Magyarország legnagyobb LGB kertivasút választéka, igény esetén egyedi megrendelésekre is van lehetőség !
Jelenleg 20 mozdony, 28 személykocsi és kb. 50 teherkocsi van a választékban .
Valamint több 100 sín, 16 váltó, és sok tartozék, karos jelzők, sorompó, trafót, kapcsolópultok, betáp-kábelek, ember figurák és több épölet is van raktáron .
Eladó G méretarányú különleges festésű Bachmann Big Hauler szerelvény. Irányár : 40.000Ft.
Teljesen egyedi hiszen minden tagját magam festettem vagy antikoltam. A cabooseban egyedi kis belteret építettem. A mozdony eredeti elektronikája és hajtásának egy része kukázva lett. Helyére egy RC-s szabályzó lett beépítve. Így akár egy 2 csatornás távirányítóról is vezérelhető. Adok hozzá egy Li-Po akkumulátort. Az összes kerék műanyag így csak sok munkával lehet átalakítani, hogy sínről szedjen. (Papucsokkal azért ez is megoldható természetesen.) Rengeteg kiegészítő és apróság egy külön kis zacskóban. :)
Az egyik kuplung sérült, de ugyan úgy használható, csak nem áll irányba. A szerelvény majd 2 méter hosszú így vitrinből valami kicsit nagyobbra lehet szűkség. :)
Valamint LGB kis tolató mozdony. HIÁNYOS! Irányár: 10.000Ft. Nincs benne motor. Valamint a tetejét nem találom. De fém kerekek, mozdonysúly stb meg vannak :) Donornak vagy projekt mozdonynak tökéletes.
Személyes átvétel Budapesten 13. kerületben megoldható. Esetleg 10-es út mentén. Előre utalás esetén a postát én állom. Csere esetleg Piko G DB-s EP III-mas vagonokra vagy G-s sínekre érdekelhet.
Szerintem váltóárammal. A nagyon régi 1-es Marklin mozdonyok is váltóárammal mentek, valószínűleg ez lehet a 0-asokkal is. Ha adsz nekik egyenáramot és a mozdony nem mozdul csak a világítás kapcsol be akkor az még egy jel arra hogy váltóáram kell neki.
Elnézést, hogy egy kicsit OFF, és ha zavaró kérem törölni.
Mivel lehet irányt váltani egy 0-s Marklin koppintású Tóth-féle mozdonyon? Úgy is feltehetném a kérdést, hogy mivel lehet irányt váltani egy eredeti 0-s Marklin mozdonyon?
Eladó képen látható új V36-os mozdony. Csere köszönöm nem érdekel. Posta csak is előre utalás után. Személyesen Budapest XX. kerületben. astachem@m@il.com 30 as 3776927
Azt nem tudom, hogy átköltöztek-e, de tény, hogy ritkán kerülnek fel szép fotók a kerti pályákról és ha valaki nem kezdi el szidni az LGB-t, akkor nem indul be az "élet" :-)
Nagy mennyiségű LGB mozdony, vagon és sín anyagom van eladó, harminc-kilenchatharmincnégy-hathuszonegy . ( 8 mozdony, 20 személy és teher kocsi, váltók és kb. 60 m íves és egyenes sín . )
Nagyon szépen köszönöm a jó tanácsokat !!! Pl. a Z21 alkalmasságáról még nem is hallottam . Lenne még pár kérdésem, esetleg tudnálak valahogy elérni, pl. személyesen vagy tel-on ? Lenne még pár azámomra nem tiszta téma, de ezeket leírni, és ezekre válaszolni sokkal egyszerűbb lenne személyes, tel-os beszélgetésben . Ha megoldható : harmincas, kilenchatharmincnégy hathuszonegy . Természetesen amikor neked is jó lenne visszahívnálak .
Ami a központot illeti, többféle központ is jó választás lehet (pl. Z21 mindenképp), de megfelelő külön erősítővel (booster), mivel a kerti vasúton nagy az áramfelvétel, és némelyik dekóder nagyon érzékeny a jó minőségű DCC jelre, ami erősítő nélkül nem biztosítható még egy mozdony esetén sem.
Mozdonydekódert több gyártótól is lehet választani, pl. a Piko-nak, Digitools-nak, ESU-nak is van kerti vasútba való verziója, hangos is. Amelyikben nincs beépített power pack, azt érdemes kondenzátorokkal ellátni (főleg kültéri használatnál) az egyenírányított sínfeszültség és a GND között, a töltőáram ellenállásos korlátozásával. Váltódekóder szintén beszerezhető több gyártótól is.
A dekóderek bekötése magától értetődő, nem fog gondot okozni: 2 kapocsra megy a sínjel, másik kettőre a motor, a többire a világítás, hangszóró, füstölő stb. Ebben a méretarányban a dekóderek csavaros sorkapoccsal vannak ellátva.
A Digitális vasútmodellezés topikban vannak szakértők és hasznos tanácsok is. :-)
Tudna valaki segíteni, az LGB analóg mozdonyparkomat szeretném digitalizálni, de nem csináltam még ilyet . Az elektronikához értek, az egyik szakmám gyengeáramú műszerész, de ilyet még nem csináltam, szeretnék tanácsot kapni olyan valakitől, aki vágja ezt a témakört .
ha valakit érdekel a képen látható típusu új LGB 45 cm hosszú híd(-ak), Katalógusszáma :LGB50600 Bolti ára 7900 forint. ( 1db 5500 ft+ posta többnél kedvezmény.) Érdeklődni emailban: vkr82@gmail.hu
bár van két Stancim, nem tartom magam a téma szakértőjének - de szerintem alapvetően nincs.
A sok évtizedes gyártás alatt történtek módosítások, ebből adódnak az eltérő kidolgozású Stancik (tipikus a vezetőállás, a csatlók kivitele, a ráöntött vagy tamponozott feliratok, stb...).
A neten kutatva lehet néhány marha jól feltunningolt modellt is találni...
Főképp 7 1/4"-os kertivasút építők figyelmébe: eladó új motorvezérlő panel. Kertivasút építők előszeretettel használják, angol cucc. Nekem 3db 24V-os egyenáramú motor volt rákötve, a 150kg-os mozdonyomban. 39.990Ft. Átvehető Dunaharasztin, de tudom postázni is. ÉRD.: mvtomi@gmail.com
Eladó eredeti doobozában, digitális, hangos, füstös kevés km-el ára 150.000 Ft személyesen Budakeszin ill Bp. 2. Kerületben átvehető vagy postán előre utalás után a vevő terhére lehetséges
esetlegesen Dr csere érdekel ill. Piko G ( nem taurus ) érdeklődni publikus Mail címemen tudtok
Még új tag vagyok az oldalon. Először is Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!
Lenne egy kérésem alkatrészügyben. Nemrég kaptam egy kicsit leharcolt, régi, hiányos lemezvonatot, amit helyre szeretnék pofozni, és ehhez szeretnék pár alkatrészt venni.
Kellene egy-két darab marklin féle vonókapocs (kuplung), és pár db. vagonkerék esetleg tengely is.
Eladó Märklin V100 spur1 digitális dizelmozdony. A mozdony újszerű állapotú ahogyan a képeken is látszik, csak próbapadon futott kipróbálás céljából néhány percet. Életét vitrinmodellként töltötte nálam. Alkalmas analóg és digitális üzemre egyaránt. Tömeg: 4,5kg. Édeklőni a :06 30 2907952 telefonszámon lehet.
Érdeklődést a publikus e-mail címre várok (1144.oebb@gmail.com), a termékek személyesen átvehetőek Budapesten, időnként Szegeden, Miskolcon vagy akár egyéb helyen is a postázás ha nagyon muszáj akkor megoldható, de ez az eljárás nálam határozottan nem preferált. Köszönöm a figyelmet!
Eladó új Piko BR64 (37211) dobozában minden bontatlan tartozékával. Idei ára 209000 Ft helyett tavalyi áron 160000-ért (ha nem hiszed néz utána) Csere köszönöm nem , alku nem fér bele az árba
Eladó a képeken látható LGB vasútszett .Az egyik vagon teteje nincs meg.Szépen működik a készlet.Ovális pálya,mozdony,vagonok ( plusz két kínai vagon) ,trafó,egyéb kiegészítők.Ár 40000 Ft+ szállítás.Csere Marklin mozdonyra,vagonra,vagy Tt Rokalra . Érd. zoolaci@gmail.com
HALLÓ VASUTAS KOLLÉGÁK ERRŐL AKI HOZZÁÉRTŐ TUDNA KÖZELEBBIT MONDANI EZ NEM VALAMI PROGRAMOZHATÓ DOLOG AMIT LEHETNE HASZNÁLNI A MOZDONYOKNÁL?A FACEBOOKON DOBÓDOTT FEL A KÉP A WISH-öl LEHET RENDELNI.
Én úgy tudom hogy tavaly azért volt nyílt nap mert a LGB és maga a gyár is évfordulót ünnepelt. Szóval ez egy kivételes esemény volt, és nincsenek évente rendszeresen nyílt napok. De ha valaki másképp tudja szóljon.
"Számomra ez mindíg isegyértelmű volt (különben nyilván nem is lett volna eladó a cég), nem is állítottam az ellenkezőjét ! "
Számomra nem - nem vagyok benne az LGB-sztoriban így azt sem tudtam, hogy a PIKO is pályázott.
Viszont így még rosszabb a helyzet. Ha egy egyedi piacon kvázi egyeduralkodóként jobb minőséggel sem tudott megmaradni ez kínos. Nesze neked produkt menedzsment...
De hát most is ezt csinálják - amit tudnának gyártani azt sem gyártják - a Wilfer bácsi okozta űröket meg nem töltik be a "normál nyomtávú" G-modellek esetén. Hogy ez puszta bambaság/nem akarom hozzáállás vagy politika.... ki tudja. Lehet nem akarják Wilfer bácsit felbőszíteni :-)
"Iszonyatosan sok kisvasút volt Európában ! Tehát szerintem nagyon sok lehetőség van még ebben a körben !!! "
Sok van ma is. És amikor az LGB becsődölt valószínűleg még több volt és mégis...
Sajnos a gyártók a forma újdonságokkal nagyon csínján bánnak mostanság, pedig hát ma sokkal fejlettebb már a gyártástechnológia, könnyebb lenne az újdonságokat megalkotni. Ki érti ezt?
"A nikkelezett szemmértékeddel és labdába sem rúghatok, de azt hiszem ez hozzáállás kérdése is. "
Köszönöm :-), nem nikkelezett, aranyozott, de a hozzáálláson sok múlik. :-) Nekem most 2 gépnél is esedékesség vált a részleges emelt szintű karbantartás, ennek keretében szebb vezetőasztalt, vezáll világítást, extra súlyozást és új dekódert kaptak. Kívül is történt némi optikai tunning, de az még nem az a szint, amit én látni szeretnék rajtuk. Az majd a következő szemlénél :-)
BR260 volt-lett:
BR112 lett:
(Itt a kiindulást nem fotóztam le, de hát nem nehéz elképzelni, egységesen zöld minden és nincs rajta a 4 fékezőszelep)
"Nem tudom pontosan melyik kocsi leakasztásokra gondolsz,..."
Hát a felgyorsított állomási videón egy rakás tolatás meg vagon-leakasztás történik. Látszólag önműködően. Persze lehet olyan gyors a videó, hogy nem tűnik föl az emberi beavatkozás :-)
"Az angoloknál különösen nagy divat az RC (mozdonyban, kocsiban lévő akkukkal), ennek is vannak komoly előnyei, csak nagy rögöket kell lelökni a sínről és mehet a vonat (semmi pálya pucolás, jegesedési gondok stb). "
Jelenlegi tapasztalatom szerint ha folyamatosan járt a pálya (minden évszakban), akkor nincs gond a kontakttal. De ez a Feldbahn témában nyilván más, mint a nagy ló 4 tengelyes 4 papucsos gépeknél. Én terveztem a személykocsikat a mozdonnyal elektromosan is összekötni (oldhatóan a kupplung két oldalán), de mint írtam - az üzemeltetési tapasztalatok ezt nem teszik szükségessé - egyelőre. Meg hát van PowerPack is, meg minden :-)
"Ezen kívűl minden kisvasút érdekel, ami nem mostani új építésű jármű, hanem 1970-80 előtti... "
Hááát egy Mk48 szép is lenne (egy időben még a saját készítéssel is kacérkodtam), de ha a 760-hoz egzakt, akkor a gép 1:17-es lenne - így viszont az LGB-s keskeny nyomközű dolgokat nem igen lehet utána kötni.
"Elolvastam a német oldalt - a kínaiak az LGB krach után jöttek a képbe a Märklin kötelekében Magyarország mellett - nem ők okozták a válságot! Az LGB azelőtt jelentett csődöt." - Számomra ez mindíg isegyértelmű volt (különben nyilván nem is lett volna eladó a cég), nem is állítottam az ellenkezőjét ! Mindössze annyit mondtam, hogy szerintam az ősLGB, a Nürnbergi jobb minőség volt (ez nem feltétlen a Marklin hibája, hanem a fogyasztói társadolom nevű szemlélelté). Akkor biztos láttad, hogy a Piko is az érdeklődő vevők között volt :) .
"Hogyne - de szerinted az európai kisvasút terén egy modellvasút gyártónak mennyi megújulási lehetősége van??? Szerintem nulla."
Iszonyatosan sok kisvasút volt Európában ! Tehát szerintem nagyon sok lehetőség van még ebben a körben !!! Nyilván az RhB egy lézető kisvaút, ezért is erre esett a választás, amiből nagy a szortiment. Csak a nyugati kisvasutakból is nagyon sok volt és sok-sok különböző kocsival, mozdonnyal. Ha pedig hozzáveszem a Kelet-Eutrópai kisvautakat, akkor meg aztán szinte megduplázódik a járműfajták száma. (No persze ekkor már nem csak az 1000mm-es jön szóba) Hidd el bőven van még miből halászni, no és ez sok-sok gőzöst jelenthetne !!!
":-) Nekem nem rossz a szemem szerencsére még - én 2 méterről egy H0 modell kidolgozottságát is meg tudom nagyjából ítélni, nem hogy ezeket a lovakét :-) De a fotók sajnos pimasz dolgok - pláne a házilag készített vagy átalakított modelleknél. Amit a szem nem lát, az optika igen :-)"
A nikkelezett szemmértékeddel és labdába sem rúghatok, de azt hiszem ez hozzáállás kérdése is. Van aki minden mérteben elvárja a dioráma minőséget, van aki nem. Engem szerencsére ez a kérdés nem izgat ennyire mélyen . Van akit a torzítások zavarnak a legjobban, van aki ezt észre sem veszi. Ilyenek vagyunk mi emberek, mindenkienk meg van a maga keresztje és cipeli,cipeli nem tudja letenni.
"most ár értem Te miben utazol - nyilván a bányavasúti, iparvasúti (Feldbahn) téma kimeríthetetlen, mert ott minden elmegy - nem számít igazából semmi,
A lehetőségeknek csak a fantázia szab határt."
Az biztos, hogy nagyon sok minden belefér a feldbahn témában, de a legtöbb dolog nem légből kapott, hanem egy valódi alapján készült. Az viszont tény, hogy ezeknél a vasutaknál azt használták javításra, építésre ami éppen volt, ezért is van mindenféle furcsa szerzet ... Nem tudom pontosan melyik kocsi leakasztásokra gondolsz, de a feldbahnnál sokszor 3-4 láncszem van ráakasztva egy kis csapra (ezzel tolatni nem nagyon lehet !), ehhez a leginkább egy csipesz tesz jó szolgálatot . Az angoloknál különösen nagy divat az RC (mozdonyban, kocsiban lévő akkukkal), ennek is vannak komoly előnyei, csak nagy rögöket kell lelökni a sínről és mehet a vonat (semmi pálya pucolás, jegesedési gondok stb).
Egyébként nem csak a feldbahn érdekel, de az nagyon tetszik. Ezen kívűl minden kisvasút érdekel, ami nem mostani új építésű jármű, hanem 1970-80 előtti...
"Én ennél kötöttebb vagyok jóval, de azért váGtam bele a G-be, hogy tanuljak kompromisszumot kötni :-)"
Ha a gyárak termékeit veszed, akkor szükséged is lesz a kompromisszumokra, jó edződést hozzá :) Ha pedig egzatktra vágysz, akkor vannak itthon is nagyon profi járműveket előállító kollégák, de ehhez minden bizonnyal mélyebben a zsebbe kell nyúlni.
Elolvastam a német oldalt - a kínaiak az LGB krach után jöttek a képbe a Märklin kötelekében Magyarország mellett - nem ők okozták a válságot! Az LGB azelőtt jelentett csődöt.
Megnéztem az R7-es ívemet is... Szó sincs talpfarács összekötésről a papucs kapcsán. Azok csak úgy rá lettek nyomva. Engem zavar, mert ha nincs funkciója, ne legyen ott.
Így bukott el az LGB legalább egy, de inkább két környi R7-es rendelést tőlem. Inkább meghajlítom az íveket PIKO G1-es egyenesekből. Olcsóbb is, illesztést is spórolok, igaz melósabb, de hát na. Így kell egy ügyfelet elveszteni.
"Azért az LGB nem csak a svájci RhB-t gyártotta, hanem sok német kisvasúti kocsija és mozdonya is van,"
Hogyne - de szerinted az európai kisvasút terén egy modellvasút gyártónak mennyi megújulási lehetősége van??? Szerintem nulla.
Ezért emeltem ki direkt a svájci reklámos cuccokat - mert ha a Migros nem fóliáz be három teherkocsit, vagy nem kell szénadomány a gőzösnek, amit szépen fel lehet ragasztani egy Ge4/4 II-esre, akkor szerinted az LGB mi a francot tudna jelenleg piacra dobni újként? Szinte semmit a Stanci-s startszetten kívül... Sajnos. Ezért mondom, hogy bambák.
"2-3m-es távolságból a nagyobb kidolgozottság már észre sem vehető."
:-) Nekem nem rossz a szemem szerencsére még - én 2 méterről egy H0 modell kidolgozottságát is meg tudom nagyjából ítélni, nem hogy ezeket a lovakét :-) De a fotók sajnos pimasz dolgok - pláne a házilag készített vagy átalakított modelleknél. Amit a szem nem lát, az optika igen :-)
"Egy Piko gép nyomtávbővítése nem hisezm, hogy ugyenzt jelenti. Vagy az álatalad csatolt képen lévő mozdony minden méretében 1:22,5 lett az átalakítás után ? "
Nem. Én egy-két méretet levettem erről a mozdonyról és ahogy írtam korábban, nekem ez 1:24-esként jött ki, A 24 a 22,5-től már szemmel nem észrevehető különbségekkel bír.
"Az, hogy mi való kintre az kivtel kérdése, nem a méreté. "
Ez így van, de II-esben én csak csúcs precíz modellekkel találkoztam eddig, kertiekkel nem. Azokat meg nem viszik ki a szabad ég alá.
Ami a belinkelt oldalakat illeti:
most ár értem Te miben utazol - nyilván a bányavasúti, iparvasúti (Feldbahn) téma kimeríthetetlen, mert ott minden elmegy - nem számít igazából semmi,
A lehetőségeknek csak a fantázia szab határt.
A belinkelt nyelven én nem vagyok kompatibilis, de a képek alapján jött hasznos technikai infó. Külön tetszett az állomási életéről készült felgyorsított videó. Csak a vagon leakasztásokat nem értettem, hogy hogyan történtek. :-)
Én ennél kötöttebb vagyok jóval, de azért váGtam bele a G-be, hogy tanuljak kompromisszumot kötni :-)
Jó, ogy betetted a linket - meggugliztam emberi nyelven - na bitte:
"Die Lehmann-Groß-Bahn (oder auch Lehmann-Garten-Bahn genannt) (LGB) ist eine wetterfeste Gartenmodellbahn in der Nenngröße IIm (später vom Hersteller auch als G bezeichnet) mit einer Spurweite von 45 mm, im Maßstab 1:22,5 (tatsächlich je nach konkretem Vorbild 1:16 bis 1:29)."
Bizony-bizony az LGB önálló volt mák kb 1965-68 óta. Ezért is írom mindig, hogy én ha lehet a régi Nürnbergi gyártmányokat választom(mégha használt, akkor is !
Itt van néhány érdekes infó az LGB életétről, a pénzügyi gondokról, megvásárlásról stb:
Az LGB élettörténetét nem ismerem pontosan. Vannak nálam sokkal jobban ismerők, de nem biztos, hogy olvassák a fórumot, de ha olvassák akkor is csak mosolyognak...ami érthető.
Amikor kezdtem 2010-ben, akkor még érdekes volt (nekem), sok hasznos infó jött innnen. Most is csak azért ragadtam billenytűt mert, nem szeretném ha a most kezdők csak egyféle sztem nem teljesen korrekt véleményt olvsanának és ebből arra következtetnének, hogy ez a valóság.
Tehát az LGB-nél nem tudom pontosan mi okozta a tulajdonosváltást, de szinte biztos, hogy pénzügyi oka volt. A Kínai gyártás nagyon nem jött be, sem minőségileg, sem a Kínaiak hozzáállása miatt sem ( a kinai gyár 2 műszakban az LGB-nek, 3. műszakban saját zsebre gyártott, de ez hamar kiderült. Ekkor az LGB villámgyorsan elhozott onnan mindent, de a Kínaiaknak sikerült valamit megmenetniük, amiből még most is csinálják azt a pár Newqida terméket). Ez a történet biztos nagyon sokba került az LGB-nek.
Remélhetőleg (akár ebből is okulva) a Piko sokkal jobban bebiztosította magát szerződésileg és pénzügyileg a Kinai gyártás fent említet veszélyei tekintetében.
Szóval az LGB-ben az én tudomásom szerint nem voltak komoly minősági problémák amíg Nürnbertben készültek a cuccok. E mellett abban az időben gyakorlatilag egyedurakodó volt a kontinensen, így nem volt igazi verseny kényszer ebben a G méretben, így a saját elképzelésük szerint tudtak menni előre (nem kellett a partnert figyelni) . De azért valljuk be ez a méret szűkebb kört érint mint mondjuk a H0, így jóval kisebb a piac (pláne korábban amikor mi, a keleti blokk tagjai azt sem tudtuk mi az az LGB). Az említett pénzügyi krach nagyon átrendezte a dolgokat és a megszűnés helyett a Marklin megvette. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy minden termék teljes gyártási/szervizelési dokumentációja és a hozzá kapcsolódó magas színtű humán tudás teljeskörűen átkerült a Marklinhez. Ilyen oka is lehet, annak hogy a Marklin nem képes minden régi terméket csak úgy pikk-pakk újra legyártani. Nem látunk a kulisszák mögé.
Azért az LGB nem csak a svájci RhB-t gyártotta, hanem sok német kisvaúti kocsija és mozdonya is van, ami biztosan szempont is volt mivel német cég és a legnagyobb felvevő piaca a német modellezői kör. Nekem speciel RhB modellem talán nincs is, nekem a legtöbb túl modernk korszak. Szóval messze nam csak a svájci modellekből él.
Persze mindíg lehetne javítani a kidolgozottságon, de én speciel pont azt szeretem az LGB-ben, hogy nem kényes a sok kiálló alkatrésztől, az emiatti elnagyoltságát én már megszoktam. Ismét elmondanám, hogy akik a kertben vonatoznak ritkán nézegetik az asztalon vagy a vitriben a járműveket, egyszerűen feldobják a pályára és go. 2-3m-es távolságból a nagyobb kidolgozottság már észre sem vehető. Azt értem amikor te közeli fotókat csinálsz akkor ez bizony keményen látszik, de játszás közben nem vagy alig.
Akinek ez nagyon fontos valószínűleg a Marklint válsztja
Lehetetlen kitalálni, hogyha az LGB önálló cég maradt volna akkor merre mozdulna el (látva a konkurencia fejlesztéseit), de így a Markilin kebelén belül a hangsúlyossága elég kis százalék lehet, én olyan mostoha gyereknek látom. Így bizonyosan nehezebb az előrelépés, fejlesztés stb.
A hosszú sínnél ez a toldás a kertben nem is érzékelhető a 2-3m-es játszási távolságból, mint írtam engem ez abszolút nem zavar. Ha te közeli fotózól akkor persze más a helyzet. Az LGB-nek gondolom ez a megoldás azért jött, mert ezt az alkatrészt amígy is gyártják, nem kellett egy új termék gyártására gépeket átállítani.
Nekem a kisvasút egy varázslatos világ, ahol sokkal több minden belefér, beleférhet és ez az életben is így van/volt a kisvasutaknál. Ha elkzeded nézegetni az angol bácsik vonatozásait biztos megérted mire gondok. Ehhez képest a nagyvasút nekem túl valóságos, ezért szerettem bele a kisvasútba, a kanyargós vadregényes pályába... és ehhez az LGB adja az alapot. Számomra a csúcsa a saját építés vagy átépítés (pl LGB alapokra) és ehhez nem feltétlen kell lézervágás, CNC maró, 3D nyomtató, hanem alapos kézimunka.
Az LGB mozdonyok jó részén sem öntött a kapaszkodó, hanem külön alkatrész, elég rugalmas műanyagból, ami sokat kibír. Ha pedig letörik, kíválóan lehet rézdrótból pótolni, nem feltétlen kell újat rendelni.
A II-es méretet csak azért hoztam fel, mert az LGB járművek sem kicsik és ha melléjük képzelem a normálnyomtávú nagytesójukat akkor az már tekintélyes méret lenne ... de ettől még nincs rá szükségem. Egy Piko gép nyomtávbővítése nem hisezm, hogy ugyenzt jelenti. Vagy az álatalad csatolt képen lévő mozdony minden méretében 1:22,5 lett az átalakítás után ?
Az, hogy mi való kintre az kivtel kérdése, nem a méreté. Attól, hogy valami 64mm-es nyomtáv, nagyvsúti , 1:225,5-ös méretarány, nem jelenti, hogy bentre való. Sőt ezeknek a méreteknek az igazi helye a kert szerintem.
Itt egy másvilágba csöppenhetünk, ami a normálnyomtávosokat lehet, hogy hidegen hagyja, de én nagyon szeretem:
"Hatalmas törés és váltás volt, hogy az LGB-t el kellett adni(gondolom valami anyagi oka lehetett), nem azoké maradt a cég akik alapították akik csak ezzel foglalkoztak.
Így már teljesen más, hogy egy nagy cégnek csak egy szegmense az LGB, de ennek is örülni, kell, hogy nem szűnt meg,"
Ezt nem tudtam, nekem ez új! Én azt hittem, az LGB mindig is a Marklin része volt mint a Trix márkanév........
Az ilyen felvásárlások soha nem tesznek jót sajnos egy minőségi márkának, lásd pl. H0-ban a Roco-t hová züllött mára.:(
"Ezért írtam feltételes módban, hogyha a Piko-nak van egy nagy gyára Kínában és miden G-s járművén Made in Germany van, akkor azt biztos elhiggyük, hogy az 100%-ban német vagy csak így jobban eladható ?"
Talán 3 éve lehetett egy Piko sajtó tájékoztató, ahol Wilfer úr azt nyilatkozta hogy a kínai gyáruk a H0 Expert és a TT, N méreteket gyártja, a G méretet a nagy terjedelem és súly miatt nem gazdaságos Kínából szállítani ezért az Sonneberg-ben készül.
Ez még logikusnak is tűnik, így talán hihető is......
Amúgy a G-s újdonságok gyártásáról készült gyári videókon is egyértelműen a német gyár látható.
"Bizony-bizony a Pola komoly összetartozásban volt anno az LGB-vel, mint a feliratok is mutatják a régi épületeken ! Azt sem tudom, hogy akkor is a Faller-hez tartozott-e, mint most ?"
Nem, sajnos a Pola is tönkre ment és a Faller néhány éve felvásárolta.:(
A hosszú síneknél a PIKO erre a célra egy alig feltűnő fémlemezt alkalmaz (ami szerintem intelligensebb, olcsóbb). De hogy ezért lenne ott, erre eddig nem is gondoltam.
Szerintem az ilyenek miatt jutott az LGB oda, ahol most van. Ma (ill. már egy ideje) minden rációt meg kell ragadni a produktivitás meg a költségek tekintetében, aki elbambul lemarad - de kegyetlenül. Kíváncsi lennék mért következett be ez a krach, pláne úgy, hogy az amcsi paletta is elég nagy volt. Nekem valahonnan sorozatos minőségi problémák rémlenek, de lehet keverem valamivel.
A svájci keskeny nyomközből azért elég korlátozottan lehet megélni, bár új reklámmozdony mindig lesz, új reklámos teherkocsi mindig lesz, de... ez az 1970-es vastagságú katalógushoz fog vezetni szép lassan.
De itt jön be amivel - pontatlan fogalmazásból - Dampf kolléga ezt a diskurzust elindította: a PIKO belelőtt a közepébe a normál nyomtáv felkínálásával, ezzel olyan új beszállókat szerezve (mint pl. én), akinek ha tetszik is a Ge4/4 II-es, csak ezért nem kezd el kerti vonatozni. Viszont így, hogy a gyerekkori kedvenceim megvehetők elérhető áron nagyban, így már csak-csak, még ha kertem nincs is.
Az LGB (vagy Märklin) sajnos ilyen szempontból impotens. Megvannak a szerszámok, megvan minden - még sincs Ep. IV-es kék-bézs BR140-es a hozzá illő kocsikkal - ráadásul úgy, hogy a PIKO kidobta a BR103-ast, folyamatosan gyártja a kék-bézs BR218-ast... és az év végére elkészül a kék-bézs és bordó-bézs IC-kocsi a 103-ashoz.
Ha én lennék az LGB, már 1000-rel konstruálnám a BR111-est ezekhez - nem LGB mentalitással, hanem a PIKO-hoz kicsit igazodva.
De hát nem. Az LGB ennél egyszerűbb dolgokat sem tesz, hogy pénzt keressen... Sajnos ez van.
De hiába - ma ha egy cég nem tud folyamatosan megújulni, akkor előbb-utóbb vége lesz.
Ami a felrakható tartozékokat illeti: ha én lennék a gyártó, ezeket a nagy dögöket jobban kidolgoznám. A PIKO-t is meg lehet bátran fogni attól mert a kapaszkodó nem ráöntött. Viszont ha szépen ki van dolgozva és netán felborul, ütközik, letörik - akkor a kedves modellező rendeli majd, mint a kis angyal a pótalkatrészeket - amiért a legtöbb nyereséget lehet bezsebelni. Néhány fröccsöntött kis szar horror árért :-) Ha én gyártó lennék, biztos ezt csinálnám :-)
A II-es méret szép móka - de annyival nem nagyobb, mint mondjuk a PIKO gépek. Csatolok is két képet PIKO-ból átalakított II-esre.
De nekem a II-essel az a bajom, mint az I-essel. Szép-szép, csak nem a kertbe való.
A II-eshez meg igen nagy ház és pénztárca kell, hogy valami látványos is legyen - ehhez is egy hasznos link, ha valaki még nem ismerné:
Hát az R1-et tényleg elfelejthették volna már réges-régen... Még a Stanci-nak sem áll jól. Nem beszélve a kocsik alatti körbe-körbe elforgó futóművekről, amik az R1 után a kocsi kis tömege miatt nem állnak vissza egyenesbe (mert ugye visszaterelő elem vagy rugó az minek is), így keresztbe futnak tovább. Tök jó...
A kupplung meg - nyilván a kisvasúti járművek középütközője miatt azoknál alig látszik - a normálnál meg a szélén elhelyezkedő ütközők miatt jobban feltűnik. Én nem feszülök a kupplungon, valószínűsítem azért ilyen kialakítású, hogy ívben is jó eséllyel összeakadjon na meg a kengyele révén ütközésnél csillapítson.
A hosszú síneknél azt hiszem az indokolatlannak látszó sínpapucsok a talpfarácsot fogják össze, mert az nem készül olyan hosszban. Engem ez nem zavar, lent van, messze van, beoxidálódik, ha ágyazat van nem is látszik. Nekem az ilyen apróságok a kertben nem fontosak.
Felbuzdulva a mostani újdonság katalógusban kíváncsiságból megnéztem 1 mozdonyt:
20481 31353 31354 Saxon State Railroad Class VI K Steam Locomotive
The locomotive has traction tires and is driven by two powerful ball bearing Bühler motors.
Hogy aztán a Bühler gyártat-e Németországon kívül azt nem tudom, de hogy a motorjai tartósak, a régiek tuti, az biztos.
"Bízzunk benne, hogy így van. Sajnos a német cégeknél egyre inkább bevett gyakorlat, hogy megveszik az olcsóbbat (ukrán, orosz, kínai, török, stb...), jó esetben átfuttatják a minőségbiztosítási rendszerükön, felülstemplizik és bizonyos szorzó ellenében máris "Made in Germany" lesz belőle. A cégünknél volt már ilyen botrány."
Ezért írtam feltételes módban, hogyha a Piko-nak van egy nagy gyára Kínában és miden G-s járművén Made in Germany van, akkor azt biztos elhiggyük, hogy az 100%-ban német vagy csak így jobban eladható ? Ki tudja, mint te is írod minden lehetséges bármelyik cégnél.
Bizony-bizony a Pola komoly összetartozásban volt anno az LGB-vel, mint a feliratok is mutatják a régi épületeken ! Azt sem tudom, hogy akkor is a Faller-hez tartozott-e, mint most ?
Egyébként én örömmel vettem Piko épületet, mert tetszett és olcsóbb is volt. Aztán számomra az olcsóbb ár oka megmutatkozott a 2 épület összeállításakor. Ezt őszintén sajnáltam, mert vannak kimondottam szép épületei a Pikonak, de egyenlőre nem kérek belőlük.
Igen én azért írtam, hogy az LGB valóban kicsit elnagyolt, robosztus, mert azt hiszem valaki a Piko-t hozta fel, hogy kidolgozottabb. Erre mondom, hogy a kertben egy ilyen méretes és súlyos járműnél ez már nem biztos, hogy előny. A vitrinben előny, de valljuk be ezeknek nem a vitrin a kigondolt helyük, ahhoz túl nagyok. Az LGB bátran kézbe vehető, az sem nagy gáz, ha kiborul. Lesz rajta pár karc, de nem törnek le finom, apró alkatrészek. Erre van kitalálva és mondhatni optimalizálva .
Igen, engem is a mérete fogott meg ezeknél a járműveknél, különösen ha a keskeny nyomközre gondolok(ami engem érint), hogy ilyen nagy pedig, ez kisvasút, ennek a nagyvasúti párja a II méret lenne a 64mm-es nyomtávval. Azért az már pláne méret a javából.
Mint írtam az LGB messze nem a fénykorát éli most. Ha csak a 2006-os katalógusban lévő cuccokat újra gyártanák, beletelne 5-10 évebe mire körbe érne és miden újra le lenne gyártva. Azért ez igen komoly járműállomány, az én véleményem szerint nem is lenne nagy szükség újdonságokra, de a verseny ezt diktálja gondolom.
Hatalmas törés és váltás volt, hogy az LGB-t el kellett adni(gondolom valami anyagi oka lehetett), nem azoké maradt a cég akik alapították akik csak ezzel foglalkoztak.
Így már teljesen más, hogy egy nagy cégnek csak egy szegmense az LGB, de ennek is örülni, kell, hogy nem szűnt meg, mint az USA-ban az AristoCraft.
Ezért én úgy gondolom, hogy a mostani állapot és irány az már nem a klasszikus LGB cég, hanem a Marklin stratégiája.
Örülök, ha tudtam hasznos infókkal szolgálni és annak is, hogy egy kicsit felbolydult a topik :-)
Sínek: azt, hogy az "R" számozás rendszert mért nem vette át a PIKO, azt nem tudom - logikus lett volna, na de az, hogy eddig egyikük sem fejlesztett ki egy emberi léptékű angol váltót (LGB R5 vagy PIKO R7 váltóból) számomra rejtély. Igény biztosan lenne rá pedig.
A másik rejtély, hogy az LGB R7-es ívnek mért kell a sínszálak közepére is papucsokat nyomni (a két talpfarács találkozásánál), mikor ott nincs is sínillesztés.... Nyilván gyártástechnikailag van így , na de hát kérem, gagyi.
"LGB (szerencsére) szigorúan tartja magát a Bühler motor használatához. Ez azért egy komoly minőség. A Piko-ban nem tudom milyen van. "
Bízzunk benne, hogy így van. Sajnos a német cégeknél egyre inkább bevett gyakorlat, hogy megveszik az olcsóbbat (ukrán, orosz, kínai, török, stb...), jó esetben átfuttatják a minőségbiztosítási rendszerükön, felülstemplizik és bizonyos szorzó ellenében máris "Made in Germany" lesz belőle. A cégünknél volt már ilyen botrány.
"Igen az LGB sok tekintetben elnagyolt, robosztus. Ez modellezői szemmel nem olyan szimpi, de használati szempontból igen praktikus. "
Ezért írtam Akivon topiktársnak, hogy a Szilije gyönyörű, csak nem a kertbe való :-) Beszorul a váltóhoz egy kavics, az a mozdony felborul, ő ott a helyszínen előbb infarktust majd az eredményt látva agyvérzést kap :-) A kertben bizony más szempontok dominálnak, nekem az egyik személykocsim elsodort egy sünit, rommá karistolta az oldalát. Egy teherkocsi meg a váltón kisiklott, azonnal letört róla a sarokhágcsó, meg a kötélhorog is...
"Egyébként a régi(1980-as évekbeli) Pola épületek alján Pola-LGB szerepel, ezért írtam így. "
A szentségit, jogos! :-) Megnéztem a kápolnám tetejét és abban is ez van, meg a Western Germany 1988 :-)
Az nyilván nem árt, ha egy épületnek tömege van. Ha a Piko-k tényleg ennyire kisebbek, célszerű messzebbre vagy teljesen külön tenni őket egy kupacba. A "bádogozással" nekem is volt bajom, azt majd sörös dobozból, vagy valamiből pótolom, de én is kinyomtam ragasztóval a francba.
De akárhogy is, ezeknek a nagy mérteknek varázsuk van. Bár ezek nagyra nőt villanyvasutak, mégis sokkal másabbak, mint a H0 villanyvasút.
Nagyon tanulságos volt az LGB 2006-os évi katalógusának a linkje. Igaz sok színes felesleges kacat is volt benne, de egy csomó minden eltűnt a palettáról? Miért?
Szerintem az LGB eltaktikázta kicsit ezt a G-s piacot. Vagy azért nincs annyi újdonság és termék, mert nincs gyártás kapacitás?
Én mindent elhiszek, de pl. az alábbi linken lévő kocsi típusból sajnos van 6db-om, most is szállítható a gyár által és tavalyi újdonság volt, de azt nem hinném hogy tévedésből írták rá az aljára hogy Kínában készült!
Jelenleg el vannak dobozolva a garázs mélyén, mivel a bosszúságok miatt jó ideje nem is használtam őket, de ha lesz rá egy kis időm tényleg lefotózom az aljukon a kínai feliratot.
Egyébként meg teljesen mindegy lenne számomra hogy hol gyártotta az LGB, ha használható normális minőség lenne!:(
Így már azért sokkal árnyaltabban és másképp hangzik, mint a korábbi posztod amin kiakadtam.
Szerintem nincs is értelme "politikus módon" nyilatkozni, azaz amikor a másik hibáit emeljük ki. Persze szólni kell arról is, de a jót is el kell mondani.
Hidd el, hogy az LGB nem gyárt már Kínában ! Volt egy időszak, de elég rövid volt. Összerúgták a port és elhoztak mindent Kínából LGB-ék. Persze a Kínaiak lenyúltak egy csomó mindent, amit most Newqida/Train néven lehet kapni (nem túl bő választékban) viszont nagyon olcsón. Az, hogy valahol még van a Kínában gyártott cuccokból LGB készlet az simán lehetséges . Hogy a tavalyi LGB újdonság Kínában készült ? Ez nekem rejtély !
Valóban az LGB kuplung nem egy szép, de dupla horoggal biztoságosan rögzít. Bármelyik gyártó kitalálhatna erre valami jobb megoldást, de senki nem veszi rá a fáradtságot és az időt, no meg a pénzt. Mert itt nem kellene az LGB alapköveihez ragaszkodni, mert ezek mind cserélhetők (kivéve a legelső sárga dobozos LGB kocsikat).
A tolatás akármilyen kuplunggal problémásabb, könnyűek is a kocsik ehhez. Érdemes lenne megpróbálni a fém kereket, ami tényleg fém az egész és ad jó plusz súlyt a kocsinak. A Gyári LGB fémkerekeknek is csak kb a nyomkarimája fém, így ez alig növelei a tömeget. A Bachmann/Liliput fémkerekek szebbek, súlyra jobbak, tömör fémek, de nem a legsikeresebb a profiljuk. Nem tudom a Pikonak milyen a fémkereke, de vannak egyéb gyártók akik csinálnak igen jó fém kereket, van amelyik még csapágyazott is.
A 4t kocsik forgóváza igen nagy holtjátékkal/"nyaklással" rendelkezik, ezért maga a kocsiszekrény is eléggé be tud billenni, elviszi a súlypontot, ami sokszor elég a sikláshoz főleg tolatáskor. Olyat is tapsztaltunk már ( az LGB koppintású Kínai Newqida-nál), hogy a forgóvázban lévő furatot picit feljebb kellett fúrni, mert nem volt elég laza és egy picit szorult ezért a váltón tolva szinte mindíg kilépett a viszonylag hosszú 4T személykocsi.
Az amerikai típusú kapcsolók sokkal szebbek, de azokkal is ugyanúgy ki tudnak lépni a kocsik tolva.
A kezdő kertivasutasnak egyértelműen azt kell eldöntenie, hogy kisvasút vagy normál. Ha ez eldőlt akkor a gyártó is eldőlt gyakorlatilag.
Aki LGB-t szeretne venni, annak én mindíg az Ebay-t ajánlom, nem a boltot. Egyrészt az új ár nekem horror, másrészt hajrá Nürnbergi ősLGB !
Amit elfelejtettem írni, és az előző beszúrt képen is látszik, az LGB váltó állítómű: zseniális! ( hogy ne csak szidjam az LGB-t:) )
Egyszerű mint a faék, és tökéletesen működik! A mozgó részen átfolyik a víz, míg a Piko "túl jót" akart csinálni és hülyére szigetelte gumi tömítésekkel az állítóművét. Viszont a víz az olyan, hogy ahova be akar menni oda előbb-utóbb be is jut.:(
Ennek következtében a Piko állítóművek egy idő után belül összerohadnak és ki lehet kidobni.
Aki Piko vágányzatot használ, annak is feltétlen az LGB állítóművét ajánlom, teljesen csereszabatos, kisebb is nem annyira bumfordi, árban ugyan ott van és úgy néz ki hosszú távon is működik!:)
Még annyit akartam hozzátenni, hogy a kitérőkhöz mindenképpen vedd meg a mikrokapcsolót ha elektromos üzemet akarsz, mert a szív nem polarizált. Azt neked kell bekötnöd. A szívnél kell szigetelt papucs is, ami nincs külön a Gauge 1-hoz, hanem ugyan azt adják mint a PECO G sínhez. Csak sok esetben máshol kell keresni a webshop-okban. A csúcssíneknél van egy kis betét, ami a 1-es modellek nyomkarimájához van szabva, azt ki lehet venni és akkor a nagyobb nyomkarimájú gépek sem futnak fel. A kitérő ívsugara olyan 3m körül van, azt hiszem ezek 6-os számú kitérőnek felelnek meg. Sok választék nincs, mert van 1 fatja kitérő és flexi sín, illetve a kiegészítők.
Nekem PECO Gauge 1 van kint a kertben 5 eve. 6 kitero es flexi sinbol van az egesz palya. Semmi baja. Bizonyos G méretarányú gépeknek a nyomkarimája a kitérőkben a síncsavar imitaciohoz hozzaer, igy azokat letortem. (Tenyleg csak az az 1 mm ami a sincsavar fejet imitalja).
Egyébként ennyi. Tisztítani kell hosszú állás után.
Nos, azt hiszem kicsit félreértettük egymást.......
Én csupán arra próbáltam rávilágítani egy kis hazánkban most kezdő kerti vasutasnak, hogy nálunk a Piko sokkal elérhetőbb, olcsóbb is kezdőknek és emellett állítom jó minőség is, nekem csak pozitív tapasztalatom volt vele.
Nyilván, ha valaki ragaszkodik a keskeny nyomközhöz akkor egyértelműen LGB ezt meg kellett volna említeni, de mivel én csak normál nyomközben utazom ez eszembe sem jutott, ez lehet hogy hiba volt!:(
Nem kívántam fikázni az LGB-t, mindkét gyártónak a pozitívumok mellett vannak gyenge pontjai is!
Nekem a G normál nyomközben vasutazva az LGB-nél sokkal több a negatív tapasztalatom mint a Piko-nál, aminek egyáltalán nem örülök......:(
Aki pl. LGB svájci keskeny nyomközben utazik, biztos csak pozitív tapasztalata van mert ott gyönyörű minőségi dolgaik vannak!
Az, hogy az LGB nagy múltú gyártó, ez az üzemeltetési tapasztalatokban nyilván rengeteg előnyt jelent, de ennek vannak hátrányai is! Az elmúlt 30-40 évben nagyot változott a technika, változtak az igények is.....
A Piko amikor belépett a G üzletágba, kénytelen volt alkalmazkodni - ha el akart adni - a német piacon elterjedt és egyeduralkodó LGB szabványhoz. Mivel a kertivasutak jelentős részében megtalálható az LGB R1-es 600mm-es ívsugár, így kénytelen volt mindent ennek alárendelni. Pedig szerintem még egy Stanci is hülyén néz ki R1-en......:(
Ebből adódnak az említett "amorf" méretek is, mert minden járművet kénytelen belekényszeríteni az R1 ívbe!
Egy 70-80cm hosszúságú jármű ha idiótán is néz ki, még különböző trükkökkel el tud fordulni R1-en, de pl. egy 1m feletti hosszúságú jármű már fizikai képtelenség hogy itt elforduljon, feltéve hogy nem gumiból van.....:)
Nekem a játék élmény a lényeg, pl. egy Piko Ludmilla - ha már szóba került - a kertben futva egy hosszú teher szerelvénnyel, nekem tökéletesen hozza a fílinget és számomra ez a fontos nem az hogy hány mm-esnek kéne lennie.:)
A másik LGB "örökség" az a kuplung amire ki vagyok akadva.....:(
Szerintem baromi ronda, és tolató műveleteknél használhatatlan is, 30 éve lehet hogy elment, de ma már egy gyártó sem kezdene ilyet tervezni. Engem a H0 normál kalap kuplungra emlékeztet, amit már H0-ban is ezer éve likvidáltam, ott csak kurz kuplungokat használok. Sajnos a G mérethez még nem találtam normális minőségű elfogadható áru kuplungot......:(
LGB kínai gyártás: azt nem tudom honnét van az információtok hogy 10 éve nem gyártanak kínában, amikor pl. a tavaly vásárolt tavalyi újdonság LGB önürítős kocsik is kínában készültek, ha valaki nem hiszi szívesen lefotózom!:)
Olyan is, a hatrészes szerelvény a pálya legkülönbözőbb pontjain adhok módon képes siklani, mindezt több mint 200 ezer Ft-ért!:(
Annak örülök legalább, hogy ilyen vitát sikerült elindítanom hozzászólásommal, mert az utóbbi időben teljesen halott kerti vasutas topik legalább kicsit felélinkült!:):):)
Én keskeny nyomközzel foglakozom (Európa, USA), emiatt itthon és a környéken szinte csak az LGB jöhet szóba járművek tekinetében.
Nálam is szakadnak ki a talpfa rácsokból a sínek mindkét német gyártónál, ha rendesen le van csavarozva a betonra és hőtágulás megteszi hatását, sajna. A piko sín gyakorlatilag ua mint az LGB, ugyanazokkal a hibákkal és előnyökkel (egy új belépő akár javíthatott volna is a hibákon, de nyilván így volt költséghatékony, hogy lekoppintsuk a már készet).
A sínárak nagyon változóak, mondhatunk rá példát mindkettő javára. Pl: PIKO R5(ami az LGB R3-nak felel meg !!!): 23569Ft hajtómű nélkül (!) LGB R3 kézi állítóművel 21460Ft, elektromos állítóművel 24670 FT (!!). Ebben a példában sztem egyérteműen az LGB ára a nyerő, mert egy elektromos hajtómű külön 10eFt.
Fordított példa is biztosan van. Sőt a Piko javára írandó, hogy van íves váltójuk. Az viszont sajnálatos, hogyha már az LGB sínrendszert gyártják ők is, akkor az R számozás miért nincs szinkronban (emiatt az átmérőt vagy sugarat kell néznünk, hogy ne csapódjunk be).
Nekem csak keskeny nyomtávú kocsijaim vannak, tolva sztem bármelyiknél előfordulhat siklás a váltókon, esetlges ellenívben. E térem nálam a Bachmann Big Haulers sorozat 4t kocsijai a legmakrancosabbak, illetve ezek fémkerekei nem egészen LGB profilúak. Esztergáltattam fém kereket, 0,5mm-rel nagyobb nyomkarimával. Ez megoldotta a problémát, lejjebb vitte a súlypontot és lényegesen megnövelte a tömeget. Egyébként simán van olyan, hogy egy váltón egy kocsi 10x nem siklik és 11.-re viszont igen. Nekem ez belefér. Piko G-vel nincsen tapasztalatom.
Az LGB (szerencsére) szigorúan tartja magát a Bühler motor használatához. Ez azért egy komoly minőség. A Piko-ban nem tudom milyen van.
Igen sajnos minden cég elmegy az olcsóbb felé, ez trend mindehol az iparban. Én ezért is (ha lehet) inkább a régi Nürnbergi LGB-t veszem, mégha használt is. Bizonyosan még sok német szekrényben lapul szinte vagy teljesen új, de régi gyártású LGB, ami időnként felkerül az Ebay-re. Nekem az a favorit, nem a Marklines. Én ezzel vetem össze árban és minőségben a többi gyártmányt. Ezek, mivel nem bolti árak, már ár-érték arányban igen jók sztem.
Az ebay komoly védelmet ad a vevőnek, ezért én ezt perferálom. Nézegettem korábban a Willhaben-t, sőt érdekődtem is, de választ sem kaptam. A németeknél is van a Quoka vagy az Ebay-Kleinanzeigen. DE azért tudni kell hogy ezeken az apróhirdető oldalakon első sorban belpiacra hirdetnek, keresni kell az olyan eladót aki ide is hajlandó szállítani. Még a rendes német ebay-en is hasonló a helyzet. Minden bizonnyal olyan nagy a kereslet a használt LGB után Németországon belül, hogy nincsnek rászorulva a külföldi vevőkre. A britek még ilyenebbek.
Igen az LGB sok tekintetben elnagyolt, robosztus. Ez modellezői szemmel nem olyan szimpi, de használati szempontból igen praktikus. Sokkal nehehezebben törnek le apró bizgentyűk a használat során, mert azért ezeket a méretű járműveket meg kell masszívan fogni, hogy feltegyem a pályára, előfordulhat, hogy kiborul... Van nekem Bachmann Spectrum gőzösöm, na azon mindenféle kis apró bigyó rajta van, kiáll mindenhol. Elég körülményes kiemelni a dobozából és emellett 6-7kg, szinte minden fém rajta, de ennek sincs a vonatozás szempontjából sok jelentősége sztem .
Mindezzel arra akartam utalni, hogy sztem az LGB elsősorban játszásra van kitalálva, azaz arra, hogy bírja a starpát. Szebb lenne a részletesebb kidolgozással, de nem biztos, hogy előnyösebb.
Én is ragasztottam Piko és Pola épütete is . A Pola-ban gyárilag vannak belül az éleken átlapolások, melyekbe még egy műanyag csapot is bele kellett dugni és ragasztani. Azaz nem csak az élek ragasztása tartja össze az épületet, hanem ezek a belső éleken lévő merevítő pontok is. Az összeragasztott Piko épületemet ha megemeltem érezhetően nem volt olyan stabil (kicsit nyaklott) mint a Pola. A Piko épületet már odébb tette a szél, a Pola-t még nem. Minden bizonnyal ebben szerepe van a tömegének, ami a falvastagságából ered.
A kiálló apró részek érthető, hogy le tudnak törni. De ha ráesik valami, akkor nyilván a vastagabb anyagú és merevebben összeragasztott épületnek van több esélye. Nem hinném, hogy a Pola-nak túl sok fölösleges műanyaga van raktáron és ezért készíti vastagabbra . Ennek tuti oka van, ezt biztos, hogy méretezték és/vagy tesztelték.
Én pont a Pola épületen éreztem a nagyobb precízséget, minden passzolt és stimmelt, kellően szélesek a ragasztási felületek. A Piko tetőnél a kiálló tetőrészhez nincs semmi "bádogozás" ott egyzserűen belátni-kinyomtam sziloval. Ugyanez a Pola-nál zárt, nem kellett szilo.
Mint írtam a Piko Rosenbach éplületem arányaival ránézésre is problémák vannak. Emeletes épület, de az emeleti rész magassága túl kicsi. A nyílászárók, kúpcserép ereszcsatorna stb is. Egy Pola épület mellé téve nagyon kijön a különbség. Én úgy próbáltam ezen csalni, hogy csináltam alá egy lábazatot körbe, így legalább az össz magassága valamit javult. Ezen tapasztalatom miatt nem nagyon merek Piko épületet venni.
A piac terén nekem az a meglátásom, hogy mivel többen érdeklődnek normál nyomtáv iránt ezért a Piko-t választják. Ha mindkettőnek lenne bőséges szortimentje mindkét nyomtávból, akkor lehetne korrektül összehasonlítani. A mostani helyzteben lehet, hogy arányaiban Pikot vesznek többen, de sztem ennek az oka a normál nyomtáv. A keskeny nyomtáv egy szűkebb kört érdekel.
Ha a Piko is komolyan beszáll(na) a keskeny nyomközbe, akkor fel kellene kötnie a gatyát az LGB-nek. Nekünk viszont választék bővülést jelentene...
Végeredményként szerintem hasonló szinvonalat képvisel a 2 cég, igen eltérő járműállománnyal és reméljük évtizedek múlva is ha előveszünk egy gépet működképes lesz akár Piko akár LGB.
Egyébként a régi(1980-as évekbeli) Pola épületek alján Pola-LGB szerepel, ezért írtam így.
Nekem biztos az a szerencsém, hogy sosem mértem meg egy G-s járművemet sem és nem hasonlítottam össze az eredeti járművel.
Nekem elsősorban az számít, hogy tetszik-e amit látok, keskeny vagy normál és még talán a korszak. Lehet, hogy ez elborzasztó lehet egy "igazi" léptékhelyes modellező számára, nekem viszont egyszerűbbé teszi az életem.
Hozzá kell tennem, hogy nekem a kertivasút a kert része. Egy impozáns, interaktív terület a kertemben (nem terepasztal, nem dioráma minőség)ahol ígyse-úgyse lehet mértehelyes minden, de ez engem nem zavar. A kert él, változik, nő, összezsugorodik, nem egazkt.
Ha másnak ez pont fordítva van, azaz a léptékhelyes modellvasút kikerült a kertbe. No ez egy teljesen másik nézőpont, amit én teljesen el tudok fogadni, hiszem nem vagyunk egyformák és ez így van jól !
Hát ahogy írtam az lehet , hogy csak engem zavar ennyire!
A ludmillájukat (Piko) megnéztem élőben és majd el sírtam magam:
Pl: a Ludmilla hossza 1/29, magassága 1/26, forgóváz ill. tengelytávolsága1/33, szélessége 1/24! ( mintha valaki részegen játszott volna a photoshoppal...) :)
Sajnos nekem ez így egy torzó inkább....de szép nagy kétség kívűl!
"Amorf az összes modelljük az idióta méretarány miatt..."
Ez azért így nem igaz. A következő képeket a lipcsei vásáron fotóztam tavaly, a tulaj elmondása szerint ennek a mozdonynak az alapja a PIKO gép. A BR110/112/114-es család pl. 1:24-hez (hellyel-közel) egzakt. A forgóváz is, csak a kerékpárok nyomszélessége kisebb a G sínekhez mértek, de II-esre átalakíthatók. Az LGB normál nyomtáv ezt a lehetőséget meg sem adja, ami nem is csoda, hiszen azok eleve olyan 1:29-ben készülnek - így nem is lenne értelme.
A mozdonyok véleményem szerint magukban viszonylag egzaktak (kivéve talán a TEE-vonatot, taurus-t és BR103-ast) - igaz mindegyiknek más a méretaránya. A kocsiknál már azonban tapasztalható nem kicsi kurvaság.
A rövid kocsikat szerintem a PIKO "túllőtte", vagyis nagyon meg akart felelni az 1:22,5-nek. A hosszabb kocsiknál erre már értelem szerűen nem volt lehetőség, itt "alul lőtt" itt már 1:27, 1:29 is bőven szóba jön.
De hát erről szól a normál nyomtávú G-s móka - kompromisszum gyűjtemény. Ennyi.
Egy biztos: egzaktak csakis a svájci kisvasút 1000 mm nyomtávú modelljei lehetnek - arra lett ez az egész G kitalálva (ikonként egy szintén kompromisszum gyűjtemény kis mozdonnyal, ami 600 mm nyomtávú és az eredeti alig hasonlít a modellre :-) ).
De ha az LGB keletnémet kisvasúti palettáját megnézzük, azonnal bukik a mutatvány a DR 750 mm-es nyomtáva miatt.... :-)
Néhány tapasztalattal/észrevétellel csatlakoznék ehhez az LGB vs. PIKO témához :-)
Én európai normál nyomtávban foglalkozom G-s járművekkel (úgy kemény két éve) - ebből kifolyólag elsősorban PIKO gördülőállománnyal és vágányzattal rendelkezem.
A PIKO kocsikkal alapvetően nem volt problémám, a mozdonyok között pl az E94-es szerintem egy igen szerencsétlen konstrukció, de a többi 3 gépemmel különösebb bajom nem volt - szolgáltak kívül-belül, szárazon-esőben egyaránt. A vágányzat szintúgy jól debütált - igaz a váltók csúcssínjein köszörülni kellett kicsit (reléknek eleve LGB-t vettem, mert a PIKO-ról jót nem hallottam) és a talpfarács is igen-igen éles-hegyes megfogni - de ettől függetlenül semmivel sem tűnik kevésbé időtállónak, mint az LGB és azért csak olcsóbb picit na.
A járművek minősége konstans: keletnémet :-)
LGB járművem nemigen van - két "normál nyomtávúnak" behazudott ÖBB kocsi - hááát, túl sok jó tapasztalatom nekem sem volt velük. Eleve az idiotizmus, hogy csak az egyik oldalon van vonóhorog, hát volt leakadás, na meg a majd köre-körbe fordítható futóművek tolatásnál bizony sűrűn keresztbe álltak, ezért a kocsik siklottak.
Van egy Stanzi-s kezdőkészletem is - az analógban kis szigetüzemben megy a kertben körbe-körbe, a géppel nem volt idáig baj pedig lett gyepálva rendesen. Ő győri mozdony.
Így tehát arról nem tudok nyilatkozni, hogy hogyan működik egy jó pályán mondjuk az LGB Glacier-Express, szemezgetek az LGB BR110/140 villanymozdonnyal és hozzá a személykocsikkal ha az LGB kihozná végre kék/bézs Ep. IV-es festésben - de hát európai normál nyomtávú újdonságok tekintetében az LGB említésre sem méltó.
Amit egy honlapon találtam 2019-es újdonságként: egyetlen egy amcsi szett: két amerikai csili-vili gőzös exkluzív fadobozban grátisz aranyozott sínszeggel és egy amerikai zászlóval, szigorúan 250 db-ban limitálva mindez 8.999 Eur ajánlott fogyasztói árért. Köszönjük Emese...
Ami a minőséget illeti: vágányzatban szerintem nincs különbség - nálam a lakásban (ahol nincs jelentős hőmérséklet ingadozás!) ugyanúgy szakadnak ki a talpfarácsok a sínösszekötőknél mindkettő fajtánál. A PIKO is kibírja a talicskát és ki fogja a 30 évet is...
Ami a járműveket illeti - ha az általános trend érvényesült az LGB-nél is, akkor kár egy 10, 20 vagy akár 30 éve készült LGB mozdonyt egy ma készült LGB mozdonnyal összehasonlítani, mert a mai csak silányabb lehet. Ugyanazokból az óccó anyagokból készül, mint a PIKO, valószínűleg ugyanaz a kínai motor hajtja, mint a PIKO-t - így valószínűleg egy évvel sem fog többet kibírni, mint a PIKO.
Azt tudom, hogy a PIKO a mozdonyoknál folyamatosan fejleszt(get) - pl. csapágyazott kerekek / motorok beépítése, ami kezdetben nem így volt.
Viszont a nagy, akkoriban több mint 45 éves múltú LGB meg képes volt az E10-est kihozni úgy, hogy a forgóvázban csak a két belső kerékpár volt meghajtva. Aztán a nagy felhördülésre meghajtották mind a négyet... De akkor is - ma 550 Eur-ért, a mozdonyszekrényre öntött kapaszkodókkal, műanyag tetőáramszedőkkel (!!!), hááááát. A PIKO egy ilyen kaliberű mozdonyt olcsóbban kihozna fém áramszedőkkel és külön feltehető kapaszkodóvasakkal...
Így azt ugyan lehet mondani, hogy árban nagy különbség nincs köztük, de ár-érték arányban a PIKO javára szerintem van. A vicc mondjuk az, hogy a svájci kisvasúti villanymozdonyok modelljeinek faintos fém áramszedőjük, külön ablaktörlőjük, külön a szekrénytől elváló kapaszkodóvasaik vannak... A neten találtam egy Ge4/4II-est, újszerű állapotban hang nélkül 502 Eur-ért (a willhaben-t ajánlom az LGB-seknek, van itt minden):
Igaz az új, mindent tudó verzió már bőven 800 Eur felett van.
Ami az épületeket illeti - hát ebben egzaktabbul összehasonlítható tapasztalatim vannak, kemény 2 PIKO és 2 POLA (ami ugye nem LGB!) épületet raktam össze :-) :-)
A PIKO az valóban vékonyabb falú, az üveg felületek is fóliák és nem plexilapok - és igaz az is, hogy néhány házikót a PIKO az 1-es mérethez (1:32) is ajánlja, tehát a méretük valahol a G és az 1-es között van.
A POLA házak vastagabbak, robusztusabbak ez igaz, deeee. Feleslegesen. Nem ugrál rajtuk senki, nincs bent fűtés ami miatt kéne a vastag fal, a macskát meg a PIKO is kibírja. :-) Viszont ami az illesztéseket illeti látszik, hogy a POLA házak a régebbi technológia szülöttei, messze pontatlanabbak.
Egyik kedves barátomnál a kertben a madarak ugyanúgy tépik le mindkettőről a kiálló részeket, a nap is egyformán fakította eddig mind a kettőt - ergo: eddig nem látszik különbség köztük az ellenálló képességben. Nekem összerakni mindet ugyanolyan jó élmény volt :-)
De egy szó, mint száz: különböző mentalitású modelleket gyárt a két gyártó - vegyesen nem feltétlen üzemelnek kifogástalanul :-) Nekem az LGB-ket adoptálni kellett (nagyobb kerék beépítése, futómű elfordulás-gátlás beépítése, kupplung alátétezés, horog kiegészítés, stb...)
Ami a piac tarolását illeti: lehet valami abban, amit a Dampf topiktársunk mond. Bár én a statisztikát nem követem, csak érzésből mondom. Addig jó az LGB-nek, míg Wilfer bácsi nem nyer egy két hetes körutazást Svácjban :-) :-) :-)
Ha már így szóbakerült a márkák összehasonlítása: Peco sínanyagról mi a vélemény? Nagyon tetszik, sokkal élethűbb, mint a Piko, egy szál SL-800-at kitettem decemberben a kertbe, és hát, annyira nem tűnik strapabírónak. Cél egyébként USA normálnyomtávú rendszer kiépítése lesz.
A Sandakan volt az a cég akinél a Marklin gyártatott kínában (vagy Hong Kong?). A cég még mindig működik. Én úgy hallottam hogy valami por összerúgás Göppingen és a Kínaiak között. És talán 10 éve volt egy nagy EU pénzzel támogatott bővítés Győrben akkor hozták vissza Kínából a gyártást. Úgyhogy Marklin/LGB most már csak Győr és Németország.
Ugye azt írtam, hogy döntően a Piko normál, míg az LGB keskeny nyomközt gyárt. Azaz nincs kizárva a normál sem az LGB-nél és keskeny sem a Piko-nál. Én is tisztában vagyok vele, hogy az LGB-nek is vannak és voltak is normál nyomközű járművei.
Nekem jellemzően még Nürnbergi LGB-m van, nem a mostani Marklin. A véleményemet erre alapozom és döntően a saját és baráti köröm tapasztalataira. Mindenki elégedett az LGB-vel.
Az egyértelmű, hogy a Pikonak könnyebb és olcsóbb dolga volt, mert egy csomó tanulópénzt az LGB már megfizetett az évtizedek során, hogy mi a megfelelő a kertben és mi nem. Nyilván nem véletlen, hogy egy csomó minden szinte tök ugyanolyan, mint az LGB-nél(ez valahol jó is, mert csereszabatosak), de mondhatjuk, hogy a Pikonak volt egy minta amit le kellett koppintani(sín mérete-anyaga-csatlakozása, váltók kialakítása, váltóállítómű, áramszedő papucs, kapcsoló szerkezet stb). Ha ezt nem kell mind kitalálni, azzal nagyon sokat lehet spórolni cég szinten.
Nem nagyon foglalkozom a Piko-val, mert nekem a járműveik döntő része nem passzol (keskeny nyomköz érdekel) . Épület ügyben van saját tapasztalatom, ezért egyenlőre biztos nem is veszek Piko épületet, előzőleg írt 2 ok miatt.
Amikor a Piko kezdte a G-t, akkor nagyon sokat küzdött egy topiktárs a bordó dízel motorvonattal. Aztán volt akinek a taurusa egyszer csak megállt mint a szög. Van akinek a krokival voltak gondjai.
Ettől függetlenül én nem szidom a Pikot, nincs semmi ilyen célom ! Mint írtam kimondottan örültem mikor egy újabb Európai cég belépett a G-s piacra. Azt viszont kimondottan nem tartom jónak, ha valaki úgy állítja be az LGB-t, hogy az ócska. Különösen, ha egy kezdő kertivasutas érdeklődik. Ne haragudj, de ez félrevezetés.
Nekem nincs egyetlen Kínai gyártmányú LGB-m sem, csak német és 1-2 cseh. Mint írtam, már nem gyártanak LGB-t Kínában, egyszerűen nem vált be.
A Piko-nak viszont van gyára ott az tuti. Azt viszont nem tudjuk, hogy azok a járművek amik Kínában készülnek vagy csak bizonyos részük készül ott, akkor arra mit írnak (Made in Kína vagy Germany)? Lehet üzleti fogás is, ha az anyacég van országként megjelölve. Nem lenne egyedi eset a kereskedelemben, más gyártók is élnek ilyennel, de nem állítom, hogy a Piko-nál ez így van.
Mivel a Piko nem olyan rég szállt be a G-be, illik is, hogy növelje az eladásait, és azt hiszem a modellezők nagyobb részét a normál nyomtáv érdekli, ez pedig egyértelműen a Piko felé tereli a vevőket. Ügyesen kihasználták ezt a Piko döntéshozóik, nagy örömére a nagyvasút után érdeklődő kertivasutasoknak ! Nincs is ezzel semmi baj, mert az LGB viszont egy olyan másik rést tölt be, amit viszont más nem gyárt, de ez egy kisebb réteget érdekel szerintem.
Amikor az LGB még önálló volt, sokkal nagyobb volt a szortimentje, volt év, hogy igen vaskos katalógust adtak ki a teljes kínálatról. Tulajdonképpen örülni kell annak, hogy egyáltalán megmaradt az LGB, de azt tudjuk, hogy a Marklinnek azért van sok más is, és ez csak egy szegmens.
Hogy a sörözőkben mit használnak, annak sok minden oka lehet. Mivel a Piko új ebben a témában az is érthető, hogy sokan ki is akarják próbálni. Mint írtam majd az idő mutatja meg, hogy hosszútávon beválik-e vagy sem.
Magyarországon sajna az LGB-t árusítók száma igen szűk, ebben a Piko bőven vezet, így ha egy magyar kocsma vagy park akar ilyet akkor nagy eséllyel a Pikot választja, mert ebből nagyobb az itthon elérhető kínálat.
Nálam semmi gond az LGB kocsikkal, Piko-val nincs tapasztalatom, de az egyéb kínai vagy Kínában gyártott amerikai kocsik már makrancosabbak.
Az LGB-nél is lehet venni 200-300eFt között igen szép méretes gőzösöket, ez biztos !
Az LGB kezdőkészletben lévő Stanci vagy Schöma igen megbízható gépek, még ha kicsik is. Ez mindenképpen becsülendő, hogy a kezdőkészletbe is jó mozdonyokat tesznek. A Piko kezdőkészletben lévő Br80-as sajna nem mérhető össze a Stancival.
Nekem a minőség tekintetében az inkább a mérvadó, hogy a német Ebay tele van LGB-vel és 20-30 éves járművek is igen keményen tartják az árukat még licitben is. Mivel a német modellezők több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, azt gondolom, hogy nem véletlen a használt LGB-k nem olcsó ára.
De tényleg nem szeretnék negatívumokkal dobálódzni, én LGB-zek és elégedett vagyok. Ezért nem tudtam szó nélkül hagyni annak leminősítését.
Ugye azt írtam, hogy döntően a Piko normál, míg az LGB keskeny nyomközt gyárt. Azaz nincs kizárva a normál sem az LGB-nél és keskeny sem a Piko-nál. Én is tisztában vagyok vele, hogy az LGB-nek is vannak és voltak is normál nyomközű járművei.
Nekem jellemzően még Nürnbergi LGB-m van, nem a mostani Marklin. A véleményemet erre alapozom és döntően a saját és baráti köröm tapasztalataira. Mindenki elégedett az LGB-vel.
Az egyértelmű, hogy a Pikonak könnyebb és olcsóbb dolga volt, mert egy csomó tanulópénzt az LGB már megfizetett az évtizedek során, hogy mi a megfelelő a kertben és mi nem. Nyilván nem véletlen, hogy egy csomó minden szinte tök ugyanolyan, mint az LGB-nél(ez valahol jó is, mert csereszabatosak), de mondhatjuk, hogy a Pikonak volt egy minta amit le kellett koppintani(sín mérete-anyaga-csatlakozása, váltók kialakítása, váltóállítómű, áramszedő papucs, kapcsoló szerkezet stb). Ha ezt nem kell mind kitalálni, azzal nagyon sokat lehet spórolni cég szinten.
Nem nagyon foglalkozom a Piko-val, mert nekem a járműveik döntő része nem passzol (keskeny nyomköz érdekel) . Épület ügyben van saját tapasztalatom, ezért egyenlőre biztos nem is veszek Piko épületet, előzőleg írt 2 ok miatt.
Amikor a Piko kezdte a G-t, akkor nagyon sokat küzdött egy topiktárs a bordó dízel motorvonattal. Aztán volt akinek a taurusa egyszer csak megállt mint a szög. Van akinek a krokival voltak gondjai.
Ettől függetlenül én nem szidom a Pikot, nincs semmi ilyen célom ! Mint írtam kimondottan örültem mikor egy újabb Európai cég belépett a G-s piacra. Azt viszont kimondottan nem tartom jónak, ha valaki úgy állítja be az LGB-t, hogy az ócska. Különösen, ha egy kezdő kertivasutas érdeklődik. Ne haragudj, de ez félrevezetés.
Nekem nincs egyetlen Kínai gyártmányú LGB-m sem, csak német és 1-2 cseh. Mint írtam, már nem gyártanak LGB-t Kínában, egyszerűen nem vált be.
A Piko-nak viszont van gyára ott az tuti. Azt viszont nem tudjuk, hogy azok a járművek amik Kínában készülnek vagy csak bizonyos részük készül ott, akkor arra mit írnak (Made in Kína vagy Germany)? Lehet üzleti fogás is, ha az anyacég van országként megjelölve. Nem lenne egyedi eset a kereskedelemben, más gyártók is élnek ilyennel, de nem állítom, hogy a Piko-nál ez így van.
Mivel a Piko nem olyan rég szállt be a G-be, illik is, hogy növelje az eladásait, és azt hiszem a modellezők nagyobb részét a normál nyomtáv érdekli, ez pedig egyértelműen a Piko felé tereli a vevőket. Ügyesen kihasználták ezt a Piko döntéshozóik, nagy örömére a nagyvasút után érdeklődő kertivasutasoknak ! Nincs is ezzel semmi baj, mert az LGB viszont egy olyan másik rést tölt be, amit viszont más nem gyárt, de ez egy kisebb réteget érdekel szerintem.
Amikor az LGB még önálló volt, sokkal nagyobb volt a szortimentje, volt év, hogy igen vaskos katalógust adtak ki a teljes kínálatról. Tulajdonképpen örülni kell annak, hogy egyáltalán megmaradt az LGB, de azt tudjuk, hogy a Marklinnek azért van sok más is, és ez csak egy szegmens.
Hogy a sörözőkben mit használnak, annak sok minden oka lehet. Mivel a Piko új ebben a témában az is érthető, hogy sokan ki is akarják próbálni. Mint írtam majd az idő mutatja meg, hogy hosszútávon beválik-e vagy sem.
Magyarországon sajna az LGB-t árusítók száma igen szűk, ebben a Piko bőven vezet, így ha egy magyar kocsma vagy park akar ilyet akkor nagy eséllyel a Pikot választja, mert ebből nagyobb az itthon elérhető kínálat.
Nálam semmi gond az LGB kocsikkal, Piko-val nincs tapasztalatom, de az egyéb kínai vagy Kínában gyártott amerikai kocsik már makrancosabbak.
Az LGB-nél is lehet venni 200-300eFt között igen szép méretes gőzösöket, ez biztos !
Az LGB kezdőkészletben lévő Stanci vagy Schöma igen megbízható gépek, még ha kicsik is. Ez mindenképpen becsülendő, hogy a kezdőkészletbe is jó mozdonyokat tesznek. A Piko kezdőkészletben lévő Br80-as sajna nem mérhető össze a Stancival.
Nekem a minőség tekintetében az inkább a mérvadó, hogy a német Ebay tele van LGB-vel és 20-30 éves járművek is igen keményen tartják az árukat még licitben is. Mivel a német modellezők több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, azt gondolom, hogy nem véletlen a használt LGB-k nem olcsó ára.
De tényleg nem szeretnék negatívumokkal dobálódzni, én LGB-zek és elégedett vagyok. Ezért nem tudtam szó nélkül hagyni annak leminősítését.
Eredetileg az LGB kezdte el a normál nyomközt gyártani a keskeny mellett (mint pl. V200 diesel), ebbe az üzletbe lépett be a Piko.
A Piko minden évben jó 20%-al növeli a G eladásait, míg az LGB-nél a német statisztikák szerint az utóbbi években folyamatosan csökken az eladott mennyiség.
Elég csak megnézni a két cégnél az éves megjelenő újdonságok számát.
Erre bátorkodtam mondani hogy tarolja a Piko a piacot, de lehet hogy tévedek.....
Hét éves a Piko sínekből épített pályám és az első járműveim.
Nyilván még nem húsz év, de eddig semmi bajuk sincs.:)
Egyedül a csúszó áramszedő papucsokat kellett cserélni néhány mozdonynál, de ez az LGB-nél is ugyan úgy kopó alkatrész.
De ott van pl. a szarvasi Mini Magyarország, ahol kora tavasztól késő őszig egész nap Piko mozdonyok futnak, vagy a prágai vonatos kocsmák, ahol a régi Vencel tériben már csak elvétve van egy-két LGB mozdony a többi már mind Piko, vagy az újabb plázában lévő vonatos kocsmában már csak Piko mozdonyok futnak reggeltől estig. Ennél jobb bizonyíték szerintem nem kell a minőségre.......
Az összes Piko kocsim és mozdonyom aljában "Made in Germani" felirat van, míg az összes LGB kocsimon "Made in China" felirat van. Ami járt nálam normál nyomtávú LGB mozdony, az is mind kínai volt.......
Ezek tények, nem légből kapott állítások.
A Piko járművekkel semmi gondom nincs, soha nem siklottak, szépen futnak, az LGB kocsik ugyan azon a pályán viszont rendszeresen kisiklanak.:(
Tele is van velük a hócipőm.......
Árak: a vágányzat árában valóban nincs árkülönbség, de a járműveknél nincs igazad, a Piko annak ellenére hogy minden évben árat emel, még mindig jelentősen olcsóbb!
Nézd meg pl. egy normális gőzös árát a Pikonál mint pl. BR24, BR64, BR95 nagyjából 200-300 ezer Ft között van az áruk, egy hasonló kategóriás LGB keskeny nyomközű gőzmozdony fél milliótól felfelé kezdődik.
Amúgy a félreértések elkerülése végett a Piko mellett nem az árak vagy a minőség miatt tettem le a voksom, hanem azért mert engem csak a normál nyomtáv érdekel, semmi érdekeltségem nincs a Piko-nál.:)
Azért ne vezessünk félre senkit és különösen ne azt aki most kezdi a kertivasút témát.
Azt kell tisztázni a legelején, hogy a Piko döntően normál nyomtávú járműveket gyárt, az LGB pedig döntően keskeny nyomközt.
Ha valaki normál nyomtávú vonatokat szeretne akkor egyértelműen a PIKO, de ha keskesnyt akkor egyértelműen az LGB jön szóba a választék miatt.
Az árak szerintem igen hasonlóak, lényegesen a Piko sem olcsóbb az tuti (leszámítva az időnkénti extra akciókat). Én sínből gondoltam, hogy Piko-t veszek, ha olcsóbb, de érdemlegesen nem az. Nem véletlen, hogy az Ebay-en a több évtizede gyártott jó állapotú LGB vágányanyag tartja az árát, mondhatni nem olcsó, hiába nem új.
A minőséget pedig majd meglátjuk 10-20 év múlva . Az biztos, ahogy aki Piko G-vel (is) foglakozik, tőlük hallottam már panaszokat egyes gépekre(ettől ez még nem feltétlenül általános a termékeikre). Nyilván az LGB-nél is előfordulhatnak konstrukciós/anyag problémák, de a cég fennállása óta ez elég elenyésző számú. Az viszont biztos, hogy egy LGB mozdony 20-30 évesen is kitűnően teszi a dolgát, a Piko-t majd meglátjuk, ha eltelik ennyi idő a G-s indulásuk óta. Én kívánom, hogy azu is ilyen tartós legyen. Vannak igen régi (30 éves) LGB sínjeim, időnként azokon járok, talicskát áttolok, de semmi gond velük.
Az én tudomásom szerint az LGB (Marklin) NEM Kínában gyártat. Egyik gyáruk pont Győrben van, de gondolom, hogy Németországban is. Volt egy időszak amikor egyes termékek gyártását kivitték Kínába, de gyorsan fel is hagytak vele, mindent visszahoztak onnan. Nyilván ennek oka volt. Tehát már az LGB Európában gyárt.
Viszont a PIKO-nak van egy Kínai gyára, ahol úgy tudom G-t is gyártanak:
PIKO Spielwaren GmbH is a company based in Sonneberg. With over 550 employees at production sites in Sonneberg (Germany) and Chashan (China) PIKO is one of the leading German and European manufacturers of model trains and accessories in the gauges G, H0, TT, N.
Hogy a Piko tarolná a kertiavsúti piacot ez mosolyra ad okot, de a valósághoz nem sok köze van. Az tény, hogy nálunk a PIKO G-t is forgalmazó cégek többen vannak, nagyobb raktárkészlettel, mint akik az LGB-t árusítják. Szerintem az egyik legjobb vadásztreület a német Ebay kertivasút témában.
Van egy Piko épültetem és van pár POLA/POLA-LGB is. Ég és föld a kettő. A PIKO talán ha fele olyan tömegű, fele vagy harmad falvastagságú anyagból készül. Ehhez képest a Pola sokkal stabilabb és robosztusabb és erre bizony odakinn nagy szükség van, mert sok mindenféle hatás érheti. A Piko épület arányaiban érezhetően kisebb, pedig nem kis épület (Rosenbach), ez igaz mind az épület magasságára, az ablakok, ajtók, tetőcserép stb méretére is, pedig elvileg a Piko G-hez is ugyanaz a figura méretek használatosak.
Azt teljesen el tudom fogadni. ha valaki az egyik cég mellé teszi le a voksot különböző okokból, de ettől még a másik cég, aki nem kevéske múlttal rendelkezik a kertivasút támában igenis keményen ott van a piacon, ami nem is véletlen. A Piko-nak azért igen nagy segítségére volt, hogy az LGB már évtizedek alatt kitalálta, kikísérletezte mit hogyan érdemes a kertivasút terén... Én egyébként kimondottan örültem, hogy egy másik cég (Piko) is belépett pár évvel ezelőtt a G-s piacra, hogy így bővül a szortiment és talán valamelyest lejjebb mennek az árak (ez utóbbi nem következett be).
LGB Toy Train mozdonyom nyár végén még kiválóan üzemelt. 3 hónap szünet után nagyobb sebességnél rendben, de kis sebességnél rángatva megy. Mi lehet az oka?
Elnézést a hosszú reakcióidőért - kárpótlásul itt egy kis képriport.
Készülőben van egy ad-hoc hótoló, pőrekocsi viszi majd a súlyt, ami egyben szétválassza a feltolt havat és elől a mellgerendára felcsavarozható kotró kerül majd. A képeken egy hirtelen vezérelt ötlet által csak a PIKO mogul-mozdony hókotrója került felcsavarozásra - tapasztalatszerzés végett.
A cél, hogy a kocsi az eredeti funkciójára visszaalakítható legyen.
Hát, tapasztalat jött is - nem sikerült rosszul a teszt, kecsegtető eredménnyel zárult. A tény az, hogy a hó rohadtul tud tapadni - a nedves sín meg csúszni így egy mozdony tolóereje (még ha ez a gépem jól ki is van súlyozva plusz ólmokkal) bizony nem mindig volt elég.
Sajnos nem volt jelen a másik gépem, ami szintén jól ki lett súlyozva és mindkettőben a DIGITOOLS új dekódere van - így konziszt módban tudták volna - kvázi csatolt üzemben - egymást támogatni, de hát elő lehet még venni a jégeralsót, jön még hó! :-)
A másik fontos tanulság: a vágányokról a faleveleket hóesés előtt el kell távolítani. Az egyik képen van egy kis Pit Stop - ott látszik mit szedett össze szegény mozdony - már nem is a hótól nem tudott menni...
Volna egy két kérdésem a tapasztaltabb modellezők felé!
Felmerült egy kérés egy ismerösömben, hát megkeresett.
Digitális rendszert keres G méretű kertivasúthoz, számítógépes automatizációval. Mivel jómagam fél0-ás méretben modellezek, nem ismerem a G-s egységeket, modulokat, rendszereket.
Segítségeteket szeretném kérni ez űgyben.
Két központot néztem, találtam eddig az egyik a számomra is ismert Lenz a másik a MASSOTH német cég rendszere!
Annyi információt kaptam hogy elsö körben 4-5 szerelvényes jateküzem volna, és hogy a több órás munkát is bírja!
Milyen további rendszerek jöhetnének még szóba?
Az úrak és hobbitársak válaszát előre is köszönöm!
Érdeklődnék kicsit tőletek ha szabad. Régen TT-ben modelleztem kb. 20 évig. De régóta vonz a kerti vonatok világa. Először a Marklin 1-es méret arányban gondolkodtam. De valahogy nem tudtam rávenni magam, aztán amit itt pár hozászolással lejjebb olvastam az végképp elvette a kedvem. Ha nem Marklin akkor LGB? De azt is Marklin csinálja mar, nem? Vagy Ti mit ajánlotok illetve milyen beszerzési források vannak?
élménydús 2019-es szezont kívánok ezzel a 2018-as képpel. Bár a hó és a tavalyi év már oda van - a 218 218-as 2018-ból még megvan. Ez a sok 2-es, 1-es meg 8-as... :-)
Segítsetek elakadtam. Keresnék 5 db R1 es sínt, 10 db 300 v. 5 db 600 egyenes sínt illetve 1 db balos váltót
Vagy cserélnék. Van (használtak) felesleges R1 es jobbos váltom manuális 2 db illetve 1db jobbos váltó 440 hosszú 22.5 fokos váltó vagy ezeket eladnám.
A hétvéGén a jó időt kihasználva lehetőséG nyílt eGy kis őszi kéjelGésre. Íme néhány kép az őszi matt napfényben közlekedő vonatokról - további kommentár nélkül :-)
Én is dolgoztam diákmunkásként ebben a gyárban 2001-2002-ben a főiskola mellett, akkoriban G-s cuccokat még nem csináltak ott, I-est már igen. Hát lehetett tapasztalni érdekes dolgokat az tény. Ezóta tudom, hogy karácsony előtt "túl válogatós" gyűjtőknek nem ajánlatos vasútmodellt vásárolni :-) de nyilván más hasonló terméket sem.
Minket relatíve szigorúan ellenőriztek a gyárból kijövet bár az a szóbeszéd járta, hogy Győrben a pályaudvar környékén van valahol egy kocsma, ahol minden Märklin terméket "akciósan" meg lehet kapni (egy korsó sör mellé :-) ). Mivel senki részünkről ebben a fajta vasútban nem volt érdekelt, így nem derült ki, hogy ez így van-e. :-) Ma már biztos minden más ott - nyilván a szemlélet is mert a nyugati határszélen nem lehet munkaerőt megtartani csak úgy...
13 évvel ezelőtt dolgoztam a Marklin győri gyárában egy fél évet. Örültem, hogy végre a hobbym lehet a munkám. Néhány hét után kiderült, hogy nem volt jó ötlet oda menni. Lehet, hogy azóta változott a helyzet, de akkor a munkavállalót egy köpesbe sem nézték, még egy pólót sem adtak, étkezési jegyet, helyi bérletet sem. Még annyi szemét, rosszindulatú, velejéig romlott "embert" életemben nem láttam egy ilyen kis helyen. A fizetés enyhén szólva nevetséges volt. Az igazgató, K.G. üvöltözött velünk. Láttam, hogy a drága I léptékű modellek készítésekor milyen tákolásokat csináltak. Már 30 éve gyűjtök H0 léptékű vasútmodelleket, de Marklin modellt eddig sem vettem és ezután sem fogok még ha lesz rá pénzem akkor sem.
Abban kérném ezen méretarány rajongóinak segitségét hogy letettem egy projektről és ha szeretném eladni ezt a kézzel készített gőzös vázat akkor azt mennyiért hirdethetném meg.
Semmi mást nem találtam a guglin csak a g méretü kerekek árait.
Már éppen kezdtelek hiányolni :-) Kutya közönséges 35mm átmérőjű PIKO fémtengelyek vannak benne. Mivel ezek nagyobbak, mint az eredetileg benne lévők, így a szükséges adaptációk a kocsin az átalakítás részét képezték :-)
Felbuzdulva a pozitív reakciókon - most a tematikus "sorozat" második részéhez a közelmúlt eseményei adtak ihletet. A média hangos volt az ország különböző pontjain megfigyelt, befogott medvéktől. Hát én - kérem szépen - szintén vadállatokat láttam, méghozzá a Budai-hegyekben és nem is akármit: krokodilokat! Rögtön kettőt is egy helyen! :-) :-) :-)
És hát mivel a Kroki sem egy mai darab, így csináltam néhány fekete-fehér konvertálást is. Csak úgy. Bonus track. :-)
Sajnos mivel az egyik gép legatyásodott (valljuk be, ez nem a legsikerültebb PIKO G-konstrukció), azaz tartósan szolgálatképtelenné vált - így nem sikerült még az új Digitools dekóder adta lehetőséggel előfogatolt krokodilos meGa-tehervonatot továbbítani, de talán majd ősszel. :-) Persze a sors iróniája, hogy a másik gép meg feltámadt "roncsaiból", így az eredeti két "közép rossz" mozdony helyett most van egy fullos és egy nullás :-)
Látom ez a néhány vizes-sáros Stanci-s kép nem igazán dobta fel a topik hangulatát (nem is értem :-) ) - így egy esetleges tematikus "sorozat" első tagjaként feltennék néhány éjszakai han-G-ulatos képet. A pálya (sajnos) nem az enyém, a képeken lévő járművek egy része viszont igen. De mivel az EU-ban szabad pályahasználat van....
:-)
A felhagyottnak látszó Rosenbach állomás...
Jó dolog a futómű világítás :-)
A második vágányon vonat halad át! A vágány mellett kérem vigyázzanak! :-) Bár ilyen későn felesleges a bemondás...
A reaktivált Rosenbach állomáson újra élénk a forgalom...
A kikészített portéka várja az éjszakai tolatós tehervonatot :-)
Az utolsó sebes már indulásra kész.
A hajnali első vonat már beállítva.
A tolatás várja az utolsó személyblokk menesztését, aztán mehet a buli.
Ha már Marslakó topiktárs is megjelent, felteszek néhány képet mi történt a tőle vásárol két E-kocsival.
:-)
Egy kis átalakítás (homlokfal, mellvas, szekrénytám, lekötőfülek...) és átfestés/feliratozás. Igaz nem olyan szemet gyönyörködtetően profi, mint Akivon munkái, de mondjuk más technológiával is készültek :-)
Néhány réz maratott részlet még hiányzik róluk, de majd ha a többi 8 kocsi is elkészül, addigra meglesznek azok is.
meg nem valósuló projektből eladó 3 csomag teljesen új MASSOTH 8313508 cikkszámú (14 mm hosszúságú) kerékérintkező rugós szénkefe.
Ára 3000 Ft/csomag.
Érdeklődni a publikus (1144.oebb@gmail.com) címen lehet, személyes átvétel preferált, mely megoldható a Győr-Bp-Miskolc és Bp-Szeged vonalon. Természetesen egyéb lehetőség is szóba jöhet.
Tudom nem ez az adok-veszek fórum, de azért remélem elnézitek nekem. :)
Meg válnék 1:32-es "gyűjteményemtől".
A tartalom:
Mindegyik vagon Marklin:
- 4db Es vagon, Egy Gs vagon, tartály kocsit, és egy DB pőre kocsit
-Egy 250x40cm méretű durván 70%-ban kész dioráma. Rengeteg kiegészitőt adok hozzá. Valamint jár hozzá két darabb FabaTTka fa is ( szintén ebben a méretarányban. )
-Valamint jó sok 3D nyomtatott vagon alkatrész és egyéb apróságok.
Az ár: 99.999Ft.
Beszámítok h0 Mávos tehervagont, dízelmozdonyt. Szeretném az egészet egyben eladni, de bármilyen ajánlatot meghallgatok. :)
Eladó az alábbi LGB Lehmann Gőzmozdony + 1db hozzátartozó vagon egyben. A mozdony működik. Kisebb hiányossága (pl.: kémény, csengő) a képeken látható. A sárga vagonnak vannak kisebb esztétikai hibái: pl.: az egyik fém keréktengelye kissé görbült, így kicsit "kacsázva" megy a sínen valamint ezen a tengelyen levő kerekei némileg sérültek, de használható/javítható:
Hali ! Ha bele szólhatok. Nem kimondottan kinti használatra szánták ezeket. De bizton ki bír néhány évet a szabadban is Van egy kupac nekem is kint az udvari polcon ahol azért süti a nap rendesen jó ideje kin van már de még nem lett törékeny nagyon. cc 300 miliméter hosszúak.
Én használtam ilyet, olyan mint az Aldi/Lidl/OBI-ban is kapható távirányítható 220V-os ajzat. Én ilyennek akarok építeni egy egyszerű távirányítható síntakarító vonatot. Én egy 12V-os verziót vettem amit könnyebb meghajtani egy sima savas akksiról.
De léteznek ennél sokkal kisebb modulok is, amik mozdonyokba jobban passzolnak. Mint például ez:
5V-ról működik, és van 4 kimenete ami a távirányítónak megfelelően vagy 5V, vagy 0V. Viszont ehhez kell valami tranzisztoros meghajtás, mert a kimenetére nem lehet semmi nagy teljesítményű eszközt kötni.
315MHz-en működő távkapcsoló plusz egy RF vevőt és négy relét tartalmaz. Attól függ mire kell. Ha egy gőzösbe (mármint gőzzel menő önjáró járgányba), akkor lehet jó (szelep igen/nem, vészfék, stb...kétállapotú vezérlésekre). A relék működtető feszültsége 24V, tehát azt biztosítani kell neki. Alapvetően a kapunyitóknál használták korábban ezt a frekvenciát, tehát ha nincs valahogy védve, akkor lehet hogy a szomszéd érkezésekor a gőzös önállósítja magát. De ez a frekije az orvosi implantátumok egy részének is.
No igen, az évek alatt már bőven meg szokták. igaz kezdésnek se nagyon érdekelte őket. Egyszer egyszer fel borítják, de csak azért mer egyszerűen át rohannak előtte.
Ismerem az oldalt rengeteg képet mentettem le róla.Az unokámnak most kezdtem el egy Barbi házat építeni komoly lesz de csak a következő karácsonyra lesz meg. Arról az oldalról vettem az ötletet a formáját illetően.
Javulgassál az a leg fontosabb ! A többi meg majd meg lesz. 109 méteren meg lehet már gurulni szépen.
Akkor ha jól tudom a park vasút 184mm ? És van lehetőség a 34 mm bővítésre. Az jó mert akkor tényleg tudsz a többieknél is esetleg vonatozni.
A látványnak biztos használ majd , ha rövidebbek lesznek azok a karok. De hát ez egy mechanikus irányítású mozdony , tehát ez van. A villany hajtásúaknál ott el vannak egy kis kapcsoló panellal.
Jobbulást ! azt ha van valami fejlemény azért tudósíts róla minket. Üdv ! R
A fékpedál , mint fellépő. Ez tetszik. Méretes darab azért ez a mozdonyka. De hát kell a hely a motornak. Nekem kicsit fura a karok állása , főleg amikor oldalt nagyon ki lógnak, de nyilván ha mögötte ülsz a kocsin akkor is kell tudni kapcsolgatni.
Gondolom lesz nagyobb pálya is , nem csak a "dilikör" ?
50CCm 4T benzinmotor hajtja. Hajtáslánc egy Murray fűnyírótraktor sebességváltóval van megoldva, melynek a kihajtó tengelye fékezhető, tárcsafékkel. 5 előre, 1 hátrameneti fokozat. 12V-os üzemanyag szivattyúval táplálva a karburátor. A kihajtás szíjjal történik a sebességváltóig, ami oldható és ellátja a tengelykapcsoló szerepét. Majd két lassító áttétel következik, ami lánchajtással van megoldva. :-)
Igen jó helyen vagy . De fénykép azért jó volna . Viszont a facebuk Kertivasutas baráti kör oda is be rakhatod a képeket. Soha nem lehet tudni , hogy éppen ki érintett az adott méretarányban?!
Nem igazán tudom,hogy megfelelő helyen járok. Édesapám elhunyt és hátrahagyott "ékszereit" szeretnénk eladni. Gyűjtötte MTH Train gyártmányú modelleket, ha jól tudom G vagy One Gauge 1:32-es mozdonyok. A legtöbb hangmodulos, DCS-s. 3db gőzmozdony (szép nagy állatok :) ) és 2db diesel (DASH9).
Kérdésem: jó helyen járok? Ide felrakhatom a képeket, típusokat? Köszönöm
1. LGB Lehmann Gőzmozdony + 2db hozzátartozó vagon egyben eladó. A mozdony működik. Kisebb hiányossága (pl.: kémény, csengő) a képeken látható. A kék vagon jó állapotban van, a sárga vagonnak vannak kisebb esztétikai hibái: pl.: az egyik fém keréktengelye kissé görbült, így kicsit "kacsázva" megy a sínen valamint ezen a tengelyen levő kerekei némileg sérültek, de használható/javítható:
Ár: 22990Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
2. LGB Lehmann "OTTO" Gőzmozdony + "Auto Express" Vagon egyben. A mozdonynak annyi problémája van, hogy a műanyag fogaskerekek (vagy legalábbis az egyik) amelyek a meghajtást továbbítják a kerekek számára kopottak, ezáltal a mozdony előrefele nem indul meg csak elforog "kerreg" benne a műanyag fogaskerekek/fogaskerék. Hátrafele még elindul. Véleményem szerint ilyen fogaskereket lehet bele esztergáltatni fémből ami valószínűleg még tartósabb is lenne mint a műanyag:
Ár: 17990Ft Az ár a kettőre (mozdony+vagon) egyben vonatkozik
Szívesen eladnám a komplett LGB vezérlőrendszeremet, ami a következő alkotó egységekből áll:
1 db. a fényképen látható 5006 tápegység
2 db. a műszeres dobozban látható 5007 vezérlő egység
1 db. a műszeres dobozban látható váltóállító.
Az vezérlődobozból kijövő vezetékek mindegyike jelölve van a bekötéshez. A vezérlő doboz igen masszív fémlemez, szürke kalapácslakkal festett és a tetején egy Amper és egy Voltmérő van.
Kikiáltási ára tizenötezer forint, vagy egy db. működő PV Pannónia mozdony motor.
Elérni a publikus gyzpatay@freemail.hu címen tudtok.
Majd megtudod ha odaérsz mire van időd. Szóval ez úgy működik mivel nyugdíjas vagyok azt hiszik egypáran köztük a családból is hogy nekem rengeteg időm van és biztos ráérek erre arra.S a végén ott vagy pont erre nem marad időd.
Van tippetek hol lehetne a legolcsóbban Visaton F 8 SC hangszórót kapni? A legolcsóbb szállítással együtt 5600 Ft, amit eddig találtam. Szerkocsiba kellene! Köszi.
Na érteni a Lego vonathoz én sem értek. Ahogy a kiállításolon néztem a nyomtávot azért jóval keskenyebb mint az LGB De még nem sikerült ki hámoznom mennyi is pontosan a nyomtáv. A fenti linkben ott le van írva a motorok meg egyebek. Mondjuk én nem merültem bele nagyon, valahogy kicsit távol áll tőlem a lego vonat, de nem tudom miért?
Nem vagyok szakértő. De az biztos, hogy volt 4,5V-os műanyag sínes, elemmel, mintha 9V-os, műanyag sínnel elemmel, volt 12V-os Lego a sínszálak közt lévő áramvezetős sínnel, és most a műanyag sínes rendszer megy, de már RC vezérléssel. Trafós asszem egyedül a 12V-os rendszer volt, motoros aljon lévő két csúszóérintkezővel.
Beteszem ide is, mert hátha nem mindenki olvassa a Facebookot: elkészültem a körbepályával, azaz a kerti tó körüli visszafordító hurokkal. Még a második vágányt mindkét állomáson meg kell rendesen csinálni, bár a tónál lévő esetében csak az árambevezetés hiányzik már, illetve pár helyen kell még ragasztanom az ágyazatot az új szakaszon, a régin meg sokat pótolni és teljesen leragasztani. De már legalább körbe tudok menni. Az ágazatragasztáshoz én először nagyvasúti kétkomponensű ágyazatragasztót, aztán a forrás elapadása után Technobond d3 faipari ragasztót használtam, utóbbit kb. 1:1-ben vagy kicsit jobban hígítva. 30 celsius fok felett pár óra alatt jól megköt, de véglegesen mondjuk 10-24 óra alatt. Alacsonyabb hőmérsékleten lehet 24-48 óra is a teljes kötési idő, de csak 20 fok C felett köt. Úgyhogy én majd jövő nyáron ragacsolok legközelebb. Amúgy meg nem olcsó, mert 5 kg 5500 Ft, 20 kg 16000 Ft. Én csak erre a visszafordító hurok részre ellocsoltam 30 kg ragasztót, azaz vagy 70-80 liter hígított löttyöt, közel 30eFt értékben. Viszont van 1-2 cm mély az ágyazatom, ami jól nyelte a lét. De így is olcsóbban jöttem ki, mint ha vettem volna piaci áron rendes ágyazatragasztót, ráadásul az méz viszkozitású, így nehezebb vele dolgozni és 5-15 perc alatt köt, közben fel is forrósodik és ha nem tudom ellocsolni, akkor beleköt az edénybe, így meg 1-1 decinként kellett kikeverni.
Ha eleve sör szállítási funkció is lesz (mert lesz) , akkor nem az a lényeg hogy ki lóg a sín az ívben a hosszú vagon hasa alól. Hanem a szállítmány a fontos.
Meg egyébként ha nem hívod fel a vendégeid figyelmét arra , hogy "hát hosszú ez a vagon erre az ívre " , ők észre se fogják venni.
Egyébként lehet (lehetne) szegecset számolni. Mint ahogy ezt más méretarányokban bőven meg is teszik. De szerencsére ez a kerti vasuti dolog ez egy kicsit más. Itt is van aki akár az utolsó csavarig ragaszkodik a dolgokhoz , és meg is tudja csinálni. És bizony ezek gyönyörű munkák. Már már sajnálja is ki tenni őket az ember a kertbe.
Én személy szerint játszani szeretek , járművet építeni nem igen. Max van egy két átalakításom. De itt a jármű építésben profik vannak a srácok között. És persze meg is van a felszerelésük , gépük a terveik megvalósításához.
Az meg hogy milyen vonatokat gyűjt vagy szerez be az ember, az pedig a szive csücskétől függ. Van akinek az amerikai vonatok jönnek be......... Nekem speciel a keskeny nyomköz, vagy feldbhan jellegű dolgok.
Aki a MÁV-os dolgokat kedveli , az nyilván azt fogja preferálni. Nincs is evvel semmi gond.
Egy egy össze jövetelen , vagy baráti találkozón nagyon jól meg fér egymás mellett az 1:32 , 1:29, 1:22,5, és az 1:20,5 vagy akár az 1:16 méretarány. Mindegyik a 45mm sínen közlekedik. Mert mindenki mást szeret, mást gyűjt.
No ami a rugós váltót, vagy váltó felvágást illeti (de nyilván tudod is) , abban a pillanatban mikor felvágja a kerék a váltót mindíg van egy kis zárlat (egy pillanatnyi) . Mondjuk én addig amég a sínes áramszedésem volt addig nem tapasztaltam különösebb gondot e miatt.
A digitális rendszernél ez már biztos gondot jelentene , persze nem tudom, csak az érzékenyebb a zárlatokra. (le tilt, stb.)
Király. Valami ilyesmi bőven elég lesz. Kiderül. Eleve nem tervezek 10 jármű fölé menni, és nem gondolnám, hogy 3-nál több lenne egyszerre a pályán. Ami nyűg, hogy bármilyen ronda, kellenek a nagy gépek és kocsik. Sajna a magyar nagyvasút a mindenem (hobbim, munkám), szóval itt fognak 4 tengelyes gépek és kocsik is járni. Ez van. Shimms kocsikból egy páros már van. Eas muszáj, mert az szállítja majd az innivalót a kerten belül, a grillhez, medencéhez, stb. Ha meg ilyen kocsik vannak, akkor lennie kell Dácsiának, Csörgőnek, bár drót nélkül buta, de Taurus is lesz. Ha meg jutnék emberi számon 4 tengelyes személykocsikhoz, akkor LGB alapon csalós MÁV Bo, és Piko alapon csalós Halbi Byee Silberlingből...
Ohh, ez sima Graetz kapcsolás. Nagyjából ilyet gondoltam volna én is ki magamtól. Akkor kezdetnek ez lesz. Aztán majd, ha van keret, bedigizem a cuccost. Addig megteszi. Nagy gond nincs, boltba nem kell mennem, szerintem találok itthon. :) Köszi!
Egyébként ennyi a nagy állomásom , Ez bőven elég. 3 csonkával és három átmenő vágánnyal. Persze attól is függ az ember mekkora vonat forgalmat akar? Ha bár meg jegyezném, ha egyszerre 3-4 vonatozunk akkor is elég.
És ez ritkán fordul elő. Ha egyedül gépészkedek akkor meg 2 vonatnál többet nem igen szoktam ki pakolni
Egyébként amikor kezdtem építeni akkor úgy gondoltam, hogy csak 2 tengelyes kocsijaim lesznek. Persze mondanom se kell azóta változott a helyzet. Van 4 tengelyes is. De nem túl hosszúak. 2-3 kocsis vonatok meg vígan be férnek az állomásra.
Az van vele, hogy mindíg csak egy irányból járható a hurok. Meg kell állni a szigetelt részen és átfordítani a trafó polaritását. Más gond nincs vele. Mondjuk használtan vettem , de úgy is relatíve drága.
megcsináltam ugyan ezt 1000 forintból és ugyan olyan jól működött. Jó nem volt olyan elegáns
Mondjuk az a baj, hogy már nem emlékszem hogy milyen értékűek voltak az egyenirányítók . De ha be mész az elektronikai kütyük boltjába és mondod hogy diódát szeretnél 24 volt 8-10A Akkor adnak ilyesmit. Én is úgy kértem. Mert a német márka jelűt, jelzésűt itthon nem kapni. És ez analógba simán működik, mondom csak annyi, hogy meg kell rajta állni és átfordítani a trafót. Lehet bonyolultabb hurok kapcsolást ami mind két irányból járható. A modellező könyvekben benne vannak a rajzok. Csak itt nem 12 volt 0,8amper ha nem 24 volt 10 vagy csak 5 amperra méretezed az alkatrészeket, és abból építed meg. Nem értek az elektronikához de ez működött analógban.
Sőt úgy volt a saját gyártmány meg csinálva hogy egy kapcsolóval amivel polaritást váltottam a szigetelt szakason szinte megállás nélkül ment át a vonat. Hiszen nem a trafót csavartam , hanem egy pillanat alat fordítottam a polaritáson a kapcsolóval.
Ragasztás ügyben nem tudok mit mondani. Nálam csak egy két macerás helyen van ragasztva , szárazon bekevert kő és flexi csempe ragasztó. . Eligazítva a talpfák között és be locsolva. Bontható felrúgható, de arra elég hogy az esső ne vigye el a köveket. A srácok valamiféle műgyantával ragasszák egyébként a köveket.
Ilyen a csemperagasztós, amit már a természet antikolt is egy kicsit
Tavaszi javítgatás után. Nálam van amit szegély tart, vagy valódi zúzott kő, de van olyan rész is ahol csak egy ásónyom mélyen nagyobb kő majd a temetői murva. Rajta a sínek azt csókolom.
De van olyan rész is ahol a járda mellett biztosítani kellett a víz lefolyását , ott élire állított gyeprács van be ásva
Szóval bár mit lehet. Persze lehet ettől komolyabb építkezést is csinálni, de én utálok betonozni. De a srácok nagy többsége komoly építkezést visz véghez. Érdemes esetleg tanulmányozni a dolgaikat.
Ha csak az R1 ívek férnek el hát azt kell használnod. Ott tényleg csak annyi a baj hogy a hosszú vagon alól ki látszik a sín. Az egész LGB rendszer úgy van ki találva, hogy a saját járműveik egy két kivételtől eltekintve el mennek az R 1-es íveken. A Piko Taurusz is A gőzöseiket azt nem tudom. Azt a Tóth Csaba tudná meg mondani.
Most ezek a leg hosszabb vagonjaim de ez pont jó, még az R1 kitérőkön is (nem lóg ki a sín a hasuk alól)
Ez pedig a leg hosszabb személy vagonom volt , de ez is csak ennyit lógott ki Ez egy kinai Neqwida gyártmányú volt.
Azért ha teheted esetleg az állomásra tehetsz nagyobb kitérőket . Elegánsabb, nem annyira kisvasúti jellegű. Főleg annak fényében , hogy "nagy vasutat "is szeretnél járatni. Persze a hely hiány az nagy úr. És hát a kitérők ára is nagyot ugrik a nagyobb méretűeknél.. De neked nem 10-30 váltóban kell gondolkodnod csak 4-6 db-ban. Az meg talán még vállalható. (csak hát a hely?)
A sín valamiféle töltésre kerülne. A tó körül sziklakert van. Ott ívesen rakható viacolor kövekre raknám. A többi helyen, mivel a füves rész és a virágágyás határára kerül, ahol nyírnom kell a füvet, arra gondoltam, hogy zsaluköveket ásnék le szegélynek, kibetonoznám, tetejére kerülnének a sínek. OBI-ban láttam viszonylag apró bazalt zúzalékot, azt szeretném ágyazatnak. Azt kéne eláruljátok, ki az a ragasztó, amivel ezt kő keménnyé tudom ragasztani időjárás állóan. Az íves részek nem lesznek annyira egyszerűek, gondolkodom még rajta. Zsalukövekből olyat néztem, amiben egyik részén középen kissé kisebb az összekötése a két oldalnak, ahova a vasakat rakják, a sín esetleg közé férne, így 1-2cm-el a szint alá kerülne, lenne, ami tartaná oldalról a kavicságyat.
a kert mérete, és jellege miatt sajnos ragaszkodnom kell az R600-as ívekhez, ami nem szép, de legalább ronda, viszont elfér...
Emiatt inkább kisebb járművekben gondolkodom. A "baj", hogy muszáj a magyar téma. Gőzös nehézkes, macerás, de legfőképp drága, így mondjuk a kis dízelek jönnek leginkább szóba. Villany nagyon nem volt tervezve, de a hozzám került próba Leó kaszni végett csak lesz, illetve egy olyan festésű Taurus, ami bejár, vagy esetleg MÁV-osított meg kötődés miatt kell. Szerencsére Piko gépek elmennek ezeken az ívnek nehezen nevezhető halálkanyarokon.
Szóval, ha valaki tud occóé, részletre Taurust, azért ne tartsa magában. :D
Igen, ez a két, esetleg három vágányos állomás, esetleg plusz csonkával, két nyilt vonallal, hurkokkal a végén a terv. Nagyjából az a 3-4m állomási hossz itt is esélyes. Nevezzük Inárcs-Kakucsnak. :D
Nyilván a digié a jövő! Én is abban lennék, ha csak lapátolni kéne a "geld"-et. H0-ban a már túlzottnak nevezhető járműállomány szab gátat, 100 feletti masinával, ráadásul van több, régebbi, illetve egyedi modell, amiben nem csak abban állna a dolog, hogy bedugom a dekódert.
Vezérlésből sem a Lokmaus 2, amim volt, sem a Multimaus nem fogott meg. Inkább Twin center szerű vezérlés jönne be. A "baj", hogy ahányszor kezdtem azt gondolni, na a következő akkor a vezérlés lesz, akkor mindig megjelent valami, amit muszáj volt megvenni...
Itt, a G-snél már főleg, hogy szakaszolgatni ne kelljen, meg a hurok végett, digit gondoltam. De épp a keret szűkössége miatt, miután megnéztem, hogy milyen áron vannak megfelelő dekóderek a G-hez, úgy döntöttem, egyenlőre analóg marad. Ehhez lesz muszáj a két hurkot faszán megoldanom. Elsődleges, miután már az első vontatójármű kezd összeállni, és van már két gördülő anyag is, hogy a vágányzat meglegyen, majd le is kerüljön a helyére. Ehhez még kell bőven keret, így egyenlőre nem akarok digizni. Önmagában annyi lenne, mint a teljes sínanyag, és gördülő állományom lesz együtt. Nyilván, fog ez majd változni, de most ez a helyzet.
Érdekene akkor ez a hurok modul dolog. Milyen fajta volt? A sajáthoz rajzod van?
Megkomplikálom életem ezzel a hurok dologgal, de így a kertben meg tudom oldani, hogy sehol gyakorlatilag nem kell sehol a sínek felett átlépni, nem kell fűnyírót áttolni. A család mozgását sehol nem akadályozza. A felvághatóság azért érdekes, mert én sem ragaszkodom elektromos állításhoz, ha pl. a két huroknál működik, és a terv szerint épülő két vágányos állomásocskán működne, akkor csak a két állomási vágány szakaszolása, kikapcsolhatósága szükséges. Megpróbálok egy pályatervet összedobni. Valahol volt wintrack-em, de már nem használtam hosszú évek óta...
Az hogy analóg ,vagy digitális ? Az tény hogy a digitális a jövő. Én ugyan az analógról áttértem az RC irányításra saját árramforrásból. (aksi hajtás) De ez csak az én elgondolásom. És persze a fűthető gőzösök. (mert ez meg a libling)
Én anno a hurok dolgot egy gyári és egy saját építésű hurok modullal oldottam meg. Ami jól működött analógban.
Az LGB és Piko váltók felvághatóak. De egy idő után a kosztól vagy gyengül a rugó és nem simul vissza a tősínre (nem húzza vissza a gyári rugó) a csúcs sínt. Ez az ellen menetnél okoz majd siklást. Én kézzel mindíg rá segítek. Igaz nekem csak kézi állítású váltóim vannak. És a távirányítás miatt egyébként is valahol a mozdony közelében vagyok. Tehát csak egy mozdulat. És már az idők folyamán rá is áll az ember keze.
De amég új vagy jól karbantartott a váltó addig vissza húzza a rugó a helyére. Csak a por és az évek múlása (és a karban tartottság elmaradása) miatt kicsit szorosabban működnek.
Ne aggódj a 60nm miatt. Remek pályát lehet építeni .
Nekem is úgy kezdődött a dolog hogy egy 3 vágányos állomás és a két végén hurokkal. De azóta 80 méterre bővült a pálya.
Azóta már bőven nem így néz ki, de mint mondtam kezdésnek az állomás és két hurok volt A két hurok felé vezető ívekig olyan 9-10 méternyi egyenes van. Maga az állomás is kb 4m
Én mindíg meg hagytam annak a lehetőségét, hogy tovább lehessen bővülni, ha van pénz rá. És apránként bővült a pálya.
De találsz itt néhány videót a pályáról (jó van némi kitérőm is ) Valahol meg van az első pálya is.
Ami ajánlott, és érdemes meg tartani és bírják a gépek is gond nélkül, az az 1 méterenkénti 2 cm emelkedés. Tudnak meredekebben is fel menni, de kevesebb vagon, jobban igénybe vett hajtás lánc, stb.
Csak az a kérdés mennyi helyed van? Meg tudod e oldani? De érdemes ezt a 2cm-es emelkedést tartani. Mert még ha ívben is van az emelkedő az tovább nehezíti a mozdonyod dolgát. össze adódnak a terhelések.
Nekem van 36% emelkedőm is még lehet nagyobb is, de korlátozott a szerelvény nagysága . És bizony keményen dolgoznak rajta a gépek.
Köszönöm a tanácsokat! Nem nagy ügy a pálya alá fektetni csövet és kábelt. Egy jó MTL vezetéket, 5 méterenként megdobozolva...
Hídból nekem egyenlőre egy tervezett, 40cm-es vizes csatornám van, ami két kerti tavat köt össze, halakkal, teknősökkel, a kis, 45cm-es híd tökéletesen átéri, és boltban sem drága. Mondjuk, ha valakinek van fölös, akkor mindketten jobban járunk, ha boltolunk.
Nem baj, ha felvágható a váltó, akkor elvben használható rugós váltóként. Nagy vasútforgalom nem lesz. Kis pályához kaptam hozzájárulást, és nem is akarok a 60nm-es kertből túl sok helyet elveszteni, hogy egyéb funkciók sérüljenek...
Nem vagyok analóg hívő, szimplán annyi a helyzet, hogy "túl sok" H0-ás mozdony van, annyit kéne dekóderre költeni, hogy mindig inkább új modellt veszek helyette...
Lehet, érdemes lenne valami egyszerűbb, olcsóbb digi vezérlést tenni a pályára. Használható olyan vezérlés, dekóder, mint H0-ban?
- A váltók felvághatók, Piko - LGB egyaránt jó viszont állítóműnek csak LGB-t használj ( a Piko váltókhoz is! )
- Tudom, hogy az analóg hívőket nehéz megtéríteni, de hidd el sokkal egyszerűbb lenne az életed digit üzemben, különösen a hurkok miatt! Ha nem akarsz sok mozdonyt, a költségek sem olyan durvák a játék élményről nem is beszélve........
Sziasztok! Becsatlakoznék ebbe a topicba is. Bár fő profilom továbbra is a H0, már egy ideje foglalkoztat, hogy "hatalmas", 60nm-es kertembe valami vasutat produkáljak. Sokáig vívódtam az 1-es és a G közt. Egy véletlen folytán a G lett a befutó. Nem akarok túlzásokba esni, de valamennyi kerti vasút kell.
Már körvonalazódik, merre tudnék sínt vezetni. Kertemben lévő kis tónál találtam egy megfelelő helyet ahhoz, hogy egy kis hidat is csináljak. Mivel fesztávja 40cm körüli, egy vágány lenne, így kinéztem magamnak az LGB 50600-as kis hídját. Van róla tapasztalat? Esetleg valakinek egy fölös darabja, amitől megválna?
Nagyjából 25-30m vágányzat lenne. Jelen állás szerint, (kert kialakítása miatt) két végén hurokkal, és lenne, lehet nem rögtön az elejét egy 2 vagy 3 vágányos állomás. Lehet csonkával.
Mennyi betáplálás lenne ajánlott?
Ehhez esetleg érdekelne az LGB klasszikus 10320-as bakja a legszimpatikusabb. Akad valakinek ebből fölös darab?
Vezérlésből egyenlőre analógban gondolkodom (hurkot erősen nehezíti), mert a H0-ban is analóg vagyok a nagyobb mennyiségű vontatójárműbe kellő dekóderek ára miatt.
Az lenne még kérdésem, hogy a váltók LGB/PIKO felvághatóak? Kézi vagy az elektromos is? Huroknál, illetve az állomásnál is érdekes lehetne.
Idővel keresek majd használt kocsikat is, főleg olyanokat, amik magyaríthatóak(nagyjából legalább), mint az LGB 4020, 70415 mondjuk mint Kzmu, nyilván ütközőket pakolva legalább rá, vagy LGB 4040-es tartály, ilyesmik. Nyilváb érdekel majd jóárasított Piko Eas, ha egyáltalán szerezhető ilyen. Boltban azért elég húzós az áruk. :( Pedig valamivel ki kell majd vinni a kertbe a poharakat...
Dolgozgattam egy keveset az elmúlt egy két hónapban mutatom az eredményeket.A fekete tartálykocsi a kerék kivételével teljesen saját készítés a sárga és piros tartályok playmobil alapra lettek építve a fa padozat már saját.Közben persze foglalkozom mással is mint figurák,hajók-fahajók, repülök, autók,motor makettek készítésével is tehát nem unatkozom.
Miután már kb. 2 hete üzemel a halastavunk és csak minimálisan szivárog el belőle a víz, így lassan készülök a meghosszabbításra. A Technobond D3 és a zúzottkő forrás meg van. Ami még izgatja a fantáziámat:
Arra gondoltam, hogy mivel itt, a hátsó hurokban is lesz folyamatosan egy kis emelkedő/leejtő, hogy kellene valami segédszer a szintezéshez. Ez ideálisan egy olyan műanyag léc lenne, ami oldalirányba hajlítható, de fel-le nem, vagy csak minimálisan, és jó hosszú :-)
Van ötletetek? Mindez azért kellene, hogy ezzel könnyen megcsináljam a szintezést, a vágányt ráragasszam, aztán csak körbeszórjam zúzottkővel.
A másik lehetőség, hogy megcsinálom az ágyazatot és arra teszem a vágányokat, aztán ha kell, a sínek közénél még feltöltöm azágyazatot. Műanyag lécek hiányában ez lesz a nyerő.
Kicsit változtak/frissültek az eladó LGB cuccaim. Íme:
1. LGB Lehmann sínek (30db) egyben eladó:
Ár: 28990Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
2. LGB Lehmann Gőzmozdony + 2db hozzátartozó vagon egyben eladó. A mozdony működik. Kisebb hiányossága (pl.: kémény, csengő) a képeken látható. A kék vagon jó állapotban van, a sárga vagonnak vannak kisebb esztétikai hibái: pl.: az egyik fém keréktengelye kissé görbült, így kicsit "kacsázva" megy a sínen valamint ezen a tengelyen levő kerekei némileg sérültek, de használható/javítható:
Ár: 23990Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
3. LGB Lehmann "OTTO" Gőzmozdony + "Auto Express" Vagon egyben. A mozdonynak annyi problémája van, hogy a műanyag fogaskerekek (vagy legalábbis az egyik) amelyek a meghajtást továbbítják a kerekek számára kopottak, ezáltal a mozdony előrefele nem indul meg csak elforog "kerreg" benne a műanyag fogaskerekek/fogaskerék. Hátrafele még elindul. Gondolom ilyen fogaskereket lehet bele esztergáltatni fémből ami tartósabb is lenne mint a műanyag:
Ár: 17990Ft Az ár a kettőre (mozdony+vagon) egyben vonatkozik
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
4. LGB Lehmann 3207 Személyvagon figurákkal:
Ár: 9500Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
5. Szép kidolgozású kőből készült LGB Alagút bejárat. Hossza 42cm, magassága: 30cm:
1. LGB Lehmann 96172 hangszóróval ellátott szenes vagon. Gombnyomásra gőzmozdony hangot ad ki magából. Jó állapotban van, egyedül a bal hátsó kerék felfogatásánál van egy kisebb sérülése (4. képen közelről fotóztam), ami miatt kissé billeg a vagon:
Ár: 9900Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
2. LGB Lehmann sínek egyben eladó:
Ár: 18900Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
3. LGB Lehmann 2db vagon egyben eladó:
Ár: 9500Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
4. LGB Lehmann "Auto Express" vagon:
Ár: 7500Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
5. LGB Lehmann "OTTO" Gőzmozdony. Annyi problémája van, hogy a műanyag fogaskerekek (vagy legalábbis az egyik) amelyek a meghajtást továbbítják a kerekek számára kopottak, ezáltal a mozdony előrefele nem indul meg csak elforog "kerreg" benne a műanyag fogaskerekek/fogaskerék. Hátrafele még elindul. Gondolom ilyen fogaskereket lehet bele esztergáltatni fémből ami tartósabb is mint a műanyag:
Hogy állsz az újabb fejlesztésekkel? Régen ámultam hatalmasat a csodáid láttán😊 Hiányoznak az apró részletek a werkfotók.
Tudom, Kibicnek semmi sem drága.
Tegnap csaptunk egy kis jamborit . Hűvös borongós időben, de eső nélkül megúsztuk. Csabánál vendégeskedtünk. Nyüstöltük a ráülős vonatot, meg minden egyebet. Remek nap volt.
Azt hittem, hogy szorult a szerkezet és azért nem ment, de nem is baj, hogy megigazítottam a kerekeket, mert volt, amelyik elmozdult a tengelyen. Viszont a műtét hiába sikerült, mert úgy néz ki, hogy a dekóderben is van valami hiba. Hamarosan megy vissza a gyártóhoz ellenőrzés céljából.
A nyári képeken tetszik, hogy már klasszul megnőttek a növénykék. Kimondottan jól mutat.
Hótolót nem nagyon küldted végig a pályán ahogy nézem. Most már biztos nem is lehet. Csupa jég minden.
Nálam azt hiszem hetekig szünetel a vonatozás. A tegnapi , meg a mai ónos eső teljesen betett a pályának........az előző ónos esőtől még csak felszabadítottam ezt a részt, de most.......kész. tavaszi olvadás.
Szürkült és mattult az állomány. Négy vagon szürke lett a zöld csillogót meg le fújtam matt lakkal. Hát el voltam velük a délelőtt folyamán....... Így most egy kicsit angolos a színvilág , de van bőven más barna, zöld, és sárga is.
Persze . A -4 miatt ennyire látványos a gőz. A második menetben a menet végire le deresedtek a kerekek az alul ki gomolygó gőztől. Csak mire észbe kaptam , hogy le kéne fényképezni addigra késő volt.....
Nyáron is lehet jó gőzölős képet csinálni. Csak még jó korán amikor hűvös van még, és sötét háttér előtt.
Akkor azért látszik nyáron is a gőz.
Viszont a jó időben szebben jobban mennek a gőzösök. A gazdájuk se szereti a hideget , de ők sem annyira. De azért ha hó lesz esetleg csak ki viszem valamelyiket , egy kis filmezésre.
Jó ez egyébként is egy más tipusú mozdonyka, de lájtosabb időben nem bodorítják annyira a gőzt. Bodorítják csak nem látszik .
........de mint mondtam ahol sötétebb a háttér azért látni valami produktumot. Ja és itt még spiritus égő volt a kazán alatt, nem gáz. A gáz égő azért jobban fűt és jobban termelhető a gőz.
Állati ez gőzölés szinte valódi nagyvasúti de szerintem a hideg miatt ennyire életszerű mert melegben nyáron nem lenne ennyire gőzös.Nagyon megy a kicsike.
Jobbulást kívánok sérülésedhez, mielőbb gyógyulj meg! Nem vagyok türelmetlen típus, valószínűleg megérem a nyarat a vonatozáshoz :-) BR01-tt és még néhányan ismernek, van még pár évtizedem. Attól még nézni lehet az épülő gépet és talán mást is. Sérülésed miatt jobb, ha nem Te mozogsz, adsz egy lakcímet, vagy telekcímet, ahol alkalmas, és elviszem, amit kérsz. E-mail címem lentebb megadtam.
2. LGB Lehmann "ANNA" Gőzmozdony. Ha jól tudom füstgenerátoros (4. képen fotóztam). Trafóval kipróbáltam, a mozdony működik előre és hátra is. Hiánya, némi sérülése a képeken látható:
Ár: 14900Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
3. Szép kidolgozású teljesen kőből készült LGB Alagút bejárat. Hossza 42cm, magassága: 30cm:
Ár: 8900Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
4. LGB Playmobil Kerti Kisvasút csomag. Nem az akksis fajta, hanem ez rendesen a sínről veszi fel az áramot, elől világít és szépen működik. A mozdonynak van kisebb hiányossága, de ezek a működést természetesen nem befolyásolják:
Bármire nyitott vagyok, ez lemaradt. Sörözőbe nem járok, mert rengeteget autózom egyrészt, másrészt én mostanában nem vagyok megelégedve a közbiztonsággal.
Úgyhogy ami beszélgetés van a cimboráimmal, vagy egy pici ivászat az csak itthon, vagy náluk. Kb., ahogy emlékszem 15 éve nem voltam ilyen helyen. DE! Nincs elitélés részemről!!!!!, ugyanis nem csak azért néztem be régebben egyszer-egyszer, hanem egy jó meccs, jó filmek haverokkal, jó kis billiárd partik.
Mostanában öcsém csinálgatja, mert egyrészt hideg van, Ő meg bírja, másrészt meg az egyik kezemet műteni kell. Illetve hat hét múlva dől el. Ezt csak az érthetőség kedvéért flam-eltem ide és elnézést is kérek.
Én haladtam a vázzal és a néhány meglevő sínnel, mert azt sablonnal csináltam, de mivel most semmi fizikait nem tudok, ezért a motor-váltó-futómű-hajtást Ő csinálta. Még nincs kész és motorikusan én értek hozzá, úgy, hogy azért írtam, hogy mire nyár lesz, addigra egy hosszabb pályán szeretném, ha már működne. És akkor még egyik barátom belemezeli. Meg a tank-üa. rendszert is meg kell oldanom, mert nem akarok nagyon magas súlypontra már több dolgot és nem utolsó sorban gyerekeknek csinálom, meg bulivasútnak, ami azt is jelenti, hogy nagyon nem jó, ha tűzveszélyes. Viszont nagyon meg kell oldanom a táplálást, nagyon kis nyomású szivattyúval és visszakeringetéssel ésatöbbi, mivel ezekben nagyon kicsi az úszóka. Az elektronikát is ki kell fésülnöm, bekötögetni, elrendezni, úgyhogy lesz még meló. :-)
Gratulálok az épülő C50-eshez! A többit hogy értsem? Nyárig nem érsz rá, de még a télen meg akarod építeni a kis dízelt. Gondoltam, azért vinném hozzád a gépet, mert elég mobilis vagyok, úgy egyszerűbb neked, és egy sörözőben nem biztos, hogy jó néven vennék, ha kipakolnám, és méregetnénk. Nemrég voltam egy sörözőben, ahol már az is baj volt, hogy hangosan vidámkodott egy csapat. De ha van jobb ötleted, állok elébe.
Igazából én H0e-ben játszottam eddig és rengeteg cuccom van. Majd tettem egy kis kitérőt 0e-ben. Aztán 1:22,5-ben, de csak a C50 miatt. Imádok mindent, ami Csepel. Sokat vezettem 344-est, 346-ost.
Most viszont szabadidő kitöltésének gondoltam télire ezt a csatlós dieselt, mert egyébként 1:4-ben fogok C50-ezni 150mm-es sínen.
Tehát, ha nyáron Te jönnél vonatozni és kész lesz, akkor majd azon ülve esetleg! :-D
Üdvözlet, lgb kezdőkészletes 2tengelyes személyvagonomat cserélném lgb sínekre, egy teljes körre. A kocsi kék fehér színű, fotót mailban tudok küldeni. Köszönöm, hogy elolvastad. Boldog Új esztendőt minden lgb-s topik társnak
A kért C50-szerű dízelgép főkeretének hossza 224mm, szélessége 108mm, magassága 18mm. BR01 tt tagtárssal úgy szoktuk csinálni, hogy elmegyek hozzá valamilyen cuccal, vonatozunk, beszélgetünk, eszünk-iszunk, stb. A vendéglátásból ne csinálj nagy ügyet, inkább írd meg, ha a képen levő bármely más járművem is érdekel, elviszem, leméregeted, vonatozunk, stb. Írj mailt, mikor, hova menjek: mazsoqq@gmail.com
Nekem van ilyen dízel gépem, szólóban piros színben árulták, kb. 10 éve. Megmérek rajta bármit, amit akarsz. De kint van a telken, 28-án megyek oda. Szerintem jobban jársz, ha veszel egy ilyent, mintha lemodellezed, árban, időben is.
Kapott új fogaskereket, de így is darál egy kicsit Szóval van némi hangja. Kicsit állítgatni kellett a nyomtávolságon.
Végül is egy Stanci nyomtávja van be állítva
Igaz ennek a mozdonynak kicsit nagyobb a tengelytávja mint a Stancié, vagy a sztendert LGB hajtóműé. Igaz a modell is 1:16 méret. Azért kicsik mögötte a vagonok is. Azok 1:22,5
Még jönnek rá a kiegészítők, a gazdája meg majd rak bele hangot ha akar. Aksi hajtású , RC vezérléssel.
Végre volt időm megfuttatni a hosszú tartálykocsijaimat - meg a legújabb mozdonykát :-) Speciel ezeket a nehéz dögöket nem bírta felhúzni az állomási emelkedőn - lehet kell vennem még egyet :-)
Na jó , hát a filmezés kedviért lehet extra hosszú vonatokat járatni. (és akkor csak egyet). ha meg csak sima játék van akkor kettő állomás hossznyi vonat. Jó persze Amerikában hosszú szerelvény a szokványos.
Persze lehetne valami állomás bővítés is, ha van rá lehetőség. Vagy egy jó hosszú tároló vágány ahova félre lehetne állítani a bazi nagy vonatokat. ez akár egy csonka is lehetne.
Na persze nem akarom én áttervezni a pályádat.....
Érdekes dolog ez az állomási vágány kérdése. Amikor épült a pálya akkor úgy gondoltam , hogy a 4méternyi állomási vágány elég lesz. (kisvasút lévén) . De már rá jöttem lehetne hosszabb is .
Persze nálam erősen korlátozott a leejtő (mértéke ) miatt a vontatható szerelvény hossza.
......és képzeld úgy el a dolgot, ha jövőre itt is körbe ér a pálya milyet lehet majd gurítani. Mert ez sem rövid ahogy nézegetem a videókat. Plusz a befejező rész hosszúsága. És majd egy ilyen vonat amikor komótosan végig ballag megállás és tolatgatás nélkül. Meg hát kétvágányú az állomás akár két vonat is. Már várom az ilyen irányú felvételt.
Tegnap borongós hideg időben tartottunk egy amolyan pályaavató szerűséget a Bubu barátunknál. majd tavasszal egy igazit.
Van melója a srácnak bőven még rajta. De már körbe lehet menni az egész vonalon.
Jót vonatoztunk minden féle géppel . Frank-S , C50 (1:16) , Süveges Gyula András mozdonya , playmobil diesel és egy BR99. Persze még nem volt áram a sínben tehát csak gőz és aksi hajtással mentünk.
Van néhány felesleges LGB-sínem. Patinásak, de pucolható. 11db 30 centis egyenes, 24db R1 30 fokos (azaz két komplett kör) meg egy kézi váltó. 500 Ft/db, a kitérő 5000Ft, vagy egyben 20000 Ft.
Nos , a ma reggeli látvány. De hát ősz van. Ha nyáron jó volt a fa árnyéka, akkor most jó legyen a takarítás is.
Na de majd csak holnap, van egy szem szabadnapom akkor meg oldom. De gyanítom, ha nem szakad az eső vagy nem fagyok oda, akkor vonatozás is lesz belőle.
Egyenlőre a vezérkarnak fő a feje , hogy milyen gépláncot vessen be a levél elleni küzdelembe ?
.............persze tudom én ! a Roli féle manuális géplánc lesz. De így van ez a "kis cégeknél".
Most Massoth hangdekóder van benne és Massoth hátsó világítás, de a fenti ár ezt nem takarja, ha valakinek ezek nélkül kell, akkor kiszerelem.
A komplett dekóderes, világításos mozdony ára 90.000 Ft.
És meg van még a két ponyvás vagon is, ezek műa. kerekekekkel, doboz nélkül vannak, 18.000 Ft/db, egyben 35.000 Ft.
Mozdony és vagonok 120.000 Ft (dekóder nélkül 73.000 Ft)
A mozdony keveset futott, azt viszont kinti pályán, így egy kis keréktisztogatást talán igényel. Az áramszedő papucsok alig kopottak. Doboza meg van, eredeti világítás cuccosai meg vannak.
Van egy Massoth hangmodulom is, ami LGB dekóderre (is) szerelhető. Most villamos hang van rajta, de átprogramozható, akinek van hozzá cucca. Érdekel valakit? Meg van a villamos is, dobozzal, csak az ablakai és a peron rácsos ajtói hiányoznak. Jólárasítva adom ezt is, akár hangmodul nélkül:
Van itt egy videócska egy újonnan épülőfélben lévő C50 ről 1:16 a mérete amit húz az sima LGB, de abban van az aksi. Majd a gazdája készít hozzá vagonokat
Egyébként nagyon jó erőben van, és még nem is kapta meg a saját ballasztsúlyait
Ha van türelmetek itt azért látható, hogy miket rángatott partnak felfelé
Nem rossz cég. Én is vettem egy csomó PE lapot, és még mindig ott állnak bent a szekrényben, mert nem tanultam meg őket CNCzni. Nekem olyan 20 perc kocsikázásra van az érdi üzlet.
Ezek a visszamarad dolgok. Nagyon vegyes, viszont ha jó a méret akkor akár fél áron is lehet. Ha kéred emailben elküldik a listát hogy éppen mi van raktáron.
Köszi. Van 1 mm-es fekete polisztirol lapjuk 1535 Ft/m2 áron, ha vágva kéred, ugyanez 2 mm-esben 3075 Ft/m2. Egyszerre 2 m2-t kell megvenni. Habosított poliuretán lap 4 mm 3075 Ft/m2 vagy van picivel drágábban 5 mm-es is, minimum egy m2-t kell venni, de eből csak fehér van.
Lehet bespájzolok, de ez így kb. 20eFt futárral. Viszont évekre megoldja a gondjaimat :-)
(Vagy ha csak 1 és 4 mm-est veszek és ezekből gyártom a 2 és 5 mm-es anyagot is, akkor 7000 körül van kiszállítással. Ez mondjuk már barátibb.)
Én annak ideejen az A-Plast-nál vásároltam. Kérdezd meg őket mi kell neked és ajánlanak valamit. Nagyon sok színes termékük van, nem tudom mi lenne a legjobb neked:
2. LGB Lehmann "ANNA" Gőzmozdony. Ha jól tudom füstgenerátoros (4. képen fotóztam). Trafóval kipróbáltam, a mozdony működik előre és hátra is. Hiánya, némi sérülése a képeken látható:
Ár: 15000Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
3. Szép kidolgozású teljesen kőből készült LGB Alagút bejárat. Hossza 42cm, magassága: 30cm:
Ár: 9500Ft
Érd.: npeter83 @ indamail . hu
4. LGB Playmobil Kerti Kisvasút csomag. Nem az akksis fajta, hanem ez rendesen a sínről veszi fel az áramot, elől világít és szépen működik. A mozdonynak van kisebb hiányossága, de ezek a működést természetesen nem befolyásolják:
Na itt is van egy videó a délutáni menetről. Felfűtöttem vagy 5x
Jól vezethető, de figyelni kell rá. Tehát a kamerát is babrálni meg a mozdonyt is vezetni nem megy rendesen. Ha csak a géppel foglalkoztam , akkor nagyon szépen fel lehetett menni a leejtőn. ugye az a cél, hogy minnél egyenletesebben vezetni végig az egész pályán. Amolyan nagy vonatosan .
......a filmen meg akadtam többször is. De nem a gép hibája. Egyszerűen oda kell figyelni , hogy mikor mennyire nyitod a szelepeket avagy zárod. és hát a szép menethez jól kell időzíteni a rányitást avagy a zárást.
Nekem ugyan rövid vagonkáim vannak és 2 tengelyesek, de a fémkerék berakása elég sokat segített a súlyponti kérdésen. Még a zárt és ezért viszonylag nehéz vagonoknál is. Pálya hiba ? Hát az nálam is van bőven.
TT méret és nem a leg kissebb ívsugár, de egy 180,°-os ívben be borult egy 16 kocsis vonat. Viszont ott is sokat javult a helyzet a fém kerekek berakása után. Meg nem húzkodok ekkora vonatokat.
De nálad minek utána amerikai a téma, hát ott meg szokásos a hosszú vonat , furán hat egy nagy ami diesel egy két kocsival.
Más méret és kérdés, hogy mekkora ívben történt az eset. De én is kíváncsi vagyok, hogy mit bírnak ezek a vagonkák. Azt észrevettem, hogy van olyan vagon, ami könnyebb és emiatt könnyebben siklik a pályahibákon. Majd ki kell mindet megfelelően súlyozzam, ha a fém kerekek nem segítenek.
Úgy nézem a "körbe érés " már jövőre marad. Vagy tévedek ?
Azért az ilyen hosszú vonatoknál talán az nem is baj, hogy a nehezebb kocsik elől vannak. Igaz terepasztalon jártam úgy hogy a hosszú vonat be borult az ívbe, mert mert a nehéz önürítősöket raktam a végére. Na jó de az más méret.
Ha majd elkészül végig a pálya körbe (egyszer...), akkor teszek fel kétszer ilyen hosszút is. Főleg, ha rövidebb vagonokból áll, akkor már igazán látványos lehet a 30-35 kocsis szerelvény.
Modern vagonokból egy olyan 20-25, ami erőlködés nélkül el tud menni két mozdonnyal ezen a nem éppen sík, ellenben kanyargós pályán.
A hosszú tartálykocsik, illetve fedett, emeletes autószállító vagonok (ezen a videón nincsenek ilyenek) elég nehezek, de már ezt a szerelvényt sem volt könnyű kézzel megtartani a leejtőn, a súlya miatt.
És azért gondolj bele abba, akikor ez készült nem volt még internet meg ilyenek. Nem nagyon segítették az öreget se tanáccsal se semmilyen kerti vasúti jó szóval.
Van egy jellegzetes stílusa a munkáinak, ami engem meg fog. Lehet (sőt biztos) nem tökéletes másai az igazinak. de van egy varázsuk a gépeinek. Itt egy másik. amit x idő után vett le a polcról. Nem most készültek ezek hanem ahogy tudom 20-30 éve.
Hali ! Ez ami a filmen van ez konkrétan nem az enyém. Csak azért lett átalakítva aksis üzemre is hogy a barátom a saját mozdonyával tudjon az én pályámon vonatozni , amikor éppen itt van. És lesz még egy teljesen saját készítésű gép is a "Pulyka" . Ami szintén két féle üzemmódra lesz alkalmas Igaz az 1:32 . De nem számít , A kiállításokon is futnak együtt a különféle méretarányok csak a 45mm a közös.
......na egyébként ez a gép lesz ami aksiról is fog tudni menni. Csak ő 1:32 és teljesen egyedi építés. Egyébként Süveges Gyula barátom munkája.
Valami egészen más: nem találok két (egyforma) alkatrészt és így nem tudom összerakni az egyik mozdonyomat.
Így néznek ki, kb. 4 cm hosszú és 1,5 mm vastag.
Hogyan lehetne legyártani ezeket rövid úton valami olyan anyagból, ami nem deformálódik, meleg hatására nem olvad meg, stb.? A középső lyukban forog a mozdony kerekének a tengelye.
Gondolom a 3D nyomtatás nem eredményez elég erős anyagot... Vagy másfél milis vastagságnál már vállalható, hogy nem fog eltörni?
The first examples of this wheel arrangement were built in 1909 for the Southern Pacific. They were experimental Mallet type locomotives with the boiler split into two sections. The front section was more of a feedwater heater than a boiler. These locomotives later evolved into the now famous cab forward design.
Although most railroads did not have a specific name for this wheel arrangement, the C&O called them "Chesapeakes" while the SP called them "Mallet Consolidations".
Norfolk & Western made this design famous by spending many years putting a lot of effort into perfecting the compound design. The N&W ended up with the ultimate stump-puller in their 2-8-8-2s with unsurpassed pulling ability. Fortunately, two of these impressive steam locomotives survive today.
-----------------------
Ami érdekesség még, hogy a filmen szereplö UP gép eredetileg egy N&W Y-3-asnak született és késöbb került a UP-hoz.
Azért ez egy külön világ..... Én még a mai napig nem szoktam meg ezt a fajta tengely elnevezést . Már mint ezt a számozásost. Tudom hogy mit kell alatta érteni és értelmezni, de minden alkalommal azért végig kell gondolnom mit is olvasok és akkor hogy is van. ?
Na most nekem van egy pát TT- mozdonykám is. Mint "más méretarány" . na azért már ott is el lehet merengeni a rudazat mozgásán. Főleg a mostani gyártású gépeknek. Finom lassú menetben.
A csatlórudas gépek mindig lenyűgöztek, legyen az gőz, dízel, villanygép. Elképesztő látvány, ahogy mozog. És még ilyen méretben is látványos, sőt, H0-ban is.
Igen, "ismerem" őt, annak idején youtubon találtam rá véletlenül aztán MVP-s ismeretségen keresztül próbáltam elérni némi műhelytitok felől érdeklődve, de nem válaszoltak. Úgy emlékszem, nem ő volt konkrétan, akinek írtam, hanem egy másik szaki.
No de végülis mindegy, mert a gőzmozdony építés már meghaladja az én hozzáértésemet, nem tudom, mekkora tudás kell egy ilyen megépítéséhez, úgyhogy maradok a benzin vagy dízelmotoros mozdonyoknál.
Igen, valóban nagy, nekem sem elég széles a telkem hozzá, hiszen a megengedettnél kisebb ívsugarakat kellett kialakítanom, ami miatt érzékenyebb is a mozdony az ívekben. Az íveket nem is lehetett hevederrel kötni, hanem össze kellett hegeszteni és szépen lecsiszolni.
A Tied ugyanolyan nyomtávú, mint az MVP-s pálya? Hány mm pontosan?
Régebben kaptam pár képet (csatoltam egyet) erről az angol beülős vasútról, tényleg elképesztő, de természetesen az USA-ban is van ilyen:
Igen, ez az, amit hiányolok itthon, ez is egy olyan dolog, ami kint működik, létezik, itt nem: egy olyan normál vagy keskenynyomtávú vonalról sem tudok, amit kijelöltek volna hajtányozásra, míg az osztrákoknál van ilyen. Itt csak tiltják.
Ilyen ráülős vonathoz tartozó pálya meg szerintem azért nem született még, mert nem igazán van rá igény, szerintem kevesen tudják itthon megfizetni a ráülős vonatokat így mivel nincs kb. senkinek, nem is született ilyen ötlet, hogy klub, közös pálya stb. pedig tök jó ötlet. Ha elég nagy létszámú lenne a klub, akár lehetne venni egy nagy telket közösen, amit közösen kiépítenénk pályával. Igaz, Nálam is egész nagy hely lenne hozzá, ha már legalább én megcsinálnám, jöhetnél próbálni.:-)
Elnézve a zürichit, ott kint nyugaton nagyon komolyan foglalkoznak ezzel...
Szerintem ez a 600 mm nagyon nagy, ehhez már kell egy telek vagy gazdaság. Én gondolkoztam az 5 inch-en is, de mégis ami itthon van az inkább 7.25 és erre már rendesen rá lehet ülni. Az mozdonyom és a kocsim 45 cm széles, így ha nagyon akarnám akkor benne is tudnék ülni - szükösen.
Angoloknál még sok helyen van 15"-es vasút. Szerintem az fantasztikus. Az már elég nagy ahhoz hogy benne lehessen ülni (két ember fél el egymás mellett egy személykocsiban), de mégis minden nagyon kicsi. Ennek a méretaránynak a csúcs a RH&DR amit sajnos én sem láttam élőben.
Az angolos régi személykocsikban (nincs folyosó) a kocsik oldalán az ajtón kell becsúszni, ketten elférünk ülve egymás mellett. Kicsit olyan mint Polskiban utazni. Nagyon közel van az ember a földhöz és egy 20 km/h sebesség is száguldásnak tűnik. Ilyen egyébként Bécsben a kisvasút a Práterben: https://en.wikipedia.org/wiki/Prater_Liliputbahn
Persze az igazi az lenne ha itthon is lenne olyan klub akinek van pályája és oda lehet vinni a gépeket futtatni. Mint ahogy az angoloknál (és gondolom sok máshol) működik. Ennek a nyomtávnak egy másik kihagyhatatlan példája a zürichi DMC: http://dmc.mysys.ch/ Saját maguk öntik a beton aljakat, és akkor a modellekről nem is beszéltem.
Mindenképpen felveszem a kapcsolatot veled, mert sok mindenre kíváncsi vagyok. Nekem is jár most az agyam egy ugyanolyan nyomtávú masinán, mint a Tied, azon filózom, hogy a mozdonyomat (vagy egy C50-est) csinálnám meg 1:2-es méretben. De igazság szerint egy ideje 1:1-es PVG replikán töröm a fejem, amit nem csak kerti, hanem normál sínen való használatra csinálnék, változtatható nyomtávval (600-760).
A jelenlegi komplett (mozdony, kocsi, sín, fordítókorong, hóeke) vasutamat egyébként árulom Németországban, de itthon is, 1,5M-s áron. Ez elég sok pénz, de egyszerűen annyi időm és energiám van benne, hogy ennél kevesebbért csak elherdálás lenne számomra. A baj vele, hogy elég nagy, helyigényes, persze nem muszáj az egész pályát letenni, kisebb telken is elférhet, ha van legalább 11m széles telek.
Amerikában, az országhoz mérten nagyban megy ez a kertivasút játék is, de ott lóvé is van ilyesmire. Hibátlan kidolgozású, 100%-os tökéletességű gőzmozdonyokkal játszanak, elképesztő. Egy mindent felülmúló kertivasút az USA-ban:
Én is egyszerre 20 kereket esztergáltam. Így fele annyit volt egy mintha egyesével csináltam volna. Ennek a méretaránynak van hivatalos szabványa (nem tudom hogy egy-az-egyben kicsinyítés vagy módosítottak-e is rajta) én az alapján csináltattam a kereket és azokat az adatokat fogom majd a kitérőnél is felhasználni.
A vezérlőről én sem tudom sokat, le van írva a papírjában hogyan kell bekötni a kézivezérlőt. Azon kívül van még a gépben pár relé meg főkapcsoló azokat már én dobta össze. Ha bármi kérdésed van írj.
A kis gőzös gépek tényleg nagyon jók. Én az elején féltem tőlük és azért volt hogy többször ott ragadtam a pálya közepén főleg a kisebb gépekkel. De tanulni kell és gondolkozni hogy hogyan is működik, mit kell vele csinálni. Azért sokkal bonyolultabb mint a mi kis gőzöseink a kertben.
A hajtányos fórumból tudom, hogy öntött kereket is csak nagyobb mennyiségben lehet rendeli és tényleg elég húzós az ára, nem beszélve a súlyról. Ezek a saját készítésű kerekek viszont kézzel is megemelhetőek, de ennek ellenére piszok erősek.
Automataváltós konstrukción sokat gondolkodtam, de elég nehéz olyan blokkot találni, ami ilyen és ha meg van akkor az túl nagy ccm. És még ez esetben is gondoskodni kellene egy irányváltóról, merthogy a mozdonyom is csak R-ben képes tolatni, ami elég korlátozott menet. Egy irányváltó viszont helyet foglal, szóval nem olyan egyszerű ez, néha fáj a konstruktőr feje.:-)
Nekem ezek a vezérlő dolgok nem mondanak sokat, fogalmam sincs. Néztem a videód, nagyon király, spéci cuccnak tűnik, gondolom ez azért nem két fillér.
Lenne még pár szakmai kérdésem, majd emailben felveszem veled a kapcsolatot.
Pedig a kis gőzöseim ügyebár nem ráülősek , meg beülősek, de amikor az első felfűtésük megtörtént és élet költözött beléjük,.......hát mit mondjak? nagy izgalomba voltam. És a harmadiknál ugyan úgy mint az elsőnél.
Súlyuk azért van . Még a kicsiknek is . Hiszen az Frank-S mozdony is több mint 3 kg.
Energia szükséglet. Hát igen ,.....megmozdítani nehéz, utána már a vas a vason jól elgördül.
A kerék kúposságnak talán ott volna a jelentősége , hogy az ívek le küzdése. Hiszen a kerékkúposság a vasúton a "diferenciálmű".
De nem hiszem hogy az udvaron ennek túl nagy jelentősége volna. Főleg így hogy komoly erőtartalékkal bír a mozdony. Azért az aksis verziónál, ha megépíted ott lehet nem ártana elgondolkozni egy csillekerék profilon? Na de majd ki alakul.
Köszönöm a választ. Mondjuk kezdhettem volna ezzel, de nagyon tetszik a járgány. Gondolom hogy "rendes" kereket csak öntetni lehetne hacsak nem lehet venni régi cuccokat.
Angoloknál utaztam több beülős keskeny nyomközű vasúton ott is volt olyan amit kocsi motorral hajtottak: http://www.bvrw.co.uk/trains/locomotive-number-3/. Már csak egy automata váltó kellene, egyesbe vagy kettesbe berakva és akkor váltani sem kell.
Én a mozdonyban egy 4QD vezérlőt vettem. Angoloknál ez nagyon népszerű és nagyon sokat használják. DNO-10-et vettem meg ami alapban tud 60A-t és rövid ideig 75A-t is, de szerintem nekem ez bőven sok. http://www.4qd.co.uk/product/dno/ De ennél vannak nagyobb vezerlők is. Azért vettem ezt mert ebbe bele van építve az villamos fékezés és így nem kellett mechanikai fékről gondoskodni. Itt egy másik termék is: http://www.rideonrailways.co.uk/accessories/page01.html
Tegnap vonatoztunk kicsit a gyerekkel ma/holnap felteszem róla a videót is.
Kár, hogy az ember nem tudja átélni ismét az első pillanatokat, amikoris életed első mozdonya, melyet a két kezeddel építettél, egy év után megmozdul alattad.
Most már tudom, hogy igazából áttétel kérdése, nem kell bele feltétlenül autómotor, hiszen egy motorkerékpár blokk is elvinné.
Én a mozdonnyal kezdtem a építést. Utána vettem zártszelvényeket a vasboltban, hegesztettem rájuk 2 furatos lemezeket, mely segítségével szögeltem hozzá a talpfához, mely igazából csak deszka.
A ráülős vonatok a én szememben elképesztőek abból a szempontból, hogy hatalmas súlyokat képesek vinni. Még nem tudtam megfejteni, hogy hogyan képesek erre, talán ennyire nehezek és ennek köszönhetően ennyire jó a tapadásuk?
Egyrészt költségkímélés, másrészt az volt az oka, amit írtál: ekkora méretben már nem annyira egyszerű megvalósítani ezeket. Mostanra már van annyi tapasztalatom, hogy azt írjam, 5-15km/h-nál nincs túl nagy jelentősége a kúpos-nem kúpos keréknek. Annyira nincs jelentősége, hogy még a megengedettnél kisebb ívsugárban sincs gond vele, hiszen a kert szélessége miatt csak kisebb ívsugárban mehet. És itt még nem is említettem azt a nem elhanyagolható dolgot, hogy ekkora méretben hogyan valósítom meg a kúpos kereket. Persze megoldható, hogy valami dögnehéz, öntött abroncsot összehozok egy vagyonért, de felesleges. A csapágynál szintúgy, nem tudom, hogy mekkora a legnagyobb kapható csapágy és hogy az ahhoz passzoló tengely elég erős-e így inkább nem bonyolítottam túl az életemet, így is valami elképesztően sok munka és energia volt megépíteni. Ez már nem olyan mozdony, amit felkapsz és visszarakod a sínre, ha kisiklik.:-) (csak autóemelővel lehet)
Ha megnézed a kemencei kisvasút 2tg-es népeskocsijait, azokon sincs rugó. Olyan, mint a csillék, sok ilyen népeskocsi ex-csille volt anno.
Viszont a kérdésemre még nem válaszoltál.:-) Érdekel a kismozdonyod elektronikai háttere. Mindig járt az agyam ilyen akkus mozdonyon.
Néztem a videókat meg a facebook-ot is. Nem egyszerűsítettétek le túlságosan a dolgokat? Mármint láttam hogy a kerék lemezből van, nem kúpos, csapágy is csak egy sima csúszócsapágy, semmi rugózás (a kocsin).
Én most "fejeztem" be egy ráülős mozdonyt meg kocsit, ahol a kerekek esztergáltak, tengely tömör, rendes csapágy és rugózás mindenhol. Tudom ekkora méretben ezt már nehezebb, de nem véletlenül van "igaziból" is így.
Igen igen, én építettem. A kemencei MD40-esek másolata, 1:1-ben. Persze a szerkezeti felépítése más, a vezetőállása "mozdonyosabbra" lett kialakítva, a fülke - mivel az igazikon sincs 2 egyforma - ezen is kissé egyedibb lett és Ford Fiesta motor hajtja. 600mm-es. Minden részletet megtalálsz a www.facebook.com/thomasmozdonyepitomuhely oldalon
Szerencsém van, hogy ekkora a telek.:-)
Gondolkodom ilyen kisebb méretű ráülős verzión is, mint amilyen az MVP-ben van, csak a hajtást még nem találtam ki...
Köszönöm! Mindig ez volt a mániám, hogy ne rá, hanem bele lehessen ülni. Megépíthettem volna 1:2-esben is, de arra már inkább csak rá lehet ülni.:-)
Sokat járt az agyam ilyen aksis mozdonyon, de nem vagyok egy nagy villamosságis szaki.
Hogyan lehet a legegyszerűbben és legolcsóbban megvalósítani egy aksis hajtást? Nem feltétlenül olyanra gondolok, amit távirányítóval lehet működtetni, hanem olyanra, mely esetében magán a mozdonyon lenne kontroller.
Egyébként benzines mozdonyt (MD40 másolat) építettem, csak kissé elszálltam a méretekkel...
Csak egy fajta vasútban spekulálsz ? Mondjuk arra már régen rá jöttem, hogy hiába tetszik több minden (kisvasút, nagyvasút, esetleg egy két amerikai) , nem győzném párhuzamosan gyűjteni, futtatni őket. Pénügyileg biztos nem.
És bizony nehéz döntés volt (anno) hogy mi legyen ? Főleg úgy hogy nagy katyvasz volt a fejemben a méretarányok és gyártmányok tekintetében. Mit fejlesztek, mivel is játszunk? De nem bántam meg ezt a 1:22,5 méretarányú 1000mm körüli méretet. Kvázi kisvasút.
Az igaz , hogy amikor pompás Märklin csodákat látok 1:32 ben, akkor kicsit fáj a szívem a nagyvasúti modellezés után. De azután elmúlik...... jó az ami van.
Na de akár vasárnap meg is beszélhetjük a Csongornál a dolgot...........