Keresés

Részletes keresés

oljeg12 Creative Commons License 8 órája 0 0 55993

Sziasztok!

Ma rászántam magam, hogy szétszedjem az AIXAM ajtót, hogy megjavítsam az ablakemelőt. Le volt törve a motortartó konzol. Átfúrtam és 2 db. 6mm-s csavarral rögzítettem. Hiába csináltam bár mit, nem mozdult az ablak. Végül kiderült, hogy a meghajtásnál 2 fog letört a műanyag fogaskerékről és ott akadt meg. A két törött fog eltávolítása után, néhányszor sikerült le és fel is működtetni. Egyszer lehetett hallani egy kis roppanást, és utána nem akart megint működni. Valószínű, hogy megint fogtörés történt.

Azzal a kéréssel fordulok a fórumtársaktól, hogy van-e valakinek használt, de használható, baloldali ablakemelője? És esetleg megválna tőle. de tulajdonképpen nem szerelhető le, ezért csak a fogaskerék kellene, ami egybe van a bovdendobbal.

Vagy esetleg tud-e valaki, hol található mopedautóbontó?

 

xrami Creative Commons License 5 napja 0 0 55992

Nem merevebb, ridegebb! Ha feszültség van benne szét fog repedni úgy ahogy a képen is látszódik. Nem a hegesztés engedett el.

Előzmény: főgóré (55988)
főgóré Creative Commons License 5 napja 0 0 55991

azt írja ,használtan vették és már 2 éve használják  kora ismeretlen

mint már írtam, az alura a ridegsége miatt jellemzőbb a törés

mindenesetre , elég nagy behatás érhette , hogy ez így ketté tört , mint a ropi

 

emlékeimben kutatva beugrott , hiszen láttam már ilyet

rokonom még fiatalabb korában bandázott bringával,

de az mezei acélvázassal nyomta, ugratások, farolások, hegyen- völgyön

egyszer csak megjelent a hasonlóan széttört vázú biciklivel , meg lett hegesztve, erősítve de inkább vett újat

arra meg már jobban vigyázott :O

Előzmény: XNC (55989)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 5 napja 0 0 55990

Acél szeleprugók vs. alu szeleprugó. :D Az alu kevésbé rugalmas, reped, törik. Kár, mert könnyebb.

Előzmény: főgóré (55988)
XNC Creative Commons License 5 napja 0 0 55989

Na jó, de ennyire?? Itt valami nagyon félrement. Elronthatták az ötvözetet.

Előzmény: főgóré (55988)
főgóré Creative Commons License 5 napja 0 1 55988

aluvázra írják, hogy merevebb mint az acél, de hamarabb fárad, hajlamosabb a törésre , mint az acél

amely inkább hajlik, görbül.

Előzmény: LRJudit (55974)
XNC Creative Commons License 5 napja 0 0 55987

Ilyen azért nincs sűrűn, ezért nem kell rettegni.

Előzmény: LRJudit (55984)
LRJudit Creative Commons License 5 napja 0 1 55986

Én nem látom, hogy más lenne ott a kialakítás.

Aluvázas az enyém is.

Tesóm az mondta, hogy amikor odaértek, még csak az alsó törés volt teljes.

Előzmény: xrami (55985)
xrami Creative Commons License 6 napja 0 0 55985

Ez tök más vázkialakítású ott a csomagtartócsvarnál ahol amaz szétszakadt.
A tiéd is aluvázas, vagy rajta marad a mágnes ha rádobod?

Előzmény: LRJudit (55984)
LRJudit Creative Commons License 6 napja 0 0 55984

Használtan vettük a bringáinkat, a korukról fogalmam sincs.

Kizárólag bringáztak rajta.

Néhány hétig remegő lábakkal fogok a sajátomra ülni.

Bár az szerintem robosztusabb, gondolom azért mert mélyvázas.

A nyeregcsövet kivettem délután, a vázat 2,5mm-nek mértem.

Mindkettő Diamant, eredetileg is ebike.

Ez az enyém.

Előzmény: xrami (55982)
xrami Creative Commons License 6 napja 0 0 55983

Még csak nem is valami kínai klasszik gagyisztáni, hanem német Diamant bringa tisztességes összeállításban. Ha jól sejtem a látottakból akkor a csomagtartórögzítő-csavar vonalában szakadt szét a váz, előre illetve oldalra esett abban a pillanatban és letépte a nyeregvázcsövet a hegesztése fölött. Ezt a bringát simán vissza lehetne hegeszteni aluhegesztősnél, persze erősítő betétekkel a szakadási helyeken.

Nem volt ez valahogy megtépve a csomagtartó körül? Nem vontattak valamit vele?

Előzmény: főgóré (55980)
xrami Creative Commons License 6 napja 0 0 55982

Nagyon durva. Senki nem érti itt, hogy törhetett ott ketté így ilyen stalusban. Használtan vették a bringát? Saccra hányéves lehet?
Kemf Zozó baromkodott egy régebbi csepel városi nagykerekű bringával. Ugratott vele betonról betonraamíg szét nem nyikkant, de az se így tört el, hanem az alján nyílt ketté.
100 kiló alatt így hátraszakadjon egy ülésvázcső.... Még csak nem is a nyeregcső nyaklott hátra.

Előzmény: LRJudit (55978)
XNC Creative Commons License 6 napja 0 0 55981

DURVA!

Előzmény: LRJudit (55974)
főgóré Creative Commons License 6 napja 0 0 55980

2 éve használták 

akkor anyagfáradás, anyagöregedésről lehet szó

használtam használt bringát , de az öröklődés útján maradt rám, de nem volt vele ilyen váztörés.

venni viszont csak új bringákat vettem , normális használat mellett azokkal sem volt vázprobléma.

Előzmény: LRJudit (55978)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 6 napja 0 0 55979

Vékony falú aluváz fáradásos törése?

Előzmény: LRJudit (55974)
LRJudit Creative Commons License 6 napja 0 1 55978

Soha ilyet nem csináltak ők vele, 2 éve haszálták a bringát.

Ők anyaghibára gondolnak.

Pontosan sose fog kiderülni az ok, csak érdekességként mutattam meg.

Azért is idegenkedtem használt bringát venni, mert nem ismerem az előéletét.

Remélem az enyém egyben marad.

Előzmény: főgóré (55977)
főgóré Creative Commons License 6 napja 0 0 55977

pedig, azt bírnia kellett volna

ha csak nem ugrattak vele, vagy nagyon rossz minőségű köves területen mentek vele , és megindult a váz 

repedése.

egyébként, a képen látszódik, hogy igen vékonykák a váz csövei .

 

Előzmény: LRJudit (55976)
LRJudit Creative Commons License 6 napja 0 0 55976

100 alatt van.

Előzmény: főgóré (55975)
főgóré Creative Commons License 6 napja 0 0 55975

sógorodé

hány kiló ?

Előzmény: LRJudit (55974)
LRJudit Creative Commons License 6 napja 0 0 55974

Tesóm ebikeja tegnap tört el sógor alatt.

Műtétre vár. Behorpadt a sípcsontja.

Mary bx Creative Commons License 2025.05.02 0 0 55973

Kiegészítve:jobb szélső fékkarokhoz menő,melette a 3 sebességes gázkarcsatihoz menő.Értelemszerűen ha nincs a bringán ilyen akkor marad szabadon.

Előzmény: kapus85 (55968)
LRJudit Creative Commons License 2025.05.02 0 1 55972

Ezt hasznosnak láttam.

https://www.youtube.com/watch?v=Ta5ZM1rL_PU

Ha nem is segít ez a videó neked, érdemes lehet tőlük kérdezni.

https://tornado-elektromos-kerekpar.hu/

Előzmény: kapus85 (55968)
kapus85 Creative Commons License 2025.05.02 0 2 55971

Sajnos nem adta ki pont ezt a típust. Köszönöm szépen a segítő szavakat.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55970)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2025.05.02 0 1 55970

Netes keresés nem adott ki bekötési rajzot? Tippelek: fekete piros zöld gázkar, mellette kék sárga zöld a hallok, fekete piros egyéb tápkapcsoló, fehér és valami fekete véggel sebességkorlátozó.

Előzmény: kapus85 (55968)
xrami Creative Commons License 2025.05.01 0 0 55969

Nagyapádat kérdezd meg előbb, ő frankón tudott szétszedni-összerakni, szerelni.

Előzmény: kapus85 (55968)
kapus85 Creative Commons License 2025.05.01 -1 0 55968

Sziasztok. Örököltem egy elektromos bicót, amit nagypapám nagyon meghackelt, mindenféle indexet, reflektor extrákat tett fel sufni tuninggal. A gyári csatikat szétszedte az öreg. Lebontottam az egészet és most vagyok bajban. A vezérlő ép maradt, de nem tudom melyik csati mire való ,mit vezérel. A 3 fázis vezeték és betáp stimm, de az összes többi homály. Kérlek valaki ismeri ezt a vezerlőt? Köszönöm,ha segítesz 

Malaguszti Creative Commons License 2025.04.23 0 1 55967

Nekem most már 12Évesek a sárga cellák,36db LiFePo20Ah de még midig bírják, tavaly már megfigyeltem hogy tavasszal 15-20fokban, nem bírják a nagy áramot, de tavaly nyáron a 36 fokos melegben, újra megtáltosodtak.

 Most márciusban tettem az akkuk alá fűtő elemeket, csak egy  ampert vesz fel 110Volton,

töltés közben van csak bekapcsolva, mire feltölt addigra kábé 50 fokos a 110Volt 20Ah LiFePo akksi.
 Nagyon dúrván gyorsult ma is a Malaguti110' , még egy kis verseny is belefért egy benzines mocival.
35 Km meg lett ma is.

Előzmény: umnyo (55966)
umnyo Creative Commons License 2025.04.21 0 1 55966

Általában az a probléma szokott előjönni az idősebb celláknál, hogy egy idő után egyszerűen már nem terhelhetőek és emellett magas lesz a belső ellenállásuk. Azaz kis terhelés mellett még ilyen olyan felhasználásra jó lesz - én is csináltam így pl akkus led lámpát, stb - de nagyobb fajlagos terhelésnél elkezd erősen beesni a feszük. Nálad még nem jött el ez a pillanat teljesen, de erősen közelít.

Előzmény: WooDoo (55965)
WooDoo Creative Commons License 2025.04.21 0 1 55965

Megvolt a 25 km-es teszt, simán hazajött a lábán. 

52V-ig tudtam tölteni, mert néhány cella megszalad és 3,6V-nál lekapcsol a bms. Mire elindultam, 50V-ot mutatott a műszer álló helyzetben, ami indulás után leesett 48V-ra és 47V-ra csökkent 25 km alatt.

15s az akku, terhelés alatt 3,13V-ig esett be a cella feszültség, terhelés nélkül visszaugrott 3,26-ra.

A fogyasztás nagyon kicsi volt, mindössze 200Wh ment az akkuba, ez 100 km-re vetítve kevesebb mint 1 kWh...

 

Rosszul láttam, nem 20 évesek a 32650-es cellák, a 2004-es szám biztosan nem a gyártás időpontja. A Mia Electricet 2011 és 2013 között gyártották, tehát "csak" 12-14 évesek a cellák, egy új kocsiba biztosan nem tesznek több éves cellákat. Mindenesetre már a sokadik életüket élik, pár éve még 3Ah körüli kapacitásokat mértem, ami az eredetinek 60%-a. Ha tudnak még 50%-ot, akkor kb 50 km lehet a hatótáv ilyen kis fogyasztás mellett...

Előzmény: WooDoo (55961)
WooDoo Creative Commons License 2025.04.21 0 1 55964

Szerintem a villany Babettám is ott körül volt. Egyébként elektromos bicikli alapnak nagyon jó lenne a Babetta, csak egy rendőr mágnes, ha bukósisak nélkül megyünk vele...

Mondjuk én inkább felvettem a bukót, hogy ne kelljen a bicikli úton mennem. Szerencsére kötöttem rá felelősségbiztosítást is, ami jól jött, amikor elcsúsztam a vizes aszfalton és lefejeltem egy Mercedes hátsó ajtaját. 560e Ft-ot fizetett ki a biztosító a javításért...

Előzmény: bartalus (55963)
bartalus Creative Commons License 2025.04.21 0 0 55963

Gondoltam. A 35kg akku nélkül még elmegy. Kösz.

Előzmény: WooDoo (55962)
WooDoo Creative Commons License 2025.04.20 0 0 55962

Egy biciklitől sokkal nehezebb, nem szívesen emelgetném egyedül...

Előzmény: bartalus (55959)
WooDoo Creative Commons License 2025.04.20 0 1 55961

15 km-t mentem a faluban, holnap megpróbálom behozni Debrecenbe. Ha kibírja a 25 km-es távot, akkor gyanítom egy darabig így marad, mert a campus csak 4,5 km a lakásunktól. 

 

Rendeltem egy doboz (90 db) Samsung 58E cellát (21700, 5300 mAh), de a barátom elutazott kínába és elfelejtette postázni. 

 

A hengeres 32650-es cellák elég jól "öregedtek", 2 éve még 50 km-t elment egy 16s5p akkuval a villany Babettám. 

Előzmény: umnyo (55957)
Illés Lajos Creative Commons License 2025.04.20 0 0 55960

Üdv!

Keresek akkutartó dobozt, tornádó tr018 elektromos kerékpárhoz.

bartalus Creative Commons License 2025.04.20 0 0 55959

Mennyi a súlya akku nélkül?? Tudom nem szeretjük megmérni, de talán. Egy nálam idősebb "bácsi" keres ilyen egyszerü nem csicsás olcsó bringát falura. Néha még előkerül, sőt láttam az eredeti Yamahát is hirdetni, persze nem nyugger áron. Kösz. László

Előzmény: WooDoo (55953)
padisah Creative Commons License 2025.04.19 0 0 55958

akit ez érint, FKF hulladékudvarban le tudtam adni két zacskós LFP cellát, a 20Ah fajtából

nem tudom ez mennyire rendszer, eddig elküldtek amikor próbálkoztam vele, lehet hogy csak az alkalmazott "cseszte el"

umnyo Creative Commons License 2025.04.15 0 0 55957

Hát azok a cellák érdekesek lesznek, majd számolj be róla. Nekem is van vagy 150 kg itthon, mondjuk 20 évesek nincs még, talán csak 15 :-). Kapacitásban 30-60%-ban vannak, belső ellenállásuk nagyon nagy, mindez, úgy hogy 10 alatti ciklusszámuk van :-(.

Előzmény: WooDoo (55955)
umnyo Creative Commons License 2025.04.15 0 2 55956

Az ilyen kis 250W-os agymotor emelkedőn kb minimál és 0 közötti hatással bír, különösen alacsony fordulaton. Kimondhatjuk hogy használhatatlan. Ellenben emellett max áramon is megy, így zabálja a hatótávot rendesen. A 36V 7Ah akkupack nem túl nagy. Az enyémben is ennyi van, de nagy távolságokra ne számíts vele, így ez is szempont lehet, milyen távolságokra kell. Túrázni nem fogsz vele, ezek alapvetően city jellegű bringák helyi szaladgáláshoz ide oda. A vázba rejtésnek sajnos ez a hátránya, ennyi fér el jelenlegi akkuk mellett, cserébe esztétikus és könnyű tud maradni.

Központi motor+szíj+agyváltó kombináció kérdés. Tud jó kombináció lenni, ezek a szíjak elég sokat bírnak. Ugyanakkor nagyon nem mindegy az agyváltó típusa, mert nagyobb nyomaték jelenhet meg, mint sima tekerésnél, és az a kis belső apró átviteli fogaskerekeket jobban és gyorsabban felőrli és megeszi. Ma már vannak kifejezetten ebike-ok számára agyváltók, amik az ilyen igényeknek jobban ellenállnak. Illetve kérdés a használat jellege és módja, lehet a 3 sebességes agyváltó nem biztosít elég áttételezés. Mondjuk Amszterdamban oké, de a Budai hegyekben már kevésbé :-). A hajtás persze bonyolultabb, de itt jön képbe hogy milyen használathoz kell a jármű, azt meg csak a leendő tulaj tudja/sejti.

 

Nekem pl egy agymotoros hátsó 6 sebességes láncváltóm van 12-28 lánckeréksorral. És a Pilisben lakom :-). Na ide annyira nem ideális választás ez a kis agymotor ha valaki kényelmesen akarna menni. Ugyanakkor van agymotorom, ami 1000W+os verzió bringán, az már elég jól felmegy mindenhol, de ennek van ára is azért fogyasztás terén.

Előzmény: Panzerbear (55952)
WooDoo Creative Commons License 2025.04.14 0 3 55955

Pont ma tettem bele egy akkut, az órája szerint 40 km/h a max sebessége, de biztosan sokat csal.

Van egy csomó 2004-es gyártású 32650-es LFP cellám, kiválogattam 60 db-ot, a kevésbé rosszak közül, és összeraktam egy 15s4p akkut. Éppen befért a 4 db ólom akku helyére. Kíváncsi vagyok mit tudnak még ezek a 20 éves cellák, egy mopedautóban voltak, de a nagy áramokat már nem bírták...

Előzmény: bartalus (55954)
bartalus Creative Commons License 2025.04.14 0 0 55954

Szerintem IGEN. Ez egy Yamaha utánzat(külsőre).

Előzmény: WooDoo (55953)
WooDoo Creative Commons License 2025.04.06 0 0 55953

Ismeri valaki ezt a biciklit? Mennyi lehetett a hatótávja a 4 db 6DZM14 akkuval?

Ajándékba kaptuk, az akkuja tönkrement, de amikor rákötöttem egy 48V-os akkura, minden működött rajta, megérné csinálni bele egy új lítium akkut.

Panzerbear Creative Commons License 2025.03.28 0 0 55952

Köszönöm a választ, nagyon érdekes volt. Magát a szíj hajtást ismerem, előnyeivel és hátrányaival. Ami érdekel, hogy villanykerékpárban hogyan harmonizál a használatba. 

 

Pl az egyik kinézett, a Tenway CGO600-ban egy kerékhajtású motor van, egy Mivice M070, egy relatív kicsi nyomatékkal (max.35-40Nm) és 36V, 7AH Lithium-ion akkuval.

Nincs váltó, cserébe pofátlanul olcsó, jelenleg 1199 Euró, kiegészítők nélkül, de 1799-ért már gyári csomagrendszerrel szerelt. Szóval amit nem tudok, hogy a MIVICE mint gyártó mennyire megbízható. Ez egy relatív fiatal kínai beszállító, mennyire rizikós ilyet venni? Na és többek között, mennyire használható egy ilyen váltó nélküli hajtás? 

Amire használnám, ott a hagyományos bicajjal is végig tudok menni váltás nélkül, de mi van ha mégis olyan irányba megyek ahol van egy emelkedő? Mennyit tud egy ilyen kis motor rásegíteni és mennyire bírja a szíj, ha a villanymotor teljes terhelésen hajt és én is rendesen beleállok egy emelkedő kedvéért, hogy ne kelljen tolni?

 

A másik kiszemelt Desiknio Dopamine Mahle X35 Single Speed 250Wh, ez most 1799 Euró. Szintén egy nagyon kellemes ár, még sima biciklinek is, nem hogy elektromos rásegítéssel. Itt a motor gyártó, a MAHLE egy sokkal ismertebb , a hajtás paraméterei hasonlóak mint a MIVEC-nél, 40Nm nyomatékcsúcs, kicsi 250Wh-os akku, cserébe könnyű 15kg alatti tömeg, szintén szíjas hajtás. Mivel a két bicaj nagyon hasonló, itt ér e többet hogy az elektronika gyártója a MAHLE vagy nem igazán? (azért ök is inkább az autóiparban szereztek nevet maguknak)

 

Aztán a harmadik a Tezeus c8, ami ezektől eltér, ez egy középmotoros változat, szintén szíjhajtással, de három fokozatú agyváltóval. Az akku is kicsit nagyobb, 360Wh, bár nálam ez nem nagy szempont, nem túrázni kellene. Az ára egyből egy lépcsővel magasabban is van, 2599 Euró. Megéri a felárat a középmotor és a három fokozatú váltó? Van előnye? Mert maga a hajtás szerintem sokkal bonyolultabb. A motor és a kis hajtómű egymással 90°-os szöget zárnak be, vagyis van benn egy nagy precizitást igénylő fogaskerék átvitel. Ráadásul a várba integrált, szerintem javítani sem lehet, ha szükség lenne rá.

Előzmény: umnyo (55950)
laklijani Creative Commons License 2025.03.27 0 0 55951

Helló !

 

Ismeri valaki ezt a gépet - LOFTY 7C DELIVERY-

umnyo Creative Commons License 2025.03.27 0 2 55950

Volt Tenwasy bringám, illetve van most is két szíjhajtású gépem Gates rendszerrel, valamennyi rálátásom van (nagyon szeretem őket).


A lentiekben felsoroltakból konkrétan csak a Tenways volt kézközelben, pár hónapig azzal jártam, de a megjegyzések nyilván a többire is érvényesek.

 

Szíjhajtás előnyei:

- karbantartás mentes nincs olaj stb, azaz tiszta, baromi jó - pl vonaton se olajozol össze senki a tömegben le felszállva

- tiszta, száraz biztonságos érzés, nem kér enni, időjárásfüggetlen, nem gond ha elázik

- hosszú élettartam

 

Hátrányai:

- drágának tűnik elsőre, mert egy első hátsó szíjtárcsa plusz szíj, azaz egy szett nagyságrendileg 80-100ezer körül van, mérettől függően

- olyan váz kell hozzá, ami bontható, hogy be tudd rakni a szíjat. Ha valami gyárilag az, akkor ez nem gond, de ha egy bringát akar valaki átalakítani szíjhajtásra, ott kell bontószemet gyártani, vázat vágni, hegeszteni, stb. Ha valaki bontószemet akar utólag beépíteni az mostanság olyan 50-100ezer ft körül van hazánkban (én legyártottam és megcsináltam magamnak).

- azaz bontószem beépítés és szíjmeghajtás már 150-200ezer körül van és még nincs bringa

- váltóként csak agyváltó jellegű váltót lehet használni, ami lehet előny is meg hátrány is (én egy alfine-t tettem be, de az is egy százas volt új kerékfűzéssel együtt, eredetileg egy Rohloff-t szerettem volna, de az tényleg horror ár, annyit nekem nem ért)

- ha egysebességes a bringa, akkor az áttétel módosítása / megtalálása elég macerás tud lenni, és drága is. Én is jártam pórul, kellett vennem kisebb szíjtárcsát, de emiatt szíjat is, és kb 2x használva adhattam el, mert nem sikerült eltalálnom a megfelelő áttételt számomra a fordulatszámomhoz. Csak épp ez a móka benne volt 60-70ezer ft-ba, és ment féláron eladásra. Míg egy lánckerék párezer ft a jobb fajtából, és a láncot úgy hosszabbítod, rövidíted ahogy akarod. Szíjnál is lehet valamennyit játszani szíjfeszítővel de van amikor az kevés  -a szíjakat emlékeim szerint 5 foganként árulják hosszváltozásban
- ha szeretnél agyváltót, akkor nem nagyon jön szóba az agymotor, vagy csak első kerékben (annyi megjegyzés, van agyváltó első / meghajtó hajtóműbe való is, de az horror ár)

- szerencsétlen esetben könnyen ki lehet nyírni a szíjat. Volt ismerős, akinek felkapott egy baromi éles követ, terepen, és behajtott, beszorult a szíj és szíjkerék közé, elvágva a szíjat. Az ilyen nagyon ritka, de néha sajnos előfordul - láncnál ilyenről nem hallottam, illetve ha szakad is, akkor az javítható, a szíj az kuka.

- alacsonyabb fordulaton kisebb teljesítmény átvitenél a hajtás vesztesége nagyobb mint a lánchajtásé (tiszta jó lánccal összehasonlítva, ami mindennapos használatnál ritka dolog :-) )

 

Szóval elég drága mulatság, de ha km-re lebontjuk már egyébként nem feltétlenül. Kérdés persze ki mennyit megy vele. De egy hajtásszettel simán el lehet menni 30-50ezer km-t, van aki 80 ezret is elment már vele, ennyi idő alatt azért lesz jópár lánc és lánckerék csere hagyományos lánchajtás esetén meg melo a lánccal kapcsolatban. Nálam egy lánc és lánckerék szett elmegy olyan 5-10.000 km-t (terep függő, mert ha hegyezek az pl nagyobb nyomatékigényű, jobban eszi, jellemzően porosabb környezet, sík úton trekkingelve nézelődősen meg több is kijön akár, de ez igaz a szíjra is)

 

 

A Teenwaysról

 

Nagyon klassz kis gép, könnyű, szolid, minimalista, de az ára nem olcsó, közelíti a millát, 800ezer magassága az egysebességesnek váltó nélkül emlékeim szerint. Ez spec asszem nem is kínai gyártmány, hanem holland. Viszont kérdés, elég-e az egy sebesség (Hollandiában bőven elég), milyen terepen használja valaki. Egyébként van hazai gyártású alternatívája is. - https://blurbybike.hu/. A Tenways szerintem korrektebb vas.

 

Kínai szíjas bringák

A kínaiak egyik olcsósítása, hogy nem a Gates rendszert használják, hanem valami sajátot raknak be. Ez lényegesen olcsóbb, mert nem 100ezer egy hajtás szett, viszont a használhatósága kérdéses, meg az is, hogy vajon ha 5-10 év múlva kell egy szíj, fogsz-e kapni ugyanilyen profilt vagy kuka..... A Gates ilyen szempontból nagyon kiforrott és stabil dolog (főleg a CDX).

 

 

 

 

Kifogható itt ott használtan szinte újonnan többszázezerrel olcsóbban szíjhajtásos. Van egy szíjhajtásos kerékpár csoport fb-n, ott rengeteg szokott eladó lenni, mindenféle fajta, elektromos is. Pl:

https://www.facebook.com/groups/2125935807620682/?locale=hu_HU

Érdemes nézelődni, sok jó vas van fent.

 

Előzmény: Panzerbear (55949)
Panzerbear Creative Commons License 2025.03.27 0 0 55949

Üdv. 

Két hagyományos bicaj mellé elgondolkodtam egy kis nagyon egyszerű, olcsó villanyoson, munkába járási céllal, inkább kis és közepes távokra. 

Meg nem tudom mondani miért, de tetszik a gondolat, hogy egy szíjhajtásos, kis akkus, kis teljesítményű bicaj is elég lenne erre a célra.

Ilyenek föleg Kínából, direkt eladással vannak a piacon. Többnyire hosszabb a szállítási idö, néha szállítanak ki selejtet és a problémakezelés sem minden esetben gördülékeny, de a többség elégedett velük. 

Itt lenne pár kiszemelt.:

https://www.tenways.com/products/cgo600?utm_source=facebook&utm_medium=ppc&utm_campaign=Promotions+-++Sale-+0612&utm_content=Spring+Savings+Blast+-+CGO600+-0314&utm_term=EN+-+Spring+Savings+Blast+-+CGO600+-+0314++_1&fbclid=IwY2xjawJR8_hleHRuA2FlbQEwAGFkaWQBqxs3rIa1SAEdMHwDqhmvh0oK3v4ME6FQNrWF0SEXL5sjYC8wr4ftDcNYmKf8nUO5JoZN_aem_3baOPK6C10FsigXKJ2SU5Q&campaign_id=120210816819520728&ad_id=120219722851390728

 

https://www.staterabikes.de/p/desiknio-dopamine-mahle-x35-single-speed-250wh-135117

 

 

https://tezeusbike.com/de/pages/tezeus-c8

 

Mivice , Mahle, Tezeus motorokkal vannak, mind más más koncepció, de van nagyon egyszerű láncos is.:

 

 

https://nokobike.com/nokolight/

 

Melyik az ami megérheti az árát és ami nem, az miért nem?

xrami Creative Commons License 2025.03.27 0 0 55948

Valaki találkozott már a Pendix-hajtással?
Mi a tök ez? miben más mint a többi?
https://pendix.com/pendix-edrive/about-the-system/emachine

Illumibunny Creative Commons License 2025.02.17 0 0 55947

szia, jó régen volt ugyan a poszt, de most olvasgattam a téma után, mert nekem is lett kettő is amit szeretnénk használni. Tudsz segíteni az életre keltésükben? (nyilván nem ingyen gondolom)

Előzmény: sjm (48461)
Robirex Creative Commons License 2025.02.11 0 1 55946

Üdv mindenkinek!

Lenne egy kérdésem! 

Mi a különbség a 6DZM12 és a 6DZF12 akku között??

 

SiposTomi25 Creative Commons License 2025.02.06 0 1 55945

Sziasztok!

Van több éves MTB elektromos kerékpárom, amelyiken a pedál szenzor (PAS) csatlakozója 4 tűs.
Webshopokon csak 3 tűs elérhető, valahogy lehet kompatibilisé tenni a kerékpárommal?

dhpage Creative Commons License 2025.01.29 0 0 55944

ahh, igen, elírtam. a gyári akksi is 7.4-es

Előzmény: umnyo (55939)
drx65 Creative Commons License 2025.01.29 0 0 55943

???

Előzmény: Capt.IQ229 (55942)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2025.01.29 -1 0 55942

Basszus rájöttem, te az ige vagy.

Anyám!!!

Előzmény: drx65 (55941)
drx65 Creative Commons License 2025.01.29 0 0 55941

Köszönöm Capt.IQ229 az óvó-aggódó-hozzáérő hozzászólásodat,
amivel megóvni próbálod a tapasztalatlanokat a "csalódástól" (átveréstől).

 

Keresgéltem a neten gyári, új akku-pakkot ami szóba kerülhetne,
de sajnos nem igazán nagy a választék....
Talán csak ez az egy volt ami 'tetszetősebb',
szerinted ez az akku-pakk jó lenne a bicajomba ?

 

https://yosepower.com/products/36v-15-6ah-seat-tube-battery?_pos=2&_sid=6364bb994&_ss=r



 

Előzmény: Capt.IQ229 (55931)
sanaxxx Creative Commons License 2025.01.28 0 0 55940

Sziasztok!

ZT-01 laser elektromos kerékpárral kapcsolatban kérnék segítséget.
Az édesanyámnak vásároltuk ezt a kerékpárt, minden bizonnyal valami védelem miatt, első gyújtásráadás után csak akkor indul el gázadásra a kerékpár, ha lökéssel vagy tekeréssel egy minimális sebességet elér. Ez saccra olyan 5 km/ó lehet. Utána míg a gyújtás le nincs véve, működik folyamatosan, gázadásra indul.
A kérdés ki lehet-e ezt iktatni valahogyan, ugyanis a felhasználó állapota miatt nagyon nehézkes a lábbal lökés vagy hajtogatás, nem is azért lett véve, hogy hajtani kelljen, arra célra vannak különb kerékpárok.

 

Köszönöm előre is!

umnyo Creative Commons License 2025.01.25 0 0 55939

A feszt elírtad vagy tényleg dupla fesz?

Előzmény: dhpage (55938)
dhpage Creative Commons License 2025.01.25 0 1 55938

vettem egy drónt, gyári akksi, gyári adata: 3.7V 2200mAh liion! (persze nyilván nem fém cellák vannak benne, szimpla elírás) :)

ugyanabban a boltban és máshol is ez 6500 Ft körül van

súlya 66g

 

namost, mivel nem sokat bírt, ezért bementem egy modell boltba itthon és vettem 7500-ért lipo drónakksit (más típus, más méret).

adatai: 7.4V 2200mAh, a mérete legalább 2x akkora, de inkább 2.5x, súlya 122g :D

 

és mindenütt így árulják, hogy a gyári akkuja márpedig szerintük 2200 :)

 

 

azt ugye nem is kell mondanom, hogy fényévekkel többet bír az akksi és lehet rendesen profi RC töltővel használni, nem pedig USB-vel bziskodni. meg hát ugye van balansz csati, ilyesmik.

umnyo Creative Commons License 2025.01.24 0 1 55937

Amiről te beszélsz hogy az az alap, az nem a "megcsinálóemberek" által gyártott pack, hanem az alin beszerzett komplett olcsó packokra igaz. Ez két külön eset. Ezért mondtam, hogy nem kell így lehúzni a megcsinálóembereket feltétlenül, akik régóta csinálják már, azok csak azért csinálják régóta mert megfelelő packokat gyártanak megfelelő elemekből.

Előzmény: Capt.IQ229 (55935)
umnyo Creative Commons License 2025.01.24 0 0 55936

Ha te az Aliexpress-es akucella beszerzést állítod be alapnak, akkor nagyon elbeszélünk egymás mellett. Ugyanis arról beszélgetünk hogy valaki "megcsinálóember" rakja össze a packot, és ezek a "megcsinálóemberek" ilyenekkel nem foglalkoznak, mert nem aliexpresses cellákból dolgoznak, hanem rendes cellákat tesznek bele (kivétel biztos mindenhol van persze, de az a ritka, mert azt kb. a második pack után valaki hátbakopogtatja egy baseball ütővel).

 

 

Én pl. kb. a nkon nettó árak kb. 60%-án szerzem be a cellákat (típusfüggő) amikor szükséges és faragok valakinek egy packot. De ez szerencsére elég ritka hogy építek valakinek, csak ha "muszáj" valamiért.

Előzmény: Capt.IQ229 (55935)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2025.01.24 0 2 55935

Sajnos azért az az alap, mert ez a tapasztalat.

10 aliexpresszes akkucellából is 9 kamu. Ha olcsóra utazol akkoŕ kicsit több. És nem csak a homokkal töltött ezermAnek hazudott 50mA-es kategóriában.

NKON külön jelöli a masodvonalt, a 2-3 éves raktári készleteket. Ettől fényévekre van a 90%.

Az, hogy te tudod, hogy mekkora feszültséggel/árammal/kitöltési idövel kell cellavéget hegeszteni attól még a többség bontott mikrótekerccsel operál.

A forrfüles profi hegesztés 0.55€-ért ehhez a kockázathoz képest aprópénz.

Ha mégis ilyeneken akar spórolni valaki az hagy tudja már, hogy mit kockáztat. Nem baj ha le van írva valahl egy fórumban.

És mehetnénk tovább az olcsó BMSek témában is.

Aminél akár a jobb ha nincs elv is követhető.

Előzmény: umnyo (55932)
umnyo Creative Commons License 2025.01.24 0 0 55934

Publikussá tettem, tudsz írni - de már írtál korábban párszor :-)

Előzmény: WooDoo (55933)
WooDoo Creative Commons License 2025.01.24 0 0 55933

Kedves umnyo!

 

Szeretnék kérdezni valamit privátban, de nem publikus az email címed.

Írj már rám légyszíves: gelatomobilehungary kukac gmail pont com

Előzmény: umnyo (55917)
umnyo Creative Commons License 2025.01.23 0 2 55932

Ezt írtad:

 

"Lehet kérni forrfüllel (plusz pénz) és akkor nem égeti el a csinálóember a celládat."

 

Ha normális "csinálóember" csinálja nem kell forrfül sem, és megcsinálja jól, nem "égeti" el.

Nem tudom miért az az alap kiindulás hogy egyből csak szarul lehet megcsinálni, és alap, hogy szarul fogja valaki megcsinálni...

 

Nyilván van ilyen is, de nem kiindulási alapnak kéne tekinteni.....

 

Senki nem mondta hogy mivel kell versenyképesnek lennie, hanem megkérdezte az illető, hogy a fórumtagok szerint ez jó pack-e. És nem mellesleg ez egy 3 éves használt pack, amit nem érdemes összevetni egy új árával (szerintem) nyilván egy ekkora kapacitású új pack ennél jóval drágább lesz. De ez többek között azért - is - ennyi mert használt.

 

(én biztos nem venném meg, egy "ismeretlen kínai szerző" műve kérdéses műszaki tartalommal, ez a része igaz az állításodnak)

 

 

 

 

Előzmény: Capt.IQ229 (55931)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2025.01.23 0 1 55931

Igen, és?

A normális csinálóember minőségi cellákból épít. Ez is tény.

Mutass neki -kérlek- ilyet.

Ja, legyen versenyképes a 65eFT/620Wh-ás ajánlattal.

Biztos van ilyen, én még szerencsére nem kerestem ilyet.

 

Csak próbálom megvédeni a csalódástól amibe az amatőrök nagyon nagy %-a belecsúszik.

Fészbúk, jófogás, stb.... tele van velük csapdákkal.

De végül is nekem mindegy, csinál amit akar mindenki.

Előzmény: umnyo (55930)
umnyo Creative Commons License 2025.01.23 0 1 55930

A normális "csinálóember" nem égeti el a cellákat, hanem hegeszt ahogy kell.

Előzmény: Capt.IQ229 (55929)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2025.01.23 -1 1 55929

3€/cella alatt nincs, nem érdemes foglalkozni vele.

De inkább 4€.

Lehet kérni forrfüllel (plusz pénz) és akkor nem égeti el a csinálóember a celládat.

 

Előzmény: drx65 (55926)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2025.01.23 0 1 55928

450Wh körüli akkuval a 36V500W-os Tonsheng motoros trekking bringám tud 70-80km-t a legnagyobb rásegítési fokozatban.

Nejemé ugyanez egy könnyebb city szerű ktm bringán majdnem 100km-t.

Kalimpálós motoros és vagy gázkaros kicsit kevesebbet megy.

Előzmény: drx65 (55926)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2025.01.23 0 1 55927

Szemmel láhatóan nem értesz hozzá, ami nem baj.

Keress valakit aki megcsinálja neked az akkut, felejtsd el a kétes hirdetéseket. 90%,hogy csalódni fogsz.

Nem kell túl nagy akku. Ólomsavashoz képest legyen kisebb a névleges kapacitás.

Határozd meg mekkora távokra kell a bringa.

NKON pl. megbízható cella forrás, kínai oldalakat, onnan építkezőket felejtsd el. Az olcsó lesz a drága.

Töltő is kelleni fog.

Ólomsavas töltője NEM JÓ hozzá.

36V, vagy 48V a rendszered?

Előzmény: drx65 (55926)
drx65 Creative Commons License 2025.01.23 0 0 55926

Ez jó lenne bele ?!

 

 

 

Előzmény: bartalus (55924)
drx65 Creative Commons License 2025.01.23 0 0 55925

Debrecenhez közel...

Előzmény: bartalus (55924)
bartalus Creative Commons License 2025.01.23 0 0 55924

hello!

nem találtam olyat ami pont' ebbe való

nem is fogsz, ebben ólom akku volt!

 

"gyártás" meg nem olyan egyszerű lehet

vannak erre szakosodott szakik, vagy cégek, a dobozba beépitik az akkut

 

Hol élsz?

Előzmény: drx65 (55923)
drx65 Creative Commons License 2025.01.23 0 0 55923

Köszömöm válaszokat.


Erről hogy:
"Jófogáson hirdetnek akkut, vagy gyártatsz egyet bele."
hol találhatnék több információt ?
(Li-akkumulátort már kerestem bele,
de nem találtam olyat ami pont' ebbe való.
a "gyártás" meg nem olyan egyszerű lehet,
mert pl. 3 kivezetése van 'alul' az akku-doboznak...)
;-/

Előzmény: bartalus (55922)
bartalus Creative Commons License 2025.01.21 0 1 55922

Üdv.  Ez egy jó kis bringa!

Az akkut vedd ki, a súlyából rájössz, hogy mi van benne.

Valószinű nagyon régi, vagy kis Ah kapacitásu.

A doboz hatalmas, Li akku bőven elfér benne. Jófogáson hirdetnek akkut, vagy gyártatsz egyet bele.

Ne a legolcsóbbat válaszd!!!

BP-en tudok segiteni.

Előzmény: drx65 (55920)
hjano1 Creative Commons License 2025.01.20 0 1 55921

Szerintem olvass vissza a hozzászólásokban. Sokat meg lehet tanulni a régebben megtárgyalt problémákból. Ajánlom figyelmedbe az 55890-es számú bejegyzésemet!

Előzmény: drx65 (55920)
drx65 Creative Commons License 2025.01.20 0 0 55920

...nem megy többet teljes feltöltöttség esetén sem 3,5km-nél,
azt is, max. kb. 15km/ó sebességgel.

Előzmény: drx65 (55919)
drx65 Creative Commons License 2025.01.20 0 0 55919

Üdv mindenkinek !

 

Egy ilyen, Tdh35Z típusú elektromos kerékpárról lenne szó:

 

Gázkaros, pedálhajtásos is, de az állítólag jó líthium akku ellenére
sem megy többet teljes feltöltöttség esetén sem 3,5km-nél.
(nem tudom, hogy tényleg líthium akku van-e benne,
a töltőjére az van írva, hogy "charger for líthium akku"...)

 

Állítólag van benne egy relé ami valamiért 'lekorlátozza'
egy idő után, vagy nagyobb terhelés esetén

(bár én mindig 'tekerve' indulok),

de szerintem lehet az aksi a rossz.
(lehet nem is líthium akku van benne...

teljesen feltöltve 40,2V-ot mutat.)

 

Kérdésem: hol lehetne 'bele való' líthium akkut venni,
töltővel együtt !

umnyo Creative Commons License 2025.01.11 0 1 55918

Egy ekerékpár is hasonló árban van jelenleg, mint egy alap mozgássérülteknek való jármű. és lehet rá pályázni is, sőt "felíratni" is bizonyos esetekben.

Alakítottam át pár ilyet régebben (grátiszból) egy mozgássérült egyesületnek illetve azoknak akiknek sajnos erre szükségük volt. Nagyon minimális volt az önerő, volt aki ingyen kapta. Szóval vannak sokszor és rendszeresen ilyen lehetőségek, ki kell használni.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55913)
umnyo Creative Commons License 2025.01.11 0 0 55917

Természetesen van még sok más megoldási módszer is, pl analóg kapcsoló használata (integrált áramkör) aminek engedélyezését a pedelec adja, van már analóg optokapu is, ezzel is megoldható. Azaz a lehetőségek száma igen magas, lehet válogatni bőven (meg ami fel sem lett sorolva).

Előzmény: WooDoo (55911)
XNC Creative Commons License 2025.01.11 0 0 55916

Ahogyan itt előttem is írták, vannak tehetősebbek is.

Átalakítás szüksége meg függ a rokkantsági foktól.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55913)
xrami Creative Commons License 2025.01.10 0 0 55915

Dehát elektromos rollerrel is lehet 10km/h-val menni nem kötelező ész nélkül tökig rátolni a kart. Van aki az elektromos bringát is csak lökdösi, picit tol a pedálon, meglöki a motorral, megint tol a pedálon, megint gurul 15 métert. Maxon a rásegítés, elvan vele. Pár szívműtét után élvezi a játékot.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55909)
xrami Creative Commons License 2025.01.10 0 0 55914

Ismerek egy srácot. 3 éve 800e volt neki egy nagylány 206-os peugeot + átalakítás + jogsi együttesen. A saját kocsival tanult meg vezetni, utána kiszerelték belőle az oktatói részeket, csak a saját cuccai maradtak. Idén sztem simán 1 millió fölött lenne. De neki minden pénzt megért a függetlenség. Imádja.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55913)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2025.01.10 0 0 55913

Mennyi a rokkant jövedelme? Mennyibe kerül a számára átalakított jármű? 

Előzmény: XNC (55910)
WooDoo Creative Commons License 2025.01.10 0 2 55912

A megrendelő Siófokon akar fagyit árulni, nem tanácsot kért tőlem, hogy hol lehet még sok fagyit eladni. 

Budapesten amúgy még rosszabb a helyzet, sok kerületben rendeletileg is tiltva van mindenféle mozgó árusítás. Frekventált helyre földi halandónak nem adnak engedélyt.

A pedálos triciklik semmire se jók, vettem többet is, kidobott pénz volt. A fagyi megolvad bennük, kis területet lehet velük bejárni, ergonómiailag is szarok, olyanok csinálták, akik hülyék a fagyihoz.

Az én fagyiskocsijaim fényévekkel jobbak, ha lehetett volna normálisat kapni, nem kezdek bele a fagyiskocsi építésbe...

 

Előzmény: xrami (55908)
WooDoo Creative Commons License 2025.01.10 0 0 55911

Kommersz 48V-os Greentime vezérlők vannak a fagyiskocsikban:

 

https://www.aliexpress.com/item/32218294528.html?spm=a2g0o.order_detail.order_detail_item.13.5058f19cYGR4Rk

 

Viszonylag finoman indul el a kocsi, de akármilyen lassan tekerjük, rövid időn belül max sebességre (18 km/h) gyorsul.

 

Segédmotoros kerékpár (mopedautó, tricikli) nem árusíthat a sétányon, csak elektromos kerékpárra adnak engedélyt.

Amúgy nem lenne probléma a segédmotor változat, gyártottam néhány L6e kategóriás fagyiskocsit is, de ezeknek kb 25e EUR az ára, ami a magyar vállalkozók többségének megfizethetetlen.

Adtam el fagyiskocsikat Helsinkibe, ott csak az L2e kategóriás segédmotorra adtak engedélyt. Szerencsére találtam olyan kínai elektromos triciklit, aminek volt spanyol COC okmánya, azzal üzembe tudta helyezni a finn hatóság.

 

Nekem a "paraszt" változat tűnik a legkönnyebben megvalósíthatónak. Eddig azon gondolkodtam, hogy egy mikrokapcsolót teszek a lánc fölé, ami akkor kapcsol, ha megfeszül a lánc. Ettől a te megoldásod sokkal kifinomultab...

 

 

Előzmény: umnyo (55906)
XNC Creative Commons License 2025.01.10 0 0 55910

Tudtommal nincs megtiltva, hogy letegyék a jogsit; és a lehetőségek egyből kitárulnak!

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55909)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2025.01.10 -1 0 55909

Roller kis kerék veszélyei. Rokkantjármű 10km/h. 

Előzmény: xrami (55907)
xrami Creative Commons License 2025.01.09 0 0 55908

De miért kell mindenképpen ilyennel fagyit árulni, ráadásul Siófokon és nem Budán? Ígyis-úgyis egy jól fizető helyen fog dekkolni egész nap, ott cserélődik a burzsuj fizető. Amivel találkoztam eddig fagyisbicikli az mind tök sima 3 kerekű bicikli volt, lánykák tekerték mindenféle elektromotor nélkül, ezeket tök egyszerűen meg lehet pedeleceztetni.

Előzmény: WooDoo (55901)
xrami Creative Commons License 2025.01.09 0 0 55907

Meg létezik már elektromos roller is, tökéletes lehet annak aki tekerni nem tud, de haladna.

Az a kiskerekű négykerekű rokkantjármű gyalogosnak számít, járdán kellene mennie, úton tilos és még kerékpárúton se mehetne, de ez igazából senkit se zavar.

Előzmény: XNC (55905)
umnyo Creative Commons License 2025.01.09 0 1 55906

Bevallom, amit leírsz nekem elég fura. Milyen kínai vezérlő ez, ha így működik a pas szenzor bemenete? Nem kellene teljes grafttal indulni, a pas szenzorból jövő jel frekvenciájának szabályoznia kellene a kimeneti jel / motorvezérlés nagyságát. nem is értem. Az valami nagyon nem valós pas bemenet/szabályzás, inkább csak valami "engedélyező jel". Az viszont igaz, 1500W-os teljesítményű elektronikával meghajtott pas rendszer nemigen van talán, vagy legalábbis keresni kell.

 

 

Pár javasolt megoldási ötlet, ha nem akarsz vezérlót cserélni:

 

 

1. Elgondolkodnék hogy segédmotornak minősítsd, egyáltalán nem járhatatlan út szerintem, egy szemlére kell vinni, amin meg kell felelni. Sok szempontból tisztább, biztonságosabb érzés.

 

Ha nem, akkor technikai lehetőségek:

 

2. Egy egyszerű mezei "paraszt" megoldás: a pas szenzor jele nem direktbe megy bele a vezérlőbe, nem is megy a vezérlőbe, hanem pl meghúz egy relét, és a relén átmegy a záró érintkezőkön a gázkar jele. Kell egy RC tag vagy valamilyen időzítő bele, hogy a pas szenzortól jövő jel hatására, mondjuk 1 sec erejéig húzzon meg a relé, ha nem jön további jel, akkor a relé kikapcsol, így nem lesz gázkar jel sem. Nagy problémája maga a relé, hogy az fog kapcsolgatni, nem is keveset, és van egy max kapcsolási száma. Viszont lehet bírja sokáig, mert a záró érintkezőkön minimális áram fog átfolyni, mA nagyságrend, ez nem eszi az érintkezőket, így sokszoros kapcsolást kibírni mint a katalógus adat (azt általában névleges terhelésre adják meg) Vannak már kisfeszültségű szilárdtest relék is, lehet azon is érdemes lehet elgondolkodni, abban nincs mozgó alkatrész, és nem feltétlen csak "fix kapcsolójelet" visznek át.


3. A 2. megoldás, de nem relével hanem félvezetőkkel, mikrovezérlővel intelligensen, akár programozhatóan is a jelleggörbe. Azaz megadhatod mekkora max gázkar legyen, milyen felfutással, stb. Ez bonyolultabb és hw fejlesztés igényel, igaz a hozzáértőnek nem túl nagy feladat, pár órás tevékenység mindenestől így első megérzésre.

4. Pedáltengelyre épített nyomaték érzékelő. Nincs gázkar, de nyomatékot kell leadni a tengelyen. A tengelyen leadott nyomaték hatására analóg kimeneti jel keletkezik. Vannak olyan nyomaték jeladók bringákra, amiknek a kimeneti jel tartománya azonos a gázkarokéval, azaz 1-5V közötti jelet szolgáltatnak, vagy legalábbis hasonló tartományú is van. Továbbmegyek, van olyan jeladó ami pedelec és nyomaték jeladó egyben, azaz ad impulzus sorozatot is és nyomaték jelet is. Az én bringámban is ilyen jeladó van, ez a kombinált a legjobb, ha megfelelő vezérlő van hozzá. Típustól műszaki tartalomtól függően 20-100ezer körül mozog egy ilyen jeladó ára. "Hátránya"', hogy szabványosa középrészbe illeszthető bele jellemzően, maga a tengelye a lánckerék tengelye. Azt nem látom a járműveden, hogy a hajtó lánckeréknek milyen tengelyen van és milyen csapágyházban. Ha nem a szokványos bringás, akkor nem rakható bele, vagy közdarab stb-re van szükség. Azaz komolyabb barkácsolni, netán bontani is kell a meglévő rendszert.

Ami az én pedáltengelyemben van szenzor (ha nem nyílna meg egyből a honlap és a böngésző tiltaná, engedélyezd külön, mert lehet alapból tiltja):
https://www.aico.com.tw/product/9%e4%be%8b%e8%a1%a8%e6%a0%bc-%e7%a7%81%e5%af%86/

De ma már rengeteg féle kapható, aliexpresstől ebay-en át mindenhol. Amit hirtelen gyorskeresésben kidobott:

https://www.aliexpress.com/item/1005008240587885.html

 

https://www.ebay.com/itm/356392486748

 

https://www.ebay.co.uk/itm/405396769602

https://en.kclamberele.com/product/7/

Persze
tengelykialakítást, csapágyház szélességet egyeztetni kell.

Ez az utolsó talán a  legelegánsabb megoldás, a gázkar bemenetre rákötni az analog kimeneti jelet, és kb ennyi.

Előzmény: WooDoo (55898)
XNC Creative Commons License 2025.01.09 0 0 55905

"Az ilyen sérült emberek számára van megfelelő elektromos jármű, amit tud használni, és nem kell tekerni."

.

Ja, már épp akartam mondani.

Létezik rokkant jármű, megvan hány km/ó alatt lehet használni.

Nem csak rokkantak használják.

Előzmény: umnyo (55904)
umnyo Creative Commons License 2025.01.09 0 0 55904

Azok a sérült emberek, akik nem képesek kerékpárt tekerni valamilyen okból, azoknak nem az elektromos ekerékpár a megfelelő eszköz. Az iylen ileltő semmilyen kerékpárt nem képes tekerni, akár elektromos rásegítésű, akár nem. Az ilyen sérült emberek számára van megfelelő elektromos jármű, amit tud használni, és nem kell tekerni.

 

Ha a gázkar képes önállóan is működtetni az ekerékpárt, akkor az tilos - a lenti esetben is erről volt szó.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55897)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2025.01.09 0 0 55903

A gázkar vezérlő jelét csak akkor adja át a vezérlőnek ha tekerik a pedált! Umnyo biztos épített már ilyet.

Előzmény: WooDoo (55902)
WooDoo Creative Commons License 2025.01.09 0 1 55902

Ha jó helyen van, van forgalom is...

 

Ezeknél a kínai vezérlőknél ha be van kötve a pas szenzor és forog a pedál, max sebességgel megy a motor, akkor is, ha a gázkar alap állásban van. 

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55899)
WooDoo Creative Commons License 2025.01.09 0 1 55901

Milyen szerinted a tisztességes pedelec? A középmotor felejtős, harmatgyenge egy ilyen nehéz kocsihoz. Ez más dimenzió, mint egy cargo bike...

 

400 kg egy fagyiskocsi, elindítani sem lehet elektromos rásegítés nélkül. A hátsó kereket hajtja egy 1500W-os agymotor, 1:2-es láncáttétellel. A féktárcsa helyére van felcsavarozva a kislánckerék és 08B ipari lánccal hajtja a hátsó tengelyt. Ide gyenge a bicikli lánc. Az agymotor másik oldalán van egy bmx racsni, azt hajtja meg a pedál...

 

Előzmény: xrami (55900)
xrami Creative Commons License 2025.01.08 0 0 55900

A helyedben ezt a gázkarosdit nem erőltetném, túl sokat veszítesz egy kis alkalmazotti kényelmen. Inkább tekerjék csak folyamatosan. Ha érzékelősre lesz megtuningolva akkor sem fogják tekerni, csak meg-meglökdösik amivel ugyanúgy le fognak bukni.

A tisztességes pedelec miért nem jó?

Előzmény: WooDoo (55898)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2025.01.08 -1 0 55899

Ha van pedáltekerés jel csak akkor adjon a gázkar vezérlőjelet. Finoman induljon, a hirtelen indulás feleslegesen terheli az alkatrészeket, akkukat.

Nem csökkent a fagyifogyasztás?

Előzmény: WooDoo (55898)
WooDoo Creative Commons License 2025.01.08 0 0 55898

Van egy kis problémám a PAS vezérléssel. 

Tavaly betiltották az elektromos hajtású fagyiskocsikat Siófokon, ezért beszereltem egy pedál hajtást és a villanymotor csak "rásegít". A pedálra tettem egy mágnes tárcsát, a jeladót meg bekötöttem a vezérlő pas csatlakozójára.

Az a probléma, hogy amint elkezdjük tekerni a pedált, akár előre, akár hátra, max sebességgel indul el a kocsi. Ez így nagyon balesetveszélyes, ezért kikötöttük a PAS szenzort, gázkarral szabályozzák a sebességet és csak alibiből tekerik a pedált. De ez meg azért rizikós, mert az alkamazottak lusták és már egy alkalommal megbuktak, hogy pedálozás nélkül közlekedtek. Ha még 1x megbukik valamelyik, akkor visszavonják a közterülethasználati engedélyt, az meg több milliós veszteség.

 

Valami olyan megoldásra lenne szükségem, ami lekapcsolja a vezérlőt, amikor nem forog a pedál, de a sebességet továbbra is a gázkarral szabályoznánk.

 

Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2025.01.08 0 0 55897

Áramkar nem tilos. Pedáltekerés nélkül csak az áramkar nem hajthatja az elektromos kerékpárt.

A pedált tekerni nem képes beteg emberekkel meg majd lesz valami, ők nem érdeklik a jogalkotót.

Előzmény: umnyo (55896)
umnyo Creative Commons License 2025.01.06 0 0 55896

 

"Hogy lehet pedelec ha gázkaros?"

A kettő nem zárja ki egymást. Azaz tudja mind a két üzemmódot. Arra ma már vigyázni kell, hogy kezdenek itt ott rámenni a gázkaros elektromos bringákra a rendőrök. Merthogy elvileg tilos, az már nem az az elektromos kerékpár kategória, ami nálunk jelenleg szabályos.

 

 

"36V-os a motor, és 42V-os az akksi?"

 

 

36V a névleges feszültsége az akkumulátor packnak, ez teljesen feltöltött állapotban 42V-os feszültség lesz liion jellegű akkumulátor pack esetén.

Előzmény: baltech (55895)
baltech Creative Commons License 2025.01.06 0 0 55895

Sziasztok!

 

A nejemnek szeretnék venni egy pedelec-et, használtban gondolkodom, ~150E HUF árkategóriában.

Nézegetem a hirdetéseket, de nem tudok eligazodni egy-két adaton.

A hirdetés szövege:

 

"TulajdonságokVáztípus:NőiÁllapot:újszerűSzín:ezüst, szürkeMéret:28''Típus:City/VárosiMárka:Egyéb

Leírás

36v /250w
28 colos kerekek
Teszkopos villa
Alu vaz
Acél külök
Dupla falú felni
Gazkaros
Pedelecc rasegitös
S 7 valto
Új 42v /7ah lítium akumlator
Új töltö
Haztol hazig"

 

Hogy lehet pedelec ha gázkaros?

36V-os a motor, és 42V-os az akksi?

 

Esetleg tudtok valahol egy átfogó leírást, ahol utánaolvashatnék a műszaki részleteknek a pedelc-kel kapcsolatosan?

 

köszi

ZS

XNC Creative Commons License 2025.01.03 0 0 55894

Akkut talán ki lehet mérni házilag.

Aztán nem tudom mit lehet kezdeni vele, nem hiszem hogy reklamációt elfogadnának csak arra.

Előzmény: umnyo (55892)
XNC Creative Commons License 2025.01.03 0 0 55893

"akkor nem kéne visszaküldenem!"

.

Vagy meg se kellett volna rendelni. :)

Már ha előbb kérdezel. Akkor én erről a márkáról lebeszéltelek volna, mert elég nagy fostalicska.

Neuzerem van nekem is (sima) szóval tudom.

.

Lehet akksi hiba, vagy akár magának a vezérlőé. Amennyit leírtál, nem lehet megállapítani.

Előzmény: KReni23 (55891)
umnyo Creative Commons License 2025.01.03 0 0 55892

Ha új, akkor garanciális, vissza kell vinni.....

 

Addig nem érdemes hozzányúlni, bontani, mert elvész a garancia.

Előzmény: KReni23 (55891)
KReni23 Creative Commons License 2025.01.02 0 0 55891

Sziasztok! 

 

Szeretnék segítséget, tanácsot kérni! 

 

Vásároltam egy új Neuzer Parma női e-trekking mxus nyomaték szenzoros kerékpárt. 

Az akkumulátor feltöltése után szerettük volna kipróbálni, de csak kb 70 méteren működött a rásegítés. Másnap 10-12 órás töltés után szintén szerettük volna kipróbálni, de kb 300 méter után ugyanúgy magától kikapcsolt a vezérlőegység így nem működött a rásegítés.

 A vezérlőegység akkumulátor töltöttség mutatóján egy egység hiányzott.

Mi lehet a hiba? 

 

Ha valaki esetleg tudna segíteni és nincs nagy baja, akkor nem kéne visszaküldenem! 

Légyszíves segítsetek! 

hjano1 Creative Commons License 2024.12.16 0 0 55890

Milyen akkud van? Ólomsavas? Lítiumion?

 

Ha lítiumos, valószínűleg egy cellacsoport lemerült, és letilt a BMS. Az akkuházat kinyitva tudsz rámérni 1-enként a cellacsoportokra. Egyenként kiegyenlítve a csoportokat, ismét jól használható lehet. Ha hamar újra hasonlóan leromlik, cellacsere lehet szükséges.

Előzmény: Homely (55889)
Homely Creative Commons License 2024.12.16 0 0 55889

Nekem is kínai biciklim van ami újabban az első megállás pl. kereszteződés után nem megy tovább. A kijelző elsötétül. Van egy főkapcsoló az akkun, amit ki- majd visszakapcsolom, utána ismét megy néhány métert. A feltöltöttség 100%-ot mutat.

 

Már írtak ilyen hibáról. Valamelyik akku cella rossz? , vagy valamilyen szerzor letilt a nagyobb nyomatékú igénybevételnél?

 

Ja és teljesen feltöltötten a legkisebb emelkedőnél lekapcsol, míg sík terepen valameddig elmegy.

umnyo Creative Commons License 2024.11.14 0 1 55888
ebiker Creative Commons License 2024.11.03 0 0 55887

A hátsó kerék sebesség jeladó mágnes kábele Y elgazású, azt kell bekötni a világításhoz. Utána a kijelző menüből kapcsolható. Nagyon jó a rendszer.

Előzmény: Mimájszelf (55886)
Mimájszelf Creative Commons License 2024.11.03 0 0 55886

Sziasztok!

Segítsetek, hogy és hova kell bekötni a Tongsheng TSDZ2 lámpavezérlő kábelt?
Egyáltalán érdemes-e a világítást erről működtetni? ... Mert felhívták a figyelmem, hogy 6V és max. 3W-al lehet terhelni.
Más ötlet a világításra? Jöhet :) ... köszi


Malaguszti Creative Commons License 2024.10.31 0 0 55885

Az ampermérő nem véd meg ha valami miatt túláram van, erre jó az izzó,
Szerintem kevés lesz 3,6Volt táp a halloknak.

Előzmény: padisah (55884)
padisah Creative Commons License 2024.10.31 0 0 55884

sorba van kötve a táp felől egy analóg ampermérő

nem néztem most hogy mit mutat, de szerintem kb semmit, nem forog a kerék, és áramfelvétel sincs

 

az hogy 3.8V megy a hall-ra hibát jelent?

 

Előzmény: Malaguszti (55882)
Malaguszti Creative Commons License 2024.10.31 0 0 55883

Az izzót, persze a beállítások után vedd ki.

Előzmény: Malaguszti (55882)
Malaguszti Creative Commons License 2024.10.31 0 1 55882

 Valószínű az a vezérlő is rossz,

Én első lépésként amikor új vezérlót helyeztem üzembe, azzal kezdtem, hogy kerestem egy 24Volt 50Watt reflektor izzót "busz égő" . De jó lehet 12Voltos is sorbakötve a tompitott+refi csatlakozóját. Ezt sorbakötöttem a vezérlő végfok tápjával, ezen keresztül kapja
az akkufeszt. Ha minden jó, akkor ki lehet venni az áramkorlát izzót.


 Ezután lehet próbálgatni a fázissorrendet, van egy olyan kombináció, amikor minden jónak tűnik, de bazi nagy áramot vesz fel ez látszik a reflektor izzón nagyon világit kis gáznál is felemelt keréknél is.
 Már több mint 10éve, hogy így beszereltem a 84Voltos vezérlőt, szépen működik 110Voltal , most is.

Előzmény: padisah (55881)
padisah Creative Commons License 2024.10.30 0 0 55881

elkezdtem a másik (régebbi) vezérlőhöz a hall szenzor vezetékeket, meg a power szálakat is kombinálni

itt az első, hogy nekem az lett volna logikus, hogy elég kéne legyen csak a hall szenzor vezetékeket kombinálni, de úgy emlékszek, hogy ezt egy 6 oszlopos táblázatban kell csinálni, és minden kombináció játszik

 

mindenesetre, most az történik, hogy a kerék a legtöbb kombinációval meg sem moccan, ha mégis, akkor is csak egészen kicsit

a vezérlőből nem 5V megy a Hall tápjára hanem csak 3.8V, a vezérlőbe kb 52V megy be

 

amikor ezt legutóbb csináltam, akkor a motor kb minden kombinációban mozgott, és rángatózott, vagy forgott is, de darabosan, most kb semmi

kézzel forgatva, darabosan fékeződött (vezérlő áram alatt, egyébként simán jár)

 

én most azt gondolom hogy ez a vezérlő is kuka

minden kombináción nem mentem végig szisztematikusan

 

meg lehet ezt állapítani valamilyen egyszerű módon?

Előzmény: padisah (55875)
Mary bx Creative Commons License 2024.10.18 0 0 55880

Vagy nézd meg 55844-es h.sz. videóját.

Előzmény: Mary bx (55879)
Mary bx Creative Commons License 2024.10.18 0 0 55879

A vezérlőelektronikából kijövő  vezetékkötegben ha találsz olyan csatit ami k.b. 5-10-cm és vissza megy azt húzd szét,1 szálas vezeték.Gyorsabb lesz de hamarabb merül az akkupakk.Ezt a konkrét kerékpárt nem ismerem,de a régi E-kerékpároknál működik.

Előzmény: jaszi1981 (55877)
jaszi1981 Creative Commons License 2024.10.18 0 0 55878

sziasztok a képen látható robogón a fojtás kikapcsolható?

jaszi1981 Creative Commons License 2024.10.18 0 0 55877

Sziasztok a képen látható robohón a fojtás kikapcsolható ?tudna valaki ebben segíteni?BM 10 48v 560

umnyo Creative Commons License 2024.10.16 0 0 55876

Ezer féle méretben és kivitelben kapható párszáz ft-ért.

 

 

Pl

https://www.aliexpress.com/item/1005007217724228.html

Előzmény: padisah (55875)
padisah Creative Commons License 2024.10.15 0 0 55875

elkezdtem helyrehozni az agymotort

a probléma, hogy az a kis nyák, amibe a hall szenzorok voltak beültetve, lényegében megsemmisült a sok ki/be forrasztástól

 

próbáltam próbapanelből másikat faragni, de ezt nem lehetett a hall szenzorokkal együtt a helyére tenni

most a következő próbálkozás az lesz, hogy a hall-okat szilikongumival már beragasztottam a helyükre, és ahogy időm engedi, a lábakra vezetékeket forrasztok, és ezt kötöm rá a táp + hall vezetékekre

 

a szigetelést szilikon csővel tervezem megoldani, és gyorskötözővel az egész le lesz kötve a motorra

van ebben a megoldásban gázos dolog, amire készülni kell?

 

csavarkötés nem jó - a rázkódástól kilazulnak a csavarok

olyan melegre nem számítok ebben a motorban hogy a forrasztás megolvadjon, pláne ezekkel az új rohs forraszanyagokkal, ami alig akar a pákától is olvadni, kb csak ott olvad, ahol gyanta is van még

 

merevedik és el fog törni?

hall csere macerás lesz, de bevállalom

 

kicseréltem a gyári kábelkorbácsot is hosszabbra, barkácsboltos, de gumiszigetelésű 3 ér a fázisokon

XNC Creative Commons License 2024.09.30 0 0 55874
Riderman Creative Commons License 2024.09.30 0 0 55873

Szia Imre!

 

  "Ha hall jeladó ment volna tönkre attól még forognak a kerék nem csak zajosan?"

 

Ha csak 1 rossz, akkor foroghat, ha az összes, akkor nem.

 

  "kereket valahogy ki lehet tesztelni ha adok neki direkt àramot?"

 

Amire gondolsz, úgy nem.

 

  "olvastam ha a gàzkar +- uszt összezàrom teljes fordulaton forognia kéne a keréknek"

 

Nem, az úgy egy zárlat lenne. De ha a jel-vezetékkel kötöd össze, akkor sem, mert másképp működik.

 

  "Ha 48 voltos rendszerre ràdugom az én kisebb motoromat tesztelni kibírja ?"

 

Tesztnek jó, de csak terhelés nélkül próbáld. Ha üresen simán forog, akkor a motor jó.

 

Ha a vezérlőd rossz, akkor egy zárlat miatt a motor hallokra is juthatott akár túlfesz, ez vagy a fenti motor próbánál derül ki, vagy egy új vezérlővel.

A vezérlődet ne próbáld ki másik jó motorral addig, amíg nem biztos, hogy a hallokra nem jut-e 5V-nál nagyobb fesz. Ezt meg lehet mérni a mostani helyzetben is, ha van műszered, de valóban inkább szerelőre érdemes bízni, ő meg a fentieket mind megnézi majd.

Előzmény: Imree002 (55871)
oljeg12 Creative Commons License 2024.09.26 0 0 55872

Én nem próbálkoznák 36V-s rendszert 48V-al terhelni. Szerintem jobban jársz, ha elviszed egy szervízbe, hogy tegyék rendbe. Addig még a kisérletezgetéseiddel nem vágod haza az egész rendszert.

Előzmény: Imree002 (55871)
Imree002 Creative Commons License 2024.09.26 0 0 55871

Le lett véve a gyújtàs és azóta nem megy.Elnézést a rossz megfogalmazàsért.Ha 48 voltos rendszerre ràdugom az én kisebb motoromat tesztelni kibírja ?

 

oljeg12 Creative Commons License 2024.09.25 0 0 55870

Gyújtáson mit kell, vagy mit lehet állítani? Gyújtás vagy van, vagy nincs. Azon nincs mit állítani. Nincs olyan, hogy egy kicsit állítok rajta, hogy erősebb legyen a gyújtás.

Előzmény: Imree002 (55868)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.09.25 -3 0 55869

Értem. 

Akkor ez elromlott, így sosem lesz jó.

 

Ki is ikszellek.

Előzmény: Imree002 (55868)
Imree002 Creative Commons License 2024.09.25 0 0 55868

Gyújtàs 

Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.09.25 0 0 55867

egyszer lett àllitva

 

De micsoda?

Előzmény: Imree002 (55865)
Imree002 Creative Commons License 2024.09.25 0 0 55866

Akku 36 voltos 40 boltot mértem rajta az szerintem jó

Imree002 Creative Commons License 2024.09.25 0 0 55865

Műszerfal mutat làmpa is van de a kerék mégse moccan egyszer lett àllitva azóta nem megy .Gàzkart kicseréltem újra akkor sem megy kimértem a gàzkar vezetékeit a vezérlőig ott nincs szakadàs a kereket meg elég gàz szétszedni.Ha hall jeladó ment volna tönkre attól még forognak a kerék nem csak zajosan?vezérlőt kéne valahogy kimérni meg a hall jeladókat gondolom .kereket valahogy ki lehet tesztelni ha adok neki direkt àramot?olvastam ha a gàzkar +- uszt összezàrom teljes fordulaton forognia kéne a keréknek de semmi meg se moccan 

Mary bx Creative Commons License 2024.09.25 0 0 55864

A kulcsot elfordítva nincs a műszerfalon semmi visszajelzés p.l. akkutöltötség mutató akkor biztosítékot nézd meg.Lehet még gázkar,vagy motor hall ic,vagy vezérlő.Az akkupakra is rámérhetsz.

Előzmény: Imree002 (55863)
Imree002 Creative Commons License 2024.09.24 0 0 55863

Sziasztok van egy elektromos biciglim ami megàllt!Kérdés az lenne hogy milyen vezérlővel próbàlkozzak?

Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.09.03 0 1 55862

250W-al mire is számítottál egy ekkora dromedárnál?

Előzmény: oljeg12 (55861)
oljeg12 Creative Commons License 2024.09.02 0 0 55861

Ki próbáltam azt a módszert amit korábban írta egyik sórumtárs. És még videó link is lett felrakva. Behúztam a féket és ráhúztam a gázt. Majd rákapcsoltam a gyújtást és vártam 15 másodpercig. Elengedtem és levettem a gyújtást, majd vissza a gyújtást és próba kör. Az eredmény az lett, hogy 25 km/h helyett 16 km/h lett. Megcsináltam még egyszer a módosító műveletet és vissza állt a 25 km/h. Ez a 2 hete vásárolt 3 kerekű Lofty bicaj.

umnyo Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55860

Nem is azt írtam, hogy ez a megoldás.....

 

Csak egy kis info volt a vezérlővel kapcsolatban.

Előzmény: Capt.IQ229 (55859)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.09.01 0 1 55859

Logikus problémamegoldási ötlet.

De.:

250W alapból harmatos.

És írta a következőket is: Amikor először jelentkezett a hiba, ~2000 méter emelkedő után jött ki, most már  ~1000 méter után. 

Én ezt nem ALAP problémának érzem, hanem időszerű ROMLÁSNAK. 

És hát az a cella ami már látható romlást mutat, az "percek alatt" fog tovább/véglegesen elromlani.

 

8,25A-es Samsung cellából faragott akkum 6 év 6600km és némi csónakmotorozgatás után "0" gyengélkedést mutat. Valahol 5000 környékén tesztelgettem egy komolyabbat cellánként, de felesleges volt. Most majd 10000 körül majd újra.....

Előzmény: umnyo (55857)
Premete Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55858

Konfigurálható a vezérlő, KT-LCD7, jónak tűnik az ötlet, lejjebb veszem, vagy legközelebb megpróbálom 4-esben az emelkedőn (azt nem tudom kikerülni, mert hegytetőn lakok). Itthon vettem, használtan. Vagy marad a magyarosch sufnituning, reset gomb a kormányra, illetve van rendes biciklim, csak azzal feltekerni ma már nem megy, mint régen, amikor a tömegem a mostani kétharmada, éveim száma pedig egyharmada volt .... :)

Előzmény: umnyo (55857)
umnyo Creative Commons License 2024.09.01 0 1 55857

Illetve még tudni kell, hogy a vasban lévő vezérlő konfigurálható. Alapból úgy van felkonfigurálva, hogy az 5 választható rásegítési fokozat az nem arányos/lineáris rásegítés állítás, ez csak az első 4 fokozatra igaz. Az 5. fokozat egy un. maximális nyomaték mód alapbeállításban, A  max nyomaték viszont kéri az A-eket rendesen az akkuból, és hát amilyen cellákat szokás ezekbe pakolni....

 

Ezt az 5. fokozat nyomaték módot különben ki lehet szedni a belső menüjében, akkor kisebb lesz a terhelése az akkunak is, de a nyomatékod - ami az emelkedőn kellene - is kevesebb lesz.

Előzmény: umnyo (55856)
umnyo Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55856

Nem tisztem beleszólni ki mit vásárol.... Az nem derült ki itthon vetted vagy kintről.

 

Itt azt írod emelkedőn használod, és ha jól értelmezem akkor nem is keveset.

 

Ha így van, akkor rossz paripára esett a választásod. Mondjuk ezek a konstrukciók, ahogy más is írta sajnos eléggé a szemétbe valók alapból. Próbáld úgy visszavinni, hogy ne is adják többet vissza neked, és azt erőltesd, hogy az árát adják vissza, különben fogyasztóvédelem, bla bla.....

Előzmény: Premete (55845)
Premete Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55855

Megpróbálom a gariztatást. Azt modjuk nem tudom, hogy a kínai 800 ciklus az mennyi tényleges, talán 80?

Előzmény: Capt.IQ229 (55854)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55854

Gondolom 2 év a gari.

Többet mentél vele, mint amit a csíkszemű "tervezett". Gariztasd.

Előzmény: Premete (55852)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55853

Mondjuk olyan védelem ami még maga is alsópolcos OLCSÓ.

Xiaomi ismerős gépében legalább úgy tilt le, hogy egyezer rá kell dugni a töltőt. Addig aktívan tiltásban marad.

Az a gép vagy 5-6 éves roller, és nagyon sokat ment, rázkódik mint állat és kapott vizet/esőt is bőven. Pici akku, sokciklussal.

Előzmény: Premete (55850)
Premete Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55852

1,5 éves, 1300km-rel, 36 Volt, 250 Wattos motor.

Előzmény: Capt.IQ229 (55849)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.09.01 0 1 55851

Most nézem a nevét, ez lehet egy új bringa?

Vidd vissza és adják vissza a pénzt. Ne javítgassák, ne csereberéljék.

Ezek a kínai szarok ipari hulladékok. Pénzkidobás. Mindig ez a drágább.

36V nem bír el 250W-os motorral? Milyen cellából építették ezeket?

 

Nincs varázslat még 2024-ben sem. Ahol tudnak átvernek. Egyre többen egyre többeket.

 

 

Előzmény: Premete (55845)
Premete Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55850

Gondoltam én is valamilyen védelemre, de milyen védelem az, ami az áram ki-bekapcsolásakor azonnal megszűnik? Mondjuk kínai a cucc.... :)

Előzmény: XNC (55848)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55849

Üresjáratban tök mindegy mennyi az akkufesz. A iba is terhelésen jön, nem véletlen.

Letilt a BMS mert (akár csak egy cella is) "ablakon" kívüli feszültséget mutat nagy terhelésen.

Magyarul döglődik az akku. Javítás, vagy csere lesz a vége.

Mennyi idős?

BMS pedig kilép a tiltásból akkukivétel vagy egy pillanatnyi töltés hatására.

Előzmény: Premete (55847)
XNC Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55848

Védelem lehet szerintem is. Már nem annyi feszültséget ad az akku terhelésre, mint új korában.

Előzmény: Mary bx (55846)
Premete Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55847

Az akku csatlakozókat letisztítottam, bár tisztának tűntek, az akkupacknak csak a feszültségét mértem le, az 40-41V között volt a leállások idején, és rögtön töltőre dugtam, a szokásos 87 W-tal azonnal töltött.

Előzmény: Mary bx (55846)
Mary bx Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55846

Nézd meg a biztosítékot,csatlakozókat nem-e kontaktosak.Akkupakkot is érdemes kimérni,ha bekapcsol a mélykisülés elleni védelem akkor is letiltja a hajtást.

Előzmény: Premete (55845)
Premete Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55845

Jó napot, van egy Bozon Evergreen XL elektromos kerékpárom. Olyan hiba lép fel, hogy maximális rásegítésnél 10-15 perc után leáll, látszólag függetlenül a külső hőrmérsélklettől, és kizárólag emelkedőn használva. A leállással eltűnik a kijelzőről is minden, és többé nem is lehet bekapcsolni, viszont az akku kivétele - azonnali visszahelyezése után azonnal indul, és elmegy megint ~10 percet emelkedőn; lejtőn - egyenesen, alacsonyabb rásegítéssel akármennyit (amíg az akku bírja). Amikor először jelentkezett a hiba, ~2000 méter emelkedő után jött ki, most már  ~1000 méter után.
Van valakinek ötlete, hogy mitől lehet?

Mary bx Creative Commons License 2024.09.01 0 0 55844
Előzmény: jaszi1981 (55842)
Mary bx Creative Commons License 2024.08.31 0 0 55843

A vezérlőelektronikából kijön két szál vezeték amik vissza is mennek az elektronikába k.b.6-8 cm hosszúak azt húzd szét.Ha ilyet nem találsz akkor fékkarokat behúzod gyújtást ráadod 10-15 másodpercig,és aktiválja a gyorsabb tempót.Cserébe rövidebb lesz a hatótáv hamarabb merül az akkupakk. Ha mégsem a Youtubon is vannak erről videók.

Előzmény: jaszi1981 (55842)
jaszi1981 Creative Commons License 2024.08.25 0 0 55842

sziasztok folytást hogyan lehet kikapcsolni ezen a kerékpáron

jaszi1981 Creative Commons License 2024.08.25 0 0 55841

Szisztok!van ztech elektromos kerékpárom meg kérdezném hogy tudja e valaki hogy a folytást hogyan lehet kikapcsolni rajta?köszönöm!

főgóré Creative Commons License 2024.08.24 0 0 55840

az szétmar mindent

 

volt aki sósavba rakott laposelemekből kiszedett rudakat és azzal cinezett

annál láttam később , olyan ronda kráteres , szennyezett forrasztásokat

Előzmény: xrami (55839)
xrami Creative Commons License 2024.08.24 0 0 55839

Te nem sósavval macerálsz mint folyasztószer?

Előzmény: Capt.IQ229 (55837)
xrami Creative Commons License 2024.08.24 0 0 55838

Feszültségmentes állapotban egy mágnest illessz már a drótokhoz. A legfaszább kínai cuccokban a rézdrót hopp belendül. 

Egyébként meg húzz rájuk egy biztonsági varniscsövet az illetékes helyeken, biztos ami biztos.

Előzmény: Capt.IQ229 (55837)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.08.23 0 0 55837

Szaisztok.

Kis technikai kérdés.

Ki milyen vezetéket használ?

Most már többedik eset, 2 bringámon is, hogy elporlad a forrasztott kötésben a vezeték.

Mindig a TSDZ motor áramvezetékének toldása, amit valami aliexpresses szilikonnak mondott (tényleg finom puha hajlékony) fekete/piros vezetékkel toldok. Picit vastagabb is.

De most jut eszembe, hogy XT60-as csatiból is volt már ilyen kirohadásom, Ott azt hittem, hogy helyi túlmelegedés.

Forraszanyagnak valami 1000 éves gyantás ónt használok. Az is igaz, hogy trehányul ezt nem szoktam lemosni. :(

A szétrohadt szakaszokat kicsípve és blankolva mindkét vezeték ép, egészséges.

TSDZ motor vezetéke NEM réz színű. Az alis kábel IGEN, réz színű. De nem gondoltam, hogy pont a TSDZ gagyizik valami aluval az én külön vásároltam pedig eredeti réz. Pont fordítva gondoltam.

Sőt TSDZ kábel -annak ellenére, hogy vékonyabb merevebbnek is tűnik.

Aki jobban ért hozzá erősítsen meg kérem valami okossággal, hogy mit használjak?

Vagy mit hibáztam el.

Most wagoval kötöttem ideiglenesen, aztán majd cserélem a vezetékeket.

umnyo Creative Commons License 2024.08.21 0 0 55836
főgóré Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55835

érdekes, hogy egy árban is vannak

a dobfék robusztusabb szerkezet, a szalagfék rászorul egy dobra és úgy fékezi 

nekem a motorokon sem volt bajom a dobfékkel, mondjuk egy átható mosás után amíg ki nem száradt 

kicsi volt a fékhatás

Előzmény: xrami (55834)
xrami Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55834

Aha, tényleg.

Itt mindkettőt látom. https://elektromoskerekpar.com/fek_alkatreszek

Előzmény: oljeg12 (55831)
xrami Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55833

Igen, a képen egy szimplex dobfék van, csak nálad olyan furcsa az a fazéktestű rész (nem a fekete, hanem a másik fele) Amit láttam eddig dobféket azok mind öntvényre haraptak rá és kerékagyban voltak.

Na, majd ha egyszer kiszeded dobj majd fel ide egy képet a belsejéről. Ne a fékkarról, az nem érdekel, hanem a belsejéről a fékfelületről.

 

De ha tudsz, szerválj még egy ilyen cuccost és applikáld a másik tengelyre, mert 2 ilyennel tök jól meg lehet oldani a kétkerekes hátsó fékezést ami nagyon sokat jelentene a menetkomforton, csak szépen, párhuzamosan hatóra kell belőni. (emiatt lenne jobb hidraulikus módi)

Előzmény: oljeg12 (55831)
főgóré Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55832

hát igen, a szélén helyezkedik el és fordítja el a fékkulcsot  emzén is így volt

Előzmény: oljeg12 (55831)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55831

Akkor most egymás mellé rakom a szalagféket és a dobféket. Nézd meg, hogy  fékkar hol helyezkedik egyiknél, és hol a másiknál. És oda teszem melléjük az én kerékpárom dobfékjéről készült képet.

Előzmény: xrami (55829)
főgóré Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55830

hasonló a kialakítása, lehet akár szalagfék is 

Előzmény: xrami (55824)
xrami Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55829

De a belsejét látta már valaki, vagy csak rámondta mindenki, hogy dobfék, mert egy kerek, zárt és különálló dolog?
Nekem továbbra is szalagféknek tűnik, mintha a fekete egy oldallemez a másik szürke rész is csak egy takarólemez lenne.

Előzmény: oljeg12 (55825)
dhpage Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55828

ez dobfék

Előzmény: oljeg12 (55825)
dhpage Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55827

:(

Előzmény: Riderman (55794)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55826

Én tulajdonképpen a nagy csomagtartó végett vettem. Egyenes úton mehetek gyorsan. Ha kanyarodni kell, akkor a kanyar nagyságához kell megválasztani a sebességet. És a kanyarodás irányával megegyező irányba dőléssel (testsúly áthelyezéssel) lehet segíteni a kanyarodást.

Előzmény: Capt.IQ229 (55823)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55825

A küllőprizmákat lecserélem. A villogók elférnek.

A féket pedig nézd meg jól az utolsó előtti képen. Hová van felfogatva a fékkar? És nézd meg azokon a videókon, amiket küldtél, és az enyémen hol van? Most kimegyek és csinálok még egy képet a fékről.

Előzmény: xrami (55824)
xrami Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55824

Szereld le a villogót, csak bajnak van az ott. A hátsó lámpás meg több mint vicc.

 

A fehér küllőprizmákat mindenképpen ki kell dobni. Tényleg nem értem hogy képesek árulni, hogy árulhatnak így bringákat.

 

A fényképek nem igazán látszódnak jól így ismeretlenül, de itt van három szalagfékes videó. Még mindig nem ilyen a tiéd?

https://www.youtube.com/watch?v=bNA45_v1VwY

https://www.youtube.com/watch?v=xDar28ijSCY

https://www.youtube.com/watch?v=G8e2iFEjpy4

Előzmény: oljeg12 (55821)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55823

Ezek a bringák sajnos ennyit tudnak.

NE AKARJ vele gyorsan menni, a lassú menetben pedig megszokod majd, hogy félrehúz.

Amolyan kényszermegoldások ezek olyanoknak akik mással nem tudnak már bringázni.

A tengelyt nem lehet fixxálni, mert akkor a két együtt forgó egymáshoz rögzített kerék miatt nem tudnál kanyarod.

Erre találták ki a differenciál művet a kocsiknál. A villamos meg ezért visít kanyarban mert az fix és erőből kanyarodik és az egyik kénytelen megcsúszni az íven.

Difit, vagy 2 külön féket, főleg hajtást pedig nagyon drága lenne tenni rájuk.

Előzmény: oljeg12 (55820)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55822

Szia.

Ne add fel olyan könnyen, nem akkora dráma ez.

Milyen autóra és milyen bringát tennél fel?

Kombi, szedán, hatchback?

Először is az autóra FELÜL csatlakozó elem helyén kell megnézni, hogy az autó bírja-e. Gyakorlatilag a legtöbb súlyt ott viszi át a kasztnira a legtöbb tartó.

Van ahol eleve kizárt, mert pl. üvegél van csak azon a helyen ahová akasztanád.

Ahogy más is írta 3db-os tartón simán elfér a 2db bringa.

Én évekig cipeltem egy olcsó 3-as (talán)Menabo tartón 2bringát. Gyári treking bringák TSDZ motorral szerelve. Akkukat levéve, bent a kocsiba. Sose foglalkoztatott hány kiló.

Ez egy teljesen egyszerű pántokkal rögzített "lógatós" tartó. Vannak sínesek is de az igazán drága lesz.

Lógatósnál kihívás, hogy a pedál ne érjen bele a hátsó ajtóba, de minden megoldható.

 

Rendszámtartó:

Lehet kapni rendszámtartót lámpával pánttal felszerelhetőt olcsón. 

Nem feltétlen kell hozzá HOROG, nekem bent a csomagtartóban volt egy lengőcsatlakozó, abba dugtam be és rácsuktam az ajtót.

Szürke rendszám kb 5eFt és pár perc az okmányirodában (ha azóta nem lehet online intézni), talán már nem kötelező és átrakhatod a sajátod, de messze kényelmesebb és biztonságosabb a szürke ennyi pénzért.

 

Tetőn szállítás, főleg hosszabb távra borzasztó a hátsóhoz képest. Én -nagyonrégen- magát a vázat is kikötöttem szélesen a tetőrúd két végéhez. A hideg ráz mikor látom, hogy oldalirányba lengedeznek a bringák a tetőn.

 

Ha délpesten környékén érdekel szívesen odaadom próbálgatni, mind a tartót, mind a rendszámtartót. Évek óta nem használtam, horgosra váltottam.

Előzmény: sn00p1 (55817)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55821

A fehér küllőprizmát én se értem, hogy miért olyat raktak. A hátsó lámpának a két széle is index. De azt nem fogom használni, mert én is a biciklisnél a karjelzést figyelem. Ráadásul annyira bent van középen, hogy azt nem is lehetne látni, hogy merre indexel. Ha kint lenne a két sárvédőn, akkor se használnám, csak esetleg este. De akkor is még karjelzéssel is jelezném az irányváltást.

Előzmény: xrami (55819)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.19 0 0 55820

Nem jól látod. Nézd meg az utolsó előtti képet. Ha szalagfék lenne, akkor ott látszani kellene a szalagnak. És bár nem látszik pontosan ebből a nézetből ,hogy a fékkar hol helyezkedik el. De meglehet saccolni, hogy a fékdobon belül fordítja el a fékkulcsot. Azt meg nem tudom, hogy honnét veszed, hogy a baloldali kereket fékezem? A korábbi hsz-ben írtam, hogy a jobboldalit hajtom és azt is fékezem.  Nézd meg szintén az utolsó előtti képen, hogy azon a tengelyen, ami vastagabb és meg van lapolva, arra van rögzítve a fék.

Előzmény: xrami (55818)
xrami Creative Commons License 2024.08.18 0 1 55819

Hopsz! A hátsó kerekekről azonnal szedd le a fehér küllőprizmákat és narancssárgát tegyél fel.
Na ezt végképp nem értem hogy adhatták így el. Menj vele vissza és gariban cseréljék át narancssárgára, mert ez így ebben a formában szabálytalan.

Az első keréken  kell minimum 2db narancssárga, (vagy reflexcsík körben)
A hátsó kerekekre nincs előírás, de ha van rajta valami az csakis narancssárga lehet vagy azon is reflexcsík. De fehér küllőprizma mindenképpen tilos mindenhol a magyar szabályozás szerint.

A linkelt boltnál a demóképeken elöl isfehér van és 1db. Na az se jó, mint már írtam.

 

 

Hátsó lámpát én úgy alakítanám át magamnak, hogy a két hátsó sárvédőn lenne 1-1 kis sárvédőslámpa prizmával, így szélességjelzős lenne. Az 1 db középen levő helyett.

Asszem van is rá előírás, hogy kettőnek kell lennie, de nem vágom fejből hogy milyen széles bringa esetén kötelező, alatta ajánlott.

 

Előre is kell egy fehér prizma indenképpen. Ha a lámpád nem prizmával egybeépített akkor fel kell rakni egyet, jellemzően a kormányoszlopra vagy valahova a sárvédő fölé, középvonalban. Bringára amúgy nem kötelező a gyári fényvisszaverő, lehet öntapadós is, csak az alényeg, hogy hatásosan fényvisszaverjen.

Látom van rajta valami villogó is. Ezt nem célszerű használni, mert aki bringást lát az a karlendítésre készül fel, azt várja az irányjelzési szándék közlendőjeként nem valami pitylogásra. És ha pitylogó van akkor annak hátul is kellene lennie, hátrafelé SŐT úgy kell megoldani, hogy oldalról is jól látszódjon a pitylogás, mint az autóknál, buszoknál.

Előzmény: oljeg12 (55812)
xrami Creative Commons License 2024.08.18 0 0 55818

Hát ez marha érdekes. Jobb oldali kereket hajtod, baloldalit fékezed.

Nekem továbbra is szalagféknek tűnik, viszont ha szeretnéd felturbózni akkor kellene szerválnod még egy potosan ugyanilyen titokzatos fékszerkentyűt minden bigyójával együtt és a másik kerék tengelyére felapplikálni valahogyan, majd egy Y alakú módszerrel a kettőt egyszerre fékezni. Meg lehet oldani BMX-es módszerrel, de jobb lenne egy direkte 2 kábeles fékkarral.

 

A hátsó kerékagy pedig olyan mintha eredendően egy kerekesszéké lenne.

 

Használd egészséggel, legyen sok örömöd vele!

Előzmény: oljeg12 (55812)
sn00p1 Creative Commons License 2024.08.18 0 0 55817

Most találtam meg, hogy Thule OutWay Hanging illetve az összes hátsó függesztett kerékpárszállítóhoz kell kigészítő rendszámtábla és lámpaszet amit a vonóhorog dugaljba kell bedugni. Az autón nincs ilyen dugalj. Így ezek kiestek. Marad a tető vagy a következő műszkikor vonóhorog. 😪

Előzmény: sn00p1 (55815)
umnyo Creative Commons License 2024.08.18 0 1 55816

Szemléletes ennyi napelem mire elég direktben a közlekedésben

https://www.youtube.com/watch?v=h0it7F9VBWg

sn00p1 Creative Commons License 2024.08.18 0 0 55815

Köszönöm. Az első csak T6 transporthez való. Második max 45 kg-ig. Ezt éztem Én is de. 

Előzmény: OMGod (55813)
OMGod Creative Commons License 2024.08.18 0 0 55814
Előzmény: OMGod (55813)
OMGod Creative Commons License 2024.08.18 0 0 55813

Csak tipp, tapasztalatom ezzel nincs. Nem olcsó.. de 60 kg-ot bír

 

https://autofelszerelesek.hu/Thule-WanderWay-2bike-Platform?gad_source=1&gclid=EAIaIQobChMI6MGp_c7-hwMVCpiDBx1mPSs6EAQYAiABEgJPVfD_BwE

 

Vagy esetleg 3 bicajhoz való, de csak kettőt viszel rajta

 Van a thulenak is ilyen.

Előzmény: sn00p1 (55811)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.18 0 0 55812

Akár hogy is nézem, nem szalagfék.

Ezt vettem és ebbe a boltba. https://tornado-elektromos-kerekpar.hu/Lofty-3-elektromos-tricikli

 

Előzmény: xrami (55810)
sn00p1 Creative Commons License 2024.08.18 0 0 55811

Sziasztok,

 

Szeretném megkérdezni milyen autós kerékpárszallítót használtok ebikehoz ami nem vonóhorogra szerelhető? 2 ebike-ot kellene szállítani de a legtöbb amit találtam max 20 kg/db. Köszönöm

xrami Creative Commons License 2024.08.17 0 0 55810

Ez érdekes, szerintem szalagfék lesz az. Tudnál készíteni mind a két kerékagyról képet külön-külön többet is illetve a fékről is oldalsó illetve a hátsó hajtásoldalról is képeket? Ez a csomagtartós nézet pont nem a legjobb, a lényegek nem látszanak.

 

A fékbowdeneket simán meg lehet fordítani. kiszeded a fékkarból és átrakod a másikba. Vagy a garoshelyen megfordíttatod velük.

 

Ez az egyébként?
https://lofty.hu/product/lofty-3/

Előzmény: oljeg12 (55809)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.17 0 0 55809

Így néz ki a hátsó tengely. Lánc a jobb oldali kereket hajtja. A fék is azt fékezi.A baloldali kerék szabadon forgatható mindenkor előre és hátra is. Az az érdekessége még a dolognak, hogy fordítva kötötték be a fékeket. Mert a baloldali fékkarnak kellene lenni a hátsó féknek. A jobboldalinak pedig az első féknek. Itt meg fordítva van.

 

Előzmény: xrami (55808)
xrami Creative Commons License 2024.08.16 0 0 55808

Mindenképpen filózgass azon, hogy a hátsó kerekek egyszerre fékezhetőek legyenek. Ha nem most, majd később alakítod át olyanra, de mindenképpen. "Legegyszerűbb" az lenne, ha találnál még egy ugyanolyan hátsó kereket és a dobféket meg lehetne rajta fordítani. HA feldobsz róla közeli fotót kiderülhet mid van.

 

A differenciálmű tképpen annyira nem is fontos, hiszen elsőkerékmotorosod van, a hátulját csak húzza maga után és még rugózásod is van ami külön jó. Ugyan nem független kerékfelfüggesztésű a rugózás, de a semminél több.

Előzmény: oljeg12 (55804)
umnyo Creative Commons License 2024.08.16 0 0 55807
LRJudit Creative Commons License 2024.08.16 0 0 55806

Köszke! :)))

Elvileg teljesen új akupakkal vettem.

Az is biztos, hogy egy használatlan bringa volt.

A legapróbb nyoma nem volt használatnak.

A régi trekkingemet úgy szeretem, ahogy van és többnyire azt használom.

A elektromost az érdi emelkedőkre vettem.

Előzmény: Capt.IQ229 (55805)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.08.16 0 1 55805

Nagyon sajnálom, hogy így jártál.

Ha jól emlékszem már tavaly mondtuk többen, hogy sajátbringa újalkatrészes átépítés alapból olcsóbb és az elmegy 10-en évig.

TSDZ rendszer nyílt, nem köt semmi megoldhatatlan szoftverkényszer. Öreg lerúgott gépek azok ÖREG TECHNOLÓGIA alapján készültek. 

A ma kapható cellák ég és föld. Háztájiban kb. sosem fogod tönkretenni.

 

Ezeket inkább csak a most érdeklődőknek írom.

De rendszerint hatástalan szokott lenni.

Előzmény: LRJudit (55802)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.16 0 0 55804

Valóban lehetne jobb megoldás a fékre. Nem a tengelyre kellett volna rakni egy féket, ami csak a jobb oldali kereket fékezi. Mert így egy hirtelen fékezésnél könnyen félre húzza a biciklit. Lehetett volna mindkét kerékagyra tenni egy-egy féket.

Előzmény: xrami (55803)
xrami Creative Commons License 2024.08.15 0 1 55803

A dobfék még jobb. Csak tudnám miért nem képesek mindkét kerékre rakni és 2db szabadonfutót hátulra. Az már tökre megfelelne, mint differenciálmű.

Előzmény: oljeg12 (55801)
LRJudit Creative Commons License 2024.08.15 0 0 55802

Helyzetjelentés.

Az akkumulátorom zárlatos volt, ment a kukába.

Ma kaptam meg az újat.

Ahol ez előzővel végül 3-as rásegítéssel tudtam csak felmenni, ma ment 2-essel.

Szóval a helyzet az jó.

Ami rossz hír, hogy csapágyas a motor.

Még használható, majd 1 év múlva megcsináltatom a cserét.

Most nincs "kedvem". :)))))

oljeg12 Creative Commons License 2024.08.15 0 0 55801

Köszönöm a választ.

Nem alakíthatok rajta semmit, mert akkor ugrik a 3 év garancia.

Nem kontra fék van hátul, hanem dobfék. Ami a jobboldali kereket, amit pedállal tudok hajtani, azt fékezi.

Ülést leengedtem teljesen, és próbálom a könnyebb kanyarodás végett, a kanyar irányába erősen bedőlni. Testsúly áthelyezéssel, mint az oldalkocsis motorversenyzők segítem a kanyarodást. De ezt még meg kell szokni.

Előzmény: xrami (55800)
xrami Creative Commons License 2024.08.15 0 1 55800

Át kellene alakítani úgy, hogy hátul mindkét kereket fékezni tudjad. Legjobb valami hidraulikus fék lenne, pont úgy mint az autókon és azért hidraulikus, hogy elosztódjon a fékerő magától. Ha annyi lóvé nincs, akkor bowdennel is megoldható Y elosztással, mint a kocsik kézifékjénél. A kontraféket szüntesd meg, vagy a bal hátsó gumiját ki fogja nyírni gyorsan az egykerekes kontrázgatás miatti "farolás".

 

Ülést engedd lejjebb, hogy be tudjál dőlni.

Előzmény: oljeg12 (55798)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.14 0 0 55799

Erről a gépről van szó.

Előzmény: oljeg12 (55798)
oljeg12 Creative Commons License 2024.08.14 0 0 55798

Üdv a csapatnak!

Már jó régen jártam ebben a topikban. Rákerestem és 2013-at írtunk az utolsó itteni bejegyzésemnél.

Azóta nem elektromos bringáztam. Most vettem egy Lofty 3 3 k3rekő járgányt. Ma hozták meg. Ahogy rá ültem, mindenfelé akart menni, csak arra nem amerre én akartam. Végül azért kezdtem ráérezni pedálos hajtással. És utána adtam rá a gyújtást és motor meghajtással is ment már.  Nekem nagyon szokatlan a kanyarodás, mert itt a kormányt kell elfordítani, és közben úgy érzem, mintha felakarna borulni. Ezért a sarkon való befordulásnál annyira lehet csak vele menni, hogy gyalogosan sokkal gyorsabb.  Fékezésnél is nagyon kell vigyázni, mert könnyen félre viszi az embert.

Nem tudom, hogy ment-e valamelyikőtök ilyen járgánnyal? Tudnátok-e adni néhány jótanácsot a vezetésével kapcsolatba?

A jó szándékú válaszokat megköszönöm.

Mó bá Creative Commons License 2024.08.05 0 0 55797

Sziasztok.

Segítséget szeretnék kérni.

Adott egy Zündapp e-bike, erre szeretnék feltenni egy M5 lcd kijelzőt.

A gond az hogy kiírja az E10-es hibakódot.Mi lehet a megoldás?

Esetleg használ valamelyikőtök ilyen kijelzőt?

Előre is köszi a segítséget!

Malaguszti Creative Commons License 2024.08.04 0 0 55796

Ez elég sajnálatos.

Előzmény: Riderman (55794)
Mary bx Creative Commons License 2024.08.03 0 0 55795

Aktív segítőkész fórumtárs volt,szerette újítani átalakítani,komfortosabbá tenni az e-robogóját.Nyugodj békében Béla.

Előzmény: Riderman (55794)
Riderman Creative Commons License 2024.08.03 0 0 55794

Sajnos ő már egy másik dimenzióban szerelgeti a bringákat.

Előzmény: Malaguszti (55793)
Malaguszti Creative Commons License 2024.08.02 0 0 55793

Milyen jó, hogy itt vagyunk törzs tagok 15év távlatában, esetleg Dube fórumtársról

lehet tudni valamit? Elég régen eltünt...

Előzmény: Mary bx (55792)
Mary bx Creative Commons License 2024.08.02 0 0 55792

Nekem a 2008-as bringám még wolfram szálas izzókkal volt,míg ki nem cseréltem 12v-os led izzókra,48/12v-os konverter bekötésével.Nem írta a kérdező milyen idős az e-bringája.

Előzmény: dhpage (55790)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.08.02 0 0 55791

Ez duplakivezetéses motor? Jónak tűnik.:)

https://www.facebook.com/reel/861173349208217

dhpage Creative Commons License 2024.07.28 0 0 55790

izzó? ebikeon led van, amik driverje fel van készítve a 36-48 kezelésére. ezzel pont nem szokott gond lenni.

a töltő az jogos, de arra csak gondolt a cserénél.

Előzmény: Mary bx (55786)
umnyo Creative Commons License 2024.07.28 0 0 55789
Malaguszti Creative Commons License 2024.07.28 0 0 55788

Lcd kijelzőből is tudnak, vacakot csinálni, ez előtt 20 évvel nyáron a kocsiba nem lehetett használni
a Nokia5110-et mert a nagy melegtől tiszta fekete lett a kijelző.
 De marha sokat legyárthattak abból az Lcdből, mert amit beépítettem 13éve Culomb mérőt a Malagutiba, az is feketedik most ebben a hőségben.

Mary bx Creative Commons License 2024.07.27 0 0 55787

És még a töltőt is.

Előzmény: Mary bx (55786)
Mary bx Creative Commons License 2024.07.27 0 0 55786

Így van,és az összes izzót is cserélni 48V-osra.

Előzmény: dhpage (55785)
dhpage Creative Commons License 2024.07.26 0 0 55785

ha nincs felkészítve a vezérlő, akkor konyec. a motor bírja többnyire. viszont ha van töltés visszajelzés, akkor az nem fog működni.

Előzmény: nantuyou (55781)
dhpage Creative Commons License 2024.07.26 0 0 55784

ja, tapasztaltam. de mivel olcsó és egyszerű cserélni, nem izgat. :)

Előzmény: umnyo (55772)
padisah Creative Commons License 2024.07.25 0 0 55783

én a bringa kerekén a gumi külsőt hajtottam, ami sokkal jobban tapadt mint a felni, vagy valami extra tapadóréteg, és ez olcsó és cserélhető

de nem ez kopott el, hanem a dörzskerék, mert az kis futótelületen sokkal több fordulatot tesz meg, mint a gumi oldal

Előzmény: umnyo (55777)
umnyo Creative Commons License 2024.07.25 0 0 55782
nantuyou Creative Commons License 2024.07.24 0 0 55781

Üdv.

Mi történik ha a 36v-os kerékpáromba 48v-os akkut teszek? Leég a motor, vezérlő? Már most is 42v, ha az akku teljesen fel vannak töltve.

Köszönöm a válaszokat.

umnyo Creative Commons License 2024.07.23 0 0 55780
Előzmény: umnyo (55779)
umnyo Creative Commons License 2024.07.23 0 0 55779

Ilyen is van

Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.07.23 0 0 55778

Hajthatja az útfelületet is gumirétegen keresztül.

Előzmény: padisah (55776)
umnyo Creative Commons License 2024.07.23 0 0 55777

Na igen :-)

 

Egyébként pont ez az egyik rákfenéje is egyben - szerintem.

 

A felnire fel van víve valamilyen festékszerű vékony anyag, ami a motorhajtás tapadását segíti. Azaz egyfajta tapadássegítő réteg. Viszont ez kopó felület..... És elég vékony - ha ez lekopik kérdéses milyen hatása lesz.

 

Na meg elképzelem ha ezt a felnit megütöm egy kátyúban - onnantól kezdve kicentrírozhatatlan lesz, és kuka. Márpedig előbb utóbb meg lesz ütve valahol. Persze biztos lehet másik felnivel pótolni, de minden 8-asnál ezt megtenni. Pluszba ebben nincsenek küllőfuratok sem, ilyet fogalmam sincs hol lehet kapni..

Előzmény: padisah (55776)
padisah Creative Commons License 2024.07.22 0 0 55776

dörzskerékhajtás

rulez !

;D

Előzmény: umnyo (55769)
umnyo Creative Commons License 2024.07.22 0 1 55775

Itt ipari cuccokról írtam, nem aliexpress-es kijelzőkről, teljesen más kategória. megkérik az árát és mennek is általában 10-20 évet éjjel nappal.

 

Na az OLED az pont nem ilyen lett, legalábbis jelenleg úgy tűnik. És ha az ipari oled cuccok sem okék, akkor az egyszerűbb, hétköznapi egyszerűbb olcsóbb kivitelű dolgok se nagy valószínűséggel.

 

Aztán persze mindig mindenhol vannak kivételek.

Előzmény: xrami (55774)
xrami Creative Commons License 2024.07.22 0 0 55774

biztos lehetsz benne, hogy alapos piackutatás előzi meg az ilyeneket. Nem cél a tartós cucc gyártása, sőt!

Előzmény: umnyo (55772)
James Bond 007 Creative Commons License 2024.07.22 0 0 55773

Sziasztok!

 

Van egy öreg, használtan vett Gazelle Medeo Plus nyomatékszenzoros pedelec kerékpárom, ami elromlott. Ha nagyon lassan, óvatosan megyek vele, akkor még működik a rásegítés, de ha kicsit odalépek, akkor a motorból szörnyű fogaskerékdaráló hang jön. Kikapcsolt állapotban hátrafelé tolva is hallható, hogy valami darál a motorban. Javítható ez esetleg (házilag vagy szerelőnél)? Az akku még jó, sajnálnám, ha le kellene selejtezni.

 

 

umnyo Creative Commons License 2024.07.22 0 0 55772

Csak az oled kijelzőkhőz:

 

Sajnos egyre több (mostmár hosszútávú) tapasztalat kezd lenni velük fejlesztési és használati szinten - nem kifejezetten ekerékpárnál, hanem úgy az iparban meg általános használatban. És azért sajnos mert egyre inkább kiderülnek nem tervezhető velük hosszútávú működés, töredék üzemórákat bírnak mint más kijelzők a legtöbb esetben.

 

Olcsón gyártják, olcsón beszerezhető, de az élettartamuk/üzemórájuk elég kevéske. Ez sok helyen most szívás, mert meg lettek tervezve és be lettek üzemelve eszközök ilyen kijelzővel, és halnak ve, megy el a fényük stb. meglepően hamar. Nyilván gyártó és gyártó között van különbség, ahogy gyártási technológiában is, de ez egy amolyan általános tapasztalat kezd lenni :-(. Mondjuk egy ebringán, rolleren nincsenek nagy üzemórák, egy egy órákat megy naponta max jellemzően, ami bakfitty, de sajnos átlagban nagyon hamar /kevés üzemóra után meghalnak.

Előzmény: dhpage (55771)
dhpage Creative Commons License 2024.07.18 0 0 55771

az igen! :D mi ez a borzalom?

én meg most hogy bexart, ki kellett cserélnem az oled kijelzőt a bringámon, amiben szétkapott bionx agy dolgozik...

kiderült a félretett pót kijelző zacskójából, hogy ez a fejlesztésem 2017 óta működik. :D

a mostani (egy verzióval újabb bionx, szintén herélt verziós) agymotor 29e km-nél jár. a teljes bringa nem tudom...szerintem 40.

Előzmény: umnyo (55769)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.07.12 0 0 55770

Zárt és kent kapcsolható fogaskerékáttétellel nagyobb fordulatszámú ezért kisebb tömegű motorgenerátor elég lehetne, én inkább erős lejtőn visszatöltésre látnám hasznát.

Előzmény: umnyo (55769)
umnyo Creative Commons License 2024.07.07 0 2 55769

Ilyen érdekesség volt már nálam javításra, ez talán a harmadik lehet.


Sok sebből vérzik a konstrukció - nem is lehet túl jól megcsinálni szerintem, de ugyanakkor végülis ötletes. Első kerék ki, ez berak és megy elektromosan. De hogy tartósnak nem tud tartós lenni az biztos. A gyártó cég szerintem már be is csődölt, Kickstarter-es projektból indult, de 4 éve nincsenek új hírek képek stb a weboldalukon, én is hónapok alatt kaptam egy semmit nem érő választ tőlük.

 

De nem szokványos darab, mindenesetre.

 

baptistabarry Creative Commons License 2024.07.06 0 0 55768

Sziasztok!

 

Van egy 750-es Bafang BBS02-es motrom. Eddig jól szolgált, 13K+ km-rel. Néhány napja azt kezdte el csinálni, hogy minden egyes pedálfordulatnál kihagy a motor, aztán újra elkezd hajtani, majd egy pillanatra megint megáll, és így tovább. Úgy veszem észre, hogy ezt csak alacsony pedálfordulatnál csinálja. Nagy pedálfordulatnál úgy érzem, hogy nem csinálja, de ez lehet, hogy csak érzésre van így. 

Valamint a lánckeréknek is van vagy 2 mm-es kilengése (mint kerékben a 8-as), főleg akkor, amikor újra ráadja a hajtást, és néhányszor le is esett a lánc.

 

Néztem pár szétszedős videót.

Holnap tervezem, hogy leveszem a lánckerék oldali részét, ami mögött a nagy fogaskerék van.

 

Persze ennyi km után már érik neki egy nagy teljes szétszedés és átkenés, karbantartás.

umnyo Creative Commons License 2024.07.03 0 0 55767
triker Creative Commons License 2024.06.21 0 0 55766

Köszönöm.

Megrendeltem a modult.

Remélem sikerül majd beállítani az igényeknek megfelelően,

vagy ha nem akkor jelentkezem a kérdésekkel

Előzmény: umnyo (55764)
umnyo Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55765

Én tőle vásároltam többször is, és elég jó minőségnek bizonyult. Aki fűzte be még ő is kérdezte hogy honnan van.

https://jqorg24.aliexpress.com/store/809083

 

De tényleg jól bírja, volt 20-as tömörgumis agymotoros bringám is, az azért jobban odaver a felninek, küllőnek, főleg ilyen kis méret esetén, és nagyon jól bírta. pedig jelenleg sajnos (még) kifejezetten nehézsúlyú is vagyok.

Előzmény: xrami (55763)
umnyo Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55764

Nem egy ördögtől való, kb bárki meg tudja építeni, legalábbis az egyszerűbb verzióját, akinek már volt a kezébe forrasztópáka. Mindezt fillérekből. megvenni készen meg még olcsóbb :-)


Röviden az elméleti oldalon.

 

A pedál szenzoros jeladó gyakorlatilag egy impulzus jeladó. Van rajta 5-7-9-11 akármennyi érzékelő, ha elhalad előtt egy mágnes, akkor kapcsol egyet. Azaz leegyszerűsítve mondjuk ha másodpercenként egy fordulatot tekersz, akkor ad egy másodperc alatt 5-7-9 impulzust/négyszögjelet.

 

Ha nem tekersz nem ad.

 

Ha lassan tekersz akkor adott időegység alatt kevesebbet ad, ha gyorsabban többet ad. Az egy másodperc alatt adott impulzusok számától (frekvencia) függvényében fog rásegíteni vagy kevésbé vagy jobban.

 

Azaz kell építeni egy olyan jeladót, ami képes ezt megoldani tekerés nélkül.

 

Azaz kell egy olyan áramkör ami nagyságrendileg másodpercenként képes 3-5-20 impulzust adni a vezérlőnek mintha a pedál szenzor adná. Lehet fokozni az érzést, hogy állítható is legyen, azaz pl egy gázkar vagy poti segítségével a kormányon.

 

Megoldás ezer féle van és lehetséges áramkörileg. Lehet csinálni egy kéttanzisztoros astabil multivibrátort, lehet megcsinálni 555-es IC-vel, lehet komparátorral, mikrovezérlővel, stb.

 

Az egész áramkör megvan párszáz ftt-ból max. De vehetsz készen is modult amit rá lehet kötni és beállítani az igényeidnek megfelelően. pl ez is párszáz ft

https://www.aliexpress.com/item/1005002010844380.html

 

A leírásában minden benne van hogy kell használni és bekötni magát az áramkört.

 

A pedál szenzor 3 vezetékkel csatlakozik a vezérlőhöz, két táp és egy kimenet. 5V a táp. Ez a modul is elmegy róla, beköthető. Ha akarod fokozni a hatást, akkor a frekit állító helipot potmetert kivezeted gázkarnak. A potit magát le kell cserélni egy egyfordulatosra, nem ilyen finomhangolású sokfordulatosra, és tudod tekergetni igényeidnek megfelelően. Egy kondi és egy ellenállás cseréjével még jobban rá tudjuk hangolni a mi "tartományunkra", azaz ami kell a bringának, mert itt az alsó tartományban 1Hz-50Hz a freki amit előállít. Ezt az 50Hz-t célszerű lejjebb vinni tartományban a kimeneti szinten, mert ezt úgyse fogja tudni értelmezni (300-as körüli pedál fordulatot jelentene , amire szerintem még senki sem volt képes). De ez megoldható egy plusz ellenállás és poti cserével is, hogy csak mondjuk 1-20 Hz közötti tartományban dolgozzon. Ugyanakkor működni így is fog ahogy gyárilag is be van ültetve a panel..

Előzmény: triker (55762)
xrami Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55763

Az alis linkeket fel tudnád rakni? Hol vannak azok a küllősök?

 

Mángorlóm nekem is van, a hosszabból simán lehet rövidebbet gyártani, ha sima a küllő, vagy ha csak a fejénél vastagított, mint amit az olvtársnő is kergetett.

Előzmény: umnyo (55761)
triker Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55762

Szia, arról a pedálszenzor jeladóról, ami képes átverni a vezérlőt tudnál többet is elárulni.

Esetleg egy eladó példány?

Előzmény: umnyo (55761)
umnyo Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55761

Lehet kapni mindenféle küllőt, és csináltatni is. Sokan vállalnak egyedi küllőgyártást, mángorlást. Mind bringákhoz mind motorokhoz. A minta alapján legyártják.

Illetve aliexpressen van pár kifejezetten küllőgyártó, nagyon jó minőségű küllőket gyártanak igen jó áron. Már vagy 8-10 garnitúrát rendeltem és vásároltam, és nagyon jó anyagminőséggel dolgoznak.

Előzmény: LRJudit (55758)
LRJudit Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55760

Köszönöm!

Előzmény: xrami (55759)
xrami Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55759

BMX-ek között kell keresgélni akasztós végén "butted" küllőt.
Itt 194-es van, persze menjenek a PI-be, mert csak készletben.

 

https://www.skatepro.hu/597-43467.htm

 

Ha megint megadja magát valamelyik, akkor reptesd az összeset és vadi új rozsdamentessel rakasd össze, új niplikkel. Legjobb lenne elöl-hátul is.

Előzmény: LRJudit (55758)
LRJudit Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55758

Lehet kapni 2mm-es, 195mm hosszú küllőt.

De a bionix akasztós végén 4 centin 2,3mm-es.

És ilyen nincs a piacon.

Neki is csak bontott bringából van.

Előzmény: BPeter11 (55756)
vjano Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55757

Én 2017-ben vettem egy KTM e-Race-t 780km-rel, használtan, kíméletesen használom, mentem vele 5 500km-t, és tényleg jó

 

Előzmény: BPeter11 (55756)
BPeter11 Creative Commons License 2024.06.20 0 0 55756

Igen, a beépített motor miatt teljesen speciális méretű küllő kell. Szerencsére hozzám közel volt az AmBringa, akik anno árulták még a Bionx rendszert. Így befűzni is tudták a motort a kerékbe, és küllőt is tudtak nekem készíteni. De most már ők sem foglalkoznak ezzel a rendszerrel. 

A hátsó gumi nálam is nagyon fogyott, érdemes figyelni. 

"Amúgy el volt ájulva a bringától, hogy mennyire jó." -- Aki még nem ült rajta, az nem tudja milyen jó (volt), pedig tényleg az.

Előzmény: LRJudit (55755)
LRJudit Creative Commons License 2024.06.19 0 0 55755

Köszi!

Mikor letakarítottam a bringát szerelő előtt, kiderült, hogy a hátsó gumi totálkár volt.

Gyakorlatilag bármikor eldurranhatott volna. Már a belsőn is nyoma volt.

Amiről fogalmam sincs, hogy hány éves a bringa.

Másfél éve vettem, 2012-es katalógusban szerepel.

Ránézésre használatlan volt.

Nem tűnt túlfeszítettnek.

Küllő csere után kapott új gumikat a hátsó kerék és centrírozva is lett.

Nem találtam a neten ilyen küllőt.

Próbáltam a szerelőtől venni néhány darabot, de nem adott.

Vigyem a bringát, ha baj van.

Amúgy el volt ájulva a bringától, hogy mennyire jó.

Előzmény: BPeter11 (55754)
BPeter11 Creative Commons License 2024.06.19 0 0 55754

Nekem ez volt az egyik erős érv az mellett, hogy váltottam Bionx-ről Bosch-ra. (Néha azért visszasírom.)

Elég gyakran törtek a küllőim, és mivel speciális defekt védelmes gumi volt a kereken, nagyon nehéz volt kicserélni a törött küllőt.

Viszont olyan nem volt egyszer sem, hogy egy eltört küllő után ütött volna a kerék. Még két törött küllőnél sem volt észrevehető.

Lehet pont azért tört el Nálad az a küllő, mert túl vannak feszítve, és már egy hiánya is elhúzta a felnit. 

Szerintem érdemes lenne egy szakival újrahangolni az összes küllőt, hogy ne legyen ebből sorozatos törés.

És ha már veszel, ne egy darabot vegyél a küllőből, jó ha van pár darab tartalékban.

 

Félni meg ne félj ettől a bringától. Kis odafigyelés, rendes karbantartás, és meghálálja. 

 

Előzmény: LRJudit (55753)
LRJudit Creative Commons License 2024.06.01 0 0 55753

Köszi, igyekezni fogok.

Olyan küllőkulcsom volt, de valaki elrejtette előlem.

Igazából szeretnék talonba egy olyan szerelőt, aki úgy összességében kezelné a bringát.

Villanyilag is.

Szóval aki tud ilyen szerelőt Érd, Nagytétény, Törökbálint körzetében, az ne tartsa magában.

Email-em publikus, oda is jó.

Kicsit fosok ehhez a bringához hozzányúlni.

Előzmény: xrami (55752)
xrami Creative Commons License 2024.05.31 0 0 55752

Hááát, ha minden oké, akkor beleteszed úgy, hogy pontosan illeszkedjen a helyére és küllőkulccsal addig tekered amíg egyenes nem lesz újra a felni és nem üt.

Kör alakú sokbevágásos küllőkulcsot vegyél azon lesz olyan lyuk ami pont jó lesz rá.

Előzmény: LRJudit (55751)
LRJudit Creative Commons License 2024.05.31 0 0 55751

Eltört a bionx-es bringán egy hátsó küllő.

Úgy képzeltem, 1 törött küllővel még használható, de inkább megmutattam egy bringásnak, mert nagyon közel volt egy bolt. 

Azt mondta haza mehetek vele, kiszedte a küllőt. Lemérte, de neki nem volt készleten.

Miért is lett volna, nem szabvány méret.

El is indultam vele, de elkezdett ütni a hátsó kerék így gyorsan leszálltam róla.

A neten találtam küllőt, az rendben van. Bele is tudom tenni.

De itt jön a de.

Ez így elég lehet?

.obsitos. Creative Commons License 2024.05.21 0 0 55750

Kedves ENGWE T14 problémához szólók! Gázkaros a a T14, Induláskor laposan szépen megy, de ha 5'-nál picit nagyobb az emelkedő, lépsi sebességre lassul. Mint említettem a térdeim miatt nem tudok pedálrásegíteni, (vagyis a szenzor beszerzése vagy fabrikálása nem alkalmazható tipp) ezért kérek olyan segítséget, hogy esetleg erősebb motort betenne valaki, vagy másképp hogy lehetne erősíteni a motor erején...

triker Creative Commons License 2024.05.20 0 0 55749

Szia! Ez a "fabrikáltam pedálszenzor jeladót" érdekelne. Sajnos nem találtam a vezérlőn a gázkar csatlakozásához kimenetet. Emelkedőn elindulni lehetetlen vele. 

Előzmény: umnyo (55748)
umnyo Creative Commons License 2024.05.13 0 0 55748

Van rajta gázkar vagy nincs? Azaz rásegítés nélkül képes haladni?

 

Anno valaki kérésére fabrikáltam pedálszenzor jeladót, nem nagy ügy, de képes átverni a vezérlőt, mintha tekernél, de mégse. Állítható a mértéke is.


(egyébként egy ilyen pedálszenzor filléres dolog).

Előzmény: .obsitos. (55746)
xrami Creative Commons License 2024.05.13 0 0 55747

itt nem arról van szó, hiogy csak azt a kis műanyagot kellene kicserélni, vagy összeragasztani és erősebbre mint a gyári volt?

Előzmény: .obsitos. (55746)
.obsitos. Creative Commons License 2024.05.13 0 0 55746

Üdvözlet Mindenkinek! E hónap elején vettem egy ENGWE T14-es 48 volt 250 wattos kis összecsukható elektromos kerékpárt. Megyek is vele szinte mindennap a városban, de ma reggelre a jobb pedál alatt találtam egy5 kis mgnest tartalmazó műanyag korongot összetörve a földreesve (ez szerintem a pedálsenzor lett volna) minek ezutn sem tudom majd használni az előnyét, mert bal térdem nemrég volt műtve, körbetekerni a pedált eztután sem bírom... eddig nem is volt probléma, csak véletlenül olyan meredek utcába kellett végigmennem, ahol nem bírta a partot...Kérek szépen jótanácsokat, hogy mi a legjobb megoldás hogy ne kelljen gyalogoolnom mellette ? (motorcsere 350-esre, vagy kell-e erősebb vezérlő, stb.)

Bornfreee Creative Commons License 2024.05.12 0 0 55745

Köszönöm! 

 

 

Előzmény: umnyo (55744)
umnyo Creative Commons License 2024.05.07 0 0 55744

A hátsó szíjkerék is többféle láncvonal kialakítással létezik, tudod tolni ott is jópár milit. Sőt van olyan hátsó szíjtárcsa is ami aszimetrikus, kétirányból is fel lehet rakni, és máshová fog esni a láncvonal. Persze ez agyváltó függő is lehet, hogy van-e adott váltóhoz ilyen, meg emiatt venni kell lehet még egy szíjkereket.

 

Illetve előre is szokott lenni mindenféle ilyen olyan amolyan távtartó stb hogy a láncvonal jó legyen.

Előzmény: Bornfreee (55743)
Bornfreee Creative Commons License 2024.05.06 0 0 55743

Köszönöm.. Közben utánakérdeztem, a legnagyobb baj, hogy az átszereléssel kicsit kiljebb kerül az első fogaskerék, azt meg a szíjhajtás nem viseli el, a lánc igen.. Ez akkor zsákurtcának tűnik.. 

 

Előzmény: Capt.IQ229 (55742)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.05.05 0 0 55742

A mostani hajtóműved osztókörét kell megnézne dés abból kiindulva megkeresni, hogy a bafangé milyen.

Előzmény: Bornfreee (55740)
xrami Creative Commons License 2024.05.05 0 0 55741

úgy érted, hogy szíjkerék?

Előzmény: Bornfreee (55740)
Bornfreee Creative Commons License 2024.05.05 0 0 55740

Jó napot! Olyan kérdésem lenne, hogy szíjhajtásos agyváltós kerékpár is átépíthető bafang középmotoros rendszerűvé? Létezik hozzámegfelelő lánckerék? Köszönöm!

Bornfreee Creative Commons License 2024.05.04 0 0 55739

Sziasztok! Veszprém környékén tudtok olyan kerékpárszervízt, ahol megcsinálják az elektromos motor beépítést? 

Köszönöm! 

pitti Creative Commons License 2024.04.22 0 0 55738

YOSE POWER  E-Bike Conversion Kit  hirdetése tárgytalan!!

Szako5 Creative Commons License 2024.04.19 0 0 55737

Köszönöm.Megoldottam.

Előzmény: a_motor (55735)
pitti Creative Commons License 2024.04.19 0 0 55736

Üdvözlet, eladnám a pár napja vásárolt szettet:

 

YOSE POWER  E-Bike Conversion Kit 36V 250W Black Front Motor Kit 26" / 28"(700C) & HL1 36V15.6Ah Battery Hub Motor Conversion Kit DIY 

Nézzétek meg a honlapon ahonnan rendeltem:    yosepower.com

 

A szett  28"-os, original dobozban, mindent tartalmaz, ami a felszereléséhez szükséges.

 

260 Euro volt, plusz 22 Euro a szállítás.

 

188000 Ft-ba került nekem.

 

160 ezerért eladnám. 

A szett Győrben van.        gyafi50@gmail.com   

a_motor Creative Commons License 2024.04.19 0 0 55735
Előzmény: Szako5 (55734)
Szako5 Creative Commons License 2024.04.17 0 0 55734

Sziasztok. Van egy RKS MX 25 kerékpárom Szeretnék gázkart hozzá. Van gáz csatlakozó ,de ilyen csatlakozóval nem találtam gázkart.Hogy csináljam meg? 

MiZoNo77 Creative Commons License 2024.04.14 0 0 55733

Sziasztok!

Velox sprinter 300wattos!

Kb 14-5 éves járgányok már!

Szabad.még ilyet venni,ha jó állapotban van?

Kb mennyi pénz ezekért egy reális ár?

Amiről beszélek,új akksikat,fékbetéteket kapott,megkímélt gép!

Elvileg 70-80 kilómétert el tudnak menni,nyilván nem padlógázzal!

Es a gazdája szerint akár 50-el is gurul maxon,amit.én sokallok,a gyári leirás szerint 35 km/h!

Előre is köszi a hozzáértő válaszokat!

LRJudit Creative Commons License 2024.04.10 0 3 55732

Nem az átszerelés volt a nehézség, hanem hozzájutni a megfelelő kormányhoz.

De ma végül sikerült, kész is van! Szupi! :)))

Don Gyula Creative Commons License 2024.04.08 0 0 55731

Sziasztok! Beszereltem egy új vezérlőegység-kezelő párost a kerékpáromba, de sajnos fennáll egy érdekes hibajelenség. A kerékpár felemelt állapotában minden funkció tökéletesen működik, azonban a próbaút során, terheléskornem húz érezhetően a motor. Dolgozik ugyan, ez bár halkan, de bizonyossággal hallható, viszont kicsit sem segíti a kerékpárt egyik fokozatban sem. A beszerelés precízen, pontosan és szakszerűen történt meg, tehát bármi olyan beavatkozás, vagy figyelmetlenségből eredő téves bekötés, ami károsíthatta volna a vezérlőt, teljesen kizárt. A programozást is alaposan elvégeztem, a lehetséges variációkat kipróbáltam.

Van-e valami, amit még megpróbálhatok a helyes működés érdekében? Mi lehet az oka a hibajelenségnek?

Előre is köszönöm a segítő válaszokat!  Gyula

LRJudit Creative Commons License 2024.04.01 0 0 55730

Köszi, remek ötlet. :))))

Előzmény: xrami (55729)
xrami Creative Commons License 2024.04.01 0 0 55729

Rakd át és kiderül minden. Ha jó, elviszed a boltba, hogy adjanak egy pontosan ugyanolyat.

Előzmény: LRJudit (55728)
LRJudit Creative Commons License 2024.04.01 0 0 55728

Azzal nem lesz gond.

Pont uo-t szeretnék, mint ami az MTB-men van.

Köszönöm!

Előzmény: főgóré (55727)
főgóré Creative Commons License 2024.04.01 0 0 55727

biztonsággal tudj kormányozni, és kezelni a rajta elhelyezett kezelőszerveket

Előzmény: LRJudit (55726)
LRJudit Creative Commons License 2024.04.01 0 0 55726

Mire kell még figyelni a rögzítési vastagságon kívül?

Előzmény: főgóré (55725)
főgóré Creative Commons License 2024.04.01 0 0 55725

elvi nincs, gyakorlati  talán ..

Előzmény: LRJudit (55724)
LRJudit Creative Commons License 2024.04.01 0 0 55724

Van elvi akadálya, hogy az elektromos bringára MTB kormányt tegyek?

Don Gyula Creative Commons License 2024.03.28 0 0 55723

Hú, igazán nagyon szépen köszönöm a segítségedet!

A négy pontból nekem első körön a digitális vezérlő rápróbálása a legkönnyebben elérhető, és kivitelezhető. Meg tudok szerezni próbára egy ilyen komolyabb kezelőt, talán nagy bajt nem csinálok ha csak simán rádugom, mert vagy elfogadja, vagy nem, de meghibásodást elvileg nem okozhat egyik félben sem - jól gondolom?

 

Ha pedig nem megy, akkor megveszek egy ilyet:

https://elektromoskerekpar.com/36v_350W_pedelec_elektromos_kerekpar_vezerlo_elektronika_CK325000

Nem egy nagy összeg, és ezzel tuti a siker, mindent is beállíthatok!

Előzmény: umnyo (55721)
Camel73 Creative Commons License 2024.03.28 0 0 55722

Ha megpróbálom a leirtakat nem vágja haza teszi tönkre a vezérlőt vagy az agymotort valami? Folyamatos fékezés és teljes gázadásra gondolok. Lehet megpróbálnám ha veszélytelen.  Köszönöm a válaszod.

Előzmény: umnyo (55717)
umnyo Creative Commons License 2024.03.28 0 0 55721

Hát tény és való, egyszerűbb volt ezt mondani neked, hogy nem oldható meg a probléma, mert így simább a végeredmény :-). Bár lehet tényleg nem is tudja, hogy megoldható….

 

A vezérlőd egy Lishui vezérlő, ami egy ismertebb kínai gyártó, nagyon sok más néven futó kontrollert is gyárt.

 

https://www.lsdzs.com/

 

Ha minden igaz, akkor egy STM32 alapú mikrovezérlő van benne.

 

A Lishui vezérlők viszont paraméterezhetőek, de nem feltétlenül sima ügy. Négy módja van.

 

1. Létezik hozzá külső USB hardver, ami nem más, mint egy soros-USB átalakító. Persze jó kérdés, hogy sima mezei soros USB adapter megfelelő-e, vagy kell a cég általi gyári, és van-e benne valamilyen szoftveres trükk vagy azonosító, vagy akármi.

Az adapter birtokában viszont a vezérlő paraméterezhető, bár azt nem tudom megmondani milyen mértékben, és pl a te általad kívánt dolog változtatható-e (valószínűleg igen). Ha van esetleg otthon soros-USB mezei átalakítód, akkor egy próbát megérhet, pár perc alatt kideríthető. A szoftver pedig letölthető a gyártó oldaláról (kérdés adott vezérlőt kezeli-e).

https://www.youtube.com/watch?v=XosHPnpkL3I

 

2. Létezik hozzá gyári BT adapter, ami szintén a soros portjára csatlakoztatható. Itt is kérdéses, kell-e hozzá a gyári adapter, vagy egy sima soros-BT adapter csatlakoztatható-e. Ha igen, akkor van hozzá telefonos APP, ami letölthető, és telefonról tudod csesztetni.

 

3. Bizonyos lcd kijelzőkkel kompatibilis a vezérlő, hogy pontosan melyikekkel a gyárin kívül, ne kérdezd, van ezer féle :-). Itt főleg sw szinten kell kompatibilisnek lennie. Ha találsz ilyet, akkor be lehet lépni a szerviz menübe és sokmindent lehet csesztetni.

 

4. Ez a hardcore megoldás fejlettebb szinten :-). Mivel STM mikrovezérlő van benne, felrakod a fejlesztőrendszerét, és sw szinten belepiszkálsz. A kérdésed alapján ez nálad semmiképpen nem játszik.

 

Ami még érdekes lehet:

https://www.pedelecforum.de/wiki/doku.php?id=elektrotechnik:open_source_firmware_fuer_lishui_-controller

 

Ez egy nyílt forráskódú sw a lishui vezérlőhőz.

Szóval nem lehetetlen feladat, kérdés, te bele akarsz-e mászni ilyenbe.

Előzmény: Don Gyula (55719)
Don Gyula Creative Commons License 2024.03.28 0 0 55720

Köszönöm szépen, hogy írtál! Akkor úgy tűnik, marad a teljes vezérlő+kezelő csere. Gondolom, csak a kezelő cseréjével semmit nem érek el..

Ami nekem van most: LSW781-131-1F

Előzmény: bartalus (55716)
Don Gyula Creative Commons License 2024.03.28 0 0 55719

Köszönöm szépen a válaszodat! :)

Igen, megírhattam volna milyen a vezérlőm..

Nos, hát ez az:  LSW781-131-1F

Az eladó szerint ez nem programozható. Igazat mondott, vagy csak le akart rázni?

Előzmény: umnyo (55711)
umnyo Creative Commons License 2024.03.27 0 0 55718

Van olyan vezérlő valóban ahol így lehet kikapcsolni a max sebességet.

 

Van olyan vezérlő valóban ahol így lehet kikapcsolni a max sebesség korlátozást.

Előzmény: umnyo (55717)
umnyo Creative Commons License 2024.03.27 0 0 55717

Van olyan vezérlő valóban ahol így lehet kikapcsolni a max sebességet. Rollereken is van ilyen típusvezérlő amit így lehet valamennyivel gyorsabbá tenni. Azaz kiveszi a tiltást a végsebességre/fordulatszámra vonatkozóan, ami korlátozva van esetlegesen. Hogy mennyivel lesz nagyobb ezáltal a végsebesség, az persze kérdéses, hisz sokmindentől függ.

 

 


Viszont ugyanakkor ez nem egyenlő azzal, hogy minden vezérlőnél ez így működik.

 

Előzmény: Camel73 (55712)
bartalus Creative Commons License 2024.03.27 0 0 55716

Kedves Gyula! A kérdés nem nehéz. A legegyszerübb kinai vezérlők ilyenek. Nem lehet semmit állitani. Reklamálj az eledónál!

Előzmény: Don Gyula (55708)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.03.27 -2 0 55715

Miért itt kérdezed?

Neked van ilyen bringád, te láttad a jútúbon. Húzd a gáztféketkapcsolgass és írd meg mi lett belőle.

Előzmény: Camel73 (55712)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.03.27 0 0 55714

Most látom, hogy igény még tempomatra is van. 

Nincs ötletem. Ez nem fog megoldódni olcsón.

Az olcsó lesz végül a drága.

Előzmény: Capt.IQ229 (55713)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2024.03.27 -2 0 55713

300W-os motorral soha a büdös életbe nem fog 46-ot menni.

El kell ezeket a krekedliket engedni.

Normális bringa, mert 46-al azzal ne akarj menni, mert nem fogsz tudni megállni

Normális motor, mondjuk valami nyomatékszenzoros.

Normális akku amit megbízható forrásból veszel. Nem, az ALiexpress keresője és annak legolcsóbbra listázott szekciója nem az.

 

Előzmény: Camel73 (55712)
Camel73 Creative Commons License 2024.03.27 0 0 55712

Láttam egy videót a youtuben. Ott el van magyarázva,hogy lehet sebesség növelést elérni. Igaz lehet az? A lényeg. Le kell venni a gyujtást azután a gázkart tövig kell húzni majd a féket is be kell húzni a gázkar felőli féket majd ráadni a gyujtást megint ,és 15 másodpercig számolni majd el kell engedni a gázt és a féket 15 másodperc után.Ezután le kell venni a gyujtást. Aztán ujra rá kell adni a gyujtást és húzni a gázt és ezzel az eljárással közel 20 km órával gyorsabban megy a robogó. Igaz lehet ez? Nem csinál ez problémát ha kipróbálja az ember?

 

Elöször 28 at megy amikor ezt megcsinálja akkor meg 46 tal.  Vélemény?

Előzmény: umnyo (55710)
umnyo Creative Commons License 2024.03.27 0 0 55711

Ha a Neuzered Kuteng - vagy ilyen alapú - vezérlővel szerelt, akkor van egy belső szerviz menüje, és ebben a belső szerviz menüben lehet állítani a fokozatoknak egyesével a rásegítés mértékét.

 

De sajnos sok olyan vezérlő van, amin utólag ez nem állítható.

 

Hogy a te vezérlőd milyen azt te tudod megmondani, innen nem látjuk.

Előzmény: Don Gyula (55702)
umnyo Creative Commons License 2024.03.26 0 0 55710

Akkor marad távol keleti beszerzés, vagy vársz a szerencsére....

Előzmény: Camel73 (55709)
Camel73 Creative Commons License 2024.03.26 0 0 55709

Köszönöm a részletes információt. Baj a feszültség emeléssel ott van,hogy ebbe még sima ólom akksi van 4db és nem is fér bele több. Ezért kerestem volna kereket de nem olyat amit fúzni is kell hanem gyári 16 colosat.

Előzmény: umnyo (55707)
Don Gyula Creative Commons License 2024.03.26 0 0 55708

Ennyire nehéz kérdést tettem fel már egy hete?

umnyo Creative Commons License 2024.03.22 0 1 55707

Kb minden 36V-os kerék bírja a 48V-os feszt - villamosan, ezzel a részével nincs gond..

 

A gond viszont inkább tud mechanikai lenni, mert az alacsony teljesítményű motorok jellemzően hajtóműves motorok. Azaz van benne egy bolygómű/áttétel. Ha megemeled 33%kal a feszt, durván arányosan megnő a fordulatszáma is. Ezt a motor bírja azzal nincs baj (max nő egy kicsit a vasveszetséged), de ilyen kis keréknél bolygómű esetén már igencsak eléggé kell tekerni a 35km/h-s sebességhez. És ez bizony a belső bolygómű esetén kérdéses hogy és mennyire fogja bírni (nyilván konstrukció függő). Ezt azért mondom, mert bár nekem nagyobb, 20-as kerekeim voltak az egyik bringában, de a megemelt fordulatszámnál igen gyorsan ledarálódtak a bolygómű fogaskerekei.

 

A kifejezetten kis kerekhez tervezett hajtáshoz lehet kapni más áttételű bolygóműveket is, amik berakhatóak, és akkor feszt se kell feltétlen emelned.


A fentit kiegészítem azzal, hogy van olyan bolygómű is, ami bírja rendesen a magasabb fordulatszámot is és nem annyira problémás ez a 30%-os fordulatszám emelkedés.

 

Illetve kapható bolygómű nélküli agymotor is természetesen, de ma már jellemzően csak a nagyobb teljesítmény kategóriában (itt ott azért még előfordul).

 

Sajnos agymotort főleg kéz alól vagy hazai boltban veszel horror áron, vagy valahol bontottan/használtan, vagy marad a távol keleti piactér, ott van minden is kb.....

 

Vagy a meglévő rendszereden emelsz feszt, szerintem ez a legolcsóbb megoldás, ha az anyagiak számítanak. mert csak egy új vezérlő kell és pluszban néhány cella hozzákötve a meglévő packhoz, azaz kicsit "megtoldod" a meglévő akkupackot.

 

Ilyen kész, kis agymotoros kereket nehéz beszerezni hazai forrásból, hacsak nem tisztán motort veszel külön, majd hozzá küllő felni, befűzés stb.

Pl ez is lehetőség

https://www.facebook.com/marketplace/item/363996132666215

 

 

Előzmény: Camel73 (55704)
BPeter11 Creative Commons License 2024.03.21 0 0 55706

Szia!

Több kérdés is felmerül az akkuval kapcsolatban.

Alap esetben "resetálni" két módon lehet a 36V-os akkut.

- Teljesen feltöltött állapot után bő fél órás pihentetés, majd bekapcsolás után a bekapcsoló gomb újbóli hosszan tartott megnyomása. Ekkor a kijelző fénye lassan, majd gyorsan el kezd villogni, majd visszaáll minden   alaphelyzetbe (megszűnik a villogás).

- Második módszer eleje ugyan az mint az előzőnél, de itt a MODE gombot kell hosszan nyomni, míg egy hangjelzést nem lehet hallani. Van, hogy ezt kétszer-háromszor meg kell ismételni.

 

Már szétszedett, javított akkupakknál előfordulhat az is, hogy nem megfelelő elektronika lett beépítve. Volt egy olyan széria, ahol nem 10s, hanem 11s akkuból állt a pakk (nem 36V, hanem 39V-os volt a pakk). 

Ebben az esetben csak szoftveresen lehet az elektronikát helyesen beállítani a megfelelő feszültség szintre.

 

Sajnos a "mechanikus zaj"-ra nincs ötletem. Azt esetleg még ki lehet próbálni (bár megoldást így sem tudnék mondani), hogy menet közben amikor hallható a súrlódó hang, akkor ha kikapcsolod a rendszert, marad-e a hang. Lehetne próbálkozni a konzolon keresztül módosítható kódokkal is, de amennyire segíthet, annyira árthat is egy rossz programozás.

Előzmény: B.tibor1 (55700)
Black Skull Creative Commons License 2024.03.21 0 0 55705

Sziasztok.

 

Lenne egy eladó elektromos kerékpárom.

Itt van minden információ a linken.

https://www.jofogas.hu/pest/Elektromos_bicikli_kerekpar_elado__146438711.htm

 

 

 

Camel73 Creative Commons License 2024.03.20 0 0 55704

Szia. A lényeg az lenne,hogy 36 voltra cserélni a 16 colos kereket mert a 48 V nál több akkut nem is tudnék hova tenni a robogóba. Ezért gondoltam 36V os kerékre és 48V  al hajtani. De nem tudtam még szerezni kereket se ami 36 V lenne és birná a 48 V ot szénkefe nélküli kivitel.

Előzmény: umnyo (55701)
hjano1 Creative Commons License 2024.03.18 0 0 55703

Keresd Bartalus mestert, ő fórum BionX szakértője.

Előzmény: B.tibor1 (55700)
Don Gyula Creative Commons License 2024.03.18 0 0 55702

Sziasztok! A segítségeteket kérem. Van egy Neuzer Lido elektromos kerékpárom, MXUS XF04 250W agymotorral, 3 fokozatú szabályzóval. A gond az, hogy nem egyenletesen van elosztva a rásegítés mértéke, vagyis a 2.fokozat nem középtájt, hanem majdnem a 3.fokozat teljesítményével megegyezően hajt. Tehát az 1. fokozattal 12-13, a 2. fokozattal 22-23, és a harmadik fokozattal 25 km/h sebesség tartható minimális pedálozással.

Van-e lehetőségem bármilyen beavatkozásra, esetleg átprogramozásra, hogy a 2. fokozat valahol 18-19 km/h sebességgel legyen használható, és ne gyorsítson tovább? Amúgy nekem bőven elég lenne a három beállítási lehetőség ha nem ilyen ökör módon működne.

Köszönettel,  Gyula

umnyo Creative Commons License 2024.03.18 0 0 55701

Szia!

Bírni bírni fogja, általában nem szokott gond leni. Az is kérdéses tud lenni kis teljesítményű motor esetén, hogy hajtóműves vagy nem hajtóműves a motor.

 

Először nem értettem, hogyhogy 48V-os rendszernek csak 25km/h a sebessége. Aztán ha jól értelmezem, itt 16-os kerékről van szó. Az azért nehéz ügy már ilyen kis kerékkel nagyobb sebességet elérni. Persze emelhető tovább a fesz, az fog segíteni, de akkor kb mindent cserélned kell. Akkupackot, vezérlőt, stb.

Előzmény: Camel73 (55699)
B.tibor1 Creative Commons License 2024.03.15 0 0 55700

Sziasztok !

BionX rendszerű kerékpárral kapcsolatban szeretnék kérni tanácsot. 36 V-os, vázcsőre rögzített akkus, 250w-os rendszer G2 kijelzővel.
A kerékpárt nemrég vásároltam. Jó vételnek tűnt, most már nem az. Az akkumulátor egészen biztosan felújításra szorul, de ezzel még úgymond kalkuláltam is. Viszont van más is s nem tudom, hogy a gyengélkedő akkumulátorhoz vagy a moddingolt rendszerhez, vagy egyéb hibához van köze. Ugyanis kiderült, hogy azon kívűl, hogy fel van oldva a sebességkorlát a G2 kijelző egyáltalán nem követi az akkumulátor töltöttségét. Töltött állapotot jelez - néha leesik egy fokozatot a töltöttség jelzése, de ismételt bekapcsoláskor megint teljes a töltöttség-. Azt hiszem ezt hívják balancolásnak, vagyis a balancolás hiányának. A jelenlegi helyzetben kb. 20 km táv megtételéig hatékonyan segít a rendszer utána fokozatosan elfogy az erő. 40 km. táv után már nagyon szakaszos a rásegítés. 
Viszont ami igazán aggaszt az a következő. Ha nem tekerek csak gurulok, a motor-ból egy súrrogó hang hallattszik. Olyan mint mikor fém a fémhez súrlódik. Ahogy csak finoman meghúzom a hátsó fékkart - még a fékezés meg sem történik csak átvált degeneratív módba a kijelző- abban a pillantban a fémes súrló hang megszűnik. A jlelenség megszűnik abban a pillanatban is ha hajtok a hajtókarral. Ez a jelenség jellemzően 10-20 km/h-s haladási sebesség környékén lép fel. Nem tudom, hogy mechanikai vagy szoftveres lehet a hiba. A motor egyébként bontatlannak tűnik. Lejtőről lefelé degeneratív módban is hatékony fékez, s érezhetően jól működnek a fokozatok is.
Azt hallottam, hogy a BionX motorok nagyon-nagyon jók. Ebben a hiszemben vettem meg a kerékpárt is. 

Tudna valaki tanácsot adni nekem azzal kapcsolatban, hogy ezek alapján merjek-e pénzt beletenni az akkufelújításba, szoftverezésbe, vagy azon kívűl várható még más "meglepetés" is ? 

Esetleg valakinek az elérhetősége aki Magyarországon beleásta magát a BionX rendszerbe ? 

Köszönöm szépen előre is !

Camel73 Creative Commons License 2024.03.07 0 0 55699

Sziasztok.

 

Volt már régebben ilyen gondolatom de most újra megkérdezem. Sebesség növelést szeretnék elérni és arra gondolok amit itt ott olvastam már,hogy 36 V os agymotorral sikerülhet. A rendszerem 48 V os. Kinek mi a vélemyénye erről? Birja a 36 V -os kerék a 48 V os meghajtást hosszú távon? Jelenleg egy 48 V 300 W-os motorom van és a sebesség max 25 km/h ezt jó lenne megnövelni 35 km/h ra  legalább.  Van valakinek esetleg eladó 36 V 250 vagy 350 W-os 16" -os agymotorja eladó? Persze szénkefe nélküli. Vagy olyan is érdekelne,hogy az emlitett agymotorhoz olyan hozzá való 36 V os vezérlővel venném ami tudja a közel 30 -35 km!h sebességet és tempomatos.

 

Előre is köszönöm a véleményeket és infókat.

xrami Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55698

Ha csak kopaszon az udvaron megemeled az elejét, dombot imitálva, akkor mi történik? (hátsó kerék levegőben legyen)

Nincs ebben valami antirásegítő higanykapcsoló ami emelkedőnél kikapcsol?

Előzmény: toty71 (55696)
XNC Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55697

Az kevés, hogy feltöltöd; be is kell illeszteni!

Előzmény: toty71 (55694)
toty71 Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55696

Értem. Sőt egy szer le is tiltott teljesen, de akkor fel mentem vele egy kaptatón. Tegnap elment 15Km-t oda vissza gond nélkül enyhe lejtésű terepen. Két dombot meg toltam. A motor nem melegedett, sem a vezérlő.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55692)
toty71 Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55695

Nem tudom. Működik a motor széthúzott jeladóval is. A középsőt nem is figyeltem hogy fordítva van benne. Most megint szedjem szét. Anyám! A motordekni peremet tutira menve kikentem hőálló szilikonnal.Azt hittem a hajam ki hullik mire azt a három kis vackot  ki szedtem, az újakat meg be forrasztottam, a csapágyakat kicseréltem. Az gond lehet hogy a középső nem fordítva van? De hát megy a HALL nélkűl is. És az számít hogy nem bipoláris hanem uni.

Előzmény: Malaguszti (55690)
toty71 Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55694

Tettem fel képeket! Nem tudom hova lettek. Miért nincs a hozzá szólásnál?

Előzmény: xrami (55689)
toty71 Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55693

Hát kellene nagyon. De nekem most anyagilag egy kicsit sok.

Előzmény: xrami (55689)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55692

Tippem: a vezérlő korlátoz, nem jókor adja az áramot a tekercsekre.

Előzmény: toty71 (55686)
toty71 Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55691

Azt értem hogy kell az indító áram. Ugye ott van a három fázisú villany motoroknál az indító kondenzátor. Anélkül nem megy. De ha megpörgeted,rásegítéssel el indul. (jó. nem egy iparira értem) Hová tűnik emelkedőn az Amper, miért nem jön meg csak ha ki-be kapcsolom a gyújtást? Menet közben terhelésre miért nincs áram emelkedés? Síkterepen nincs is gond felveszi a 30-as tempót, aztán megy. Jön egy enyhe de hosszú emelkedő és annyi!

Előzmény: XNC (55688)
Malaguszti Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55690

Lehet kapni öntanulós BLDC vezérlőt, annál nem kell kísérletezni a Hall jeladók, és a fézisvezetékek sorrendjén.
 Van még pár fajta másik vezérlő is, amihez nem kell Hall jeladó se, sokan inkább azt veszik
ha rossz a Hall jeladó a motorban, nem bíbíelődbek a cseréjével, ráadásul van olyan motor
amelyikben középső Hall jeladót forditva kell betenni.

Előzmény: toty71 (55686)
xrami Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55689

Pedig annyit szívtál már vele, ezt csakaértis meg kell csinálni.

A modellfotó lemaradt.

 

Előzmény: toty71 (55686)
XNC Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55688

Hogy sokat vesz fel.... szerintem az nem gond, ha pillanatnyilag tud többet a névlegesnél; csak a többi....  :)

Előzmény: toty71 (55686)
XNC Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55687

A tulaj ügyesen megszabadult a hulladéktól.......

A javításban majd talán a többiek tudnak tanácsot adni.

Előzmény: toty71 (55686)
toty71 Creative Commons License 2024.03.06 0 0 55686

Sziasztok.

Segítséget szeretnék kérni! 2 éve vettem egy, a képen látható, fogalmam nincs milyen márkájú robogót 10E-ért! A motorján ez van: MAXPOWER 300W36VXY0705327 . A tulaj azt mondta csak akksi kell bele és megy mint a szél, nincs lekorlátozva. Szinte új gumik , egy kicsit le van pukkanva a fényezése, de nem vészes. A problémám a következő: vettem aksikat (36V pakk Titan Energy 12V 14Ah zselés, csavaros sarus) A motor meg se moccant csak remegett. Egy 36V 250W vezérlő volt rajta, képen az adatlapja. Nem igazán voltam képben e téren, de sok netezés, olvasgatás után, észrevettem hogy a HALL jeladó kék és sárga vezetékei, a vezérlőből ki jövőhöz képest fel vannak cserélve. Meg fordítottam, és volt öröm, forog!!!! Ja....hátra fele. Na utána néztem, megoldódott, most már előre forog. Őszintén örültem mert az utolsó fillérem költöttem rá, aksi+ töltő ( arra számítottam hogy a motornak van baja. mert ami aksik benne voltak úgy fel voltak púposodva, hogy alig bírtam a dobozából ki venni.) Na de innentől kezdve jöttek a problémák, aminek a megoldásához kérném valaki segítségét. A motor fel volt támasztva, a hátsó kerék levegőben. Kézzel meglehet állítani! Ahogy húztam a gázt a kerék meg moccant, és kattogott. Felemeltem forgott. Rá ültem,  csak jó nagy rá segítéssel jött mozgásba, de a legkisebb emelkedő megfogta, meg állt és nem indult ( és ez a gond még most is !!!!) Na jobban utána néztem dolgoknak, Így vettem egy új 36V-os 350W-os 18A HALL jel adós vezérlőt elméletileg 60 és 120 fokos , ki cseréltem a jeladókat . És....nem mukkodikk!! Annyival javult a helyzet, sík terepen felgyorsúl, el éri a 30Km-es sebességet, de emelkedő, kész meghal. A fene egyen meg, gondoltam, boltba járni jó leszel. Igaz félúton pont van egy bakhát amin fel kell tolnom. A boltnál az ismerősöm, micsoda canngád van. Ja mondom, hazafele fel is tolhatsz majd a dombra. Na kijövök a boltból, felülök a canngára, ráadom a gyújtást, lökök rajta, meghúzom a gázkart.... erre a motor kaparva majdnem kiugrott alolam. E meg mi volt? Na tehát a tünetek, és a kérdések: a gyújtás ki-be kapcsolás hatására álló helyzetből megindúl, húz, felgyorsúl, eléri a harmincat tartja, de aztán menet közben hiába húzogatom a gázt, már érezni hogy el szált az erő belőlle. Emelkedő, lassulás,megállás. Gyújtás ki-be, néha többször, megint húzva indul. Elakartam menni egy táv körútra, van egy húzos emlkedő, felment, de a domb tetőn le is tiltott a vezérlő. Tolhattam hazáig. Más nap menet közben az akku-nál mértem az áram errösséget, hát a nagy gyorsulás 20A felett volt, nem bírta mérni a multiméter. Nem vagyok egy nagy műszaki zseni, de ez egy cseppet nem sok? Feltámasztva pedig 8A-t mértem. De ez a 8A a motor terheletlen áram erőssége nem? I=P/U 300W/36V=8A . Sík terepen 25-30-nál mértem a 8A-t. Ezek szerint max sebességnél kellene (persze sík terepen) felvennie azt a 8A nem? A nagy gyorsulás P=U*I  36V*20A=720W? Vagy még több. Ez meg mi? Mi vesz fel ekkora áramot, a vezérlő vagy a motor? A motor, a vezérlő nem melegszik, az aksikon nem esik a feszűlség. Az rendben hogy a gyorsulásnál nagyobb az áram felvétel, de ennyire? Mennyi egy 36V-os BLDC motor áram felvétele terheletlenül mérve? Szerintem nem 8A az biztos. Továbbiak: ha széthúzom a HALL csatlakozót nem változik semmi a motor forgásában, bár ezt csak feltámasztva vettem észre. Menet közben nem próbáltam még ki hogy úgy hogy megy. Ez mitől van? HALL !!! Amiket kicseréltem nem volt semmi felirat. Úgy hogy a hozzá nem értés végett, rendeltem a netről, elektromoskerékpár.com HALL jeladó elektromos kerékpárhoz. Jó. Megvettem. Mikor kicseréltem megnéztem mágnessel, hogy kapcsolgatja e az 5V-ot. Akkor lett gyanús hogy a mágnes eggyik  polusára nyitott csak, ahogy elvettem akkor zárt. Na és mivel akkor kell a dolognak utána nézni, miután megvettem, a szenzor tip megnézve, unipolárist kaptam , nem bipolárist. Mérve a kereket forgatva, mind a három jeladó jól működik. De mint írtam széthúzott HALL csatlakozóval is forog a motor. Ezt sem értem. Miért nem kommunikál a vezérlő a jeladókkal? Mennyi a vezérló kimeneti feszűltsége? Mennyinek kell lennie? Megtudom valahogy mérni? Valamit mértem a fázis vezetékeken, ha jól és jó helyen, valami 15V, mind hárman. Na ez is. 15V a 36V helyett? Ezzel nincs gond? Azt olvastam valahol hogy nem a feszűltség a lényeg, hanem a frekvencával ffff..... Ja! találtam a youtube videót. Az ember vezérlőt cserélt, a kerék a tengelynél fogva fel volt rögzítve egy asztalra. Na ugyan az a problémája volt mint nekem. Simán megállította a forgó kereket kézzel! Vissza rakta régit abba meg volt erő, azt nem tudta megfogni. Sajnos csak egy comment volt. Azt ajánlotta neki cserélgesse a fázis vezetékeket. Hát azt kipróbáltam, valami hat kombináció, de csak kettő volt jó. Egy előre egy hátra adott normális forgást.

ÚÚÚÚÚ. Hát dió héjban ennyi.:) Bocs ha egy kicsit zagyva lett a problema leírása. De már tele a hócipőm az egésszel. És kellene a cannga! De így hogy tologassam az emelkedőkön...A ha legközelebbi hozzászoló azt mondja, a motor 1000% menetzárlatos ( amit én is gyanítok csak nem tudom ki mérni ) akkor nem várok további segítséget. Nem foglalkozok a motorral tovább!

Megköszönöm ha valaki tudna segíteni. Nem vagyok egy észkombájn de annyit olvastam a téma után, hogy megfogom érteni, ha valaki valami javaslatot tesz a hiba megoldásában. Sziasztok.

Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.03.05 0 0 55685

+

Előzmény: xrami (55684)
xrami Creative Commons License 2024.03.04 0 0 55684

Elvileg megoldható lenne az, hogy ne 1db "babetta" akkucsomag legyen a bringán, hanem 2-3 db-ra bontva, kb laptopakku-méretűek amelyeket szépen el lehetne dugdosni a vázban úgy, hogy fel se tűnne senkinek? Pl U alakú vázban, üléscsőben, felsőcsőben de akár a hátsó felsővillában is, vagy a csomagtartóvasban.

Pusi13 Creative Commons License 2024.03.04 0 0 55683

Sziasztok! Karbantartani szeretném a TSDZ2 motoromat.Szerintetek a Molykote EM 50 L zsír helyett a CX-80 szilikonzsír megfelelő lehet?

padisah Creative Commons License 2024.03.03 0 0 55682

rátettem a másik vezérlőt, még a múlt hét elején, forgott is vele, de darálva

elkezdtem variálni a hall jel kábelekkel, hogy hátha találok jobb kombinációt, de közben most már nincs mérhető hall jel

 

csináltam tesztert, meg mértem multiméterrel is

arra gyanakszok, hogy a hall-ok tápjával történt valami a motor oldalán, de majd ha lesz időm megnézem közelebbről is, sokáig tart leszerelni/felnyitni

Előzmény: padisah (55659)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.02.28 0 0 55681

Szívesen.Mindannyiunk egészségére váljék!

Előzmény: Camel73 (55680)
Camel73 Creative Commons License 2024.02.28 0 1 55680

.Hát igen van ami nem akar engedni van ami meg könnyen jön. 10 éve van rajta nem tudom,hogy mennyire akar majd lejönni. Köszönöm a segitséget.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55679)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.02.27 0 0 55679

Elvileg kulcs 2 körömmel, gyakorlatilag volt mi megkopogtatva lejött, volt mi fogóval sem.

Előzmény: Camel73 (55678)
Camel73 Creative Commons License 2024.02.27 0 1 55678

Köszönöm a választ. Kell ehhez valami speciális szerszám vagy könnyen letekerhető valami odaillő dologgal?

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55677)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.02.27 0 0 55677

2 furat a lánckerék oldalán. Hajtással ellentétes irányba lehet letekerni, óramutató járásával ellentétesen.

Előzmény: Camel73 (55676)
Camel73 Creative Commons License 2024.02.27 0 0 55676

Sziasztok.

 

Olyan kérdésem lenne,hogy van egy Tornádó TRD 16 os elektromos robogóm és a hátsó szabadon futó lánckerék már nem hajt pedálozás közben csak forog hajtás nélkül. Az lenne a kérdésem milyen szerszámmal vagy hogyan lehet ezt leszerelni az agymotorról? Én nem látok rajta fogást,hogy mit kellene tekerni,hogy levegyem.  

 

Köszönöm a válaszokat előre is.

Malaguszti Creative Commons License 2024.02.26 0 0 55675

Ilyen se volt még, hogy február 26, és már
elővettem a Malaguti110'-et..

99% a töltöttség, októberben tejesen fel lett töltve. Pöccre indult:) Csak a kulcsot kellett elforditani..
99% a töltöttség, oktoberben tejesen fel lett töltve.

 Jó volt motorozgatni ebben a szép időben.

Bolvofh12 Creative Commons License 2024.02.21 0 0 55674

Értem köszönöm a válaszod!

Előzmény: Törölt nick (55673)
Törölt nick Creative Commons License 2024.02.20 0 1 55673

Szia!

Van olyan vezérlő ami tudja a hall elem nélküli üzemmódot is, van amelyik nem tudja, azaz vezérlőfüggő.

 

Kérdés te mit vettél.

Előzmény: Bolvofh12 (55672)
Bolvofh12 Creative Commons License 2024.02.20 0 0 55672

Sziasztok! Szeretnék kérdezni sos vezérlőt kell cserélni az ebike omban 3fázisu motor van benne hall szenzor nélküli,de az új vezérlőn van motor hall kábel.működni fog ha azt nem tudom bekötni ?

NagyTibor1988 Creative Commons License 2024.02.10 0 0 55671

Sziasztok, 48v 20ah hailong típusú aksit keresek, tud valaki megbízható forrást, ami EU-ból jön, mert nincs kedvem a vámhoz, illetve el is érkezik hozzám, jó áron, stb.? köszi!

xrami Creative Commons License 2024.02.10 0 0 55670

Legyünk polkorrektek. Tartós tesztnek vetetted alá az akkukat. De ebben a hidegben...

Előzmény: LRJudit (55669)
LRJudit Creative Commons License 2024.02.09 0 0 55669

Igen, nekem volt, de kaptam szupi új csatlakozót rá.

Nagyon jól működik.

A lustaságom győzött, kint maradt.

Előzmény: Capt.IQ229 (55667)
locoto Creative Commons License 2024.02.09 0 0 55668

Ryde 09 tipusu elektromos rollerem van, hol találok hozzá való szoftv. amivel a beálításait tudom módosítani?

 

Segítségeteket előre is kőszönöm!

Capt.IQ229 Creative Commons License 2023.12.31 0 0 55667

Ha jól emlékszem neked volt a szikrázós csatlakozós problémád.

Én nem cibálnám naponta azokat a csatlakozókat. Semmi baja nem lesz kint.

Gondolom naponta nem meríted le annyira, hogy számítson az a 10% amivel kevesebb a hideg miatt.

Előzmény: LRJudit (55663)
LRJudit Creative Commons License 2023.12.31 0 0 55666

Köszönöm, akkor behozom!

xrami Creative Commons License 2023.12.30 0 0 55665

A hideg miatt csökken a leadható kapacitása, ez normális és mindig elfelejtik megadni ezt a reklámokban. Ha olyan a cuccosod, hogy könnyű üzemszerűen ki-be rakosgatni akkor szedegesd ki és vidd magaddal, napközben amúgy sincs téli hideg.

Előzmény: LRJudit (55663)
ebiker Creative Commons License 2023.12.30 0 0 55664

A li-ion akksinak 50-60% töltöttség és 10 - 15 fok tárolási hőmérséklet az ideális, hosszú időre.

A töltést mindenképpen 15 - 25 fokon érdemes végezni.

A feltöltést érdemes 90 - 95%-on befejezni.

Ha a meleg akksit teszed be a bringába reggel, akkor egy darabig jól teljesít, majd áthűl és akkor kevesebbet fog leadni.

 

Előzmény: LRJudit (55663)
LRJudit Creative Commons License 2023.12.30 0 0 55663

Mi a jobb az aksinak?

Fűtetlen garázsban van a bringa és az rendszeres, hogy 1-el kisebb töltöttségi szinten van az aksi, mint amikor beraktam.

Meg amúgyis érezhető, hogy kevesebbet bír. Remélem, hogy ez tényleg a hideg miatt van így.

Hozzam be az aksit amíg nem használom a bringát, vagy a nagy hőingadozás rosszabb neki?

Napi szinten használom.

Törölt nick Creative Commons License 2023.12.28 0 0 55662

"Azt mondjuk nem olvastam ki belőle, hogy mi a gond a készítőkkel."

 

Rengetegen építenek botrányos packokat, amik eme tűzveszélyes lehetőségeket nem eltaszítják, hanem magukba zárvtan  hevernek, mint egy időzített bomba - így értettem. Nem maga a készítés a baj természetesen. Erre próbáltam utalni.

Előzmény: Capt.IQ229 (55661)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2023.12.28 0 0 55661

Szemléletes, látványos.

Azt mondjuk nem olvastam ki belőle, hogy mi a gond a készítőkkel.

Az egész arról szól, hogy ne dobd a szemétbe az akkut. Ne tedd prés alá. Főleg ne újat, teljesen feltöltve. :)) Szemetet sok helyen préselik.

Amúgy az LFP akku még így is jól teljesített.

Előzmény: Törölt nick (55660)
Törölt nick Creative Commons License 2023.12.28 0 0 55660

Egy kis tűzijáték az ünnepekre, ezért nem érdemes akárkivel és akárhogy packot készíteni

https://www.youtube.com/watch?v=t1j9TUV5coc

padisah Creative Commons License 2023.12.27 0 0 55659

vettem tranzisztort kb két hete, tegnap nagy nehezen beforrasztottam, összeraktam a vezérlőt

ma délután kivittem a garázsba, feltettem a rollerre, és kipróbáltam

 

rángatózik, nem forog, első próbálkozás után meg se mozdul, viszont az ampermérő felszalad 15A-re is

hát szerintem ez a vezérlő sajnos kuka, GTK ha belegondolok mennyibe kerülne hozzáértővel javíttatni

 

van nálam másik 48V-os vezérlő, amiről régen azt gondoltam hogy rossz, de nem dobtam ki, most lehet próbálkozni vele, a csatlakozókat átszerelni erre

ezt a hibásat ha kéri valaki oda tudom adni ingyen, a teljesítmény FET-eket ki lehet bányászni

 

Előzmény: padisah (55648)
xrami Creative Commons License 2023.12.13 0 0 55658

Igen, köszi. Hátulra került a vastagabb futófelületű ebike ready matricás.

Előzmény: dhpage (55657)
dhpage Creative Commons License 2023.12.12 0 0 55657

nagyobb terhelést bír. ezért is nehezebb. nekem E50-esek vannak, amik a nagy sebességet (speed pedelec) is tudják.

Előzmény: xrami (55655)
Csaba774 Creative Commons License 2023.12.11 0 0 55656

Velox Cargo 60V 300W

 

Nincs valakinek valamilyen rajza a batrik es a töltés bekötéséről?

Mert szétt esett a burkolat es ki estek a batrik

xrami Creative Commons License 2023.12.09 0 0 55655

Az ebike ready külső gumik mivel tudnak többet mint a pontosan ugyanolyan mintázatú és méretű, de nem ebike ready-s feliratú? (és tényleg könnyebb is, tehát nem csak ráírtak valamit)

Másik kérdésem, ha csak egy lenne belőle, akkor azt inkább hátra, vagy előre célszerűbb betenni?

Rgf Creative Commons License 2023.12.07 0 0 55654

Szia, Én nemrég vettem a jófogáson ilyen töltőt.

Ott elég sok bontott cucc van rá lehet akadni.

Előzmény: malom13 (55586)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2023.12.06 0 0 55653

Jéééézus....

Előzmény: altenberger (55649)
ebiker Creative Commons License 2023.12.06 0 0 55652

Így igaz!

Előzmény: Törölt nick (55651)
Törölt nick Creative Commons License 2023.12.06 0 1 55651

"Pi-POP 21,7 kg súlyú,"

Abban túl sok tárolókapacítás nem lehet, mert a szuperkapacitások 5-10x nagyobb méretűek azonos tárolóképesség esetén mint a mai Li alapú akkumulátorok, és emellett sokszoros árúak is.

Ha a bringa ára valós, az minimális kondipack lehet csak benne, mert ekkora árba túl sok nem fér bele.

Nem véletlen hogy nem terjed el, van jópár hátrányos tulajdonsága sajnos.

Előzmény: altenberger (55649)
ebiker Creative Commons License 2023.12.06 0 0 55650

Hát nem tudom. Most akadtam a szuperkondenzátoros autó indítóra, Autowit a neve és kb. 2-3-szor drágább, mint a li-ion akkumulátoros jump starter. Nem fogok ennyit költeni rá.

liexpress.com/item/1005001883890677.html?spm=a2g0o.productlist.main.21.29ac5c7fTUqhEr&algo_pvid=a90bf2b0-c749-458b-b7e1-766592c4b798&algo_exp_id=a90bf2b0-c749-458b-b7e1-766592c4b798-10&pdp_npi=4%40dis%21USD%21163.83%21163.83%21%21%21163.83%21%21%402103080817018661730494796e1aca%2112000018480592277%21sea%21HU%21162083291%21&curPageLogUid=46NjjlBwbaVn

Előzmény: altenberger (55649)
altenberger Creative Commons License 2023.12.06 0 0 55649

Ígéretesen hangzik:

 

"Egy francia startup, a Pi-POP új mércét állított fel a fenntartható mobilitás terén: szuperkondenzátorokkal működő e-biciklit gyárt, amely környezetbarát és problémamentes megoldást kínál az ingázásra.

 

A szuperkondenzátor nem teljesen új technológia, de beépítése az e-kerékpárokba, ez az újdonság.

 

A hagyományos e-kerékpárokkal ellentétben, a Pi-POP a szuperkondenzátorok erejét használja fel az elektromosság tárolására és felszabadítására. Ez a technológia arra összpontosít, hogy a kerékpáros a pedálozás, a lejtőn való gurulás vagy a fékezés közben újratölti az energiát.

 

Bár a lítium továbbra is az elektromos járművek fő hajtóereje, kitermelése jelentős ökológiai kihívásokkal jár, ráadásul az iránta való kereslet 2030-ra várhatóan meghaladja a kínálatot. Ezzel szemben a szuperkondenzátorok olyan hétköznapi anyagokból készülnek, mint az alumínium, a szén, a cellulóz és a polimerek, amelyek könnyen újrahasznosíthatók. A szuperkondenzátorok lényegesen több töltési ciklust kínálnak, mint a lítium akkumulátorok, így hosszabb élettartamot és kevesebb hulladékot jelentenek.

 

A Pi-POP e-bike egyik figyelemre méltó előnye a töltési várakozási idők kiküszöbölése is. A hagyományos e-bike-okkal ellentétben nem kell várni, amíg az akkumulátor feltöltődik. Ezenkívül a Pi-POP azt állítja, hogy a szuperkondenzátorok élettartama 10-15 év, ami jelentősen meghaladja a lítium akkumulátorok tipikus 5-6 évét.

A Pi-POP 21,7 kg súlyú, unisex, fehér kerékpárjait a franciaországi Orléans-ban gyártják, jelenleg havi 100-at, de már jövőre szeretnék megtízszerezni a kapacitást. Ára 2450 euro.

padisah Creative Commons License 2023.12.02 0 0 55648

jó hogy ezt most mondjátok, nem vettem még alkatrészt, de ha kicsi az esélye a sikeres műtétnek, akkor inkább bele se fogok, annyira nincs sok időm

egyébként van nálam egy másik vezérlő, amit levettem abban a hitben hogy elromlott, de nem dobtam ki

 

az lehet hogy mégsem romlott el, csak a csatlakozókat kell átszerelni

Törölt nick Creative Commons License 2023.12.02 0 0 55647

Azért ezek a dolgok simán kimérhetők, hogy a meghajtó fokozat környékén elszállt-e valami. Eleve addig fetet nem illik cserélüni, amíg nem bizonyosodtunk meg róla, hogy valóban csak fet probléma van.

 

A normálisabb és jobbfajta vezérlőknél nem véletlen hogy pl galvanikusan le van választva a fet meghajtás, és külön ilyen célú áramkörök vannak beépítve a vezérlő áramkör és a teljesítmény fokozatok közé. Persze az ilyen megoldások egy párezer ft-os vezérlő költségébe nem tudnak beleférni sajnos.

Előzmény: dhpage (55646)
dhpage Creative Commons License 2023.12.02 0 0 55646

kíváncsi leszek rá, hogy sikerül-e. nekem 2-3 vezérlő ment tönkre így és hiába cseréltem fet-et, utána vagy eldurrant újra, vagy nem segített. sajnos ilyen pukkanásnál a fet magával rántja a vezérlő chipet. és azt ha ki is cseréled (általában leköszörült az azonosítója, szóval nem egyszerű) még fel is kéne programozni.

Előzmény: padisah (55641)
Törölt nick Creative Commons License 2023.12.01 0 0 55645

Ady Endre út 106.

 

Hogy megvan-e még... A Kispesti Videó szerviz mellett.

 

Ez a szerviz száma, legalábbis régről ezek vannak nekem meg (a kirakaton is ez látszik)
+36 (1) 282 2624

+36 (20) 95461364

 

 

 

 

XNC Creative Commons License 2023.12.01 0 0 55644

A Templom tér és a rendőrség között van.

A rendőrséggel átellenes oldalon a Templom tér irányába haladva ki van írva, hogy "Híradástechnikai alkatrészbolt".

Mellette van 1 TV-szerviz.

Ebben az alkatrészboltban biztos kapsz FET-et; másmilyen tipusút mint ami Neked kell, már én is vettem ott.

 

A házszámukat nem tudom, mert nincs kiírva. Neten nincsenek rajta.

Ha nem szűntek meg, akkor ott kell lenniük. Majd írd meg, mire jutottál, mert én már régen jártam ott.

Előzmény: padisah (55643)
padisah Creative Commons License 2023.11.30 0 0 55643

Az egyik a kispesti rendőrséghez van közel, az Ady Endre úton.

Arrafelé viszem a gyereket iskolába, de nem találkoztam ott ilyennel, és google keresés se dobott fel semmit ezen a részen. Ha esetleg van neve, akkor arra rá tudok keresni.

FET-et azért elég speciálisan elektronikai alkatrész üzletekben lehet venni

Előzmény: XNC (55642)
XNC Creative Commons License 2023.11.29 0 0 55642

"dél-pesten nincsenek elektronikai alkatrészboltok"

.

Mondjuk én kapásból kettőt is tudok, de azt nem, hogy megvan-e még.

Az egyik a kispesti rendőrséghez van közel, az Ady Endre úton.

A másik Erzsébeten van, arra ahol a KON-PAT antennásbolt is volt.

.

Ha tudod, milyen tranzisztor volt, akkor tudnak adni helyettesítőt.

Előzmény: padisah (55641)
padisah Creative Commons License 2023.11.29 0 0 55641

itt írom le bővebben

 

pár napja jutott időm foglalkozni vele

tehát a kábel cserélgetős módszerrel kb 3 perc alatt kiderült, hogy a vezérlő sárga vezetékén van a probléma, az agymotornak nincs baja

 

(a módszer lényege, hogy a motor-vezérlő eredetileg színre-szín bekötéseiből 1 párat kibontok, a másik két párt pedig változtatom, és amikor a vezérlő sárga szála maradt ki, akkor a probléma megszűnt, visszakötve újra előjött, bármivel kombinálva)

 

szétszedtem a vezérlőt, célirányosan a lábakra mérve, és a sárga vezetékhez tartozó 4 fet-ből 2 ment tönkre

külsérelmi nyom nincs, a lábak között abnormális alacsony 80 ohmos ellenállás illetve rövidzár van

 

TO-220-as tokozás, feliratos oldalát nézve, lábbal lefelé, bal oldalról nézve a két láb között mértem

 

ezeket már kiszedtem: 

P75NF758 roller vezérlő fet

75v 80A n csatornás power mosfet

 

a következő probléma, hogy pont ilyet a hestorenál találtam, az sem teljesen ugyanez, de közös az adatlap:

https://www.hestore.hu/search.php?q=STP75NF75

 

ez hasonló adatokkal rendelkezik, több ampert tud, de nagyobb az ellenállás

https://lomex.hu/hu/webshop/#/search,21-07-89/stype,1

 

ez illeszkedik a legjobban

https://www.hqelektronika.hu/hu/n-mos-75v-80a-320ap-300w-00095r-70a-stp75nf75

 

 

szóval a fejfájás az, hogy a két tranzisztor ~900 forint, ezt csomagpontra kihozatni 1300, elmenni érte ~ 3 óra kiesés + buszjegy vagy dízel

dél-pesten nincsenek elektronikai alkatrészboltok, ami az Üllői úton volt, az is megszűnt

Előzmény: dhpage (55518)
padisah Creative Commons License 2023.11.29 0 0 55640

igen, pontosan ez történt

Előzmény: Poc2 (55517)
Bolvofh12 Creative Commons License 2023.11.29 0 0 55639

Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni hátha valaki találkozott már ilyennel, első agymotoros ebike ,ha bekapcsol a rásegítés kattogva megy! Nem rángat nem hagy ki csak kattog! Köszönöm előre is!

ebiker Creative Commons License 2023.11.26 0 0 55638

Akkor bocs, visszavonom.

Savas aksinál én már csak a Prius autóm AGM indító akkumulátorát használom, tesztelem is szükség esetén. Szerencsére az eredeti akár 10 évet is kiszolgál.

Előzmény: dhpage (55637)
dhpage Creative Commons License 2023.11.25 0 0 55637

de ő nem is li-ionról beszélt, hanem a savas akksikról

Előzmény: ebiker (55636)
ebiker Creative Commons License 2023.11.25 0 0 55636

Nincs "ciklikus" és "sima" li-ion akku cella.

Előzmény: Capt.IQ229 (55635)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2023.11.25 0 0 55635

Milyen cellákat és hogy hívják?

Előzmény: ebiker (55633)
bartalus Creative Commons License 2023.11.24 0 0 55634

Hol lakik? Hány Aó-ás akku kell bele?

Előzmény: antalijozsef (55629)
ebiker Creative Commons License 2023.11.23 0 0 55633

Nem így hívják a cellákat.

Előzmény: Capt.IQ229 (55627)
ebiker Creative Commons License 2023.11.23 0 0 55632
Előzmény: antalijozsef (55629)
antalijozsef Creative Commons License 2023.11.23 0 0 55631

Az aksik kerültek 50.000Ft-ba. Megbízható szakember csinálta, biztos vagyok benne, hogy ciklikus aksi van benne. De ha szétszedem kiderül. A gázkart kellett javítani és egyúttal kicseréltettem az aksikat is. 

Előzmény: Capt.IQ229 (55627)
antalijozsef Creative Commons License 2023.11.23 0 0 55630

100.000Ft-ot akartam írni! :-)

Előzmény: antalijozsef (55629)
antalijozsef Creative Commons License 2023.11.23 0 0 55629

Lítium-Ion aksira gondol? 100Ft körüli áron találtam 48V 10Ah aksit, de gondolom ehhez másik töltő is kell. Esetleg tudna egy konkrét típust ajánlani?

Előzmény: bartalus (55625)
ebiker Creative Commons License 2023.11.23 0 0 55628

Na ezért jó az én rendszerem, vázról lógatott textil táskában viszem az akkukat.

Előzmény: Capt.IQ229 (55626)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2023.11.23 0 0 55627

Bocsánat.

Vagy pedig nem bringába való került bele, hanem sima "riasztó akku.

Az egyik bírja a másik nem a rendszeres lemerítést.

Bringába un. "ciklikus"akku való.

Hasra kb. 12-15eFtra saccolom most az árát.

1 éve az 50eFt munkadíjjal elég vékony volt, hogy minden stimmeljen. Szerintem.

Előzmény: Capt.IQ229 (55626)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2023.11.23 0 0 55626

Sajnos ezeknek az akkuknak a halála a RÁZKÓDÁS. Ha valóban új került bele és ment tönkre 1 év alatt.

Az akkudobozon belül az akkukat kemény, rugalmas szivaccsal kell elválasztani egymástól. Plusz alájuk is. Olyat ami nem esik össze de mégis rugalmas.

 

Előzmény: antalijozsef (55624)
bartalus Creative Commons License 2023.11.23 0 1 55625

T. József!

Felejtse el az ólomakkut. A helyére bőven befér egy 48V 10Ah Li akku. Nem sokkal drágább, az élete meg 4-5 év.

Előzmény: antalijozsef (55623)
antalijozsef Creative Commons License 2023.11.22 0 0 55624

antalijozsef Creative Commons License 2023.11.22 0 0 55623

Tisztelt Fórumtársak!

Akkumulátor vásárlás előtt állok, mivel nem vagyok képben, tanácsot szeretnék kérni. Arizona BLW 48V típusú elektromos kerékpárhoz, milyen aksit és honnan vásároljak? Az előző szett kb. 1 évet bírt, napi kb. 10km használat mellett, hogy milyen aksi volt nem tudom, mivel egy szerelő építette be. A kerékpárt édesapám használja bevásárlás céljából. Normális ez, hogy ennyit bír egy aksi szett, ami kb. 50.000Ft-ba került? Naponta volt töltve minden használat után. Előre is köszönöm a segítséget! 

ebiker Creative Commons License 2023.11.22 0 0 55622

Az 4,9A-től indul és kb. 4,4A-nél van kisütve az akku pakk. 48V akkut tesztelek főleg, ott 4 db autó izzó van sorba kötve.

5A * 12V = 60W

Előzmény: Capt.IQ229 (55621)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2023.11.22 0 0 55621

(3 db 12V 55W autó izzó sorba kötve)

Az nem csak 1,5A?

Előzmény: ebiker (55620)
ebiker Creative Commons License 2023.11.21 0 0 55620

Örülök!

Én meg grátisz egy bringa akkut cellázok éppen újra. 10s4p, 2500 mAh névleges cellákból. Feltöltöttem, majd 4,5A körül (3 db 12V 55W autó izzó sorba kötve) kisütöttem, a BMS 30V körül kikapcsolt nagyon helyesen. 300 Wh körül teljesített, és 480 Wh lesz az újonnan beszerzett LG ...-MJ1 cellákkal (na ezt a tulaj kell, hogy fizesse).

Előzmény: bartalus (55619)
bartalus Creative Commons License 2023.11.21 0 1 55619

Müködik!!! Hibás e-bringáját segitek megjavitani.

Előzmény: ebiker (55618)
ebiker Creative Commons License 2023.11.20 0 0 55618

Működik ez a fórum még?

Fatales Creative Commons License 2023.10.26 0 1 55617
kelly58 Creative Commons License 2023.10.26 0 0 55616

Köszönöm

Előzmény: Alf56 (55519)
edesviz Creative Commons License 2023.10.25 0 0 55615

Kösz.

Előzmény: xrami (55614)
xrami Creative Commons License 2023.10.25 0 1 55614

Állítsd meg, kérdezd meg tőle. Az a tuti.

Előzmény: edesviz (55613)
edesviz Creative Commons License 2023.10.24 0 0 55613

Ne haragudjatok, de lenne egy kérdésem. Rendszeresen találkozom sétáim során egy rekumberes delta járgányt. Valószínüleg haázi készítés lehet. Elöl egy kerék, abban egy  motor, valószínüleg BionX, a  hapsi mögött két kerék megy 60#60#40 cm fadoboz a cuccnak, meg szerintem az aksinak. Szerintem messze veri a 25 m/h,  de a 40-t is, ha nincs sok kanyer. Az is lehet, hogy mind a 3 kerék motorizált. Vajon mekkora teljesítmény kell ilyenhez 45 km/h-ra?

 

ebiker Creative Commons License 2023.10.22 0 0 55612

Igy van!

110 kg 71 év, nekem jól jön ez amikor megyek hegyre a Börzsönyben. Hegyre fel nehéz elindulni, be kell váltani előzesen a megfelelő lánckerékre, húzni a gázt és felpattanni a bringára. Ezzel stabil, enélkül nem stabil. 

 

Előzmény: bartalus (55611)
bartalus Creative Commons License 2023.10.22 0 1 55611

Ráülsz és húzol egyet, helyből indul még a 100W-os motorrral is.

Előzmény: triker (55601)
Törölt nick Creative Commons License 2023.10.22 0 0 55610

Itt ha jól olvasom, a bérelhető rollereket tiltják be, nem magát a rollert.

 

Sajnos el tudom képzelni, hogy van alapja. Elég csak a fővárosban látni miket művelnek időnként a bérelt rolleresek (meg a nem béreltek is).

 

Talán nem betiltani kellene, hanem mondjuk bizonyos dolgokhoz kötni, és ha nem úgy van, nem megfelelően használják akkor következetesen büntetni.


Szerintem tök jó dolog a roller használata, az viszont tényleg szom9orú, hogy a roller használók egy részének fogalma sincs mi az hogy KRESZ vagy szabályosan közlekedni.

meg ugyanakkor az is benne van, ha látsz egy rollerest bringást szabálytalankodni, ráhúzzák általánosan hogy hülye rolleres, bringás.

 

 

Az autók meg tényleg nem kicsit foglalják a helyet egy lakott településen, főleg egy nagyvárosban

https://www.facebook.com/vekehu/posts/pfbid02ffsB2ggrArDHUDMzJp1fxK7TFWwaU4XunjEXkLVPpFyFLgiTGe9SAUgHqp6bu6YDl?mibextid=zxxdff

https://twitter.com/TimFWelch/status/1711501466220023830

Előzmény: mike__88 (55604)
xrami Creative Commons License 2023.10.21 0 0 55609

A hollandok már a biciklibe fulladnak bele :) Töb ezer férőhelyes bicikliparkolóházakat építgetnek, sőt a csatornákat is beparkolóhajózzák. Az egyébként nem is hülyeség, nálunk is meg lehetne csinálni ott ahol van a városban átfutó csatorna, főleg, ha városközponti-rendezvényterület melletti. Dehát akkor nem lehet betonozni annyit és a vízkezelő szeme fog felcsillanni a mederhasználati lehúzással.

Előzmény: Capt.IQ229 (55607)
xrami Creative Commons License 2023.10.21 0 0 55608

De itt állandóan beüttetik a szart. Sőt, folyamatosan.

Előzmény: mike__88 (55606)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2023.10.21 0 1 55607

Ha mindenki rollerrel járna lenne hely a városokban.

Ha van hely 1 ember biztos szeretne autózni.

Ha egy ember autózni szeretne akkor biztosan több is.

.

.

.

.

Előzmény: XNC (55605)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.21 0 0 55606

Ha mindenki motorral, biciklivel, rollerrel közlekedne, megoldódna a problémájuk, az tény! Mindenki autópárti, presztízs kérdés! Ahol nincs lóvé, ott az, hogy attól függetlenül akkor is legyen autó, ahol van lóvé ott az, hogy milyen! A "van lóvé" az nem ott kezdődik, ahol nálunk! Ahol náluk "van lóvé", ott még a magyar kuporgatja, hogy majd legyen akkor, ha beütne a sz-r! Csoda, hogy nem haltak éhen a covid alatt! :)

Előzmény: XNC (55605)
XNC Creative Commons License 2023.10.21 0 0 55605

Pedig 1 roller jóval kisebb helyet foglal el, mint 1 autó.

Tehát hosszú távon LEHET jobban járnának vele.

.

Persze aki hozta a törvényt, szerintem autópárti.

Előzmény: mike__88 (55604)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.21 0 0 55604

Málta elég "speciális" ami a közlekedést illeti. Rengetegen vannak beszorulva a szigetre, értsd akkora kb. a sziget mint Tolna megye, viszont a lakosok száma kétszer annyi, mint Tolna megye lakossága (alapjáraton, a turistákat leszámítva), és szinte mindenkinek van autója és/vagy motorja, szóval nem egy családnak, hanem egy családon belül is mindenkinek. A városok baromira zsúfoltak! Az utak a rengeteg parkoló autó miatt szintén zsúfoltak. Hiába van mindenhol kialakítva kvázi egy parkoló "sáv", de az mégiscsak az út eredeti szélességéből vesz el, így ezek mellett a parkoló autók mellett épp hogy elfér két autó, nem hogy még oda bekeveredjen negyediknek egy roller is! A járdák olyan keskenyek, hogy azon libasorban lehet max. közlekedni. Ha nálunk gondot okoz az elektromos roller, akkor ott katasztrófa! Tudomásom szerint a vezetési kultúra, avagy kulturálatlanság az a magyarhoz úgy viszonyul, mint a magyar a némethez!

Előzmény: trizs77 (55602)
xrami Creative Commons License 2023.10.20 0 0 55603

Húzott, és ment, mert az ekismotor volt.
A babetta se bbicikli, pedig van pedálja.

Előzmény: triker (55601)
trizs77 Creative Commons License 2023.10.20 0 0 55602

Málta márciustól betiltja a bérelhető elektromos rollereket az országban a gyalogosoknak okozott kellemetlenségek miatt - közölte a máltai közlekedési minisztérium pénteken.

 

A döntést a "tűrhetetlen visszaélések" miatt hozták meg - fogalmazott Aaron Farrugia közlekedési miniszter.

 

"Az elektromos rollerekkel kapcsolatos szabálysértések annyira gyakoriak, hogy a rendőrök számának egyik napról a másikra történő megemelése sem oldotta volna meg a problémát" - közölte a miniszter egy sajtóeseményen.

triker Creative Commons License 2023.10.20 0 0 55601

Jó-jó, nem az elnevezés érdekel. Láttam, hogy tekerés nélkül ment valaki a bicajjal, csak azt nem láttam, hogyan indult. Ráült és húzott egy kövéret és ment? Valami kínai bicaj volt pedállal...

Előzmény: xrami (55600)
xrami Creative Commons License 2023.10.20 0 0 55600

Az nem kerékpár.
Vagy eroller, vagy ekismotor.

Előzmény: triker (55599)
triker Creative Commons License 2023.10.20 0 0 55599

Sziasztok!  Nem mentem még gázkaros kerékpárral. Ezeknél kell  induláskor tekerni, vagy csak húzom a gázt és megy mint egy  e-roller?

vjano Creative Commons License 2023.10.20 0 0 55598
Előzmény: dhpage (55597)
dhpage Creative Commons License 2023.10.20 0 0 55597

9999 Euró az induló ár :D

Előzmény: Törölt nick (55585)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2023.10.17 0 0 55596

4db 12Vos. 1 jó, 3 elromlott. Külón töltve mind 14,4V automata töltővel.

Előzmény: XNC (55595)
XNC Creative Commons License 2023.10.17 0 1 55595

Töltő rendbe van??

Amúgy ha jól értelmeztem az írásod ez 18 akkucella, amiből azért romolhat el 1-2....

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55594)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2023.10.17 0 1 55594

Vagy az űrlények?:) Fura 3 akkunál is cellazárlat.

Előzmény: xrami (55590)
Vízivó Creative Commons License 2023.10.17 0 0 55593

80 cella, eltévesztettem.

Előzmény: Vízivó (55592)
Vízivó Creative Commons License 2023.10.17 0 0 55592

Tudna valaki nekem egy akkucsomagot készíteni? 36 V os lenne , 90 cella, 10S BMS ami van hozzá.  A cellák alig használt LG 4.2 voltra tölthetőek.

xrami Creative Commons License 2023.10.17 0 0 55591

Pedig tök jó lenne mondjuk háromkerekűn de úgy, hogy még differenciálművet is építenek bele :) a kihajtótengelynél van a motor, a pedálnál csak kardánhajtás. egy "kisflexfejjel".

 

MDNM hajtású. (money doesn't matter)

Előzmény: Törölt nick (55588)
xrami Creative Commons License 2023.10.17 0 0 55590

Az időjárásjelentés.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (55589)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2023.10.17 0 0 55589

Mi okozhatja 1 éjszaka alatt 4 soros ólomakkuból 3 10Vra csökkenését? Terhelés nem érte. 1 v 2 még lehetne véletlen, de 3?

Törölt nick Creative Commons License 2023.10.17 0 0 55588

A kardán jó dolog, de sajna van hátránya, mégpedig a hatásfok plusz az ára egy lánchoz képest, persze cserébe zárt és szinte gondozásmentes rendszer jóval nagyobb élettartammal mint a lánc. Viszont ugyanakkor jó kardán hajtást csinálni nem egyszerű móka egyébként, bár sokak számára annak tűnik vagy azt hiszik, hogy az. Na meg mondjuk spec rekmbensre sem igazán megoldás, de persze másra jó.

 

Viszont Pinion első hajtómű motorral+kardán és egyebek, na az már eléggé kitágítja a pupillát asszem az ára miatt, a mostani drága ebike-ok megbújnak mellette :-).

Előzmény: xrami (55587)
xrami Creative Commons License 2023.10.16 0 0 55587

Jó sokáig kivártak a piacra dobással. Ez így egyben már értelmet ad a pinionnak, de csak úgy kopaszon a pinion váltó beleépített motor nélkül annyiért... hááááát. Akkor már inkább motort vennék. Ez az all in wonder viszont megéri a pénzét, rekumbiba, tandembe, hase tandembe, ezeknél az ár már úgyse oszt-szoroz annak akiknek gyártják. Akkut vázba dugni, gondolom a következő nagy kopasztás a kardántengellyel is megküldött chainless all in wonder lesz. Ezek a váltók nagyon gyorsan váltanak álló helyzetben is, sőt maguktól leugranak indulóállásba.

 

Mert tulajdonképpen mi is? Egy "szögegyszerű" nyomatékváltó, majdnem olyan amit már a 2.vh-ban is használtak a motorokban, csak kicsit csicsásabb, kicsit könnyebb, kicsit kisebb, kicsit jobb, kicsit drágább.

Előzmény: Törölt nick (55585)
malom13 Creative Commons License 2023.10.16 0 0 55586

Keresek ilyen töltőkábelt, a kijelző feltöltéséhez

Törölt nick Creative Commons License 2023.10.15 0 0 55585

Szerintem is nagyon jó kis cucc, de az ára az brutális lehet. A sima Pinion középváltó rendszer is eszméletlen drága volt, igaz nagyon korrekt tartós jó kis kütyű a normál agyváltokhoz képest, plusz bírta a nagy nyomatékot is rendesen.

 

Még rekumbens is volt belőle, na az volt az igazán drága buli.

 

Előzmény: xrami (55584)
xrami Creative Commons License 2023.10.15 -1 0 55584

Ennek így már van értelme is. Sőt, ennek csak így van igazán értelme.

Előzmény: Törölt nick (55583)
Törölt nick Creative Commons License 2023.10.14 0 0 55583

Egy újabb technikai érdekesség, arany áron valszeg...

 

Aki esetleg nem ismeri a Pinion nevű céget, váltórendszereket csinál, méghozzá középhajtáshoz spec hajtóművet elég nagy fokozatszámban.

 

És úgy tűnik megjelent az ebike széria is náluk, azaz váltó és motor egyben elől. Nem tűnik rossznak, főleg így szíjhajtással kombinálva.

https://www.youtube.com/watch?v=pHkrEpm5hcA

https://pinion.eu/en/e-drive

dhpage Creative Commons License 2023.10.14 0 0 55582

aha, az érdekes. akkor hogy lehet bérelni ilyet?

Előzmény: Törölt nick (55580)
xrami Creative Commons License 2023.10.14 -1 0 55581

Főleg, ha még jogosítványa is van az illetőnek, pláne érvényes, akkor a kresz ismeretet se tagadhatja le, míg a középiskolás csitrik ketten összekapaszkodva igen.

De őket soha nem ütik el, hanem a többi autós bambul össze. :)

Előzmény: Törölt nick (55580)
Törölt nick Creative Commons License 2023.10.13 0 0 55580

De ha a kreszre utaltál igen, kb annyira, azaz semennyire - jelenleg. Az más kérdés, hogy jelenleg pont a szabályozatlanság miatt elnéznek felette.

Viszont ha baj van, akkor szívás. Egy ismerősöm törte rommá magát, pedig KRESZ szerint elsőbbsége volt, nem adták meg a jobbkezet. nem elég hogy fél év volt mire úgy ahogy rendbe rakták sok műtéttel, még kiszabtak pár millás bírságot is, mert egy 40 millás kocsit vert szét elől..... és igazából ott se lehetett volna a közúton. Szóval ennek tudatában érdemes rollerezni.....

Előzmény: dhpage (55578)
Törölt nick Creative Commons License 2023.10.13 0 0 55579

A roller azért egy fokkal jobb, ott egy rendes konstrukciónál azért elég jól meg lehet állni, stb. Most nem az ilyen használhatatlan pálcika szarokra gondolok, az az ön és közveszélyes kategória szerintem minden szinten. Ez a keskeny kormányos kiskerekes ez életveszély. Mondom úgy hogy nekem is van, pedig az egy jobbfajta etwow, de a minap is fennakadtam egy puklin az úton, mert az magasabb volt mint a hasmagasság, szálltam el mint a zászló gyönyörűen. De azért szerencsére más is van a piacon.

Ez az egykerekű viszont tényleg gázos. Erősebb fékezés esetén lehetetlen fejreállás nélkül megállni, rolleren azért még csak csak. Annyi előnye van a rollerhez képest, hogy nagyobb a kerék, cserébe viszont csak egy van belőle. Már menni sem olyan egyszerű megtanulni vele, egy rollerre ráállsz és mész, ezzel meg elszórakozol egy hétig mire el mersz menni a sarki közértbe :-).

Előzmény: dhpage (55578)
dhpage Creative Commons License 2023.10.13 0 0 55578

csak annyira mint egy roller :)

Előzmény: Törölt nick (55576)
Törölt nick Creative Commons License 2023.10.12 0 0 55577
Törölt nick Creative Commons License 2023.10.10 0 0 55576

Megértem, és igazad van.... Viszont ha hivatalosan nézzük, ez a megvagyhadnagy  mennyire lehetne ott az úttesten közlekedve? Merthogy nem jármű.....

Egyébként rengeteg brutális esés található vele a neten, de biztos te is láttál jópárat.

Előzmény: dhpage (55575)
dhpage Creative Commons License 2023.10.10 0 0 55575

azt meséltem, hogy egy mellékutcában mentem bringával és azt látom, hogy öreg papa a merőleges parkolóból körülnézés nélkül kitolat, egyenesen egy ilyen egykerekűvel haladó srác elé. nyilván nem tudott megállni a srác, beledurrant a kocsiba és az egykerekűje alászorult a kocsinak. nem sérült meg, mert viszonylag lassan ment. próbálta kifeszegetni a kocsi alól, de az gyakorlatilag ráállt.

mindeközben a papa ült a kocsiban és nézett. ki nem szállt volna. siettem, nem tudom utána mire jutottak, de az egykerekű nem épp a szuper vészfékezésről híres.

Előzmény: Törölt nick (55573)
ebiker Creative Commons License 2023.10.08 0 0 55574

Úgy tűnik, hogy hiányzik egy kerekük.

Előzmény: Törölt nick (55573)
Törölt nick Creative Commons License 2023.10.08 0 0 55573
triker Creative Commons License 2023.10.07 0 0 55572

Én erre gondoltam

 

Minek elemes lámpa, amikor van vázba beépített hátsó lámpa féklámpával.

A vezetékelés rajza nagyon szép, de összekevertek mindent a Z20-al. Az más felépítés.

A gázkar csatlakozóját még keresem... 

Előzmény: Poc2 (55571)
Poc2 Creative Commons License 2023.10.07 0 0 55571

Minek találgatsz? Ott van a honlapon minden infó! A gázkar is. Ugyan olyan csatlakozóval tudsz venni gázkart szinte bárhol.

Előzmény: triker (55569)
Poc2 Creative Commons License 2023.10.07 0 0 55570

Szintén a linkelt oldalon ott van a vezetékelés rajza is. Hol látsz hátsó lámpát?

Ráadásul le lett írva hogy elemes hátsó lámpa van rajta.

Előzmény: mike__88 (55565)
triker Creative Commons License 2023.10.07 0 0 55569

Sajnos mégsem az. 39V van a piros-feketén.

A zsugorcsőbe csomagolva van piros-fekete-fehér...

Összeraktam ,mert jövő héten kell a bringa. 

Utána majd folytatom.

Előzmény: mike__88 (55567)
kelly58 Creative Commons License 2023.10.07 0 0 55568

Kedves Alf56 Az akkumulátoromra ez van írva lefordítva: Szelep szabályozott Ólom-savas: Dc teljesítmény állandó feszültség töltés, Cycle use 14.7-14.9v  Stadby use 13,7-13.9v.  12v 17Ah-s  2x 12v= 24v 17Ah Az a kérdésem, hogy akkor milyen kimenetű feszültségű töltővel töltsem? Válaszodat nagyon szépen megköszönöm

Előzmény: Alf56 (55519)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.07 0 0 55567

Gázkar csatlakozónál így van, hogy a piros-fekete között 5V van, a fehéren nem tudsz mérni semmit sem.

Előzmény: triker (55566)
triker Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55566

Kimérni : piros fekete között 5 voltnak kell lennie? A fehérrel mihez mit mérhetek?

Van egy gázkarom aminek a vezeték szinei azonosak a vezérlő csatlakozó szineivel, sajnos a csati nagyobb.

Előzmény: mike__88 (55565)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55565

Azért nem árt kimérni, mielőtt még zárlatot csinál vele! Vezetékek színe alapján én inkább a szögletes csatlakozóra tippelnék. A hátsó lámpa csatlakozója is sárga, csak az narancssárga, ez a csatlakozó, amit fotózott szintén narancssárga. A gázkar csatlakozója citromsárga és a hosszabbító kábelben is citromsárga a csatlakozója.

Előzmény: Poc2 (55563)
Poc2 Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55564

Előzmény: triker (55559)
Poc2 Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55563

A kerek sárga csatlakozó a gázkar!

Ott van a linkelt weboldalon!!!! Felesleges találgatni. Külön ki van fényképezve. Te magad linkelted be.

Előzmény: triker (55559)
triker Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55562

Raktak rá egy külön hátsó elemes lámpát az ülés alá. Az a szép vázba épített hátsó lámpa nincs bekötve. Vezetéke ott lóg, sárga csatival.

DE, az a sárga csati és a vezérlő sárga csatlakozója más átmérőjű.

Megkeresem, mert volt egy ujas  gázkarom és kipróbálom vele... 

Előzmény: mike__88 (55561)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55561

Minek után egyértelműen jelölve van minden csatlakozó színnel, így a kör alakú csatlakozó a hátsó lámpa, mivel a gyári hátsó lámpa mint a webshopjukban látható, narancssárga csatlakozóval van szerelve. Szóval nincs hátsó lámpa? De azért verik magukat a CE tanúsítványra. Az nem tom hogy lett meg, ha nincs hátsó lámpa... :D 
A szögletes csatlakozó lesz a gázkar, szinte biztos. Van (lehet) egyébként a gázkarosnál is pedálszenzor! Szerezz be egy gázkart és próbáld ki! Nagyon nagy hibát nem gondolnám, hogy ellehet követni vele, elvileg a fekete vezeték negatív, a piros a pozitív és a fehér a jel. Azaz úgy működik egy gázkar, hogy kap mínuszt a fekete vezeték, pluszt a piros vezeték, és a fehéren jön vissza a jel, amin gyak. a feszültség annál nagyobb, minél inkább behúzod a gázkart.

Előzmény: triker (55559)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55560

Vagy más kábelt használnak a Z16-hoz meg a Z16 max-hoz! :) Nekem is ez volt az első gondolatom, hogy ki van vezetve, csak bekötve nincs, de hát itt CE tanúsítvány meg miegymás... Azon kínai bicikliknek, amiknél csak el van gyűrve a csatlakozó, ott aztán nincs semmilyen tanúsítvány. :D
Nincs minden külön kábellel kivezetve ennél a biciklinél, látható a bemutató videókból is, hogy két kábel fut csak előre a kormány felé és ott van megbontva, szétosztva ez a két kábel több irányba, Z16-nál 4 irányba, amiből a sárga csatlakozó a gázkar. Úgyhogy ha ez az ominózus csatlakozó csak ott fityegett bent a vázban, anélkül, hogy be lett volna kötve, akkor kár keresni a kormánynál is, ha viszont be volt kötve, akkor ott kell lennie a kormánynál a 4. csatlakozónak is, valahol elgyűrve. Ha meg nincs kivezetve, akkor kell venni egy olyan gázkart, aminek ilyen a csatlakozója, ami a képen látható és hosszú kábellel van szerelve vagy hosszabbítós megoldás van, ilyeneket láttam pl. a Z-tech biciklikhez, lehet ott valamelyik még ilyen csatlakozóval is van szerelve, nekem úgy rémlik. 

Pár hete vettem egy Eleglide F1-et, annál pl. ez a megoldás van, hogy ki van vezetve, csatlakozó eltűrve, és a csomagban érkezik egy gázkar meg egy azzal passzoló kormánymarkolat, a biciklin meg van egy sima kormánymarkolat, olyan kényelmetlen, hogy már csak azért felrakod a gázkart meg a másik markolatot, hogy ne kelljen azt fogni! :)
Olvastam több tesztet az Eleglide biciklikről, hogy hát erősen fapados, de hát mi a búbánat legyen ennyi pénzért? Amin igazán jót nevettem, hogy valaki negatívumként kiemelte azt, hogy a csengő fordítva van felszerelve, befelé néz a csengetőnek a kallantyúja. Azt fordítva fel sem tudod tenni, mivel ellehet a kallantyút kézzel forgatni, abba az irányba, amelyikbe akarod. A srác azért leszerelte és átforgatta. :D
Egyébként a legnagyobb kehéje ezeknek a bringáknak a fék, hogy az bár teszi a dolgát, megdögleni nem kell emiatt, de elképesztően nyikorog a hátsó fék, viszont legalább tudja mindenki, hogy érkezel! :) A 250W-os motort meg mindenki leszólja, hogy az harmatgyenge. Hát én ugyan nem értek hozzá, meg nincs is sok tapasztalatom ebben, de azért ez nem egy tényezős történet, nyilván függ a nyomatéktól is. Mondjuk az is csak 45Nm elvileg, amin jót röhögtem, na mondom ez meg aztán annyi, mint a zöld Parkside akkus gépem max. nyomatéka, ez mit fog produkálni? Aztán az előző (ki tudja melyik kukából újraélesztett) 250W-os biciklim teljesítményének kb. a dupláját hozza ez a motor. Ledöbbentem, amikor ráültem a közel 100 kilómmal, hogy olyan dombon visz fel önerőből, aminél a másikkal már azért bőven-bőven kellett tekernem. A bringa egyben van, de hát mindenen spóroltak, a Shimano Alto váltókarok k****ra kényelmetlenek, nehéz velük váltani, a hátsó váltó váltókarja még okés, de az első váltóhoz átlagnál hosszabb hüvelykujj kellene. A hátsó váltó egy turney, amit nagy nehézségek árán, de beállítottam, (mert mitől lenne beállítva ennyi pénzért?), az első váltó egy noname szar, amit nem is értek, minek ezen spórolni 2 ezer forintot, de az! No azt egészen egyszerűen nem tudod beállítani, nem kompatibilis a Shimano váltókarjával, de tény, hogy nincs is rá szükségem, viszont a rend kedvéért kicserélem. Első lámpa dobja a fényt rendesen, valóban hasznos, a rögzítése botrányos. Hátsó lámpa nincs, az nem divat. A sárhányók az szintén a vicc kategória, nyekenyóka, lifeg, csapkod egy picit durvább terepen, zörögsz, mint a bazáros, márpedig a magyar utak városon/falun belül azok már önmagában a durvább terep. Mindent összevetve viszont 210 ezerért (refurbished) egy kib**** jó vétel volt. Ótvaros, lerúgott, Németországban vagy Hollandiában már egyszer "kukázott" használt bicikliket kapsz ezen az áron jófogáson. Ez a bicikli pedig olyan állapotban jött, hogy állítom ezt max. egy youtuber tesztelte, aztán visszaadta, mert patika, se egy karc, se semmi olyan nyom, ami miatt használtnak nézne ki. A motor bár nyilván pedálszenzoros, de mégis lágyan indul, nem az van, hogy indulásnál megtekered és ki akar rohanni alólad. A 25km/h korlátot még szoknom kell, az előzőben nem volt korlát, de nem is tudott már segíteni 25km/h felett, ez viszont bőven tudna, nem az a vége, így mikor eléred a 25km/h-t és leáll a rásegítés, azt megérzed, elég hülye érzés, mint mikor lejtmenetben fékezel, kb. olyan.

Előzmény: Poc2 (55557)
triker Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55559

Kormányon semmi jele a vezetéknek :(

3 színes vezeték megy a pedálszenzorhoz.

Van két üres csati. Kerek sárga három tűs és a szögletes piros-fehér-fekete.

Hogy mi van a fekete zsugorcsőben azt még nem bontottam ki.

 

Itt a harmadik oldalon a stematikus kapcs. rajz.

https://cdn.shopifycdn.net/s/files/1/0566/4148/6895/files/Z16_user_manual.pdf?v=1652502585

A  hátsó lámpa nincs bekötve, a többi is zavaros nekem

 

Láttam gázkarokat kerek és szögletes csatival. Jó lenne , ha egyikkel működne. 

Egyszerre van bekötve a gázkaros bicajnál a gázkar és a pedálszenzor?

Vagy gázkarosnál nincs is pedálszenzor?

Előzmény: Poc2 (55557)
kelly58 Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55558

Köszönöm

Előzmény: Alf56 (55519)
Poc2 Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55557

Többre mennél ha tennél fel egy képet a kormányról,mert a második linken ott a vezeték a markolatban,csak a forgó rész van vagy kicserélve,vagy rögzítve.Egyébként a kormány környékére fel szokták vinni a vezeték végét.Ott kellene keresni.Sőt,a lap közepe felé mutatja is,hogy kb 10-15 centi vezeték van a gyári gázkaron,tehát nem lehet a vezeték a vezérlőnél,hanem fel kell menjen a kormányhoz,különben hogyan cserélnéd ki.

Előzmény: triker (55555)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.06 0 0 55556

Hááát, e három színnel szokták jelölni többnyire, szóval igen, esélyes! Majd a többiek megmondják melyik két színt zárd, én egyszer mókoltam vele, pár hónapja, már nem emlékszem melyiket zárja a kar. Lényeg, ha úgy elindul a motor, akkor működni fog gázkarral is.

Előzmény: triker (55555)
triker Creative Commons License 2023.10.05 0 0 55555

A vezérlő gondolom hasonló mint a többi száz. 36V 15A

Nem tudom mit tettek, vagy kötöttek a zsugorcsőbe? (piros karika)

Szabad csatlakozó piros fehér fekete vezetékkel (zöld karika). Lehet ez a gázkar három vezetéke?

Előzmény: mike__88 (55550)
triker Creative Commons License 2023.10.05 0 0 55554

Köszönöm. Először megpróbálom az 5 mágneses tárcsa helyett a 12 mágneses tárcsát. Ez a legolcsóbb, egy próbát megér.

Előzmény: Törölt nick (55551)
malom13 Creative Commons License 2023.10.05 0 0 55553

Ki ismeri ezt a vezérlést segítséget kérnék. Lemerült benne az akkumulátor és nincs töltöm hozzá, hogy lehet feltölteni?

Simplon elektromos kerékpárrol van szó Az az elem fedő alatt nincs semmi A tegnap a kijelzőn rajta volt az alacsony töltöttség 

Törölt nick Creative Commons License 2023.10.05 0 0 55552

Hivatalos szemmel nézve a rollerrel jelenleg elvileg nem közlekedhetsz sehol jelen szabályozás szerin (pont azért mert nincs szabályozva), szóval elvileg részt se vehetnél a forgalomban. Az más kérdés, hogy kb elnéznek felette midnenhzol és leszarják, meg nem foglalkoznak vele. Legyen akár kicsi pálcika roller, akár nagyobb teljesítményű.

Előzmény: mike__88 (55550)
Törölt nick Creative Commons License 2023.10.05 0 0 55551

Amivel tudsz játszani esetleg, de ez bontással átalakítással jár, és elégé kérdéses:

 

Ez egy bolygóműves áttételes agymotor. Ha a motor konstrukcióhoz kapsz esetleg más bolygóművet, nagyobb áttételűt, akkor nagyobb lesz az indítónyomatékod, és cserébe kisebb lesz a végsebességed. Nem könnyű ügy, mert eléggé kérdéses a dolog van-e ugyanilyen más áttételben..

 

A másik lehetőség, hogy ebben a rásegítést valamilyen pedelec szenzor adja, nem nyomaték. Itt is be lehet csapni. Két út lehetséges. Vagy egy olyan pedelec szenzor csere, ami több impulzust ad le fordulatonként mint ami benne van, vagy egy "külső pedelec szenzor" ami imitálja a tekerést, fordulatszámtól tekeréstől függetlenül állítható..... Azaz nulla fordulatnál is beállítható mintha gyorsan tekernél, és a rásegítés mértéke így nagyobb lesz.

Más vezérlővel, elektronika cserével átalakítással sokminden megoldható, de az már összetettebb feladat. de ezen motor esetén ott is vannak korlátok.

Előzmény: triker (55545)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.05 0 0 55550

Az szopó! :/

Pár kínai bringán úgy van ez, hogy van gázkar, csak nincs felszerelve és a csatlakozója meg el van tűrve valahol. Nézd át, nincs-e esetleg valahol eltűrve, kábelkötegelőben vagy a vázban, ahol a vezérlő van (mondjuk ehhez szét kell szedni) stb. Meglepődnék, ha külön vezérlőt gyártottak volna azért, mert hogy ez a max és ezen nem lesz gázkar. Amúgy a "max"-ot elég sajátosan értelmezik... :D
Ha nincs, akkor egyrészt rohadjanak meg reggelre, másrészt ki kell cserélni a vezérlőt! Látom, hogy van a webshopjukban több féle, de konkrétan Z16-hoz nincs, viszont az is lehet, hogy valamelyik jó a Z16-ba, meg kell tőlük érdeklődni.

Sajnos ezek a bringák max. városba valók, pontosabban sík terepre, max. enyhe emelkedőre. Hiába segít a dombon annyira, hogy felhajtasz vele lazán (ha már segít), az indulás viszont nem egyszerű. 

Én is csak induláshoz használom a gázkart és csak emelkedőnek. Fel sem tudom fogni, hogy milyen idióta gondolatmenet mentén nem engedélyezett jogsi nélkül ez a történet, mikor a p...a rollerekkel meg száguld mindenki, sőt egyre több önkormányzat által finanszírozott bérelhető van a városokban, a rokik meg tolják neki mopedekkel, sőt a 2000-es években olyan mopedeket adtak a rokik alá, amin még sebességkorlátozás sem volt, ebből is van még bőven forgalomban a mai napig, apámnak is az van, csak már nem engedem neki, hogy menjen vele bármerre is, mert az öreg még a végén balesetet okozna.

Én egyébként azt tartanám a legkorrektebbnek, ha mindenki, aki ilyenre ül fel, leteszi a kresz vizsgát azt' jónapot. Nem kismotorra vizsga, meg ilyen őrültségek, hogy utána ráülhessek egy biciklire vagy rollerre. Tegye le mindenki a kreszt és ennyi, városon kívül legyen rajta bukó, láthatósági (sötétben minden esetben)!

Előzmény: triker (55549)
triker Creative Commons License 2023.10.05 0 0 55549
Előzmény: triker (55548)
triker Creative Commons License 2023.10.05 0 0 55548

Igen, van gázkaros kivitel is. Sajnos meg akartam felelni a hazai előírásoknak és pedelec változatot rendeltem. Már bánom. 

Keresek valami megoldást, ha legközelebb ilyen helyre megyünk, tudjuk használni a kerékpárt.

Előzmény: mike__88 (55546)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.05 0 0 55546

Mire gondolsz? A bemutató videók alapján ezen van gázkar! Az mi célt szolgál, ha nem arra van, hogy a motort indítsa?

Előzmény: triker (55545)
triker Creative Commons License 2023.10.04 0 0 55545

Sziasztok! Vettem a páromnak egy Himo Z16 bicajt. Egy erősebb emelkedőn nem tudott elindulni. Sajnos váltó nincs rajta, hogy nagyobb áttételre kapcsoljon és saját erőből nem sikerült annyira megmozdítani, hogy a motor bekapcsoljon.

Van lehetőség valahogy átalakítani, hogy kezdéskor már segítsen a motor?

 

https://www.himobikes.com/products/himo-z16-compact-folding-electric-bike

mike__88 Creative Commons License 2023.10.04 0 0 55544

Már semmiről, de azért köszi! Írtam, hogy ma viszik... Úgyhogy már ott röhög egy nagy, összepréselt szemétkupacban. :D

Előzmény: Oldal Béla (55543)
Oldal Béla Creative Commons License 2023.10.04 0 0 55543

Szerintem a váz az még lehet hogy hasznos . Agy

motorról van szó?

Előzmény: mike__88 (55540)
kelly58 Creative Commons License 2023.10.03 0 0 55542

Üdv Ez az akkumulátor és ezt tölti  az intelligens töltő 30v-lg.  Ha vége a töltésnek és ég a zöld led rajta hagyom és 28.4 tartja, de ha leveszem a töltőről abban a pillanatban esni kezd a feszültség és olyan 26.9 -nél  le lassul másnap 26.8 . Ja és hallom töltés  végé fele vagy még előbb, hogy pezseg az akku. Ez igy jó???  

Előzmény: ksanyi52 (55541)
ksanyi52 Creative Commons License 2023.10.02 0 0 55541

Az inteligens töltővel nyugodtan töltheted, az sem baj ha a feszültség 30 volt fölé megy, mert olyankor már csak párszáz miliamperrel tölt, és vissza is szabályoz . Nekem van egy Epever mppt töltésvezérlőm, és az is engedi 30 volt fölé a töltőfeszültséget, de amikor kikapcsol akkor nem magasabb az akkufeszültség mint 27.6 volt.

Előzmény: kelly58 (55539)
mike__88 Creative Commons License 2023.10.02 0 0 55540

Srácok, lehet-e kezdeni bármit is olyan motorral, aminek burkolata/borítása konkrétan ketté tört? Maga a motor az szinte biztos, hogy ép, a tekercselés... Csak azért kérdezem, mert szerdán lomtalanítás, ha azt mondjátok van értelme esetleg meghirdetni eladásra, megteszem, de ha nem, ki****om a fenébe. Ami még épen maradt a bringából, az a váz, de ez is egy állítom közel 20 éves kerékpár, egy normál váztól annyi különbözteti meg, hogy az akkunak van kialakítva hely hátul, az ülés alatt. Érdemes ezzel próbálkozni, vagy nem nagy eséllyel cserél gazdát? Mert ha nem nagy eséllyel cserél gazdát, akkor nem akarok vele vesződni.

kelly58 Creative Commons License 2023.10.02 0 0 55539

Üdv Köszönöm a tanácsot. Még annyit szeretnék kérdezni, hogy van 3 db töltőm egy 12v-s kimeneti fesz 14.2v  2. intelligens töltő 24v kimeneti fesz DC 29v 1.8 a Max de ha megmérem a a kimeneti feszt rajta üresen  akkor 28.6-t mutat töltés közben felmegy 30v-ig, ha rámérek. A 3. 24v-1.8 kimeneti fesz ha rámérek üresen 28.2-3 melyikkel töltsem és hány voltig engedjem tölteni? 

Előzmény: Alf56 (55519)
Törölt nick Creative Commons License 2023.10.01 0 0 55538

A pezsgés valóban nem, de a fesz lehet normális is bizonyos karakterisztika és feltételek mellett. A ciklikus zárt aksik bizonyos fajtáinál ez teljesen normális dolog, de ehhez tényleg nem sima töltő kell, ez esetben 30V (2.5V/cella) feszig is el lehet menni. Nem minden aksinál és nem sima töltés módban természetesen. De az általában elfogadott biztonságos zóna valóban 14.4V-on közismert (20C-on IUU töltővel), ha ezt tartja valaki, az is tökéletes.

Előzmény: kiggyo (55536)
Poc2 Creative Commons License 2023.10.01 0 0 55537

Az a töltő nem valami Li-ion töltő? A 7s li-ion tölt  ilyen feszültségre.A yamahám 24V li-ion,és pont odáig tölt.

kiggyo Creative Commons License 2023.09.30 0 0 55536

Sem a 29.6V sem a pezsgés nem normális. Ha pezseg akkor ott már gázfejlődés van.

 

Nyitott ólomakkunál 28.8V a max, az sem tartósan (azaz ott már le kell kapcsolni, nem rajtartartani. Az értelmesebb töltők a 28.8 elérésekor kb 27.2V-ra visszaállnak.

Előzmény: kelly58 (55531)
ksanyi52 Creative Commons License 2023.09.30 0 0 55535

Például ha kocsiban van, akkor a generátor erre a feszültségre van beállítva, 14.4 volt. ( Ha  pohárba vizet akarunk tölteni akkor is magasabbra kel emelni az edény amiből töltjük). 

Előzmény: Törölt nick (55534)
Törölt nick Creative Commons License 2023.09.30 0 0 55534

"akkor az a vonalfeszültség"

megkérdezhetem az meg micsoda? Soha még csak hallani sem hallottam ezt a fogalmat akkuval kapcsolatban....

Előzmény: ksanyi52 (55533)
ksanyi52 Creative Commons License 2023.09.29 0 0 55533

Ha ólom akkukról van szó akkor az a vonalfeszültség. az akku végfeszültség meg 27.6 volt.

Előzmény: kelly58 (55531)
Törölt nick Creative Commons License 2023.09.29 0 0 55532

Teljesen természetes hogy leesik a fesze, így is kell lennie.

Előzmény: kelly58 (55531)
kelly58 Creative Commons License 2023.09.28 0 0 55531

Üdv  Úgy értem, hogy van 12v-s töltő aminek a kimeneti feszültsége 14.4v és van nekem 24v-s töltőm aminek a kimeneti feszültsége 28.2v és ez tölti fel 29.6v-ra Ekkor kapcsol le a töltőm illetve vált át zöldre a led kihúzom a konnektorból a töltőt, kihúzom az akku dobozból a  vezetéket, megmérem a feszültséget és már folyamatosan megy lefele Kb 1 óra múlva már  27.1  reggelre már 26.9  26.8 Ez természetes? ezt szerettem volna megkérdezni. Lakásban töltöm az akkut nincs ami leszívja. Ja és töltés közben hallom, hogy pezseg az akku, eleinte nem de később igen  Ez természetes? A válaszokat köszönöm

Előzmény: corvi01 (55521)
Oldal Béla Creative Commons License 2023.09.28 0 0 55530

jáú kis bringák

xrami Creative Commons License 2023.09.28 0 0 55529

Huhhhh.... az igen!

 

https://www.horgasz-zona.hu/termek/DEAKY-Forgos-palcaolom-10g

10g pálcikaólom 160Ft. Oké, ez "márkás", mert Deáky.

Előzmény: ebiker (55528)
ebiker Creative Commons License 2023.09.28 0 0 55528

Mavass Kft., 168 Ft/kg

Előzmény: ebiker (55527)
ebiker Creative Commons License 2023.09.27 0 0 55527

Már megtaláltam, a MOHU-val szerződött helyeken.

Előzmény: xrami (55526)
xrami Creative Commons License 2023.09.27 0 0 55526

horgászoknál

Előzmény: ebiker (55525)
ebiker Creative Commons License 2023.09.27 0 0 55525

Találtam egyet, hol lehet most eladni/leadni az ólom akkumulátort?

Előzmény: corvi01 (55524)
corvi01 Creative Commons License 2023.09.25 0 0 55524

:)

 

Ezek az ólomakksik zseléstül is, szép lassan a múltéi lesznek...

 

Előzmény: Alf56 (55522)
Törölt nick Creative Commons License 2023.09.25 0 0 55523

Itt ha jól értem ólom aksi van nem litium, de lehet tévedek.

 

A 29.6V egyáltalán nem probléma megfelelő töltőkarakterisztika mellett ólomnál sem.

Előzmény: Alf56 (55522)
Alf56 Creative Commons License 2023.09.25 0 0 55522

Hát ha 24-re töltené a töltő a 24-es akkut az minimum akkora gáz lenne, mint a 29.6

A 36V-os bringám töltője 42V-ot ad le.

Hiszen közismert tény, hogy a névlegesen 3.6V-os litium cella töltési feszültsége 4.2V

És 10-esével vannak a pakkban.

Előzmény: corvi01 (55521)
corvi01 Creative Commons License 2023.09.24 0 0 55521

Miből vegyen el, ha a töltőjén (állítása szerint) 24V a kimeneti feszültség (bár kétlem, de hát ezt írta)?

 

kelly58 ezt írta:

 

A töltöm24v  1.8 A feltölti 29.6 tölti fel és akkor lekapcsol zöldre vált a égő.

 

ebből nem az rémlik, hogy 24V-ig van kimeneti feszültség..!?

Előzmény: mike__88 (55520)
mike__88 Creative Commons License 2023.09.24 0 0 55520

Miből vegyen el, ha a töltőjén (állítása szerint) 24V a kimeneti feszültség (bár kétlem, de hát ezt írta)? Van külön töltő, a 24V-os rendszerhez az SLA akkukhoz a töltők kimeneti feszültsége ált. 29V!

Előzmény: Alf56 (55519)
Alf56 Creative Commons License 2023.09.24 0 1 55519

Üdv!

Probléma szerintem a :

"A töltöm24v  1.8 A feltölti 29.6 tölti fel és akkor lekapcsol zöldre vált a égő"

12V savas akku MAXIMÁLIS töltési feszültsége 14.4V, amikor még nincs gáztermelés.

2 pakk esetén ez nálam 28.8

A kerékpárokban is használt ún gáztömör, gondozásmentes akkukat ennél nagyobb feszültségre tölteni tilos, mert ugyan a termelődő gáz elvezetése meg van oldva, viszont az ilyenkor elbomló elektrolitot nem tudod pótolni.

Van külön töltő az ilyen fajta akkukhoz.

Ha a bringa saját gyári töltőjét használod, akkor az szerintem gyári hibás.

(megoldás lehet 1[esetleg -2] nagyáramú dióda sorbakötése a töltő kimenetén, az úgy 1 [1.5-2] voltocskát elvesz) 

Vagyis:

Töltési max feszültség: 14.4 / 28.8V

töltött, pihent akku feszültsége: ~13 / 26V

mélykisütés határa: 11.4 / 22.8V

Mélykisütés alá merülés esetén az akku károsodik, jelentősen csökken a kapacitás.

 

Használat, menet közben kellene mérd folyamatosan. 23V-ig nyugodtan használhatod.

 

Előzmény: kelly58 (55495)
dhpage Creative Commons License 2023.09.21 0 0 55518

ez fet lesz. kikapcsolt vezérlőnél csak akkor akadhat, ha valamelyik fet átégett és rövidzár van. ha egyébként nem változott a kábelezés. ha lehúzod a vezérlőt, akkor is akad? ha akkor is, akkor motor kábel, vagy tekercs zárlat.

Előzmény: padisah (55500)
Poc2 Creative Commons License 2023.09.21 0 0 55517

Ha kikapcsolt vezérlővel csinálja ahogy írod,akkor a vezérlő kimenetén a sárga vezetékhez tartozó egyik fet adta meg magát.

Előzmény: padisah (55511)
Norbert322 Creative Commons License 2023.09.20 0 0 55516

Sziasztok. Van egy  elektromos kerékpárom. Van nekem rajta pedál asszisztens. 5 mágneses. Elöregedett az 5 mágneses. És szeretném le cserélni 12 mágnesesre. Meg lehet oldani? a Kijelzön lehet állitani hogy 5, 8, 12 mágneses e. A kijelzőt, meg vezérlőt együtt vettem. Hozzá való Van valakinek infója erről? Csatoltam képet.

Ez a fajta van

és erre cserélném

Törölt nick Creative Commons License 2023.09.20 0 0 55515

Értem én hogy a cég miatt bejön valaki reklámot csinálni egy linket szórva a fórumokba, csak hát ez így mennyire korrekt dolog?

Előzmény: CreativeBike (55514)
padisah Creative Commons License 2023.09.20 0 0 55513

nem fogom a vezérlőt bekapcsolni, csak megforgatni a motort kézzel, és hogy akad-e

Előzmény: Törölt nick (55512)
Törölt nick Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55512

Ha megcseréled, akkor a fázissorrended is egyben változik meg a jelek korrektsége is eltűnik (nem megfelelő fázissorrendhez lesznek rendelve a logikai jelek), és akár jó vezérlő mellett is rángathat összevissza a motorod. Csak ez esetben nem tudod miért is rángat pontosan (főleg eszközök nélkül). Nem lehetséges egyszerű eszközökkel vagy megfelelő eszközök nélkül különválasztani a hibát.

 

Előzmény: padisah (55511)
padisah Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55511

köszönöm, még nem volt energiám ezzel foglalkozni

 

Riderman ötlete szerintem nem rossz, ha megcserélem a fázisvezetéket a vezérlő felé, akkor látszik hogy mi viszi magával a hibát, a vezérlő sárgája vagy a motor sárgája

 

úgy teszteltem, hogy hall-ok, és táp lehúzva (a táp, egyéb vezetékek és csatlakozók már javítva), vezérlő lekapcsolva, tehát teljesen passzívan csinálja az akadozást

Előzmény: Törölt nick (55509)
Törölt nick Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55510

"tehát ha a 3 fázisvezeték mind be van kötve a vezérlőbe, akkor akad a motor, fogaskerékszerűen ugrálva forog

ha ebből a sárgát szétbontom, akkor simán forog ellenállás nélkül"

 

Ez így arra utal, hogy egy fázissal gond van, és egyfajta lüktető de nem forgó mágneses tered van ha a a sárga fázisvezetéket lekötöd. Az oka persze más tészta, az kérdéses, sokminden lehet.

Előzmény: padisah (55500)
Törölt nick Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55509

Gondoltam írok egy nagyobb szösszenetet, de inkább leegyszerűsítem konkrétumra.

 

0. Azt a bizonyos csatlakozót ami el van törve vagy micsoda, azt első körben rendbe tenni, mert ez alap, bármikor galibát okozhat.

 

1. Első körben meg kéne nézni hogy a hall elemek kimenetén ott van-e a jelváltás, 0-5V logikai jel. Azaz vezérlő bekapcsol, motor fázisvezetékei lehúz a motorról, de a hall elem csatlakozója mindenképpen legyen bekötve a vezérlőhöz! (igaz máshogy tápot sem kap). A 0V és hall elem kimenetei között a feszt egyesével meg kell nézni, hogy ha kézzel lassan forgatod, változik-e a jelszint. Pár fokos motor elforgatásnál már kell változnia a jelnek.

 

2. Ha a fenti jó, akkor meg kéne gyorsban nézni hogy a vezérlő 3F híd kimenete rendben van-e, mármint meghajtó FET vagy esetleg FET tönkremenetel szempontjából.  Ezt öt lépésben tudod majdnem teljeskörűen megtenni.

2.a Az egyik, hogy rajta van a táp a vezérlőn, be van kötve, de motoron a fázisvezetékeket nem kötöd be, és emellett nem húzol gázkart. Azaz egy nyugalmi alaphelyzet. Lassan elkezded forgatnia kereket kézzel, majd mind a 0-hoz mind a +táphoz (36-48V) képest megméred mi van a fázisos kimenetén. Azaz ez 6 mérés lesz 1-2-3 fázis és 0 V között, majd 1-2-3 fázis + táphoz képest. Mindegyik hall elemen ugyanazt a jelenséget kell tapasztalnod egységesen a forgatás alatt.

2b. Ha ez megvan akkor ugyanígy a fenti mérést meg kell tenned, de valamilyen szögben elforgatott gázkar de ugyanúgy lekötött motor mellett a fázisvezetékeken szabadon.

2c Ugyanúgy mint a 2a, csak rákötöd a motor

 

2d Ugyanúgy mint a 2b csak rákötött motornál.

 

2e Tápot lekapcsolod, motort lekötöd. Csak naturban a vezérlőt kell mérni táp nélkül. A műszert ellenállásmérésbe kapcsolod (nem dióda állásba) és a 3 fázisvezeték kimenetét kell megmérni a tápokhoz képest. Azaz 0V -1,2,3 fázis majd +táp - 1,2,3 fázis között ellenállásokat mérsz.  Viszont 2x tedd ezt meg, kétfajta műszer polaritással, azaz ez 12 db mérés.

 

Az is lehet érdemes a 2e mérést érdemes megtenni a 2abcd előtt elsőnek.

 

Ha nem is teljes körűen de a fentiekkel a hall elemek működését és vezérlő hídáramkörét elég jól meg lehet már vizsgálni. Igazából a fenti összes mérés sem szükséges hozzá de ez innen hibafüggő is lehet, lehet már az első mérésnél lesz valamilyen anomália.

 

Ha ez megvan írd le a tapasztalatokat, eredményt.

 

(Egy normális multimétert meg érdemes beszerezni, párezer ft kategória már manapság, és bizony sokszor jól jön a háznál villamosság tekintetében)

Előzmény: padisah (55500)
Riderman Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55508

Jó működés természetesen nem várható tőle, csak némi infó. Ha nem tudunk meg többet, akkor elfelejtjük, hogy mivel próbálkoztunk, és megyünk tovább az eredeti helyzettel. De ez részemről is szvsz. :)

 

Mondjuk én is a műszeres zárlatméréssel kezdeném a vezérlőnél, ill. lehet mérni a hallokat, ahogy Poc kolléga írta.

Bár azt feltételeztem, hogy kikapcsolt vezérlővel is akad a forgás, most újra olvasva látom, ilyen próbáról nem volt szó. 

Előzmény: Törölt nick (55507)
Törölt nick Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55507

Ha van egy jó bekötésed, majd azt elrontod (akár szándékosan akár más miatt) azzal - szerintem - csak messzebb kerülsz a megfelelő teljes körű diagnosztikától. Általában fordított a haladási sorrend, próbálunk kizárni dolgokat és fokozatosan megközelíteni a megfelelő állapotot 8azaz kizárjuk a hibalehetőségeket), de ezzel távolodunk inkább tőle.

 

Ha adott esetben felcseréled a fázis / hall sorrendet még kuszább lesz az egész, és nem tudsz következtetni rendesen arra mi is a valódi hiba, nehéz különválasztani a bekötési hibától és annak következtében létrejövő hibás működést a valóságos hibától. De ez tisztán szerintem.

Előzmény: Riderman (55506)
Riderman Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55506

Tudod, minden jó, amíg el nem romlik. :)
Ha úgy érted, hogy a bekötés volt jó eddig is, az stimmel. Nem is gyógyítási céllal írtam, hanem a diagnosztika, behatárolás lehetne 1 lépéssel előrébb.

Előzmény: Törölt nick (55504)
Poc2 Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55505

Tehát a sárga vagy fixen tápon,vagy fixen testen ragadt. Nézd meg a hall jeladót,változik-e a kimenetén a 0-5v. 

Vagy a hall,vagy a kimeneten a fet szállt el. De inkább az egyik fet a kimeneten.

Előzmény: padisah (55500)
Törölt nick Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55504

Ezt részemről nem feltétlen tartom jó gondolatnak, mert ha minden igaz, akkor eddig működött az eszköz, azaz nem a bekötéssel magával van probléma.

Előzmény: Riderman (55502)
kelly58 Creative Commons License 2023.09.19 0 0 55503

Üdv 3 db ledes zöld-sárga- píros  bekapcsolom a kerékpárt világit mind a 3  de ha elindulok a zöldről egyből belemegy a sárgába. még olyan 10-15 km megy mire villogni kezd a piros. Ezért félek, hogy nagyon lemerítem, Rámértem a akkumulátorra és 24.2 mutatott. Ez baj? Egy 17 Ah-s akkumulátornak szerintem tovább kellene bírni a hatótávolságot. Az akkumulátorra az van írva :Standby 3.7-3.9  cycle 14.7-14.9 hány voltot kellene, hogy megtartson töltés után? Zselés Ciklikus kerékpár akkumulátor Krafton bolti 

 

Előzmény: Capt.IQ229 (55499)
Riderman Creative Commons License 2023.09.18 0 1 55502

Szia!

 

Szerintem próbáld meg másképp kötni a színeket, ne a sajátjával. Ha akkor is a motor-sárga miatt akad, akkor motor gond, ha a vezérlő-sárga okozza, akkor fet-zárlat lehet. Utóbbit talán a műszereddel is meg tudod nézni, ha a vezérlő kábeleit méred a plusz v. minusz táp felé (tápfesz nélkül persze).

Előzmény: padisah (55500)
kelly58 Creative Commons License 2023.09.18 0 0 55501

Üdv 3 db ledes zöld-sárga- píros  bekapcsolom a kerékpárt világit mind a 3  de ha elindulok a zöldről egyből belemegy a sárgába. még olyan 10-15 km megy mire villogni kezd a piros. Ezért félek, hogy nagyon lemerítem, Rámértem a akkumulátorra és 24.2 mutatott. Ez baj? Egy 17 Ah-s akkumulátornak szerintem tovább kellene bírni a hatótávolságot. Az akkumulátorra az van írva :Standby 3.7-3.9  cycle 14.7-14.9 hány voltot kellene, hogy megtartson töltés után? Zselés Ciklikus kerékpár akkumulátor Krafton bolti 

padisah Creative Commons License 2023.09.18 0 0 55500

jó, érthetőbben: fázisvezeték bekötve a vezérlőbe

tehát ha a 3 fázisvezeték mind be van kötve a vezérlőbe, akkor akad a motor, fogaskerékszerűen ugrálva forog

ha ebből a sárgát szétbontom, akkor simán forog ellenállás nélkül

 

(akkor is akad, ha csak 1 másik fázisvezeték be van még kötve a vezérlőbe a sárgával együtt)

 

feltételezem, hogy valamilyen zárlat van, de nem tudom melyik eszközben, vagy hogy mit kellene mérni

a fázisvezetékek között a gyatra műszerem mindenhol 0 ohmot mér, nincs más érték a sárga fázisvezetéken (tehát az egyes fázisvezetékek között mérve a 3 irányba ellenállást)

 

bekapcsolt vezérlő mellett, az egyébként nem forgó motorral próbáltam hazajutni, de lábbal hajtva, akkor vettem észre hogy akadozik a motor, és levettem a fázisvezetékeket

Előzmény: Törölt nick (55484)
Capt.IQ229 Creative Commons License 2023.09.18 0 0 55499

Kijelzője mit mutat?

Előzmény: kelly58 (55498)
kelly58 Creative Commons License 2023.09.18 0 0 55498

És hány voltig engedjem lemerülni?

Törölt nick Creative Commons License 2023.09.18 0 0 55497

Teljesen rendben van ólomakku esetén.

Előzmény: kelly58 (55495)
corvi01 Creative Commons License 2023.09.18 0 0 55496

A töltő feszültség mindig nagyobb és töltés után az akku nem ezt a feszt tartja hosszabb távon, hanem a névleges rá jellemzőt! Szerintem ha mész vele 10 km és jóval 24 V alá esik akkor esetleg gond lehet..

 

Előzmény: kelly58 (55495)
kelly58 Creative Commons License 2023.09.18 0 0 55495

Üdv mindenkinek! Azt szeretném kérdezni, hogy van egy 24v-s elektromos kerékpárom 2db 12v 17Ah-s = 24v 17Ah-ra 1 hetes boltban vásárolt akkumulátor Zselés ciklusos. A töltöm24v  1.8 A feltölti 29.6 tölti fel és akkor lekapcsol zöldre vált a égő. Lecsatlakoztatom a töltőt és abban a pillanatban elkezd folyamatosan esni a volt és másnap már csak 26.8-t mutat. Elmegyek vele 300-400 métert és már csak 26.5v-t mutat Akérdésem az, hogy ez így jó rendben vagy, Mert ha elmegyek vele mndjuk 5Km-t akkor ezek szerint újra kellene töltenem mert lemerül, mi lehet a baj ??? Segítségeteket előre is köszönöm, ja és meddig meríthetem le , hogy ne károsodjon az akkumulátor?

ebiker Creative Commons License 2023.09.17 0 0 55494

A szeparált 48V-os megoldásnál külön kapcsolót adnak, igen erős lámpát lehet választani, duda is van benne (szabálytalan, csak csengő lehetne).

Előzmény: corvi01 (55493)
corvi01 Creative Commons License 2023.09.17 0 0 55493

Röstellem, de elővettem a rendelési dobozt és benne volt, az első-hátsó lámpa csatlakozó az Y-hoz! :-// Akkor valahogy félretettem..(?)

Másfél éve nem foglalkoztam ezekkel, menni persze mentünk,,,de elegem lett, hogy mindig külön ledes lámpákkal xarakodtunk előre és hátra! Már kb. 1/2 éve megrendeltem az első/hátsó lámpaszetteket, de lusta voltam fölszerelni! :-/ Végül is a Bafang-nál és a Tsdz2 -is a kezelő/kijelző felől kényelmesen vezérelhetők a lámpák kapcsolása, szinte ugyan úgy! :) És annyi plusz azért van, hogy a bekapcsoláskor a kijelző is világit, ami sötétben nem egy hátrány. A külön akkuról táplálásnál, gondolom ez a funkció kiesne...

Előzmény: ebiker (55491)
ebiker Creative Commons License 2023.09.17 0 1 55492

A régi Bafang-nál nem jött ki semmi. Ott az aksiról vettem le 48V-ot, kaphatók olyan első és hátsó lámpák, amelyek széles feszültség tartományban működnek. Tettem olvadó biztosítékot is a leágazáshoz, nem játék, kigyulladhat.

Előzmény: corvi01 (55490)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!