Azonnal börtönbe vinnének, mert arab vagy! Én ezt nem akarom! - írta levelében az újlipótvárosi nő, majd csak kihívta a rendőröket. Egy ELTE-n tanuló mauritiusi pszichológushallgató nyitott ajtót, el is vitték. Így működik a hétköznapi rasszizmus Magyarországon. Tovább »
Végre megérkezett a válasz a ballib siserahad princípiumos műbalhéjára. Már az első képkocka megmutatja, amiről e topic is szól.
A klip hatására természetesen ismét óriási tombolásba kezdett a Bosszú népe a szennyoldalaikon, ezek közül is legviccesebb a primitív drogosokat is alkalmazó 444 nevű szélsőliberális kanális óbégatása és a zindekszponthu-s figura hüppögése.:)) Magukra ismertek taknyosék. :DD
Petíciót tett közzé az Air France egyik meleg légiutas-kísérője, amely bojkottra szólít fel a légitársaság új célpontja, Teherán ellen. Laurent M. azért folyamodott ehhez az eszközhöz, mert Iránban halállal sújtják a homoszexualitást. A petíciót eddig több mint 2500-an írták alá, és eljuttatták a francia közlekedési minisztériumba, valamint Frédéric Gagey-nek, az Air France vezérigazgatójának.
A szexuális irányultságunk természetesen nincs beleírva az útlevelünkbe, és nem változtatja meg azt, ahogy személyzetként dolgozunk” – áll a petícióban. „De elképzelhetetlen valakit arra kényszeríteni, hogy olyan országba menjen, ahol elítélik azért, amilyen" – idézi a szöveget a Telegraph.
Bakácsot egyszer koncepciós szabálysértési eljárás alá vonták, ami érthetővé teszi, hogy nem PC módon viselkedett. Ezért nem kellene meghurcolni. Hol van a TASZ?
Ó, hát mióta mondogatom, hogy a korábbi évszázadok kiemelkedő egyéniségeit újra kell gondolni..... az értékelés antiszemita megnyilvánulásai alapján ....
Wagner szalonképes, de azért nem mindig kéne játszani.
Nem kéne játszani például holokausztfilmeknek is helyt adó épületekben, Izraelben, kisiskolásoknak vagy időseknek, akik még emlékezhetnek a háború, a haláltáborok borzalmaira.
Nem kéne játszani Németországban, Magyarországon és más fasizálódásra hajlamos helyeken.
Nem kéne játszani kommentár nélkül sem, Wagner darab előtt és után meg kellene emlékezni a hatmillió zsidóról, és a darab közben szivárvány színű zászlót kellene lobogtatnia a brácsásnak.
Németországban rendőrök névtelenül nyilatkozva merték csak elmondani az ország vezető sajtóorgánumainak, hogy felsőbb utasítás van érvényben arra vonatkozóan, hogy bevándorlókkal szemben nem alkalmazhatnak erőt, akkor sem, ha tettenérés történik. A német rendőröket automatikusan a rasszizmus vádjával bélyegzik meg és elveszíthetik állásukat, ha egy migránssal próbálják betartani a törvényt – és mint kiderült, egy egyszerű igazoltatás is testi sértésnek minősül Németországban, ha a bevándorló menekülni kezd és a rendőrök feltartóztatják.
A német gyakorlat szerint egy bevándorlót mindeddig csak akkor lehetett kiutasítani, ha súlyos bűncselekmény követett el – de a hatóságok még gyilkosság esetén is mérlegelték, hogy az adott személy saját származási országában “közvetlen veszélynek van-e kitéve” (veszélyesnek minősített országba nem küldik vissza a gyilkosokat). Mint kiderült, Németország nem csak a sajtóban működtet brutális cenzúrát az uralkodó ideológia dogmáinak betartatása érdekében, de az alapvető európai értéknek tartott demokráciát is kivonták forgalomból. A közvélemény-kutatások rendre azt mutatják, hogy a lakosság többsége nem akar bevándorlókat, de az emberek mégsem dönthetnek arról népszavazáson, hogy a kormány beengedjen-e évente több mint egy millió bevándorlót.
Lovas István - Új könyv Sorosról, a világ legveszélyesebb emberéről, a Soros-kötet szerzője az 1963-ban Münchenben született Andreas von Rétyi
A kétszázhetvenegy oldalas, tömérdek lábjegyzettel alátámasztott könyv hetvenharmadik oldalán ezt az alcímet találjuk: „Államtalan államférfi: »Robin Hood« vagy »Robbing Hood«”. Ami zseniális szójáték. Ugyanis a „robbing” szó rablót jelent, és a „hood” gengsztercsuklyát. Azt a csuklyát, amely eltakarja az ezerarcú dollármilliárdos igazi arcát. Azon emberről van szó, aki minden skrupulus nélkül képviseli ugyanannak a dolognak az ellenkezőjét és mindazt, ami közötte van. A-t mond és B-t tesz. Vagy fordítva.
Annak illusztrálására, hogy Sorosnak milyen roppant arzenál áll a rendelkezésére a világ menetének befolyásolására, von Rétyi ismertet egy munkát, amely nem tesz mást, mint felsorolja Soros érdekeltségeit. Nem kevesebb, mint negyenhét oldalon, azzal a szerzői megjegyzéssel, hogy a felsorolás nem teljes.
A szerző ezután egy brit újságírót, Neil Clarkot idézi, aki így érzékelteti a spekuláns hatalmát: „…dollármilliárdokkal felfegyverkezve, tele civil szervezetekkel és az amerikai külügyminisztérium jóakaratú beleegyezésével, tökéletesen alkalmassá válik arra, hogy megbuktasson olyan kormányokat, amelyek üzletei érdekeivel ellentétesek…”
E kormányok a grúztól az ukránig terjednek, amelyek megbuktatásában Soros intenzív tevőlegességgel vett részt. Pénzével, amely jó részben az adóparadicsomokban bejegyzett árfolyam-fedezeti alapjaiból (hedge funds) származik.
Soros jelenleg, írja a szerző, a Nyílt Társadalom Alapítványán át az unió melletti, migrációbarát csoportokat támogatja, és pénzeli a brit UKIP és más euroszkeptikus pártok, illetve mozgalmak elleni kampányokat. A kötet számos olyan mozgalmat, szervezetet, alapítványt és médiumot sorol fel, amelynek Soros pénzt ad. Közülük nem egy meglepő. Mint például a legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza, amelynek főszerkesztőjét, Adam Michniket az egykori SZDSZ tagjai legjobb lengyelországi barátjukként méltatták.
Az „ezerarcú” Soros egyik jellemző ellentmondása az, hogy amíg lépten-nyomon hangoztatja, hogy nem szereti az egyenlőtlenségeket, gyakorlati tevékenységével folyamatosan egyensúlytalanságot és káoszt teremt, zendülést, felkelést, forradalmat szít. Nem egyszer az amerikai titkosszolgálatok és az amerikai külügyminisztérium hallgatólagos támogatásával.
Miközben több milliárd dollárral támogatja a hagyományos nyugati értékek aláásását. Az abortuszt, a kábítószerek legalizálását, az ízlése szerinti szexuális felvilágosítást, az eutanáziát, a feminizmust, a globalizálódást, a tömeges bevándorlást, az egyneműek házasságát, „a szociális manipuláció számos más radikális kísérlete mellett”. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/47868/Uj_konyv_Sorosrol#sthash.AAnZU4eu.dpuf
"A Nike sportszergyártó cég felbontotta szerződését Manny Pacquiaóval, a 21. század egyik legjobb profi ökölvívójával a melegeket durván támadó és degradáló nyilatkozata miatt.
A Fülöp-szigeteki bokszoló, aki országgyűlési képviselőként is dolgozik, egy helyi televíziós műsorban beszélt az azonos neműek házasságának kérdéséről, amit természetellenesnek nevezett.
"Látott már valaki két hím, vagy két nőstény alkotta párt az állatok között?" - reagált a felvetésre Pacquiao, hozzátéve, ha valaki egynemű kapcsolatban él, vagy ezt támogatja, rosszabb mint az állatok, mert szerinte az állatok legalább tisztában vannak a nemek közötti különbségekkel. Az amerikai vállalat szerdán közleményben jelezte, hogy elítéli Pacquiao szavait, s megszünteti a vele kötött szerződését.
"Manny Pacquiao nyilatkozatát visszataszítónak találjuk" - áll a közleményben. - "A Nike mélységesen elítéli a diszkrimináció minden formáját, a vállalat hosszú ideje támogatja a meleg közösséget és kiáll a jogaiért."