Keresés

Részletes keresés

pici mici a pók Creative Commons License 2023.12.31 0 0 133

Semjén Zsolt párttársa, Harrach Péter valamint Orbán Viktor vezetésével működött az a népesedéspolitikai ad hoc bizottság, amely először foglalkozott egymilliós nagyságrendű betelepítéssel. A bizottság által készíttetett tanulmány, amelyet a Századvég könyv alakban ki is adott, egy év alatt 1,8 millió bevándorlóval kalkulál ahhoz, hogy 2050-ben is meglegyen a 10 milliós lakosságszám

 

 

 

Kezdődik az agymosás a 'la Index a Fidesz szavazóknak! Keresztény a Dubai, valójában semmi gond nagy melldöngető keresztényvédő és migrancs ellenes NER-es szavazok.

 

 

https://index.hu/gazdasag/2023/12/29/dubai-gazdag-olaj-turizmus-cegalapitas-beacon-lazar-janos/

 

  • A vállalkozónő szerint az Emirátusokat alapvetően tolerancia jellemzi, ezt tükrözi, hogy például Abu-Dzabiban megvalósult az Ábrahám Családjának Háza projekt, ahol a három fő vallás szentélyeit építették fel – egy muzulmán mecsetet, egy zsidó zsinagógát és egy katolikus templomot, ezzel is demonstrálva a toleranciát.
  • 192 különböző országból származnak az Emirátusok területén élő emberek, a lakosság 90 százaléka bevándorló.

    Ráadásul külön Toleranciaügyi Minisztérium működik az országban. A szakember szerint ez a rugalmasság és integrációs politika teszi Dubajt és az Emirátusokat egy globális üzleti és kulturális központtá.

Előzmény: pici mici a pók (132)
pici mici a pók Creative Commons License 2023.12.23 0 0 132

https://telex.hu/gazdasag/2023/12/22/jonnek-kinai-munkasok-is-szegedre-a-vilag-legnagyobb-e-auto-gyaraval

 

 

Milyen prófétai topik volt!  OV milliónyi kínait hozna, ugye Semjén?

 

 

 Az Orbán-kormány 1,8 millió bevándorlót

 

Semjén Zsolt párttársa, Harrach Péter valamint Orbán Viktor vezetésével működött az a népesedéspolitikai ad hoc bizottság, amely először foglalkozott egymilliós nagyságrendű betelepítéssel. A bizottság által készíttetett tanulmány, amelyet a Századvég könyv alakban ki is adott, egy év alatt 1,8 millió bevándorlóval kalkulál ahhoz, hogy 2050-ben is meglegyen a 10 milliós lakosságszám

Előzmény: Spy der Man (131)
Spy der Man Creative Commons License 2023.08.05 0 1 131

Keveredik az Orban rezsim meg jobban! :0)))))

 

 

 

200-300 ezer új vendégmunkás érkezhet Magyarországra

Kéfer Ádám követés 2023.08.05. 06:13 

 

https://index.hu/gazdasag/2023/08/05/vendegmunkas-munkaerohiany-kirgizisztan-vietnam-indonezia-fulop-szigetek-munka-allas-magyarorszag/

 

 

Spy der Man Creative Commons License 2023.08.02 0 0 130

Milyen igaza van az agykutatónak.

 

a migránsozó, magyarokat felazsiai származékozó Orbánnak egyből nem tetszett ha a CNN is annak nevezte, pedig meg a felesege is büszkén dicsekedett vele hogy "kevert" kun

 

 

https://index.hu/kulfold/2023/07/31/orban-viktor-donald-trump-vlagyimir-putyin-manipulacio-emberi-agy-nyelveszet/

 

Mint írta, idegtudományi vizsgálatok is kimutatták, hogy az ezekben hívő emberek idegi pályái megmerevednek, és nagyon nehezen tudnak eltérni a kialakult tévhitektől. Danesi szerint a hazugságok, dehumanizáló metaforák abban az értelemben is összefüggenek a konteókkal, hogy aki sokat hallgatja az előbbieket, az az utóbbiakra is jóval fogékonyabb lett, mivel azok könnyen beépülnek a tudatba, jól passzolnak a korábban kialakult mintához.

Spy der Man Creative Commons License 2022.12.28 0 0 129

nem is akar a magyar csak fehér magor ateista szomszédot :-))

 

 

Spy der Man Creative Commons License 2022.12.11 0 0 128

A fajkevredos tiltakozik a kevert nep miatt?  Pofajan a rinocerosz...

 

 

https://24.hu/belfold/2022/11/17/romania-tusnadfurdo-kevertfajuak-fajkeveredes-tusvanyos/

 

Belföld Románia hivatalosan is gyűlöletbeszédnek minősítette Orbán tusnádfürdői fajkeveredős beszédét

szamtanmertanfizika Creative Commons License 2022.08.11 -1 0 127

Ezt keresztényként mondod?

Előzmény: SzJ2 (101)
Patreides Creative Commons License 2022.08.09 0 1 126

PS: Orbán pedig nem egyszerű tahó.

Előzmény: Patreides (125)
Patreides Creative Commons License 2022.08.09 0 1 125

Hitler óta mindenki tudja, mi a náci beszéd. Azóta vannak kifejezések és szófordulatok, amik már nem ugyanazt jelentik, mint előtte.

Ezt nem figyelembe venni lehet egyszerű tahóság, de lehet szándékos pofátlan gyökér provokálás.

Előzmény: mmormota (123)
Spy der Man Creative Commons License 2022.08.09 0 0 124

Magyarország televan letelepitett, nem magyar népekkel, pl. a jászok vagy a kunok, nem értem hogy egy miniszterelnök még ennyit sem tud az országáról?

 

Pedig tudhatna hisz mondta is a fajelmelétező, keveredő dumája közben Erdelyben, hogy egy kun meg akarta olni :-)

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (104)
mmormota Creative Commons License 2022.08.08 -2 1 123

Teljesen érdektelen, hogz milyen orwelli újbeszélt talál ki a libbant. Ha egy liberonáci dönthetné el, mi a náci beszéd, mindenki náci lenne aki nem nyalja a talpát. Hiba lenne ehhez igazodni.

Előzmény: Patreides (122)
Patreides Creative Commons License 2022.08.08 0 1 122

Link:

"Ne keverd a dolgokat.

Egy dolog a bevándorló és menekült áradat, ami az elkövetkező évtizedek fő problémája lesz, főleg a globális felmelegedés okozta éghajlatváltozások miatt, és egy másik dolog az, hogy Orbán miért a náci beszédmódot választotta a beszédében, nyilván nem véletlenül. Amit aztán Bécsben már gőzerővel igyekezett kimagyarázni, gyakorlatilag úgy, hogy szimplán letagadta, amit amúgy az eredeti beszédben mindenki a saját fülével hallhatott, aki ért magyarul.

Egyébként meg Orbán tegnapi un. "nyitóbeszédének" a címe az volt: Ahogyan harcolunk.

Remélhetőleg a harcáról nem fog ő is kiadatni egy könyvet, és ha mégis, azt remélhetőleg nem fordítják németre."

Előzmény: mmormota (113)
Törölt nick Creative Commons License 2022.08.08 -1 1 121

A fideszes még az orszokat is behivná min ahogy a nagyapja tette.

Előzmény: mmormota (118)
merigazoi Creative Commons License 2022.08.08 0 1 120

nem csak azért nem mer az ellen érvelni, mert jól tudja, h terroristák mellett érvelne. senkit nem kéne azonosító okmány (és teljes életút feltérképezése) nélkül befogadni. ha nincs neki, szerezze be újra, vagy tegyen meg mindent h igazolja azt h ki ő. aki hazudik, azt egész életére kiutasítani és terrorista-listára kéne tenni. ennyi.

Előzmény: mmormota (113)
merigazoi Creative Commons License 2022.08.08 0 1 119

milyen európai összefogás az, ahol az idetelepedő gyárak nem fizetnek egyenlő bért, de felmarkolják a nagy állami támogatásokat és kiviszik a profitot (amit otthon könyvelnek el, és ott adóznak utána)

 

szerintem se kellettek stadionok, még mielőtt. sőt, versenysport se kéne, a teljes egész mehet a levesbe tőlem...

Előzmény: pozsonyi muflonlovas (116)
mmormota Creative Commons License 2022.08.08 -1 1 118

gondolkozz pl. valódi európai összefogásban

 

Én abban gondolkodom. Sajnos a libbantak Szovjetúniót akarnak.

Előzmény: pozsonyi muflonlovas (116)
merigazoi Creative Commons License 2022.08.08 0 0 117

gumilövedékkel?

 

préselünk szemétből?

Előzmény: pozsonyi muflonlovas (102)
pozsonyi muflonlovas Creative Commons License 2022.08.08 0 1 116

Ne menj nyomkeresőnek, hagyd inkább az indiánokra, mert rendkívül rossz jel felismerő vagy ... :)

 

Esetleg huxit-vágy helyett (ha épp neked nincs, van a mellveregető olvtársaidban épp elég) gondolkozz pl. valódi európai összefogásban. Még ha kényszerből születőben is. S ez csak egy a ti mániátokon túl még lehetséges további gondolatmenetek közül ...

 

Mindenesetre stadionjaink már bőséggel vannak, így elmondhatjuk, hogy igazán megújulás termő lett az előző 12 év. :D

 

Előzmény: mmormota (107)
pozsonyi muflonlovas Creative Commons License 2022.08.08 0 0 115

Szerintem keress meg egy régi középiskolai földrajzatlaszt,

s nézd meg

a) a vízrajzi térképet;

b) az ásványkincs előfordulások térképet;

c) az erdő térképet

Mo. és szomszédai viszonylatában.

 

Amúgy Etiópia, Szudán és Egyiptom épp most duhajkodik egymással egy Nílus gát kapcsán.

Szerinted bizonyára hobbiból.

Mit csinálsz, ha az osztrákok Bécs alatt, a románok meg valahol náluk nagygátasítják a Dunát, Tiszát, Körösöket, Marost?

 

A horvátoknak, szerbeknek - majd lejátsszák egymás közt - viszont még mindig ott a Dráva és a Száva ...

 

Stb.

 

 

 

Előzmény: SzJ2 (110)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2022.08.08 0 1 114

Az azért igen érdekes, hogy azok, akik a nap 24 órájában az ún. kritikai fajelméletről (critical race theory) trombitálnak, belekötnek a Patás egy szavába.

Előzmény: mmormota (113)
mmormota Creative Commons License 2022.08.08 0 2 113

Nem az állítással vitatkozol, hanem kitalálsz (szándékosan tévesen úgy értelmezel) valamit, hogy az ellen érvelhess. Ez a szalmabáb.

 

A beszéd értelme nem az, hogy mi aztán soha senkivel se keveredtünk, hanem az, hogy a továbbiakban nem akarunk erőszakkal benyomuló migránsokkal keveredni.

 

Te ezt pontosan tudod, csak ez ellen nem mersz érvelni, mert tudod, hogy a döntő többség így gondolja. Ezért szándékos félreértésbe kapaszkodsz - szalmabábot kreálsz, amit le tudsz győzni.

Előzmény: Patreides (109)
Patreides Creative Commons License 2022.08.08 0 0 112

Kína sem véletlenül foglalta el Tibetet.

Előzmény: Patreides (111)
Patreides Creative Commons License 2022.08.08 0 0 111

A Duna hozzánk folyik le nyugatról, nem fordítva.

Ha ott kiveszik a vizet, ...szhatjuk.

Előzmény: SzJ2 (110)
SzJ2 Creative Commons License 2022.08.08 0 0 110

Ellenben a környező országokban kiváló idojaras lesz , a fold alatti gaz meg szen oda áramlik , a Duna Magyarország elott es utan egy bovizu folyó , csak itthon szarad ki....stb......ne álmodozzál!

Előzmény: pozsonyi muflonlovas (102)
Patreides Creative Commons License 2022.08.08 -1 1 109

Érvelést nem olvastam, egyszerű ténymegállapításban meg hol van szalmabáb? Nevetséges.

Orbán beszédét elemeznéd így inkább,, hát abban aztán nyüzsögnek a durva, kirívó érvelési hibák, féligazságok, és teljes hazugságok.

Előzmény: mmormota (108)
mmormota Creative Commons License 2022.08.08 -1 1 108

Szalmabáb típusú érvelési hiba.

Előzmény: Törölt nick (104)
mmormota Creative Commons License 2022.08.08 0 1 107

A jelek szerint te úgy védekeznél, hogy addigra legalább olyan rossz körülményeket teremtesz itt is, így aztán több már nem akar jönni... 

Előzmény: pozsonyi muflonlovas (102)
dave_dömper Creative Commons License 2022.08.08 0 0 105

Esetleg, ha visszakeresnéd Ő-Nagyméltósága, MiAsszonyunk idevonatkozó tudományos okfejtését a kun eredetről, származásról és az azt igazoló pigmentfolt jelentőségéről. És ha mindezt összevetnéd jó Kun

László és népe egykori hányattatásáról, magyarországi betelepüléséről, mindjárt valós értelmet nyerhet mindannyiunk számára ez a szinte tudományos igénnyel mefogalmazott és közzétett nyilatkozata. Mert

hogy a mai Magyarországon sehol, semmi nincs, nem is történhet véletlenül, arra pesig mérget vehetsz

annyi szent.

Előzmény: Törölt nick (104)
Törölt nick Creative Commons License 2022.08.08 0 0 104

Magyarország televan letelepitett, nem magyar népekkel, pl. a jászok vagy a kunok, nem értem hogy egy miniszterelnök még ennyit sem tud az országáról?

Előzmény: Spy der Man (-)
pozsonyi muflonlovas Creative Commons License 2022.08.08 0 0 103

Nem. :)

 

Próbálj elgondolkodni egyéb verziókon is.

Előzmény: mmormota (99)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!