Keresés

Részletes keresés

vfo Creative Commons License 2004.02.08 0 0 59
Ez olyan, mint amikor én karácsonyra villanyvonatot kapőtam a szüleimtől. Nagyon örültem neki, eldicsekedtem vele és a többi gyerek irigyelt. Ugyanakkor a vilanyvonat nem a magam erőfeszítéséből került a tulajdonomba, hanem a szüleim jóindulata (kegyelme) miatt, ezért valójában semmi okom nem volt a dicsekvésre.

Ugyanígy van a szellemi ajándékokkal is: az apostoloknak nem mindenki fölött kell lenniük úgy, hogy a többiek alattuk vannak, hanem mindenki alatt kell lenniük, a többieket maguk fölé emelve. A menyei Jeruzsálemnek az apostolok nem a csúcskövei, hanem az alapkövei. Az ok egyszerű: az ember minél jobban megismeri az Urat, annál inkább rájön arra, hogy semmi nincs, amit ő tehetne érte vagy adhatna neki, mert minden őtőle van, ezért az ismeretét egyre inkább arra használja fel, hogy azt hirdesse, aki nagyobb nálánál.

Előzmény: CSerfa (58)
CSerfa Creative Commons License 2004.02.08 0 0 58
Kedves vfo!

Igen, bizony, sokan kaptak Istentől jót, hatalmat, és konkoly lett a gyümölcsük (de nem Istennek!). Ilyen volt Saul is, vagy Sátán.
Aki tehát rossz gyümölcsöket hoz, semmit nem kell tőle félni, hanem követni sem kell (Dávid sem követte Sault, bele is halt volna), meg kell jelölni, hogy másokat meg ne tévesszen, és Istenre bízni az ítéletét.

Bizony, Isten nem vonja vissza ajándékait (hmmm, még a polgári törvények sem teszik ezt lehetővé a földi ajándékokkal), sem elhívását. Így az ajándékok NS-t sem igazolják.
Azaz ha NS gonosz Tallérral, ítélete ugyan megvan (ítéletre Isten elé kerül), de a benne levő ajándékok miatt nem igazságos azt mondani, hogy NS nem hibás, Isten elengedte neki, NS igaz, stb. Sok hgys követi el azt a hibát, hogy az ajándékokkal igazolná a gonoszokat (gonoszt cselekedőket, akik nem bánják meg, és nem térnek meg). Rettenetes dolognak tűnik ez, mert sokan el is felejtik gonoszságaikat, és elnyomják lelkiismeretüket, és egyszer csak jön az ítélet, de nem bemondásra, hogy Uram, uram, hanem cselekedetek és a szív szerint. Ezért is köszöni meg a bölcs, ha intik, ha feddik, ezért jó annak, akit Jézus megostoroz vétkeiért, melyeket rábizonyított.
Én azt gondolom, már csak ez a Tallér-ügy miatt is, NS-t nem szereti Jézus. Ha szeretné, tán össze is törte volna. De úgy tűnik, inkább odaadja olyan életre, amiről azt tanította, jaj neki. Ami élet inkább e világ dicsősége, hiszen NS felettébb gazdag, rengetegen hirdetik-dicsérik őt, és jókat mondanak felőle, plakátokon, újságon, honlapon szerepel (képzelem, Pál hogy bosszankodna helyében). NS előre is haladt már ebben a romlásban, úgy tűnik, érzéketlen minden szellemi dologra. (Ilyesmiről szoktam röviden úgy írni, NS élete rettenetes, és nem is tudja-érzi.)

CSerfa

Előzmény: vfo (52)
vfo Creative Commons License 2004.02.08 0 0 57
Az Ige egészen pontosa ezt mondja:
Jak. 3.10
"Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!
Vajjon a forrás ugyan abból a nyílásból csörgedeztet-é édest és keserűt?
Avagy atyámfiai, teremhet-é a fügefa olajmagvakat, vagy a szőlőtő fügét? Azonképen egy forrás sem adhat sós és édes vizet."

Tehát itt nem azt mondja, hogy ilyen nem lehet, hanem azt, hogy ha ilyen van, az nem jó. Az első mondat ugyanis megállapít, a második kérdez, a harmadik összehasonlít.

Előzmény: jauie (55)
CSerfa Creative Commons License 2004.02.08 0 0 56
Kedves jauie!

Mit is tett a lányka? Hirdette az embereknek, itt ezek az emberek Isten szolgái, akik a menekülés útját hirdetik.
Bizony, most is sokan hirdetnek ilyesmiket, itt szolgál Nagy Testvér, meg ott a másik Nagy Messziről jött Tesó. Gondolod, hogy mindenkiben jósszellem van, aki plakátolja a híres-neves tezsvéreket? Mert istentelennek ugyan istentelen ilyesmit hirdetni, bárcsak megértenék ezt az embereket, felekezeteket, meg a menekülés útját hirdetők is! Elvégre Pálnak ez okkal okozott nehézséget (hiszen Jézus beszéde el nem múlik, és ha embereket kezdenek el hirdetni, jaj jár annak az embernek.
De mondd, most akkor a hgysek java részéből (meg a legtöbb felekezet plakátolóiból) jósdémont kéne űzni, hogy ne hirdessék az embereknek, kik is hirdetik a menekülés útját?
Nem gondolom.
Azt gondolom, Pál tudta, hogy csakugyan jósszellem volt a lánykában. Ám korántsem mindenki jósszellemtől hirdeti az Isten szolgáit, vagy csapatának híresneveseit. Lehet, hogy a hygsek között, meg más felekezetben démon is megnyilvánul, de korántsem minden rossz mögött, bizony, még a plakátolás mögött sem feltétlenül jósszellem áll.
Korántsem minden vétek mögött démon, vagy gonosz szellem áll.

Egyszerűbben, nem helyes az, inkább káros, ha elhamarkodottan kijelentjük, ebben démon, abban ilyenolyan szellem, és űzzük. Aki tudja, mit tesz, aki úgy harcol, mint aki lát, tegye. És jelei híresek lesznek valószínűleg. Aki viszont a levegőt csapdossa, hazug az, meg kell őt jelölni, és hátravetni a gyülekezetben, hogy a hazugot nehogymár kövessék (ne legyen elöljáró), hiszen csak elesnek vele együtt. Ha valakinek nem megy, ne is tegye, nem erőlködés az erőnek megmutatása.
Bizony, sokan vágynak természetfeletti hatalomra, nem mai gyerek Simon mágus sem. De az bizony nem hatalom, ha valaki mondja (hókuszpókuszolja) űzi, mert űzni jó volna, és közben nem történik semmi. Mert nem is tudja, mit tesz. Jobb neki, ha nevetséges, vagy szánnivalóvá válik, mert ha véletlenül rátalálna egy ördögre, esetleg úgy járna, mint Skéva fiai. Jobb, ha csillapítjuk a hatalmat kívánókat, és helyükre tesszük őket (jó hátra), semmint bíztatnánk azokat, akik csak a levegőt csapdossák.

Ha viszont valakik hisznek, kiképzés, meg felkészítés nélkül is űzni fognak démonokat. Igaz, az egyáltalán nem biztos, hogy egyesével mindenki (mert többessszámban említette Jézus), és az sem biztos, hogy rendszeres foglalatosságuk lesz, inkább jel, mint gyakorlat. (Pál sem egyből űzte, hanem mikor ránehezedett a dolog.)
A démonok meg amúgyis menekülnek-menekültek sokszor, ha Krisztus megjelent, vagy leborultak Előtte, hiszen Neki minden térd meghajol, még Sátán is.

Ilyen gondolataim támadtak.

CSerfa

Előzmény: jauie (53)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 55
De akkor hova teszük azt a részt, hogy egy forrtásbol nem fakad édes meg keserü viz???

jauie

Előzmény: vfo (52)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 54
Igen az lehetséges mint a bolond szüzek esete.
Máté.25:12 ben is irva van
Előzmény: vfo (52)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 53
Domestos most csak ezt tudtam taálni

Máté.8:16. Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, és egy szóval kiűzé a tisztátalan lelkeket, és meggyógyít vala minden beteget;

Apcs.16: 16. Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve előnkbe, kiben jövendőmondásnak lelke vala, ki az ő urainak nagy hasznot hajta jövendőmondásával.
18. Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne abban az órában.

Előzmény: Domestos (44)
vfo Creative Commons License 2004.02.08 0 0 52
A Biblia alapján a búza és a konkoly egyszerre növekszik. Ez nemcsak azt jelenti, hogy két különböző fajta hívő van: a konkoly-típusú és a búza-típusú, hanem azt is, hogy a búza és a konkoly egy ember személyiségében egyszerre jelen lehet. A Tallér-ügy is ezt példázza: egy ember személyiségében egyidőben jelen van egyfajta Istentől kapott ajándék és a hazugság. Istennek is van ereje, ami rajta keresztül megnyilvánul és a hazugságnak is van ereje, ami szintén rajta keresztül megnyilvánul.
Előzmény: CSerfa (50)
CSerfa Creative Commons License 2004.02.08 0 0 51
Kedves jauie!

Nem értem ugyan, mit is magyaráztam meg 47-ben számodra, de OK.

:-)

CSerfa

Előzmény: jauie (48)
CSerfa Creative Commons License 2004.02.08 0 0 50
Kedves vfo!

Persze, rossz lelkiismeret is van e dolog mögött. Ahogy Jób, meg mások, kik ifjúságuk vétkét emlegették.

De amit én írtam, nem csak az én találmányom (ha én is valahogy "megfigyeltem". Csia Lajos fejtegeti is hasonlót a Bibliai lélektan c. könyvében, kár, hogy nem voltam képes elolvasni.. Szóval Csia szerint bibliai alapja is van. Nem annak, amit én írtam, hanem annak, amit ő. De mondom, hasonlóra jutottunk, ha nem értettem Csiából félre, amit olvastam.
Igaz, a szépirodalom is használja hasonló értelemben a szellem kifejezést, mely hat, erősít, meg egyebek, mintegy láthatatlanul, titkon. És lehet, hogy átkok (ami nem rossz lelkiismeret), meg egyebek is hatnak így, ezt sokan megfigyelték, vagyis azt, hogy ilyesmiknek a hatóerejét többen, nem csak keresztények tartják szellemnek.
De tagadhatatlan, a lelkiismeretfurdalás (rossz lelkiismeret) is ilyesminek tekinthető bizonyos mértékig.

Azonban én kevesebbre tartom NS-t, hogy lelkiismeretes legyen az én fogalmaim szerint. Ha rossz is volt a lelkiismerete, már rég megtanulta elfojtani, a szellemet megoltani. Nem leeht oly sokáig elfojtani, hogy életben maradjon szvsz. Így NS szvsz inkább lelkiismeret nélküli, mint rossz lelkiismeretű. Mert én ajándéknak tartom a lelkiismeretfurdalást, ahogy a lelkismeretet is Isten adja, és annak, akinek akarja, mert nem mindenkinek adja, ahogy én találtam (erről többször írtam e fórumra). Ez a lelkiismeretfurdalás jó, mert megtéréshez, és istenfélelemre vezet (ha nem vezet, nem is az, vagy megfojtják, és idővel elhal, és annyi).
NS azonban nem tért meg Tallérhoz, hanem kirohant a reptérre eldugítani Tallért. Nemhogy négyannyit adott volna neki a magáéból (nem a Hgyéből), és rehabilitálta volna, úgy, hogy nyilvánosan megvall és bocsánatot kér.

Nos, ilyen gondolataim támadtak NS-ral, meg Tallérral, meg a Tallér-szellemmel kapcsolatban. És már többször említettem NS igazságtalanságát Tallérral kapcsolatban, hiszen már fenn vannak e cikkek a Fórumon, és vitáztunk is róluk (Ödönke erről nem tehet, ő modemes, nem is rovom fel neki).

CSerfa

Előzmény: vfo (49)
vfo Creative Commons License 2004.02.08 0 0 49
Érdekes felvetés.
Szerintem a Tallér-szellem nem más, mint NS rossz lelkiismerete. A rossz lelkiismeretű emberek szokták kriminalizálni azokat a személyeket, akiktől illegálisan szereztek meg valamit, vagy ártottak nekik törvénytelenül. Az, hogy ez vallásos köntösben jelenik meg, szerintem a lényeg szempontjából mindegy.
Előzmény: CSerfa (47)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 48
Kedves Cserfa .

Köszönöm türelmedet és hogy kifejtetted te hogy látod a dolgokat. 95% egyet értek látásoddal én is hasonlóan értelmezem a dolgokat.
Igen, lehetséges hogy a 47. Hozzá szólásod a válasza és magyarázata a kérdésnek.

jauie

Előzmény: CSerfa (46)
CSerfa Creative Commons License 2004.02.08 0 0 47
Kedves Fórumtársak!

Lehet, hogy meghökkentőt írok. Lehet, hogy nem is ide, a Fórumra való. De próbaképp leírom. Minden csak vélekedésem (ezért nem írom többet, hogy szvsz), nyugodtan el lehet vetni. De kérlek, ne csúfoljatok ki, mert akkor hosszú ideig nem írok hasonlót!

Szóval van Tallér-szellem.
A Tallér-szellem úgy jött létre, hogy NS igazságtalankodott, és vétekbe került Tallér miatt. És mások is elestek (megbotoltak, azaz megbotránkoztak) NS tallérszellemesdije miatt.
A Tallér-szellem nem személy, csak bizonyos tulajdonságai olyanok, mint a személyeknek. Él és hat, működik. Éltetik a Tallérról megemlékezők, kik ezzel vétkeznek, a Tallérról szóló igazságtalanságok erősítik őt. Hat, átkozza NS-t, terheit növeli. Hat, próbálja NS romlását fokozni, és gátolja igazságosságának öregbülését.
Természetesen ilyen szellemi erők (ezután szellemek e szólásban, de csak ebben) más esetekben is létrejönnek, de csak az erős-megerősödött szellemeket lehet észrevenni, megkülönböztetni. Szóval, ha valaki ember nagy vétket tesz, és ragaszkodik hozzá, ha netán elfelejti, ilyen szellem jön létre, és vádolja, árt neki, stb. Pl. Jób is, mások is, kik már igaz emberek voltak, kiáltottak kétségbeesésükben, hogy utolérte őket ifjúságuk vétke. Ilyesmikre gondolok.
Az ilyen szellemeket megvallással, megtéréssel lehet gyengíteni, ehhez régebben áldozatok tartoztak. Végül Jézus győzte le őket. Mégis léteznek. Akkor hatástalanok az emberre, ha az embernek tulajdoníttatik Krisztus győzelme.

Persze olyan modell is elképzelhető, hogy már eddig is létező szellemek kapnak fennhatóságot a vétkesek felett, hogy velük szórakozzanak. Azaz nem keletkeznek, csak megkeresik a vétkezőt, csak viszonyba kerülnek vele.
Nekünk ezeket nem fontos tudni, érteni, mindenesetre én azt vélem, NS-nak komoly terhe a Tallér-szellem, és amíg meg nem szabadul tőle, hatni fog rá, életére, szellemére, és nem nyugszik, nem csillapodik.
Akik nagy vétket, komoly bűnt követnek el, mind ilyesmire számíthatnak.
Ez ellen a megvallás, a világosságra igyekvés a legjobb módszer, mert ezek a szellemek nem a világosság szellemei.

CSerfa

CSerfa Creative Commons License 2004.02.08 0 0 46
Kedves jauie!

Kérdesz Mark 16 :17-ről. Az bizony azokra vonatkozik, akik hisznek. Ők űznek Jézus nevében démont. Nem tusakodnak démonnal, hanem egyszerűen kiűzik. Eddig is ezt írtam. De nincs démonűző szolgálat, sem egyéb tanítás a démonűzésről, egyszerű tény, akik hisznek, démonokat űznek.
Ennyi. Nem értem, miért kérded ezt. Ha nem érted, egyértelműen kérdezz, mert nem tudom, mit nem értesz. Nekem ezek egyértelműek, egyszerűek. A legjobb dolog tán szó szerint venni a Bibliát, én ezt teszem, és így meglepően értelmessé válik.

A Pál testébe adatott Sátán angyala nem a bűn volt. Nem értem, ilyesmi hogy jutott eszedbe. Szóba nem jön! Ha az én testemben van vesém is, meg árnyékszékre való dolog is, meg a szívem is, az nem azt jelenti, a szívem sz@r lenne. Értesz? Ne keverd hát össze a bűnt a démonnal, pláne ne a szellemmel, mert a Biblia nem keveri össze. Nincs okod hát azért, mert a Biblia írja, hogy a bűn mindenki testében, Páléban is benne van, és emellett máshol meg azt írja, Pál testében más is volt, jelesül Sátán angyala, ezért a Sátán angyalát halának, vagy bűnnek vélni. Én nem állítottam, butaság is lenne, hogy Sátán angyala Pál testében a bűn lett volna. A bűn nem űzhető lenne, a démon igen, Sátán angyalának elvétetéséért is könyörgött. A bűnt meg gyűlölni kell, de űzni ugyan ki űzte a Bibliában?
Hanem Pál is megtalálta testében a bűnt, és a bűn miatt volt kénytelen teste nem azt tenni, amit Pál akart. Olvasd el a Róma levelet, ha nem érted, benne van.
És János állította, a bűn bennünk van. Aki azt mondja, nincs benne bűn, hazug az. Ne mondd hát, hogy ki lehet űzni a bűnt testünkből, mert aki azt mondja, nincs benne bűn (mert pl. kiűzték), az hazudik. Nem én mondom, hanem János, erről vitázz Jánossal.
Tehát a bennünk levő bűn mellett kell szentül és tisztán élni, a bűntől nincs szabadulás. Hanem meg kel feszíteni a testünket, megutálni a lelkünket. Mert a test és a lélek nem Istenhez visz, inkább ellene tusakodik. A bűn miatt testünknek a halál jár, Krisztus életét kell élnünk, és Ő bizony kereszten halt meg. Nekünk is venni kell a keresztet, méghozzá naponként, és testünknek bizony a kereszt jár. Írta az apostol. Nehogymár azok, aki szentségtelenek, mentségeket találjanak, vétkezem, mert szabadulásra van szükségem! Nem! Aki a bűnt cselekszi, nincs mentsége, hacsak meg nem vallja, hacsak meg nem ismeri az igazságot. Ha meg az igazság megismerése után szándékosan vétkezik, komoly baj van vele, gondolom, előbb ostort kap, utóbb meg elhal a hite. És akkor neki annyi.

Aztán a halál nem Sátán. A Sátán egy konkrét személy, és ha a halál szóba jött, mint személy, akkor meg volt különböztetve Sátántól. Sátán a mennyben van, vagy utazik, gondolom, de nem a föld alatt van, ő atyánkfiai vádlója. A halál meg nem a mennyben van, hanem a föld alatt.

Kedves jauie!
Sajnos azt látom, mi egészen máshogy látjuk a Bibliát, ezért reménytelennek tűnik egyességünk. Javaslom, e démonos-szellemes topicban maradjunk a démonok-szellemek mellett, egyéb fogalmakban itt nem tudunk megegyezni.
Ha nincs egyesség, akkor viszont vegyük szó szerint a Bibliát. Vegyük axiomarendszernek, ne módosítsuk kényünkre-kedvünkre a fogalmait. Ami angyal, angyal, ami démon, démon, ami lélek, llek, ami szellem, szellem. Így értelmes maradhat párbeszédünk. Minta: Pál testében sem démon, sem szellem, hanem Sátán angyala volt. Az áll a Bibliában, az meg nem áll, démon, vagy dgikhusdf volt az. Hát ne is mondjunk önkényesen értelmezett dolgokat, és akkor egyesség híján is értelmes lesz párbeszédünk. Ha viszont elkezdünk egyesség nélkül dgikhusdfról, vagy bármiről beszélni, vagy más jelentést használni ismert szavaknak, értelmetlen lesz a párbeszédünk.

CSerfa

Előzmény: jauie (43)
Domestos Creative Commons License 2004.02.08 0 0 45
Dehogy. Ugyanez a kifejezés szerepel, amikor nem irtják ki, ezért a kánaániták tövis lettek Izrael testében. A kifejezés egyszerűen ingerlést, akadályozást, kellemetlenkedést jelent. Izrael Isten parancsának az áthágása miatt kapta, Pál pedig, hogy ne fuvalkodjon fel, hogy ő már akkora kijelentések birtokosa, meg olyan jól mennek a dolgai, hogy csak na.
Előzmény: jauie (43)
Domestos Creative Commons License 2004.02.08 0 0 44
Próbálj meg keresni példát a Bibliában, ahol nem súlyos fizikai- vagy elmebetegséget okoztak démonok. Ezeket természetesen űzte Jézus.
Előzmény: jauie (42)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 43
Kedves Cserfa

Irod: Na persze emellett Pálban is volt Sátán angyala

2.Kor,12 :7. És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam

Szerintem az nem a bün volt, hanem a halál mindig a sarkában volt Pálnak.

Jób.2: 6. Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van ő, csak életét kiméld

jauie

Előzmény: CSerfa (40)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 42
Kedves Cserfa.

A te meglátásod szerint akkor kire vonatkozhat a Mark 16 :17

jauie

Előzmény: CSerfa (40)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 41
Igazad van, de az Úr azt is tudta.
Előzmény: Don Vittorio (39)
CSerfa Creative Commons License 2004.02.08 0 0 40
Kedves jauie!

Sajnos megint keversz valamit. Mindenki testében ott a bűn: 1 Ján. 1.8 Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.
Pál pedig hálát adott a szabadítónak. És szóba sem jött, hogy van szabadulás a testünkben levő bűntől, ez a test elvettetik gyalázatban.
Addig is nem a testünk kéne, hogy vezessen-uralkodjon, nem vagyunk adósai a testünknek, hogy test szerint éljünk.

Isten teremtette igaznak az embert (keveset ám), a vétkezők (nem igazak) meg mindenféle kigondolásokat találnak. Egyik ilyen kigondolás, ha vétkezem, nem feszítem meg a testemet (a benne levő bűnnel együtt, hogy ne cselekedjem a bűnt), hanem démonra fogom. Áááá, a legtöbb ember közelébe sem jut démon, oly könnyű lenne mindent démonra fogni! (Sokezerszer több ember van, mint démon) Ha a derekprinszeknek igaza lenne, hemzsegne a démonoktól a föld, ennek a véteknek is démon az oka, meg annak is, ami felett nincs kedvem-erőm úrrá lenni.
Pedig ember dolga, hogy megfeszítse testét és lelkét, különben nem követheti Krisztust. Szülessen újjá, és vegyen Szellemet, és ekkor ez lehetségesé válik neki. Akinek meg ez nem megy, nem becsületes dolog ilyen meséket találni kifogásul.
Te ott hibázol, azt mondod, szabadulni kell attól, aki a vétket teteti az emberrel. Veled és a derekprincszekkel ellentétben Krisztus tanítása, vegye az ember naponta a keresztjét, feszítse meg a testét, és lelkét is utálja meg, különben nem méltó Hozzá, nem méltó tanítványnak.
Mondom, vegye a keresztet! És ne mondja, előbb szabadíts meg Uram! Mert aki újjászületett, meg is szabadult, sem generációs átok, sem más mesék nem fenyegetik (hisz Istentől született). Akit Krisztus megszabadított, valósággal szabad.

Na persze emellett Pálban is volt Sátán angyala, de Pál ettől nem fogta vétkeit (pl. a haragot) démonra. Senki tanítványnál nem igazolt, hogy nem tud erőt venni a bűn felett, sőt, a Szellem egyik munkája ezt bizonyítani! Aki mégis azt hirdeti, uralkodik a bűn, mert biztos démon, nos, antikrisztus ő, mert tagadja, hogy Jézus testben eljött, és így el is végzett mindent, minket megváltott a bűntől is (mely testünkben), így nem vagyunk adósok a bűnnek (testünknek) sem, valósággal szabadok vagyunk a bűntől. Bizony, aki a bűnt cselekszi, egy sem ismerte meg Őt (írta János), nem úgy van az, hogy mentséget talál a vétkező. Csak feszítse meg a testét, csak vegye a fegyvereket, és nem kell cselekednie a bűnt! De ne kiáltson szabadításért, mintha nem történt volna meg! Mert megtörtént, mert mindent elvégzett az Úr, és mi apostolokéval egyenlő drága hitet kaptunk, meg isteni természetet, meg ... vagy van, aki nem? No, az nem hisz Benne! Az ilyen csalódik megvallásaiban, az ilyennek kell kifogás, biztos démon van a dologban, átok, meg egyéb rejtett csudadolgok. Az ilyen az antikrisztus, aki tagadja, hogy Ő testben jött el...

No, ilyen gondolataim támadtak.

CSerfa

Előzmény: jauie (36)
Don Vittorio Creative Commons License 2004.02.08 0 0 39
Meg kellene nézni az eredetit, hogy mit kérdezett. Nem mindegy, hogy azt kérdezik tőlem, hogy mi a nevem, vagy azt, hogy hogyan szólítsanak - ha érted a különbséget, mert látom, hogy régóta külföli lehetsz már.
Előzmény: jauie (38)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 38
Miért kérdezte meg az Úr a démon nevét abban az esetben. Nem hiszem, hogy nem tudta volna nevüket? Azért ment oda mert a személy gondolatát is ismerte és akarta hogy megszabaduljon.
Szerintem azért kérdezte meg, hogy meglegyen irva a mi tanulságunkra és utmutatoul számunkra, hasonló szituácioban hogyan csináljuk.

jauie

Előzmény: Don Vittorio (33)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 37
Itt van egy site cím ahol van információ

http://www.hbcdelivers.org/

jauie

Előzmény: jauie (36)
jauie Creative Commons License 2004.02.08 0 0 36
Kedves Cserfa.

Szerintem D.P. nek jó volt a látása. Nem nála volt a baj.
Igaz, ahogy idősödött a szabadulási szolgálatban kevésbé aktív lett.
Ha az ember nem tud úrrá lenni az indulaton, akkor csak a szabadulás segít.

De abban az esetben amiről Pál ír. 20. Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. És ebben az esetben csak a szabadulás segit

Roma: 7: 5. Mert a mit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekeszem. 16. Ha pedig azt cselekszem, a mit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó. 17. Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn. 18. Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. 19. Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok. 20. Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. 21. Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.

Itt az úr a szabadulást a fiak kenyerének nevezi.
Az angol ugy irja „ demon – possession „

Máté:15 22. És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik. 23. Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált. 24. Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. 25. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem! 26. Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. 27. Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak.

Amúgy a gyakorlatban dolgozik ha a megnyilvánulásuk szerint nevezzük meg öket .

jauie

Előzmény: CSerfa (25)
Don Vittorio Creative Commons License 2004.02.08 0 0 35
Igen.
Előzmény: CSerfa (30)
Don Vittorio Creative Commons License 2004.02.08 0 0 34
"Valóban, nem minden szellem démon."
De minden démon szellem. (Rovar-bogár.) :-)
Előzmény: Báthory Ödönke (27)
Don Vittorio Creative Commons License 2004.02.08 0 0 33
Démonok elnevezésére egyáltalán nincs példa. Ha jól emléxem arra is csak egy példa van, hogy egy démon elnevezte magát és társait a sokaságuk, számuk alapján: légió. De ez sem tűnik személynévnek.
Előzmény: Domestos (24)
Don Vittorio Creative Commons License 2004.02.08 0 0 32
"Azér legalább egy példát tudok a Bibliából, ahol emberről neveznek szellemet. Jézabelt, mint élő személyt említi a Jelenések, a hölgy halála után sok száz évvel. Már, ha jól értelmezem. Sőt János is Illés szellemével jött."
Aha, és ennek mi köze van a démon(ok)hoz? Vagy mi köze van egy bizonyos szellemhez? Esetleg mi köze van egy bizonyos szellemiséghez? Itt valahol nagyon össze vannak mosva a dolgok, kérem szépen...

" Ugyanis Tallér még él. Ahogy erre az imára emlékszem, nem is a T-szelleméről volt szó, hanem a tőle jövő ilyen-olyan szellemekről. Mintha a felsorolt személyek "szellemgenerátorok" lettek volna, akik gonosz szellemeket bocsátanak ki. Leginkább ennek a dolognak az összevissza vagdalkozás jellege zavart. Mintha nem volna konkrét ellenfél, csak az ember összevissza hadonászna ököllel, hátha eltalál valakit."
Szoktak is mutogatni meg hadonászni, és hozzá speciálisan begyorsuló, bénán és magyartalanul a szó második szótagjára hangsúlyt fektetve kiabálnak... Klasszikus példája az "Elhhhhhhhagyom magam..." kezdetű mantra. Egyébként, ha Tallér nem élne is hülyeség volna - szerintem. Ez inkább arról szól(hat), hogy "mi" olyan fontosak és nagyok vagyunk, mint a fent nevezett szereplők, ill. kortársaik (ki-ki pozitív vagy negatív szerepe szerint), hiszen nyilván nagyon fontos embere lehet "I"-nek az, aki ellen egy olyan komoly szellemet küldenek folyamatosan, mint a Tallér-szellem, amely a Jezabel szellemének mintájára kapta a nevét, mer'hisz a megtámadott és a megtámadó is olyan világraszóló és korokon átívelő jelentőségű, mint a bibliai példák... Ehh. Fontosak vagyunk, kérem, fontosak... Vegyük már észre.

Előzmény: Báthory Ödönke (22)
Báthory Ödönke Creative Commons License 2004.02.08 0 0 31
Nem akartam csűrni-csavarni, tényleg nem láttam különbséget. Így már OK, köszi.
b
Előzmény: CSerfa (30)
CSerfa Creative Commons License 2004.02.08 0 0 30
Kedves Ödönke!

Nem tudok mit kifejteni részletesen. Egyértelműen benne van a Bibliában, nem fogalmazástan ez, hogy csűrjük-csavarjuk. Tényként van a Bibliában, a hívők démont űznek. Az meg nincs, hogy űzni kell. Az van, hogy a magasságbeli (mennyei) szellemi lényekkel van harcunk. Mondom, a magasságbeliekkel. A démon nem a magasságban, vagy a földön, vagy valami élőlényben. És nincs vele harc, hatalma van felette a krisztusinak, vagy nincs (ekkor meg böjtöljön és imádkozzon, de ne a démonnal harcoljon). Senki ember nem harcolt démonnal a Bibliában, ha nem ment ki, sem harcolni kell, mondom, Pál is könyörgött sátán angyala ellen, Jézus is azt tanította bizonyos fajtáról. Nevetséges is lenne a dolog, harcolászik a nagy démonspecialista, vagy inkább szomorú.
A szellemek elleni fegyverek meg nem olyan harc, hogy az öklünket, meg a mutatóujjunkat rázzuk az égre. Hanem életmód. bizony, a szellemi fegyverek életmód, tulajdonságai az őket viselőknek, nem a dumájuk. Nem beszédben, hanem erőben. Nehogymár az igazságtalan ember bemondása jelentené, hogy fel is öltözte mellvértként, stb. Ilyesmire gondolok, hogy életmód, nem duma.

Inkább az a baj sokakkal, megrágott ételt esznek a tiszta bibliai dolgok helyett, és nem zavarja őket, milyen butaságokat mond a híres-neves "tanító", sokan hajlongnak neki, hát biztos igaza van. Sokan meg valakivé válnak, ha elkezdik ezeknek a "tanításait" szajkózni.
A Biblia egyszerűbb, és ha valakit Isten vezet, még egyszerűbb, nem is lesz baja ilyen dolgok értelmezésével. Ha ezek fontosak lennének tanított volna róla az apostol, vagy Jézus. De inkább csak be lettek jelentve ezek a dolgok, mit a krisztusi élet velejárója. Bizony, a démonűzés sem valami tanfolyam, kiképzés, meg szertartás eredménye, egyszerűen követi azokat, akik hisznek, mindenféle meghatározások, rendszerezések, meg egyéb tanítások nélkül. Ha valaki ilyen bibliátlan mesékre szorul, legfeljebb olyasmi lesz, mint Skéva fiai, az emberek előtt tán híres lehet, de hit dolgában nem becsületes.

CSerfa

Előzmény: Báthory Ödönke (28)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!