előtte is termelték, de országosan akkor terjedt el
sajnos már most is elég keveset termelnek 1990-hez képest, a lengyelektől hozzák be, az ottani éghajlat pont ideális neki, persze ha tovább melegszik az éghajlat, Skandinávia és Szibéria lesznek a fő termőterületei
nálunk meg áttérünk az olajfa, füge és narancstermelésre
Egészen érdekes a burgonya (Solanum tuberosum) "őstörténete", háziasítása és Európában történő elterjedése is.
Én egy evangélikus naptárbeli cikkben egyébként az olvastam, hogy az egyik felvidéki vármegyében - talán Szepesben, de már nem emlékszem pontosan - egy evangélikus lelkész rábeszélésére az ottani parasztság már az 1780-as években elkezdte termeszteni, ott is pont egy éhínség megelőzése érdekében.
A burgonya valóban kedveli a kissé hűvös időjárást, hiszen Peru és Chile hűvös éghajlatú magashegységeiből származik, viszont tartósan száraz és forró időjárás esetén gyönge termést hoz, épp ezért sok mezőgazdasági szakértő mondja, hogy az éghajlatváltozás miatt a termesztésének Magyarországon nem túl biztató a jövője....:-(
"Az 1876 - 1878 évi Nagy Éhínség volt az emberiség ismert történelmének legszörnyűbb éhínsége.
Egy tartósan aszályos és meleg időszak okozott gabonahiányt és éhínséget a Föld több régiójában, leginkább Brit-Indiában, Kínában, Észak- és Dél-Afrika egyes régióiban és Brazília északkeleti államaiban."
Érdekességképpen említem meg, hogy amerikai katonai és civil feljegyzések alapján ebben az időszakban a Nyugat-USA északi részein - Dakotában, Montanában, Wyomingban, Idahoban - kifejezetten kemény, hosszú és zord telek voltak.
Pl. többször előfordul a Nagy Sziú Háború (1876-1877) eseményeit taglaló beszámolókban, hogy télen, de már késő ősszel és még kora tavasszal is micsoda kőkemény hidegek voltak, a hadseregnek pl. több esetben is a rendkívül zord időjárás miatt kellett szüneteltetnie a sziú harcosok elleni hadjáratokat.
Éhezés nem volt, de rossz volt a termés és nagyon megdrágult az élelem, akkor terjedt el a krumpli nálunk, mert jobban bírta ezt az időjárást mint a gabona.
A korabeli Magyarországra ez vajon mennyire hatott ki?
Nem olvastam róla, hogy akkoriban itt éhínség lett volba.
A "nyár nélküli év" az 1816-os volt, ez Észak-Amerikában volt marhára kemény, pl. Új-Angliában még júniusban is havazott és télies időjárás volt.
Bár hozzáteszem, hogy Észak-Amerikában alapból is szoktak időnként bivaly zord telek lenni, főleg a "hűtőszekrény" államok, Minnesota és Wisconsin környékén, meg a Hegyvidéki Nyugat északi részén is (pl. Montanában).
Európában nem voltak jellemzőek az egész kontinensre kiterjedő éhínségek, az eltérő népsűrűség miatt, talán a 19.században volt egy komolyabb, a 1816 és 1819 közti, amit a Tambora vulkán 1815-ös kitörése okozta lehűlés okozott.
Az 1876 - 1878 évi Nagy Éhínség volt az emberiség ismert történelmének legszörnyűbb éhínsége.
Egy tartósan aszályos és meleg időszak okozott gabonahiányt és éhínséget a Föld több régiójában, leginkább Brit-Indiában, Kínában, Észak- és Dél-Afrika egyes régióiban és Brazília északkeleti államaiban.
A Nagy Éhínség halálos áldozatainak számát globálisan 30 és 60 millió közöttire becsülik a történészek, a Föld akkori népességének kb. 3%-a halt meg az éhínségben.
A kutatók már régóta gyanakodtak, hogy ezt az éhínséget - más faktorok mellett - egy rendkívül erős El Niño jelenség okozta, a legújabb kutatások szerint ez többé-kevésbé biztosra vehető, a rendkívül erős éghajlati anomáliának az El Niño Grande (a Nagy El Niño) nevet adták.
Emellett persze - mint gyakorlatilag minden éhínségben - a rendkívül egyenlőtlen és igazságtalan elosztási viszonyok is szerepet játszottak, továbbá az Indiai-óceáni dipólus jelenség (IOD) normáltól eltérő fázisa is (az Indiai-óceán nyugati medencéjében lévő tengervíz hőmérsékleti anomáliája).
"Az 1845 és 1852 között a burgonyát elpusztító, a gombafélék családjába tartozó kórokozót Phytophthora infestans néven ismeri a tudományos világ, azonban a több mint egymillió ír halálát okozó, s csupán „a nagy éhínség” (Great Famine) néven emlegetett katasztrófa okának számító organizmus pontos törzsét mindezidáig nem sikerült megállapítani.
Korábban úgy gondolták, a US-1 nevű törzs egy tagja lehetett a kérdéses gomba, azonban egy molekuláris biológusokból álló nemzetközi csapat szerint egy másik törzsbe tartozhatott az igazi bűnös. „Végre felfedeztük a pusztító kór okát” – jelentette be diadalittasan Hernán Burbano, a németországi Max Planck Intézet kutatója egy nyilatkozatában. A korábbi tévedés azért következhetett be, mivel a két kórokozótörzs az európai járvány előtt csupán egy évvel vált ketté – olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.
Egy 1846-ban gyűjtött burgonyalevél Írországból
A kutatók 11 darab, 150 évvel ezelőtt letépett burgonyalevelet gyűjtöttek össze a helyszínről, továbbá Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból, valamint Európa egyéb szegleteiből, amelyek segítségével alig néhány hét alatt sikerült a Phytophthora infestans, valamint befogadó, vagyis már megfertőződött burgonyanövény genomját felállítani. A dekódolt genomot a növény mai egyedeivel hasonlították össze, amivel nyomon tudták követni a kórokozó evolúcióját.
A tanulmány szerint a HERB-1 eredetileg a mexikói Toluca-völgyből származott. Amikor az európaiak a 16. században az Újvilágba érkeztek, a kórokozó genetikai sokféleséggel került szembe, s a 19. század elejére alakulhatott ki pusztító formája, amit maguk a mexikóiak hurcolhattak be Európa nyugati szélébe, s amely elrothasztotta az ír népesség legfontosabb táplálékát és takarmánynövényét. A 20. század elején aztán új burgonyafaj terjedt el a kontinensen, amely már jobban ellenállt a penészesedésnek."
Ezt a borzalmas jelenetet egy ír művész a valós élményeu alapján rajzolta le 1847-ben, miután Cork megyében egy csonttá soványodott fiút és lányt látott az út mentén, aki kétségbeesetten kutattak burgona után a földben.
1845 és 1852 között tombolt Írországban az ún. Nagy Éhínség (angol Great Hunger or Great Famine, ír-gael nyelven An Gorta Mór).
Az éhínséget a burgonyavész nevű gombás megbetegedés okozta, amely elpusztította az akkoriban az írek fő élelmiszer- és tápláléknövényének számító burgonyát.
A legrosszabb év 1847 volt, amelyet úgy neveztek el, hogy a "Fekete 47 - Black 47".
Összességében kb. 1 millió ír halt lényegében szó szerint éhen ebben az időszakban, több mint 2 millió ember pedig kivándorolt az országból (túlnyomórészt Észak-Amerikába azt hiszem, de talán Ausztráliába és más brit gyarmatokra is).
Írország össznépessége 20-25 %-kal csökkent 1841 és 1871 között.
1845 és 1855 között 2,1 millió ember hagyta el Írországot, ez volt az ismert nyugat-európai történelem legnagyobb exodusa, amit természeti környezeti tényezők idéztek elő.
Az ősi fákból vett évgyűrűminták tanúsága alapján 1276 és 1299 között tombolt a Nagy Aszály a mai USA délnyugati részén, az ún. Four Corners régióban (a mai Colorado, Utah, Arizona és Új-Mexikó USA-államok területén).
"Az anasazi falvak 1300 körül elnéptelenedtek, pontosabban a lakók elmenekültek. Olyan sietve távoztak, hogy még bútoraikat és személyes tárgyaikat sem vitték magukkal. Ezt a rejtélyes eseményt, amely a becslések szerint 50000 főt érintett, többféleképpen próbálták magyarázni: betudták a szárazságnak – de máskor is voltak aszályos időszakok; a túlzott demográfiai nyomásnak – de ekkor csak a fölösleges népesség távozott volna; más népek támadásának – de évszázadokon át senki sem foglalta el a falvakat; járványnak – ennek nincs nyoma a nekropoliszokban; új vallás kialakulásának, vagy az istenek akaratának – a Rio völgyében lezajlott migrációról csupán egyetlen legenda szól, de az sem ad magyarázatot. A legelfogadhatóbb oknak a 24 évig tartó aszály tűnik, mégis furcsa, hogy egy éhínség sújtotta nép javait hátrahagyva költözzön új helyre."
Sokkal összetettebb okai lehettek az ősi puebló (anasazi) civilizáció 13. sz. végi összeomlásának, mint pusztán a Nagy Aszály.
Itt egy cikk a Mult-kor oldalról:
"Az anasazik (más néven pueblók) 700 évvel ezelőtt mai napig ismeretlen okokból elhagyták korábbi településeiket és délre - Arizonába és Új-Mexikóba - vándoroltak. Bár jellegzetes kultúrájuk nyomai a hohokam és hopi indiánok földjén mindenütt megtalálhatók, a vándorlásra nincs magyarázat.
A szárazság nem lehet magyarázat
Az anasazik kerámiái kívül vörösek, belül pedig fekete és fehér mintázatúak voltak, ami élesen elütött a hohokam indiánok egyszerűbb cserépedényeitől. Házaik építéséhez fa és sár helyett követ használtak. Rituális helyiségük, a kiva, téglalap alakú, süllyesztett kamra volt, a közepén tűzhellyel és egy ún. sipapuval (lélekalagúttal), amely azt az utat jelképezi, ahol az első emberek a föld mélyéből felbukkantak.
De mi az oka, hogy az anasazik a 13. század végén elhagyták korábbi településeiket, és délnyugat felé húzódtak? A tudósok korábban úgy vélték, hogy elsősorban környezeti tényezők, például nagy szárazság vagy egy kisebb jégkorszak késztette őket vándorlásra. A bizonyítékok szaporodásával azonban ez az állítás már nem állta meg a helyét. A mai emberekhez hasonlóan az anasazik is összetett személyiségek voltak, akik el tudták dönteni, miként reagáljanak a változó környezetre. Nem egyszerű bábok voltak, hanem maguk is tevékeny részesei a történéseknek.
Néhány kutató a hadviselésben és az anasazi társadalom növekvő összetettségében keresi a magyarázatot. A leletek vizsgálatával az anasazik gondolkodását akarják kifürkészni. "Az 1200-as évek vége fontos társadalmi, politikai és vallási nyugtalanság és kísérletezés időszaka volt. Valami fontos dolognak kellett történnie" - állítja William D. Lipe, a Washington Állami Egyetem régésze.
A fák évgyűrűinek vizsgálata azt mutatja, hogy a 13. század utolsó negyedében valóban pusztító aszály sújtotta azt a térséget, amelyet lakói elhagytak. De már korábban is voltak hasonló száraz időszakok. "A körülmények valóban igen rosszak voltak az 1200-as években, de mégsem voltak olyan rosszak, mint a 900-as években" - véli Timothy A. Kohler. A nagyobb folyók - Provo River és a San Juan River - még a legsúlyosabb szárazság idején sem száradtak ki. "Az éghajlat valószínűleg sok mindent megmagyaráz, de voltak olyan helyek, ahol az emberek ott maradhattak volna, és tovább gazdálkodhattak volna" - véli Dr. Allison.
A lakók elhagyták a mai Dél-Colorado viszonylag termékeny területét a hopik csontszáraz földjéért. "Az éghajlat a legkézenfekvőbb magyarázat, de pont a hopikhoz mentek, hogy ettől megmeneküljenek?" - kérdezi Dr. Lipe. A Four Corners (Négy sarok - négy állam határos egymással) területének elhagyásával sokkal rosszabb helyre kerültek.
Néhány régész szerint az egyre hidegebb időjárás okozta a hanyatlást. A tavak és mocsarak alján lerakódott pollenrétegek vastagságának vizsgálata arra utal, hogy a termékeny időszakok egyre rövidebbek lettek. Ez azonban még a szárazsággal együtt sem lehetett döntő érv. Az elköltözés után nem sokkal a szárazság elmúlt. "Az évgyűrűk vizsgálata azt mutatja, hogy 1300 és 1340 között az időjárás igen csapadékosra fordult" - állítja Larry Benson, paleoklimatológus. Az esők visszatértek ugyan, de az emberek nem. "Miért nem jöttek vissza? Miért nem tért vissza senki a San Juan folyó északi részére? Pedig kellemes hely volt, és 1300 körül különösen kellemesnek tűnt" - mondja Catherine M. Cameron, a Colorado Egyetem régésze.
Kristin A. Kuckelman, a cortezi Crow Canyon Régészeti Központ munkatársa a Sand Canyon Pueblo romjaiban egy tragikus felemelkedés és bukás nyomait véli felfedezni. A terméshozam visszaesésével a lakosok újra áttértek a földművelésről és állattartásról a gyűjtögetésre és a vadászatra. A támadók ellen erődöket építettek. Az erőfeszítések azonban hiábavalónak bizonyultak: a falu lakóit megskalpolták, megcsonkították, és talán még meg is ették. A családokat a saját házaikban ölték meg, a falut felgyújtották. Különös viszont, hogy a győztesek nem maradtak, hogy meghódítsák a legyőzött területet.
Erőszak helyett indián reformáció pusztított
Az erőszak azonban nem mindig magától értetődő tényező. Ami még furcsább, a különös vándorok Kayentából származtak. Kb. 1290-ig, tehát a nagy szárazság kezdete után még 15 évig a falvaikban éltek. Amikor végül felkerekedtek a San Pedro-völgy ill. más területek felé, az evakuálás rendezetten folyt. `Nem látok semmilyen erőszakra, kannibalizmusra vagy védekezésre utaló bizonyítékot. A terület elhagyása másként történt. Bizonyíték van arra, hogy az emberek vissza akartak jönni` - véli Dr. Dean. Az északkelet-arizónai Navajo Műemlékhez tartozó Kiet Siel sziklafalunál a lakosok gondosan lezárták a magtárak nyílását, és amikor elmentek, egy hatalmas fatorlasszal zárták el a településhez vezető utat. `Világosan látszik, hogy ezek az emberek nem zavarodottan vagy sietve távoztak` - mondja Dr. Dean.
A tárgyi leleteken túl az elköltözés hátterében állhatnak ideológiai okok is. Donna Glowacki, a Notre Dame Egyetem régésze a rituális építészet és fazekasság változásainak tanulmányozásával egy új puebló vallás megjelenését vázolja fel. Több mint egy évszázadig a vallási szertartásokat a többemeletes "Nagy Házakban" tartották, amelyek belsejében kisebb és nagyobb kör alakú, gerendatetős kivák voltak. Az Új-Mexikó északnyugati részén található Chaco Canyonból eredeztethető félelmetes templomokba valószínűleg csak a papoknak volt bejárása.
Chaco Canyon, mint vallási központ az 1100-as évek elején ugyan elvesztette jelentőségét, de az itteni építészet az egész Mesa Verde régióban elterjedt. Az 1200-as évek közepén azonban egy új stílus is megjelent. Az építmények és a kivák nyitottakká váltak, mint egy amfiteátrum. Talán ez már egy új kezdet jele volt. Néhány romnál a szertartási edények nagyobbak és díszítettebbek lettek, mintha valamilyen rituális áldozásra használták volna őket. Az új építészet olyan kör vagy D-alakú építményeket is alkotott, amelyek talán titkos rituálék megtartására szolgáltak.
Bár a dogma ismeretlen, Dr. Glowacki szerint gyorsan terjedt. Szerinte a mozgalom központja a Mesa Verdétől nyugatra fekvő McElmo Canyon volt. Az ásatások eredményei azt mutatják, hogy a népesség az új építészettel együtt gyarapodott. Nyugatról bevándorlók érkeztek, amire az edényeken látható másféle díszítés utal. 1260 körül, jóval a szárazság előtt azonban a lakók elhagyták a falut, talán az új ideológiát akarták terjeszteni.
Más régészek szerint délen egy evangéliumszerű vallás alakult ki, amely meghódította a lázadó északiakat is. Ez a vallás talán a hopi és zuni indiánrezervátumokban ma is élő maszkos kachina-rituálé előfutára lehetett. A Salado polikróm fazekasság egy másik kultuszt jelképezhetett.
A kutatók és régészek jelenleg számítógépen szimulálják a népesség változásait 600-1300 között Colorado délnyugati részén. A csapadékra, hőmérsékletre, a talaj termékenységére, az emberi anyagcserére és táplálkozásra vonatkozó adatok egymás mellé helyezése elgondolkoztató eredményt hoz: minél bonyolultabb lett az anasazi társadalom, annál sebezhetőbbé vált. A kukorica nemesítése és a vadpulyka háziasítása egyre több ennivalót biztosított. A népesség nőtt, és falvakba tömörült, vallási és politikai intézmények jöttek létre. A kukoricatermés csökkenése és az erőszak növekedése még szorosabb együttélésre késztette a falvak lakóit. 1275-ben, a nagy aszály idején az anasazik sokkal inkább rá voltak utalva a mezőgazdaságra, mint a korábbi szárazságok idején, és egymástól is jobban függtek.
A különböző magyarázatok között egy dolog biztosnak látszik: A pueblók nem úgy tűntek el, mint az elszáradt kukorica, amelyet elfúj a szél. Átalakították a társadalmukat, megpróbáltak alkalmazkodni, és csak miután ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak, költöztek más vidékre."
Igaz, hogy egy töri fórumon OFF topik, de tekintsünk bele egy kicsit a jövőbe is, hogy mi várjat ránk éghajlat terén.
Egy aránylag új, de számadatokkal és számításokkal keményen alátámasztott elmélet szerint az ún. észak-atlanti bukóáramlás (angol betűszóval AMOC) nagy valószínűséggel a 2060-as évek környékén le fog állni.
Ez a jelenlegitől radikálisan eltérő éghajlatot fog eredményezni Európában, leginkább annak nyugati, északnyugati és északi régióiban, de a változás a Kárpát-medencében is érzékelhető lesz.
A telek kicsit olyanok lesznek, mint az ún. "kis jégkorszak" csúcspontján, a 17. sz. második felében, vagy még annál is zordabbak.
A nyarak viszont elviselhetetlen hőhullámokat hozhatnak, amellett időnként óriási felhőszakadásokat és villámárvízeket.
Részletek ebből az interjúból, amit a téma magyarországi kutatójával, Molnár László meteorológussal készítettek:
„Olyan teleink lesznek, hogy újra befagy a Duna, nyáron viszont 45-48 fokos hőségektől fogunk szenvedni”
A mongolok is hasonló hatást fejtettek ki. Annyi embert megöltek a 1200-as években hogy a megnövekedett növényzet sok széndioxidot volt ki a levegőből és hidegebb lett az éghajlat. Dzsingisz kán volt az első környezetvédő, zöld politikus :)
A tudósok elemezték a belize-i Yoke Balum-barlang cseppköveit, amely lehetővé tette számukra, hogy pontosan nyomon kövessék a régió esős évszakainak ingadozásait az elmúlt 1600 évben.
A tanulmány megállapította, hogy az esőzések kezdetének szezonális változásai egyre kiszámíthatatlanabbá váltak a túl korán vagy túl későn kezdődő időszakokkal, valamint az esőzések időtartamának és intenzitásának változásaival. Ezek a változások súlyosan érintették a mezőgazdaságot, amely teljes mértékben az évszakos csapadéktól függ. Az évszakok szokásos ciklusának megzavarása bizonytalan terméshozamokhoz, éhínséghez és társadalmi káoszhoz vezetett a maja társadalomban.
Ennek következtében rövid, körülbelül 100–150 éves időszak alatt a maja népesség hatvan-hetven százalékkal csökkent, és a birodalom összeomlott. Ez a tanulmány azt mutatja, hogy az éghajlatváltozás súlyos következményekkel járhat a civilizációk számára, teljesen megváltoztatva életmódjukat és társadalmi struktúrájukat.
A Római Birodalom felemelkedését és virágzását lehetővé tevő klímaoptimum az időszámítás szerinti 130 körüli években véget ért, az éghajlatváltozás elhúzódó szárazságokkal, jelentős lehűléssel beköszöntő éghajlatváltozás pedig pestisjárványok sorozatával gyorsította az antik civilizáció felbomlását – állítja a Science Advances folyóiratban most megjelent tanulmány.
Holland és német kutatók az Adriai-tenger üledékmagjában lévő planktonmaradványok elemzésével rekonstruálták Dél-Olaszország éghajlatát az időszámítás előtt 200 és az időszámítás szerint 600 közötti évszázadokban – írja a kutatásról a New Scientist.
A kutatók közvetlen összefüggést találtak a 165 és 180 között a birodalom magterületein pusztító antoninusi vagy galénoszipestisjárvány és a klíma lehűlése között, de az üledékrétegek vizsgálata alapján egyértelműnek látszik, hogy az éghajlatváltozás szerepet játszott a korábban egységes államszerkezet eróziójához vezető, 251-266 között tomboló ciprusi eredetű pandémiában is, hasonlóképp, mint a már nyugati és keleti birodalomrészek létrejötte után pusztító iusztinianoszi pestisjárványban is.
A történészek egy csoportja 536-ot tartja a világtörténelem eddigi legrosszabb évének, amikor pestis és vulkánkitörések tizedelték meg az emberiséget, sőt talán a Római Birodalom bukásához is hozzájárultak.
A jégkor végén a világ számtalan pontján eltűnt a megafauna, így Kaliforniában is, ám itt a La Brea kátránytavaiban az okokat is megtalálták.
Az eredmények az emberre mutattak: az állatok eltűnése ahhoz a korhoz köthető, amikor megjelent itt az ember, s amikor nagy tüzek pusztítottak a dél-kaliforniai tájon. A tevék és a lajhárok kihalása pár száz évvel korábbra tehető, de a többi állat a tűzvészekkel egyszerre, 12900 évvel ezelőtt tűnt el.
A klímaadatokkal összevetve az állatok eltűnésének idejét a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy legalábbis e helyszínen az emberhez köthető a megafauna nagy részének eltűnése. Nem szabad persze azt sem elfeledni, hogy ennek a lehetőségnek az extrém szárazzá váló klíma mintegy megágyazott már. Egy nagyjából 300 éves időszak alatt, ami az ember megjelenésétől eltelt, a táj teljesen átalakult, s a kutatók szerint a hatalmas tüzeket az ember gyújtotta, ezek pedig végső döfést adtak az átalakuló klíma miatt már súlyos helyzetben lévő ökoszisztémának.
Egy friss kutatás szerint hosszabb távon több tényező miatt is nagy veszélyben van a Balaton, ezek közül az egyik a vizének fokozatosan növekvő sótartalma, a másik meg az, hogy a geológiai értelemben rendkívül sekély tó feltöltődése (ami a sekély tavak esetében egy teljesen természetes folyamat) hosszabb távon szinte elkerülhetetlen, esetleg mesterségesen, folyamatos művi beavatkozásokkal lehetne hosszú távon is fenntartani:
