Keresés

Részletes keresés

Air-wire Creative Commons License 2010.02.19 0 0 1888
Az áramszedő kialakításával kapcsolatban:
Az a véleményem, hogy lényegtelen milyen a kialakítása. Mindig adódnak olyan helyzetek, amikor az áramszedő kialakítástól függetlenül bajt csinál. A teljes vízszint kialakítás sem lenne a legjobb, mert nagyobb eséllyel kapna bele a karokba.

A zárlat témával kapcsolatban pedig:
A zárlatoknak két fajtája van. A tartós zárlat és az átmeneti. Számtalanszor fordul elő hogy akár egy madár is könnyű szerrel csinál zárlatot. Ilyenkor ugye a védelem lekapcsolja az adott szakaszt, de számításba véve az átmeneti zárlat lehetőségét 10-20 másodpercen belül automatikusan visszakapcsol. Ha nem ismétlődik meg akkor átmeneti zárlatról beszélhetünk. De ugye van a másik eset amikor tartós a zárlat. Ilyenkor is életbe lép a védelem de mivel az elektrikus mindent lát a kijelzőn így közbelép és kikapcsol.

Vezetékszakadás esetén amíg az elektrikus nem lép közbe, addig ugye az van amiről az átmeneti zárlatnál is szó volt. Lekapcsol az automatika aztán 10-20 mp múlva vissza. Egyébként a vezeték a kikapcsolás után is szikrázhat mert ugye amíg nem kerül fel földelőrúd addig a kósza feszültségnek köszönhetően is táncot járhat a vezeték.
nobolond Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1887
Csakugyan... feladom.... :(((((
Előzmény: Infós (1884)
Infós Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1886
GHz-es tartományban üzemelő sugárágyúval kell lőni a mozdonyt, így átvinni a szükséges energiát. És akkor nem kell sem drót, sem szedő. :)
(vicc)
Előzmény: nobolond (1885)
nobolond Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1885
(Helyesebben : nem a vezetékbe - hisz addigra az már a szedő alatt van , hanem a "vezetéktartó rudakba" ill. a függesztőelemekbe való beleakadásra...)
Előzmény: nobolond (1883)
Infós Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1884
Mondjuk váltóknál, ahol a két vágány vezetéke közelít egymáshoz, hogyan oldanád meg, hogy az áramszedő, mondjuk 250 km/h-s sebességgel biztonságosan áthaladhasson, és ne akadjon be alá az oldalról jövő vezeték? (És a vezeték ne is akadjon neki a csúszólap szélének, mert vagy az áramszedő nyomja el oldalra a vezetéket, megtépve azt, vagy a vezeték nyomja le oldalra a tetőről az áramszedőt.) De a kérdés fázishatároknál is felmerül. :)
Előzmény: nobolond (1883)
nobolond Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1883
Laikusként : ennél még az is jobb volna, ha a szedő széle ugyanolyan egyenes maradna, mint maga a csúszósaru ( nem görbülnének lefelé a szélei, nem volna két veszélyes "horog" a két szélén, ami kifejezetten alkalmas a vezetékbe beleakadásra és a leszakításra...)
Előzmény: Vendégsín (1879)
Infós Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1882
Van előírás a védelmek megszólalási idejére, ami függ a zárlat távolságától, a hálózat elektromos paramétereitől (meg a zárlat paramétereitől is). Meg persze a védelem kialakításától: milyen módon érzékelsz, milyen paramétert figyelsz, és milyen eszközzel (pl. milyen ívoltású megszakítóval) avatkozol be. De fejből nem tudom a pontos értékeket még az országos nagyfeszültségű hálózatra sem.
Előzmény: nobolond (1880)
nobolond Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1881
Töprengek rajta... :))))))))))))))))
Előzmény: Vendégsín (1879)
nobolond Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1880
És akkor pár (tized)másodpercig - a lekapcsolásig - a vezetékvég(ek)  ott "szikrázgatnak" a talajon v. a vonat tetején ?
Előzmény: Infós (1876)
Vendégsín Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1879
valahogy másképp - más profillal - kialakítani

Szabadalmi Hivatal.
Előzmény: nobolond (1877)
Vendégsín Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1878
a lelógó - áram alatti - vezeték akár a (személy)vagonok tetejére is eshet és kész a baj.

Hát igen, a baj az kész. Mert baj, ha a drót a kocsik tetején van. Viszont a zárlatvédelem ekkor nagy valószínűséggel működésbe lép, és kikapcsol. Ha nem, akkor bizony nagyobb baj lesz.
Előzmény: nobolond (1875)
nobolond Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1877
(És egy pótkérdés : az itt szereplő videoklipekben az áramszedő a szélein lefelé görbülő "nyúlványai" szakították le a vezetéket.
Nem lehetne valahogy másképp - más profillal - kialakítani ezeket a szélső részeket, hogy akkor se szakítsák le a vezetéket ha fölé kerülnek ?
Infós Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1876
Van egy tippem, hogy zárlati áramot (pontosabban a kialakuló áram meredekségét) veszi észre a védelem, és kapcsol le. És talán visszakapcsol egyszer, mert a zárlatok nagy része múló zárlat. De mivel megint nagyon meredeken kezd kialakulni a zárlati áram, a védelem megint megszólal.
Előzmény: nobolond (1875)
nobolond Creative Commons License 2010.02.16 0 0 1875

És ilyenkor a vezetékszakadás pillanatában vhogy "érzékeli" a rendszer a történteket, és a másodperc törtrésze alatt áramtalanítja az adott szakaszt ?

(Mert ha nem így lenne, akkor a lelógó - áram alatti - vezeték akár a (személy)vagonok tetejére is eshet és kész a baj... :((((

Előzmény: Air-wire (1866)
Dr SX Creative Commons License 2010.02.12 0 0 1874
Egyről beszélünk!
educator Creative Commons License 2010.02.12 0 0 1873


Előzmény: Dr SX (1869)
Dr SX Creative Commons License 2010.02.12 0 0 1872
Meg kell próbálkozni vele
Luska Creative Commons License 2010.02.11 0 0 1871
Igaz, aki az építési részlegnél dolgozik, elégedett lehet...
Előzmény: Dr SX (1869)
Törölt nick Creative Commons License 2010.02.09 0 0 1870

vagy még olyanabbat is.

Szajol.

De ott a felsővezeték ezredrangú dolog volt.

Előzmény: Dr SX (1869)
Dr SX Creative Commons License 2010.02.09 0 0 1869
Talán, azért Ők is láttak már olyat, vagy még olyanabbat is. Az is lehet, hogy helyre is állítottak hasonlót. Itt van néhány kép a komáromi balesetről

Helyreállítás után

Az utolsó mondat értelmezhetetlen, bár a társaságra tett megjegyzés is hagy némi magyarázatot, főleg a vezetékszakadás összefüggéséből!
Luska Creative Commons License 2010.02.09 0 0 1868

Rákoson történt? Jó lett volna ha a tisztelt Vasútvill Kft. vezetése végig tudta volna nézni a központ ablakaiból, hogy milyen fontos és nehéz a mi munkánk!

Hátha egyszer meg is lesz fizetve!

Előzmény: Air-wire (1866)
Vendégsín Creative Commons License 2010.02.09 0 0 1867
A szénlécek légcsatornájában a felengedést követően jelen levő levegőnyomás egy légtelenítő szelepet (pl. Taurus) vezérel, vagy nyomását egy nyomáskapcsoló figyeli, ami egy gyorslégtelenítő mágnesszelepet áramtalanít (pl. Traxx), a szénléc sérülése tehát így, vagy úgy érzékelhető és az áramszedő légrugója - a leengedésnél megszokotthoz képest sokkal gyorsabban - légteleníthető, ezzel a súlyosabb sérülés megelőzhető. A rendszer a légrugós áramszedők esetében kivitelezhető.
Előzmény: Törölt nick (1864)
Air-wire Creative Commons License 2010.02.09 0 0 1866
Üdv mindenkinek.

Ahogy azt már a múltkor is megtettem, egy érdekességgel gazdagítanám a fórumot. A történet a következő.
Feb. 8.-án reggel 04:40-kor csörög a járőr telefon, a diszpécser közli hogy üzemzavar van. A helyszín Rákos állomás, 4. Vágány. Szerelvényvonat halad át mikor a mozdonyvezető hall egy durranást, majd látja hogy beleng a vezeték. Azonnal vészfékezett. Mire kimentünk addigra az áramszedő helyretette a 4. vágányt. Konkrétan (valószínűleg áramszedőhiba) belekapott a vezetékbe, mire az a pantográfot szigetelőstöl kitépte a helyéről. Kifutószál szigetelője 3 darabban, oldalkarok illetve a függők darabokban, munkás össze-vissza csavarodva. Az elhárítást az áramszedő lekötésével kellett kezdeni mivel az még a mozdony fölött a vezetéken lógott.
A javítás részleteivel nem untatlak benneteket, ellenben itt-ott egy-két képet tudtam csinálni. Igaz egyik másik nem túl jól kivehető, de amennyire tudtam feljavítottam.






balatonperes Creative Commons License 2010.01.31 0 0 1865
Üdv Kolléga!
Hol voltál elveszve,Külhonban??Valami új,érdekes fotó?

Van ígeretem feléd, de nincs elfelejtve!Rajta vagyok!

Szia!
Előzmény: Törölt nick (1864)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.31 0 0 1864

Palettába beépített törőelem, vagy mi ez

Olyasmi

A vezérlő levegő a csúszóbetétben is ott van, ha valami törik, a levegő nyomása leesik, az automatika meg lehúzatja a csápot.

Előzmény: YCbCr (1862)
balatonperes Creative Commons License 2010.01.31 0 0 1863
Hááát, nem szép látvány,akárki akármit is mond, történjen bárhol.

Sajnálom a szerelőket, akiknek helyre kellett pofozniuk a madzagot. ÉS az egész egy oldalkar 'töréssel' indult, és a vége,hát ,testvérek között is 13-15 oszlopot/mezőt számoltam, az egy fél hosszlánc, és hozzá a végén a vezeték szakadás.

Szóval ,lehetet vele tornázni.
Előzmény: Törölt nick (1861)
YCbCr Creative Commons License 2010.01.31 0 0 1862
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.31 0 0 1861
Nem jó a link, hülye index. Próba ezzel, na:

http://www.youtube.com/watch?v=XgCPPeYmyKw
Előzmény: Törölt nick (1860)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.31 0 0 1860
Áramszedő törés, és a madzag halála(sajnos hang nincs):

Ez az.
feri976 Creative Commons License 2010.01.28 0 0 1859
Az oka még vizsgálat alatt van, ami biztos:

1 A vonalon zárlat volt.

2 A rövidre záró szakaszolója Ki állásban volt.

3 A megszakító Be állásban volt.

4 A védelem nem tudta eldönteni, hogy a megszakító milyen állásban van.

5 A megszakító beragadásvédelem nem működött.

 

Áramváltó (kompozit 25Kv-os) 2 db robbant szét Egyik 2004. 12. 28.-án másik 2004. 12. 30.-án beázás miatt.
Előzmény: Atis57 (1856)
balatonperes Creative Commons License 2010.01.28 0 0 1858
Üdv.
Küldtem levelet, benne egy szaklap dokuval,igaz, 5 éves, de ma is aktuális.Igaz,van benne egy pici elírás.

"mitől és miért":több lehetőség is felmerülhet, de pontosan-szerintem-nem fogják tudni megmondani,hogy mi okozta. Zárlat,beragadt kontaktor-okozta melegedés,stb.
Anno,nálunk sem tudták megmondani.

Felénk,-jó régen- az igaz,hogy az olajvizsgálat nem indokolta,mert benne volt a tűrésben,de mindegyikben lecserélték az olajat.Gondolhatod, nem kis költség volt,és azért tették, mert valahol 'csak megnyílt' az ellenállás,de hála a magasságosnak, nem robbant föl,és nem volt tűz.

A fotókat fölrakó kollégát kellene meginterjúvolni,hogy mi volt előbb' a tyúk, vagy a tojás'(egy bejövő zárlat, vagy csak a durranás)
szia
Előzmény: Atis57 (1856)
Vendégsín Creative Commons License 2010.01.27 0 0 1857
Nem a harmadik eset: mitől, s miért.

Nos, erre egyhamar nem igen lesz válasz...
Előzmény: Atis57 (1856)
Atis57 Creative Commons License 2010.01.27 0 0 1856
Szia!
Nem a harmadik eset: mitől, s miért.
a nagyon régieken még láttam Bucholz-ot........
illetve a megszakitó 10A és 30sec volt állitva.......
De ez már a szabadtéri rövidre záró szakaszolós..
Középfeszültségű berendezésből csak áramváltót nem láttam "szétesve"...
Előzmény: Vendégsín (1855)
Vendégsín Creative Commons License 2010.01.26 0 0 1855
érdekelne

A robbanása, vagy a szerepe?
Előzmény: Atis57 (1854)
Atis57 Creative Commons License 2010.01.26 0 0 1854
Szia+
érdekelne --ha többet is irnál erről. köszi...
Előzmény: feri976 (1853)
feri976 Creative Commons License 2010.01.26 0 0 1853

Pestszentlőrinc Alállomás 2010. 01. 25.

Próbaellenállás robbanás.

 

Törölt nick Creative Commons License 2010.01.18 0 0 1852
:-( Pénz és/vagy akarat, ugye?
Előzmény: Vendégsín (1851)
Vendégsín Creative Commons License 2010.01.18 0 0 1851
Mind a négy vágányon tömegesen van sok éve (vágányszabályozásnál) leszerelt és lelopott védőföldelés. Sajnos az adott területen ez megszokás lett...
Előzmény: Törölt nick (1846)
Infós Creative Commons License 2010.01.18 0 0 1850
Szimmetrikus szigsín esetén is?
Előzmény: ROCOman (1849)
ROCOman Creative Commons License 2010.01.18 0 0 1849
Ekkora vasdarabot, mint ez a híd is több helyütt is (legalább a két végén) összekötik a sinekkel.
Előzmény: Törölt nick (1846)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.13 0 0 1848
Akkor lehet, nem ártana szólni az illetékeseknek. Majd a rákosi fszt.-nek jelzem, biztos tudja, kihez tartozik.
Előzmény: educator (1847)
educator Creative Commons License 2010.01.13 0 0 1847
Megfelelő körülmények között kellemetlen érzésben lehet része annak, aki a földeletlen fémalkatrészhez ér...
Előzmény: Törölt nick (1846)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.13 0 0 1846
Uraim! A képen látható hiba (földelés hiánya) mennyire veszélyes?

Kőbánya-felső - Rákos, felső pálya, bal vg.
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2010.01.09 0 0 1845
Akkor ő nem kapott modernizációt? Ő most merre van, selejt lett?
Előzmény: Dr SX (1844)
Dr SX Creative Commons License 2010.01.09 0 0 1844
Nem DMM 3677, hanem Dm 3677
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2010.01.07 0 0 1843
"Régi DMM 3677..."

Ő megvan még? Mert eddig soha sehol nem találtam róla adatot. Őneki is Rákos a telephelye?

Illetve akkor rákérdezek, hogy az alábbi DMM sorozatú járműveken kívül melyek azok a DMM-ek, amik Rákos honállomásúak?
3650, 3652, 3654, 3658, 3659

Gyűjtögetem össze ezeket a masinákat / a honállomás azért kell, hogy merre keressem őket/, és rengeteg DMM és FJ hiányzik még a listámból, amiról semmilyen adatot nem találtam itt a neten.
Előzmény: V.F.É.F. (1842)
V.F.É.F. Creative Commons License 2010.01.07 0 0 1842
A képeken a Vasútvill Kft  felsővezeték építési részlegének munkagépei láthatóak DMm3650;DMm3652;DMm3658;FJ210;a régi Dm 3677;és a valamikori NDK-ból beszerzett Dmz-02;valamint a betonozó vonat darú egysége látható a Székesfehérvár-Szombathely vonal villamosítása idején,Devecser,Szentgál és Várpalota állomásokon !
Előzmény: Tősgyökeres szentesi (1841)
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2010.01.06 0 0 1841
A képeken levő járművek pályaszámaira kíváncsi lehetnék? Hol készültek a képek?
Előzmény: Dr SX (1840)
Dr SX Creative Commons License 2010.01.06 0 0 1840

Küldök egy pár képet az új év alkalmából

 

 

 

Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2009.12.24 0 0 1839
Persze, itt van a kerben egypár...:)
Pontatlanul fogalmaztam, a járműgyűjteményem természetesen csak fotókon van meg.
Előzmény: Infós (1838)
Infós Creative Commons License 2009.12.24 0 0 1838
Hazatoltál egypárat? :)
Előzmény: Tősgyökeres szentesi (1837)
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2009.12.24 0 0 1837
Egy másfajta reakció tőlem: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok a felsővezeték - szerelőknek. Itt is megköszönöm azon dolgozók készséges segítségét, akik lehetővé tették idén is a felsővezeték - szerelő motoros jáműgyűjteményem bővülését.
Előzmény: Luska (1836)
Luska Creative Commons License 2009.12.24 0 0 1836
Tisztelt Felsővezetékes Kollegák!

Mint azt talán már hallottátok a Vasútvill Kft. vezetésével folytatott bértárgyalások nem hoztak eredményt. Sőt! Várhatóan jelentős mértékű megszorítások vannak kilátásban mind a bérek, mind pedig a béren kívüli juttatásokat illetően.

Nem hagyhatjuk, hogy a szakmát és minket dolgozókat így megalázzanak!

Ötleteket, javaslatokat várunk arra vonatkozóan, hogy miként juttassuk el a nemtetszésünket a tisztelt vezetőségnek.

Dolgozzunk ki egy figyelmeztető munkabeszüntetést, alakítsunk egy kifejezetten vasúti erősáramú dolgozókat képviselő szakszervezetet.

Várom a reagálásokat!

balatonperes Creative Commons License 2009.12.14 0 0 1835
Valakit érdekelt a közelmúltban,hogy milyen fesz. és áramok szaladgálnak,ha nem is a 100as vonalon,de a felsővezetéken.
Íme:





ÉS akad benne dupla-Flirt is, aki nem tudja,hogy mit kell a fázishatáoknál csinálnia.

Vendégsín Creative Commons License 2009.12.06 0 0 1834
Nem, a szlovák vasút 363-as sorozata, néha Hidasnémetinél belép azon belül is a hálózatunkra.
Előzmény: BbojsziI (1820)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.06 0 0 1833
'No akkor a védelem a DTRV-EP2 ? '

Igen, a védelem DTRV, azaz 'digitális transzformátor védelem'.
Egyik emelet a DTRV a másik a DTD.
Előzmény: BbojsziI (1831)
BbojsziI Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1832
Vagy inkább a DTD-2 és azon a Delta I világít???
BbojsziI Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1831
No akkor a védelem a DTRV-EP2 ?
Melyik az led amelyik világít??
balatonperes Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1830
ha van kérdés, meg ha tudom a választ,vagy legalább sejtem. De most inkább elvonulok,más dolgom akadt.
Előzmény: Infós (1829)
Infós Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1829
Jelen esetben? Fogalmam sincs. Azt hittem, hogy én kérdezek, és te válaszolsz. :P
Előzmény: balatonperes (1828)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1828
És mire van még szükség, amit érzékelni kell,jelen esetben?
Előzmény: Infós (1827)
Infós Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1827
Köszi szépen a választ!

"Érzékelni feszültséget és áramot szoktak."
Szoktak, meg amire szükség van ezen kívül, azt is. :)
Előzmény: balatonperes (1826)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1826
NASA! Hol van hozzánk képest.Ők legalább kiderítik,hogy mi ,miért történt, nem úgy ,mint nálunk.

Érzékelni feszültséget és áramot szoktak. Ezen trf. védelem a vonal védelem fedővédelmeként és tartalékvédelmeként is funkcionál.A vonaliban is benne lévő impedancia védelem a trf.védelemben is benne van, és ez jelez.(más áram,idő,karaktersztika beálltása van, ezért jelez, de kioldást ebben az esetben nem ad, de adhat,ha szükséges)

Előzmény: Infós (1825)
Infós Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1825
Mégis, mit érzékel? A meddő igényt? Vagy mit?
Ha NASA-titok, akkor mondd azt léci..
Előzmény: balatonperes (1824)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1824
Ez egy transzformátor védelem, aminek egy bizonyos funkcióját ellátó része érzékeli az ilyen és hasonló gépek közlekedését. ÉS egy piros LED világít,ha érzekelt ezt/azt.
ennyi
Előzmény: Infós (1823)
Infós Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1823
Ez a bizonyos védelem ez milyen védelem?
Előzmény: balatonperes (1822)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1822
A nálunk beépített bizonyos védelem észreveszi a közlekedásüket. Ebből tudjuk,hogy a hálózaton vannak. ÉS mi vettük a fáradságot, valamikor régen, ráérdeklődtünk,hogy mi mozgás van, és ők is kint voltak.
Előzmény: BbojsziI (1821)
BbojsziI Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1821
Miböl látszik a cseh gépek és a csauruszok jelenléte?
A 481 -esek tudnak szép teljesítménygörbéket rajzolni és most már nem csak arról lehet rájuk ismerni hogy nem veszik ki a megszakítót fázishatárnál.
Előzmény: balatonperes (1812)
BbojsziI Creative Commons License 2009.12.05 0 0 1820
A pershing az a Floyd 450 -ese lenne?
Előzmény: Vendégsín (1819)
Vendégsín Creative Commons License 2009.12.03 0 0 1819
Laminátka, Gorilla, Pershing vontatás nélkül bekapcsolt főmegszakítóval tudja várni a vonalfeszültség visszatérését és egyiknek sincs (váltakozó feszültségen) túlfeszültségvédelmi reléje.
Előzmény: Törölt nick (1816)
Vendégsín Creative Commons License 2009.12.03 0 0 1818

beírhatnád ide valamennyi mávnál használatos villamos vontatójármű legkisebb és legnagyobb feszültségértékét,ahol még bent van a főmegszakító.

Nincs értelme, a korábbi részletezés szerinti határok a mértékadóak, továbbá:

- a járműveken a vonalfeszültségmérő műszer csak saccoló,

- többségük ugyan 17.6 kV-ig bekapcsolva marad, de 20-21 kV alatt már menni alig akar (a jó V 43 a kivétel),

- a felső határértéknél, 29,5 kV-nál történő kikapcsolás a V 63, V 46, meg a visszatápláló fékezésre képes járművek tudománya csak, ezeknél lehet fékteljesítmény korlátozás - vontatási nem - 27,5 kV felett.

Előzmény: balatonperes (1817)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.03 0 0 1817
Köszönöm a választ.
De ha így benne vagy ezen kVokban akkor beírhatnád ide valamennyi mávnál használatos villamos vontatójármű legkisebb és legnagyobb feszültségértékét,ahol még bent van a főmegszakító.
Megspórolsz nekem 1-2 telefont.(nem mintha nehezemre esne)

Üdv.
Előzmény: Vendégsín (1815)
Törölt nick Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1816
Laminátka és Gorilla ilyen?
Előzmény: Vendégsín (1810)
Vendégsín Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1815
FLIRT nevezetű motorvonat milyen min és max határok között képes 'dolgozni'

A gyári leírás szerint a névleges teljesítménnyel 25 és 27,5 kV között, csökkentett teljesítménnyel 19 kV alsó, illetve 29 kV felső határig működőképes, a védelmi lekapcsolások ezen értékek alatt, illetve felett történnek meg.
Előzmény: balatonperes (1812)
Infós Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1814
félOFF
Számomra csak egy évszak a sok közül. :)
félON
Előzmény: educator (1809)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1813
A kétszeri megjelenés nem az én 'bűnöm', de vállalom.
balatonperes Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1812
Köszönöm a 'szakmai továbbképzést'.
A bejegyzésedből az azért nem derül ki,hogy az YCbCr topiktárs által vezetett FLIRT nevezetű motorvonat milyen min és max határok között képes 'dolgozni', tehát bent marad a főmegszaktó.

Csehszlovák gépek:majdnem minden egyes közlekedéséről 'kapunk infót' a védelmen keresztül. De az MMV által használt Román villanygép 'szintén zenész' a felsővezetéki hálózaton. Le se tagadhatják a közlekedésüket.

Felénk nem 'divat' 27,5kV-tól magasabb feszültséget kiadni a felsővezetéki hálózatra,(ki tudunk adni,ezzel nincs gond) és mint írtam,a nálunk lévő ITSZ(igaz,így még nem neveztem meg) 'hibajelzése'/figyelmeztető hangja már 27,5kVnál jelez, és egy idő után jelentősen idegesítően hat.

Előzmény: Vendégsín (1810)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1811
Köszönöm a 'szakmai továbbképzést'.
A bejegyzésedből az azért nem derül ki,hogy az YCbCr topiktárs által vezetett FLIRT nevezetű motorvonat milyen min és max határok között képes 'dolgozni', tehát bent marad a főmegszaktó.

Csehszlovák gépek:majdnem minden egyes közlekedéséről 'kapunk infót' a védelmen keresztül. De az MMV által használt Román villanygép 'szintén zenész' a felsővezetéki hálózaton. Le se tagadhatják a közlekedésüket.

Felénk nem 'divat' 27,5kV-tól magasabb feszültséget kiadni a felsővezetéki hálózatra,(ki tudunk adni,ezzel nincs gond) és mint írtam,a nálunk lévő ITSZ(igaz,így még nem neveztem meg) 'hibajelzése'/figyelmeztető hangja már 27,5kVnál jelez, és egy idő után jelentősen idegesítően hat.

Előzmény: Vendégsín (1810)
Vendégsín Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1810
A különféle 25 kV névleges feszültségű villanylovak esetében a vezérlés által figyelt delejminimum - járműtípustól függően - 17,6 és 18 kV közé esik.

Az előbbi értékek alatt a főmegszakító a jármű berendezéseit lekapcsolja a hálózatról. Vannak olyan mozdonyok (a csehszlovák eredetűek) is, amelyek 3-5 MVA teljesítményű trafói a hálózatra kapcsolva maradnak 0 kV feszültségnél is, ha nincs vontatásra kapcsolva a jármű. A plafontapasztói vélemény szerint ezek sem zavarják a zárlatkorlátozó automatika működését.

A felsővezeték feszültségének felső határát nem minden járművön figyeli a járművezérlés. Ha van aktív túlfeszültségvédelem, az 29 és 29,5 kV között kapcsolja le
jármű berendezéseit.

A felső határ a tetőn levő 30 kV-os túlfeszültséglevezető. Ő különféle karakterisztikájú lehet, gyártófüggően, 40-55 kV közötti lökőfeszültségre kihegyezetten.
Előzmény: balatonperes (1807)
educator Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1809
A nyár nem szezon?
:)
Előzmény: Infós (1800)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1808
A fejállomást arra értem,hogy ott állnak bent nagyobb számban olyan szerelvények,melyeknek segédenergiára van szükségük.(amíg nincs rajtuk vontatójármű)
És igen, tényleg egyre több az ilyen jármű, ami szerintem nem baj,hanem jó dolog.
Ennyi
Előzmény: Infós (1806)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1807
HA gondolod, rákérdezhetek,hogy mennyi a min/max amin még hajlandó dolgozni, és nem esik ki a főmegszakító.(gépkönyvetek nincs,úgy egyszerűbb lenne)

De felénk akkor sem divat 28kVot kiküldeni,pláne úgy,hogy 27,5kV elérésekor már 'picit idegesítő' hangjelzésünk van. Próbáljuk tartani a 26,5kVot, a 700A terhelésnél is, meg a 0-150A nél is.

(küldtem emilt!)
Előzmény: YCbCr (1804)
Infós Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1806
"Nem csak 'fejállomások' vannak."
Nem azt mondtam, hogy csak fejállomások vannak. Csupán annyit, hogy egyre több az ilyen jármű.
Előzmény: balatonperes (1802)
Luska Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1805

Jómagam pedig a Vasútvillamosító Kft. Dél-keleti régió létszámát növelem. :-)

 

Előzmény: Air-wire (1784)
YCbCr Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1804
Ez 29-én történt (keddi nap).
A vonafeszmérőn 29 kV-ig van a zöld csík (mint látható), gyanítom felette nem is hajlandó bekapcsolni és/vagy ha eléri, kikapcsol.
Mintha már néhányszor lett volna ilyen magas, csak legfeljebb azért nem figyeltem fel rá, mert alállomásonként más a vonalfesz... a fővonalon haladáskor meg nem tűnik fel különösebben (hacsak nem szól bele a fékezésbe).
Általában Flirttel vagyok, eddig a szélső értékeket szerencsére nem sikerült első kézből megtapasztalni. (Az alsó határ érdekes lehet, létezik, hogy 17 kV-ig működjön a gépezet?!)
Előzmény: balatonperes (1803)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1803
Hétköznap volt ,vagy hétvége? A beérkező 120kV is ingadozik elég sűrűn, delelőtt/csúcsban kevés , emelni kell a trafón, délután, este,éjjel meg visszavenni.

Sajna,ha automatán van a berendezés(trf), csinál olyat(felénk!),hogy fölfele fölszabályoz, de le már elfelejti visszavenni a fokozatot,de jelezni jelzi,hogy sok a kimenő fesz.

A főmegszakító kiesési fesz.értéke már 'nagyon durva' lenne vonali feszültségnek.

Ennyi. Nyugodtan jelezd a FET vagy az aláll. felé a dolgot.

további jó vonatozást

(általában FLIRtös vagy?)
Előzmény: YCbCr (1801)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1802
Vidéken még nincs mindenütt olyan jármű, aminek igénye lenne a 'segédenergiára', fűtéshez-hűtéshez. Nem csak 'fejállomások' vannak.

A régi elővárosi szerelvényeket (felénk) elég sűrűn a saját gépe fűtötte. A FLIRT is egész éjszaka a 'vezetéken lóg',hogy fűtsön/hűtsön.
Előzmény: Infós (1800)
YCbCr Creative Commons License 2009.12.02 0 0 1801
Másik gépen nem néztem, de estefelé már csak 27.5 kV körül volt :)
El tudom képzelni, hogy valamennyit csalt felfelé, nem szokott ilyen magas lenni. Legközelebb kikérem a FET/alállomás véleményét is, ha meg kidobja a főmegszakítót mert túl magas, akkor meg pláne (ilyen mondjuk még nem fordult elő velem).
Előzmény: balatonperes (1799)
Infós Creative Commons License 2009.12.01 0 0 1800
"(...) előfűtő-gépek,mert ezek ugye 'szezonálisak'."
Szerencsére egyre több jármű igényli nyáron is az energiát.
Előzmény: balatonperes (1797)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.01 0 0 1799
Nem néztél meg másik gépet,hogy az is ilyen értéket mutatott-e?

1.alállomás értesítése
2.menetirány értesítése
3.ha egyik sem megy, következő állomáson forgalmász értesítése,hogy szóljon az alállomásra.Pláne,ha a gép is 'sikít',hogy sok a feszkó!

De továbbra is,ha a trafó szabályozható, akkor lejjebb kellett volna 'csavarni' az elektrikusnak a trafó fokozatát.


Előzmény: YCbCr (1798)
YCbCr Creative Commons License 2009.12.01 0 0 1798
Helyszín: Tatabánya (-Oroszlány). Időpont: aznap egész nap.
A magas vonalfesz miatt nem is akaródzott használni a villamos féket a masina.... (Flirt)
Oroszlány felé még hagyján, de a fővonalon kophattak a fékbetétek rendesen.
Előzmény: balatonperes (1794)
balatonperes Creative Commons License 2009.12.01 0 0 1797
A felsővezetéki hálózat 'elvben' soha sincs üresen, mert a segédüzemi trafók mindíg rajta vannak, bekapcsolva, kivéve a téli üzemben használt 'váltófűtő trafók', előfűtő-gépek,mert ezek ugye 'szezonálisak'.

tom00100 Creative Commons License 2009.12.01 0 0 1796

Üdv!

 

Csak egy kis kiegészítés:

Terhelés nélküli, feszültség alatt lévő felsővezetéken is folyik áram.

baktairrrr Creative Commons License 2009.12.01 0 0 1795

Itt is sebesség rekordra készültek?? :)

(na majd ha megy a gigant+3 taurusz próbázni, akkor kell delej :) )

Előzmény: YCbCr (1793)
balatonperes Creative Commons License 2009.11.30 0 0 1794
28,7kV!!??? Szabályozható trf.os alállomáson már illett volna 'belenyúlni' a rendszerbe.

Korszerű iránytástechnikával és védelemmel ellátott szabályozható trf.nál már 27,5kVnál 'sikít' a rendszer,hogy nagy a kimenő feszültség!
Előzmény: YCbCr (1793)
YCbCr Creative Commons License 2009.11.30 0 0 1793
Amikor épp nincs senki. (No de egész nap?!)

Előzmény: gmarc (1791)
csfandras16 Creative Commons License 2009.11.30 0 0 1792
oké köszi erre voltam kiváncsi!
Előzmény: gmarc (1791)
gmarc Creative Commons License 2009.11.30 0 0 1791
Tisztázzuk: az áramra vagy a feszültségre vagy kíváncsi? Mert az áramra kérdeztél, és erre válaszoltak is. A feszültség az névlegesen 25 kV, de ha épp egy Gigant gyorsít 2000 tonnával, akkor leeshet 19 kV köré is, ha meg senki sincs a közelben, akkor 27 kV is lehet.
Előzmény: csfandras16 (1790)
csfandras16 Creative Commons License 2009.11.30 0 0 1790
Hát én arra gondoltam, hogy pl. hétköznap, amikor közlekednek a vonatok, akkor pl.a 100-as fővonal vezetékébe mekkora áram folyik. Szóval a mozdonyok milyen áramot kapnak?
Előzmény: Vendégsín (1789)
Vendégsín Creative Commons License 2009.11.30 0 0 1789

Mo-n a felsővezetékekben pontosan mekkora áram folyik?

Terhelés nélkül 0 amper, zárlat esetén pedig akár több ezer is, attól függően, hogy nagyvasúti, héves, vagy villamos drótjáról van-e szó.

Előzmény: csfandras16 (1788)
csfandras16 Creative Commons License 2009.11.30 0 0 1788
Hali! Lenne egy kérdésem!
Mo-n a felsővezetékekben pontosan mekkora áram folyik?
Kösz!!
balatonperes Creative Commons License 2009.11.30 0 0 1787
" legalább az alapokról"

lemaradt az 'a'
Előzmény: balatonperes (1786)
balatonperes Creative Commons License 2009.11.30 0 0 1786
Vasúti felsővezék-szerelő szaktanfolyam, valamikor régen.

6 hét,(bentlakással, a világ végén!), napi 8*45 perc iskolai óra(360perc=6 óra),heti 4x,= 24 ,és ez 6x= 144 óra plusz a pénteki rövidnapok!

Most meg 94 óra gyakorlattal.Kíváncsi lennék,hogy mit csinálnak a 8 órás gyakorlaton.

Ja, és felsővezeték szerelői/karbantartói tananyag helyett felsővezeték-CSOPORTVEZETŐ anyagot oktattak!

De annaki is örülni kell,hogy indítanak ilyet,mert a kiszervezett cégeknél rengeteg új-felvételes van, akiket szervezetten kellene képezni, legalább az lapokról.
Habár a Barossban nem látok ilyet indítva,mostanság.
Előzmény: Vendégsín (1779)
Air-wire Creative Commons License 2009.11.28 0 0 1785
Akit érdekel a cég annak itt a webcím
BSS 2000 Kft.
Air-wire Creative Commons License 2009.11.28 0 0 1784
Köszönöm a fogadtatást! :)
Hát valóban olvastam egész érdekes írásokat, némelyiken el is mosolyodtam. De nincs ezzel semmi baj.
De ha már ilyen szivélyesen fogadtál kollega, érdekelne hogy melyik céget képviseled, és merre tanyáztok kirendeltségileg. Én a BSS 2000 - Energetikai Szolgáltató Ipari és Kereskedelmi Kft. (aki nem ismerné) Kőbányai kirendeltségén dolgozom mint fv. szerelő.

Luska Creative Commons License 2009.11.28 0 0 1783

Üdv a topikban Kollega!

 

Érdemes benézni néha. Lelkes amatőrök hozzászólásán nagyon el lehet szórakozni!

Olyan sületlenségeket tálalnak tényként, hogy az embernek égnek áll a haja. (nem a nagyfeszültség miatt!)

Viszont érdekes eseteket, töréneteket szívesen olvasok én is.

Jó szórakozást!

Előzmény: Air-wire (1781)
Air-wire Creative Commons License 2009.11.27 0 0 1782
Bocsi a kép lemaradt.
Szakszi
Air-wire Creative Commons License 2009.11.27 0 0 1781
Üdv mindenkinek.
Nemrég bukkantam rá erre a fórumra szörfölés közben. Olvasgattam a hozzászólásokat, és láttam hogy elég széles körben írogattök a felső vezetékes hálózatról és az azt körülvevő dolgokról. Láttam egész érdekes képeket is, olyan dolgokat amivel felsővezeték szerelő létemre még nem találkoztam.
De ha már rátaláltam erre a topicra, akkor időnként én is mutatok majd egy két érdekességet amivel a munkám során találkozok.
Első nekifutásra itt egy kép egy szakasz szigetelőről amit a keletinél található 100 lábú hídnál találtunk ilyen állapotban bejelentést követően. Az érdekesség az, hogy elképzelésünk sincs hogy sikerült ezt az U alakot megformázni, ugyanis áramszedő törés nem volt, és mire kiértünk a helyszínre érdekes módon a vonatnak is hűlt helye lett.
Vendégsín Creative Commons License 2009.11.25 0 0 1780
vasúti felsővezeték szerelő

Innen a "kocsi" lentebb rakandó, így:

kocsi fűtés és világításszerelő képzés
Előzmény: Vendégsín (1779)
Vendégsín Creative Commons License 2009.11.25 0 0 1779
vasúti felsővezeték szerelőkocsi

"Megszerezhető szakképesítés:
• Megnevezése: Vasúti felsővezetékszerelő
• FEOR száma: 7435…05

A betölthető munkakörök megnevezése és végezhető tevékenységek:
A felsővezetéki berendezés építésével, fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos, szakmai felsőfokú és egyéb szakirányú végzettséghez nem kötött munkakörök.
Végezhető tevékenységek: A vasúti felsővezeték építésével, fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatos építési, karbantartási, és hiba elhárítási feladatok.

Megszerezhető kompetenciák:
A célok elérése érdekében a képzés
• biztosítsa az olyan általános és speciális szakmai ismeretek elsajátítását, mely alkalmassá teszi a dolgozót a képesítésüknek megfelelő munkavégzésre,
• mélyítse azokat a személyiségjegyeket, amelyek a szakmában nélkülözhetetlenek (pl: pontosság, precizitás, felelősség vállalás, akaraterő, fizikai állóképesség, önálló gondolkodás, kreativitás, stb.)
• erősítse a munkavállaló rugalmas alkalmazkodó képességét, az új iránti érdeklődését, a gazdaságosságra való törekvését, továbbképzési igényét.

A képzésben való részvétel feltételei:
• 8 általános iskolai végzettség,
• gyakorlati idő: felsővezeték szerelő munkakörben eltöltött legalább 0,5 év.

Tervezett képzési idő:
86 elméleti óra + 8 gyakorlati óra, összesen 94 óra."



fűtés és világításszerelő képzés. .

"A megszerezhető szakképesítés:
• jármű villamossági szerelő
• Hozzárendelt FEOR szám: 7442

Betölthető munkakörök:
• jármű villamossági szerelő

Megszerezhető kompetenciák
_ a szakma tantárgyai alapozzák meg a vasúti kocsik fűtés, világítás elméleti ismereteit,
_ fejlessze a tanulók szakmai látókörét és logikai készségét,
_ fejlessze tovább már ismert műszaki alaptudást,
_ járuljon hozzá az általános műszaki szemléletmód kialakításához,
_ ismertesse meg a hallgatót a vontatott járművek programjában felsorolt villamos fogalmak, összefüggések, törvények gyakorlati alkalmazásaival,
_ alakítson ki olyan készségeket, melyek segítségével legyenek képesek képzeletük, gondolatuk, által adott kapcsolatok rajzi megjelenítésére,
_ nevelje a műszaki életben elengedhetetlen belső igényességre, önfegyelemre, lelkiismeretes és felelősségteljes munkavégzésre,
_ fejlessze a problémamegoldó készséget,
_ mutasson rá az adott feladatok többféle gyakorlati megoldás lehetőségére, a felkínált önellenőrzések fontosságára,
_ mélyítse el a villamos-gépek készülékek általános ismeretét, működését,
_ alakítson ki olyan képességeket, amelyekkel a hallgatók képesek legyenek önállóan villamos gépek, készülékek szerelésére, azok alapvető villamos mérésinek elvégzésére,
_ készítsen fel egy adott villamos rendszer hibás működésének felismerésére, az estleges hibák okainak számbavételére, illetve a hibák megszüntetésére,
_ fejlessze a hallgatók esztétikai érzékét
_ fejlessze a tanulók folyamatos önművelődési igényét.

A képzésben való részvétel feltételei:
• Iskolai végzetség: Szakirányú szakmai érettségi
• Szakmai előképzettség: államilag elismert fémipari szakmunkás bizonyítvány
• Egészségügyi és munka- alkalmassági feltételek / munkaköri alkalmassági vizsga/

Tervezett képzési ídő:
• 252 óra, 162 elméleti óra és 90 gyakorlati foglalkozásokat a kocsijavító telephelyen kell megtartani."


Előzmény: ha4nz (1778)
ha4nz Creative Commons License 2009.11.25 0 0 1778

Sziasztok!

 

Olvastam a baross honlapján hogy létezik vasúti felsővezeték szerelő, és kocsi fűtés és világításszerelő képzés. Ez milyen fokozatú végzettséget ad? okj-s tanfolyam, szakmunkás, technikusi?

Mekkora esélyem lenne ide bekerülni ha eddig egy erősáramú elektronikai technikusival és érettségivel rendelkezem?

Freebob Creative Commons License 2009.11.19 0 0 1777
gmarc Creative Commons License 2009.11.14 0 0 1776
Nem tudom, nekem tökéletesen megkülönböztethető a zöld meg a kék meg a türkiz szín egymástól.
Előzmény: etwg (1774)
bodrostomi Creative Commons License 2009.11.06 0 0 1775

Érdekességek találhatók a Miskolc-Ózd vasútvonal topikjában.

 

 

etwg Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1774
A rossz szinválasztás jelentösen rontja az áttekinthetöséget. Már kezdek vak meg szinvak lenni, a szerkesztök meg boldogok hogy találtak két hasonlos szint (türkisz meg kék, mintha nem lenne még további néhány ezer szinárnyalat). A Rail.Sk utcahosszal áttekinthetöbb.
Előzmény: benbe (1772)
etwg Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1773
A rossz szinválasztás jelentösen rontja az áttekinthetöséget. Már kezdek vak meg szinvak lenni, a szerkesztök meg boldogok hogy találtak két hasonlos szint (türkisz meg kék, mintha nem lenne még további néhány ezer szinárnyalat). A Rail.Sk utcahosszal áttekinthetöbb.
Előzmény: benbe (1772)
benbe Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1772
Kérlek, fejtsd ki részletesebben, hogy mi a probléma a térképpel, szerintem ugyanis rendben van.

Érsekújvár-Zólyom-Besztercebánya 25 kV-nak van jelölve, a Kassa-Hidasnémeti vonalon helyesen a határpontnál van a váltás. Mi a gond?
Előzmény: etwg (1770)
etwg Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1771

ime egy pontosabb és aktuálisabb térkép meg infohalmaz

 

 

RAIL.SK

Előzmény: etwg (1770)
etwg Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1770
Akkor irj ismét lehet, hogy rád hallgatnak....
Előzmény: gmarc (1769)
gmarc Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1769
Hmm... Érdekes, mikor én írtam az OFF Eszék-Vinkovci vonal forgalomba helyezéséről nekik, 3 napon belül kint volt a javítás.
Előzmény: etwg (1768)
etwg Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1768

Pontosan ezen akadtam meg én is, hogy a ZSR már évek ota nem foglalkozik a DC villamositással, miért kellene pont most ezt a rendszert ujra feléleszteni.

 

Már jelezték többen a honlap szerkesztöjének (mert már vagy 3-4 éves a villamositás B.bányáig, de ugy látszik nem történik semmi).

 

 

Előzmény: gmarc (1767)
gmarc Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1767

Akkor légyszíves jelezd a változásokat a honlap szerkesztőjének.

 

Ellenben továbbra sem értem, hogy topiktársunk miért akarja a DC-t Miskolcig húzni, semmi de semmi értelme nem lenne akkor sem, ha a szlovákok mindent DC-vel villamosítanának.

Előzmény: etwg (1766)
etwg Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1766

Elég kár ilyen elavult ismeretekkel traktálni a nagyérdemüt.

 

A déli csapás  (:-) ) már Zolyomig ill Besztercebányáig üzemben van (25kV AC), és, ha lesz pénz, és valamilyen hülye azt nem a szélesnyoimtávra akarja költeni, akkor Kassáig fog menni (Léván, Rimaszombaton át, és már több évtizede fix, hogy 3 kV-s villamostás a multé, uj pálya csak 25kV AC rendszerrel villamosithato. Sacnál lesz a csatlakozás a DC hálozathoz. 

Előzmény: gmarc (1765)
gmarc Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1765
Előzmény: etwg (1763)
Atis57 Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1764

Szia!

 Néhányszor voltam Kassán vonattal --s szemre inkább 3kV -nak tünt a szigetelőkből itélve......

 nagyon nem izgatott ,hogy ők mivel vontatnak ....

Előzmény: etwg (1763)
etwg Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1763

A kassai kapcsolat még lehetett 3kV DC, de azota már majdnem megtelt vizzel a Fekete tenger.

Közben ugyanis már azon elmélkedik néhány bennfentes, hogy teljesen meg kellene szüntetni a 3 kV DC rendszert, és a szlovákiai déli csapás meg soha nem volt egyenáramu (Pozsony - Zolyom - Kassa már ahol log valamilyen drot).

 

Ezért nem értettem hogy miböl következtettél ilyesmire.

Előzmény: Törölt nick (1757)
Atis57 Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1762

Szia!

 Csak nem a III birodalmi gépeket ?- Persze "szigorúan ellenőrizve"??

Előzmény: gmarc (1761)
gmarc Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1761

Jó. Én inkább német mozdonyokat szeretnék, német kocsikkal.

 

Ez nem így megy. A szlovákok valamiért cserébe jönnének át (ha lenne nekik annyi felesleges gépük). Cserébe küldeni kellene nekik valami gépet. Náluk járassunk Pozsony körül Szilit? Kiröhögnek. Csörgőt a hegyekben? Kiröhögnek...

Előzmény: Atis57 (1760)
Atis57 Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1760

Szia4

 szerintem 1se , hacsak a 1047 nem tudja....

 De szlovák kocsi, szlovák mozdony , szlovák személyzettel  , menetrend szerűen???

 Akkor már miért ne?!

Előzmény: gmarc (1759)
gmarc Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1759
A MÁV-nak hány darab 3 kV DC feszültséggel üzemelő mozdonya van szerinted?
Előzmény: Törölt nick (1757)
Atis57 Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1758

Szia!

 szoktam látni szlovák személyzetű tehervonatokat arra kószálni......állitólag olcsóbb nálunk vinni mint náluk????

Előzmény: etwg (1756)
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1757
Hááát arrafelé minden előfordulhat, azután, hogy a Miskolc-Kassa vonalon a 3kV DC-t az országhatáron váltja fel a 25kV 50Hz. Így Hidasnémeti és Kassa között kizárólag kétáramnemű mozdonyok vontathatnak. Én nem értem, hogy miért nem lehetett egyenárammal villamosítani Hidasnémetiig? Persze lehet, hogy volt valami nyomós oka a dolognak.
Előzmény: etwg (1756)
etwg Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1756
Na ezt honnan vetted, hogy 3000 V DC -vel???????
Előzmény: Atis57 (1755)
Atis57 Creative Commons License 2009.10.29 0 0 1755

Szia!

 milyen célből?-- esetleg 3000 V DC vel??

 valaha kétvágányos volt -ma már 1!! de ez még tovább is fejlődik -1 se_?!!!

Előzmény: Törölt nick (1754)
BbojsziI Creative Commons License 2009.10.23 0 0 1753

48°15.191 É  21° 6.588 K

Legalábbis a Google Föld-ben úgy néz ki mintha itt egy alállomás lenne.

Előzmény: Atis57 (1752)
Atis57 Creative Commons License 2009.10.23 0 0 1752
Sziasztk!
Valaki meg tudná mondani : Encs alállomást hol találom meg ---a helyszinen?Esetleg a NET en?
köszönettel
BbojsziI Creative Commons License 2009.10.05 0 0 1751
Macedón testvérek.
Tamasch Creative Commons License 2009.09.11 0 0 1750

Urak!

 

Valaki tudna nekem küldeni az alábbihoz hasonló olyan nomogramot ami a lengő oszlopokra vonatkozik. X,Y, szélcsend is érdekelne.

Atis57 Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1749
Szia!
igen a Fa trafó érdekelne , csak nem tudtam emailt küldeni . nálam is publikus.
köszönettel.
Előzmény: balatonperes (1748)
balatonperes Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1748
Nem biztos,hogy a leoldás közvetlen villámcsapás következménye. Igen, visszakapcsolunk, vagy kapcsol magától, könyvelünk,hogy' zivataros idő+ villám' és fohászkodunk, hogy ne szakadjon el semmi.

Már a kft-s időben volt, vasút+közúti felüljáró: híd előtti oszlop, közvetlen villámcsapás, szigetelő törés(robbanása),és elvben nem oda kellett volna csapnia, mert volt magasabb pont is, de hát.....

1741 és 1726: ha oktatáson mondták, akkor az úgy is van.Pláne ha a Gysev vagy az osztrák mondta, de üzemi visszavezetésre én keveslem a keresztmetszetet, de lehet.

F.abony/Eger: Ott is ilyen indokot mondottak,hogy jobb+biztosabb visszavezetés, de ez egyéb ok/okok miatt,nem biztosan van így!De fölfele csak csodálkozunk.

egy pl: nálunk a vasajtókra szerelt EPH egy napot nem bírt ki, de az okosok erősködtek,hogy föl kell rakni. Föltettük délelőtt, délutánra lefittyedt(értsd: leolvadt), föltettük megint, szintén zenész.Utána már nem volt fontos fölrakni.

Segédüzem-földelősín és a központi földelőháló csatlakozása közé lehúzott 2x50es alu sodrony egyik szálán 150 A szaladt, a másikon semmi. A villamos mérnök meg a haját tépte, hogy most akkor mi van.

De én nem vagyok szakember, csak egy földi halandó, aki látott és tapasztalt dolgokat, amióta ezt csinálja.

JA,ATIS 57! F.abonyban a 2x6 os trafók közül az egyik 'elsóhajtotta magát', ha érdekel! Tehát a négyből egy halott!

részemről innentől OFF, ha valaki bármire kíváncsi, publikus email

Előzmény: Atis57 (1742)
balatonperes Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1747
Tudós biztosan nem vagyok! Vannak dolgok amiket tudok, ismerek és még több van, amit nem tudok, és nem ismerek.

De egy kicsit ismerem a felsővezetéket.
Előzmény: Luska (1745)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1746

Mondj valami tutit Te is!

Had szórakozzunk, netán tanuljunk valamit.

Előzmény: Luska (1745)
Luska Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1745

Ennyi tudóst egy helyen.

Elég szórakoztató.

 

balatonperes Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1744
Mivel arra nem járok, azért írtam azt amit láttam. Igaz, kb 98ban volt(sőt biztos), mert akkor jártunk a Nagykátai állomásban.

"rosszabbul tűrik"... szerintem egyik sem szereti, mi sem szeretjük, de lehet, az a fránya 3~ jobban vonzza őket.

Előzmény: Atis57 (1743)
Atis57 Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1743
Szia!
"Valahol Jászberény és Nagykáta környékén, áramszolgáltatói terület..."
ilyett több helyen is láthatsz
Ha MISKOLC.: a Ms nyugat --Drótgyár közötti 2X35 kV-s vezeték
régebbi trafóállomások ki/bemenő szakaszai pl: Sr alállomás környéke, vagy mezőkövesd stb...
valamiért az Áramszolgáltatói vezetékek rosszabbul túrik a villámot, gyakoribb a szig. törés!
Előzmény: balatonperes (1741)
Atis57 Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1742
Szia!
hát igen :"Ja, és még valami: nem biztos,hogy a villámcsapás azonnali következménye lesz a felsővezeték szakadása vagy bármi más. Csak gyengül a hálózat, és később, szép csendes időben szakad el, mert pl.kilágyult a TS, vagy az MV,stb."
ezzel nem nagyon találkoztam--illetve nem tudtam összerendelni az ok okozatot
.
amig vasutas voltam addig szinte minden viharban kapot a felsővezeték villámcsapást - a megszakitót visszakpcsoltuk és kb ennyi. ill. megirtuk a jelentést....
nagyon ritka volt a túlfesz lev. szétdurranása , a szigetelő törése --biztos volt de nem azonnal jutott a tudomásunkra...
Előzmény: balatonperes (1741)
balatonperes Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1741
"különösebb problémát nem okoz"

azért én ezt ilyen határozottan nem merném kijelenteni. Láttam már villámcsapácstól szétrobbant szigetelőt, elszakadt vezetéket és egyéb felsővezetéki berendezést.De azok közvetlen villámcsapások voltak(oszlopba,trafóba, megkerülőbe)

És én olyat nem írtam, hogy villámhárító,(etwg írt ilyet) csak azt,hogy nem rossz 'mint' ötlet.De ez fölfűzött érintésvédelem!

Valahol Jászberény és Nagykáta környékén, áramszolgáltatói területen láttam olyan 20-as vezeték, ahol kénytelenek voltak villámvédőt szerelni, mert annyi villámcsapás érte a hálózatot,hogy muszáj volt fölszerelni.

Ja, és még valami: nem biztos,hogy a villámcsapás azonnali következménye lesz a felsővezeték szakadása vagy bármi más. Csak gyengül a hálózat, és később, szép csendes időben szakad el, mert pl.kilágyult a TS, vagy az MV,stb.
Előzmény: Atis57 (1736)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1740

Nekünk még tavaly azt mondták a nagyokosok az okításon, hogy az a vezető az alállomásig fut, ott össze van kötve a föld ponttal és a jobb viszavezetést szolgálja.

 

A fotó a Wulkaprodersdorf-Eisenstadt-Neusiedl am See vonalon készült. E szakasznak 3,6 km-es villamosítását a GYSEV csinálta.

(majd tőlük érdeklődöm e vezeték pontos céljáról)

 

Tápvezeték azért nincs, mert Wulkaprodersdorf-Eisenstadt között van egy rendszerhatár (kialakításásban Flury tipusú szakaszolókkal épített fázishatár). A wulkai végén 25kV, az eisenstadti végén 15kV feszültség lesz.

 

Ennél, az egyébként kiépítésésben ugyanilyen felsővezetéktartó oszlopnál is tápvezetéket említ a szöveg a az oszlop tetejéjén, alatta közvetlenül pedig a földelő vezetéket.

Hogy ez most érintésvédelmi földelés vagy az az alállomáshoz futó üzemi földelés szerves része, azt döntsétek el Ti szakemberek.

 

A Wikipedia egyébként célként említi a villámvédelmet, az érintésvédelmi földelés megszűnésekor esetleges fellépő áramütés veszélyének megakadályozását, valamint a vontatási áramok jobb visszavezetését az alállomáshoz.

Németül tudom csak linkelni, egyikőtök :) ugyis megerősít vagy cáfol. Mindenkinek igaza van? :)

balatonperes Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1739
Biztosan, de nem az a cél.
Előzmény: etwg (1735)
etwg Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1738

Eddig még nem, de az idén (az osztrák meteorologia hivatal szerint) már julius végén elérték az éves átlagot....és egyre több az elektronikával kitömött  járgány, amibe lehet, hogy mégis csak kárt tud okozni...

Amugy a távolság a felsövezetéktöl nagyjában meg is lenne....

:-)

 

Persze csak marhaságokat irok, mert valoban fogalmam sincs, hogy minek az a drot ott.

Előzmény: Atis57 (1736)
Atis57 Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1737
szia!
ha villámháritót csinálnánk belőle AKKOR:
a "védővezetőnek" a két oldalra lefelé 45 fokos terét nevezzük védett térnek. Ebből következőleg a felsővezeték felett lenne célszerű vinni kb 1-3m magasan,
mert gondolom az oszlopot magát nem akarod védeni a villámtól?
Előzmény: etwg (1735)
Atis57 Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1736
SZIASZTOK!
ez a villámháritó ötlet még meg teszik valakinek. Amúgy meg minek ? évente elég sok villámcsapást kap a felsővezeték -de különösebb problémát nem okoz.....
Előzmény: balatonperes (1734)
etwg Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1735

Elhiszem, de sem kinézésre, sem kivitelre, söt funkciora sem térne nagyon el, ha az mégis villámhárito lenne. Igy is ahogyan van elkaphat néhányat...

 

:-)

Előzmény: balatonperes (1734)
balatonperes Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1734
Ötletnek nem rossz, de nem villámhárító!Elhiheted!
Előzmény: etwg (1733)
etwg Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1733
Én is inkább annak hittem vagy villámháritonak....
Előzmény: balatonperes (1732)
balatonperes Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1732
Nagy valószínűséggel nem is az, hanem' fölfűzött érintésvédelmi földelés', mint ahogyan lentebb írtam.

Ezek a vezetékek egy adott ponton biztosan ( de inkább a kezdete és vége) találkoznak a sínszállal, mert bele kell kötni!
Előzmény: etwg (1731)
etwg Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1731

Én nem nevezném ezt a kábelt vontatási áram visszavezetönek, mert arra sem a keresztmetszete sem a bekötése nem utal.

Hogyan kerül oda az áram a sinekböl (az a visszavezetés)?

 

Itt valami másrol lehet szó.

Előzmény: Törölt nick (1725)
balatonperes Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1730
És ez is igaz, amit írtál. Van aki ezt szeretné(és ezt bizonyítja be,hogy ez a jó), van aki írtózik,ahogy írtad.

A baj az,hogy a régi 'nagy öregek', akik elismert szaktekintélyek voltak, már nyugdíjban vannak, jó pár éve.
Hozzánk jó pár (pl. földelőrudat) hoztak tesztelésre, kipróbálásra, de amikor az egyik fajtával fél óra alatt sem tudtunk leföldelni egy felsővez. áramkört,abbahagytuk az egésszel a kínlódást, mert tényleg az volt

(pl:földelés oszlopra, űrszelvény biztosítással, csak a kábel rögzítő, ami erre lett volna hivatott, ezt-mármint űrszelvény biztosítás- nem volt képes megoldani.

De szép volt,jó volt, csak nagyon használni nem lehetett.
Előzmény: educator (1727)
balatonperes Creative Commons License 2009.09.10 0 0 1729
Van olyan egyvágányú pálya, ahol nincs tápvezeték. Ilyen pl: Vámosgyörk-Gyöngyös közötti szakasz is.Gyöngyös mögött már nincs semmi, amit 'mögöttesként' táplálni kellene.

oszlopok teteje: felénk is van olyan szakasz(állomás), ahol a földeléseket nem az oszlopok tövében helyezték el,hanem oszlopcsúcsban fűzték föl. A földön lévőt ellopják, peron van,stb.(nálunk a peron miatt van így kialakítva)

A pörgetett oszlopon nincs végig ' földelési szalag', és a rácsos alja(az oszlopföldelés helyén) nincs összekötve a vágánnyal.Szerintem ez csak fölfűzött érintésvédelmi földelés.(hol fotóztad??)

1726-os bejegyzés már más tészta.
Miskolci területhez tartozó alállomás (Füzesabony), és ha jól emlékszem tavaly került föl az oszlopcsúcsba a 150-es vezeték.Addig nem volt!( Meg is szenvedtek vele a fiúk, mire fölrakták)

Hivatalosan az 'üzemi áram' visszavezetője a vágányhálózat(magyarul a sín).

Valószínű, valami kényszer megoldás, egyéb ok miatt, de ezt csak a kitalálója tudja megmondani,és megindokolni,hogy miért rakatta oda.

(pl. műanyag bevonatú drótkerítésről le kellet szedni a bevonatot, és laposvassal be kellett kötni a földelőhálóba!!)

Előzmény: Törölt nick (1725)
baktairrrr Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1728

Üdv!

Ezt egy kicsit megmagyaráznád? Magamfajta egyszerű halandó (alias: laikus) nem érti a probléma forrását és a megoldást.

 

Előzmény: Törölt nick (1725)
educator Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1727
Egyelőre tervekben létezik, de - tisztelet az egy-két fős kivételnek - a TEB Főosztály E része irtózik tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Ennek ellenére van rá esély, hogy megvalósul.
Előzmény: Törölt nick (1725)
Atis57 Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1726
Szia!
eddig csak Füzesabony alállomás Egri kitápjában láttam iléyet......miért ne lehetne máshol is.
Előzmény: Törölt nick (1725)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.09 0 0 1725

Akkor kérdezek, ha már a képekből nem derült ki számotokra semmi.

 

Van olyan villamosított szakasz, ahol a vontatási áram visszavezetésére külön, az oszlopokon elhelyzett vezetőt (is) használnak? A fotón és az oszlopok tetején elhelyezett kábel ilyen (és nem fénykábel).

 

Tápvezeték? Az meg nincs.

 

 

Előzmény: Törölt nick (1722)
balatonperes Creative Commons License 2009.09.07 0 0 1724
Ilyet nem túl sűrűn jelent be utazó és forgalmi személyzet.

Felsővezetékes vonalbejárás alkalmával illik beírni a kék könyvbe.

Csak akkor lesz P4,ha bejelentik, de ettől fontosabbat sem jelentenek be sokszor.
(pl. kiesett függesztő, de ha nem lóg űrszelvénybe, az is P4)
Előzmény: educator (1723)
educator Creative Commons License 2009.09.07 0 0 1723
"csak esztétikai hibája van...."

Már ha a kígyózást nem befolyásolja.
Első pillantásra 4. prioritásúnak tűnik: nem sürgős.
Előzmény: etwg (1719)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.07 0 0 1722

Magyar szabványú, nyíltvonali villamosítás készreszerelve (igen, nem elírás), néhány érdekességgel.

 

balatonperes Creative Commons License 2009.08.31 0 0 1721

Elviekben a következő felsővez. TMK. alkalmával illene kicserélni.
LEgalábbis felénk cserélnék, az biztos.
Előzmény: baktairrrr (1718)
etwg Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1720
Miért kellene cserálni az esztétikán kivül más baja nincs!
Előzmény: baktairrrr (1718)
etwg Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1719
Miért kellene azt cserélni - csak esztétikai hibája van....
Előzmény: baktairrrr (1718)
baktairrrr Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1718

Üdv!

 

A helyszín Biatorbágy. Az ilyen elgörbült alkatrészeket mikor cserélik?

 

czzf50 Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1717
Igy tolják le a felüljáró alá (ahonnan a kép készült) a munkavezetéket, ha nincs elég hely neki.

Bent Zeg-en mi a helyzet?
Előzmény: Atis57 (1716)
Atis57 Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1716
Szia!
persze állomási szak-t akartam irni --hiszen nincs tartósodrony........
Előzmény: Atis57 (1715)
Atis57 Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1715
Szia4
de esetleg vonali szakaszolás 3 oszlopon?
Előzmény: Atis57 (1714)
Atis57 Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1714
Szia!
miért? A dupla munkavezeték egyenáramon szokásosabb.
a V41 LEO 1150kW-s volt,ez 25kv-n 46A és 16kV-n 72A vonali áramot jelentett.
Előzmény: Rbatka (1712)
baktairrrr Creative Commons License 2009.08.29 0 0 1713
Rbatka Creative Commons License 2009.08.26 0 0 1712
V41-es üzemre készülnek? :-)
Előzmény: Tamasch (1711)
Tamasch Creative Commons License 2009.08.26 0 0 1711

 

 

Zalaegerszeg.

gmarc Creative Commons License 2009.08.24 0 0 1710
Bihać állomáson készült a felvétel. A Zágráb-Novi Grad-Bihać-Knin (-Split) vonalat 1984 és 1987 között modernizálták, és ennek keretében villamosították is Kninig. Ha jól számolom pontosan 4 évig működött a villamos vontatás, mert 1991 nyarán kitört a háború, és a felsővezeték rendszer is áldozatul esett, amit a mai napig nem állítottak helyre, csupán Novi Grad és Blatna között. A többi szakaszon hol van drót, hol nincs, hol csak oszlopok vannak, hol félrehúzott munkavezetékek. Kninben is ugyanez a helyzet. A kép tehát egy új felsővezeték-rendszer 18 éves romjait ábrázolja.
Előzmény: Atis57 (1706)
etwg Creative Commons License 2009.08.24 0 0 1709

Az pálya, ha jol tudom már 140 km/h (160-ra elökészitve), és a dupla vezeték már erre van elökészitve. 

 

(Amugy tegnap jöttem haza a környékröl, de a pálya mellett eltöltött több mint 5 ora - igaz mindig vasárnap - egyetlen vonatot sem hozott össze.. :-(

Előzmény: Dynax5 (1701)
Törölt nick Creative Commons License 2009.08.24 0 0 1708
Viharkár...
Előzmény: Atis57 (1706)
Törölt nick Creative Commons License 2009.08.24 0 0 1707
Viharkár...
Előzmény: Atis57 (1706)
Atis57 Creative Commons License 2009.08.24 0 0 1706
Szia!
szép is, érdekes is,--De ha elmondanád mit fényképeztél le.....köszi..
Előzmény: gmarc (1705)
gmarc Creative Commons License 2009.08.23 0 0 1705
Bihać:

Atis57 Creative Commons License 2009.08.22 0 0 1704
Szia!
köszi -- ezzel is többet tudok.....
DE akkor hogyan hivják a két trafóállomás határán lévő elválasztást?
Előzmény: Törölt nick (1703)
Törölt nick Creative Commons License 2009.08.22 0 0 1703
Üdvözlet!

Attól tartok fázishatárt nem lehet arrafelé fényképezni, ugyanis 3KV egyenáramú a rendszerük.

Üdv
e94
Előzmény: Atis57 (1702)
Atis57 Creative Commons License 2009.08.22 0 0 1702
Szia!
fázishatárt-- alállomást nem fényképeztél?
Előzmény: Dynax5 (1701)
Dynax5 Creative Commons License 2009.08.19 0 0 1701

Hali!

 

Passzolom a kérdést, Trieszt és Velence között készült valahol... :)

-Érzésre max. 120. lehet.

Előzmény: Atis57 (1700)
Atis57 Creative Commons License 2009.08.18 0 0 1700
Szia!
Az alsó képen lévő tartó, milyen sebességű pályán található?
Előzmény: Dynax5 (1699)
Dynax5 Creative Commons License 2009.08.15 0 0 1699

Jóestét!

 

Hoztam szuvenírként 2 képet Olaszországból. :)

 

FV_1.JPG

 

A másik:

 

FV_2.JPG
etwg Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1698
Igen a vagon (majdnem) valamennyi része föld potenciálon van és az utas máshoz nem érhet, igy rea semilyen veszély nem vicsorog,
Előzmény: nobolond (1696)
Infós Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1697
Ugyan én nem értek hozzá, de az elektron akkor indul meg, ha van honnan és van hová, azaz ha potenciálkülönbség van a két véglet között. Szóval elég kis ellenállású, csak ekvipotenciális felületeket megfogva szvsz nem indul meg áram, ergó áramütés nem alakulhat ki.
Előzmény: nobolond (1695)
nobolond Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1696
(Avagy : ebben az esetben Faraday - kalitkaként viselkednek a vagonok ? )
Előzmény: nobolond (1695)
nobolond Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1695
Még vmit : az áramütés két pillanatában a vagonokban lévő utasok nem voltak veszélyben ? ( Esetleg csak akkor, ha éppen a vagon fémrészéhez értek ? )
nobolond Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1694

Nagyon köszönöm mindnyájatoknak ! :)

 

Megint tanultam vmit !

tom sawyer Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1693

Tudtommal indiában is 25kV 50Hz a feszültség. A "gitt egylet" ami a szilit is tervezte oda is konstruált fokozatkapcsolós Si-egyenirányitós mozdonyokat.

 

A levegő átütési szilárdsága kb. 21kV/cm légköri nyomáson. Páratartalom és az elektród alakjának a függvényében változhat.

Előzmény: etwg (1688)
M47-1239 Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1692
Miért van tele a 100-as vonal szlovák felsővezetéktartókkal?
etwg Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1691

A szigetelők felülete gyűrűzött, éppen a kúszóutak növelésének érdekében. :)

 

Én nyilvánvaloan nem a kuszoáramokra, gondoltam, azok egész más tulajdonságokkal rendelkeznek. A kolléga azt kérdezte, hogy miért nem ütött át az áram. Ilyenkor csakis a két polus fizikai távolsága számit.

Előzmény: Infós (1689)
Infós Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1690
Bocsánat, negatív dI/dt-re zárlati védelmet nem méreteznek, elírtam. :)
Előzmény: Infós (1689)
Infós Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1689
Az 1. ponthoz:
A jobb védelmeket meredekségre is szokták méretezni: egy dI/dt értéket meghaladó fel- vagy lefutás esetén ugyanúgy megszólal a védelem, mintha elér egy beállított értéket. Ennek éppen az a lényege, hogy így nem egy kialakult és állandósult zárlati áramot kell megszakítani a maga összes nyűgjével, hanem egy kisebb (hő)terheléssel járó, alacsonyabb értékű áramot. Persze ehhez gyors és pontos védelem szükséges, de pl. az MX/a-k teteje is tudja már. :)

A 2. ponthoz:
Ha jól marokra fogja, akkor az áram hatására görcsbe ránduló izmok miatt nem tudja elengedni a drótot.

A 3. ponthoz:
"(...) nézd meg a szigetelöket, (...)
A szigetelők felülete gyűrűzött, éppen a kúszóutak növelésének érdekében. :)
De hévéknél, az 1000-1100 V-os egyenfeszültségű hálózaton pár centi kell csak az átütéshez: két-három centi felett nem valószínű. (A védőtávolság 0,5-1 méter, hozzáértéstől függően.)

----

A hazai tápok között is van olyan fajta, ami zárlati leoldás után párszor megpróbál visszakapcsolni. Az országos hálózat tápja azt hiszem kétszer próbálkozik, a hévé talán háromszor. A visszakapcsolás oka lehet pl. egy ilyen eset is: a zárlatot okozó elkerült az áramkörből, így nem okoz tartós zárlatot -> a többi fogyasztó hagy üzemeljen tovább.
Előzmény: etwg (1688)
etwg Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1688

1. Nem "érzékelte" a vezetékrendszer már az első áramütéskor, hogy hirtelen "leszaladt az áram" szinte munkavégzés nélkül ?

 

Nem, mert azért az emberi test fogyasztása messza van attól az 1000 Ampertöl, amit a vezetéknek le kell tudni adni, ha az ember helyett a mozdony vezeti le az áramot.

 


2. Gondolom az áramütött már az első áramhatás után kényszerűen elengedte a munkavezetéket, így nem hinném, hogy mégegyszer, újból megfogta volna - pláne, ha eszméleténél volt még...

 

Nem biztos, hogy elengedte, illetve az elsö áramvezetés a testében ujabb "utakat" égetett az áram számára, igy az könnyebben le tudott futni a testen.

 


3. Hogy lehet, hogy korábban - mikor már régen a védőtávolságon belül volt a felsővezeték még nem csapta meg - csak akkor, amikor már közvetlenül meg is érintette ? )

 

Nem tudom milyen a feszültség Indiában, de még 25kV-nál is kb. 5-15 cm légszigetelés elég  ahhoz, hogy ne üssön át az áram. (milyen a levegö páratartalma stb.) nézd meg a szigetelöket, hogy alig nagyobbak az oszlopokon.

Előzmény: nobolond (1687)
nobolond Creative Commons License 2009.07.26 0 0 1687
LAIKUSKÉNT erről a - szó legszorosabb értelmében megrázó és tragikus videoról szeretnék kérdezni a SZAKEMBEREKTŐL :

Hogy lehet, hogy KÉTSZER ütötte meg az áram a szerencsétlent ?

(Abszolút naív és laikus kérdéseim :

1. Nem "érzékelte" a vezetékrendszer már az első áramütéskor, hogy hirtelen "leszaladt az áram" szinte munkavégzés nélkül ?
2. Gondolom az áramütött már az első áramhatás után kényszerűen elengedte a munkavezetéket, így nem hinném, hogy mégegyszer, újból megfogta volna - pláne, ha eszméleténél volt még...
3. Hogy lehet, hogy korábban - mikor már régen a védőtávolságon belül volt a felsővezeték még nem csapta meg - csak akkor, amikor már közvetlenül meg is érintette ? )
Előzmény: 023 as (1659)
Vendégsín Creative Commons License 2009.07.21 0 0 1686
Zöldek:

Infós Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1685
"A zöldekkel az a gond, hogy nem az eszük, hanem az érzelmeik irányítják őket..."
Azért ne általánosítsunk! :)
A nagy részük értelmes és belátja a határokat. A maradék kisebbség meg hangos..

"Most tudományosnak akarsz tűnni azzal, hogy így írod le, hogy itt nagyságrendekkel nagyobb a veszteség? :)"
Igen. :)
Előzmény: D55 (1683)
etwg Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1684

Mármint hol?

 

 

A saját "erömüvemen". A villanyt ugyanis beadjuk a hálozatba, azaz a villanyora azt mutatja amit átadunk.

Előzmény: D55 (1683)
D55 Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1683

Infós: Csak az eldisszipált teljesítmény is más prefixummal jelentkezik...
Most tudományosnak akarsz tűnni azzal, hogy így írod le, hogy itt nagyságrendekkel nagyobb a veszteség? :)
 
Aztán, jópár évvel később le akarták csapolni, a zöldek meg tiltakoztak, hogy "na de hát ez itten természetes (sic!) élővilág!"
A zöldekkel az a gond, hogy nem az eszük, hanem az érzelmeik irányítják őket...

etwg: Csak nem gondolod, hogy majd egyenáramu motorral meg egy AC generátort fognak meghajtani?

Ilyet azért nem gondolok :)

 

Az utobbi 5 év ezt mutatja, évente kb. 2-5%-l több villany megy a hálozatba nálunk. ès az csak azért lehet mert az elemek több villanyt termelnek.

Mármint hol?

Előzmény: Infós (1681)
etwg Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1682

Az hogyan működik?

 

Több rendszer van, a szélkeréknél változtatják a lapátok szögét, a viziturbinánál meg a rákerülö viz mennyiségét....Ilyen kérdéseket már a 200 éves malmokban is meg kellett oldani, és meg is oldották.

 

 

Inverterre gondolsz?

 

Csak nem gondolod, hogy majd egyenáramu motorral meg egy AC generátort fognak meghajtani? Manapság még a nagyvasuton is inverterekkel dolgoznak, és eddig semmi baj nem volt velük (nekünk csak 5kW-s van...).

 

Ez biztos?

 

Az utobbi 5 év ezt mutatja, évente kb. 2-5%-l több villany megy a hálozatba nálunk. ès az csak azért lehet mert az elemek több villanyt termelnek.

 

 

Hát, én erről azért megkérdeznék egy meteorológust...

 

Nyugodtan, de ha pl. egy ország (stb.) területén vannnak széthelyezve a szélerömüvek, akkor az év 365 napjában valahol valami mindig fog menni - mert valahol mindig fuj a szél. (Persze megint elönyben vannak azon országok, ahol több a hegy huzatos völgyekkel - van olyan, hely ahol szinte mindig fuj a szél - pl. HH környékén...)

Előzmény: D55 (1680)
Infós Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1681
"Hát, mivel hőerőművet nem kéne építeni, ugyanis van már belőlük elég... :)"
Aztán a Mátrában mégis felhúznak egy újat. (A mostaniaknak nagyon-nagyon rossz a hatásfoka, igen drágán termelnek + folyamatos a villamosenergia-import-igény.)

"Inverterre gondolsz? Hát, én azért egy országot nem diódákon, meg ilyen kis vacakokon keresztül látnék el árammal, mert attól tartok, hogy nem érné meg :)"
Pedig.... :)
A zárlati áramkorlátozás légmagos fojtótekercseken valósul meg, mondjuk 10 kV-on. Ez a tekercs ugye meddőigényű, tovább rontva az egyébként sem fényes fázisszöget, ezért ellenparalel* kapcsolt tirisztorokkal söntölik ki. Ha zárlat van, akkor a tirisztorokat nem gyújtják, a körben marad a fojtó, ami jó. :)
Van félvezető a nagyfeszes világban, nem is kevés. Csak az eldisszipált teljesítmény is más prefixummal jelentkezik...

*: egyik kedvenc szavam; a másik a "direktbe kapcsolva" kifejezés.

"(...), a vízierőmű árt a klímának, (...)"
Igazából csak a mikroklímának. Ami azért vicces, mert az ember egyébként is igen durván belenyúl a Föld életébe, innentől kezdve nem értem, miért az aggódás. A Földön valaha élt fajok szinte teljesen eltűntek már. Ez, a jelenlegi már a sokadik generáció. Szóval én nem félteném annyira a bolygót.

"Amúgy, a Kis-Balatonhoz mit terveztek?"
Az egész tó egy víztechnológiai cuccos, valami ülepítőféle vagy mi. Aztán, jópár évvel később le akarták csapolni, a zöldek meg tiltakoztak, hogy "na de hát ez itten természetes (sic!) élővilág!"... Rohadtul nem természetes a Kis-Balaton...
Előzmény: D55 (1680)
D55 Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1680

Hernyofan: No de vaj' ezeknek a "készenlétben tartása" mennyi károsanyagot bocsájt ki, amíg máshol pörögnek a szélerőműveink büszkén?
Természetesen semennyit. A gázerőművek azért jók, mert gyorsan be lehet őket üzemelni. Amúgy, ezek a nagyvárosokban akár biogázzal is működhetnének, nem?

Rbatka: Hallottatok már a vízerőmű veszélyforrásairól, és hogy mennyire rossz?
Erre azt szoktam mondani, hogy ha a tüzelőanyaggal működő hőerőmű füstöl, az atomerőmű sugároz, a vízierőmű árt a klímának, a szélerőmű ledarálja a madarakat, akkor találjunk ki jobbat, vagy világítsunk gyertyával...
Elhiszem, hogy sok esetben a vízierőmű sem tesz jót az ottani élővilágnak, de úgy gondolom, hogy ennek a hatása nem hasonlítható össze a CO2-t, SO2-t, NOx-et és még ki tudja mit nem kibocsátő hőerőművekkel.

etwg: Azért ez a késznlétben tartás is egyre kevésbé aktuális, mert a szélerömüvek száma egyre növekszik, igy már akár egymást is tudják tartalékolni
Hát, én erről azért megkérdeznék egy meteorológust... :)
 
Naná, ugy mint a szélkerék, de erre már 100 éve van megoldás, és semmi vész, ugy hivják, hogy vezérelt turbina.
Az hogyan működik?
 
Ez tévedés, a DC/AC átalakito akkor a mint egy cipösdoboz és váltoáramon kivül semmi mást nem produkál
Inverterre gondolsz? Hát, én azért egy országot nem diódákon, meg ilyen kis vacakokon keresztül látnék el árammal, mert attól tartok, hogy nem érné meg :)
 
"Hála" a klimaváltozásnak a napos napok száma egyre több és igy több energát is tud a szerkezet termelni
A napos napok száma egyre több? Ez biztos?

Infós: De jellemzően nálunk inkább az épített környezet szépsége ütné ki sokakban a védelmi relét (vö: bősi vízlépcső, Kis-Balaton, Zengő).

Igen, de mivel ez az újfajta vízierőmű a víz alatt van, nem rombolja a tájképet :)

Amúgy, a Kis-Balatonhoz mit terveztek?

 

Tehát akkor végülis olcsóbbak vagyunk? :)

Hát, mivel hőerőművet nem kéne építeni, ugyanis van már belőlük elég... :)

Előzmény: Hernyofan (1673)
Infós Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1679
"Persze, ott is készenlétben kell tartani hőerőműveket, hogy akkor is legyen áram, ha nem fúj a szél..."

Erre a problémára megoldás szivattyús energiatározó erőmű. Nálunk is felmerült már az építése, de többen fúrták meg a projektet, mint ahányan egyáltalán belegondoltak, mi is ez ( züldektől a lakosokig, képviselőkig, mindenki ). Más országokban elég sok üzemel belőlük.

Én a szivattyús energiatározó erőművet inkább csúcsideji erőműként tudnám elképzelni. Ha sokáig nem fúj a szél, akkor nem tudsz mit csinálni egy idő után. Ez akkor kellemetlen, ha az éjszakai völgyidőszakban nem fúj a szél, mert a reggeli induláskor nem lesz erőművi tartalékod (venni sem lesz honnan, hiszen a szomszéd országokban is reggel van). Ha erre az esetre is építesz egy erőművet, akkor pedig baromi nagy beépített teljesítményed amortizálódik úgy, hogy nem használod.
Előzmény: Hernyofan (1673)
Infós Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1678
"Az gondot okoz? Lehet, hogy ilyenkor nem 50 Hz lenne a frekvencia?"
Gondot biztos okoz, de lehet, hogy a tudomány már régen megoldotta. L. szélerőművek.

"Ha pl. a Dunán lenne egy vízierőmű, ott mi lenne a probléma az ellátásbiztonsággal?"
Nem vagyok benne biztos, hogy minden vízmagasság esetén tudna működni. De jellemzően nálunk inkább az épített környezet szépsége ütné ki sokakban a védelmi relét (vö: bősi vízlépcső, Kis-Balaton, Zengő).

"Tudomásom szerint a szélsebesség Magyarországon még éppenhogy kedvező szélerőművek építésére. Persze, ott is készenlétben kell tartani hőerőműveket, hogy akkor is legyen áram, ha nem fúj a szél..."
Tehát akkor végülis olcsóbbak vagyunk? :)
Előzmény: D55 (1672)
etwg Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1677

Mondjuk, ha befagy, akkor az nem jó...

 

Akkor kell hozni egy nagy darut és kiemelni a jeget mint egy jégkockát....:-)

 

 

ha árad a Duna, akkor gyorsabban forognak a lapátok.

 

Naná, ugy mint a szélkerék, de erre már 100 éve van megoldás, és semmi vész, ugy hivják, hogy vezérelt turbina.

 

Drága, egyenáramot ad, előaállítás környezetszennyező anyagok felszabaduálásával jár.

 

Ez tévedés, a DC/AC átalakito akkor a mint egy cipösdoboz és váltoáramon kivül semmi mást nem produkál (egy kis höt talán). Drága, mert drágára számoljuk - 30 évre, egy átlagos napos napok számára. "Hála" a klimaváltozásnak a napos napok száma egyre több és igy több energát is tud a szerkezet termelni (amik is egyre jobbak, már néha a világos naplemente hatására is látni, hogy termeli az áramot).....

Előzmény: D55 (1672)
etwg Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1676
Sajnos igy általánosan ezt nem lehet megválaszolni, van ahol semmit és beépithetö a természetbe, van ahol kevésbé, ott viszont mindenféle kárt okozhat a talajviz eltünésétöl kezdve a klima megváltozásáig. Sajnos Mo-n ebböl a szempontbol nem optimálisak a lehetöségek (tul lapos az ország, igy nagyon magasra kell emelni a vizszintet)
Előzmény: Rbatka (1674)
etwg Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1675

hogy nem sok a különbség a szélerőmű + gázüzemű készenlét, és a tisztán gázüzemű erőművel való táplálás szennyezése között... Biztosan van valamennyi, de megéri ezt a bonyodalmat?

 

Elgondozhatnál ezért a dolgokon mielött ide ilyen marhaságot beirsz. Ugyan miben szennyezhet egy gázerömü, ha készenlétben áll, azaz el van csukva a gáz?

De valoban egy szivattyus erömü lenne a megoldás (mint az mindenüttt a világban, kivéve a mindig mindent jobban tudo kis hazánkat.).

 

Azért ez a késznlétben tartás is egyre kevésbé aktuális, mert a szélerömüvek száma egyre növekszik, igy már akár egymást is tudják tartalékolni, söt rossz nyelvek szerint ezek a ventillátorok csinálják a többinek a szelet.... :-)))

Előzmény: Hernyofan (1673)
Rbatka Creative Commons License 2009.07.18 0 0 1674
Hallottatok már a vízerőmű veszélyforrásairól, és hogy mennyire rossz?
Előzmény: D55 (1670)
Hernyofan Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1673
"Persze, ott is készenlétben kell tartani hőerőműveket, hogy akkor is legyen áram, ha nem fúj a szél..."

Erre a problémára megoldás szivattyús energiatározó erőmű. Nálunk is felmerült már az építése, de többen fúrták meg a projektet, mint ahányan egyáltalán belegondoltak, mi is ez ( züldektől a lakosokig, képviselőkig, mindenki ). Más országokban elég sok üzemel belőlük.

"ott is készenlétben kell tartani hőerőműveket, hogy akkor is legyen áram, ha nem fúj a szél..."

No én erre lennék kíváncsi igazából. A szélerőművek miatt ugye készenlétben kell tartani hő ( többnyire gázüzemű ) erőműveket. No de vaj' ezeknek a "készenlétben tartása" mennyi károsanyagot bocsájt ki, amíg máshol pörögnek a szélerőműveink büszkén? Mert el tudom képzelni, hogy nem sok a különbség a szélerőmű + gázüzemű készenlét, és a tisztán gázüzemű erőművel való táplálás szennyezése között... Biztosan van valamennyi, de megéri ezt a bonyodalmat?
Előzmény: D55 (1672)
D55 Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1672

Infós: Mi számít környezetbarátnak? A megújuló?

Szerintem igen. Ide tartozik a fa is, kivéve, ha többet vágnak ki, mint amennyit telepítenek, mert akkor nem megújuló.

 

Vagy inkább feladunk egy kicsit a környezetbarátságból, hogy növeljük a rendelkezésre állást és az ellátásbiztonságot, és hogy ne nőjenek az egekbe a villamosenergia árak?

Ha pl. a Dunán lenne egy vízierőmű, ott mi lenne a probléma az ellátásbiztonsággal? Mondjuk, ha befagy, akkor az nem jó...

 

Azaz: ha árad a Duna, akkor gyorsabban forognak a lapátok.

Az gondot okoz? Lehet, hogy ilyenkor nem 50 Hz lenne a frekvencia?

 

Szerintem a napelemeket hagyjuk. Drága, egyenáramot ad, előaállítás környezetszennyező anyagok felszabaduálásával jár. A napkollektor már jobban hangzik, dehát az hőt ad, nem áramot :)

 

Tudomásom szerint a szélsebesség Magyarországon még éppenhogy kedvező szélerőművek építésére. Persze, ott is készenlétben kell tartani hőerőműveket, hogy akkor is legyen áram, ha nem fúj a szél...

Előzmény: Infós (1671)
Infós Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1671
"Pl. egy szélerőművet is?"
Szélerőműnél vagy 10 évig folyamatosan mérned kell a szél irányát és nagyságát. És az így termelt energia nem is adható el mindig, azaz a teljes üzemidőnek csak egy részét tudod kihasználni. Meg nem is telepíthető akárhová. Az atomerőmű meg elférhet akár a föld alatt is. :) (Vagy a világűrben, de ez messzire vezet.)

"És környezetbarát módon."
Igazából ja. Mi számít környezetbarátnak? A megújuló? Vagy inkább feladunk egy kicsit a környezetbarátságból, hogy növeljük a rendelkezésre állást és az ellátásbiztonságot, és hogy ne nőjenek az egekbe a villamosenergia árak?

"(...) az atomerőműnek kellenek a fűtőelemek (...)"
Persze, meg sok ember, aki üzemelteti.
De ettől még mindig szinte fillérekért termel, mindennel együtt. És éjjel nappal azonos teljesítményt ad le (amíg alaperőműként üzemel, az első 40-50 évben), a karbantartások pedig tervezhetőek. (Ugye a kampány végén fűtőanyag-csere etc.).
Az atomerőmű (legalábbis az eddig épült hasadásosok) árát az dobja meg egy kicsit, hogy senkinek sincsen fogalma arról, hogy hová kéne tenni a fűtőelemeket. A világűrbe és a tengerekbe nem teheted, ahogy nem teheted az Antarktiszra sem. Ez az egész világra vonatkozik. Az EU-ban ezen belül az országnak magának _kell_ megoldania a kiégett üzemanyagok tárolását, így az oroszoknak sem adhatjuk már el.
A fúziós erőművek egyelőre csak kísérleti stádiumban léteznek és nem is termelnek több energiát, mint amennyit fogyasztanak.

"(...), hogy nem kell neki nagy esés, csak fel kell szerelni ezeket a lapátokat a vízfenékre."
Na jó, de attól, hogy én lerakok két marék lapátot a sóderágyra, ami felett elhullámzik pár köbméter víz, hogyan lesz áramom? :) Csak kell valami épületféle hozzá. :))
Viccet félretéve: a folyamokkal az a gond, hogy a vízgyűjtő területek hozamától függ az áramlási sebesség és a vízszint is. Azaz: ha árad a Duna, akkor gyorsabban forognak a lapátok. Ez pedig nem mindig jó, éppen ezért itt is 80 vagy 100 évnyi vízjárást kell figyelembe venni, és az ezen időszak alatt mért értékekre méretezni, ami lehet, hogy megdrágítja a dolgot. (Ha az elmúlt 50 évben elhordtak egy hegyet, teljesen megváltozott a patak vízhozama, de neked akkor is a régi, nagyobb szerint kell méretezni.)

"De Te vagy a szakember"
Én ezt nem így látom. :)

Gondolatébresztő: érdemes lenne egyszer kiszámolni, hogy az ebben a pillanatban fellépő 5383 MW villamos energia előállítására (tegyük fel, hogy 42 %-át Paks adja, ezt békén hagyjuk) hány négyzetméter (négyzetkilóméter) napelem vagy hány szélgenerátor kéne. Úgy hiszem, kicsi lesz hozzá az ország beépítetlen területe. :)
(És ha hozzávesszük, hogy a szenes hőerőművek fűteni is tudnak, akkor fellép egy nem is kicsi ellátatlan terület is.)
Előzmény: D55 (1670)
D55 Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1670

Infós: Na ja, erőmet úgyis úgy terveznek, hogy 30 év alatt kb. megtérüljön. :)
Ez biztos? Pl. egy szélerőművet is?

 

A lényeg, hogy megfelelő minőségű delej jöjjön ki a kapcsokon, minél olcsóbban.

És környezetbarát módon.

 

Az atomos hőerőműnél olcsóbbat tudtommal kis hazánkban igen nehéz építeni.

Ezt már én is hallottam, de nem értem: az atomerőműnek kellenek a fűtőelemek, de a vízi-, szél-, nap-, geotermikus, stb. erőműveknek nem kell üzemanyag. Ennyivel magasabb lenne az üzemeltetési költségük?

 

És hová kerülne vízierőmű, melyik nagyesésű folyónkra?

Nem tudom :)

Nagyesésű folyónk tudtommal nem is nagyon van. De ha jól tudom, ennek az újfajta vízierőműnek az (is) lenne a lényege, hogy nem kell neki nagy esés, csak fel kell szerelni ezeket a lapátokat a vízfenékre. De Te vagy a szakember :)

Előzmény: Infós (1669)
Infós Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1669
"Ha a MÁV-nak is lennének saját erőművei, lehet, hogy nem is lenne annyira veszteséges :)"
Na ja, erőmet úgyis úgy terveznek, hogy 30 év alatt kb. megtérüljön. :)

"(...) lapátkerekeket szerelnek a folyó medrébe, ami olcsóbb, mint duzzasztóval."
Azért az elmúlt párszáz évben pár ötlet kialakult már. :)
Elsősorban a vízhozamtól függ, hogy milyen lapátozást érdemes használni, ezt pedig a legkönnyebben duzzasztógáttal tudod szabályozni. A lényeg, hogy megfelelő minőségű delej jöjjön ki a kapcsokon, minél olcsóbban. (Az atomos hőerőműnél olcsóbbat tudtommal kis hazánkban igen nehéz építeni.)
És hová kerülne vízierőmű, melyik nagyesésű folyónkra?
Előzmény: D55 (1668)
D55 Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1668

Ha a MÁV-nak is lennének saját erőművei, lehet, hogy nem is lenne annyira veszteséges :)

 

Csak sajnos itt kevés helyen érné meg vízierőművet építeni, bár, van egy korszerűbb változat (igaz, azt hiszem, még nem nagyon terjedt el): lapátkerekeket szerelnek a folyó medrébe, ami olcsóbb, mint duzzasztóval.

Előzmény: Törölt nick (1661)
Vendégsín Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1667
Népligeti alállomás.
Előzmény: Rbatka (1666)
Rbatka Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1666
Ez tetszik! Hol készült?
Előzmény: Vendégsín (1665)
Vendégsín Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1665
Ezekről a szakaszolókról és hajtásukról mit tudunk?











Törölt nick Creative Commons License 2009.07.17 0 0 1664
viharkár
Előzmény: Törölt nick (1663)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.16 0 0 1663

Üdv!

Ma Nyársapáton a 2. vágány felett .

Atis57 Creative Commons License 2009.06.11 0 0 1662
Szia!
köszi,-ez tetszett.ű
a MÁV és utódiról tud valaki hasonlót??
Előzmény: Törölt nick (1661)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.11 0 0 1661

A múltkoriban volt szó az ÖBB vontatási energia ellátásáról. A kezembe akadt egy kiadvány és egy prezentációs program, ebből idéznék pár dolgot.

 

Az ÖBB a villamos energiát:

- 8 saját vizierőművében állítja elő (15 kV, 16,7Hz)

- 3 partner vizierőműtől veszi (15kV 16,7 Hz)

- 5 frekvencia átalakító állomása van, ahonnan az országos, 50Hz-es hálózatból kap energiát, és ezt 16,7 Hz-re konvertálja át.

 

Az ÖBB

- 850 mozdonyt, 200 villamos motorvonatot

- 930 váltófűtést

- 81 vonatelőfűtő berendezést

- 236 mozdonyrádió és tartalékenergia ellátó berendezést

üzemeltet erről a hálózatról.

 

Az ÖBB tavalyi energiafelhasználása 2 026 321 MWh volt.

Ebből 32,6%-ot állítottak elő a saját erőműveikben, 24,8%-ot a partner erőművektől vettek (ezek vizierőművek), 42,6%-ot pedig az országos hálózatból vettek a frekvencia átalakító telepeken keresztül.

 

2004-2016 között 700 millió €-t invesztálnak az erőműveik további kiépítésésre és modernizálására. Ennek hatására közel 25%-kal tudják növelni a saját erőműveikben megtermelt energia mennyiségét.

 

2020-ra 2,5-3 GWh áramfelhasználásra készülnek fel, a mostani tendenciák ismeretében.

 

Még egy adat. 228 emberrel dolgozik ez a szakágazat.

Törölt nick Creative Commons License 2009.06.11 0 0 1660

Eléggé univerzális járműnek tűnik. (ÖBB) A rádióantenna mellett még szélsebességmérő is van.

 

 

 

 

 

 

023 as Creative Commons License 2009.05.30 0 0 1659
M47-1239 Creative Commons License 2009.05.20 0 0 1658
Köszönöm a választ mindkettőtöknek!
Atis57 Creative Commons License 2009.05.20 0 0 1657
szia!
középfeszültségú oszlop_--De lehet 22 és 35 kV -s is .
Ha nagyon régi épitésú akkor : fehér porcelán szigetelővel 22kV
barna porcelán szigetelővel 35 kV
Ha újabb : na akkor meg kellene vizslatni honnan-hová megy, s kikeresni az áramszolgáltatói térképen.mert ezeken már csak barna porcelán van -kivülről egyforma --persze kézbefogva látszik a súly/méret különbség.
azután lehetne üveg szigetelő is , vagy múanyag is...
Előzmény: M47-1239 (1655)
etwg Creative Commons License 2009.05.20 0 0 1656
Nagyon 22kV-snek néz ki, habár a kisebbik ritkán szokott elöfordulni.
Előzmény: M47-1239 (1655)
M47-1239 Creative Commons License 2009.05.20 0 0 1655

Sziasztok!

 

 

OFF

Ti vagytok az utolsó reményem! A következő képen látható távvezetéktartó oszlopokról kérnék információkat: hány kV-os vezetéket visznek? mi a megnevezésük?

1
etwg Creative Commons License 2009.05.19 0 0 1654
Rákérdeztem, az anyagmegjelölés eléggé kétséges, mert azt mondták, hogy nagyon tiszta réz, néha kadmium, ezüst ill. magnézium hozzáadásával, hogy jobban birja a feszitést. (Ettöl olyan kemény és alig hajlithato.)
Előzmény: etwg (1653)
etwg Creative Commons License 2009.05.19 0 0 1653
A csehek (AZD - Elektroline) keménybronzot használnak.
Előzmény: Atis57 (1652)
Atis57 Creative Commons License 2009.05.19 0 0 1652
Szia!
anyagvizsgálatban nem vagyok jó , a felső vez. szerelő kollégák mindig bronzot mondtak,, elég kemény volt ( nem tudtam belőle TV antennát hajlitani ).
ez amúgy a '70 -s évek közepe....
ezután vezették be a vonal vizsgáló ellenállást (,2500 Ohm olajtartályban.)azzal idétlenkedtünk a LEO-s mv.-k "nagy örömére"-- de mára már elég elterjedt lett.
Előzmény: Vendégsín (1651)
Vendégsín Creative Commons License 2009.05.19 0 0 1651
...bronz munkavezeték...

Biztos?
Előzmény: Atis57 (1650)
Atis57 Creative Commons License 2009.05.19 0 0 1650
sziasztok!
még "fiatal sasként"sikerült leégetni a vonali hoszláncot a helyéről.:mindkettő leszakadt.
2-t párhuzamos vágány ,bronz munkavezeték és acél tartósodrony volt .
a vonali megszakitó 600A re volt állitva -én meg kb. 1 perc alatt 5X visszanyomtam-
(mivel zárlatkeresés lázában égtem )
utána személyes kézfogás és meghallgatás a legnagyobb főnök irodájában.
A másik ilyen esetem A V 41 XXX gép tető lemezét égettem át-áramszedő törés után.
Előzmény: Hernyofan (1647)
Tamasch Creative Commons License 2009.05.19 0 0 1649
educator Creative Commons License 2009.05.18 0 0 1648
Hosszú ideig takarékosságból acél tartósodronnyal készültek a hosszláncok. Aztán sikerült feltalálni a spanyolviaszt - mármint, hogy ha homogén a rendszer, akkor az áramvezetésben nagyjából ugyanúgy vesz részt a munkavezeték és a tartósodrony -, és ismét bronz a hossztartó is...
Előzmény: Hernyofan (1647)
Hernyofan Creative Commons License 2009.05.18 0 0 1647

Egy laza kötés átmeneti ellenállásánál a drót kilágyulhat és a feszítőerő hatására elszakadhat.

 

Értem.

 

Alapvetően logikus a dolog, csak azon gondolkodtam el, hogy ott van a tartósodrony, az is "szállítja" az áramot, így a kettő együtt párhuzamosan talán kibírja - illetve ha jól veszem ki a szavaidból, az esetek többségében ez így is van, de egy esetleges második zárlatot már nem bír el.

 

Akkor lenne viszont egy olyan kérdésem is, hogy van e enne köze a tartósodrony anyagához? Soroksár felé, amikor újjáépítették és villamosították a pályát, az új hosszlánc felszerelésekor feltűnő volt, hogy a sodrony ezüstösen csillog, míg a munkavezeték egyértelműen rézbevonatú. Ebben az esetben valószínűleg a sodrony rosszabbul vezeti az áramot, ugyanakkor most a 100a-n figyeltem meg a felújított szakaszokon, hogy a tartósodrony is réz ( legalábbis rézbevonatú, az biztos ).

 

Van ebben valami rendszer, hogy hol melyiket alkalmazzák, vagy ilyet ne keressek? :)

 

Osztrákoknál figyletem, náluk is "réz minden", illetve az alagutakban elkezdték felszerelni a berlini főpályaudvarban is látható sineket. A Südbahnhof alsó "S-Bahn" szintjén pl. már ilyen van. Vártam, hogy ki fotózza le, és szúrja be ide először, de ezekszerint én fogom majd megtenni...

Előzmény: Vendégsín (1646)
Vendégsín Creative Commons License 2009.05.18 0 0 1646

lehetséges e ilyen eset

 

Lehetséges.

 

Zárlatnál a leoldásig elég nagy áram folyik a vezetéken. (Annak ellenére, hogy korlátozzuk kb. 16 MVA környékén épp zárlati terhelhetőség okán a dróton jelen levő táplálási teljesítményt.) Egy laza kötés átmeneti ellenállásánál a drót kilágyulhat és a feszítőerő hatására elszakadhat.

Tehát nem véletlenül mondjuk, hogy minden zárlati leoldás pillanatnyi hatásán túl borítékolja a későbbi, hosszabb üzemzavar lehetőségét is. 

Előzmény: Hernyofan (1645)
Hernyofan Creative Commons License 2009.05.18 0 0 1645
"Ha a jármű állt, és a szedőn volt ív, akkor szvsz könnyebb lehoznia a drótot, nem feltétlenül kell a munkavezetékben folyó áramnak fűtenie a drótot."

A járművel nyílt vonalon történt ez az eset, és a róla készült fényképek alapján felette a vezeték éppnek tűnik. Ezért kérdezem, hogy lehetséges e ilyen eset, hogy egy rövidzár hatására a vezeték elszakad valahol a betáplálás és a vonat között?
Előzmény: Infós (1644)
Infós Creative Commons License 2009.05.18 0 0 1644
Ha a jármű állt, és a szedőn volt ív, akkor szvsz könnyebb lehoznia a drótot, nem feltétlenül kell a munkavezetékben folyó áramnak fűtenie a drótot.
Előzmény: Hernyofan (1643)
Hernyofan Creative Commons License 2009.05.18 0 0 1643
Üdvözletem az uraknak!

A FLIRT-es topicban felmerült tegnap egy meghibásodás. Ennek kapcsán az eseményt leíró topictárs azt is megjegyezte, hogy a felsővezeték is leszakadt.

Mennyire jellemző az, hogy egy, a járművön keletkező zárlat miatt a felsővezeték is elszakad? Az rendben van, hogy elég komoly áramok indulhatnak meg ilyenkor, de van ideje a munkavezetéknek és a tartósodronynak is úgy átforrósodni a védelem leoldásáig, hogy a "leggyengébb" pontban elszakadnak? Mennyire gyakori hiba ez?
balatonperes Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1642
Köszönöm. Alkalom adtán megkeresem.
Ez elviekben EUs jog-harmonizáció volt?Mármint a változás?
Előzmény: educator (1640)
v43 1020 Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1641
Köszi a választ.:)
Előzmény: BbojsziI (1636)
educator Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1640
103/2003. (XII. 27.) GKM rendelet a hagyományos vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságáról
4. számú melléklet
ORSZÁGOS VASÚTI SZABÁLYZAT
B. A HAGYOMÁNYOS VASÚTI RENDSZER STRUKTURÁLIS ALRENDSZERE
2. ENERGIAELLÁTÁS
2.1. Vasúti villamos felsővezeték
...
2.1.2. Tervezési előírások

A felsővezetéki szerkezetek az országos közforgalmú vasutaknál hosszlánc felfüggesztésűek. Vasútállomások mellékvágányai fölött esetenként tartósodrony nélküliek lehetnek. Peronnal ellátott vonatfogadó és indító vágányok fölött tartósodrony nélküli felsővezeték nem építhető.
...
Előzmény: balatonperes (1639)
balatonperes Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1639
És ennek a pontos leiratát hol találnám meg?(MÁV szabvány,vagy hasonló)
Előzmény: educator (1637)
balatonperes Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1638
Köszönöm, megkaptam
emil ment!!
Előzmény: Törölt nick (1634)
educator Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1637
Meg amiatt, hogy 2003 előtt készült. Azóta peronos vágány fölött tartósodrony nélküli vezeték nem épülhet.
Előzmény: BbojsziI (1636)
BbojsziI Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1636
A c1 rendszerű hoszlánc 40 km/h sebességgel járható. Ott a vonatok úgysem mehetnek gyorsabban. A tartósodrony és a függesztők elhagyása miatt olcsóbb mint B rendszerű hoszláncok. Valószínüleg ezen okok miatt.
Előzmény: v43 1020 (1635)
v43 1020 Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1635
Nem tudja valaki ,hogy a Déliben miért az iparvágánynál szokásos felsővezeték-rendszert alkalmazták?
Törölt nick Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1634

Hol fotóztad?

Egy osztrák faluban, Purbach-nak hívják.

A Fertő-tó nyugati parkvidéket villamosítják ott.

(Képek mennek).

Előzmény: balatonperes (1633)
balatonperes Creative Commons License 2009.05.14 0 0 1633
Szia!
Jók a képek, elküldenéd őket,ha megkérlek?
Hol fotóztad?
"önjáró bizerentyű"- azaz a régi neve: TORNYOS KOCSI.
A régi időkben ennek az elődje volt használva, mikor még tornyos önjáró motorok nem voltak,(orosz DMek,és hasonlók) és csepel-motoros zöld szönyetegek húzták őket ide-oda.

Előzmény: Törölt nick (1632)
Törölt nick Creative Commons License 2009.05.13 0 0 1632

Önjáró, önemeleő, önforgató, 2-3 személyes felsővezeték szerelő bizerentyű.

 

 

balatonperes Creative Commons License 2009.05.04 0 0 1631
SZia!
Mármint az alállomás születésének elejét.....?
Vagy mást?
Előzmény: Atis57 (1630)
Atis57 Creative Commons License 2009.05.04 0 0 1630
szia!
én meg leginkább az elejét láttam....
Előzmény: balatonperes (1629)
balatonperes Creative Commons License 2009.05.04 0 0 1629
Jó estét!
NOs,hogy F.abony az átadásakor milyen volt, azt nem tudom, de utánanézek!

Viszont, jelenleg is négy db 6 MVA-es trafó van beépítve, két mezőben,két trafóalapon,
alaponként 2*6MVA(azaz 12, 'merev párhuzam')
ez megy állandó üzemben, és a másik alapon szintén u.ilyen, de az kikapcsolt!DE bekapcsolható.(szerintem nem tavaly óta, de ennek is utánanézek)

ÉS igen, volt ott 12-es trafó-nem csak tartalékként- tán 1999-ben lett beépítve(+-1év) és üzemben is volt 2002-ig, amikor átvitték Hatvanba, mert onnan elvitték a 12-est felújításra.
Hidd el, ott voltam, amikor az alapra lett emelve F.abonyban, és be lett kötve.Sajna azt már nem láttam, amikor zárlati próbánál elszállt!!
Sőt volt szerencsém hozzá Hatvanban is.
Előzmény: Atis57 (1628)
Atis57 Creative Commons License 2009.05.04 0 0 1628
Szia!
füzesabony az 1958as átadása óta 2X6 MVA -rel ment . a 12es trafót sokáig tárolták a tartalék sinen. (bekötve nem volt),
tavaly bővitették fel 2X 2X6 MVA -re.
Előzmény: balatonperes (1627)
balatonperes Creative Commons License 2009.04.28 0 0 1627
"... a többi úgy ahogy a jelenlegi...."

Szajol, ugyebár most épült át.
Füzesabonyban régen 2*6MVA volt beépítve, kétszeresen. Volt ott 12-es trafó is, de elvitték,tán Hatvanba,még mielőtt Hatvant átépítették, és ott 'kilehelte ' a lelkét.

Hatvanban 2*12MVA van beépítve, az átépítés után.

Ezek a rajzok elég régiek,és nem biztos,hogy a valóságot ábrázolják.

Így hirtelen ennyi jutott...
Előzmény: educator (1593)
Törölt nick Creative Commons License 2009.04.23 0 0 1626

Osztrák oszlop szerelvényezése

 

Osztrák állomási kapcsolókert. (Eisenstadt)

educator Creative Commons License 2009.04.22 0 0 1625
Dunaharaszti-külső-Tököl, az egyvágányú szaksazon :)
Előzmény: czzf50 (1624)
czzf50 Creative Commons License 2009.04.22 0 0 1624
Vastag a tápvezeték. Tököl-Ráckeve?
Előzmény: educator (1619)
educator Creative Commons License 2009.04.22 0 0 1623
Küldjelek valahová, vagy mész magadtól?
:-)))
Előzmény: Vendégsín (1622)
Vendégsín Creative Commons License 2009.04.22 0 0 1622

szigetelő fel sem tűnik

 

Amilyen szar a kép... :-)))

Előzmény: educator (1621)
educator Creative Commons License 2009.04.22 0 0 1621
A két különböző feszültségre gyártott szigetelő fel sem tűnik?
Előzmény: Vendégsín (1620)
Vendégsín Creative Commons License 2009.04.22 0 0 1620

A villámlósvasúti villanykaró, a szerelvényeivel.

(Meg az, hogy nincs rajta nohab... :-))

Előzmény: educator (1619)
educator Creative Commons License 2009.04.22 0 0 1619
Mi a furcsa a képen?









:)
BbojsziI Creative Commons License 2009.04.02 0 0 1618
Jöhetnek a pontosítások! Köszi!
Abony FH , Soroksár Fh helye is csak tippelve van.
1-2-3 Rosz volt a rajz amiröl tippeltem.
Mezőtúr Fh elcsúszott. A műholdképen az új vágányra tettem. Az alállomás jó helyen van jelölve?
Szolnok (Tisza-híd) - Szajol nem ismerem a helyét és nem is tippeltem.
Békéscsabán a Máv trafók is azon a Démász alállomáson vannak ugyan az a helyzet mint Népligetnél.
Előzmény: Törölt nick (1617)
Törölt nick Creative Commons License 2009.04.02 0 0 1617

A térképen elhelyezett adatokhoz egy két adalék:

 

- "Békéscsaba alállomás"

Ez tulajdonképpen az országos hálózat egyik elosztóközpontját jelöli. Tehát nem igaz a megnevezés.

A csabai alállomás (trafók+ kapcsolókert) az gyakorlatilag a "Békéscsaba alállomás kapcsolókert" térképjelölésnél van a vasút mellett.

 

- "Gyoma FH":

1. Gyomán(ál) nincs fázishatár.

2. A feltételezett gyomai fázishatár miért Mezőberény-Csárdaszállás között van?

3. Fázishatár Gyoma-Csárdaszállás között van, a csárdai Bj-től kb. 4-500 m-re. 

 

- "Mezőtúr fázishatár"

Ez miért a szarvasi vonalra került? Nem is villamosított! :)

 

- "Szajol Fázishatár és Delta fázishatár" + "Abony fázishatár"

Ha ezek rajta vannak a térképen, akkor a Szolnok (Tisza-híd) - Szajol közötti fázishatár miért nincs jelölve? 

 

 

 

 

Előzmény: BbojsziI (1615)
Atis57 Creative Commons License 2009.04.01 0 0 1616

Szia!

 Ez tetszik . de nem tudtam bejelentkezve hozzászólni.

 Valaha még 1984 ben,  ezt szorgalmaztuk--de csak meglett!!!

Előzmény: BbojsziI (1615)
BbojsziI Creative Commons License 2009.04.01 0 0 1615

Bolondok napja van!
Mától üzemel a szegedi FET központ.

 

Törölt nick Creative Commons License 2009.03.09 0 0 1614
Törölt nick Creative Commons License 2009.03.07 0 0 1613
Lehet, hogy ITT nagyobb szerencsével jársz, de legalábbis előbb irányítanak szakemberhez.
Előzmény: kprojekt (1612)
kprojekt Creative Commons License 2009.03.06 0 0 1612
OFF

Sziasztok!

Szükségem lenne a trolibusz felsővezeték-rendszeréről néhány adatra csak nem tudom, hogy a megfelelő fórumban járok-e. Amennyiben tudtok segíteni, légyszi jelezzétek! Előre is köszi!

Bocsi az offolásért!

ON
Rbatka Creative Commons License 2009.03.05 0 0 1611
Köszönöm.
Előzmény: Tamasch (1609)
Tamasch Creative Commons License 2009.03.05 0 0 1610
találhatók
Előzmény: Tamasch (1609)
Tamasch Creative Commons License 2009.03.05 0 0 1609

K oszlopállítás:

http://www.vasutvill.hu/gallery/olds/01.jpg

 

G300 (vagy 450) emelése KR oszlopra

http://www.vasutvill.hu/gallery/olds/18.jpg

 

Keleti villamosítása

http://www.vasutvill.hu/gallery/olds/19.JPG

 

Illetve további érdekes képek található a vasutvill honlapján.

Előzmény: Rbatka (1605)
Rbatka Creative Commons License 2009.03.04 0 0 1608
Ez az egész nagyon érdekes :-)
Előzmény: BbojsziI (1606)
BbojsziI Creative Commons License 2009.03.04 0 0 1607
1-2. Csak azt írtam ami valaha a tankönyvben volt nem tudom hogy mi hogyan működik.
3.
Ha Jól sejtem akkor a Köfi-Köfe rendszer előre programozottan és a vonatoknak megfelelően vezérli a térvilágítást.
Előzmény: Rbatka (1604)
BbojsziI Creative Commons License 2009.03.04 0 0 1606
F

F oszlop két mozdonyszini szakaszolóval és egy Fury fázishatár szakasszigetelővel.
A háttérben egy P oszlop.
Előzmény: Rbatka (1605)
Rbatka Creative Commons License 2009.03.04 0 0 1605
Érdekfeszítőbb lenne képekkel :-)
Előzmény: BbojsziI (1603)
Rbatka Creative Commons License 2009.03.04 0 0 1604
Kapcsolóóra?
Amit a vonat vezérel, azt pedig hogyan? Tehervonatnál is kapcsolódik 10 perccel vonat előtt a vonat?
KÖFI vezérli? Automata lesz(tehát végül is a vonat végzi), vagy a táblakezelő?
Előzmény: BbojsziI (1602)
BbojsziI Creative Commons License 2009.03.04 0 0 1603
A Pályafenntartás.... topikos kérdésre válaszolva.

A főbb oszloptípusok: T (tartó), L (lengő), F (feszítő), K (kereszttartó), KR (kereszttartó), MKR, P (pörgetett acél beton)
Ezenkívül még előfordúlnak más egy egy vonalom használt oszlopok mint ahogy már korábban is felmerűlt itt pl. áttört gerincű acél beton oszlopok a 41-es vonalon.
BbojsziI Creative Commons License 2009.03.04 0 0 1602
Hát az iskolában úgy tanúltam hogy: Kapcsolóóra, vagy a vonat vezérli.
Szeged felé úgy tűnik hogy a Köfi fogja vezérelni.
Előzmény: Rbatka (1601)
Rbatka Creative Commons License 2009.02.26 0 0 1601
A "szépet" kikérem magamnak! :-)

Az a kérdésem, hogy az a bizonyos szakaszos térvilágítás hogyan működik, és mi irányítja? Ilyet találhatunk Balatonszentgyörgy környékén, és a 71-es vonalon.
Előzmény: Atis57 (1599)
Törölt nick Creative Commons License 2009.02.25 0 0 1600
Milyen tipusú szigetelőelemeket használtak az átépítés során? :))))
Előzmény: Atis57 (1599)
Atis57 Creative Commons License 2009.02.25 0 0 1599
Szia!
" szép éjszakai kép"--DE MI A KÉRDÉS???
Előzmény: Rbatka (1598)
Rbatka Creative Commons License 2009.02.24 0 0 1598
A képpel kapcsolatban lenne kérdésem, nem tudom, mennyire ON.
(nem az, hogy miért nem világít rendesen a másik)
Atis57 Creative Commons License 2009.02.12 0 0 1597

SZIA!

 köszönettel , megnéztem--nézegetem.

Előzmény: BbojsziI (1596)
BbojsziI Creative Commons License 2009.02.11 0 0 1596
Küldtem!
Előzmény: Atis57 (1595)
Atis57 Creative Commons License 2009.02.11 0 0 1595
szia!
átirtam publikusra........Közönettel .. Atis.
Előzmény: BbojsziI (1594)
BbojsziI Creative Commons License 2009.02.11 0 0 1594
Egy bemutatóbol vettem ki, de nem tudtam használható formára konvertálni úgyhogy maradt pps. Mailban el tudom küldeni, de nem vagy publikus.
Előzmény: Atis57 (1592)
educator Creative Commons License 2009.02.11 0 0 1593
Ezek közül a szajoli még átépítés előtti, a többi úgy-ahogy a jelenlegi állapotot mutatja.
Atis57 Creative Commons License 2009.02.11 0 0 1592
Szia!
milyen térképen, hol lehet megvizslatni? köszi....
Előzmény: BbojsziI (1591)
BbojsziI Creative Commons License 2009.02.11 0 0 1591
Csak tipp volt :)
A térképen sárgával van jelőlve füzesabony 2x6+2x6, Nyékládháza 2x6+2x6 Szerencs 16+6.
Tehát elképzelhető hogy ez a fejlesztések iránya lenne bár a Mezőtúr , Békéscsaba 6+6 -ban nincs sok fejlesztés. Kistelek és Kiskunfélegyháza pedig nincs is így jelölve.
Előzmény: Atis57 (1590)
Atis57 Creative Commons License 2009.02.10 0 0 1590
Szia!
annyira nem , hogy betonozták az alapot --+ az olajfogó medencét is.
Valaha /ma már 25 éve / dolgoztam Fa, Né és Sr alállomásokon - mindegyik 2X6MVA -s volt.
Előzmény: BbojsziI (1585)
Rbatka Creative Commons License 2009.02.08 0 0 1589
Köszönöm.
Előzmény: BbojsziI (1588)
BbojsziI Creative Commons License 2009.02.08 0 0 1588
Google Earth 46°27'38,74" 19°59'07,93"
Előzmény: Rbatka (1586)
Törölt nick Creative Commons License 2009.02.08 0 0 1587

Kisteleken merre van az alállomás?
Szeged irányába ha mégy lefelé, a település után kb.1 km-re a vasút és az E5-ös út között.

 

Van valamilyen gépük, iparvágányuk?

Egyik se.

Előzmény: Rbatka (1586)
Rbatka Creative Commons License 2009.02.08 0 0 1586
Kisteleken merre van az alállomás?
Van valamilyen gépük, iparvágányuk?
Előzmény: BbojsziI (1585)
BbojsziI Creative Commons License 2009.02.08 0 0 1585
Nehéz elképzelni hogy előrelátás miatt került beépítésre a plusz teljesítmény. Nem lehet hogy korábban is 2x6+6 volt csak elvitték javításra a trafókat?
Kistelekre is került még két 6 M-ás csak nem lehetett beüzemelni mert fázist kellene cserélni meg kicsengetni némi pénzt az áramszolgáltatónak a fejlesztésért.
Kiskunfélegyházára ezért nem is érkeztek meg a trafók csak a helyük lett előkészítve.
Előzmény: Atis57 (1584)
Atis57 Creative Commons License 2009.02.07 0 0 1584

Szia!

 mert nemrégen láttam , hogy Füzesabony alállomásra beépitettek + 2db 6MVA trafót -- igy most 2X12MVA -t tud.

 de enm értettem a bővitést. /bélapátfalva cm rég megszünt / akkor nem kellett,

 hát ennyi...

Előzmény: BbojsziI (1583)
BbojsziI Creative Commons License 2009.02.04 0 0 1583
Van egy képem a témában arrol puskáztam.
Előzmény: Atis57 (1580)
BbojsziI Creative Commons License 2009.02.04 0 0 1582
Kimle, Nagyszentjános Biatorbágy, Szombathely , Celldömölk, Veszprém, Kaposfüred, Kanizsavár 2x16M. Godosa 12 + 16.
Szajol ?
Előzmény: Atis57 (1580)
Vendégsín Creative Commons License 2009.02.02 0 0 1581
Istvántelek, Érd biztos, meg még kell lennie 16 MVA-s trafónak más helyeken is.
Előzmény: Atis57 (1580)
Atis57 Creative Commons License 2009.02.02 0 0 1580
Szia!
melyik, hol?
Előzmény: Vendégsín (1579)
Vendégsín Creative Commons License 2009.02.02 0 0 1579

24MVA nél nagyobb alállomása

 

Van.

Előzmény: Atis57 (1578)
Atis57 Creative Commons License 2009.02.02 0 0 1578
sziasztok!
A MÁV nak van 24MVA nél nagyobb alállomása?
Vendégsín Creative Commons License 2009.01.31 0 0 1577
ez cak 3 oszlopos szakaszolás? - már elég régem 4 oszlopra szerelik , felénk

Ausztriában a felsővezeték fenntartásban (is) kisebb az ideológia, nagyobb a munkatechnológiai fegyelem jelentősége.
Előzmény: Atis57 (1576)
Atis57 Creative Commons License 2009.01.31 0 0 1576
Sziasztok!
ez cak 3 oszlopos szakaszolás? - már elég régem 4 oszlopra szerelik , felénk /miskolc, debrecen stb /
Előzmény: Törölt nick (1575)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.30 0 0 1575

Na, a kép lemaradt. (A minőségért bocsi. Esett is, mentem is, meg telefonos is.)

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (1574)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.30 0 0 1574

Ez egy 120 km/h sebességre kiépített új pálya és az új építésű felsővezeték Ausztriában (még nincs átadva)

Ez a fajta nyíltvonali szakaszolás és kivezetés szokványos megoldás?

Törölt nick Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1573

miért van utána "Áramszedőt fel" jelzés?

Mert előtte volt egy "ÁSz le" :)

 

A gyakorlatban úgy alakultak a dolgok, hogy a vonal bevillamosítása és üzembehelyezésekor e táblák nem voltak kint, nem is vettük le az ÁSz-t. Csak ezek a "teli elektronikával" tipusú mozdonyok nem igazán csipázták a hirtelen feszültség és frekvenciaváltást és minden rendszerváltáskor megőrültek. Aztán csak ment a szívás velük. Amikor meg levettük a csápot, minden okés volt. Így aztán maradt ez a verzió és kikerültek a táblák (a gyengébbek és mindenki más kedvéért).

Előzmény: Tamasch (1571)
gépészeti vonalbejáró Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1572

Ez itt történetesen egy rendszerhatár. Az innenső "kanóc" 15 kV-os, a túlsó pedig 25 kV-os táplálás alatt áll.

 

Ezért.

Előzmény: Tamasch (1571)
Tamasch Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1571

Ilyen fázishatár van Győrben is.

 

Ha lehet alatta felengedett áramszedőkkel közlekedni, miért van utána "Áramszedőt fel" jelzés?

Előzmény: Törölt nick (1570)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1570

Beszéltünk a múltkorában az osztrák "fázishatárokról". Nos itt van egy és ennyi. Ezért mehet náluk mind az összes ( 3 db) gép egymás után is felengedett áramszedővel. Természetesen, ha csak egy ÁSz van felengedett állapotban egy gépen belül.

 

Ez itt történetesen egy rendszerhatár. Az innenső "kanóc" 15 kV-os, a túlsó pedig 25 kV-os táplálás alatt áll.

educator Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1569
Déli pu.
Előzmény: gépészeti vonalbejáró (1568)
gépészeti vonalbejáró Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1568

A vezeték olyan 1987 körül épült.

Viszont máshol még nem láttam peronos vágányon ilyen megoldást.

Vagy csak rossz megfigyelő vagyok? :-(

 

Előzmény: educator (1567)
educator Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1567
A hatályos rendelet 2003-ban született.
Mi volt előbb: a peron, vagy a vezeték?
Előzmény: gépészeti vonalbejáró (1565)
benjamin17 Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1566
Szia
A kérdésem az lett volna, hogy nincs e felvétel valamelyik felső vezeték szerelő kft nél.
Előzmény: educator (1564)
gépészeti vonalbejáró Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1565

Peronnal ellátott vonatfogadó és indító vágányok fölött tartósodrony nélküli felsővezeték nem építhető.

 

A 8-as vonalon mégis van bőven!

Előzmény: educator (1560)
educator Creative Commons License 2009.01.26 0 0 1564
Időnként jár erre. Addig is kérdezz bátran, hátha nem csak szerelők tudnak válaszolni :)
Előzmény: benjamin17 (1563)
benjamin17 Creative Commons License 2009.01.25 0 0 1563
Sziasztok
Nincs itt a topikban véletlenül olyas valaki aki felső vezeték szerelőként dolgozik?
Lenne pár kérdésem.
Előre is köszönöm
Attila
Atis57 Creative Commons License 2009.01.11 0 0 1562
Szia!
a leg egyszerűbb esett miatt... ŐK ÉPITETTÉK.!miskolc-gömöri-kazincbarcika végig.
de ugyanez van nyékládháza -tiszaújváros-tiszapalkonya és felsőzsolca -hidasnémeti felé is.
Előzmény: M47-1239 (1561)
M47-1239 Creative Commons License 2009.01.10 0 0 1561
Miért vannak szlovák stílusú felsővezetéktartó oszlopok pl a Borsodi Ércelőkészítő Mű vágányai melett?
educator Creative Commons License 2008.12.25 0 0 1560
2.1.2. Tervezési előírások

A felsővezetéki szerkezetek az országos közforgalmú vasutaknál hosszlánc felfüggesztésűek. Vasútállomások mellékvágányai fölött esetenként tartósodrony nélküliek lehetnek. Peronnal ellátott vonatfogadó és indító vágányok fölött tartósodrony nélküli felsővezeték nem építhető. A hosszlánc felfüggesztésű felsővezeték az előirányzott sebességtől függően:
- félkompenzált, vagy
- teljesen kompenzált, 100 km/h sebesség felett kötelezően kompenzált.

(Még egszer mondom, nem ismerem a környéket, így csak az általános előírásokat tudom neked ideírni.)
Előzmény: Rbatka (1559)
Rbatka Creative Commons License 2008.12.24 0 0 1559
Na igen, a tartósodronyra gondoltam, de Istenért sem jutott eszembe a neve.
Egy régebbi hozzászólásban azt olvastam, hogy 120 km/h-ig alkalmazható hossztartó nélküli rendszer a Zúnióban.
Még egyszer leírom tehát :)
Az összes vágány fölött hossztartó nélküli rendszer van, kivéve az átmenőt és a külső A-t. Vajon a külső A miért kapott tartósodronyosat?
Előzmény: educator (1558)
educator Creative Commons License 2008.12.24 0 0 1558
Megpróbálom kitalálni, mire gondoltál :)
A munkavezetékkel (amivel az áramszedő érintkezik) párhozamosan, de fölötte futó vezetékre, ami a tartósodrony (vagy hossztartó) nevet kapta a keresztségben.
Kecskemétet ugyan nem ismerem, de általánosságban:
Legfeljebb 40km/h sebességig alkalmazható a hossztartó nélküli, ún. segédsodronyos hosszlánc. Azonban peronos vágányok fölött (2003 óta épült, átépült vezetékrendszer esetében) mindig kell lennie tartósodronynak.
Előzmény: Rbatka (1557)
Rbatka Creative Commons License 2008.12.23 0 0 1557
Kecskeméten(mindig :) ) csak az átmenő és a külső A fölött párosul a munkaveztékhez "feszítővezeték". A külső A-ra miért tettek?
Infós Creative Commons License 2008.12.18 0 0 1556
Alapvetően rendelkezésre áll a közüzemi 3*400/230 V-os hálózat, de ettől még szükség van a 96 V egyenfesztől kezdve a 48 V-ig szinte mindenre. Alapvetően más feszültségről megy a nyíltvonal, mint az állomás, de itt sincs teljes koherencia.
Előzmény: Rbatka (1552)
Vendégsín Creative Commons License 2008.12.13 0 0 1555
A körülményektől függ, kissé nehéz röviden megválaszolni.
Előzmény: Rbatka (1552)
etwg Creative Commons License 2008.12.13 0 0 1554

több.

 

A fö vasutakon van 25 kv/50Hz  ill. 3 kV/DC.

 

Aztán van néhány villamositott keskenyvágányu (Trenc. Tepla ill a tátrai vasutak, ahol 600V ill 1500V DC a táp.

 

Előzmény: Atis57 (1553)
Atis57 Creative Commons License 2008.12.13 0 0 1553
Sziasztok!
A szlovák vasútnál hányféle áramnem/ feszültég van ?
Rbatka Creative Commons License 2008.12.05 0 0 1552
A jelző és biztosítóberendezések milyen feszültségről üzemelnek?
(pl. egy térközjelző, vagy egy AS berendezése)?
Előzmény: Rbatka (1551)
Rbatka Creative Commons License 2008.12.05 0 0 1551
A kisebb feszültségű (pl. 0,4 kV-os) energiaellátás is ide tartozik? :)
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2008.11.27 0 0 1550
A felsővezeték-mérő kocsi működéséről tudnál írni egy-két dolgot?
Tegnap összeakadtam vele az 5205-ös vonaton:



Előzmény: Vendégsín (1549)
Vendégsín Creative Commons License 2008.11.24 0 0 1549
Georg Kerber - Andreas Stirl Jelzők és felsővezetékek a modellvasúton című könyv, Cser Kiadó 2003. Budapest, 10. fejezet, felsővezeték szerkezetek a magyar vasutakon.
Előzmény: repasibalint (1548)
repasibalint Creative Commons License 2008.11.24 0 0 1548
Valaki tudna nekem szolgálni felsővezeték tartó oszlopok adataival?terepasztalra szeretnék magam gyártani,de ilyen információkat nem találok sehol.előre is köszönöm!
etwg Creative Commons License 2008.11.19 0 0 1547

Ez ugyanolyan rossz szokás mint mifelénk naponta elhangzo állitás, hogy áram van a csupasz villanydrotban (stekkerben stb).

Az oroszok meg eléggé hajlamosak sok roszz kifejezést az idegen nyelvböäl honositani (pl. slagbaum  . шлагбаум = sorompo)

Előzmény: orangutan (1544)
Infós Creative Commons License 2008.11.17 0 0 1546
Hát, igazából a fene tudja, ahogy a 400 V sem 400 V....
Előzmény: Törölt nick (1543)
Atis57 Creative Commons License 2008.11.17 0 0 1545
szia!
Ez igaz, de máshol is / miskolc debrecen /az 550V névleges. A trafó+ egyenirányitó 610V-ot ad . Ez még belefér a tűrésbe. amúgy is elvész kb 20%- a vezeték hálózaton.
miskolcon a diósgyőri végpont kb 5km-re van a betáptól -ha a tátra 600A felett gyorsit kialszanak a fénycsövek. / ez kb 470 V-nál következik be. /
Előzmény: Törölt nick (1543)
orangutan Creative Commons License 2008.11.17 0 0 1544

Sok országban/kontinensen nincs egy méter "normál" nyomtávu vasut sem, nekik akkor az a normális ami van, (vagy állthatnák, hogy csupa nem normális vasutjuk van? :-) )

 

Az oroszok és az indiaiak egyaránt széles nyomtávúnak (широкая колея, broad gauge) tartják a saját vasútjukat. Önző, európacentrikus módon :)

Előzmény: etwg (1537)
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.17 0 0 1543
Nem.
Amúgy ha a villamosra gondoltál, az Pesten nem 550V-ról, hanem 600-ról megy.
Előzmény: Atis57 (1540)
_nyunyuka Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1542
Tokodaltáró, vízbánya: 580mm, 550V, jelenleg is. Ha nem lopták volna le a kanócot, működne is, jelenleg akkus mozdonnyal dolgoznak. Ha föléled a kisvasut.hu, linket is teszek be.
Előzmény: etwg (1530)
gmarc Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1541
A HÉV 1000 V egyenárammal megy.
Előzmény: Atis57 (1540)
Atis57 Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1540
szia !
akkor ez nem is 550V egyen?
Előzmény: Törölt nick (1539)
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1539
Már semmire. Amíg a HÉV villanygépei feljártak Óbudára, addig volt szükség rá.
Jelenleg a HÉV-es Bobók csinálják a szállításokat.
Előzmény: Atis57 (1538)
Atis57 Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1538
sziasztok!
most voltam esztergomba vonattal,- s meglepődve láttam hogy MÁV állomás BKV-s felővezetékkel villamositva . EZT mire használják? Van belőle több is ?
etwg Creative Commons License 2008.11.14 0 0 1537

Mert ez meglehetösen önzö és europacentrikus megállapitás.

 

Sok országban/kontinensen nincs egy méter "normál" nyomtávu vasut sem, nekik akkor az a normális ami van, (vagy állthatnák, hogy csupa nem normális vasutjuk van? :-) ), legyen az 1067 mm, 1000mm vagy akár 1524 stb. mm.

Előzmény: educator (1536)
educator Creative Commons License 2008.11.13 0 0 1536
És miért nem jó a "hagyományos" felosztás: az 1435mm normál, ehhez képest keskeny, vagy széles?
etwg Creative Commons License 2008.11.13 0 0 1535

Igy van, de én a Shinkanzent inkább az ottani  vasutak esetében a szélesnyomközüekhez sorolnám, hiszen csak egy kisebb hálozatrol van szó, és mégha parádés teljesitményüek is, nem ök adják a vasut lényegét még Japánban sem.

Ez olyan mintha a francia vasutat csakis a TGV-be látnánk.

Előzmény: Hernyofan (1534)
Hernyofan Creative Commons License 2008.11.12 0 0 1534

Ilyen vasutat csak akkor sorolnák ide, ha az adott országban van szélesebb nyomközu vasut.

 

Japánban a Shinkanzen vonalak nyomtávolsága megegyezik a nálunk használatos normál nyomtávval*. Tehát a "rendes" vasút már keskennyomközűnek minősül. :)

 

*: Ha jól tudom.

 

 

Előzmény: etwg (1532)
Atis57 Creative Commons License 2008.11.11 0 0 1533
Sziasztok !
köszönettel , ez elég érdekes lista----és tanulságos is.
Előzmény: educator (1531)
etwg Creative Commons License 2008.11.09 0 0 1532
Én ebböl a listábol kivenném a fövasut tipusu keskenynyomközü vasutakat, mert ott azok funkcioja teljesen azonos a mi normálnyomközü vasutjainkkal. (Dél-Afrika, Ausztrália, Brazilia, Indonézia, Japán, Kongo ill. szinte valamennyi afrikai vasut, Taiwan, Uj Zéland stb.). Ilyen vasutat csak akkor sorolnák ide, ha az adott országban van szélesebb nyomközu vasut.
Előzmény: educator (1531)
educator Creative Commons License 2008.11.09 0 0 1531
Végeztem egy kis kutatómunkát villamsoított keskeny-nyomközű vasutak ügyében:

Ország / hossz / nyomtáv / (adott nyomtávból villamosított)

Ausztria: 422 km 760mm (109 km villamosított);
Ausztrália: 14831 km 1067mm (2,462 km villamosított);
Brazília: 23785 km 1000mm (581 km villamosított);
Dél Afrika: 20436 km 1065mm (8868 km villamosított);
Grúzia: 37 km 912mm (37 km villamosított);
India: 14406 km 1000mm (165 km villamosított);
Indonézia: 5961 km 1067mm (125 km villamosított);
Japán: 77 km 1372mm (77 km villamosított); 20264 km 1067mm (13280 km villamosított); 11 km 762mm (11 km villamosított);
Kongó: 3987 km 1067mm (858 km villamosított);
Malajzia: 1833 km 1000mm (150 km villamosított);
Man sziget: 58 km 914mm (29 km villamosított);
Németország: 229 km 1000mm (16 km villamosított);
Olaszország: 123 km 1000mm (122 km villamosított); 1299 km 950mm (161 km villamosított);
Spanyolország: 1928 km 1000mm (815 km villamosított); 28 km 914mm (28 km villamosított);
Svájc: 1339 km 1000mm (1338 km villamosított); 10 km 800-m gauge (10 km villamosított);
Taivan: 1097 km 1067mm (685 km villamosított);
Tunézia: 1674 km 1000mm (65 km villamosított);
Új Zéland: 4128 km 1067mm (506 km villamosított);
Zimbabwe: 3077 km 1067mm (313 km villamosított)
Előzmény: etwg (1530)
etwg Creative Commons License 2008.11.09 0 0 1530

Több van mint gondolod.

 

A dorogi bányavasut is villamositott volt.

 

De mai napig villamositott a Höllentalbahn a Semmeringvasut mellékvonala (alig 50 km-re a magyar határtol).

Villamositott a Trencianska Teplá - Trencianske Teplice vonal, a tátravasut teljes hálozata beleértve a fogaskereküt is Szlovákiában.

Ausztriában is rengeteg keskenynyomközü vasut lett villamositva, vagy már eleve annak épitve.

Előzmény: Atis57 (1527)
Hernyofan Creative Commons License 2008.11.09 0 0 1529

Svájc teli van velük.

 

Hozzánk közelebb van az osztrák Mariazellerbahn, az is érdekes üzem.

Előzmény: Atis57 (1527)
rg7 Creative Commons License 2008.11.09 0 0 1528
RhB?
Előzmény: Atis57 (1527)
Atis57 Creative Commons License 2008.11.09 0 0 1527
Sziasztok!
Tud-e valaki villamositott kis/ keskeny nyomkozű vasutról ?
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2008.10.31 0 0 1526
Szuper. Remélem tankolni is jöttök vele erre. Szerettel és a fotómasninámmal várom!
Előzmény: Luska (1525)
Luska Creative Commons License 2008.10.31 0 0 1525
Állítólag kész van. Hamarosan meglesz a futáspróbája és aztán hozzuk haza!
Előzmény: Tősgyökeres szentesi (1524)
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2008.10.29 0 0 1524
Nekem is van egy érdekes kérdésem: Az A-147-essel mi van?
Este leveled fog érkezni.
Előzmény: Luska (1523)
Luska Creative Commons License 2008.10.29 0 0 1523

Érdekes kérdéseid vannak!

Ezek mind munkaképek, amiket felsoroltam.

Mire használják őket?

Munkavégzésre.

A felsővezeték szerelésével, építésével, karbantartásával és ellenőrzésével kapcsolatos munkákra.

Többnyire el vannak látva egy un. mérőáramszedővel. Van amelyikkel feszültség alatt is lehet ellenőrzéseket (munkavezeték magasság és kígyózás) végezni.

Továbbá statikai és dinamikai jellemzőket is lehet ellenőrizni velük.

(máramelyikkel)

 

 

Előzmény: Rbatka (1522)
Rbatka Creative Commons License 2008.10.28 0 0 1522
Melyikek a munkagépek az OTW-n kívül?
(és a munkagépeket mire használják? oszlopállítás?)
Előzmény: Luska (1521)
Luska Creative Commons License 2008.10.28 0 0 1521

TVG = Teher Vágány Gépkocsi Pl: FJ, DMm stb.

SVMG = Saját erejű Vasúti Munkagép pl: OTW100K

 

Előzmény: Rbatka (1520)
Rbatka Creative Commons License 2008.10.27 0 0 1520
Na igen, de én a felsővezetékes gépekkel kapcsolatban nagyon nem vagyok tisztában.
Pl. mintha a TVG-re azt mondanám, hogy aláverőgép.

:-))
Előzmény: Luska (1519)
Luska Creative Commons License 2008.10.27 0 0 1519
Milyen kérdés ez? Miért van ennyi féle jármű? Van személyautókban is: Lada, Trabant, Mercedes, stb. Mindegyik ugyan azt tudja... Tehát ezért. Más gyártók, más igények.
Előzmény: Rbatka (1516)
educator Creative Commons License 2008.10.26 0 0 1518
"Miért van ennyi típusú jármű?"

Mert mindegyiket más érdekeltség készítette/alakította át.

Munkavezeték-magasságot és -kígyózást szinte valamennyi mérőáramszedővel szerelt jármű tud mérni, nem nagy ügy alkalmassá tenni őket. A kalibrálás és karbantartás más tészta.
Előzmény: Rbatka (1516)
Rbatka Creative Commons License 2008.10.26 0 0 1517
Kihagytam valamit?

Úgy nézem, hogy a DM, DMZ, ADM már elavultabb technikák.
Előzmény: Rbatka (1516)
Rbatka Creative Commons License 2008.10.26 0 0 1516
ADM, FJ, FJM, DM, DMz, DMm, OTW, A-147...
Miért van ennyi típusú jármű? Mind mást tud? Igazából egy szakértői véleményt szeretnék hallani ezekről a gépekről :)

(mérni egyik sem tud ugye?)
Rbatka Creative Commons License 2008.10.25 0 0 1515
Szívesen, de..
ennek az ügynek még a moderációs topikban is ki lettek gyomlálva. Töröltessem még ezeket?
Előzmény: Luska (1514)
Luska Creative Commons License 2008.10.25 0 0 1514
Köszönöm, hogy töröltettétek az OTW-s képet! Nem mindíg örülünk a nem kért fotóknak!
Törölt nick Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1513

Nem derült ki, de tudom.

Köszi.

 

Előzmény: etwg (1512)
etwg Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1512

Ne felejtsd el, hogy a Verbund (nyilvános 50 Hz.es hálozat) az összes vasuti energiának csak egy nagyon kis részét adja (alapjában csak arra szolgál, hogy csucsidöben legyen elég tartalék).

A vasut alapjában véve önellátonak lett megtervezve és megépitve.

Előzmény: Törölt nick (1510)
Rbatka Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1511
Felsővezeték témakörben ismert a bontott anyag és újra beépítése, mint olyan?
Törölt nick Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1510

A vonattovábbításhoz szükséges villamos energiát az erőművek és transzformátor állomások egyfázisú 16 2/3 Hz-es váltakozó áram formájában táplálják a felsővezetékbe. A szállított energia a vasút saját és más vizierőműveiből származik.

 

Az országos energiellátórendszerből szállított energia 50 Hz-en érkezik és a trafóállomásokon 16 2/3Hz-re átalakítják.

 

Ausztriában minden alállomás normál esetben szinkronba fut. Az üzemi feszültség 12 és 17,5 kV között lehet.

Előzmény: Atis57 (1496)
Rbatka Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1509
Igen, nagyjából jó érzés, nekem is jó:)). Mást nem tudok.
De kész van már itt Kecskeméten a kút egyáltalán?
Előzmény: Tősgyökeres szentesi (1508)
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1508
Most veszem észre 3 hozzászólás eltűnt innen.
Akkor megkérdem melyik nap, melyik gép és mikor megy Kecskemétre tankolni?
Miért van érzésem, hogy többet nem nagyon fognak jönni Szentesre tankolni a Kiskunfélegyháziak?
Előzmény: Rbatka (1507)
Rbatka Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1507
Lemaradtál, azóta szerencsére eltűnt pár hsz.
Tankolás céljából.
Előzmény: Tősgyökeres szentesi (1506)
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1506
Minek?
Előzmény: Rbatka (1505)
Rbatka Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1505
Félegyházáról Kecskemétre mikorra várható az érkezés nagyjából? Hajnal/délelőtt/stb.?
etwg Creative Commons License 2008.10.22 0 0 1502
:-D
Előzmény: Infós (1501)
Infós Creative Commons License 2008.10.22 0 0 1501
félOFF

Lassabban megy el a lift az emeletre (adott motor esetén) -> többet látod a reklámot -> több pénzt kapsz érte.

félON
Előzmény: etwg (1500)
etwg Creative Commons License 2008.10.22 0 0 1500

Nem tudom, hogy mire kellene egy 16,7 Hz-es 3 fázisu hálozat? A vasutnál semmi szükség ilyesmire, másnak meg nem kell az alacsony 3 fázisu frekvencia.

 

Itt ott talán elöfordul, de a többség nem ilyen.

Előzmény: Atis57 (1494)
Vendégsín Creative Commons License 2008.10.22 0 0 1499
ha többet tudsz

Itt az osztrák energiaellátás blokkvázlata.

Előzmény: Atis57 (1496)
Atis57 Creative Commons License 2008.10.22 0 0 1496
szia!
ha többet tudsz légyszi ird le.....
köszi
Előzmény: Vendégsín (1495)
Vendégsín Creative Commons License 2008.10.22 0 0 1495
de az erőműveik -fávvezetékeik- trafóállomásik azért 3 fázisuak.

Erre ne vegyél mérget a vasúti energiaellátó rendszereket illetően.
Előzmény: Atis57 (1494)
Atis57 Creative Commons License 2008.10.22 0 0 1494
szia!
lehet.... de az erőműveik -fávvezetékeik- trafóállomásik azért 3 fázisuak., a felsővezeték tényleg 1f. a trafok pedig 2/1 fázisú / mint nálunk /
Előzmény: etwg (1490)
Vendégsín Creative Commons License 2008.10.16 0 0 1492
Magyarországon a mezőtúri alállomás megépülése előtt próbálkoztak a Szajol - Békéscsaba szakasz kétoldali táplálásával, Nagylaposon volt beépítve a vonalat zárlatnál bontó megszakító. Mivel az országos hálózat feszültségviszonyai miatt gyakran történt Békéscsabára 25 kV-on is energiaszállítás, ez az üzem nem volt hosszú életű.
Szlovákiában volt - hogy jelenleg működik-e, azt nem tudom - több 25 kV-os vonalon kétoldalas táplálás.
Előzmény: BbojsziI (1486)
etwg Creative Commons License 2008.10.16 0 0 1491
Ott elöfordul, hogy ezzel csökkentsék a feszültségesét az adott szakaszon.
Előzmény: BbojsziI (1486)
etwg Creative Commons License 2008.10.16 0 0 1490

Akkor valamit nagyon nem értettél, mert osztrákiában a vasuti elosztohálozat is csak 1 fázisu (16,7 Hz), igy nincs mit összekapcsolni.

 

 

Előzmény: Atis57 (1489)
Atis57 Creative Commons License 2008.10.16 0 0 1489
-szia!
Az osztrák útitársam magyarázott valami hasonlót , csak németül kevésbé vagyok fogékony.....---talán ,hevenyészve: a hegyvidéki alállomások 2-3 trf.-je mind más-más fázisra van kötve , és a két szomszédos alállomás együtt táplálja az emelkedőben lévő szakaszokat.mindkét végéről. --zárlat estén 2 leoldás van , de visszakapcsolásnál kiderül kihez tartozik./ a fázishatárt szétnyitják / utána megint felveszik a párhuzamos üzemet.
Előzmény: educator (1487)
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2008.10.15 0 0 1488
A mostani füzesabonyi esettel kapcsolatban kérdezem: a felsővezetéket feszítő ellensúlyokat gyártják-e még vasból?
educator Creative Commons License 2008.10.15 0 0 1487
A legközelebb még az a megoldás áll, amit a horvátok alkalmaztak:

Ha a fázishatár két oldalán ugyanaz a fázis lakik, akkor a FH egyik oldala be van kapcsolva. Ha kétoldalt két különböző fázis van, akkor teljesen szét van szedve.
Előzmény: BbojsziI (1486)
BbojsziI Creative Commons License 2008.10.15 0 0 1486
Szerintem ilyen nincs.
Talán az egyenáramú rendszereknél, de ott sem látnék túl nagy fantáziát benne.
Előzmény: Atis57 (1485)
Atis57 Creative Commons License 2008.10.15 0 0 1485
szia!
igen , folyamatosan.
Előzmény: BbojsziI (1484)
BbojsziI Creative Commons License 2008.10.15 0 0 1484
Egyidőben ?
Előzmény: Atis57 (1483)
Atis57 Creative Commons License 2008.10.15 0 0 1483
sziasztok!
tudtok-e olyan felsővezeték szakaszról amit 2,-t alállomás táplál ?
köszönettel.
educator Creative Commons License 2008.09.30 0 0 1482
Nézd meg az előbbi link második hozzászólásában (1263) szereplő rajzokat. A két (közel) párhuzamos vezeték közül az alsó lesz a munkás :)
Előzmény: Rbatka (1481)
Rbatka Creative Commons License 2008.09.30 0 0 1481
Óh, köszönöm. És a munkavezetéknél?
Előzmény: educator (1480)
educator Creative Commons License 2008.09.30 0 0 1480
Egy szóval: a súlyutánfeszítésekkel.

Bővebben: lusta vagyok sokat gépelni, ezért beírtam a bal oldali keresőmezőbe, hogy: hosszlánc

:)
Előzmény: Rbatka (1478)
Rbatka Creative Commons License 2008.09.30 0 0 1479
Hát elég rosszul fogalmaztam meg :)
Előzmény: Rbatka (1478)
Rbatka Creative Commons License 2008.09.30 0 0 1478
Hogyan küszöbölik ki a felsővezeték-hálózat hőtágulását?
educator Creative Commons License 2008.09.30 0 0 1477
Volt.
Előzmény: Chapadj (1476)
Chapadj Creative Commons License 2008.09.29 0 0 1476
Na mindegy, késő van már.
http://www.youtube.com/watch?v=XgCPPeYmyKw
Előzmény: Chapadj (1475)
Chapadj Creative Commons License 2008.09.29 0 0 1475
Nem tudom ez volt-e már:
educator Creative Commons License 2008.09.24 0 0 1474
Rbatka Creative Commons License 2008.09.21 0 0 1473
Hát 3 járműből csak 1 van? :O Kellemetlen.. :)
/Amúgy hol éjszakáznak ezek a gépek, abban az egy épületben elfér az összes, vagy kinnt is szoktak állni, vagy a fűtőházban, vagy valahol máshol?/

És még mindig nem tudom, hogy a 3 gépen kívül van-e más, esetleg valami teherkocsi?

Köszönöm a válaszokat!! :)
Előzmény: Luska (1472)
Luska Creative Commons License 2008.09.21 0 0 1472

Kössz az érdeklődést!

Az utóbbi hetekben Szegeden tankolunk mert útba esik.

Legközelebb is, mert kísérjük az aláverő gépláncot Szegedig.

Az FVF annyi mint Felsővezeték Fenntartás.

Mi van az A-147 -essel? Az mi is szeretnénk már tudni!

Május közepe óta Jászkiséren van.

Állítólag hónapokig hozzá sem nyúltak, pedig 60 napra vállalták.

 

Előzmény: Tősgyökeres szentesi (1471)
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2008.09.20 0 0 1471
Amúgy tankolni nem akartok jönni? Már negyedik hete minden hétfő és péntek reggel kislatyogok a Fütőházhoz hátha, de eddig sose jártam sikerrel.
Amúgy én is kérdezem, mi van a A-147-el?
Előzmény: Luska (1469)
Rbatka Creative Commons License 2008.09.20 0 0 1470
Mi az a FVF?

És ha itt tartunk, mi van az A-147-tel?
Előzmény: Luska (1469)
Luska Creative Commons License 2008.09.20 0 0 1469

A Kiskunfélegyházi ADM-et nem láthattad! Az ADM-650 üzemképtelenül bent áll a fűtőházban.

Az ADM-651 tudomásom szerint Halasi telephelyű, de most Szabadszálláson van.

Az OTW100k-02 napi használatban van. Kijárunk vele most az FVF-hez.

 

 

OTW100K-02
Előzmény: Rbatka (1468)
Rbatka Creative Commons License 2008.09.20 0 0 1468
Akkor Kiskunfélegyházának van egy motorkocsija, egy OTW100K-ja, meg egy ADM-je? Meg egy teherkocsija a félegyházi fűtőház előtt.?
Előzmény: Rbatka (1467)
Rbatka Creative Commons License 2008.09.20 0 0 1467
Csütörtökön láttam Kiskunfélegyháza ADM-jét. Nem volt nálam fényképező, és hiába értem vissza 8 perc alatt az állomásra, már nem várt meg. Miért van az oldalára írva, hogy Szabadszállás? Mi van ott?
educator Creative Commons License 2008.09.18 0 0 1466
RSF vagy RFS Creative Commons License 2008.09.12 0 0 1465
HOA=Heißläuferortungsanlage= hőnfutásjelző



Előzmény: Törölt nick (1446)
ajm Creative Commons License 2008.09.12 0 0 1464
A műszaki oka az hogy lehetővé tegye a vez. állás cserét a jármű
kiüzemelése nélkül.
Parkolóállásba kapcsoláskor még nem ereszkedik fel mindkét
áramszedő, ha parkolóállásban "0"-ba forgatod a beüzemelőkart
létrejön az "el nem foglalt parkolóállás", felmegy az eddig nem
használt áramszedő is. Vez.állás csere után a beüzemelőkar
beforgatása után kiválasztódik az iránynak megfelelő ász. ,
a másik leereszkedik.
( Persze ez a szelektáló kapcsoló automatikus állásában érvényes)
Előzmény: Törölt nick (1456)
BbojsziI Creative Commons License 2008.09.11 0 0 1463
Bocs valamiért az osztrák fázishatárokra gondoltam így már tiszta a kép.
Előzmény: Törölt nick (1462)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.11 0 0 1462
Ha a Talentek áramszedős végeivel vannak kapcsolva, akkor rövidre zárhatják a hagyományos fázishatárok két fázisát a két ÁSz viszonylag rövid egymástól való távolsága miatt.
Előzmény: BbojsziI (1461)
BbojsziI Creative Commons License 2008.09.11 0 0 1461
A Talentes ügyet kicsit részletezhetnéd. Talán össze van csatizva a tetővezeték is?
Ha jól tévedek akkor a Talentnak csak egy áramszedője van.
Előzmény: Törölt nick (1460)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.11 0 0 1460

Ausztriában csak fázishatár szakasszigetelők vannak?

A pontosítás (és nem kötözködés) kedvéért  Ausztriában nincsenek fázishatárok, az egész rendszer egy fázison fut. Schutzstrecke vagy Trennstelle-nek ("védőszakasz" vagy "szétválasztó" helyeknek/határoknak fordíthatnám) nevezik őket. Gyakorlati szerepük viszont ugyanaz és 5 m hosszúak középütt leföldelve.

 

Hogy lemérték-e vagy sem, azt nem tudom, de utasítás engedi. Épp ebből kifolyólag lettek problémk a Talentek megjelenésekor, mikor csatolt üzemben az osztrák mv-k (meg néhány közülünk is) cseszte leszedni az áramszedőt a fázishatár alatt (nem a szakaszolós volt), így aztán naponta több felesleges zárlati esemény következett be. Most az ÁSz LE jelzőeszközzel megoldották a problémát. 

Előzmény: BbojsziI (1459)
BbojsziI Creative Commons License 2008.09.10 0 0 1459
Mintha te úgy írtad volna hogy ez jelenleg is így van. A táviratban a végső dátum lezárta a két áramszedő használatát.
Ahogy ez lenni szokott néhány évvel később csak lett javasolva egy mozdonyvezető kollégának hogy próbálkozzon két áramszedővel hátha úgy lesz elég villany.

Ausztriában csak fázishatár szakasszigetelők vannak? Vagy valaki vette a fáradságot és lemérte az összes kombinációt és rájött hogy soha sem lesz gubanc a két áramszedővel?
Előzmény: Törölt nick (1458)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.10 0 0 1458
Erről írtam a 1446-ban.
Előzmény: BbojsziI (1457)
BbojsziI Creative Commons License 2008.09.10 0 0 1457
Tőlünk északabbra előfordul a két áramszedős közlekedés. Télen zúzmazás időjárás esetén.
Magyarországon is volt erre egy kísérlet sok évvel ezelőtt de az enyhe tél miatt valószínüleg nem sok tapasztalat született.
Táviratban volt engedélyezve és szabályozva a két áramszedős közlekedés kb. 2-3 hónap időtartamban aztán elfelejtődött az egész.
Előzmény: Törölt nick (1453)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1456
Műszaki okra vagyok kíváncsi, a hatóság nem érdekel. 
Előzmény: rg7 (1455)
rg7 Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1455
Nem érted a lényeget.
Előzmény: Törölt nick (1454)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1454
Mi szükség van a FLIRT-ek parkolóállásában a két ÁSz használatának? Miért előnyös ez?
Előzmény: rg7 (1452)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1453

Tehát amikor egy V43-on feszültség alatt ÁSz-t cserélek, vagy amikor a Tauruson teszem ugyanezt, akkor egy kapitális vétséget követek el az E.1-es ellen? Na ne!! Vagy ha igen, akkor sürgősen módosítani kell a szabályzatot: ÁSz szelektálás csak leeresztett ÁSz-nál lehetséges. (ha be merik tenni, jogdíjat követelek érte :) )

 

Bár áramszedés szempontjából nem nagyon lehet kedvezőtlenebbet elképzelni, mint az álló helyzetben, egy áramszedővel történő vételezést,

Ezt miért is?

 

Sajnos.

Miért? Sehol nem közlekednek így. Mi lenne az előnye, amire mások eddig nem jöttek rá? Az esély a tőberendezések adott esetbeni ledarálására viszont jelentősen megnő.

Előzmény: educator (1451)
rg7 Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1452
Ezért necces a Flirtek Parkoló állása is.

Nyilván a jármű üzemengedélyének kiadását végző hatóság áttekintette a nemzeti vasútbiztonsági szabályokat, valamint minden olyan utasítás/szabálygyűjteményt, aminek felügyeletével, jóváhagyásával és megalkotásával meg van bízva, valamint a jármű kezelési utasítását és specifikációját is.
Gondosan mérlegelte az ezekben foglaltakat, s a fenti üzemmódra való korlátozás mellőzésével megfelelőnek találta a járművet, nem tiltotta meg az üzemmód alkalmazását.

2008-ban így lehetetleníti el szándékosan (miért szándékosan? mert minden információja és eszköze megvan arra, hogy az ilyen helyzeteket messze elkerülje) egy hatóság a vasúti liberalizációt valamint a vasúttársaságok működését.
Előzmény: educator (1449)
educator Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1451
Egyszer már megírtam, de elvitte a Mátrix.

Sajnos nem viccelek. Bár áramszedés szempontjából nem nagyon lehet kedvezőtlenebbet elképzelni, mint az álló helyzetben, egy áramszedővel történő vételezést, de az E1 frissítéséért felelősek nem képesek követni a technika és a kor változásait.
Nem beszélve arról, hogy valami pihentagyú, sötétlelkű gazember a pályahasználati szerződés részévé tette az E1-et.
Még egyszer: semilyen utasítás nem engedi meg egy járművön két áramszedő egyidejű használatát. Sajnos.
Előzmény: Törölt nick (1450)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1450

Ezért necces a Flirtek Parkoló állása is.

Most ugye viccelsz?

Előzmény: educator (1449)
educator Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1449
Erre akartalak rávezetni...
Tökéletesen téves feltételezés. Semilyen előírás, utasítás nem engedi meg a két áramszedő egyidejű használatát.
Ezért necces a Flirtek Parkoló állása is.
Előzmény: Törölt nick (1448)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1448

Anélkül, hogy most utánanéznék: semmi.

Azonban télen a "alállomási Atyaúristen" elrendelheti a két ÁSz használatát, aminek  -valljuk be őszintén- az esélye egyenlő a 0-val.

Előzmény: educator (1447)
educator Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1447
"(1 mozdony 2 ÁSz: nem lehet, csak külön elrendelésre alkalmazható üzemállapot)"

Mi is engedi meg a 2 ÁSZ használatát az E1 hatálya alá tartozó vonalakon????
Előzmény: Törölt nick (1446)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1446

van olyan tengelyhőmérséklet mérő,ami 200km/ó ig mérni tudja az egyes tengelyek,kerekek hőmérsékletét,

HOA=Heißläuferortungsanlage= hőnfutásjelző

 

Ezen berendezés mellett van még telepítve:

FOA=Festbremsortungsanlage= tuskós fékberendezések befékezett állapotát figyeli

SOA=Scheibenbremsortungsanlage= u.a. csak tárcsafékekre

FLOA= Flachstellenortungsanlage= keréklaposodás és felrakódás érzékelő

 

Ez a 4 berendezés általában egyszerre kerül telepítésre.

 

Fázishatárnál az áramszedőt minden esetben le kell engedni,vagy elég áramtalanítani?Van mód fennmaradt áramszedővel átsuhanni?

Magyarország:

1 mozdony, 1 ÁSz : lehet

(1 mozdony 2 ÁSz: nem lehet, csak külön elrendelésre alkalmazható üzemállapot)

2 (több) mozdony 2 (több) ÁSz: nem lehet, mindig az utolsónak szabad csak az ÁSz-t felengedve hagyni

 

Ausztria:

1 mozdony 1 ÁSz: lehet

1 mozdony 2 ÁSz: nem lehet

2 (több) mozdony 2 (több) ÁSz: lehet

Előzmény: Törölt nick (1443)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1445
Is-is érdekelne!
Előzmény: educator (1444)
educator Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1444
"Fázishatárnál az áramszedőt minden esetben le kell engedni,vagy elég áramtalanítani?"
Osztrákiában, vagy itthon?
Előzmény: Törölt nick (1443)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.09 0 0 1443

Valami ilyesmire gondoltam,de biztosan tudni jobb!Köszi az infókat.

Multkor olvastam,hogy van olyan tengelyhőmérséklet mérő,ami 200km/ó ig mérni tudja az egyes tengelyek,kerekek hőmérsékletét,de ez itt nagyon OFF,ennek ellenére érdekes berendezés és szerintem itt is van egy felszerelve.

 

Mégegy hülye kérdés:Fázishatárnál az áramszedőt minden esetben le kell engedni,vagy elég áramtalanítani?Van mód fennmaradt áramszedővel átsuhanni?

Előzmény: Törölt nick (1442)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.08 0 0 1442

Lichtraumprofilüberwachung német nevén.

Magyarul kamerás járműmegfigyelő és ellenőrző rendszer(nek fordítanám).

 

Feladata:

- A vonatban található kocsik adatok leolvasása

- A már felismert járműszámozás továbbítása (és összehasonlítása) egy adatbázisba (sal)

- Videófelvétel készítés a vonatról

- Kocsik keresése

- Rakszelvény ellenőrzés

- Rakomány ellenőrzés

- RID küldemények helyes bárcázása

 

A rendszer kb. 80 km/h sebességig képes korrektül az adatokat leolvasni. Ezen kívül általában több más biztonságtechnikai berendezésssel telepítik, amik a vonatok futását ellenőrzik. Ilyenek hőnfutásjelzők, a keréklaposodás jelzők, siklásérzékelő szenzorok, dinamikus tengelynyomásmérők.

 

A berendezés előtt valószinüleg vannak még (ami a képen nem látszik) a sinek mellett és között sárga kis dobozkák. Ezek takarják a fentebb említett érzékelő berendezéseket.

 

Előzmény: Törölt nick (1439)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.08 0 0 1441
A jelölésen belüli,a kamera alatt látható vizszintes egyenes egy vörös ledsor.Most sajnos nem látszik hogy világít,de világit.Majd igyekszek jobb képet csinálni róla.Egyébként nagyon körbe van kamerázva.Miért?Mi ez?Nem tudom.
Előzmény: trancegod (1440)
trancegod Creative Commons License 2008.09.08 0 0 1440

Lehet valami mérőhely...de lehet valami szerelőpad is...de érdekes

 

Előzmény: Törölt nick (1439)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.08 0 0 1439
Mi ez a berendezés?
Tamasch Creative Commons License 2008.08.18 0 0 1438

Talán sikerült leszedned valahonnan?

 

Inkább fel szeretném tenni valahova, de ahhoz tudni kell a pályára merőleges, és a pályával párhuzamos terheléseket.

 

Sajnos csak régi mintaszámításaim vannak amikben nincs az átfeszítési járomról semmi adat.

 

Egyenlőre egy 300 kg-os (daN) adatom van, ezt szerettem volna ellenőrizni, de nem jött össze.

 

:(

Előzmény: Luska (1437)
Luska Creative Commons License 2008.08.18 0 0 1437

Miért kérdezed?

Talán sikerült leszedned valahonnan?

Akkor a HÉH telepen úgyis lemérik!

:-)

Előzmény: Tamasch (1434)
M47-1239 Creative Commons License 2008.08.18 0 0 1436
Ha már felsővezeték... Pécsbánya-RendezőFelsővezeték
Rbatka Creative Commons License 2008.08.14 0 0 1435
Úgy tűnik, a Szolnok-Kiskunfélegyháza vonal kap egy kis felsővezetéket, egész kicsit. Piroska mh-nél építettek egy trafót, lehet, hogy az új Stadlerig lesz felsővezeték. Illetve akkor szerintem "behúzzák" a Szolnoki Járműjavítóba is.
Tamasch Creative Commons License 2008.08.11 0 0 1434

Egy " 4 vezetékes" átfeszítési járomnak mekkora a tömege?

 

Válaszokat előre is köszi?

Rbatka Creative Commons License 2008.07.30 0 0 1433
Bocsánat, néha keverem a fogalmakat rendesen. :)

Köszönöm a válaszokat!
Előzmény: feri976 (1430)
educator Creative Commons License 2008.07.30 0 0 1432
Nem is olyan új név. Három éves.
Előzmény: feri976 (1428)
BbojsziI Creative Commons License 2008.07.30 0 0 1431
Alosztály vezető 1, mérnök
Szakaszmérnök és hasonló beosztás 6, mérnök
Mester 3, Technikum + vasúttiszti
Elektrikus kb. 20 vill. szakma + érettségi + MüII.
Aláll karbantartó 7 vill. szakma + érettségi
Kisvillamos karb. ellenőr 3
Egyéb 2
Kb. ennyi egy 3 telephellyel rendelkező alosztály létszáma, de nincs két egyforma az látszik belőle hogy a cégnek az üzemirányitás üzemfelügyelet a fő profilja.
Ma már valóban nem megy ki az alállomás karbantartó felsővezetéki hibához mert nem ugyan az a cég.
Felsővezetékes szolgálat egy telephelyén álltalában egy mérnök egy művezető és 10-15 felsővezeték szerelő dolgozik. Ebböl felénk 3-nak van motorvezetői jogsija és van még 2 külső emberke akit.... (na ezt nem is tudom megfogalmazni milyen minőségben vezeti a járműveket néha)
Előzmény: Rbatka (1427)
feri976 Creative Commons License 2008.07.29 0 0 1430
Alállomás ≠ felsővezeték szerelők.

Alállomás = transzformátor állomás

Pestszentlőrinc Alállomás:

Aláll 25Kv

 

Aláll 120Kv
Előzmény: Rbatka (1427)
feri976 Creative Commons License 2008.07.29 0 0 1429
Az alállomáson nincsenek semmi féle plafontapasztók  :-)))

A BSS 2000 Kft és a Vasútvill Kft-nél vannak a felsővezeték szerelők.

Előzmény: Rbatka (1427)
feri976 Creative Commons License 2008.07.29 0 0 1428

"MÁV ZRt. Pályavasúti Területi Központok Erősáramú Alosztályai"

Új név: MÁV ZRt PTK Felsővezetéki és Alállomási Alosztály.

Előzmény: BbojsziI (1426)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.29 0 0 1427
önjáró/nem önjáró: vezetékhordó pőrekocsi, plafontapasztó, stb.

Melyik a főnök? Milyen végzettség kell nekik(a tisztképző csak egy féle képzést tart számon), ki mit csinál, és nagyjából hány fő van egyes szakmákból?
Gondolom az alállomás karbantartó nem megy ki pl. felsővezeték szakadáshoz, és gondolom a szakaszmérnök a főnök.
Ja és ezek közül az alkalmazottak közül valakinek van TVG vezető/ sajátgéperejű vasúti munkagépvezető jogosítványa?
Előzmény: BbojsziI (1426)
BbojsziI Creative Commons License 2008.07.29 0 0 1426
Hogy ki az alállomás tulajdonosa abba ne menjünk bele.
Hogy ki az üzemben tartó és ki az üzemeltető azt keverni szoktam.
Szóval a lényegre térve az alállomásokkal közvetlenűl a MÁV ZRt. Pályavasúti Területi Központok Erősáramú Alosztályai foglalkoznak (lehet hogy mire leírtam már nem igaz)
- Személygépkocsik
- nem értem a kérdést
- az alállomási készülékek Tr. megszakítók, szakaszolók, mérőválltók, telemechanikai berendezések stb..
- álltalános villanyszerlő cuccok.
"Az alállomás tulajdonosának, mint munkaadónak milyen
-munkavállalói vannak?"
Szakaszmérnök, erősáramú mester, elektrikus, alállomás karbantartó.
Előzmény: Rbatka (1423)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.29 0 0 1425
Értem, nagyszerű, hálás köszönet!
Előzmény: BbojsziI (1424)
BbojsziI Creative Commons License 2008.07.29 0 0 1424
Kb. 60 méter , Fázishatár szakasszigetelő kb. 8 méter.

A kedvedért lemértem a google erarth -ban néhány fh távolságot.
Cegléd aláll. Fh - Cegléd delta 2,7 km,
Cegléd delta - Kecskemét 29,8 km
Kecskemét - KKfh aláll fh 25,2 km
KKFH aláll - KKFH Fh2 2,7 km
Előzmény: Rbatka (1419)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.28 0 0 1423
Az alállomás tulajdonosának az alállomás területén milyen
-önjáró gépei
-nem önjáró gépei
-villamos berendezései
-kézi szerszámai
-egyéb felszerelései
vannak
ÉS
Az alállomás tulajdonosának, mint munkaadónak milyen
-munkavállalói
vannak?
Előzmény: educator (1412)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.28 0 0 1422
">>egy alállomás mibe kerül<<
Elképzelhetetlenűl sokba. :)"

Azért csak van valami irányelv? :)
1, 10, 100, 1 000, 10 000, 100 000, 1 000 000, 10 000 000, 100 000 000, 1 000 000 000, 10 000 000 000
(a nem kívánt rész törlendő; az áraink Forintban értendőek)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.28 0 0 1421
Amúgy azt akartam kérdezni, hogy két fázishatár között lévő szakasz az hány km.? Gondolom nem ilyen egyszerű a kérdés, de valami válasz csak van :-)

Amúgy köszönöm az eddigi válaszokat.
Előzmény: Rbatka (1419)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.28 0 0 1420
Az megtörténhet, hogy egy "felesleges" UDJ-t alakítanak át?
(Tudom nincs ilyen.)
Előzmény: BbojsziI (1415)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.28 0 0 1419
"És egy fázishatár mekkora szakasz?"

Néha kiábrándít, hogy micsoda kérdések hangzanak el a topikon.

:D
educator Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1418
Vadnak vad, mert ez senkinek nem érdeke. Mindenféle pénzeket csak úgy lehet cégen kívülre játszani, ha marad a kiszervezett, tulajdonképpen verseny nélküli állapot.
Előzmény: BbojsziI (1417)
BbojsziI Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1417
"Vagy visszakerül az egész a PÜ kezelésébe..."
Ezt elég esélytelennek látom. Más vad ötletek is elhangzanak néha.
Előzmény: educator (1416)
educator Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1416
Mivel a jelenlegi szerződés az év végén lejár, az új pályázat biztos. Vagy visszakerül az egész a PÜ kezelésébe...
Előzmény: BbojsziI (1415)
BbojsziI Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1415
Ez a Vasútvill kft. kompetenciája (jelen felállás szerint)
Az építéstöl is csoportosíthatnak át de épen megkérhetik a Pályavasutat hogy sziveskedjen nekik venni egy járgányt.
Aztán meg az is lehet hogy új pályázatot írnak ki és ......
Előzmény: Tősgyökeres szentesi (1411)
BbojsziI Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1414
"Úgy vettem észre, hogy az alállomásokat épp az akutális pálya közepére teszik."
Azért lényeges hogy 120kV-os távvezeték is legyen a közelben.
És ezek után sem mindíg úgy sikerül ahogy elsőre eltervezik pl. Balatonszentgyörgy helyett Nagykanizsán lett alállomás.

"Szeged-Szabadka"
Nagy valószínüséggel nem lesz allállomás azt a 10km kisforgalmú vonalat Kistelek elbírja.

"egy alállomás mibe kerül"
Elképzelhetetlenűl sokba. :)
Előzmény: Rbatka (1409)
educator Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1413
"az alállomások mekkora szakaszt hivatottak táplálni"

A bevált módszer szerint 40-60km-t.

"kb. hány "betáplálási pont" ez"

Szám szerint általában kettő (négy). Vagy elágazó állomás esetén még több.

"És egy fázishatár mekkora szakasz?"

Úgy 20-40 méter. Kialakítástól függően.
Előzmény: Rbatka (1409)
educator Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1412
Egy alállomásnak nincsenek járművei. Egy alállomásnak villamos berendezései vannak. Sőt, ha pontosabbak akarunk lenni, akkor az alállomáson található villamos berendezések sem az alállomás tulajdonát képezik, hanem az alállomás tulajdonosáét :)
Előzmény: Rbatka (1408)
Tősgyökeres szentesi Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1411
Engem az érdekelne, hogy a 25-ös vonalhon az ottani plafontapasztóknak gondolom Zalaegerszegen lesz a telephelyük. Honnan hoznak nekik majd FJ-t vagy DMM-t majd, vagy esetleg az FJM-ből készül még egy-két darab?
Rbatka Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1410
Bocsánat már, hogy ennyi kérdéssel telítem a topikot, de úgy vélem a válaszok nem jönnek maguktól :-)

Egyébként azok az emberek, akik válaszolnak, általában a nyílvános kérdezésre bíztatnak, épp ezért nem keresek meg senkit sem e-mailben, sem máshogy.
Rbatka Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1409
Sőt ehhez kapcsolódóan elfelejtettem kérdezni még valamit: szóval az alállomások mekkora szakaszt hivatottak táplálni, kb. hány "betáplálási pont" ez? És egy fázishatár mekkora szakasz?

Úgy vettem észre, hogy az alállomásokat épp az akutális pálya közepére teszik. Valahogy így lehetett ez a Cegléd-Kiskunhalas vonallal, vagy épp a Kiskunfélegyháza-Szeged vonallal. Ha Szegeden villamosítják a 136-os Szeged-Szabadka vonalat véletlenül, akkor majd ott is lesz egy alállomás?!

A topikolvasók már kaptak információt azzal kapcsolatban, hogy egy km pálya villamosítása milyen nagyságrendben mérhető, de azzal kapcsolatban, hogy egy alállomás teljes felszereltséggel, és a fázishatárokkal együtt(és adott esetben a dolgozók kiképzésével együtt) mibe kerül?
Előzmény: Rbatka (1408)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1408
Na ez egy érdekes témakör, ezt eddig nem tudták nekem megválaszolni. :)
Lesz valami járművük? Egy alállomásnak milyen járművei vannak?
Előzmény: BbojsziI (1405)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1407
Milyen határ felett éri meg egy vasútvonal villamosítása? Mostanában sokfelé hallani villamosításról, remélem jól belelendülnek... :-)
Előzmény: czzf50 (1403)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1406
Na jó :D
Előzmény: Vendégsín (1402)
BbojsziI Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1405
Ha minden igaz akkor Zalaegerszegen lesz az alállomás, és csak ez az egy.
Előzmény: Törölt nick (1404)
Törölt nick Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1404
Milyen közönként kell egy villamosított vasúti pálya mellé transzformátorállomásokat tenni. (Konkrétan a 25.-ösön gondolok Hodos és Zeg közé)
czzf50 Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1403
Néhány éve úgy volt, hogy személyforgalomban a negyede, teherforgalomban a hatoda.
Előzmény: Rbatka (1401)
Vendégsín Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1402
Az elfogyasztott gázolaj költségét nézve biztosan...
Előzmény: Rbatka (1401)
Rbatka Creative Commons License 2008.07.25 0 0 1401
Igaz, hogy a villamos vonatás költsége ötöde a dízelvontatás költségének?
Vendégsín Creative Commons License 2008.07.17 0 0 1400

Egyenes pályán általában 70-75 méternyire, ívben sűrűbben.

 

Sokkal közelebb is, ha keresztirányban nézzük... :-))

Előzmény: educator (1397)
educator Creative Commons License 2008.07.17 0 0 1399
Kompozit szigetelők, műanyag alapúak. Rugalmasak, könnyűek.
Előzmény: Hernyofan (1398)
Hernyofan Creative Commons License 2008.07.17 0 0 1398
Ezek milyen szigetelőelemek ott az oszlopkaroknál? Nem látszik a képen jól, de világosabb színűek... Gondolom, nem üveg, műanyag esetleg?
Előzmény: gmarc (1392)
educator Creative Commons License 2008.07.17 0 0 1397
Egyenes pályán általában 70-75 méternyire, ívben sűrűbben.
Előzmény: vasutassrac (1396)
vasutassrac Creative Commons License 2008.07.17 0 0 1396
Üdv!
Lenne egy kérdésem: milyen messze vannak egymástól a felsővezetékes oszlopok? (a mávnál)
vasutassrac
Süldő Creative Commons License 2008.07.09 0 0 1395
Lehet hogy már láttátok:

http://www.youtube.com/watch?v=hxTNle8DEC8

Egyszerű pályásként nem gondoltam hogy ilyen durva egy szedőtörés!

c.s. Creative Commons License 2008.07.05 0 0 1394
Láttunk már ilyen szerkentyűt még a MÁV-os időkben,de jelenleg nem hiszem hogy futná ilyesmire a kft -nek.
Előzmény: V43 1060 (1393)
V43 1060 Creative Commons License 2008.07.05 0 0 1393
Üdv! Jártas szakemberek véleményét kérem! A "falusi nagyfeszültségű" (3×20kV) oszlopok szerelésénél használnak erre a feszültségre való fáziskémlelőt, amely éppúgy működik, mint a 230V-os (fázis esetén világít benne egy glimmlámpa, csak itt nagyobb). Az lenne a kérdésem, hogy a felsővezeték feszültség meglétének vizsgálatára használnak-e ilyet az ott dolgozó szerelők?
gmarc Creative Commons License 2008.07.01 0 0 1392

A 25-ös vonalon folyogatnak a villamosítgatás munkálatai. A drót ki van feszítve Bajánsenye Oh. - Őriszentpéter között. Innentől az új pályán, és Zalaegerszeg állomáson már állnak az oszlopok, és így van ez Ukkig, kivéve azokat a részeket, ahol nyomvonal-korrekciókat végeznek.

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2008.06.26 0 0 1391
"A villamos erőtér, mint betegségokozó elég régi téma, de nem igen látom igazolva."

Így igaz, se az E mező se a B mező nem okoz semmilyen betegséget, azonban az elektromágneses na az már elképzelhető, hogy hosszabb távon károsítja a szervezetet, lásd: nagy energiájú mikrohullámok vagy gamma sugárzás vagy röntgen.
Előzmény: Vendégsín (1382)
etwg Creative Commons License 2008.06.26 0 0 1390
Szinte valamennyi uj oszlop telepités, amennyiben vasbol van, mind horganyzott (Ausztriában, Svájcban, NSZK-ban meg máshol is valamint valamennyi vas szerelvény szintén - az már mifelénk is)
Előzmény: gmarc (1389)
gmarc Creative Commons License 2008.06.26 0 0 1389
Merre vannak ilyen oszlopok?
Előzmény: etwg (1388)
etwg Creative Commons License 2008.06.25 0 0 1388
ès lehet, hogy nem fogod elhinni, de  egyre nagyobb részüket horganyozzák mifelénk, meg a szomszédos országokban....
Előzmény: gmarc (1387)
gmarc Creative Commons License 2008.06.25 0 0 1387
Igen, vacilláltam is, hogy inkább horganyzott lehet.
Előzmény: Vendégsín (1386)
Vendégsín Creative Commons License 2008.06.25 0 0 1386

Gmarc, az a rozsdamentes soxor inkább horganyzott.

Lehet vitatkozni a galvanizálás környezeti hatásairól, de ellenőrzött technológiájú üzemben ez sokkal környezetbarátabb, mint a szerves oldószereket szabadba juttató helyi festés. A vasúti jelzőárbócok, felsővezetéktartó és egyéb oszlopok pedig azok a "tömegcikk"-ek, amik kínálják magukat erre a technológiára. Csak a gazdasági környezet olyan, hogy pl. a hülye, pazarló, nem környezettudatos svájci népség ezt megengedheti magának, mi nem...

Előzmény: gmarc (1385)
gmarc Creative Commons License 2008.06.24 0 0 1385
A magyar oszlopok esztétikusságával azért vitatkoznék egy pettyet. Az oké, hogy a vasoszlopok zöldek az elején, utána azonban vagy rozsdásodnak, vagy évente kell őket festegetni, hogy ne rozsdásodjanak. A vasbeton még a jobbik eset. Ami tőlünk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban divat, az a rozsdamentes acéloszlop, azt nem kell festegetni, karcsú, és kellően erős.
Előzmény: M47-1239 (1356)
Vendégsín Creative Commons License 2008.06.24 0 0 1384
Egyes felüljárók alatt nincs akkora hely, hogy a feszültség alatt álló vezeték a járművek szerkesztési szelvényének határvonalától, illetve a felüljáró szerkezetétől az előírt védőtávolsággal elhelyezhető legyen.
Ugyan a hosszláncok szerkezeti magasságának csökkentésére, illetve esetenként a vezeték feletti szerkezet felé eső védőtávolság csökkentésére a világon sok ravasz megoldást kitaláltak, de ezek egy részét Ungarisztánban nem alkalmazzák, így nálunk egy árnyalatnyival több ilyen hely létezik, mint más vasutakon.
Hely hiányában tehát ilyenkor csak kikapcsolt és földelt szakasz fér el, mindkét irányból semleges szakasszal elválasztva a rázós dróttól. És ugyan az áramszedő akadálytalan átvezetését a létesítési előírások szerint biztosítani kell(ene), többségében nem így jelöljük ezeket a helyeket, abból kiindulva, hogy a mai áramszedők felengedése nincs felső sebességhatárhoz kötve.
Előzmény: Hernyofan (1383)
Hernyofan Creative Commons License 2008.06.24 0 0 1383

Üdvözletem!

 

Lenne egy egyszerű kérdésem ( de a is leet, hogy kérdete már, csak ma látam megint, így esembe jutott ): miért kell egyes felüljárók alatt áthaladó vonatok esetében lehúzni az áramszedőt? Illetve mi dönti el, hogy le kell e húzni, vagy sem? Fázishatár nincs a környékén.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!