Viszont iszonyúan korlátlan szolgáltatás volt a célban. :-) Szegény Viktorsanyinak nagyon betett, hogy a szavazás miatt rápakolták a Mátrabércet, de mosolyogva viselte, és a túrázók semmit nem érzékeltek abból, hogy netán rossz hangulata lenne az anyagi csőd miatt.
És végezetül néhány fontos mondat a 2004-es BUÉK 20-ról:
-Kartonozunk, tehát vagyunk! (GL)
-Nem kell sorbanállni, három sor is van! (HR)
-Látom, eltévedtek, hová szeretnének utazni? (GL)
-Nem azért, hogy sajnálom, de nem adtam nekik teát. (GCs)
-Jaj de rossz, anyukád csinálta a szendvicsedet, és nem tudtad, mi van benne? (PG)
-Nem szeretek szenvedni, ha nem muszáj. (VS)
-Nanana! Ki látott már ilyet! Ne tessék a rendezői asztalon nyúlkálni!!!! (JZ)
ahhh értem:)
Csak mert én az egyik idei legjobbjaim közé sorolnám:)
pláne azért mert a kedvenc ásványvízemet osztogatták rajta:))))))))))
És mndjukigaz a legelején indultam és akkor nem vot tömeg:)))
A 2003-as túraidényt a vizsgaidőszak zsúfoltsága miatt meglehetősen későn kezdtem, februárban, a Szent Lászlón. Ezután következett további 39 végigjárt teljesítménytúra. Ebből a negyvenből négyet bejárásként teljesítettem, egy túrán pedig (Tortúra 65) kicsúsztam a szintidőből (de ott rendesen!). Segítőként vettem részt a BUÉK, Pro Patria, Corvin, Mátra, Éger-völgy, Piros túrák rendezésében, legjobb tudásom szerint.
A legjobb túráim (saját, hangsúlyozottan szubjektív értékelési rendszerem szerint):
Citromdíjasok:
- Vértes
- Caradhras
- Ecskend
- Szent István napi tt.
Különdíjak:
Legjobb útvonal: Cserhát 50, Egri Bükk 50
Legjobb rendezés: Egri Bükk, Cserhát, Bakonyi Barangolás
Legjobb itiner: Bakonyi Barangolás, Cserhát
Legszebb bélyegzők: Gyermekvasút éjszakai, Mátrai tánc, Hévízgyörk, Bakonyi Barangolás
Legszebb díjazás: Egri Bükk 50
Legjobb idei túrám: Egri Bükk 50
Legrosszabb emlék: Keleti-Bakony 50
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazon ismerősöknek és ismeretlennek (on-és offtopicoknak egyaránt), akikkel 2003-ban együtt túrázhattam, s társaságukkal tették gyorsabbá a kilométerek rohanását, erejükkel vagy tapasztaltságukkal segítettek egy túra végigjárásában, vagy éppen tapasztalatlanabbságukkal és belém vetett bizalmukkal mutatták meg, milyen jó másnál valamiben bölcsebbnek lenni. Nem utolsósorban köszönet illet minden rendezőt, akik emberfeletti – vagy éppen játszi könnyedségű -, ám mindenképpen lelkiismeretes rendező- és szervezőmunkájukkal tették felejthetetlenné ezt az évet (is).
Idöjárás jelentés: ESIK A HÓ!! Jee! (XVII. kerületben)
***---***---***---***---***---***
B U É K 20 TT:
Társaimmal a Moszkva téren találkoztunk 8.00-kor. A villamosra felszálva kezdtem érezni, hogy sorbanállás a rajtban tuti lesz. A villamosra nyugodtan ki lehetett volna irni, hogy KÜLÖNJÁRAT, hiszen az utasook 90 % -a túrázó volt.
Érzésem beigazolódott a célban: több mint 30 percig tartott a rajtolás. Én abban látopm ennek okát,hogy a szervezők nem számitottak arra,hogy egyszerre ennyi ember érkezzen.Szerintem a rajtoltatás gyors volt, a sor volt hosszu :-).
A táj bennem öszi hangulatot ébresztett, ez a mai havazás igazán jöhetett volna tegnap, sokkal feelingesebb lett volna a túra. De majd jövöhéten.. a Téli teljesítménytúra remélem tényleg téli lesz :-)
A BUÉK, immár hagyományosan évi első túra nekem is minden évben, idén kicsit betegen (pénteken még lázam is volt) indultam neki, nem bocsájtottam volna meg magamnak ha kihagyom...
Először is szeretnék elhatárolódni az MVTE-től. Nem írok semmit, mert nem szeretnék senkit megbántani. Tegnap nem MVTE-színekben rendeztem, hanem segítettem néhány barátomnak, akik közül többen történetesen MVTE-tagok.
Bár nem tisztem, elnézést kell kérnem némelyek megdönthetetlen makacssága által okozott kaotikus jelenetekért, s a sokakban a túra után maradt rossz szájízért.
Én 10-kor rajtoltam két elsőtúrás ismerősömmel, semmi tömeg nem volt, jól éreztük magunkat.
Az éjszakaira nem mentem, mert egyedül nem akartam nekivágni, s bár többen ajánlották, hogy tartsak velük, nem voltam (s most sem vagyok) abban a helyzeben, hogy szórakoztató társaság legyek, itt nem részletezendő okok miatt.
BUÉK20 ami rossz volt Szerencsésen sikerült kialkudnom, hogy ne kelljen dolgoznom, ezért gondoltam jó lesz 9ó körül rajtolni. Hamarabb 8.40 körül értem a rajtba és 40 perc után tudtam indulni.
Szerintem nonsense, hogy ennyi induló esetében egyetlen ember végezze a nevezést és ráadásul ilyen lassan. Számomra elszomorító, hogy valaki ne bízzon a segítőiben :-((( A 3 indítót sajnáltam, mert ők próbáltak gyorsak lenni és felajánlották Jávor Zolinak, hogy segítenek neki, de ő képtelen volt ezt meghallani.
Ha létezne lassú indítási díj, javasolnám a BUÉK20-at. Sajnos nem ez az első rossz tapasztalatom MVTE túraszervezés kapcsán.
Szerencséd volt, hogy korán rajtoltál. Én fél tízkor rajtoltam (vidékről jöttem), s a reggeli 20 perces sorban állást egyáltalán nem vettem zokon. Jó idő volt, jó az útvonal kijelölés, sok kedves ismerőssel találkoztam útközben, szóval minden jónak tünt, egészen a célig. Fél kettőre érkeztem be és másfél órát! vártam míg hozzájutottam az oklevélhez és a kitűzőhöz! A beérkezési sorrend közömbös volt, hiszen voltak olyanok, akik fél órával utánam érkeztek és 20 perc várakozás után az oklevelükkel távoztak. Sokan akik vidékre utaztak vagy elfogyott a türelmük egyszerűen nem várták meg, míg rájuk kerül a sor, ott hagytak mindent. Pedig ebolán és rendező társain nem múlott, ezt ott is mondtam, meg mondom most is. Ha nem ebola írja az okleveleket, akkor talán még vagy egy órát ott állok izzadt szerelésben. A hiba tehát nem a lelkes rendezőgárdában van, hanem a szisztémában keresendő! Ezen feltétlenül változtatni kellene, hogy a 2005-ös BUÉK ne végződjön ilyen kellemetlen módon.
BUÉK20 history: tökéletesen szervezett túra 0 perc sorbanállással. Ugyebár 7:25-kor kell elrajtolni, és 10:48-ra beérni (teljesítési idő 3:23) mint ahogy én tettem és akkor minden tökéletes. Vagy ahogy Nagyondinnye tette, ha jól sejtem ő 7:00 körül rajtolt. Vele egy jót beszélgettem a célban. Szóval: terepviszony tökéletes. Ha az ember nem jégen jár, nem jut eszébe feladni a túrát ! Találkoztam pár topikossal útközben. Az Apáthy sziklánál az egyik rendező nagyon magyarázott az előttünk álldogálóknak a topikról, de igazából engem csak az érdekelt hogy mihamarabb kapjam meg a pecsétet és húzhassak tovább. Sehol nem volt kedvem megállni, vagy pihenni, vagy beszélgetni valahogy úgy voltam vele, ezt megállás nélkül egybe végig kell menni ! Amikor Güsziológussal találkoztam talán meg is fogalmaztam a lényeget: a BUÉK20 arról szólt (legalábbis nekem) hogy a karácsonyi, szilveszteri lazaságból, téli alvásból végre felébredjünk, észhez térjünk, és a kijózanító hidegben hajtsuk meg magunkat.
Az már más napra tartozik hogy a túra után családom megérkezett Hűvösvölgybe és elkezdtük a szombati túrázásunkat, úgyhogy volt egy csomó pont ma a Budai hegységben ahol kétszer is jártam. Jó pihenést mindenkinek !!!
Magam sem értem hogyan, de negyed hatkor felkeltem (nagyon nem szokásom 7.30 előtt kelni, még órával sem), össze tudtam rántani a cuccot hamar és még egy reggeli is belefért (a gyors reggeli sem a fő sportágam...). 6.50-7.10-ig rajtoltam, kb 10.50-től 11.20-ig értem be :) A túrának tényleg ez volt az egyetlen rossz pontja, kétszer is komolyan fontolgattam, hogy hazamegyek. 3 ember 650-re kevés, ráadásul vagy nem voltak rendesen kiosztva a részfeladatok, vagy nem volt a kialkudott rend betartva. Amikor a célba értem, kis túlzással Jávor Zoli a virsliosztáson kívül minden apróságba bele kellett merüljön. A túra egyébként kellően lefárasztott, jó idő volt, és a közbenső ellátásra sincs rossz szavam (hozzájutottam egy topikcd-hez is), megérte, hogy nem a közelgő vizsgámra tanultam...
JUJJ!!! Ezen meg már a körmöm is lerágtam. És a kaland rész miatt irigykedtem. Öööö... alig merem megkérdezni: éppen most kinézve az ablakon, vágyakozás újabb éjszakai túrára? :-)
Mi is voltunk BUÉK-olni. Előzetesen úgy döntöttünk, hogy nevezni fogunk (ennyi jár a szervezőknek, még ha a szolgáltatásokat nem is mind vesszük igénybe) de látva a rajtnál lévő tumultust, inkább kihagytuk.
A rajtban Tibetet, Ritát és Ryant láttam, gondolom volt még egy csomó topikos, de nem sok időt töltöttünk a tornateremben.
Kb. 9kor rajtoltunk, futóbolondos stílusban mentünk, Hiver és -balazs- a szomszéd topicból meg természetesen Larzen és én. Miután az elmúlt két hétvégén futottunk egy-egy buék kört, így sem az útvonalvezetéssel nem volt gondunk, és körülbelül az időt is meg tudtuk saccolni, 2 órán belül szerettünk volna menni. (ez ellenőrzőpontokkal együtt nem biztos, hogy összejött volna).
Az útviszonyok végig nagyon jók voltak, szinte sehol nem volt jég vagy bármi csúszós, és a túrázók is előzékenyen engedtek el mindig. Nem narancssárgállottunk, én meg nem nagyon tudtam figyelni, így út közben kevés topiktárssal találkoztam, csak Güszire és Optikára emlékszem a Hárs hegyre felfelé menet.
Kezdeti négyfős csapatunk az Apáthy szikla környékén 6 fősre bővült, két szigethalmi srác (az egyik régi ismerős) csatlakozott hozzánk. A Budakeszi utat még együtt szeltük át, onnan azonban lemaradoztam, majd az egyik jelzésváltásnál (ahol tavaly Larzennel először rossz irányba indultunk) bevártam egy futó leányzót. Innen a célig együtt mentünk, mint kiderült read-only minőségben jelen van, sőt, még a híres larzen-akibacsi módszert is ismeri. :-)
Jól elbeszélgettünk és szép lassan fény derült a teljesítménytúrás múltra is. :-)
A célba 2:05-tel értem, akkor épp nem volt olyan tömeg, mint a rajtnál, de az oklevél-kitűző átadás szemmel láthatóan elég körülményesen haladt. (illetve akkor éppen sehogy).
Larzenék 1:54-et mentek, ezzel 3 percet javítottak a múlt heti edzéscsúcson. Nem baj, egy popsival két pacit úgysem lehet megülni, de jön még kutyára dér! :-)
Egyébként meg stílusosan még egyszer BUÉK mindenkinek!