baba nálunk is van. naponta többször meg is fürdeti :-) megmossa mindenét, főleg a "popó"ját :-)
amúgy ő is rögtön lenyúlja a rózsaszín babakocsikat a játszóházba ha már az összes motor foglalt és azzal "úgy" száguldoznak. ő csak szépen tologatja a macit a babakocsiban.
Bazsi 2 babával (és 1 macival, 1 kutyával, ill. 1 napocskával) alszik. Minden alvótársát meg szokta itatni alvás előtt, és a babákat vagy levetkőzteti vagy felöltözteti. :-) Máskor meg berreg fél délelőtt kezében az autóival. Szerintem normális így. :-) Ja, és a játszótéren az egyik kislánynak van egy rózsaszín babakocsija. Bazsi nagyon szereti tologatni. Férjem ilyenkor oda sem néz. ;-)
Simnek en is szeretnek venni egy babat. Kicsit el voltam bizonytalanodva, hogy erdekelni fogja-e igy a markolos-vonatos korszak kellos kozepen, de ezek szerint igen. Ha meg megse, akkor majd jo lesz Emmanak :o)
Mi a Budai Gyerekkórház Logodi utcai gyerekszemészetén voltunk, de oda kellett beutaló. Azért megadom a számukat, egy hívást megér: 375-8764, 375-3359 Logodi u. 3.
Kizárólag gyermekszemészet, nekem szimpatikus volt, mi dr. Zárog Annamáriánál voltunk, alaposan megnézte a gyereket és mindent elmagyarázott / mindenre válaszolt.
Nem tudom, mert ez a dokinő nem mond semmit, csak adott egy szemcseppet, visszamentünk, azt mondta még csepegtessem, de már nem kell visszamenni. A szemcsepp elfogyott, a szeme meg még mindig fáj. Ma reggel is mondta már.
Nem tud valaki ajánlani egy jó szemorvost? Petinek még mindig fáj a szeme, ez a dokinő az sztk-ban nem szimpi, szinte rá sem néz Petire, már két hete fáj a szeme, voltunk nála kétszer. Akár fizetős is jó lenne, köszi.
Sapi, mondjuk Bazsi ugye nem lány, de ő is kapott egy babát, mikor Esztit hazavittük. Csak tizenvalahány centi, de helyes, kopi kisbaba, és le lehet venni a nadrágját, sapkáját és ingecskéjét. Na nem ez a lényeg, hanem hogy tök jól elringatja, vele alszik, és fantáziából megold mindent. Na a fantázia a lényeg... Bazsi felébredt... Sziasztok
MammutII, a méregdrága játékbox. Bemész, be a bolt túlsó felébe, fel a dobogón, a dobogó bal kéz felőli sarkában van, cumisüveges is, cumis is, nem volt olyan eszetlenül drága, 3000 alatt, ha jól emlékszem, de vmivel kisebb, mint 50 cm, de szerintem ez jó, mert Bori is normálisan meg bírja fogni.
Ezt a körkérdést passzolom.;)) Kisautóban otthon vagyunk.:)
De miért nem veszel egy normál nagy babát,ami minima 50cm? Apáméknál a kislánynak olyan van,és azzal is nagyon szépen babázik a Zsófi. Öltözteti,pelenkázza,stb Én elvből nem vennék ilyen csodababákat a lányomnak ha lenne...
Azt meg jól elkiabáltam (szokás szerint), hogy nem is hisztis a kölyköm. Ma már produkált néhány taknyanyálaegybefolyik őrjöngést, meg tegnap is, és a lexebb, hogy nem is értettem, mi a baja :-o
Az alvókája is elromlott, mostanáig szépen aranyosan aludt reggel 8-ig, fél 9-ig, az elmúlt héten már fél 7-kor felkelt, de a ma reggeli fél 5-ös kelés egyelőre mindent alulmúlt.
Az enyém se. Ő nem műsorozik, csak tör-zúz és rohangál, de azt vidáman, és megbízhatóan mindenhol.
Nem idegeskedik ő egy percig se, azt majd megteszik mások helyette :-)
ő csak akkor kezd el vonyítani, ha mégis elveszik tőle a kisbaltát, és cserébe azt se engedik meg, hogy a fogkeféket a budiban úsztassa, aztán elszaladjon, kezében a klozettpapír végével.
Tuti, hogy nekünk műsoroznak ám! Az enyémet is mindenki dícséri, bölcsiben mintagyerek, nagyszülőknél kisangyal, nagylétszámú családi hepajon tündérvirágszál. Mi meg tépjük a hajunkat időnként... :-D
Apropó függöny: na ez nem dívik Amszterdamba. Vagy legalábbis az elhúzás nem. Óriási ablakok mindenhol, tulajdonképpen az egész ház egy nagy ablak és mégis sehol semmi függöny, szó szerint az utcán élik az életüket. Az esti séta során megnézhettük, hogyan is élik mindennapjaikat. Vicces volt.
Bazsi látszólag jól. Szülei kevésbé :D Már most el kell kezdenem felkészülni, hogy el bírjam majd engedni.
Na viccen kívül anyukám szerint egy csodálatos, kedves, értelmes, okos, nem hisztiző, szófogadó fiam van, aki bilibe kakil!, önként megy a pelenkázóra, kezet és fogat mos...Először azt hittem a szomszéd gyerekről mesél, de állítólag nem. Mindenesetre tegnap közelharc ment esti fogmosás címszó alatt, a bilit bedobta a sarokba, pedig nem is mondtam, hogy üljön rá, ma pedig egy cirka 50 perces műsor után jutottunk le a játszóra. Biztos bennem van a hiba :)
A férjem diákkorában egy olyan 3 emeletes házban bérelt szobát, ahol 1, azaz egy db fűtőtest volt összesen. Ha hideg van, anyósomék is csak behúzzák a sötétítő függönyt.
Szóval jól éreztétek magatokat! De jó nektek! Fotókat kéne majd mutogatni :-)
Ez a hideg-ügy meg tutira csak szokás kérdése.
A kubaiak nem engedik a gyerekeket a 25 fokos tengerbe, mert az hideg!
Egyiptomban, amikor eccer márciusban jártunk ott, rövidujjúban izzadtunk és bementünk a tengerbe is, a levegő olyan 28-30, a víz 20-22 fokos volt, ezért a helyi erők pulcsit + dzsekit viseltek a csípős kora tavaszi időjárásra tekintettel, és biztosan döbbenettel vegyes iszonyattal utasították volna vissza a tengerben lubickolásra vonatkozó idióta ötleteket.
Angolok is dettó. Amint először kisüt a nap márciusban, mindenki levetkőzik sortra meg pólóra. 25 foknál már pihegnek és ha felmegy 30-ra, azon még évekig csámcsognak: "Emlékszel arra a forró csütörtök délutánra 2003. június 24.-én? És a szomszéd Wilkinsonék elmentek nyaralni Ibizára, pedig itthon is pont olyan nyaralnivaló idő volt!" :o)
Vicces, hogy pont ez a téma :) Megjöttünk és éppen el akartam mesélni, hogy mennyire kiakadtam a hollandokon. Ugyanis Amszterdamban 16-18 fok volt, meg erős szél, néha napsütéssel, én ott vacogtam póló + pulcsi + kabát szerelésben, a helyiek meg ált. nyári szoknya, papucs! és farmerkabát. A gyerekek öltözékén meg teljesen kész voltam, férj már teljesen kivolt, hogy ott szörnyülködöm 3 napig a kicsik ruházatán. Ugyanis nyári rucikban ugrabugráltak. De komolyan. Body + vékonynaci + rövidzokni, lábszár csupasz...lányok kivágott lenge szoknyácskákban...Szóval vszínű szoktatás kérdése az egész. Ugyanis ott mindenki így öltözött, onnan lehetett biztosan tudni, hogy vki turista, hogy azon bizony kabát, zárt cipő, sapka-sál volt.
Egyébként Amszterdam csodálatos, lenyűgöző és feltétlenül ajánlom mindenkinek úticélként. Gyerekkel sem rossz program, roppant barátságosak, tömegközlekedés mindenhol alacsonypadlós volt és gyors, tiszta, legalábbis amit én láttam, babakocsival is tuti hely. Mondjuk ennyi gyereket és babakocsit már régen nem láttam sehol, úgyhogy nem lehet véletlen a dolog...
Én engedném belemenni a gyereket, ha ő szeretne, a megfázástól ugyanis nem, hanem csak a belefulladástól félek, de ha attól a megfelelő biztonságos védőfelszerelés + kisérő miatt nem kell félni, akkor tessék lubickolni. Olyan gyereket nem láttam, amelyik megfázott volna az olyan víztől, amibe önként ment bele :-)
A gyerekek, a finnek meg az angolok különben is másképp vannak összerakva, mint egy sima magyar családanya, ezt tudjuk :-)
Az más kérdés, hogy én se kívánkozok egy 17 fokos rettenetbe, de csak mert már öreg vagyok. 10 éve még én is vígan lubickoltam benne, most meg már a finom meleg vizecskét szeretem, amúgy banyamód :-)
rám is néznek hulyén, az 5 év alatt max a lábam hegyét dugtam a tengerbe, de én ugye papírkutya vagyok :) Ellenben Martint csak bevitte az apja tavaly, hát ez van, baja nem lett. A férjem mindig arra hivatkozik, h a gyerek félig finn, de hát ez az, h FÉLIG, akkor épp meg is fagyhat a 17 fokos vízben, én a 21-ben is didergek :D Dilis északi népek :)
Már most vértezem magam a rosszalló tekintetek ellen, amiket akkor fogok kapni, mikor Simet NEM fogom beengedni a 12 fokos tengervízbe. Mert én ennyire és még annál is inkább gonosz és gyerekkínzó és paranoid anya vagyok.
Nemrég voltunk Ausztriában a tóvidéken, ahová is a férjem úszónadrágot is akart csomagolni. Kérdeztem, hogy komolyan be fog-e menni az 5 fokos olvadékhavas patakokba. És tényleg bele akart menni (aztán végül valójában mégse). Már kezd egészen belejönni a magyarországi életbe, de ebben a fürdés-bizniszben még mindig van egy kis furcsa angolos beütése :o)
Azért ilyenkor még egy ici-picit túlzásnak érezném a gyereket a vízbe engedni, még ha finn-nek akarod nevelni, akkor is ;-)
Viszont a kölyök sokkal jobban bírják a hideg vizet, mint a felnőttek.
Biztos mindenki látott már koranyári vízparton didergő felnőtteket és közben a max. 17 fokos vízben önfeledten és önként pancsikoló játszi kisdedeket (szóval 2-3-6 éveseket) - akiknek egyébként egy óra múlva is hiába könyörög apuci-anyuci, hogy "mostmár gyere ki a vízből kisfiam, tök lila a szád", és közben a gyerek valóban lila szájjal bizonygatja, hogy márpedig ő nem fázik (és tényleg nem). És persze a keze-lába is rongyosra ázott, meg mellesleg vacog is néha, de nem tágít a vízből.
(Mikor gyerek voltam, sose értettem, miért arénázik velem a sok hülye felnőtt, meg fecseg összevissza lila szájakról, hát kit érdekel, hogy lila vagy se).
te Szlivvia, a finnek már 2 hete is furödtek :DD most is vasárnap, amikor a képek készultek, jó nagy szél volt, +17 fok és láttam 2 embert is úszni. Nemnormálisak. (de a férjem sem, aki szerint ehhez szokni lehet és be akarja o is vinni Martint a vízbe, amint kicsit melegebb lesz, nekem meg villog a lámpa az agyamban h tudogyulladás lesz a vége, de szerinte neeem)
Hat igen, Finno. gyonyoru hely. A tovideket lattam es a tengert. Egyszer majd megint elmegyek oda. Tudod, mint a Monty Python: "Finland, Finland, Finland, the country where I`d quite like to be..." Nagyon vicces dal - a ferjem mindig elkezdi enekelni, ha meghallja, hogy Finnorszag :o)
Simi most fogja eloszor latni a tengert ugy igazabol, jovo heten elvisszuk Norfolkba. Ezekben az eszaki tengerekben engem csak az bosszant, hogy a legrekkenobb hosegben is fajdalmasan hideg marad a viz es nem lehet benne furdeni. Jo, persze az angolok belemennek, de azok teljesen el vannak tajolva idojarasilag, nem ertenek azok a strandolashoz. Ott fagyoskodnak egyszal bikiniben a hajat tepo eszaki szelben es eroltetetten mosolyognak, hogy milyen szep az idei nyar :o)
á, ezek mind megszokhatóak 4-5 év alatt :DD és a jó levego, a gyerekbarát környezet meg kimondottan jó. (de van sok hátrány, csak nem épp amiket felsoroltál :))
Fém, orulet! Martin is trappolt be, nem érdekelte semmi...bár, azért nem akkora baj, h szeretik a vizet, csak ne hozzák a frászt az emberre. ja, igen, o a picike pötty a fotón :) na ha már ennyire belejöttem...
Az a csepp fickó a parton, gondolom, Martin. Azt külön értékelem, ahogy ott áll az ő kicsinységében a Nagy Tenger partján, éééédes, nekem nagyon teccik. :-)
Sajnos az én kölykeim se féltek a víztől, illetve a csajnak volt egy ilyen félős korszaka úgy 4-5 éves korában, miután majdnem belefulladt a medencébe. Megcsúszott a vizes kövön és beleesett. Pár másodpercbe beletelt, mire észrevettük, de addigra már kapálózott és úgy próbálta a fejét a víz fölött tartani, egyre kevesebb sikerrel. Még most is rosszul vagyok, ha eszembe jut...
De egyévesen ő is úgy rontott be bármilyen tóba, hogy arra is fütyült, hogy közben elfogy a lába alól a szilárd talaj. Meg most már megint ugyanúgy. Illetve a tengerre megsértődött kétévesen, amikor pofánlöttyintette egy nagy sós hullám :-)
Benő dettó, semmi félelemérzet. Engem meg a frász töröget.
Tavaly ő is mindenáron bele akarta magát vetni a hideg vizű medencébe, amikor nyaraltunk. Mikor úszógumival betettem, az persze nem teccett neki, de öt perc múlva megint be akart ugrani. Ezzel a strandolás le is került a napirendről, mert valakinek szoros emberfogással tartania kellett a fickót, amíg a többi úszott - és a kis fickó jó szokásához híven nem hagyta a figyelmét elterelni :-)
Akkor is, ha nyáron nappali világos van éjszaka, és télen mindez fordítva? Akkor is, ha ott sokkal később kezdődik a nyár, és az is sokkal hűvösebb, mint idehaza :o) ?
Amúgy szerintem is csodálatos lehet, de hosszútávon ott élni...hát nem tudom.
Como, szerintem hamar fog mosolyogni Patrik, olyan szépen fejlődik. .) Flóra meg egy kis tündér. :)
Szerencsére az én férjem is simán bevállalja a két gyerkőcöt, így egy héten egyszer elmegyünk a barátnőmmel vhova. A bevásárlás tényleg jó kis proginak számít nálam is.
Tasha, csináltunk tegnap néhány képet a nyaralóról, majd felteszem a másikra. nemsokára jöttök. :)
Anka kb. 30 szót mond (tegnap pl. megtanulta azt, hogy fúú=fúr, merthogy köcsög szomszédnak vasárnap este jutott eszébe egy kis barkácsmunkát végezni:))), illetve van egy rövid kérdőmondata: Hol a ...? (vau-vau, cica, dabda stb.) és egy kijelentő mondata: Eltünt a .... (vau-vau, cica, dabda stb.)
Ezenkívül ő is iszonyatosan nyomja a saját nyelvén a dumát, tényleg nagyon vicces tud lenni ez a halandzsakorszak.:))
Irtam neked sms-t par hete, de aztan eszembe jutott, hogy azt mondtad, elvesztetted a telefonod. Az uj szamod meg nem tudom.
Kullancs terjesztette agyhartyagyuszi ellen tudtommal azert nem szeretnek 2 eves kor alatt oltast adni, mert akkor meg kicsit maskepp mukodik az immunrendszer es a gyarto ceg nem garantalja, hogy hatasos lesz a vedelem.
Sajnos nalunk a kertben is rengeteg a kullancs, Simet muszaj lesz beoltatni, de most mar megvarjuk azt a ket hetet, amig betolti a 2-t, bizt ami bizt.
híztál, mi? Most biztos áttörted a 46 kilós lélektani határt ;-)
beszéd: hát mi a következő szókészlettel gazdálkodunk már egy jó ideje: mmamma, nnanna, babapa, va-va, vau-vau, kakku, kkkk, brrüüü, illetve talán újabban: nem.
de, igazából elég sokszor el tudok szabadulni, néha már ég is kicsit a képem. :) De párom nagyon jól bírja a kétgyermekes strapát és sohasem panaszkodik. Úgyhogy voltam már suliban, de barátnőmmel dumálni is. Meg én intézem a bevásárlást, hiszen mostanában nekem még az is program, hogy eljutok a Tescoba. :))
Tasha,
jó neked, hogy fogysz, én tegnap vettem észre, hogy szülés óta híztam! Nagyon gáz. Vissza kéne fogni a nassolást, de néha úgy érzem, a szervezetem nem tudja, hogy koraszültem és még mindig annyira zabálhatnékom van, mint terhesen. :)
Fém,
azért Flóra beszéde sem túl cizellált ám! Még mindig egy csomó szót úgy mond, hogy megduplázza az első szótagot. Így csak szövegkörnyezetből derül ki, hogy pl. paradicsomról vagy Patrikról beszél. :DD
Gondolom mivel Bazsi nagy fiú,azért nem. Meg ahogy látom nem olyan szigorú szabály ez a 2 év korhatár. Como, le vagyok nyügözve,hogy lányod igy beszél már. Barna még a halandzsánál tart,de valami olyan mulatságosan nyomja a dumát,hogy fetrengünk a röhögéstől. Mondatokban,hanglejtéssel beszélget,felesel,válaszol. Nem is bánom ha nem indul be a beszélőkéje,mert annyira mókás kor ez neki.:)
Flóra mennyire édes :))))) Patrik meg egész egyszeruen gyönyöru, bár fura ilyet írni egy kispasira, de tényleg kimondottan szép baba. Fodrász, kozmetikus jó ötlet :) Nordic walk halad, már látszik is a hatása a hasamon meg a combomon, na meg fájó szívvel lemondtam a fehérkenyérrol és a nassolásról, úh a mérleg is mutat némi változást lefele. A tejem meg ugyanannyi, hála ég, úh marad ez a módszer, lassan fogyok de bíztató eddig a dolog.
Jucus :( nálunk is volt 1-2 rossz éjszaka, de Martin miatt :-o zokogva ébredt többször is, alig lehetett lenyugtatni, lehet rosszat álmodott :( A bobeszéduséget nálunk sem apa génjei hordozzák :DD Édes lehet Eszti :)
Ja még azt akartam megosztani, hogy Eszti is már visszamosolyog, tök édes. :-) Beszélőkéje nagyon jó, már több hete gőgicsél. Kitől örökölhette??? :-))) (Ja, nem ismeritek Apuciját. Hát tőle biztos nem örökölt bőbeszédűséget...)
Como, meg tudlak érteni. És ma is szép éjszaka felé nézünk: süvít a szél, eső is esik/esett. Bazsi már ébredt is egyet, Esztinek meg 2 óra volt az elalvás. Egész nap nyűglődött egyébként, bukott nagyokat. Tuti front miatt, mert most semmit nem ettem, ami gond lehet. Egyébként én a kozmetikust elintéztem a héten. Szuper volt. :-)) Leugrottam vásárolni és megkérdezni a sarki kozmetikában, ahol egyébként még nem jártam, hogy van-e hely. Persze nem volt, csak útközben megláttam egy másikat, ott meg volt. Sajnos az én kozmetikusom egyelőre túl messze van... Como, máskor nem tudsz kicsit elszabadulni? Hozzám jön anyu segíteni min. heti 1-szer, és akkor igyekszem 1 órára lelépni. Persze azért nem mindig jön össze. Meg az is nagy élmény, ha Férj időben hazaér, és akkor a játszótéren talcsizunk, és ráhagyom a 2 gyereket, én meg elmegyek vásárolni. Egyedül. :-) Az élet apró örömei...
Kullancs oltás: Tulpen, nekem nem mondott semmit a 2 éves határról a doktornéni, bár a 22 hó már közel van a 2 évhez. Sőt, ő javasolta az oltást, mikor hozzá kerültünk.
Ha leéx a szoliban, akkor először csak öt percet vállalj el, aztán majd kiderül.
Én is le szoktam néha, még most is, a minap suttyomban csöveket cseréltek azok a gazok, én meg 10 perc után úgy néztem ki, mint akit elevenen megfőztek.
Nem vagyok ám egy balfácán, á, dehogy :-)
Flóra meg már ilyeneket mond :-O A mindenit, de ügyes. Bár az én fiam is beszélne már.
Neeem, a parkban sok zajos hülyegyerek van, az nem jó. :) Viccet félretéve, elegem van, hogy úgy nézek ki, mint a mosott szar, úgyhogy jövő hétre bejelentkeztem fodrászhoz, kozmetikushoz és megyek szoliba is. Tornáznom is kéne, de azzal várok még. Hátha az előbbiek is elegek lesznek ahhoz, hogy újra csinosnak érezzem magam, és akkor nem kéne még testedzéssel is sanyargatnom magamat. :) Neked az északi séta hogy halad? ;)
Patrik jól van, szegénykémet állandóan orvosokhoz hurcoljuk, de szerencsére nem látnak semmi problémát. Flóra nagyon édes vele, hordozza neki a játékokat, betakargatja, sőt, párom megtanította neki, hogyan kártyázzon Patrikkal: Patrik orra elé tartja az állatfigurás kártyákat és mindegyikre közli, hogy mi van rajta "nézd Patrik, cica" :))
te, ennyi erovel a parkban is ulhetsz :)) az ingyen van :)) de nem, szolizz egyet, meg aztan igyal vhol egy capuccinot, belefér a fél órába és megérdemled. Patrik hogy van? Flóra még mindig segít sokat körulötte?
Köszi az infókat mindenkinek, akkor holnap lemegyek és veszek egy szolibérletet. :)Tuti melltartóban fogom nyomni, mert én szoptatás nélkül is leégek. Vagy csak megkérem a csajt, hogy ne is kapcsolja be a gépet, csak hadd feküdjek ott csöndben 10 percet. :DD
Mi jövő héten megyünk, a Fehérvári úti Sztk-ba, a körzetit kérdezd meg, hova tartoztok. Bár lehet, hogy nekünk is szükségünk lenne egy másik dokira, mert egyszer már voltunk, és nem volt túl szimpatikus a dokinő. Azóta is mindig mondja, hogy fáj a szeme, azért viszem újra el. Nektek miért kell szemészetre menni?
Én is úgy tudom,hogy 2év alatt nem szabad beadni. Barna azért kapta meg,mert erős nagy gyerek,és sokat járunk zöldbe,ezt a dokinő figyelembe vette,és így beadta neki.
Van még pici erőm hozzászólni. A Menjugate oltásra mondta a dokinéni, hogy lehet, hogy megváltozik a gyakorlat Magyarországon is az európainak megfelelően, mert így nem véd eléggé, azaz még ezt most vizsgálják. Lehet, hogy 1 éves kor alatt 3, később 2 oltás lesz. Ha megváltozik, szólnak nekünk, szülőknek az orvosok, hogy adassunk be ismétlést.
Bazsinak a Menjugate és az Encepur Junior 1. oltása sem okozott mellékhatást. A 2. oltást 2 hét múlva kapja Eszti 2 hónapos oltásával együtt. Nálunk az egyik közeli patikában másnapra beszerezték az oltóanyagot. Viszont érdemes odafigyelni a lejáratára, mert igen közeli dátumút kaptunk, még éppenhogy beleférünk a határidőbe.
Az a kérdés (illetve az lett volna) kedvesem, hogy a meningitidis baktérium által okozott agyhártyagyulladás, azonos-e a kullancsok által terjesztett agyhártyagyulladással :) Én nem tudom, ezért kérdezem, illetve kérdeztem...
A Menjugate a meningococcus nevű betegség ellen véd, ami agyhártyagyulladást vagy vérmérgezést okozhat. Elég ritka betegség, de akár 24 óra alatt is összeomolhat a szervezet, főleg a csecsemőké, ezért szokták beadatni. Neked kell eldöntened, hogy szerinted érdemes-e.
Úgy tudom, 1 éves kor alatt két (vagy három?) adagban adják be, 1 éves kor után 1 vakcinát jelent.
Szylvus! Nekem úgy rémlik,hogy a menjugate oltás az nem a kullancs okozta agyhártyagyuszira van. A kullancsra az nem véd,ezért kell külön beadatni most a kullancs ellen is. Én igy emlékszem,Barna mindkettővel rendelkezik,én meg nyugodtan viszem az erdőbe. Ja,és ne parázz a mellékhatás miatt(mondom én aki azért nem adott a gyereknek fenistil cseppet másfél éves koráig,mert rá volt irva,hogy aluszékonyságot okoz.;))
Csak nem égeti be az ember a csepp leányt egy lila cumival, ha piros mintás cucc van rajta :-)
Volt olyan Laura kiskorában, mikor csak ordított és ordított, oszt senki nem értette, hogy ugyan mi baja lehet, erre az egyik nagyi benyögte, hogy "biztos nem teccik neki a ruhája". Jóvan, mondom, persze, tudodhogy Jörgen Jörgensen mit mondana erre, na aszondom én is.
Most viszont így utólag visszagondolva a csaj néhány húzására, tulajdonképpen nem is volt az olyan eszement ötlet :-)
Amúgy mi már megint kriplik vagyunk, Benő fickó esmeg fosik. Délelőtt még láza is volt, olyan 38.2. Plusz a fenekét vörös hólyagosra marta a pelenka tartalma, fáj neki a pelekázás, a seggtörlés, a kenőcsözés.
És már megint nem értem, hogy marhatta fel, hiszen öt percen belül mindig tisztába tettem (délelőtt már vagy nyóccor).
Mellesleg bár tudnám, hogy a héccencségbe lehetett már megint valami fosós vírust benyalni (mégiscsak fogok kérni valami rotavírus-védőoltást, már látom, hogy szüksége van rá).
Meg még néhány kiütés is van a könyökén, meg a derekán ... mióta Haspoki emlegette a skarlátot, azóta ezen túráztatom magam.
Menjugate oltást senki nem kapott a dokitól a kullancs okozta agyhártyagyulladás ellen? Nekünk ezt írta fel Andris 1 éves kora előtt, ki is váltottam tavaly szeptemberben, azóta is itt figyel a hűtőben. Mikor elolvastam a lehetséges mellékhatásokat, inamba szállt a bátorságom, úgyhogy egy fostalicska vagyok... Nem tudom mikor adatom be (pedig tudom, hogy már rég kellett volna), holott folyamatosan tele a média a vészharangot kongatókkal.
Meg most azt sem értem, hogy mi ez az emlékeztető oltás néhány hónap múlva? A papírjára az van írva, hogy 1 (vagy másfél???) éves kor felett egy adagban beadandó (hol egy fejvakarós, tanácstalan ikon?)
Enyim csaj is nagyon csajosban nyomta élete első pár hetében, igaz, nemcsak rózsaszín cuccai voltak, hanem halványlilák meg pirosak is, és arra is ügyeltem, hgy minden rugdalózóhoz legyen megfelelő színű body, sapka, kabátka.
Sőt, színben harmonizáló CUMI.
Itt, ezen a cumiponton azonban akkor egy kicsit kénytelen voltam megállni és elgondolkodni a saját elmeállapotom felől :-)
Kullancs elleni vakcina: én is visszapattantam ezzel már egy helyről, és ott rögtön állította is a gyógyszerész néni, hogy az a fajta, amit nekünk felírtak (Encepur Junior) hiánycikk.
Azonban biztos nem hiánycikk mindegyik fajta, mert én is felírattam magamnak egyet a saját felnőtt háziorvossal, és az speciel volt is (FSME Immun Inject vagy ilyesmi). De ez valószínűleg felnőtteknek való, és ki tudja, van-e belőle gyerek-verzió.
hát igen, kb 5 gyógytárban próbálkoztam, abból 2 nagy, 3 nem.... De még telefonálgatok akkor.
A tapaszról azt olvastam, hogy szintén B6 alapú, csak hatásosabb, mint ami a bőrből párologna ki, ha beszednék. persze ez is lehet kamu, mint megannyi minden, de egy próbát megérne!
szülés előtt állók topikjában vagyok még, de nővérem és 2 éves kisfia kapcsán lenne hozzátok egy kérdésem (bocs ha már volt róla szó, nincs időm visszanézni..)
Ti hogy álltok a kullancs elleni vakcina beszerzésével? Nővérem szolnoki (az árvíz miatt rengeteg a kullancs, már gyerkőcön is találtak), és eddig képtelen volt a vakcina vényt kiváltani, mert nincs. Pesti lévén én próbálkoztam, telefonban eltették nekem névre - címre, ott meg nem emlékeztek rá és nem is volt (mondjuk ez egyéni prob, a lényegen nem változtatott, csak hogy felutazott a semmiért...).. És azóta egy gyógyszertár sem vállalja tutira, hogy beszerzi, mert ha nincs nincs.
DE AKKOR MI VAN? folyamatosan nyomatják a médiában a fontosságát, és nem lehet beszerezni?? ha vki tud vmi tutit, kérem, szóljon, habár már nem reménykedem... Múltkor olvastam vmi tapaszról, amit fel kell helyezni a testre és elrisztja a kullancsokat -- na azt sem ismerik sehol, én meg mehetek vissza abba a jó messzi boltba, ahol a hirdetését láttam... Ennek nevét (a tapaszét) nem ismeri valaki?) Előre is köszi mindenki segítségét, timi
és gondoltam büszkélkedek is egy képpel, mint keresztanya, de csak egyéves korabelit találtam (11 hó). S mint látszik, horgászni is sokat járunk, kéne az a vakcina!!!!!!!!(:
Nem felejtek,nem felejtek,csak ma van a tüzoltósági ellenőrzés,és megkértek,hogy pakoljak be a teraszról,mert elméletileg még nem lehetne itt lakni,amig nincs meg a tüzoltók engedélye. Na emiatt,úgy néz ki a lakás,mint ha most jöttünk volna.
Sziasztok,sziasztok!!! Beköltöztünk,dolgoztam egy nagyot,itthon is végére értünk a kipakolásnak,és kb 1 órája már a netet is bekötötték.:o)) Baromi szép minden,meg jó,meg örület,hogy újra családi életet tudunk élni. Megyek visszaolvasok. puszi mindenkinek!!!
Ja, látom, neki is kellenek a haverok... mostanában a Marci is kéri a plüssöket, jelen pillanatban két kutya, két maci, egy zenélő katica/méhecske és egy Micimackós párna van az ágyában... :-D
Eddig nekünk sem volt hozzá erőnk, de úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan lélektani pillanat, amikor lehet. Érdekes, hogy sem a bölcsiben, sem anyunál nem kellett Marcinak cumi (nemhogy 3), csak alváshoz, otthon viszont napközben is, állandóan... Most próbálkozunk azzal, hogy otthon is csak alváshoz legyen, ahhoz is csak egy. Ja, meg autóban. :-)
a férjem szerint nekunk is ezt kellene, de egész egyszeruen nekem ehhez nincs szivem :( Martin csak alváshoz kapja meg oket, napközben nem, na jó, az autoban is, de ott csak egyet :) lefotoztam tegnap, így készul az ebéd utáni alváshoz, annyira édes sztem...
Váááá, Marci is ezt csinálta, egy cumi a szájában, egy-egy meg a két kezében, és úgy járkált a lakásban. :-( Viszont a hétvégén két nap alatt kilukadt a 3 használatban lévő cumi, ezektől könnyes búcsút vettünk, integettünk és kukába dobtuk őket, de csak egy darab újat kapott helyette...
enyémek nemrég aludtak el. Domi is egyedul, besötétítunk, leteszem, simisimi, fejére pelus körbe, cumi és elalszik :))) Martin meg szintén, de ez nála nem újdonság, viszont irtózatos cumifuggo, és nem az h a szájában legyen, hanem van egy db skék ami a favorit, annak ott kell lennie a kezében és nyomkodja a cucli részt a mutató meg huvelyk ujjával :-o igen vicces. Nunya, a rongybabázást képzeld el pocakosan, uhhh, párszor azt hittem, menten megszulök az út szélén...szerencsére leszokott róla, most nem rongy effektet nyomat, hanem simán lefekszik és ordít mert mondjuk a gonosz anyja este 8kor felhozná a játszóról :) Még jó, hogy ahogy öregszem, úgy leszek egyre turelmesebb, érdekes mennyire megváltoztatja az embert ha kisgyereke van.
hiszti nálunk is van ám.....főleg ha nem dobálhatja az arcunkba a @....búgócsigát, amit egyébként én vettem neki, mint milyen jó játék....
ja, mi pörgethetjük. na nem mintha nem tudná ő is, nade sokkal jobb velünk pörgettetni és ha netán mi épp vacsorázni szeretnénk....hú jön ám a hadd el hadd.
nálunk ignorálás......ha nem jön be, ölbenyugtatás magyarázás..
de általában megállunk az ignorálásnál, így kb 5-10 mp a dolog.
mostanában viszont az állati vicces dolog az úton rongybabát játszani, ha nem szaladhat arra, amerre akar. nagyon jó játék. tök jókat szórakozik rajta. tegnap külön jó volt a fél méteres pocsojában (milyen j/ly?) ezt játszani :-(((
Másikon írtam, nálunk is így zajlik, mi is próbáljuk utóbb magyarázni neki, hogy miért történt valami esetleg úgy, hogy az neki épp nincs ínyére. Én is abban bízom, hogy előbb utóbb megértik, hiszen olyan gyorsan nyílik az értelmük, hogy csak na.
Martin drámatagozatos fotója egyébként nekem is rengetegszer eszembe jut, mindig megmosolygom, így utólag is. Élőben még tutibb lehet. Persze gondolom ott helyben - időnként - jól jönne egy távirányító, amivel esetenként lejjebb lehetne venni a hangerőt :)))
Már én is erre készülök, jól be is vagyok szarva, hogy mire megyek a fiús anya gyakorlatommal, ha kislányunk születik. Az egész család állítja egyébként, hogy tuti kislány lakik a pocakomban, nem tudom mire alapozzák, de nagy az egyetértés köztük ez ügyben :)))
Uh értékeid szépek, tényleg jól növesztgetted pocakbabát. Egyébként a dokid elképzelhetőnek tartja, hogy esetleg korábban spontán megindul a szülés, még az előrehozott terminushoz képest is? Pusztán a mért értékekre hagyatkozva? Vagy ez azért van, mert nem tudtátok belőni az utolsó menzesz időpontját? Vagy miért?
höhö :) itt is megy a balhé, nem kompromittálom a gyermeket fotókkal, pedig lehetne :D Ma pl mikor rájött a hoppáré, bemászott a dohányzóasztal alá, csak a feje lógott ki és onnan uvöltött, de bebukta, mert láttuk hogy néha felnézett a TV-re és akkor a sírás is abbamaradt 2 mp-re, majd folytatta :) Kis drámatagozatos dinnye. Azt kell kitapasztalni (sztem) hogy mivel higgasztható le, Martinnál egy ideig ignorálni kell, aztán átölelni, simogatni, utána megbeszéljuk, hogy izé, anya elvette a poharat, mert ledobtad, de ezt nem szabad, sallallalla, aztán majd 1xcsak felfogja. Nálunk persze a kistesó is bejátszik a balhékba :( Még ha Domival kedves is, meg sosem bántja, meg figyelunk rá ezerrel, a pici van háttérben, de mégis. Viszont én semmin sem csodálkozom, jól emlékszem a saját hisztijeimre gyerekkoromban, hát istenem, valamit tolem is örökölt a gyerek, ha már kívulrol tiszta apja :D
uhh de zagyva, na mindegy, ma késo estig egyedul vagyok veluk, sooot, még le fogok mindjart cuccolni a játszóra is, akkor szép az élet ha zajlik :)
Esztus: gyönyörűek a fiaid, és Boldi mekkora csibész lehet! Legalábbis a hamiskás mosolya arra utal :)))
Sapi: tényleg durva, amiket írtál. Vazz pénzbwn mérni...elképesztő, főleg ebben a formában. Arra még nem gondoltál, hogy náluk kócolódott össze valami a processzorban?
Bahra: édes csajszid van :)) . Szerintem olyan nagynak látszik, mint egy ovis.
Tejtéma: nálunk is kávéba fogy leginkább, de Andris kajába azért kapja rendesen. Direktbe abszolút nem kell neki (lehet, tud már valamit az új nézetekről?).
Betöltöttem a 24. hetet, és tegnap is rókákat kergettem este! Megőrülök, komolyan mondom...amennyire gondtalan volt a terhességem Andrissal, annyit szívok most :(
Május 24-re bejelentkeztünk 4D-s uh-ra, már alig várom. Annyira kíváncsi vagyok már a picibabára. Ez a köztes állapot - 18. és 30. heti uh között - a legszarabb, mert gyakorlatilag tudom, hogy terhes vagyok, mozog is a picur ezerrel, mégsem vagyok képben, hogy mekkora, mennyit fejlődött, etc...
Amúgy valami hasonló gyerekkori szívás majdnem mindenkivel mexokott történni, ezt csak vígasztalásképpen mondom, pl. én is tudnék gyerekkoromból mesélni ezt-azt. Mégis nagyjából normális lettem :-)
A fiammal mi is azok vagyunk. Ámbár vele nem lehet így csőrözni, mert harap :-) Humánok még nem kaptak puszit tőle, egyetlen kivétel a nővére.
Az állatok (élő, játék, szőrös és plüss) viszont nyakló nélkül kapják a nagy cuppanósokat.
Emberekkel kapcsolatban főszabály szerint az a maximum, hogy odatartja a képit pusszantásra, esetleg nyakat átölel, slussz. Aztán elrohan, mert ő nem ér rá ilyesmikre.
Ha kívánja a várandós hölgy a tejet, akkor nincs apelláta.
Hozzátenném, hogy első terhességem idején magam is rágyógyultam a tejre, egyébként fel is szedtem 26 kilót, és még csak nem is csodálkoztam rajta. Ok-okozati összefüggést szimatoltam!
egybol gondoltam, h ezzel a fogyás dologgal nem lesz ilyen szerencsém :DD Inni meg amúgyis csak vizet, ejj hát h lettem mégis ekkora??? Na majd lemegy.
dicshimnusz és kalaplengetés a srácoknak, Bo csibész tekintete egy külön misét megér, Barnus meg milyen komoly úriember :-D Nagyon édesek!
Tej:
Nunya, az a cikk, amit tegnap belinkeltem, csak egy példa arra, mi mindent mondanak, ráadásul ez a cikk pont elég véresszájúra is sikerült, szóval én se hinném el egyazegybe. Mint ahogy azt se, hogy élet-erő-egészség.
Akinek jólesik, és semmi baja tőle, hát csak igya. Senkinek nem használ, de valószínűleg nem mindenkinek árt.
Én nem iszom, de a kávéba nanáhogy beleköttyintek egy féldecit, meg főzéshez is használjuk, stb. És akkor még ott a kakaó-ügy, szóval szart ért a gyerekkor kakaó nélkül, ez tény :-)
Mondjuk ha valaki esetleg le akarna fogyni (neadjisten), annak szívből ajánlanám, hogy legelőször is a tejet tegye feketelistára (rögtön a cukros/édesítőszeres üdítők után, vagy inkább előtt), és alaposan meg fog lepődni ;-)
nagyon helyes a kislányod. Kis huncut a nézése :-)
esztus
De jó, hogy végre mutogatsz. Barni már nagyon nagy lett. Bo-ról ne is beszéljünk. édesek!
tasha
neked is akartam írni, hogy a vodkás kép nagyon jó!
tej
na ez volt a másik, amit kérdezni akartam, hogy aki ad az forralja? én eddig mindig fölforraltam, de ezek szerint mindegy...?
Mi minden nap iszunk, kvba, kakaó....hiányzik ha nincs, na....
furcsa volt olvasni a cikket. fene tudja...
a gondom az, hogy gyakice mindent szid valaki. szóval ha minden meghallgatok, akkor semmit sem fogok enni....kész vagyok
a zöldség ugye permet, érlelő, mittomi
a hús az ami
tej is. ...hát
sok tartósító mindenben meg adalékanyag...szóval passzolok. kezdek begolyózni.
mostanában struccpolitikára álltam át. tudoom, hogy nem jó, de ez van. nem kívánok belegondolni, hogy mibe mi lehet, van...vagyis de, de elhessegetem, mert nem bírom.
végre :))))))))))))) jaj de szépek :) Milyen nagy lett Barni :-o és hajasbaba o is!
tej: terhesen én is kakaóztam sokat, a savamnak jót tett. Nálunk a pasim és b. családja a bottleneck, laktózintolerancia meg minden ami kell, szóval mi óvatoskodunk.
csatlakozom sapihoz! én alapból is nagyon tejes vagyok, ilyenkor meg úgy csúszik le, mint a sicc. :) de apu, öcsém, nővérem is ilyen. a legtöbb kaja után irány a hűtő tejért. :) mivel a páromnál sem gond a tej, én nem féltettem Kiarát tőle, igaz nagyobb menniységben csak év eleje óta kapja (akkor maradt abba a szopi), de asszem kb 2* forraltam fel az elején csak. különben is hidegen szereti. ha viszont lett volna tejérzékeny a családban, vagy nehezen emészetné vki, vagy bármilyen problémát okozna, biztos sokkal óvatosabb lennék.
Köszi mindenkinek a tejes hozzászólásokat, most már értem. :-) Mondjuk mi férjjel szeretjük a tejet, bajunk sincs tőle, Marcinak se. Már el sem indul reggel a 2 dl kakaója nélkül... ilyen direktben még tejbegríz formájában kapja néha vacsorára, olyan 3 dl körül, egyébként ő is joghurtot, sajtot eszik sokat. Viszont nem és nem itta és issza meg a tápszert/babatejet.
haspoki, Marci nem hagyja, hogy etessük, mindent egyedül akar, levest is, háááát, érdekesen szokott kinézni - meg az étkező is. :-)
Bili: az enyém nem ul rá, a wc szukítorol is menekul. Én nem eroltetem.
Egyedul evés: M. nem hagyja h etessuk, ami levesnél pl komoly szívás. De ez van. O az ikeas gyerekvillával tanult meg enni, sztem szuper, mai napig azt használjuk. A kanala is jó, klassz nagy.
Táp: az estit a fogmosás miatt hagytuk el, kakaót pláne nem szeretnék alvás elott adni. Most az van, hogy furdés elott iszik rizs/zabtejet, ha kér, vagy kefírt. Az esti szertartást nem zavarta meg hála ég a dolog, a pizsihúzás, hármasban összeölelkezés+1 Bóbita elég neki :)
Teszek fel pár képet a kiscsajomról ha érdekel valakit! Ma egész délután a teraszon pancsolt pedig nem volt valami nagy meleg de ő tántoríthatalan volt!
A tejet én sem szeretem, max kávéba teszek. Bo az esti kakaóját múlt hét óta tejjel készítjük. 2 decit kap, de általában nem issza meg az egészet. Sok tejterméket eszik ezen kívül. A tápszer szerintem nagyon felfújta, most kis sonkagyurma. :)
Fém, próbáltál már neki olyan ásványvizet adni, aminek az üvege, olyan sportkupakos. A San Benedetto-nak van ízesített ásv. vize, Boldi azt nagyon szereti. Boldi mostanában már nem használja az Avent sportkupakos itatóját, pohárból iszik. Szokott szólni, ha szomjas. Ha utazunk akkor iszik csak Aventből.
Na megyek sír a ketteske. A másik is rajta nyomul. ááááááááááááááá
Bazsi csak egyedül hajlandó enni. Ha én etetem rázza a fejét és elkezd bohóckodni. De ezen szerintem ne izgasd magad, nyilván megoldódik majd a dolog, ha közösségbe kerül.
Bili: áááá, írtam, hogy az én fiam is bohóckodik csak vele, autó, autó felkiáltásokkal csücsül rajta ruhában. Ja és Fém ez egy VW Bogár formájú, lehet, hogy Mercedest vagy Audit kellett volna venni, hogy rá is férjen a popója? :D
Én reggel adok kakaót Petinek, este tápszer. Minden gyerek eszik már egyedül? Peti nem hajlandó. Ha elé teszem, hogy egyen, azt mondja, "anyucimió etet, anyucimió etet". Én meg etetem, így is alig eszik valamit. A bilire sem hajlandó ráülni, wc-től meg menekül. Mondjuk a szemetessel már megbarátkozott, csak egy napig félt, mostmár megint kedvenc :)
Kiderül, hogy itt senki nem szereti a tejet? :D Egyébként én sem adtam még direktbe Bazsinak, főleg, mivel kiderült, hogy a tejes dolgoktól már eleve "laza" lesz a széklete. Így mivel már csak a tejtermékek ilyet okoznak, mi lenne, ha direktbe kapná...Ráadásul én kakaó ellenes is vagyok, még nem találtam ki, hogy majd mit fog kapni reggel-este a tápszer helyett, ha egyszer felhagyunk a tápszercégek szponzorálásával. Ötletek?
És Ljucus az a véres, nyákos nem is tudom milyen széklet nagyon rosszul hangzik, meg kellene nézetni szerintem.
Persze a témában összeírogatnak pro és kontra mindent, de én saját magamon is tapasztaltam egypár dolgot, úgyhogy ha a cikkeknek esetleg nem is, a saját tapasztalatomnak feltétlenül hinnem kell.
Meg ahogy Tasha is írta lejjebb, a tehéntej = kisborjúk számára készült anyatej, tehát nem embereknek van kitalálva, konkrét agyrém, hogy valaki egy más fajhoz tartozó kölyöknek dizájnolt anyatejet igyon :-)
Az ember nem is tudja rendesen megemészteni, mert nem olyanok az enzimjei. Van aki különösen érzékeny rá, és heves allergiás reakciókat produkál, mások határeseti szinten elbirkózgatnak vele (de minek...), és van akinek semmi különös gondja nincs tőle. (De akkor is elég fölösleges).
jó, ha nálunk 4 deci lemegy és akkor már sokat ivott....van hogy egy deci aztán csókolom. +reggeli esti 2-2 dl tápszer. de az még ígyis jó, ha fél liter van.....
bár tegnap a hagymás rántottám is bejött neki persze villával, ,ahogy azt kell ( miután vagy 8 kanál tejpépet benyalt) :-o
tényleg gombát ugye már lehet adni? vagyis már mindent, nem? van még valami nem ajánlott? jó, tudom eper, dió , de már lassan az is mehet, nem?
áruljátok már el nekem mi a frász nem jó a tejben, mert kifúrja az oldalamat. de valami tudományosat is monnyon má vki, mert hülye maradok, aztán a végén rosszul táplálom magunkat :-)
Húst eszi enyém, ha felvágjuk apróra. Pörkölt, sult hús, csirke, fasirt, minden megy, csak a panirozott cuccokat nem szereti. Amúgy szúrja a villára és tolja :) Amit nem szeret, az a krumplipuré, meg sajna a fozelékek sem csúsznak :(
Ivászat: Hát mi úgy vagyunk szocializálódva, hogy folyton visszük az innivalót magunkkal. Meg a gyereknek az autóban kezébe nyomva quasi-pacifikátor szerepe is van a cumisüvegnek, pár perc csendet lehet vele nyerni.
És azt se bánom, ha egész nap folyamatosan iszik, így biztos elég folyadék jut a belibe (hát ő azért nem túlozza el annyira, mint Sapi Borcsája, úgyhogy naponta egy liter vizet iszik meg kb. így, de annyi kell is).
Ezenfelül az is teccik nekem, ha szépen kiszolgálja magát, mikor szomjas, legyen csak önálló.
A Benő eszi mint gép. A kezébe kell nyomni egy darab rántotthúst oszt negyedóra áhítatos csend van :-)
A csajszi anno nem volt hajlandó, őbelé úgy kellett a húst trükkösen csempészni - zöldségbe, krumplipürébe rejtve, turmixolva, atomjaira darálva szószba belefőzve, stb.
Én sem adok és nem is tervezek tejet itatni Flórával. Persze, kap mindent, amiben tej is van, sőt reggelire ő is szokott kapni olyan egészségtelen-de-nagyon-finom cukrozott cereáliákat, amiket kikanalaz, és úgy persze tej is jut bele bőven, de deciszámra, inni nem fog sosem kapni. Szerintem sem egészséges, nem véletlenül nem bírják nagyon sokan megemészteni. (Nem akarok senkit meggyőzni, csak elmondom, hogy én miért nem.)
Nálunk reggel-este tápszer, abban még vas is van, ami a vérszegény gyerekemnél nem hátrány.
Fém,
Benősztorik nagyon kemények! Még jó, hogy ilyen tökös anyja van, akinek meg sem kottyannak ezek a dolgok. :DD
Ivászat: de amúgy miért kell olyan ivóeszköz, amit hordozhat is? Az, hogy ha szomjas, odajön, iszik, aztán továbbmegy, az nem játszik? Vagy naív vagyok? :))
Erre válaszoltám már eccer de közben kivágott az index mint a macskát.
Szóval, egyetértek, a tej méreg.
A tej életerőegészség sztori csak a tejtermelő lobby marketingszövege volt, egy hangot nem kell elhinni belőle.
Én se iszok tejet, és amióta nem iszok tejet (és nem szedek multivitaminokat), azóta nem hízok (vagy hát izé.... nem nagyon), nem nyálkásodok, nem hörgök, és az allergiám is nagyjából elmúlt.
Gyerexempontból ezért van még mindig a tápszer, illetve kefír, joghurt, sajt, túró nálunk is jáccik, de az egy gyereknek nem élet az élet kakaó nélkül, van egy ilyen tudományon felüli érzésem :-)
a ti gyerekeitek megeszik a húst? nálunk csak turmixolva. a fene sem érti. imádja, de ha kicsikre vágom öklendezik. bezzeg a sütiből nagyobbat bekap mint én... fene sem érti...
Anna is csak turmixolva eszi meg, vagy ha valami mással együtt - pl. főtt zöldség - adok neki egy falatot. Ő nem öklendezik tőle, hanem "gyönyörű" pépesre rágja, és órákig forgatja a szájában, ahelyett, hogy lenyelné!:))
Minden más darabos csúszik neki is, csak a hússal van ez.
én mostanában kezdtem keverni a tápszert kis tejjel. de nem láttam semmi problémát.
ivás.
FF
passzolok. pohárral mi is a helyzet? ha itatod?
bölcsiben hogy csinálják?
bili.
fene tudja. én még nem szereztem be. ami viszont értekes, hogy mostanában a produktum guggolva zajlik. szóval gondolkodom rajta. nade a probléma nálam is az, hogy szerintem nem ül ő ott dolga végeztéig. szóval ebbe még bele sem akarok gondolni.....pisinél meg egy csomószor mutat a pelusára. hát majd nyáron a szabadban próbálkozunk.
ti hogy kezdtétek? esténként?
ljucus
jó ez a fotelos sztori :-D
a ti gyerekeitek megeszik a húst? nálunk csak turmixolva. a fene sem érti. imádja, de ha kicsikre vágom öklendezik. bezzeg a sütiből nagyobbat bekap mint én... fene sem érti...
fél liter: én úgy tudom, ez az össz tejtermékre vonatkozik, nem csak tápra/tejre. Nem aggódom ezen, M. elég kiegyensúlyozottan kajál, zöldséget, gyumölcsöt, húst, tejterméket is, elég strammnak is tunik :D Kalciumból biztos nincs hiány. A kefír amit kap, az meg bifiduszos v mi a kő. Meg issza a rizstejet is ca-al dúsítottat. Én a tehéntej nagy mennyiségu fogyasztásával kapcsolatban igen szkeptikussá váltam, a tej élet-ero-egészség duma kezd egyre inkább megdolni. Meg én sem iszom, max kávéba és elég nagyra nottem :D Lehetne még ragozni, h nincs még egy emlos, aki a más állat tejét megissza, sallallastbstb, de most ez hosszú lenne.
Útraelvihetos: de akkor neked semmi nem oldja meg, a sportkupakost is kinyitná és kilocsolná, nem? Kisdobozos szívószálas udíto? Azt M. kiszívja egy pillanat alatt, játszani max az ures doboz marad neki, hehe :) Azért fura h a cumisuvegbol nem folyik a cucc, a csorösbol igen?! Vajon minden ilyen kifogna Benen? A varázsitatót próbáltad? http://www.pro-mama.hu/fomenu_elemei/sportkupakos.htm
Hát nem mindig kívánja :-) Mondjuk te szereted a az almás rétest, de néha nem kérsz mégse.
Ben úgy szokta ugyanezt pepitában, hogy mondjuk ebédre nagyon eszi az akármit, spenótót, bolognait, bármit - ha másnap ugyanaz az ebéd, akkor már nem kell neki.
Zsömlét csak akkor kér, ha ő veheti ki a zacskóból. (Sőt, szívesen elfogyasztja nejlonzacskóval együtt. Bizonyisten. Volt, hogy a zacsin keresztül már jól szanaszét harapta, mire az őrség észbekapott). Viszont ha ha te adod neki az asztalnál ülve, akkor nem kéri, egyáltalán.
Fém, én az avent csoröst adom víznek, Martin nem csapkodja, így nem csöpög. Ha locsolna vele, elvenném. Egyebeket muanyag bögrébol iszik, de nem engedem sétálni vele. O most a kefírre van rákattanva, állandóan azt inna :-o (itt olyan folyékonyabb fajták vannak) Mi nem tápozunk, tehéntejet pedig nem fog kapni egyáltalán. Mármint természetesen kajákba fozve az is jut belé, meg tejföl, sajt, stb, de konkrétan inni, szomjoltásra nem adok és nem is fogok.
Ööö, egyébként ahogy elnézem elég ridegtartáson van a fiam :D Lassan két éves és nem evett még csokit, nem ivott kakaót. Fagyit 2 hete kostolta 1x, aztán meglátott egy paradicsomot és inkább azt kérte :D Gyanítom nyáron változik a világ, mikor hazamegyunk.
Imádom, h egyszerre alszanak, ez mennyire király már!
Iljucus: én is azt akartam kérdezni, hogy tápszerhez, babatejhez hogy viszonyul? mert ugye amúgy meg kéne innia vmi tejszerűt 1/2 l-t minimum. (legalábbis engem ezzel paráztat a dokink)
Pohár/üveg/csőrös...téma Kiarának van útra csőrös pohara, kakaót meg csak szívószálas pohárból hajlandó inni, viszont úgy megiszza. ha meg pohárból iszik, ott kell állni mellette, mert kiönti.
Ami meg ezt a kaki-ügyet illeti, a véres-nyákos történet valóban nem tűnik egészségesnek. Az állag és a gyakoriság még csak-csak elmegy, de ez már csakugyan nem OK.
Tápszeren nem gondolkodol esetleg? Abba is bele lehet zutty a kakaót.
Én meg azon tűnődöm, hogy milyen itatási eszközre cseréljem a cumisüveget. A cumikat hetente kell cserélni, mert szétharapja naná.
A csőrös pohár nem vált be, mert azzal csak locsol, avagy fröcsköl.
Benő nem semmi. :-) Mellette nem mernék hagyni kisbabát. Szerencse, hogy Bazsi nem harapós. Bár ma így is többször kihúzta a gyufát. Az volt a fixa ideája, hogy ő már olyan nagyfiú, hogy fel tudja tölteni a csőrös poharát az ásványvizes flakonból. Eredményeképp pár napig nem használjuk a fotelt. Kicsit elázott.
Fém, Brmmm kicsit megnyugtattatok. Jó, hogy nem csak mi küzdünk ezzel. Szóval olyan az állaga, hogy van egy kvázi szilárd darab, ami rendesen WC-be önthető, és azon kívül krémes a cuccos. Ennél pontosabban nem tudom leírni. Rendszerint napi 1*, de időnként 2-3-szor is produkál. Ja, és pár havonta véres nyákos is a dolog. Azt már megfigyeltem, hogy ilyen csak akkor volt, ha az már aznap min. 3. adag volt. Na, ez a helyzet. Az a baj, hogy annyira imádja a kakaót, hogy esélytelen elhagyni. Holnap megpróbálok venni babatejet, hátha megissza kakaónak. A karob nem nagyon rossz? Egyszer vettem, de még nem használtuk. "Nyersen" nagyon rémesnek tűnt. Még Ovomaltine-t gondoltam, bár abban is van némi kakaó. Egyébként reggel 2 dl, és sokszor este is 2 dl a kakaó Bazsinak. Mézes kaláccsal/kenyérrel. Ez is mánia. És nem az enyém.
A fiam pörkölt-fan. Ma leüvöltötte a fejem, mikor meglátta, hogy zöldborsó levest kéne ebédelnie. Ekkor megmelegítettem neki a maradék pörköltöt, nokedlivel. Azt mind bezabálta jókedvűen. Egyedül. És csak 2-3 szem nokedli ment mellé.
Nekünk elefántos bilink van! A lányom elég aktívan dolgozik a szobatisztaságon, tegnap egész délelött itt pucéroskodott nekem és mutogatott ha csinálnia kellett valamit! Többször is belecsurgatott a bilibe! Van nekünk még olyan wc szükítönk is azt is tudja használni! A múltkor még engem is letolt a kétbetűsről merthogy ő akar ráülni!:))
A tej nálunk már nem kérdés fokozatosan rászoktattam a normál tejre és semmi panasza nincsen! délben és az esti alváskor kapja!
Én még nem mertem tejet adni a fijamnak, pedig lassan akár el is lehetne kezdeni az ismerkedést.
Úgy értem, hogy tejes kajákat persze kapott már, ilyenolyan főzelékben, mártásban, sütiben előfordul tej és ő nincs ezekről letiltva, de reggel-este tápszer van még mindig.
Hát nemtom, a lánynak is autó alakú bilije volt, és nekünk akkor bevált.
(Pedig, mint már említettem, 3 éves koráig stabilan kivárt a szobatisztasággal) :-)
Persze azt nem tudom, hogy ugyanolyan "autó"-e, mint a Bazsié.
Lehet, hogy vannak ebből különböző méretű hardverek, és ez pont kicsi Bazsinak. (Nem vagyok képben a biliválasztékot illetően).
Szóval Bazsi se szaggatja az istrángot szobatisztaság ügyben? :-)
Nálunk ez az égben van még, ezt még anyám is belátja, aki pedig szintén szereti erőltetni az ilyesmit, hozzáfűzve persze az én meg a tesóim másféléveskori szobatisztaságáról szóló tanmeséket.
De azt még ő se bírja elképzelni, ahogy Benő percekig elül a bilin, türelmesen várva az eredményre....
Ja és el akartam mesélni, hogy természetesen nálunk is megy anyám részéről, a "mikor kezdjük már el a szobatisztaságra nevelést" c. litánia, így hétvégén elidőztünk a Tesco bilirészlegénél. Persze a fiúk megláttak egy autó alakút, és azzal jöttünk haza, aminek az az eredménye, hogy Bazsi napi sok percet ül rajta full ruhában :D Egyébként ez az izé a célra teljesen alkalmatlan, ha másnak is idióta férj ezt akarja berakni a kosárba, gyorsan tiltakozzon, mert B. nem kövér, de nem fér rá!, keskeny a pereme, és beleszorul a feneke, tök kényelmetlen ...szóval bilinek amúgy katasztrófa.
Fém :D, már bocs, a ceruzakettéharapásnál már teljesen kész voltam...Visszavonom a rémBazsi elnevezést, mert minden csak viszonylagos ugye...
Sapi, csak most olvastam, kitartás, ne izgulj, és térj vissza hamar!
Como: pikkpakk jó nagyfiú lesz Patrik is, gratula a 3 kg-hoz, csak így tovább!
Tulpen, jó költözést, majd mesélj, ha tudsz, hogy milyen az új kéró.
Ljucus: Bazsikaka dettó ilyen a tejtől. És tuti a tejtől, mert én már végigpróbáltam. Ha túl sok tejes cuccot kap egy nap az egyenes arányban áll az egyre hígabb verzióval, így én most úgy variálok, hogy legyen ellentétes hatás. Pl. tejbegríz banánnal meg ilyesmi, és nincs direktbe tej egyelőre (érts pl. kakaó) hanem tápszert kap reggel este. Egyébként semmi baja, és hízik, ezért én nem aggódom, mert a tesóm pl. tejcukor érzékeny volt, de annak egyéb (súlyos) tünetek is vannak. Azt mondta az anyósom, hogy még nem tudja rendesen emészteni a tejet, mert sokáig nem kapott, s majd szépen lassan javulni fog a dolog.
Belém is harap, mijazhogy. Tegnap délután is rettentő puszizkodásban voltunk éppen, kiosztottam neki négyzetcentiméterenként 12.658 pusszancsot, ő ezt azzal gondolta viszonozni, hogy kisebb darabokat harap ki az arcomból. (Jó, persze, tudom, ez csak az enyelgés hevében történt) :-)
Eccer, mikor éppen felemeltem öltöztetés közben, minden előzmény nélkül a csuklyásizmomba harapott egy kurvanagyot, tudod, ami az ember nyaka és válla között található félúton, és mivel éppen kiesett a ded feje a látóteremből, nem láttam, mi készül. Csak egy orbitális bitang fájdalmat éreztem a mondott helyen, és majdnem eldobtam őkelmét egy reflex-szerű mozdulattal.
Meg sorolhatnám, számtalanszor megharap, vagy legalább megpróbálja, és nemcsak engem. Akkor van igazán gáz, mikor a nővérébe harap bele suttyomban hátulról, aki még szintén gyerek, és mint ilyen visszakézből fellöki az agresszort, különösebb lelkizés nélkül, szóval eccer még mexívja a Benedek, az tuti.
Tegnap már egy olyan maszkot vizionáltam a fickó fejére, amilyen Hannibal Lecter doktoron volt, mikor kihozták a börtönből:-)
nem nyitsz egy saját topicot mondjuk Benő Fatális kalandjai címmel ? szerintem nagy siker lenne. Félre ne értsd, nem elüldözni akarlak. pont ellenkezőleg. Állati jókat szórakozok a történeteiteken. Már bocs.
:-DDD
Asszem én lepadlóznék már a felétől is. Méghogy letépi az ajtózárót, meg kettéharapja a cerkát...anyám. beléd is szokott harapni?
enyém ennél megáll, igaz múlktor majdnem kiharapott belőlem egy darabot....:-(
a kis maszat olyan alattomos bír lenni...
nemrég történt épp a minap...
szóval készítem neki a kaját, állok a pultnál, erre mögém lopózik és belémharap. mindenki sejtheti hova (addig ér fel). hát majdnem fölugrottam a pultra....frankón félek, hogy egyszer reflexből rosszul mozdulok. Nem akarom bántani, ne erre gondoljatok, csak ugye az embernek van vmi természetes védekező reflexe. szerencsére azért veszi, hogy ez nem pálya....de néha kísértésbe esik :-(
és mennyire híg a kakija? Kifejezetten hasmenés-szerű?
Azért kérdezem, mert többnyire a Benőé is elég laza állagú , soxor kifejezetten híg (apa szerint: "jól kenhető"), meg sok, és gyakori, de mostmár kezdem azt gondolni, hogy ez mostmár így is marad, ez valami tulajdonság és punktum.
Nem lehet, hogy a Bazsinál is csak ennyiről van szó...?
Ez kérem tévedés, én elég jó gyerek voltam, egy tök normál kislány.
A gyermek apucikája viszont, aki a férjem is egyben, kifejezetten egy félős-bőgős kis tejbetöki volt anno (bocs Z) :-)
Szóval nemtom.
Na még egy két rémtörténet Vis Maior Benő repertoárjából, tegnapi-tegnapelőtti termések:
1. Fogtam éppen a kezét erősen (a fúrógéptől távoltartandó őt), erre akkorát rántott rajtam, hogy egyensúlyi helyzetemből kibillentett, kishíján pofára estem - a fickó a pillanatnyi zűrzavart kihasználva a kezét kiszabadította és mexökött.
Egy órán belül ezt többször tudatosan megismételte.
2. A szekrénygomb-összebilincselő gyerekzárat, kisujjnyi vastag műanyag izé, eccerűen letépte, széttörte, eldobta a halálba, szevasztok.
3. Kettéharapott egy ceruzát.
Asszem a pórázt meg kéne fontolni mégiscsak :-)
Régebben aszontam, hogy ez mekkora köcsögség már, méghogy pórázt kötni a gyerekekre... de mostanában kezdem azt gondolni, hogy mégsem akkora hülyeség az!
Jucus, próbáld meg karobot kakao helyett, ha megissza Bazsi. Vagy próbáljátok elhagyni egy idore, hátha tényleg az a baj. De a tej is gyanus, ha híg a kaki, elég tipikus tunet :/
Fém, anyud mit mesél, te milyen voltál kisgyereknek? Babáztál a sarokban csendben naphosszat? Valahogy kétlem ;)))) Egyébként lehet röhögni, én vettem pórázt Martinnak, itt nagyon sokan használják. Még nem próbáltuk ki, de ha nagyon zsufis helyre megyunk, akkor be lesz vetve.
simán el lehet hozni, nekünk apukám hozta el, a szülők személyije, TAJ száma és a gyerek születési anyakönyvi kivonata kellett hozzá (és meghatalmazás, mivel nem szülő intézte).
Ljucus: babatejről nem tudok nyilatkozni, Andrisnak szerencsére nem volt/nincs szüksége rá. Dokinéni mondta egyébként ezt a kakaó-tej dolgot, vagy magad gyanakszol?
Valahol nem lehet utánanézni/kérdezni annak, hogy milyen tünetei vannak a tejérzékenységnek? Úgy értem pöttyök, vagy valami ilyesmi.
Andris tejbegrízt kap kakaóval, de eddig még nem okozott problémát. Bár igaz, amennyit belerakok, azzal egy lepke sem lakna jól :)
Elhagyni egy hétre mondjuk nem lehetne a kakaós-tejes dolgokat?
Igen Szylvus, gyakorlatice mindig híg a kakija. Viszont semmi rossz közérzet nem kíséri. Vidám, virgonc. Egyik ismerősöm tejfehérje érzékeny, őt kérdezgettem, és az alapján, amit mondott, el tudom képzelni, hogy esetleg ez lehet a gond, de persze nem tuti. Laktózérzékeny én voltam egy időben, az erős görcsökkel jár, az tuti nincs Bazsinak. Persze lehet, hogy tök más a gond. A doktornéni azt mondta, hogy a kakaó is allergizál. Szóval elkezdem próbálgatni, hátha kiderül vmi. Ezek a babatejek ízre mennyire térnek el az igazitól? Bazsi nagyon finnyás...
Tulpen, gratula! Legyetek ügyesek! És jó munkát!
Como, Esztus, köszi. A TAJ kártyát simán el lehet hozni az OEP-től, vagy előzetes intézkedés kell hozzá?
Tulpen: ezt mindig elfelejtem leírni, szóval hipp-hipp hurrá költözés!!!
Ljucus: lehet, hogy én nem értelmezem jól, de nekem az jött le a hsz-edből, hogy Bazsi inkább fosókál, mintsem szorulása van. Vagy nagyon félreértettelek? Tippem nincs, de mindenesetre fura, ha a kakaóra reagál így, tudtommal az inkább dugulást okoz, mintsem hasmenést. Persze embere válogatja. Szerintem én is a tejre gyanakodnék a helyedben.
Mi a lányunknak anno a Milumil babatejet adtuk nagyon izlett neki! Székrekedése lehet a kakaótól is meg banántól csokoládéktól! ha nagyon szereti a kakaót próbáld meg csökkenteni az adagot vagy higgítsd fel tejjel vagy vízzel! Több tippem nincs nekünk nem volt ilyen gondunk viszont a barátnőmnek az idősebb fia ilyen gondokkal küzdött!
Babatej: a dm -be lehet kapni kész babatejet a nestlétől én eddig csak az Árkádban láttam de lehet hogy lehet kapni a többiben is!
Azért jöttem most csajok,hogy könnyes búcsút vegyek egy időre.;) Holnap reggel irány az új lakás(illetve csütörtöktől meló),hogy netem mikor lesz,iletve mikor jutok közelébe,még nem tudom. Telefonon el tudtok érni.(Már ha valaki akarna:)) puszi mindenkinek!!!!!!
Ha ilyen élénk lenne Bazsi, mint Benő, hát Eszter biztos nem szuszogna itt a másik szobában...
Kérdésem lenne: Bazsinak már régen kaki gondjai vannak, nem éppen székrekedése. Már hónapok óta fogyaszt tejet, és amikor elkezdtük, semmi összefüggést nem találtunk a kaki állaga és a tej között, viszont most már rá kéne jönnöm, mi okozza a gondot. Gondoltam, hogy első körben vennék vmi babatejet, hátha az megold valamit - ha egyáltalán megissza. Aztán ha nem, akkor jönne a rizstej, ha az sem, akkor a kakaót kezdjük pótolni vmivel. Nem lesz könnyű menet, mert kakaó-imádó. Ha a nap bármely szakában megkérdezed, mit kér, kakaó a válasz. A kérdés: milyen babatejet javasoltok?
Más: van kedve valakinek a bábanapra kijönni a Szigetre? http://www.szuleteshete.hu/cikk.php?id=58&cid=48544 Az oldalon lehet szavazni az év bábájára is.
Össze kellene ereszteni a fiainkat egyszer. Mondjuk a Marci nem félrelökdösné az útjában levőket, hanem kikezdene velük. Elmenne ez az ördög öreganyjával is, ha rámosolyog...
És Iván legalább elköszön, ő egy pici úriember :-)
De talán még megnyugtatóbb, hogy a Gáznemű Benő még sokkal olyanabb, ez el se köszön, és tesz rá hogy ki mit gondol, csak rohan teljes erőből elfele, hogy lehetőleg rögtön kitöltse a teljes Rendelkezésre Álló Teret.
Még olyat is csinált tegnap, hogy rohant-rohant, amíg utol nem ért néhány egymás mellett sétáló pasit, ezeket elkezdte fellökni (hogy képzelik ezek, hogy neki le kelljen lassítania) :-/
Ha csak egyetlen kis anyaszomorítót látnék valaha, amelyik legalább majdnem ilyen, én is kisimulnék kicsinyég :-)
Sehovanem mentünk. nem volt hova - a Millenárist se akartam megkockáztatni, mert elég ramatyul voltam (khm, női dolgok ugye - szülés óta pechemre nekem is lett hormonháztartásom), ellenben a gyereket muszáj volt kivinni a kertbe, mert mindig megpróbált kiszökni.
Másfél órát pancsolt az esőben, seggen csúszott egy sáros buckáról, biciklizett az apjával a zuhéban és üdvözülten integetett, de a többi része a napnak horror volt. Tévé, legó, könyvek, birkózás velem ... de persze folyton értésünkre adta, hogy ő halálosan unja ezt az egészet és csavarogni akar ezerre. Az egész napos eső mondjon le!
Ja, és mi május 14-én pótolunk, a KincsM Majálison, az Orczy kertben. Nnna, az szuper jó lesz kicsiknek is, ha az idő engedi :)
és hova mentetek végül? A majálist, gondolom, elmosta az eső.
Tegnap este már nem sikerült benéznem ide, de ettől függetlenül mégiscsak a Millenárison kötöttünk ki :-)
Igaz, nem a gyerekmajálisos zenekaros mókán, hanem a Csodák Palotája- Jövő Háza mátrixban, és megkockáztattunk egy Mars-expedíciót is.
Namármost az tény, hogy Ben nem élvezte annyira mint mi nagyobbak, bár többször is visítva vetette magát a buliba, de végül erre és a marhanagy tömegre tekintettel többnyire a babakocsiban volt kénytelen gubbasztani. Egy szemvillanás alatt eltűnik a kis bitang. Néhányszor meg is próbálta és ebben a kontextusban elő is adtuk szokásos családi börleszkjeink némelyikét :-)
Kerestelek ám Titeket is, de Székesfehérvári mamák néven. Persze ezek szerint azért nem hozta a topikotokat, mert rosszul emlékeztem a "nevetekre". Régről rémlett, hogy van külön fórumotok itt az indexen.
A telefonszámot mégegyszer köszönöm, még annyit kérdeznék, hogy milyen utcában van? Valami rövid utcanév van az emlékezetemben, talán lánc...lövész, ehhh nem jut eszembe. Mindegy, a számot holnap felhívom, legfeljebb ha nem az, holnap benézek hozzátok is :)
Van Székesfehérváron egy 4D-s ultrahang rendelő, ott voltunk anno, mikor Andrist vártuk. Sehol nem találom a szórólapjukat, amin a telefonszámuk van.
Egy tízemeletes aljában van a rendelő, közel egy körforgalmi csomóponthoz, ahol egy benznkút is van (emlékezetem szerint). Nem tudja véletlenül valaki a telefonszámukat? Az interneten nem találtam róluk semmit :((
A neve, ha jól emlékszem, talán MammaAlba, vagy valami ilyesmi. Egy telefonszámnak is örülnék :)
A Millenáris parkban lesz "Nyakunkon a nyár" címmel egy kizárólag gyerekeknek szóló majális. Többszínpados, lesznek bábosok és népzenészek a kicsinek, a kiskamasznak meg zenekarok és kézművesműhely. Még én is rágódom rajta, hogy kimegyünk, bár egyelőre mást tervezek (sarki majálist konkrétan :)))
Ma itt volt egy barátnőm, nézte egy darabig a fiamat, kicsit hitetlenkedett, és mindenáron azt akarta hallani, hogy azért néha-néha csak leül öt percre a duracell-maci.
Mondom bárcsak így volna... Csak annyit ücsörög a Ben, amennyit Chuck Norris sírdogál, vagyis SOHA.
azért együttérzek ám. :-) tényleg. elhiszem, hogy kivagy
meg a többiek is.
én nem szólok semmit, pedig enyém sem áll meg egész nap, de valahogy mégis sokkal lightosabb az élet. ilyeneket szerencsére nem csinál.
na persze ha leszidom ő is kacag. mit kacag, röhög az anyján. de aztán egy pár nap után mégis abbahagyja az adott tiltott cselekevést. már amikor.
mostanában az a király, hogy háttal ül a kanapén, ugrik egy nagyot és vetődik HÁTRA. én meg hozzá....na jó móka, mi?
beszél? hát azért az még túlzás. majdnem minden ugyanúgy hangzik. szóval csak mi értjük. a bébi az egyetlen, amit talán idegen is ért. na persze az anya-apa-mama-papa kivételével. na jó néha egy auto is beficcen de itt megállt a tudomány. szóval most kezd beszélni.
Döglik, kac-kac, azt te csak hiszed. Bemegy, leszed, kirámol, magára borít, felmászik, feldönt, széttép ("itipöm" :-D), megesz... legalábbis a Marci...
Csl, Levi felmarkolt egy jókora darab kutyasz@rt, még mielőtt bármelyikünk közbe tudott volna lépni... :-(
Egyébiránt a Marci is taknyos, köhög, nagyon rosszul aludt, úgyhogy valószínűleg a jövő hetet a mamánál tölti... legalábbis napközben.
A csajszim nagyon bealudt még mindig alszik! Hajnalban egyszer fenn volt magyarázott egy sort majd durmolt tovább és még mindig húzza, pedig már igencsak a hasára süt a nap!
FF, jót vihogtam Benő kalandjain, bár a helyedben már én is biztos kilennék.
Nálunk a telken asszem nem lesz gond kiengedni Annát, bár persze szemmel kell tartani. Nehogy lelegelje a hóbogyót vagy ilyesmi.
Meg reménykedünk benne, hogy a szomszéd nagydarab, lökött és neveletlen kutyája - másfél éves németjuhász - nem szökken át a kerítésen. (Bár az már lassan úgy meg van erősítve, mint a berlini fal, de ettől a "kutyus"-tól minden kitelik...)
Nunya, tök jó, hogy Norbi már ennyit beszél!
Südve, mi csinált Levi??? (csl.kivancsi.hu)
Minket meg Annácskával ledöntött a lábunkról a takonykór. Szegény csórikámnak láza is volt tegnap, hűtőfürdőztünk, meg kúpoztunk.:(( Biztos a bölcsiben nyaltuk be, bár nem láttam beteg gyereket, de lappangani lappanghatott valakiben vírus. Na mindegy, túléljük, csak éppen a háromnapos hétvégének lőttek.
Hát persze, de ha leviszem a jáccóra (persze csak full körbekerített jáccótérre lehet vele menni, mert különben az első dolga mexökni), szóval a jáccóterezésnek legalább van eleje-vége, aztán hazamegyünk, és anyuci döglik egy kicsit.
Na most ez nincs, mert folyton kint akar lenni, felkel és már hozza is a cipőjét, hogy ő kimegy. Tehát vagy az ágyában alszik vagy a kertben rombol, ez a két variáció van. És folyamatosan vele kell lenni, mert totál önveszélyes. Pihenés, házimunka, kertészkedés, ááááá, azt felejtsd el.
Egyedül nincs kertbe kimenetel mert fellöknék a kutyák puszta szereteből mert imádják a kiscsajt s az is viszont őket! Élvezi mikor lovacskázhat a hátukon persze úgy hogy fogjuk, ezt már egész kicsi kora óta hangos kacagással fogadja!
Mi nem tudunk a fűben sem játszani mert a kertben nincs elkerített rész erre a célra!
Eddig egy viszonylag közeli játszótérre jártunk homokozni csúszdázni, de ez most a térd problémám miatt kivitelezhetelen! Sajnálom is szegény csajszimat mert hiányzik neki a gyerek társaság!
:-D :-D És hová költöznétek? Mert ha lakásba, akkor meg viheted a parkba/játszótérre, ott is hihetetlen dolgokat tudnak ám alakítani... mint ma NagyÁLevi, jujjj...
Mi ma anyuéknál kerteztünk, az én gyerekem kizárólag a frissen bevetett kertben óhajtott szambázni, kiskalapáccsal ütni a betont, virágokat, bottal hadonászni... viszont a világ legnagyobb sznobja, a macska, engedte Marcinak, hogy megsimogassa... hálátlan dög, nekem ezt 10 éve nem engedi...
Azt elhiszem, hogy röhögtök a fiam produkcióján, ha valaki más gyereke csinálná ezt, én is röhögnék :-) Egy börleszkfilm, ami megy nálunk naphosszat.
Alig várom, hogy kedd legyen, és az irodában ülhessek a seggemen akár egy egész óra hosszat :-)
Hétvége + kert az nálunk = teljes padlófogás. Na ezt se hittem volna nemrég, ha valaki ilyet mond, aszontam volna, hogy ez hülye, ilyen nincs. Pedig de.
Nemtom milyen elem van a fickóban, de a NASA meg néhány doppinggyártó team már jelentkezett, hogy szeretnék tanulmányozni a jelenséget...
és persze nekem is kéne olyan.
Nem elég, hogy tornádóként süvít fel-alá non-stop, de még csak el se fárad. Hihhhhetetlen.
Rajzolás: vettem még tavaly neki ilyen irodai könyöklő jegyzettömböt ami ugye méretes papírlapokbó áll, na ezt már szana-szét szedte összefirkálta vagyis inkább rajzoltatta! Én is próbáltam következetes lenni vele és csak arra rajzolhatott de aztán már csak azt vettem észre hogy csöndben rajzolgat ő mindenhova.ha rászólók nevet rajtam és folytatja! Ma előadta az apjának hogy hogy szoktam vele veszekedni! Forgatta a szemét, gesztikulált, a saját babanyelvén kiabált!
Terasz: Nálunk is a terszról csak pár lépcsőfok megtétele után jutunk a kertbe ahol a halastavon kívül még két nagy kutya is problémát, veszélyt jelentene Vivienre! Az egyik kutya különösen mert az addig nem hagyja az embert békén amíg be nem gyüjti a maga simogatás adagját és még az sem elég neki Ő egy dalmata! Trampli aki ismeri kicsit a kutya fajtákat az tudja miről beszélek!
Jajj, firkálásról jut eszembe: Andris is mindent összefirkál, leláttamoz, leszignóz. Mikor éppen mi akad a kezébe...azt használja. Monjuk elég sokszor elfogadja a fehér papírt, sőt egyre gyakrabban Ő kéri, hogy arra rajzolhasson.
De esett már áldozatául a fehér szekrénysor általa elérhető része, szerencsére csak grafitceruzával :D
lépcső nálunk is nagyon bejön. még szerencse. így legalább följön a harmadikra gyalog. és mostmár egyedül. kezét sem kell fogni. sőt. közli, hogy baba= ne segíts. na ez azért stresszesebb nekem, mint amikor fogtam a fél kezét fölfele. ugyanis néha meggondolja magát és a 2,5 emeleten úgy dönt, hogy vagy az ölembe vagy vissza. na jó, de a kezem tele :-(
Borcsa nyögés :-DDD
Martin detto :-DDD
jófejek
szia Bahra . aranyos akislányod. üdv itt.:-)
rajzolás: szerencsére nálunk még csak a kisszéket +a saját asztalát rajzolta össze. De rajzolni csak a saját asztalánál lehet papírra. visszük a tolltartóban a cerkákat és abban a pillanatban, hogy föláll, közlöm, hogy akkor pakoljuk be a tolltartóba, csukjuk be és elteszem. szóval eddig még megúsztuk ennyivel.
bölcsi nálunk is játszik szeptembertől. már voltunk megnézni. azóta azt emlegeti :-)
Szerencsére nálunk nincsenek ilyen nagyszabású tervek. Bár én már tudom, hogy hova fognak járni általános iskolába, és szeretném, ha tanulnának ők is zenét, mint mi anno. Kinéztünk itt egy kajak-kenu helyet is. :-) De erőszakoskodni persze nem fogunk. :-))
Bahra, üdv! Megnéztem Vivien képeit. Nagyon édes, rosszcsont kislány. :-)
Tulpen, tök jó, hogy végre költöztök! És a munka is biztos jót fog tenni. Ha közelebb dolgoznál, szívesen mentem volna hozzád anyáknapi csokorért, de Hűvösvölgyre sajnos biztos, hogy nem lesz idő. Nem is tudtam, hogy ballagás is anyáknapján van. (Mellesleg a szülinapom. :-) Pszt) Szívzörej, jó hogy csak semmiség. Bár én is tudom, hogy Bazsi makk egészséges, azért szeretnék már túllenni a vizsgálaton.
Falfirka nálunk még szerencsére nincs. Eddig mindig időben ejnye-bejnyéztem. Egyébként Bazsi is szeretne tollat szerezni, de én gonosz anya vagyok, így csakis ceruzához van hozzáférése és jogosultsága. Néha nehezen törődik bele, de ez van. Egyszer kipróbáltuk az 1+ -os Crayola zsírkrétát, de azzal is nagyon kellett figyelni. Miután a kanapé és a sütő ajtaja is új színt kapott, eltűntettem. Maradt a színes ceruza.
Ezeket mint peca, sakk, motor, mondjuk egy rendes férfiember amúgy is kénytelen elsajátítani, és szerintem a nagybácsik a nőzést meg a sörözést csak rád való tekintettel nem hozták föl (egyelőre) :-)
A Marcira a következő megpróbáltatások várnak: - az egyik nagybátyja szenvedélyes horgász és sakkozó, tehát ezekre feltétlen meg akarja tanítani a gyereket (a figurák szétdobálása már remekül megy neki) - a tiszteletbeli keresztapja - egyébként unokabáty - szörfözni, - a másik unokabátyja motorozni akarja elvinni... Olyan jó, hogy terveznek a gyerek helyett... :-D :-D De belátom, a pilóta és az asztronauta, meg az olimpiai bajnok, na igen, ezek nagyszabású tervek. :-)
kezet foghatnál a férjemmel bár szerinte pilóta csak akkor lesz a fia, ha véletlenul asztronauta nem de ha se ez, se pilóta, akkor min. sziklamászó :DD
Még nem ért haza! Lehet hogy majd csak később fogja észre venni! A kiscsaj most épp a dvd lejátszót bűvöli, cserélgeti a lemezeket, de olyan ügyesen csinálja mintha világ életében dvd lejátszót kezelt volna!
Ja, persze, ezt ismerem, az én fiam az apja szerint Nagy Bicikliversenyző lesz, mi más.
Eleinte úgy volt, hogy hegyi menő lesz belőle, természetesen, de mivel az a fajta biciklis általában 160 centi és 50 kiló (hogy könnyen fel tudjon ugyebár a hegyre tekerni, ha valaki esetleg nem lenne képben :-)), szóval az már egy ideje látszik, hogy ez bizony bukta, Big Ben 7 évesen is nagyobb lesz ennél.
Nemrég történt, hogy nézegeti-nézegeti az apja a srácot, aztán hümmög, és végül kiböki: "hát, sprinter még lehet belőle..."
Nomármost, szerintem az egész biciklis-fixa-idea egy halvaszületett ötlet, napnál világosabb, hogy pilóta lesz a gyerek :-)
Köszi majd rákérdezek bár a védőnőt csak hébe-hóba látom, időnként jön megkérdezi mi újság aztán megy tovább!
Beirattuk a helyi központi bölcsibe valószínü szeptembertől fog oda járni de ilyen lehetőségről nem adtak információt!
Az igazság az hogy nem szívesen adom bölcsibe mert nem érzem ott biztonságban de hát a muszáj nagy úr!
Nálunk műsor van akkor is ha nem az megy a tv-ben amit ő szeretne vagy ha a nyúl amit húsvétkor hozott neki a férjem nem szabadon rohangál hanem a dobozában van, műsor megy ha nem felnőtt kanállal ehet, műsor megy ha nem ihat nagy bögréből stb- stb!
Az a hiszti nálunk se volt éppen kicsi, amikor a falfirka után büntiből elvettem tőle a ceruzát és nem kapott helyette, csak egy kis hegyibeszédet. Hogy ugyebár falra firkálni nem szabad.
A "nem szabad"-ot tartalmazó mondatokon főszabály szerint iszonyú jól szokott röhögni, illetve ez esetben, mivel szankció is volt melléje, nem röhögött, hanem inkább leordította a csillagos eget is. Merthogy kőszívű anyuci nem is adta neki vissza a ceruzát már aznap.
(De mintha azóta nem firkálná a falat) (lekopogom)
Biztos van más bölcsikben is ilyen! Próbálj rákérdezni a kerületi központi bölcsődében, hogy nálatok van-e. Esetleg a védőnő is tud segíteni.
Na igen, nálunk is azért volt ma délelőtt egy hatalmas, földreborulásos, vörös fejjel ordításos, taknyos-nyálas hiszti, mert kivettem a kisasszony kezéből a tollat és ceruzát kínáltam neki helyette.:)))
Köszi a játszóbölcsis infót! nekünk kicsit messze van, a XVI. kerületben lakunk és nem lenne egyszerű ilyen távolságot ekkora gyerekkel BKV-n megtenni.
A falat tollal sikerült megrajzolnia (hát mivel mással), próbáltam neki tegnap egy ceruzát adni de azt valahova úgy eldugta hogy nem találom, a toll a mindene azzal firkál mindent hiába adok lapokat, meg füzeteket nem ő a könyveit meg minden mást rajzol össze!
Ő is a bal kezét használja gyakrabban pedig senkit nem lát a családban balkézzel enni, írni stb. Talán kinövi de az se baj ha bal kezes marad, csak az anyukám problémázik rajta, de hát ő sokmindennel nem ért egyet, pl hogy nincs fülbevaló a fülében, nincs megkeresztelve stb.... de hát a mi lányunk
Tudod V. versenyszerűen sízett. Nekem is van egy kevéske múltam a síelésben,anno én is jártam edzeni,meg versenyezni,de V. sokkal többre vitte. Abszolute látom,ahogy az ő be nem teljesült vágyait viszi át a gyerekbe,ami nem baj,csak kezelje a helyén. Múltkor azt ecsetelte,hogy ez a gyerek olimpiai bajnok lesz.:))
Csehlencse!! Kéne dumálnunk férj ügyileg,mert van ugye 1db spájzunk,amit szeretnénk bepolcozni. V. úgy döntött,hogy sk. kéne megcsinálni,gondoltam összeereszteném a pároddal. Kérdezd meg légyszi,hogy érdekli e fusiban ez a meló. Köszi
OK, megkérdezem férjet, hogy a mostani melóhelyén mennyire tud fusizni. Érdekelni, biztos érdekli!:)
Bahra, üdv a körünkben!
Az én lányom még csak a saját kisszékét firkálta össze, meg néha egy-egy könyvemben találok szép piros karikákat (vagyis "dabdá"-kat:))). Pedig igyekszem szemmel tartani, mikor ceruza van a kezében, de ez nem mindig sikerül.
Kérdezted, hogy mi az a játszóbölcsi. Nos, ez olyasmi mint egy játszóház, csak éppen bölcsődén belül működik. Ahová mi járunk - vagyis még csak egyszer voltunk, de megyünk majd máskor is - a XI. kerületben, a Tétényi úton van. Mindennap 9-től 13-ig lehetnek ott a gyerekek, két éves kor alatt szülővel, a fölött egyedül is, a gondozónőkre bízva. Rengeteg játék van, nagyon jól elvannak a gyerkőcök. Dél körül ebédet is kapnak.
Egy nap - ebéddel együtt - 650Ft. Limitált a gyerekszám, úgyhogy előre be kell jelentkezni, és egy héten max. 3-szor lehet igénybe venni.
Olyan nagyon komolyan nem magyarázták el. Meg annyira nem voltam rágerjedve a témára,mert tudtam,hogy semmi baja a fiamnak. Ahogy nő a szive arányosan úgy fog ez megszünni.Ez a lényeg. Viszont férjemen behaltam teljesen. Kérdi a dokinőt,hogy ugye azok a sportolók akik meghalnak a pályán:( ,na nekik ilyen nem volt kiskorukban??? Mondja a nő nem,nincs összefüggés. -Akkor a fiam lehet élsportoló? -Igen lehet Apuka. :o))
a költözés miatt értelemszerűen többszörös hipphipphurrá! Ez annyira jó dolog, én legalábbis szeretem, de szerintem te is :-)
Szívzörej: azt nem mondták, hogy mitől van az embernek ilyenje, és hogyan-miért növi ki?
Bahra,
Welcome :-)
Mivel firkálta össze a falat a leányzó?
Ilyesmi nálunk is be-befigyel néha, ceruzás grafittik már most ott pompáznak a nappaliban, úgyhogy tollat-filctollat meglátni se szeretnék a ded kezében.
De ami a legjobb: az hagyján, hogy a 21 hónapos firkál a falra, de sajnos a 9 éves nővére se tud ennek a kísértésnek mindig ellenállni. Marhajó. Ő ennyi idősen egyébként már sötétkék filccel dolgozott, de nemcsak falra, hanem bútorra is. (Volt is hozzá egy-két keresetlen szavam).
Fatál! Egy cipőben járunk,Barnus is feltünően balkézzel dolgozik. A foci meg egyértelműen bal lábbal megye neki. Én néha átrakom a jobb kezébe a kanalat,de nem erőltetem.
Voltunk sziv uh-on. Van egy kis szivzöreje a kölyöknek,de ártalmatlan és kinövi. Tudtam én.:)
Csodálatos időnk van ma,igy kihasználom az időt és dobozolok,csomagolok. Gyönyörűséggel tölt el a mostani dobozolás.;)) Szerdán költözünk.
Én meg nem tudtam ellenállni vágyaimnak és a hívó szónak,igy jövő héten csütörtöktől-vasárnapig nagyon feszített tempóban beállok dolgozni egy volt boltomba Hüvösvölgybe. Ugyi idén egy hétvégére esik az Anyák napja,meg a ballagás,igy jó kis szakadás lesz. No a pénz baromi jókor fog jönni. V. szabin lesz a kölzözés miatt,szerdán még át tudok pakolni velük,de csüt. már hajnalban megyek a nagykerbe az árú fogadására. Jó lesz már a kezemnek,lelkemnek. Fiúk majd szépen szerelgetik a lakást,V. vigyáz Barnedlire.Max vasárnap után kipakolom a dobozokat. Jó kis múri elé nézünk.:)
Szia Bahra! Duma miatt még ne aggódj,van még időd,ráér a beszélőkével a gyermek. Rajzolás az ciki,férj csak nem lesz már ideges...mi pont ezért sima fehér falakat kértünk a lakásba. Az könnyen kezelhető.;)
Csehlencse!! Kéne dumálnunk férj ügyileg,mert van ugye 1db spájzunk,amit szeretnénk bepolcozni. V. úgy döntött,hogy sk. kéne megcsinálni,gondoltam összeereszteném a pároddal. Kérdezd meg légyszi,hogy érdekli e fusiban ez a meló. Köszi
Haspoki! Izgi az uh,z ára nem annyira:(. Ki fog derülni a neme vajon?
Azt hiszem most fogok agyvérzést kapni, a lányom most firkálta össze a tapétát!
Engem még nem is zavarna mert ez együtt jár ilyen kis gyerekkel de amit majd a férjemtől kapni fogok hát az nem lesz semmi! Idegbajt fog kapni ha meg látja!
Haspoki, mi a Hattyúházban voltunk, ott olcsóbb. Talán 10000, de nem emlékszem pontosan. És nagyon korrekt. Egyébként ugyanannyiba került, mint Bazsival volt 2004-ben.
Ben azt utánozza, ahogy ordítok fel a nővérének az emeletre, de csak a hanglejtést imitálja meg a hangerőt, felismerhető szavak persze nincsenek, csak a szokásos jeti-üvöltés :-)
Ez a nyögés, ez nagyon vicces, Anna is szokta. Ő is engem utánoz, pl. mikor a kapu előtti három lépcsőn vinném le őt babakocsistul, már előre nyög helyettem.:DD
Ma voltunk játszóbölcsiben. Úgy látszik, félénk kislánykám egoját sikerült az utóbbi időben szerencsésen megnövelni, ő volt az egyik leghangosabb. Vagy örömében visított - mert fel volt dobódva, vagy felfedezett egy új játékot - vagy leordította valamelyik gyerek haját, mert az el akarta venni, ami a kezében volt. Máskor viszont teljesen magától odavitt egy-egy játékot másoknak, és odaadta. Meg simogatta a többieket.:)
Szerintem a melyik kezével nyúl a kanál után kisfickók esetében nem mérvadó. Bazsi mindkét kezével tud szépen kanalazni, és evésnél váltogatja is, ill. minkettőt használja, de az evés a mindene ugye :) Az evésen kívül a ceruzát meg egyebeket ált. a jobbal fogja.
Tyűha, akkor ez nehezen fog mostanában kiderülni, ilyesmire nemigen tudom rávenni :-) Mindegy, előbb-utóbb kiderül, egyébként ezt az összekulcsolást ténylegmán, én is hallottam...
Az nem támpont, hogy melyik kezével nyúl a kanál után? :-)
FF, én is látom Ankánál, hogy bizonyos helyzetekben - pl. evés - inkább a bal kezét használja. Máskor meg felváltva a kettőt.
Úgy tudom, hogy csak 5-6 éves korban dől el igazán, hogy milyen kezes lesz a gyerek. (Unokaöcsém mikor írni tanult eleinte mindkét kezét használta :), de végülis jobbkezes lett.)
Nálunk a családban tudomásom szerint csak egy balkezes van a felmenők között - anyósom. De őt átszoktatták gyerekkorában a "szép" kezére.
Teljesen elbizonytalanodtam a vigantolt illetően. Pedig istók zicsi úgy emlékszem, mintha a dobozban található tájékoztatón olvastam volna valami ilyesmit. Mármint ezt a két üveges izébizét.
Megyek, megnézem, mert az üveg a dobozzal (ha minden igaz) még megvan...
Nnna, itt van a papír előttem, és tényleg nincs benne, hogy csak két üveggel lehetne (hol egy pirulós ikon????)
Azt írja, hogy: "Csecsemők két hetes koruktól az első életév végéig kapják. A második életévben a V. olaj további adása főleg a téli hónapok alatt javasolt."
Nekünk az lett mondva, hogy három éves korig, az első évben nyáron is.
Azaz idén nyáron nem kell.
(Az a baj, hogy már úgy rááll a kezem, hogy automatice beadom a fickónak esténként. Na, este gyorsan kidobom a maradékot, úgyis határeset, hogy lejárt-e a szavatossága, ami, ha jól emléxem, fél év).
Az én fiamat sem érdekli a tv. Teljesen mindegy, hogy mese van, bábfilm, vagy Egri csillagok... Ahogy Südve is mondta, menne le a térképről álló nap.
Vigantol: ez érdekes, a mi dokink azt mondta, hogy 2 éves korig, ősszel és télen, DE a tájékoztatójában valami olyasmit írnak, hogy nem adhatunk többet 2 üvegnél összesen. Vagy valami ilyesmi... (én egyébként kb. 2 hete nem adom azért, mert elfogyott a második üveggel)
"Örömmel" látom, hogy a kortárs kollégák legalább annyi időre köthetők le, mint az én fiam. :-D Illetve ő tévével semeddig konkrétan. "Mese, mese" nézi 2 másodpercig, aztán megy tovább. Ugyanilyen "sikerrel" jártunk szombaton az Állatkertben, a zsiráf, a viziló és a puputeve még oké volt, na meg a kiskecskék az állatsimogatóban, de azon kívül semmi nem érdekelte az ebadtát. Csak ment volna le a térképről, de a hatalmas tömegre való tekintettel ezt nem engedtük, volt tehát vinnyogás, üvöltés, drámatagozat. :-D Amint a ligetben szabadon rohangászhatott meg homokozhatott, helyreállt a világbéke...
Körkérdés: ti még adjátok a Vigantolt? Ha igen, meddig? Nálunk úgy két-három hétre való van még az üvegben, gondoltam, nem váltanék már ki újat. Egyáltalán, hány éves korig kell ezt adni??
Köszi,kedves vagy,hogy bíztatsz,de be kell valljam baromira nem izgulok. Én tudom,hogy Barna tök egészséges,csak rá kell nézni. tuti vagyok benne,hogy neg. lesz az eredmény. Egyébként Anyumnak van születése óta szivbillentyű zavara igy azért fel vagyok készülve...
Barnának is megy már a kétlábon ugrálás,bár ahogy látom mozgásban ő elég gyorsan halad,ellenben beszédben sehogy.
Képzeljétek bölcsi ügy simábban ment mint gondoltam. A Rádayban van egy nagyon helyes bölcsi,május végén van a beiratkozás,hely is van még. Ami nagyon jó,hogy szinte nincs 9ker nemzetiség itt. Igaz van egy bölcsi közelebb a lakáshunkhoz,de oda járnak a kerből az emlitett csoport.Ott még kmera is van felszerelve. Igy inkább behordom a Rádayba úgy döntöttem. nagyon helyes a vezetőnő,tetszik az egész tényleg.
EGyébként lehet,hogy nekem se kell dolgoznom menni,majd meglássuk....V.-t "felvette" egy cég,pontosabban most létszámstop van náluk,de amint megtalálják a helyét V-nek alkalmazzák. Ez nagyon feldobta a mai hangulatom,hogy végre a szakmában fog dolgozni,normális juttatásért. :)
Mér, nem tudod visszahozni? Hát milyen anya az ilyen? :-)
Hasonló nálunk is volt, hétvégén kimentünk Ferihegyre repülőket nézni, ott álltunk a kilátóteraszon, kiscsávó kiitta az összes vizet az üvegéből, és kért még, de adjuramistenmoströgtön. Mivel a béna anyja nem bírt ott helyben vizet fakasztani, ezért olyan ordítás lett, hogy felkunkorodott a reptér betonja körös-körül és körbevettek bennünket a kommandósok (na jó, majdnem)
Na mindegy, azt nem várhatom el, hogy megértse az "elfogyott" szó jelentését, úgyhogy végül mégiscsak vizet fakasztottam és helyreállt a normál működés :-)
Mellesleg nehogy asziggyétek hogy érdekelte Benőt a repülős műsor :-) Egy-két gépet megnézett, "brüüüüü", aztán rohangászott és kukázott ezerrel, ahogy szokott.
a +7 fokos napon, bizony! :p Nálunk is video csereberés téma van, orult fárasztó h 5 perc után cserélgetni kellene a kazettat/DVD-t és ha nem, akkor jaj nekunk... A hisztik durvulnak, vagyis egyre viccesebbek, pl eeemeeent a jekkaaaa (=teherauto finnul) bruhuhuuuu, eeemeeent és ezen apropóból világvége, földönfetrengos ordítás, nem tudom, tán azt hiszi én vissza tudom hozni??? :) Szóval az én idegeim is romokban, a hajam oszul, Domi a tegnapi napot átaludta, na MA visszapótolta az ébrenlétet, úh éljen a hétfo, most megyek boltba kikapcsolódásképp, férj levitte a csimotákat a játszóra.
(Ez mekkora már, peticio.hu. Aláírásgyűjtős tiltakozós) :-)
Hát a Kisfőnökkel tényleg nem egyszerű néha. Kezdi felfedezni a hisztizésben rejlő előnyöket, legalábbis teszteli, hogy vannak-e ilyenek. Most a legújabb elképzelése, hogy a kert felé vezető teraszajtó legyen állandóan nyitva, és ő kedvére nyargalászhasson ki meg be.
Ezzel nem is lenne különösebb baj, ha a teraszról nem négy lépcsőfok vinne le a kertbe, meg amúgy nem lenne még néhány lépcső a punnyadt kertben itt-ott-amott, amelyeken való közlekedés értelemszerűen csakis szülői felügyelettel engedélyezett. Így viszont vagy koslat utána az ember szünet nélkül (mert Gáznemű Benedek szereti egyszerre és állandóan kitölteni az összes rendelkezésre álló teret), vagy hébe-hóba becsukja a teraszajtót és rögtön megnyer egy combos kis balhét.
Nálunk meg az a bibi ezzel újabban, hogy nagyon rákattant a srác, és non-stop mennie kell valamelyik meséjének, Kisvakond, Süsü, 101 kiskutya, Kockásfülű Nyúl, valamelyik, de akkor sincs ám nyugta az embernek, mert ötpercenként csereberélni is kell a DVD-ket vagy a kazettákat, ha olyanja van a fiatalúrnak.
Ha netán nem engedelmeskedik az ember haladéktalanul de izibe, akkor nekiáll ő egyedül babrálni a DVD-t, feláll valamire oszt nyomkodja. (El kéne pakolni de már hova a búsba...?)
Meg ha éppen nem teszik neki az aktuális rész, akkor veri és lökdösi a tévét :-/
szívzörejem nekem is volt gyerekkoromban végig. Azt mondták, kinövöm. Mikor Simmel voltam terhes, még szívUH-ra is elküldtek, de nem találtak semmit. Sportoljak sokat.
Mano,
hullámos köröm sokszor attól van, ha az ember nem táplálkozik egyformán. Gyerekeknél gondolom összefügg a növekedési ciklusokkal is. Egyszer több energia jut a körömnövesztésre-vastagításra, máskor kevesebb.
Ja, és tücsökzenén Annácska bemutatta, hogy tud páros lábbal ugrani, mire elkerekedt szemekkel nézett a zenészcsaj, mondván, hogy ezt csak kétéves kor után tudják általában a gyerekek.
Semmi gond, mi tök jól elvoltunk, Anka végre élvezte a tücsökzenét, kiállt középre táncolni, meg illegette magát.:)) Már az elején mutogatott a hangszerek felé, alig tudta kivárni, hogy sorra kerüljenek. És hajlandó volt venni magának a kosárból, meg a végén visszavinni. Persze volt, mikor megszökött, meg a saját koreográfiája szerint csinálta a dolgokat, de jó volt látni, hogy tetszik neki az egész.:)
Utána meg elmentük játszóterezni, és önként csatlakozott egy kislányhoz, együtt kavicsoztak, játszottak. (Mondjuk lehet, hogy az is inspirálta, hogy a másik gyerek is olyan félénk volt mint ő. De aranyosak voltak együtt.)
Reggel meg elmentünk, és beirattam Ankát a bölcsibe. Pontosabban listára tették, és ha szeptemberben lesz hely, akkor mehet. De az még messze van, még nem is biztos, hogy visszamegyek dolgozni, úgyhogy tényleg csak biztos, ami biztos alapon irattam be.
Viszont, azt el akartam még mesélni, hogy nagy áttörés van nálunk mese ügyben. Bazsit semmiféle könyv, mesélés, videó stb. nem kötötte le. Könyvek a földön végezték, ha én kezdtem mesélni, azt sem hallgatta végig, se Süsü, se egyéb nem aratott sikert. Aztán véletlenül megláttam a Mazsola és Tádét DVD-n, én utáltam gyerekkoromban, de megvettem, mert a tesóm pl. imádta, és bejött. Sőt annyira bejött, hogy Mazsola-függő a gyerek :) Azóta tudok reggel zuhanyozni, nem kell attól tartanom, hogy szétveri a fürdőt. Az élet mégiscsak szép, még akkor is, ha van bennem némi ellenérzés, de úgysem tilthatom el örökre a tévétől, így meg legalább nincsennek reklámok és egyebek.
Csehlencse: bocs, nem mentünk ma, de nem bírtam reggel rávenni Bazsit az indulásra :( Nem, nem, nem, nem ez volt mindenre, kicsit romokban az idegrendszerem.
Annának a bal lába középső ujján lévő köröm volt nagyon ronda. Megvastagodott, megsárgult és iszonyú csúnyán deformálódott.:( Karácsony előtt voltunk a Heim Pálban, elküldtek laborra. Két héttel később lett eredmény és addig, ugye, semmi kezelést nem kapott. A labor szerint nem volt gomba. Visszamentünk a Heim Pálba, de két és fél óra várakozás után még mindig tizen voltak előttünk, úgyhogy eljöttünk. Viszont elvittük Ankát egy magándokihoz, akivel eddig nagyon pozitív tapasztalataim voltak. Ő megnézte a körmét, és azt mondta, hogy labor ide vagy oda, de ez bizony gomba. Felírt rá egy speckó ecsetelőt, meg egy gyógyszertárban kikeverendő krémet, és azóta ezzel kezeljük. Még nem tökéletes a körme - abban mindegyik doki egyetértett, hogy baromi lassú lesz a javulás - de már nem deformálódott, és alig vastagabb, mint a többi. Aki nem tudja, hogy baja van, nem is veszi észre.
Szóval, tényleg mutassátok meg Bazsit több dokinak is, járjatok a végére, hogy mi ez a körmével.
Manojoe, Bazsi lábkörmei rétegesek, az egyik sarkában kicsit mintha vastagabb is lenne a nagylábujján. Tavaly nyáron a rétegesség miatt, illetve ronda bőrkeményedés miatt, ami a lábujján volt, már jártunk bőrgyógyászaton - a Heim Pál kórházban. Ott is azt mondták a rétegességre, hogy van ilyen, nem kell semmit csinálni vele, csak ha csúnyább lesz, akkor vigyük vissza megmutatni. A bőrkeményedés meg tyúkszem volt :-), amit rossz helyen érintkező cipő (Siesta szandál) okozott. Mivel a köröm most csúnyább, és a gyerekorvos is gombára gyanakodott, ezért akartam, hogy lássa bőrgyógyász. Most a Budai Gyermekkórházban voltak apjával. Viszont most lehiggadok, mert két tök független bőrgyógyász mondta egyértelműen ugyanazt.
Tulpen, szerintem tök jó, hogy ilyen alapos a doktornéni. Sebészt tényleg a Madarászban javasolt. Remélem, azért nem kerül rá sor.
Tasha, nem tudom, hogy üzemel Bazsi pisilője, de - laikusként - normálisnak tűnik. :-)
Csehlencse, tegnap Bazsi is sapkában flangált itthon. Elővette, felvette, és nem lehetett leimádkozni róla. Ha végre letöltjük a képeket a gépről, majd felteszek egyet. :-)
De jó lett volna tudni 2 éve, hogy vannak, akik örülnek minden bútornak. Annak idején, mikor nagyszüleim lakását kellett kiürítenünk 1 hét alatt, senkit nem találtunk. A nagycsaládosok is elküldtek minket. Végül pénzért szétverte egy lomtalanító. :-( Képzelhetitek, milyen érzés lehetett apukámnak és nagynénémnek. Azok között a bútorok között nőttek fel.
Tök jó. Örülök, hogy Kati ilyen hamar intézkedett. Számomra ő volt eddig a legautentikusabb adományelfogadó, nála teljesen biztos voltam, hogy olyan helyre kerülnek a dolgaink, ahol örülnek nekik. :)
én sima zsírkrétát adok Martinnak (vagyis rá van írva h okés kicsiknek is, de M nem kostolgatós már), de azt csak az etetoszékbe szíjazva használhatja. Aztán van az ikeas filc ami lemosható, azzal engedem, hogy a kisasztalánál ugyködjön, nem tragédia ha elrohan és odafirkant valahova :))
Akartam már írni, hogy Annácska teljesen rákattant mostanában a rajzolásra. Reggel elsőként a rajzfüzetét, meg a ceruzákat követeli, aztán legyárt egy csomó "ciccá"-t meg "dabdá"-t. Egy közönséges, földhözragadt, fantáziátlan ember, ezeket simán csak köröknek nézné, pedig dehogy.
Na viszont kérdésem lenne, hogy milyen rajzkrétát, zsírkrétát, festéket és mifenét érdemes venni? És főleg hol és mennyiért?
Igen, ez tényleg alkati kérdés, Anna is csak a saját korosztájától tart ennyire, egyébként nem túl félénk, elég hamar oldódik társaságban. Szóval nem aggódom, csak szeretném neki megadni az esélyt, hogy rájöjjön, nem olyan félelmetes a többi gyerek, mint ahogy ő hiszi.:)) Erőltetni én sem fogom, de nem is lehet.
Anka szokásszerint gyönyörű, és rettentő dögösen áll neki a sapka :-)
A bölcsi és gyerekek.. hát igen. Ahogy elfigyeltem a beszoktatás alatt a többi dedeket, nemigen tudják ők még, mit kéne egymással kezdeniük. Eljátszanak egymás mellett, és csak a legritkább esetben egymással.
Az én fiam se tudja, hogy is működik ez, ő kábé ugyanott tart a nagy szocializációban, mint egyévesen: piff rátenyerel az ellenfél arcára, azzal ki is tanulmányozta az illetőt oszt annyi, huss :-)
Akkor meglesz a végállomása a családot körbejáró babaruháknak, gyerekcipőknek is, sőt hamarosan néhány bútornak is, nagyszerű ötlet!
A kanapé lecserélését azért halogatom egy ideje, mert micsináljak a régivel, sajnálom kidobni, hiszen semmi baja, azt leszámítva, hogy legalább 15 éves és nagyon unom. De mostmár meglesz a mindenkit kielégítő megoldás :-)
Bölcsi téma. Én is fontolgatom, hogy szeptembertől beadom Annácskát, de lehet, hogy már nem lesz hely. Legalábbis a hozzánk legközelebb lévő bölcsiben már csak várólistára lehet feliratkozni.
Mondjuk lehet, hogy nem kell visszamennem dolgozni, akkor meg marad a játszóbölcsi. Valami muszáj, mert Anka egyelőre nem nagyon bírja a gyerekeket, egyszerűen nincs hozzájuk szokva. Vagyis elvan velük, csak ne közeledjenek felé túl hevesen, meg ne érjenek hozzá, ha lehet.:)
Itt van két kép rapper-babyről. (A sapkát természetesen nem én adtam rá, az Anka saját kreációja.)
Néhány zsák ruha meg cipő nálunk is van, amit kiválóan tudnának használni mások! Teljesen jó állapotú cuccok, csak éppen meguntam már őket (vagy kifogytam belőlük).
Ennek a hölgynek az elérhetőségét megkaphatom vajon én is?
Na, ez tök jó, hogy megfelelő helyre kerülnek a cuccok! Mi a Máltaiaknak vagy a Vöröskeresztnek szoktuk adni a ruhákat, csak ők nem jönnek érte, nektek meg ez volt az egyik fő szempont, ugye.
Bútor. Amikor ideköltöztem, ebbe a lakásban, akkor kihívtam egy ilyen ingyenesen lomtalanító céget, hogy vigyék el a bútorokat, amiknek tulképp nem volt semmi bajuk, csak éppen nem az én stílusom volt egyik sem és csak a helyet foglalták. Ki is jöttek, és kb. két perc alatt atomjaira hasogatták a szekrényeket, csak néztem. A ruhásszekrénynek leakasztották az ajtajait, aztán az egyik fickó kirúgta a hátlapját, egyet löktek, kettőt húztak, és már lapokban volt a szekrény. Aztán ugyanígy a többivel is. Max. tüzifának lehetett ezután használni a bútorokat. Én nem tudom, de valaki biztos örült volna pedig nekik.:((
lehet latni a gyereken. Zalan sikongatva rohan be reggelente a csoportszobaba. amikor megyunk erte rendszeresen "rajtakapom" a gondozonojet, hogy az oleben fogja es mesel neki, puszilgatja. valaki mindig kezben van. es ugyanigy szimpi a masik gondozono is. azonnal szolnak, ha gond van, egyuttmukodnek, kertek egy reszletes hasznalati utasitast a gyerekhez az elejen, es azota is jegyzetelnek, buszken irjak be nekem a fejlodeset.
van egy gondozono, akit nem szeretek sem en, sem a gyerek, azt megkertem, hogy tartsa tavol magat a fiamtol (szerencsere a masik csoport gondozonoje) es a mi dadusainknak is mondtam, hogy lehetoleg ne legyen vele Zalan, es ugy nez ki tartjak magukat ahhoz, amit kertem.
Hát igen ez nehéz ügy. Én is tartok a negatív hatásoktól, már van is, pedig még csak a játszórészben voltunk, de elkerülhetetlen a dolog. A gondozónő nagyon fontos, meglátjuk, remélem szerencsénk lesz!
Mi is a Szemünk Fényébe megyünk... :) Ványka elég társasági lény lett, a beszoktatástól nem is félek... inkább attól, hogy esetleg lesz ott valami agresszív kisgyerek, aki terrorizálja, lehet, hogy túlbecsülöm, de ő olyan szelíd gyerek...
Bevallom, direkt várom, hogy valaki megtanítsa tisztességesen enni, mert nekem nem megy.
Bölcsi: nehéz ügy. Én januárban írattam be Bazsit, hogy szeptemberre felvegyék, már akkor volt ahová nem volt hely a kerületben. Ráadásul egyik sincs hozzánk közel...Szóval végül a viszonylag rövid busztávolságba lévőbe megy (gyanítom Ványkával együtt - Szemünk fénye bölcsi), ahol nagy a kert és ahová járunk már október óta játszóbölcsibe, mert ismerve a fiamat, nem lesz egyszerű a beszoktatás. Amúgy legfontosabb szerintem is a gondozónő, de ezt pl. nem mindig tudják előre megmondani, hogy ki lesz. A kaja, meg pl. itt a Tétényi útiban extra szuper, amúgy is a XI. kerben reformétkeztetés van, Bazsi itt tanult meg gyönyörűen enni, ráadásul állandóan kér repetát :) (ja, nem adnak keveset, csak annyira ízlik neki).
Szívzörej :(
Tasha, tegnap egész este a drámatagozatoson vigyorogtam! Szuper kép! És a kicsi, meg az ő pocakja...Jaj, nagyon helyesek!
na ez oké, de nekem mindig az a parám, h nyilván nem fogják azt mondani, h de anyuka, jól ráordítunk a gyerekre h mittudoménmit csinál :) És igen, a beszéd, nekem is ez volt a feltételem, mert engem a férjem nagyon rá akart beszélni h adjuk be Martint, mikor a terhesnyavalyáim voltak. Én szept-tol szeretném ha 4 órában járna, de még meglátom hogy áll a magyarral, mert ha túl korán kerul közösségbe, akkor annak annyi és totál elfinnesedik a gyerekem :p
Hát tuti,hogy az első kérdésem ez lesz. Én ilyenen nem vagyok beszari,meg igen arra gondoltam,hogy Anyukákat megkeresek. Mondjuk nagyon,nagyon örülnék ha Barnus elkezdene addigra beszélne amikor jön a bölcsi,hogy el tudja mondani a dolgokat. Asszem amig nem beszél be se adom....
na csak ezt hogy deríted ki? Leselkedés? :)) szvsz faggass anyukákat, akiknek már odajár a gyereke. Más szempont nem nagyon van, max az h milyen a vezeto óvóno, mert rajta mulik sokminden, aztán a kaja?? Ha ez fontos neked. Meg persze milyen messze van a melóból.
Nekem az első kérdéskör mondjuk az,hogy-hogy fegyelmezik a gyerekeket. Ugye kezére nem csaphatnak,és ne is kiabáljanak vele ...na de van ilyen bölcsi? Az udvar nekem is fontos. Mi van még? Senki nem keres bölcsit?
Sziasztok, bocsánat hogy belepof, de olvasom itt Bazsigyerek lábkörmeinek dolgát... Ljucus, mit jelent az, hogy csúnya? Mert Ivánnak szó szerint hullámos a nagylábujjkörme, de azóta ilyen, mióta elkezdett járni. Lenyírni is borzalmas, de eddig nem gondoltunk gombára - lehet, hogy kéne? Színével, vastagságával nincs gond, csak HULLÁMOS. :(
(Tulpen, nem biztos, hogy lesz még hely a bölcsiben, ha ősztől mész vissza... én tavaly írattam be a gyereket idén őszi kezdéssel, és sok bölcsi már akkor betelt. Ványka egy munkahelyemmel szembeni bölcsibe fog járni, nálunk az a központi bölcsőde, hatalmas udvar, jó sok lelkes dadusgyakornok :)) ... és három perc alatt átsattyoghatok hozzá az irodából!)
Igen a vason volt a fő hangsúly. Már meg is van az eredmény,most ugortem el érte. Minden tökéletes. Tudtam én ezt,ez egy vasgyúró.:)
Ljucus, Én a Sote Klinikára mentem a Tüzoltó utcai gyerekkórházba.. EZ van nekem itt közel. Ugye körzetileg a dokinő a Budai gyerekkórházat favorizálja. Szivzőrejt most hallott először. Nagyon nem pánikolok,sőt egyáltalán nem mert a doki a full alapos tipusba tartozik,és mindenért elküls kivizsgálásra. Majd rájössz te is,hogy a receptek számát osztani kell kettővel amit felir.;) Mondjuk én fontosnak tartom a vizsgálatokat,de most is felirt valami testkrémet,mert volt 3 pötty Barnán az izzadságtól,na ezeket ki se váltom. Fütyi dokitól ne félj,tuti a Madarászba fog titeket is küldeni.
Tulpen, remélem nem lesz gond a szívzörejjel!!! Az étvágytalanság nálunk is játszik :( de csak pár napja, még nem aggódom (nagyon), jön a hátsó rágója... bölcsi: egyértelmuen a gondozóno a fontos+legyen udvar, ahova ki is viszik oket.
Ljucus, a szuk fityma mennyire szuk? Jön a pisi sugárban? Mert ha igen, akkor max élettani letapadás van csak, nálunk ahhoz 3 éves korig nem nyúlnak, mert az feloldódhat v mi.
Nálunk tegnap volt a doktornéni, és BAzsinál is hallott szívzörejt. Meg szűk a fityma, meg az 1 éves kori szemészetet is elmismásoltuk, meg Esztit is kell majd vinni csípőszűrésre és koponya-has UH-ra. Mára sikerült szereznem időpontokat az összes helyre. Mármint hogy tegnap és ma megszereztem az elkövetkezendő 2 hónapra egy rakás vizsgálati időpontot (kivéve a sebészt. Arra még nem szántam rá magam). JAjjjjj Múlt héten meg bőrgyógyásznál volt apukája BAzsival, mert a lábkörme jó ronda. Mindenki gombára gyanakodott, aztán meg kiderült, hogy csak fejlődési rendellenesség. Figyelni kell a cipőre. Ennyi.
Bazsinak már régen is hallottak szívzörejt, akkor voltunk kardiológián, ahol mindent rendben találtak, aztán volt kontrol fél évre rá, ahol mondták, hogy többet nem kell menni, tök egészséges. Erre most megint kezdődik. Azt mondta a doktornéni, hogy érdemes időről időre kontrolláltatni, mert ha mégis lenne valami - amire már volt példa a praxisában - akkor jó idejében felfedezett dolgon esetleg egyszerűen tudnak segíteni, míg később csak sebészeti megoldás lenne. Azért reméljük, nincs semmi baj sem Barna, sem Bazsi szivecskéjével.
JA és tegnap Bazsi is megkapta az 1. kullancs-oltást. És nem sírt. :-) Mikor elment a doktornéni, még integetett is neki.
A mai front viszont rettenetes. Eszti 1 óránál többet még nem aludt ma egyhuzamban.
Lányok, mikor lesz átnevezve a topik? Krisina kell hozzá?
Szasztok! Mi ez a nagy pangás?:) Ma voltunk reggel vérvételen Barnával.basszus,hogy-hogy utálom én ezt. Szerencsére könnyen megszúrták. Dokink a mostani tanácsadáson mikor mondtam,hogy nem eszik rendesen a kölök a betegsége óta (ami kb másfél hónapja volt) egyből beutaét teljes laborra.Hurrá. Remélem minden rendben lesz. Ráadásul szivzörejt is hallott,ezért jövő héten megyünk vizsgálatokra. Hurrá. Jó az élet ha zajlik.
Brmmm ! Asszem te kérdezted kullancsoltást,de lehet,hogy a Sapi.:) Barna most kapta meg a 2.oltást. Már védett 9 hónap múlva kell adni a 3.oltást,és onnantól 3 évenként egyet.
Csajok! Nagyon jár az agyam bölcsi témában. Asszem ősztől kénytelen leszek beadni Barnust,mert el kell mennem dolgozni.(hacsak nem leszek terhes addigra) Ti milyen szempontokat néztek? Mit kell,és érdemes nézni ,kérdezni? Tök tanácstalan vagyok. Sapi! Nem tudsz jó bölcsit itt a környéken?
Igen, szimpi volt. Mondjuk Petit nagyon sajnáltam, 2,5 órát volt itt a lány, addig Peti nagyon szenvedett. Ugye nem tudtam vele foglalkozni, vagy sírt, vagy feküdt a földön, nézte a tévét :(
:) Próbáltam lefotózni, de képen nem adja vissza a színét. Olyan világos szőke a csík, majdnem mintha ősz lenne. Egyelőre nem tetszik, akárhogy nézegetem, de hátha megszokom.
Azt hiszem, sokat nem fogok tudni jönni, mert délután Flóra is hazajön és valami azt súgja, onnantól nem sok szabadidőm lesz. Igyekszünk újraépíteni széthullott kis családunkat.
De azért majd igyekszem néha be-benézni. A másikon pedig tettem fel egy linket pár képhez.
Tetszett neki,bár Szentin nem sokat foglalkozott vele,mert annyi más izgalmas dolgo volt. Nagyon édes volt a három gyerek ahogy mentek a kertben és szedték össze a csokikat,a játékokat.Jó kis nap volt. Képzeld mi a skanzenbe egyszerüen nem jutottunk be. Olyan dugó volt már a kereszteződéstől,hogy nem álltunk be a hatalmas kocsisorba. Igy Szentendrén csavarogtunk. Igy jártunk.
Mi ma Szentendrére a dédihez megyük,remélem ilyen napsütéses idő is marad...elvégre nyuszit kell keresni a fűben egy háromkerekű bringa személyében. Annyira kiváncsi vagyok Barna mit fog szólni hozzá...
Ja, még azt akartam megosztani veletek, hogy örököltünk egy rakás jobbnál jobb, szebbnél szebb kislány ruhát - hála unokatesómnak, akinél az UH alapján fiú lesz a kistesó. Tényleg csodaszép ruhák.
Sziasztok! Látom, mindenki családozik. Helyes. :-) Sajnos a közös progikból egyelőre ki kell maradnunk, mert a picit még nem lehet sétáltatni. Majd jövő héttől... Boldog Húsvétot mindenkinek!
mi vettunk egy ulést otthonra Martinnak. Nem egy csúcsmodell, tizenpárezer ft volt (intersparban asszem) de jó lesz Martinnak 2-3 évig (0-18-as ulés) arra a pár alkalomra, amikor megyunk haza és autózni kell. A picit meg hordozóban visszuk, aztán gondolom neki is kell vegyunk egyet.
Tényleg, gyerekülést hogy szoktátok megoldani, mikor hazajöttök? Mi megyünk ki májusban és most kicsit meg vagyok lőve, mert eddig kaptunk mindig kölcsön egy hordozót, de hát Őlordsága azt már kinőtte. Az itthonit nem viszem ki, az csak úgy magában félig kitöltené a megengedett súlykeretet, plusz nem szeretném, ha össze-vissza dobálnák meg törnék a reptéren. És mi lesz ha már két gyerekkel megyünk?! Lehet, bérelni fogunk vmit...
Nekünk pont ilyen van Tasha!:) Bebe Confort allegro plus. Nézd meg a bebeconfort.com-on. Nem mondom,hogy olcsó. Ellenben én a babaszobán,teljesen újat tudtam venni féláron anno. Érdemes körülnézni.
Unokatesóméknak Pierre Cardin esernyőkocsijuk volt, az 1 gyereket is alig szolgált ki. Viszont olcsó. Amit mi vettünk Bazsinak, az a Toys'r'us saját márkája, ez tök jól bírja, viszont jóval drágább.
a Kikában van ilyen, 10-15.000 körül volt tavaly. (a nem hátrahajtós változata pedig 4.000). szerintem noname, de otthon megnézhetem, vettem belőle és tök jól bírja a strapát.
éppen a minap láttam itt a telepen egy ilyet, jól meg is csodáltam, próbálok összefutni velük megint, ha sikerül kikérdezem. ők ikrek voltak ugyan, de úgy volt összekapcsolva a 2 kocsi. na igyekszem megtalálni őket, majd sokat sétáunk. :)
Egyébként meg tényleg nem semmi Ben súlya! 15kg! Én volt vagy 18kiló, mikor beirattak elsőbe. Aztán a tanév előtti nyáron vakbélgyulladásom volt, megműtöttek, úgyhogy még abból a kevésből is fogytam egy csomót.
csajok, milyen babakocsi van ami -nem kerul irdatlan sokba -esernyore csukhato -viszonylag könnyu -4 hónapost bele lehet fektetni, szóval hátradöntheto? (nem kell tök vízszintes, de azért jól hátrahajthatós igen)
Tegnap megmértem a kis rinocéroszt, tényleg 15 kiló.
Mármint nagyjából, ugyanis a mérés módszere némileg pontatlan: őt kézbe véve saját magammal együtt mértem meg együttes tömegünket a szobamérlegünkön, aztán az eredményből kivontam a saját tehén testem tömegét, és 15 jött ki, kilóban.
Csajok, mééér kell a gyereknek napszemüveg?? (Nem kötöszködésből kérdezem, tényleg tudatlan anyuka vagyok.:))) Csak azért mert öltöztet, vagy valami egészségügyi megfontolásból? Nagyon gáz, ha szemüveg nélkül megy a napra? (Mondjuk, ha tényleg 5000 egy normál darab, akkor lehet, hogy inkább áttérünk az éjszakai sétákra.:))
Nem is értettem én sose, hogy az bánatba lehet, illetve miért kell ilyeneken hajbakapni, na mindegy 8-)
Te tudod, méghozzá tapasztalatból, hogy nem lesz a dundi anyatejes fickóból kövér gyerek (vagy ha mégis, akkor nem emiatt és sokkal később). Úgyhogy remélem röhöx a markodba :-)
A Big Ben már vagy 15 kiló, és a 104-es bodykat is növi kifele. Igaz hogy kábé annyit eszik mint én :-D De hogy a nővérénél többet, az tuti. És nemcsak zabagép, hanem szarógép is: naponta 4-5 kakás pelus biztos van, és többnyire "anyámborogass" jellegű érdemi mennyiség.
Viszont nem kövér a fickó, csak marha nagy.
Tudom, hogy még egy darabig cipelni kell időnként, ezért inkább el se kezdek panaszkodni, mert ha 3 évesen 22 kilót fog nyomni és emelgetni kell, akkor majd visszasírom majd a mostani 15-öt :-D
Chicco 0-2évig ha jól emlékszem.Akárhogy lehet hajlitani a szemüveget. Boltokban 5000 ft körül mozog. Mi a múltkori nagybörzén vettük a chicco standon.Ott kicsit olcsóbb volt. Én nem mertem venni se a babaszobáról,se egyébb helyekről. Ez tuti biztonságos.
gondolhatod, nekem is az. Csak míg Martinnal az ilyen elbizonytalanított és beparáztatott, addig most csak röhögök, mert tudom h marhaság. M. is leolvasztotta a babahájat magáról ahogy elkezdett mozogni, tök normális méretu kisfiú most, mégcsak nem is duci. Egyébként meg tényleg 20x meg kell gondolni, mit és hogyan ír le az ember kisbabás topikokban, mert tuti besértodik vki vagy magára veszi. Ja, a terhesben is :p bár azért azt nem gondoltam, h az 1 hós adatokból is téma lesz, de mint mondottam ugye, nincs új a nap alatt :)
Nem,ismerve Barnát neki az abszolute törhetetlent vettük. De ez igy pont jó a fejére. Tényleg jó lelassult Martin hízása,basszus Barna már több mint 13 kiló,néha lóg a belem mire hazacipelem a játszóról.
Sapi! Még annyi nekem ezt is elmagyarázták, hogy ezeket a számokat hasraütéssel mondják, nagyon szubjektív, és az sem mindegy,hogy meilyik részét nézik a lepénynek. Alaposabb orvosok nem is egy számot mondanak, hanem I/II-es II/III-os... stb. Ha izgulsz, érdemes egy hónap múlva egy jó 4D-sel ránézetni, és előre készülj fel, hogy akkor akár kisebb számot is mondhatnak majd és jól megnyugszol. Nekem ez a 35. hét körül volt, hogy nagyon paráztam a III-sal elmentem a mamutba és ott II-II/III-ot kaptam :)
Ha szedsz plusz kálciumot, kérdezz rá mindenképp, nekem egyértelműen az okozta ameszesedést, és ha jól emlékszem Mocinál is ez volt Jozsóval.
Sapi! Az Szt-ben is írtam már neked, nekem is II volt a 28-30.héttől. Ez nem gáz kicsit sem.
Nem szülesztenek III-sal sem, csak akkor ha CTG szerint meg a flow szerint nem jó a vérellátás. Azt mondták nekem 4D-n amikor ezen paráztam, hogy kébá ha az 1/3-a működőképes a lepánynek,a ddig nincs gáz..., ezt látják. Nekem kihúzta a 41. hét végéig a lepény, igaz akkorra már a tápanyagellátás kicsit romlott, de nem volt semmi gáz, csak már nem fejlődött olyan gyorsan az utolsó napokban. De még az sem indokolt szülésindítást.
A pihenés erre pont nem jó, minél jobb a vérellátás annál jobb a lepénynek. Nekem a kálciumbevitel csökkentését mondták rá (allergia miatt elég sok pezsgőtabletát szedtem), mert az meszesít, de ezt azért az orvososoddal beszéld meg.
á, Martin is "csak" 6 hónapos koráig volt szumos, aztán onnantól leállt a hízással. Tavaly szeptemberben mikor taliztunk, szerintem már nem lógott ki. Vagy igen? :) Most meg 20 hónapos lassan és 12 és fél kiló, nemár h az kövér legyen :)
(ééés már meg is kaptam a babás topikon, h dagadt felnott lesz belole, oh well, nem változnak az idok, nem fúj új szél, ugyanaz a nóta, hogyénmennyireunom ááááá)
Nunya! Az első egy ficus féle a második dracenea. A ficusnak ha letörnél egy levelét,akkor fehér tej jellegű folyadék jönne. Ez valóban mérgező lehet,de nem gondolom,hogy a gyerek megzabálná az egész fikuszt. A növény csak úgy nem nedvedzik,ha hozzáér az sem mérgező. ;) A dracenea-val semmi problema nincsen.
hát ez az, én is emiatt röhögtem, sztem a pasim jobban élvezte mint M :D Lego: nálunk is, meg van egy új játéka Martinnak, flexi-trax, állat jó, ezzel én is elvagyok :)))) Érdemes venni, ha otthon is lehet kapni.
Fém, hát reméljuk hogy Beno hamar túllesz ezen. Ilyenkor bölcsi nuku, mi? Féltékenység, hihi :) Állítólag ebben a korban van egy újraközeledés (hogy ne mondjam h szepiszori :D) lehet emiatt ilyen most Ben. Nagylány hogy viseli? Tavasz: itt van, VÉGRE! Polo-pulcsiban vittem Domit ma védonohöz (másfél kilot magára rántott a gyeremek 1 hónap alatt, ööö...) sut a nap ezerrel, alvásido után nyomulunk a szabadba. Pocsolyák vannak, naná, de korrekt vízálló kezeslábast kap a fiatalember és gumicsizmát, vizezhet amennyit akar :)
Sapi, Borcsa :)) majd kell hogy mindig legyen mellette egy biztonságot adó férfi. Például Martinom :p
Látom, azért a férjed sem éppen kirángatni próbálja a pocsolyából Martint, hanem boldog mosollyal átgázol rajta ő is :o)
Az én férjemen most kijött a Lego-mánia, ha vacsorához hívom őket, NEM Simonnak kell 2x szólni, mert ő rögtön jön, hanem a férjemnek kell rágni a fülét. :o)))
Ha nálatok elkezd olvadni, akkor aztán van pocsolya rendesen. Tavaszodik már?
Domival voltatok már sétálni?
Nem is ismerem ezt az új oltást... emiatt nem gondolkodtam rajta. Pedig a jelexerint megérné. Bár bízom benne, hogy ha végre (elvileg hamarosan) vége lesz ennek a betegségszezonnak, akkor tárgytalanná is válik a dolog.
Testvérféltékenység: képzeljétek, nálunk is felütötte a fejét (!!!). De nem ám a nagyobbik féltékeny a kisebbre, hanem fordítva. Ilyet se hallottam még.
Ha a kiscsaj anyás, bújós kedvében van és az ölembe ül, akkor Ben rögtön botrányt rendez. Odarombol és némi ordítás kíséretében kirángatja a nővérét a karomból.
Nem nem mintha ő akarna az ölembe bújni... csak simán irigy. Eszem megáll!
(ha egy szép napon beállítanék egy kisbabával, el se merem képzelni, micsinálna)
Biztos megint begyűjtöttünk egy rohadék vírust, a csajszi is panaszkodott a hétvégén, hogy fáj a hasa, de ővele ennyiben maradtunk. Egyébként nyilván ő hozta haza az iskolából.
Mostmár a búrám televan mellesleg ezekkel a fosós vírusokkal, ez már a harmadik ebben a szezonban :-/
Bonak is van ilyen napszemüvege (persze nem rózsaszín :) ). Bár ő nem rajongott érte ennyire, de majd talán most rákap, ha meglát bennünket is szemüvegben. Kis majom mostanában. :)
Egy barátnőmnek hasonló időpontban (mármint a terhességben) szintén II-es volt, és pihennie kellett, de semmi más probléma nem lett belőle. De azért mindenképpen kérdezz rá, mert ez a második tehesség, és nem is árt, ha a doki tud róla.
II-es méhlepény... már nem emléxem, de lehet hogy nem jó nekünk. Nem nagyon nemjó, csak kicsit nemjó. Viszont soxor összevissza mondanak mindenfélét, ez is olyan egyértelmű, mint az AFP.
Esetleg Spockot nem kérdezed meg...? Mindazonáltal, ha nagy gáz lenne, azt mondták volna ott helyben, nem?
Az a gond,hogy amikor az ember önmagát akarja megvalósitani,akkor abba sztem nem nagyon lehet belszólni,mert a végén rajtam csattanna az ostor,ha épp nem jó neki úgy az élet,ahogy én ajánlottam.Érted? Most inkább hallgatok,a dolgokhoz még csak nem is asszisztálok(ergo:Baromira nem érdekel,hogy mit csinálnak a tesójával) Lehet,hogy bunkónak látszom igy,de nem tudok,és nem is akarok jópofizni. Azt tudja,hogy mivel jár egy ilyen lakás,és ezt neki meg kell csinálnia most. Ha nem megy neki,megyek vissza én is dolgozni,de azt nem bocsájtom meg neki egy életre az tuti. Mert a saját álmai megvalósitása közben a társa álmait tesz tönkre akkor.Illetve a bizalmam is alaposan megrokkanna.... Remélem értesz...
Ez tényleg működik, de csak akkor, ha az ember 100%-ban következetesen meg is teszi, amivel fenyeget.
Ha eccer észreveszi a gyerek, hogy kamuzol/blöffölsz, ottantól bukta :-)
Nem könnyű egyébként, mert a múltkor például, tapétafirkálás/üvegajtóverés apropóján, előzetes figyelmeztetés után, én is elvettem a fickótól a ceruzát/fazekat, de olyankor annyira keservesen tud bőgni, hogy rögtön lexívesebben a fél karomat is odaadnám, hogy abbahagyja, plusz összevissza puszilgatnám mellesleg. De hát nem lehetek papírkutya ;)
Mellesleg működött a rendszer, úgy tűnt, megértette, mi a játékszabály.
Kár, hogy nem jöttetek, ill. nem beszéltünk, de reggel elbizonytalanodtam az esőtől, aztán meg amikor elhatároztuk, hogy mégis indulás, rájöttem, hogy a számodat nem tudom, így nem ?telek...
Ja az jutott még eszembe, hogy V. nem mehet vissza az Echohoz? Nem veszik vissza (ha pl. jóban volta főnökével vagy ilyesmi?), mert úgy emlékszem, hogy azt szerette is, meg jó is volt... Csak mert magamban továbbméláztam, hogy mit is lehetne ilyenkor tenni :)
Örüljél, hogy ilyen fejlett a fiad ítélőkészsége, már ami a pocsolya versus hideget illeti :-)
Az enyémnek mindegy, mennyire van hideg, minden pocsolyában elsüllyed, minden vödör vizet magára borít, minden csöpögő víz alá beáll.
Nem hagyom neki, de már kezdek belepihenni, hogy kb. 10 éves kor alatt ez az állandó pacsálhatnék az alapbeállítás. A lányommal már frászt kaptam emiatt egy párszor, többször nem vagyok hajlandó frászt kapni, elrángatom a víztől a dedet (mármint ha én vagyok a gyorsabb) és kész.
...nem kicsit süllyedt el a pocsolyában, de ez jellemző Bazsira, örülhetek, hogy most legalább a hidegre való tekintettel nem akart benne tapicskolni.
Barnus egyébként jó nagyfiú lett mióta nem láttuk, és bizony jóval önállóbb, magabiztosabb, mint Bazsi.
Miután elváltunk, mégis bementünk a Mammutba kicsit száradni meg ilyesmi, és Bazsi a szökőkútnál lévő összes gyereket fellökte :( Azzal kezdődött, hogy odajött egy kislány és elkezdte ölelgetni, meg puszilni, és már máskor is észrevettem, hogy Bazsi utálja, ha hozzáérnek idegenek és durr fellökte...nem voltam elég gyors. De utána mindenki mást is fellökött. Közelítettek felé, kitartotta a kezét és zsupsz nagyot taszított. Szerintetek mit lehet ilyenkor csinálni? Azon kívül, hogy égtem mint a rongy + jól leszidtam... Azért kérdezem, mert nem első eset, általában, ilyesmi az előzménye, hogy idegen gyerekek odamennek hozzá vagy hasonló.
Voltunk Kalákán Brmmm-el,és Bazsival. Fiam bemutatta tudományát,miszerint,hogy kell nem egy helyben maradni egy percig se. Brmmm-re a frászt hozta,hogy miközben én még a jegyet vettem,Barnus begyalogolt a terembe,hátra se nézett,hogy hol az anyja,majd leült egy székre,hogy kezdődhet a buli. Bazsi csak nézett a babakocsiban,hogy ki után rohan a mamája.:))) A koncert jó volt,kicsit sokat beszéltek,de ez a költészet napjának volt tudható. Próbáltuk a srácokat utána öszengedni a játszón,de ez a cudar időjárás nagyon gyorsan hazazavart minket. Remélem Bazsi nem fázott meg,mert kicsit elsüllyedt egy pocsolyában.
Sapi! Tök jó,hogy Borcsa ilyen jól bírta a hétvégét.Örülök nagyon,tessék mihamarabb megismételni!!:)
Kár hogy már zöldre váltott a lámpa, mire összeraktam, hogy ezek ti vagytok itt előttem, mert különben levillogtalak volna vagy valami :-D Üdvözlésképpen, éééérted.
Naná,hogy mi voltunk.:)) Akkor ti kocsitokon látta a férjem a mágnest,és egyből fel kellett neki pakolni a lancia seggére. Én ott röhögtem,hogy ezért képes megállni a pirosnál.
Brmmm! Mindjárt felhivlak a Kaláka miatt! Nunya! Küld légyszi a képeket,vagy a virág nevét!! Nem volt pár napig netem,totál el vagyok maradva...
Esztus, Tasha, a vedono mondta, hogy ez a nehez idoszak a nagytesoknal kb. 3 honapig tart. En nem tudom, hogy fogom kibirni addig. Egyebkent Eszti is sokkal jobban alszik, mint Bazsi ilyen koraban. Mondjuk o majdnem mindig tulzabalja magat, amitol nem lehet kaja utan siman letenni, csak ha mar kikuzdotte a felesleget valamerre. Nalunk Bazsi altatasa kritikus, mert ha akkor Eszti epp nyafog, akkor Bazsi zokogasban tor ki, ami oriasi orditassa fajul idovel, es addig tart, mig total ki nem merul. Rettenetes. Egyebken maskor tok aranyos Bazsika. A babaval is mindig kedves, finoman simogatja, becezgeti. Persze nagyon oda kell figyelni ra, de sosem volt meg durva mozdulata a baba fele.
végre :))) Barnus nem beetet, nyugis baba lesz, meglátod! :) Bo pedig megszokja az új helyzetet hamar, minden rendben lesz. Azért jelentkezz néha ha tudsz! És képeket, képekeeeet!!!
sapi, olvasom hogy vettél napszemut Borcsának, én is nézegettem ezeket, bár itt jóval drágább :/ Ugye a KidBanz kell a mieinknek? Majd légyszi fotózd le benne Borcsát meg mesélj, hogy nem szedi-e le, ilyesmi, kiváncsi vagyok. Ja és van egy vékony pamut 62-es Brendonos hálózsákom, azt meg elviszem neked majd, ez elég csajos. J. mindig húzza is a száját mikor Domira adom :D
Barnus eszik, alszik üzemmódban van egyenlőre(ahogy Tasha mondja, biztos beeetetés), csak este van kis tekergés, szegényem hasfájós.
Boldival küzdünk, nagyon akaratos és egy hisztérika lett az elmúlt napokban. Barnust kezdi megszokni, de eleinte kicsit megszorongatta itt-ott. Néha lerángatja a takaróját, mikor eszik a pici, fogja a mellemet, segítek felkiáltással.:)
Szóval egyik pillantaban halál jófej, a következőben meg dühöng. De tudom és bízom benne, hogy meg fog változni hamarosan. Sokat foglalkozunk vele, ha vki jön látogatóba mindig kérem, először Boldival foglalkozzon, és őt kérje meg, hogy mutassa meg Barnit. Eleinte nagyon rossz volt látni, hogy így reagál, de nagyon sok türelemmel kell hozzá. A netet sem kapcsolom be, csak a férjem gépén szoktam bekukkantani, hogy itt mizu.
Sapi, szép a pocakod, nem lesz kicsi a kishölgy. :)
Borcsa még mindig gyönyörű. Örülök, hogy jól sikerült a hétvégétek.
tegnap a Bajcsy-Zsilinszkyn pont előttem állt meg a piros lámpánál egy szép zöld Lancia, apuka kiugrott, csomagtartóban kotorászott ezerrel, így megfigyelhetővé vált a csomagtartóban a babakocsi és a kismotor, a hátsó ülésen a kisded, anyósülésen az anyuci feje teteje.
Na mondom, sorstársak, kollégák! Biztos a cumisüveget keresi az apuka ekkora svunggal :-)
Aztán még egy Tulpen-féle babyonboard-mágnest is odavágott apuci a kocsi seggére!
Sapi, én sem tudok mást mondani, a cérnazokni jó ötlet, más nem nagyon kell, egy-két ujjatlan body, és kész. Peti is nyári baba volt, mennyivel egyszerűbb volt, most okt. végére vagyok kiírva, vehetek majd overallt 56-os, 62-es, 68-as méretben, és mindet ki fogja nőni egy hónap alatt. Hát, mennyivel gazdaságosabb egy nyári baba :)
rövid ujjú bodyk, ujjatlan rugik, napozó, vékony sapi v. kalap, esetleg cérnazokni a lábára, ha nem szedi le... Nincs nagy változás, csak nem kellenek a vastag cuccok, viszont a vékonyabbakból többre lesz szükséged... :)
Sziasztok!!2005. október20-án született a kisfiam 5200 grammal most 8,5 kg. Pampers kódokra lenne szükségem, ha esetleg lenne valakinek elfekvőben a következők közül:Active Baby Midi és Maxi pelusok VONALKÓDJAI: Midi 3-as: óriás csomi: 4015400115410 jumbó pack: 4015400109167; 2006 szeptembertől: 4015400140030 Maxi 4-es: óriás csomi: 4015400115489; jumbó pack: 4015400109198; 2006 szeptembertől: 4015400140702 Akinek van kérem dobjon egy mailt:ritka113@freemail.huTudok érte adni libero bélyeget, dm vagy rossmann pontot vagy amit szeretnél. előre is köszi
Vagyok,vagyok,csak mindig szaladok.:) Most jöjjön egy kis dobpergés és tapsvihar: A mai infó alapján május 02-án (plussz,minusz egy-két nap) átvehetjük a lakásunkat.!!!!:))) Soha szebb napot,mint a mai,hogy ezt a hirt megtudtam. Mellesleg azért tüntem el,mert parkettázás van a lakásban,plussz ezer helyre kellett mennem. Ma fejezik be a lerakást,este megyek lefóliázni a lakást.Sajna ezt a parkettás nem vállalta be,én meg nem akarom,hogy a melósok szétcsesszék a friss parkettát. Gyakice kész a lakás. Még a festő megy vissza,tisztázni a festést,meg felszerelik a villanykapcsolókat,és kész. :)
Szolgálati közlemény: Ha tudtok,ismertek valakit aki imádja az olasz sportkocsikat,és egy gyönyörű lancia delta a vágyálma,akkor irányitsátok már hozzánk,mert eladnánk az autónkat.:( hüpp-hüpp
Borcsának jobbulást! Jaj, szegényke. Ez biztos az az átok vírus, a fosós-hányós.
Egyébként azt se bánom, ha Borcsa frizuráját megmutatod, de én a tiédre lettem volna inkább kíváncsi! Úgyhogy ha a te fejed nincs lehányva, akkor léci fotózni :-)
nyálazz csak :))))) Borcsának jobbulást, uhh szegény :( Fotót pedig igen, tessék mutatni, a _te_ hajadról és pocakodról valamint Borcsáról is :)
Bea, nincs is hájad!!!
Tulpen merre jár?
Mi voltunk sétálni 2 órát, Martin szinte végig gyalogolt, emelkedore fel, dombról le, volt hóban fetrengés, pocsolyában ugrálás, remélem kelloképp elfáradt. Mert én igen :P Domi meg jót aludt a friss levegon.
Hát pocakot éppen tudnék mutatni, de ez még nem a baba :) vagy :( 54 kiló vagyok, de kb. 3-4 hónapos hasam van. Majd a 12. héten csinálok először, akkor is reggel, mert este naggyon durva. Asszem szétszakadt a hasizmom, azért maradt ilyen nagy, mondjuk tény, hogy nem tornáztam valami sokat mostanában, egy lusta disznó vagyok.
Sapi, egy fodrász bizony nekem is elkelne :) Még gondolkodom rajta :)
Azért nem voltam nagyon durva, nem írtam neki, hogy nem vagy korrekt, csak hogy nem örülök. Tényleg, ahogy tudok néha beszélni az emberekkel, néha meg olyan mamlasz vagyok, hogy nem igaz. Na mindegy, ez van...
lepihent, beszéltunk röviden még korábban. Nem a saját nevén volt fent, hanem férjén. Majd jön mesélni :)
az ágyat innen vették: http://gportal.hu/portal/bababutor/ a bukkfa bio olajjal kezelt asszem, de ez a cég csinál rendelésre bármilyet és van házhozszállítás is.
Majd megkérdezem akkor Esztert az ágyról, lehet, hogy újat veszünk inkább mi is. Hát, írtam a csajnak egy sértődött levelet, de nem nagyon érdekli :( Én meg nem akarok erőszakoskodni, meg topikot nyitni, hogy milyen szemét, leszarom :(
Hívtam Esztust, ki van kapcsolva, msn-en sincs mostanában. Meg akartam kérdezni tőle, hogy minden renden van-e.
Tényleg jó a Mongol, a kollégákkal is többször jártunk már ott, volt hogy egész éjjel ott evett a fene bennünket, és dehogy hajtottak el (na jó, fogyasztottunk is szorgalmasan, mármint tömény italokat).
A Trófea se rossz különben, de oda csak zabálni érdemes menni.
a Mongolbol nem hajtanak el, nekem mindket eskuvoi vacsoram ott volt es mindig oda megyunk a ferjemmel, ha valamit unnepelni akarunk. kiprobaltuk a Trofeat is, de nem volt tul jo. minosegileg, kiszolgalasilag es ugy altalaban sem.
haspoki, a Trófeát én nagyon nem ajánlom, minket kegyetlenül kihajítottak 2 óra után (szintén osztálytalálkozó), ráadásul ha nem kapsz különtermet, akkor nagyon személytelen az egész, egy tömegétkezde gyakorlatilag.
Szylvus, enyémgyerek is benáthásodott mára, remélem nem durvul be és hétvégén ki tudom kúrálni...
Találtam a babaszobán egy ágyat, és a lány másnak akarja adni, aki utánam jelentkezett, mert ő kérne még mást is, én meg csak az ágyat. Próbálok megértő lenni, de nem igazság!!!! Máskor mindig számít a jelentkezési sorrend, mikor én kések le valamiről! :(
Mi a franc van a levegőben? Andris tegnapelőtt iszonyat mód belázasodott, taknya-nyála egybefolyt. Szerencsére már láza nincs, csak a medúzavadászat megy ezerrel...
Nekem meg tegnap lett volna kedvem kihanyni a teljes napot...rohadt szar minden. Fáj minden porcikám, levegőt alig kapok, szerintem lázam is volt. Persze nem mértem meg, mert jó szokásomhoz híven: "majd elmúlik, akármi is ez".
Haspoki, szintén korlátlan étel-italos hely: http://www.trofeagrill.hu/ Ha jól láttam a honlapján, picit olcsóbb. Van egy csomó termük, különböző méretűek. Férj cégének karácsonyi vacsija volt itt. Szerintem jó volt.
Szlivvia, gratula a hugicához! Tök jó!
Tasha, nem irigykedem a hó miatt. Tényleg jó lett Martin haja. Bazsinak is le lett vágata, míg kórházban voltam. Olyan furcsa, hogy azonnal más tapintású lett a haja. És szerintem göndör lesz. :-)
Lányok, ma horror hiszti-nap volt. Ma volt a doktornéni megnézni a picit, persze a dugó miatt pont Bazsi altatáskor érkezett. Ő mondta, hogy vmi front miatt nyafiznak egész nap a babák ma. Hát úgy is lett. Eszti egy rendes du. alvás kivételével egész nap azt "játszotta", hogy ölben jól volt, elaludt, ha letettem, 10 percen belül felébredt. Ha ébren tettem le, óriási ordítás, amitől Bazsi megzizzen. Jajjjj
Brmmm, én is mindig nézegetem a kiscsajokat :) Jucus Esztijét is csomószor megkuksiztam, annyira csajszi, olyan kis finomak a vonásai, nem mint az enyémeknek :)
FF, nem is a szulés. A 9 hónap a gáz :p meg utána. Még 1 év és aztán szeretném jóóó darabig a testemet vissza, néha olyan, mintha világéletemben terhes lettem vagy szoptattam volna :D aztán ha megbuggyanok 3-4 év múlva, akkor esetleg szóba jöhet egy 3.
Nem kaptam ma lábas pizsit Martinnak, abból már 92-es kéne :( remélem találok, mert a zoknit a fiatalúr messzire hajigálja.
Visszaolvastam közben, Szlivvia hatalmas gratula a kislányhoz! Néha én is nagyon szeretnék egy csajszit, főleg, amikor a játszótéren nézegetem a szoknya, kalap és ruhakölteményeket.
Tasha: jó lett Martin sérója :)
Esztus: milyen otthon, ha tudsz mesélj!!
És csajok, nehogy szabadkozzatok már azért, hogy a tesókról is írtok! Szerintem mindenkit érdekel, és írjátok csak le a tapasztalatokat!
Igen, ebben benne van a folyóbor, sör, üdítő korlátlanul, plusz kajával is annyiszor fordul mindenki ahányszor akar. A pasik ezt nagyon szokták szeretni. Szóval így mindjárt nem is olyan sok. Jó hely, én is ajánlom.