Összeszedtünk egy pár dolgot a piacon kapható főleg INTEX és Bestway mobil kerti medencék üzemeltetésével kapcsolatban.
Megpróbáltuk tematikusan, hátha segít az új tulajdonosoknak élvezetessé tenni a medencézés(beüzemelés, karbantartás, problémakezelés, jótanácsok, ötletek, javaslatok)
LÁSD: http://e-autos.hu/mobilmedencek/
Vettem egy homokszűrőt az idei szezonra, a medencén 32es csatlakozás van, az összeköttetést már megoldottam.
De a szivattyúhoz adtak egy 2"os csatlakozású hollanderes állítható befújót.
A kérdés a következő: a medence oldalára szabad akkora lyukat vágni, hogy az említett befújót be lehessen hollanderrel szerelni. Gondolom a gyárilag előkészített medencék is így vannak.
Sziasztok, látott már valaki olyan létrát, aminek az egyik szára állítható? Süllyesztve van harmadig a medence, szóval az egyik lába rövidebb kéne legyen 30 centivel kb. Van egyáltalán ilyen? Jobb lenne, mint gödröt ásni neki kívül, vagy levágni a külső szárából.
Köszönöm a segítséget majd ki próbálom ha lesz időm. Olyan kérdésem lenne még hogy le akarom burkolni a medence szélét a szkimmert azt be szokták betonozni vagy nem célszerű?
Egy barátomnak segítenék LPE csöves medence fűtést (2x50m 20-as cső) kialakítani. Az INTEX KRYSTAL CLEAR NAVO szivattyút venné, kb 8m3 a medence. A fő kérdés, hogy 38-as hogy hollanderes csövet, hogy lehet összehozni a LPE idomokkal?
A másik kérdés, hogy ha vízszint alatt lesz a tekercs, akkor elég-e a fenti szivattyú vagy kell-e nagyobb?
Ha fél óra után is bubis, az már gyanúra ad okot. De ha működik, az jó hír.
Amúgy nekem sem volt túl messze a 2 vég amikor gázzal fűtöttem, lényeg hogy a medence legaljáról szívjon, amúgy meg a szűrő miatt azért folyamatosan forog a víz a medencében, nekem emiatt nem szívhatta vissza a már melegítettet.
Van egy Bestway 3,66x1,0m-es fémvázas medencénk egy Sandy minivel. Szintén van egy 5 hónapos németjuhász keverék kutyánk. A medencét sajnos nem tudjuk elkeríteni. Ha a Sandy-t és a két flexi csövet megvédem (építek valami kis dobozt) a vízzel felengedett medencében okozhat számottevő kárt a kutya? Járt/jár valaki hasonló cipőben?
A fejet kell először a víz alá engedni, és a csövet függőlegesen tartva kell teljesen a víz alá nyomni. Utána gyors mozdulattal kell a szkimmerre dugni, hogy kevés levegőt szívjon a szivattyú.
Szerintem az, amelyik megtalálható az interneten, és a választékról találsz információt.
Ötlet: Bemész a hozzád legközelebbibe és arra hivatkozol, hogy az interneten azt olvastad, hogy minden jobb öntözési bolt árul ilyet. Ezek után leveszi a polcról, vagy beszerzi, vagy elküld.
Az én vásárlási szokásaim közé tartozik, hogy nem egy darab valamiért megyek a boltba, hanem egy kompromisszumot keresek, és több mindent veszek egyszerre, amit kihoznak, vagy beugrok érte, ha útbaesik.
A termékről azt kell még tudni, hogy magyar gyártmány. Azt nem tudom, hogy milyen csatlakozó van a szűrődön, és milyen slagot akarsz csatlakoztatni. Egy előző hozzászólásomban említett link jó segítséget tartalmaz a méretek meghatározásához: Locsolótömlőbolt.
Sziasztok, teljesen kétségbe estem, segítsetek légyszíves. Tegnap vettünk egy bestway medencét feltöltöttünk és mára tele lett ilyen gyűrűs szmötyivel. Férjem már töltés közben is látott egyet kettőt. A 2 évesem pedig ebben mászkált közben. Mi lehet ez?
Amit ajánlottam, ott a bili függőlegesen van elválasztva (az a szűrő), ha kiszedném a homokot, a nagy felületen kilapátolom és kész. Amit vett (és amilyen az enyém) meg úgy van, hogy a keskeny nyakon lemegy egy viszonylag vastag cső (annak az alján van 6 kis szűrő, abból 3 vagy 4 csak akkor csavarozható a függőleges csőbe, ha már le van dugva, szóval vakon, szűk helyen lenyúlva kínlódom rá) és a szűk helyen megy be a homok. Ez még könnyebb, de mikor kiszednéd a homokot... Aztán az enyémnek van egy olyan hülyesége (az övének remélhetőleg nem), hogy alul a leeresztő csonkja nem a tartály része, hanem egy átmenő cső, belül csavar fejjel, kívülről meg szorítja az anya. Csak mikor kívül a záró dugót lecsavartam, azzal megindítottam kívül az anyát, ezáltal nem zárt az egész, folyt a víz. Újra húzni nem tudtam, mert forgott az egész. Ki kellett kínlódom az összes homokot, hogy belül rá tudjak fogni a "csavarra", hogy kívül meg tudjam húzni az anyát. Igazán ez a legrosszabb rész, felesleges homok kiszedést okozhat. Illetve nálam az a 6 kis szűrő elég gyenge anyag, féltem, hogy mikor próbálom a helyére csavarni, összeroppan a kezemben.
Hát nem nagyon boldogulok az új porszívóval nem akarja felkapni a vizet van valami technikája neki. Ha rá dugom a szkimmerre sajnos egy idő után csak levegőt szív.
Az életvédelmi relé csak akkor lép közbe, ha valahol kóbor áram folyik, például sérült szigetelés esetén. Az egész házat védő megoldással az a baj, hogy ha leold, a fagyasztó/hűtő sem kap áramot.
Külön relé kell a hűtő, fagyasztó áramkörére, külön relé a medencére, és egy harmadik a ház maradék részére. Más elrendezés esetén komolyabb kellemetlenség, kár ér.
Az UV izzók élettartama nem azért van előre definiálva, hogy megmondják, mennyi ideig "világít", hanem azért, hogy mennyi ideig garantálják a specifikált UV sugárzás erősségét. Ha a megadott üzemóraszámot elérte, onnantól kezdve vagy csinál valamit, vagy nem. Mérés nélkül semmi nem garantált : orosz rulett.
A medence méretének nincs jelentősége, a lámpa körül átnyomott víz mennyisége számít. X üzemóra alatt y térfogatú vízben teszi szaporodásképtelenné a mellette mozgatott algákat. Ezt vedd figyelembe a vásárláskor.
Kedves Yeti31! Milyen típusú? Hány W az UV lámpád? Kellett-e már izzót cserélni? Hogy vagy vele megelégedve? Mekkora a medencéd? Milyen homokszűrőd van, főként a szivattyú nyomómagassága? Ez tényleg mind érdekel, segítene a vásárlás eldöntésében.
Konnektorba dugható fi relé(sajnos a házban nincs fi relé) és konnektorba dugható digitális időkapcsoló van. De már meg van a vízmentes elektromos "szekrény" lesz benne egy saját 10mA-s fi relé, egy kis megszakító és 4 dugalj, az időkapcsolók maradnak. A villany szerelő rakja majd össze ha beszereli a házban a 30mA-s fi relét.
A fi relé az életed védi(életvédelmi relé). Minden fajta rövid zárlattól. Medencéhez 30mA-s a következő előírás, 10mA-s az ajánlott. Mivel nem vagyok szakember, keress rá neten, találsz leírást és magyarázatot róla.
Igen agy hat állású szelepes szűrőm van a medence 8 köbös. Az időzítést hogyan oldod meg hogy a szűrő elinduljon? Konnektoros időzítőd van ? És halottam hogy fi relé építenek be az mi célt szolgálna?
Az a baj a tavival, hogy nincs megadva, mekkora nyomást bír. Úgyhogy lutri - avagy tapasztalat kérdése -, hogy jó-e neki a nyomóág. Elvileg a homokszűrő után jobb lenne, mert ott tényleg csak akkor nőhet meg a nyomás, ha valaki ledugózza a befúvót.
Én tavit vettem és két éve használom. Szivattyú és homoktartály közzé tettem be.
Általában azzal magyarázzák a medencést, hogy nagyobb nyomást bír. De mivel én sem szoktam ledugózni a befúvókat a medencén szűrés közben, így szabad áramlás van és nem megy fel a nyomás annyira, hogy ne bírná a tavi.
Ha jól gondolom akkor 6 állásó szelep van a homokszűrődön. Kétféle képen csinálhatod:
1. Simán: A szkimmerhez kapott tányérral csatlakoztatod össze a csövet és a szkimmert. Szűrés állásban van a szűrő, a csövet vízbe meríted, hogy ne legyen benne levegő és bekapcsolod a szivattyút. Miután végeztél csinálsz egy sima visszamosást és mehet a fürdőzés.
2. Tegyük fel, hogy kör medencéd van. A befúvót úgy állítod be hogy a víz körbe forogjon a medencében. Így a szemét a víz alján kb. a medence közepébe fog összegyűlni. A szelepet átállítod leürítés állásba és így porszívózod ki a vízből. Gyorsabb,mert egy helyen kell szívni és nem a homokba szívod a szemetet, hanem így egyenesen ki engeded a szennyíz csonkon(szelep waste csonk). Nem kell visszamosást csinálni porszívózás után, kevesebb vizet vezetsz ki a medencéből(nem kell sok vizet pótolni, nem hűl vissza a vized, stb.).
Amit Én gondolok a szűrésről:
Legalább kétszerre elosztva szűrni. Elvileg a klór UV(napfény) hatására lebomlik a vízben, csak a szabad klór fog nappal megmaradni a vízben. Ezért Nálam este nyolc után megy másfél órát a szűrés, hogy a klór tudjon dolgozni éjjel. Reggel 6-tól egy órát megy, hogy kiszellőztesse a vizet. Fél 12-től megy egy órát, hogy átkeveredjen a víz és ne legyen benne hőrétegződés. Így Nálam a 7 m3 víz a 6 m3/h szűrővel kb. háromszor van megforgatva.
Szerintem a csak forgatásnak nincs értelme, max. ha a tetejét akarod leszívatni, hogy a szkimmerbe gyűjtse a bogarakat és leveleket. Ha már megy a szivattyú, miért ne szűrjön is. Nagy, 20m3+ medencéknél elvileg folyamatosan szűrnek 24/7-ben.
Értem, és ezt a porszívót a szkimerre kötöm a szivattyút szűrésre állítom? lenne még egy pár kérdésem általában mennyit kell menni a medence szúrésnek csak akkor ildomos használni a szennyeződések vannak a a medence felületén? És van olyan hogy cirkuláció a szelepen ezt használjuk a vízmozgatásra? Még csak tanulom a használatát a medencézésnek.
Vízkezeléssel kapcsolatban lenne egy (két) kérdésem. Azt olvastam (a sokat idézett "medence bibliában" is) hogy UV-C sterilizátorral a vegyszerezés akár 80-90 %- kal csökkenthető. Ezért szeretnék beszerezni egyet, csak a medencés boltokban nagyon drágák. Akvarisztikai boltokban lényegesen olcsóbb, kerti tavakhoz ajánlják különböző teljesítménnyel. Tudna valaki megalapozott véleményt mondani arról, hogy van-e lényegi különbség, esetleg biztonsági megfontolás, vagy csak kereskedelmi fogás, hogy a medencés úgyis gazdag, fizessen. Pl. erre gondoltam: https://akvariumplus.hu/~akvariu1/hu/uv-c-sterilizatorok/501-jebo-uv-36w.html
A második kérdésem az, hogy milyen teljesítményű UV sterilizáló kell egy adott vízmennyiséghez? Elég ellentmondásosak a kereskedők oldalain található adatok, viszont gyakran előforduló számsor az, hogy ahány m3 a medence, annyi W legyen az UV lámpa. Túl egyszerű szabálynak tűnik, mert kisebb szivattyúval, ami naponta hosszabb ideig megy, lassabb az áramlás a sterilizátorban, így teljesebb a hatása, míg nagy szivattyúnál a nagy vízsebesség mellett kevesebb a behatási idő. És ugyanakkora medencéről van szó.
A tip, a hecht, a basic és a legtöbb marimex és steinbach is egyforma. Mind kínai. A szivattyú kivételével nincs gyenge pontjuk. Személy szerint 6m3/h-s homokszűrőt ajánlom, a 4-est kicsinek tartom. A 6m3/h-s homokszűrőt lehet használni 4-25 m3 medence térfogatig.
Nekem ilyen volt, meg voltam vele elégedve. Csak azért cseréltem le, mert nagyobb medence lett. Aki megvette, még 1-2 év múlva írt, hogy működik.
Az utódja olyan, aminek a tartály nyaka szűk, abban máshogy van megoldva a szűrő rész, visszasírom a régi tartályát, sokkal jobb. Szóval nézhetsz ilyet is. Én anno még Marinex ts-4 néven vettem.
Szia, mi nem betonoztunk, csak homok és xps lap. Az xps lap azért jó, hogy esténként a hidegebb föld ne hűtse ki a medencét. 8m3 víz volt benne július 1-től augusztus 20-ig simán tudtunk benne fürödni. Tök jó volt :)
A nagykönyv szerint a medence tartalmának háromszorosát kell mindennap átküldeni a szűrőn.
A másik szempont az, hogy két méterrel szélesítve a medence helyét, egy 4,5 méter átmérőjű kerek medencét is odatehetsz, ahhoz már nagyobb szűrő dukál. Lehet, hogy legközelebb nagyobb medencét szeretnél, akkor jól jön egy nagyobb szűrő. A mostani nem fog örökké tartani.
Sziasztok! Tavalyi évben mi vásároltunk Marinex Florida medencét: 400 × 215 × 122 cm méretben, téglalap alakú. Ez azt jelentette, hogy kb 105 cm-ig töltöttük. Felnőttként, gyerekként is nagyon élvezhető volt. A mérettől, a víz mennyiségtől a karbantartástól is tartottam, de egyáltalán nem volt vele gond. A lábak 70-80 cm-re jönnek ki, csak hát mindkét oldalra, így a helyigénye ennek 3,5*5,5 méter volt. Az elején beállítottuk a ph-t, klórt, és egy sima 2m3/h órás papírszűrés intex vízforgatóval oldottuk meg a vízszűrést, rákötve egy skimmert. Tetején volt egy buborékos jó minőségű fólia, azzal a 8 m3 víz 1 hét alatt meleg lett 30 fokban, de a medence 10-18 között napos részen van. Egyszer volt vízminőség romlás, pelyhesítőt raktunk bele 2x és nem lett gond. A vízforgató mivel ilyen kicsi volt ezért használatban volt naponta kb 10-12 órát. Általában éjszaka. Sorházaban lakunk, engem zavart egy kicsit a búgás, de egyáltalán nem vészes a hang, senki sem szólt érte, pedig leginkább éjszaka ment. A papírszűrt 2 naponta cseréltem, kimostam és a 2 hónap alatt 5 db volt összesen :)
A fentieket azért írtam, mert előtte 2 hónapig olvasgattam és sokat aggódtam, de az egyik szivattyús boltos segített, hogy ne aggódjak vágjunk bele, több örömöt ad, mint aggódást. Szóval én csak bátorítani tudok mindenkit, tényleg jó dolog munka után a medencében kibeszélni a családdal a napi történéseket.
Az én kérdésem nekem homokszűrős vízforgatóról szólna, mivel azt a papírszűrős vízforgatót csak ideiglenesen kipróbálásra kaptuk a tavalyi évben, most vennénk valami komolyabbat, de nem extra drágát. Van valakinek tapasztalata a homokszűrős vízforgatókról, ami kb 40-50 ezer forint lenne? Ezek talán 4m3/h kapacitásúak, a tavalyi 2m3/h -nál biztos jobb. Esetleg van valakinek konkrét javaslata? Használt vásárlása nagy lutri lenne?
Köszönöm egyébként a csoportot, még ha passzív olvasó is vagyok, sok a segítség benne. :)
Attól függ, mennyire lett megbolygatva az eredeti talaj. Polyfoam akkor jó, ha alatta tükörsíma a beton - szerintem nincs jelentősége, hogy ott van-e a medence alatt. A víz annyira feldobja az ember testét, hogy az alapszintet puhítani felesleges. Hőszigetelőnek az XPS-re esküszöm, felette egy kis homok, és kész.
Akkor egy 4,0 vagy 4,2 m átmérőjű fémpalástos medence ami 120 cm magas abban azt hiszem 106 cm körüli a vízszint.
Elvileg abban lehetne gyorsban is úszni...úgy neccesen. Én is 182 cm vagyok.
Én úgy képzeltem el, hogy félig földbe telepíteném, viszont van két 11 éves fiú gyermek akik viszont szeretnek állatkodni, nem tudom , hogy mennyire stabilak ezek ha a gyerekek küldik a hullámokat a falaknak. Főleg most, hogy a jobb minőségű német medencék elfogytak és jó esetben egy kínai valamit tudnék csak venni aminek a palást vastagsága meg a fólia is vékonyabb.
Ja és nem az alföldön lakok ahol ha szétmegy a medence nem számít annyira, itt elmosna ezt azt:)
Kefés, teleszkópos szár, 32-s cső, elszívó ágra kötve. Szerintem verhetetlen. Egy medencés szaki ezt a kombót használja közel 20 éve, azt mondta az (fél)automata sokat ott hagy és gépészeti teljesítmény is kell hozzá. Az automata kb. 2 óra alatt csinál annyit amit a fentebb leírtal, Te laza 5 perc alatt végzel.
Tavaly 3,66x0,9 medence volt, abban nem tudott csak a gyerek úszni. Most 4x2x1 medencénk van ebben már Én is tudok, de csak mell úszást, mert a kb. 95 cm-s vízben leér a kezem(182cm magas vagyok).
Nekünk szilikonból készült köteles van, a gyerek simán van kikötve, Nekem duplán (kettőbe hajva) jó, mert különben nagyon kihúzom.
De egy 24 m3/h szivattyúból próbálok majd ellenáramoltatót eszkábálni.
Szerintem kényelmes úszáshoz kell a 120 cm vízmélység, a tanuszoda víz mélysége 90-140 cm.
Van valaki aki otthon szokott úszni a medencéjében, akár gumikötéllel kikötve akár ellenáramoltatóval?
Nagyon kíváncsi lennék, hogy mi az a minimális medence átmérő és mélység amiben lehet így úszni is, hogy nem vered be a kezed, nem azt kell nézni, hogy előtted mögötted marad-e hely.
Én betonozott földet, és polyfoam lemezt gondoltam az új medencénk alá. Jó- e ez így, és 1cm-es lemez elég-e. (És kell-e a beton alá sóder vagy homok?)
A topiklakók évtizedes tapasztalatáról beszélek. A nedves homok még csak-csak, de amit a természet évtizedek alatt alkotott, a gép nem tudja elvégezni rövid idő alatt.
A "nem rúg labádba"-t nem egészen értem, ugyanis pont az a lényege a gépi döngölésnek, hogy brutálisan betömöríti a talajt, és mivel egyenletesen tömörít, így a 12t víz is egyenletesen fogja terhelni a kiszintezett talajt.
Köszönöm az érdemi hozzá szólást . Barátom el vetette a dolgot . Elvileg vesz gyári homok szűrőt bár azt mondta tegnap nagyon drága de valahogy ki kalkulálja .
Sziasztok! Mi a véleményetek, ez a rétegrend működőképes lehet egy D=4,27m medence alá? Barna talaj felásva, szintezvve, géppel simára döngölve + 2-3cm homokágy + XPS 3cm lapok + medence alátét fólia. A lábaknál térkő alátéttel. Azért kérdezem, mert a neten van aki a homokágy felette az XPS-re esküszik, de olvastam olyat is, hogy XPS + rá a homok?! Vélemények? Köszönöm!
Hát, nálunk nehézvíz lehet, mert félig tele is képtelenség volt megemelni.
Persze kérdés, ki mit ért emelésen. Ha a láb le van süllyedve a medence test szintje alá, akkor még csak-csak (gyakorlatilag nem kell a vizet emelni), de ha kicsit is fentebb emelnénk, akkor már a vizet is emelni kell(ene).
Az 5 mm-es XPS a leírása szerint elviekben 6t/m2-es teherbíró képességgel bír, a 2 és 3 cm-es Austrothermre azt hiszem 5%-ot (1 és 1,5 mm) ír - fogalmam sincs a térkőé mennyi, de elképzelhető, hogy vetekszik vele.
Van annak értelme, hogy a lábaknál kivagdosom az XPS-t és külön pl. térkövet szabok be (amikor az XPS alatt is eleve térkő burkolat van), ráadásul ugye nemcsak szélességében és mélységében, hanem magasságában is szabni kellene. A teljes rétegrend nálam így nézne ki: teljes térkő burkolat, XPS (szint korrekció), műfű, medence a lábakkal. Ez így tényleg necces lenne?
Köszi a választ és inspirációt, hogy köztes megoldás is születhet.
Végül a kompromisszum mellett döntöttünk mi is. Lézerrel kiszinteztük tegnap és már megvettem az XPS lapokat (0,5-2-3 cm) is, hogy az egyik felét lépcsőzetesen kiegyenlítsük. A hőszigetelésre egyelőre nem mentem rá, ha idén beválik a dolog, jövőre lehet majd áldozunk rá. Ma megyek még a műfűért, aztán a tettek mezejére lépünk...
Homokszűrőből 13 m3-es medencéhez milyen konkrét típust javasolnátok?
Sziasztok! Kezdő medencés vagyok olyan kérdésem lenne hogy milyen medence porszívót érdemes venni ami megfelelően működik? Nem láttam még ilyet a képeken látom hogy a szkimmerre kell kötni nem is értem hogyan bír ott megfelelő szívó hatás létre jönni és hogyan csatlakoztatom?
Őszintén, de ki rak el egy medencét 30C fokban? Mi kora ősszel, szeptemberben raktuk el, lehetett kb. 20-22 fok. Ki lett szárítva, össze lett hajtva és fűtött garázsban volt tárolva. Idén már tócsa volt alatta, tehát kuka. Ha ez ennyit tud, akkor ez nem minőség. Nem vártam csodát egy kínai vacaktól, de azért 2-3 szezont (ami ugye nálunk kb. 2 hónap aktív használatot jelent), joggal elvárna az ember. Ha ez a vacak ennyit sem bír ki, akkor semmi értelme pénzt pazarolni rá. Mondjuk a miénk nem volt drága, 55k. De olvastam árukeresőn hasonló esetet egy 140eFt-os, pont ugyanilyen Intex kínai vacvakkal, azért azt már nem venné be a gyomrom, ha egyetlen szezont követően kuka lenne ennyi pénz. Ötletem nincs, kinek jut eszébe 0,23mm papírvékony fóliából medencét fabrikálni? Csak az igénytelen kínaiaknak. De ott vannak a videók a csövön, ahol az elvileg erősebb prism verzió csőváza 1 év után szarrá rozsdásodott a belefolyt víztől. Kínában ezt nevezik "rozsdamentes porszórt" anyagnak.
Akkor ha már itt vagyunk, létezik rendes nyugati, nem kínai hanem minőségi, felállítható csővázas kerti medence? Beneveznék rá drágábban is, ha tényleg kibír 3-4 szezont.
Sokszor elfelejtkezünk arról, hogy a fólia körülbelül 20° alatt kezd rideggé válni. ilyenkor már nem hajlítható. Ez nem a levegő, hanem az anyag hőmérsékletét jelenti.
Te vetetted fel, hogy a palástosat el kell rakni, azért írtam, hogy azt nem ajánlják, azt vízzel kell teleltetni. A csővázast viszont elpakolva kellene, de az is bírja a kinti telet.
Nekem "csak" az a bordás cső pukkant ki. De a szivattyú 13 m3/órás volt... Amit tudott, a sufniba pakolta. Azóta minden alkalmat megragadok, hogy a spirálbetétes csövet javasoljam mindenkinek.
A fémpalástost kimondottan így kell teleltetni, mert a fóliát szinte lehetetlen ugyanúgy visszarakni és akkor a ki- beömlő lyuk (amit első feltöltéskor kell kivágni) nem a helyére kerül.
Kerek. Szögletesnél (de, azt hiszem, oválisnál is) kell fagytest, hogy ne nyomja szét a jég. Idén igazi paraszt voltam, még csak le sem volt takarva.
Illusztrációként, ilyen egy felhasadt homokszűrő :). Mondjuk itt én voltam a bűnös, a beömlő szelep szinte teljesen el volt zárva órákig, de a saját szivattyúja tette. Állítható erősségű légkeveréses beömlő fúvókák vannak rajta gyárilag és nem látszik hogy mennyire vannak elzárva. Érdekes, hogy a tartály fala volt a leggyengébb láncszem. Szerencsére tudtam venni a szűrőhöz új testet gyorsan, olcsón.
A kerti szivattyúk nyomása 38-47 m általában. A homokszűrő keringető szivattyúé 6-12m, viszont lényegesen nagyobb vízmennyiséggel. Az egy dolog, hogy tovább tart a szűrés, viszont egy kicsit kezd eltömődni a homok és szétveti a tartályt a meg nem engedhető túlnyomás. Nem robban, az légtartályoknál fordul elő, csak felhasad, vagy hasonló, persze hirtelen, a közelébe nem állnék szívesen.
Nem tudom, takarékos megoldás lenne-e így, azt nem is említve, hogy feleslegesen jár egy, a szállított vízmennyiséghez képest indokolatlanul nagy teljesítményű szivattyú.
Ekkora medencéhez mindenképp homokszűrő kell, a papír vizet se lásson nem ér semmit ebben a méretben.
kb. 2cm lejtés még elmegy, 4-5cm már nem annyira. Szóval ha nem sík az alap nem feltétlen az a cél hogy tökéletes legyen, lényeg a hiba csökkentése. Csak gondolat ébresztőnek.
Vízszintezni mindenképpen kell. Ezek a medencék nem igazán erősek, ha eleve nagyobb a terhelés az egyik oldalon az nem szerencsés, főleg, ha a gyerkőcök még meg is küldik hullámokkal.
Intex Metal Frame Pool kemény 1 évet bírt. Senki ne vegyen ilyen kínai sz*rt!
Úgy raktuk el, ahogy a nagykönyben meg van írva, kiszárítva, rendesen összehajtva. Tavaly is alig volt terhelés alatt, kb. 10-szer ha voltunk benne. Felállítottam idén, belement kb. 5cm magasan a víz, és már állt alatta a víz. Hogy hol eresszt, azt nem találom. De nincs is kedvem már keresgélni.
Gondolom a papírvékony alja adta meg magát, vagy a varratnál, fene tudja. Barátaim szerint a Prism verziót kéne vennem, mert az jobb, de megnéztem, és azon kívül, hogy ovális a lába, pont olyan vékony vacak annak az anyaga is.
Kétféle homok van, az egyik sárrá válik, a másik nem - utóbbi talán a folyami homok, ami gyakorlatilag sóder. Abból nem lesz sár.
Mivel a betonra úgysem mehet a medence, akár azt is lehet, hogy a műfű alá teszel homokot, azt vízszintezed - csak ugye a láb jó eséllyel elsüllyed a betonig. Az meg macerásnak tűnik, hogy a kb. 17 láb alá különböző magasságú alátéteket gyárts, bár nem lehetetlen.
Homokot akkor kell(het) cserélni, ha nincs takarva (nálad jönne rá a műfű) és felveri a gaz, teleszarják a macskák. Téged csak a hangyák boldogítanának, de azzal nincs mit kezdeni, néha irtani kell őket.
A medence nem téglalap, hanem kör alakú, 4,27 méteres átmérővel és 1,07 méteres oldalfal magassággal.
A homokos vízre nem ugrik be hírtelen ismert magyar kifejezés, de ez valószínűleg az én hiányosságom (a sarat meg gondoltam mindenki érti). Több véleményben olvastam, hogy a homokot ki tudja mosni a medence alól a víz, eső. A homokcsere visszatérő szükségességéről szintén ugyanitt olvastam, de ezek szerint akár dezinformáció is lehetett.
Délután összeraktuk a létrát és a gyerekek már imitálják, hogy bemásznak rajta a medencébe, szóval könnyen lehet, hogy a saját káromon fogom megtanulni ezt a lejtés kérdést. Lehet a puding próbája lesz, összerakjuk és elkezdem tölteni, aztán követem, hogy mi újság. Olyat is olvastam itt egy kollégától, aki a - szintén térkövezett, de átmenetileg nem használt - második garázsbehajtóra állította fel a medencét, aztán negyednél tovább nem is töltötte... Szintén lejtés volt ugyanis a térköburlolati placcban, csak pechemre nem írta le, hogy mekkora.
A 2,7 cm nekem nem tűnik soknak, de a 4,7 talán már nem szép esztétikailag. Amúgy nem hinném hogy gondot okozna. ennyi lejtés, de vannak itt okosabbak nálam.
Kezdő vagyok a medencézés témájában. Hosszú évekig sikerült viszonylag könnyedén meggyőzni magam és a feleségem, hogy nincs erre nekünk szükségünk, most viszont az a helyzet, hogy cseperednek a gyerkőcök, így egy felelőtlen pillanatban elhatároztuk magunkat. Be is vásároltunk, most jönne ugye a telepítés, ahol a segítségeteket szeretném kérni.
Egy fémvázas Bestway Steel Pro MAX 4,27x1,07m (13 m3) medencére esett a választásunk. Ahogy visszaolvastam a fórumot azt láttam, hogy full térkő aljzatra nem sokan telepítettek, legalábbis a kulcsszóra történő rákeresést követően hasonló kérdésfelvetést találtam, választ viszont sajnos nem.
Szóval a konkrét kérdésem arra vonatkozik, hogy nálunk a térkő felület eredetileg nem kifejezetten a medencéhez készült, de az alapja stabil, az miatt kevésbé aggódom. Van ugyanakkor némi lejtése és mindenütt az jön szembe a leírásban, videókban stb., hogy mindenképpen teljesen vízszintes felület szükséges - ami persze telesen logikus és érthető is. Láttam fotót eldeformálódott medencéről (igaz az felfújható volt), szóval azt nagyon szeretném elkerülni. A helyzet az, hogy a 430 cm-en 2,7-4,7 cm közötti lejtést mértem, ami ha jól számolok max. 1,1%-nak felel meg. Kérdés, hogy mennyire szentírás ez a 0%, van-e benne valamennyi tolerancia és kb. mennyi? Van valakinek hasonló paraméterekkel több éves tapasztalata? Nyilván nem szeretném, ha egy napon 13 m3 víz indulna meg a frissen kivitelezett kertünkben...
Jelenleg ott tartok, hogy a legegyszerűbb műfüvet venném a térkő és a medence közé a Diegoban (4x5m -> 34e Ft). Van valakinek alternatív javaslata?
Amennyiben a lejtést is szükséges kiegyenlíteni full vízszintesre, mivel lenne a legcélszerűbb megoldani? A homoktól - a visszaolvasott korábbi tapasztalatokat (pl. sárosodás, csereigény, esztétika) - követően fázok, az XPS lapok pontos ék alakúra szabására viszont csak nagyon-nagyon indokolt esetben tennék kísérletet.
Köszönöm a konstruktív hozzászólásokat és segítséget előre is!
István
ui.: a medencéhez csomagolt vízforgatót még be sem üzemeltem, de a fórum alapján már gondolkodom egy homokszűrősön :)
Tanácsot szeretnék kérni. Második éves Intex fémvázas, 12 köbméteres medencénket ma raktuk össze. Folyik bele a víz, viszont kívül egy kéttenyérnyi szélességben víz jelent meg mellette. Nem sok, pici tócsa, de nem kívülről került oda. Mit tehetnék, hogyan találhatom meg a lyukat?? Tavaly, mikor elraktuk, 3 ponton az alján illetve a hegyesztésnél ragasztottam, mert icipici kavics általi benyomódást találtam, de akkor ez nem okozott problémát. Van esély rá, hogy ha nagyobb mennyiségű víz lesz benne, az lenyomja az alját annyira, h ne szivárogjon? El nem tudom képzelni, hogyan találhatnám meg a luyukat, és azután hogyan ragasszam, ha víz van benne? Kérek szépen tanácsot! Nagyon köszönöm!
Srácok miért van az hogy ha a medence csapjainál a By pass ágon félállásra rakom a csapokat akkor a hollandiknál folyik a víz, ha el van zárva akkor nem. Azért szeretném félállásba rakni hogy arra ne menjen minden víz max a fele.50-es csőhöz való golyóscsap van benne.
Sziasztok, segítségre volna szükségem, összeszereltük a 2 éve vásárolt medencét, homokszűröt és a szűrő karját nem tudjuk mozgatni, olyan , mintha beragadt volna, amikor lefelé nyomom a kart, csak recseg ropg, nem mozdul.
A homokszűrő szivattyúja kis nyomással, nagy vízmennyiséget szeret továbbítani, a kerti szivattyú meg kisebb mennyiséget, nagyobb nyomással. E tulajdonsága arra jó, hogy a homokon átnyomja azt is, amit ki szeretnénk szedni a vízből.
Lenne egy kicsit kacifántos kérdesem. Egyik barátom azon gondolkozik ,hogy sokalja a homok szűrőt egyben ,drága. Mi lenne ha venne csak egy gyári homok szűrő tartályt és tenne hozzá egy bármilyen kerti szívattyút ??. Az van otthon. Ami kicsit csökkentené a költséget . Működik a dolog ??
Én nem vacakolnék a homokszűrővel, mert egy 10 ért kapsz a jofogason egy keringető szivattyút, ami töredékét eszi a homokszűrő fogyasztásának, tudod külön vezérelni is.
LPE-s melegítő Intex medencére való rákötése kapcsán osztanám meg az alábbi ötletet. Sokat szenvedtem vele, hogy lehet roncsolásmentesen és olcsón megoldani a vízmelegítő be és kimenő vezetékének rákötését a medencére. Végül a lenti megoldásra jutottam.
Akinek a képen látható 38 mm-es Intex csatlakozója van, az alábbi módon járhat el. A csatlakozó tetján levő csapot le lehet csavarni, majd a szelep eltávolítása után a szürke kupakba (amin van egy lyuk) bele kell tenni egy 3/4 es tartályátvezetőt (300 FT) , két gumival (100 Ft) és máris rá lehet csavarni pl egy KPE csatlakozót. Így megoldható az, hogy külön körön menjen a fűtés és a szűrés.
A csatlakozóba utólag bármikor visszaszerelhető az elzáró szelep
A fórum szerint a leeresztő csavaron keresztül is elvileg meg lehet tápláni a fűtés, de nálam kb csak 1/2 colos csatlakozó van a medencén, amit kicsitnek gondoltam. (25mm-es KPE csővel építettem ki a gerincet az LPE karikákhoz)
Valaki meg tudná mondani, hogy egy Grundfos UPS 25-60 -as keringető szivattyúval milyen hosszúságú melegítőt lehet meghajtani? Most 190 méter 20mm lpe csövet tekertem fel 3 párhuzamos körbe. Lehet-e illetve érdemes-e ezt a 3 körös rendszert további körökkel bővíteni? A medencém 21 m3-es így lenne helye a meleg víznek.
szeretnénk venni egy 3,05-ös fémvázas medencét, sajnos jobb nem fér el. Most elég olcsón lehet kapni a sima kék bestway-t. Van valami különbség bestwayintex között? Illetve Metal Frame, vagy a Prism megéri a majdnem dupla árat?
A gyári papírszűrő helyett lenne egy homokszűrő, szintén bestway 5,7m3h-s-t néztem, ez elég lehet hozzá, vagy érdemesebb intexet nézni? Annak jóval nagyobb a homoktartálya.
mert KPE csővel viszem el a vizet a garázsba, ahol a HMV tárolót használom hőcserélőnek.
1. ötlet alapján a homokszűrő mögé raknék egy 3 utas solar bypass elágazást, és a 6,5m3 homokszűrő szivattyúja keringetné a fűtőkört is. (odavissza összesen kb 50 méter)
2. ötlet alapján a leeresztő nyíláson keresztül venném ki a vizet, menne bele egy régebbi típusú keringető szivattyú, és simán a medencébe vezetném vissza a vizet
Teszel mindhárom ágba egy elzárót, és csak egyet hagyva nyitva, látszik, hogy mennyi víz megy. Érdemes az elején hálózati vízzel kilégteleníteni. Én a csőkígyókon keresztül szoktam feltölteni a medencét.
Építettem egy 3 körös lpe melegítőt. Több hozzászólásban olvastam, hogy a levegővel, keringéssel küzdeni kell. Esetleg nincs már kitalált megoldás arra, hogy lehet egy átlátszó csőszakaszt beéípteni a 20 mm es lpe rendszerbe, ahol lehetne látni, hogy kering-e a víz az adott csőszakaszban?
Egy fémvázas 3.66x76 méretü medencét szeretnék telepíteni kérdésem az lenne kedves forumozok , hogy homok ágy , vagy beton alap esetleg nagyobb méretű térkő ? Melyik választás a legjobb Köszönöm
Egy IBO keringetőt vateráztam, (15-60/130) a három fokozata 46,63,93 watt, mind a három fokozatban simán viszi, csak az áramlás sebessége változik. Elvben jónak kell lenni bármilyen átlagos fűtéshez való keringetőnek.
A felfűtési idő sok dologtól függ, igazából nem méregettem a kiinduló és a cél-hőmérsékletet... Nálam 50 fokos a víz a tárolóban, 4,5 köbméteres a medence, ha jól emlékszem egy fél nap keringetés alatt kellemesre fűtötte fel. Igazából tavaly csak az idényben medencéztünk, így ha 4-5 alkalommal volt szükség a fűtésre, az elején, meg amikor jött mondjuk egy hetes hidegfront és nagyon vacogtak a gyerekek. Tavasszal, ősszel nem használtam.
A visszatérő víz soha sem volt forró, hanem kellemesen meleg, szerették a gyerekek magukra locsolni, de ha hamarabb kell, akkor meg lehet emelni időszakosan a tároló hőmérsékletét.
Szia, én tavaly pont ezt valósítottam meg. Az alsó hőcserélőbe fűt a gázkazán, a felsőben keringetem a medence vizét. A tárolóm az emeleten van, több, mint 20 méter a távolság a medencéig, plusz a függőleges rész. A házban 20-as ötrétegű a cső (ezt még az építkezéskor készítettem be a falba tartaléknak), kint 25-ös KPE megy a föld alatt. Végig van rajta szigetelés. A keringetést egy fűtéshez való szivattyú csinálja. Egyedül a légtelenítássel volt gondom a nagy szintkülönbség miatt, de üzembehelyezéskor átnyomtam az egészet lentről hálózati vízzel, az kivitte a levegőt, utána már jó volt. Más problémám nem volt vele, tette a dolgát.
Az idén fejlesztettünk napelembe, a tárolóba pedig betoltam egy fűtőszálat, így tudok játszani azzal, hogy ha van fölös áramom, akkor tudok árammal is melegvizet csinálni, így nem vészes a medence fűtése sem.
Nekem is a második volt szimpibb, igaz egy épített medencém van, de nem nagy olyan 16 m3, és ha igaz a leírás akkor annak pont jónak kéne lennie erre a medencére.
Szerintem epoxy ragasztóval érdemes megpróbálni. De az anyagok eltérő tulajdonságai miatt(hőtágulás, stb.) nem valószínű hogy tartós lesz. Kérj árajánlatot szivattyú felújítóktól, mert lehet olcsóbb ha kicserélik a szivattyú házat és nem mellékesen, kevesebb az ideg is vele, mert nem tudhatod, hogy mikor reped szét a ragasztás újra. Ha komoly szivattyúd van, fődarabokat raktáron is tartanak hozzá, de még ha rendelni is kell pár nap alatt itt van.
Személy szerint Én cserélném a szivattyú házat az biztos.
Nem jól írtam. Üregvédő. Az egyik flakon az autósboltból van, az majdnem teljesen fekete. A másik festékboltból (az autós boltban nem volt éppen spray-s) az félig áttetsző barna. Nálunk nincs nagy választék, autós boltban egy fajta, a festékboltban is egy fajta van, és persze miért legyen egyforma?!
Igen, Üregvédő spray-nek vettem, valami barna folyadék, a mellékelt kis szórófejes csővel lehet belefújni a cső belsejébe. Újak a csövek, most rakom össze elsőnek és se festék se semmi csak a tiszta fém a belsejük, elvégre fogyasztói társadalom van. igazából nem szeretném szétszedni pár évig. Téliesítés is szóba jönne, vagy letakarva víz nélkül átteleltetni.
Tavaly vettünk egy Gre fémpalástos medencét, a hétvégén "élesztettük újra". Azaz csak szerettük volna, mert a gyári homokszűrő gyári csöveit sehogyan sem sikerült csepegés mentesen rögzíteni. Már tavaly is kihívás volt... Hogyan lehetne ezt megoldani? Van valami olyan "tömítő" anyag, amitől ősszel még bontható marad a rendszer? Gondolom egy "gumisabb" cső is megoldás lenne, de ha lecserélem a mostanit, milyen csövet érdemes venni? A segítséget előre köszönöm!
Kipróbáltam, hogy lehet-e hőlégfúvóval hegeszteni(ragasztani) a medence fóliát. NEKEM nem sikerült. Easyset medence fóliájával próbáltam. Füstölésig melegítettem a a hőlégfúvóval, majd összeszorítottam. Először két fadarab közé pillanat szorítóval, majd csak simán melegített fogóval, de csak lazán tapadt össze. Marad a pvc ragasztó, ha ez sem válik be, akkor veszek még, ragasztót is tartalmazó javító készletet.
A napokban, ha végre nem esik amikor nem dolgozok, remélem hogy fel tudom majd állítani a medencét. Már csak a csőváz alváz védőzése várat magára.
Kérdésem lenne sódézsa szolárfűtésével kapcsolatban:
1,3 m3-es sódézsa kb 3 %-os sótartalommal, szolárfűtéshez 4 m magasan lévő tetőre 40 fm LPE 20-as csőkígyót telepítenék, melyhez sós vízet keringető szivattyút keresek, hőfokszabályzós vagy időkapcsolós üzemmóddal kiegészítve. Kerestem a neten sósvízzel is működtethető keringető szivattyút és hőfokszabályzót (kb 10'C-os különbség esetén kapcsolna be), de nem találtam kielégítő megoldást.
Az építőanyagiparban a különböző néven emlegetik ezeket a sztirolhabokat. Én már csak beépítve találkoztam az igazival, a süllyesztett medencém van belecsomagolva. Halvány bugyikék, zártcellás anyag. A hangsúly a zártcellán van. A környéken levő építőanyagtelepeken csak EPS névre hallgatót találtam, egy-két szezonnál tovább egyik sem bírta, sőt egy-két év után mindegyik apró golyócskákkal terítette be a kertet, akármilyen lépésállót márkát vettem.
A kamionponyva felesleges, olyan anyag kell ami átereszti a vizet. Nem tudom, hogy reagál eltemetve, állandó nedvességre.
6 m3/h homokszűrő teljesítményig 0,7-1,2 mm-es szemcse méret szokott kelleni.
Nekem a 4.5 m3/h szűrőben 0,8-1,2 mm-es volt(csak ez volt az obiban) és ez fog át kerülni. Mindig tiszta volt a víz. Egy szaki azt mondta, hogy pár m3-es medencéhez szinte mindegy, a nyomás a lényeg. 0,5 az induló nyomás és 1,2-1,5 bar-nál mostani vissza. Egyébként az épített medencéhez nagy szűrőt tesznek 3 réteg eltérő szemcse mérettel (majdnem 70 kg homok megy bele).
Valakinek esetleg fekete tartályos homokszűrőhöz (Makers TS-8, Steinbach, Marinex,egyéb néven is fut) nincs leírása, amiben benne lenne az ajánlott szemcseméret? Az enyémhez adottból hiányzik.
Illetve a fémvázas Intexemben az átvezető műanyagokat megette az uv. Hol lehet kapni (neten nem találtam), vagy mivel lehetne kiváltani? A villanyos cső, ami ajánlott itt, az szerintem a műanyagba menne bele, nekem meg ugye olyan kellene, ami a fekete gumiba szorulna bele.
Felállítottam egy 550*122 es medencét, sajnos nem sikerült tökéletesre a szintezés, a 2 oldala között van 3-4 cm eltérérés van.
Most járok az 1/3 tötésnél, szerintetek ennyit még elbír a medence vagy kezdjem előlről az egészet?
Korábban egy 366 os medencém volt, annál is volt már ilyen szintkülönbségem, most hogy nagyobb az átrmárő arra gondolnék, hogy ez még annál is kisebb eltérés.
Sokadszorra ismétlem magamat, hogy szűrni mindig kell, fűteni meg akkor lehet, ha van napsütés.
Azt gondold át újra, hogy mit spórolsz azzal, hogy a fűtőszivattyút leállítod arra az időre, amíg jár a szűrő szivattyúja? Mert ehhez komoly, átgondolt vezérlés kell, a hardver árát egy szezon alatt el se tudnám sörözni, míg a megspórolt energia egy hétig sem tartana.
Ne érts félre, segítelek, de ez felesleges beruházás lenne.
A KPE hatásfoka rossz, a 30 méter pedig nudli. A kinyert hőenergia a mérési hiba határán belül lesz.
igazából egy másik szivattyút akarok kiváltani, és a szűrő úgyis 4 órában megy általában. Persze az is kérdés, hogy mit kezd az Intex szivattyú a kb 30 méter 25-ös KPE- spirál kollektorral. Ha stimmelnek a menetek, akkor viszonylag olcsón és barmolás nélkül lehetne kipróbálni. A T-elágazással tudnám szabályozni, h mennyi víz menjen a fűtésbe; az első saccom 30-40 %.
Intex homokszűrő után szeretném elosztani az vízáramlást a medence és egy kollektor között. Az Intex 2''-ként szerepelteti a csatlakozóit, azt szeretném megkérdezni, hogy van-e tapasztalat a járatos 2'' PVC idomok Intex 2''-ossal való összekötésére?
Szia, nekünk tavaly műfüvön volt, ugyanezen megfontolásból. Rövid szálút vettünk szinte a legolcsóbból, csővázas 305cm-es medence állt rajta. Nagyon kicsit látszik a nyoma, de ha ránézek, egyáltalán nem zavaró. Nem is a fűszálak felállása, hanem az látszik, hogy ahol nem volt rajta a medence, ott kicsit fakul és jobban piszkolódik. Szerintem még messze ez a legjobb megoldás, ha a területet nem akarod leburkolni és idényen kívül is szeretnéd használni.
Egy tanács: a műfüvön általában vanak lyukak, hogy le tudjon folyni a csapadék, azokon szépen nő fölfelé a gaz, a fű, így én az idén teszek majd alá egy réteg vékny geotextilt.
Érdeklődnék, hogy van-e valakinek tapasztalata műfűre helyezett mobil medencével - a medencés kertrészt szeretnénk (mondjuk inkább: kell) felújítani, kutya, ping-pong asztal és a nyárra felállított medence miatt a fű - mint tapasztaltuk - nem megoldás. Hogy mégis zöld legyen meg rendezett gondoltunk a műfűre, de tartok tőle, hogy a 3,6-os fémvázas medence helyén a műfű nem állna vissza rendesen, miután elbontottuk a medencét, így a foglalkozás nem érné el a célját, ahhoz pedig nem olcsó mulatság, hogy az év 3/4 részében egy 3,6 méteres "fűkört" nézzünk...
Sziasztok! Medencéhez egyedi vezérlést szeretnék csinálni! A medis 6/4-es menettel lehet kapni kimondottan medencéhez való olyan közdarabot, ami hőmérő szonda fogadására alkalmas?
Egyébként az előző medencéhez - mivel az olyan fémpalástos volt amin semmi csatlakozási lehetőség nem volt - a csodazsákoz használtam egy búvárszivattyúval. Tökéletesen tisztított (1-es finomságú). Csak hát kicsit macerás a szivattyút ki-be...
Én a 6,8 m3-s medencéhez (4x2x1), vettem egy 6m3/h-s homokszűrőt, előszűrős szivattyúval és időkapcsoló vezérli majd. Nekem ez szinpatikusabb. Többen a csodazsákra esküsznek. Amit még megfontolok, a homok helyett az a poliszférikus szűrő golyó, tavaly valaki már próbálta és jó volt a tapasztalata vele.
Bestway 424x250-es medencéhez (max 7m3) adott 2m3/h papírszűrős vízforgatóját érdemes már indulásra kicserélni homokszűrőre? Ha igen mekkorára? Melyik a jobb , Bestway vagy az Intex homokszűrők?
Van valakinek ötlete hol tudok (ha tudok) kockás anyagot venni amiből a medence alja van? Egyik évben történt egy kis baleset a klór tablettával és kimarta egy helyen az alját. Leginkább a színét. És ezt szeretném pótolni javítani.
Ilyesmit én is csinálok, még műszálas ruhaszöveteknél is.
Javaslom, hogy arra mindenki ügyeljen, hogy a páka ónozatlan részével csinálja.
Ha az ónozott részt éri műanyag, akkor ott ráégve, gyakran nehéz visszanyerni a szép ónozott felületet a kémiai reakciók miatt. Máshol meg lekaparható az elszenesedett réteg, ami csúnya ugyan, de nem macerás.
Úgy néz ki, lesz egy plusz medencém, onnan lesz foltnak való. Egy réteget biztos ragasztok, és megpróbálom a hőlégfújóval össze sütni(valószínűleg felesleges kör lesz).
Valahol láttam, hogy forrasztó pákát körbe húzták a vágási felületen, lehet nem indul meg szakadás emiatt.
Engem is érdekel, milyen megoldások vannak, ám amíg valaki nem ad részletesebb tájékoztatót, addig leírom, amit én tudok:
Eddig (8 éven keresztül) egy használtan vett medencét (puhafalú, csővázas, téglalap) üzemeltettem, amelyet már a tulaj ellátott szkimmerrel és befúvókkal (a sajátja használaton kívülre került). Mivel ennyi idő alatt elöregedett (2 évet volt a tulajnál), szétszedtem, és leszedtem a szkimmert és a befúvókat. Ezek a hozzá adott gumilap tömítéssel voltak beszerelve (kb. 1-2 mm vastag fekete gumilap), még ragasztás sem volt. A rögzítés csavarokkal (szkimmer) és nagy műanyag anyával történt. Valószínűleg az újhoz szerzek gumilemezt (a régi ugyanis elöregedett), és ugyanúgy felszerelem az újra. Gondolom aránylag pontosan és óvatosan kell kivágni a nyílásokat. A két befúvóhoz 60-as csőből, T és 90 fokos idomokkal készült az elágazás.
Medence fólia átvágásban van tapasztalata valakinek? Szeretnék plusz bevezetés beépíteni. Elég ha csak átlátszó javító foltból ragasztok kívül és belül is erősítésnek, vagy medence fólia darabot kellene inkább. De fólia darabot meg honnan szerzek? Levélben tud küldeni valaki esetleg? Vagy Ingyenes fólia minta igényelhető valahonnan?
Nem kell elbontani, elég arrébb vinni (ha van hely).
De Én az útmutató alapján mértem ki a legszélesebb ponjtának a vonalát, ezen a vonalon a támaszok helyéhez összes raktam egy rövid és egy hosszú oldalt, mert a furatok mutatják, hogy hol lesznek majd a támaszok ezen a vonalon. A vonal közepéhez igazítottam a cső közepét, elvileg jó kell legyen.
Így le tudom rakni az 5 cm-es XPS-t is, mert Nálam az lesz a medence alatt. Azért kellett előre kimérjem, mert az OSB burkolat amivel körbe veszem a medencét, meg tudtam már csinálni, félig szétszedni a festéshez. Ha össze raktam a medencét, csak pár csavat kell majd újra behajtani.
Utólag már macerás. (Összerakni, bejelölni a helyét, szétszedni) Az ,hogy valami vékonyabbat (1-2 cm) tenni alá az biztosan járhatóbb. De muszáj. A neten elérhető videókon mindenhol a talajra teszik külön alátámasztás nélkül.
Az megoldható lenne, hogy utólag rakd le a járdalapot a műfű alá, ha már meglesz a tartók helye? Vagy színre festett vaslemez a tartók alá, annak minimális a magassága.
Ez a beásás lehet, hogy nem fog menni és így akár ki is hagyom a járólapokat. Én úgy tervezem ,hogy a területet szintbe hozom lefaragással nem feltöltéssel. Erre rakok vakondhálót, ezután pár (5 ?) centi homok, nevesen lehengerelve, hogy tömör legyen. Erre geotextil, és rá műfű. Ezt viszont nem szeretném kivágni a betonlapok miatt. Az, hogy hova kerül a láb pontosan viszont csak a felállításkor látszik. Erre menne a medence, már, ha egyszer leszállítják. A 2m3/órás papírszűrő helyett homokszűrőt tennék (Bestway 5,7m3/óra, vagy Intex 4m3/óra).
40x40-es volt. Nem lógott bele, de mivel nem ástam le, így erősen görbe volt a medence csőváza.... Vizszintbe kell süllyeszteni. Ha 10-10 cm-t ráhagysz oldalanként, baj nem lehet :)
Én elfelejtettem összerakásnál szilikonozni az acélcsöveket. Rá is égett, de kifejlesztettem egy módszert, amivel db-onként kb 10 másodperc alatt ki tudtam szabadítani a csöveket. Volt otthon villanyszerelésből visszamaradt kb 2 cm átmérőjű műanyag bergmann cső. Azt dugtam be a csőváz és a ponyva közé, hogy a túloldalon kijöjjön a vége. Majd egyszerűen körbe forgattam a fém cső körül és sec-perc alatt leválasztotta a rágyógyult medencefóliát.
Új vagyok a fórumon. Szeretnék kérni egy kis segítséget, útmutatást az ötleteimmel kapcsolatban. Tavaly volt egy 3,66x0,75-s medencénk, de hamar kiderült hogy kicsi.
Idénre vettem Bestway 4x2x1 medencét, a tavalyi 6 m3/h-s homokszűrő marad, a 4 db intex solarmat szintén marad.
Tervezett változtatások:
- falon kívüli skimmer felszerelése az egyik rövid oldalra, ennek a befúvóját a skimmerrel szemben tervezem bevágni(*).
- a szolár szönyegeket a terasz tetőn mezőgazdasági fóliával lefedett keretbe tenni és egy termosztáttal kapcsolt gyengébb (előszűrős) szivattyúval keringetni benne a vizet, a medence eredeti ki- és bevezető csatlakozóin keresztül.
- hőtükrös polifoam helyett 5 cm vastag XPS alátét, a lábak alá 40x40 járdalapok, OSB oldal burkolat a medence körül, amennyire a csőváz engedi, és fa keretre mezőgazdasági fóliából egy levehető fedés. Fontos lenne a víz hőfok, mert a 30 °C alatti vízbe még mi sem szívesen mentünk bele, nemhogy a gyerekek. Mondjuk tavaly csak sima takarás volt a medencén, nem buborékos takaró.
- a homokszűrő - skimmer- visszavezetés között merev PVC csövezés(**), a homokszűrőt továbbra is időkapcsoló vezérli majd. A homokszűrőben kétféle szemcse méretű homok alul durvább (0,8-1,2), felül finomabb (jól kimosott térkő beseprő homok). Egy medence karbantartó mondta nemrég, hogy többrétegűre érdemes kialakítani a szűrőhomokot ( Ő, 3 réteget javasolt), valamint a visszamosatásnál tegyem a skimmerbe a slagot és minél tisztább vízzel mosassam a szűrőt. Kevesebb piszkos víz megy a szűrő tiszta oldalához és nem fogy annyi víz a medencéből sem.
- több hozzászólásban is olvastam a sózást, mint víz finomítást, de nem tervezek sóbontót, hanem csak komfort növelésnek(***).
- tervben van továbbá, mivel lenne egy "burok" a medence körül, télre nem szedném szét, csak a vizet engedném le belőle.
- a két előbbi dolog miatt gondoltam, hogy kifújom üregvédővel a fémváz belsejét és a külsejüket pedig vakszolnám, hogy tartósabbak legyenek.
Szerintetek?
Viszont:
* - nem olvastam,hogy vágott volna valaki a sima oldalfalba lyukat. Kellene valami javító foltot ragasztani a kör kivágás helyénél erősítésnek, vagy megtartja a befúvót a sima fólia is. A szkimmernél másabb egy kicsit, ott tetemes mennyiségű csavar fogja össze a szkimmert és a fóliát.
** - érdemes-e foglalkozni a merev csővel egyáltalán és milyen átmérővel?
*** - szimpatikus az ötlet, hátha nem viszketne a bőröm medencézés után. De milyen sóval (konyhasó, mosogatógéphez való só, szerintem vízlágyítóhoz valót nem kapok itt Nálunk) és milyen kg/m3 mennyiségben. Elég lesz-e hozzá a ph és szabad klór elemző tesztcsík, vagy onnantól több "víz jellemzőt" kell majd figyelemmel kísérni?
Bestway és Intex csővázas medencéknek egyforma a csőcsatlakozásuk. Ha Bestwayhez Intex homokszűrőt veszek (a gyári papírszűrő helyett) tudom csatlakoztatni ,vagy kell valami adapter?
Rendeltem egy Bestway fémvázas 424 cm x 250 cm x 100 cm medencét. Akinek van vagy ismeri attól kérdezném, elegendő neki egy 5x3m-es terület figyelembe véve a lábait?
Van valakinek ötlete, hogy a csőre ne tapadjon rá a medence fólia? Tavaly ősszel a végtelen fájdalom és szenvedés volt leszedni róla, centinként feszegetve... sírtam. 😃
Fekete, szűk nyakú tartályba (azt hiszem, 6 kis szűrő van alul) milyen szemcseméretű "homok" kell? Szerintem ez mind egy kaptafa, csak más-más néven árulják - a miénk leírásából ez a "lényegtelen" infó kimaradt...
A beleesés ellen fedés kell. vagy sima takató vagy merevfedés. Ezen kívül gondolni kell a medence peremére ki kell azt is építeni. kilépő, lábmosó stb.
Mindenképp kell hívnom egy bobcat-et, mert a talaj nagyon egyenetlen, ráadásul a tervezett medence helyen még egy beton valami is van, amit kifogok ásatni...
Sokat néztük a telket, hogy hol lenne megfelelő, de inkább bevállaljuk ezt a melót, mert ide látunk rá rendesen, elég közel van a házhoz és itt süt a nap nagyjából reggeltől estig, viszont itt is fúj a leginkább a szél sajnos és nem szeretném, ha valami baja lenne miatta. (Teljesen leásni meg azért nem akarom, mert félek, hogy a gyerekek, bmvagy egy kósza őz, szarvas, vaddisznó valami beleesik. (Azt azért nem gondolom, hogy belesétálna egy ilyen állat egy 60cm mahas valamibe.
Így a süllyesztés úgy fog kinézni, hogy valahol 20cm, valahol meg 60...🤔
Alap: lényeg hogy sima legyen még föld is lehet. A hungarocell sztem már nem is kell csak szenvedsz vele ott a melegítő simán felmelegiti a vízet.
Ami fontos. A fólia alá szőnyeg vagy padlőszőnyeg kell. Én is most vettem alá úgy raktam le. Diegoban vettem 16 nm padlószőnyeget és kivágtam egyben a palást alá. Amikor mezitláb benne vagytok a lábnak a puha szőnyeg a jó.
30-40 cm leásni felesleges. Vagy leásod 1 méter mélyen hogy kilógjon a pereme és a fedést rá tudd rakni vagy egyáltalán nem. minek? Ha mászni kell a létrán akkor nem mindegy?
Sztem első szezonra hagyd kint. Majd jövöre leásod. Elég meló lesz így is. Én is kurva sokat szenvedtem mire leástam pedig ez már a sokadik szezonom.
- egyelőre megpróbálom sóbontó nélkül csak maxi tablettával
Az alapon most ismét gondolkodunk. Úgy tűnik nem lenne sokkal olcsóbb a sima döngölt földre rakni (vakondháló, extra geotextil, betonlapok, lapvibrátor bérlés...), így betonalap lesz több, mint valószínű.
A kérdéseim:
- Kb. 30-40cm-t süllyeszteném be a medencét a földbe - ugye az oldalát a kör medencének nem kell támasztani? Leásás után csak szimplán visszateszem a foldet a palást köré?
- milyen létra van, ami az ilyen szinteltolással megbírkózik?
- ti hogyan tennétek le a medencét? Arra gondoltam, hogy az alsó keret a lábakkal menne a betonra és belülre kiszabnám az XPS lapot (3 vagy 5cm?) és azt duck tape -pel ragasztanám össze
- az xpsre elég egy vastag geotextil?
- amedence földben lévő oldalát mivel szigeteljem? Xps vagy eps?
Megpróbálok válaszolni. Többiek is írnak majd. 2-3 szezont húztam le csővázassal most fémpalástos medim van . idén ástam le.
pH értéket hogyan kellene beállítani úgy, hogy nem vagyunk a telken (átlagosan mondjuk 2 hetente vagyunk lent pár napra, illetve egy évben 3x 1 hetet egyben)
-PH : nálam azt asszony csinálja. de sztem ha otthagyod 2 hétre záráskor a mefelelő klór és algaölövel megtöltöd, zárás.
- a fenti gépészetet feltudom-3 vinni a padlásra (bírja -e a nyári meleget (50+ fok) és lehet-e ilyen hosszú csöveket használni
a gépészet legnehezebb része a vizes homokkal teli tartály de ezt is elbírod. max talicska. vagy kinthagyhatod mert szűrés után a tartályból napokig csöpög viz az alsó leengedőn.
- ha nemlehet, akkor a szűrőt lent merném hagyni (azért 80kg-os cuccal nem futnak el), de a hőszivattyút azért be kellene vinnem - erre milyen megoldás van?
semmi gépészetet ne hagyj lent. max a tartály. a többinek nincs súlya.
- amikor nem vagyunk ott, akkor is kellene mennie a vízkeringetésnek?
nem. minek? mielőtt bemegy a család a vízbe átszűrheted a vizet 2-3 max 4 óra.
- egy ilyen hőszivattyú mennyi idő alatt fűtheti fel a vizet mondjuk 10 fokról 28fokra ekkora medence esetén?
ezt nem tudom. idén veszek én is ilyet.
- egy ilyen csővázas medencét telepíthetek úgy, hogy nem betonozok, csak betonlapokat teszek le és arra fóliát és valami polifoam szerű dolgot?
betonlap nem jó,, billeg és az élei kivágják alul. és hideg. XPS hungarocell kell. évekig én is ilyennel nyomtam mint a képen. maradék 8-10 cm xps rá a padlószőnyeg
- mi az amire nagyon nem gondoltam, de szükséges?
- fentiek esetén milyen takarító cuccokra lenne szükség?
Jelenleg amit reálisnak látok (és itt már nagyon messze kerültem a 300 tól :() a következő.
- 3,66m átmérőjű kerek medence (Intex csővázas)
- Intex homokszűrős vizforgató beépített sóbontóval (a 10m3 est néztem, mert csak 10eFt tal drágább a 6m3-nél)
- Fairland Mini SHP03 hőszivattyú
- és persze védőtakaró rá meg egy kamera megfigyelni
Ami nem tiszta:
- pH értéket hogyan kellene beállítani úgy, hogy nem vagyunk a telken (átlagosan mondjuk 2 hetente vagyunk lent pár napra, illetve egy évben 3x 1 hetet egyben)
- a fenti gépészetet feltudom-3 vinni a padlásra (bírja -e a nyári meleget (50+ fok) és lehet-e ilyen hosszú csöveket használni
- ha nemlehet, akkor a szűrőt lent merném hagyni (azért 80kg-os cuccal nem futnak el), de a hőszivattyút azért be kellene vinnem - erre milyen megoldás van?
- amikor nem vagyunk ott, akkor is kellene mennie a vízkeringetésnek?
- egy ilyen hőszivattyú mennyi idő alatt fűtheti fel a vizet mondjuk 10 fokról 28fokra ekkora medence esetén?
- egy ilyen csővázas medencét telepíthetek úgy, hogy nem betonozok, csak betonlapokat teszek le és arra fóliát és valami polifoam szerű dolgot?
- mi az amire nagyon nem gondoltam, de szükséges?
- fentiek esetén milyen takarító cuccokra lenne szükség?
a cuccok hurcolászása sok nyűggel megoldható. de nyűgős. Egy homokszűrős tisztitó tartály tele vizes homokkal, a szivattyú, a hosszabbító mire behordod elvagy. de megoldható.
ha a medi telken van az se mindegy milyen gyakran látogatod. főidényben sokat kell vele foglalkozni. ha 2-3 hetente lemész és ránézel a vízre , több óra mire átszűröd, kitakaritod.
Olvasd át újra a szabályzatot. a fémpalástos süllyesztése nem építés. Nem peremig kell süllyeszteni, legalább hatvan centi maradjon a talajszint felett.
A homok azért is kell, hogy tovább tartson a medence alja. Azért nem lyukad ki az alja, mert bármilyen játékot nem vihet be a gyerek. Punktum. 5-6 év után újra kell bélelni a medencét, akkor vastagabb fóliát tehetsz bele, esetleg induláskor eleve vastagabb bélést raksz bele, a tartozékként kapottat meg elcsencseneled.
A solar fűtés csak akkor működik, ha állandóan járatod - ennyi víz nem melegedik fel 2-3 óra alatt. Valamikor kiszámolta egy fórumtárs, mennyi energia kell a víz felmelegítéséhez. Sajnos nem emlékszem a nikkjére, sokat kellene keresni.
Ha kizárt a naptej nélküli pancsolás, akkor sokat fogtok szenvedni a takarítással. Szegény szűrőkről ne is beszéljünk. A fedés helyett árnyékolás elég lehet, de akkor meg nem melegít a Nap. Ez is megduplázza a medence árát.
Ilyen körülmények között inkább lebeszéllek a medencéről.
1.110 cm mély fémpalásos medencének kiástam a gödröt lebetonoztam az alját. Milyen vastag XPS lapot tegyek alá? Elég a kétcentis vagy 3 centis kell? Minél vékonyabb kéne mert így is magas már.
2. Vízmelegités. Kb 10 köbméter vízet hogy lehet legkönnyebben kicsit melegíteni? Nem termálvíz kell hanem ne legyen jéghideg. A házban van kondenzációs kazán onnan vegyek meleg vízet? Vagy hűszivattyú?
Ebből találtam olcsóbbat is, de azt most hirtelen nem találtam.
Elvileg ez 10m3 maximum, csak az alapterület nagyobb, mint szeretném.
Egy ilyen alá elég a betonlap, vagy kell még rá homok is? Illetve amit nem értek, hogy az ilyen vékony medence anyag, hogy hogy nem lyukad ki, ha bármilyen játékot bevisz magával a gyerek? (És itt az alja külön érdekel)
A fűtéssel kapcsolatban néztem, hogy létezik solar fűtés, illetve van elektromos fűtés is.
Itt tudom, hogy kereten kívül lennék, de az igényemet egy hőszivattyús fűtés megtudná oldani? Vagy egy sima elektromos fűtés? (Ugye mivel nyaraló, egy évben mondjuk 10-15 hétvégén és 2-3 komplett hetet vagyunk itt.
Tisztítás. Mindannyiunk nagyon fehér bőrű, így nagyjából kizárt, hogy naptej nélkül menjünk a napra. Ezt lehet valahogy takarítani?
Fedés. Egy ilyen használat mellett ahogy látszik többet lenne fedve, mint nem. Milyen fedés lenne jó?
Az ügyet kis jogászkodással kell kezdeni, bár azt nagyon utálom.
- Az építési szabályzat szerintem olyan kitételt nem tartalmaz, hogy ásott kivitel. Inkább épített medencéről lehet szó, nem pedig egy mobil, "bármikor" elbontható medencéről. Vagy azt is tiltják, hogy lyukat áss a földbe krumplivermelésre, komposztálásra?
- A 2x2(3) méter 4-5 gyermeknek is szűkösen elég, kivéve, ha vigyázzban állnak. Ha kétméteres medencében kinyújtom a karom, könnyen orrbavághatok egy embert ilyen sűrűség mellett..
- A víz hőmérsékletével kapcsolatban túlzottnak tartom az igényedet. Tizenvalahány köbméter víz felmelegítése húzós, bármilyen megoldást is választasz.
- A tisztítás akkor jön szóba, ha használaton kívül állandóan takarod. A bogarak előszeretettel fulladnak a vízbe, a levelek leginkább ott szeretnek összegyűlni. Az alga a legkönnyebb ellenfél, némi klór, megfelelő pH, és letudva. A napolaj viszont szigorúan tiltott legyen.
- Egy nullát tegyél a keret végére, ha nem akarsz egy kritériumról sem lemondani. Főleg az alapterületet növeld meg két-háromszorosára.
- Az alapozás elengedhetetlen, és a hőszigetelésről sem szabad elfeledkezni.
- A vadállatok ellen villanypásztor a megoldás, ha nem lehet kerítés.
A medence a nyaralónknál lenne felállítva, ahol a helyi építési szabályzat nem teszi lehetővé, hogy ásott kivitelű legyen, így egy esztétikus felszíni megoldásra lenne szükségünk.
A főbb paraméterek, ami alapján keresgélek:
- 4-5 fő elférjen benne
- a terület ahova szeretnénk telepíteni nagyjából 2mx3m (2x2m jobban elfér), de max 3m es átmérőjű medence még elférhet
- legyen lehetőség melegíteni a vizet (itt abszolút tapasztalatlan vagyok: a fő cél, hogy napközben a gyerekek tudjanak pancsolni, ide gondolom 27-28 fok elég lehet, de este a feleségemmel meg jó lenne ellazulni, de ehhez meg kellene gondolom legalább a 38 fok...)
- könnyen tisztíthatónak kell lennie
- a víz magasságnak max. 120cm körül kellene lennie (lehessen benne ülni, illetve a gyerekek is biztonságosan tudjanak játszani)
- kívülről esztétikus legyen, illjen bele az erdős környezetbe (ez nagyjából annyit tesz, hogy ne kék, piros, sárga vagy ilyesmi legyen)
- télre kint lehessen hagyni lefedve akár víz nélkül
- a telek körül nincs kerítés (a szabályzat ezt sem engedi :)), így az állatokkal szemben (kutya, macska, nyest, VAKOND (ami a medence alja miatt érdekes) (őz, szarvas, vaddisznó, róka)) ellenállónak kell lennie
- könnyen és olcsón karbantartónak kell lennie
- árban úgy 300eFt körül gondolkodom
- fűtésre milyen megoldást javasoltok (itt az Őrség ezen részén nyáron nappal lehet akár 40 fok is, de ettől függetlenül este így is lehül a levegő 5-8 fok közé)
- telepítés esetén mire kell figyelni? Pl fémvázas medence esetén hogyan lehet garantálni, hogy nem lyukad ki az alja?
Köszönöm. Ha jól értem, akkor a PVC cső ming védőcső lenne és benne legyenek a gégecsövek.
Én arra gondoltam, hogy a KPE csővel kötném össze a medencét a szivattyúval. Vagy ezt nem lehet megoldani? A szerelvényeket még nem nézegettem, csak még tervezgetek.
Ne KPE csövet ássál el, hanem a lehető legvastagabb PVC (például szennyvíz) csövet. A 90 fokos kanyar felejtős, csak 45 fokos kanyarokat használj. Abba belefér, (és cserélhető) minden csövezés.
Érdeklődni szeretnék, hogy a medencétől milyen messzire lehet a homokszűrős vizforgatót elhelyezni?
Arra gondoltam, hogy kb 8m-re lenne a medencétől és KPE csővet ásnék le a földbe.
Azért lenne ez a megoldás, mert tervezek szolár fűtést is (LPE cső a tetőre), és ahol lejönnek a csövek a tetőről oda raknám a szűrőt. Itt védett helyen lenne, na meg a konektor is itt van.
Megoldás lehet még a betonozás helyett a legolcsóbb díszburkolattal lerakni ( a ledöngölt zúzottkőre mindenféle bohóckodást mellőzve amit írnak a díszburkolatnál ) és arra az xps (nálam eps van és az is működik). Később ha módosítod vagy megszünteted simán felszedhető , átrakható. A szigetelő lapokat meg ragaszd össze széles szalaggal hogy ne csússzon szét.
Igen, feltétlenül! Nekünk oda a legvékonyabb került az ív miatt, az még épp hajlítható annyira, hogy bevegye a kanyart. Így nekünk takarással végig 30 fok fölött volt a víz hőmérséklete szezonban.
Egy 3,66 m átmérőjű fémpalástos medencét akarok leásni és telepíteni. Pár évet már volt összerakva akkor az alja zúzottkő és xps lapokból csináltam alját. Ezzel az volt a baj hogy az xps lapok közötti résnél belapult és meggyengült a súlytól.
Most hogy leásom nem tudom eldönteni hogy betonozzak-e vagy megint xps lapokból csináljam meg az alját. A betonozás nagyobb munka de ott könnyebb egyenesre kihozni /ráadásul a telek is lejtős/ de a beton alapon hideg lesz a víz
Az xps könnyebb de gyengébb és melegebb alulról. Szerintetek?
Saccold meg, mennyi időt fogsz eltölteni azzal, hogy odacipeled, rögzíted, és vissza a lakásba. Ehhez még add hozzá, hogy felhasznált energia legalább kétharmada megy a levesbe. Azt már csak zárójelbe teszem, hogy meddig bírod ezt cérnával.
A klórozást nem úszod meg, csak plusz macerát veszel a nyakadba.
Szerintem felejtsd el az ötletet. Medencéhez más megoldás kell.
Sziasztok! Van tapasztalatotok, az UV-C fertőtlenítés működik? Én most a lakásba tervezek venni egy ilyet, de nyáron valahogy kezelném vele a medence vizét is. Azt még nem tudom hogy kéne, talán fölé fektetni. Az algát is viszi? Gondolom igen.
Nem kell áram, nem kell (meg)szívni:-) Most kicsit drágának tűnik, de lehet, hogy van olcsóbban is. A cső könnyen cserélhető, nekem a pumpát kellene lassan..
Köszönöm a további tanácsokat! A vízszintet én a szkimmer és befúvó közé állítottam be, a befúvót lezártam fagydugóval. Én is dróttal rögzített fekete takarófóliát használok, a vizet téliesítő folyadékkal kezeltem. Egyelőre a vízen úszik a fólia, de szerintem így is marad. Bár egy labdával lehetne "sátrasabb" megoldást csinálni, viszont azt meg állandóan nyüstölné a szél. A víz leszívását még meg kell oldanom, de a cső + egy kis fizika jó megoldásnak tűnik... Akkor a fagytestek maradnak a boltban...
Egyértelműen nem kell ebbe a fajtába fagytest! Évek óta így teleltetem át, a szakirodalom is azt írja. Pár centivel a befúvó alá eresztem a vizet, öntök bele egy adag teleltető folyadékot, arra megy a fólia (nekem fekete), amit ráfektetek a víz színére (ezt nem mindenki csinálja így). A fóliát rögzítem a medencéhez drót a lyukakon keresztül fűzve), majd nagy csipeszekkel még ráfogatom a fóliát a peremre és ráadásként még súlyokat lógatok kívülről (átfúrt nyakú pl. ásványvizes palackot, félig vízzel. A lyukba madzag, arra, az pedig a fólián lévő lyukakba rakott horogra lógatva:) Nem állítom, hogy nagyon designos, de működik! Ha nagyon sok a víz a fólián, akkor (telente 2-3 alkalommal) leszívom a vizet (kis cső, kézi pumpa a végén aztán a fizika elvégzi a többit...).
Nekem jó 10 évig tartott ki a fémpalástos medencém, végűl elrozsdált a fém a földnél. Első évben szétszedtem, de megbántam, mert véletlenül fordítva tettem vissza bele a műanyag fóliát, itt-ott ráncos lett. (Úgy is maradt.) később vizzel telve teleltettem. Fagytestet se tettem bele (nem tudtam, hogy kell). Első télen izgultam és gyakran lestem, hogy mi lesz?! Mikor fagyott, akkor jég lett a tetején, de a fémpalástot nem érte el, néhány mm víz mindig volt a jég és a medence széle között.
Okoskodtam hogy ez hogy lehet? Utána néztem. A víz melegítette a fémet, a fém megolvasztotta a jeget. Csak akkor fagyna szét, ha olyan tél lenne, hogy fenékig befagy. A legvastagabb jég az évek során kb.20 cm vastag volt.
Én átlátszó mezőgazdasági fóliával fedtem, ha sütött a nap az üvegházhatás miatt felülről is olvadt.
Köszönöm a tanácsokat. A medence föld feletti. Eddigi olvasmányaim (és a használati útmutató) szerint nem lehet víz nélkül teleltetni, akkor szét is kellene szedni. Mert ha nem nyomja belűről a víz a palástot, akkor egy erősebb szél megborítja. Ma leresztettem a vízszintet a szkimmer alá, ahogy az a "nagykönyvben" meg van írva. Azt tudom, hogy a jég nagyot tud feszíteni, és az acéllemez nem épp a legjobban táguló dolog... De valahol mégis azt olvadtam, hogy a kerek medencékhez nem kell fagytest. De jobb a békesség. Esetleg valaki tud jó megoldást DIY fagytestre?
Amit leírok, mind csak elméleti fejtegetés, találgatás. Nekem beton medencém van, azt fel kell tölteni és nem csak a külső feszítő erők miatt.
Attól függ éri-e a fémpalástot kívülről nyomás, vagyis fel van-e töltve földdel kívülről a medencéd (földbe süllyesztett?).
A földben lévő nedvesség megfagyhat, ami tágulással jár együtt, így ha szorosan hozzáér a fémpalásthoz, akkor be tudja nyomni (pár mm-t), ez elég lehet ahhoz, hogy deformálja a medencét. Ebben az esetben töltsd fel vízzel és tegyél bele fagytestet.
Ha a fémpalást és a külső közeg közt rés van (földbe süllyesztett, de légrést hagytál felállításkor, vagy föld feletti a medencéd), akkor szerintem ereszd le a vizet, szépen szárítsd ki, a belső fólia szigetelést vedd ki, tedd fagymentes helyre, aztán fedd le a medence vázat és jövőre kezd szépen kibélelni a fóliával, majd feltölteni újból. (Ilyenkor nincsenek külső feszítő erők amiket belülről a vízzel, vagy jéggel ellensúlyozni kellene).
Persze, ha ezt macerásnak találod, akkor működhet a feltöltés+fagytest verzió is (de számíthatsz rá, hogy a fóliád hamarabb tönkremegy és cserélni kell).
A műanyag két dolgot nem szeret, a napsütést és az erős fagyot.
Nagyon vége a szezonnak már rég, ilyenkorra mindenki elrakta már télire a medencéjét... Én mint első éves újonc, most azt próbálom kideríteni, hogy egy kerek, 3,5 méteres merevfalú, fémpalástos medencébe kell-e fagytesteket tennem? Van, aki szerint nem, és van aki szerint igen. És mi a legjobb megoldás? Minden segítséget köszönök.
Nem kellett volna leeengedni ennyire a medence vízét. Én általában a skimmer szintje alá 17cm-re engedem le a vizet és akkor a lámpa teljesen a víz alatt van még. A lámpákat nem szoktam kiszerelni, de a vízbe keresztbe fagytesteket kell rakni, hogy a fagyás miatti tágulást felvegye és ne a medence és a lámpa repedjen meg.
Ennyire én nem foglalkoztam vele. Megvettem és beüzemeltem, mivel túltermelt a napelem és el kellett fogyasztanom a többletet. 1,6kw az áramfelvétele, így tudtam koptatni a túltermelésből.
Reggeltől estig ment automata üzemmódban általában 30 fokra állítva.
Így szerintem kb. 2-3 fokot tudott fűteni.
Szerintem egy kis medencéhez tökéletes lehet, de nekem a 40-41 m3 vízhez kevés.
Érdekes viszont, hogy meg kellett csinálnom a by-ass szelepet hozzá mivel a vízátfolyást be kell szabályozni.
Viszont a 8m3/h szivattyúval és a 22m3*h szivattyúval is teljes nyitott csapokkal üzemelt és megfelelő volt a nyomás.
Szerintem a beállított érték előtt 2-4 fokkal kéne visszábbvennie a teljesítményt. Nekm úgy tűnik, mintha el lenne csúszva az az intervallum, amikor visszábbveszi a teljesítményét, és az okozza többi hibás üzemet. Jól gondolom?
Inverteres? Milyen típus? A tied is igy működik? Nekünk most jött meg. Miracle HSP707. A medence már le van bonta, igy egy 1m3-ös tartállyal kísérletezek, és egyszerűen nem értem a működési logikáját. Autómata üzemben +/-2 fokkal túltolja! Alapból fél fokra kapcsolna, de igy egy végtelen túlfűtom- túlhűtöm folyamatba kerül és csak dolgozik folyamatosan! Csak fűtő vagy hűtő üzemben pedig 4 fokkal tolja túl a beállítotthoz képest! Most azt is megfigyeltem nem e külső hőmérséklet függő a dolog, de nem mert ha 20 foknál 10 fokos vízre fűtsön 15 ig akkor is 4 fokkal tolja túl (Azt ami a külső hőmérséklet szerint is melegedni fog). Ez igy butább mint egy sima termosztát! Anyit figyeltem még meg, hogy a beállított höfok után visszább kapcsol kb 60%-ra. Mi alapján szabályoz? Ez igy teljesen értelmetlen. Autómata üzemben direkt maga gerjeszti a minnél nagyobb állandó igadozást! A "kevés" vízmennyiség miatt csinálná? Az sem logikus! Ráadásul medencében ezt hetek/hónapok alatt lehet csak kitapasztalni/megfigyelni!
Semmilyenre :-) (A csőbe húztunk egy madzagot és a végeit rögzítettük, így ez pluszban összetartja a csövet, de szerintem Bosco65 megoldása (két cső egyben) ezt már szükségtelenné teszi.)
Van egy felesleges szűrőbetétem, sosem használt, Intex 633T &634T CS8111 @CS8221/CS8231 Krystal Clear. Szívesen odaadom ingyen ha valakinek esetleg van ilyen, bár itt inkább homokszűrős mindenki (én is), de sajnálnám kidobni.
a zsinór fogja össze, de a te megoldásod esetén szerintem nem kell.
Ha jól értem, összedugtad/ragasztottad 2.5 méteres 16-os csöveket, majd ugyanígy a 20-ast is és kisebbet bedugtad a nagyobba és az egészet behúztad a ponyvába, ugye?
Én is azt tervezem, kinn hagyom télre is (eddig mindig szétszedtem télre, de akkor sérülhet leginkább a ponyva és a rudak is). Raksz alá valamit? Mivel takarod le?
Sziasztok! Nekem gyári sunny-m van! L-es! Szerintem minden eleme lekoppintható! Nem egy bonyolult szerkezet! A kérdés hogy megéri e? A ponyva és a rudak a kritikus dolgok! Nekem már az uj vázrendszert küldték idén! 13mm-es üvegszálas rudak (nem a sátor jellegű)! Ez adja a stabilitását! Ha ez más anyagú dolgokkal van pótolva, tuti nem lessz annyira stabil. Főleg szélben! Üvegszálas rudból, meg nem tudom megéri e saját gyártásban, mert az L-eshez 58 méter kell (7 szál, szálanként 11db 75 cm hosszú rud.) Olvastam már sokféle verziót, de az üvegszálas rud nemigen helyettesíthető más olcsóbb anyagokkal, mert akor a stabilitás rovására megy. A másik lelke, a zsanérja. Simán koppintható, de akkor jó ha pont olyan, mert az adja az egyemberes könnyű nyitást. (kb 1/5 étől magától nyílik). Én valószínűleg bakelitből vagy metamid- ből gyártanám le! A ponyvát biztos összelehetne varrni, de macera. A horgok és egyéb vasak csak rozsdamentesek legyenek.
Nekem van a "féláras" SunniTentem, újabban duplafalú Mű II-es csőből. A megragasztott 20-asba beledugtam a megragasztott 16-ost. (csak a belső 16-os szál toldási helyeit kellett levékonyítani köszörűvel:-)
Próbáltam fotókat is feltenni, de túl nagyok voltak.
a bal oldali gégecső jön a szkimmerből, a jobb oldali megy a homokszűrőbe. A szűkítőket szintén a linkelt helyen vettem (nekem jó volt, Gödöllő 10 km tőlünk, személyesen bementem, összetekergettem ami kellett), abba sima medencés tömlőcsatlakozó https://medencefutar.hu/Tomlocsatlakozo-menetes-15-colos-32-38mm ment, amire teflonszalagot tekertem arra pedig a medencés gégecsövet húztam rá.
Kolléga még nem válaszolt, de mi az ötletéből kiindulva, egy töröttet lecseréltünk: Mü II-es, 16 mm-es műanyag védőcsövet használtunk (2.5 métereseket összedugva), bele 6mm átmérőjű zsinórt raktunk, ez a végére rá lett tekerve + a végére erősítésként 1-1 rézcső-darab ráragasztva (ez van rádugva a tartóra). 1 hét után még tökéletes:-). Kép nincs, de ha nagyon kell, lesz:)
És te hogy hoztad össze a medis dolgokkal? Tudnál pár fotót feltenni hogy milyen toldatokat használtál a szűrő előtt után? Hogy alakítottad a medis csövet a szűrőig és vissza.
Sziasztok! Akinek hőszivattyúja van, azokhoz szólna a kérdésem! Inverteres/nem inverteres megjelöléssel írjátok meg légyszi ekkora hőfokkülönbségre kapcsol, főleg autó üzemmódban! (Valahol olvastam h 2 különbségre kapcsol. Ha azt ugy kell érteni hogy -2fok után fűt, +2 után hűt a beállítotthoz képest, akkor akár az 4 fok ingadozás is lehet amit kicsit soknak találok.) Ha lehet pontos típust, és inverteres/nem inverteres-t is irjátok meg. Köszi!
Forró vízben áztattam, trisó nem volt otthon, domestost tettem bele "oldószernek" (nem tudom, hogy volt-e ennek értelme, azt gondoltam, hogy ártani nem fog). Az áztatás során minimálisan jött le a kosz a belsejéből, a széleinél dörzsölésre igen. Egy üvegmosó végét egy hosszú vezérdrót-ra erősítettem és azzal toltam-húztam át rajta, ez brutálisan leszedte, ld. képek:
igen, van benne alapból egy 120 mesh-es szűrőbetét. A többit külön veheted hozzá.
Igazából mivel "fillérek" ezek a betétek, én megvettem több méretet, és kipróbáltam őket. Azért rakom bele a 75-öst, mert az már nagyon sok mindent megfog, és a labdacsokhoz nem mennek a szerves hulladékok tovább. Ezt kitakarítani kb max 10 perc / hét, és nem tűnik úgy hogy jelentősen csökkentene az áramláson.
De ezt mérni közvetlen nem tudom, max az által közvetve hogy a hőszivattyú áramlásmérője a megfelelő tartományban van.
Kérdésedre: mivel ezt alapból szivattyú után a nyomott oldalra szerelik, olyankor a betét kiválasztása a szűrendő finomság alapján történik. Pl a fúrt kutamon szintén ilyen szűrő van, de abban 155 mesh-es a betét. Mert annak a homokot kell megfognia, hogy az ne tegye tönkre a billegős locsolófejeket.
Örülök hogy valamit segíthettem, ugyanis annyira nagyszerűen jó ez a fórum, annyi jó ötletet kaptam én is innen, örülök hogy valamit hozzátehettem a közösségi tudáshoz :)
Szia! Köszi az infót! Én is igy gondoltam, de jó hogy megerősítetél. Bár a 120m-re nem jöttem rá! Azthittem ez csak ház. De akkor jól értem h szűrő is van benne? Utánnanéztem mi az a mesh, és makrofotóval lemértem egy olyan szűrőt ami sacc6kb tetszene, az kb 86 mesh, ugyhogy nekem is a 75 lessz a nyerő azthiszem! A hozzá való szűrőbetétet az átbocsálytás alapján kell választani?
Külső menetes. 2''-os menetmérettel, 20m3 átbocsájtással, 120 mesh-es acélhálóval
Irritech szűrő, igy keress még rá a neten. 75 mesh-es szűrőt (meg 30-ast) vettem még pluszban. Pár kisérlet után a 75-öst használom, a 30-as olyan kb mint a szúnyogháló, annál finomabb ("kisebb rácsméretű") a 75-ös. A 120-as talán már túl sokat csökkentene a vízáramon, túl gyorsan eldugulna. És mivel én a homokszűrő elé rakom, nem akarok rizikózni ezzel.
Kell venned még pár idomot, hogy be tudd kötni a vizkörbe.
Nekem is van hőszivattyú még a körben, de ezzel az előszűrővel, a labdacsokkal semmilyen piszok nem megy a hőszivattyúba.
én mosóháló nélkül simán mosom, nekem igy is oké. Tetszik hogy havonta 1x biztosan teljesen bogár, trutyi stb mentes lesz a szűrésem. Mióta a fémbetétes előszűrőn tisztán látom mit és mennyit fog meg hetente...brrrr.
néztem a 2.fotódat a kis bogárkákkal a labdacsokban. Először nekem is ilyenek voltak, de ami után eléraktam az előszűrőt már nincs bogár a labdacsokban. Igy csak 1-2x átnyomkodom és mehetnek simán a mosógépbe. Kézimosás, 30C, centrifugázás nélkül.
Havonta 1 óra meló, de nekem megéri.
Mondjuk ha bevált volna nekem a homokszűrő a homok töltettel akkor biztosan ki nem próbálom a labdacsokat. Így viszont rá voltam kényszerítve, és nem bántam meg!
Porszívózáskor nekem is visszajutna valamennyi kosz a homokszűrőből. Ennek elkerülésére a medence beömlő csatlakozására rádugok egy pvc idomot, amire harisnyadarab van húzva. Az megfogja a koszt. Normál keringetéskor is rajta hagytam próbaképpen, de akkor csak elenyésző mennyiség volt rajta egy nap alatt.
A harmadik szezonban nálam is már látszik a gyári gégecsöveken a koszolódás. Erős, koncentrált vízsugárral ki tudtam mosni a végeitől kb. 20cm-t, de a többit nem. Megpróbálkozom valami tisztítószeres áztatással, de ha az sem hoz javulást, lecserélem sima belső falú gumi csőre.
4,5 óra alatt feszegettem le... centinként. A kör alakú szerencsésebb szerintem. Most láttam hintőport, de az összehajtogatásra írja. Nem tudom segít-e.
Tiszta vízhólyag a kezem, fáj minden ujjam. Tavaszig remélem jön a megoldás, mert ezt nem csinálom újra. 😃😃😃
Intex 4,8m kör, csővázas medencénk van. Egy-egy csőtagnál ha két oldalról benyúlok és megemelem kicsit a fóliát szépen feljön végig. Pár perc alatt körbeérek az összes tagon.
Ez a kicsit megnyomtam nem ad semmi támpontot. Tudod mekkora a hálózati nyomás felétek?
6 bar öt percig lehet egy próba. A csövek/idomok a névleges nyomás kétszeresét bírják tíz percig. Nem lehet, hogy eltömődött a cső (beszívott egy bogarat, rágógumit)?
Én is szívtam vele tavaly őszes, egy vékony virágtartó pálcával feszegettem le. Tavaly javasolta valaki, hogy szilikon spray-vel fújta be a csöveket összerakás előtt.
Így tettem és is tavasszal. Én még nem szedtem szét a medencém, de majd szólok, hogy mi lett az eredmény.
Csak ötlet, medencénél nem próbáltam (és mivel a fémvázas medencémet megették az egerek már nem is fogom), de amikor ezzel szenvedtem tavaly ilyenkor akkor azt terveztem, hogy hajszálvékonyan egy kis szilikonzsírt teszek alá tavasszal.
4,8x2,4 es intex medencét ma raktam el. A csőről leszedni a fóliát, valami égtelen nagy szívás volt... kezemnek kampó. Van valakinek valami jó ötlete, hogy lehet megelőzni, hogy így rágyógyúljon?
Lenne így a szezon végén remélem egy utolsó kérdésem.
4 spirálos LPE szolár rendszeremen (4x65m 20-s LPE) pár hete cseréltem le a kerti szivattyút egy IBO 25/8-ra.
Úgy érzem tökéletes lett, tudom szabályozni a szállított vízmennyiséget, kevesebbet eszik.
DE. Az utóbbi pár napban ráértem egy kicsit tesztelni, mert levegősödéssel van problémám.
Sajnos minden reggel a szolár indulásakor zubogó hang jön fentről és levegő bugyorog a medencébe. A visszatérő ág is víz alatt van így érzékelem, hogy van levegő a rendszerben.
Egér Fogó régi javaslatát megcsináltam. A szolár medencébe visszatérő oldalát lezártam és a szívó oldalt a víz alatt megnyomtam egy kicsit vezetékes vízzel, hogy megtudjam, hogy valahol tud e fals levegőt szívni a szivattyú.
Sajnos nem találtam semmit csak az egyik spirálnál az lpe csapnál volt egy pár csepp víz.
Minden szolár spirál bemenő ágán van egy csap a légtelenítéshez, a szivattyú után csináltam egy csapot, ahol vezetékes vízzel fel tudom tölteni, illetve légteleníteni a szolár rendszert. Szerdán csináltam meg a légtelenítést.
A kerti slagból kiengedtem a benne levő levegőt. A medence szivattyú szívó oldalát lezártam. A spirálokat egyesével légtelenítettem. Az első spirál csapját kinyitottam, a többit elzártam, ráengedtem a vezetékes vizet.
Ha kijött a levegő, a vezetékes csap elzár, szolár csap elzár és kinyitottam a következőt.
Mindig csak egy spirált légtelenítettem.
Mai nap volt egy kis időm délelőtt és megnézegettem a spirálokat fent.
A medence vize reggel 23 Celsius fokos volt.
A bemenő oldalon az első és a harmadik spirál érezhetően melegebb volt, mint a második és a negyedik.
Itthon digitális húshőmérő találtam, így ezzel kezdtem tesztelgetni a csövek külső hőmérsékletét. Tudom, hogy nem az igazi, de legalább kaptam egy körülbelüli értéket. Érdekes eredmények születtek. A spirálokat egyformán érte a nap.
Az első és a harmadik spirál csövek külső hőmérséklete 49 54 Celsius fok között volt.
A második és a negyedik spirál hőmérséklete pedig 29 - 30,9 Celsius.
Ezek szerint az első és a harmadik spirál levegős. Próbáltam a keringető szivattyúval kihajtani a spirálokból a levegőt egyesével, egy kicsit jobb lett, esett pár fokot, de nem az igazi. Még a holnapi napon tudok tesztelni az időjárás miatt.
Ha valakinek van valamilyen okos ötlete, nagyon megköszönném.
Szerintem nyugodtan . Láttam másnál is utólag beépített idomot . A WC-tartálynál van olyan gumilap ami pont jó alá tömítésnek !!! Én kívül-belül tettem tömítést . Második éve használom .
Olvass vissza itt a fórumon ha gondolod, szinte csak negatív tapasztalat volt idén a labdacsokkal. Ha majd szórakozni kezd a homokszűrőm utánanézek alaposan én is. Addig használom ami van....
Mindenképpen szeretnék ilyen szűrőt venni, mert jövőre lenne hőszívattyű is, és elé mindeképpen szeretnék ilyet rakni. Az oldalon, amit linkeltél, hogy kell eligazodni? A szűrőházak nevéven mi mit jelet?
Én idény nyáron cseréltem ki a homokot ezekre a puha labdákra. Döbbenetes a különbség a szűrésben. Amíg homok volt a gépben állandóan mosott vissza a medencébe egy nagyon kevés homokot ami leült a medence aljára hamarosan. Amikor visszamosást csináltam és netán túl gyorsan váltottam vissza szűrésre, akkor egy hatalmas sugárban nyomta be a medencébe a koszos homokos vizet. Után persze megint porszívózhattam. 3-4 naponta kellett visszamosatnom és utána töltenem a medencét.
A labdacsok használata óta teljesen megszűnt ez a jelenség, ráadásul alig kell visszamosatni, mert nem tömődik el úgy mint a homok, jóval erősebb sugárban jön vissza a medencébe a víz mert kisebb az ellenállása a labdacsoknak. Próbaként 2 hétig nem mostam vissza, és megnéztem hogyan néznek ki a labdacsok. Elég melós volt egyesével kimosni a labdacsokat a vízcsapban, tökéletesen nem is sikerült, maradt egy kis elszíneződése a labdáknak, de rendben teszik a dolgukat.
a múlt évben én szenvedtem a homokszűrőmmel, ami átengedte a hangyákat és a kisebb szemeteket. Szűrés állásban porszívóztam és simán láttam hogy amit beszív a porszívó azt kb 3 sec múlva fújja is vissza a medencébe...
Ez az összeállítás már tökéletesen működött, az összes piszkot kiszűrte. Én mondjuk a homokszűrő elé tettem az előszűrőmet (http://www.ontozescentrum.hu/index.php?inc=aruk&inc2=almenu1&id1=6&id2=16 innen a 2''-os, 75 mesh-es fémszűrővel) mert nem akartam hogy a visszamenő ág nyomás alatt legyen. Próbáltam a befúvóra csodazsákot rakni. Az is kiszűrt mindent, de a nagy bigyót ott kellett kerülgetni a medencében, illetve szintén igy a komplett visszamenő cső nyomás alatt volt. Azt sem akartam.
Érdekes, hogy 2019-ben sem a magyar, sem a német medencés fórumokon nem volt téma hogy a homokszűrő átenged bogarakat, szemetet stb. Most viszont ahogyan figyelmesen néztem, idén már több gyanúsan hasonló hozzászólás is van.
Az igazi gyökérokot nem tudom... Azt tudom hogy a Sandy szűrő fejét szétszedtem (egyszerűen, roncsolásmentesen bontható) és abban van pár olyan furat, ami a medencéből érkező vizet szűrés nélkül engedi át a fejen keresztül. Gondolom ennek biztosan van értelme (légtelenítés?), de talán ezen keresztül mehet át szűrés nélkül piszok.
Illetve egyet teszek még pluszban: idén amikor porszívózom és azt kiengedem szűrés nélkül, akkor utána gondosan légtelenítem a homokszűrőt és csak utána indítom a keringetéses szűrést.
Amúgy megdöbbentő látni amikor hetente 1x kitakarítom az Irritec előszűrőmet hogy mennyi bogár, kosz stb van benne. És ez aztán hetekig a homokszűrőben rohadna...brrrrr...fúj. Igy a labdacsokkal is élmény használni a homokszűrőt, havonta 1x kiveszem őket, mosógép 30 percre, és gyönyörűek, mehetnek vissza.
A víz kristálytiszta, piszok semmi, maximális higénia.
Sziasztok, Van valakinek hatékony megoldása a szűrőhöz kapcsolódó csövek belsejének tisztítására? Szoktátok ezt egyébként szezon alatt is tisztítani? Már vettem észre korábban, hogy szezon vége előtt látszódik a csöveken, hogy a belseje algásodik/koszolódik (UV-szűrő és homokszűrő utáni részen).
Ez így 3 napra elosztva nudli. Semmilyen szűrő nem szűr tökéletesen, ha sorbakötöd őket egyre kevesebbet, de mindegyik megfog majd. Egyébként nekem is az az érzésem, hogycsodazsákkal tisztább volt a víz mint homokszűrővel. Pontosan nem mértem még, de mintha homokszűrővel több pelyhesítő fogyna.
Ha a szűrő 0,5mm homokra van méretezve (lyukak, rések a furulyán), akkor a 0,4mm részecskék a homokból átcsúsznak, és a medencében landolnak.
A csodazsák megfogja ezeket a részecskéket, ezt sokan használjuk. A gond ott kezdődik, hogy nincs arról információ, hogy adott átfolyáshoz mekkora zsákfelület kell. Ha kicsi a zsák, a szivattyú átnyomja a nagyobb részecskéket is.
Nem érezni hogy sós, azt viszont igen, hogy kifelyezetten lágyabb, kellemesebbb lett a víz! Nincs mellé sóbontónk, de szerintem így is megéri beletenni.
A házi vízlágyítóba úgy is zsákszámra veszem a sót, nem volt gond kipróbálni.
Kb. olyan a különbség, mint nálunk zuhanyozni a házban a lágyított vzben, vagy bárhol máshol csapvízben. Nekem érzésre pl. édesebb is a lágyított víz, semmint hogy sós lenne. Tudodm, hogy ott konkrét kalcium - nátrium ion csere van, nem úgy mint a medencében, ahol pluszba lesz nátrium is. De, a hatás hasonló.
Szolgálati közlemény, tegnap este lekapcsoltam a hőszipkát, innentő hül, majd lecsapolásra kerül a medence ...
Sziasztok. A posztot máshova szántam, igy elnézést ha kissé összeszedetlen, megpróbáltam kiegészíteni afontos infókkal! Homokszűrő vs Papírszűrő. Tudom mindenki rávágja hogy homok... De próbált valaki a homokszűrő után kötni valami egyéb mechanikus szűrőt? Én most igen! Az ébresztett bennem gyanút, hogy lusta voltam egész nyáron levenni az intex 28001 autómata porszívó csonkját ÉS SZŰRŐJÉT a beömlőről. 3 naponta vagy hetente mindig ki kelett takarítanom. Homok és egyéb, homokszem méretű apró bogarak hajszálak! DE A HOMOKSZŰRŐ UTÁN A BEÖMLŐ ÁGON!! Megnéztük a homokszűrőt. A homokszűrőn 20kg volt megadva, meg h 3/4-ig kell tölteni a tartaályt. a 20 kg-tól kb félig lett, most feltöltöttük 3/4-ig. Semmit javulás a szűrésben. Most utánna kötöttem egy papírszűszűrőt! (A technikai részleteket hagyjuk, nem helyes, a homokszűrő 6m3/h a papír 2m3/h... de a lényegre révílágított!) A papírszűrő plusszban annyit szűrt ki mint a képeken látszik!
A folt is zavar, de az apróságok is.. Hozáteszem, ez 3 nap eredménye. 16,8m3 mediben észre se venni ezt. A papír jobban szűr? Eddig homokszűrő párti voltm.. Most elbizonytalanodtam.... Szerintetetk? Várnák hasonló teszteket, aki megteheti... Szemcsméretre 0,5-0,8 van megadva. jelenleg 0,4-0,8 van benne. Lehet jobb lenne a 0,5-1,2 méret?
Egy ismerősömnél voltam, aki megmutatta, hogy milyen jó kis szolárt épített így nyár végén.
Mondtam neki, hogy szerintem nem igazán jó, az enyémnél az nem ilyen a sorrend.
Én úgy tudom, hogy amelyik körbe először megy be, abból is jön ki először a víz.
De lehet, hogy én tudom rosszul.
Másik kérdés:
Tegnap délután voltam fent a tetőn így ránéztem a szolárokra (4*65m LPE).
Az első tekercs amibe először megy bele a lenti víz forrók voltak az LPE csövek, a következő többi három szolárnál csak langyosak voltak. Most váltottam keringgető rendszert, eddig kerti szivattyúval (LEO XQM) ment a rendszer, most egy IBO 25/8 lett beállítva.
A cserénél légtelenítettem a rendszert kert csapról, igaz nem körönként (minden kör bemenőnél van egy LPE csap). Létezik, hogy az első kőr levegős lenne?
A nap még egyformán sütötte mind a négy szolárt.
A légtelenítés körönként, mi lenne a menete.
Csak az első csapot kinyitom, a többit elzárom és ráengedem óvatosan a vezetékes vizet és utána nyitogatom a többi csapot is szépen lassan addig még bugyborékol a medencébe a kimenő levegős víz. Ez lenne a menete?
Én évek óta a fűre engedem ki. Nem gyepfüvünk van, csak olyan egyszerű (mezei) fű. Semmi baja. Sőt, a szűrő visszamosatásakor kifolyó vízzel a sövényt áztatom el. Köszöni szépen, jól van. :)
Biztosan van valakinek már tapasztalata, ezért megkérdezném. Amennyiben a medence klóros - nem klórsokkos, hanem normál szintű - vízét a fűre nyomatom ki ősszel, amikor leengedem a medencét, mennyire tolerálja ezt a fű. Megviseli, vagy ha az emberre nem veszélyes - hiszen benne fürödtünk- akkor a növények is elviselik?
Ennyi sótól milyen a víz nálad, lehet valamennyire érezni ha az ember szájába szemébe megy? Gondolom meg se közelíti ez a mennyiség a tengerek feelingjét... :)
Teljesen felesleges a másik oldalra túllendülni a mostani vegyszermentes kezelés helyett. Veszel bárhol kapható kombi tablettát (pl. OBIs Pooltrend Aquamulti), és hetente beledobsz egy egy 200grammost a homokszűrő előszűrőjébe, vagy ami még jobb a szkimmerbe.
A klórt v oxigénes fertőtlenítőt (pl aquamax) nem úszod meg sehogy. A medence oldalára kitapadt algát az uv nem tudja elpusztítani, csak a víz fertőtlenítésével lassítja a szaporodását, így kevesebb vegyszer kell.
pH beállítás, klórsokk, pelyhesítő, algaölő. A homokszűrő nem alternatívája a vegyszerezésnek.
Ismerős sóttett a edence vizébe, így az algásodást egész jól megelőzi, de ha fű van a medence körül gőzöm nincs hogy reagál a sós vízre (na jó, tippem azért van).
3.66m-es körmedencét korábbi években Dewan klórmentes fertőtlenítővel kezeltem, de nagyon drágának tartom, ezért vettünk tavaly egy TIP 180-as homokszűrőt, hátha az a papírszűrővel ellentétben kezelés nélkül is szépen tisztán tartja a medencét. Napi 9 órát megy a szűrő, kéthetente csinálok öblítés-visszamosást, a medence le van takarva mikor nem használjuk, viszont némi algásodás szerintem mégis van, mert habár nem látható és a víz szine is szép, de kicsit sikamlósabb a medence fala. Elolvastam sok leírást, de tanácsot kérnék merre induljak tovább? Klórral kezeljem a vizet ph és szabad klór ellenőrzéssel, vagy esetleg tegyek be inkább egy UV szűrőt is a homokszűrő elé? Melyiket tanácsolnátok inkább?
Nem hiszem, hogy lehetne. A vékony csövek/hőcserélő nagy terhelés a szivattyúra. Ezek arra vannak kihegyezve, hogy 100-150 liter forró vizet csináljanak, nem pedig arra, hogy tíz-húsz köbméter vizet melegítsenek pár fokkal.
Az UV annyit tud csinálni, hogy a rajta átfolyó vízben levő algákat szaporodásképtelenné teszi. Lehet gyártani elméleteket arról, hogy mennyi esélye van egy szem algának, hogy elkerülje a kasztrálást. Ezt szorozzuk meg a medencében levő algák darabszámával.
A visszatérő hőmérsékletnek csak akkor van jelentősége, ha ismerjük a bemenő hőmérsékletet, és a mozgatott víz mennyiségét.
Minden egyéb esetben elég annyit tudni, hogy süt-e a Nap, esike-e az eső. A napenergia mindenképpen belekerül a medencébe. A hatásfok a kérdéses, illetve mennyit ér meg 1-2°C hőmérsékletemelés.
Ugyanezt tapasztaltam én is, hogy algásodik a víz az UV-C ellenére is. Nem azért lenne elvileg, hogy ne is algásodjon? A klórszintet én is visszavettem az elején (maxi kombi tabletta úszó "adagolóban"), de aztán teljesen kinyitottam (~15 m3-es medence). Így azért nem lesz algás olyan hamar, de simán bealgásodik így is. Először csak barna (mintha elhalt volna) alga jelenik meg, nem is csúszik, de idővel bezöldül és csak a klórsokk segít rajta.
Már azon gondolkodom, hogy valamit (nagyon) rosszul csinálok.
Nekem első szezonos az UV és nekem is az alján megjelenő rohadtul odatapadó zöld alga volt az egyetlen problémám, a víz viszont sose opálosodott be, nem úgy mint tavaly.
Mondjuk az elején visszavettem a klórból, de rájöttem ez hiba. De sokkolni csak egyszer sokkoltam egész szezonban.
Csomó szemét és baci marad benne, hiába nyomod neki a visszamosatást. Egy idő után kis kukacok is lesznek benne - saját tapasztalat. Azóta én átmosom alaposan az üveget, majd kiterítve napon megszárítom teljesen és úgy teszem el zárt (lekváros) vödörbe.
Homokot a homokszűrőből gondolták a többiek szerintem.
Nekem volt idén hasonló jelenségem, olyan volt mint az alga, de döglötten ült le a fenékre. Oldal, alja nem csúszott, de marha sok volt benne. Sajnos utóbb kiderült, hogy a homokszűrő belső csövének tömítését kihagytam, a homokszűrőben marokszám volt az alga. Nekem is utána van az UV, lehet az meg kinyírta a nagyját.
Eléggé biztos vagyok benne. Mivel "renedes porszívóm nincs így erre a célra egy búvárszivattyút + csodazsákot használok. Gyönyörű zöld volt a zsák belseje porszívózás után (azelőtt is ment de csak a vízben lebegő szennyeződést szűri úgy ugyebár, alig volt a zsákban 4 nap után). Biztosan volt az alján valahol megtapadva algatelep ami utánpótlást biztosított, de ami számomra érdekes volt, hogy a víz nem zöldült be, gondolom az uv miatt, csak rákérdeztem járt-e így valaki. Homok nem is nagyon szokott lenni mióta Sunytent van.
Csak annak aki érti! (Mellesleg kristálytiszta, Klórszint 2-3 között tartva, + légbefúvós bubiztatás)Szezon végére, mi borul fel ennyire a medencében? Én ezért nem merek sósavazni, mert az amúgy is vinné le a TA-t!Ta mérés Neptunnal:
Juli 1: 445
Juli 4: 409
Juli 10: 338
elfogyott igy csak
Aug 14: 213
Aug 24: 53 (3x ellenőrizve, Neptun 3 csepp, és tesztcsíkkal is, bár 1 órája volt PH csökkentés...)
Majd holnap is nézem, de egyszerüen nem tudom hova tenni az értékeket... Összkeménység 500-ról 560-ra ment fel.(Mintha hűvösebb időben, vagy nagyobb hőingadozásnál jobban menne le, sacc /kb egyenletesn 2 naponta PH csökkentés azonos szinten (7,8-ról 7,2-re), de ilyen alasony Ta szintnél ugrálnia kéne a PH-nak, nem ugyanúgy viselkednie, mint magas Ta szintnél, hogy megy az egebe...)Nahh itt vesztettem el a fonalat, a víz kémiai mérésében...Amúgy kb tavaly is ugyanez volt, csak kevésbé jegyeztem fel....
Lenne egy algával kapcsolatos kérdésem. Eddig heti peroxid+hébe-hóba algaölő, pelyhesítő mellett eseménytelen volt a medencés életem, így megpróbáltam átállni Uv+klórsokk+ szükség esetén pelyhesítő kombóra. A hosszú hétvégére vegyszer nélkül maradtam, el is utaztunk stb. Hazaérve azt látom, hogy a csodazsák sem feszül túlzottan, a homokszűrő is <0.2bar nyomáson, a víz kristálytiszta, a medence alján meg foltokban alga, ami nem csúszik, hanem inkább érdes tapintatú. Ma már ment a klórsokk, algaölő stb, és szépen kiporszívóztam az alját így gondom nincs, inkább az érdekelne, hogy ez így normális, hogy alga csak a medence alján és az is felporszívózható, vagy ez az UV-C hatása lehet?
130g klórgranulátum ment a vízbe, klórszagú is lett, de az indikátor szerint 0,5 vagy az alatt van a szabad klórszint ez így lehetséges, vagy rossz a tesztcsík?. pH rendben.
Az egész fóliás rész akácfából esztergált, középen nútos fakerekeken mozgott egy T vason, ami selejt kerítésoszlopokra volt fektetve. A nút miatt nem tudott félre menni. Négyzetes medencénél kisebb fóliaház is megteszi.
Ja, és ha nincs nagy szintkülönbség a két oldal vége között akkor a túloldal is kb ekkora vízmennyúséggel rendelkezik. Ha puhafalú a tömlő akkor persze borul a bili, minél nagyobb lenne a szintkülönbség annál laposabb a tömlő, kevesebb benne a víz és csökken a szívóhatás.
Nekem a SuyyTent medence fedés ára mellett még az a gondom, hogy nem nagyon férne el.
4mx2m csővázasam van. A lábai térkövön vannak 5x2,8m-n, közötte 3cm-s xps van, rajta a teljes területen műfű van.
A kertünk sajnos elég kicsi, ezért nem is tudtam volna venni kerek medencét csak 3,66m átmérőjűt, ezért lett négyszögletes medencénk.
Sajnos a medence egyik sarkánál egy gömbszivarfa található, ami egy kicsit be is lóg a medence fölé.
Ezért kéne építenem egy eltolhatós vagy nyithatós fólia sátrat, amiben esetleg rosszabb időbe is lehetne fürdeni ls nem hűllne ki olyan gyorsan a medence + jönne hozzá egy kisebb teljesítményű hószivattyú.
Emlékeim szerint 1-1 zápor alaposan visszahűtötte tavaly, de valóban a tisztaságbeli meg az egyszemélyes kezelhetőség miatt jött be nekem nagyon. (na meg este egy elemes ledszalag, 1 üveg sör, és mehet az esti fürdőzés a búra alatt :) - bár ez eddig időhiány miatt csak 1x volt.
És még annyi h a hőszivattyű elé én tervezek egy plussz mechanikus szűrőt is. Mert a homokszűrő néha nyom minimális homokot vissza. Elhanyagolható, de nem szertném ha baja lenne majd a hőszivattyúnak, e miatt! Még nem tom milyen kéne, ebbe segíthetne valaki. 50mm csatlakozása van a hőszivattyúnak tehát ilyen, vagy 32-es kéne... Valami olyasmi mint az intex 28001 porszívó nyomó ági szűrője... Szúnyogháló jellegű, de kb 0,2x0,2mm-es a szűrő. hogy kéne ilyet keresnem? Nem ártana ha tudna 10m3/h-t a szűrő.. Ötlet?
Hogyan tudom kiszámolni körülbelül a szállított víz mennyiségét az adott rendszeremen, hogy tudjak kalkulálni a szivattyú miatt.
Van erre valami képlet, amit bevethetek? Elképzelhető, hogy közel azonos értéket kaphatok, mint a mostani LEO szivattyúmmal?
Mert akkor nem látom értelmét a cserének, hogyha spórolok napi 1KWh.
Napi 7x45 percet megy jelenleg a szolár (ennyi időt süt rá a nap).
Igaz, ha keringető lenne az mehetne egyfolytában reggel 9-től délután 4-ig.
Nem jobb a kicsit kevesebb meleg víz a medence fűtésénél, ezért próbálnám csökkenteni a szolárokba menő víz mennyiségét, mert szerintem a 25L/perc az sok.
Bocsánat, hogy értetlen vagyok, de szeretném megérteni a lényegét az egésznek.
Idén vetünk Sunny-t. Nagy meglepetésemre a fűtésbe nem igen szól bele. Eddig szolárral volt takarva 0-24-ben, csak fürcsikor volt levéve. Talán egy nagyon picit jobban melegít, de elenyésző. Szerintem jobban melegít, de az éjszakai párolgás miatt jobban is hűl a full takaráshoz képest! (elég nagy a légtér, és azt a medi fűti éjszaka. Én nem melegítésre, hanem tisztántartás miatt vettem sunny-t, meg hogy ne 2 emberes fél órás procedúra legyen a medence kitakarása (5 fa alatt van, köztük 2 főzfa, nahh meg a szomszéd nyírfája, ami egész nyáron dobálja a magjait) Hőszivattyút én is tervezek! Én mindenképpen hűtő-fűtő-ben gondolkozok! A minik, csak fűteni tudnak. Én kb 1 szezon alatt 4x hűtöm vissza a medencét kb 20 cm vízcserével. Tehát egy szezon alatt majdnem lecserélem teljesen a vizet, ezért mindenképp hűtős hőszivattyúban gondolkozok!
Én sinen eltolható fóliaházat építettem fölé. Tavasszal és ősszel 1-1 hónapot nyertem vele. /10 évig üzemelt, aztán csináltam a garázs fölé '14-ben egy egész évben üzemelő fűtött medencét. Azóta minden reggel úszom benne gumikötélen./
Mindenkinek más a sok, ezzel tisztában vagyok, de a Sunytent számomra hasonló vagy inkább nagyobb ugrást jelentett kényelem terén mint a homokszűrő/papírszűrő váltás. Ha 10 percre van időm/kedvem belemenni akkor is megoldható, nem kell segítség a takaró eltávolításához/visszarakásához, ha fúj a szél kicsit de süt a nap lazán fürödhetsz, ha lement a nap nem zavar, magadra csukod és kész, akár este is használhatod, gyorsabban melegszik, lassabban hűl a víz stb. Kevés olyan termék van ahol a marketingduma mi.den szava igaz, sőt még lehetne is fokozni, a Sunytent számomra ilyen. Sok pénz az igaz, de ha valami hasonlót össze tudsz ütni házilag az főnyeremény, szóval hajrá, drukkolok neked.
Én tavaly hallgattam az ajánlásra, bevittem a garázsba, megették az egerek (20-nál abbahagytam a lyukak számolását). Az új már fémpalástos az maradhat kint télire :) Olyan szempont ez, amit figyelembe kell venni, nagyon nem mindegy hol tudod tárolni. És ha azt is hiszed, hogy egérmentes helyet tudsz, az bármikor megváltozhat (néha azt hiszem a rohadékok teleportálnak).
Egy kérdés, ami nem hagy nyugodni. Ha a 80-t veszem, meg akkor lehet, hogy ugyan annyi lesz a szállított vizem (LEO 25L/perc) mint a kerti szivattyúval.
Így úgy érzem, hogy nem nyertem semmit, csak egy kis villamos áramot, amit meg ráköltök az új keringető szivattyúra.
A medence hőmérséklet mérése digitális úszó hőmérőt használok, ha erre gondoltál.
Volt egy tesztem nyáron ahol jó meleg napos időben teszteltem a szolár be és kimenő hőmérséklet különbséget. Ha jól emlékszem a bemenő és a kimenő között 2-2,5 fok különbség volt.
Addig tudta szegény szivattyú kifele nyomni a vizet, amíg a szkimmeren keresztül kapta az utánpótlást. Kész csodat, hogy üresen járva nem romlott el.
A magas klórszint ellen az idő a megoldás, napsütés, takarás nélkül. Mármint akkor, ha tényleg magas. A mérés biztosan jó eredményt adott? Próbáld ki a tesztelőeszközt csapvízzel, ásványvízzel. Ha elektronikus, ellenőrizd az elemet.
Ha tervezet SunnyTent-et, akkor lehet nem is kell fűtened a medencét. De majd a tulajok esetleg írnak ha erre járnak.
Mindenesetre én, csak takarva (földig) stabil 32-34c-al csináltam végig az idei szezont, az elmúlt napok rosszabb ideje miatt ment most csak vissza 30c-ra a hőfok.
Nekem egyébként hőcserélős gázfűtésem van, de a földig érő takarás mellett nem kellett még idén használnom.
Viszont van 2 ismerősöm is, akik évek óta kint hagyják télire a letakaratlan csövázas medencéiket kb. tele vízzel. Néhány 2 literes pet-palackot is beleraknak úszóban. Semmi gondjuk tavasszal.
Természetesen a csövek és gépészet az kiürítésre kerül a behordás előtt.
Ilyen még nem volt. Ma reggel vettem észre, hogy a medence melletti részen áll a víz. Kőrbe jártam a medencét és látom, hogy a medence befolyó csonkról valahogy leesett a gégetömlő. Mivel éjszaka is 3 időpontban üzemel a vízforgató a kifolyó csonk aljáig az udvarra nyomta ki a vizet. Nem értem hisz a szkimmer fel van szerelve, hogyan folyhatott ki. A szkimmer üresen állt a helyén. A 16 m3 medence 1/4 része folyt el. A medencét feltöltöttem és csak teszt csíkkal tudtam megnézni a klór és Ph szintet. A klór szint a maximális 10 értéket mutatta az elszineződés szerint. A Ph mintha jó lenne, de reggel még egyszer ellenőrzöm. Mit csináljak a klórszinetel ha reggel is magas értéket mutat.
Az idén is sokszor volt olyan, hogy 2-3-4 vagy több nap nem volt jó idő, nem sütött a nap.
Ilyenkor a medence 31-34 fokos vize 2-3-4 nap alatt vissza hűlt 25-27 fokosra.
Hiába van takarva 400 mikronos szolár takaróval és medence takaróval is.
Ha elmúlt a rossz idő és jött egy újabb 30 fokos idő, akkor 3 nap alatt újra 31-33 fokos lett a víz.
Sajnos nálunk a felességem és a lányom a 31-33 fokos vizet szeretik, 30 fok alatt be sem mennek.
Ezen szeretnék egy kicsit javítani egy hőszivattyús fűtéssel.
Amikor rosszabb idő van és esetleg nem süt a nap,akkor ezt szeretnénk kiegészítő fűtésként használni, hogy melegebb legyen a medence vize és többet tudjunk fürödni benne.
Tervezek még építeni a medence köré egy elhúzhatós vagy nyitható fólia sátrat, olyan, mint a sunnytent.
Az alábbi három modellt néztem ki, ami 200e Ft alatt van:
Pontaqua Mini Hőszivattyú 2,5 kW
- Fűtési kapacitás (28℃-os levegő, Víz 28℃,Páratartalom 80%)
- Fűtőteljesítmény: 2.5 kW
- Felvett teljesítmény: 0.59 kw
- COP: 4.2
- Fűtési kapacitás (15℃- os levegő, Víz 26℃,Páratartalom 70%)
- Fűtőteljesítmény: 1.9 kW
- Felvett teljesítmény: 0.56 kW
- COP: 3,4
Poolex Nano Silver
- Fűtési kapacitás (26℃-os levegő, Víz 26℃,)
- Fűtőteljesítmény: 2.8 kW
- Felvett teljesítmény: 0.53 kw
- COP: 5,3
- Fűtési kapacitás (15℃- os levegő, Víz 26℃)
- Fűtőteljesítmény: 2,2 kW
- Felvett teljesítmény: 0.51 kW
- COP: 4,3
Hot Splash Mini hőszivattyú 3,35 kW
Fűtési Teljesítmény: - Levegő 27°C / víz 26°C / Páratartalom 80%: Kapacitás 3,35 kW
Energiafogyasztás 0,56 kW
COP tényező: 6 - Levegő 15°C / víz 26°C kapacitás 2,65 kW,
Energiafogysztás 0,56 kW
COP tényező: 5,1
Én így a Hot Plash mini felé hajlok.
De meghallgatok minden véleményt a hőszivattyút használóktól.
Utószezon felé egy kis segítséget szeretnék kérni.
Az első kérdésem:
Van egy csővázas négyszögletes 8 m3 medencénk már 2 éve.
Van a tetőn 5,5 méteren (medence víz felszínétől 4,5m) 4 db 65 méter LPE20-s szolár spirál 25-s KPE gerinccel, körönként egy légtelenítő csappal.
Az egész rendszert egy LEO XQM 60 (370 W) kerti szivattyú hajt, ami addig a két szezon alatt remekül működött.
Ha nagy meleg volt napi 3-5 fok melegedést el tudtam vele érni.
Csak egy gondom volt a rendszerrel, hogy nagy a szállított vízmennyiség, ami jelenleg 25L/perc.
Így nem érdekelt a fogyasztása sem, de elég hangos maga a szivattyú még úgy is, hogy egy zár de szellőző dobozban van.
Ha nem sütött elégé a nap, akkor nagyon nem volt ideje a víznek melegedni a rendszerben.
Próbáltam csökkenteni a szállított víz mennyiséget egy szivattyú utáni elkerülő ággal, de nem igazán jött be.
Voltak próbálkozások keringtető szivattyús megoldásra, de az akkori lehőségek szerint nem jött össze.
Vagy a szivattyúk nem voltak jók, amit kaptam, vagy nem volt elég víz mennyiség ráengedve a szivattyúra és nem tudta felnyomni a vizet a spirálokba.
Ezen jövőre változtatni szeretnék. Már tervezem a leeresztő csonkra egy műanyag adapter esztergálását, így lesz elég víz mennyiség a keringtető szivattyún.
A kérdésem az, hogy elég lenne a rendszerhez egy IBO 25/60 180 (10e Ft 42/77/88 l/perc, 46/63/93 W) szivattyú, vagy érdemesebb lenne IBO 25/80 180 (20eFt 42/77/88 l/perc, 145/170/182 W).
Az a bajom, hogy a nagyobb szivattyúnak dupla akkora a víz szállítása és a fogyasztása is.
A nagyobb szivattyúnál félek a nagy víz mennyiségtől, aki kisebb meg nem tudom, hogy elég lesz e.
Igen, de most leteszteltük. Ha recirkulációs üzemmód van, akkor a tartály leeresztőnyílásán nem jön víz, ha szűrés üzemmód van, akkor nyomja ki a vizet. Nem volt teljesen egyértelmű a gyári használati útmutató :)
A Pump feliratú rendben van. Ott jön be a tisztítatlan víz a szivattyúból.
A Return feliratún kellene kijönni a tisztított víznek, vissza a medencébe.
A Waste feliratú csonkra érdemes állandóra egy csövet szerelni, ott jön ki visszamosáskor a kiszűrt anyag, némi medencevízzel. Körülbelül havonta, legalább köbméteres nagyságrendben.
Visszamosatást akkor kell csinálni, ha a műszer által mutatott nyomás a duplája fölé emelkedik.
Ugye, a homokszűrő fedett helyre kerül végleges elhelyezéskor? Fi relé (legfeljebb 10mA) van a szivattyú áramellátásán? Remélem, nincs beépített időzítő a szivattyún, oda a mechanikus, legolcsóbb kapcsolóóra kell.
Nézd meg már légy oly kedves, van-e valami felirat a csőcsonkok környékén. Nem a szelep tetején, hanem a szelep oldalán. Ezeken a fekete fotókon nem lehet semmit látni. Rajz meg nincs a fejszelepről.
Pump, Return, Waste feliratnak kell lenni az oldalán.
Érdekes, nálam pont úgy működik minden funkció rendesen ha a kar mutatja a pozíciót és nem a bütyök. Elképzelhető, hogy a fejegységre fordítva tették fel a kart??
Lehet hülye a kérdés, de a szelep aktuális helyzetét mi mutatja? A karon lévő pöcök ami beakad, vagy maga a kar? Nekem így gyanús hogy az utóbbi, mert úgy mükszik jól :)
A szelep tetején levő felirat a kar állására vonatkozik. A csonkoknál is kellene valaminek lennie, legalábbis azon a szelepeken, amit a kezembe fogtam. Ezek oldalról olvasható szövegek voltak. Ha megadod a szelep típusszámát, talán rá lehet keresni.
Még annyi kiegészítés a lentiekhez, hogy ebben a pozícióban a manometer cca 0,2bar - t mutat, tehát az jónak tűnik. Szűrés pozícióban a,, visszacirkuláltatott" csonkon semennyi víz nem jön, pedig valójában ott kellene hogy visszamenjen a tisztított víz, ha jól értelmeztem a rajzot.
Egy kis segítséget szeretnék kérni homokszűrő beuzemelessel kapcsolatban. A vízforgato egy Steinbach speed CLEAN. A gond az, hogy bekötöttem a csonkokat, de furán működik a szivattyú. Az alacsonyabban lévő csonk a medenceből megy a szivattyuhoz, onnan a nyomócsövön át a tartályba, majd a visszatero vezetéken a medencébe vissza. A szivattyú jár, de vizmozgas nincs. Érdekes, hogy szűrés uzemmodban a leurito csonkon nyomja a vizet de mint az őrült, mintha ott menne vissza a víz a medencébe, de az az urito csonk ?Tudna valaki segíteni? Köszönöm
Mindig a hátsó kertre engedem a visszamosó vizet is, semmi problémát nem okozott még. Pedig, van most benne 20kiló só is (13m3) a kombitablettázás mellett. Igaz, nem gyepem van, csak füveskert ;)
Ilyen homokszűrőt adtak a medencéhez (366x110), és bár tökéletesen teszi a dolgát szinte egész nap megy, hogy a medence víztömegének 3 x-át naponta átforgassa. Ha pénzért vennék akkor egy 6m3/h lenne a befutó.
P.s. Ma végre megjött az uv-c lámpa, így, hogy napi 14-16 órát megy a szűrő, még jól is jöhet.