Kérdezz, jár erre pár guru. Hamarabb kapsz választ, ha precízen leírod mi a baj (oprendszer, sw verzió, hibaüzenetek, egyéb) - de kérünk, egy kérdést ne írj bele több topicba, kérdezés előtt keress vissza, hátha már volt a problémád.
Ja, és amennyiben warez windowsod lenne, ez nem az a hely ahol segítene bárki. És kodekpakkot, soha, sehova sem teszünk fel.
Nem kell azt mellé. Meg ha van is esetleg OD, ami kerettel szopni lehet a helyén és amennyiért adják, annyiért kész is a nagyobb SSD. Csak mentés legyen.
"Először merevlemezt akarok bele..." Egyetértve az előttem szólóval, annyi eltéréssel, hogy ha a meglévő SDD mellé tudsz betenni egy merevlemezt (HDD), akkor jó lehet. Ha nincsenek egészen speciális igényeid, akkor a meglévő SSD-n bőven elfér a rendszer - azaz a Windows és a telepített egyéb programjaid, míg az adatok, dokumentumok stb. mehetnek a HDD-re.
Lehet, hogy nagyszerű karácsonyi meglepetésben lesz részem, de azért kérnék egy biztonsági ellenőrzést, hogy elhiggyem, hogy igaz.
Egy ismerős odaadná a laptopját "annyiért, amennyit ér nekem", én mondtam neki, hogy 40-50 ezrem van rá, bólintott és azt mondta, hogy erre mehet win11, mert Win10 Home van rajta gyárilag, és arról lehet frissíteni.
A laptop gyönyörű, hatalmas képernyő és elegáns, nem akarom elhinni, hogy csak 50 ezret ér, az adatai:
Dell Inspiron 15-570, 16GB RAM, 128GB SSD és i7-8550 1,8GHz
Csak hálózatról működik, akkumulátort nekem kell venni bele és merevlemezt is, ha akarok bele.
Mennyit érhet ez a laptop ténylegesen?
Valóban mehet a win11 frissítés, vagy azért is fizetnem kell majd?
Ügyfélkapunál csak a bejelentkező ablakhoz tartozó 2db sütit kell törölni, semmi mást! Utána mindig minden jó. (sajnos a chrome-ban elég a menü mélyére rejtették az egyedi süti törlést).
Először vinyó halálra gondoltam; de most hogy mondod, hogy táp; hát bizony az is lehet ludas.
Én az egyik gépemnél jártam így: nem akart indulni a vinyó. Mivel nem akartam elfogadni, hogy bedöglött, ezért elkezdtem mozgatni a tápcsatlakozóját; mire néha felpörgött.
Végül átdugtam 1 másik drótra, azóta gond 1 szál se. (Szerencsére volt még a gépben néhány kihasználatlan csati.)
A tápkábel hibája lehetett, mert áttettem egy másik SATA tápkábelre és egyelőre hibátlanul működik. A régi kábelen rajta hagytam a másik hdd-t, mert annak eddig se volt semmi baja, meg most sincs.
Amikor bekapcsolom a gépet, minden merevlemez megjelenik (1×NVMe SSD + 2×SATA HDD). Az e: meghajtóm egy WD Red 3TB. Ha nem használom, minden OK (nem tűnik el), de ha használni kezdem, elkezd írni / olvasni, aztán egyszer csak (2 percen belül) behány a Windows 100-120db (szó szerint) "NTFS naplózási hiba" üzenetet a naplóba, majd a merevlemez eltűnik a Windowsból, egy "Az eszközt váratlanul eltávolították" üzenettel. Ha nem használom a hdd-t, akkor ott van bármeddig a Windows Explorerben. A BIOS S.M.A.R.T. szerint minden OK.
Futtattam rajta ScanDisk-et. Kiírta az első 8-10 sort (hiba nem volt benne), aztán amikor valami security ellenőrzéshez ért, PÁKK, a merelemez eltűnt. Ezt 2× is előadta (többször nem próbáltam).
Üdv, ez csak egy súgó annak, aki úgy járt, mint én tegnap.
Két egyforma Win 11 N for Workstations gépre automatikusan települt a KB5032190 frissítés. Azonnal megszakadt a hálózati kapcsolatuk az illesztőszoftver hibája miatt. Mindkettőben Intel I225-V Ethernet kontroller van. Az Eszközkezelőben visszaállítottam az előző verzióra a drivert, ettől meglett a kapcsolat, majd ugyanott frissíttettem a legújabb verzióra, és minden tökéletes.
A Windows Magasan Fejlett Hibakeresőjéről annyit, hogy szerinte a wifi illesztő kikapcsolt állapota volt a hiba. Sohasem volt a gépekben wifi. Mivel nem tudta kijavítani a hibát (csodálkoztam volna...), felkínálta, hogy a linkre kattintva tudjak meg több infót az interneten.
Miközben leírta, hogy nem tudta megoldani a problémát és a routert sem értem el.
Meg hát dobozba akarja rakni, szóval ilyenkor szoktak grafikont kérni visszamenőleg, nem tudjuk mennyi doboz mennyire egymás mellett van, már kell némi adatgyűjtő, buszrendszer vagy IP/wifi megoldás, most akkor önmagába logoljon és havonta kiolvassuk, vagy folyamatos és esetleg riasztás is kell, meg amire még méretezni kellene dolgokat.
Nekem annó ilyen volt a "dobozokban":
Ezek is buta szenzorok, analóg busz, USB-s adapterrel a végén. És már csak egy Cacti kellett, ami folyamatosan húzza a csíkot.
USB lukba ollan eszközt dughatsz be, aminek önmagában is USB gyugója van. És ha a szoprendszeredben van hozzá driver, akkor már csak egy kezelő-, illesztőprogram kell, ami számodra érthető formában a képernyőre rajzolja a driver által az USB eszközből kiszedegetett adatsorozatokat.
Eggyellőre ottartunk, hogy láttál képeket szenzorokról, de egyiknek az adatlapját sem nézted meg, hogy tudnak-e eggyálltalán USB-n kommunikálni.
162070-ben a leírás (másodszor, korábban volt egy picit részletesebb) és 72-ben HEHE linkje szerint vannak 3 lábú szenzorok erre a célra.
6db szenzor kell - és valahogy elérni, hogy az adatok a számítógépbe kerüljenek, legalább percenkénti rögzítéssel akármilyen fájlbe, hogy legyen idősoros adat.
Más témában:
Egy laptopot kb. 40ezerért, amin win11 megy és nem szaggat a videojejátszás. ;)
"4. LOGIKA: a 3 láb kiosztása megfelel az USB lábaknak, tehát usb-re lehet kötni, "
Igenis, meg nem is, mert ezek általában soros adatgyűjtő eszközök, ésvagy. És hülyeség az is, hogy "mivel egy láb" ezért kódolva adja. Vagy kinek mi a kódolás, 1 érpáron már lehet adatkapcsolatot csinálni. Klassziklus soros kábel az 3 ér: ad, vesz, földelés, DB9es csatin a 2, 3, 5
láb. Majd keresztbe kell kötni a 2-3as lábakat....
Ez meg inkább hardver egyéb kérdés, de sokkal egyszerűbb a feladatnak megfelelő eszközt venni meg mittomén mert mi a kérdés, mit szeretnénk?
Na, akkor örülnék, ha ebben a témában is kiokosítanátok.
1. Ugye, a win-ben van "plug and play", vagyis usb-re kötött hardvert felismer és kezel, ha van hozzá driver.
2. Ha mégnézed HEHE által linkelt dolgokat, van olyan szenzor, ami tud hőmérséklet és páratartalom adatot küldeni.
3. A legolcsóbb szenzornak 3 lába van: plutus, menus (ahogy egyik megboldogult fizika tanárom tanította az elektromosságot középiskolában) és középen az adat.
4. LOGIKA: a 3 láb kiosztása megfelel az USB lábaknak, tehát usb-re lehet kötni, mivel egyetlen lábon adja mindkét adatot, nyilván kódólva adja, pl. "én vagy ez a tipusu kütyü, ez a gyári számom, küldöm a hőmérséklet adatot, most küldöm a páratartalom adatot" és ezt ismétli.
5. Kell hozzá egy program, ami ezt kezeli, sőt, mivel hat egységet kell kezelni, megoldja, hogy pl. másodpercenként lekérdezi mind a hatot.
Nem azt mondtam, hogy takony részegre iszom magam és még a sörre is vigyázok, mert jobb odabent, mint a padlón kint. Hányni meg max. 10-15 évente egyszer odahaza szokásom, mikor benézek valami Kazinczy utcai tablettás boros pancsolt piát, azt nem bírja a szervezetem. Szóval nem én leszek az embered, én csak szépen látvány mentesen felszívok 1-2 flaskát, oszt jónapot. Bár az előfordul, hogy horkolok és folyik a nyálam, az nehezebb dió.
Mit nézzek annyit azon a tájon, főleg ha ingázom ugyanazon az útvonalon, vagy csak MÁV hozza a formáját és késik és várunk arra, hogy várjunk? Pofázni nem fogok, teljesen felesleges,velem se próbálkozzanak mert minek, többire meg ott a kocsma.
Na jó, menetrend szerint csak 2,5h IC-vel, de tömegközlekedéssel együtt bőven 3 felett van és mivel 1000x megtettem már nem sok újdonságot látok az ablakból, de bármilyen hosszú film belefér...
Azt már nem is merem érteni, hogy minek 5 darab occsó laptop és miért nem jobb egy hasznosabb modell, ami újabb és bírja is. Na jó, nekem is van 12 darab 10+ éves vasam, de meg tudom indokolni.
Azért a helyedben én körülnéznék felújított gépeket árusító cégeknél. Ott azért találsz több információt a gépekről, mint amit az IT-s sráctól pillanatnyilag tudsz. És talán olcsóbban is hozzájuthatsz egy megbízható géphez, na meg van garancia is.
Ja, aztán megszoktuk, hogy egy 6 éves sokat futott HDD, míg múlt héten éppen csak 5ezer forint felett lehetett 240 gigás SSDket vásárolni, 14ezer körül meg 500 gigásakat vettem nem túl régen. Aztán jön az, hogy mi az igény és mennyit költsünk rá, de vincsivel évek óta csak indokolt esetben vennék bármit is. Mert smart meg ki tudja mikor konyul le, akkor került majd sokkal többe.
"HP G6 500GB HDD AMD A6 CPU RADEON R4 2,6 GHz Windows 10 HOME eredeti töltő, jó akku"
.
Eddig nem írtad, hogy fogalmad sincs a jelölésekről.
Na akkor kezdjük:
HP G6 - és erre nincs találat. Nem csoda, a gyártó saját jelölése, nincs jelentősége addig, míg nem vagy nagyon benne az adott gyártó különböző modeljei között.
500GB HDD - Ez is rendben. Az enyémben most épp egy 160G-s fut, így alakult alapon.
Igazán annyit erről, hogy HDD van benne és nem SSD. Így 1 kicsit lassabb lesz a betöltés.
AMD A6 CPU - Gyártó adott generációja. Csak Intelest találtál, mert eléggé piacvezetők. Ugorjunk.
RADEON R4 - Van benne 3D gyorsítás. Néhány régi játékkal elszórakozhatsz, ha akarsz.
2,6 GHz - Proci órajel, korának megfelelő.
Windows 10 HOME - Tán ezt nem kell magyarázni.
.
Igazán ha már jobban benne leszel az informatika világában, akkor fogod csak igazán érteni, hogy mi mit jelöl. Remélem, azért ez a kis összefoglaló hasznos volt.
Nem tudjuk mi van benne, régi és vacak lesz, AMDset amúgy sem vennék, ezen sem fog menni a Win11 az tuti. Fordítva kellene, hogy mi a keret, de azért 80ezresekből nem lehet csodát tenni, tán egy Dell 5440,régebbi HP Probook aztán ki tudja mivel. Az AMD A6 egy széria a processzorban, évekig futott, mint autóban a Micra vagy bármi, ezer féle verziója van, de alapban nem egy világbajnok.
Nem az a kérdés Mira van pénze, hanem az, hogy ezen a vadon nem fut a Win11, szóval nem tudjuk milyen takolt megoldás és mit szopunk be, és írtam kétszer, hogy egy ilyen Celeron 10 éve is alkalmatlan volt mindenre a 4 giga rammal együtt. Persze ha valakivel ki akarunk cseszni, akkor ajánljunk csak ilyen gépeket, persze.
De töredék áron mutathatsz bármit. Nem fog menni és míg fogalmad sincs róla, hogy a 10 éves Celeron mennyire gyenge addig kár arról erőlködni, hogy milyen egyéb műszaki tartalom létezik.
3060as egy lassan 10 éves Celeron, akkor is csak olcsó volt meg szar. 4 giga memóriával manapság mit szeretnénk? Retró klubba jó néha apróságokra, de lassan már webezni sem és egy YT videó akadozni fog, Win11 meg szinte biztos nem fog menni, mert nincs megfelelő TPM. Szóval a törtherélt Win és a régebbi rom is bejött, ez kb. amit egy sörért elcserélünk haverral, mert tudja, hogy szeretek szívni ilyen régi vackokkal a kockaklubban.
Értelmes meg kb. 300tól, mert tuti valami törtherélt Win11, ami éppen csak fut valami régebbi romon, aztán ki tudja melyik verzió és meddig. Egyben működőképpes laptopot is alig kapsz 30-ért, akkor meg már SSD sem árt bele, meg némi memória és lassan egy rendes töltőt hozzárakunk akkor többe kerül.
Laptop ügyben az eladó sajnos szerdáig nem elérhető, ezek az adatok, ez alapján megírnátok, hogy szerintetek mennyit ér maximum?
HP G6 500GB HDD AMD A6 CPU RADEON R4 2,6 GHz Windows 10 HOME eredeti töltő, jó akku
Win11-re azért kell, mert a cég IT-se szerint a Win10 az idén megszűnik, csak hibajavításokat adnak majd hozzá még egy ideig, csak a Win11-et fogják fejleszteni.
"Te bízhatsz akárki pistike régi particionálási szokásaiban"
Teljesen mindegy, hogy kibe' bízok (megj.: jelen témában csak magamba' ;P ), csakhogy adott esetben:
1. a C:-ről vót szó, ugyi, nem az összes partícióról...
2. ... és nem is tűnt úgy, hogy a páciens tudatába' lenne a létezésüknek.
2.b. Ha mégis belefutna efféle '... erre márpedig nem telepíthető ...'-proGlémába, akkor is bőven ráér törölgetni és re-szüzesíteni a vinyót, ugyi.
Kieg. Ha esetleg vóna megfelelő, szabv... szokásos (méretű-elosztású) partíció-egyveleg a diszken (mint ahogy sanszosan van is), és törli, majd újra létrehozatja őket, akkor is ugyanott fog kikötni!
Egy Windows 7 alatt a Chrome ottani utolsó verziója (109) furán viselkedik, Messenger fut az első tab-on, de a mellette megnyitottaknál akár weblap, akár a böngésző saját beállításai lapok vannak nyitva, csak úgy hajt végre bármilyen egérkattintást, vagy bill.leütést, ha nyitok mellette egy új tab-ot, és utána onnan visszalépek, akkor már ott van végrehajtva az előző kattintás/leütés.
Ugyanazon a gépen az Opera (frissítve) böngészőben megnyitva egy weblapot, ahol egy cikket csak egy reklámvideó végignézése után lehet a bevezető rész után továbbolvasni, de a videó megnézése linkre kattintva semmi nem történik, itt valamiért a javascript nem fut le. (Miközben például a youtube működik rajta oda-vissza, tétre, helyre, befutóra).
(Amúgy jó kis gép az, gyors, pont a win7-hez való... De win11 biztosan nem menne fel rá.)
Ilyen problémák miatt van rajta mindenféle böngésző, mert a különféle cuccok - egyik az egyiken, másik a másikon, és esetleg van, ami mindegyiken - így működnek rajtuk.
tehát van Chrome, Opera, de még MyPal (a régebbi, 29-es) is, utóbbi például a DigiOnline TV-hez kell, az ezen a böngészőn fut rendesen.
Nagyon kalandos, én biztosan nem küzdenék vele nap, mint nap. :)
AMD lehet hitvita is, aztán aki azt monjda, hogy jó, az tamogassa is. Én maradok az Intelnél. Ha eladó teszi fel a W11et ki tudja milyen verzió vagy meddig működik, ha hivatalosan nem támogatja szóval szívás.
Helló, tanácsot szeretnék kérni, hogy karácsonyi ajándéknak meglepném magam egy HP használt laptoppal, amin Windows 10 Home van, de egy ismerősöm azt mondta, vigyázzak vele, mert AMD van benne és nem biztos, hogy Windows 11-et lehet rátenni.
A Windows 11-et megkérhetem az eladótól, hogy azzal frissítse a laptopot, és úgy vegyem meg, vagy ez tényleg nem lehetséges?
A másik kérdésem, hogy miért baj az AMD?
Még egy másik kérdés, hogy hol lehet olyan elektronikus szenzort vagy digitális mérőt venni, ami képes hőmérséklet és páratartalom mérésére?
Különböző ládákba kellene beszerelni őket, és egy számítógépen kell látni, hogy melyik ládában mekkora a hőmérséklet és a páratartalom.
És minden le van mentve? Penről bebootolsz, aztán végigcsinálod a folyamatot. Én fentebb írtam, ha teljes meghajtóra gondolunk, akkor minden partíciót törölsz, majd mondod, hogy menjen a telepítés oda. Csak hálózati driver legyen, többi jön netről.
Dehogy megy az másik fizikaira. Amúgy meg sokszor ezzel nem szórakozom, letörlöm a partíciókat, aztán mondom a winnek, hogy ide telepedj és megcsinálja az egészet, meg mindent arra a lemezre.
Mert ilyenkor létrehozza a System, Reserved és Recovery rejtett partíciót is a C-n kívül.
Ha elő-particionáltad akkor ezek másik fizikai lemezre fognak kerülni aztán jön a meglepi amikor kiveszed az adat hdd-t hogy nem bootol a rendszer ssd ami eddig jól működött. :(
Kérlek segítsetek! Ide a Chrome nem tudok belépni. Egy hete ez jelenik meg: Az Ön böngészője olyan kérést küldött, amelyet ez a szerver nem tudott megérteni. A kérelem fejlécmezőjének mérete meghaladja a szerver korlátját.
Arról, hogy egy AVG program novemberre fordulva fura dolgot csinál, itt és itt kérdeztem volna dolgokat, de senki nem tudott rá magyarázatot adni, maradt a rejtély megoldatlanul.
Az életben szükség is van egy kis titokzatosságra, egy kis ezotériára, különben marha unalmas lenne az egész. :)
Két böngészőt is használok, Google Chrome és AVG Secure Browser. Utóbbiba 4 napja nem tudok belépni, fogalmam sincs miért. Az ikonja ott vann lennt a tálcán, de hiába kattintok rá, nem tudok belépni. Mi lehet az oka?
Szóval a dolog még érdekesebb, például az Index-nél az AVG a jobb alső sarokban egy ablakban kiírja, hogy az akarmi.indexvas,hu hitelesítőjének érvényessége lejárt, blokkolja, de ugyanez van más íhrportáloknál is, ahol dobálja az ilyen figyelmeztetéseket az AVG a külső szerverekkel kapcsolatban, amit az ilyen portálok amúgy rendes működésük során megnyitnának a háttérben.
De például blokkolja a port,hu oldalt is, magát az oldalt.
Viszont itt jön az érdekesség: csak akkor, ha ezeket az Oper böngészőből próbálja az ember megnyitni.
A Chrome böngésző esetében az AVG meg se mukkan ugyanezeknél az oldalaknál.
Számomra ez elég rejtélyes.
Miért más az AVG-nek egy hitelesítés, ha az egyik böngészőből akarják megnyitni azt, mint ha egy másikból?
Nem veszi észre, hogy a pdf kicsinyítés és nagyítás nem más, mint amikor a Firefoxban a "CTRL +" és a "CTRL -" jeleket nyomkodom.
Aham, az, ugye, egy cseppet se tűnt fel, hogy álló formátumot teszel fekvő képernyőre, és az a feladat, hogy eredeti arányában megmaradva látszódjon nagyításnál is.
Hát ez nem teljesen azt (a formátumot) mutatja, amire számítottam, de sebaj.
"Biztos vagyok benne, hogy ez a program hozzáértő kezekben aranyat ér"
Ez így van.
"ez már messze túlmutat az ismereteimen és jó dolgokra ritkán vezet ha az ember nem tudja hogy mit csinál"
No de te legalább fölismered ezt :)
Van/volt itt ennél sokkal rosszabb is... :O
"ezen a ponton elengedem ezt a dolgot és hagyom veszni az egykori 'D'-t"
A Recuvával a deep scan megvolt? Nem rémlik, hogy mondtad volna, pedig az jó eséllyel előkaparja a cuccaidat, csak legyen helyed lementeni! Gondolom, azon a külső böszmén akad ennyi placc :)
(Pár órát term. rá kell szánni, nyugodtan hagyd ott pl. éjjelre...)
Biztos vagyok benne, hogy ez a program hozzáértő kezekben aranyat ér, de - egyetértésben a lent elhangzottakkal - ez már messze túlmutat az ismereteimen és jó dolgokra ritkán vezet ha az ember nem tudja hogy mit csinál.
Azaz szerintem ezen a ponton elengedem ezt a dolgot és hagyom veszni az egykori 'D'-t. Ezzel együtt nagyon szépen köszönöm mindenkinek az ügyben nyújtott segítséget és tanácsokat.
"Mivel ez pont az óraátállítás után jelentkezett, ha nem véletlen egybeesés, lehet, hogy pont az átállítás miatt van?"
Lehet, persze; a tanúsítványok ellenőrzésénél gondot okoz, ha valahol nem jól megy a vekker. Rögvest indul a rikácsolás, hogy ez-meg-az érvénytelen-jajjajjaj!
Vagy a böngészés előtti beleegyezéseket teszik oda, amivel engedélyt kérnek a sütik használatához, illetve engedik az egyéni beállításokat? Elfogadja, Beállítások...?
Ahhoz használnak külső, nemzetközii szolgáltató szervereit?
A hírportálok (meg biztosan mások is) külső szolgáltatókat használnak az őket böngészők (sütikkel gyűjtögetett) adatainak a tárolásához, vagy valami ilyesmit magyarázott a gugli, amikor két ilyen címre rákerestem... Mert hogy az AVG egy gépen elkezdett a böngészés közben olyan figyelmeztetéseket feldobálni, hogy ezt és ezt a címet blokkolta, mert a hitelesítőjének az érvényessége nem érvényes, lejárt, vagy valami hasonlók... Ez egyébként a híroldal böngészését nem zavarja.
Mivel ez pont az óraátállítás után jelentkezett, ha nem véletlen egybeesés, lehet, hogy pont az átállítás miatt van?
"A kiterjesztett partíció/logikai meghajtó bejegyzése valahol elcsesződött (melyik terület hol kezdődik és hol ér véget, és hogy melyik milyen jellegű), és azt kellene valahogy javítani?"
(Ezzel LBA-ban írja ki az értékeket, kicsit átláthatóbb.)
Az viszont így is jól látcik (ill. írja is), hogy az E: partíció (a 3-as) rálóg a 4-es extended-re, amiben a D:-d volt. Az persze nem biztató. amit alul ír a testdisk az ext. boot rec. problémájáról, tehát lehetcséges, hogy az sérült/felülíródott. Viszont ettől még a benne levő NTFS part. akár jó is lehet, mert nem nagy az átfedés a 3-as és a 4-es között; sanszos, hogy csak a legeleje sérült.
Én a helyedben egycerüen kitörölném a 3-as partíciót, de a testdisk-kel, nem win-ből!
Ha nálam lenne ez a gép, a biztonság kedvéért előbb ránéznék a 4-es part. elejére mondgyuk hexdump-pal, hogy valóban ott vannak-e valahol a szükséges dolgok (ext. boot rekord, NTFS boot-szektor), abból is sokminden kiderülne...
Szóval kitörölném a 3-ast (azzal nem csinálsz semmi kárt, úgyis üres), reboot, aztán megnézni, mi történik; ha még mindig nincs meg a D:, akkor újra lemezkezelő+testdisk, és az utóbbival indítani egy partíciókeresést.
Na igen, a tesztprogram megmutatta, hogy valóban a meghajtón van hiba.
Egy pillanatig elfelejtetetm, és azt gondoltam, a windowsos update miatt kezdte el rosszul látni az op.rendszer... de hát nem. Lehet, hogy az cseszte el, de nem ilyen módon visszaállíthatóan, hanem alaposan.
Ilyenkor legyint az ember a meghajtó ezen partíciójára, és az ott tárolt és elvesztett adatokért előveszi a pendrive-mentését. :)
"A biztonsági mentés funkció sajnos ki van kapcsolva"
.
A rendszervisszaállítás van kikapcsolva a meghajtóra? (system restore, disk monitoring)
Tehát a rendszerfrissítése után azt nem tudtad visszavonni?
A kiterjesztett partíció/logikai meghajtó bejegyzése valahol elcsesződött (melyik terület hol kezdődik és hol ér véget, és hogy melyik milyen jellegű), és azt kellene valahogy javítani?
Hát, ehhez én már nem merek hozzászólni, egy rossz mozdulat, és az adatoknak annyi.
A másik, amitől sikítófrászt kapok, akárhányszor elindítom a gépet, automatikusan elindul a Microsoft Edge. Hol a fenébe lehet végleg kilőni? Minden más programon be tudom állítani, hogy elinduljon-e magától, de ez valami hihetetlenül agresszív izé, semmi ilyet nem találok a menüjében. Chrome-ot használok, nem is akarok mást.
Sziasztok! Canon pixma 3 in 1 nyomtatóm van, de tegnap óta nem tudok szkennelni. Nem történik semmi, aztán a végén kiírja, hogy addig nem tudok szkennelni, amíg más program használja a szkennert. Maga a szkenner jó, ha számítógép nélkül használom, minden okés, csak a gépbe mentésnél nem kommunikálnak egymással. Nyomtatni tudok, tehát nem alapból van probléma a gép és a nyomtató között. Hol tudom megnézni, hogy mi lehet az a program, ami állítólag lefoglalja a szkennert?
Tudom, láttam, csak azt próbáltam kideríteni, nem lehet gyorsabb-egycerübb trükkel visszamókolni a dolgokat.
(Amúgy még most is úgy vélem, hogy de igen, elég lenne a partíció bútrekordgyát javítani, de nem éri meg fáradcságot így távmagyarázgatni olyannak, aki még nem foglalkozott effélével. A kockázatról nem is beszélve...)
Napokkal ezelőtt megírtam neki a Recuva-t is, deepscan-t is, és azt is ellenőriztem látja-e a betüjel nélküli részt: azokat hosszú számsorral lehet kiválasztani.
"látszik hogy az eleveszett 'D' kb 271GB méretű volt"
Ja, közbe' kisakkoztam, mi micsoda, csak a de. kicsit sűrű vót, félszemmel pislogtm csak ide...
"Recuva: 175e file-t kilistázott, kizárólag a 'C' meghajtóról"
Most nincs kéznél olyan gép, amin meg tudnám nézni, mit mond pontosan, de valami 'mélykeresés' rémlik, esetleg azt engedd rá, de úgy, hogy az egész (fizikai) diszket nézze át.
"TestDisc: fájdalom, de a látottakkal nem tudok mit kezdeni"
Tegnap csatoltam egy új lemezkezelő képet, amin látszik hogy az eleveszett 'D' kb 271GB méretű volt, a korábban csatolt lemezkezelő képernyőfotó pedig azért volt csalóka mert akkor éppen csatlakoztatva volt a 2TB-os külső adattároló. Megpróbálom ismét beszúrni a következő hozzászólásba
Helyzetjelentés, arról amit a tanácsok szerint eddig elkövettem:
- Diskpart: megvolt, nem jutottam előrébb a korábbi 'D' meghajtó nem látszik. Laikusként azt láttam leírva, amit a lemezkezelő grafikusan tálal - Recuva: 175e file-t kilistázott, kizárólag a 'C' meghajtóról - TestDisc: fájdalom, de a látottakkal nem tudok mit kezdeni, úgyhogy ezt a képernyőképet is csatolom
Ha minden kötél szakad, akkor jön XNC kolléga által javasolt adatmentő program
Az még a kisebbik gond (ill. maga a partíció vsz. létezik is, ugyi, különben szabad helynek mondaná a win), de rögtön a(z új, üres) fájlrendcert is létrehozná rajta, elb@szarintva azt is, ami most még jó!
Sejtésem szerint a partíció boot-rekordgya mehetett gajra, esetleg fizikailag is hibás, de az adatok még nagy eséllyel sértetlenek.
"Valami olyasmit kéne keresni (a megfelelő programban) hogy "törölt partíció visszaállítása"."
Így igaz, pont ezt kellene elérni, és pl. a testdisk tudgya is, meg mintha valamelyik kattogtatós cuccba' is lenne efféle: pl. ebben, vagy itt ni...
Ha van hely mentést csinálni, akkor valóban érdemes lehet ránézni a Recuvával (elég a free), aztán kész...
"Eddig pompásan működött. 'C' partíción a rendszerrel, 'D' partíción a félkész munkákkal (kész munkák felhőben és külső HDD-n)."
OK, de még mindig nem árultad el, melyik/hol/mekkora volt az a bizonyos D: partíció/kötet/meghajtó (tökmindegyminekhíjjuk)!
És ami most a D:, a majd' 2 terás, annak mi volt a 'neve'? Vagy az a külső diszk? Az mi szokott lenni, F: ?
(Nemtommijarák van, de most nem látcanak a képek [másik brózerbül/gépen/rendceren se], gyanitom, hogy lerohadt/leszakadt az imidzs-szerverük...)
"jobbklikkes varázslat, ami esetemben az új egyszerű kötet varázslót teszi elérhetővé. Ezt még nem mertem meglépni"
Állj, állj, állj! Ne is!
Nézd meg ezt itt ni, de egyelőre csak az első lépésig menjünk: nézzzük meg, mit mond a diskpart, látcik-e az eltűnt kötet! Ha igen, vissza is adhatod neki a 'nevét'!
Arra jó volt, hogy ezt én még nem is hallottam, de majd kipróbálom :-P Testdisk mindent is megold, többi fizetős grafikus is tuti arra támaszkodik, de mindig lehet új a nap alatt.
Úgy látom félreérthető voltam, ami megkíván pár magyarázó szót a körülményekről.
Adott egy 12 éves laptop. Gyárilag egy lassú HDD-vel volt szerelve és amint tehettem lecseréltem egy elérhető árú SSD-re.
Az első SSD 7 évig bírta a gyűrődést majd fogta magát és lelassult. Egyszeri userként, aki nem akarja tűzre hányni az elmúlt években már csak AutoCAD-re és böngészésre használt gépét, vettem egy új SSD-t és ráklónoztattam az előző tartalmát.
Eddig pompásan működött. 'C' partíción a rendszerrel, 'D' partíción a félkész munkákkal (kész munkák felhőben és külső HDD-n).
Na most jött a legutóbbi KB5031356 jelű Windows frissítés és - láss csodát - másnap nyoma veszett a D partíciónak.
Az ide feltöltött lemezkezelő képernyőkép is megtévesztő lehetett mert amikor készítettem akkor csatolva volt a külső HDD.
Újra készítek egyet és ezen már látszik Gorcsev szaktárs által javasolt jobbklikkes varázslat, ami esetemben az új egyszerű kötet varázslót teszi elérhetővé. Ezt még nem mertem meglépni, mert lehet hogy másról van szó és tényleg a korábban javasolt adatmentő programra lesz szükségem...
Még talán annyi nyalánkság, hogy egy 500GB-os SSD-ről beszélünk, a mentendő 'D'-n kevés tárhelyen de - számomra - annál értékesebb adat volt. Az 'E' partíció pedig köszöni szépen jól van és Isten tudja mióta létezik. Eddig sosem zavart annyira, hogy eszembe jusson buherálni.
Nem. Arról volt szó hogy ssd-re lett klónozva. De az nem hogy miről. Ez lehetett hdd is. Azokon látszik (smart-ban) hogy kezdenek tönkremenni. Ssd-k esetén a vezérkő hirtelen elszáll és már klónozni sem tudsz róla semmit.
Hdd? Nemaf@szt, hullanak, mint a legyek... Sőt, némelyik (típusú) ssd is, de egyik se a "műszaki élettartam lejárása" miatt, hanem csak úgy hipp-hopp, mint derült égből a gumibot, ripsz-ropsz! (Gy.k.: berosál a vezérlője, ld. még anno a panelcserés trükköt!)
A hdd-knél term. akadt azér' megviselődős is (tipikusan bizonytalan/olvashatatlan lesz itt-ott), de azt többé-kevésbé lehet kezelni, ddrescue és tsai megoldgyák.
Először is szeretném megköszönni a hozzászólásaitokat/javaslataitokat, ami több szempontból is kellemes meglepetés.
Ami a kérdéseket illet:
- A meglévő kötetek és méretek megfelelőnek tűnnek, mert az elveszett "D" meghajtó valóban 271,86GB körüli mérettel rendelkezett.
- Az "E" jelű meghajtó már nagyon régóta rejtély számomra és mindig is egy kicsit zavaró volt, de sosem érdekelt annyira, hogy foglalkozzam vele. Ha meg is nyitottam, akkor totál üresnek tűnt és jobbnak láttam nem is használni.
Megjegyzendő körülmény, hogy az SSD korábban klónozva lett, mert az előző műszaki élettartama kezdett lejárni és biztonság kedvéért (+ sebesség növekedés reményében) cseréltem.
Egyelőre nem tudom miként lehetne lementeni az adatokat, ahogyan azt sem hogy melyik adatmentő programot érdemes használni. A Community-ben egyedül valami egzotikus 'DMDE' csodát ajánlottak...
Microsoft Community-ben feltett kérdésemre nem érkezett érdemi válasz, ezért szeretnék Hozzátok fordulni az alábbi jelenséggel.
Közel két hete elvégeztem a havi rendszerfrissítést (KB5031356) és azóta az egyik partíció nem látható. A lemezkezelőben méret alapján megtaláltam, de valamiért zöld keretben "Szabad terület"-ként van definiálva. Újraindításokon kívül más műveletet még nem hajtottam végre. A biztonsági mentés funkció sajnos ki van kapcsolva, a lemezkezelőt pedig azóta sem mertem 'piszkálni.
Szeretném a tanácsotokat kérni, hogy miként lehet helyreállítani (lehetőség szerint adatvesztés nélkül).
Már bizonyította, hogy lényegében mindenhez tök. Ha nem így lenne, akkor ismerné a float kulcsszót, és Googlében rákeresett volna, mit is lehet azzal csinálni. A z-index meg, ha mondanád neki, akkor a speiz rendberakásának kispolgári módjára asszociálna.
Tökségére jellemző a nagyítás-kicsinyítés kérdése is. Nem veszi észre, hogy a pdf kicsinyítés és nagyítás nem más, mint amikor a Firefoxban a "CTRL +" és a "CTRL -" jeleket nyomkodom.
Megint egy félnótás, aki idejön segítségért, majd megállapítja, hogy mindenki hülye, csak ő a helikopter. Részemről a segítség max. annyi lehet irányába, hogyha látom, hogy fuldoklik a medencében valaki, akkor bedobok egy mentőövet, mert nem ismerem...
Ha már ennyire megy a szájkarate, itt egy viszonylag egyszerű példa, az egyetlen igazán komoly dolog benne a kép középre helyezése és az egyik oldalán "körbefuttatott" a szöveg:
Tessék, mutassatok akármilyen - lehetőleg sokféle - elektronikus megoldást arra, hogy ezt - vagy hasonlót -
1. létrehoztok és biztosítjátok, hogy ebben a formában jelenjen meg
2. biztosítjátok, hogy nagyítás és kicsinyítés hatására az egész arányosan változik, nem csúszik el semmi semerre.
UI:
Kíváncsi vagyok, html-ben milyen eredmények születnek.
Ja, valamilyen Publisher volt a neve annak a kb. harminc évvel ezelőtti dolognak is.
A Dreamweavert meg azért említettem, csak régi példaként, mert egyáltalán nem kell valakinek elmerülnie a weblapkészítés mélységeiben, és kézzel bepötyögni soronként a html kódot, meg ismerni a css-t, ha erre vannak weblapszerkesztő szoftverek... És ilyenek vannak, már évtizedek óta.
(Ilyen eszközt még a Clipper programozásra, DBase adatbázis fejlesztásre is készítettek (összehuzigálta egy dilettáns is, aztán a program legenerálódott), magyarok is, kb. harminc éve (ez is akkor) pont ez a program volt az IT kiállítások nagy slágere. Aztán gyorsan túllépett rajta a kor, már a nevére sem emlékszem.)
Nyilván egy kiadványszerkesztő teljesen másra való, mint a Word és éppen ezért többet is tud. Dreamweaver szerintem elég vacak volt, de hát kinek mi. Van most is minden InDesign, Quark, ilyenolyan Publisher, Xara, mittomén.
Úgy harminc éve dolgoztam egy windows-os kiadványszerkesztő programmal, sokkal többet tudott a könyvek összeszerkesztése terén, mint az akkori MS Word... De a nevére már rohadtul nem emlékszem.
Aztán úgy húsz éve meg ott volt a web-szerkesztő Dreamweaver... Ha iéyen régen ott voltak ezek a programot, milyenek lehetnek ma? Tényleg kérdés akkor, ami itt valahol lentebb felmerült, hogyan lehet összerakni egy kiadványt? Ennek ma már pár mozdulatnak kellene lennie, csak a megfelelő szoftvert kéne hozzá megtalálni.
Könyvkiadó környékén nyomkodom a gombokat, igazgatom a szoftvereket, gépeket, mentést. Itt szerkesztenek mindenfélét és megy a nyomdába. Néha ragad rám is valami.
Már én is láttam, szerkesztettem könyvet kiadásra, több tucatot. Fele tankönyv (egy még USA egyetemen is használatba került), fele mindenféle tanulmány, ahol a szerzők száma volt, hogy elérte a 30 körüli értéket. Egy ilyennek az egységesítése nem kevés munka, közben lehetőleg megtartani a szerző elképzelését is.
Két online folyóiratot is gondozok, a régebbi 1997-es (!) kezdő dátummal talán a legrégebbi Magyarországon megjelenő folyóirat.
'97-től kezdve készítettem néhány weboldalt is, valamennyire abban is benne vagyok.
(Foltozó vargának lyukas a csizmája mondja a népi bölcselet. A saját weblapom az amelyik a legkevésbé gondozott. Igaz, abban nem a nagyközönségnek szánt tartalom volt az elsődleges cél, az csak elfedi a többit.)
És mi nem ismerjük a tördelést. Csak ugye más a fix nyoktatott anyag és más a különböző eszközökön olvasott elektromos, itt megy félre, szerintem nem digitálisban gondolkozik.
Nem értettem félre, szerintem tudom mi az a tördelés, azt is felfogtam, hogy pdf-en kívül kezelnéd, ami nem lesz jó és gányolás. Meg a mittomén, asszem láttam már könyv kiadást és mindent is, bár elektromos tartalomban nem az a jellemző, hogy nagy felbontású és méretű képeket kérjenek bele.
Amit akarsz az nem "elektronikus könyv" hanem csak egy használhatatlan vacakság mint a lopott bescannelt könyvek ahol a jpg fileokból összefűzott pdf képek valóban mindenhol ugyanúgy néznek ki. Ez a hátrányuk. Nem előnyük.
Egyértelműen leírtam, többször is, most már látom, hogy nem vagytok tisztában a tördelés szó jelentésével.
Elkészül a mű és kész, véglegesítve van, tehát jelen ismereteim szerint pdf vagy kép formátum lehet, mindenhol pontosan ugyan úgy kell megjelennie.
A másik értelmezési probléma az volt, hogy állandóan olyan megoldásban gondolkodtatok, amikor az olvasó szabadon dönthet a szöveg és képek szerkesztéséről. Ez kizárt, csak megnézheti, és legfeljebb a megjelenítési méretet módosíthatja, amire a kép és pdf megfelel.
Az nyilván újabb értelmezési zavar volt részedről, hogy keverted a pdf-et és a képet, azt írtam, hogy meglesz a pdf, benne a kis méretű képekkel, és aki a nagy méretű képeket akarja látni, azoknak mellékelve lesznek nagy méretű képek.
Egyébként a html még a tabulálás-t se ismeri, tördelésre teljesen alkalmatlan.
Vergődik valami problémán aztán meglepődik, hogy foglalkozni kell vele és nem egy kattintós a megoldás akkor már nem is jó. De akkor mire gondolt a költő?
Engem nem kell meggyőznöd erről, ha megnézed azzal kezdtem, hogy miért nem jó a (mások által) javasolt html.
De látszik, hogy abból nem lesz semmi, akkor a kérdező által választott megoldásban próbálok segíteni.
Html esetén a képernyőfelbontáshoz könnyen hozzárendelhető különböző css, a dolog elintézve. Pdf-nél készíthet két, vagy több pdf-t (161925: A pdf létrehozásakor be lehet állítani a lapméretet), aztán használja a megfelelőt.
Ha egy sorban fix 80 karakter van és egy 26" monitoron jónak ítéled meg, az egy 5" telefonon még fektetve is olvashatatlanul bolha betűs eredményt ad.
Ezért vannak olyan formátumok aminél olvasáskor a betüméret változtatható és ez határozza meg a képernyő függvényében a tördelést. Ilyet a html és az összes igazi ebook formátum is, de a nyomtatáshoz kitalált pdf nem.
A html megtanulásán kívül maga az elkészítés is sok munkát igényel. Ha csak egyetlen esetről van szó, gépesítésről nem is lehet szó (amely gépesítés maga is külön ismereteket igényel, és +munka).
Egyszerű a szövegszerkesztőben a formázás, mert ott minden készen van már (ez sem teljesen igaz), de a htmlben neki kell létrehoznia mindent, beágyazni (beszerezni a fontokat, átalakítani woff-ra) a speciális betűtípust, stb.
A pdf létrehozásakor be lehet állítani a lapméretet. Azon kívül van a mobiloknak egy csodálatos funkciója (amit úgy látszik, a mobilosok zöme nem ismer)
,-)
(Ez igaz a felvételekre is. Szánalmas, ahogy a YouTube tele van szemetelve az álló mobilis látképekkel, koncertfelvételekkel, stb.)
A rendszer legyen webes felületű, de legyen elérhető offline változatban is. Működjön a föld alatt, 7500 méter magasan, és 15 méter mélységig legyen vízálló. Fusson okostelefonon, set-top boxon, tableten, laptopon, desktopon, és a 2013-ban megjelenő XBOX 720-on. Támogassa az Internet Explorer 5.0, 6.0, 7.0, 8.0 és későbbi verziókat, a Firefoxot, a Google Chrome-ot, a Safarit, a Lynxet. Nem is, inkább fusson a világ ÖSSZES böngészőjén. Támogassa az érintőképernyőt, legyen hangvezérlési funkciója, és embereken kívül cerkófmajmok és tintahalak is tudják használni.
A szállító ne csak a szoftverre, hanem az ajánlott hardverkonfigurációra is adjon ajánlatot, feltételezve hogy százhetvenötezer felhasználó használja egyszerre. A válaszidő minden körülmények között 0,00001 mp alatt legyen, áramszünet, villámcsapás, cunami, pestisjárvány esetére kidolgozott katasztrófatervet nyújtson be a pályázó.
Általános elvárások
A rendszer legyen felhasználóbarát és modern. A felhasználók jelszóval és felhasználónévvel azonosítsák magukat, a jelszó legyen legalább 8 de legfeljebb 13 karakter hosszú, és legyen benne legalább 3 kisbetű és legfeljebb 5 nagybetű, legalább két szám, de ne tartalmazhassa az aktuális évet és vezérigazgatónk születési évét. Csúnya szó se lehessen jelszó, se kis, se nagybetűvel írva. A csúnya szavak listáját a későbbiekben pályázóinknak átfaxoljuk, az erkölcsileg fejlett érzékű Bruckenbauer Elemérné Jolánka még dolgozik rajta, a munkába intenzíven bevonva VIII. kerületi szakmunkásképzőben pallérozódó 17 éves unokaöccsét.
A képernyők felépítése és színvilága kövesse a cégünk arculati kézikönyvében megfogalmazottakat. Az arculati kézikönyv jelenleg kialakítás alatt van, de a rendszer élesítése előtt két nappal biztosan elkészül majd."
Igényes könyv meg nagy térkép pdf-ben pont nem a megoldás, de hát nyilván kettő percnél többet kellene foglalkozni vele, html szerkesztést nem fogod most csípőből megtanulni, meg igazából nem is értem az egészet. Egy kattintásos megoldás nincs, nem is lesz. De kb. az összes közül sikerült a legszarabbat kiválasztani, az biztos.
Valószínűleg akkor marad a "fapados" megoldás, megcsinálják akármiben, véglegesítik pdf-be, és mellékelik hozzá a nagy méretű képeket, amikre a pdf-es linkek hivatkoznak. Sőt, akkor lehet a végére tenni egy "képek jegyzéke" listát is linkekkel és rövid leírással, elegántosabb lesz.
Még az MS Word is tud olyat, hogy --> Beszúrás --> Hiperhivatkozás, megadhatsz helyi fájlt (képet), interneten levő képet, és a megfelelő alkalmazás megnyitja egy "új" ablakban.
Néhány div és egy jó css csodákra képes. Bármilyen betűtípust használhatsz, ha van olyanod. Csak ismerni kellene ezeket.
De, szerintem a pdf is képes ilyesmire, csak nem a nyomtatás pdf-be, hanem az Acrobat pdf szerkesztőjét kellene használni (van 30 napos próba verziója).
Egyáltalán, milyen lehetőséget ismersz, próbáltál már?
Képzelj el egy múlt századi igényes, tudományos könyvet, amiben néhol az oldalak között volt egy többszörös méretű kép, néha akár A1 méretű térkép méretre hajtogatva.
Ezt kellene elektronikusan produkálni.
Az odáig már megvan, hogy a képet lekicsinyítve be lehet tenni a szövegbe figyelve arra, hogy A4 vagy B5 méretű lapnál kisebb legyen, de el kell érni, hogy ha valakit a részletek érdekelnek, akkor egyben láthassa az egész képet.
Szerintem a minimális információt (sem) adtad meg arról, hogy mi és mire kellene neked.
Ha nem egyenként kellene kihúzni belőled, pontosan mit is akarnál vele csinálni, a válaszolók energiáját sem pazarolnád.
Ha pedig azt mondanád erre, hogy de igen, minden szükséges információt megadtam, akkor én erre azt mondanám, hogy igen?, akkor nézd meg a válaszokat, örülsz nekik, elégedett vagy? :)
Ahogy látom, lassan valami jutalmat kérhetnék a zindextől a forgalom fellendítése miatt. :-))
Legyen értelmes kérdés is:
Kellene valami "pdf-szerű" megoldás, amivel úgy lehet elektronikus könyvet létrehozni, hogy legyen egy szép tördeléses formája, de azzal a kitétellel, hogy a szövegben lévő képekre kattintva azok nagyobb méretben külön ablakban megnyithatóak legyenek.
CD/DVD esetén én az obi-s gáz forrasztó písztolyal oldottam meg. A hő hatására gyorsan megvetemedik és megolvad egy pontban a lemez, innen kezdve bele sem rakható az olvasóba.
Pendrivenál meg elég egy (nem gyors) format, felesleges bármilyen 3.fél programja. Igaz pendriveokat nem szoktam kukázni, csak azért mert van már másik.
Ha meg readonly hiba lép fel akkor ott a kalapács..
Nagyobb mennyiségnél eleve nem ez a módcer; mondgyuk fognék egy régi bőrtáskát, beleszórnék egy vödör nagyobbacska kavicsot, közéjük a cd-ket, oszt' megdolgoznám a falbontóval :)
"Erre vannak(voltak) folyadék alapú javítókészletek."
Kár rágni a gittet, egy ha azt megkarcolod vagy a tetejéról leversz egy kis védőréteget vagy bármit, az kuka lesz és kész. 5 másodperc belefér, de még ennyi sem kell, ki nem javítod semmivel.
Csakhogy az adatok egyáltalán nem semmisülnek meg ha ezen tanács szerint csináltad: "Nem a pingált oldalát köll karmolászni" mivel -R lemezeken az adatok a feliratos oldalon vannak egy lakkréteg alatt. A +R lemezeken pedig még védettebb helyen két átlátszó polykarbonát lemez közt teljesen elérhetetlenül. Tehát csak a átlátszóságot kell újra biztosítani. Erre vannak(voltak) folyadék alapú javítókészletek. Ezen kívül a nem körfolytonos ívelt karcolásokat a Reed-Solomon hibajavító kódolás simán korrigálja. Persze ha ráérsz percekig karcolgatni annak meg lesz az eredménye, de ki szán 5s/lemez időnél többet az adatmegsemmisítésre több százas tételnél?
Kértél már árajánlatot sérült CD-ről való adatvisszaállításra? Az adott árajánlat és garanciavállalás alapján még a legnagyobbak sem érzik ezt egyértelműnek.
Jó, ők nem csiszolnak otthon tükörpolírt és állítanak vissza két perc alatt bármit.
Nem sokat ér az a karmolászás, drótkezézés ha erre van mentve az a kamionnyi heroin szállítmány adata levelezés a megrendelésedről fizetésről. Könnyen helyreállíthatók a hordozón esett sérülések. :P
Nem kell belélegezni, de most olyan bonyolult dolog egyet húzni rajta drótkefével? Bőven elég, de szerintem annak is elég kicsi az esélye ha beszórod a veszélyes hulladékba majd ott valaki nekiáll NCIS módszerekkel bájtonként helyreállítani akkor is, ha nem teszed teljesen tönkre. Persze százalékos esély van rá, akkor marad a drótkefe. Occsó, egyszerű.
Egy audio DAT, az vagy hangfrekis tartalmat tudott rögzíteni, vagy SPDIF formátumot. A PC-n az adatokból csináltam egy ZIP file-t, átneveztem wav file-nak és az SPDIF formátumban máris rögzíteni lehetett az audio DAT-al. meg visszajátszani a PC hangkártyájára wav-ként, azután pedig visszanevezni.
Az eleje egy cikk, majd a "Van közel 200 db ilyen CD-m, DVD-m" az én gondom bevezetője. Tehát nem pendrive. Az utóbbit jól teleírni véletlenekkel (pl. Eraser program segítségével) megszűnik a gond. Vagy a kalapács ;-)
Cd-dvd lemezre már a megjelenésekor megvolt a megoldás:
Közepesen durva csiszolópapír, fél perc alatt leszedi a vékony fémfóliát és ott marad egy átlátszó műanyag korong, amit lehet hasznosítani tányéralátétnek, dekorációs anyagnak, vagy az átlátszóságát kihasználva egyéb dolgok barkácsolhatóak belőle.
Volt aki lukakat fúrt beléjük és pár darabból távtartókkal ceruzatartót csinált a kisgyerekeinek, örültek, hogy forgatható és a sok színes ceruza egyesével betehető, de láttam belőlük készített egyedi falióra számlapokat és festet képeket is, úgyhogy hajrá.;)
Ha nem baj, hogy a műanyag lemez karcos lesz, akkor lehet durva csiszolópapír vagy egyszerűbb esetben a mosogatóban használt fémszálas dörzsölőke.
Én az egészet nem értem (:- Meg aztán a szalagot is hiába hívjuk digitálisnak, az sem olyan egyszerű. Első pár LTO mentésünk is szarakodott, meg a magnókkal is folyamatosan baj volt, közben csilliárdos technológia.
Ez a minden olvasható eset. Ha viszont valamelyik kis file gyengélkedik akkor 50x nekifut az olvasásnak, vagy hibajelzés közepette megáll és vár hogy leokzd (ha ott vagy), próbálkozz más progival. Ezek idejét is add hozzá.
Ebben az is benne van hogy: polcról le, kivesz, tálca kinyit, betol, felismer. A végén ugyanez fordított sorrendben is. Sőt az is hogy elmész a gép mellől és percek telnek el úgy hogy már kész van, de te még a klotyón erőlködsz.. :P
Én a kilencvenes években azt a megoldást választottam, hogy vettem Sony audio DAT magnót. Ezzel mentettem le az adataimat audio DAT kazettára - optikai kábelen keresztül. Ezek ma is visszatölthetőek. Persze kellett hozzá egy hangkártya, ami SPDIF-ből oda-vissza tudott wav file-t csinálni.
Milyen gyakran olvasod vissza vissza az összes adatot a CD/DVD-idről? 20 évente? Hány darab lemez?
Mondjuk 100db lemez, darabját 20 perc beolvasni (cserélgetéssel együtt) akkor elment rá a fél napod, ha újra is kell írni mert már gyengélkedik, akkor egész napos program. Ugyanez hdd esetén csak 1 perc, utána a gép önállóan felügyelet nélkül elfut.. :)
A 11-18 éves TDK, Verbatim stb. CD-im, DVD-im közt eddig nem volt olyan, amiről eltűntek volna az adatok... Igaz, az írásuknál sosem a max. sebességre mentem.
Arra persze nincs garancia, hogy ezek közül bármelyik mondjuk jövőre is olvasható marad.. De azért remélem.
De az egyenesen csoda lehet, hogy az 1997-ben egy akkori pentium 200-as géppel vásárolt 1,6GB-os WD hdd még most is megy abban a gépben... Igaz, ma már csak a tv-kártya miatt használom, azon nézem a tévét. És arra is ügyelni kell, hogy ne állítsam le szabályosan a gépet, hogy a hdd ne küldje az olvasófejet parkolóhelyzetbe, mert akkor gondok vannak... Így, ha ki kell kapcsolnom (ritkán) azt a gépet, egy hirtelen áramszübetet kell szimulálnom neki, akkor az újraindítás gond nélkül megy. :)
"A megoldás optikai CD- vagy DVD-lemezek használata lehet, amelyek jobb alternatívának bizonyulnak.""
Nem tudom ki írta ezt a marhaságot, de nehéz összehasonlítani, aztán csak úgy a polcon egy átlag CD/DVD is simán megdöglik, oxidálódik, ledobja a hordozóréteget meg akármi..
Amúgy minek variálni pillanatragasztóval? Főleg ha fele így sem olvasható. Félbe töröd és kész, nem fogja senki NCIS módszertannal keresni rajt a biteket.
"Ezek alapján elmondható, hogy ideális körülmények között egy jó minőségű USB pendrive-on az adatok átlagosan 10 évig, de akár ennél is tovább megmaradnak.
Ez azonban nem jelent megfelelő távú tárolási megoldást.
A pendrive-ok tehát túl sok problémával küzdenek ahhoz, hogy hosszú távú adattárolásra alkalmasak legyenek. A megoldás optikai CD- vagy DVD-lemezek használata lehet, amelyek jobb alternatívának bizonyulnak."
Van közel 200 db ilyen CD-m, DVD-m. '95-től 2015-ig, mindenféle mentésekkel. Zömmel fölöslegessé váltak, gondoltam kidobom őket, néhány fontosat majd vincseszterre átmásolok. Átlagos DVD író-olvasó nagy részüket nem olvassa már. Meglepő módon az újabbak közt több a hibás. (Nemnagyon lepődtem meg rajta...) Sz.gép boltos ismerősömtől kaptam egy olvasót (szerinte a legjobb, amivel találkozott), javult a beolvashatók száma, de változatlanul az újak (8-15 év közöttiek) adják a rosszabb eredményt.
Szóval én nem bíznék ezekben (sem).
on
Mi a legjobb megsemmisítése ezeknek? (Adatvédelmi szempontból.) Gondoltam egy Mercedes jelvény belekarcolása, majd kettőt az írható réteggel egy csepp pillanatragasztóval összefogni.
Akkoriban amikor ezzel a problémával szembesültem csak gyorsan törölni akartam egy könyvtárat (amit valami telepítő ottfelejtett ideiglenes filejait tartalmazta).
- először win beépített filekezelő és TC vel próbáltam. Nem ment. Legyintettem, na majd Linux Mint live bootal.
- Ekkor jött a meglepi. A filok felét valóban törölte, a linux filekezelője de rengeteget nem valami jogosultságra hivatkozva (amit valóban furcsáltam).
- na ekkor mentem vissza winbe megnézni a fileok tulajdonságait. Csak ez a trustedinstaller volt ott, se system se semmi más.
- kénytelen voltam valamelyik Eraser progit letölteni és az már letörölte. (win alatt tudtam hogy vannak ezek a törlő célprogik, linuxban nem vagyok ennyire jártas, hogy ott mi a hatásosabb mint a filekezelő). Ennyi a történet.
A linux sem tudja ntfs-ről törölni azon fileokat amin a TrustedInstaller en kívül senki másnak nincs jogosultsága (pl a system nek). De win alatt megoldható.
Mint azt tanult kollégánk már jelezte, nem úgy értendő! :)
Viszont nemegycer volt már hasznos, hogy ilyen-olyan szedett-vedett/ottmaradt/elhagyott, netán lerobbant, viszont fontos rendcerek/gépek adataihoz más módon is hozzá lehet férni...
Javasolt lenne nemcsak a C-ről törölgetni, hanem a kis rejtett partíciókkal együtt minden partíciót törölni róla a beépített lemezkezelővel; és egy újat létrehozni helyettük adattárolónak. Ehhez csak az admin jog kell a lemezkezelőhöz (vagy a diskpart hoz).
Pl. ha rácsatlakoztatom a régi vinyót 1 dokkolóval az újonnan telepített, másik vinyón lévő windowshoz, akkor egyenként mindenhez "használatba vételi engedélyt" kell beállítani.
.
Ha pl. külső adattárolót használunk, akkor megoldás lehet ha a holmikat pl. Total Commanderrel másoljuk rá, és nem a Windowszal.
Le akarom szedni a régi Windowst, de rengeteg fájlra azt írja ki, hogy kérjek engedélyt a TrustedInstallertől. De asszem tényleg egyszerűbb lesz minden mást áttenni máshová és eldobni a partíciót.
Üdv, van egy PC, aminek a C: NVMe SSD-jén volt a Windows (meg sok minden más). Helyet cserélt egy sokkal nagyobbal, amire rákerült egy friss Windows telepítés, a régi C: már E:. Leszedném róla a régi Windowst, de nem engedi, engedélyt kéne kérnem a TrustedIstallertől. Azt hogy kell?
Van egy olyan érzésem hogy te nemis segítségért jöttél ide, hanem csak a Microsoft iránti ellenérzésedhez társakat kerestél, miszerint "csak májusi tölthető le?".
Aztán amikor adtam volna neked szeptemberit ezzel cáfolva hogy nincs újabb, persze hogy megharagudtál rám. Válaszaid több napos késései is furcsák.
Többiek hamarabb rájöttek erre, így csak azt tudom mondani: akkor oldd meg magad.
Nem szoktam torrentezni és webet is csak nagyon ritkán használok, mert többre becsülöm az emberekkel való beszélgetést, mégha az olyan "kellemetlenségekkel" jár, mint vak vagy rokkant rokon napi ellátásáról való gondoskodás és a webet csak segítségkérésre használom, amikor nincs időm vagy lehetőségem máshogy hozzájutni fontos információkhoz még akkor is, ha ezért rendszeres lekezelés jár cserébe.
Persze, tudom, könnyebb olyannak lenni, mint egy vak barátom lánya, aki a vakok kedvezményét kihasználva vett nagyképernyős tévét és a falra tette, hogy a hangot levéve az apja ellátása közben is nézhessen olyan videokat, ahol férfiak meztelenkednek.
Mindegy, örülök, hogy egy idő után csak sikerült tisztázni a lenézés okát.
Hogy hogy kell letölteni a 161818-ben linkelt friss win10-et? hát így: (beállítások), (letöltés). De csak ha szoktál torrentezni.
Mint írtam win10-ből hiába várod a 23H2-t. Olyan csak win11-ből fog érkezni jövő hónapban.
Az rg-adguard -on évekkel ezelőtt láttam (torrent) linket, nem mostanában. De nemis igazán érdekel. Van jobb (uup). De mivel nem érted mi az uup, akkor egyszerűbb volt kész iso-t linkelni számodra.
Az az oldal ahonnan win böngésző alól a MCT letöltést látod, onnan linux böngésző alól közvetlen az iso letöltést mutatja. Win11 letőltési oldalnál már nincs ilyen megkülönböztetés, nem tudom w10-nél miért így van. (persze win böngészőt is ráveheted hogy hazudja magát linuxosnak, de attól még ugyanazt a márciusit fogja megtalálni).
Akkor tegyük tisztába a dolgokat, mert nagy a katyvasz, és ez az időjárás nekem most nem tesz jót "agyilag".
161808-on TE irtad, én 161809-en azonnal kértem tőled a letöltési linket, amire nem reagáltál.
161797-en azt írtad, fél évente van csak hivatalos verzió - akkor honnan vannak a havi iso sha-k? Az oroszok gyártják m$-nak havonta az összes nyelven? (Mellesleg talán az összes valaha elkészült m$ termék adatai ott vannak - jobb a nyilvántartásuk, mint a m$-nak?)
Továbbra is várom, hogy hol van a szerinted hivatalos letöltési link a 23H-val, mert én csak azt ismerem, amit 161812-ben mutattál ms (wim ?) iso letöltő oldalként, és ott csak a májusi 22H v1-van.
Az újabb képeden - 161813 - 1904-ről írsz, 161818-ban 19045.3448-et ajánlasz letöltésre valami DHT-ről, amiről talán csak te tudod, hogy micsoda, webes találatok szerint valami arduino könyvtárcsomag.
Az uud linkeden win10-re csak a régi 1809, 21H1 és 22H1 jelenik meg.
161817-ben három, azaz 3 linkről írsz: "MCT, a Linux böngészős iso link és az UUP"
161818-ban már egy negyedikről, DHT.
Jó lenne végre tisztázni, hogy melyik micsoda és mire jó, mert eddig ténylegesen csak két link van: 161812 képen lévő m$ és 161813-as képen UUP - mi a MCT, a "linux-os" és a DHT webcíme?
Jahno: (és Hehe) A májusi a 22H-nak egy újabb változata, doky szerint van 23H, ami egy teljesen új iso, vagyis telepítéskor megint eljátssza az "old windows - töröld később" játékot, és pont ezt akarom elkerülni.
Valamit nagyon félreértettél. NEM toltalak le! Végig próbáltam segíteni.
Csak megjegyeztem hogy SHA alapján, csak azt tudod ellenőrizni amit meg is találtál (május 5 -i). Vagy kénytelen vagy megbízni a megosztó oldalban ha frissebb build kell. De az is az MS-től származik, nem buherált, nem integrált.
"mindenáron azt hangoztattad, hogy az letöltő oldal"
Én meg azt hittem hogy ezt Te hangoztatod hogy onnan akarsz mindenáron letölteni.
Régen több helyről is le lehetett tölteni, de azok már megszűntek. Ma már csak a MCT, a Linux böngészős iso link és az UUP maradt. Mindhárom MS-től tölt.
Személy szerint nekem az uup tetszik mert minden benne van, mégis kicsi lesz az iso -ahogy mutattam..
És mi akkora baj van a 2023as májusival? Annak ellenére, hogy meg sem néztem mit lehet letölteni meg mennyire, mert olyan hírek is voltak, hogy felhagynak a 10essel...
Egyszerűen nem tudlak követni, bár lehet, hogy azért, mert késő este van és már nagyon húz az ágy.
A kérdésemre letolsz, hogy m$ weboldaláról kell letölteni, mert csak az a hivatalos, onnan még ma is csak a 2023 május 5 -i 22H2 v1 tölthető le.
Beírtam a korábbi forrásomat azzal, hogy ott csak nyilvántartás van, de mindenáron azt hangoztattad, hogy az letöltő oldal, még akkor is, amikor kértem, hogy mutass egyetlen letöltési linket onnan.
Azután belinkeltél valami ázsiai olvashatatlan oldalt, ahol minden update ott van egyesével, amikor rögtön az elején azzal kezdtem, hogy engem csak "egybe iso" fájl érdekel.
Most akkor mi merre hány méter?
Hol van végülis a "hivatalos" új ISO letöltési link?
Te linkeltél róla fotót. Mondtam én nem onnan szoktam letölteni, hanem az MS hivatalos letöltőhelyéről és az UUP-ről (ami elvileg szintén a MS-ről szedi le csak másképp).
Részletes valóban. De a bizalom azért kevesebb mintha a gyártónál látnám az SHA összeget.
Az MS (wim) iso letöltő oldalán az aktuális verzió SHA256 összege megnézhető letöltéskor (win11 esetén alapból, win10 esetén kis trükkel).
Ha találsz ott letöltési linket, mutasd meg nekem.
Ott csak nagyon részletes nyilvántartás van minden (?) megjelent sw iso fájlról, ennek alapján gyorsan ki lehet deríteni, amikor buherált iso-kat tesznek ki letöltésre "nagylelkű" ismeretlenek.
Csak elgondolkoztam, hogy itt pl. win10 havonta jelenik meg, szerinted viszont csak fél évente, akkor mi a valóság?
Ez a kép a rg-adguard.net ről származik ha nem tévedek. Ritkán generálnak mellé torrentet is. Én nem használtam. Megcsináltam magamnak hogy egy kicsi iso ban benne legyen home tól enterprise ig mind.
Nekem az ébresztéssel sosem volt gond, elég pici megmozdítani az egeret vagy rábökni a space billentyűre. Viszont jó, hogy nem zúg egész nap a gép akkor is, ha nem ül senki előtte.
Az utóbbi pár napban vettem csak észre. Korábban is előfordult már, de akkor olyan program okozta, ami automatikusan indul a számítógéppel, és nem engedi aludni. Most minden ilyen ki van kapcsolva, mégsem alszik. A képernyő kikapcsol, de a gép zúg tovább. Változtatás nem volt a gépen, legfeljebb automatikus frissítés.
Sziasztok! Nézelődtem a neten, mégsem találom a választ. Nem akar aludni a gépen. Beállítom, hogy 3 perc tétlenség után aludjon el, de nem álmos. Mit lehet ilyenkor tenni?
A billentyűzetem kiosztásával kapcsolatban találtam valami, ami lehet, hogy segít megtalálni a hiba okát. Kipróbáltam, mi van, ha a regeditben a keyboard layout Preload-ot a magyarnak megfelelő 0000040e helyett a magyar 101 gombosra állítom: 0001040e-re. Legnagyobb meglepetésemre ugyanazt a kiosztást kaptam bekapcsoláskor, mint eddig. Azzal az 5 eltérő karakterrel. A Shift + Ctrl megnyomása után pedig betöltődött most már a 101 gombos karakterkészlet. Ezt persze azóta visszaállítottam a normál magyarra. Viszont ebből az derült ki, hogy a billentyűzet - ezen a gépen! - elsőre nem a beállításszerkesztőben rögzített kiosztást használja (vagy találja meg?), hanem valami mást. és a Shift + ctrl hívja elő a registryben megadott értéket.
Erről van valakinek ötlete, hogy mi lehet az ok, és hogyan orvosolható? Nem tudom, hogy a Logitech hogy kezeli a billentyűzet szoftverét. Nem találok driver letöltési lehetőséget, tehát feltehetőleg valami más megoldást alkalmaznak.
Annak mi lehet az oka, ha egy szinte teljesen üres 120 gigás pendrive-ra akarok rátenni egy 11 gigás filmet, és visszautasítja azzal, hogy túl nagy fájl a cél fájlrendszeréhez? A tizede sincs. Direkt azért vettem ekkora pendrive-ot, hogy tudjunk a tévén filmeket nézni.
Sziasztok! Lányom laptopja Windows 10 rendszere a Windows Update ablakban egy ideje felajánlja a Windows 11 telepítését. A konfiuráció alkalmas a Win 11-hez. Most még nem, de később tervezem a váltást. A legutóbbi frissítés utáni újrainduláskor feldobja a Windows 11 telepítése képernyőt. Továbblépni vagy a telepítés elfogadásával vagy elutasításával lehet, más opciót nem ajánl fel. Kérdésem, hogy ha elutasítom a telepítést, akkor a későbbiekben továbbra is felajánlja a lehetőséget a Win 11-re való frissítésre a Windows Update-ben? Ha nem, akkor mi a módja a későbbi telepítésnek?
Mert az elem helyére kötött tápegységre is rákerül(het) a 230V, onnan a falipolc fémvázára, onnan a fiadra aki az ólomkatonáit rendezdette a polcon, miközben te mérni akartál dmm-el elem nélkül.
Nem az elem kapcsai közti feszültségről beszéltem hanem az elem egyik kapcsa és a talj, padló, falak és ezáltal te magad közti feszültségről. Ez fog agyonütni.
Nem, itt a kérdező bár nem írta le, hogy ez pontosan milyen táp; de az a gond, hogy ez a két paraméter általában EGYÜTT értelmezendő. Tehát 2A terhelés mellett van meg a 9V.*
A műszer viszont csak pár mA-t fogyaszt, tehát csak néhány ezred részét.
Ha a táp nem feszültség-stabilizált, akkor be kéne terhelni még mellé valami komolyabb izzóval.....
.
* És ha töltő, akkor meg még több is, mint 9V, csak mert különben nem töltene....
Az elem nem véletlenül van a multiméter belsejében erősen elszigetelve mindentől. Azon is olyan feszültség lehet mint amit mérsz. Pl ha kivezeted egy akármilyen tápra akkor könnyen megölheted magad vagy valakit a környezetedben ha épp a 230V ot akarod mérni...
A 2 A a tápon azt jelzi, hogy annyit TUD leadni, ha valaki kéri tőle. A voltmérő pillanatok alatt megenné az elemet, ha 2 A-t szedne ki belőle folyamatosan.
Baromi keveset fogyaszt, ezért, ahogy előttem mondták, a táp le se fog esni a névleges 9 V-ra.
Én mégis csak az ötödik lehetőséget ajánlom: keress egy helyet, ahol árulnak elemet, és tegyél bele igazit.
Elektronikában nem vagyok otthon, egy gyors kérdés:
Digitális voltmérőben lemerült a 9V-os elem, nincs közelben másik, de van egy 9V 2A-es hálózati töltő, ami nem teljesen egyenfeszültséget ad le és talán a 2A is sokszorosa a 9V-os elem által leadottnak.
Meg tudná valaki írni, milyen módon lehet egy egyszerű (átlátszó hátterű) vonalas rajzot (célszerűen: vektorgrafikát) a normál képernyőkép FÖLÉ helyezni?
Úgy, ahogy az egér képe is "ott van".
Olyat kis alkalmazást már találtam, ami egy szálkeresztet helyez el az egérrel, majd otthagyja. A monitoron minden egyéb változik stb.
Furcsa jelenséggel a billentyűzet kiosztással kapcsolatban. Asztali gépemen (Win 10) eddig egy Trust primo billentyűzetet használtam. Most ezt le kell cserélnem, és elővettem a Logitech K120 tartalék billentyűzetet. Rejtélyes módon ez bekapcsolás után nem teljesen a saját kiosztását használja. Ennek kellene lenni:
Helyette ezeket kapom. A pirossal jelöltek nem stimmelnek):
Ő123456789öüÜ
qwertzuiopúű
asdfghjklé= (itt az Ű jelű billentyűre nem ad semmit)
íyxcvbnm,.- (Itt nincs eltérés)
0 pedig nincs, csak a numerikus billentyűzeten
Nem elviselhetetlen a dolog, Shift + Ctrl után rendbejön, de kikapcsolás után visszaáll ez a furcsaság. De azért szeretném megtudni, mitől lehet, és hogy lehetne rögzíteni a helyes viselkedést.
Kipróbáltam a laptopomon, amin lényegében ugyanaz a Windows verzió van, mint ezen, és ott jó. Van egy másik laptop Win 7-el, azon is jó a működés. Ebből arra gyanakszom, hogy az asztali gépemen van valami eltérés. Nem hinném, hogy beállítási, hiszen ilyesmivel nem szoktam babrálni. Persze ki tudja.
Szóval szerintetek merre keressem a hiba forrását, és a megoldást?
Van az most is, nagyon jól használható, csak egészen más célt szolgál. Amint a neve is utal rá, arra van kitalálva, hogy egy adott levelet változatlan tartalommal, illetve csak a címzett személyre szóló adataival aktualizálva küldjön ki sok címzettnek. Tehát a kódot a levél fix helyére kell megadni. Pl. Tisztelt XY, aztán irányítószám, város, utca, házszám stb., amit aztán a program az adatbázisból tölt ki.
Nem értem, hogy miért, úgy emlékszem, már word6-ban volt körlevél funkció, adatbázisból ment név, cím, stb. megadott helyekre, tehát, ha a szövegbe beírják a kódot, elvileg megcsinálhatja az utólagos kitöltéseket, vagy mégsem?
Pénteken visszaadtam a szomszédnak, ha megírod, mire vagy kíváncsi, megkérdezem tőle.
fjfox:
Nem értem, amiket írsz, gépet be se kapcsolok, amíg nem vírusmentes, ez magáncélú, állítólag webere nem használják win7 miatt.
Utólag arra tippelek, a legutolsó verzió kellett volna nekik, és talán kell valami előző verzió, mert azok egymásra épülnek?
Ha már itt tartunk, win10-ből melyik a legújabb, vagy van végleges iso, aminél az update-k is egyben vannak, nem kell hetekig várni, amíg összeszedi magát?
Eszközök/Automatikus javítás/Automatikus javítás beállítása/Csere lesz a jó megoldás.
Beírod, hogy 'abc', és a szóköz/enter után rögvest javítja is:
(Praktikusan persze inkább kódokat használnék, pl. 'F1'='1-es fél', 'T3=3-as tanú', 'KV2'='2-es képviselő', aztán a végén ezeket cserélném az aktuális nevekre.)
"Eleget programoztam az elmúlt évtizedekben ahhoz, hogy ezt tudjam." Miért, gondolod én nem?? . "öntelt képzelgése" Nem is értem, miért kell a RESET-gomb..... :)
Kösz, kipróbáltam a legújabb verzióval is; de ez még elég gyerekcipőben jár.
Főleg ahhoz képest, hogy ilyen rendszer már a '90-es években is létezett.
.
Viszont megoldás lehet, ha a nevek helyet valami kódot ír, pl. "#001" és utána kér 1 szócserét a teljes dokumentumra. Ezt tudja kb. az összes szerkesztő.
Újabb win rejtély, valakinek van sejtése, hogy a valódi hiba?
Itt a hibaüzenet és a logban lévő indoklás is:
Amit írnak, az biztosan nem igaz, mert ms-től lett letöltve az önkicsomagólós exe fájl, abban lévő setuputility exe-t nem fogadja el, nem letöltési hiba, folyamatosan ezt csinálja, és a hibaüzenet után automatikusan törli az egészet.
A LibreOffice tartalmaz ilyen funkciót. A dokumentum beírásakor összegyűjti a beírt szavakat, majd az első három betű beírása után kiegészíti a a beírt szót, de minimum ötbetűs szónak kell lennie.
Hajrá programozók, itt a legújabb álláslehetőség!! :)
.
Amúgy úgy emlékszem régen csináltak olyat, hogy ha beírtál pár betűt, akkor elkezdte a progi kiegészíteni a szöveget; de ha jól emlékszem ez nem volt valami túl használható megoldás.
.
De ne kérdezd milyen gépre, milyen nevű program volt ez; ez már rég az évtizedek homályába veszett.......
Ha már szoftverek, kellene valami "intelligens szövegszerkesztő", ahol pl. lehet definiálni neveket, és később azokat automatikusan beírja a szövegbe.
Jegyzőkönyvnél pl. beírja az elején, hogy jelen vannak az adott személyek, és az órákig tartó hozzászólásoknál nem kell állandóan kiírni, hogy Fekete Uborkáné Paradicsom Amália mondta, csak elég egy szám, vagy kód, és beírja a nevet.
Nem mondta milyen OSre kell, mellékesen régebbi vas, win10re meg van a HPnak egy csomó multifunkciós drivere akkor az lett volna a következő, de mivel működik, ne szaladjunk ennyire előre.
Ha megnézted volna, láthattad volna, hogy az összes win drivert törölték.
Van egy közleményük, hogy korábban az ő driverük révén történtek ransomware-s támadások, talán ezért?
Még úgy se működik, hogy külön letölti az ember a hp nyomtató diagnosztikai programot, és hagyja, hogy az telepítse a szükséges drivert, mert csak 404-es hp weboldal jön be.
Ahogy láttam, más lézer és tintasugaras nyomtatónál is ugyan ez történt - csak úgy működik a dolog, ha valahol van egy korábban lementett hp nyomtatós driver elmentve.
Ha meg még szövegszerkesztés közben tüntettem el véletlenül a sok beírt szöveget (mondjuk egy kijelölés után véletlenül leütött karakterrel felülírva az egészet), még ott a Ctrl-Z, ami visszahozza a szerkesztőablakon belül.
"Kéne valaki, aki a programot vissza tudja fejteni és átírja pc-n futtathatóra, és rögtön van egy könnyen kezelhető adatbázis kezelő programocska. ;)"
.
Sőt, írjon a PC-re rögtön operációs rendszert és emulátort is FREE-be. :D
.
Ennél jóval egyszerűbb: keress rá a program nevére; 1 rakás olyan oldal van, ahol gyűjtemény van a Spektrumos programokból is. Valamelyiken csak találsz 1 helyesen működő verziót.
Jónak néz ki, de csak képernyőket akar menteni, adatok betöltése és mentése problémásnak tűnik, és a doksiban van utalás, hogy némelyik billentyűparancs nem működik pc-n.
Kéne valaki, aki a programot vissza tudja fejteni és átírja pc-n futtathatóra, és rögtön van egy könnyen kezelhető adatbázis kezelő programocska. ;)
Az alsókat néztem, ott nem volt, de most kipróbálva az csak elindul, de utána sok képenyőn problémázik valamiken, hogy várja a magnókazettáról a jelet, majd a sokadik képernyő alján közli, hogy az 510-es sornál hiba miatt leállt.
Úgyhogy marad az A verzió, kelle egy konvertáló program, vagy kitalálni, miért is van ilyen sokféle formátum, ha egy hangfájl fájlba mentéséről van szó.
Speccy will load files in .Z80, .SNA, .TAP, .TZX, .FDI, .TRD, and .SCL formats. It will also load screenshots in the .SCR format. You may save files in .Z80, .SNA, .FDI, .TRD, .SCL, and .SCR formats.
Masterfile zip-ekben dsk, opd, mdr, mgt formátumok vannak.
Itt áll meg a tudomány.
Kéne egy megoldás, ami a fájlkonverziókat elvégzi - vagy, ha fél évszázad után él még a kazettás bejátszás, azzal is lehet próbálkozni, az analóg jelben azért csak lehet bízni, vagy esetleg hozzáfütyüljük, ami hiányzik?
Amúgy logisztika kell, helyszín, időpontok, és azért a sörfajtában is már válogatós vagyok. :-))
Emulátorral elég jól vagyunk, megy C64, TVC, mindenféle vacak. DOS alá Atarival kicsit megküzdöttem, mert nem érdemes csoportokban sem kérdezni, de aztán minden jó ha a vége bent van: https://worldofspectrum.net/emulators/
Addig olvastam, hogy "akar létrehozni" Szilikonvölgyben ez 1% alatti siker lesz. Szóval szólj ha működik. Meg vannak itt a csoportban akik ezt csinálják is és neuronhálóval matekoznak.
Ugyan, 6 ujjú kitört derekú embert rajzol, akkor milyen házat generálna komplett doksival? Úgyis be kell táplálni, hogy kb. Mit szeretnék. Marketing csapból folyó kampó duma a mesterséges intelligencia, minden szarhoz odateszik aminek gondolkodáshoz sincs köze meg semmi. Töltelék szó.
De a legelső motiváció nyilván az atomkísérleteket szimuláló programok kifejlesztése volt, amikor az egyezmények (atomcsend egyezmény, stb.) megtiltották a valódi kísérleti atomrobbantások nagyobb részét (a felszínen).
(A technikát a programoknál is legelőször és legerősebben a hadsereg igényei nyomták előre.)
Nem, ez már az a bizonyos szép új világ, ami már nem is itt kopogtat az ajtón, hanem már rég ránk rúgta azt, és itt van már bent, velünk.
A CERN-ben a mesterséges intelligencia nélkül már nem tudnának kísérleteke végezni, a mélytanuló, a természetes kiválogatódást használó programok járó-egyensúlyozó modelleket mozgatnak a virtuális térben, ezeknek a kiindulási mozgató programja még ott tartott, hogy fel sem tudott állni, most meg már jobban futnak, egyensúlyoznak, mint az ember... És a kísérleti program tudósai, mérnökei már rég nem értik az idáig fejlődött program kódját, csak azt látják, hogy működik, ami létrejött.
"Pl. (video)tömörítés. Nem mindegy mennyi idő alatt mennyi energiával végzi el a szupercomputer a be-kitömörítést."
.
(Na igen, amikor Steve Jobs-ot kidobták a saját cégétől, nem véletlen, hogy megalapította a Pixar-t. És James Cameron is brutál fejlesztésekbe fektetett a CGI területén, mert szüksége volt rá a filmjeihez.)
Például ott van az időjárási rendszerek modellezése. Vagy az atomrobbantásoké.
Vagy a CERN gyorsítóban valós időben kell kiválogatni az ütköztetésnél a detektált információk milliói közül azt, ami egyáltalán rögzítésre érdemes, hogy aztán az AI tovább elemezze, és a fizikusok is foglalkozhassanak aztán vele.
Az ilyen programoknál első a gyorsaság, eszement mennyiségű adatot kell feldolgozni pillanatok alatt (pl a nagy hadron-ütköztetőben), illetve hihetetlenül bonyolult rendszereket (klíma modellek, virtuális atomrobbantások) kell modellezni emberileg elfogadható időtartam alatt.
Mondjuk akkor, ha ezeket a programokat magukat már nem is programozók írják, hanem a programot is a mesterséges intelligencia fejleszti (a sebességre, hatékonyságra optimalizálva), a programozónak már esélye sincs átlátni a kialakult kódot, de nincs is rá szükség. Már csak a mélytauláshoz, mesterséges intelligencia programokhoz kell érteniük, aztán hajrá, a többit elvégzi az AI.
De most tejednek el azok az AI-vel felvértezett építészeti programok, amelyek az építészt (aki eddig is fasza építész-tervező programokat használt már) szinte már szükségtelenné teszik, mert az eddigi tevékenységük 99%-át átveszik tőlük, a megrendelő megadja a telek helyét, meg hogy mit szeretne, az AI veszi a telek térképét (plusz/vagy leveszi a Google-ből a térképet, meg a műholdadatokat), és a végén kidobja a kész dokumentációt... Az építész meg közben kávézik a kollégákkal... Ha még nem rúgták ki, létszám optimalizálás címén, mint akit az AI feleslegessé tett.
"Amennyiben a program egyszer elindítva az örökkévalóságig fut, újraindulás és felhasználói beavatkozás nélkül.
Ellenkező esetben szükség lesz ugrásra valahová. (Hibakezelésre, felhasználói promtra, stb.)
Az elméletileg tökéletes megoldások csak szigorú feltételek mellett lesznek a gyakorlatban is tökéletesek."
.
A különbség egy strukturált programban függvények és eljárások alkalmazása, illetve egy goto utasításokkal tűzdelt program között... az egy nullánál nem kicsivel nagyobb távolság.
Láthatóan fel sem fogtad, amit eddig írtam, vagy beidéztem.