Elegem van abból,hogy a két nagypárt vetélkedésében az ország megy tönkre.Nincs más megoldás csak egy drasztikus adó és kiadáscsökkentés,amit csak a két nagy párt együtt képes végrehajtani,hisz külön-külön már bebizonyosodott,hogy nem megy,mert tartanak az államból élő választópolgárok sokaságától,és a másik túlzott megerősödésétől.
Demján az ország leggazdagabb embere,aki rádásul úgy lett az,hogy nem az állami vagyon magánosításával érte el a vagyonát, úgy gondolja,hogy nincs más út,csak egy nagykoalíció,ha előre akarunk haladni.
"Hosszú válságra készülhetünk Demján Sándor szerint, aki radikális reformokat és nagykoalíciót tart szükségesnek az ország érdekében - hangzott el az MKB Bank által szervezett "Vergődés vagy kilábalás" című budapesti konferencián. Demján Sándor szerint hosszú válságra kell készülnünk. A TriGránit Fejlesztési Zrt. elnöke ismét elmondta: csak átfogó reformokkal lehet radikálisan javítani Magyarország versenyképességén, de ehhez nagykoalíciós politikai felállás szükséges.
Ha Magyarországon nem tudjuk megteremteni a munka iránti tiszteletet, magunk mögött hagyni a dzsentri mentalitást, s nem tudunk változtatni azon a deformált gondolkodásmódon, amely érzelmi és nem érdek alapon választ politikai pártokat, akkor Magyarország tovább hanyatlik majd - idézte Demjánt az MTI.
Demján Sándor az oktatási rendszer torzulásáról is beszélt, emlékeztetve arra, hogy amikor az Orbán-kormány meghirdette a második diploma ingyenességét akkor 190 ezren jelentkeztek felsőfokú oktatásra, miközben szakmunkásképzésre csak 31 ezren.
"A tudásalapú társadalomban számomra fontosabbak a jól képzett szakmunkások, mint a szociológusok és pszichológusok" - mondta a TriGránit elnöke. A hatékonyságot le lehet mérni azon is, hogy hány diákot tanít egy pedagógus, nos ez Nyugat-Európában 25, nálunk viszont 10 - tette hozzá.
Bár az adórendszer szükséges változtatásához jelenleg igen szűk a gazdaságpolitika mozgástere, a következő három-négy évben a GDP 50 százalékáról 40 százalék alá kell szorítani az újraelosztás arányát - jelentette ki Oszkó Péter. A Deloitte elnök-vezérigazgatója szerint csak a költségvetési kiadások csökkentése adhat alapot a már "százszor elmondott adó és járulékcsökkentések bevezetésére".
Nincs ma realitása annak, hogy a fekete-szürke gazdaságban eltitkolt legalább ezer milliárd forint adó befolyik a költségvetésbe a jelenlegi adóterhelés mellett, mert akkor vállalkozások sokasága szűnne meg - jelezte Oszkó Péter. Demján Sándor ezzel úgy vélte, ezzel 1,5 millióra nőne a munkanélküliek száma.
A Deloitte elnök-vezérigazgatója a 13 százalékos orosz és 19 százalékos egykulcsos adórendszerre áttért szlovák gazdaság kedvező példáját hozta fel a gazdaság kifehérítésének módszeréül, véleménye szerint ehhez adóátrendezés is járulhat: a munkát terhelő adók és járulékok csökkentése mellett például megemelhetők a vagyont terhelő adók."
Most lenne esély egy nagykoalícióre,ami 2 év alatt rendbe tudná rakni az ország gazdaságát.Ha nem lesz,a gazdaságuk le fog maradni,még Romániától is,mert az elmúlt 18 év bebizonyította,hogy egyik politikai oldal sem képes megtenni a szükséges lépéseket,a gyorsabb fejlődés érdekében,max csak tüzet tudnak oltani,ha nagyon muszáj.
Én örülnék annak is,ha az MSZP egyedül megtenné,de nem meri mert fél a súlyos választási vereségtől.
"A komcsik érdeke az elkúrt 6 év után kétségkivül a nagykoala lenne."
Az ország érdeke lenne.A Fidesz közeli értelmes emberek is így látják:
"Járai Zsigmond szerint csak azt lehet elosztani, amit az ország megtermel.
Magyarországon évtizedek óta abban a tudatban élünk, hogy minél többet kell elosztani, nem pedig abban, hogy minél többet kell megtermelni - mondta az InfoRádiónak nyilatkozva Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. Szerinte a politikusok felelőssége, hogy elmagyarázzák: csak azokat a forrásokat lehet elosztani jóléti kiadásokra, amelyeket korábban a gazdaság megtermelt. (Ezt mondja Gyurcsány Ferenc kormányfő is évek óta - a szerk.)
Járai szerint az ország rendbetételéhez érdemes lenne szakértőket előtérbe tolni, de csak akkor lehet "jobban politizálni", ha beindult a gazdaság növekedése. Ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy a kormánypárt az ellenzékkel összefogva olyan szakértői kabinetet állít fel, amelynek a programja a gazdaság szükséges átalakításáról szól (adó- és bürokráciacsökkentés, valamint a költségvetési kiadások lefaragása). Járai Zsigmond szerint az elkövetkező néhány évben az egyetlen normális megoldás egy nagykoalíció támogatta szakértői kormány lenne."
Idén úgy néz ki,hogy recesszió lesz Írországban 1983-óta elősször.Ez természetes akkor mikor az összes fejlett állam a recesszió szélén táncol.Volt egy ilyen periódus úgy 91-93-ban is ,de akkor az írek még nem képeztek fejlett államot,ezért elkerülték a válságot.
"illetve te ezt állítod, mert nem ismered a matematikát. "
Ja,a szlovákok sem ismerik,mert tavaly 10% felett volt a növekedésük,holott már Magyarországtól fejlettebbek,meg az észtek sem,pedig ők már 3 éve lehagytak minket.
Az írek az idei recesszió közeli állapotuk ellenére,tavaly még 5% felett növekedtek,pedig már csak Luxemburg fejlettebb tőlük Európában.Már rég lehagyták az évi max 2-3%-os növekedést felmutató Svájcot.
A 4 milliós Írországnak most dupla akkora a GDP-je mint a 10 milliós Magyarországnak.Az ír állam 40%-al költ többet mint a magyar,jóval alacsonyabb adószint mellett.
Gyors felzárkózást senki sem produkált a világon magas adószint mellett,mi sem fogunk.
Itt egy kis amerikai összefoglalás az ír gazdasági csodáról.Kiegészítés képpen a 80-as évek végén indult be a gyors növekedésük,miután a két vezető párt megegyezett a hosszútávon követendő gazdaságpolitikában.A 90-es években az átlagos növekedésük 9-10% között volt.
"Ireland is a small, modern, trade-dependent economy with growth averaging 7% in 1995-2007. Agriculture, once the most important sector, is now dwarfed by industry and services. Although the exports sector, dominated by foreign multinationals, remains a key component of Ireland's economy, construction has most recently fueled economic growth along with strong consumer spending and business investment. Property prices have risen more rapidly in Ireland in the decade up to 2006 than in any other developed world economy. Per capita GDP is 40% above that of the four big European economies and the second highest in the EU behind Luxembourg, and in 2007 surpassed that of the United States. The Irish Government has implemented a series of national economic programs designed to curb price and wage inflation, invest in infrastructure, increase labor force skills, and promote foreign investment. A slowdown in the property market, more intense global competition, and increased costs, however, have compelled government economists to lower Ireland's growth forecast slightly for 2008. Ireland joined in circulating the euro on 1 January 2002 along with 11 other EU nations."
Az Írek még a 90-es években is 10%-os növekedést produkáltak,mikor már jóval a mai magyar szint felett voltak,de 2007-ben is 5.4% volt a növekedésük,annak ellenére,hogy az únióban a második legmagasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkeznek.
Az ő módszerük a következő volt.Az állam a GDP kevesebb mint 30%-át költötte el évente,ami nagyon alacsony adószintet tett lehetővé.Támogatták a multik betelepülését,és a kutatás-fejlesztést,a felsőoktatásban elsősorban mérnököket képeztek.A megtermel jövedelemből éveken keresztül 30% felett költöttek beruházásokra a fogyasztás helyett.Nálunk ez ma 20%.
Tavaly is csak az ír GDP 34,5%-át költöttel el az állam,nálunk tavaly ez a szám 51,6% volt.
Aki azt mondja,hogy csak nagyon szegény államok képesek 10%-os növekedésre az hazudik,vagy tisztában van vele,hogy mekkora megszorítás szükséges hozzá,hogy itt is ilyen legyen,és a vállalhatattlan politikai kockázat miatt tagadja le ,ennek, számunkra is valós lehetősségét.
A preferencia olyan gyerekek tamogatasa akiket nem ostorral kell beterelni az oktatasi intezmenyekbe, akik melle az oktatasi intezmenyekbe nem kell 12 mentort, 20 szipologust no meg 5 biztonsagi ort alkalmazni...
Matematikailag lehetettlen,csak úgy lehetséges,ha egy olyan pártal tudna mindkét párt kormányt alakítani,akivel egyik sem akar,és jobban nem akar mint egymással.
Talán a munkáspártra kellene szavaznia az emberek 20%-ának,hogy ez bejöjön,de még az sem lenne biztos.
Az elmúl két évben is kb.3-4%-al csökkent a kiadás a GDP-hez képest,de az egy az egyben a költségvetési hiány csökkentésére ment el.Nem kellene megvárni a 2010-es választásokat,mert akkor lehet,hogy megugrik a hiány és lehet mindent kezdeni előről. Nagykoalíciót most kellene kötni,és egyszeri drasztikus beavatkozást is most kellen megtenni, akkor 2010-re rendben lenne a gazdaság.
A kiadásokat a GDP arányában kell 10%-al csökkenteni,ami ma 2700 milliárd Ft-nek felel meg,de mivel a GDP évente az inflációval+a gazdasági növekedés mértékével növekszik,nem feltétlen jelent abszolút értékben is ekkora valós kiadáscsökkentést.
Lehet egy kicsit magassabb inflációval is javítani az arányokat,úgy hogy a kiadásokat szinten tartjuk.Ha 4%-al növekszik a gazdaság és 6% az infláció,akkor ugyan akkora kiadással,máris 4,5%-al csökkentetted a GDP arányos kiadást,ebből következően.már csak 5,5%-nak megfelelő nominális kiadáscsökkentés szükséges,ami úgy 1500 milliárd Ft,amit akár egy év alatt is meg lehetne tenni.
A Bokros csomag idején több mint 10%-al csökkent egy év alatt a GDP arányos kiadás,igaz akkor több mint 60%-ról indultak,és 28% volt az infláció.
A nyugdíjkorhatár fokozatos emelésével, a gazdaság gatyábarázásával, a rokkantnyugdíjazás szigorításával és felülvizsgálatával orvosolható e probléma, a negatív trend megfordítható. Azonban egy élősködésre berendezkedett csoport bővített újratermelését nem kéne finanszírozni. Ez öngyilkosság, hisz egyre nagyobb terheket ró az aktív korosztályokra, sőt, azok lehetőségeit és életterét módszeresen rombolja, csak idő kérdése mikor csődöl be az egész rendszer ha hagyjuk kifutni.
A legfőbb strukturális probléma a GDP-hez képest magas kiadás,és magas adószint. Ezt kell elősször megoldani,a többire meg aztán lesz pénz is a magasabb növekedésből.
A pénzt már gondolom nem kened a hajadra.Tudod a pénz=versenyképesség=gyors növekedés.
Nézd, a 3 ezer a 13 ezerből is kurva sok, de a tb kasszákból nem is nagyon lehet elvenni, a központi költségvetést meg lehetetlen majdnem a felére csökkenteni. Szerintem is csinálni kell valamit, de a relitásokból kell kiindulni.
A nyugdíjak roppantják perpillanat össze az országot, nem a szociális kiadások. Csakhát a roma nyugdíjasok nem igazán felelnek meg összmagyar ellenségképnek. A romák ugyanis köztudomásúan korán halnak.
Aztán kit érdekel a gazdasági növekedés? Ha nem vetted volna észre, pár hozzászólással ezelőtt már leírtam a számaid. De önmagában a versenyképesség, a gazdaság növekedését a hajára kenheti az ország. Ugyanis az országnak strukturális problémái vannak. Olyan 30 fontosabb. Ameddig ezeket nem oldja meg a hatalom, addig csak népnyomorgatás marad minden versenyképesség-növelés.
Az rendben van, hogy adókedvezménnyel is lehessen támogatni a szülőket, de hogyha csak azzal támogatnák, az összeroppantaná a szociális rendszert.
Így meg csak az országot roppantjuk össze, nagy dolog:-) Az adókedvezmény a járható út, teljesen felváltaná a CSP-t. Bár itt be kéne vezetni a negatív adót, a kiskeresetűek miatt.
Ha értelmes vagy,akkor azt belátod,hogy a nagyobb versenyképesség gyorsabb gazdasági növekedést eredményez ami magasabb fizetéseket,és gyorsabb állami bevételnövekedést is.
Szlovákiában úgy növelik jelentőssen az állami juttatásokat,hogy a gyors adóbevétel növekedés a fedezete egy alacsony adószint mellett.10%-os növekedést esetén egy 40%-os elvonási szint mellett,évi 1200-1500 milliárd Ft-vel növekedne az adóbevétel.
A nagy Gyurcsányi megszorítás 1000 milliárd Ft-vel csökkentette a hiányt 3 év alatt.
A régiós versenytársak mind elhúztak mellettünk, és ha így folytatjuk, akkor még Románia és Bulgária is be fog előzni minket, és olyan 15 múlva az egy főre eső szlovák GDP kétszerese lesz a magyarnak.
A preferencia a gyermekvállalás támogatása. A cigánygyerekek, a képzetlenek gyerekei alacsonyabbrendűek? Hogy is van ez? Az rendben van, hogy adókedvezménnyel is lehessen támogatni a szülőket, de hogyha csak azzal támogatnák, az összeroppantaná a szociális rendszert. Arról az apróságról nem is szólva, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálna egy ilyen intézkedést.
Az allamnak vannak celjai amit preferalhat az adorendszeren keresztul, epp esszel atgondolva ezek a demografiai helyzet javitasa es a hosszu tavu takarekoskodas. Jelenlegi csaladi potlek szol pont arrol amirol beszelsz, beszedi az adot, majd tamogataskent szetteriti, preferencia nelkul. Ha az allam megad egy szabalyrendszer, amely keretein belul az x% adoterhet y% es z%-al lehet csokkenteni, ha az illeto megfelel a felteteleknek, akko milyen redisztribucios koltsegrol is beszelunk????
És mi a jó nekünk abban, ha növeljük a versenyképességet? Csatlakozhatunk Kínához? Meddig lehet még magukat értelmesnek tartó embereket a versenyképességi mesével etetni?
A teljes költségvetés több mint 13000 milliárd Ft.(központi költségvetés,TB,önkormányzatok)Kétségtelen a kiadásokat jelentőssen csökkenteni kellene,de az elvonás is hasonló mértékben csökkenne,a pénz az országban maradna.
2000 milliárd Ft is jó eredményt lehetne elérni,ha a versenyképesség növelést tartanák szem előtt.A szlovákok mégis megélnek,pedig ott jóval kevesebbet költ az állam,kb. a GDP 10-15%-ával kevesebbet mint nálunk,ami ma több mint 3000 milliárd Ft-nek felel meg.