Persze, ez így szokott lenni. Ha annyi millióm lenne, ahányszor ilyen problémával találkoztam idén a W10-eseknél, akkor nagyon gazdag lennék!
Szerintem próbáld ki, hogy a 7-essel is gond van-e ugyanazokkal a böngészőkkel! Ha azt látod, hogy nem, akkor talán Te is rájössz, hogy a 10-est jobb elfelejteni.
El kéne olvasni, hogy mi volt a kérdező problémája, és megpróbálni megérteni. Ha sikerülne, akkor talán nem írnál ilyen marhaságot. Itt ugyanis nem egy elgépelésről volt szó, ráadásul egyáltalán nem válaszolom ezt mindenre, és nem én voltam az, aki nem gondolkodott.
Írhattam volna azt is, hogy tíz napig lehetőség van a frissítés visszavonására, mert ez is igaz, de nem oldja meg végleg a problémát. Ezért az a legjobb tanács, amit én írtam.
Igazad lehet, ha elgépelsz valamit, az is a Windows 10 rohadt frissítése miatt van, inkább válts Linuxra, ne javítsd ki!
De tényleg, mért kell minden problémára gondolkodás nélkül azt válaszolni, hogy "Töröld le a Win 10-et, és tegyél fel helyette egy olyan rendszert, ami nem szívat ilyen szarságokkal!"
Ha flash tartalmakról van szó, akkor jó eséllyel letiltotta mindkét böngésző, neked kell engedélyezned a tartalombeállításoknál és semmi köze a windows 10-hez, mert a böngésző belügye.
Mostanában olyan probléma van, hogy időnként lefagy a rendszer. Játék és netezés alatt is lefagy, de volt olyan is hogy csak ment a gép kimentem a szobából 5-10 percre és mikor vissza mentem se kép se hang. Nem reagál semmire, van hogy vártam vele de semmi. Ilyet valamikor az XP előtti időben tapasztaltam utoljára, nem csinálta sem a 7 sem a 8.1
A kérdés az lenne, hogy van e valami megoldás a problémára vagy várjak amíg jön valami frissítés??
T-Com-os digitális elosztóm van, de pluszba van egy TP routerem. Most úgy néz ki, hogy a routert le kell cserélni. Az nem érinti a T-Comos elosztót ? Másik, szerintetek az új TP linket az üzletben be tudják állítani, hazamegyek otthon csak rácsatlakoztatom a régi helyett ? Köszi
Nem akartam hinni a szememnek! Az új Win10-es frissítés óta égve marad indításkor a jelszó beírásánál a Num Lock lámpa. Most meg ezt kell megszoknom, mert a bejelentkezési jelszavam ( számokat is tartalmaz) beírása előtt automatikusan a Num Lock gombot nyomtam meg, ezzel most pont az ellenkezőjét érem el, de mindegy majd idővel ezt is megszokom. A lényeg, hogy visszaállt a régi rend.
Köszi csak valahol elbénázom. Letöltöttem és lefuttattam a diskdir plugin-t. Be is tette a Totalcommander mappába plugin-ként, de nem látom hogy lehet elindítani :-(
Illetve ha elindítom a file-t, diskdir.wcx64 akkor elkezdi feltelepíteni a totalvideoconverter programot - amit inkább "lelőttem".
Kis segitsegre lenne szuksegem mert mar joideje kuzdok a problemaval...
A gond az, h kulso HDD restart utan nem bongezheto holott a listaban szerepel, sot a biztonsagos eltavolitas ikon is jelen van. Ennek ellenere hiaba frissitek vagy csinalok barmit a HDD-n levo filokat, mappakat csak akkor tudom ujra megnyitni, ha ujrsacsatlakoztatom a vinyot.
Van barkinek barmilyen tippje, h ezt mi okozhatja? (raadasul mar kiprobaltam az osszes USB-t hatha, de sajna nem...)
fele országomat annak, aki megmondja hogy hogy tudom lekorlátozni egy domainbe beléptetett win10-nél hogy csak x felhasználó vagy y csoport tagja tudjon rá belépni és ne akárki aki fel van véve a domainbe...
Ennek nincs jelentősége. Néhány gépen sajnos Win 10 van, történetesen valóban Home, és próbálom őket használható állapotban tartani, ami egyáltalán nem könnyű. Az első mondatot pedig azért írtam, mert ha valami egyszer csak nem működik rajtuk (pedig korábban működött), akkor nem azért nem működik, mert Home, hanem azért, mert a frissítések (legalábbis a verziófrissítések) elbasszák a telepített programokat és a beállításokat.
Ja, csak éppen nem hazugságokat írogatok, hanem csak az igazat. Ebben az évben minden munkanapon dolgoztam, de nemigen volt köztük olyan nap, amikor ne kellett volna a munkaidőm nagy részét azzal töltenem, hogy valami kibaszott W10 frissítés káros következményei ellen küzdjek.
Első körben én is Google-iztam próbáltam az üres entert :) Manual meg nem volt hozzá.
A probléma másnap megoldódott, mert írtam az áruháznak, akik fel is hívtak, és kiderült, hogy tévesen egy bemutatópulti példányságra felkészített ("lekorlátozott") darabot raktak a dobozba, anélkül, hogy átállították volna. Sűrű elnézéskérés közepette megadták a szükséges jelszót, illetve elmondták a szükséges műveleteket a használhatóság érdekében.
Ma például találtam egy gépet, amelyikre felment valami frissítés (annak ellenére, hogy korábban letiltottuk a Windows Update-et, ami már önmagában elég fura), és utána kijelentkezés után azt írta ki, hogy a felhasználó be van jelentkezve. Újra beléptem vele, és megint kiléptem, de akkor is ezt írta ki. Beléptem egy másik felhasználóval, és azzal is kiléptem, és megint azt írta ki rá, hogy be van lépve. Itt untam meg, mivel már nyilvánvaló volt, hogy a rendszer hazudik. Talán nem olyan nagy hiba, de azért elég zavaró lehet. Én mindenesetre szívesen visszaállítottam volna az előző build-et, de ezen a gépen nem volt ilyen lehetőség. A helyreállítási lehetőségek között csak olyanok voltak, hogy vagy csak a telepített alkalmazásokat törli, vagy a felhasználói beállításokat is. Én meg valahogy egyiket sem szeretném. Sajnos, ezen a gépen mentett lemezkép sem volt, pedig azt szívesen használtam volna ebben az esetben. Ha valakinek volna ötlete arra, hogy ezek után hogyan állhatnék vissza egyszerűen az előző build-re, azt megköszönném.
Először is, nem igaz, hogy lépten-nyomon ezt válaszolom. Olyanokat szoktam írni, hogy nem érdemes frissíteni a 10-esre, illetve ha már az van, akkor jobb kikapcsolni a frissítéseket, mert különben nagy valószínűséggel gebasz lesz. És ez nem csak igaz, de használható tanács is.
"Nem tőlem kaptad, az egész minuszolást ostobaságnak tartom." Teljesen egyetértek, így soha nem használom én sem ezt a funkciót. Ezért tőlem sem lehetett.
Nem tőlem kaptad, az egész minuszolást ostobaságnak tartom.
Viszont nem túl előremutató dolog egy Win 10 problémákkal foglalkozó főrumon lépten-nyomon azt válaszolni a kérdésekre, hogy "válts Linuxra", vagy "tedd fel inkább az XP-t". Ugyanis aki idefordul egy problémával, azon nem segítesz ezzel, csak még frusztráltabbá teszed. Ezek az ajánlatok nem megoldások, legfeljebb annyira csak, minha egy lakásbetörés után azt tanácsolnád, "legközelebb vegyél egy erősebb zárat". Vagy mondjuk egy gépkocsi problémára azt válaszolni, "járj biciklivel, az egészségeseb".
Tulajdonképpen valahol igazad van, csak éppen nem használható az igazságod.
Te azt csinálsz, amit akarsz. Ez viszont nem az "Áldassék a Windows 10" topic, hanem csak simán Windows 10 a neve, így aztán nem látom be, hogy miért ne lehetne megírni róla az igazat.
Nekem is vannak fenntartásaim a Windows 10-el kapcsolatban. Maradtam a Win7-nél, és nem is tervezem a saját itthoni gépeimen (asztali, és laptop) a váltást még 2-3 évig.
Ezzel együtt olvasgatom ezt a fórumot, hog lássam azok gondjait, megoldásait, akik a Win 10-et használják.
Viszont rendkívül ízléstelennek tartom, hogy folyamatosan a Windows 10 ellen agitálsz egy Windows 10 fórumon. Kérlek, hagyd abba!
Én sem szeretek például általam babonának tartott dolgokat, de azért nem fogok elmenni a jósnőkről szóló Index fórumot szétverni azzal, hogy őket agitálom a saját véleményemmel. Meghagyom, hogy legyen az ő belügyük.
juteszembe, vindoz update azt szeretném hogy ne updatelje magát, se aktív időszakban se azon kívül hanem ahogy a jó öreg win7-nél, szóljon ha lenne mit updatelni aztán majd én eldöntöm hogy telepítem-e meg újraindítom-e ezt hogyan is lehet kivitelezni?
Én is, bármilyen gépre. Többet is. Az egyik az, hogy visszavonjuk azt a frissítést, és letiltjuk a Windows Update szolgáltatást; a másik pedig az, hogy a 10-es helyett felteszünk egy másik rendszert, ami nem szívat ilyesmivel.
Leírom a tapasztalataimat, hátha valaki használni tudja: Én voltam az, aki korábban arra panaszkodott, hogy a frissítés elszúrja az Outlook Express-t. Meg is rótatok, miért használok ilyen kőkorszaki alkalmazást, megnéztem jobban, hát nem is Expressz, csak síma Microsoft Outlook. Ezután hosszas keresgélés után találtam egy olyat, hogy a letöltés hibáinak javítása (a pontos névre nem emlékszem), lefuttattam, aszonta egy hibát talált, és azt javította. Megpróbáltam letölteni a leveleket, nem sikerült. Utána az Office diagnosztikát indítottam el, szépen lement, de ezután se jött levél. Akkor eszembe jutott, hogy minden héten kapok hétvégi túraprogramot, ami egy ideje mintha az UNITED NATIONS-től jönne, egy olyan levél kíséretével, miszerint kárpótolnak, ha nigériai levelezők megkárosítottak. Szegény túravezetőnk már mindenféle szakembert megkért, hogy vírusirtson, de ez makacsul ráakaszkodott az üzeneteire, mindenkihez így megy:((. Gondoltam, az összes ilyet törlöm, hátha segít. No akkor se töltötte le a leveleimet. És akkor fény gyúlt, hát indítsuk újra a gépet, és láss csodát, azóta működik, de azt nem tudom, a három akcióm közül melyik segített. Talán az első? Mielőtt kiröhögtök, nem vagyok informatikus, csak egy öregasszony:)))
A következő problémába futottam bele: Frissítette magát a rendszer és azóta blokkolva van a net. Élő a kapcsolat, csak valami az adatforgalmat blokkolja.
Nem találkoztam ilyen problémával, de az Excel érdekel, és Excel érdekességként (legalábbis feltételezem) kíváncsi lennék a jelenség okára és megoldására.
Gondolom, ez nekem szólt. Viszont úgy látom, én sem olvastam el elég figyelmesen azt, ami azon a linken le van írva, így azt hittem, hogy ha a géphez eredetileg Win 10 volt, akkor is lehet downgrade-elni pl. 7-esre, anélkül, hogy ehhez kellene egy 7-es licenc. Most viszont figyelmesebben olvastam, és úgy látom, hogy nem így van. Így hát szerintem ki kellene deríteni, hogy a gépeden milyen rendszer volt eredetileg, illetve mihez van licenced, és ha nincs se a 7-eshez, se a 8.1-hez, akkor meg kéne próbálni szerezni egyet, és persze telepítő készletet is hozzá, aztán azzal telepíteni, és soha nem frissíteni 10-esre.
Köszi a segítséget, de sajnos nagyon kevés az angol tudásom, főleg a szakmai nyelvezetben. Ha tudnál abban segíteni hogy mit konkrétan mit töltsék le, vagy mit csináljak, hogy ezek a hibaüzenetek ne jelenjenek meg, és normálisan működjön a gép. Köszönöm, és Kellemes Ünnepeket Kívánok!
Olyan progit keresek, ami elkészíti egy HDD teljes tartalomjegyzékét úgy, hogy abban ugyanúgy lehessen böngészni, mint az eredetiben, csak a file-ok nincsenek rajta, csak a neve és az attributumok. Persze oly módon, hogy a file nevekre könnyen lehessen keresni, mint pl. a farmanager, vagy wincom progikkal. (Ősi Nortoncommanderes vagyok a pattintott kőkörszakból :-) )
A legutóbbi win 10 frissítése óta (kb.2017-12-17) elég sok alap program hibaüzenettel nem indul el, ami szerintem fontos lenne a win felállásához. Működik a gép, de a telepitett programok közül se indul el mindegyik. Az üzenet "Alkalmazáshiba" "Az alkalmazás nem tudott elindulni (0x0000142). Az alkalmazás bezárásához kattintson az OK gombra.". Ez a Windows betöltésekor is többször megjelenik. Van erre valami megoldás??? Előre is köszönöm a segítséget.
Manual leírja a ki/be kapcsolást, illetve win 10 alapvető kezelését, a nethez való csatlakozási lehetőségeket. Kb. 1 A/3-as oldlalon 8 nyelven, de az alapvető rendszergazdai jelszót, illetve, hogy eleve milyen felhasználók vannak alapvetően beállítva, ezekről nem ír. Gépen használatra kész windowsos matrica van, egy matrica a cikkszámról, egy a laptop alapvető műszaki adataival, meg egy ami figyelmeztet, hogy vegyem meg az office-t, más nincsen. Dobozon hasonlók.... Media Markt áruházának számtech részlege nem veszi fel sokadszori próbálkozásra sem a telefont, írtam mailt, de hátha valaki itt gyorsabban tudja, mi a megoldás....
Tegnap vettem a Media Marktban egy Packard Bell laptopot, amire alapból raktak egy win10 home ot. Két fiókot állítottak be. Packarbell az admin, de ehhez jelszó kéne. A másik valami Darling Young, azzal be lehet lépni, de vele nem lehet progikat telepìteni, admin jogot állìtani, mert admin kódot kér
Ezt meg lehet tudni valahogy, vagy van valami alapvető kód hozzá?
Na, botcsinálta júzerként ezt szoktam meg. Kösz a tanácsot, át fogok állni valami hasznosabbra. Nem vagyok informatikus, csak egy nyugger vegyészmérnök. Remélem, azért az Office még használható!
De azt azért tudod ugye, hogy az Outlook Express-t már tíz éve nem támogatja a Microsoft? Helyette van Live Mail, meg most a Windows 10 Mail applikációja.
Ez utóbbi ráadásul együttműködik a Calendar és a People appokkal is.
Szóval lehet ragaszkodni az Outlook Express-hez, de nem érdemes.
Frissíteni meg igenis kell, hogy ne olyan legyen e géped, mint egy átjáróház. :I
De igen, le lehet tiltani a Windows Update szolgáltatást, és akkor nem frissítget (kivéve a Windows Defendert, mert az úgy is frissül). Erre a megoldásra viszont alighanem sokan hörögnek, mert szerintük így nem lesz biztonságos a rendszer. Szerintem pedig mindenki döntse el magának, hogy mit akar: mindig a legújabb rendszer biztonságát (már amennyire az biztonságos), vagy azt, hogy ne végezzen a rendszer gyakran hosszú ideig tartó frissítéseket (amelyek ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint nagy valószínűséggel el is basznak valamit a rendszerben).
Azt kérdezném, muszáj hagyni, hogy frissítsen a gép? Most hoztam rendbe, amit egy hete eltolt, és most megint azt kérdezgeti, frissíthet-e! Nem lehet ezzel kezdeni valamit?
Az lenne a legjobb, ha lementenéd valahová a teljes felhasználói profil könyvtáradat, vagy legalábbis abból az AppData mappát, és telepítés után visszamásolnád, még mielőtt elindítanád a böngészőt. A mentett jelszavak ott lesznek benne.
Sziasztok! PC-hez segítség kéne: Újra kéne húznom a gépet, de néhány jelszót elfelejtettem, mert úgy van a mostani gép beállítva, hogy jelszó kérés nélkül automatikusan belép. Kéne a Fusionklub, az indamail, facebook és a gmail jelszó. Előre is köszi! Mindenkinek Kellemes Karácsonyt és BUÉK
A zannya lelkit a Windows 10-nek. A legutóbbi frissítés után azt találta ki, hogy elszúrja az Outlook Express-t. Nem működött a küldés-fogadás, a fiam tanácsára visszaállítottam a frissítést megelőző állapotot, ezután némi hezitálás után újra működött. Ez abból állt, hogy azt írta, nincs engedélye behozni a leveleket. Megmutattam a fiamnak, erre mégis működött (demonstration effect). Most az lesz, hogy minden frissítés után számíthatok valami hibára?
szerencsétlenkedünk itten mi is egy ezeréves régi vindozos progival, ami igazi vason utoljára a vindoz 2000-s korszakban ment, utána tíz évig úgy hogy az xp be volt dugva egy virtuális gépbe aztán nem tudtunk rájönni hogy win7/win10 alatt miért nem megy, akármit is csinálunk a kompatibilitási móddal aztán egyszer jött egy stick pc gyárilag 32 bites win 10-zel, azzal megy
A 64 bites w7-en nem ment volna, nem a w7 w10 váltás miatt nem megy most, hanem a 32/64 bit váltás miatt. Én nem tudok más megoldást a futtatásra, csak a virtuális gépet.
Csak akkor lenne igazad, ha egy másik rendszerre akarná átvinni a programokat, de itt most nem erről van szó: a rendszer marad, a registry nem változik, így aztán a programokat is elég csak átmásolni, mint akármilyen más adatot. Ha ugyanazon az útvonalon lesznek, akkor ugyanúgy fognak működni, már amennyiben nem adódnak NTFS jogosultság gondok.
Ha full joga van a lemezre, akkor nem kell sokat vacakolni, átmásolja a cuccokat, és kész. Ha utána ugyanaz lesz az új meghajtó betűjele, akkor ugyanúgy fognak működni a programok - persze amennyiben az NTFS jogok is ugyanolyanok lesznek (ezt nem árt alaposan ellenőrizni, mert a W10 természetesen az NTFS jogokat is elég szarul kezeli).
Ez nem kifejezetten Win10 kérdés. Bármelyik Windows verzióra igaz, hogy a programok nem másolhatók.Újra kell telepíteni őket. Igazából az lett volna jó, ha a programokat is a rendszerlemezre telepíted. De ha már így alakult, és nem akarod a programokat újra telepíteni, akkor hagyd meg a régi HDD-t. Feltéve, hogy nem laptopról van szó, hanem asztali gépről, ahol elfér a régi HDD mellett még egy új is.
Tanácsot kérnék: Win10 rendszerlemez egy SSD-re van telepítve. A programokat viszont egy másodlagos HDD-re telepítettem, szóval nem a rendszerlemezre. Ezt a másodlagos HDD-t cserélném most ki egy nagyobbra: elég ha csak a tartalmat másolom a régiről az újra?
1 ideje a Nemzeti Sport oldaláról letöltött "Szurkolói szoftverek" -Excel file- csak azon lapját tudom megnézni,amelyeken elmentették őket. A munkafüzet bármely másik lapjára,ha rákattintok ez fogad:
"A szervezet házirendjei miatt ez a művelet nem hajtható végre. További információt kérjen a segélyszolgálattól"
A saját Excel fájlokkal nincs gondom,azok rendesen működnek.
Friss telepítés lett belőle. Ezt hívják tanulópénznek.
Ugyanis alapvető szabály, -- ki is írja a figyelmeztetést, -- hogy telepítés közben tilos megszakítani a folyamatot! Ez azt is jelenti, hogy el kell kerülni a lemerülést, azaz hálózatról érdemes használni.
Most valahol keveredtek a régi és az új telepítés file-jai, ami azt jelenti, hogy egyik sem működik.
Megpróbáltam a laptom-om gyárilag visszaállítani. 64%-ig sikerült és utána lemerült. És azóta ha bekapcsolom kiírja, hogy előkészíti utána 64%-on van meg azt írja, hogy ez egy darabig eltart. És újraindul és kezdi előlről. Most ilyenkor mit csináljak?
Én is lefuttattam tegnap az új frissítést!Mivel kiírta hogy sokáig tartott ezért elmentem aludni!Most reggel bekapcsolom a laptopot és eltűnt szinte mindenem! :( Visszatette az eredeti háttért!Lepucolta az asztalomat csak néhány progi ikon marad!Letörölte a dok , és a letöltés mappát , sőt ilyen programokat is letörölt hogy nod32 , total commander qtorrent...., És ami a legrosszabb hogy nem tok rámenni a D és az E meghajtóra mert hozzáférés letiltva! Segítsetek kérlek!Mit lehet csinálni?
Nem tudom hogy csináltam, de sikerült. Igaz Internet még csak kábelen, nem tudom, hogy kell beállítani a wifit... De ez már gondolom egyszerűbb. Ami gond, hogy addig ügyeskedtem, hogy 3 WIN10 is va, de gondolom csak az egyik működőképes. A bejelentkezéskor mindhárom felvillan, de magától tovább megy és bebootol (ha ezt még így hívják)
Ez sajnos nem ilyen, TESCO-s black frida-ba ugrottam bele és windows nélkül adták. Viszont pendrive-on kaptam win10-et, ja és a vas, vagy inkább alumínium egy HP 250 G6 500 giga vinyóval, meg valami Intel procival, de nekem a száma nem mond semmit.
Ha 2 héten belül vagy és neten rendelted akkor visszaviheted őket (laptop + win) és becseréled egy olyanra amin előtelepítve gyárilag ott a win, és még pénzt is kapsz vissza..
Vettem egy laptopot fdos-szal és szerettem volna feltelepíteni rá a win10-et. Gondoltam nem lehet nagy durranás, e először meg kellett ismerkednem a "How to Convert MBR to GPT during Windows Installation" problémával, amiből ugyan semmit nem értettem, de szépen végigcsináltam. Utána el is kezdte telepíteni - file-ok másolása..., de a végén siketeleséget jelzett és kérte hogy ismételjem meg. Próbáltam a BIOS-hoz nyúlni, de a vége az lett, hogy már a C: meghajtót se látja, a FDOS meg teljesen eltűnt. Szóval kavar a köbön. Tudtok valamit ajánlani? Talán itt alant párszáz/ezer hozzászólással is ott van, vagy máshol, de már elegem van az álmatlan éjszakákból. Ja, ráeresztettem a HIREN boot-ot, de azzal se akar szóba állni. :-(
A tegnapi napon jelezte a Win, hogy új frissítés áll rendelkezésre és egy kicsit hosszabb időt vesz majd igénybe. Le is futtattam, le is futott. Azóta viszont alvó üzemmódból nem tér magához a képernyő. Hallom, hogy felpörög a gép, viszont a képernyő sötét marad, az első egér kattintásra, vagy billentyű megnyomásra felvillan egy olyan kép, mintha a régi TV-n "hangyák háborúja" lenne.
Tud valaki hasonló problémáról, vagy valamilyen megoldásról? Ha nem automatikusan megy aludni a gép, hanem én kényszerítem, akkor is ez a helyzet. :-(
Amikor lehetett frissítettem win 10 pro-ra, és jól is működött, semmi gond nem volt vele. Valamikor júliusba volt egy nagyobb frissítés, azóta nem frissít. Az elmúlt héten visszaállítottam alapba, eredmény semmi. Mit tudok varázsolni?
Ja, még csak annyi, hogy akkor jársz a legjobban, ha az átméretezést nem úgy csinálod, hogy beírogatod, hogy mennyivel legyen kisebb vagy nagyobb, hanem az ábrán húzogatod az egérrel a megfelelő partíció szélén a kis nyilat (legalábbis úgy emlékszem, hogy szokott ott lenni egy kis nyíl). És közben persze figyeled, hogy mit ír ki a méretre.
Az lehet a gond, hogy a szabad területnek fizikailag is mellette kell lennie.
Ha a rendszer-partició a lemez elején van, a másiknak pedig a végéről szabadított fel helyet, akkor hiába van szabad hely, nem lehet a C-hez hozzáfúzni.
A megoldás egy okosabb particionáló-szoftver, ahol azt is szabályozni lehet, hogy hol szabadtson fel helyet. Például...
Nem tudom, hogy kell a partició méretét növelni. Pedig lekicsinyítettem már a másik meghajtót 20 gigával. Hiába van ez a 20gb nem lefoglalt terület, nem tudok bővíteni partíciót.
egyébként, ha ez valakit is érdekel, ez azért lehet, mert én, jól megmutattam a Windowsnak, hogy csak lehet azt a 37gb-os rendszerméretet lecsökkenteni, hogy az a fránya telepítő megkaphassa a maga 8gb szabad helyét a c meghajtón. Így kell kalapáccsal füvet vágni. ehhehehe
megvolt, s akkor sem elég. Nálam a rendszerfájlok mérete 37-38 Gb nagyok. Amikor kijelöltem a rendzserfájlok törlését is, akkor további 500 mb-ot tudtam törölni, de az volt a max. Lement 37 gb-ra, és nem engedi újrainstallálni.
több 32 db-os méretű ssd-vel szerelt gépen is használom a win 10-et, mindegyiken teljesen jól elfér időnként futtatni kell a lemezkarbantartót, a felesleges rendszerfileokat is törölve
Win 8-ról win 10-re frissítettem kb két éve. Particionált a merevlemezem, 40 GB-os a System partíció. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a Windows 10 nem nagyon fér el rajta, a frissítésekkor mindig pampogott, egész addig, hogy gyakorlatilag nem is lehet már frissíteni. Ezért, az egészet újra akartam húzni, nagyobb particionálással. Erre azt írja, hogy nincs elég hely (8 gb-ot kér) a rendszer partíción (egyébként van). Tudna valaki segíteni?
Ja, de csak mértékkel. Például néhány (mármint jó sok) régebbi verziókon simán használható drivert és programot nem tudsz rajta csak úgy simán működésre bírni, legfeljebb némi varázslással.
Az office 2010-et alapból a windows 10 előtti rendszerekre készítették el. Gondolom a weboldalon nem frissítették a rendszerkövetelmények részt azóta. :) Attól még működhet a 10-el is - abból kiindulva, ha az sp2 előtti verzióid mennek rajta.
A kérdésedre pedig a válasz, hogy nyugodtan alhass: igen, újat regisztráltam, annak érdekében, hogy egy másik fórumtémában segítséget nyújtsak. Mert egyesek nem kizárólag trollkodni járnak, ahogyan te...
Már vártalak... :D Pontosan jó helyre küldtem... :P "Kicsihuszár", ha nem figyelted volna kb. ugyanazokat már egy korábbi hozzászólásban is leírta valaki, amit belinkeltél. Kicsihuszár...
"úgy is állitom be hogy bárhonnan szerezhetek szoftvert, akkor is felajánlja magát."
Mit állítasz be és hol..?
Az hogy a sarki lányok felajánlják magukat még nem jelenti azt hogy el kell fogadnod az ajánlást, és azt se hogy le kell őket törölni a földfelszínről.. Lehet mást is használni. :)
Üdv mindenkinek. volna 1 nagy kérésem. Segitséget szeretnék kérni, a win. 10 programon, van egy microsoft store web áruház. ha úgy is állitom be hogy bárhonnan szerezhetek szoftvert, akkor is felajánlja magát. Egy szó mint száz, szeretném ezt törölni. Az alkalmazások közül. De nem tudom, nem engedi. Hogy lehetne eltávolitani. Köszi, mindenkinek szép napot.
Nézz bele a Users......appdatalocaltemp mappába. Ha ott egy aria-debug.xxxx fájl van, ami óriási méretű, akkor az OneDrive okozza a problémát. Távolítsd el a programot, töröld a fenti fájlt, majd telepítsd egy friss verzióját a OneDrive-nak. Talán megoldja a problémát.
Pár nap alatt megtelik a rendszermeghajtóm ismeretlen ideiglenes fájlokkal, de úgy kb. 3-4 nap alatt 80-90 gigával (eredeti Win 10). Bárki találkozott hasonló problémával? Próbáltam utána nézni a témának, de csak tüneti kezeléseket találtam. Valaki tud végleges megoldást? Előre is köszi a válaszokat.
18-án jött meg az őszi alkotói frissítés és most vettem észre,hogy a több mint 25 GB-os windows.old könyvtárat vmikor letörölte magától! Még csak nem is szólt,hogy mire készül! :)
Köszi, sikerült. Kicsit tartottam tőle, hogy meg tudom csinálni, lövésem nem volt róla, hol vannak a frissítések, de a Keresés funkció segített:)) Ebből látszik, hogy tényleg egy lúzer-júzer vagyok.
Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot és leírta a véleményét. A világért sem akartam ekkora „hullámokat” gerjeszteni, nyilván mindenkinek megvan egy-egy termékről a saját véleménye, ez nyilván mám-más környezetben és más-más igények szerint nagyon is különböző lehet. Ami biztos, jóbarátom aki telepíti a gépemet azt mondta, hogy a Live Mail idegesítő üzeneteket küldözget indításkor, ami ugye zavaró is meg hiba forrása is lehet, ezt ezért lőttem ki elsőre, de ha visszakapom a gépet, ki is tudom próbálni ugyan úgy, ahogy a Thunderbird-öt is. Valószínűleg majd ezeket megnézve eldöntöm, hogy kell-e esetleg az Outlook vagy boldogulok ezekkel is.
nem. hulladék az ilyen napi munkát megkeserítő "apróságoktól" lesz, hogy pl beállíthatod, hogy email érkezésekor hangjelzést adjon, de ha emellett még szabályt is állítasz be, hogy bizonyos emaileket külön mappába tegyen, akkor azoknál hangjelzés elmarad.
vagy pl ha imap kliensként használod - céges környezetben ez a jellemző - az engedélyezett postafiók méret duplájánál is nagyobb indexfájlt hoz létre a c: meghajtódon.
Az 5. helyezettről volt vélemény, hogy hulladék. A listán korábban (fél éve?) még rajta volt a Thunderbird is, 0,9%-kal. Ha annyira hulladék lenne, akkor lehet, nem használnák több, mint 7× annyian - amellett, hogy még ingyenes is.
Az Outlook fizetős és tudásában sem összemérhető az ingyenes Thunderbirddel, de ettől még nem biztos, hogy hulladék...
ezek nagyjából a telefonok default kliensei, amit azok használnak, akiknek mindegy (apple, samsung, google android), valamint web alapú levelezők (gmail, yahoo, outlook.com)
szóval nem igazán értem, mit is szeretnél mondani.
Én a Windows 10 UWP-s beépített Mail nevű levelezőkliensét használom több különböző Windows 10 eszközön is - asztali gép, laptop és mobiltelefon - hosszú ideje. Minden eszközön - több e-mailcímmel beállítva is - hibátlan működésű.
W7 után most W10 oprendszer lesz az új gépemen, az lenne a kérdésem, hogy milyen levelező programot tudnátok ajánlani hozzá. Eddig Windows Live Mail-t használtam, ez a továbbiakban is teljesen jó lenne, csak az a baj, hogy maga a Microsoft írja róla, hogy :„ez viszont már nem teljes mértékben kompatibilis a Windows 10-zel. Ugyanakkor egy próbát megér.„ A próba megvolt, de nem működik megfelelően, szóval ez kilőve. Ugyanitt az Office programcsomag Outlook-ját ajánlják, de ugye ezt akkor meg kéne venni, amire egyébként semmi szükségem. ...és bevallom őszintén, nem igazán vagyok jártas a témában, nem ismerem a piacon lévő levelezőket.
Kérdésem tehát: - jó-e az Outlook? - van-e valami más, normális, ingyenes megoldás?
Sokat emailezek és előfordul, hogy nagyobb fájlok is jönnek-mennek, illetve hosszú ideig meg kell őriznem egy-egy projekt mailjeit, ezért keresek valami „komoly” megoldást.
Újfent földhözragadt júzerproblémával zaklatlak titeket. A Microsoft Outlook Express meghülyült, a feliratok egy részét valamilyen skandináv nyelven írja ki. pl. Keresés helyett Snabbsnökning az Eszközök legördülő menüben, de a többi eszköz magyarul van, a küldés/fogadás helyett is valami duma van ott (ezt már nem másolom ide). Az sem biztos, hogy Windows probléma, a súgóban rákerestem a nyelvi beállításra, ott csak a magyar van feltüntetve. Mi lehet ez? Remélem, nem vírus.
Ez miért lenne gúnyolódás? Azt az egyedi felhasználót, akinek kilépéskor törlődik majd mindene, kétszer se lesz elég figyelmeztetni, hogy mentse ki endrivera vagy másra ( google drive-jára ) a dolgait. Mellesleg nem jellemző az ilyen kérés, bár könyvtárakban és olyan helyeken, ahova a régi XP néven "vendég" érkezik, érthető.
Apropo, egy nagyon korlátozott fiók se megfelelő a célnak? Aminek minden mentése, mozgása beirányítható egy template állományba, és automatizálni csak a kilépéskori törlést kell.
de van lehetőséged rá, hogy rákattintva és a jobb egérgombos menüjében a renitens frissítést letiltsd, úgy többé nem települ, és nem zavar be.
Biztos, hogy van erre lehetőség? És ha igen, akkor meddig?
Csak azért kérdezem, mert nemrég azt hallottam, hogy a Microsoft átalakítja a frissítések kiadásának módját, és csak egyben, csomagban lehet (majd) őket telepíteni, nem lehet (majd) válogatni, hogy mi kell, és mi nem.
Nézz utána, van-e új driver az alaplaphoz, vagy chipsethez. Előfordul Windows frissítésekkor, hogy drivereket is felpakol, ami bezavarhat. Az is segíthet, hogy utánanézel a frissítési előzményekben, van-e driver ami feltelepült, és azt az egy frissítést uninstallálod (ha előzőleg jól működött). Újabb frissítés keresésnél ez az uninstallált frissítés megint előjöhet, de van lehetőséged rá, hogy rákattintva és a jobb egérgombos mejüjáben a renitens frissítést letiltsd, úgy többé nem települ, és nem zavar be.
Ez egy iskola gépterme. Itt 45 perc munka után a következő órában más diákok ülnek a géphez, és vagy hozott pen driveokon, vagy hálózaton mentik el a munkájukat. A profilban nem maradhat semmi.
Így már érthető?
Tehát akkor van megoldási javaslatod, vagy tartogatsz még további vicceket nekem?
Eltűntem egy jó időre, mert munkahelyet váltottam, és eltartott egy ideig, míg átalakítottam az itteni hálózatot (is), persze többségében Windows 10-esre :D
Bevallom, a közelmúlt frissítéseinek következtében végre már "egyben van" a rendszer, itt Enterprise változatokat használunk legfőképpen. Nagyon tetszik a központosított Microsoft fiók, a rendszerbe integrálódik az Office 365 is, hihetetlen találmány az Online Exchange, az elképzelhetetlenül sok programból álló Office programgyűjteményt, és itt minden legális. Bőség zavara áll fenn. IP cím is van 380 db, és 1 Tbit fel/le a sávszélességem - csak kigondolom, hogy letöltenék egy filmet, és már lenn is van... ... :D
22 gépes gépteremben, és a 20 gépes könyvtárban is remekül hasít a rendszer. De itt tanácsot kérnék Tőletek.
Szeretnék központi profilokat létrehozni, amelyek bejelentkezéskor jönnek létre, kijelentkezést követően minden el kell vesszen. Tartományvezérlő és központi profil szolgáltató szerver is létrehozható. Windows Server 2012 R2 a tartományvezérlő, és a helyi szerverek Windows Server 2012-esek. Tehát ez utóbbiakon érdemes a központi profilokat elhelyezni.
Szükség van egy Magyar, és egy Angol központi profilra minden területen.
Mitől van az hogy mióta befrissült a windows 10 különböző usb estközöket percek múlva ismer fel(nem külső winyóra gondolok)és utána látom meghajtóként.
Viszont egyenlőre így kell használjam, mert plusz memo nincs itthon amivel bővíteni lehetne, és a csere meg évek óta húzódik(pénz miatt). Én ugyanis jelenleg munkanélküli vagyok tavaly december vége óta, és azóta böngészem az álláshirdetéseket(mert az én esetemben mivel megváltozott munkaképességű vagyok, nem minden jöhet szóba), apám meg vásározik, és az vagy bejön egy vásár, vagy nem(bár többnyire a fizető képes kereslet híján nem, vagy épphogy csak a helypénz és szállás jön ki belőle. Egyszóval halogatódik a dolog, mint Pató Pálnak a munka.
Normálisan(ahogy azt az iskolában az informatika tanárok is tanítják). A winchesterem viszont a régi ami már 13 éves, és folyton beleköt valamibe, és mivel kicsi a belső memória a 64 bites rendszerhez, talán az is közre játszik benne. Nem beszélve a klaviatúra és az egér problémákról(mivel azok is kopottak). És emellett apám évekig informatikusként dolgozott(felsőfokú képesítéssel, és úgy volt rendszergazda is, így tőle is eltanultam dolgokat.)
Na és milyen módon próbálod törölni azokat a fájlokat, illetve becsukni azt a fület? Csak azért kérdezem, mert én is sokat szidom a 10-est, de ilyen viselkedést még soha nem láttam abban sem.
A win 10-nek még most is megvan a maga problematikája. Ha a saját fájljaim közül bármit törölni akarok, a gép törlés helyett csak úgy visszakézből lazán lecsukja az adott mappát. a böngészőnél meg(Google Chrome) a fül lecsukása helyett(ha több van nyitva) az egész böngészőt csukja össze.
A Parental COntrol-hoz meg hozz létre egy Microsoft fiókot! Amúgy is érdemes, mert könnyebb azon keresztül bejelentkezni (PIN) és lehet szinkronizálni a beállításaidat, ami pl. egy újratelepítésnél jöhet jól, vagy ha több géped van.
Adsz a 'korlátozott' felhasználónak 3db A4 oldalnyi listát kinyomtatva a tiltott weboldalakról és videókról (ha ilyet látsz a filmben akkor ne nézdd tovább), és mondd azt hogy ezeket ne nézze, különben... :DD
Mellesleg annak idején mi használtunk egy SteadyState nevű programot valamilyen korábbi Windows verzión, azzal sok mindent be lehetett állítani, mármint a mezei felhasználókra vonatkozó korlátozásokat. A 10-esben viszont ez állítólag már nem működik, sőt, a Microsoft szerint nem is kell, mert a csoportházirenddel mindent meg lehet oldani:
Azt pedig, hogy a csoportházirendet (gpedit.msc) hogyan lehet beizzítani a 10-esben (mert alapból miért is lenne benne), nemrég leírták ebben a topicban.
A második linken leírják, hogy hogyan kell beállítani a gyermek felhasználóját, és utána szó szerint ezt írják:
"Miután Microsoft-fiókkal felvette a gyermeket a családba, megadhatja az életkorának megfelelő webhelyekre, alkalmazásokra és játékokra vonatkozó korlátozásokat, időkorlátokat állíthat be, és megtekintheti a gyermek közelmúltbeli tevékenységeit. A rá vonatkozó beállítások minden Windows 10 rendszerű eszközön érvényesek lesznek, amelyen bejelentkezik."
Ha az a gond, hogy ezeket hogyan lehet megadni, hát azt nem tudom, szerintem ki kell próbálni, és alighanem ki fog derülni. Ha nem jelennek meg rögtön ezek a beállítási lehetőségek a családba való felvétel után, akkor esetleg a Vezérlőpultban kellene körülnézni. Legalábbis a korábbi verziókban ott voltak a Szülői felügyelet beállításai.
Sziasztok! Kéne egy kis segítség! Hogyan tudok olyan felhasználói fiókot létre hozni amiben a felhasználó korlátozva van bizonyos programok használatában ,illetve azok meg se jelennek neki a gépen! Köszönöm
Hali! A speciális megosztási beállításokban nem tudom kikapcsolni a jelszavas védelmet win10 alatt! A munkahelyemre új nyomtató érkezett és hálózatra van kötve h mindenki elérje. Tud szkennelni közvetlenül a számítógépre is de ehhez ki kellene kapcsolnom vhogy a megosztásnál a jelszavas védelmet. Rákattintok a “Jelszóval védett megosztás kikapcsolása” feliratra majd a “Módosítások mentése” gombra, ezután ha visszamegyek a beállításokba akkor visszaugrik a “Jelszóval védett megosztás bekapcsolása” felirat mellé a jelölés. Sajnos nem tudtam rájönni h ez mitől van, ezért szeretnék kérni segítséget! Előre is köszönöm!
Jé, így tényleg működik, köszi! ekkor megkérdezi, hogy USB töltéshez érintse meg, de érdekes módon, csak ha a "fotók átvitele" menüt választom, akkor jelenik meg a teló ikonja a gépen, ha a "fájlok átvitelét" választom, akkor nem. És az első esetben is csak a belső tárhelyet mutatja, a micro sd kártyát nem.
Nagyon nem valószínű, hogy a routernek ehhez bármi köze lenne. Ha rádugod a gépre a telefont, akkor mi történik? Ezt a telefont nem ismerem, de meglehet, hogy ennél is célszerű először feloldani a képernyőzárat, és csak azután rádugni a gépre. Ha ezután bármelyik eszközön megjelenik valami, akkor onnan már talán tovább lehet lépni. Nálam éppen az előbb volt egy HTC telefon, annál megjelent a számítógépen egy új meghajtó, és onnan lehetett aztán telepíteni a drivert, ami kell az adatok szinkronizálásához.
Az a gondom, hogy a telóm(xiaomi redmi 4A) nem látszik a szgép fájlkezelőjében. Mikor először tettem rá, még jó volt, de aztán kicseréltem a routert wifisre, és azóta nem mutatja. Milyen beállítást kéne megnézni, a telón, vagy a gépen? (ez az első okostelóm, szóval még csak most ismerkedek vele) köszi
közben gugliztam a témában mert vannak durvább ajánlatok is, datacenter szerver pár euróért effélék az már kizárt hogy refurbished vagy más többé-kevésbé legális dolog legyen valamelyik fórumon a microsoft terméktámogatást kérdezték, azok aszonták hogy nem kizárt hogy legális legyen, de eléggé valószínűtlen és hogy csak akkor tudnak erről valamit mondani, ha konkrét kulcsot kapnak, amit konkrétan megnézhetnek, nem-e valami oktatási vagy msdn-es vagy mittoménmilyen licensz addig is az van hogy ha az ebay-es dílernek van 99% feletti elégedettsége akkor az a kulcs amit küld, szinte biztos hogy el fog indulni, aztán hogy pár hónap után nem tiltódik-e hirtelen le azt nem lehet tudni azt írták még, hogy ha valaki a mennyiségi licenszt szolidan lopja, azzal nem nagyon foglalkoznak, hacsak nem konkrétan éppen auditálnak a felhasználónál attól izgulnak fel ha az ilyen licenszeiket egyszercsak többezres számban kezdik aktiválgatni a világban mindenfelé mert akkor az jó eséllyel el van lopódva...
Szerintem az akar lenni, de gyanúsan keveset kérnek érte. Igaz, hogy éppen ezért tényleg nem nagy a kockázat. Azt viszont aligha tudja bárki garantálni, hogy nem lesz belőle később semmi gond. Már csak azért sem, mert ki tudja, nem adják-e el (ennyiért) ugyanazt a kulcsot többször is.
arra gondolok hogy ha egy tiszta eredetű médiáról telepítek egy win10-et, és ezzel a kiváló kulccsal aktiválom, és aktiválódik, akkor várható-e később komplikáció mert ha nem is aktiválódik vagy a saját telepítő médiáját akarná, akkor vagy visszaadja az ebay a pénzt vagy nem, de nagyjából mindegy is...
Köszönöm, de nekem nem számít a tudás, én PS CC-vel dolgozok, mindent azzal csinálok. De a válogatásnál kell egy nézegető, ami viszi a RAW képeket (úgy ahogy van, nyersen látható mindenféle hókuszpókusz nélkül), és görgetésre nagyít. Hogy lehet az, hogy csak úgy magától elállítódik??
Segítséget szeretnék kérni. Win 10 képnézegetője önhatalmúan képtovábbításra állította az egér görgetőjét nagyítás helyett. Valahogy szeretném visszaállítani, mert a sok száz RAW képnél így tudom gyorsan ellenőrizni (pixelbuzulls), hogy melyiket tartsam meg. Borzasztóan zavaró, és semmilyen lehetőséget nem találtam állítgatásra. Meg tudnám tépni azt, aki felelős ezért...
Vettem egy Lenovo Legion Y720 as laptopot. Hivatalos Win10 pro az operációs rendszer. De amikor telepítettük elfelejtettem a freedos partíciót formázni amiatt viszont a Biost nem frissíti (lenovo driver ) mert úgy értelmezi hogy ő ( a freedos ) a rendszer.
Van vkinek ötlete, hogyan tudom a partíciót törölni, hogy ne kelljen újra telepíteni ?
A - kurvajó! - I-Csekk alkalmazás (Posta fejlesztés, ingyenes QR kódos csekkbefizetés, mobilfeltöltés) értesített, hogy augusztus 1-től megszűnik a Windows Phone támogatás.
Lumia 735-ösöm van.
Tudna valaki ajánlani vagy más online csekkbefizetést, vagy a Lumiához, Nokia telefonokhoz hasonló élményt nyújtó androidos telefont, nem túl drágát.
Eddig halogattam a váltást, de ez most már az utolsó cseppek egyke a pohárban.
Sose fogom megtanulni a kezelési utasítások logikáját. Mindenáron a kezdőlapnál kerestem a megoldást, mert szerintem az a lap, ami először bejön a gép nyitása után, az a kezdőlap. De ott semmi sem volt, ami engem érdekel:((((
Teljesen nyilvánvaló, hogy senkinek sem kéne így gondolnia. Tudod (vagy talán nem tudod?), létezik olyan, hogy rendszer javítás, és van olyan is, hogy frissítés. Ha az előbbi visszaállítja a rendszer alapértelmezett beállításait, azon én sem csodálkozom. De az utóbbi azért már ne tegyen ilyet, mert az már rohadtul illetlen dolog!
Szerintem a Tablet-mód kapcsolódott be véletlenül. Ezt például a tálca jobb szélén lévő értesítő-ikonra kattintva lehet kikapcsolni - részletek. De további beállítások találhatóak még a Gépház -> Rendszer -> Tablet mód menüpont alatt is.
Kedves hozzáértők! Furcsa dolog történt a gépemmel. Windows 10-em van, eddig semmi gondom nem volt. Pár nappal ezelőtt valamit véletlenül félrenyomtam (nem tudom, mit), azóta eltűnt az asztal, helyette csempék jelentek meg, illetve át lehet kapcsolni olyan állásba, hogy a leggyakrabb alkalmazások ikonja megjelenik. Ez a legfeltűnőbb, de mintha egy fátyol lenne a háttérkép előtt, a monitor előtt ülve nem látszik, de kicsit messzebbről a képnek csak az árnyékát látom. Le is lassult a gép, és időnként lefagy. A víruskereső semmit nem talált, a gépházban semmilyen utasítást nem találtam, hogyan állíthatnám vissza az eredeti állapotot. Az asztal valahol megvan, amikor a gépet megnyitom, egy pillanatra felvillan, sőt a tálcán is ott a lehetőség, hogy kilistázza az asztalt, de ez akkor sem állapot. Főleg a lefagyások miatt. Ez az izé, ami az asztalt lefedi, valószínűleg sok helyet foglal. Ha valaki tudná esetleg, hogy mi a szöaz ez, úgy próbáljon válaszolni, hogy én is megértsem:)))
Ha ezt tényleg komolyan kérdezed, akkor valami baj van nálad. Egy frissítés ne tételezze fel, hogy ami ki van kapcsolva, azt véletlenül kapcsolták ki, hanem hagyja változatlanul a beállításokat! Ez szerintem teljesen alapvető dolog.
Én is komolyan kérdezem: miért lenne ostobaság elvárni azt, hogy ha egyszer valamit véletlenül kikapcsolok (azóta megdőlt info alapján, de már nem emlékszem az egészre), akkor azt visszakapcsolja az új szervízcsomag?
(Normális esetben az ABS-t nem lehet kikapcsolni. Ha kiveszi az ember a biztosítékot, akkor ki lehet lőni, de ez sem szabályos, sem pedig elvárható működés!)
Már megint azzal foglalkozol, hogy ostobaságokat vársz el a Windows 10-zel kapcsolatban! Komolyan kérdezem, mért nem használsz Linuxot?
(Értem én, hogy ahhoz hozzáértés kellene, de ennyi energiával, amennyit a Win 10 gyalázásával töltesz, már mesteri szintre fejleszthetted volna a Linux-skilledet!)
(Egyrészt nem nagyon látjuk, másrészt pedig ha olyan, az se számít, mert ha autót vezetek, és ki akarom kapcsolni az ABS-t, akkor az legyen kikapcsolva, és ne kapcsoljon be akkor, amikor én nem akarom, de az autó meg éppen úgy gondolja!)
Mindig nyitva áll a lehetőség a másik ingyenes megoldás felé: Linux!
És akkor nem kell bajlódni, meg driverekkel, beállításokkal szöszmötölni, elég egy-két kernel-fordítás és megy, mint a karikacsapás! ;)
(Mert azt ugye látjuk, hogy Windows 10-nél arra panaszkodni, hogy túlságosan integrálva vagyon a OneDrive, az valami olyasmi, mintha bosszankodnánk, hogy egy autónál nehéz kilőni az ABS-t!)
A Feladatkezelő azt mutatta, hogy az OneDrive alkalmazás az egekbe hajtja a processzort. Amióta a házirend kezelőben letiltottam a tárhely szinkronizálást, azóta ilyen bajom nincs.
Tulajdonképpen mi a bajod a OneDrive-val? (Illetve, gondolom használsz valami felhőt, GoogleDrive, Dropbox, ilyesmi. Az ingyenes OneDrive mért annyira zavaró, hogy le kelljen tiltanod?)
Most megy fel a notebookomra a 1703-as Alkotói frissítés. Rendesen elindult a település úgy, mint bármely más buid esetében. Valahol 50% körül le is csuktam nagy vagányan a noti fedelét tudván, hogy úgy állítottam be, hogy ekkor ne aludjon el. Kis idő múlva rápillantottam az oldalt lévő jelzőfényekre (HP 650), hogy mi újság, és láttam, hogy elaludt... Azt hittem, hogy ezzel tönkrevágtam mindent. A fedél felnyitásakor pár perc sötétség fogadott, majd Windows embléma, és folytatódott a frissítéai folyamat! Happy!!!
Talán legegyszerűbb magában az alkalmazásban letiltani hogy elinduljon..:
Gondolom a GP-ban a "Nem konfigurált" azt jelenti hogy az alkalmazás beállítása szerint, de lehet kényszeríteni ide-oda (ha már fut). Viszont ha megfelejtkezel hogy a GP-ban ezt már felülbíráltad, akkor kérdezgetni fogod hogy miért nem úgy fut ahogy azt a programban beállítottad. :)
Igazad van, nincs is benne alapból a Windows 10-ben. Reggel egy kicsit rákerestem, és találtam is egy olyan installert, ami elvileg felteszi, de aztán mégse tette fel. Illetve utána találtam vagy öt-hat darab gpedit.msc-t a Windows mappa egyik alkönyvtárában, de hiába próbáltam elindítani őket, egyik sem indult el. Pedig bemásoltam őket a System32-be, azzal a két mappával együtt, ami a leírásban szerepelt (GroupPolicy és GroupPolicyUsers).
Tulajdonképpen minden eddigi ilyen jellegű gyógyírt simán olvasni tudnak ők is. Attól még védekezni érdemes, mert az nem mind1, hogy ők mikorra érkeznek oda, hogy elolvassák. :)
Ha jó, akkor jó. Csak azt nem értem, hogy mi volt a bajod a gpedit-es megoldással. Megnyitod, kiválasztod, engedélyezed a letiltást, és kész. Mi ezzel a gond?
És eddig eredményesnek tűnik? Csak azért, mert én egyszer eljátszottam azt, hogy felvettem egy gépen négy-öt felhasználót, aztán mindegyikkel egyenként beléptem, és minden ilyen alkalommal eltávolítottam a CCleanerrel a OneDrive-ot, de a következő új belépés után mindig újra ott volt. És a C:ProgramData alól is hiába töröltem ki a Microsoft OneDrive mappát, az sem segített. Teljesen kiirtani meg annyira macerás (szerintem nem is nagyon lehet, annyira bele van égetve a registry-be), hogy végül inkább letettem róla. Megmaradtam az automatikus elindulás kikapcsolásánál, de ha nem tiltod le a frissítéseket, akkor könnyen lehet, hogy azt is visszaállítják.
Viszont most találtam egy leírást arról, hogy hogyan lehet letiltani (legalábbis állítólag):
Az automatikus indítását tiltottam le a CCleanerben. (Érdekes, hogy a Windows kezelőben nem is látszik az OneDrive.) A lentebb ajánlott valódi letiltási procedúra nekem hajmeresztő, kezdve ott, hogy az elején ajánlott futtatandó parancsra nem is reagál a gépem.
De úgy néz ki, hogy így is jobb lett a helyzet, mert nem tolja az arcát, és a processzor sem pörög az egekbe.
A fényképezőgépből kivett, és telefonba átrakott Sd kártyán az android átrakta a több mint 1000 fényképemet egy LOST.DIR mappába, és letörölte a kiterjesztésüket is. Egyenként hozzáadva a .JPG-t működik, de hogyan tudnám csoportosan kiterjesztést beállítani? Olyan megoldást találtam ami a *.xxx ról *.yyy-ra megoldja de ahhoz valamilyennek kellene lennie előtte....HELP
Na, közben kiderült, hogy az OneDrive volt a hibás. Állandóan mutogatta magát és hiába léptem ki belőle a tálcán, visszatolta a képét. Úgyhogy letiltottam.
Egyébként ez úgy is tud működni, hogy állandóan szinkronizálja a gépet a felhővel?
Sziasztok tegnap óta kínlódok az alábbi problémával. Egy új mappát akartam létrehozni az asztalon, de nem sikerült. Az asztalra kattintva a jobb egér gombbal nem jön elő a teljes menü csak a képen látható.
Köszönöm - de ez nekem túl bonyolult, tele olyanokkal, amire nincs is szükségem... Olyasmi kéne, ami tájékoztat a helyi időjárásról, anélkül, hogy az OMSZ egész honlapját meg kellene nyitnom.
Ma reggel óta win10 betekintő ablaktáblában nem jelennek meg a képfájlok előnézetei, illetve az fájl ablakban sem látszanak a kép állományok előnézeti képei.
nem telepítettem semmit, nem állítottam el semmit.
Én pár éve használtam az adaware- t kiegészítő kártevő elhárítóként. Azóta sok mindent próbáltam. Leginkább állandó vírusírtót+malwarebyte+időnként lefuttatott eset online scanner-t.
Most ismét megpróbálom önálló teljeskörűként az adaware-t. Néhány hónap után beszámolok.
A defender nagyon sokmindent átenged, rosszak a tapasztalataim vele. Ha mellette kiegészítő védelmet és időnként más ellenőrzést lefuttatunk akkor fenntartásokkal használható.
az hogy az "igazi" virusszofferek közül melyik jó a jobb meg a legjobb az hitvita mindenki arra esküszik amit maga is használ a legjobban jársz ha azt az informatikust kérdezed meg aki amúgy is szervizeli a kompjutereidet, és ha nem kezd el okoskodni avasttal meg platórólpottyant kulcsokkal efféle blődségekkel akkor felrakod azt amit ő javasol és fizetsz érte mert így ha valami mégis bebszik akkor nem azzal kezdi hogy hátdeénmemondtam, hanem lesz motivációja a kárelhárításra mi itten például esetet használunk az összes gépen, nem azért mert az olyan kiváló lenne, hanem mert a kompjuterbuzárátorunk azoknak a viszonteladója, és az eset abba a körbe tartozik ami nemgagyi, tehát miért is ne
Igen alkalmas lehet. Vannak róla jó tapasztalatok, sokan például a Malwarebytes mellett használják - így összeadva tökéletes védelemként. Amennyiben viszont megvan a kiválasztott külső gyártótól származó vírusirtó szoftver, úgy ajánlatos a Defender-t teljes egészében kikapcsolni. Helyette pedig a Cisco Immunet nevű szoftverével megerősíteni az antivírus védelmet. Bár pl.: a Bitdefender már önmagában is nagyon jó - és eddig a legkevésbé gépigényes védelmet produkálta nálam.
Úgy olvastam, hogy mostanság már jobb híre van a Defendernek, mint korábban. Alkalmas lehet teljesértékű védelemnek, legalább addig, amíg nem találok jobbat az AVG helyett?
Üdv.! Amennyiben nem szükséges ragaszkodnod az avg használatához - pl.: nem fizettél elő - úgy a legjobb, ha helyette választasz inkább valami jobbat. Az avg és avast - ami már egy ideje egy céghez tartozik - sok különböző - jobb felépítésű - számítógépen is a tiedhez hasonló dolgokat művel.
W10-hez tegnap este letöltődött egy új AVG verzió, de fent maradt a régi is. Azóta állatira teker a proci, a feladatkezelő szerint az AVG miatt. A régi halott, de uninstalláláskor az új kezelőfelület jön be és azzal nem merek semmit sem tenni. Tanácsot kérek szépen!
Én biztosan az újra telepítést választanám. Az a legbiztosabb és leggyorsabb. Ha szakmai kihívásként meg akarnám fejteni akkor az sfc scannow, ccleaner, végsőként átnézném a registry bejegyzéseket. A programok törléséhez legközekebb a revo uninstallert ajánlom. A win 10 acrobat reader nélkül is megnyitja a pdf fájlokat.
Segítségre lenne szükségem. Van nálam egy Acer laptop, amire win10-et kellett telepítenem. Ezzel nem is volt gond. Szépen felment. Elkezdtem még pár programot feltolni, és az adobe acrobat reader egy régebbi (9.4) veruiójának telepítésekor valami hiba csúszott a gépezetbe, mert a telepítő szépen végig ment, de nem lépett ki. Bezárni sem tudtam. A programot el tudtam indítani, gondoltam nincs gond. Kikapcsoltam a gépet.
Ma újra elővettem, próbáltam frissíteni a vírusirtót, de nem sikerült. A frissítés telepítésekor ez a hibaüzenet ugrik fel:
Már megnéztem néhányszor, hogyan kell eltávolítani az előző win-t, de nekem nem ajánlja fel az eltávolítás lehetőségét.
Ezért próbáltam többször is.
Megnéztem 4-5 helyen a neten de mindenhol ugyan azt a módszert ajánlják ami nálam nem működik. Tehát nem tudom letörölni a korábbi verziót, még is 52GB a Windows..... ezért írtam ide.
Az egyik képünkön 52,5Gb helyet foglal a win 10 ! Olvastam erről, hogyan szedjem le az előző verziót de nem tudom mert nem talál. Még is mi a fenétől ekkora? Elfoglalja az SSD-felét!
röviden: nekem is 8 giga RAM van a gépemben, és vidáman megy vele. jelenleg 28% a RAM terheltség, pedig nyitva van a Firefox meg a Thunderbird (ami szintén hiba nélkül üzemel), meg egy csomó kacat a háttérben.
anyám 6 éves Dell notiján 2 giga rammal is hiba nélkül megy a 10. nem gyors, de nem is lassúbb a win7-nél, ami előtte volt rajta...
Mindenképpen ajánlom a tiszta telepítést. Figyelve hogy a régebbi perifériák driverei kompatibilis módban, rendszergazdaként legyen telepítve. Előzőleg az adatokat menteni. A hp drivereivel voltak gondok, de azok az Office 2013-al voltak kapcsolatosak.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy az említett gépek esetében teljesen tiszta telepítésnél is előfordulnak-e azok a problémák. Mármint nem például Windows 7-ről upgrade-elve. Mert nálam amelyik gépen hibázott a Windows 10 működése, azok mindegyikénél a régi rendszerről való upgrade történt.
Ennyire szerintem mégsem olyan rossz a Windows 10. Nálam kb. 6 különböző hardverfelépítésű számítógépen - asztali és laptop, AMD és Intel egyaránt - is teljesen zökkenőmentesen működik. Pedig azok a gépek is már több, mint 2-3 évesek, sőt van, amelyik már 5-nél is jóval idősebb.
A jelek szerint teljesen új hardveren egész jól megy, de ha már 2 éves elmúlt a géped, akkor sanszos, hogy belefutsz valami gebaszba.
Nálunk a cégnél a következő a tapasztalat: 5-6 éves alaplapokon függetlenül attól, hogy Intel vagy AMD már tömény szopás.
WIN 7-hez képest lassú, több memóriát eszik, több procit eszik.
Borzalmas alkalmazás hibák szinte minden gépen:
- Skype 8 hónapig !! random fagyott, most már nagyjából stabil
- Office 2010 alatt MS 2003 vagy 2007 sok jóra ne számíts, a legváratlanabb pillanatokban dob fel erőforrás hiányra hibaüzeneteket.
- Mozilla Thunderbird a mai napig nem működik jól, időnként kifagy 20-30 másodpercre
- 8GB memória NEM ELÉG neki, állandóan reklamál
Olyan dolgok amik teljesen hétköznapiak egy Win7 és 8 esetén itt Mission Impossible.
Példa:
- 2 éves Dell noti: Lecsukod és nem kapcsol le, ugyanúgy megy tovább. Ha menüből lekapcsolod, akkor oké.
- Gigabyte A1 sniper alaplap AMD APU-val: Ez speciel otthon mocorog és ez ma reggel verti a biztosítékot nálam. Például Num lock bekapcsolás manuálisan történik a mai napig. MS Office és Outlook kompatibilitási problémák. Kék halál driver hiba miatt 2 naponta. Ezen felül frissítések után rendszeresen random hibák jönnek elő: Múltkor a párom felhasználói fiókja volt zárolva 2 hétig, aztán alvó állapotba nem lehetett berakni, mert mindig újra indult, tegnap meg lejött egy frissítés, ami után az alvó állapotba lekapcsolt gép mellett (!!!) hajnal 4-kor BIOS risztásra ébredtünk mert a proci 80 FOKOS volt! SOHA nem láttam még ilyet pedig Win3.1 óta szokom a Microsoft környezetet. Bekapcsoltam a gépet, hogy hűljön vissza, majd 40 foknál hagytam bebootolni, rögtön frissített még egyet és azóta kék halállal kifagy. Sakk-Matt. :)))
- ASUS A88XM-Plus (AMD APU) és Sabertooth alaplap (i5): Más ugye az alap AMD vs Intel, de a problémák kisértetiesen hasonlóak. Bebootolás az az AMD-s gépen 10-15 perc, a sabertooth lapon 3-4 perc amióta kb egy hónapja jött egy új frissítés. Skype, Office,Thunderbird problémák ahogy fentebb. Az AMD-s gép A4-5800K mellett olyan lassú volt, BIOS frissítés után bekerült egy vadiúj kompatibilis A10-7850-es proci. Gyorsabb lett, DE a jelek szerint a Win10 nem kompatibilis az új procival, mert azóta ha feltelepül 2 évre visszamenőleg BÁRMELYIK AMD-s videodriver, akkor a gép induláskor fekete képernyővel kifagy. A Win10 a Crimson előtti dirvereket nem is engedi. Egyetlen megoldás van: basic intel driver 2006-os verzió. Full HD felbontás van, sima 2D programoknál oké, de mindenfajta játékprogramot felejts el, több monitoros üzemmódot felejtsd el. Az Inteles Sabertooth alaplap alapvetően megy, DE csak akkor fagy Mozilla Thunderbird-el ha megnyitsz egy levelet vagy olvasni szeretnéd vagy áthelyezni / törölni. :))
-
Még 5 másik gépen szívunk hasonlóan kisebb nagyobb problémákkal, (azt már le sem írom) kettőnél most állunk vissza Win7-re.
Akartuk felrakni a Creators-t, de azt mondják olyan rossz, hogy egyelőre nem merjük, mert csak rontanánk a helyzeten.
Szóval a MICROSOFT bekaphatja.
Ennyire rossz a Win95 nem volt. Az legalább száguldott és ment probléma nélkül, amikor ment. Igaz szó nélkül elszállt kékhalállal rendszeresen és 6 havonta újra kellett rakni, de az megvolt egy félóra alatt.
De most, hogy visszagondolok, pont ez a dühítő most a win 10-el: Apró ALAP biszbasz dolgok nem mennek, amikkel ezer éve nem volt gondunk.
Mindenhol azt olvasom, hogy hekkeld a registryt így meg úgy..... Már elnézést, de XP alatt "hekkeltem" utoljára registryt, de ott sem azért mert vacak volt, hanem mert én akartam valamit megtrükközni.
Sziasztok! Nagyon köszönöm a segítőkészségeteket! Újrahúztam a Windows 10-et, 64 bit, felraktam a Radeon Software Crimson Edition Beta-t és a jelenség továbbra is fennáll :( A Sleeping Dogot azért írtam példának, mert az mindenféle gond nélkül elfutott. Órákig játszottam vele, soha nem dobott ki. Szóval ez az ami miatt értetlenül állok az egész előtt, hogy az egyik játékot tényleg miért, a másikat meg miért nem. Gépigénnyel nincs gond, ez tény. Sajnos nincs most keretem másik laptopra :(
Megnéztem a gépigényeket PE2017; The Saboteur; Sleeping Dogs; leginkább a Direct X-re gyanakodtam, de semmi különös - bár a problémás játékok 9c verziót igényelnek.
Mert az az üzenet, hogy "egy alkalmazás számára nem engedélyezett a grafikus hardver elérése" nem segíti a hibakeresést. Hacsak nem arra utal: az alkalmazás nem engedélyezett módon akarja elérni a hardvert. Az meg ugye nem a vas hibája, tényleg a driver lehet - különben a játék fejlesztői már javították volna bugot. (Esetleg lebutított beállításokkal, csak hogy kizárd a szükséges erőforrások hiányát?)
A google nekem nem tudott segíteni, ezért itt szeretnék kérdezni, mert ugyan itt már láttam a kérdést böngészővel kapcsolatban, de nekem a játékok rosszalkodnak. Nekem is kijön "az alkalmazás számára nem engedélyezett a grafikus hardver elérése" hibaüzenet játék közben. Ez azért bosszantó, mert most játszottam végig a Sleeping Dogs nevű játékot, amivel semmi gond nem volt, végig hibátlanul működött. Azután letöltöttem a The Sabotuer-t ami a már az első küldetésnél kidobott a fenti hibával. Ugyanez történik a PES2017-el is. Kérlek segítsetek, mi lehet a gond! Válaszotokat előre is köszönöm és szép napot mindenkinek!
Egy 8800 mAh akkumulátort próbálok beüzemelni, de a töltésnél százalékonként megáll, majd továbbtölt. A régi 4400 mAh akksival ilyet nem csinál. Mi lehet a gond, és hogyan tudnám megoldani? (Sajnos nem találtam notebook akksis topicot, nagyon megköszönöm, ha megpróbáltok segíteni.)
Lenne egy hülye kérdésem! Ha szeretném megvásárolni a WIN10 jogtiszta verzióját akkor több gépre is feltudom majd telepíteni vagy csak 1-re érvényes a licens? A háztartásban 3 gépünk van.
Most akkor jól értelmezem, hogy ez egy normális .exe és semmi para? De megeszi a cpu-mat valamiért. Avasttal jött, de bármilyen vírusirtót rakok vissza, visszajön vele.
Annyival kiegészíteném, hogy elvileg trójai... Na most mivel Avasthoz írta, letöröltem a gépről a programot. Most a feladatkezelőből eltűnt ez az exe, cpu is látszólag helyre állt.
Lehetséges, hogy ennyivel letörlődött a trójai? Túl szép lenne.
Közvetetten topik téma csak, de remélem tudtok segíteni.
Nem értek hozzá, illetve az angol tudásom kopottas. Magyarul pedig semmi infót nem találtam, csak angolul...
Szóval baromira lelassult a gépem, magas a cpu használat. Feladatkezelő szerint aswidsagenta.exe eszi nagyon a cpu-t. Elvileg ez valami vírus féle. Bár a leírásnál meg avastot ír mellette.
Pici-icit off, de azért leírom: most üzemelek be egy új utángyártott 8800 mAh akksit HP650-be Windows 10-zel. Az első merülés megkezdésekor 10ó 27p hátralévő időt mutat :o Vajon az első pár töltés-merülési ciklus után is büszkélkedhetek ezzel az értékkel átlagos használat mellett (netezés, szövegszerkesztés)? Örülnék neki.
Hello! Lumia 735 telefonom most frissítettem win 10 re . A win 8 on yputubeon hallgattam a telefonomon zenét úgy hogy akkukímélő módon a képernyőt kinyomtam. A Windows 10 ben ezt nem tudom megtenni. Amint elsötétül a kép a zene is elhallgat. Van ere vmi beállítás?
Nekem is volna 1 problémám ha probléma fel telepítettem win10 home és a rendszerkonfigurációkban szelektív indításon van. Az a kérdésem ez normális jelenség?
Általában jól bántam az aksival, de itt valami más lehet, vagy gyári hibás, (csak példának hozom, hogy az egyik legmárkásabb aksi az autóban nem bírt ki két telet) vagy jónéhány beállítási hiba, amin dolgozom, csak nem nagyon értek hozzá...
Ha visszaállította az előző windows verziót,akkor a Lemezkarbantartás/Rendszerfájlok törlése alatt csak nem sikerült mindent beikszelni, mert ha jól rémlik ott lehetett volna törölni az elmentett előző windows verziót, az volt a tizenvalamennyi giga.
Ha igen, akkor nincs semmi baj, ha működik a rendszered, akkor a Lemezkarbantartóval pucold le, visszakapod a helyet.
Ha nem, akkor sincs baj, egy hónapig visszaállíthatod az előző oprendszert. De ha működik, mért tennéd? A Lemezkarbantartóval le tudod pucolni az előző maradványait.
Amit semmiképp nem ajánlok, az a frissítések letiltása.
Pár napja amíg nem voltam a gépnél,álnok módon frissített a windows!E miatta C meghajtóról levett 11G-át.és azóta is nap mint nap csökken a szabad tér.Kérdésem az lenne,hogy ha alkalmazom a
"a korábbi bluid visszaállítása"lehetőséget akkor "visszakapom" az eltünt gigákat?Ha igen akkor a
frissítéstől számítva mennyi ideig lehet?Hallottam olyat is,hogy tíz nap után véglegesíti a frissítést és
akkor visszajönnek gigák.Mi az igazság?Ki lehet valahogy iktatni az autómatikus frissítést?Segítő válaszokat előre is köszönöm.
A Home lényegében ugyanaz, mint a többi kiadás, csak egy kissé lebutítva, azaz pár dolgot "átállítottak az agyában", illetve kihagytak belőle. Azt, hogy egy program futtatható-e rajta, ez gyakorlatilag nem befolyásolja (hacsak nem valami nagyon speciális programról van szó, teszem azt, olyanról, ami az Active Directoryt akarja büzgetni).
Helló mindenki! Nem tudom Ti, hogy vagytok ezzel a win 10 el, de nekem ahányszor frissít, lassabb lesz a gépen és valami hiányzik!! Volt, hogy hangja nem volt, most a DVD rom nem működik! A rendszer infó win 10 - et ír, de a bios win 8-at és ubuntut??!! Ez hogy van? Ez a laptop egy asus x553m gép. A legutóbbi frisítés óta, mint a tetű kb. olyan lassú!! Nehezen tölt be oldalakat, de olyan is van, hogy csak tekeri tekeri de nem tölt be!! Ti is így jártok, vagy ez csak nekem jár??!! A DVD rom megjelenik a bios - ban de máshol nem. Ez miért van?
Érdeklődnék, hogy video codec-et kell telepíteni? Az a problémám, hogy bizonyos (normális) videókat lejátszik, de a videószerkesztő programban már nem akar megjeleníteni. Friss Win10 felhasználó vagyok, nem tudok, hogy itt kell-e valami külön telepítés.
"Csak egy kérdés: van-e valaki, aki már elég régóta használja a 10-est, és még soha egyetlen frissítés sem szívatta meg még egy kicsit sem?"
Hogyne lenne. A saját gépeimen (egy asztali, egy Dell lapos) kb. 2 és fél éve van Windows 10, és soha, semmilyen probléma nem merült fel a frissítések során (sem). Az általam felügyelt gépek zömén is W10 van, azoknál se volt gond, legfeljebb olyankor, ha a kedves ügyfél kikapcsolta frissítés közben a gépet.
A frissítéseknek is köszönhető, hogy nem kellett sose újratelepítenem a rendszert, elvileg az eredeti insideres fut mindkét gépemen.
Szerintem, aki a Windows 10-et fikázza, az egyszerűen nem ért a Windows-hoz.
Urak! Az Istenért sem akar működni pár hete a Mindig Tv app a gépemen! Win 10 minden frissítéssel.. Állókép van rajta, és nem indul el. Tud valaki valami okosat?
A "bármit fröcsögsz róla itt szakmányban" kifejezést nem igazán értem, de az tény, hogy eddig elég sok olyan gépet láttam, amelyiken a 10-es valamelyik frissítése elbaszott valamit, és ezzel messze nem vagyok egyedül. És ami engem illet, én nem azt tanácsolom az embereknek, hogy ne frissítsék a 10-est, hanem azt, hogy inkább ne is tegyék fel, vagy ha valahogyan mégis felkerült a gépükre, akkor távolítsák el.
Azért manipulatív a kérdés, mert azt firtatja, hogy a Windows 10 egy minden konfiguráción minden esetben hibátlanul futó rendszer-e.
Ami nyilván nem lehet igaz.
De ilyen alapon egyetlen korábbi Windows sem hibátlan, sőt egyetlen oprendszer sem!
Tényleg ne tegyél úgy, mintha a korábbi rendszerek nem szivattak volna meg egyszer sem. Legfeljebb az évek során már megjavultak annyira, - a sok frissítés és SP által - hogy ma már keveset kell bizgetni őket.
És javul a Windows 10 is - bármit fröcsögsz róla itt szakmányban - szintén frissítések által!
Épp ezért bárkinek azt tanácsolni, hogy ne frissítsen, kártékony.
Utána, tehát bizonyítottnak látod, hogy miatta. De egy frissítés sokmindent csinál(hat), de ilyet biztosan nem.
Valami más okozta.
De nagyon egyszerűen tudod ellenőrizni, futtass le egy update-et, és nézd meg mi történik!
Ha megint eltűnik a Feltöltés mappád (nem!), akkor a frissítés csinálja (ami valószínűtlen, de ekkor megint vissza tudsz állni rendszer-visszaállítással.)
Ha pedig megmaradnak a mappáid, akkor mégis te voltál a hunyó, ami szomorú, de valószínűbb.
Azért gondolom hogy a frissítés lehet a ludas, mert a mappa közvetlenül a frissítés után tünt el és ugyan akkor jött létre egy új (üres) letöltések mappa az asztalon, amit amit nem én hoztam létre! Erre varrjatok gombot!
Bocsi James42 de én még nem futottam bele ilyenbe. Igaz nem vagyok rendszergazda, és nem turkálok az op rendszer mélyéig, de nyolc gépet tartok rendbe. Olyan embereknek a családban akik nem igazán értenek ehhez, és ha valamit elütnek már visítanak, hogy valami nem stimmel. A Win 10 egyáltalán nem rossz. Nekem is volt olyan win-es op rendszerem amit nem szerettem de mások a mi napig istenítik. legyenek boldogok ezzel én is boldog vagyok a magaméval. Amúgy használtam linuxot is egy ideig de nekem nem jött be mégsem szidom folyton. üdv.
Egyáltalán nem hülyeség. Csak egy kérdés: van-e valaki, aki már elég régóta használja a 10-est, és még soha egyetlen frissítés sem szívatta meg még egy kicsit sem? És lásd, kivel van dolgod, a szívatásba nem számítom bele azt, hogy a frissítés telepítése órákig tart, csak azt, amikor elbaszott valamit, illetve átállított valamit, amit az ember egyszer már beállított vagy kikapcsolt. Tessék, lehet tolongani!
Én is arra gondoltam, hogy áthúzhatta valahová, ezért javasoltam, hogy keressen rá. A frissítésekhez viszont két megjegyzés: természetesen nem kellene ilyet tennie semmiféle frissítésnek, de hát más dolgokat sem kellene elbasznia, és mégis megteszi néha, ezt már elég sokan tapasztaltuk. A másik meg: éppen ezért (legalábbis főleg ezért) valóban nem a frissítések letiltása a legjobb válasz, hanem a W10 eltávolítása.
Nem. Az ilyet nem csinál! (És egyébként sem azért frissít a rendszer, mert jókedve van, hanem biztonsági okokból.)
Sokkal inkább ott lehetett a hiba, mikor a filmeket akartad kimásolni valahová. Valószínűleg drag and drop módszerrel - akár véletlenül - átrántottad a Letöltés mappát, vagy az egész Dokumentumok mappát valahová.
Ezt már sosem fogjuk megtudni, de a legrosszabb válasz az, hogy "kikapcsolom a win10 frissítését".
Hümm. Ettől még nem kellett volna eltűnnie semminek a C-ről, bár persze az is kérdés, hogy tényleg ott volt-e. Mindenesetre szerintem érdemes lenne mindkét meghajtót végignézni a kereséssel "Letöltések" és/vagy "Downloads" nevű mappák után kutatva, hátha megvan, csak máshol.
Sziasztok! Sajnos eltünt a letöltések mappám a "C"-ről (Win10)! :( Viszont a gép kirakott egy letöltések mappát az asztalra, ami üres. Hová tünhetett az eredeti mappa? Kérlek segítsetek! Köszi!
A virtuális asztalokkal kapcsolatban szeretném kérni a segítségeteket.
Amikor nyitok egy új ablakot, vagy bezárok valamit, akkor akaratom ellenére átkerülök egy másik asztalra. Pl. a Chrome-ban új ablakban nyitok meg egy hivatkozást, de az egy másik asztalon nyílik meg, vagy bezárom a Word dokumentumot, amin dolgoztam és hirtelen átkerülök egy másik asztalra, amin szintén nyitva egy másik Word.
Tudtok olyan beállításról, programról, akármiről, ami kényszeríri a Win-t, hogy ugyanazon az asztalon maradjon és kizárólag külön parancsra váltson az asztalok közt?
(Általában több feladaton dolgozom párhuzamosan, sok ablakkal, nagyon hasznos lenne ez a virtuális asztal dolog, de ez a bug/feature teljesen ellehetetleníti számomra, pedig éppen ezért váltottam Win10-re.)
Win 10 pro, 64bit legális, minden frissítés telepítve.
Win 10 op.rendszerem van. EGy 5d-s programnál az a gondom hogy amikor kijön egy párbeszédablak akkor az alja nem látszik. Nem tudom a programot elindítani. Amikor a címsornál fogva feljebb húzom addig jó amíg el nem engedem, látható az "apply" felirat. Az elengedés után visszacsúszik. Hogy lehetne rögzíteni olyan állapotban hogy eltudjam indítani?
Ha így, ha úgy van, ha a rendszer azonos fizikai eszközön van a féltett adataiddal, akkor csinálj egy mentést mindenről, úgy biztosan nem érhet adatvesztés.
Sziasztok! Nem vagyok jártas újratelepítésben, de olvastam, hogy a win 10-et gépházon belül újra lehet rakni. Nem a telepítés menetére vagyok kíváncsi, mivel arról már találtam videókat és leírást, hanem arra, hogy nekem 3 részre van osztva a vinyóm. C; E és F. Ebből F az amin minden dolgom van, E-re van rakva a windows, mivel a C-re már nem fért amikor felfrissítettünk a 8asról. Mostanában szarakodik a gép(szinte használattól függetlenül lefagy, és elkezd hangosan pörögni a ventilátor), és ezért szeretném újratelepíteni, hátha megjavul, mert driverekkel nem mentem eddig semmire... A kérdésem az lenne, hogy amikor azt kérdezi, hogy töröljön-e mindent, és én igent nyomok, akkor az egész vinyót legyalulja vagy csak az E-t ahol a windows van? Remélem tudtok segíteni!
A Flash Player biztonsági kockázatát nem lehet eléggé hangsúlyozni – bár fokozni se.:-)
Ha megengedsz egy szubjektív észrevételt: legyen az, az FP-re épülő alkalmazások, hirdetéseket kreálók problémája.
Kapcsold ki, tiltsd le a francba. Szerinted mennyi időn belül váltanának?:-)
(Még mindig nem világos a számomra; ha valaki olvasni, információt gyűjteni akar az interneten, akkor, ahhoz miért van szüksége engedélyezni a számítógépére történő egy/több állomány (süti) írását meghaladóan, a rendszer és erőforrásai elérését? Hahó!
Illedelmesen becsönget, vár az ajtó előtt, majd tovább áll, ha nem jön ki senki - vagy nem kérnek belőle. Ennyi.
Mondjuk ennyi volna, ha nem érezné ma szinte mindenki, kényszeresen azt: ha megcsörren a telefon, azt okvetlen fel kell vennie. Élethelyzettől függetlenül.
Különben lehet, élete hívásáról/lehetőségéről marad le.
Megjegyzés: szerintem, a továbbiakban nincs szükségünk ennyi nyaki csigolyára – elég lenne egy 45 fokos szögben görbülő, két ponton hajló (közgazdaságilag költséghatékony) csontozat.:-))
Á, frissítem mindig, hiszen a legfőbb szórakozásomhoz arra van szükség. A frissítéstől csak azért szoktam tartani, mert van az a McCafé vagy mi a szösz, amit dolyton rám akar erőltetni, és van, hogy elfelejtem kiszedni a pipát... :)))
Lehet, hogy az okozza, de nem biztos, hogy ez rossz. A flash player sérülékenysége elég komoly biztonsági kockázatot jelent. Szerintem csak frissítsd, amikor megjelenik egy új kiadás!
Ami számomra bosszantó itt a win10-ben, hogy amint kijön egy "adobe flash" frissítés, letiltja nálam, és kiírja, hogy elavult.... amíg nem frissítem, nem tudok semmit használni, amihez kell
Az ott leírt megoldás a következő: Eszközök, Beállítások, Speciális: az Általános fül alatt, a Böngészésnél a "Hardveres gyorsítás használata" kikapcsolása.
pillanatnyilag 58%-ot jelez, használatban, de ez az egész akkor válik izgalmassá, amikor belassul a netem. Azért az szerencsére nem napi szintű.
És azt vettem észre, mindig olyankor történik, amikor hosszabb ideig nem vagyok gép mellett, csak hagyom bekapcsolva, visszatéréskor tapasztalom.
Olyanokban nyilvánul meg pl. (alapból 5-8 lap van nálam nyitva) rámegyek pl. a fórum lapjára, erre tök üres az oldal, és akkor igyekszik lassan láthatóvá válni.
Az előbb nem értettem jól, hogy mikor jelenik meg a hibaüzenet, de most már értem. Úgy látszik, valamiért túlságosan pörög a Firefox a gépeden, és ha le akarod állítani, akkor nem áll le azonnal. Meg kéne nézni, hogy van-e hozzá valami frissítés (Firefox + kiegészítők), és ha van, akkor azt feltenni. De az is lehet, hogy nem a Firefox a ludas. Azért egy próbát megér. Mint ahogy azt is ki lehet próbálni, hogy amikor tapasztalod a lassulást, akkor indítasz egy Feladatkezelőt, és abban nézelődsz, hogy mi foglalja az erőforrásokat.
Ja, pontosabban nem itt okézom le, hanem alatta van egy kérdés, az nem lett rajta a képen, az minden nem bezárt program esetében előjön kikapcsoláskor, vagy újraindításkor.
Gondoltam megírom a végeredményt: pár napig még szenvedtem vele, de minden eredmény nélkül. A már említett egy alkalom kivételével folyamatosan olyan lassú volt, hogy semmit sem tudtam csinálni a gépen.
Végül egy dokkoló segítségével másik gépen lementettem minden lényeges dolgot a merevlemezről, majd a gyári recovery lemezekkel újratelepítettem a jó öreg win 7-et. Azóta működik. Köszönöm mindenkinek a segítséget.