Pannónia dicsérete
(rendezte: Nagy Borbála)
Nagy Borbála filmjének a híre előbb ért el Magyarországra, mint maga a film, a Pannónia dicséretét választották ugyanis tavaly az év legjobb német rövidfilmjének, Nagy ugyanis Berlinben él, a film pedig koprodukcióban készült.
De annyira magyar, hogy konkrétan egy Nagy-Magyarország–torta díszítésével kezdődik („Hova kerüljön a szalámi?”), és onnantól csak viccesebb és húsbamarkolóbb lesz minden egyes jelenetével. Mintha az Oscar-díjas mindenki vitriolos változatát néznénk: egy középiskolában arra készülnek, hogy érkezik a miniszterelnök úr, és a tiszteletére fát ültetnek, szöveget mondanak, tortát szervíroznak. Csak a Trianon előtti torta nem fér be a hűtőbe, az igazgató inkább a macskabölcsővel van elfoglalva, a beszédet mondó diáknak pedig nem igazán fűl a foga ahhoz, hogy a nemzet nagyságáról beszéljen. Nagy ráadásul ezt a sok szerencsétlenkedést, sunnyogást, és feszengést annyira szenvtelenül, már-már ridegen mutatja be, hogy még extrán vicces lesz tőle az egész, a nézőnek viszont nincs sok kedve nevetni, mert pontosan ismer minden egyes pillanatot. Rainer-Micsinyei Nóra karakterénél jobban nem nagyon mutattak be magyar filmben fontoskodó középiskolai tanárt.
Ha egy magyar rövidfilmet akar valaki csak idén megnézni, mert valami fura kvótát kitalált magának, akkor ez legyen az.
