Cuha 50-en sem kímélt minket az égi áldás, gyakorlatilag egész nap esett kisebb nagyobb megszakításokkal, így a végére, az Alsó-Cuha völgy eléggé "technikásra" sikeredett.
Én ilyenkor lábápolásként levendula krémet szoktam használni, de sztem bármilyen zsíros krém megteszi, esetleg aloe vera gél! A neogranormon sztem akkor jó, ha ki is van dörzsölődve a láb.
Valószínűleg nem volt őszinte a mosolyom az Ágasváron és a Nyikomon izzadva, de a szervezők ismét hozták a megszokott kitűnő színvonalt így egy nagyon jó túra volt.
Köszönet és grat a szervezőknek tökéletes volt minden!
Futókhoz lenne egy kérdésem, ti hogy kerülitek el a vízhólyagokat ilyen felhőszakadás után? A buszmegálló és a rajt közötti 5 perces úton a goretex cipő + coolmax zokni kombó feladta a küzdelmet és már a rajtban cuppogott a lábamon, gyakorlatilag mire a Muzsla üdülőkhöz értünk olyan volt mintha parázson járnák és a csúszkálás még csak ott kezdődött. Most még csak fel van puhulva a bőr, de reggelre tuti kijönnek a hólyagok. Ki lehet ezt védeni valahogy? a cipő olyan vizes volt zokni csere se segített volna. éjszakára neogranormont érdemes rákenni? a talpam a lábujjak tövében a legérzékenyebb.
Általában nem szoktam beszámolót írni a teljesítménytúráim után és emiatt ritkán volt hiányérzetem. De akadt néhány kivétel is, hogy példaként hirtelenjében csak kettőt említsek a Zempléni LeFaGySz vagy a ma már nem létező Ormánság 50.
Most nem mondom meg, hol van főnököm - itt a lehetőség, hogy pár gondolatot megosszak az érdeklődőkkel a Megalöszölő túráról. Erről a vidékről korábban túraleírást nem olvastam, a vidékre azonban kíváncsi voltam. A túra előtt a várható jellegzetességekről, maradandó élményekről még gondolat szintjén sem állt össze semmi a fejemben. Még egy 300 méteres hegyet sem fogunk megmászni, miből hozzák össze ezek a somogyiak azt az ígért 1100 métert.
A Túranaptárban felsorolt helyek, útvonalak, pontok számomra ismeretlenek, sokat nem mondtak nekem. Az gondoltam sok nyílt terepen, jellegtelen erdőkben, szántóföldek között földúton vagy aszfalton fogunk barangolni miközben a tűző napon izzadva poroszkálunk, de nem zártam ki, hogy derékig érő gazban nádasok és mocsarak mentén ösvénytaposás közben szúnyogok és böglyök hadával küzdünk és közben azon rettegünk, hogy valamelyik közeli tanyáról egy kuvaszokból és komondorokból álló falka megkerget. Szerencsére tévedtem
A fórumon gethe által meghirdetett utazási lehetőséggel élve jutottunk Ságvárra szombat reggel. Az iskolába érkeztek és innen indultak a túrázók, mert itt az udvarban volt a túra rajtja. Mi is ide mentünk és már itt látszott, hogy ezt a túrát nem csak kiírták, hanem meg is rendezik. Vannak rendezők, akik felkészültek és még mindig készülnek, mert a nap második felében is érkeztek ide a túrázók, ugyanis a cél is itt volt.
A Megalöszölőn volt egy tíz kilométeres bemelegítő kör, ahol ságvári szőlőhegyen telepített szőlőültetvényeket és gyümölcsösöket, a régen és mostanában épült présházakat is láthattuk. Az itiner kifejezetten javasolta, hogy ne térjünk le egy pincéhez se. Most így utólag sajnálom, hogy nem jártam utána, vajon milyen borokat is készítenek Ságváron. Miután egy nagyobb horgásztó mellett is elhaladtunk, ennek a bemelegítő körnek a végén felmentünk az ún. Tömlöchegyre, melynek magassága (majdnem száznyolcvan méter) fordítottan arányos a róla szóló, hozzá kapcsolt eseményekkel, történetekkel és mondákkal a középkortól (római birodalom), a török időkön át napjainkig. A pontőr nénik mesélték és ha jobban ráértünk volna még mindig mesélnék annak a tömlöcnek és lakóinak a történetét, mely a hegy-aljában volt és veszélyessége miatt már berobbantották. A hegytetőn álló egyik betonbunkert viszont megnéztük és mentünk tovább Aztán újra a faluban voltunk, elhaladtunk az iskola előtt és újra a szőlőhegyen kötöttünk ki, annak egy másik részén és megint nem mentünk be egy pincébe se. A hegynek fölfelé menet egyszer csak egy alagúthoz értünk. Ez volt a Bújó lik, mely egy keskeny alagút a löszfalban. Ilyen is van, ez sem mindennapi látni való A túloldalon egy kicsit mentünk lefelé, ahol az egyik présház előtt volt a következő pont és ihattunk szódavizet. Igen, ez fontos dolog, szinte minden pecsételő-helyen ihattunk szódavizet.
A következő pont egy látványos és szép helyen volt. Egyszer csak elértünk egy rövid meredek domboldalt, melyen fölslattyogtunk és olyan érzésünk támadt, mintha valahol Erdélyben járnánk, de legalább is több száz méter magas hegyeken. A gerincen haladtunk, ahol galagonya, boróka és más bokrok térhódítását megállították. A gerincen kivágott bokrok miatt semmi nem zavarta a szép kilátást a környező domboldalon zöldellő erdőkre, völgyekre. A pont egy magaslesnél volt, ahol néhány gyerek még emelt a túrája szintjén fölmászott a lesre - miközben körbe futtatta szemeit a tájon. Miután lementünk a rövid, de meredek lejtőn a dombról, a szemben levő oldalon egy vízmosással párhuzamosan emelkedtünk, több szakaszon mélyúton, kisebb-nagyobb löszfalak között.
Itt egy tisztás melletti kunyhónál volt az ötödik ellenőrző (és etető) pont és itt volt a tízedik is.
Ezután kicsit eltévedtünk, de végül lejutottunk egy nagy, öreg tölgyfához, ún. képesfához. Rajta, fönt egy nagyobb szent kép és egy kis táblán egy is ismertető. Ha ez a fa mesélni tudna, nem lenne rajta ez a kis tábla Kis erdei aszfalt taposás után meredeken fölvágtattunk egy földvárba. Nem olyan hosszan, mintha a Galya-várba mennénk, de legalább olyan meredeken értük el a Böre várat (ha bátor lennék, azt mondanám várakat) Ez nem olyan, mint azok a földvárak, melyeket eddig láttam. Árpád kori vár ez (halottam, hogy mondták), de itt még sem kell nagy betűkkel kiírni, hogy ezen a helyen valaha földvár állott. Sokkal meredekebbek és határozottabbak a megmaradt árkok és sáncok, mint például felénk a Bercsényi vár. Aki arra jár feltétlen nézze meg.
A Flóra-hegyi kilátónál volt a következő pont, ahol a veszélyesnek mondott kilátásnak nem tudtam ellenállni. Felmentem: megérte felmenni, mert láttam a Balatont. Igaz messziről, de így is szép volt a kilátás a tóra.
A következő érdekesség és egyben ellenőrző pont a Kási-várnál volt. Ez is egy olyan pont, egy olyan földvár, amit nem csak a túra miatt volt érdemes megnézni. Nem olyan, mint amit megszoktunk túráink során. Nem kellett azon gondolkodni, milyen rejtekhelyet vagy fedezéket áshattak itt a világháború(k) idején. Nem írok róla többet, mert mire befejezném visszaérne a főnököm Ezt a várat meg kell nézni.
Ezután volt egy kis nyílt terep, ahol az úttól kissé távol a kukoricásban látható volt egy magányosan álló nagyobb fa, mely a környékbeli betyár, Patkó Pista emlékét idézi. Nem mentem közel, de ha tényleg azt a fát láttam, akkor igyekezni kell annak aki még látni akarja
Egy kis faluban Nyim - volt a következő pont, ahol a faluból kifelé jövet negyedórán át rossz irányba mentem. (Nyilván ugyanennyi ideig tartott visszatérnem a jó útvonalra.) A futballpályák előtt elmentem a nagyon rafinált módon kanyarodó aszfalt úton jobbra, - de nem kellett volna és megnéztem a falu egyik utcáját. Láttam egy faragott kaput (de nem székely kaput) és mellette két faragott és lakkozott nagyfa gyökeret. Ez így utólag nem olyan rossz emlék, mint amennyire sokkoló volt a falu végén rájönni arra, hogy nem jó irányba megyek. Sőt egy kicsit tovább is mentem, hátha a faluvégén látható lesz valami út, az ahol menni kellene, oda átküzdöm magam és máris minden jóra fordul Mások is jártak arrafelé, csak ők hamarabb kapcsoltak.
Visszamentem a futballpályához, megnéztem az előtte álló két fából faragott szobrot és rátaláltam a jelzett útra. Ezután egy kicsit sáros, majd gazos utat elhagyva immár jó erdei úton magaslestől-magaslesig egy komplikált útkereszteződésbe értünk, ahol már korábban jártunk. Mi után bevettem a jobb kanyart újra olyan helyre jutottam, ahol korábban már jártam. Mert mint már említettem - az ötödik pont után tovább mentünk egy útszéli keresztig. Innen azonban más út vezetett a tízedik pontig, mint amin eltévedtünk. A ponton tudatosult bennem, hogy ha szintidőben be akarok érni, akkor rá kell kapcsolni, úgy hogy a célig sokat kocogtam.
A következő ellenőrző pont az ún. 12-es szoba, ami valójában egy kis betyárbarlang. A pontőrök adtak elemlámpát, bementem és körülnéztem. Szóval ezt is látni kell Ha egyszer mikor megint erre járok - majd nem sietek ennyire, jobban megnézem. Kimelegedtem, nem akartam megfázni, nem lehetett sokat időzni bent.
Rövid, de meredek lejtőn, a Jaba-patak melletti réten haladt tovább az út, majd ismét be az erdőbe egy vízmosás melletti ösvényen egy szélesebb földútra tértünk, melyen ismét a Ságvári szőlő-hegy, általunk eddig még nem járt részén kötöttünk ki. A széles földút egyszer csak aszfalt úttá vált, melyről egy kis ösvényen le kellett menni egy horhosba. Itt volt az utolsó pont, ahonnan a szurdokban vezetett tovább az út majdnem a falu széléig. A falu szélén bekerített horgásztavak mellett értük el az első utcát, melyről már nem volt művészet bejutni a célba. A célba a díjazást követően kaptunk egy tányér finom levest. (Valamilyen helyi specialitás, ami nem húsleves, nem gulyásleves, nem káposztaleves, ami egyszerűen csak finom húsos leves.)
Ajánlom ezt a túrát mindenkinek. Különösen azoknak, akik szerették az egykori Corvin 80-t, mert ők biztosan nem fognak csalódni. Akiknek ezen a túrán fölázott talajon kell egyszer végig menni, azoknak nem minden napi kihívásban lesz részük
A Királyháza túra most, július 21-én is megrendezésre kerül, ahogyan a TTT kiírásban van, és július 28-án, a kisvasút napján szintén. A jövő heti majd csak a mostani túra után kerül fel a TTT naptárba.
Ti tudtok arról valamit, hogy a Királyháza 30 (és társai) teljesítménytúra nem most, hanem jövő hétvégén lesz?
Ujj Zoltánnal volt egy érdekes levélváltásom, amiben ő azt írta, hogy a túra jövő hétvégén lesz. Én válaszban belinkeltem neki a ttt-n látható infókat. Kíváncsi leszek milyen reakciót kapok.
Páran megkértek, hogy a múlt heti erdélyi túrák (általam mért) táv- és szint adatait tegyem közzé.
Garmin GPSmap 60CSx, SRTM_HUN, kiugró pontoktól "megtisztított" trackek alapján. Végig igyekeztem a kiírásban szereplő módon, útvonalkövetően lejárni a túrákat.
Tartód 30: 26,5 km, 1046 m
Madarasi Hargita 10: nem vettem részt rajta
Szencsed 30: 27,8 km, 546 m
Rekecsini 40: 35,0 km, 815 m
Lábnyik 20: 20,3 km, 367 m
Kalotaszeg 40: 36,4 km, 629 m
Vladeasa 44: 37,0 km, 1227 m
Pádisi gerinctúra: 43,7 km, 958 m
Természetesen tiszteletben tartom a rendezők által közreadott adatokat és nem állítom, hogy ennél pontosabb adat nem létezik. Egyszerűen én ezeket az értékeket mértem.
Jó beszámoló, gratulálok! (én azért 2x meggondolnám, mielőtt azt írnám, hogy: "...amkor néhány éve hajnali órákban a bélyegzőt próbáltam magamévá tenni." :))))))) ez többféleképpen is (félre)értelmezhető :)
Aki kocsival jönne a Medveles túrára, és útitársakat keres, kérjük töltse ki a telekocsi információs űrlapot! A helyet kínálók útvonala és elérhetősége itt megtekinthető.
Köszönjük mindenkinek, aki tegnap megtisztelte az Erdőkerülő teljesítménytúrát! Szám szerint 160-an voltatok (bejáró rendezőkkel együtt 162), ami új létszámcsúcs (az eddigi az első évben volt, 2008-ban, 92 fővel).
Reméljük, mindenki jól érezte magát, még ha az időjárás a szokásos is volt, mi Királyréten 5 esőt tapasztaltunk, bár az előző két évben megszokott, csaknem már megszeretett jégeső, villámlás ezúttal elmaradt - majd legközelebb :-)
Köszönet továbbá mindenkinek, aki segített a szervezésben: Herczegh Miklós (Foltán-kereszt), Oláh Tamásné, Oláh Tamás (Nógrád), Gász Katalin (Szokolya), Gethe László (Királyrét), Zsemba József, Pálinkás Ferenc (Béla-rét), Forgács Ferencné, Forgács Zoltán (Király-kút), Tóth Ákos, Tóth Árpád - azaz Ákos büfé (Királyrét), továbbá a vendéglátóhelyeknek Kóspallagon, Szokolyán, Perőcsényben, Bernecebarátiban.
Igen a leírást megtaláltam, tehát végső esetben jó lesz (GPS-cuccom nincsen, szóval azzal nem tudok mit kezdeni), de az itiner egy fokkal jobb lenne. Vagy ha valaki gps alapján rárakta az útvonalat google earth-re, az is segítség.
Nem konkrétan itiner, de részletesen le van írva az útvonal a túra honlapján, és a lap alján ott a letölthető nyomvonal is: http://kitorestura.hu/utvonal.html
Ha valakinek megvan esetleg a " Kitörés 60" túra itinerje, és van lehetősége beszkennelni, nagyon megköszönném. Szeretném először normál körülmények között végigjárni. Készülök a februári csatára. :)
Erdőkerülő-infók, mai szalagozás: a terep járható, nincs nagy sár az eső ellenére sem, ma hajnalban volt csapadék, napközben szép időben mentünk, most csepeg, holnapra ideális túraidő lesz pár fokkal gyengébb kiadásban - bár természetesen az ideális túraidő esetünkben nyilván értelmezhetetlen :-)
Víz az útvonalon: Csurgó-kút OK, Saj-kút kiszáradt, a Foltán-kereszthez felcipeltem Nógrádtól 20 liter vizet :-), Kroslák-kút merítős, de rendben, ittam belőle, Király-kút rendben, Tűzköves-forrás rendben, Kóspallagon nyomóskút folyik, Ákosnál a virsli vagy hambi mellé lesz folyadék is.
Nincs záróemberünk a vasárnapi hosszú távra egyelőre. Aki vállalja, a Foltán-kereszt első érintésétől (merthogy 2x esik útba) kell szednie a szalagokat, addig nem (amúgy sem nagyon lesz addig, OKT végig a nógrádi vasútállomástól).
Rajt: kb. 9:15-kor.
Rutinos embert igénylő feladat, mivel a tervezett 22 órás célzáráshoz a rajtidő végén indulva 4,7-es átlag kell.
Ma kb. 17 óráig a forgacs2638@gmail.com címen keressetek, onnantól már nem nagyon leszek netközelben, így a 06 (30) 329-2464-en leszek elérhető.
2012. augusztus 4-én immár negyedik alkalommal rendezzük meg a Medveles teljesítménytúrákat Erdélyben, Biharfüred környékén. A helyszín a Vigyázó a Királyerdő, és a Bihar ölelésében található. Az útvonala gyönyörű: felmegy a Mező-havasra és a Bocsászára, érinti az Ördögmalom-, a Szerenád- és a Jadolina-vízesést, ezen pontok között pedig csodálatos panorámájú gerinceken, vagy látványos völgyekben halad. A túra oldalán a képek menüpont alatt látható néhány, a rendezvényen készült fotó, ezen kívül a TTT oldalán található beszámoló például Rita8 és Tonnakilóméter tollából. A helyi sajtó is hírt adott rólunk, íme egy beszámoló a Reggeli Újságból és egy kitűnő cikk a Bihari Naplóból.
Kérek mindenkit, aki úgy érzi, hogy eljönne, mindenképpen nevezzen előre! Így a nevezési díj sokkal kedvezőbb és garantált a díjazás a helyszínen és a bőséges szolgáltatás. Sajnos a pontok nagy része nem közelíthető meg könnyen, így utánpótlásra csak korlátozott mértékben van lehetőség, arról nem is beszélve, hogy a legközelebbi bolt a rajttól 30 km-re van!
A nevezés csak egy előzetes regisztráció, a nevezési díjat csak a helyszínen kell kifizetni.
Ehhez először a túra honlapján létre kell hozni egy felhasználói fiókot (Bejelentkezés/Fiók létrehozása), majd a megadott felhasználónévvel és jelszóval bejelentkezni. Ekkor megjelenik a Felhasználói menü, amelyen belül található a Nevezési lap menüpont. Az előnevezéshez mindösszesen ezt kell kitölteni.
Aki szeretne a Gaudeamus menedékházban (a rajtnál) aludni, az mielőbb foglaljon, mert már nem sok hely van! A rendezvény előtt néhány nappal már nagy valószínűséggel nem lesz szobában hely, csak korlátozott számban derékaljas közösségi szállás, illetve sátrazási lehetőség.
Sziasztok, ha valaki szeretné, hogy elvigyem szombaton Löszölni, az keressen a szokásos elérhetőségeken. Indulás 5:30 körül Budáról (hogy megelőzzük a balatoni tömeget). 4 helyem van.
Lépéshiba-mobil indul szombat reggel Budapest felől a "125 éves..." túrára Sástóra. Az autóban még van 3 szabad hely! A legkorábbi, 7:00-s rajtot célozzunk meg, ehhez igazítjuk majd a beszállásokat. Az autó kb. délután 4-kor indul vissza. Várjuk tehát akár gyors hosszútávosok, vagy kényelmes tempót tervező rövidebb távosok jelentkezését is. Engem keressetek emailen (címem publikus), avagy telefonon (húsz-56-hetvennyolc-24-nyolc).
Sziasztok, vasárnapra tervezzük az Erdőkerülő 60-as túrát. Kettő (esetleg 3) hely van még az autóban. Nagyjából 5:00-kor indulunk Törökbálintról. 5:15 környékén a Kosztolányi D. téren, 5:20-kor meg a Boráros téren leszünk. Onnan a pesti alsó rakparton megyünk. Ha szeretnétek csatlakozni, akkor a 20/8076238-as számon tudtok elérni.
Már régóta szerettem volna eljutni a virágos Csemőre, hogy részese lehessek a híres ünnepnek is. Minden egybe esett, hiszen a Tápiószelei Természetbarát Klub is e napra szervezte a teljesítménytúráját. Sajnos a tömegközlekedéses megoldás nagyon körülményesen működött volna, így autóval mentünk Csemőre. A könyvtárnál már mosolyogva vártak minket a barátságos szervezők. A papírmunkát az árnyékos előtérben csináltuk meg, aztán még picit vártunk, és az eredetileg meghirdetett rajtidő végén, 9 órakor indultunk el a nagy melegben, hogy megismerjük a környéket. 450 méter múlva alaposan meg is ismerkedtünk egy nyomóskúttal, ahol bevizeztük a fejünket és a sapkámat is alposan átöblítettem a hideg vízzel. A temető mellett végre letérhettünk az aszfaltról, és egy kellemes erdei úton értük el az első ellenőrzőpontot 2.3 km megtétele után, ahol vizet és műzliszeletet kaptunk. Az itinert böngészve hamar rájötem, hogy sajnos itt egy darabig még nem érint kocsmát az útvonal, így a saját "hűtőszekrényben" (1 teljesen befagyasztott és mellette 1 jó hideg pet palack ásványvíz zacskóba csomagolva) levő innivalóval kell gazdálkodni. A Vett úton egy autó érkezett mellénk, és Lipák István mosolyogva ugrott ki, hideg sör híján műzliszeleteket kínálva nekünk. Az 5.5 km-nél levő ellenőrzőponton vizet és kiflit kínáltak itt majdnem 5 percet időztünk. A Ladányi Mihály emlékház felé majdnem elbambultuk a letérést, de szerencsére épp időben vettük észre a lila szalagokat. Zöldhalomra érve alaposan megnéztük a faragott Ladányi Mihályt ábrázoló emlékoszlopot, majd a forgalmas Ceglédi úton mentünk a tájházig. Az elágazásnál a többiek integettek, hogy merre van az ellenőrzőpont, de mi a 9.2 km után inkább az ABC-be mentünk be elsőre 10:45-kor. Itt hideg sört vételeztünk, ill. Anikó kávézott, majd a tájházat is alaposan szemügyre vettük. István épp a falon lógó citerát pengette, amikor belépett az ismerős Popeye és csapata. 11:15-kor végül megindultunk, hogy ledaráljuk a túra második felét is. A putrisarki erdő kellemes fenyvesében haladtunk, csak a homok nehezítette az utunkat, az itinert követve el is érkeztünk a 12.9 km-nél levő ellenőrzőponthoz, ahol nem sokat időztünk. A homok kezdett egyre forróbb és puhább lenni, nem véletlenül hívhatják a helyet hosszúhomoknak :) Az aszfaltos rész mind a 160 méterét élveztük, pedig tüzesen sütött a nyári nap. Az 5. számú ellenőrzőpontig nagyon hosszúnak tűnt az a bő 1 km, a homokos úton. Közben teheneket láttunk az erdőben, és egy szomorúan bőgő bikát is láttunk lánccal kikötve egy napos legelőn. Végül 15.5 km-nél értük el az ellenőrzőpontot, ahol Anikót és Petit előre engedtük, mert sürgősen célba szerettek volna érni és nekem azt a tempót nem kívánta egyetlen porcikám sem a süppedős homokban. Istvánnal a megszokott tempóban mentünk tovább, már nagyon várva az utolsó bő 1 km-es aszfaltos szakaszt. A vásári forgatag mellett tempósan haladtunk tovább a célig, hogy a többieknek ne kelljen sokat várni, pedig jól esett volna valami hideg üdítő. 12:50-kor érkeztünk végül be a célba 18 km megtétele után, de előtte az arcunkat még megmostuk a békás szökőkútban. Itt aztán nagy ünneplés volt, hiszen Anikó és István is teljesítették a Tápiószeleiek kupa kiírásának feltételeit, ezzel elnyerve egy-egy méretes kupát amelyek névre szóló Braille írással is el voltak látva. Nagy öröm volt látni Anikó arcát, hogy mennyire örül, amikor észrevette a feliratot, ezért külön köszönet az ötletgazdának! Ezután vissza mentünk a forgatagba, hiszen ott kaptuk a gulyáslevest, ami nagyon finom volt és Közben hallgathattuk Oszvald Marika előadásában a Hajmási Pétert is. A tápiószeleiek díjat is kaptak, amihez innen is gratulálok. Nagyon jó hangulatú túra volt, Csemő a kánikula ellenére is szép virágos volt, köszönjük a szervezést! Sajnos nem sokáig maradhattunk, mert Emma kutyus már nagyon várta Anikót, így a desszertnek kínált BON-BON koncertje számunkra már kimaradt, csak Cegléden ugrottunk be a Békebeli cukrászdába egy fagyira.
Mátra, Budai-hegység, Gerecse, Börzsöny, Zemplén. Izgalmas, érdekes volt a júniusom, sok szép élménnyel gazdagodtam. Kisnánai vár látogatástól, a sátoraljaújhelyi Kovács-Villa cél objektumáig sok-sok pozitív impulzus ért. Megérte. Elöljáróban is köszönöm azt a rengeteg munkát, amit belefektettetek. Csak néhány morzsa: a fajzatpusztai reggeli, szalonnával, sajttal, paradicsommal, a szomori gulyásleves, a diósjenői dinnye, vagy éppen a füzéri finomságok mellett, a rengeteg kedvesség és odafigyelés, sokszor már zavarba ejtő kiszolgálás. Holnap estig lehetne írni, de lehet hogy holnaputánig.
Idén úgy alakult, hogy a végére került a legnagyobb falat, ezért erőtartalékot képeztem, ami azt jelenti, hogy például a Szondin csak annyit adtam ki magamból, ami feltétlenül szükséges volt. Természetesen azért ahhoz is kellett némi erőkifejtés, a Börzsöny emelkedőin és lejtőin viszonylag kevés az őshonos mozgólépcső. Viszont edzettség és a zord (nyílt szakasz a Turulon) körülmények elviselésére igen jó felkészítő tanfolyam volt ,hogy csak néhányat említsek a számos közül: Nagy-Lipót, a Muzslára vezető (szerintem a Mátra 115 legnehezebb szakasza) zöld háromszög, Havas elnyújtott emelkedője, a Nagykovácsi- Tarján nyílt, viszonylag ingerszegényebb szakasza a hirtelen jött melegben, a Nagy-Gete izmosabb oldala, valamint a Pogányvári kaszálóhoz és onnan a Csóványosra vezető amúgy érdekfeszítő rész.
Délután egy órakor indulunk Sátoraljaújhelyre, Pólya Sanyival, majd Dombóvártól Csapó Judittal kiegészülve. Nagyrészt autópályán tesszük meg a sok száz km-nyi utat, de este hét körül sikerül landolni a Kovács Villa agglomerációjához tartozó füves parkolószerű részébe. Nézzük csak kik vannak itt: Popeye01 és fia, Lestat, Radó Gellért, Álmos. A forgatókönyv az elmúlt 3 alkalomtól eltérően máshogy alakul, az este nagy részét egy olyan helyen töltjük, ahol kényelmesen végigkövethetjük a Német-Olasz meccset, amely egyébként nem az elképzeléseim szerint alakul.
A tetőtérben most is remekül alszom, mint mindig. Szükség is lesz rá, legközelebb jó 56 óra múlva hunyom le a szemem. Korán beindul a mocorgás, 6 órakor én is nekilátok a rendezkedésnek. Új elem, hogy idén 10 óra helyett 9 órakor van a rajt, így elviekben hamarabb lehetséges a füzéri beérkezés az első körre. A vizesblokkok tavaly óta felújításra kerültek és egyébként is Gézáék folyamatosan csinosítgatják az épületet. A tavalyi teljesítői pólóm begyűjtése után szemügyre veszem kik érkeztek meg az éj leple alatt, majd eszmecserék és nevezés után a második fuvarral, hetedmagammal Széphalomra jutok. A forgatókönyv már adott: rajtcapuccino, közben megérkezik Tamási Géza, Kujomi is. A múzeumkertben még jut idő a nézelődésre is,majd testközelben meghallgatom az Álmossal és Kujomival készült BBC interjúkat. A megemlékezésen negyedszer veszek részt és mindig tudnak új dolgokat mondani. Látszik, hogy komolyan veszik. Géza ünnepélyesen kap egy Kazinczy szobrot, persze nem egy száz kilóst és egy könyvet, majd jó utat kívánva elengednek 9:05 perckor.
A rajt emelkedett pillanatai után elindul a mezőny a napsütötte pusztaságban, előtérben a sátoros hegyekkel. Impozáns formák. A 37 órás Rudiék (Pap Gabi, Barta Laci) már itt kilépnek, a többség viszont még együtt Rudabányácskáig. A magashegyi EP.-t ezúttal a kilátó tetejébe helyezték. Jó ötlet. 10 perc szemlélődés minden irányba. Joeyline demonstrálja pontosan melyik hegy, melyik. Zyólyomka-völgy felé néhányan a zöld sávon ragadnak, így sokan a hátam mögé kerülnek. A ponton a Wehnercsalád tagjai bélyegeznek, valószínűleg Luca, de mérget nem veszek rá, mert állandóan keverem őket.
Magyar Kálvária, Sátoraljaújhely látképe, szerpentin, ahol útba igazítom a szlovák résztvevőket, majd az újabb stempli Zitától és Jankától(?). Zita egyébként múlt héten Kisinócon is pontőr volt a Szondin. Szent István Kápolna mellett legurulva nemsokára egy polifonba botlok, majd Joeylineba, akinek elszakadt a táskája. Ismét a Kovács Villában vagyok, nem kapkodtam el a kezdést. Némi üzemanyagot vételezek a folytatáshoz, amikor betoppan Judit. Innen együtt megyünk a második kör végéig. De addig még például felmászunk a Fekete-hegyi kilátóba Vadmalaccal. Két éve is itt találkoztunk. Ma már harmadszor ürítem a cipőt, vonzom a kavicsokat és egyéb alkatrészeket. Az már most látszik, hogy szúnyogokban gazdag pár óra elé nézünk.
Mikóháza és környéke szépen fejlődik, már tavaly sem nézett ki rosszul, de azóta még egy-két projektet megvalósítottak. Az egyik ártézi kutat igénybe vesszük, majd a közeli vegyesboltot is megrohanjuk. Alsóregmecen Betti és Léna teljesít szolgálatot, majd néhány szürkemarhát a bikájukkal egyetemben elmellőzvejutunk az aszfaltra. Innen tempót váltunk, mert a tavalyi önmagam már most közel 2 órával jobb, amiből egyet leírhatok a korábbi kezdés miatt. Az idő megfelelő, közel nem olyan vészes, mint két hete a Tarján felé vezető részen. Újabb ártézi kút, Felsőregmec tábla után, majd a templom, kissé északabbra pedig kivágták az akácost. Hamar elérjük az ÉZ konszolidált részét,tehát rátérünk az Mo-ás autópályára, majd a Kék kereszten folytatjuk. ZsírosbányánJoeyline védekezik a szúnyogok ellen hatásosan. A szúnyoghálónak azaz elméleti alapja, hogy az oxigénmolekula kisebb, mint a szúnyogmolekula.
Kövek, keresztbe dőlt fák, kisebb emelkedő, majd lejtő, és erős gezemicés után érjük el, pygmea helyett, GisBalázs-ékat Füzérkajátán. Valami furcsa oknál fogva leginkább a savanykás alma és az artézi kút vize maradt meg leginkább az emlékezeteimben. Nem egészen egy hete Diósjenőn szolgáltak ki minket dinnyével, az is nagyon jól esett.
Sokat nem kell várni, hogy megpillantsuk a füzéri várat, de azért, hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, előbb még Pusztafalut is érintjük. Pusztafalun az Öreg Bence sarkánál, hajtűzünk egyet, majd kapaszkodunk, miközben szemügyre vehetjük a második szakasz legizgalmasabb részét is: a családbarát Tolvaj-hegyet. Az enyhe kaptató utáni erdő szélén ezúttal nem látok rókát, eddig 3 alkalomból kétszer volt rá példa.
Este 8 után érünk Judittal Füzérre. A plébániát újítják, így a közelben lévő új Látogató Központot látogatjuk meg. Czimbaly éppen indul a második körére. Még világosban ékeskedik a vár, bent pedig Bori és Kristóf felesége akit meggyanúsítottam, hogy ő a Kinga- maratoni rajtoltatás és céloztatásban. Az élémiszerlelőhely a közelben lokalizálódik. Az első kérdésem rögtön erre is irányul: Van-e valami élelmiszer?. Van. Iszonyat jó babgulyás. Vagyunk itt vagy huszan, a padok és a hodály közötti térben. Valamivel több, mint egy óra elmegy az étkezés + lábápolás és egyéb praktikákkal.
21:16-korindulunk neki Judittal, üzemkész fejlámpák mellett a Senyánszki-rét felé. A forrásnál időzünk egy percet, majd a kellemes hűs, időben bebattyogunk Pusztafaluba, immáron másodjára érintve a túra során. Rövidnadrágot hagytam, talán nem esznek meg a szúnyogok. De. A Tilalmas határt kényelmes, új, széles kerékpárúton érjük el. Zitáéknál pecsételünk, majd jön a Tolvaj-hegy megint sötétben. Látszik, hogy már jártak előttünk, az ideális ív ki van csúszkálva, így másikat kell keresni. Szép, egyenletes tempóban felérünk, bár néhol a mancsomat is igénybe vettem a felfele kapaszkodásban. Mögöttünk a távolban, most kezdi meg a kapaszkodást Tamási Géza, Surd. Aztán pár perc múlva már eltűnnek a távoli fények és harmonikusan hullámzunk a határvonalon. Kellemes hűvös szél lengi be a tájat, egy szál pólóban még éppen jóleső. Kisebb szusszanás után a Nagy- Milic előtti emelkedők következnek, de ezek eltörpülnek a Nagyoktól. Pontban éjfélkor tesszük tiszteletünket Molnár Gábornál.A folytatásban van-egy-két szép gerincút részlet, ahonnét a környék falvainak fényeiben gyönyörködhetünk. Ülőke is akad mindig, egy-egy határkő személyében. 1 óra előtt landolunk SiményiMikiéknél, majd pár kisebb árok után, kövek, növények, hosszasan határkövek. Eszkárosi út eljöttét, egy igen csak meredek, köves lejtő jelzi. Lábápolás, folyadékpótlás, közben Gézáék is megérkeznek.
Szurok-hegyre 3 órakor érkezünk, a pontőrök a csúcstól 200 méterre lejjebb vertek tanyát. A csúcs utáni köves részen Judit rosszul lép, lába megsérül, így innentől kezdve már csak az a cél, hogy visszaérjünk Füzérre. Nem kis feladat 28 km van hátra. Leevickélünk a sárga háromszögön, HálaIsten tető, Kéked előtt a műút, a jó vizes fű, már világosban. Szurok-hegy óta halljuk a dörgéseket, mostanra elértük a vihar szélét, de csak pár csepp ízelítőt kapunk belőle. A fű viszont mindenhol vizes, a cipő hamar át is ázik. Pányokon nem időzünk, rögtön indulunk Telkibánya felé. Jobb kéz felöl a Hernád, majd fenyves, leromlott állagú erdei út, telefon SzLA-tól, újabb erdőrészlet, végül a fűrésztelep Telkibánya hosszú utcájával, melynek végén vár minket az újabb pont.
Innen Hollóházára műúton indulunk, úgy 1 km után balra be, ahonnét dupla szivárványban gyönyörködhetünk. Kicsit később jobbra megy az út,amelyről korábban fordulunk rá az északi iránynak, de térkép segítségével korrigáljuk a tévedést. Judit lábszár feszítő izma sérült a tapadásánál, így már biztos, hogy a következő szakaszokat nem tudja vállalni. Szerencsére a terep innen már kevésbé megterhelő, a piros szép erdőrészleten éri el Pányoki-kutat, ahonnét már közel Hollóháza és a 2. etap vége. Hollóházán Helga bélyegez, és frissít. Paradicsomot vételezek, iszok pár kortyot és irány a műút, melynek végén már csak át kell kelni egy kisebb hegyen, hogy megpillanthassuk a Füzéri-várat, 9:24 perckor. Azt hiszem ilyen körülmények között ez volt a csúcs, le a kalappal Judit előtt. Éppen akkor indulnak Pólya Sanyiék a következő körre, röviden kifaggatom mi a véleménye- mint első bálozót- az eddigiekről.
Közben elérem a füzéri kirajzási pontot. Van-e élelmiszer? Van. Paprikás krumpli kenyérrel. Aztán rendbe teszem magam, hogy 11:00 körül elindulhassak. Közben Lestat, Gellért és Megyeri Laci is beért, Gézáék pedig szervezik az ellátmányt Izrára: dinnye. Juditot még megkérdezem, de reménytelen a helyzet, sajnálom, mert nagyon jó erőben van és nagyon készült rá. Emiatt kissé kedvtelenül vágok neki a harmadik szakasznak 11:02 perckor. Az első nyomóskútnál vizezek, majd később a forrásnál az időközben már útnak indult Tamási Gézát érem be, utántölt a friss, hideg vízből. Nyílt terep van Bodó-rétig, és kézzel foghatóan érezhető, hogy pár fokkal melegebb van, mint előző nap. A Panoráma büfét ezúttal kihagyom, és fokozatosan gyorsuló tempóban közelítem meg Mikiék pontját, ahol ma 1 órakor már jártam. Most 12:25 van, még világosban át kell kelni a vizes árkokon. Ennek megfelelően, nem időzök, hanem áttérek a szlovák zöldre, melynek kaptatója rövid, de nehezen járható. A tetőn a rét, most is oly csendet, nyugalmat, érintetlenséget áraszt, mint mindig. Negyedórával később, már az aszfalton, túlnyomórészt nyílt terepen haladok Szalánc felé. Még aludni is lehetne közben. Jobbra szép kilátás egy ideig, kissé lejjebb pedig már feltűnik Szalánc vára: remek egyre közelebb érek a Kofolámhoz.
Szaláncon sok a forma egyes pilóta, lassítás nélkül mennek, mint az őrültek. A falu végiben vendéglátóhely, szigethalmiak már várnak Nád Bélával. Nemrég volt itt egy csapat, amin meglepődök, bár tény, hogy hamar leértem Szaláncra (14:08). 5 deci Kofola hamar lecsusszan, a vágott sört ismét kihagyom, az elég volt egyelőre 2009-ben. Vételezek még két üveg Kofolát, mivel nincs euróm Béla besegít. Aztán vár, a Vár. Kisebb emelkedő, majd egy utolsó fotó és kimerülnek az elemek. Nem baj hoztam 4 db tartalékot, de úgy elraktam őket, hogy csak a célban találtam meg őket.
Ismét nyílt, de jól járható szakasz jön, belövöm az időterveket a fejembe. Kalsa határában kibontom az egyik üveg Kofolát, nyitó nélkül nem egyszerű, jól el is vágom az ujjam. Zutty. Kalsán most nincs pont, a híd után direktbe támadhatjuk a sárgát, engem meg a szúnyogok. Nem kicsit. Jobb nem megállni. A sárga, műút kereszteződésnél kortyolok egyet aztán nagy levegő és meg sem állok az esőházig. Át a leromlott erdei úton, kezdetben a réttel párhuzamosan, aztán enyhe emelkedő és máris itt van Izra (17:25), Balázs felesége a pontőr. Sok mindent lehet választani, de inkább benyomok néhány szelet dinnyét. Biztos jó a víz, de ezúttal is kihagyom. Félóra után, éppen mikor Tamási Géza érkezik, tápászkodok. 1 órát adok Hársasig és sikerül, de addig még Bodnár előtt van egy deja vu-m, valamint egy magyar rendszámú autóval való találkozás a Kéken: Balázs és Megyeri Laci. Hozták az újabb ellátmányt. Bemegyek a Chatornába, majd balra, a szép pázsitszőnyegen elindulok befelé. Jobboldalt néhol nyitott, így látni a Tolvaj-hegyet. Aztán szépen sorban jön a 7 vízmosás, amely nappali fény mellett sokkal könnyebb. Van néhány csalafinta megtöretés és 2-3 darab nagyobb lélegzetvételű vizes árok. Nincs is errefelé Cross Hársas.
Miután elszámoltam hétig és eljutottam egy bizonyos határkőig az a gondolatom támadt, hogy egy jutalomkorty után induljak neki a meredélynek. Meg-megújulva emelkedik, a hegy. Közben mintegy segítő, támogató célzattal rámveti magát pártucat szúnyog, nehogy eszembe jusson megállni. Pedig egyszer eszembe jutott, ki néztem magamnak egy szimpatikus határkövet. Aztán gyorsan letettem róla. Így történhetett, hogy 1 óra alatt sikerült ezen a terepen 5,5 km-t megtenni (18:55).
Gyors pecsét, pár korty és tovább, mert megesznek a szúnyogok. Köves-hegy aljáig a tűsarkú cipő nem javasolt. Nem véletlenül kapta ezt a nevet, a drága. A Tanúhegyeken megkezdődött folyamat, amelyen a Mátra, Börzsöny terepe sem segített kezd beérni. Sauconym atomjaira hullik szét alulról, pedig alig múlt szegény 3 hónapos. Mondjuk ezt leszámítva tökéletes, csak nehéz egyensúlyozni úgy, hogy a cipő egyik feléről lejött a recés felület.
Köves-hegy aljába ér a meglepetés: a mieink közül megpillantok valakit. Sanyika az, panaszkodik az út minőségre. Én megmondtam:). Ja és valami olyasmit mormog, hogy utálom az északi zöldet:). A XVII. 30-as határkövet kijelölöm határkőbulira, Sanyit pedig beállítom a helyes irányba, valami furcsa mazochista szokás lehet, de ment volna még a zöldön. A meleg ellenére, magamra veszem a dzsekimet, még a tetejét is behúzva, mert szétcsípnek a dögök. Libamájpástétom, paradicsom, kenyér, víz. Tíz perc.
Mester András forrásnál mindennel kínálnak, de semmi nem kell mondom csak szúnyogriasztó. És milyen mázli, de az is van! Pár km-en át végre nyugtom van, csak néhány dög nem tudja, de azt faces to faces lerendezem. Fövényes-kútnak isteni hűs vize van, ezennel kinevezem kedvenc forrásomnak. Bába-hegyre feljutni szerencsére nem túl megerőltető, még bőven világosban felérek. Lent a kerítést jobbról kerülve, majd a mezőn közelítek Pusztafalu felé. Még éppen a ponton találom Sanyit és Lacit, meg persze a lányokat, de ők maradnak is. Végre sikerül kinyitni a másik Kofolámat, aztán jöhet a Vaskapu, újra lámpával.
A piros háromszög lehet, hogy meredek, mégis mivel jól járható, és kellemes szellő járja át fáit, kifejezetten jól esik mindig, most sincs másképp. A Zöldön két-három hupli után üdvözöl a pontőr: Álmos vagyok, én is- felelem. Miután Zitáéktól is kaptam szúnyogriasztót kellemesen telnek a következő kilométerek. A széles dózerút szintbe megy, néhol egy-egy pocsolya szakítja csak meg az idillt. Még a piros háromszögön érem be Sanyiékat, aki tájékoztat itt a vége. A várhoz már nem is jön föl, pedig de jó is volt az a sok lépcső. 2 percet engedélyezek is magamnak Gábor társaságában éjfélkor. Milicen is éjfélkor jártam, akkor is ő volt a pontőr. Laci már előbb leindult, az egyik kanyarban érem utol. Fél egykor dokkolok. Tavaly ilyenkor már nagyban Füzérkajáta felé tartottam.
Van-e élelmiszer? Van. Lecsó, és különleges tésztaféleség + dinnye. Lábápolás, ruházkodás, zokni a szemétbe, közben Judit is feltankol néhány dologgal: őszibaracklé, sós mandula, jégzselé amit nem a hajra, hanem a lábra kell kenni. Ki is próbálom: jó! 2:00-ra kalibrálom be az indulást, közben Sétálósbácsiék, Orsipanka már Bózsva felé járnak. Géza éppen telefonál: valaki Tengerszemnél jár, talán Tinca. A pontőr alul volt, aludt és a lámpa se volt bekapcsolva, így nehéz megtalálni:).
Indulás előtt biztos, ami biztos, megeszek még két szelet dinnyét. 2:00 irány Bózsva. Egyszakasz van, amit utálok, elérkezett. Szerencsére Füzérkomlósig kerékpárúton lehet haladni, remélem tovább folytatják az építését. Aztán jön a monoton dzsindzsa. Ráadásul sikerül jól odavernem a sípcsontom egy kisebb hídnak, amelyik nem látszott a csalánoktól. Nem kicsit fáj, vérzik, és Nagy-Hársas szerű domborulat nő rá. Járulékos veszteség, mint a sauconym talpacskái. A műút elérkezte egy örökkévalóságnak tűnik, feketekutyából áll a fogadóbizottság.
Bózsván (4:01) 200-as indulok fogadnak, kiállásuk után önzetlenül beálltak segédkezni, hagymát, krumplit pucoltak többek között, most pedig kedvesen tömik belénk a dinnyét. Köszönöm!
Lámpát lassanként visszacsúsztathatjuk a mélybe, rövid erdei szakasz után, jönnek a hosszú Huták. Kishuta közepénél elköszönök Lacitól. Elért ugyanis a reggeli idő: sajt, paradicsom, kenyér, libamájpástétom. Hamár megálltam, a lábamat is rendbe pakolom. A két huta között van egy rövid átkötő rész, aztán Nagyhuta végibe a szigethalmiaknál eszek dinnyét. Innen nem a Kéken, hanem szokás szerint a kaptatós, de nagyon szép kék négyzet jelzésen emelkedek Eszkáláig. Egyre több a szúnyog, nem célszerű megállni. Az egyik helyen egy fekete-felhő támad rám. Tízet lecsapsz, nyolcvanan jönnek helyette anyóssal, nagybácsival, oldalkocsival. Még inni sem lehet megállni. Béla bácsinak köszönhetően nem kell lemenni az erdészházig, az Eszkála-réten van Zsolt. Ő is megfordult már pár helyen az elmúlt napokban. Itt meg a hangyák támadnak agresszívan.
A kéken két helyen állok meg villámgyors ivásra, a lábam, kezem, nyakam merő csípésnyom. A terep jó, a környezet szép, Zsidó-rét meg gyönyörű. Cifra-kúttól Zsolt kiszalagozta a bábeli zűrzavart, nem kell gondolkodni merre. Kidőlt fák, gallyak, susnyás után végül 9 előtt Makkoshotykára érek. Kéken főútig, majd a kocsma mellett jön a Meczner-kúria. Jégzselé a talpnak, víz a szervezetnek. Mikiéknél töltök 25 percet.
Innen már jutalomjáték. Át a csodálatos napraforgók között, aztán mikor elérem az erdősávot ismét támadnak a szúnyogok. Az itteni emelkedő az elmúlt pár nap skálájához viszonyítva enyhének mondható. Eddig valahányszor erre jártam teremtett lélekkel nem találkoztam, ez most is így van. Lassan megkezdődik a visszaszámlálás. Türelmesen végigkövetem a PT jelzést, majd 10:40-kor a Tengerszem alsó kilátójában rátalálok Helgára. Laci éppen szembe jön. Iszok a vizemből, aztán indulok is tovább, Rákóczi-fáig, ami nagyjából 5 km, egy órát adok magamnak. Lejtő, majd újabb frissítőpont. Magamhoz veszek egy paradicsomot, ez éppen elég lesz. A Kalajka-völgybe megint odapakolok a sípcsontomnak, ezúttal csak egy kiálló fadarab. Aztán balra a tűző napon fel. Tetőn sorompó, ezer szúnyog, sár, töbör, dzsindzsa, majd végül az erdőirtás után a Kék is megvan. 300 méter Rákóczi-fa, jobbra.
6,6 km, 290 m szint a célig. Nem is nyújtom a dolgot, rögtön indulok tovább, a jól járható, hangulatos úton. Utolérem Szendrei Ferit, kicsit belassult, de rendíthetetlenül halad előre. Nem ittam capuccinot mégsem érzem magam álmosnak, a talpam sem ég, igaz az egész túrán másfélórát minimum a lábammal bíbelődtem. A vicc az, hogy annyit kentem, hogy selymesebb a bőr a lábamon, mint amikor elindultam. Persze Lénáét meg sem közelíti. Megeresztek néhány telefont és mire végzek már a Bányi-nyeregnél vagyok. Az utolsó emelkedő előtt még iszok pár korty vizet. 13 óra előtt már nem érek be, de így is sokkal jobb lett időben a második százas. 2009, 2011 után harmadszorra sikerül elérnem a Kovács Villát. Végigpörög a fejemben az első alkalom olyan már sosem lesz- aztán a tavalyi beérkezés. Betti, Judit, Miki, Sanyi a kapuban várnak, köszönöm a fogadtatást! Betti ad kölcsön elemeket, aztán pár fotó után, hivatalosan is bejelentkezek. Így már biztos, hogy lesz még egy fekete pólóm (13:13)J. 52:08 perc és 55:08 perc alvás nélkül
Gyorsmosdás, közben Laci is megérkezik, valahol mögém került. Már közösen falatozunk a paprikás krumpliból, valamint a dinnyéből. Balázs pedig csak vágja nekünk rendületlenül, mint Diósjenőn. Ki tudja, ha Judit nem szól, hogy induljunk még most is eszem Nincs más hátra, mint újból búcsút venni a Villától, és a még itt lévőktől.Gratulálok minden résztvevőnek!
Köszönöm az elmúlt heteket Medveczky Gyurinak és csapatának, Baksa Józsiéknak, KohánBalázséknak , WehnerGézáéknak és mindenkinek aki bármilyen szinten hozzájárult ezen rendezvények lebonyolításához.
Nincs valakinek véletlenül Rockenbauer 130-ról egy trackje? Elsősorban a Hahót és Rádiháza közti szakasz kellene, az első 40-ről és az utolsó 70-ről már találtam.
Engem Pázmándra érdekelne fuvar Budapestről, lehetőség szerint oda vissza útra. Hosszú távon indulok és kényelmes, szintidőkihasználós teljesítést tervezek. 06202914802
:) Lemerültek a zelemek. A főcsomagban Füzéren maradt a tartalék 6 db, amit csak a túra után találtam meg, annyira elraktam. A célban Dílen segített ki, ezért újra indult az adás.
Bizony, az eddigi legkedvezőtlenebb időjárárs ellenére messze legjobb arány. Van, akinek személyesen nem gratuláltam, mert épp aludtam, ezt pótolnám most billentyűzet elöl. 200 km alatt rengeteg minden történik, bizonyára mindenkinek volna mit mesélni, jó is lenne erről olvasni, de addig is néhány dolgot kiemelnék, ami eszembe jut.
Eddig 3 év alatt két női teljesítőt köszönthettünk, most megduplázódott a létszám.
[Martye], Te is büszke lehetsz magadra, ahogy a "semmiből" ilyen hamar beértél.
Mindig ámulok, hogy Megyesi Balázs csak néhány hosszútávú ttúrára jár, de azt milyen biztonsággal teljesíti, ahogy most is.
Aztán az is megérne pár sort, ahogy Maximék az utolsó ponttól befutottak, hogy időben célbaérjenek. Elég tartalmas lehetett Laci utóbbi másfél éve, amíg ide jutott.
Nagyon szép eredmények, majdnem 60%-os teljesítői arány... Kezd fölnőni a mezőny ehhez a kihíváshoz. Nagy gratula mindenkinek, bármeddig is jutott! Nem volt egyszerű ez a hétvége...
38-an indultak a Kazinczy 200-on. 22 fő sikeresen teljesítette, a nagy meleg ellenére.
Erefmények:
Barta László 37 óra 20 perc Pap Gábor 37 óra 20 perc Rudolf István 37 óra 20 perc Nyakas Gábor 42 óra 52 perc Börcsök András 46 óra 31 perc Darvas Márton 46 óra 31 perc Jiři Hofman 48 óra 51 perc Milan Mikuláek 48 óra 51 perc Wagner András 48 óra 51 perc Boros László 49 óra 07 perc Fejes Gábor 49 óra 07 perc Megyesi Balázs 50 óra 55 perc Őrsi Anna 50 óra 57 perc Riedlinger Csaba 50 óra 57 perc Dolgos Veronika 51 óra 19 perc Őrsi Bálint 51 óra 19 perc Rozsnyay Szabolcs 51 óra 21 per Dr. Szabó Péter 52 óra 08 per
Tomik Sándor 52 óra 21 perc Maxim László 54 óra 41 perc Taskovics Attila 54 óra 41 perc Szendrei Ferenc 55 óra 00 perc
Kérjük a teljesítőket, minnél előbb írják be teljesítésüket a www.gigaturaliga.hu-ra.
Vége a júniusnak, Szent István havának, amikor minden hétvégére jutott egy százas vagy hosszabb teljesítménytúra.
Úgy gondoltuk, hogy ha valaki négy vagy netán mind az öt hétvégén teljesített egy-egy legalább 100 km-es túrát (A 99 km-es még belefér), azt szeretnénk valamiféle külön díjazásban részesíteni.
Kérem, hogy aki úgy érzi, hogy a kritériumnak megfelel, vagy tud olyanról, aki megfelel, az töltse ki vagy adja tovább a következő ürlapot: https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dHlzR3VwMkZOdTU1ZHlZZ3h2X0ZZS2c6MQ
Az űrlap fejlécében szerepel minden fontos tudnivaló, de ha bármilyen kérdés észrevétel merülne fel, az ott megadott címre bátran írjatok!
Cserháti 90 km-es hétvége: Palóc Expedíció bejárása Mohorától Szécsényig szombaton, bő 62 km, Muzsikál az erdő 25 vasárnap, bő 27 km. Nem fáztunk, picit sem, egyik nap sem. De volt, hogy már az agyam főtt.
Palóc: a mohorai pincesor (Dolinka) valami bámulatosan hangulatos, aznap fasírtfesztivál volt, zene füleimnek :-) Nógrádmarcal igen takaros, csinos palóc falu, a Dobos-kút Nógrádsipek után egyre döbbenetesebben néz ki, ilyen jellegű-színvonalú pihenőhely, sőt immár szálláshely-menedékház a jóval látogatottabb középhegységeinkben sincs... Hollókő és Rimóc között az új erdei játszótéren és tanösvényeken a Cserhát legnagyobb fahídjára is felmentünk, tehát nekünk jó.
Muzsikál az erdő: a szokásos, magas színvonalú rendezés Parádi Laciéktól és a pásztóiaktól. A cukkinilekvár nagy találmány. A Cserhát mindig kedves és megunhatatlan. Bár nem tudtuk eldönteni: a piros sáv Pásztóra vezető utolsó szakasza a februárban, a Szent László 33 alatt megkapott metsző jeges szél-hófúvás alatt, vagy most a harminc-sok fokban, déltájban, tűző napon, árnyék nélkül volt-e jobb? Illetve, mikor volt kevésbé rossz?
Nem rontottál te el semmit,mit vártál ebben az állat melegben?:)Normális ember ilyenkor max a Balatonra megy túrázni,mondjuk a Csopak 1-re,ami annyit takar,hogy párszor megteszed a hűs fa alatti fekhelyed és a víz közti távot:)
Jó túrát néztél ki első 100 kilométrednek,mondhatom:)
Ne búsúlj egyet sem,ne ess abba a hibába,hogy az igazán nagyot menni tudókhoz hasonlítod magad.Tőlük mi nagyon messze vagyunk.Nem véletlen valószínű,hogy csak pár tíz emberke van kis hazánkban aki nekivág egy ilyen túrának.
Ezekben a napokban a legnagyobb ellenség a meleg.Nem a szint,nem a táv-a meleg.Erre meg nem tudom hogy lehet felkészülni.Bár,ha egyedileg oldod meg otthon a fűtésedet,mondjuk felfűtheted a házat,aztán lépcsőzhetsz pár napig a túra előtti hetekben....:))
Szóval ne csodálkozz,hogy a túrád második felében csak szenvedtél.Ekkora melegben mindenki szenvedett,hidd el.Lenyomtál 50+ kilométert 40 fokban közel 2000 szinttel,ez épp elég a mifajtánknak:)Én még a Teveli Tortúrát is kihagyom a 7végén szerintem,a francnak van kedve 38 fokban Kőris-hegyet mászni.Pedig a túrát szeretem,ráadásul az útvonala is módosult-szerintem előnyére,de nem.És nem érzem magam pudingnak emiatt.Én a túrán elsősorban jól akarom magam érezni,nincs bennem bizonyítási kényszer sem magam,sem mások irányába.Persze megértem,hogy mindenkinek más a motivációja.
Én is gratulálok minden indulónak és szervezőnek. Hatalmas munkát végeztek. Sajnos megtörtént, amit szerettem volna elkerülni: meglett az első nem teljesített teljesítménytúrám. :( Nem tudtunk olyan tempóban haladni a társammal, mint szerettünk volna. Így már csak 10,5 óra maradt az utolsó szakaszra, ami akár elég is lehetett volna, de a nagy meleg és a fáradtság ezt nem akarta. Azért küzdöttünk becsülettel, az utolsó előtti ellenőrző pontnál még volt 2 óránk 10 km-re. Ekkor már tudtuk, hogy szintidőn belül nem érünk célba, de azért becsületből végig akartuk csinálni. Sajnos az utolsó előtti ponttól a piroson lejövet egy kereszteződésben rossz utat választottunk és rossz oldalra érkeztünk. Ekkor már nem volt sem fizikai-, sem lelkierőnk korrigálni....így itt ért véget számunkra ez a túra. :( De jövőre semmi esélye sem lesz velünk szemben. :)
Még egyszer köszönöm a szervezők hatalmas munkáját, a rengeteg és kiváló frisstést. :)
Végig jól követhető volt az itiner, köszi mégegyszer. Másrészt köszönjük a remek Szurdok szervezést. Félúton a frissítőpont életmentő volt. Nem győztem tömni magamba a kovászos uborkát meg a paradicsomot :) Nagyon jól esett a nagy hőségben.
A tegnapi napon teljesítettem a Kazinczy túrák Szalánc (54 km/1930 m) résztávját. Eddig azt is mondhatnánk, hogy siker, de nem így terveztem. Huncut módon utána még le akartam járni a Nyugodó (47 km, 1350 m) éjszakai távját is, de ebből már nem lett semmi. :-(
Lehetne magyarázkodni, hogy brutális meleg volt és a "nagypályások" is egymás után dőltek ki, de ez csak a gyengeségem palástolására szolgálna. Be kell lássam ehhez én (még) lekvár vagyok. :-(
Igazából nem azért érzem kudarcnak, mert nem sikerült a kitűzött célt teljesíteni, mert a körülményekhez képest mindent kiadtam magamból. Sokkal inkább azért van bennem negatív érzés, mert a táv második felében csak szenvedtem és nem tudtam élvezni a túrát. Pedig a rendezők nagyon kitettek magukért. Olyan ellátásban volt részünk, amit én még nem tapasztaltam. És az erdő is gyönyörű volt. Nem ezen múlott.
Még nem tudom mit rontottam el. A Zemplén nehezen járható, köves ösvényei és a hőség elleni kétfrontos harc felőrölte az erőmet. Sem hitem, sem erőm nem maradt a folytatásra. Pedig a nehezén már túl voltam. Azt viszont TUDOM, hogy egy év múlva újra rajthoz állok! Mégpedig sokkal felkészültebben, mint most.
Végezetül hadd gratuláljak minden rendezőnek és minden résztvevőnek, bármelyik távot is járta le, bármeddig jutott is el. Őszinte csodálójuk vagyok. :-)
A túra legjobb kaptatója cserélődött ki egy eléggé "ingerszegény" oda-vissza szakasszal, egy látványos pont meg egyszerűen kimarad az útvonalból. Mindenféle szó eszembe jutott az üggyel kapcsolatban, de a "szerencsére" nem volt köztük.
Azért szerencsére nem olyan vészes a korlátozás, legalább van valami új is az útvonalban.
Ami a bosszantó inkább, hogy csak ilyen későn derült ki.
Láthatod a Volt fesztiválnál is az utolsó pillanatokban robbant a hír, de nekik szerencséjükre volt annyi védnökük, és egyéb pénzes támogatóik, akik elintézték, hogy felülről "irányítva" csak megjöjjön az az engedély...
Még szerencse, hogy a Zugspitze nem Magyarországon van, mert különben ennek a rendezvénynek is jelentősen módosítani kéne az útvonalát hivatalosan balesetveszély, valójában pedig néhány unatkozó aktakukac bal lábbal történő fölkelése miatt. Vagy hogy ne zavarják a terepmotorosokat tevékenységük végzésében a Vaskapu-völgy felső, jelzetlen szakaszán.
Mióta kiszálltál a babakocsiból, szinte mindig cipőben jártál. Aki mezítláb él, máshogy teszi a lábát. Most nagy divat ez utóbbira visszaszokni. Ami azt jelenti, sok szép cikket találsz a témában... :) Meg naaaagyon drága "mezítlábas cipőket".
Lehet hogy csonthártyagyulladásod van. Én is ezzel kínlódtam vagy 3 hétig. Jegeld többször egy nap! Flector, illetve Diclac kenőcs. Illetve egy 10 alkalmas fizikoterápia is jót tehet. Meg persze ne menj sehova, még ha nehéz is megállni.
Kicsit offolnék egyéni szoc. problémámmal, hátha valaki tud okosat tanácsolni.
Sokat bringázok, kevés futás, 2-3 hetente túrázás játszik.
Térdemmel mindig is kínlódtam, dokik a "neterhelje - Béresporcerő - nincssemmibaja" szentháromsággal már lepattintottak. Utóbbi időben nem is volt (sok) bajom vele, pölö Mátrabérk utáni hétfőn már bringáztam. Aztán tavasszal voltam egy közepes túrán nehéz hátizsákkal, túrabot nélkül, és akkor valami megváltozott.
Elkezdett fájni a sípcsontom(!) teteje. Kél oldalon, ahol a csont tapintható, nyomásra nagyon, lefelé sugározva. Nem foglalkoztam vele, befejeztem a túrát sántítva, de aztán éjszaka minden lábmozdulatra felébredtem, úgy belenyilallott a fájás.
Kb. három hét volt mire elmúlt, aztán jó volt, ment a bringa meg a ttúra, de a mostani (ismét hátizsákos) túrán megint előjött ugyanez. Terhelhető, mozog, de fáj, s ha nem mozog, beáll -> éjszaka nyilallásra ébredések. Most ijedtem meg kicsit, bár már múlik.
Gondoltam mielőtt ész nélkül elrohanok az ortopédiára, (amíg járni tudok, nem igazán foglalkoznak velem, úgy tűnt) megkérdezem itt a népeket, hogy valaki járt-e már hasonlóan.
Szeretném megköszönni a szervezőknek és a segítőknek, pontőröknek a SZONDI 100-as túra lebonyolítását!!! Nagyon jól éreztem magam, gyönyörű helyeken ment a túra és az ellátás is nagyon jó volt, a pontőrök pedig kedvesek és segítőkészek!
Emlékezetes marad ez a túra. mert eddig csak 50km-eseken voltam, és kicsit nagy falatnak tűnt a 100km-es 5200-as szinttel.... de végül sikerült teljesíteni szintidőn belül :) Nagyon klassz túra volt, csak azt nem értem, miért ilyen kevés induló volt ?! 5 év múlva ne hagyjátok ki :)
"Egy éles jobb kanyarnál vakarom a fejem, úgy emlékeztem hogy egyenesen megy tovább a jel, de a nem szabványos Z- jelek jobbra irányítanak. Hát jó.. Lehet csak tévedtem. Elvileg valahol volt felfele egy éles balkanyar, de én kicsit továbbszaladtam, még jó hogy egy eltévedt csapat jött visszafele, hogy ők nem láttak jelet. Hátra arc, pár méter után meg van a jel. De fura.. Az új Z- fönt ment a gerincen úgy tudom, én meg itt vagyok jóval lejjebb. Egyre jobban gyanús a dolog, sok lefestett jelet találok, de vannak amik nincsenek lemázolva. Rájöttem hogy a régi Z- vonalán vagyok."
Itt én is igen elbizonytalandotam, de egyből jobbra mentem. És ugyanazt a konklúziót vontam le: az új zöld ismét a régi :-)
Eltellt 5 év, és újra Szondi 100. 2007-ben teljesítettem ezt a megmérettetést. Most újra itt volt az idő hogy nekivágjak.
Sajnos nem tudtam sem új cipőt, sem új hátizsákot venni, így ismét aggodalom töltött el kissé, de persze hogy elindultam!
Moiwa instrukciójának hála szépen megtaláltam a Rákosrendezői pályaudvart, majd fél óra döcögés, és Alsógödnél már a lepeshiba mobil várt. Időben odaértünk, majd kereken 6:00-kor sikerült is elindulnom.
Barta Lacival és Rudival (aki a Balaton Félkört már lenyomta előtte) taposom az aszfalton az első kilométereket. Jókat beszélgetünk az előző hétvégékről. Kis idő után terepre érünk, és jön az emelkedő fel a Nagy Hideg-hegyre. Szépen le is maradok, lényeg hogy saját tempó! Kláriék mellett haladok el, nem is láttam többet őket a túrán, pedig azt hittem majd utólérnek ;)
Felérek a hegyre, jó nagy korty az italból, majd kicsit ki lehet engedni, irány lefele a Kisinóci-rét. A békéscsabai Tóth Gyurival teszem meg ezt a 6 km-t jókat beszélgetve. Leérvén a seprű brigád fogad, Kohán Balázs, és Jaat. Igyekezésre buzdítanak, de nem kell izgulnunk, majdnem legelől vagyunk. (13,3 km - 668 m szint - 1:51)
Nosztalgikus rész következik, a Nahát 95 túra útvonalára értünk, irány felfele a S+-en. Jól ismerem ezt az emelkedőt, Gyuri lemarad fölfele, előttem meg Nagy Attila és társa halad jó tempóban. Én maradok a megszokottnál, nem verseny ez.. Rendesen meleg van már, kiver a víz mire fölérek a következő ellenőrzőponthoz az Inóci-nyereghez, ahol szúróbélyegző van. Gondoltam hogy nem ez lesz az első meg az utolsó önellenőrzőpont, a gyanúm be is igazolódott később.
Kellemes kocogás lefele, memorizálom hol ment el a szalagozás a Naháton, de mi most tovább haladunk a S+-en. Kisirtáspusztára érve utólérem Barta Lacit, Rudit, és Attiláékat. Nocsak, ilyen jól haladnék? Ránézek az órámra, és igen. (21 km - 1055 m szint - 2:55)
Frissítőpont üzemel, éhes vagyok, ma még szinte nem is ettem semmit. Tolom be a finomságokat, majd elindulunk. Rudiék elérték hamar az üzemi hőfokot, én viszont megelőzöm Attiláékat. Meredek K3 majd több jelzésváltással érkezünk a Vasedény-kulcsosházhoz. Innen a Naháton is trükkös az útvonal, most is figyelmesen olvasom az itinert, nehogy eltévedjek. Kényelmes dózerúton kocogok jó darabon át, nem kell lemenni szerencsére a patakmederbe. Mire kezdtem volna unatkozni, itt a következő frissítőpont a Magyar-völgy aljában. (28 km - 1361 m szint - 3:57) Hát, panaszra nincs okom :)
A mezőny legelején vagyok, ugyanis itt van a pontnál a két futó is, Angyal Gabi, és Mózsik Józsi, akik eltévedtek, és belepakoltak pár kilcsit a távba. Kérdezik a pontőrök hogy ki a leggyorsabb, Salgóvárra fel kéne vinni a pecsétet. Rudival poénkodunk, hogy ha lehet ne Mózsik Józsinak adják :) Na nem azért mert nem piszok gyors, hanem háát.. A tájékozódás.. ;)
Elmennek a futók, elindulnak Rudiék, én pedig nehezen tudok megválni a nagyon szuper szendvicsektől amik itt tanyáztak. Nagy levegő, és huss. Sok szint jön, de most erősnek érzem magam, és jó tempóban hasítok fölfele. A Salgóvár előtt érem utól még a pontőrt, megkapom a pecsétet, majd megyek is egyből tovább. A Holló-kői gerinc most is pazar, meg-megállok gyönyörködni a kilátásban, és a Csóványos tekintélyt parancsoló csúcsában. Hosszan haladok a gerincen, végül a P4-en jobbra fordulok a Vilati üdülő felé. Rudiékat látom magam előtt, Mózsik Józsi leszakadt Angyal Gabitól, így hármasra egészült ki a társaságuk. Vilati talán a best of pont! Házisütemények tömkelege, cola, és szörp. Amúgy is lassan ebédidő van, ráadásul a következő rész a túra egyik legnehezebb etapja lesz. Elmennek a többiek, és még feltankolok, és pár perc után folytatom utamat. (39,6 km - 2040 m szint - 5:46)
Jön a Magosfa mászása. A Börzsöny egyik legmeredekebb, és leghosszabb emelkedője. A Z4 adja meg az "előjátékot", majd az igazi "nyögések" a Z-n kezdődnek fölfele :) Megelőzöm a rövidtávosokat, szurkolnak, jól esik, és még több erőt ad néhány szó is. Egy éles jobb kanyarnál vakarom a fejem, úgy emlékeztem hogy egyenesen megy tovább a jel, de a nem szabványos Z- jelek jobbra irányítanak. Hát jó.. Lehet csak tévedtem. Elvileg valahol volt felfele egy éles balkanyar, de én kicsit továbbszaladtam, még jó hogy egy eltévedt csapat jött visszafele, hogy ők nem láttak jelet. Hátra arc, pár méter után meg van a jel. De fura.. Az új Z- fönt ment a gerincen úgy tudom, én meg itt vagyok jóval lejjebb. Egyre jobban gyanús a dolog, sok lefestett jelet találok, de vannak amik nincsenek lemázolva. Rájöttem hogy a régi Z- vonalán vagyok. Mint kiderült megint átfestették ezt az utat, elég szánalmas már ez a sok próbálkozás.. Titokban azon rimánkodtam nehogy feltételes pont legyen fent, mert azt gondoltam hogy csak én néztem be az utat, de mint kiderült ismét ezen az útvonalon ment a Z- amin én jöttem, így nem volt ok aggodalomra. Hosszú-hosszú emelkedők után végül felérek a Magosfa tetejére. Huhh.. Ez nem volt könnyű. Még mindig jól állok, Rudiék kb. 5 perce mentek el. (45 km - 2772 m szint - 7:08)
Végre kicsit ki lehet engedni a futóműveket, de csak óvatosan! A Nagy-Mána gerinc következik a P-n lefele. Nem győzök oldalra fordulni, pazar a kilátás. Ó de jó lenne már a túlparton haladni, Pogányvár felé.
Na, elég a hamis illúziókból, irány Királyháza!
Elég merev lábakkal érek le a pontra, pedig nem szedtem szét magam tempóügyileg lefele. (51,3 km - 2814 m szint - 7:54) Dinnyét majszolok, majd a reggeli elolvadt banánt próbálom magamba tuszkolni. Rudiékat utólérem, de egyből indulnak is tovább. Én pár percig még majszolok a finom dinnyéből, majd következik egy számomra hosszabb ismeretlen rész. Kíváncsian vetem bele magam ismét a rengetegbe.
Az emelkedő aljában be kell dobni egy magnéziumot, mert kicsit görcsölök. Ezáltal megfontoltan haladok föl a Lopona-fő tetejére a P-n. Hamarosan egy térd, és lábgyilkoló meredek lefele jön, itt érzem igazán hogy rendesen le vannak a combjaim merevedve. Immár a Z- jelzésen elérek a következő frissítőpontra, ahol a szigethalmi Szabó Józsi tanyázik, finomságokkal körülvéve. Rudi, Laci és Józsi sem bírt ezeknek a falatoknak ellenállni, így ismét utólértem őket. Az innivaló nagyon jól esik, viszont a gyomrom össze van szűkülve, az ételt nem kívánom, de muszáj egyet leerőszakolni, mert különben következményekkel járhat az étvágytalanság. Jó negyed órát pihenek, a többiek pár perccel ismét előttem. (56,8 km - 3020 m szint - 8:48) Kb. délután 3-kor nekiindulok a Z- kaptatójának. Az itiner felkészített a hosszú meredekre, így nem ért váratlanul a szint. Kiérek egy rétre, óvatos kocogás, és nicsak, nemsokára utólérem Rudiékat. Viszont lefele gyorsabban haladnak mint én, így nem sokáig tartott az öröm. Szúróbélyegző jön, majd egy hosszabb kitett szakaszon vezet immár a K- jelzés Drégelyvár fele. A P-rom jelzés nem esett jól fölfele, de felküzdöttem magam a várba, ahol RitaB és Jaat várt, finom "Jó reggelt" szeletekkel, és vízzel.
A többiek is itt pihennek, nem lehet ez a pont mellett csak úgy elmenni.. (66 km - 3446 m szint - 10:22)
Laci mégis elment valahova geoládázni, Rudi megvárja, én pedig tovább indulok. Nohát 2. helyen haladok. Angyal Gabi vagy 1 órával előttem, viszont csatlakozik hozzám Mózsik Józsi.
Erős gyaloglással abszolváljuk a következő szakaszt. Kicsit keresgélem a K4 jelzést a Csánki-kertnél, de végül beugrik a Teleki útvonal, és az aszfalt fölfele. Elhagyunk két rövidtávost, majd a S- jelzésen a Kámorra mászunk fel, hogy onnan lekoccanhassunk Diósjenőre. Frissítőpont! (79,3 km - 3921 m szint - 12:21)
Na ez az a hely, ahol minden csepp erőt magadba kell szívni, ugyanis az ez után következő rész kegyelmet nem ismerő szakasz. Van magnéziumos plusz tabletta, gyümölcsök, kenyerek, finomságok.
Jajj, csak ne szarakodna a gyomrom... Alig bírok enni valamit, pedig tudom hogy kéne. Hamarosan megjönnek Rudiék is, de mi Józsival indulunk tovább a Z- jelzésen föl-föl, és mindig föl! Pár helyen meg kell állnom kis colát magamba vinni, aztán irány tovább. A gyomrom egyre rosszabb, liftezik le-föl, de nem állunk már meg, csak a következő szúróbélyegzőnél, ami szinte sose akart eljönni.. A Pogányvári-kaszáló. A pont elég érdekes helyen volt, alaposan benézhető, ha valaki egy picit is nem figyel balra.
Józsival leheveredünk a fűbe, próbálok egy kis "Jó reggelt" szeletet magamba préselni, de nem javul a gyomrom. Jönnek Rudiék, Józsi kitalálja kicsit vicceljük meg őket. Lefeküdtünk a fűbe, és titokba lestük megtalálják-e a pontot. Kiszúrták hamar :) Persze szóltunk volna ha véletlen tovább mennek.
Nem tököltek sokat, bélyegeztek, és nyomták tovább felfele immár a P3-en. Józsinak mondtam hogy menjen velük, mert én még itt heverészek a fűben, nincs kedvem még tovább indulni.
Jó 5 perc döglés után erőt vettem, és gyök kettővel feltoltam magam a Pogányvárba. Utána sem tudtam haladni, kicsit görcsöltem, és már le is voltam merevedve, de azért kitartóan megérkeztem a Börzsöny legmagasabb csúcsára, a Csóványosra. Már csak tíz perccel volt mögöttem a hatos átlag, de persze ő nem áll meg. Eléggé fáradtan indultam tovább a pontról, A K3 következett az Oltár-patak völgyében lefele. Belekocogtam minimálisan, így az előnyöm kicsit még nőtt is. Normál esetben már elő kellett volna venni a lámpát, de én dacolva az elemekkel elténferegtem még valahogy a következő pontra ami egyben az utolsó. Fekete-rét.
-"Szia Dani" köszönt rám a pontőr.
-Szia, az vagyok, és te ki vagy?
Czunyi Karcsit tisztelhettem a pontőrben. Volt itt ilyen kotyvasztott tea, de még ez is jól esett jelen állapotban. Nem tagadom, nem voltam épp a toppon, és még hátra van egy jó meredek emelkedő.
Előveszem a lámpát, majd búcsúzkodás, és irány felfele a K+-en a Rakodóhoz. Kicsit örültem a sötétnek, legalább nem láttam felfele az emelkedőt. Komótosan haladok fölfele, vagy 2-szer megállok kotyvasztott teát inni :) Mit ad Isten, felérek a Rakodóhoz. Jéé. Na akkor itiner tanulmányozás hogy most mivan. Olvasok, nézem a térképet, nem találom a jelet, bosszúskodok. Zaj csapja meg a fülemet. Kb. 10 méterrel mellettem sátraztak :) "- Bocsi srácok, nem vagyok bolond hogy magamban beszélek, csak próbálok tájékozódni. Merre is van ez a PX nem tudjátok?" Kapom a választ, és megbizonyosodok a helyes irányról. A Po jelzést már látom a térképemen. Elképesztő ez a rész. Totál sötétség, jobbról-balról őzek ugrálnak, vaddisznók röfögnek, rókák szaladnak át az úton. Ez olyan forgalmas mint az M7-es. Lassan itt is dugódíjat kell bevezetni :) Éber vagyok, figyelek, nehogy épp egy alvó oroszlánra rálépjek :)
A Ko jelzésen a meredek lefelék már nagyon nem esnek jól. Nem kicsit esetlen a mozgásom, de próbálok tempósan haladni, ami úgy ahogy sikerül. A kocogást már csak imitálom. Megelőzük még egy rövidtávost lefele, majd a végefele kicsit rákapcsolok, mert ránéztem az órára. De hiába. Ez a legkevesebb.. Beérek a célba, Rudiék fél órája értek be. Hiába, ez a Pogányvári felfele lelassított nem kicsit.
Végül 17 óra 02 perces menetidővel abszolváltam a 102,6 km-t. Örülök hogy sikerült visszatérni :)
Köszönöm a remek szervezést, nagyon jól éreztem ezen a napon magam a Börzsönyben, és mindig visszavágyom ide. Remélem minél hamarabb "Szondizhatok" újra.
Talájkoztam vele nemrég Ki sírt ás pusztán. Mocorgást halluttam a bokorból. Először megilyedtem, hogy őzek, aztán megkönnyebültem, hogy csak egy 100, 5 kilós medve. Garmin Gps volt a kezében, barna vastag overált viselt és érdeklődött merre van a Nagy Málna gerinc.
Köszönjük mindazok részvételét, akik vasárnap a Buda határán túrát választották. A nagy meleg ellenére - és az új rövid távnak köszönhetően - a korábbiaknál magasabb volt a résztvevők száma és alacsonyabb az átlagéletkor. Remélem a gyerekeknek (is) elég nagy volt a kihívás, melynek során a határkövekkel való ismerkedés mellett szerezhették meg a Budapest Kupa pecsétet.
Talált tárgy: A Róka-hegyi kőbánya bejárata melletti nyomós kútnál egy (olvasó) szemüveget találtunk, tulajdonosát kérem hívjon az igazolófüzetben megadott telefonszámon.
Végül köszönöm mindenkinek a segítségét, munkáját, aki a túra előkészítésében és lebonyolításában részt vett.
A Mányoki 30-on indulva szeretném megköszönni a gps track feltöltését a honlapra, engem s 2-3 túratársat jó irányba terelt pár alkalommal. Egyébként tetszett a túra, pozitív volt a kedves hozzáállás a pontőrök részéről, bár a VILATI üdülőhöz hamarabb értünk, mint ők, de mire megreggeliztünk, pont nyitottak, így még sütiből is jutott a kapaszkodó elött. :)
Nekünk elég nagy szerencsénk volt (a Mányoki 30-on indultunk), mert a "problémás" részeknél mindig találkoztunk egy sporttárssal, akivel közösen megfejtettük a talányt, de mivel volt nálunk térkép, így nem tévelyedtünk el. :) Bár az is igaz, hogy a túrajelzések nem mindenhol úgy voltak felfestve, ahogy a térképen volt, és látszott rajtuk, hogy friss festés...
Ezúton is köszönet azoknak, akik útba irányítottak minket!
És tényleg még egyszer köszönet a szervezésért, nagyon nagy élmény volt ez a túra! :) Jövőre szívesen beállnék én is a pontőrnek! :)
Először is gratulálunk a teljesítőknek és köszönjük mindenkinek, aki megtisztelt bennünket azzal, hogy elindult a Szondi túrák valamelyik résztávján!
Az eddigi visszajelzések a vártnál sokkal pozitívabbak, de szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akinek az előforduló hibák miatt valamiféle kellemetlensége akadt. Sajnos munka mellett hulla fáradtan csak éjszaka tudtunk a túrával kapcsolatosan dolgozni, így fordulhatott elő például az, hogy a rövidebb távok esetében egy munkaállomány került a füzetbe, mint útvonalleírás, amiben rengeteg hiba volt. :(
Aki öt éve járt Drégelypalánkon, az biztosan tudja, hogy ez a túra a Szigethalmi TE gyermeke. Mi is tagjai voltunk, vagyunk és akkoriban ezzel az egyesülettel, egy nagy összetartó csapattal a hátunk mögött rendeztünk. Sajnos a válság szele elérte a túrarendező egyesületeket is, és viszonylag hamar látszott, hogy az SzTE nem tudja anyagilag felvállalni ezt a túrát is úgy, hogy a rendezés színvonala ne csökkenjen a 2007-eshez képest. A rendszeres teljesítők azonban mind unszoltak minket, hogy valahogy meg kell rendezni, amiben tudnak, segítenek.
Kiderült, hogy nagyon sok barátunk van és hamar akadtak társrendezők (magánemberek és szervezetek egyaránt), akik vállalták, hogy elvisznek néhány pontot illetve más probléma megoldásában (logisztika, eszközök beszerzése stb.) segítenek. Szóval a Szondi egy közösségi teljesítménytúra lett! Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak minden segítőnknek.
Kazinczy túrára keresek fuvart, a Regmec 100-at tervezem (az első két 50-es). Csütörtök délutáni leutazás érdekelne, valamint szombati visszajövetel, ugyanis vasárnap szeretnék a Szurdok túrára menni, minél előbbi rajtolással. Ezért elsősorban olyanok jelentkezését várom, akik hasonló szakaszokat terveznek menni, vagy előreláthatólag olyan 100km körül fogják feladni a hosszútávot és mindjárt jönnének haza, de csak oda vagy visszaút is érdekel.
Viszont ezúton kell gratuláljak azoknak a sporttársaknak, akik igazán nagyot mentek. A szokásos hardcore mezőny megint kitett magáért, elképesztő tempót nyomtak páran ezen a terepen: hegyre fel, meredeken le. Mikor beértünk, Rudolf Pista, Nagy Attila, Tinca, Rushboy már rég Királyréten volt (mit rég, órák óta...), ki evett, ki aludt, ki csak úgy mosolygott, szóval megemelem a kalapom minden szélvészember előtt.
S ki tudja, milyen időt mentek azok, akik jóval később indultak, mint mi (6 órakor).
Köszönöm moiwa társaságát is, aki csatlakozott hozzánk, Salgóvártól a célig gyakorlatilag együtt mentünk hárman Brigivel, olykor persze magányos túrám volt, mert az emelkedőkön lemaradtam, és a pontokon bevártak. Szeretem ezeket a hegyeket, és ők is szerettek engem, de csak annyira, hogy felengedtek, tempót menni már nem hagytak :-)
Szondi György-emléktúra 100... minden, ami Börzsöny, és megmászható, és támadható, és visszatámadhat, és alázatra tanít. Fel a Drégelyvárra! csillagtúra, 66 km gyaloglással. Ez mind a szombat hozadéka, meg picit a vasárnapé. A lényeg: 102,68 km/5160 m szint, 20 óra 35 perces menetidő, 4,99-es, azaz gyakorlatilag 5-ös átlag. Tartottam a túrától, pont azért, mert tudtam milyen lesz, hol megy, hazai pálya: fel, fel, fel, meredeken, aztán le, vesszen a térd. Azért voltak ám bőven kellemetes szakaszok is, járhatóság-sebesség viszonylatában.
Szép, sőt nagyon szép táj, persze igazi hardcore útvonal, a táv második felétől, de inkább a Magosfától az emelkedők már fájtak. A rendezésből mi végig a kifogástalant kaptuk, minden ott volt. Meglepetés volt a célban az érem, továbbá, hogy az előzetesen kalkulálthoz képest többször és szélesebb választékban fogyaszthattunk valamilyen szolgáltatást. Az otthonról hozott holmit végigcipeltem, majd hazajött.
Jubiláltam: ez volt a 10. hosszú távú teljesítménytúrám, egyben az idei harmadik százasom. Hogy pont az imádott Börzsönyben, az csak hab a tortán.
Szondi 100 (102,6) - 5160 m szinttel teljesítve 17 óra 02 perc alatt. Toltam neki mint süket a csengőt :) De jól esett egészen Diósjenőig. Utána jött a szenvedés, a végén 10 km-re 800 m szintet kaptunk. A gyomrom jól bekrepált. De azért jó kis idő lett ám ;) Egyelőre ennyi..
Sotinak: Köszi az odautat! Buszokkal és vonattal jó időben hazaértem. Ez így jó, nagyon örülök hogy ott lehettem és teljesíthettem a tervezett-választott távot.
Ja. mert miszerint ez űgyben az első hozzászólás: Gratula a már célba érkezetteknek és még nagyobb drukkola a még úton lévőknek! :-)
Ádámmal megyek le Gödről, szerintem hatkor elindulunk az 55-ön. Az ötös átlagot minimumnak gondolom, de majd meglátjuk, hogy a melegben mi valósul meg. Amennyiben együtt végzünk, szívesen visszajönnék Veled.
Gondolom telefon lesz Nálad. Keressük majd egymást ;)
Mai Buda határán rendezői bejárás legfrissebb tapasztalatai
1. Szúnyoggal egyáltalán nem találkoztunk, ám annál több pókhálóval.
2. Az útvonal kiszalagozását nagyrészt elvégeztük, reméljük, hogy a helyükön is maradnak.
3. A Kamaraerdőben létesült egy új tanösvény ZT jelzéssel, melynek néhány állomását, illetve néhány újonnan épített erdei pihenőt érint a túraútvonal.
4. Az elején és a Kőérberki úton vezető kék Mária út jelzés még nincs felfestve.
5. Örsöddűlő buszmegálló új 5. ellenőrzőpont, kérdéssel - a Felsőörsöd utca helyett, mely ma már nem esik útba.
6. Az Egér úti felüljáró után változott az útvonal (szerintem jobb, mint a régi). Az itinerben már javítva van!
7. Tűzkő-hegy és Frank-hegy között az említett szemétdomb gigantikus méreteket öltött és egy méretes kóbor kutya matatott a tetején - velünk szerencsére nem különösebben foglalkozott.
8. Kiskegyed játszótér és Petneházy-rét között balról bejön az új P+ jelzés, mely már fel van festve. Az itinerben javítva, a juliannamajori elágazásig ezt kell követni.
9. Adyliget után a Vakond utcában a nyomóskút megszűnt és csak egy tűzcsap van helyette. Így célszerű legkésőbb az ellenőrzőponton feltankolni vízzel, de inkább előtte. A játszótéren van egy működő ivókút, de mivel a játszótér körbe van kerítve, így kissé körülményes a megközelítése. Ügyesebbek poharukat a kerítésen áthajolva is meg tudják tölteni.
10. Aranyhegyi-pataknál egy szakaszt a bal parton kell megtenni, majd a lovastanya vonalában egy rozoga hídon vissza a jobb partra. Utána egy kikötött kecske mellett vezet a szalagozott út, a vasúti hídnál fordított φ alakban előbb a hídon, majd alatta kell átbújni, aztán tovább a vasúti töltés mentén. A lovastanyán beszéltünk a tulajjal, így a túra ideje alatt a kutyák elvileg meg lesznek kötve.
11. Külső Bécsi úton a lépcsőn felérve van egy kis bolt, mindenféle hűtött italokkal. Érdemes betérni, mivel később az Újvár utcában a rózsaszín Csemege üzlet megszűnt. Az úttest túloldalán a nyomóskutat Kékdroid kipróbálta, sikerült belőle vizet fakasztani, de nem könnyen.
12. A lakott területet elhagyva egy magánterület tábla és egy új építésű kapu fogad, de kerítés nincs, csak az úttal párhuzamosan. A kaput kerüljük ki bátran balról!
13. Róka-hegyi kőbánya bejáratánál van egy új P+ jelzés is, de azzal ne törődjünk, nekünk nem jó. Később - felfelé haladva átmenetileg találkozunk egy új piros háromszög jelzéssel is.
A 3,9,13. sz. újdonságok az itinerben nincsenek javítva, mivel azokkal a mai napon szembesültünk.
A terep egyébként jól járható, sokkal kevésbé gazos, mint az elmúlt években. Az Aranyhegyi-pataknál egyáltalán nem kell bozótharcot vívni és most az egész túrát megúsztam szúnyog-, csaláncsípés nélkül.
Terveztem egy beszámolót összekalapáni de csak most értem utol magam. Viszont így ki lehet jelenteni hogy nem elhamarkodott amit írok, azóta összeértek az érzések :-)
Nagyon jó túra volt, remek útvonalon vezetett, bár egy kicsit túlzottan fel lett arra a napra csavarva a kályha
Mégsem a meleg miatt volt hogy nem maradéktalan sikerként éltem meg a túrát: a túl sok látnivaló harcolt a szintidővel. Nekünk távolabbról érkező alföldi gyerekeknek minden új volt mint Mórickának: a túra elején a visszafelé látható Eger panorámától kezdve rá tudtunk csodálkozni a reptérre, a Nagy-Eged tömbjére, tetszett a kaptárköveknél minden bújó, mélyút, forrás.. Az elején még lazáztunk és pl. az út menti forráshoz is tettünk pár perces kitérőt, meg is lett az eredménye: végén rohanás, mert csak perceink voltak hátra :-)
Szóval ha lehet javaslatot tenni (bár ez ha jól tudom már a negyedik rendezés, tehát nem gyermekbetegség): a rövidebb távon egy 9-ig való rajtolás és főleg egy akár 3-as átlaghoz mért szintidő a távolabbról érkezők kedvére tudna tenni
Aztán persze az is lehet hogy mi voltunk gyengék, aki gyorsabban halad többet tud bámészkodni ha megáll (bár kütyü szerint 4.5-es átlagot mentünk mikor mozgásban voltunk, ezekszerint 7.5 óra kellett a táv legyőzéséhez és a maradék másfél óra tűnt kevésnek a szájtátásra)
Nade akkor jöjjenek a pozitívumok mert abból volt a több:
-remek látnivalók
-csapadékmentes időjárás :-)
-követhető itiner, szalagozás, tracklog (hopp, mégegy dolog: ahol szétvált a 30-as és 50-es táv, jövőre ki lehetne tenni két A4-es lapot hogy 50 előre 30 balra, mert aki elbambul/rohan és követi a mezőnyt, könnyen szívhat, ez akkor jutott eszembe mikor a kőhodálynál egy 50-en induló spori nagyon kereste a piros jelzést)
Erdőkerülő, Palóc Expedíció, Kéktúra a Cserhát Kupáért előnevezés: aki tervezi ezen rendezvényeinken való részvételt, bármelyik távon, kérjük jelezze az esemény előtt 2 nappal legkésőbb, a várható létszám és a választott táv megadásával! A Nagypiros/Kispiros túrán is sokat segítettetek ezzel, köszönjük!
Érdeklődnék, hogy tervezi-e valaki autóval a Szondi túra királyréti startját megközelíteni a fővárosból. Továbbá, hogy akad-e nála szabad hely. 55-re neveztem, és ötös átlagot hoznék alsó hangon.
Június 21-ig lehet kedvezményesen nevezni a Budapest Terep Kupa távjaira. Része lesz a Budapest Kupának és az Olimpiai Ötpróbának is. Indítunk 8 km-es távot gyerekeknek és természetesen a felnötteknek is.
Amolyan százasokra felkészítő-karbantartó, esti edzőkört járva (a Naszály-csúcsig mászunk, ahogy tudunk a sárga háromszögön, onnan lekocogunk a zöld háromszögön) QR-kóddal ellátott faoszlopokat láttunk a Naszályon 2 hete, gondoltuk, valami új tanösvényféle vagy a terepi tájékoztatás egy új formája, s lőn, megtörtént a hivatalos átadás is:
Ha a papucsos srac jelen esetben ugyanarra az idiotara vonatkozik aki a Kinizsi százast strandpapucsban teljesitette, akkor jelentem, nem :)
Igazsag szerint meg most se 100% os a bal bokam. Azt hiszem bokaszalagok anatomiailag nem erre vannak kitalalva... De majd kitalalom hogyan lehet bokaszalagra gyurni es talán majd jovore... ;)
A Kinizsi százason elkövettem egy nagy hibát... es hitelesités nélkül szenvedtem végig a túrát strandpapucsban... ezalatt azt értem, h nem készítettem ill készíttetem magamrol képet közben. Ha esetleg van vkinek egy ilyen képe, megköszönném, ha meg tudná osztani velem. :) Köszönöm..
Az eddigi legnagyobb hőség, legtöbb induló és a legtöbb teljesítő. A rövidtávon minden induló szintidőn belül végig ment. Az 55-ösön egy ember adta fel. Gratulálunk minden indulónak!
Mi a P-P3 kereszteződéstől lefelé találkoztunk a mezőnnyel (kb. 900m lehetett a közös szakasz, -40m szinttel, de gondolom ismerős neked is). Ott kitérni nem nagyon lehet - nem olyan az út - csak a gyalogosnak lehúzódva utat adni a bringásnak. Itt nem kiabáltak, hogy jönnek, de szerencsére nem lett belőle baj, folyamatosan hátraforogva sikerült gond nélkül végig menni - de akkor sem volt kellemes érzés.
A "hajrá" "köszönöm" bekiabálások természetesen megvoltak - nem a résztvevők tehettek erről a helyzetről.
Utólag megnéztem: a piros sávról korábban jobbra lefelé induló földúton simán (max 1km kerülővel) megoldható lett volna ennek a résznek a kihagyása, csak akkor és ott nem tudtam, hogy hogyan, merre megy visszafelé a bringás útvonal.
Tök mázlista vagy, én legalább 100, de inkább ennél is több bringást engedtem el egy szűk szakaszon. A legjobb módszer szerintem az, ha ilyenkor nem próbálunk meg mindenáron haladni, hanem szépen kivárjuk amíg elmegy a mezőny, ami azért nem túl sok idő, tekintve hogy elég jó tempóban tolták.
A Turul/Zongor 45 túra és a rendezői egyébként ismét kitettek magukért. Ezúton is köszönöm a munkájukat, remélem, jövőre két pilisi túrával folytatják a Turul túrák sorát!
Azért figyeltek ám a bicósok is arra, hogy ne legyen semmi baleset. Mindig üvöltöttek, hogy jönnek, és a fehér úton annyit lehetett inni a saját frissítőjükből amennyit akartam. Sőt még egy doboz red bullt is adtak!!! ÉS sok sikert kívántak a teljesítéshez ami meg is lett ;)
Egy útvonal - triplán kihasználva, avagy szombaton, Nagykovácsi fölött a piros sáv jelzésen...
Nem tudom, ki, és hol hibázott, tudott-e a DINP, illetve az erdőterület kezelője arról, hogy a kerékpáros verseny és két teljesítménytúra azonos útvonalon halad, de minden esetre brutális volt: Legalább tucatnyi bringás száguldott el mellettünk azon a rövid szakaszon lefelé - a Buda bércein túra résztvevői legalábbs zemből érkeztek, nekünk viszont folyton hátrafelé kellett tekintgetni...
Anno volt szerencsém kerékpáros, illetve futó számokat biztosítani - ott a lezárt területre idegen NEM mehetett be. Úgy a saját, mint a kerékpáros versenyzők testi épségét megőrzendő. Nem tudom, mit lett volna, ha a Crosskovácsi jelen lévő rendezői sem engedik be a gyalogosokat a lezárt, szalgozott pályára? Bár amint sajnos kiderült, elsősegély-csomag sem volt náluk, úgyhogy a felkészültségük egyértelműen messze volt a tökéletestől.
No mindegy, tényleg jó lenne tudni, ki a hunyó abban, hogy ez az igencsak balesetveszélyes helyzet ott és akkor kialakulhatott, és kitalálni a módját annak, hogy ez elkerülhető legyen.
A LÁSS elszánt látássérült teljesítménytúrázói közül 3 fő jelentkezett a Szent Iván Éji Sóút 50km-es távjára, számukra keresünk 3 önkéntes kísérőt! Kérlek jelentkezzetek R.Gellért sporinál vagy az info@lassegyesulet.hu emailen! Előre is köszönjük!
BRM 400: Egy próbálkozás, hogy valamennyire bele tudjam képzelni magam Járvás Tamás, RAAM résztvevő helyébe. Ami neki 3000 mérföld, nekem 400 km. Nagyon lassan kezdtem, mert 300 km fölött még sosem tekertem. 12-en voltunk. Mindenki kirándulós tempóban indult, egy srác volt előttem, én is egyedül értem Fehérvárra (90 km) húsz perccel később, alig nettó 25-ös átlaggal, saját tempóban, abszolút pihenten. Minden erőlködés nélkül értem el Csesznekig, itt izzadtam meg először, a vár alá ugyanis elég meredek utca visz fel, a hőmérséklet pedig már 30 C körül járt. Először ugrott meg a pulzusom, rögtön 160-ig. Eddig merő élvezet volt, a bruttó 25 átlagot is utolértük, pedig egyre többet kellet megállni vizet tölteni. Itt értem utol az előttem állót, aki hosszabban frissített, és nem is hagytuk el egymást a célig, jó csapatot alkottunk. Csesznektől hosszú gurulás jött egymás mellet, dumálva, hátszélben Lébényig 30-40-nel. Itt észrevétlenül ütött a meleg, pulzus rendre 145 felett, síkon gyenge vagyok. Lébényben (220 km) megebédeltünk, ez nagyon jól esett, de egy órán át tartott a kiszolgálással, így elköszöntünk a bruttó 25-ös átlagtól, amivel világossal is beérhettünk volna. Győrig (255 km) meleg, erős pofaszél, majd a városban próbáltuk megtalálni az átvezető utat, így még tovább lassultunk. A kiadós ebéd miatt úgy gondoltam, nem kell egy darabig enni, így közelítettem a félpofaszélben végzetem felé. Mivel társam a meleget tűrte rosszul, itt elég sokat vezettem "bolyunkat". Nagy időveszteségeket szenvedtünk a rendszeres kulacstöltés és fürdés miatt is. Bábolna és Ács között utoljára tapasztaltuk meg a 40 feletti sebességet. Az 1-es útra ráfordulva (290 km) tört rám a fáradtság. Szerencsére a napsugarak kezdtek kisebb szögben beesni, de a pulzusom túlságosan is leesett, nem tudtam már 140, aztán 135, 130 fölé tornázni. Jó darabon én lettem a vontatmány, főleg Almásfüzitő (310 km) után. Esztergom előtt közös akarattal úgy döntöttünk, hogy teljesen meg vagyunk borulva, ezért egy árnyékos helyen leheveredtünk az út szélén húsz percre. Ekkor tudatosult bennem, hogy végzetes hibát követtem el, amikor 120 km-en át szinte semmit nem ettem. Gyorsan felfaltam, amit a nyeregtáskában találtam (nem volt kevés). Előtte Lábatlanon olyan kékkutat fejtünk meg, aminek vizétől hosszas émelygés tört rám, így Dömösig (365 km) inkább nem is ittam. Esztergom után a horizont alá bukott a nap, de az út még sokáig látható volt első lámpa használata nélkül. Ahogy emésztgettem, egyre többet mentünk egymás mellett, ill. álltam előre. A hűvös időben egyre gyorsultunk, 26-28 helyett inkább 30-cal tekertünk az egyre gyengébb félpofa-szélben. Ahogy haladtunk előre, egyre inkább forszíroztam a gyorsabb haladást, kulacstöltés utáni minél gyorsabb elindulást, de egyértelmű volt, hogy nem hagyjuk ott egymást. Amúgy is, nekem elég gyenge volt elöl a világításom. Dömös után egyre jobban esett a suhanás. Gumicukrot rágcsáltam a sötétben, és amikor az út lehetővé tette, gyenge lámpámmal igyekeztem elöl nagyobb tempót diktálni. A dunabogdányi (380 km) utolsó ep-t követően az út javarésze kivilágított, így jórészt 30 fölött vezettem én is. Budakalászon még volt egy icipici dimbi-dombi, de túl jó erőben voltunk, hogy érdekeljen. A Szentendrei úton még 35-el raktam elöl, de ez már a legvége volt, végül elég későn 1/2 12 elött fejeztük be a 412,6 km-t (saját mérés, társamé ~416). Pillanatnyilag ez a max, 600-ra nem mennék.
Tényleg rég írtál beszámolót, de most aztán behoztad a lemaradást. :-) No, azért sikerült végigolvasnom és megérte.
Jó volt nézni laci069 képeit is, de te érthető módon több képet tudtál készíteni. A ködös (fekete-fehér?) 12-es akár egy Opeth album borítója is lehetne némi fotosopp után. :-) A 14-16 képek csodálatosak, de én a 27-es kép miatt jutottam arra az elhatározásra, hogy egyszer valamikor erre a túrára is el kell jutnom, remélem 20-30 év múlva is lesz, aki megrendezi, mert addig egyre inkább csak családdal együtt töltött hétvégék és rövid távok várhatóak tőlem - legalább is ilyen távoli helyeken. (Kérhetnék a 27-es képről egy nyers példányt? Szeretném asztali képnek beállítani a munkahelyemen.)
A 74-es kép nyilván erősebb érzelmeket vált ki a résztvevőkből, mint a nézelődőkből, de ez érthető egy ilyen puritánabb rendezésű túrán. Viszont kétségtelenül jól néz ki az az éjfél utáni vacsora.
A 78-as kép - gondolom - Munkács várát mutatja, mindenesetre jól néz ki, és én még a környék közelében sem jártam eddig; most már mondhatom, hogy sajna.
Gratulálok a beszámolóhoz, és számomra külön öröm, hogy nem csak ide került fel a beszámoló, hanem a _rendes_ helyére (TTT honlap) is!
Kedves Olvasó! Hosszú beszámoló következik, nyakatekert mondatszerkesztéssel, furcsa szavakkal, a jelenlévők keverten használt topikos és igazi neveivel, némi vasútmániával és remélhetőleg kevés, ki nem gyomlált nyelvtani, stilisztikai stb. hibával. A földrajzi neveknél, ha lehetőség volt rá, a magyar változatot használtam, ha nem, akkor a kiejtés szerinti átiratot. A beszámoló írása során nagy segítséget jelentett a Kárpát-medence autóatlasza (Cartographia, Budapest, 2004), Ukrajna vasúti atlasza (Ukrajna Atlasz Zaljiznyic; DNVP Kartografija; Kijev, 2008) és HmsoftKépes riportok vasúti utazásokról honlapjának (hmsoft.x3.hu) Ukrajnával foglalkozó cikkei.
Az előzmények és az odaút
Tavaly szilveszteri program gyanánt sétáLós bácsi kitalált egy kellemes kis ukrajnai vonatozós programot, amelybe családi okok miatt kb. a táv kétharmadánál sikerült bekapcsolódni. Sok egyéb esemény mellett sor került egy gyalogtúrára is, amely Volócról indult és a Vereckei-hágó felé vezetett, jórészt a Kárpátok vízválasztó gerincén. (Vagyis a teljesítménytúra utolsó szakaszát jártuk be.) Főleg köd volt és térdig érő hó és napsütés is, utóbbi éppen a honfoglalási emlékműnél, majd a túrát Alsóverecke határában fejeztük be. Akkoriban fogalmazódott meg a gondolat Kerek repkényben és bennem, hogy jó ötlet lenne eljutni a Verecke teljesítménytúrára. A túra korábbi változatáról moiwa remek beszámolóját ajánlom mindenki figyelmébe. Az abban leírtakhoz képest azóta sok víz lefolyt a Latorcán és történt néhány előnyös fordulat a rendezés szempontjából.
Nem tartottunk különösebb felkészülést laci069-cel megbeszéltük, hogy akár együtt is utazhatunk; megnéztem a hrivnya váltási árfolyamát és úgy döntöttem, ráérek Csapon pénzt felvenni; ellenőriztem az útlevelem lejárati dátumát; nézegettem az itinert, a térképet és a szintmetszetet; végül, de nem utolsósorban sétáLós bácsi segített megvenni az odaúti jegyeket. Túraszakmailag megelégedtem annyi edzéssel, hogy néha belegondoltam, az egy emeletnyi lépcsőhöz képest mennyire sokkal magasabb hegyek lesznek a túrán.
Az első nap a Nyugati pályaudvaron kezdődik, méghozzá a csarnok végében, ahol az utazás első lépését, a kávébeszerzést óhajtom lebonyolítani Kerek repkény társaságában. Hasonló irányú igényeit laci069 is éppen ugyanazon bódénál igyekszik kielégíteni, így innentől hárman célozzuk meg a 13. vágányon ácsorgó, Nyíregyházán át Záhonyig közlekedő sebesvonatot. A vonat elejétől számított ötödik kocsiba szállunk fel, kényelmes és meglepően tiszta, fülkés gyorsvonati kocsiba (B; 50 55 20-35 026-3). Egy hiba lesz csupán vele, de ezt már csak a jegyvizsgálótól tudjuk meg: Nyíregyházától nem közlekedik tovább, ott előre kell menni. 8:13-kor, pontosan indulunk, a vonat élén a homlokfalán 431 101 számot viselő gép díszeleg. Ceglédig valahogy összehozunk tíz perc késést, amely a nyíregyházi érkezésig nullára eliminálódik. Az út nem eseménytelen, kellőképpen ritkán utazom az Alföldet átszelő vonalakon ahhoz, hogy most kíváncsian figyeljek a környezetre. Látnivalót a mindenféle vasúti járművek mellett a táj elemei jelentenek. Tisza-híd Szolnokon, lila virágú levendulamező a pusztában, hatalmas, a mainál nagyobb forgalmúra tervezett vasútállomások, ilyesmi. Nyíregyházán átcsoportosulunk egy másik kocsiba, üres fülkét már nem, alacsony telítettségűt még éppen találunk. Lacival ketten leszállunk, Repkényre bízva a felszerelés őrzését és elhúzunk kávét vételezni. Az állomás előtti téren még megvan a kisvasút sínpárja, ennek mentén közelítjük meg az épület északkeleti sarkánál álló büfét. Kicsit sajnálom, hogy nincs idő megvárni egy gyrost vagy akár egy hamburgert, a látott adagok mérete elég meggyőző. Kávéval felvértezve térünk vissza az időközben 90% közeli kihasználtságot elért vonathoz. Az út legfárasztóbb szakasza következik, a 66 km-t egy óra és kilenc perc alatt teszi meg a minden állomáson és megállóhelyen megálló vonat. Kisvárdán hiába száll le az utazóközönség jelentős hányada, a hazatérő iskolásokkal újra feltelnek a helyek és marad a kucorgás. Fényeslitke után bukkan fel az átrakókörzet infrastruktúrája, számos teherkocsi ácsorog szanaszét, mozdonyok tolatnak, valóságos vasúti birodalomba érkezünk.
Záhonyban másfél óra áll rendelkezésünkre a csapi átlépős vonat indulásáig. Megvesszük a kishatárforgalmi jegyeket, elsétálunk a városba ebédet szerezni. Ez tekintélyes adag lebbencsleves formájában valósul meg, amelyet a kívülről szerény, belül viszont meglepően elegáns Silver étteremben fogyasztunk el. Jóllakottan térünk vissza a vasútállomásra. Felszállunk az egy szem, Bhv jelű személykocsiból és egy csoffatag mozdonyból (478 023, ún. Nagydácsia) álló vonatra, a határőr éppen csak a formaság kedvéért vet egy pillantást a magyar útlevélre. A rövid vonat hamar megtelik, majd a késett IC érkezése után megvárunk még pár utast, akik ebbe az irányba vesznek jegyet. Akad itt hazatérő diák, látványosan tanácstalan fociszurkoló pár (portugál lány, német fiú), piacozó helybéli és mi képviseljük a gyalogos turizmust. Tíz perc körüli késéssel lódul meg a vonat, a kezdeti lendület a Tisza-hídig tart, majd a túloldalon lévő őrháznál el is fogy, megállunk. Terepszínű ruhás ukrán határőrök szállnak fel, szemmel láthatóan unatkoznak, dohányozgatnak az előtérben. A vasút mentén sűrű hálójú drótkerítés, itt még meglehetősen komolyan veszik magukat a határ őrei, ez az átlépési procedúrában is meglátszik. Odébb Csap néhány csoffadt háza ácsorog. Bedöcögünk a vasútállomásra, beterelnek a zsilipbe, ahol a forgalomra való tekintettel négy ablaknál is folyik a beléptetés. A vámos csak néhány kérdést tesz fel, tört magyarsággal, erre zavaromban Volócot mondok Volovec helyett. Aztán gyorsan javítom magam, látva a kérdő tekintetet. (Ha belegondolok, pár éve a zsilipelésen kívül a többi szomszédos ország irányába sem volt _sokkal_ jobb a helyzet.) Húsz perccel a vonatról való leszállás után már a helyi szolgáltatásokat kínáló figurák között szlalomozok ki a hodály méretű váróterembe. Megnézem magamnak a falakat beborító, gigászi szocreál freskókat, mielőtt kilépnénk Csap utcáira. Megcélozzuk a bankautomatát, aztán szerzünk Lacinak jegyet a helyjegyet kérésre gond nélkül kiadják a miénk mellé, ilyet mávstartföldén még nem sikerült elérni és vásárolunk némi ennivalót. A nyolcas számú gyorsvonat tizenegynéhány kocsiból áll, csapi indulás után Munkács, Lemberg, Ternopol, Hmelnickij, Vinnyica érintésével Kijevig közlekedik, a 888 km-es utat közel 16 óra alatt teszi meg. A vonógép az út első szakaszán (vagyis Lembergig, az áramrendszer-váltó állomásig) a VL10-1453 pályaszámú kétszekciós villanymozdony, egy szolid, 4,6 MW-os szerkezet. A jegyünk a 10-es vagonba szól, egylégterű hálókocsiba (plackart). A kocsikísérő fiatal, szőkére festett hajú, látványosan unatkozó lány, jegyeinket az itteni vasúti szabályok szerint felszálláskor elveszi. Helyi idő szerint 18:13-kor, pontosan indulunk. Bátyúig kényelmes tempóban haladunk, néha beleszaggatva a szédítő, 40 km/h sebességbe. A Bátyú után néha elért maximális 60 km/h így valóságos száguldásnak tűnik. A kocsikísérő végigkérdezi az utazóközönséget, teát, kávét vagy sört óhajtanak-e fogyasztani. Mi teát óhajtunk, ez teánként öt hrivnyába fog kerülni. A Less Spoon márkájú italt vasúti pohárban (méghozzá a vonatot adó Délnyugati vasúti igazgatóság logójával díszített edényben) kapjuk, a hagyományos filter helyett érdekes fémtasakból oldódik ki a teafű.
Amíg a tea iható hőmérsékletűvé csökkenését várjuk, feltűnik az ukrán vasút ezen kocsijának egy komoly hiányossága, nevezetesen a szellőzés teljes hiánya. Elvileg egy háromszögkulccsal lehetne segíteni a helyzeten, kérdés, hogy mennyire tudnánk utána visszacsukni az ablakot. Elszaunázgatunk, ahogy lassan kigördülünk az óriási Záhony-Csap-Ágcsernyő átrakó-háromszögből és a Latorca völgyében lassú, kanyargós emelkedőbe fogunk. Munkács után Szolyván állunk meg, elhagyjuk a Latorcát. Összeszűkülő völgyben vezet a vonal, néhány apró megállóhelyen robogunk keresztül, többször keresztezzük a Vecsét, egy bővizű hegyi patakot. A kocsikísérőtől visszakapjuk a lekezelt jegyeket mivel ezek egy adott vonatra szólnak, úgysem lehetne felhasználni már és a volóci megállás után lemászunk a vonatról. Kihasználom a tízperces tartózkodást, előresétálok és lefotózom a mozdonyt, a mozdonyvezető és az utazószemélyzet nagy megdöbbenésére. Volóc kies főutcáján szűk három kilométeres sétával érjük el a túra bázisának helyt adó vendégházat, itt Balogh Magdi, mint főrendező személyesen üdvözöl. Lerakjuk a csomagokat a nekünk kijelölt szobában, elmegyünk vacsorázni, húsos derelyét eszünk. Ezúton is köszönöm a segítséget! Aztán alvás, örömmel fedezem fel, hogy az ablakból majdnem tökéletesen rálátni a vasútvonalra.
Teljesítménytúra családiasan
Reggel szemerkélő esőre ébredek, valamint erős mozdonyzúgásra: a nehezebb tehervonatok úgy közlekednek a Kisszolyvai-hágón át, hogy három kétszekciós gép húzza, egy pedig tolja a szerelvényt. Impozáns látvány. Az udvaron két sátor is áll, R.Gellértet pillantom meg az egyik előtt elsétálni. Összepakoljuk a felszerelést: sok innivaló, sapka, még innivaló, esőkabát, élelem. A legfontosabb a megfelelő méretű készlet innivalóból, útközben a vízvételi lehetőségek számát a nagyon kevés szókapcsolattal lehetne leírni. Magdi szervezésében a túra autós segítője, Szergej segítségével jutunk el a volóci vasútállomásra, a túra rajtjába. Éppen jut egy kis időm körülnézni, amikor befut Budapest felől a Tisza gyorsvonat, amelyhez a rajt igazodik. Hevér Éva és Bubu szállnak le az egyik kocsiból. Összegyűlik a mezőny egyik része. A 30-as táv résztvevői Hevér Éva és Laci069 lesznek. A többiek mind a 70-es távra jöttek: Vinatti, Soós Ádám, Zöldfülű, R.Gellért, NeverFeri, Bubu,Repkény és én már itt vagyunk. A személyvonattal érkezik majd a mezőny másik része: régészlány és sétáLós bácsi, Wagner Ádám, Nagy László, valamint Vakond87 és CSÁ és Kukkmeister urak. Remélem, nem hagytam ki senkit. Kitöltjük a nevezési lapokat, megkapjuk az itinert, ám a sajátságos viszonyokra való tekintettel a nevezési díj fizetését Magdi javaslatára a célra halasztjuk. Az itt készített fénykép tanúsága szerint szűk negyedórás csúszással indulunk el a túrán, kicsit sajnálom, hogy nem vártam még meg azt a két percnyi időt, amíg felbukkant a vonat, ami sétáLós bácsiékat hozta. Magyar idő szerint negyed hét van mivel a fényképzőgép óráját sem állítottam át, és az itiner szerint is Kárpátalján még a budapesti időt használják a hétköznapokban, a beszámolóban is ezt fogom megadni.
A túra elején szerencsére elég egyértelmű az útvonal, de még a rajt előtt úgy igazítottam a nejlontasakkal együtt kapott itinert, hogy a tasakot a pulóver zsebéből kivéve az egyik oldalon az aktuális (színes!) térképlap, a másik oldalon a leírás megfelelő részlete szerepeljen. A táv- és szintadatok, a szintmetszet megtekintéséhez szükség lehet ugyan lapozgatásra, de a főbb paramétereket könnyű fejben tartani. Különösen a túra elején: a 452 méteren fekvő Volócról fel kell jutni az 1596 m magas Nagymagashegyre (Velikij Verh). Az első öt kilométer az, ami igazán húzós, erre 710 m szintemelkedés jut, a maradék majd szépen eloszlik, de ennyire ne siessünk előre. Aluljáróval keresztezzük a vasutat, mellettünk, fentebb halványzöldre festett templom ékeskedik, az utca felől kegyhellyel tuningolva. A túloldalon talán iskola, az épület falán szocreál freskó. Villanyoszlopra festett, 15-ös számú sárga sáv jelzés irányít ki a településről, kényelmesen emelkedő gyalogösvényen hagyjuk magunk mögött Volóc házait. Mögöttünk templomtorony, amögött a településtől északra emelkedő hátság, egy gáztovábbító kompresszorállomás óriási épületeivel. Látszik mögötte a vízválasztó gerince ő ma még előkerül később, hiszen azon a gerincen, tőlünk északra találjuk a Vereckei-hágót. Most azonban dél felé haladunk, neki egyenesen a Borzsa-havasnak.
Tágasabb rétre érkezünk, tehenek legelésznek az út mellett. Előttünk a hegyek gyorsan mozgó felhőtakaróba burkolóznak. Itt még érezni az esti eső hatását, a páratartalom a lehetséges maximum környékén jár, meleg van, sűrű a levegő. A lassan szétszakadó mezőny az erdőbe érve újra feltorlódik. Meredek, vízmosásos völgyben caplatunk fölfelé, kidőlt fákat kerülgetünk. Repkény megáll, pulóveretlenedik, majd sétálunk tovább, meg-megállva, kortyolva néhányat. Bubu közben előrehúz, minket pedig utolérnek Wagner Ádámék, mint két, majdani első beérkező. A soros felhő tetejénél járhatunk, élesen látszik a vonal, ami a páramentes és a párás szakaszt határolja. Megérkezik régészlány és sétáLós bácsi, elmesélik dióhéjban az utazás során keletkezett nehézségeket. Szerencsére sikerült felszállniuk Csapon a Lavocsnéig közlekedő elektricskára, amely rendes vonatként csak Munkácstól közlekedik, addig szerelvénymenetként megy. A várható tájékozódási problémák megszüntetését megcélozva sétáLós bácsi narancssárga jelzőpöttyöket és iránymutató nyilakat fog az úton néha festeni így tájékozódási problémák az egész túra során nem is fognak adódni. Kíváncsi vagyok, ha egy kellően elszánt helybéli elkezdi követni a még kb. egy hétig látható nyilakat és pöttyöket, mennyire lepődik majd meg, ha körbeér. Elérjük az erdőhatárt, hátulról ismerős hang kiált fel: Helló Kékdroid!, Vakond87 érkezik, mögötte szorosan CSÁ és Kukkmeister. Rápillantok a térképre, már nincs messze a Temnatik előhegyén álló kereszt, az első ellenőrzőpont. Áfonyásban sétálunk tovább, az ösvény vége egyre erősebb emelkedővel jut fel a nagyjából nyolc méter magas kereszthez. Még itt érjük az indulófélben lévő mezőnyt, megállok, megvárom az emelkedőn kissé lelassult Kerek repkényt. Közben felírom az ellenőrző-kérdésre a helyes választ, felidézve, hogy az i az önmagában egy szó. Innen érdemes körülnézni: dél felé a Temnatik fő csúcsa látható, délnyugatra tőlünk pedig a hegység további részei. Ezzel szemben észak felé látszik egész Volóc és a Vecse völgye. Kicsomagoljuk a tegnap, Csapon vett reggelit. A szamócás lekvárral töltött bukta szerencsésebb választás volt Repkénynek, mint nekem a túrós-mazsolás valami, amelynek a tésztája olyan tömött, hogy alig tudok legyűrni egy-egy falatot.
Kellemes gerincúton, szélárnyékban sétálunk át a Temnatik csúcsára. A hegygerincen alig nő mutatóba néhány csenevész bokor vagy fa, azok is jellemzően a védettebbnek tűnő, keleti oldalon láthatóak. A tetőről ismét pazar körpanoráma terül elénk, ha másért nem, már ezért is érdemes idelátogatni nem egy szokványos turisztikai célpont, az biztos. Új tájelemként megjelenik előttünk a Plaj 1330 méteres csúcsa, rajta egy rakétabázisnak is beillő meteorológiai állomással. Mögötte a gerinc folyamatos emelkedőjének a végét a Nagymagashegy jelzi, egyelőre még alig néhány apró felhőpamaccsal körülvéve. A Nagymagashegytől délre a Borzsa-havas legmagasabb pontja, az 1681 méteres Asztag (Sztij) látható, meredek, vízmosások szabdalta oldalával. Most szerencsére napsütötte időnk van, erős déli szél fúj, de a láthatáron mindenütt felhők tornyosulnak. Ez a helyzet kora estig nem is igen változik: ahol nincs szél, ott kegyetlenül meleg van és sűrű a levegő. Szerencsére a legtöbb hegygerincen kapunk majd némi hűsítő szellőt. Áthosszantolunk a Plaj alatti nyeregbe, előttünk néhány túrázót látunk felbukkanni, apró, mozgó pontokként. Lemérem, tíz-tizenkét perces lemaradással követjük őket. A nyílt gerinc előnye, hogy kis odafigyeléssel sokakat észre lehet venni, ha egy másik hegy éppen nem takarja. Felsétálunk a Plajra, a meteorológiai állomásnál az itiner által írt őrkutyával nem találkozunk, látunk viszont egy piros arcú bácsit, aki vélhetően ezen kutya etetését oldja meg, lábasból kikotort ételmaradék felhasználásával. (Hacsak nem eleve a kutyának főzött, akkor az ételmaradék megnevezés nem helytálló.) A nagyjából könnyen beazonosítható dolgok adótorony, csapadékmérő, szélmérő stb. - mellett néhány rejtélyes eredetű eszközt is látni. Áll továbbá a tetőn egy emlékmű és egy kereszt is. No meg persze a csodálatos kilátásról is meg kell emlékezni. Most még látszik az Asztag. Elhagyjuk a Plaj tetejét, egyre erősödő déli szélben baktatunk a Nagymagashegy felé. Néha felfedezek egy sárga jelzést és sétáLós bácsi néhány helyre fújt narancsszín pöttyöt is. Beszélgetni csak kiabálva tudunk, Repkény előreküld, azt mondja, várjam meg nyugodtan a csúcson. Így is teszek, néha hátranézek, megvan-e még. Meredek, ám kényelmesen járható út vezet fel a hegycsúcsra. Ha nem lenne a felhő és az erős szél, akkor egész biztos rengeteget fotóznék, de a felhőtől nincs semmi kilátás, a szélben pedig alig bírom tartani a fényképezőgépet. Azért készítek egy-két képet a csúcson álló fémtákolmányról és a tákolmányra erősített szolgáltatásról. Savanykás gumicukor és mézeskalács jár, jut is, marad is elven vételezek belőle. Megérkezik Repkény, a kettőnk által alkotott szélárnyékban megválaszoljuk az ellenőrzőpontként működő kérdést. Szűk négy óra alatt jöttünk 12,3 km-t, ez nem túl fényes sebesség, de itt még úgy sejtjük, hogy a túra végén nem lesznek problémáink a szintidővel. A kedves Olvasó ebből a megfogalmazásból már láthatja, hogy de igen, lesznek.
Visszakötözzük a szolgáltatást a fémszerkezethez és elindulunk, egyelőre tovább a gerincen dél felé. Néha kicsit kevésbé vagyunk benne a felhőben, néha pedig jobban. A nem szűnő déli szél itt mintha délnyugatról fújna, az egyik oldalam ugyanis csurom vizes, míg a másik nem. A gerinc egy egészen jól látható helyen szétválik, az egyik irány az Asztag keskeny gerince felé, délnyugatra vezet, míg a másik délkeletre, ahol majd egyszer, valahol találkozik a Nagyszőlősi-hegységgel. Mi egy ideig délkelet felé tartunk, majd ezt az ágat is elhagyjuk egy villámsújtotta áfonyásnál. Meredek csapás indul északkelet felé, előttünk a mélyben Fülöpfalva házai látszanak, és lassacskán kiérünk a felhőből. A szélvédett oldalban egyből melegem kezd lenni, nagyon, és erre a lejtő dőlésszöge is rásegít. Sikerül egy helyen seggreülni egy elég bonyolult koreográfia megvalósításának a végén. VÍZ felirat mutat egy forrás felé, nem sokkal az erdőhatár felett. Előbányászom a bögrét a hátizsákból, betocsogok a vízhez, megvárom, amíg megtelik. Közben próbálom minél kevésbé hagyni, hogy a szélvédettséggel együtt járó mindenféle röpködő nyavalya összecsípjen. A forrásnál tett látogatás megérte, finom, jéghideg víz a jutalom. Iszunk mindketten, sokat, aztán folytatódik az ereszkedés. Az erdő elérésekor észrevehető az ösvényben némi kísérlet egy szerpentinút kialakítására. Zúgó vízeséshez érkezünk, átkelünk a patakon, rövid időre se nem emelkedik, se nem lejt az út. Csodálatos. Kiérünk egy rétre, sátorozók piknikeznek a túlsó végében, de mi nem a rét folytatásaként jelentkező utat választjuk, hanem betérünk a patak völgyébe és újra átkelünk a vízen. A pöttyök az ideális lépéseket is mutatják. Szűk, egynyomos ösvényen csoszogunk tovább óvatosan, alattunk a völgy meredeken és határozottan mélyül. Néhány kidőlt fa nehezíti a haladást, átmászni már nem tudok rajta, átbújni pedig meglehetősen nehéz. Valahogy megoldom. Alattunk egyre erősödik a Sipot-vízesés zaja, majd meglátjuk a vízesést is. Néhány alak fürdőzik benne, ránézésre felismerem sétáLós bácsit, valószínűleg ezúttal nem tette ki a szemüvegét a megsemmisülés veszélyének. Egy kiránduló ránk néz, kérdőn mond valamit, de egyrészt a víz robajától, másrészt a nyelvtudás hiánya miatt egy szavát sem értem. Kiépített ösvény kezdődik, ezen sétálunk le a vízesés aljához, majd fel a kőlapokon a vízeséshez. Kisgyerekes szülők fotózkodnak, Repkényt kérik meg egy közös, családi kép elkészítésére. Bubu, akit szintén itt találunk, kettőnkről készít közös képet, majd immár hármasban haladunk tovább.
Ez az egyetlen hely a mai túra során, ahol komolyabb kirándulóforgalommal találkozunk. (Vélhetően a Vereckei-hágóhoz is mennek turisták, akár gyalog, akár buszokkal, de a mi majdani ottjártunk időpontja a szervezett kirándulások általános intervallumán kívül esik.) Ráadásul egyszerre jó sokan is vannak, igaz, még így sem látni egy Szalajka-völgy, vagy egy Dobogókő látogatottságát. Lentebb festett fatáblákon a helybéli állatállomány néhány kiemelt példányát látjuk: hiúz, szarvas, miegyéb. A szarvasos (itineren: őzikés) tábla szolgál az ellenőrző kérdésre válasszal. A tábláknál fiatal társaság zenél, aranyosak: két fiú gitárral, egy lány furulyával ül, vidám dallamot játszanak. Amikor az egyik srác elkezd valamit lalalázni hozzá, az már inkább hamis. Lentebb néhány árusnál lehet saslikot, üdítőket, miegyebet venni, még lentebb fizetőkaput találunk. Fölfelé jövet fizetni kell, gondolom a parkolásért, behajtásért. A fizetőkapu előtt vendéglőt találunk, betérünk. Eleinte nehezen jutunk dűlőre a csaposnénivel, kávét meg üdítőt még csak tudok kérni, de ennivalót is szeretnénk, az pedig már nehezebb feladat. Az egyetlen, odabent ücsörgő vendég, egy hatvanévesforma bácsi ekkor magyarul megszólal és segít áthidalni a nyelvi akadályokat. Bubu még bélyegzőt is kerít, amelyet enyhe gyanakvással, de adnak: itinerre, túrajelentésre, Ezrednyitós füzetre. Enni borscsot kérünk Bubuval, Repkény pedig bablevest. Elképesztően jólesik. A leves után kávé+kóla kombináció csúszik le. A kávé jó erős. Még ebéd előtt egy jópofa cirmos jön hozzánk, Repkény megsimogatja és rögtön talál is benne egy kullancsot. Nem ez lehet az első eset, mert a jószág nyugodtan tűri az élősködő eltávolítását. Az idő vészesen fogy, fizetünk, lelépünk. Szerencsére sétáLós bácsiék a vízesés óta újra elénk kerültek, így az eredeti útvonal tovább követhető a Sipottól a Volóci-hágóig ugyanis ez nehezen követhető, azonban a leírás tartalmaz egy alternatív kerülőt Fülöpfalva és Padóc felé, itt boltot és kocsmát is talál, akinek valamilyen hiánya adódik.
Mivel épp jóllaktunk és bőséges készletekkel rendelkezünk italból, maradunk az eredeti, nehezen követhető útvonalon. Elhagyjuk a vízeséshez vezető dózerutat, zsombékos ösvényen, elvizesedett réten gázolunk keresztül. Kicsit odébb építkezésbe botlunk, nem túl feltűnően megnéznek maguknak az építkezők. Elvileg ez jelzetlen szakasz, a sárga jelzés majd valahonnan a hegy felől fog érkezni később. Rétre érkezünk, gyönyörű a kilátás északkelet felé fenyvesek, hosszan elnyúló dombhátak, rétek. Néhány apró település is kivehető. Sípályához érkezünk, a felvonó állapota egyáltalán nem tűnik veszélyesnek, a pályát ránézésre közepes nehézségűnek mondanám. Mármint síléccel, mert gyalog, főleg ebben a dög melegben biztos nem szívesen sétálnék fel rajta. :) Nem sokkal odébb egy forrást találunk, egyetlen szabad palackunkat megtöltjük forrásvízzel. Ez a későbbiekben igen jó ötletnek bizonyul. Továbbsétálunk, balra, északkeletre megint néhány kellemes kilátás tárul elénk. Elérünk egy széles földutat, a leírás szerint ezen vezet a 19-es számú sárga sáv, és valóban. Előttünk aszfaltút kanyarog, mindkét irányból emelkedik egy parkolóig: ez a Volóci-hágó, 731 méter magasan járunk. A parkolóban nyitott csomagtartójú autó áll, mellette közepesen tanácstalan, fiatal srác. Megvagy, Szergej! Épp ideértünk pontzárásra, ennek láthatóan örül. Miközben lebélyegzi az itinert, kérdez valamit, nagyjából azt, hogy hányan jönnek még, és mikorra érnek ide. Az első kérdésre még el tudjuk mutogatni, hogy ketten, de a másodikra nehéz válaszolni. Pedig Bubu mindent megtesz a cél érdekében, hogy megértesse magát, de elég hamar látszik, hogy a szlovák és az ukrán nyelv ebben a néhány szóban nem hasonlít egymásra. Látva, hogy ezzel nem jutunk messzire, nem is forszírozza nagyon tovább a társalgást derék pontőrünk. Megkínál viszont ásványvízzel (egy palacknyit el is teszünk), kenyérrel, zsírral, kolbásszal. Egy keveset elfogadunk mindegyikből. Hét percnyi pihenő után továbbmegyünk. Tizenegy óránk van a maradék negyvennyolc kilométerre. Juj.
Rápillantok a bélyegzésre, az alsó sor arról tájékoztat, hogy túl vagy a nehezén, és még mosolyog is. Szeretném elhinni, hogy tényleg túl vagyok a nehezén. Keresztezzük a T0718-as országutat, a túloldalon egy mikrobusz áll meg, valószínűtlen mennyiségű kisgyerek zúdul le róla visítva és rohan a pihenőhelyen kialakított játszótér felé. Elsétálunk, nyitott hegygerinc következik, ezúttal hátba kapjuk a napsütést. A fényképezőgép nemigen tud mit kezdeni a fényviszonyokkal, lesz-ami-lesz alapon kattintgatok. Meg is látszik az eredményen. Elágazást jelez a festék, a 30-as táv itt válik el, hogy Zúgó falu felé kanyarodva jusson le Volócra. Távvezetéket keresztezünk, magasfeszültségűt, majd látványos, örökpanorámás útszakasz következik. A hosszan elnyúló hegyhát, amelyen haladunk, majdnem teljesen mentes mindenféle erdőtől, tehát a szélrózsa tetszőleges irányába tekintve gyönyörű kilátás tárul az ember elé. Mögöttünk a délelőtt végigjárt hegygerinc magasodik a Temnatikkal és a Nagymagasheggyel, előttünk a nap folyamán bejárandó útvonal húzódik. Az egyéb irányok pedig teljességgel ismeretlen, viszont rendkívül érdekes hegyvonulatokat mutatnak meg a térkép szerint kelet-délkelet felé tekintve a Máramarosi-havasokat, nyugat felé tekintve a Róna-havast látjuk. Az itiner többször megemlíti a jellegzetes alakú Pokol-bércet (Pikuj), s valóban, visszatérő motívuma lesz a látott tájnak. Mellettünk jobbra völgy húzódik, benne laza szerkezetű, apró falu: Roztoka. Világoskék templom virít valahol a település közepe táján. A virágos rétet, amelyen eddig haladtunk, fenyves kezdi lassan felváltani, s bár a Nap állása miatt árnyékot nem ad, némileg legalább hűsít a levegőn.
Folyamatosan, lassan emelkedő út vezet minket tovább. Érintjük az itiner által is említett, lila színű keresztet csak véletlen pillantom meg, valamiért nagyobbra számítottam. Lilának viszont lila. Lehet, azt jelzi, hogy innentől vált egyet az emelkedő meredeksége és enyhe helyett erős lesz. A hosszú, több részletből álló kapaszkodó végén újfent nyitott hegygerincet találunk, körülöttünk a szokásos, még mindig lenyűgöző körkilátással. Tőlünk nyugatra a Kisszolyva felett húzódó, Csap-Lemberg vasút egyik alagútjának a bejárata látszik. Megfelelő objektívvel ez kiváló vasútfotós hely lenne, így csak néhány elmosódott pacát sikerül fotóznom, amelyek vélhetően egy-egy VL11-est kellene, hogy mutassanak. Halad egy hosszabb motorvonat is, ER-2, vagy EP2LT, de alakjából ítélve inkább az utóbbi. A vasútra később még lesz pár alkalom letekinteni, egy-egy nyílt helyen vezető ív lesz látható majd. Szerencsére a forgalom nem napi néhány pár bézében és heti egy tolatós tehervonatban merül ki, a vonatok zaja néha felhallatszik a hegyekbe. Sétálunk tovább a virágos gerincen, folyamatosan emelkedő utunk erdőbe érkezik és felérünk a Rabocsin nevű hegyre, tszf. 1009 m. Emlékművet találunk, amely egyben az ellenőrzőpont is, önkiszolgáló módon működik, az emlékmű feliratának felső sorában lévő karaktereket kell megszámolni. Sajnos hosszabb pihenőre itt sincs lehetőség, egyrészt, mert fogy az idő, másrészt, mert megszámlálhatatlan sok rovar vesz körül minket. Ez idáig sem volt másképp, ha erdős szakaszon haladtunk. Repkény kinyittatja az otthonról hozott üdítőt, iszunk pár kortyot.
Hosszabb erdős szakasz következik, észak felé bandukolunk rajta és kelet felé adódik néha kilátás, a Keleti-Beszkidek felé. Egy rétnél segítő kezek félbevágtak egy, az útra dőlt fát, így nem kell mindenfelé manőverezni. SétáLós bácsiék mosolygós fejet fújtak a tönkre, a keletkezett alak egy axolotlra hasonlít Repkény szerint. Pár lépéssel odébb a H2O jel villan fel a földön, iránymutató nyíllal. Bubuval ledöcögünk vizet vételezni, Repkény az úton marad és rovarban szegényebb megállási helyszínt keres. A csobogós-merítős forrás vize tiszta és jéghideg, megtelik vele egy félliteres vizespalack. Ismét nyitott szakaszra érkezünk, a kelet felé húzódó völgy aljában Kisszolyva, Zúgó, Volóc épületeit látni. Fiatal fenyves mellé érkezünk, jobbról valami út is becsatlakozik: ez a történelmi magyar határ, a Kárpátok vízválasztója. Tőlünk jobbra a Dnyeszter felé folynak a vizek, tőlünk balra a Kárpát-medencébe, a Tiszán keresztül a Duna felé. Előttünk a Kisszolyvai-hágóra látunk le, kényelmes ereszkedéssel le is sétálunk. A hágóban alattunk vasúti alagút húzódik, 1750 m hosszú. Gázvezetékhez tartozó dobozok, a vasúti villamos hálózat megkerülő vezetéke, egyéb villamos távvezeték lelhető még fel itt. Amint azt Bubu kihangsúlyozta, út nincs, hacsak nem tekintjük országútnak azt a csoffadt, erősen vízmosta szekérutat, amely Kisszolyva felől érkezik és Oporecre ereszkedik le. A miheztartás végett az autóstérképek ide másodrendű főutat jeleznek. (Igaz, az 1:50000-es ukrán turistatérkép szerint ez már burkolat nélküli út.) Jelzésváltást hajtunk végre, bár ebből túl sokat nehéz észrevenni: az eddig követett 19-es sárga sáv helyett a 14-es sárga sávra térünk rá, az itiner ki is hangsúlyozza, hogy véletlen se kelet felé kanyarodjunk rajta. Mivel a környékhez képest még a Cserehát is jól jelzett vidéknek számít, ezután is inkább lehet a leírásra és a narancsszín iránymutatásra hagyatkozni, mint a helyi turistajelekre. A másik jelentős könnyítés a navigációban, hogy végig hegygerincen megyünk, amelyről a letérés eléggé feltűnő mutatvány.
Mivel a Kisszolyvai-hágó a nevéhez illően alacsonyabban van, mint a hegygerinc úgy általában, ezért természetesen felfelé kell indulni innen is. Az útvonal egykori határsáv-szerepe nagyjából kivehető, avatott szemek nyilván sok dolgot felismernének. Még nekem, laikusnak is észrevehető egyfajta sánc az út mentén, valamint néhány határozottabb árok, gödör, amelyekről lerí, hogy emberi kéz alakította olyanra őket, amilyenek lettek. A hágóból kikapaszkodva ismét a szokásos látvány tárul elénk: nyitott gerinc, néhol fenyvessel, körülöttünk kilátással. Ezen a túrán nem kell vadászni a látványos kilátóhelyeket, az útvonal bő háromnegyedét látványos kilátóhelynek lehet nevezni. A gerincen magányos quad parkol, használójára utaló jelet nem látni. Lehet, hogy itt parkolnak vele ki vinné el? A jármű után emelkedő következik, majd az út ellaposodik, kényelmesen sétálhatunk tovább. Nyájjal találkozunk, néhány, irántunk közömbös kecske és birka legelésznek egy pásztor és egy agresszív kiskutya őrizetében. A pásztor idős bácsi, igyekszik nem nagyon törődni velünk, a beszédünk hallatán azt is sejtheti, hogy úgysem értenénk egymást. Amikor a kutya veszélyes közelségbe kerül hozzánk, akkor talán azt mondja, hogy nem bánt a kutyus, talán azt, hogy takarodjunk a bús fenébe. A hangsúlyból és a metakommunikációból az előbbit tartom esélyesnek. Elsétálunk. Mellettünk jobbra ismét vasúti műtárgy bukkan fel, az oporeci viadukt képében. A zajból ítélve tehervonat zakatol keresztül rajta éppen, zöld dobozkákat követnek apró, barna dobozkák. Innen több nem látszik. Előttünk pedig a Javornik, meredek kaptatón érkezünk fel rá, ellépek Repkénytől, majd Bubutól is, szeretnék gyorsan fent lenni és leülni pár másodpercre.
A Javornikon, 1120 méter magasan még éppen elcsípem Vakondékat, a kezembe nyomják a szolgáltatást rejtő, kék nejlonzsákot és tovasietnek. CSÁnak és Kukkmeisternek ez az első hosszabb túrájuk (jól beleválasztottak :)), ahhoz képest egész jó állapotban vannak. A kék nejlonzsák tartalma sikeresen tereli el a figyelmemet az ellenőrző kérdésre adandó válasz megkereséséről. A pillecukrot és szezámmagos ropit tartalmazó szatyor egyelőre sokkal izgalmasabbnak tűnik, mint az, hogy milyen objektum van a csúcs közvetlen közelében, az úttól balra. Megérkezik Bubu, majd Kerek repkény is. Leülünk egy fatörzsre. Szétnézek a környéken, eleinte nem találom a keresett objektumot, és már majdnem tovább is megyünk, amikor Repkény felsétál a sáncszerűség tetejére és a túloldalon egy kidőlt oszlopra lel. Ez lesz a válasz, ami azért nem látszott, mert a számára ásott gödör kétszer akkora, mint amekkorára szükség van, ráadásul csak húsz centi mély. Elégedetten karikázhatjuk be a helyes választ. A túra féltávjánál tartunk, talán kicsit előrébb, a szintemelkedésből már nincs sok hátra, az induláskor délután öt óra van. Ha oda akarunk érni pontzárásra a Vereckei-hágóba, akkor fel kell kötni a gatyánkat és menni, nagyon.
A Javornikról szép, kényelmes út vezet lefelé, egy időre elhagyjuk a vízválasztó gerincet, amely itt nyugat felé fordul, Verkhnyacska falu felett húzódik tovább. A túra régi változata is arra haladt, a kornai elágazástól (később mi is járunk majd ott) a Vereckei-hágóig hosszú oda-visszával. Most szerencsére ilyen megpróbáltatásoknak nem leszünk kitéve, inkább észak felé követünk egy hivatalosan jelzetlen hegygerincet. Mellettünk az oporeci viaduktra nyílik szerencsésebb kilátás, ismét tehervonat látszik, tológéppel, amely itt, a lejtőn már vélhetően a fékezésbe segít be. Ballagunk tovább, sietősen haladunk, amennyire ezt a terepviszonyok megengedik. Benőttebb, de még így sem susnyás úton tartunk észak felé, a rovarpopuláció miatt még fényképezni sem állok meg gyakran, az elkészült képek egy részén így is ott feketéllik egy-egy jószág. Lesétálunk a Verkhnyacskai-hágóba (nem ez a neve, de ez a falu van közel), itt egy murvás út kel át a hegyen, hogy a keleti oldalon Lavocsnéba ereszkedjen le. Már messziről látszott a 750 kV-os távvezeték, egy darabig a nyiladékban haladunk, erős sistergés kísér. Alig teszünk meg száz métert Albertirsa felé (igen, ez a Sóút túrákról is ismerős vezeték!), és újra emelkedő útra térünk, fenyvesbe sétálunk be. Az eleinte igen kellemes sétaút hamar akadálypálya jelleget ölt, kidőlt fákat kerülgetünk, majd újra felmászunk a hegyre és megcélozzuk a Sztanesa nevű tetőt. Szerencsére itt sincs gond a tájékozódással, a pettyek önmagukban is elegendőek lennének, ehhez csak afféle szórakoztatásként olvasom fel az itiner megfelelő passzusát.
Felsétálunk a Sztanesa hátára, maga a csúcs most nem érdekel annyira minket. Körülnézve ismét szép kilátás fogad, főleg, hogy a napállás miatt már szebben fotózható a Borzsa-havas rettenet nagy tömbje. Meglehetősen távolinak tűnik, pedig légvonalban nincs 20 km-re. Tovább sétálunk észak felé, egy enyhébb kaptató vezet a Plaj lapos tetejére, majd jól leereszkedünk egy kis nyeregbe. A mellettünk húzódó völgyön túl már látszik a Vereckei-hágó feletti tetőn épült egykori üdülőkomplexum (az emlékmű viszont ebből az irányból nem látható). Töküres az egész, a szétesés határán áll. Hosszan elhúzódó emelkedőn húzok előre a Berdo tetejére, már megint jó magasan vagyunk. A tetőn megvárom a többieket, a több pihenőre kiállt Repkényt és a füves útra panaszkodó Bubut. Eddig Bubu haladt elöl, meg néha Kerek repkény, most én veszem át a vontató szerepét, igyekszem nem túlságosan ellépni. A Berdóról lefelé igen szép rétet, völgy tetejét kerüljük meg, a túloldalon látom Vakondék trióját haladni. Átvágni a réten egyrészt nem lenne etikus, másrészt valószínűleg zsombékos, vizes a talaj, tehát nem is érdemes. Szép ívet írunk le az innen lefutó völgyfő körül ha minden igaz, a Roztoka-patak ered errefelé, hogy a völgy aljában a környéken eredő Sztrij folyót táplálja. Az ív végén újabb emelkedőt kapunk, felsietek, a tetőn ugyanis a következő ellenőrzőpont vár. Ez a Kis-Berdo, kis kitérő vezet a csúcsra, ahol a kérdésre adandó egyik választ körbefújták jelölőfestékkel, és még néhány szem gumicukrot is találunk. Nemsokára felér Bubu, majd felcsoszog Kerekrepkény is. A helyszínre alkalmazandó megfejtés a törött befőttesüveg és az árok. Ránézek a szintmetszetre, csaknem öt kilométeres lejtő áll előttünk, minimális szintemelkedéssel fűszerezve. Nosza, csapjunk bele, két óra múlva bezár a pont a Vereckei-hágón.
A gumicukortól és a néhány perces ücsörgéstől megtáltosodott Kerek repkény megindul az úton, alig tudom tartani a lépést vele. A Kis-Berdóval elhagyjuk a hegygerincet, hosszú, folyamatos lejtőn trappolunk a Sztrij völgyébe. Néhol kidőlt fákat kell kerülgetni, de szerencsére ez az állapot csak egy párszáz méteres szakaszra jellemző, amúgy lehet haladni. És mi haladunk, Bubuval a sarkunkban. Egy rétnél idős bácsi és fiatal nő legeltet tehéncsordát, barátságosan köszönnek vissza, a bácsi ráripakodik a pásztorkutyára, mire az fegyelmezetten visszakullog gazdájához. Átsétálunk a legelőnek használt réten, megtaláljuk a szakaszra előírt szintemelkedést is, fenyvesbe sétálunk fel rajta. A rétről már látszottak Zsupany község házai, most elkanyarodunk az eddig tartott déli iránytól és megcélozzuk a vízválasztót, egyenesen nyugat felé megyünk. Favágók által használt utakon haladunk, széles pocsolyákat kerülgetve. Előttünk nyugaton és északon fehér, hatalmas felhők gomolyognak, közöttük tűzpirosan világít a lemenő Nap. Tágas rétre érkezünk Zsupany határában, a falu szélétől nem messze ereszkedünk le a völgyben futó útra. Három sávnyi széles, murvás utat kell elképzelni, két-három jármű húz el mellettünk, amíg járjuk, ezek közül az egyik egy gyönyörű Kraz. Megvárom Bubut, a közben eltelő időt arra használom, hogy némi krémet vigyek fel a kidörzsölődött alkatrészekre. A folyón túl a völgy fölé magasodik a hágó, egyenesen nem ajánlott ebből az irányból megközelíteni, ugyanis a víz mély és erős sodrású. Marad tehát a murvás út, enyhe emelkedővel. Kerek repkény az emelkedő tetejénél, Klimec határában vár meg az árokparton ücsörögve. A falu határában szép szabályos névtábla áll, besétálunk a néhány, egymástól szokatlanul távol álló házból álló faluszélre. Elérjük az egykori moszkvai főutat a mostani Latorcafőnél kel át a Kárpátokon és megcélozzuk az innen már igazán közel lévő hágót.
Az itiner vízvételi lehetőségként kutat jelöl meg, de reménykedve az ellenőrzőponton esetleg hozzáférhető vízben, nem állunk meg tölteni. (No meg nálam még van egy bontatlan kétliteres palack.) Elhagyjuk a falut, hídon keresztezzük az észak felé elcsordogáló Sztrijt a hídra egy szívben B és V betűket fújt valamelyik útvonaljelölő. :) A túra útvonala levágja az országút hajtűkanyar-sorozatát, enyhe susnyásban kaptatunk fel a gerincre, amelyet végül a távvezetéknél érünk el. Háromnegyed kilenc van, még a zárás előtt sikerült idejutni. Őszinte meglepetésemre még találkozunk sétáLós bácsiék útjelölő csapatával, ők már elfelé jönnek a ponttól. Vakondék még fényképezkednek az emlékműnél, amikor megállunk az ellenőrzőponton. Géza, a pontőr ellát minket innivalóval és bélyegzéssel aztán Kerek repkénnyel kisétálunk az emlékműhöz. Felemelő érzés itt állni, igaz, részben azért is, mert már a nehezén tényleg túljutottunk. Ezt egészen addig gondoljuk, amíg fel nem villan egy villám, tőlünk nyugatra, körülbelül 20-25 km-re. Aztán még egy. És még egy. Eszembe jut, hogy az utolsó pár kilométert leszámítva Volócig egy nyílt, kitett hegygerincen fogunk túrázni. Ez viharban legalábbis rizikós lenne.
Visszasietünk a ponthoz, gyors továbbhaladásra ösztönözzük Bubut. Géza is csatlakozik, felkapunk néhány dolgot, ami nem fér be hozzá a pontőri felszerelésből jellemzően vizespalackokat. Előkészítem a fejlámpát, és mivel Kerek repkény nem találja a sajátját, ezért a kézilámpámat az ő kezébe nyomom. A vihar valahogy közelebb osont azóta, hogy először észleltük. Lesétálunk az önmagában semmi különlegessel nem szolgáló Vereckei-hágóba a honfoglalási emlékmű magasabban, szép kilátást nyújtó helyen van , megcélozzuk a szállodasort. Néhányan teherautóra rakodnak, a hangokból ítélve valami nagyot és nehezet. Elsétálunk mellettük, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ők szürkületkor végeznek kétes bontási műveletet, mi pedig vihar idején kirándulgatunk a hegyen. Akad néhány, egész jól kinéző építmény is, meg a tető közelében egy lepusztult üdülő, amely körülbelül két egész méter széles, viszont szép hosszú. Télen alaposan megvizsgáltuk, most erre sajnos nincs idő, meg a kilátás is korlátozott lenne a leszálló este miatt. Ezt az emelkedőt már alig néhány fogja követni, Volócig szinte végig lejt az út, vagy szintben haladunk. Most ráadásul elég gyorsan tesszük ezt, a villámok sűrűsége és közelsége kellő indok a nagy sebességre. Bubuék is beérnek, nekik sem tetszik az a perspektíva, hogy rommá ázunk, esetleg még valami villámvédett helyre is kell húzódnunk. A zivatarfelhő mögöttünk-mellettünk Enterprise-űrhajó alakot vesz föl, a felhő széle velünk jár egy vonalban, egy-két völggyel nyugatra. Menekülünk a vihar elől. A haladást eleinte lassította az úton fekvő néhány nagy pocsolya, de ezek száma egyre csökken, ahogy haladunk dél felé. Mellénk ért a vihar, de egyelőre nem akar közeledni, inkább lassan mögénk húzódik. Nagyjából másodpercenként villámlik egyet sétáLós bácsi elvileg készített videót róla, hátha felteszi majd valahová.
Trappolunk dél felé, teljesen besötétedik, csak a villámok fénye világítja be a tájat, furcsa, vad stroboszkópként. Valahogy nem foglalkozom most a kidörzsölődött combommal. Repkénynek meg kell állnia, leül, leragasztja a szétdörzsölődött bokáját, készít egy gyors fényképet a viharról. Csodálom a nyugalmát. Elérünk egy emlékkeresztet, majd az albertirsai távvezetéket. Hangosan zúg felettünk. Hasítunk tovább, lassan 100-150 méterre elszakadunk Bubuéktól, előttünk meglátjuk Vakond csapatának a lámpáit. Közeledünk a kornai elágazáshoz, a maradék minimális szintemelkedés egy részét itt kell leküzdeni. A villámlás mintha megrekedt volna a gerinc északi végében, egy ideje nem közeledik tovább. Ugyanakkor jóval távolabb, nyugat-északnyugati irányban megjelent egy másik vihar, de amiatt még ráérünk izgulni. Elérjük az elágazást, útjelző tábláról kell leolvasni az ellenőrző kérdés válaszát. Menet közben karikázom be a választ. Itt az itiner szerint elhagyjuk a vízválasztót tényleg, a főgerinc itt húz tovább, a Javornik felé. Nem válik egyszerűbbé a helyzet, sietünk tovább. Mellettünk, a Berdo-Javornik gerincen valahol fény pislákol. Pásztorszállás lehet? Előttünk szerencsére csillagos az ég, enyhe déli szél fúj a Nagymagashegy felől, amely óriási, sötét tömbként tornyosul a Volócot rejtő völgy fölé. A Plaj tetején található meteorológiai állomás fényei kivehetőek, ha halványan is. Határozott, jól követhető úton menetelünk tovább, lassan egyre közelebb kerülünk a Volóc feletti kompresszorállomáshoz. Egy helyen, egy erdőfolt kerülésekor kell csak beleolvasnom a leírásba, amúgy követjük Vakondékat és néha visszalámpázunk a mögöttünk haladó Bubuéknak.
Határozott, meredek lejtőre érkezünk, mellettünk bekerített terület, a gázállomás egyik rejtélyes létesítménye. A leírás bőségesen részletezi, hogy az út melyik oldalán mit látunk. Az információ ilyen gazdagsága egyfelől hasznos, másfelől viszont semmit nem látunk ezekből. Mellettünk érdekes hang zörög a sötétben, mintha béka lenne, de valami nem stimmel a hangjában. A téli, de nappali képek alapján akár az út szélén sorakozó létesítményektől is származhatott a különös hangjelzés. A leírásban említett egyik oszlopnál Repkény leül egy rövidebb szusszanásnyi pihenőre. Megállok vele, most jön a tájékozódásilag trükkös rész, megvárom. Ő megvizsgálja a sarkát, eszünk pár falatot és iszunk némi vizet hozzá. Közben Bubuék utolérnek és tovább is baktatnak. Megcsodálom a betontömbre festett sárga jelzést, ritka példány ez. Rövidesen a mezőny után eredünk, nehézkesen veszem fel az idáig tartott sebességet. Pedig a gyorsaság csak látszólagos: a kornai útjelző óta eléggé lelassultunk, remélve, hogy a vihar talán mögöttünk fog maradni. Már majdnem elérjük a gázfogadó létesítmény szélét, amikor hirtelen irányváltásra szólít fel a leírás és a festett pötty. Lekanyarodunk Kanora felé, ami már szinte Volóc. Meredek, sáros és tehénlepényes utca vezet a faluba, talán sosincs vége. A lejtőn érjük utol Bubut és Gézát, majd lecsorgunk szépen a gyér közvilágítással rendelkező településre.
Az érkezési ponttól nem messze, egy utcasarkon találjuk az utolsó ellenőrzőpontot, egy gazdagon díszített kegyhelyet. Bekarikázzuk a helyes választ a kérdésre és továbbsétálunk a kies kanorai főutcán. Egy háznál buli hangjait halljuk, néhány menő arc tuningolt Ladával rodeózik fel-alá a sáros utcán. Találunk egy boltot is, ezt az itiner is megemlíti, de most nincs idő már betérni: sietünk, mert szeretnék éjfél előtt megérkezni. A szintidő azért szintidő. Kisietünk Volóc főútjára, balra, kelet felé fordulunk és sietünk tovább. Elhagyjuk a tegnap este megismert épületeket, némelyik elég jellegzetes ahhoz, hogy emlékezzek rá. Azt tudom, hogy a kisüzem után jön egy panzió, ami még nem az, a második viszont már igen. Percre pontosan éjfélkor berobogunk a hátsó udvarba, az egyik épület teraszán vannak a többiek célba érkezünk.
A már beérkezettek éppen esznek, fürdenek vagy csak úgy csoffadoznak kivéve Lacit, aki a 30-as táv után már fürödhetett, ehetett és alhatott is, amíg fel nem ébredt az érkezőkre. Utánunk nem sokkal suhannak be Bubuék, majd a bolt szolgáltatásait igénybe vevő Vakondék. Wagner Ádámék, mint első beérkezők már elmentek a Volócon éjféltájt megálló Tisza gyorsvonathoz. Kapunk Magditól elsőrangú borscsot, az első tányér után fizetem a szállást és a nevezési díjat, felmegyünk zuhanyozni, majd visszatérünk még egy adagért. Még beszélgetünk egy darabig, végül mély, zavartalan álomba merülök a kényelmes ágyban.
Hazavonatozás és a beszámoló vége
Reggel vonuló tehervonatokra ébredek. A Pokol-bércet megcélzó expedíció Hevér Éva, régészlány, sétáLós bácsi, Bubu már útra kelt, Vinattiék pedig Munkács várát célozzák meg. Lacival és Kerek repkénnyel elbúcsúzunk tőlük, majd Magditól is. Tőle viszont, mint kiderül, csak egy kis időre válunk el. Besétálunk a vasútállomásra, kényelmesen, hiszen nincs hová sietni, a vonatunk csak tíz óra körül indul. A pénztárosnő javaslatára ráadásul mégis a közvetlen csapi gyorsvonatba veszünk jegyet, annyiban mindenképp igaza van, hogy a csomagokkal azon jobban elférünk, mint az elektricskákon. Iszunk kávét, veszünk vizet az útra, meg aprósütit, ami nagyon finom. Elhalad néhány vonat, majd megérkeznek Magdiék, aztán Vakondék, ők mind eleve a gyorsvonattal számoltak. Az ideúton megismert gép, a VL10-1483 vontatja a 107-es számú, Odessza-Ungvár között közlekedő gyorsvonatot, amely tíz perc körüli késéssel áll meg Volócon. A jegyünk az 1-es kocsiba szól, ez szintén egylégterű háló, mint idefelé, a kocsikísérő fazon pedig nyugodtan mehetne statisztának a Fekete-tenger kalózai című filmhez, ha lenne olyan. A szellőzés ebben a kocsiban sem tekinthető megoldottnak, viszont az ablakok szép tiszták, tűrhető fényképeket lehet készíteni bentről. Szolyva után Karpati megállóhelyen is megállunk, majd Munkácson az utasok nagyrésze leszáll. Bátyú után az idefelé előadott zötykölődés helyett mintha gyorsabban haladnánk, de ezt talán csak úgy akarom érezni. Csapon a sor már feltorlódott az útlevél-ellenőrzéshez és a nemzetközi jegyvásárláshoz. Beállunk mi is, mert hiába van retúrjegyünk, az ukrán vasút valamiért állomáshasználati díjat fizettet az utasokkal, ami 7,5 hrivnyát kóstál. Ez a lehúzás minősített esete. Összefutunk a Lemberg felől érkező, ideúton megismert focirajongó párocskával, ők például nem tudtak a büntifizetésről, vissza is küldik őket a pénztárhoz, ahol Laci kölcsönöz nekik megfelelő mennyiségű helyi pénzt. A vámnál a marcona, velem egy magasságú tisztviselőnő élénk érdeklődést mutat a táskám iránt (Azt kinyit.), csak akkor nyugszik meg, amikor elkezdem teljes lelkesedéssel magyarázni magyarul az itinert, a térképet, a többi térképet, ami nálam van. Ezután az útlevélvizsgálat tényleg csak pár másodpercig tart. Repkény szintén simán átjön, a két fociszurkoló is feltűnik, hogy a srác arcán még nyomokban ott a festék viszont Laci csak nem bukkan fel. Végül kiderül, hogy a nála lévő pár szem köhögéscsillapító verte ki a biztosítékot (a fájdalomcsillapító érdekes módon nem), és ha már az ott volt, akkor tételesen átvizsgálták az egész holmiját.
Néhány percnyi várakozást követően rászabadítják a kb. ötven utast a magyar személyszállító vasúttársaság által biztosított egy szem Bhv-ra, aztán a 223-as Nagydácsia az idefelé megismert komótos sebességgel átdöcög velünk Magyarországra. A pontosan kettő órakor induló Bereg IC-re már ideúton megvettük a helyjegyet, tehát talán érthető aggódással figyeljük, hogy a magyar határőrizeti szervek még annyira sem kapkodják el a munkát, mint ukrán kollégáik. A 13:35-kor, pontosan érkező vonatról végül 13:58-kor sikerül leszállni. Így a büfé meglátogatására már esély sincs, felszállunk az IC második, Bph jelű kocsijába, ez egy hagyományos termes kocsi, buszülésekkel, tehát a Bp kocsik kényelmét teljes mértékben nélkülözi. Szerencsére a léghűtő nem léhűtő üzemmódban pang, hanem valamennyire igyekszik tényleg hűteni a levegőt. Egészen Kisvárdáig kevesen utazunk. Kisvárdától sokan leszünk, Nyíregyházán pedig gyakorlatilag megtelik a vonat. Sajnos nem néztem meg a menetrendet eléggé, így későn kapcsolok, hogy a nyíregyházi tartózkodás alatt egy ételvásárlás is bőven belefért volna az időbe. Efeletti bánatomban elalszom, és csak Szolnok után kezdek ébredezni. Ferihegyen még közel pontosak vagyunk, a Kőbánya-Tehernél való cammogás, majd a Nyugati bejáratánál történő ácsorgás hatására 10 perc késéssel állunk meg a 13. vágányon. Megérkezünk.
Összefoglalásképpen mit is írhatnék? Először is köszönöm a rendezést Magdiéknak, az itiner elkészítését és a térképet külön sétáLós bácsinak. Köszönöm a társaságot Kerek repkénynek és Bubunak és laci069-nek az utazás során, és mindenkinek, akivel együtt haladtunk. Gratulálok mindenkinek! Pompásan éreztem magam a túrán, őszintén tudom ajánlani mindenkinek. Különleges útvonalon haladtunk, különleges helyeken jártunk, ahol a gyalogos turista sem gyakori látvány, a teljesítménytúrázó pedig egyenesen kuriózum. Az út gyönyörű és nem csak azért, mert az újdonság varázsa ezt mondatja velem, hanem, mert tényleg gyönyörű. Az itiner korrekt, a színes térkép korrekt, az útvonal kijelölésében nem volt hiba. Nyilván GPS-szel még egyszerűbb a tájékozódás. A rendezés körülményeinek ismeretében az emberes ellenőrzőpontok kis számán nem vagyok meglepve, mindkét pont a helyén volt és mindkét ponton kaphattunk ennivalót, de ami még fontosabb, vizet is. A szállás kényelmes és olcsó, az árszínvonal a boltokban néhol elérheti a hazait. A borscs finom. A cirill betűket pedig gyorsan megtanulja az is értelmezni, akinek sosem kellett ilyesmivel foglalkoznia. Lehet, hogy ismétlem magam, de a Kárpátok ezen szegletében rengeteg lehetőség van túrázás szempontjából. Kár lenne kihagyni.
Kaptárkőre két telekocsi hely kiadó Cegléd-Újszász, esetleg Cegléd-Nagykáta-Jászberény útvonalon, fél 8-as tervezett Egerbe érkezéssel és mondjuk este 6 körüli visszaindulással
10 Templom - Új túra a Balaton-felvidéken 2012. június 30-án.
Óbudaváron , és a környékező 9 faluban található,kijelölt 10 templomból kell minimum 6 templomot érinteni adott időn belül. Színes térképvázlatot kapnak a résztvevők. Szalagozás nincs, a túrázó által a legoptimálisabbnak vélt útvonalon kell a tetszőleges 6 (ill. több) templomot érinteni.
Béndek régi a középkortól lakott település volt Észak –Somogyban. A falu az 1980-as évekre teljesen elnéptelenedett. Mára csak a temető és a kápolna maradt meg. A házak eltűntek, a helyüket erdő vette át. A túra célja: A figyelem felhívása a kis kápolna megmentéséért. Az útvonal gyalog és kerékpárral is teljesíthető.
Palóc Expedíció, 1. bejárás: bár még odébb van augusztus 25., de az úttörő vállalkozás és a hosszú távok miatt nem lehet eléggé korán elkezdeni a szervezést, bejárásokat.
Mohoráig világosban jártuk be a 40-es távot, majd Nógrádmarcalig -egy német-portugál közös meccsnézés után a mohorai helyi erőkkel és az Unicum FC Mohora játékosaival- már sötétben mentünk, azaz álltunk a fák alá húzódva egy darabig, majd haladtunk is. Mohoráig porzott az út, csodaszép kilátás és kiválóan járható terep mindenütt, Nógrádmarcalig már a bejáráskor sikerült hozni az elvárt szintet: cikázó villámok, sár, többször mutattam be talajgyakorlatot, mindenünk elázott, s mivel világosban jó előzetesen felmérni a terepet, nem volt már száraz pontunk, eszközünk, reményünk, fáztunk, nem akartunk tovább ázni és villámoktól sújtva létezni (vagy épp nem...), az ésszerűség döntött: folyt. köv., elég volt 50 km, így megvártuk a hajnali első buszt a nyitott, de legalább fedett váróteremben (élmény volt az a közel 3 óra...).
Mindenesetre, amennyire nem járt részeken visz a túra, szerintem legalább akkora meglepetés lesz a táj maga. Addigra sok jelzést felújítunk majd (azaz tovább folytatjuk, idén már pingáltunk), de már így is vannak a közelmúltban felújított vagy újonnan festett részek, elég sok szakaszon kiváló a követhetőség.
Csesztvén az ígéretek szerint palóc népviseletbe öltözött pontőrök várják majd a népet.
Az ám! Igazán élvezetes volt! Örülök, hogy összefutottunk :) bár vártam, hogy kásőbb hátbavágtok, de szerintem elkerültük egymást (mi kavartunk a kilátó előtt, meg előbb is egy picit a nagyfesz oszlop előtt felmentünk...) Ezek szerint okés a lábad?
A Hit Pajzsa Nemzeti Egylet 2012. június 3-án rendezte meg első alkalommal a Trianon Emléktúrák teljesítménytúra sorozat első túráját. Három távot teljesíthettek a résztvevők. 7,5 km-en a Trianon Emlékséta, 16 km-en a Kis-kör, míg a 37 km-es távon a Nagy-kör résztvevői indulhattak el. Úgy gondolom, hogy első rendezésű túrához mérten jól sikerült a bemutatkozás. Beszéljenek a számok...
Trianon Emlékséta: nevezett: 6 fő, teljesítette: 6 fő
Trianon Emléktúra Kis-kör: nevezett: 22 fő, teljesítette: 22 fő
Trianon Emléktúrák Nagy-kör: nevezett: 18 fő, teljesítette: 13 fő
...5 fő még ma is az erdőt járja, de már megtalálták a tési kocsmát...
Információ: Orbán Imre (06-70-942-4410)vagy orban66@freemail.hu bakonyturistaja@googlemail.com
Tájékoztató a túrával kapcsolatban: A túrán csak előnevezéssel lehet részt venni. Előnevezni (július 1.-ig) a következő e-mail címen lehet: bakonyturistaja@googlemail.com. A túrák nevezési díja 600 Ft, mely magába foglalja az emléklap, kitűző, itiner és a szervezés díját. A teljesítménytúrán szolgáltatás, biztonsági ember nincs. Vízvételi lehetőség: Bad Deutsch Altenburg, Hainburg, Vörös-kereszt, Wolfsthal. A túráinkon mindenki a saját felelősségére vesz részt, az egylettől kártérítés nem igényelhető. A rajt helyszínére mindenki egyénileg utazik ki.
Támogatom az ötletet, de szerintem a hosszú távon (a HTMV mintájára) 90-100 km is elég lenne, mivel az is elég monoton idegölő az éjszakában, és arra még talán több jelentkező lenne mint 129 km-re... Bár én mindegyiket bevállalnám :)
Jómagam sem szimpatizáltam a HTMV túrával, sőt a hetven-nyolcvanvalahányadik kilóméter környékén azt is mondtam, hogy csak most az egyszer érjek be Szegedre, és soha többet nem jövök még a környékére sem, de egy hét elteltével már azt beszélgettük, hogy jövőre ismét megyünk :)
Azon a hétvégén lesz a Neváhej a choď aneb Stovka - Krátká, lehet, hogy ez néhány potenciális résztvevőt elvinne, kissé izgalmasabbnak tűnik még így látatlanba is, mint a Tonnakilométer sporttárs által felvázolt útvonal.
Szerintem 80 fő esetén már ki lehetne hozni nullásra, de csekély buktát is bevállalnék a buli kedvéért. Így 60 fő esetén már számíthatnátok rám.
Amúgy ma voltam egy bejáráson a vízügy erdészével. Nagyon hangulatosak a tisza árterek. Számos holtág és a zsír új nagykunsági árvízi tározó műtárgyai is "színesítik" az útvonalat.
Amúgy két évig én is azt mondtam, hogy egy túrára biztosan nem megyek el. Ez pedig a HTMV. Idén mégis elmentem és nem rossz. Sőt...
Az időzítés az akkor zajló többi túrát elnézve nem olyan rossz. A túra engem nem vonz, elég volt egy csepeli - részben - gáttúra ahhoz, hogy ebben biztos legyek.
Dani és Rudi valószínűleg mennének a hosszúra. ;-)
Mit szólnátok ahhoz, ha szeptember 29-én (Mihály napon) rendeznék egy túrát a HTMV mintájára, de egy kicsit "bevállalósabra".
Az útvonal nem túl komplikált. Szolnokról indulnánk a KÖTI-VIZIG székháztól, A Tisza gátján felsétálnánk a Tisza-tóig, ott átkelnénk a túloldalra, s a másik oldalon vissza. Ez "mindössze" 129 km gátjárás. Pazarul "változatos" útvonal. :-) Mi az Nektek? Lenne két résztáv is. A középső 94, a mini táv 60 km-es lenne.
Az EP-k hasonlóan gátőrházaknál lennének, de a célban olyan "tonnakilométeres" típusú vendéglátást is tervezek a résztvevőknek.
Vajon lenne igény egy ilyen őrültségre? Mi a véleményetek?
Banyek már megint a földön fekszem. Az én kövem nem görög tovább,
Elvis most festi .Feketére .közben persze dúdolgat magában: Paint it black.
Ismételjünk, a Mátra 115 Mátrakeresztesen kezdődik, addig csak egy dolgot mondhatok el: A rajtban még ott voltam meg még Hidegkúton is, aztán áttörtem, a másik oldalra, na ná, hogy Muzslán keresztül, de jelenleg Jim Morrisonnal ellentétben nekem lövésem sincs, hogyan fogok innét tovább indulni. Break on Through to the Other Side
A másik oldal, Diós patak, itt megrogytam, mint méteres hó a tavaszi napsütésben, próbálok aludni, tompa aggyal felfogom, hogy körülöttem azért nem áll meg az élet, jönnek-mennek a résztvevők, úton vannak, és Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál Jack Kerouac
Másfél, két órás didergős alvás után, elvonszoltam magam a tűzhöz, melegszem, kávét kortyolok, szalámis kenyeret majszolgatok, jelenleg bikinis csajok sem tudnának mozgásra bírni, nem tervezem a következő lépést, minek. Szaladnak a percek, mégis úgy érzem mintha az idő ráült volna a nyakamra. Közeli helyeken
Ülünk a tűz körül, hol többen, hol kevesebben. Mindenki elmeséli a kalandjait, hosszú az út, a leküzdött kilométerek meg-megszántják az ember. Ki tudja _hány inger_, éri az úton lévőt.
Wolf Kati: Vuk dala
Az egyik pontőr édesapjával beszélgetek, meséli a régi Mátra 115-ös kalandokat, helyi Betyár, fel sem merül benne, hogy nem fogok továbbmenni, hisz bennem, vagy talán nem akar lecipelni a hegyről. Megkérdezi, hogy ismerem-e a maradék szakaszt? - Ismerem. Válaszolok, majd hozzáteszem reménykedve:- Persze, nem bánnám, ha elhordtak volna egy-két hegyet - Nem! Hangzik a válasz.
Azok a hegyek még ma is állnak, Azok a folyók még ma is futnak, Az a csillag még ma is mutatja az utat, Az a nép még ma is él. P.Mobil Honfoglalás
Észre sem veszem, de elbóbiskolok, alszom egy sort. Mikor kinyitom, a szemem körülöttem alakot öltenek a fák, lassan kitépni magukat, az éjszaka sötét öleléséből. Repetázok a kávéból, kenyérből, közben lassan világosodik. Light in the black Rainbow
Most már nincs tovább, letelt az idő, indulni kell, közel öt órát feküdtem, ültem, melegedtem Diós pataknál. Time Pink Floyd
A rövid kaptató tetején meglátom Rózsa Zolit, vele küzdöm át a maradék szakasz, lépésről lépésre. Step by Step New Kids On The Block
KÖSZENET A RENDEZŐKNEK, SZERVEZŐKNEK, MIATTATOK SEM LEHETETT Szürdokpüspöki felé indulnom.
ÓRIÁSI HÁLA, és KÖSZÖNET A Diós-patak PONTŐREINEK, tartották bennem a hitet !
Búcsú dal:
2012-05-25-én Kísértük utolsó Útjára nagyimat. 92 évet élt, mikor utoljára beszéltem vele még akkor is tanított minket, unokáit. Az a szellemi örökségamit ránk hagyott hatalmas, kincs, és hatalmas felelősség, hisz nekünk kell továbbadni lányainknak, fiainknak.
A Mátra 115-ös utamat az Ő Emlékére ajánlom fel.
1. Paraméterek: első teljesítés, 28 óra 10 perc. Szerencsém volt, mert csak olyan bajom volt, amit elkerülhettem volna: talpégés, -zsibbadás, kislábujjon körömelverés. Utóbb kiderült, hogy még jelentős vízhólyag sem, ha időben lazítok a cipőfűzőn, akkor lehet, hogy ezt is megúszom.
2. Felkészülés: nevezés már tavaly, részvétel halasztva. Ősztől BEAC Maxi, Bakony 70, 001 izsiniK, Vulkán, Téli Mátra, Wass Albert, Mátrahegy, Juliánusz, Mátrabérc, K100, majd három kb. 55 ös résztávos bejárás az M115-ön. Meghajtva, ami belefér, mindegyik. Ezen kívül rengeteg memorizálás, térképböngészés, részletesen kiszámolt 29 órás itiner, 4 depócsomag, kipróbált ruházat, 50x félperces táskábanmatatás kizárva, előtte rendes kajálás stb.
3. Az örökérvényű tapasztalat ismét igaz: Ha éhes vagy, elvesztél. Ehhez ezen a túrán nagyon ügyesnek és önfegyelmezettnek kellene lenni, nekem nem is sikerült. Ez persze azt nem jelenti, hogy ha nem vagy éhes, akkor nem veszhetsz el, úgyhogy a szerencse részeként fogom fel, hogy nem volt sem izomgörcs, sem 30-35 körül a szokásos vészes elgyengülés, lelassulás. A végigzabálás hála a rendezőcsapatnak végigtolt.
A depók egyformák: fél liter rostos gyümölcslé, fél doboz kockasajt, egy banán és négy balaton-szelet. Ebből egy banán, az összes nápolyi, meg 3-4 kockasajt került haza, a többit azért magamba tömörítettem.
4.
Olvasva a beszámolókat, és feldolgozva néhány útközbeni találkozást, a másik örökérvényű tapasztalat is igaz: komoly teljesítménytúrateljesítés bejárás, vagy útbiztos társ nélkül bizonytalan. Fejből tudtam végigmenni, két luk volt benne: Hatökör ura előtt nem néztem fel, és elmentem jobbra Mezeiékkel, szerencsém volt, mert azonnal vissza lettünk kiabálva, a másik a Koncsúrok után, ahol szokatlanul elmosódottak voltak a jelzések, itt Kornél és András tolt át. Ettől függetlenül számtalanszor kiderült már, hogy még egy Sóbányás Muzslaoldal is könnyebben teljesíthető, ha az ember tudja, hogy mi lesz, és konkrétan tud szakaszolni. Ez a ttúrában kulcstényező!
5.
Tiszta hülyék vagyunk, hogy hagyjuk eltévedni az elsőteljesítő jelölteket.
Az egy objektív körülmény, hogy László Szilvi, (ő volt tavaly a leggyorsabban teljesítő hölgy, de akkor végig Jaat-tal ment) aki Kisnánán elporzott a mezőny elején, majd a Lipóton megint elporzott mellettem, aztán Lajosháza felé Yoyoval együtt harmadszor is elporzott, és utóbb kiderült, hogy Kornéllal (akinek simán összejött volna egy 25 órán belüli idő, így meg kevesebb mint egy órát vert rám) hármasban a Sombokornál nézték el az S4-et és kétszer jártak a Bükkfa kútnál, de engem is bosszant, hogy szép teljesítmények ilyen apró hibán úsznak el. (olyan ez, mint kajakoséknál a eperleves). Ha jövőre mégis megyek, akkor meghirdetem, hogy 29 órás igérvénnyel hegyi-(elsőteljesítő-)vezetést vállalok.
6.
A harmadik örökérvényű tapasztalat is igaz:
Túra közben az ember sokszor és sokáig gondolja úgy, hogy ez az utolsó. Most ez az érzés a Lipótra felfelé volt a legintenzívebb. Aztán oszlani kezdett, amikor Szorospatakon még reális esély volt a házig vilásgosban felérni és ez volt a legmeglepőbb a Muzslán sem jött vissza.
Hali! Szép lassan rájövök, kikkel mentem együtt :)) Nicket társítani polgári névhez és archoz....többtucatot..... szinte már művészet :P
Igen, ezt már én is írtam ide, hogy ez a legnagyobb játék a ttúrás világunkban.
Miután nekem megbízható valószínűséggel sikerült, segítek engemet beazonosítani.
Közbevetem: a többségi halmaz (férfi, úr, fiú) halmaz egyedei számára mindig külön akadályt jelent ha nőt, hölgyet, kisasszonyt, lányt próbál a nicknévvel párba hozni, hiszen alappól nemtársra gondol. A *kutya nálam alapból hímnemű, a *macska lenne alapból nőnemű.
A forráshoz kapcsolódva:
A [hidegkúti] turistaháznál alkalmi társaim rövid frissítés után továbbindulnak a hosszú távon, győzködnek kicsit, hogy menjek én is.
Én eközben Neked oldalvást ültem és az egyik győzködő voltam. Mondtad a Tápiót, és hogy idén ez az első túra. Aztán Kornél (fején kék mintás kendő) András (vöröses haj) és én (őszülő szakáll, szemüveg, a jobboldali hátizsákpánton lógó kisebb zászlószerű törülköző) valóban elindultunk. András álmosságán kívül semmi ürügyünk nem lett volna a lenevezésre. Avégén tulajdonképpen símán be is értünk mindhárman.
Nehéz elkezdeni. Sok minden kavarog az ember fejében ilyenkor. Ami tény: újkori történelem: 0 teljesítés. Volt, hogy 88-on indultam és azon is értem be (2009). Volt, hogy 115-ön vágtam neki a Hegynek és megint 88 lett belőle (2010). Akkoriban spílerek kevésbé látogatták még eme szivatást, így megeshetett, hogy mindkétszer elsőként szakíthattam át a 88-as célszalagot. De már a második esetben is hiányérzetem volt. Ez nem a 115. No, akkor majd 2011. A legnagyobb bukta. Papíron 55 lett belőle. Igaz, kb. 69-ig jutottam. Majd autóval a célba. Nem esett jól a taps. Sosem lesz ez már meg az új évezredben ? 2012.június 2. hajnal. Forgolódom az ágyban, pedig még van idő. Végre csipog az óra. Kelés. Mindent összekészítettem már jó előre. Ugrás be a kocsiba. Pesten felveszem Rushboyt, GJuditot, majd martyet és moiwat. Gurulunk. Göngyös. Abasár. Markaz. Domoszló, majd Fittipaldi-Vinatti letol egy Daciaval és megelőz. Ha előttem van, nincs esély beérni szintidőn belül. Ja, ez még nem az. Kisnána. Tömeg. Nevezünk, gyorsan. Már indulnék, de még nincs 7. Egyetlen probléma megoldását keresem már csak: hogy jut át a kocsi Tarjánba. (na és én ?) Elővillan matuspeti mint rendező, új oldaláról ismerem meg: van jogsija. Hoppá, a legideálisabb sofőr.
Na végre, elindulunk, elindulunk. Töményen kérjük. Sokan elhúznak. Mi lépésben haladunk, moiwa is alig csattog. Nem fogyasztunk sokat a reggeli levegőből. Oroszlánváron pikk-pakk fent vagyunk (8 km 1:21) Ha már ennyit cipekedtek a derék pontőr-legények, akkor lehúzunk pár felest. Aztán uccu neki. Dögunalmas de egyben csodás etap végén jutunk a Csúcsra, Kékes: 17.1 km 3:00. Érzem, sokkal több is lenne bennünk. De nem és nem. Nem toljuk jobban. Ez egy szellemi sport. A körülmények ideálisak, a fejünk is a helyén. A síházban támad az első habzsi-asztal. Enni kérek. Nem hibázhatok, mint tavaly, amikor a sóhiány miatt 20 kilit toltam két begörcsölt vádlival és két combbal. Paradicsomot eszem olivával és sajttal. Majd sajtot paradicsommal és olivával. Na és lecsúszik egy-két coke is. GJudit tartja velünk a lépést, kemény csaj. Zúgunk, de nem is, csakis ésszel gurulunk tovább. Paradsasvár előtt máris bélproblémák. Jaj-jaj. Egy Hubertusnak nagyon örülnék.
Eljön az is (26.6 km 4:15; by the way medvegyu, ez a résztáv így jó ? túl gyorsan jöttünk. Sztem ez a pár évvel ezelőtti feljebb lévő pontra vonatkozhat). Pecsét után bekéretőzöm a Hubiba. Megkönnyebbülök. Izó-coke-sajt-süti. moiwa sürget. Hát jó, induljunk pajtás. Piros és plusz. Nem sok jót sejtet. Kis-Lipót, Nagy-Lipót, még nagyobb Lipót. Lipót hegyek. Hegy Lipótok. De aztán csak jön a touchdown. Kék és plusz. És akkor jött a doktor szólt a nővér pesza doktor. Röviden csatlakozunk egymáshoz és boldog születésnapot kívánunk neki. Doktorok a doktornak. Jaj, tényleg kéne már egy doktor ? Fejben még jól vagyunk. Na de meddig ? Ki nyer ma ? Játék és szopika 1010 percben.
De végre, csak eljő Galya (31.4 km - 5:34). És a húúúúslevi. A dilemma a szokásos: mikor is csúsztassuk le ? Kör előttem vagy kör utánam? Előbbi mellett döntünk. Hátha elfogy. pygmea pincérkisasszony szolgálja fel a gőzölgő nedűt. Vicces ez a 6-os átlag. Sosem eszik, nem pihen. Elhúzott a rohadék. Itt nem vele versenyzünk, ez az ő pályája. Dögöljön meg. Na, karikázzunk egy kicsit. Nicsak-nicsak, ki csapódik mellénk ? Ez bizony lászlószilvi. Még csak itt, még csak ő ? Na ja, Mátraháza után. Zutty, együtt esünk be Mátraalmásra (34:8 5:19). Almát nem kérek, de egy kis süti jól jön. Újabb futo-lady esik be, yoyo, ő is megnézett már ezt-azt. moiwa egyre inkább sürgetősre fogja.
Nincs mit tenni. Fööööööl-fööööl proletárok ! Vár a Galyavár. Én nem, 2 hete már megnyaldostam. Elég volt belőle akkor. Sajnos nem lett kisebb. Süvít a szél, zihálunk, tüdőre szívjuk a környék összes oxigénmolekuléját, de suhanunk felfele. Csak lesz ebből pöcsét drága barátom. Innen már csak egy csusszanás Galya olyan ismerős. Jártunk mi már itt ? Ennivalóval kinálnak, ismerős arcok. Mikor is találkoztunk ? Sajnos nem emlékszem. Evés-ivás-evés-ivás. Aztán gogooooo. Fúúúúúúúj, esik. Víz felülről. Víz oldalról. Csak ne legyen sár alulról. Lefele-lefele, lesz ennek még böjtje. Fázom. Fussunk ? Á, dehogy ! Győznünk kell és győzni is fogunk. Kerülgetünk jobbra-balra, aztán jelzés sehol. Ezt bizony benéztük moiwa-sporttárs. Go back. Ott egy feltételes sátor. Patak, kimászunk. Ebben a hűvösben Mátraháza meg sem kottyan (47.5 km- 8:51). Habzsi. Dőzsi már kevésbé. De azért jól jön a szokásos trojka: sajt, pari, oliva. Plus more coke. Nem tudok kivetkőzni magamból: mozgalmazzunk pajtás, ha már itt vagyunk. Egy beazonosíthatatlan mozgalom pecsételőlapjára ráütöm az OKT-t. Uh, még felénél sem vagyunk. Hülye gondolatok ezek, itt és most. Kis bokaficam, egy átlagos lépéshiba, majd meghalljuk a lajosházi kisvasutat. Sajnos már nem látjuk sihuhuuu, elpöfögött. Louisville 51,9 km 9:38. Itt megint találkozunk GJudittal. Hihetetlenül jól tolja. Egyre kevésbé tudok ételre nézni. Bezzeg ők, bámulnak engem. Váltok csúsztatok egy lekvároskenyeret. Igazából nem esik jól, de enni kell. Sósat, sósat, édeset, édeset. Ó, édesem.
Megint lerágott etap. De jő a zuhééééé. Esik. Nem esik jól. Ugye moiwa nem ez lesz holnap délig ? Az égre bámulva, óóóóó, nem sok jót szűrünk le. Eddig minden olyan szuper volt. Na nehogymá. Nem szívhatunk. Nem és nem. Ebben maradunk. Lassan erdészház, műút, temető. Aszfalt. Vizes. De most jól esik. Szentimre Hóvirág, na ez már tényleg a féltáv. De azért nem ad medvegyu semmit. Max egy kis levest. Minimális mennyiséget kérek, inkább barackkal próbálkozom. Az még csúszik. Akárcsak a faluból kivezető ösvény. We go down to the river, to the river Narád. Meglepem magam nem taknyolok. Aztán kimászunk. Mintha a nap is ránk merengne. De ebben még nem bízunk. Mátraszentlászló (direkt nem néztem meg, fejből írom, lehet, hogy Szentisvtán, de ez sucks). Majd downhill. Itt is alig futunk. Na jó, egy nagyon kicsit. Egy műút, még egy és még egy. Nyugi moiwa, majd ha kiérünk az erdőből. Szoros és patak (67.7 km 12:27). Jók vagyunk. Eddig mindig eljutottam, de ilyen hamar még sosem jártam itt. Korog a hasam. Mitől? Újabb váltás: banán. Meg egy kis sajt. Elköszönünk a pontőröktől. Idén már nem akarom őket látni (tavaly még elindultam innen kínszenvedve, majd visszafordultam 2 kili múlva).
Most érzem az erőt, Yoda mester. Ágasvári th (71:9 km - 13:25) tényleg rutinból. Semmi izgalom. Lecuccolunk, egy falat hamm. Come on baby, light my fire !!! Kék háromszög. Hány ezredszer? Fent csanya. És a jó puklin üldögél az aljas. 2 perc pihi. Még látjuk gyakorlatilag a naplementét. Turn back. Ez rosszabb. De csak lent vagyunk. Még váltunk pár szót Átolcsabival, de azt már nem beszéljük meg, hogy a blancok miért előzték meg a blau-granat. Forca Barca. Mes que un club !
Bent a házban rántottával fogadnak. Gazdagon. Benne szalonna, hagyma, paprika, krumpli, paradicsom. Uh, most összefut as nyál a számban, na de akkor . Az adagom felét átpasszolom moiwának, aki ekkorra már csak egy bottal mozog. A másiknak annyi. Hiába, no, a Mátra mindent amortizál. ÉN futócipőben vagyok. Eddig bevált. De most elkezd rászáradni benne a zokni a lábamra. De ez NEM LEHET akadály. Félhomályban indulunk, lámpák elő. Szalag itt-szalag ott. Újabb patak. Újabb mászás. Falloskúton már tök sötét és Maki fogad. Minden mi szem szájnak ingere. A belem kicsit (nagyon ?) kavarog, de azért óvatosan pusztítok az asztalról.
Elhagyjuk a pontot. No more coke, no more heroin jelez a hasam. És hoppá rézi, minden ki is jön. Sugárban festek az aszfalton. Ideiglenes túratársunk érdeklődik, de mondom, hogy csak a szokásos. Dőlünk be balra az aszfaltról. Ismét szalag. Csúszik, keskeny. Szopás. Sűllyedek. Valóban erre kellett jönnünk ? Mindegy, csak vége. Mátrakeresztes. Mélypont. De nem fejben. Kertészkedő néni (éjjel ) mutatja meg, hogy merre megy a sárga. Feljön a hold. ÉS teli ! Hullámzunk, aztán Hidegkút (81.9 km 15:56) Elfekszem, de tolok egy kis levest. Sajnos a cipőm vizes. Nem foglalkozunk vele. Látszólagos döntést közlök az officerekkel: átneveznék. Le ? Nem ! Fel ! Ez persze csak álca. Sosem gondoltam eddig a túrán a 88-ra. Innen egy 4-5 fős társasággal indulunk tovább. Nagyparlagon nem időzünk. Jöjjön aminek jönnie kell. Zöld négyzet- kis aranyos. Zöld háromszög - Eine kleine nachtmusik csak ínyenceknek. Minden véget ér egyszer, bíztatom magam. Na de tényleg ? Irdatlan ez a két kili. Mi utolérjük Orsipankáékat, közben elhúz mellettünk egy kíméletlen versenyző: 6-os átlag kistesója, ő az 5-ös. Nem eszik, nem áll meg ő sem sehol. Nem lassul felfele sem, éjjel is tolja. Mátrai csávó. Hol van már az a rohadt Múzsla ? Itt: 90 km 18:05. Kicsit leülök a kőre. De olyan lassan jöttünk, hogy az már pihentető volt.
Gurulunk lefele. Kicsit talán be is gyorsulunk, előzgetünk. De nem érdemes rohanni mondom én. Más itt a Bércen, a cél-adrenalin futtat lefele. Na, de most hol a cél ?! brrrrrr.... Kellemes tűz fénye tűnik fel a cipőnk alatt. Sitty-sutty el is érjük Diós-patakot (95.5 km 19.22). A tűz mellé huppanok On fire ! Nicsak ki beszél ? Tőlem balra ebola, jobbra Jaat. Mit kerestek itt cimborák? ebola hasonló dörzsivel szenved, mint én. Ki akar állni. Győzködöm. Nem megy. Tavaly fordítva volt. Neki sem ment. Jaat csak pihen. Milyen igaza van. Én nem tehetem, moiwa ellentmondást nem tűrően előre mutat. Előre! Jellegtelen terepen hullámzunk. Jobb is a sötét. Állj, passport controll feltételes pont. Kénesforrás. Majd Johannesburg. Tényleg egy gettó. Felmászunk, inkább kézzel, mint lábbal. Bélbajok. De a lényeg: agyban a pályán. A sok magnézium tabletta az izomzatomat is kíméli.
Havas egy rohadt hegy ez. Sosincs vége. Aztán mégis, 104,5 km 21: 48. Leülök egy tuskóra. Kis banán le, majd minden ki. Tuskó vagyok. Fel sem kelek az akcióhoz. Szerencsére a pontőrök nem foglalkoznak vele. Próbálnak azért etetni, de már nem kérek semmit. Csak iszom. Most érzem először, hogy az anyag-kiáramlás kicsit elgyengít. De már átlátható messzeségben a cél. A fejem behúz ez biztat. Orsipanka két energiazselével kínál. Elfogadom. Az egyiket letolom. Lerongyolunk:-) Fajzatpusztára. Ennél hülyébb nevet Úgy döntök, hogy magamévá teszem a rendezői nyugágyat és abban élvezem a kelő nap sugarait. Úgy 8 perc 14 másodpercig. Tömény lekvárt kanalazok. moiwára nézek. Kár volt, Go ! Mászunk: feltételes pont Káva. Majd lefele. Egyszer csak remeg a föld. Mi dübörög itt ennyire? Egy óriási vadkan száguld el mellettünk. Hang bennszakad, vér megfagy. Ilyet még sosem. Már látszik Tót-hegyes. Jelzés hegyek minden fele. Be is nézünk egyet. 5 perc bukta. Számít ez? Ah Felkanyargunk a csúcsra: 113.9 km 24:13. Már egy napja gyaloglunk. Őrültek. Palacsintát kapunk. Védjegyem évek óta: a felét visszaadom. Visszafordulunk. moiwa elűnik. Én haladok a kitűzött útvonalon. Belehúzok. Nem látom. Te jó ég ! Telefon. Rossz fele indult. Megvárom. Csüccs. Újabb 5 perc. Sebaj. Babik kút, majd világosan látszik már Világos-hegy. Oda már tolatva, kézen állva is. Az utolsó csúcs. Feltoljuk magunkat. Balatonszelet. Fél. Jajj, le is kell innen menni. 118 kili után szólok moiwanak, ha akar, menjen. Én a gyomromra vigyázva kímélem magam. Sűllyedek, de nagyon. Majd már kevésbé. Aztán már egyáltalán nem. Erdő, mező, gyümölcs.
De egyszer csak az van kiírva, hogy Petőfi utca. Hopsz, csak nem Gyöngyöstarjánban járunk ? Szalagok mindenfele. Majd egy molinó: CÉL ! Taps. Na, ez már jólesik. Le sem huppanok. Semmi fáradtság. Csak katarzis. 1995 és 96 után újra megvan: 124 km 26:30. Célfotók, díjazás és öröm. Azonnal lecsapok egy teljesítői polóra.
Mindenkinek köszönöm, hogy itt lehettem ! Jövőre ugyanitt !!!
medvegyu & Co pedig ismét hozta a szokásost. A lehetetlent.
Köszönjük az észrevételeket! Válaszok szövegbeékelten.
1. Azt írta az itiner, hogy [Mátraszentimréről kifelé] mikor elfogy az aszfalt, kanyarodj jobbra. Azóta elrontották a terepet, továbbaszfaltozták az utcát, jövőre vissza kell bontatni.
OK, ezt javítjuk a füzetben.
2. Nagyon sajnáltam, hogy Hidegkúton a szaletliba szorultunk.
Ennek utána nézek, de így legalább tutira elfért mindenki, akkor is ha sok ember gyűlt össze.
3. Ez a Fallós M.kereszetes szakaszra vonatkozik. Mégis arra megy az út amerre az előbejárások alkalmavál kitalálni próbáltam.
A szalagozás sajnos nem a legjobb helyre került, ez hiba volt, elnézést érte, jövőre újra rendben lesz (ahogy az elmúlt években is)!
4. A negyedikre azt akartam felhozni, hogy az itiner azt írja, hogy a Nagykoncsúrról szép a kilátás, pedig akkor vagy még, vagy már sötét van, tehát legalább annyit kelett volna hozzátenni, hogy ha az eleján vagy a végén nagyon gyors tudsz lenni...
Azt gondolom, hogy ez az állítás igaz, tényleg szép a kilátás, legfeljebb nem mindig látszik :-).
Még van valamennyi erőnk lefele kocogni az aszfalton. Éles balkanyar, majd felkészültem a köves lefelére, de idén most más fele ment a túra, talán még annál is rosszabb volt a terep. Szalagozáson botorkálunk a mélybe, még pont nem kell lámpa.
Tehát akkor a farakásoknál nem balra végig a dózeúton, hanem jobbra a farakások végéig, ott egy kissé benőtt kétnyomos földúton egy keskeny vízérig, majd utána ismét balra egy még benőttebb kétnyomos földútra, ami párszáz méter múlva átmegy egy egy nyomos ösvénybe...
Ahogy a fotóimon is van. ha nem ismerhető fel, akkor az azért van mert világosban fotóztam.
Lajosházán voltak kicsapva a gyerekek ázni a fa játszótérre, mi a fal tövében lekváros kenyeret ettünk és ott sem borítottuk ki a cipőnket, mert kaviccsal menni kúl.
Akkor most az is kiderül, hova lett Dani mellől a Bozót :-)
Mátra 115 helyett 88, valójában 95 plusz egy kicsi
Régóta szerepel a bakancslistámon ez a túra, de a legnehezebbek egyikeként tartják számon, és magam is ismerem annyira a Mátra hegyeit, hogy tudjam, nem kisasszonyok piknikje, nem könnyű séta, hanem kemény menetelés hegynek fel és le.....és fel és le és fel.... A tavalyi K100 adott egy kis önbizalmat, de aztán UB lett a folytatás, nem Mátra. Azt persze akkor is tudtam, hogy a K100 kertiparty ehhez képest és igazából az ott elért eredmény semmit sem jelent. Idén aztán másként alakultak a dolgok, nem jártam túrázni, nem volt K100 se végül, csak egy könnyűnek ígérkező és mégis meghalós Dolina56. Futóedzésekből se volt sok, volt viszont heti 2-3 küzdősport, jelentős lábmunkával. Ilyen előzményekkel neveztem elő a Mátra 115-re. Természetesen, nem vagyok hülye, jól tudtam, hogy az erőnlétem, állóképességem nem megfelelő a 6000méter feletti brutál össz szintemelkedéshez, de meg akartam próbálni, részese akartam lenni ennek a közösségi eseménynek, és nagyon vágytam már rá, hogy ismét olyan közelségbe, olyan kapcsolatba kerüljek a hegyekkel amilyenbe csak a hegyi sportok által kerülhet az ember.
Előzetesben lebeszéltem Jaat-tal az utazást, ellátott pár jótanáccsal, elolvasgattam a beszámolókat és újra megnéztem az imádott videókat. Szitó Ervin támogatta a projektem egy ajándék fejlámpával, köszönet érte! Igyekeztem az útvonallal is ismerkedni, de oly régen jártam a Mátrában, hogy alig-alig tudtam beazonosítani a dolgokat. A Muzsla utáni rész például teljesen ismeretlen volt számomra. Nem túl sok gondolkodást követően, összeállítottam a csomagomat is, ivótartályos hátizsák, kis szopókás palack pohár helyett, két gyümölcspüré, két póverbár ketté vágva, sótabletta, hosszú ujjú tech felső, vékony szélkabát, hosszú aláöltöző gatyó, mini esőponcho, fejlámpa, külön táskába váltóruházat és cipő a célba, törölköző(ezt el szoktam felejteni :) Előző nap megsütöttem a nevezési díjat, csokidarabos kekszet, és mellécsomagoltam még egy üveg mézet, no meg a festett köveket. Reggelire két sajtos-salátás zsemle, mentatea.
Hamar eljött a várva várt nap és rögtön egy méretes, de szerencsére nem végzetes bakival indult. Elaludtam. Mikor Jaat felhívott, azt se tudtam, hol vagyok, mi van...:o Azt hittem, csak valamit még egyeztetni akar, erre kiderült, nem voltam ott a megbeszélt helyen, feljött a kapuig. Aztakúúúú! Ugrás ki az ágyból, férjet kiküld a kapuhoz magyarázkodni, öltöz, cuccot felkap, túlzás nélkül 8 perc alatt kint voltam, menetkészen. Fiúk megmosolyognak, elindulunk...
A kocsiban kellemes várakozásteli ám mégis nyugodt hangulat, beszélgetünk, sztorizunk, a Tápiómenti Maratont emlegetjük, no meg a Palóc Lefagysz-ot, és persze az előttünk álló Mátrát, melynek vonulatát hamarosan szélesvásznon láthatjuk. Egyszerre ijesztő és csodálatos. Az idő kristálytiszta, a levegőt harapni lehet mikor Gyöngyösre érünk. Kocsi leparkol, várjuk a rendezői buszt ami a rajtba, a kisnánai várhoz visz. A buszon ismeretlen túrázó mellé ülök, nem beszélünk, csak nézzük a tájat, eszegetünk.
Jaat mellett robogva kezdek, de persze tudom, hogy ez nem az én helyem. Rushboy mellé szegődök, beszélgetünk. Azt állítja, óvatosan fog menni, ahogy a lába engedi, így talán hasonló tempót megyünk. Így is van, daráljuk a métereket, szinte még libasorban támadjuk a Jagus majd az Oroszlánvár csúcsot. Előbbin Csőre Ernő, utóbbin Zoncsi vár, illusztris pontőrsereg várható másutt is, Pygmea, Csanya, Lupus és mások. Gyors pecsét és már mennénk is, de befutnak cseh és szlovák túratársak akikkel Rush külföldi túrákon ismerkedett össze. Csatlakoznak, nagyon jól nyomják és ketten biztosan beszélnek angolul, beszélgetünk is pár szót. Kékestetőre kapaszkodva kicsit lemaradozok, ők szinte hetente mennek százasokat, mint más a sarki boltba, én meg idén nem is túráztam, még a sík Dolinán is ki akartam nyiffanni :o A síházban találkozunk, terülj-terülj asztalkám van a javából, iszom teát, eszek egy zsíros és egy szalámis kenyeret, paradicsommal, olajbogyóval, sajttal, kánaán :) Felkapok pár szem cseresznyét és suhanunk. A szlovák lánynak magyarázom, miért vannak kordonok fent, csúcsfutás is ma van, de mi szebb úton jöttünk fel :) Dani bíztat, maradjak velük, de érzem, sok lesz a tempó. Igazam lesz, a nagyon meredek részen leszakadok, csúszkálok lefelé a sárgán, rönköket kell átlépni, egyedül vagyok, követem az ösvényt, egyszercsak műútat keresztezek, de rémlik ilyesmi az itinerből, így megyek tovább. Újabb műút, kilépve Mátraháza tábla... Basszus! :o Parádsasvárra indultam... Itiner elő, vissza kell menni. Túrabotos lány rohan szembe, László Szilvi az, nyomában Yoyoval...elkavartak ők is, de még tovább is mentek jóval...Együtt megyünk vissza, ebből az irányból jól látszik a sárga négyzet letérés...affene...Ezerrel zúgunk le Parádsasvárra(25km), a ponton pecsét és pár falat, én sütit és aszalt barackot veszek, és már megyünk is. Az ő tempójuk sem éppen laza, de emelkedőn gyalogolunk, csak épp Szilvi kétszer gyorsabb úgy is :P El is lép kicsit, Yoyokával másszuk a Kis- majd a Ngy-Lipótot, durva ez a 360méteren lévő faluból megint 756méterre, aztán Galyatetőre 960méterre emelkedni, 5km távon...Yoyo telefonnal videóz, először azt hittem telefonál csak :o , élvezi, hogy ott lihegek mögötte :))) A csúcs közelében aztán ő is ellép, fut Szilvi után :) Nekem jó gyalog is, így is majdnem egyszerre érünk a ponthoz. Igazi csúcspont, rengeteg kaja, leves, sütihegyek, innivalók. Kanalazzuk a levest miközben a gyorsak már az ajándék körről (Mátraalmás-Galyavár) érnek vissza. Kihasználom a civilizált mosdót, bár addig Yoyoék lelépnek, de aztán nekiindulok a körnek. Épp arra gondolok, Jaat talán pont ennyivel járhat előttem, amikor meg is jelenik szemből :) Lottó ötös :))
Élvezem a kocogást Mátraalmásra, bár kissé röhejes, hogy itt érek be olyanokat akiket még a Kékesre felfelé egyszer már megelőztem...csak ugye az eltévedés... A faluból meredek út vezet Galyavár sziklás, szinte félelmetes csúcsára(alig kb 1200méter távon közel 300métert emelkedünk), majd elfúj a szél, felveszem a széldzsekit, de hamar melegem lesz, ugyanis jön Galyatető II.felvonás, még 120méter szint. Az esőfelhők nem bírják tovább, elengedik terhüket. A ponton (38,74km-7óra25perc) már ernyők alatt a technika és a frissítők. Gábor mellé sodor a lét, vele utaztunk reggel, lelkes elsőbálozó ő is. Adja magát a helyzet, együtt indulunk lefelé. Ázunk és ereszkedünk, kis bizonytalankodással a zöld négyzet levágást várva, de megvan és suhanhatunk Mátraházára. A Hatökör uránál a pontőr szerint Yoyo csak negyed óra-húsz perc előnnyel ment át, amit furcsállok (na, ja, megint elkavartak) A mátraházai ponton isteni vajas-téliszalámis-sajtos szendvicset készítek, bodzaszörpöt vételezek hozzá és indulunk is, menet közben tömöm magamba a kaját. A lefelén egész sokat kocogunk, emelkedők gyalog, az eső hol rákezd, hol szinte eláll. Nagyon nem zavar, bár akkor kezd rá legerősebben amikor hosszabban haladunk védelmet nyújtó lombkorona nélkül :P Lajosháza annyira nem hagyott bennem nyomot, hogy képtelen vagyok felidézni, Mátraszentimre(60,54km - 11óra18) viszont emlékezetes, mert kellemesen felmelegített az itt kapott leves és még mellékhelyiségnek nevezhető dolog is akadt az udvarban. Továbbindulva, majdnem csúnyán benézzük az irányt, de szerencsére mindkettőnknek feltűnik a turpisság és párszáz métert megyünk csak feleslegesen. Visszafordulva kit látunk? Naná, hogy Yoyokát és Szilvit :D Cillagomék bejárták Tolnát-Baranyát. Innen ismét négyesben haladunk, mit haladunk, suhanunk egészen Szorospatakig, ami a 806méteren lévő előző ponthoz képest ismét majdnem 500méterrel van lejjebb. Igaz, közben van két kisebb emelkedő. Ernőék a ponton nagyon kedvesek, magnéziummal, kalciummal kínál a sok finomság mellett, elfogadom, ártani csak nem árt. Yoyo nekiáll vacsizni, én csak megragadok egy szendvicset, töltök vizet a púpba és elindulunk Gáborral Ágasvár felé. Ahogy kezd meredekebbé vélni az út, Gábor ellép egy gyorslábú túratárs nyomában. Csendesen fújtatva érem el az Ágasvári th-t, és kezdek neki Ágasvár csúcsának megmászásához. Jó meredek, nem is baj, hogy sötétedik, legalább nem látom, mennyire. A csúcson már sötét van, Csanya pecsétel, lefelé már fejlámpával jövök, tipegve a sötétben. Kényelmes frissítés után, két túrázóhoz csatlakozva megyek tovább, a szalagozást majdnem elvétik, de nem is bántuk volna nagyon utólag, mert bokaforgató és sáros terep. akárcsak a Fallóskút utáni rész. Fallóskúton Kató néni vár, aki már lenyomott egy Tápiómenti Maratont aznap! Lecsorgunk Mátrakeresztesre és rövid tanakodás után, a nagy kanyartól megyünk kissé vissza a sárga jelzésen a Hidegkúti nyereg felé. Féltem, hogy ez meredek szakasz lesz, de nem annyira vészes, ellenben hosszú, legalábbis érzésre. A turistaháznál alkalmi társaim rövid frissítés után továbbindulnak a hosszú távon, győzködnek kicsit, hogy menjek én is, de már rég döntöttem, bejelentem a pontőrnél lenevezési szándékomat. Hogy miért neveztem le? Jó kérdés. Éjfél volt, 82km-nél jártunk, 11órám lett volna még megmászni a maradék 1800méter szintet egy maratonnyi távon. Most is azt gondolom, sikerülhetett volna, de nem könnyen. Izomzatilag jól bírtam, némi fáradtságtól eltekintve nem volt bajom, de az emelkedőket egyre lassabban tudtam megmászni, így hiába tudtam még futni is lefelé, szenvedősnek, kétesnek tűnt a teljesítés. A szenvedéssel még nem is lett volna baj, de hogy valahol a szintidőért küzdve, déltájban vergődjek a végén...nem, ez a túra megérdemli, hogy felkészültebben visszajöjjek és megcsináljam tisztességesen.
Tehát lenevezek, levesezek, kókuszgolyó, sütike, kávé, tiszta piknikhangulat, közben jönnek és mennek a hosszútávosok, de nem inog meg az elhatározásom. Összeszedem magam, kérdezgetem, hátha akad valaki a röviden és már indulnék is egyedül tovább, amikor befut Gábor, korábbi időszakos túratársam, nem túl fényes hangulatban. Szegény, Ágasvár után benézte a szalagozást, megjárt valami ismeretlen falut, majd Mkeresztesen is rossz helyen kanyarodott le (talán a régi sárgán?), így kavargott sokat futva feleslegesen, elege van, elfáradt, lenevez ő is, menjünk együtt. Megvárom amig gyorsan frissít és nekilódulunk a maradéknak. Tót-hegyesre elvileg hamar kéne érjünk, de hiába haladunk tempósan, csak nem jön a zöld négyzet. Gábor még telefonos segítséget is kér, menjünk csak tovább, hangzik a válasz, de nehezen hisszük. Közben Jaat-ot is hívom, nem jó híreket kapok, túl van Múzslán, de megzuhant, csak remélem, összeszedi magát hamarosan. Kísérteties, éjsötét erdőben baktatunk, gyanúsan sokat lefelé, Gábor felveti, menjünk vissza mert biztosan elvétettük a leágazást. Nem engedek, szerencsére, ugyanis pár méter múlva ott virít jól láthatóan a zöld kereszt, majd háromszög. Megkönnyebbülve megyünk tovább, mikor szemből lámpák fénye villan fel, félviccesen mondom, talán Yoyoék tévedtek el megint, bár már a Múzslán kéne járniuk amennyivel gyorsabbak voltak nálam, erre tényleg ők azok! Visszamentek keresgélni a zöldet, beletettek itt is pár kilit....Megmásszuk a Tót-hegyest, ami valóban elég hegyes, a csúcs tiszta sziklás gerinc....brrrr...a pontőr viszont kedves, palacsintát és vizet kapunk (basszus, ide is felcipeltek egy csomó vizet?!) majd ereszkedünk vissza a zöld háromszögön, aztán a hírhedt zöld négyzet ahol a jelzés valóban tökéletes, csak épp út nincs, botladozunk az avarban a kövek közt. Hamarosan elérjük az utolsó mászókánkat, Világos hegyet, ami ugyan nem nagy, de roppant meredek felfelés is, hát még lefelé. Lupus vár a hegyen pecséttel és jó szóval. Megbeszéljük az élmezőny állását, búcsúztatjuk Carlos pályacsúcsát, és nekilódulunk a célig tartó nem túl izgalmas szakasznak. A hegyről ereszkedés nagyon durván meredek, szinte félek lemenni, onnan viszont javarészt sík vagy kissé lejtős az út, viszont poros, aprókavicsos és a felső réteg nedves (gondolom, a harmattól), így minden lépésnél rétegenként tapad a talpunkra és hullik a cipőnkbe. Idegesítő. Nagyon. Alig várjuk a falut és végre ott vagyunk,felhívjuk Jaat-ot, úgy tűnik, sikerült összeraknia magát, aminek örülünk. Gyöngyöstarján, cél. 21óra és 9perccel a kisnánai rajt után megérkeztünk. Taps fogad, követ választunk, levest eszünk, én zuhanyzom, kicsit beszélgetünk, aztán kerül fuvar hazafelé, így eljövünk. Utólag ezt bánom csak, nem a lenevezést. Jó lett volna még maradni, megvárni a többi beérkezőt. De jövök még, vár a Múzsla, a Havas és egy 115-ös kő!
Hatalmas köszönet illeti az egész szervezőgárdát, mert ez egy monumentális rendezvény, rengeteg melóval, rengeteg élménnyel! Igazi közösségi esemény, családias, barátságos, feledhetetlen.
Megint egy Mátra 115, immár negyedjére veszek részt ezen megmérettetésen, három sikeres teljesítéssel a hátam mögött. Talán sose volt ennyi kétely bennem mint ezen a reggel. Rossz cipő, rossz hátizsák, rossz láb. 3 héttel a túra előtt volt egy kemény csonthártyagyulladásom, és a mai napig járok fizikoterápiára. Viszont úgy éreztem hogy ezen a túrán ott kell lennem! Valamiért, és valakiért, akinek megígértem. Úgy voltam vele hogy megy ameddig megy, ha ne adj'Isten előjön a fájás, lelkiismeretfurdalás nélkül kiszállok.
Ismét egy szuper rajt, lámpalázas emberek, rengeteg ismerős, és ez jó! A gyalogos mezőny elején indulok nagy vagányan, pedig inkább a leghátsó sorból kéne ennyi kétely után. Papp Bálinttal, és Bozóttal haladunk elől. Beszélgetünk sok élményről, jó társasággal repül az idő. Hamarosan máris emelkedünk, érzem ezt a 3 hét kihagyást, ez nálam annyit jelent mint másnál több hónap. Mezeiék vannak előttem, nagyon jól haladnak, nem szabad őket megelőzni, mert Klári szétrúgja a hátsó felem :) Oroszlánvárra feltipegünk. Mire indulnék tovább ismerősök jönnek épp. Barbora-Jan-Jaroslav :) Na végre! Nagyon megörülök nekik. Kicsit sokat tollászkodunk Oroszlánvárnál, el is lépnek jópáran. A moiwa-lepeshiba kettőst előzzük ki fölfele. Eddig nem éreztem olyan erősnek a tempót, de mégis nagyon jó átlaggal jöttünk. Végül kielőzzük Mezeiéket is a Gabi-halála előtt. Gyorsan elfutok mellettük, nehogy Dani-halála legyen ez a hely utána :) (Klári a doktor nénim, és mondta hogy szigorúan tilos megelőznöm őket ilyen sérüléssel, törekedjek a lassú, de sikeres teljesítésre). Na ehhez képest pont az ellenkezője megy. De vajon meddig?
Kékesre felfele elkezdődött a zúzás. Tudom hogy Jan és Barbora nagyon erősek, és felfele mennek mint a gép. Többször mentünk már együtt :) Jaroslav is szépen tartja magát, ahogy néztem a facebookját nem csodálom. Aki 6000 m-es hegyeken járt már.. Felérünk a Kékesre, terülj-terülj asztalkám :) A bőség zavarába össze-vissza eszek mindent amit épp látok. Húú, most épp kajaidő van, de jól jönnének ezek a finomságok úgy hogy nem szorít az idő ;) 02:56-al érek fel, jóó idő, bár nem éreztem annyira erősnek a tempót. Na de innentől. Kocogunk jó darabon keresztül, félek a S- lefeléjétől, nem tudom hogy viseli majd a lábam. Szépen halad a nemzetközi csapatunk :) Gond nélkül leérek a Mátra-nyeregbe, és valaki megkérdezi hogy aszfalt? Noo, this is the cheaters road :) Nagy kacagás. K-P- jelzést követünk, majd tényleg kiérünk az aszfaltra, és a P-n haladunk tovább Parádsasvár fele. Jól lehet ezen a részen haladni, szinte végig kocogjuk a faluig. Kerek 4 óra alatt érünk le. 6-os átlag fölött jóval. Hmm.. Rengeteg finomság ismét, majd testileg-lelkileg felkészülés a túra talán legkeményebb emelkedőjére. Jan és Barbora megindul fölfele. Egy darabig megyek utánuk, de olyan tempóval haladnak hogy inkább leválok, pedig aztán én is tudok fölfele menni.. Felszenvedem magam Galyatetőre, nem vagyok jól.. Jól megrántottak fölfele, és most iszom a levét. Galya előtt Barta Laci jön szembe, ő már túl van a második körön is, őrült tempót tol.. Felérvén a tetőre marasztalásra ösztönzöm ismerőseimet, hiszen finom leves van itt, de mondják hogy majd a következő Galyánál. Már pedig nekem muszáj ennem valamit, mert nem vagyok valami fényesen. Le is ülök a leves mellé, és szép lassan kanalazgatom. Jaroslav is felér, ő mondja hogy jön velem. Okés, természetesen. Tovább indulunk a bónuszkörre, de a lábaim kicsit görcsölnek, és úgy érzem mintha olyan nehéz lenne mint ha ólomból csinálták volna. Nem lesz ez így jó, korán van még ehhez. Lekocogunk Mátraalmásra, majd mutatom Jaroslavnak hogy arra a "csúnyaságra" kell felmászni. Meg is iramodunk, és szép lassan de biztosan haladunk. Jó erős szél volt erre, a tetőn levő pontőröket sajnáltam is. Visszairamodunk Galyatetőre immár másodjára. (38,7 km - 2500 m szint - 06:45) Ismét levesezünk, nagyon finom volt, köszi pygmea! Bemegyek energiaitalt venni az étterembe, felkészülés az éjszakára. A ponton ismerősök, akik a bónuszkörre indulnak, és pont ekkor érkeznek meg a seprűk is. Még mindig nem vagyok olyan jól, bízom benne hogy előbb-utóbb helyre áll a rendszer. Jan és Barbora már tovább ment, Jaroslavval ketten nyomulunk tovább. A K-en kellemes kocogás jó darabig. Elkezd esni az eső. Nem jó előjel, de szerencsére csak szemerkél. Mátraházára érünk, itt már elég rendesen esik. A cipőm szépen kezdi föltörni a lábam, leukoplastozok egy kicsit. Ismét rengeteg finomság, és a cola-banán kombóra álltam rá. Meg persze a megannyi sütire ;) Jobban érzem magam, a lábamnak semmi baja, most kezdem élvezni a túrát. Lajosházára lekocogunk, itt a bőség zavarában hirtelen azt sem tudom hogy mit egyek. Egyszerűbb ha mindent megkóstolok :) Az a baj hogy év végén túl könnyen meg lesz a legjobb túra az évben, és egy kicsit sem kell vakarni a fejem hogy gondolkozzak ezen :)
Elindulunk a Téli Mátra útvonalán hosszan, monotonan Mátraszentimre fele. Az eső szakad, még jó hogy erdőben vagyunk. Most tényleg jól érzem magam, és tempósan haladunk fölfele. Új helyen van a pont, szerencsére tudtam ezt. (60,5 km - 3407 m szint - 10:23) Megtudjuk hogy Barboráék fél órával vannak előttünk. Durván nyomják.. Erőlevest kanalazok, cipőt ragasztok. Közben megérkezik Anna és Csaba, akik már Mátraháza óta a nyomunkban vannak. Annával ugyanarra a helyiségre pályáztunk, de ő ment előbb. Kicsit sokat időzünk a ponton, köszönhető nekem, majd a szakadó esőben tovább indulunk még mindig Jaroslavval. Szorospatakra talán a legjobb lejtő visz le, végigkocogjuk szó szerint jól esően, mivel még mindig szakad. A faluban eláll, majd a ponton ismét dínom-dánom. Csőre Ernő kínál minden finomsággal, majd a pontőrhölgy megmaszírozza(!) a combomat. Nagyon fááj, be vannak állva rendesen már, és az ülés is kezd egyre nehezebben menni. De köszönöm a masszázst, hatalmas segítség volt!
Irány tovább az Ágasvár. A turistaházban omlett (!!) nyámm. Találkozunk Barboráékkal, ők már megmászták a várat, és itt pihennek. Mielőtt mindent megennénk, mondtam Jaro-nak hogy a cuccot hagyjuk itt, felkúszunk a várba. Fent csanya pecsétel, majd fotózás a mesés kilátást.
Leérvén nagy falatozásba kezdünk, de finom ez az omlett! Megjönnek Annáék, nincs több omlett éppen, a felét nekiadom, nem szabad elhíznom ezen a túrán :)
Kicsit izgultam milyen lesz a Csörgő-patak átkelés, de szerencsére gond nélkül abszolváltuk. Fallóskúton a Maki család teljesít szolgálatot. Gumicukor, paradicsom, feta-sajt, banán. Ha ebből turmixot csinálnánk tuti hogy a hányás-hasmenés garantált lenne. De így külön-külön nincs is jobb recept :) Kiss István (tzatzaka) csapódik hozzánk, nem jó dolog egyedül menni éjjel. Még van valamennyi erőnk lefele kocogni az aszfalton. Éles balkanyar, majd felkészültem a köves lefelére, de idén most más fele ment a túra, talán még annál is rosszabb volt a terep. Szalagozáson botorkálunk a mélybe, még pont nem kell lámpa.
Kis koccanás az aszfalton, majd be Mátrakeresztesre. Bent a faluban épp frissítik az előttünk haladókat.
Mi is megállunk, elővesszük a lámpát, kortyolunk egyet az italunkból, majd megindulunk a Hidegkúti-th. irányába. Fent ismét erőleves. Kell is, mert még messze a vég. Az asztaltól alig bírok felállni a combomnak köszönhetően, de szépen bemelegedik utána. Átkelés a kerítésen, majd a túra utolsó kocogását imitáljuk. Megelőzzük Papp Bálintot és ebolát, akik szintén nagyon jól haladnak. Leérünk a Zám-patakhoz, majd nagy levegő. Jaroslavot felkészítem a Muzslára, hogy hosszú lesz, és fájdalmas.
Nem nagy tempóval, de megállás nélkül tesszük meg ezt a szakaszt. A csúcsnál remegek mint a kocsonya, hideg van, pedig már a sasos pulóver is akcióba lendült jó ideje. Ennek ellenére leülök, és bambán meredek magam elé, közben banánt majszolok. Megjönnek a többiek, nincs mese, irány tovább.
A kocogás ennyi volt, innen örülök hogy gyalog tudok menni, pedig a terep adja magát egy kis éjszakai koccanásra. Hiába.. Megint itt álmosodok el, mint mindig. A Koncsúrokról a kilátás kicsit visszahoz az életbe, de utána megint fapofa.. Végre valamikor leérünk a Diós-patakhoz, na itt gyorsan elő az energiaitalt, és be a gyomorba. Jó döntés volt, innentől nincs holtpont, csak a mozgásom csúnyább.
Egy eltévedt spori jön szembe, a Z- jobbosát leste be. Jön velünk egy darabig. Jan Suchomel kastélya következik, a Jan's castle másik nevén János vára. Innen sok-sok ideig a S+ lesz a társunk. Jó a jelzés, szépen haladunk, eltévedés nélkül. A Kénes-kútnál két továbbhaladó lámpára leszek figyelmes, a pontőr mondja hogy most mentek el az angolok. Nagy zavaromban még kijavítani sem volt időm, egyből parancsot adtam, irány tovább, be kell fogni őket, hiszen tudtam hogy Jan és Barbora megy előttünk. Pedig azt hittem csak a célban látom legközelebb őket. Még a Havas mászás elején utólértem őket, kölcsönös öröm, de jóó, hiányoztatok :) Ennek örömére számomra irtózatos tempóval felrongyoltunk a Havasra. Fent nagy pihenő, megvárjuk a többieket, majd ismét örülünk hogy együtt a csapat immár végig. Lefele hozom a szokásos formám, a totyogás és a tipegés a legjobb szó rá.
Fajzatpusztán Barborával csak úgy faljuk a füstölt sajtot. Szuper volt! Na még egy komolyabb szint!
A Kávára Istvánnal ellépünk kicsit felfele, de utána lefele büntetnek Jan-ék, és szépen elkocognak. Hajj, ha még én is tudnék.. Viszont nincs ember akit ne állítana meg a Tót-Hegyes palacsintája. Elnyúlunk a fűben, és majszoljuk ezt a nem mindennapi finomságot :) Nincs kedvem tovább menni, ilyen finomság után, de már közel a cél, egy tízes!! A Világos-hegyet még abszolváljuk, de félek a lefelétől, mert tavaly a gyök kettő tempóval haladtam lefele. Természetesen idén sincs ez másképp, de azért valamivel jobb a helyzet, pedig tavaly vadiúj cipő volt rajtam, most meg ez a...
Megkönnyebbülök mikor vége a meredek lefelének, és dózerútra érünk. Közlöm a többiekkel is hogy ennyi volt, nincs több szint. Mindenki boldog, a csehek úgy beszélgetnek egymással mint ha most indulnánk el :) Én azért befele fordulok, és magamhoz képest tempósan haladok elöl. Majd a célba ráérek kiengedni. A hosszú egyenesben nem győztem visszafordulni, nehogy jöjjön valaki, mert most már nem engedünk senkit el! Végül 24 óra 40 perc menetelés után boldogan és vidáman célba érünk.
Én különösen örülök hogy ilyen előjelek után sikerült teljesíteni ezt a feladatot! Annak meg talán még jobban hogy a többiek is rákaptak a magyar túrák ízére, és sikeresen teljesítették! Jan Suchomel ki is jelentette hogy "next year, I run with László Barta." Szóval készülj Laci! :)
Köszönöm az odautat Révész Ádámnak, és visszafele pedig Rudinak!
Ott a pont. Persze, nem bővíthető, de naviguide+topoguide+tuhu full mellett elég sok helyem maradt. Jó, persze nem beszél/sípol, ha lemegyek a tervezett útvonalról, de ez sem "musthave" tulajdonság egy túrázós eszköznél. Ja, a friss sw már képnézegetőt is tartalmaz :-D
Észre sem veszed, hogy nincs benne. A pillanatnyi magasságadatot éppúgy meg tudod nézni, mint ahogy a magasságváltozást. Arról nem is beszélve, hogy, ha olyan ingadozó az időjárás, mint amilyen szombaton is volt, a barometrikus magasságmérő szépen elmászik és szinte haszontalan.
Mielőtt megvettem a Dakotát én is aggódtam emiatt, de tényleg nem érzem hátrányát, mert a szükséges magasságadatok mindig rendelkezésre állnak a GPS jelből.
Nem hisztek nekem, de a Dakota tényleg minden igényt kielégít. Van jobb, nagyobb kijelzős GPS, de az nem ennyibe kerül.
Szívesen olvasnék tőled néhány gondolatot, hogy a Dakota 10-es az mitől "kirándulgatós", és egy alsó hangon 5 éves használt csix miért felel meg jobban a "hardcore túrázóknak". Nem vitatom, hogy a csix nem egy magasabb kategóriás gép, csak nem értem, hogy egy átlag túrázónak milyen funkcióra van szüksége, amit a Dakota nem tud.
Nekem a Dakota 10 ugyanolyan szépen muzsikált -15-ben hajnalban a Kitörés túrán, mint most hétvégén a Mátra 115-ön zuhogó esőben. Egyik sem volt kirándulós idő. Mindig gyorsan talál jelet, megbízhatóan teljesít, pofonegyszerű használni, sokáig bírják a telepek. Mi kell még?
én is a 60-as vonalat ajánlanám, a Dakota érintőképernyős ami inkább a kirándulgatós ládázgatós népeknek lett kitalálva, a 60-as atombiztosabb, a hardcore túrázóknak
nem tudom milyen összeghatárban gondolkozol, ha belefér egy új 62 vagy 62s azt biztos nagyon fogod szeretni (ez nekem azért tetszene jobban mint a meglévő 60cx mert alá lehet tenni gugliearthről lelopott műholdképet is ami olyan helyen amiről nincs kütyüre tölthető turistatérkép nagy segítség lehet, de nyilván csak ezért nem fogok váltani..)
ha spórolósabb vagy akkor használt 60-assal se nyúlsz mellé (geocaching.hu apróhirdetés illetve kütyük fórum tanulmányozása javallott, esetleg elzarándoklás a geochallenge boltjába ahol elő tudod adni mi szíved vágya, meg lehet tapizni ki lehet próbálni őket, mert az is lehet hogy neked mégis az érintőképernyős jön be)
Elöször is gratulálok minden Mátra 115/88 teljesitőnek. Másodszor a szervezőknek és 3X a filmek készitőjének. Nagyon jól visszaadta eme túra hangulatát. A sok ismerős arc, a táj szépsége (növény- és állatvilág), az útvonalat és az ellátást. Kedvet csináltak a filmek nekem, de én ezt még nem érem fel....asszem. A Kinizsi 100 3X, a Rocki130 1X és a Piros85 2X meg a Mátrabérc 2X csak kisdobos mutatvány ehhez képest. Olyan érdekes, hogy a célba érők menése olyan simának tünt, semmi nagy fáradság nem látszódott az arcokon sem, ..... Még1X gratula mindenkinek. KCS
A lényeg, hogy a végén mindenki boldog. Ott találkozunk, csak férjünk be abba a korcsmába, mert januárba letapostak, fellöktek, bottal megszúrkáltak a tolakodó tömegek. :-)
Attól is függ, hogy mire szeretnéd használni. De gondolom, mivel itt kérdezted meg, ezért a fő szempont a túrázás alatti használhatóság. Egyébként az ilyen készülékek szerintem simán és kényelmesen használhatók autós navigációra is. Igaz kisebb a kijelző, nem beszél... de elvisz oda, ahova kell.
Én egy 60csx-et nyúzok már jó pár éve. Előtte Venture Cx volt, ha jól emlékszem a típusára. A kettőt össze nem lehet hasonlítani. A legfeltünőbb különbség a vevő érzékenysége, és ezáltal a mérések pontossága. A Venture esetében sűrűbb erdőben is sokszor elveszítette a jelet, a 60csx-szel még a Rám-szakadék alján is lát műholdakat.
Ha nekem kéne venni, biztos ebből a szériából választanék. 60csx-et használtan is biztos lehet kapni, de ha van rá elég pénzed, akkor veheted a ráncfelvaráson átesett változatot is, a 62-es sorozat valamelyik darabját. Én úgy vagyok vele, hogy ha egyszer veszel, akkor azt nem 2 évre veszed. Pl most nem látom értelmét annak, hogy a 60csx-et lecserléjem a 62-es valamelyikére.
A Bükk-fennsík 50-et tervezem. Az útvonaltervező szerint 7:15-kor érkezek a rajtba.
Ha rám ismersz bökj meg egy túrabottal, hogy tudjam kivel kávézhatok egy pompásat. :-)
A Gödöllői éjszakai nem szerepel a terveim között, de az Árva Vince egyre jobban belopja magát a gondolataim közé, s ha egyszer ott van, bármi kisülhet belőle... ;-)
Közben megnéztem, a januárinak teljesen megfelelt az útvonalad.
Ehhez képest a jövő heti változás:
Koldusszállástól a S sáv P+ és P sáv a Tatabányai Turulig, mad onnan a panoráma műúton le a Nomád kempingig. (valamivel hosszabb (méréseim szerint 75,5 lesz így)
Amúgy GPS-szel én is kb annyit mértem, mint Te (Don Razzino), de fölszoroztam 5%-kal a vertikális mérési tévedések végett. (mondjuk nem nagyon másztam bele a GPS-es történetbe), de mivel így összevágott a kerékkel mért távval, teljes lelki nyugalommal dőltem hátra. :)
Valóban érdekesebb a kis ösvény a kápolna felé, de eddig mindhárom alkalommal átkötözgette valami jóakaró a szőlőhegyen a szalagokat, így maradunk a leírás szerint jobban követhető és kijártabb úton. (kb 5-600 méterről lehet szó)
Más: nem hinném hogy 70 km a táv (GPS-szel és kerékkel is mértem 2009-ben) és azt sem, hogy 1700+ a szint. Egyébként megköszönök minden mérést, kérlek küldjétek el a mail címemre.
Még másabb: az eddigi három túra alkalmával nem volt még két azonos útvonalon a 70/75 táv, és most lesz a negyedik verzió...
Jövőhéten gyertek Kaptárkövek túrára, mert érdekes az útvonal + Múzeumok éjszakája lesz a Várban (ingyen) a céltól 5 percnyire + III. országos Borparty az agria parkban finom borokkal és jó zenékkel!
Most nézem az útvonalat. Gyarmatpuszta előtt, a Szölősor dülő után érdemes letérni a szalagozott útról. 1. Sokkal hangulatosabb kis ösvény, 2. Geoláda, 3. Megnézheted a Sándor-Metternich-sírkápolnát. Távban nincs különbség.
Igazán nem tartozol semmivel. De ha a Bükk-fennsík50, Gödöllő éjszakai, vagy Turul rajtjában találkozunk esetleg, akkor egy kávét eldogadok majd, hogy könnyíts a lelkeden. :-)
Ennyit fejben még sosem erősödtem, azt hittem beérlek benneteket,de a Pisztrágos-tó után sikerült másfél órán át keresnem a P+ helyes leágazót és visszaágazót..itt elszállt a remény.Mondjuk előtte is volt némi pöcök,ugyanis a Kisszépalmai pont előtt az itiner szerint ha kiérünk a betonra balra kell fordulni. Rájöttek hogy ez nem jó és áthúzták és átirták jobbra. Csak azt nem vették figyelembe hogy lesz őrült 130-as gyalogos is és azokon az itinereken ezt már elfelejtették..úgyhogy én vidáman balra..2 kili..aztán vissza.+2..na de ez csak egy.
Szóval igazi kihivás volt..én ezért mentem és meg is kaptam. Be is értem 23:37 alatt..a hosszútávról..igaz több pontőr nem tudta melyik a hosszútáv...:)
Azért 1 dolgot sajnálhattok: A Mórocz-tetőről a kilátás pazar: Balaton,Veszprém, Várpalotai lőtér..szóval pompás..
Ellátás tekintetében 64nél és 114-nél zsiroskenyér.
Aztán van szakasz ahol 31km-en nincs pont.
Szóval aki keménynek érzi magát...annak ajánlom...nosza..próbálja meg.
Engem az oldtájmer tagozatból lehet beazonosítani. Biztos vonatkoztatási jellemző, mert a célban a (tudomásom szerint) legidősebb teljesítő megkérdezte tőlem, hogy hányban születtem. Ha célzottan elgondolkodok a történteken, akkor más szemüveges OT-re nem emlékszem.
Egy eredetileg világosszürke hosszú nadrág volt rajtam, alul gumis, nem zippzáros, hanem gombos (ez azért érdekes, mert amikor próbálom, akkor mindig félregombolom, így 40-50 km után már nem vacakolok vele. Az is lehet, hogy női nadrágnak szánták, de annyiraí olcsó volt a Te*cóban, hogy nem bírtam otthagyni. Utóbb az alul gumis szerkezeti kivitelben felismertem az elfeledkezés-esetén-legalább-alulról-kullancsbiztos jelleget, így nem munkásnadrágnak, hanem túrázáshoz kezdtem használni. Ez a nadrág már terepmintás mértékben koszfoltos, de az árfekvése miatt lehet, hogy nem a mosógépbe megy, hanem a kukába, vagy ha könnyen szakítható, akkor géprongynak.
Volt egy övtáska a jobb oldalon, ami annyira kicsi és oly szerencsétlen alakú, hogy egy iskolai puskának megfelelő méretű magán-itineren kívül már csak egy kétdecis flakon fér a nagyobbik zsebébe, a kisebbikbe meg a félbeszabott mackósajtos doboz. Viszont ajándékba kaptam a VVIP családtagomtól, így azt használom a nadrágszíj helyett, vagy mellett.
Egy hosszú ujjas fekete aláruha volt felül, a szél tökéletesen átfújt rajta, viszont gyorsabban száradt, ettől függetlenül garantáltan büdös. Ez is akciós volt a M*x padlásában és akkor vettem, amikor a gyerek egyszer eljött egy téli tátratúrára és az addig volt egy darab családi aláruha példány kevésnek bizonyult.
A fejemre egy piros kockás (fehér alapon) zöld csíkos konyharuha volt kendőnek kötve, mert csípőset izzadok, és amikor a szemembe folyik akkor még annyit sem látok.
A 124ből 120-at botoztam, ezzel a bottal is szerencsém van, mert ugyan a VVIP hozzátartozékom kapta ajándékba, de mivel csak egyszer használta, és egyébként is tőlem kapta, használatba vettem, miután az első Izsiniken a Kőszikla és Tokodi pince közötti bobpályán mint ólajtó ráestem mindkét botomra, és bár a célban Asciimo, ottfelejtettnek vélve a két teleszkópos girbe-gurba lesiklóbotot, gyakorlásképpen az egyiket kiegyenesítette, de megköszöntem neki, mire ő elnézést kérve visszarettent a feladattól, hogy a másikat is megcsinálja , szóval ez a pár bot azóta is várja az egyengetést, én meg használom a nejemét. Ez a bot olyan karakteresen férfias módon világoszöld színű, és mióta kitaláltam, hogy mit (csavarlazítót) és hova kell befújni avégett, hogy csússzon, ha azt akarom, és ne csússzon, ha meg azt akarom, azóta újra használható. Ezzel a bottal is szerencsém volt, miután vadonatúj állapotában a parádi sándorréti megállóban leszállva fennhagytuk a Volánbuszon a fejünk feletti leesés-ellen-biztosított-alakú csomagtartó vályúban, mert a sofőr megtalálta, és leadta a Stadionnál, így eljutott hozzám. Ha neki is szerencséje volt akkor őhozzá meg a pár doboz pilseni jutott el, amit meg én adtam neki szánva le ugyanott.
A hátizsák kék-fekete-szürke és ez is Te*co-gazdaságos, mostanra már annyira, hogy a zippzárja helyett egy kalapácszsinór és egy Magyar-Turizmus Zrt márkájú, iránytűvel tuningolt karabiner teszi viszonylag zárttá, de csak annyira, hogy eső esetén értelmet nyerjenek a nejlonzacskók a belsejében.
Természetesen erre a hátizsákra kívülről volt felkötve egy szintén fekete kabát akkor is, amikor Ágasvárról a szalagozotton lejövet a vizes fűre léptem és szintén, mint az ólajtó.... Így ez a fekete kabát is terepmintás lett, csak nem tarkában, hanem sárszínben, ez akkor tarka, mikor száradni kezd.
Azonosításra alkalmas item lehet még a jobboldali hátizsákpánton viselt, egy harmadába tépett törülközőre emlékeztető rongy, amit takonyfogónak használok, mert szerintem az erdőben különösen hölgyek közelsége esetén illetlenség a szabad levegőre légúttisztítani.
Ha ezután még kétely marad, meg a türelmes olvasás jutalmául: a szikla.hun is van egy kép az Öregnándi név alatt. Amikor készült még nem volt annyira öreg, de már lehetett sejteni valamit.
Nem láttam, hogy nevezttél, csak olvastam, hogy már tavaly is készültél, de végül a teljesítők között nem láttalak.
1. Akkor bocsánat, javítom. Mindenesetre marha jól esett, akármi is volt.
/Erről egy vicc jutott eszembe:
Székely gyerek az asztálnál:
- Ídesanyám nem elég savanyú ez a töltött káposzta!
- Dehát ez mákostészta!
- Ja... annak elég savanyú./
2. El sem merem képzelni, hogy milyen lehetett előtte. Ezer hála és köszönet medvegyunak és dzsikuleenak.
3. Én is sejtettem, hogy nem a Kénes-forrástól kezdődik a 600 méteres kaptató. Máshol is voltak gyanús szintadatok. Pl. a Tót-hegyes előtti 560m, vagy az utolsó 7km-en lévő 100m.
4. :)
Nándi, ha nem vagyok indiszkrét hogy voltál felöltözve, hogy nézel ki. Kíváncsi vagyok, hogy összefutottunk-e.
(elismerni, leborulni előtte, kalapokat messze elhajítani, elhinni, felfogni, megérteni, megtudni, hogyan lehet ilyent csinálni stb.)
jöttem nem dícsérni...
Volt már az életemben (kb. egyszer, ha jól emlékszem), hogy valamit megcsináltam és ezért dicsér(get)ni kezdtek. Ilyenkor mindig azt kértem, hogy ne azt mondják, hogy mi volt a jó, hanem azt, hogy mi nem volt jó, az teszi mérhetővé a teljesítményt, az hitelesíti a dicséretet.
Szóval, ha egy ilyen felfoghatatlan szervezői, rendezői, közreműködői segítői stb. csapatteljesítmény után mi, 160-an azt rakjuk össze, hogy mi nem volt jó, és ez tényleg összesen ennyi: na az a legnagyobb elismerés. Mert egy ilyen elismerésnek abban kell összeállnia feltöltő és megerősítő érzésként és továbblendítő elhatározásként, aki egy ilyent végigcsinál. Hogy miért kapja az elismerést, azt az tudja csak igazán, aki tudja, hogy mennyi mindent tett bele. A kívülálló, ezesetben egy teljesítő csak a felszíni pár %-ot látja és még párat kitalál, ha utána gondol, és ennek töredéknek a 99%-a is tökéletes volt, amit meg nem is érzékelt, az persze természetesen a helyén volt rendben volt, jó volt, működött.
A vegyészek (én gépész vagyok!) vannak így: azok soha nem azt mondják hogy tiszta az anyag, hanem azt, hogy kétkilences, háromkilences, négykilences stb. A négykilences azt jelenti, hogy az anyagban 99,99% pl az alkohol. (Próbálj ilyen pálinkát csinálni!!)
(Lehet, hogy az ilyen a kitekert megközelítéseket a tanári évtizedekből hozom: Tanárúr nem értem. Mit nem ért? Az egészet nem értem Üljön le, elégtelen vs: Tanárúr nem értem. Mit nem ért? Ezt, meg ezt, meg ezt, meg hogy miért, hol, mennyi stb. Egyéb kérdése van? Nincs? Jó, akkor a kérdéseire kap egy jelest, és mondom a válaszokat.)
Egyetlen példa, és csak arra, hogy milyen pontőrök voltak: (ez is egy megközelítés): Molnár Tamás elnök úr (Hanák K.) Fajzatpuszta, nyitvatartás (v.ö K100 pontok nyitvatartása) este 7-től délelőtt 9óra 20-ig:
Miközben dicsértem a sajt anti-izomgörcs+kalóriapótló hatását, (az olajbogyóval együtt már fegyelmeznem kellett magam, nehogy a betolt mennyiség miatt elhulljak a Káva oldalában, hiba lett volna, mert nem rajtam volt a nyomkövető) -- voltam olyan pofátlan, hogy szóba hoztam, hogy az idei mátrabércen a kékesi sósleves görcsoldót kockasajttal meg a teához kevert zacskós forróbögrével pótoltam, meg szóba került az 5-10 perces pecsétsorban állás. Megtudtam, hogy a levesnél nem a sóval van a probléma, hanem a zsírral, ami miatt azt nem jó saját bögrébe adni, az eldobó pohár pedig kerülendő, a sorbanállásra pedig a létező leghétköznapibb hangvételben kaptam a választ:
Igen ott hibáztUNK. ... Pedig leírtam nekik, hogy mit kell csinálniuk, meg hogy bármi megtörténhet, csak az nem, hogy sorba kelljen állni. Ezért van három bélyegzőnk a Kékesen....
Őszinte szomorúság érződött a mondatokból, egy megbocsáthatatlan zavar miatt. Ugyan már...
"De igen, ennek nem lett volna szabad előfordulnia.
Ja! És nem azt mondta, hogy hibáztAK (mármint a pontőrök), hanem azt, hogy hibáztUNK. Legközelebb viszek kalapot és már a Havason felteszem, hogy Fajzaton (ezért is) megemelhessem.
Ez itt off, de még Mátrabérc 2012: A másik oldalról ez úgy nézett ki, hogy akkor ketten éppen el voltak rohanva a teánakvaló forróvízért, a srác pedig verte a pecsétet inkább, és nem erősítésért szaladt, nem is lett volna kit hívni. Ha a két vízhordó is pecsétel, akkor a teasor dugul be, és tekintettel az épület adottságaira ha az bedugul, akkor pecséthez sem lehet hozzáférni. (nem akarok okos lenni, de voltak akik a pecsét után nem a teázóba mentek, hanem vissza a sor mellett aztán el a Sombokorhoz, lehet, hogy egy pecsét tea nélkül alternatíva a teázó kijáratánál segíthet legközelebb. Aki pedig itt jön visszafelé a teáért, az szégyellje magát)
Azt, hogy ez a túra az NBI, akkortól tudom, mikor pár éve egy szórólap hozzám került. (elborzadtam)
Aztán valami címcserebere következtében tavaly kaptam egy mailt, aztán idén készültem is stb, meg is csináltam. A túráról voltak csodálkozó hírek, de ezt látni, csinálni ... szóval menni kell.
A túra óta pont annyi idő eltelt, mint a túra alatt, még az itinert is újraolvastam. Azért hogy az ötkilences definiált legyen, megpróbáltam a 0,0001-be tartozót összeszedni:
1. Azt írta az itiner, hogy [Mátraszentimréről kifelé] mikor elfogy az aszfalt, kanyarodj jobbra. Azóta elrontották a terepet, továbbaszfaltozták az utcát, jövőre vissza kell bontatni.
2. Nagyon sajnáltam, hogy Hidegkúton a szaletliba szorultunk. Az igazság az, hogy a Matra115-ön láttam egy galériát, ez vezett félre. Bent az étkezőben ettek, ittak, pedikűröztek, lábadoztak stb. a sporttársak, és én is oda terveztem a zoknicserét és a velejáró egyebeket. Ez kinn a szaletliban persze elmaradt, meg is lett a következménye, legalább 3 percet lassultam a talpégés miatt a végén. (Azt majd még kiderítem, hogy miért cak a bal talpam kezdett égni)
3. Ez a Fallós M.kereszetes szakaszra vonatkozik. Mégis arra megy az út amerre az előbejárások alkalmavál kitalálni próbáltam. Ez csak azért tartozik ide, mert volt egy magánlevél-váltásunk Medvegyuval, ebből nekem az jött le, hogy a nagy farakásoknál "balra... végig a dózerúton, a szalag viszont jobbra mutatta. (Ennek amúgy örültem, mert már ismertem ezt az utat de hát "kis hiba is hiba" (copyright k100)
4. A negyedikre azt akartam felhozni, hogy az itiner azt írja, hogy a Nagykoncsúrról szép a kilátás, pedig akkor vagy még, vagy már sötét van, tehát legalább annyit kelett volna hozzátenni, hogy ha az eleján vagy a végén nagyon gyors tudsz lenni... akkor. De aztán az újraolvasáskor kiszúrtam, hogy az itiner nem azt írja, hogy szép a kilátás, hanem azt, hogy jól körül tudsz nézni. Ez igaz, tehát így ez az ötkilences részbe kerül.
5.
Azt írja az itiner, hogy [Világos-hegy után] Innen már csak le kell gurulni Gyöngyöstarjánba Kerestem a kereket, de valaki elvitte már. Vagy hoznom kellett volna? Ez meg nem volt benne az itinerben.
6. :-)
Ennyi
Menjetek!
(az M115-re jövőre is. Az lesz a 10. és Dzsikulee már promotálja. Én már hiszek neki)
Honnan tudtad, hogy tavaly is neveztem, de nem indultam?
A beszámolójához:
1. A kékesi meggy az cseresznye volt, sajnálom, ha csak annyira savanyúra érett, hogy meggynek tűnt.
2. Igen a Muzsla...
Leveleztem Megvegyuval, hogy az erdészek rádöntötték az erdőt a Z3-ra... Képzeld még ezt is hozzá! Nos, ebből most semmit nem észleltem. Sötét volt, meg kómás voltam, meg más bajom is volt, de a legvalószínűbb, hogy Medvegyu és Dzsikulee takarította el. Egyszer megálltam és vizslattam a gallyazást, hogy tényleg kisbalta volt-e, vagy vállalva tettenérés esetén a fatolvajlás vélelmét (elképzelem a hírt, meg a megyei rfk szóvivőt a xy tévében :-)) mertek fűrészt vinni, csak nem híresztelik. A helyszínen csak az eredményt bírtam azonosítani, a technológiát nem.
3. a Havas nem túl meredek, de igen hosszú, 600m szintet leküzdő kaptatójába. Ettől a terepi örömtől megfosztottam magam, hogy a Havas szintje nem 600, hanem csak kb. 360. Bár szinte biztos, hogy abban a kómában ez nem tűnt volna fel. Már majdnem írtam Medvegyunak, hogy elírták az itinert, mert a térképen .... De aztán kitaláltam, hogy a 600 m a Dióstól a Havasig értendő, és hát abban van még egy Galagonyás, egy János vára, meg egy Mészpest. Hát így jártam. Mindig ez a hülye okoskodás!
4. Az epilógushoz: Küldd el légy szíves nyomtatva, szeretném én is aláírni!
Minden Mátra 115 teljesítőnek gratulálok, fantasztikus idők, és teljesítések születtek. Segítőinknek köszönjük a sok-sok felajánlást, önkéntes munkát. Jövőre 10., még jobb túrát szervezünk!
Először is gratulálok, gyors voltál. Másodjára: nincs képed a kupáról? Úgy hallottam, elég szép volt a díjazás. (Amikor én ott jártam, épp nem azt kaptunk.)
Július 1-ére a Tölgyikrekhez (Pilis, sárga és piros sév jelzések kereszteződése) vagy a Rám-szakadék aljához keresünk pontőrt, kb. 4-5 óra időtartamra. A pontos nyitást még nem tudom, de azért reggel 7 után valószínűleg a Tölgyikrek, a Rám-szakadék délutáni pont. Jelentkezni itt vagy a jakabam kukac gmailen.
Ezen a hétvégén a Velencei tavat és környékét vettem célul hétvégi teljesítménytúra gyanánt. Bár jártam Pákozdon a szombati nap (nem is egyszer), én a kétkerekű túrán jártam amely Velencéről indult.
Most szántam el magam elöször, hogy elmegyek a Velence Tízszer-re, és nem bántam meg. Bár ellátás az nincs, kivéve a nápolyit a legvégén (ami szerintem isteni finom volt, csak a gyomrom már nem nagyon tudta addigra befogadni a szilárd táplálékot) 28 km-ként viszatér az ember a saját depó pontjához. Érdekes egy túra. Az elején mindenki bemondja, hogy hány kört képes teljesíteni, és a végén elszámolhat az igéretével. Én bemontam a 10-et de magamban nem gondoltam komolyan, hogy meg is tudom csinálni, úgyanis 1 kör kb 28 km. Az időjárás is vészjósló volt végig - felhős ég szembe szél(biciklin mindig:)), és esőt sem sikerült megúszni.
A "tömegrajt" 7-kor gördült neki az örült körözésnek. A bolyban sikerült megtenni az első 2 kört (56km-8:36), majd leszakadtam, mert nem akartam 3 kör után meghalni a gyilkos tempó miatt, amit diktáltak. A negyedik kör végén (112 km-10:29) iktattam be az első nagyobb szünetet. Feltöltöttem a zsebeimet, nyújtóztam, és próbáltam minél több ételt magamba tömni. Majd tovább indultam (10:47). Hihetetlenül fáztam az első kilométeren, de szerencsére lett társaságom az 5. körre és vállalta, hogy végig teker elől. A 6. körben viszont ő akart pihenni, így ezt a kört én vezettem végig. A kör végén (6. kör: 168 km-12:44) ő kiált kalóriapótlásra, nyújtózásra, de nekem szükségem volt mentálisan a 7. körre a pihenés előtt, amit így teljesen egyedül tettem meg(196km-13:47). A pihenéseket eredetileg 2 körönként terveztem, de a helyszínen a tervet 4.-7.-9. körök utánra módosítottam. A 8. körtől sikerült megint ráakaszkodni egy-egy bolyra, vagy emberre, így csak nagyon keveset kellett vezetnem, ami sokat segítet. A 8. körben nekikezdett az eső és a 9.kör 3/4-ig ki is tartott. A 9. körben hozzácsapódtam egy úriemberhez, aki az utolsó körében járt, és épen levezetett (27-28 km/h tempóval), egészen addig, míg jöttek ismerősei (ők is 9. körben voltak) és belecsaptak a lecsóba és feltornászták a tempót (30-32 km/h.). A szembeszélben nem akartam lemaradni, így küzdöttem mögöttük. A 9. kör utáni (252 km 15:51) pihenőt kihagytam, mert a bokámnál valami elkezdett sajogni, és jobbnak láttam szélárnyékban folytatni az utolsó kört. Ez egészen a 7.út végéig sikerült, ahol a fájdalom volt az erősebb, így a tempóm 20-22km/h ra csökkent. Innen elég szenvedősre sikerült, de a végére összeszedtem magam így sikerült a 10. kört is végig tekerni (280km-16:54-re értem be).
A mai nap ellátogattam a Barangoló hegyvidékre, hogy kimozgassam az elgémberedet izmaimat. Más is így volt vele, mert találkoztam néhány nemszázas kollégával.
Igazi perverzió...:-) mi ma délelőtt a Bakonyi Nemszázas 99 után elmentünk még kékezni a Gerecsébe, ahol a Somlyóváron szembesültem azzal, hogy a spontán megtalálásra érdemesnek felfedezett ládika egy 4 pontos multi. Meglett, és megérte, bár ez már talán off...
Bakonyi Nemszázas: meghatározó élmény, nagyon jó volt, tetszett, köszönjük! Ezúttal semmiféle nyilvános és titkos időterv sem volt a program része, egyszerűen menjünk, és érezzük jól magunkat! A rendezők ezért mindent meg is tettek, a beígért szolgáltatások sűrűsége, mennyisége, minősége verte a beígért szintet, de ez csak egy apró elem. Úgy en bloc nagyon jól összerakott túra volt, remélem hogy lesz még alkalmam elindulni rajta 2 lábon vagy 2 keréken. A táj pedig... vesszőparipám, hogy vadregényes szurdokok tekintetében a Bakony verhetetlen.
Nos, most hogy már jó meleg vízzel ellensúlyoztam a Galyatetőn kapot hideget, még jobban érzem magam.
Igen jó volt a mai pontőrködés, méga pocsék idő ellenére is. És a pontunkig kevesebb a feladó is. Konkrétan 0. (Utána nem sokkal egy, hát én meg is értem. :) )
Kitartást meg jó utat a kint lévőknek (kivéve persze Rusht :P )!
K. Csabinak meg köszi a segítséget meg az ernyőzsonglőrködést! :)
Sziasztok, last minute: holnap megyünk Vinyére a 45-ös távra, indulás 6-kor a Móriczról, rajt 8 körül. Ha valakit érdekel esetleg, csörgessen meg, van még 2 hely. 70 három80 329egy.
Megyek ma este Kisnánára kocsival temérdek üres hellyel. Ha valaki esetleg csatlakozna, csak szóljon. Cam Mogó, ha gondolod, elviszlek. Zuglóból indulok amúgy is. Igaz, előfordulhat, hogy várnod kell valamennyit, de én is mennék még 7 előtt.
Három megállónyit kell utazz az 1 / 1A villamosok valamelyikével, a Bécsi úti végállomás irányába (Zugló vasútállomástól Kacsóh Pongrác útig, majd át az aluljárón). Gyalogosan is abszolválható, bár felmálházva szép teljesítmény (főleg egy Mátra 115 előtt).
http://ujmenetrend.cdata.hu/uj_menetrend/volan/index.php - Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvar, Gyöngyös, A listában a 18:15-kor induló előtti nyilacskára kattintva kiderül, hogy Mátra Volán 1046/11-es recski járata (menetrend). A "térkép" linkre/ikonra kattintva felugrik a térkép, kinagyítva pedig:
A Bp. Stadion autóbusz pu-ról Gyöngyösre induló busz első megállóhelye Budapest Kacsóh Pongrác út.
Hol van pontosan ez a megálló? Még a Hungária körúton, a felüljáró előtt? Vagy a felüljáró után, de még az M3-mal párhuzamos (szervízút) Kacsóh Pongrác úton? Ha ez utóbbin akkor az Amerikai út előtt vagy után? A Zugló vasútállomásra 17:58-kor érkező vonatról leszállva kellene elérnem azt a buszt, ami 18:15-kor indul a Stadion buszpu-ról, és a VOLÁN menetrend szerint 18:23-kor van a Kacsóh P. úti megállóban. Nem tudom, elég-e 20-25 perc ehhez (némi sátorral és egyéb cuccal egyetemben).
-Mi lesz a Csarna-völggyel? A Börzsöny északi részén található Csarna-völgyért aggódik az LMP-s Szabó Rebeka. A védett területen ugyanis az erdészet szeretné újra beindítani a fakitermelést. Erre azért van lehetőség, mert a törvény ellenére nem alakítottak ki különböző övezeteket, meghatározva, hogy ott milyen erdőművelést lehet végezni.
Győzött a természetvédelem: - Illés Zoltán államtitkár azt mondta: sikerről tud beszámolni, mivel az erdészek és a természetvédők között patthelyzet alakult ki, a miniszter a természetvédelem mellett döntött, csak szálanként, egy-egy fát lehet kivágni a völgyben. Az államtitkár szerint azonban nincs olyan zónarendszer, mint amit a képviselő emleget, de 73 területet kijelöltek, ahol nem lehet hagyományos erdőgazdálkodást végezni.
Elcsíptük a Magyar Sportturisztikai Szövetség NB II-es bajnokságának legnagyobb várományosát az ifjúsági bajnoki címre. Turi Zsolt elszántságát csak csodálni tudjuk. Ismerjétek meg őt!
Reggel csepegő esőben indultunk Nagybörzsönybe, ahol a Malommúzeum tornáca alatt vártuk a túrázókat. Finom kemencés lepény sült a kemencében, amit nem hagyhattunk ki. Jött a telefon, hogy késik a busz, így vártunk még egy picit, majd a tömeg elrajtolása után 10:13-kor négy fős csapatunkkal nekivágtunk a pirosnak. Addigra az eső is alább hagyott, sőt 10 perc múlva már csomagolhattuk is el az esőköpenyt. A dombtetőre érve szép panorámában lehetett részünk, és hamarosan elénk bukkant a horgásztó is a völgyben. Itt pár szem diót ettünk, és míg beszélgettünk ismét enyhén elkezdett csepegni az eső. Nem volt vészes a helyzet, de azért szép lassan csak elővettük az esőköpenyt, hogy ne ázzunk át észrevétlenül. Az esőnek köszönhetően tavaszi friss levegőn gyalogolhattunk, és szép lassan kezdtük utolérni a Jászberényből érkezett iskolás csapatot. A csörge-kútnál értük be őket, amint épp végeztek a kód felírásával. Mi is kerestünk tollat, aztán felírtuk a kódokat, aztán 300 méter múlva el kezdtük előzgetni az iskolásokat. Gömbölyű kőről szép kilátást kaptunk, Kis-Koppánynál is csak gyönyörködtünk a panorámában, majd miután félreértettünk egy jelzést, kicsit keresgéltük a jelzéseket, de aztán valaki észrevette a szalagot és onnan már gyorsan leértünk a Koppány-nyeregbe. Itt megint egy kis benőtt szakaszra vitt a jelzés, de hamar túljutottunk rajta. Az esőköpenyeket is levehettük, és már le is értünk a Koldus-kúthoz, ahol nápolyival vártak bennünket. Tempósan haladtunk, és mire a zöld sáv turistajelzéshez értünk, addigra sikerült megelőzni a jászberényi csapat legelejét. Már nagyon vártuk a hangulat presszót, ahova 13:22-kor léptünk be. A kiszolgálás nem volt valami gyors, mert mire a forró csoki és a cappuccino a kezünkbe került 13:34-et mutatott az óra. Időben jól álltunk, így neki álltunk az elemózsiánknak. A 2 és fél kolbászomból másfelet megettem, meg az 1 szelet rántott húsomat is. Még épp időben végeztem, mert közben megérkeztek Bubuék és át is adhattuk nekik az asztalt 13:53-kor. Kóspallag felé bandukolva élveztük a tavaszi erdő illatát és a Medres-patak völgyében, békák brekegése tarkította az erdő hangjait. A Tiffany sörbárba 15:07-kor léptünk be, így maradt bő fél óránk a buszig, hogy átvegyük a díjazást és igyunk egy hideg italt az olcsónak nem éppen mondható helyen.
A Kispirosra rányomta a bélyegét a főszervező kiléte, valódi Vagdalthús-kompatibilis időjárást kaptunk a Börzsönyben: nyilván háromszor elkapott viszonylag nyílt terepen az eső, negyedszer Kismaroson, ötödször az Örsön.
Nyilván nem volt nálam semmi esővédő (pedig gondolhattam volna, csak a meteó mást mondott!)
Igen jó szervezés, tündéri vörösbegyes emléklap, szép díjazás, amit még fogalmam sincs, hogy applikálok rá a díjazásgyűjtő térképemre :) A P sávnak jót tett a Gömbölyű-kő felé terelés (sajna kevesen néztünk ki a meredély széléről, pedig meghökkentően jó a kilátás), viszont utána dicsőségesen benéztem a lefelé vezető utat, és sikerült a K+ régi P- elágazásba lemenni. Mondjuk nem sokat kellett korrigálni, úgy 300 métert. Egyszer még megnézem, hol bambultam el.
Vicces volt a sok-sok csipogó fióka, mindenhonnan lehetett a kikelt fészekaljakat hallani az erdőben és a bokrok között.
Először is szeretnénk megköszönni mindenkinek, hogy lelátogatott az első Budaörsi Dolomitok teljesítménytúránkra. Szeretnénk kérni benneteket, hogy írjátok meg véleményeteket, tapasztalatokat, mi volt jó, vagy éppenséggel rossz. Min lehetne változtatni, hogy a jövőben ki tudjuk javítani a hiányosságokat. Természetesen ésszerű keretek között jó szándékkal várunk minden építőjellegű kritikát, meg azt is, ha tetszett valami! :)
Külön köszönet a pontőröknek az egész napos helytállásért:
Roland mama, Roland anyuka, Gálfi Család, Gász Kata, Harsányi Henrik + fia, Alpár András, Enyedi Zoltán és a fiúk, Német Emese és a gyerekek, Földi János és élettársa, Almási Szabó Lili és Horváth Krisztián (Krisz), Hevér Bubu Gábor, Dávid Péter, Zödös Szabolcs
Külön köszönet a 25.000 Ft-os túracipő utalványért a Gri Sport-nak, fénymásolásért a Zagyvaság VKE-nek.
Most jön a lényeg :)!
A kíz játékunk nyertesei.
1 palackbort nyertek:
Takács Vilmos 20-as táv 84-es rajtszám
Virág Tünde 20-as táv 94-es rajtszám
Erdész Dániel 20-as táv 93-as rajtszám
Szenn Zsuzsanna 20-as táv 81-es rajtszám
Csillingh Szilvia 20-as táv 168-as rajtszám
Madari Zsuzsanna 10-as táv 78-as rajtszám
Vincze Levente 10-as táv 134-es rajtszám
Szarka János 10-as táv 95-ös rajtszám
Tarnai Dávid 10-as táv 22-es rajtszám
Szatmári Veronika 10-as táv 77-es rajtszám
Könyvet nyertek:
Szabó Barbara 10-as táv 94-es rajtszám
Battai Bence 10-as táv 153-as rajtszám
Takács Kristóf 10-as táv 85-ös rajtszám
Mozga Gergő Zsolt 10-as táv 8-as rajtszám
A fődíjat a 25.000 Ft-os Gri Sport túra cipő vásárlásutalványt
Reckné Biclik Mária nyerte (10-es táv 7-es rajtszám)!
Ezúton is gratulálunk minden szerencsés nyertesnek és túrateljesítőnek. Kérnénk mindenkit, hogy az ajándékok eljutatása végett keressen minket a budaitura@gmail.com e-mail címen vagy telefonon a 0670/596-77-76-os telefonon. (Molnár Zsolt titkárúr)
MCSÉT 2012 közepes táv (GPS szerint 29 klikk lett, így a 25-ös elnevezés szerintem nem kerek :)
A túra szép és jó volt idén is, a tömeg is kisebbnek tűnt mint tavaly az első EP-ig. De a célban valami nagyon nem működött. Hosszú sorban állás után végül is kaptunk pecsétet, aztán sikerült kézzel kitöltött oklvelet kérni mert a nyomtatás se ment valamiért. A szervezők védelmében annyit, hogy a csorda szellem ilyen helyzetben sem segít, így ha egy család 5 itinerrel áll sorban lehet célszerűbb lenne 1 embernek oda adni és akkor nem kéne a gyerekeknek is ott aszalódni.
Hello, last minute fuvar a MCSÉT-re, indulás fél 7 körül Pasaréti tér - Árpád híd - M3 útvonalon. Én a 25-ösre (30-asra?) megyek, de ha valaki megcsinálja a 40-est ez idő alatt, akkor az is jöhet :) Vissza célbaérkezés után.
Kívánok Nektek legalább olyan hosszútávú és harmonikus kapcsolatot, mint a Kinizsi Százas. Június elején, a Zám-patak völgye, esti holdfény mellett különösen romantikus hangulatot ad. Érdemes kipróbálni.
Egri Bükk 30 harmadszor. Az időjárás kegyes volt hozzánk, így a harmadik teljesítés lett a legkönnyebb. Jövőre már 50-es a terv. Kösz mindent a szervezőknek, remélem lesz jövőre is kár lenne a túráért!
Volt már olyan, hogy a Kinizsi Százas topikba feltöltött - topikos résztvevőket ábrázoló - fényképet látva kérdezett rá egy másik topikos egy a képen látható lány személyére.
Az M1/M7 ki- és bevezető szakaszán autózva már többször elgondolkoztam azon, hogy milyen lenne ezeket a sziklás és kopár hegyeket meghódítani. Végre eljött a nap, amikor ezt megtehettem.
Sosem értettem, mi motivál embereket, hogy 100 km-t gyalogoljanak egyfolytában és időre, ahelyett, hogy közben szépen, komótosan beülnének sörözni az útbaeső kocsmákba.
Az utóbbi hozzászólások alapján kezdem kapisgálni a választ.
Miután beírtam, hogy Pélitől egy első bálozó leányzót kísértem a célig, privátban nálam is érdeklődött valaki a kersztneve iránt, merthogy ő meg egz Dalma nevű leányzót keresett, akivel Dorog és Hegyes-kő között mentek együtt.
Úgyhogy kedves Lyohannanéni, bizony lehet abban valami, mivel a hozzászólását tetszett kezdeni :-D
Úgy tűnik idén, a nevezési díj magában foglalt valamiféle szerelmi bájitalt is. Tegnap olvastam mesélős kalandjait a K100-ról, aztán most meg te is. Ígérd meg, hogy ha újra találkozól a Kanizsai Kinizsis Andival, akkor nem hagyod, hogy megint ilyen gyorsan elmenlyen. Egyébként jók a kilátásaid, a tegnapi csontlevesem darabjaiból azt olvastam ki, hogy még a jövő héten megtalálod!
Na megyek pipikélni, mert holnap korán kell indulnom tanúskodni a Badacsonyba.
Kinizsi 100-as túratársnőmnek, Andinak szeretnék valahogy üzenni, akivel együtt mentünk Pusztamarótig. Nem kértem el tőle sem az e-mail címét, sem a telefonszámát, ezért próbálok most ilyen módon kapcsolatba lépni vele. A vezetéknevét képtelen voltam megjegyezni, annyi támpontom van csak, hogy Andi tavaly volt a Roki 40-en, elég sok ismerőse volt most a K100-on, profi túrázók. Kanizsai, de most Pesten lakik. Ha valamelyikőtök esetleg ismerné, akkor kérlek szóljatok neki, hátha elolvassa az üzenetemet.
Előre is Köszönöm a segítségeteket! Gyuri
Kedves Andi!
Remélem gyorsan beértél és a barátaid is megvártak a célban. Pusztamaróttól már csak 3,5 - 4-es átlaggal mentem tovább, mert sokszor nagyon pocsék állapotban voltam. Végül így is még célba értem szintidőn belül, de ehhez legalább 23 óra kellett. Szeretném megköszönni, hogy együtt túrázhattam Veled és hogy ennyire jó társaságom voltál. Szívesen mennék Veled máskor is, ha Neked is lenne kedved hozzá. Ha igen, kérlek írj nekem a gyuri_v@hotmail.com címre. (Végülis 60-65km-rel még nincs nagy gondom, a hosszabb utakra pedig majd előtte rákészülök, ha kiderül hogy megyünk.)
"Adolf ("Adi") ettől fogva a termékeit "Adidas"-ként hozta forgalomba és bevezette a három ferde csíkből álló védjegyét, amelyet a cég máig is használ."
Sziasztok! Még mindíg keresünk utitársakat szombat reggeli indulással a püspöki körre. Nyíregyházáról vagy Debrecen-Miskolc vonalából való indulással. Vagy beszállnánk valakihez,ha lenne két hely. Tel.:20/319-7020.köszi.
Tradícionális német márka feltehetőleg távolkeleti példánya. A cégalapító keresztneve Adam, a három csíkot ők hozták divatba.
A vízhólyagokról nem a cipő tehet, hanem én, aki rosszul választottam, túl laza és könnyed és rugalmas volt, A túrán már csúszkált benne a lábam, hiába húztam meg. De a sarokbélés anyaga botrány. Tehát a csere jogos.
Tavaly is készültem, be is neveztem, aztán elmentem előtte a K100 ra. Egy olyan bejáratós cipő volt rajtam, amibe beleszerettem a boltban annyira kényelms volt. A szerpentinen szurkáltam és ragasztottam először, aztán a nyeregben, aztán Tokodon, majd Mogyoróson. Itt már el kellett döntenem, hogy egy sétálós K100 (ez lett az 5. zsinórban) vagy azonnali kiszállás és egy próbálkozás félig gyógyult talppal az M115-ön.
Azért is nehéz volt a döntés, mert éppen az 55. születésnapomra esett volna az M115.
Az egyórás pedikűr után a K100 befejezés lett vége, az M115 halasztva.
Valószínűbb, hogy nem lettem volna eléggé felkészült, most talán fürgébb vagyok valamivel. A bejárás sem volt teljes, a Kisnána-Jagus, a Mnyereg-Psasvár, Nyírjes-Mháza, Narád patak, Msztistván-Szor.p, Ágasvár-Mker. szakaszokon még egyik irányban sem jártam és a Lipótnál sem mindegy hogy le vagy fel.
A cipőben aztán elmentem a családi nyaralásra és sikerült annyira szétrongyolnom a sarokbélését, hogy szó nélkül adtak érte árában egy utalványt.
Tényleg jó, az friss szoftverben már a képnézegető is benne figyel. A K100-on csak azért cseréltem benne aksit, hogy biztosan bírja végig. Képernyővédő fóliát viszont nagyon is érdemes venni hozzá - éna a MM-ban vettem három lap volt valami 900 pénz (azaz hat darab fóliát lehet szabni a készülékre).
Ha valaki mostanában tervez túranvigáció vásárlást, annak figyelémbe ajánlom az edigitalnál a Garmin Dakota 10-et, ami most nagyon jó áron van. Nekem is ilyen van és nagyon bevált. Sok tt-n segített az eltévedésben. :)
Öregnándi, te már tavaly is készültél a M115-re. Végül nem mentél el?
"Örömmel" olvasom a kétségektől áthatott hozzászólásaidat: én is hasonlóan izgulok. Nem is mertem, csak a 88-ra nevezni. (Bár fenntartom magamnak a jogot az átnevezésre:-))
Tanúhegyek túrára (gyalogos+kerékpáros) megyek szombat hajnali indulással vasárnap max 14 órai vissazindulással. Ha valakit érdekel 1 hely költségmegosztással (a +kerékpár is felfér a tetőre) holnap reggel 8-ig jelentkezhet a profilon lévő e-mail címemen. Ha van aki csak leutazna (hajnali 3 körül indulok pestról) az is jelentkezhet.
Hétvégi Budaörsi Dolomitok 20/10 túránkon indulók tezstkérdéseket kapnak a túrán, az útvonal mentén lévő infós táblákból. A totót helyesen megfejtők között 10 palack bort, gyerek megfejtők között, pedig könyveket sorsolunk ki.
A fődíj 25.000Ft értékű grisport cipő/túrabakancs vásárlási utalvány. A fődíj sorsoláson minden tesztkitöltő részt vesz!
Úgy látom a nevezettek listájából, és a korábbi évek erdményeiből, hogy a legalább 56 éves elsőbálos oldtájmer szekcióban (56/1_OT) egyenlőre legfeljebb négy ön(gyilkos)jelölt van.:-)
Az etalon természetesen Dr. Merza József 27:23-as teljesítése 66 évesen, 1998-ban.
1998 és 2009 között nem ment a túra, vagy csak nincsenek adatok?
Június 8-án, pénteken délután indulunk Budapestről Volócra a vereckei túrák rajtjába. 1-2 szabad hely még akad a kocsiba, ha esetleg valaki csatlakozni szeretna akkor írjon a vinatti2005@yahoo.com-ra. Visszatérés vasárnap estére...utiköltség kb 5000 ft.
2. Igen, balra lejtve a dózerúton. A dózerút lemegy a völgybe, a völgyben pedig jobbra kell rajta menni lefelé. Idővel Kiértek rajta az aszfaltra.
Ez az egyetlen járható út van (a kanyargós aszfalton kívül) arrafelé, ki lesz szalagozva, ahogy az elmúlt években is.
Akkor tehát a farakásoknál balra. Javítom a képaláírást a galériában.
Valóban, az, ahol én mentem eleinte ugyan belül van a járhatóságon, aztán a határán, a vége felé egy 50 méteren már ösvény sincs. Az az egy elkopott S+ volt a fő gyanúok.
Az biztos, hogy sötétben jóval egyszerűbb lesz a széles dózeren végig. Csak jobbra-balra nem szabad nézni, mert elvérzik a szív a rengeteg kivágott fa miatt. Azok helyén majd az unokáink fogják az unokáiknak megmutatni az erdőt.
Ennyi bejárás, készülés után tutira menni fog a teljesítés:-)!
Köszönöm a bíztatást! Csakhát három 55-60-as meghajtott bejárás nem ugyanaz, mint egyben a 125.
Holló-kőtől Vörös-kőig Nagypiros/Kispiros: további infókkal (közlekedés, gps track) egészült ki a http://www.felanaszalyra.atw.hu oldal. Várunk mindenkit szeretettel, s kérjük, jelezzétek a részvételi szándékot május 26-ig (május 25-ig mailben, 26-án ha lehet mobilon: 06 (30) 329-2464).
Megy egy közlekedés-biztonsági kampányfilm a tévéreklámban, ahol egy autó belecsattan a fába, de örül a sofőr a biztonsági övnek, és ezért a roncsot lazán hátrahagyva az út szélén vidáman stoppolni kezd.
A fán két piros jelzés meg egy muflonos vagy milyen ttúrajelzés van, hol készült a kép?
Az emlékmű 1 hónapja állt, bár a sarkai már kissé hiányosak. Azért raktam be inkább az újévi képemet, mert az emlékmű 1 hónapja kék-sárga festéket viselt...
A TTT-naptárba felkerültek a június 9-i Verecke teljesítménytúrák frissített kiírásai (http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=3826). A "kötelező" infók pontosítása mellett elérhető a túra GPS-re és Google Earth-re letölthető útvonala, és szintmetszete is.
Aki igény tart szállásra, annak célszerű időben jelentkezni. (Vonatos megközelítéssel kapcsolatban nálam lehet érdeklődni e-mailben; a naptárba csak a legfontosabb adatok kerültek be.) Ukrajna nem bővelkedik a teljesítménytúrákban, érdemes kihasználni a lehetőséget.
Kedvcsinálónak néhány kép az idei bejárásokról. Sajnos a kedvenc szakaszomon (ami az erdőhatár fölött vezet) nagyrészt ködben mentem:
1. A Z3 nem lesz azért sztráda, de járható, követhető igen!
2. Igen, balra lejtve a dózerúton. A dózerút lemegy a völgybe, a völgyben pedig jobbra kell rajta menni lefelé. Idővel Kiértek rajta az aszfaltra.
Ez az egyetlen járható út van (a kanyargós aszfalton kívül) arrafelé, ki lesz szalagozva, ahogy az elmúlt években is.
3. Igen lesz, de nem árt azért, tavaly a Havas oldalban az utolsó napokban maszatolódtak el a jelzések, az ördög nem alszik.
4. Most már okés a nevezés, a lista automatikusan frissül, valamiért az első nevezési kísérleted nem realitzálódott a nyilvántartásban.
Ennyi bejárás, készülés után tutira menni fog a teljesítés:-)!
+1 Az Ágasvár alatti rész egész okés most már, el van takarítva a kivágott fák lombja az útról, csak jeleznünk kell még, valszeg viszünk ki táblát, nincs mire festeni igazán a vágás után.
Ott a pont... De mintha te is ebben az országban élnél, nem? Ők majd jól kitalálják, és jól, max. egy nap alatt egyeztetésre "társadalmi vitára" is lehetőség lesz, és után eldöntik, és punktum.
De nem leszek ilyen negatív, remélem, hogy van vagy lesz olyan szervezet kishazánkban, aki a rendezők és a teljesítménytúrák résztvevőit mintegy képviselve hivatalosan is felveszi a nemzeti parkkal, illetve az erdészetekkel a kapcsolatot ezzel az egész szabályozósdival kapcsolatban.
köszi, valóban meglett... Az elso 50 km 10 óra alatt lement a masodik fele egy "halaltusa" volt az izuletek es a szallagok miatt, de meglett 23:16 ra.
Amikor talalkoztunk, mar a szenvedes fazisban voltam. A hot-dogos kijáratnál volt egy tescos szatyor. Eszembe is jutottal, h ha itt talalkoztunk volna, meg lett volna a varva vart fotod :)
Ha esetleg at tudnad dobni a fotot, megkoszonnem, mert sajnos a celba erkezes utan kapcsoltam, h hiaba keszitett mindenki fotot az "idiotarol aki strandpapucsban bevállalta a kinizsi 100-at", az idiotanak nincs kepe magarol :) elore is koszonom...
Ez egy fotópályázat amivel a t.túrázás is népszerűsödhet.
Légyszi szavazattok, és ha nagyon sok időtök van, megosztani is lehet :) (szavazni minden 24 órában lehet egy profilról tehát többször is szavazhatsz).
Korlátozzák a motorizált "sporttevékenységet" -- ez pozitív, csak az idézőjelet rakták rossz helyre. :-)
Csak ebből is az lehet, mint a fővárosi futóversenyeknél, hogy a bejáratott rendezvények, amiknek már megvan a kapcsolatuk meg a múltjuk, könnyebben kapnak engedélyt (ezt a részét nem bánom, mert én ezeket a rendezvényeket nagyon szeretem), aztán a limitek miatt meg újabbakat lesz nehéz behozni.
az egy dolog, de legalább abban össze bírták kaparni magukat, hogy irányt adnak az engedélykéréshez. Az más, hogy nem egyeztetnek, nem engedélyeznek automatikusan mindent.
Én úgy értelmezem ezt az egyeztetést, hogy engedélyezői oldalról összhang van kialakulóban, és utána majd egyeztetnek a rendező szervezetekkel.
Azt gondolom, hogy a teljesitménytúrák terhelése csak kis része a teljes túrázók általi terhelésnek. Csak az a gond vele, hogy időben nagyon koncentráltan jelentkezik. Mert lehet, hogyha a Tarkőn naponta átmegy 20 ember, az meg sem látszik, míg ha egy nap jön 1000, az már igen. És, ha egyszerre százan vannak ott, akkor olyan helyekre is kénytelenek letelepedni, ahova tiz embernek eszébe sem jutna. De mindenképpen azt remélem, hogy a cikkben emlitett 30ezernél jóval több túranapot mennek az országban, tehát a problémát nem csak a TT okozza.
A túra előtti éjszakán szokás szerint nem aludtam sokat, izgatottan vártam a reggelt.
7:30-kor volt a találkozó a Keleti Pályaudvaron a főbejáratnál.
Emma, a sárga színű vakvezető labrador kutyám ezen a napon jobbnak láttuk, ha nem tart velünk. Gellért már jó előre figyelmeztetett, hogy sok lesz az aszfalt, és nagyon meleget is mondanak aznapra, úgyhogy jól gondoljam meg, szeretném-e Emmát magammal vinni. Eddig mindegyik SZTTK-s túrán velem volt, a legutóbbinál viszont épp miatta kellett feladnom a túra utolsó részét. Így sokszor átrágva a kérdést, úgy döntöttem, nem viszem őt magammal. Utólag hálás vagyok Gellértnek az intelmeiért.
Így tehát még Emmát is át kellett adnom Petrának, a LÁSS Egyesület lelkes önkéntesének, aki egy egy héttel korábbi túrán volt segítségemre.
A Ferenciek terénél találkoztunk, itt váltunk el egymástól Emma meg én. A Keleti fele induló busz megállójához fehér botom híján egy hölgy segítségével jutottam el. A többiek (Gellért, Isti és Tamás) már vártak , persze szokás szerint késtem pár percet, de a vonatot szerencsésen elértük. Felszállva a kocsiba, megrökönyödve tapasztaltuk, hogy fűtenek, így kerestünk egy hűvösebb kocsit, ahol letelepedtünk. Az idő lassan telt, út közben Istivel váltottunk pár szót.
Maglód volt a túra kiindulási pontja. Megérkezve az állomáshoz közeli rajthoz, a szervezők barátságosan fogadtak minket.
Lipák István főszervező úr az itinerek átadását követően, mialatt a nevezési lapokat töltötték Gellérték, már nagy gondossággal magyarázta az útvonalat. Elmondta továbbá, hogy kissé problémákkal terhelt a mai nap, mert rally verseny várható a túra egyik szakaszán, ezért itt össze kell várni egymást, és ha véget ér egy forduló, és a pontőrök intenek, akkor tudunk csak átkelni a túraút ezen veszélyes szakaszán. Így lehet, hogy csak 5 percet kell majd várnunk, de lehet, hogy akár fél órát is. Itt ismét megerősítést nyert, hogy jól döntöttem, mikor Emmát otthon hagytam inkább, biztos voltam benne, hogy az őrült autósok nem hiányoztak volna neki.
A túrán kb 25 versenyző indult.
Nagy nehezen összeszedelőzködtünk, és nekiveselkedtünk a ránk váró csaknem 38 km hosszú útnak Maglódtól Nagykátáig. 8:25-kor startoltunk. A nap ekkor már melegen sütött.
A kísérőm Gellért volt. István és Tamás pedig a másik párost alkották. Ők viszonylag hamar lehagytak minket, de Gellért látótávolságán belül maradtak. Gellértről tudni kell, hogy nem sok idővel a reggeli találkozó előtt ért célba a Kinizsi 100-as túrán. Igazi hős volt, hogy két vonatúttal és néhány órával a célba érkezése után nekivágott ennek a túrának is, ráadásul mérnöki precizitással navigált engem az úton, ügyelte minden lépésemet, nehogy baj érjen.
Amikor már földútra értünk, mondtam neki, hogy megpróbálok egyedül menni. Elmagyaráztam neki, hogy nagyjából látom a kontrasztot a világosabb, homokos -földes út és a hol búzatáblákkal, hol erdőkkel folytatódó fűsáv széle között. Gellért hamar megérezte, mennyit láthatok, és ha elhalványodott a fűsáv, azonnal segítő kezet nyújtott, és azt is magától kitapasztalta, tudta és megértette, mikor engedhet el ismét.
Így tehát szabad voltam, mégis biztonságban tudhattam magam.
Gondolataimból egy autó hangja zökkentett ki, amiben a főrendező úr ült, aki mellettünk megállva papírjainkat kérte. Kiderült, hogy nem jó irányba haladunk (legalább is nem a túraleírásnak megfelelően) , de semmi baj, így is a sóútra lyukadtunk ki Lipák István rövid útbaigazítása után. Tamásék mentek előttünk, szintén nem a helyes irányba, mert ők is követtek valakit, és még mögöttünk is eltévedt egy túratársunk, aki minket követett.
Gellérttel a túra első szakaszában sokat beszélgettünk.
A második ellenőrzőpont Gyömrőn volt. Itt Gellért közvetítette, hogy egy temetőt láthatunk, mellette nyomós kút volt, megkérdezte, szeretnék-e inni. Mondtam, hogy nem. Ez jó alkalomnak mutatkozott arra, hogy beérjük Istiéket, akik viszont éltek a nyomós kút kínálta hideg vízzel.
Hamarosan meg is érkeztünk túránk második pecsételő helyéhez, a gyömrői tájházhoz. A pontőrök nagyon kedvesek voltak. Az egyikük egy idősebb néni volt, a hangja alapján kb. 65 év körüli lehetett. A túra végén a rendező úr mondta, hogy ezt a nénit Kati néninek hívták. Az ő kedvessége és szeretete igen élénken élt bennem még a fárasztó túra befejeztével is. A pecsételés után feltették nekünk a kérdést, szeretnénk-e bemenni a tájházba körülnézni, mert erre is van lehetőség. Gellért itt nagy gondossággal mutogatta a tárgyakat, és a kezdetben még kevéssé érdeklődő Isti figyelmét is felkeltették a csodás régiségek. A házba lépve kissé dohos, mégis kellemes illat csapta meg orromat, amit mélyen beszívtam. Gellért egy kisebb terembe vezetett, ahol elsőként egy rovásírású táblát adott a kezembe. Ekkorra már a pontőrök is bejöttek. A táblán többek között Teleki Pál neve volt olvasható függőlegesen lefelé. A másik pontőr egy hangra fiatalabb úr volt, aki elmesélte, hogy az ide rendszeresen járó iskolásoknak megtanítják a rovásírást. Az írás lenyűgözött, gondosan és figyelmesen tapogattam. Egyszerre csak egy rombuszt véltem felfedezni a sok kacskaringóban. Kati nénit ez nem várt meglepetésként érte, és a meghatottságtól olykor elcsukló hangon fejezte ki helyeslését és csodálatát. Ez a rombusz volt az a betű, így tehát nagy érzékkel tapintottam rá keresztnevem kezdőbetűjére.
Majd Gellért egy pici székecskéhez vezetett, amiről a másik pontőr mesélte, hogy minden kisgyereknek csináltak ilyet 1-2 éves kora körül.
Majd egy demizson következett a sorban. Gellért és Tamás eközben a falakon látható feliratokat olvasták nekünk, mint pl. Főzni nehezebb, mint enni. , Tisztaság a konyhában. .
Az előbbi megállapításra helyeslően bólogattunk Kati nénivel. Majd az ő javaslatára a következő érdekesség egy hímzett terítő volt, aminek a szélét virágminta díszítette levelekkel tarkítva, a közepén pedig egy hímestojásra emlékeztető minta volt látható, tapintható.
Majd újra a külső terembe léptünk, ahol Gellért egy péklapátot mutatott meg.
Aztán megint kimentünk a szabadba. Egy kicsit még leültünk a padra. Kati néni megkérdezte, hogy láttuk-e már a mosógép ősét, nemmel válaszoltunk, arra a kérdésére, hogy szeretnénk-e megnézni, pedig lelkesen helyeseltem. Két kezemet kezébe fogva részletesen elmagyarázta, hogy néz ki az egyszerű és mégis csodás tárgy. Egy fa keretben porcelán bordák voltak keresztbe, a néni úgy magyarázta, hogy ezt állították bele a mosóteknőbe és ehhez dörzsölték a ruhákat. Ez a mosógép az ő nagyanyjáé volt, Kolozsvárról hozta magával. Aztán máris akadt közös érintettség, mondtam neki, hogy az én nagymamám is erdélyi. Aztán Istinek is megmutatta a régiséget. Sajnos már csak néhány mondatot válthattunk, mert indulnunk kellett. A nap folyamán még egyszer találkoztunk ugyanezekkel a pontőrökkel, (és - mint legvégül kiderült - már a téli sóúton is jelen voltak), de erről majd később.
Megköszöntük a kedves fogadtatást és nekiveselkedtünk a ránk váró újabb kilométereknek.
Ekkor már nagyjából együtt haladtunk, Tamáséknak azért még volt némi előnyük.
A következő ellenőrző pontnál banánt kaptunk. Itt is időztünk kicsit, aztán tovább indultunk. Innentől már nem tágítottam a feszített tempót diktáló Tamásék mellől. Gellért kicsit lemaradt még a ponton és csak reménykedhettem, hogy nem haragudott meg rám, amiért Tamásékkal elindultam. De aztán hamar utolért minket.
Ettől kezdve a túra nagy részét önálló mozgásban tettük meg, Isti kicsivel később szerzett bátorságot, de onnantól rendíthetetlenül és csodálatosképpen haladt előre egyedül, minimális navigálással, mindent értve egy-egy szavából Tamásnak.
Túránk következő állomása a rally verseny őrült zaja és porfelhője közepén volt megtalálható, mint egy csendes, nyugodt kis sziget. A pontőrök, egy szintén idősebb néni és bácsi nyugodtan és higgadtan tűrték az autós őrületet. Ők is nagyon kedvesek voltak és óva intették Tamást és Gellértet, hogy mindenképp nagyon figyeljenek oda Istire és rám majd az átkelésnél. Itt viszonylag sokat időztünk, heverésztünk a fűben óriás bogarak között. Gellért és Tamás egyszerre egy rózsaszín ruhás lányt látott közeledni. Ő volt Anna, aki szintén a Kinizsi 100 után még bevállalta ezt a röpke 38 km-et. Anna innentől velünk haladt végig. Végül a pontőrök jelt adtak, irány tovább. Átbújás néhány szalagon és már újra zökkenőmentesen folytathattuk utunkat.
Sokat beszélgettünk út közben.
Gellért még a rallys ponton mondta, hogy a következő pecsételőhely kb. 3 kilométernyire van, de az 5-6. és a 6-7. pont között hosszú utakat kell majd megtennünk.
Még másfél kilométer gyaloglás és következett az aszfalt út, ami túránk utolsó harmadát végig kísérte.
A következő ellenőrzőpont a gombai bekötőutat érintette, itt két fiatal volt a pontőr.
A hatos számú pont a Török híd volt.
Tovább sietve végre elértük Tápióbicskét, ahol a templomot kellett volna keresnünk. De a hőség miatt előbb inkább egy hívogató kocsmába tévedtünk be, ahol folyadékot vettünk magunkhoz. Itt is viszonylag sokat időztünk.
Mikor kiléptünk, a hőség elviselhetetlennek tűnt, pedig ekkor már 4 óra tájban járt az idő.
Az útvonal ekkor már kilométerek óta aszfalton haladt.
Hamarosan megleltük a templomot és az itt várakozó pontőröket. Amikor befordultunk a kis mellékútra Anna csak annyit mondott, hogy úgy hiszi, az a néni van itt, aki a tájházban is volt. Ez a mondat épp elég volt az én örömömhöz, ujjongva érkeztem hozzájuk. Ekkor csokit kaptunk, mint annyi más helyen a túrán, és Kati néni megjegyezte, hogy nagyon leégtem és megkérdezte,nem fáj-e a karom. Akkor még nem éreztem semmit.
Itt sajnos nem sokat időztünk, elköszöntünk egymástól, Kati néni szerencsés utat kívánt nekünk.
Ekkor jártunk 31,5 km-nél.
Tamás és István út közben a vonatindulásokról beszélgettek, Isti javasolta, hogy célozzunk be egy a tervezettnél korábbi vonatot, de Tamás mondta, hogy ekkor 50 perc alatt kellene megtennünk 6 km-et.
A következő (utolsó) ellenőrzőpont 3,4 km-nyire esett. Ez már a nagykátai Honvéd emlékműnél volt.
emlékeim szerint itt történt, hogy egy idősebb úr, az egyik pontőr kérdezte, hogy korábban nem egy labradorral vettem-e részt a túrákon. Tehát igen, emlékezett Emmára!
Ezen a ponton a többiek csomó vizet megittak, nekem már nem volt türelmem az ilyesmihez, izgatott voltam, minél előbb be szerettem volna érni a célba.
A képhez hozzátartozik az is, hogy a maradék energiáimat kezdték felemészteni az úton veszélyesen nagy sebességgel mellettünk már időtlen hosszúságúnak tűnő idők óta száguldozó autók. Anna végig mellettem jött és vigyázott rám.
A túra utolsó kicsiny szakasza bicikliúton vezetett, itt kértem Annától, hogy hadd karoljak belé végleg, így már egyszerűbbnek tűnt. Isti legnagyobb csodálatomra még itt is egyedül száguldott Tamást követve. Ekkor már Annával többször bele kellett futnunk, hogy tarthassuk az iramot.
Anna mondta, hogy igen, már itt a cél. Ekkor Tamás hangját hallottam, miszerint Élesen jobbra! .
Végül 17:08-ra értünk be a célba, ahol tapssal fogadtak minket.
Itt újabb ismerőssel találkoztunk, akit először nem ismertem fel, de aztán rávezettek, hogy Polónyi Istvánhoz van szerencsém. Ő a korábbi sóút túrákon már részt vett kísérőként.
A célban az emléklapok és kitűző átadása után zsíros kenyérrel kínáltak minket, amihez rengeteg zöldséget fogyaszthattunk.
Azt, hogy a szervezők és a pontőrök milyen alapossággal, szívvel-lélekkel, mindent beleadva, őszinteséggel és szeretettel állnak helyt a sokszor nem könnyű feladatok előtt, már a téli sóút óta újra és újra tapasztalhatom. A falvakon való áthaladásokkor pedig a helyiek barátságos köszöntései és jókívánságai töltik fel a megfáradt túrázókat. A téli sóúton (Tápiószele-Szolnok) sokan aggódva figyeltek minket házaik előtt hólapátolás közben, megint mások pedig szerencsés utat kívántak.
Az ezekkel az emberekkel való találkozás által gyarapodhat a hétköznapi ember
A céltól a vasút még bő egy km-re volt, így időben el kellett indulni. A 17:52-es vonattal indultunk vissza Budapestre, ami 18:48-ra ért be. A Keletiben már Petra várt minket. Közösen elmentünk Emmáért, aki nagyon boldog volt az örömtől, hogy újra látjuk egymást.
Hálás vagyok Annának, Tamásnak és Gellértnek az együtt töltött időért és a szervezőknek és a pontőröknek a feledhetetlen élményekért!
Budapest, 2012. május 22.
A túrabeszámolót Tamás túraemlékeztetője segítségével írtam meg, köszönet neki!
Még mindig útitársat/akat keresek a vasárnapi Mátrai Csillagokra budapesti indulással. Nem tudna valaki segíteni? Nagyon nagy segítség lenne...ez lenne az első teljesítménytúrám! :)
1. A mezőny nagyon hálás lesz nektek a Z3 takarításért, bár ha igazán jól sikerült, akkor nem fogja tudni, hogy mitől menekült meg. A fenti linken van van két fotó a bejárásomnak erről a szakaszáról ("Muzslára..." képfelirattal). Az igazság az, hogy a haldolklással voltam elfoglalva és kevésbé a dokumentálással, így csak a tény mibenlétét tükrözik a képek, a tény milyenségét kevésbé. 2. Kérdés a Fallóskút utáni szalagozott szakaszhoz: Tehát a farakásoknál nem jobbra kell menni a régi és kissé benőtt szekérúton, hanem balra kissé lejtősen az új dózeren? Ez ugye hamarosan egy erős jobbkanyarral befordul le Mkeresztes felé? Erről a környékről a "Fallk_Mker itt a kérdés balra az új dózeren enyhén lefele avagy jobbra a régin szintben egy keveset" feiratú fotó, illetve az ezután következők szólnak.
Ha balra lesz a szalagozás, akkor arra megyek majd, de a jobbra induló út is tulajdonképpenn egészen komfortos, főleg ha a Muzsla előtti Z3-hoz mérjük. Párszáz méterrel a farakások után még van egy elkopott sárga jelzés is az egynyomos ösvény mellett.
3. Ha lesz még festés a Jánosvára után, meg a Havas alatt, akkor a többi fotó már csak kordokumentum.
4. 17-én neveztem és fizettem, ugye lesz még frissítés a nevezettek listájában. Legalább ott lássam magamat, ha már a teljesítők között oly bizonytalannak vélem ugyanezt az élményt.
Én a KinizsiSzázason voltam. Ott is volt egy papucsos srác. Nagyon sokszor láttam Őt, mindig utolért. Nagyon szoritottam neki...Legelöször a tokodi pincék elött láttam. Az az érzésem, hogy ő is végigment. Gratulálok neki. Azt hittem, hogy 2 évvel ezelött, amikor mondták, hogy papucs+Tesco-s zacskóval le lehet nyomni a Kinizsi100-at, az hülyeség. Most már elhiszem. Mondtam a srácnak ott, mikor le is fényképeztem, hogyha találok egy ilyen szatyrot akkor azzal le is fényképezem (nem találtam)...na szóval majd még irok egyet s mást...Üdv, papucsosoké a világ....!
A papucsos túrázó velünk volt, mi voltunk az utolsó három ember. Zsolt lemaradt tőlünk, azzal, hogy utolér, de csak nem akart beérni minket. Először aggódtunk miatta, aztán Szentimrén, ahová kétszer is kellett mennünk, a pontőrtől megtudtuk, hogy ott már áthaladt 1x, így tudtuk, hogy jön. minden ponton tudták, hogy jön majd egy papucsos túrázó:)) Innentől már tudtuk,hogy be fogja fejezni, meg szurkoltunk is neki, nem tudom végül is mi lehetett vele (utólag sem árulta el), hogy Imrére kb. 45 perccel utánunk ért. Aztán Ágasvár megmászása után találkoztunk vele, ő volt az utolsó ember, neki még fel kellett mennie Ágasvárra. Nem vártuk meg, mert már kezdett sötétedni. Bíztunk benne, hogy mivel nincs lámpája, a pontőrökkel fog lejönni, mivel nekünk is mondták, ha megvárjuk Zsoltit, akkor lejönnek velünk. Szerencsére ez bejött, tényleg a lehető legjobb megoldást választotta, hogy a pontőrökkel együtt jött le. Azt mondta a papucsa bírta, lehet, hogy a Mátra 115-re is abba fog menni. Minden esetre legenda lett belőle:)))
Egyébként lámpa, térkép, víz- és ennivaló nélkül vágott neki, egy szál rövidnadrágban (na jó, azért egy vékonyabb melegítőfelső volt még rajta) és persze papucsban...
Aszkéta típus, azt mondta mikor reggel mi is rákérdeztünk a papucsra, hogy futott már mezítláb is maratont...
(A fotón amúgy magamat is megtaláltam takarásban és a harmadik túratársunk is látszik rajta.)
Figyelem! Rajt- és célhely változás! Az eddigi rajt/cél állomás (Felsővárosi Általános Iskola) helyett idén a túra a városközpontban lévő Kolping Házból indul, ezért az egyes távok 1,5 km-rel hosszabbak lesznek.
Figyelem! Május 27-én, vasárnap Gyöngyös és Lajosháza között esti és éjszakai vonatozás lesz, ezért a túrázóktól a síneken való átkelésekkor, különösen Lajosháza és Őrlőmű között fokozott figyelmet kérünk!
Valamint felkerültek a túra honlapjára a távok GPS track-jei GPSies.com linkek formájában, csp187 jóvoltából.
Bár a sóút nem mindenhol kifejezetten turisztikai szempontból kellemes útvonalon halad, azért jó, hogy Lipák Pistáék így egyben mutatják meg az útvonalat ezzel a túrával. Gyors levélváltás Gellérttel, majd Anikóval és hamar kiderült, István is jön velünk, így összeverbuválódott a csapat. Előző nap még Pilis-tető alatt azért rákérdeztem Gellértre, hogy valóban a K100-után reggel 7:30-kor a Keletiben tud lenni túrára készen? De látszott rajta, hogy komolyan gondolja, és így is lett. Fel is szálltunk a vonatra, ahol a hőség ellenére fűtöttek, így inkább gyalogoltunk még pár kocsit előre, mire egy normális helyet találtunk. A vonatozás közben megkajáltunk, hogy azzal se menjen a túrán majd az idő. Maglódon Pista nagy barátsággal fogadott minket, és míg töltöttük ki a nevezési lapokat, lelkesen magyarázta az útvonalat. 8:25-kor el is indultunk az úton, alagút megvolt, balkanyar, aztán vasút mellett Gyömrő felé. Előttünk is ment tempósan egy srác, így követtük, miközben szedtük össze magunkat olvasgattam az itinert, nézegettem a térképet, és mire képbe kerülte, pont akkor ért utol minket autóval pista, hogy nem pont arra megyünk amerre kellett volna, de a lovardánál így is a sóútra lukadunk ki. Hát ki is lukadtunk, és onnan már jobban figyeltünk, és a térkép léptékét is sikerült belőni. Gyömrőre beérve a temetőnél mindjárt kerestünk is egy nyomóskutat, hiszen ahol temető, ott mindig van víz, és így is lett. Sapkavizezés mosakodás és már mentünk is tovább a tájházhoz, ahol kellemes árnyékos helyen ültünk le, majd megnéztük a múzeumot is, valamint a mosdókat is igénybe tudtuk venni. El is időztünk 20 percet, de aztán csak tovább kellett indulni, pedig nagyon kedvesek voltak a ponton és az árnyék is marasztaló volt. Gyömrőn a járdán mentünk tovább, majd jött fél km. országút, de szerencsére nem volt nagy a forgalom. A légvédelmi bázishoz vezető úton kereszteztük a piros sáv jezést de nem tudott megzavarni, mert már nagyon figyeltük az itinert, és kerestük a kék kerek közlekedési táblát. Meg is leltük, és a szalagozás is egyértelműen bevezetett a kellemes erőbe, ami felüdülés volt a hosszú napos út után. Össze is találkoztunk a piros sáv turistajelzéssel egy darabon, de hamar szétváltak útjaink. Balra, északkelet felé fordultunk, és 100 méter múlva észre vettük a szekérúton kihelyezett lila szalagokat, résen voltunk, így be is fordultunk, és hamar meg is láttuk a következő ellenőrző pontot. Banán, árnyék, és jókedv is fogadott így itt is leragadtunk 6 percre. Aztán lassacskán el is indultunk, Isti és Anikó hatalmas tempót diktált, pedig itt csak magukban jöttek. http://indavideo.hu/video/latasserultek_szabad_gyaloglasban_a_souton Gellért alig ért utol minket, mert már kezdett kijönni a lábában az a +100 km. Persze azért jött rendíthetetlenül :) Hamarosan újra rátértünk a sóútra, és ismét kellemesen árnyékos szekérúton haladhattunk. Tetepusztán helyes házak között haladt az út, és innen már hallatszott az előre beharangozott rally sprint verseny hangja. Hamarosan el is értük a műutat, ahol sok néző figyelte lelkesen a száguldozó autókat. Az itteni ellenőrzőponton így fél órát üldögéltünk, és néztük a versenyautókat. Közben a távolból egy rózsaszín leányzó tűnt fel utánunk, Gellérttel összenéztünk, és szinte egyszerre mondtuk, hogy úgy látszik Anna is bevállalta a K100 utánra a sóutat. Innen hozzánk társult, és közösen mentünk tovább. Jól el is beszélgettünk, és út közben az is kiderült, hogy Anikóval majdnem egy idősek, így további közös témáik is akadtak. A Török hídnál is elüldögéltünk 15 percet, aztán amikor az indulásra került a sor Anna azt mondta, hogy akkor ő indul is, mert úgy is utolérjük, majd mindjárt el is mosolyodott, hogy milyen ritkán szokott ő ilyet mondani :) Aztán persze ballagtunk tovább, és 2 km múlva elértük az aszfaltot ami innen már az út végéig kitartott. Tápióbicskére beérve letámadtuk az első kék kutat, de sajnos ki volt száradva, így gyorsan megkerestük az első kocsmát. Hamar felszívtunk fejenként legalább fél liter folyadékot, amit én még 1 jégkrémmel is megfejeltem, aztán nagy nehezen tovább indultunk. A templomnál felleltük az integető pontőröket, pedig már majdnem becsúsztunk a következő kocsmába. Itt is kaptunk csokikat, amúgy a túra nagyon jól ellátott volt itt már nem is bírtam megenni, igaz épp, kb. itt végeztem a jégkrémemmel. Itt nem is időztünk sokat, mert már a cél lebegett szemünk előtt, így 2 perc múlva már meneteltünk is Nagykáta felé. A honvéd emlékműnél ismét egy kis árnyék, ahol gyorsan elmúlott 12 perc, de degeszre ittuk magunkat. A 17:52-es vonatot céloztuk meg, így kénytelenek voltunk tovább indulni. Útközben Anikó még egy kis futásra is rávette Annát http://indavideo.hu/video/maradt_itt_meg_energia_a_vegere_is , aki lelkesen megfelelt, és 17:08-ra be is értünk a célba. Ugyebár innen a vasútállomás még 1 kilométer volt, tehát az állapotunkat figyelembe véve, csak 25 percet töltöttünk a célban, a zsíros kenyerek és a kellemes társaság hamar múlatta az időt. Aztán csak búcsút vettünk a társaságtól, és elbicegtünk a vasútállomásra. Köszönet a túráért a szervezőknek, igen szép napot okoztak!
Tudod tartottam a túrától, egészen pontosan a leutazástól. Sok rémhírt hallottam arról, hogy mi történik egyes vonatokon. Végülis mázlim volt az ELTE-sekkel, így eljutottam erre a csodás környékre. Sok kihívás rejlik a látszólag egyszerű Zemplénben is. Talán jövőre is megpróbálom :)
Nagyon szívesen! Sajnos a vipera átvett, mert annyira megrémültem, hogy elfutottam a helyszínről. Elég mókás lett volna ezt videóra venni :) Több képet azért nem készítettem, mert rohantunk a pontokért. Ennyi hátránya van az NB II-nek.
A duatlonozás nagy kedvencem lett! Igazából a Váci csatán egyéb elfoglaltságok miatt nem volt rá lehetőségem. Most azonban két hét alatt, volt kettő is (Bujáki kikelet, Gyadai túrák).
Csatlakozom Hozzád a köszönetben! Egyrészt Neked, hogy elküldted a tracket (jó volt személyesen is megismerkedni!), másrészt DonRazzono-nak, hogy elvitt-visszahozott, aztán Istvánnak, aki az út 2/3-án "húzott" magával! Jó volt Többeteket megismerni. Kellemes társaság, tökéletes "kirándulóidő", csodaszép környezet, sikeres teljesítés - az élet szép! :-)
Tudjátok ritkán szoktam itt írni; azért megdicsérek Mindenkit aki a mai túránkon részt vett a kellemesre kerekedett túraidőben!
Külön DICSÉRET annak a hét túrázónak, akik duplázást alakítottak és a Kinizsi 100 után nálunk bevállalták a Sóút II.-t.
Közöttük voltak olyanok is, akik a hosszabb távon vállalták látássérültek kiséretét, Őket külön megdicsérem!
Nagyot alkottak és illő volt a taps amivel fogadtuk Őket a célban Nagykátán a Tájházban.
Szerettel várunk Mindenkit a legközelebbi - két hét múlva megrendezésre kerülő - PMP kupasorozat 5. szakaszán megrendezésre kerülő teljesítménytúrán is. L. I.
Én is voltam a Vidróczki teljesítménytúrán, de a képen lévő papucsos úrral nem találkoztam. Viszont a képen meglátva egyből felismertem. Én Gyöngyösön lakom, Ő is itt lakik valahol a környékünkön. Régebben postásként láttam dolgozni, biciklivel, és ahogy korábban is írta valaki, tényleg postásbiciklivel nyomta le a 80 kilométeres Mátrakört. Télen pedig rövidgatyába, és mezítláb-strandpapucsba láttam újságot hordani...
A kép közepén található a papucsos úr, akire valóban őszinte tisztelettel nézek fel, mert nekem sokszor az apartmantól a strandig feltöri a lábam a papucs, nemhogy 60 km-en.
(Remélem, hogy a képen szereplők közül senki nem veszi rossz néven a feltöltést. Én is rajta vagyok a képen: az asztalnál piros pólóban éppen kalóriafeltöltést végzek)
Felszólítottak, írjak jót a mai túráról. Mondjuk nem nehéz, mert jó volt.
Gondoltam, ha már a szervezők olyan jó fejek, hogy emberi időben is lehet rajtolni, a jelenlétemmel is jelzem, hogy erre bizony van igény, és kimegyek a Vadasparkba.
Úgy terveztem, 11 körül indulok, sétálok 4 órát, hazamegyek, dolgozom, aztán jó.
Így aztán negyed 12-kor már kaptam is itinert. :) Hát, tervezek...
Az utóbbi időben, ha a fővárosban túráztam, az mindig valahogy délen történt. Ma így aztán többszörös mérés alapján arra jutottam, hogy a Frank-hegy minden oldalról magas. Még jó, hogy a kastély közelében egy ház előtt kedves kissrácok limonádét kínáltak. Egészen feldobtak. :) A csillebérci pontnál meg kellett néznem az órám, hogy a mértéktelen lihegés és szánalmas vánszorgás ellenére benne vagyok-e még a tervben. Megvót, annan meg már lazaság jött. :) Nagyjából, pár kis mocsok emelkedővel, sok hangulatos ösvénnyel. Lehetett élvezni.
És hát ott volt még a Horalky, jó társaságban. :)
Végül 3 és negyed óra után célba értem, a terv túlteljesült, így volt még időm, hogy egy rövid kötelező programot lefuttassak: zsíros kenyeret kóstoltam és kecskét simogattam. A kenyér finom volt, a kecske büdös - a világ rendje szerint.
a Kisfaludy-kilátó, és kilátás onnan a túra további útvonalára
a legjobb E.P., az Istvándy Pincészet bejárata, és némi "tankolás" után irány a Gulács!
Szigliget és a Badacsony a Gulács oldalából...
