Historia de la América Latina.
A történelmi témákon felül az alábbi just for relax témák is elfogadottak:
-Brazíl-argentín foci
- Perui-bolíviai-ecuadori indián népzene
- Mexikói és venezuelai szappanoperák
- Venezuelai és paraguayi szépségkirálynő-választás (Maotai kedvéért).
- Kolumbia: erről az országról vajon mi jót lehet mondani?
2019-es adat szerint az USA-ban 6 olyan tagállam van, ahol a Non-Hispanic White réteg nem éri el a lakosság 50%-át:
- Hawaii
- Új-Mexikó
- Kalifornia
- Texas
- Nevada
- Maryland.
Nem mindenhol a hispán eredetű népesség részaránya miatt van ez, hanem Hawaii-on pl. a polinéz őslakosság, Marylandben az afro-amerikai népesség aránya magas.
Szóval lehetne itt ezeket a demográfiai dolgokat nagyon sokat és sokáig recézgetni, most részemről még annyi, hogy a fent felsorolt 6 tagállamon felül van további 8, ahol a klasszikus fehér, tehát a Non-Hispanic White lakosság aránya eléri még az 50%-ot, de már 60 % alá csökkent.
Ezek:
- Georgia (51,8%)
- Florida (53%)
- Arizona (54%)
- New Jersey (54,3%)
- New York (55,1%)
- Mississippi (56,3%)
- Louisana (58,5 %)
- Alaszka (59,8%).
Mondom, ez nem mindenhol a hispán eredetű népesség előretörése miatt van, hanem a déli államokban sok helyen az afro-amerikaiak vagy az afrók és a hispánok együttes hatása miatt.
De iure hivatalos nyelve Új-Mexikó tagállamnak nincs (sok US-tagállamban szintén ez a helyzet), de facto viszont az angol és a spanyol is hivatalos.
Nem beszélhetünk az angol és a spanyol nyelv teljes egyenjogúságáról, mert a vezető állami tisztségviselőknek elvárás az angol nyelv kellő mélységű ismerete, de a spanyolé nem.
Mindenesetre a hispán többségű megyékben nem hivatalosan azért szintén elvárás a spanyol nyelv alapszintű ismerete.
A bíróságokra vonatkozó előírások pedig egyenesen kimondják, hogy ha a vádlott, a tanúk vagy az esküdtek valamelyike csak spanyolul beszél, akkor attól az teljes értékű és számukra a spanyol nyelvű eljárást biztosítani kell.
Elfogadva és tiszteletben tartva, de a lenti trendek Új-Mexikó tagállamra egészen biztosan csak részben igazak.
Új-Mexikó - nevéhez és történelméhez hűen - az USA "leghispánabb" tagállama mind a népesség összetételét, mind kultúráját tekintve.
Az US Census Bureau 2015-ös adata szerint az állam népességének 48%-át alkotják hispánok, 2018-as adat szerint kb. 11%-át őslakos indiánok (főleg navahók, apacsok és különféle pueblo csoportok), kb. 2,1 %-át afrók, a "nem hispán fehérek (ang. Non-Hispanic White)" részaránya 37 % körüli (van valamennyi ázsiai és csendes-óceáni származék is, így jön ki a 100%).
Általánosan elfogadott az a nézet, hogy az új-mexikói hispánok legjenetősebb csoportját azoknak a spanyol és mexikói telepeseknek az utódai teszik ki, akik a 17-18. században költöztek ide, tehát gyakorlatilag jóval az első fehér angolszászok megjelenése előtt már itt éltek.
A születések számát tekintve még durvább az eltolódás, 2019-es adat szerint az élve született csecsemők 56,3 %-a hispán, 11,3 %-a indián és csak 27,1% a Non-Hispanic White!
Ami az anyanyelvet, ill. az otthoni nyelvhasználatot illeti, 2010-es adat szerint az új-mexikói lakosság 28,5 %-a spanyolul beszél otthon, 3,5%-a navahó nyelven, 64% angolul.
Az megint egy más kérdés, hogy többé-kevésbé, jól-rosszul a hispán lakosság is beszéli az angolt.
Panama neve mostanság inkább a különböző adózási trükkök kapcsán kerül be a sajtóba, és természetesnek vesszük, hogy a nagy teherszállító hajóknak nem kell megkerülniük egész Dél-Amerikát. Pedig korántsem volt biztos, hogy a Közép-Amerikát átszelő csatorna ott épül meg, ahol végül elkezdték, sőt, az sem, hogy egyáltalán befejezik-e valaha. Az építkezést ugyanis korrupciós botrányok sorozata árnyékolta be, arról nem is beszélve, hogy ezalatt vendégmunkások ezrei haltak bele a különböző trópusi betegségekbe.
Egy, a francia Ferdinand Lesseps által alapított társaság ekkor nyerte el a kolumbiai kormányzattól azt a 99 éves koncessziót, amely engedélyezte a Panama-csatorna megépítését és üzemeltetését.
Ezt a megállapodást Wyse-koncessziónak is nevezik, Lucien Napoléon Bonaparte-Wyse-ról, Napóleon öccsének unokájáról, aki bejárta a csatorna későbbi útvonalát, és nemcsak terveket készített a csatornáról, hanem ő írta alá a kolumbiai kormányzattal a megegyezést. Első útja után a csatornát alagutakkal és zsilipekkel tervezte meg, amit azonban Lesseps elutasított, így a második út után a tengerszinten történő összekötést javasolta kivitelezni.
A Szuezi-csatorna megépítésével hírnevet szerző Lesseps nagyon sokáig ragaszkodott ehhez az elképzeléshez, annak ellenére, hogy az ottani homokos talajjal szemben Panamában helyenként 100 méteres szintkülönbséget is le kellett dolgozniuk a munkásoknak.
Az első kapavágást 1880. január 1-jén tették meg, a megtiszteltetés pedig Lesseps lányának jutott. A munkálatokon körülbelül negyvenezer ember dolgozott, akik többnyire a közeli karibi szigetvilágból érkeztek, leszámítva a francia mérnököket, akiknek viszont hatalmas presztízst jelentett a panamai építkezésen részt venni, és igen jól meg voltak fizetve.
A nehézségek azonban elkezdték felőrölni a kivitelező társaság anyagi erejét. 1885-re világossá vált, hogy a tengerszinten végigvezetett csatorna terve tarthatatlan, de Lesseps csak 1887-ben változtatott a zsilipes megoldásra. A földcsuszamlások és az árvizek mellett a trópusi betegségek, mindenekelőtt a sárgaláz nehezítette meg leginkább az építkezők dolgát.
Jules Dingler, aki az építkezés főmérnöke volt, azt állította, hogy a betegség csak azokra hat, akik iszákos és züllött életmódot élnek. Bizonyítandó az igazát, az egész családját áttelepítette a csatornához, ám rövid időn belül a lánya, a veje, a fia és a felesége is meghalt sárgalázban. A francia mérnökök háromnegyede és a munkások közül mintegy húszezer ember halt meg az építkezések során.
A befektetők azonban élénken érdeklődtek a beruházás menete iránt, és amikor kiszivárogtak a nehézségek, a részvénytársaság papírjai nagyot zuhantak a párizsi tőzsdén. A csatornatársaság egyre nehezebben jutott kölcsönökhöz, úgyhogy politikusok megvesztegetésével egy államilag engedélyezett lottót bocsátott ki 1888-ban, amelyből kifizették volna a tartozásokat.
A tervezett összegnek azonban alig a fele folyt be, úgyhogy a társaság felfüggesztette a kifizetéseket, és 1889. február 4-én a hatóságok felfüggesztették a működését.
A botrányban mintegy 800 ezer francia vesztette el a pénzét, a befektetett 1,2 milliárd frankból 960 millió ment el a csatorna építkezési költségeire, de a politikusok és más befolyásos emberek tekintélyes összegeket tettek zsebre belőle.
A franciák nem adták fel az építkezést, és egy új társaságot alapítottak Philippe-Jean Bunau-Varilla vezetésével, ám az új társaság, a korábbi botrány miatt, nehezen gyűjtött pénzt. Még fontosabb volt azonban, hogy az amerikaiak megállapodtak a britekkel, hogy a fél évszázaddal korábbi egyezségükkel ellentétben mégis építhetnek csatornát a két óceán között.
Elkezdődött a Nicaragua-csatorna tervezése, amihez rendelkezésre állt a pénz és az amerikai politikai elit akarata. Abban az esetben azonban, ha a két projekt párhuzamosan valósult volna meg, az új francia csatornatársaság értéke sokkal kevesebb lett volna, ezért nehezebben jutottak hozzá forrásokhoz, így azt végül eladták az amerikaiaknak.
Az építkezés így 1904-től folytatódott. Eleinte ugyanazokkal a problémákkal küzdöttek, de William Gorgasnak, az építkezés egészségügyi vezetőjének a javaslatára lecsapolták a környező tavakat, aktívan használták a szúnyoghálót, aminek köszönhetően a sárgaláz és a malária kevesebb áldozatot szedett.
Az amerikai építkezés tíz éve alatt azonban így is mintegy hatezer ember halt meg. A nehézségek ellenére végül mégis a tervezett határidőnél valamivel hamarabb, 1914. augusztus 15-én haladhatott át az első hajó a csatornán.
"The fact is that most Latin American descended people in the US become English-dominant by the third generation, often retaining some Spanish, and hybrid terms like "Latinx" break strict language rules as part of an alternative culture that combines elements of both."
pedig hát a világ számára a 1914 utáni történet az érdekes, amikor a két világháború következtében ők lettek a világ urai, 1990 után egyedüli urai a szovjet konkurencia öngyilkossága után
"Hibridizáció" mindig is volt az USÁ-ban (hamburger, pizza, Porgy és Bess, West Side Story). Viszont: a média és fogyasztói (egyre inkább tapasztalható) "ájulásai" a brit uralkodóház büfizéseire (az I. VH előttig dívó kifejezett brit-ellenesség után), az "angol" múlt iránti nosztalgiázás ("nyelvében él" az amerikai nemzet is, az angol történelem, irodalom egyben jenki történelem, irodalom is, hiszen 1776 előtt nincs ilyenjük), a nekünk idiotisztikusnak tűnő "angolszász" jogrend szilárdsága, stb. teljességgel kitéphetetlenné teszi a "protestáns fehér" gyökereket. A "múlt" képviselői lehet, hogy számbeli kisebbségbe kerültek, de elit klubként fungálva a változatos eredetű többség számára valamiféle igazodási/identitásbéli pontként szolgálnak, és hasonlók -- ahogy én látom innen a perifériáról ...
Igen, de a nyelv az csak a kultúrának az egyik szegmense és nem is biztos, hogy a legfontosabb.
Ami a mai USA-beli kultúrát illeti, elég ha a híradókat és az újabb keletű amerikai filmeket nézzük, látni, hogy nagyon-nagyon gyorsan, már-már ijesztően gyorsan változik.
Részben pont a bekerülő hispán (mexikói és egyéb spanyol-amerikai) elemek révén, de ugye, nagyon sok afro-amerikai és ázsiai elem is bekerült a főáramú amerikai kultúrába, ami még a 20 sz. első felében is lényegében elképzelhetetlen volt.
Sőt újabban nagyon nagy divat lett odaát fölfedezni a korábban primitív vadembereknek tartott, lenézett és üldözött őslakosság kultúráját is.
Az USA a 19. sz. közepéig, középső harmadáig domionánsan fehér, protestáns és angolszász volt, no persze délen ott voltak az afro rabszolgák nagy tömegei, a nyugaton meg az üldözött, kisemmizett, rosszabb esetben halomra lőtt őslakos törzsek, de őket sokáig nem tekintették teljes értékű állampolgárnak. A négereket 1870-ig, az indiánok meg csak 1924-ben (!) kapták meg az állampolgárságot.
A mai USA-ról azonban már aligha jelentheted ki, hogy dominánsan fehér, protestáns és angolszász, mert a három jelző közül lassan, de biztosan lényegében egyik sem igaz.
A demográfiai és bevándorlási trendek alapján kb. 2050-re a színesbőrűek többségbe kerülnek, a protestantizmus bár még sok tagállamban meghatározó, szövetségi szinten már korántsem tekinthető dominánsnak, és az angolszász kultúrát is lassan csak az angol nyelv és a jogrendszer jelzi.
A mindennapok szintjén ma már inkább egy banalizált fogyasztói kultúra jellemzi az USA-t, ahogy én látom.
Nyilván más az új-angliai Vermont és a délnyugati, kb. felerészben hispán származásúak lakta Új-Mexikó esete, de a gyorsuló globalizáció miatt gyorsan csökkennek ezek a regionális különbségek.
Elnézést a kissé hosszúra nyúlt eszmefuttatás miatt, csak azt akartam kihangsúlyozni, hogy igaz, amit te írsz, ti. az amerikai angol nyelv és az amerikai kultúra dominanciája meg asszimiláló képessége, de maga az amerikai (USA-beli) kultúra is ijesztő sebességgel változik és egyre gyorsabban távolodik eredeti angolszász és protestáns gyökereitől.
Persze, hogy "összetettebb", de ahhoz nem kellenek népszámlálási adatok, hogy konstatáljuk: sokkal-sokkal több a spanyol nevű, de már angol anyanyelvű americano, mint fordítva. És különben is: az újkorban az államnyelvet beszélők (még akkor is, ha nincs "hivatalos" nyelve az USÁ-nak ...) darálják be a többit. Lásd éppen Spanyolországban: a Caudillo is galíciai volt ... Francúzékról már nem is szólva. Oroszo., Irán, Töröko. -- no és a régen volt Mo. is.
Ahh, ez jóval összetettebb ennél, Berni, nem lehet ennyire egysíkúan szemlélni.
Egyrészt, ha két kultúra szorosan egymás mellett létezik, mint pl. az USA jó részén az amerikai (amely már önmagában is egyre kevésbé tekinthető tipikusan angolszásznak) és a hispán, az nyilván keveredni fog.
Mint ahogy keveredett és keveredik is.
Texasban, Új-Mexikóban és Kaliforniában lényegében már jó 150 éve keveredik...
A másik meg az, hogy a Hispanic az USA-ban egy gyűjtőfogalom, rengeteg különféle csoportot takar, igaz, hogy a spanyol nyelv és a hispán kultúra azért valamennyire összeköti őket.
De azért órisi különbségek is vannak pl. a spanyol gyökereikre máig büszke új-mexikóiak (nuevomexicanos) és a frisebben bevándorolt mexikóiak között, a nuevomexicanos vagy egy részük legalábbis állítólag nem is tartja magát mexikóinak, azaz mexicanonak, hanem nuevomexicanonak. :-)
Stimmt? Comprende?
Mondjuk abból a szempontból igazuk is van, hogy az ő őseik már kb. 300-400 éve Új-Mexikó földjén élnek, olyan régóta, amikor az angolszászok még azt sem tudták, hogy mi az az Új-Mexikó, sőt még arról sem volt halvány lila fogalmuk sem, hogy mi van az Appalache-hegyláncoktól nyugatra.
Texas déli és délnyugati részein is sokkal régebb óta ott vannak a spanyol texasiak (tejanos), mint az angolszászok. Kb. száz év fórral, persze azért nem adják olcsóbban a kenyeret a boltban.
A texasi, új-mexikói, arizonai és kaliforniai kultúra számos eleme már a "vadnyugati" korszaktól kezdve hispán eredetű, főleg a ranchgazdálkodás, a legeltető állattenyésztés területén.
Maga a cowboy szó is tkp. a spanyol vaquero fordítása. A lovaknak a western típusú szerszámozása az lényegében megint csak spanyol-mexikói eredetű.
1881-ben az új-mexikói Fort Sumnerben a legendás Billy the Kid, röviddel a halála előtt, spanyolul kérdezte meg a mexikói származású szolgálólánytól, hogy "Kik azok a férfiak odakinn?" - Quienes son éstes hombres afuera?
Pat Garrett, a sheriff és az emberei voltak különben, de most ez a téma szempontjából tök mindegy, legfeljebb annyi az érdekes, hogy Billy the Kid ír és new yorki meg kansasi gyökerei ellenére folyékonyan és választékosan tudott spanyolul.
Mint ahogy abban a korban sok anglo (értsd fehér amerikai) a délnyugati határvidéken.
Az egész USA-ban meg egyre népszerűbb a mexikói konyha.
Na erről ennyit.
Az a sok szerencsétlen nyomorult meg, köztük jónéhány veszélyes bűnözővel, akiket a Biden-csapat tárt karokkal most hív be Guatemalából, Hondurasból és Nicaraguából, az meg megint egy más tészta...
Puerto Rico-i (portorrikényo), kubai (kubáno) az meg ismét megint más tészta.
A kokacserjetermesztő colombianos az meg szintén más.
Amellett hogy nyilván létezik asszimiláció és a domináns kultúrához való igazodás, kultúrák keveredése és egymásra hatása is létezik. Mint ahogy spanglish nyelvváltozat is.
Igy van, korrupcióban mi latinok kiválóak vagyunk, ti exkommok is jók vagytok, és a balkániak is nagyon jók. Miénk a erő!, a atlantiak és skandinávok meg feldughatják maguknak!
"A mexikói függetlenségi háború (1810 - 1821) is meglehetősen véres és brutális volt."
A venezuelai nem kevésbé. Olvastam valahol, hogy a spanyol királypárti csapatok parancsnoka, Monteverde tábornok a templomkapuk előtt lövette agyon az elfogott függetlenségpárti (independencista) venezuelai hazafiakat/lázadókat (attól függ, hogy Caracasból vagy Madridból nézzük a meccset).
De hát ez (is) Latin-Amerika...
Persze a másik oldalon azért ott vannak a latin-amerikai kultúra (zene, tánc, irodalom, építészet, képzőművészet) csodálatos alkotásai, szóval azért nem lehet teljesen egysíkúan nézni a képet...
