet keresztül. Amig a város nem kerülhető meg 100%-osan, addig ez nem fog menni. De ahhoz ugye kéne körgyűrű, meg M0 híd, amit a sötétzöld és más álcivil szervezetek ahol tudnak, akadályoznak. Mindenki szépen beszél a belváros autóümentesítéséről, de ha egyik napról a másikra meg akarná valósítani, abból semmi jó nem sülne ki. Hát ezért nem veszem én komolyan egyik jelölt kampányban tett ígéretét sem. ON
Mondjuk engem a főpolgármester személye nem érint közvetlenül, de ugyanez van nálunk is: mindenki beépítette a kampányába a "több kerékpárút" kifejezést. Ki vagyok rá váncsi, hogy mi lesz belőle...
OFF Mindig mindegyik kampányol ilyesmivel. Tarlós most csak azért "bevállalósabb", mert nincs vesztenivalója, így dupla vagy semmire játszik. Ha a keménykedésével a mostani bázisból veszít, az nem számít, mert vesztésre áll, és nagyon kicsik az esélyei. Visoznt ha bejön, és nyer vele valahány szavazatot, az javít az esélyein. Azért arról ne legyenek kétségeid, hogy mit is gondol valójában a kerékpározásról: ...mindig lesz valaki, aki rövid nadrágban végigbiciklizik a III. kerületen... Értsd: aki kerékpározik, az rövidnadrágos, azaz komolytalan figura. ON
És akkor újra elérkeztünk a kerékpározáshoz. Bár azt nem ígérem, hogy az egész kampányt átbiciklizem, de szerintem a belvárosban például csak akkor érdemes és szabad biciklizni, ha egy kicsit autómentesebb. Ha valaki most éjt nappallá téve biciklizik, csak idő kérdése, hogy szénmonoxid mérgezésben egyszer csak leforduljon a kerékpárjáról.
De nincsenek normális kerékpárutak se.
Kerékpárutakat építeni kell, mert a statisztikák azok szépek, de elég sajátosan történik Budapesten a kerékpárutak építése: a járdákra húznak egy hosszú sárga vonalat és azt mondják mától jobbra járda, balra bicikliút. Ez azonban nekem nem bicikliútépítés. Bár nem szeretm a külföldi példákat, de lehetne olyan biciklikölcsönzés, mint Bécsben. Bicikliutakat én is építeni fogok, de előtte a belvárost autómentesítem.
Ezt hogy kell elképzelni lesznek olyan övezetek, ahová nem lehet behajtani, például, mint Londonban?
Így van. És nyilván az ilyen belső övezetekben nagyon drágának kell lennie a parkolásnak, vagy egyáltalán nem lehet megállni, de ott is be kell szedni az építkezéseknél azokat a pénzeket, amiket a parkolóhelyek megváltásáért fizetnek. Ettől aztán egy középső zónában már sokkal több parkolóhelyet meg lehet építeni, mert lesz forrása.
Elmentem egy boltba, és összehasonlítotam az egyledes Cateye (HL-EL500) fényét egy 1w-os LED-es lámpával (itt valaki belinkelte nemrég, kb. 10eFt, három AAA elem). Az utóbbinak legalább kétszer akkora fényereje van, pedgi a HL-EL500 a ledes biciklilámpák közt határozottan jó.
Találtam az Erdőalja út-Virágosnyereg szakaszon, már majdnem az út végén, (ahol jobbra irtás van lefelé a közelmúltbeli gázvezeték építés miatt), egy jó kis emelkedőt. Az említett helyen balra fel indul egy irtáson és a szintútba torkollik.
Itt szórakoztam azzal, hogy meddig jutok fel. Nem sikerült végig, "csak" kb. 50 méter, nem sok hiányzott már a durva részből, kicsit saras volt már és kipörögtem. Nagyon brutális! A Határnyeregtől nem messze lévő "gázvezeték nyomvonala" ehhez képest kismiska. Azért levertem egy cöveket és egy hosszú faágat is odacipeltem, hogy tudjam meddig mentem.
Aztán ellátogattam a "gázvezeték nyomvonala" emelkedőhöz. Kíváncsi voltam, hogy igaz lehet-e, hogy a profik nagytányéron nyomták a pár évvel ezelőtti Buda Maratonon. Jelentem, igaz lehet.
Kiállva bár, de sikerült nagytányéron kinyomni. (44/34-es áttétel). A váltó is jól bírta szerencsére, nem ugrott le.
Utána két percig pihegtem a helyszínen, további sok percet pedig a Határnyeregnél masszíroztam a vádlimat. Itt találkoztam Kacsával és barátjával.
Ráérek, melóból tekernék hazafelé (sőt, ha jól megy, akkor reggel is). :)
Ezt az ecseri kört megnézem, köszi. Ma a Vecsés - Ferihegy1 - Szemeretelep temető - Nefelejcs utca (Üllői és Gyömrői utak között) - Határ út - Népliget - Hungária körút útvonal volt, de ez kissé sok ólom belélegzésével jár. :)
Az attól függ, mennyire érsz rá :-) Vecsés felől lehet Ecser-XVIII. kerület-Nagytarcsa-Kerepesi út (illetve folytatásai) melletti kerékpárút - Örs vezér tér - onnan van kerékpárút a Városligeten keresztül, illetve lehet menni a vasútvonalon kívűl a Mexikói úton, majd Szegedi út és onnan is van kerékpárút.
Szerintem ne ugorj rá rögtön az első lehetőségre, annyira azért nem jó ez a bringa (sőt). Nézz meg más hirdetéseket is, és esetleg nézz meg "bolti" bringákat is (Pl. Hungarobike, Wilker) vagy "áruházit" (Decathlon, Hervis). Ha limitált a kápéállományod, esetleg érdemes elgondolkodni hitelen, hiszen úgy jobb bringához juthatsz és még garanciát is kapsz, amit használt esetén nem. Szerintem így erre, hogy menjen el veled valaki nem sokan fognak ugrani ismeretlenül... Ráadásul sokunk ennél lényegesen drágább kerékpárt használ, így nem is biztos, hogy jó véleményt hallasz majd. Szerintem kicsit légy türelmesebb, nézz meg minél több bringát és válogass. Megéri.
Jó kis Decathlonos itatós zsáknak annyi? Hú de nem volt jó nekem a Bükkben a tatyó. Liffegett, fájt a derekam tőle. Akartam is kérdezni, hogy neked hogy vált be.
Sziasztok, mostanában nem volt időm olvasni, ezért bocs, ha volt.
Augusztus 20.-án kerékpáros versenyt/túrát szerveznek a dunaharaszti zsiráfok. Sajnos a honlapjuk elég gyéren frissül, de a program megegyezik a 2004-essel. Azt idemásolom:
"Kerékpáros teljesítménytúra
Több táv, egy útvonal
2004-08-17 Arany-Média
Augusztus 22-én, vasárnap három távon is kerékpáros túrát szervez a Giraffe Kerékpár Club Sport Egyesület.
A dunaharaszti Piactér-rendezvényközpontból délelőtt 11 órakor induló bringás túrára a szervezők mindenkit várnak, aki akár egyedül, akár párban, akár családostul vágna neki a távoknak. A jó idő remélhető, a jó társaság szinte garantált.
én most kezdenék el kicsit komolyabban bringázni, még kezdő vagyok.ki is néztem egy bicajt (amit a "Bicajvasarlas - Hogy ne nezzenek lamanak" topikban ajánlottak).csak az a baj, hogy túlságosan nem értek még a bicajokhoz..viszont 40 ezer forintom van összesen most, és nem szeretném elveszteni a pénzem. (pont 40be kerül amit ajánlottak)
emiatt kérnék segítséget. megoldható esetleg, hogy valaki eljön velem és megnézi a bringát? a bringa pesten van, én érden lakom, és autóval mennénk.
Főleg az ár... :-( most néztem, hogy amelyik elég bika ahhoz, hogy kiszolgálja a Luxeon-okat, potom 18-30 dollár körül már elérhető is... :-O
Egyszerűbb a LED-nek megfelelő vagy annál minimálisan nagyobb feszültségű akkut tenni elé. Igaz, hogy hamarabb halványodik el, de lehet kisebb akkuval is üzemeltetni (az áramgenerátorok FET-je általában 3,7 V felett kapcsolgat hatékonyan).
Na, valami ilyesmit akartam kihozni én is belőle... :-) az értelme ez: kapacitást növelni párhuzamos bekötéssel lehet.
(csak ugye itthon több ceruza-akkum hever az asztalon, és egyszerre vagy 6-7-tel kísérleteztem, nem 4-gyel, bele se gondoltam, hogy lehetne a 4.-et rákötni a 3 másikra. Így jár az ember, ha gyorsabban gépel, mint gondolkodik, azt is a munkahelyén munka helyett :-) )
Jaja. 3 cellánál viszont hátrány lehet, hogy kis merülésnél már halványodik a led. 4 celláról egy kapcsolóüzemő driver IC-vel növekszik az üzemidő. (Meg a súly, meg az ár :-)
De ha csak a harmadikkal kötöd párhuzamosan a 4. akksit, az se jó, mert az első kettő már rég túlmerül és károsodik, amikor a két párhuzamosan kötött még virgoncan adja a naftát.
Tényleg van elég, ahhoz legalábbis, hogy jövőre már legyenek GPS-be tölthető tracklogok. De gyüjtő vagyok, a nálam lévő példányok be fognak kerülni a HBSE Gázló archivumába :)
Olcsóbb, de nehezebb. Egy ideig én is ólomakkuval járkáltam, de úgy találtam, hogy a gagyi kínai "zselés" ólomakkuk (nem zselés, csak felitatott elektrolitú, zárt, gázrekombinációs akku) nem bírják a folyamatos rázkódást (Budapest!) és egy idő után cellazárlatosak lesznek...
emiatt váltottam a NiMH akkukra, és nem bántam meg...
Tegnap tesztelgettem ismét, és nyilvánvalóvá vált, hogy 3 db cella (1.2 V) az ideális a Luxeon-meghajtásra, mert így nem kell előtétellenállás, és a 4. cellát párhuzamosan rájuk lehet kötni, így növelve a kapacitást. Magyarán ha van három db 3000 mAh-s akkunk és sorba kötjük őket, akkor lesz egy 3.6 V-os, 3000 mAh-s akkunk, de ha ezzel párhuzamosan bekötünk egy negyediket, az eredő kapacitás 4000 mAh lesz, 3.6 V fesz. mellett. Ez pl. baby vagy ceruzaelemeknél fontos, mert nem kell "feletetni" a fennmaradó feszültséget ellenállással, és nagyobb lesz az akku-pakk ereje is.
Bérmunkát vállalok, csak ezen a héten vagyok teljesen elhavazva... (Sziget, 24 órás szolgálat, burkolás, gyermekszállítás ide-oda stb.). Az árban megegyezünk, ez attól függ, hogy komplett új lámpát kell létrehozni vagy van valami "alap", amire építkezni lehet. A szerelési anyagok árát még bele se számoltam eddig... (ragasztó, hővezető paszta, forrasztóón stb.)
Solyminak van egy ilyen egyledes Cateye lámpája, kb. annyit tud, mint az én ötledes Cateye opticube-om. Mostanában kaptam viszont egy kis Petzl Tikka plus fejlámpát, ez négy kis leddel jóval bikább.
Legutóbbi teleholdon éppen nagy Smore üldözésben voltam, amikor egy montis társulatot értem utol. Mondta az egyik srác, milyen jó, hogy jöttem, lesz aki világít nekik. Te csak azt hiszed!- mondtam, leváltottam és tovább üthettem bottal, Smore nyomát.
Ja, tegnap meg Vácegresnél találkoztam egy Nagy Bálint nevű sráccal, állítólag komoly montis. Nem rohant, meg montival is volt, együtt mentünk Veresegyházig.
Ja, ma meg házsssági évfordulónk van. Nemsokára ezüstlagzi :-)
Jövök melózni a városi kontrafékes egysebességes acélvázassal, és az egyik emelkedő tövében elmegy mellettem egy jó izmos srác montival. Én meg utána. Az emelkedőn visszaelőztem. Három másodperc múlva jön mellém, azt mondja, ezt nem hagyhatja.
[Szökésem a pszchiátriáról] Úgy jártam ma, hogy miután még sose rövidítettem Hűvösvölgy felől a Szépjuhászné felé, találomra megpróbáltam átjutni toronzir'nt. A hűvösvölgyi végállomásoktól még eljutottam a Nagyréthez, ott át az úton, majd egy DH-s letörésgyakorló hely mellett választottam egy ösvényt. Egy idő után kilyukadtam egy teniszpályánál, majd épületek között szlalomoztam. Végre jött valaki, aki megmutatta a helyes utat. És jé, a Pszichiátriai intézet főkapuján kijutottam ismét a Hűvösvölgyi útra.
Aztán még felmentem a Jánoshegyre és a Normafához és megpróbáltam megkeresni a rossz nyulat. Persze nem találtam meg; térképagyam ismét csődöt mondott, pedig eszemben volt Butch rajza. Majd legközelebb.
Kösz. Ha megelégszem a ceruzaakkuval, akkor az is egy járható út, hogy veszek egy viszonylag normálisabb lámpát 1-2 ezerért, és csak ledet meg lencsét cserélek benne. Neki is állok, nincs már sok idő. Ha bejön, vállalok sorozatgyártást. Majd ebből fogok megélni. :)
Lehet, hogy hülyeséget kérdezek, de nam olcsóbb megoldás 1 db megfelelő teljesítményű akksit (nem elem forméjút, hanem tégletest alakút) venni a lámpához?
Vállalsz "bérmunkát" ügyetlen emberek számára, és ha igen, azt kb mekkora ellenszolgáltatásért cserében tennéd?
Hasonló problémáim voltak nekem is, sőt alkalmasint a Silentóval (az első szériával) igencsak megjártam, aztán beszereztem egy pár Schwalbe Marathon Plus-t, mellyel 7500 km alatt egy defektet kaptam. Ez 5 bar nyomáson fut, alacsony gördülési ellenállás jellemzi, nagyon jó. Télen defektvédő szalagot használok terepgumival, azzal eddig csak egy nagyobb szöget sikerült beszednem. A belső majdnem teljesen mindegy ilyen szempontból.
Hát, a Stadshlaining-i 148 km-es időfutomon tavalyhoz képest gyorsultam 10 percet :) HHH-ra időnként felmegyek, de javítani még nem sikerült. Dobogókőre még fel akarok menni egyszer idén...
Igazad van, nekem pl. 23-as gumim van :) A trekkingen pedig a széles traktorgumi 37-es (Schwalbe marathon). Ez utóbbit nyugodt szívvel tudom ajánlani, ennél szélesebb szerintem már nem is kell sehova, ahol aszfalt van. Ja, és 6 barig fújható, én kb. 5 baron szoktam használni.
A Conti TravelContact-ot annak idejen en a Kalvin teri boltban vettem - veletlenul, mert akkor meg nem olvastam utana. Szintén veletlen, hogy volt a boltban - azota sem lattam. Gondolom akarhol meg lehet rendelni, biztos van internetes boltban is.
Janimacinak van egy hibátlan logja idénről, zargasd érte. (Nem tisztáztam vele a szerzői jogokat, úgyhogy én nem merem közre adni az engedélye nélkül :)
Én a városban 40 mm-es (kb 1,6-os) külsőkkel járok, de szigorúan max, azaz 5.1 bar nyomáson. Eleinte nem figyeltem, hogy rendszeresen felfújjam maxra, jöttek is sorban a felütések. Mostanában 1-2 hetente legalább pumpálom, felütéses defektem nem is volt már nem tudom mióta... Igaz, közben le is ment pár kiló, de én előtte sem voltam egy díjbirkózó...
Szerintem durvább városi igénybevételhez kevés az 1.5-ös gumi. Ha nem vagy a sebesség megszállottja, túrázni is nyugodtabban mehetsz 1.9-essel. Lényeg kogy aszfaltos mintája legyen, és keményre legyen fújható.
Én épp a decathlon-ban vettem keskeny, anatómikus, enyhén párnázott nyerget 5000 HUF körül a városi bringámra. Nagyon bevált. Típusát nem tudom megmondani, az biztos, hogy eredetileg a Velo gyártja, de Decathlon márkatermékként árulják. (Kb úgy néz ki, mint a naza altál belinkeltek közül a BSD-08.) Aztán ha veszel ilyet, és nem lesz jó, ne engem szidj. Amit előttem leírtak, az mind igaz, szóval mindenkinek más jön be... Sőt, volt olyan nyergem, amit 2 évig tök jónak éreztem, aztán egyszercsak elkezdett kényelmetlen lenni. Nem hinném, hogy a nyereg annyit változott volna, hogy csak az legyen az oka :)
Első defektemet megjavítattam, mert nem volt javítókészletem. Rá egy napra megint defektet kaptam, akkor már én csináltam, és megtaláltam benne egy fémszilánkot, amit a javításnál nem vettek ki. Azóta csak én csinálom.
Conti TravelContact: lehet valahonnan rendelni netről?
Transalpot és egyéb maratonokat egész jól megúsztam. Szombat délutánig tartott az idilli állapot. Ekkor sikerült egy embereset korcsolyáznom a bringaúton. Vizes úton hátsó gumi megcsúszik, képzett rider ellenkormányoz ahogy kell. Majd közelebbi barátságba kerül egy elválasztó oszlopocskával. Durr.
Veszteségek: A vadi új ivózsák persze hogy kiszakad, cipzár is necces. A bringás vagyis én szépen lezúzza az oldalát, könyökét térdét több helyen.
Naza csapattárs próbált fesegíteni az aszfaltról, de nem akarozott felkelni. Ezúton is köszi a segítséget.
Fejemet kicsit odacsaptam, mert utána a nyugatinál is simán átgázoltam a piros lámpán. Nem tudtam koncentrálni. Ezt a második incidenst megúsztam.
Tanulság: Sisak nélkül sehova egy métert se. Jól lekoccoltam az aszfaltot.
Nem tört semmim, zúzódásokkal megúsztam. Egyébként előtte tök jót csapattunk Nazával a budaörsi hegyekben kis technikás ösvényeken.
Aki tud jó kis ösvényeket a környéken ne fogja vissza magát.
I love single track jeligére várom a válaszokat. :)
kemény : kevésbé zsibbad, viszont megszokni fáj, hosszabb tekerés az már durva rugós : jó, nem zsibbad, ütéseket simán viszi, viszont nagyon széles, nem lehet rendesen tekerni vele, nem fér el a lábam zselés : nem kell hozzászokni, nem fáj, viszont hosszabb távon zsibbad.
nekem ezek a tapasztalataim. mindegyiknek van hátránya és előnye.
egy jótanács : ha megvetted és elsőre kényelmesnek tűnik egyáltalán nem biztos, hogy 1 hét múlva is annak fog tűnni :)))))
- vagy - 4 db 9000 mAh-s góliát akku 4*2664=10656 Ft - vagy -
4 db 3500 mAh-s baby akkumulátor 2680*2=5360 Ft
- vagy -
4 db 2700 mAh-s ceruza akkumulátor 2*2290 Ft =4580 Ft
1 db RCA-dugó 82 Ft 1 db RCA-aljzat 139 Ft (pl. Ká-Csa, de akárhol meg lehet venni)
1 db Kerékpáros első lámpa 800 Ft (szett-ár, benne van a hátsó villogó is általában) (Tesco, Auchan stb.)
1 db Luxeon 3W-os K2 LED emitter (1680 Ft)
- vagy -
1 db Luxeon 1W-os LED emitter (1440 Ft)
(1123, Budapest, Győri út 3.)
1 db Luxeon-befogó és 10 fokos lencse 144+648=792 Ft (rendelésre, Szegedről, sajnos + postaköltség is van, de ha nem fogy el, akkor itt is lehet: 1134 Budapest, Lehel út 17/D, Lőportár u. sarok)
1 db kétállású kapcsoló 200 Ft 1 db 9V-os akkucsatlakozó 40 Ft 1 db akkutartó 4 góliáthoz, baby-hez vagy ceruza-akkuhoz 300 Ft (Conrad vagy akárhol, ahol olcsóbb)
1 db processzorhűtő Coolink Cool U1Lite fele 1200/2 = 600 Ft (Extreme Digital XIII.ker, Visegrádi u. 7/b)
Természetesen nem biztos, hogy ekkora hűtő kell, az 1W-osnak elég jóval kisebb is.
Ki kell próbálnod néhány nyerget, mert ahány ember, annyi popó. Vannak irányelvek. Pl. minél több súly van a fenekeden (függőlegesebb a törzs) annál szélesebb ajánlott.
Nekem a városi bringámon rugós nyereg vált be leginkább.
Nyereg ügyben nehéz tanácsot adni, mert szinte mindenkinek más és más a jó. Én megelégedéssel használtam egy sporttárs kényelmetlen címszóval félredobott nyergét (amig egy esésnél el nem hajlottak a pálcák). Volt nekem zselés-rugós nyergem, szuperkényelmesnek titulálva, ami kb 2 óra után olyan zsibbadást okozott, hogy fájt ülni. A versneygépemen ezzel szemben egy olyan nyereg van, amin a karbon felületen egy puszta bőrborítás van, semmi párnázás - olyan kemény, hogy kopog - ezzel szemben még 9 órányi tekerés után sem érzem kényelmetlennek. Viszont baromi drága. Szerintem vess egy pillantást ezekre, nekem a BSD-09-es van az edző- és városi bringámon és jók vele a tapasztalataim. Igaz, kicsit drágább mint amit eddig írtál, én 7eFt-ért vettem, de talán van olcsóbb változata is. Az egészből az a lényeg, hogy a párnázástól-rugózástóül nem biztos, hogy kényelmesebb lesz egy nyereg, sőt, lehet, hogy pont ellenkezőleg. Meg ami másnak beválik, az neked esetleg kényelmetlen. Sajnos nem nagyon van más, mint hogy kipróbálsz párat. Ha szerencséd van, az első jó lesz, ha nincs, akkor esetleg 4-5 nyerget is feleslegesen veszel meg, mire megtalálod a megfelelőt. Az meg a másik, hogy a nyereghez hozzá is kell idomulnia kicsit a fenekednek, azaz meg is kell szoknod. Lehet, hogy elsőre kényelmetlennek tűnik, és egy hét múlva isteni.
Milyen defektek ezek? Felütéses, vagy a szűrásos verzió? Feltételezem, hogy az elöbbi. Ebben az esetben némi plusz nyomás megoldhatja a problémát, ez jó hatással van a gördülési ellenállásra is :) A Silento-kat én olyan 4-4.5 atmoszférán szoktam használni. A defektvédő szalag a magas nyomással kombinálva tökéletes. Nekem azóta nem volt defektem, mióta betettem!!!
Kész lámpából eddig az jön be, amit a luxeon.hu -ról linkeltem. Ez 1W-os, elvileg sokáig megy kis akkuról (gyakorlatilag nem tudom) és láttam vele az erdőben.
Ha nincs átalakítandó lámpám, vagyis nulláról indulok, akkor mit javasolsz 1W ill. 3W kategóriában? Beteszed a listát az alkatrészekről? Vagy link is jó ha már valahol ki lett tárgyalva esetleg képekkel, kapcs rajzokkal. Kösz.
Amiről beszélsz azt (ha jól tudom) maci124 csinálta. Ezzel is foglalkoztam a többi track ellenőrzése és javítgatása során, de végül a legegyszerűbbnek Istyu-papa 2005-ös, és phu 2006-os trackjét bizonyult felhasználni. Ez kivi 90 km-es trackje egészíti ki az eltérő szakaszon.
Amúgy mindenkinek köszönöm a megküldött trackekekt :))
Ps: a lap nemsokára átköltözik a HBSE Gázló honlapjára, de jelenleg az átalakítás és karbantartás alatt áll (bár üzemel).
Szerintem ez nem a belsőn múlik. (Defekt után meg szoktad keresni a külsőben a 'bűnöst'?) Ha a tüske, vagy üvegszilánk átdolgozza magát a küslőn, akkor a belső már nem állítja meg. Két éve én is megúntam a túl gyakori defekteket (volt olyan pecches hetem, hogy 3 is összejött), és vettem egy kevlár betétes Conti TravelContact külsőt. Jó nehéz, de azóta semmi gond.
Szerintem öblösebb és keményebb gumikkal kellene próbálkoznod. Padkázáshoz testes embernek legalább 1,9-es köpenyeket gondolnék, mondjuk Schwalbe Marathont. Azt jól fel lehet pumpálni.
Ja, meg padkázáskor nem ám tohonya módon a nyeregben maradni! Felállni, hajtott térddel, könyökkel rugózni lefelé, bunnyzni felfelé.
Nagy segítség kellene: heti szinten szopok a defektekkel. Városban és túrázáshoz is használom, heti szinten 100-250 km, nem nagyon kímélem, padkázok is vele, meg a súlyom is megvan. :-)
Győri vagyok, az összes biciklisboltot végigjártam, de csak a sima kb. 690 Ftos belsőt lehet kapni, ez meg nem igazán jó, mert minimum kéthetente van egy defekt, és unom a szerelgetést.
Tippeket szeretnék hallani, hogy lehet ezt kikerülni. Hallottam, hogy a külső gumi keménysége is befolyásolja a belső elhasználódását. Nekem Silento II gumik vannak rajta, a futófelületével maximálisan elégedett vagyok, de hasonló felületű keményebbre is lecserélem, ha ezen múlik. Honnan lehet rendelni strapabíróbb belsőt, és melyik az? Ér valamit a védőszalag a külső és a belső között? Ér valamit a defektspray?
Amiért én mégis a Google Earth-ös változatot szeretem jobban, az a domborzat. Jól néz ki "végigrepülni" egy útvonalt, úgy hogy látod a hegyeket is. (Főleg némi magassági torzítást is beállítva.)
Amúgy nálam a következő lépés az lesz, hogy megcsinálom a magassági profilt, és ha ez megvan, akkor a térképen az útvonalon színkód fogja jelölni az emelkedő-kategóriákat.
***
Amúgy úgy néz ki, nem lehet képként föltölteni egy KML file-t, majd este megpróbálom föltenni egy szerverre.
Engem érdekelne az a Gázló-track GPX formátumban is, ha nem nagyon titkos. ;) Az email-em elvileg publikus.
Ugyanis a Gázló 2006-ra (meg egyetlen korábbira sem) sajnos nem tudtam eljutni, fontolgatok egy önálló teljesítést track alapján. A turistautak.hu-n ugyan van egy Gázló 2006 track, de nagyon szakadozott, több kilométer hiányzik belőle és mintha lenne benne néhány felesleges nyúlvány is (eltévedés????).
Nyeregből általában pont a puha meg széles a rossz... ugyanis olyankor nincs rendesen feltámasztva az ember ülep-izomzata és folyton erőlködik, míg egy keményebb felületen jobban érzi magát.
Ha hozzászoksz, csak az évad kezdetén lesz majd egyszer-kétszer fenékfájdalom, aztán elmúlik... ha egyáltalán abbahagyod télire a tekerést :-)
Lehet, hogy az van benne, de nem írja, milyen fajta... :-) csak azt, hogy ilyen erős meg annyi candela.
"At over 1000 candelpower, it is more than twice as bright as the nearest competitor with the same LED bulb."
Milyen "bulb" az vajon? Saját fejlesztés nem lehet, mert ugye a többieknek is az van... ráadásul a candelát akármekkorának mérhetik, ha jól össze van húzva a fény-nyaláb és erről regélnek, hogy az opticube milyen jól erősít meg tükröz.
Rákerestem, hol a legolcsóbb:
Cateye HL-EL500. RIDEBIKE Webshop ár: 9 625 Ft.
Ennél mindenhol csak drágább.
Ezt majdnem a feléből ki lehet hozni egy 1 W-os powerleddel. Itt nem is annyira a "meddig világít egy feltöltésel" a kérdés, hanem hogy mennyibe kerül...
A kis programom sajat maga generálja a logot, nem tud más logból dolgozni. - A fene tudja, hányféle log-formátum van. Ráadásul a logot a szokásosnál intelligensebben generálom; ugyan másodpercenként kapok adatot a GPS-től, de ha egy egyenes úton megyek, akkor nem írom ki a pontokat fölöslegesen, csak ha kanyarodom. (Ugyanez lesz igaz a magassági szelvényre is, csak akkor teszek majd el pontot, ha változik a lejtőszög.) Így egy nagyságrenddel több adat fér el a telefonon, mint a szimpla logolásnál.
A programom 'jól nevelt', azaz lehet vele együtt/egyszerre más GPS-es programokat is használni - feltéve, hogy azok is jólneveltek.
Amit kiírok, azt közvetlenül a (z ingyenes) Google Earth-ben lehet megnézni, végig is lehet röpülni az útvonalat (tools->play tour). Kedvcsinálónak megpróbálom betenni ide a szombati kis tekerésem útvonalát. Nem biztos, hogy sikerülni fog, mert ez nem igazán kép ...
Szóval még egyszer: akit érdekel, annak szívesen elküldöm, még fejlesztgetem, de jól jön már menet közben is ha másvalaki is próbálgatja.
Nekem a 3 wattos LED kissé lemerült 2 db 2000 mAh-s és 2 db 1700 mAh-s ceruza-akkuval 2 órát világított folyamatosan, a végén is egész jó fényerővel. Ha nem kell brutál fényerő, lehet 2700 mAh-s ceruza-akkuhoz 1 W-osat tenni bele és akkor 3x annyi ideig bírja. Más kérdés, hogy aki egyszer belekóstolt a fényerőbe, annak az 1 W-os nem elég :-) de a sima 3-5 LED-es Cateye-okat veri az is.
Igény esetén átalakítok meglévő lámpát is... az 1 W-osnak nem is kell olyan iszony nagy hűtőfelület, főleg ha kisebb áramon van hajtva.
Na igen, csak amit én teszek bele, az nem 1 W-os, hanem 3, az pedig már az alábbi paraméterekkel kapható:
Fényforrás: 1 db. LXHL-LW3C Luxeon Star III3 wattos LED (65 lumen)
Elem típusa: 3 db. C típusú (baby)
Nettó ár: 22.800 Ft ÁFA: 4560 Ft Bruttó ár: 27.360 Ft
Az 1 W-osak áráról meg annyit, hogy én kihozom neked szereléssel, 4 db 9000 mAh-s góliát akkuval(!) stb. együtt 19.000 Ft-ból a 3 W-osat... az kevesebb, mint az ő nettó áruk, és akkor nem elemed van, hanem párezerszer újratölthető NiMH akkud. Az ár nagy részét az akku teszi ki! Ha valakinek nem kell 24 órát folyamatosan világítani, akkor hozzá lehet csapni baby-akkut is, és akkor jóval olcsóbb lesz! Esetleg kisebb kapacitású akkuval (4500 mAh-ssal próbáltam, 4 órát folyamatosan nagy fényerőn gond nélkül elvilágított).
A Cateye-k a fasorban sincsenek a teljesítményledekhez képest... aki volt a HHH-n, az láthatta! :-)
Ha mindenképpen kis méret és kis akkumennyiség kell, akkor érdemesebb az 50 Cd-s 5mm-es, vagy 125 Cd-s 10 mm-es LED-ekkel megtuningolni az eredeti Cateye lámpákat, vagy egy sima Tuskós lámpát, és akkor az olcsóbban ki is jön. Persze a fényereje nem közelíti meg a Luxeon-ét, mert nem fér bele olyan sok.
Na ja, én se a sebességre megyek, hanem a testalkatra. Elég szomorú volt már tükörbe nézni, most meg rámjön az esküvői zakóm. (Nem mintha újra esküdni akarnék:-), Egyszerű hiúság, vagy büszkeség, vagy hóbort.
A bicajom is maradt az öreg acélvázas, 28mm-es gumikkal, sárvédővel, csomagtartóval, 6 sebességes racsnival. Biztonságnövelés gyanánt beletettem egy gazdaságos HiTen trekking merevvillát, és V-fékeket kapott.
Ez a konkrét lámpa kizárt, hogy 5W-os legyen, inkább 1W-os, de méginkább ez alatt.
Három elemről az ígért 8-10 órát csak 1W alatti fogyasztással bírja.
(Amerikai zseblámpás fórumokon is dühöngenek, hogy újabban 5W, 7W, 10W feliratokkal jönnek kínai zseblámpák, megrendelik, aztán kiderül, hogy csak 0,5-1 wattosak. Az ebay-es eladók védekezése, hogy az "W" csak a típusjelzés része, semmi köze a watthoz)
Télvégi súlyomból 8 kilót leadtam. Életem legjobb formájában vagyok: Tegnap esti tekeréskor minden emelkedőn lépést tartottam offline cimborámmal, aki elég komoly senior (rövidtávú) futó. 19-cel mentem felfelé a valkói emelkedő valkói oldalán. (185-ös pulzussal :-)
Én a GoogleMap-ra csináltam az alkalmazást, az működik ma is - éppen most fogom megcsinálni a Te 2006-os Gázló trackedet is :) Ezzel az a baj, hogy a dolog nem triviális (mármint nem egyszerű gombnyomásokon alapul), programozni is kell.
A GoogleEarth viszont ilyen nem tud - legalábbis tudtommal. Azon valahogy repülni lehet, de őszintén szólva sose vettem a fáradtságot, hogy kitaláljam, hogyan.
Az EB előtti útfelbontás, az EB miatt megnövekedett teherautó forgalom és az amúgy is rengeteg, kacsázó bringó hintós, villanyautós gyagya nem igazán ingerelt eddig időfutam teljesítésre.
Engem is érdekelne hogyan lehetne mondjuk a halogén HL500II 3 órás és az 1 wattos leddel szerelt EL500 jóval hosszabb üzemideje között kompromisszumot találni 4 ceruzaelemmel. Gondolom ez kb. egy darab 3 wattos vagy két darab 2 wattos LED-et jelentene. Ha beindul a manufaktúra, egy ilyenre vevő lennék. :)
Engem érdekel minden gps progi. Viszont még nincs ilyen okos telefonom. Így főleg az érdekel, hogy a logger egyszerre tud-e működni egy navigációs programmal, vagy választani kell a kettő között? Olyan progit nem csinálsz, ami egy már meglévő logból dolgozik?
Egszer GabeR belinkelte a Balaton kerülés online Google Earth megjelenítését. Akkor olyan progit terveztem csinálni, ami ilyen adatsort generál egy logból. De aztán valahogy eltűnt az online Google-ból ez a szolgáltatás.