egy "baloldali" és főleg "néppárt" hminisztere közelkeleti országba látogat. felszólal; jöttem segíteni építeni a demokráciát, megjavítjuk a tőlünk kapott tankokat, et cetera...a helyiek a miniszter minden kijelentésére kórusban mondják; UMUMBA! A miniszternek szüksége támad, ki is néz egy alkalmatos pálmafát az oázisban, az arabok pedig körbeállják és megjegyzik; milyen kicsi az UMUMBÁJA!
Az MSZP februári kongresszusán elindul a párt reformja, amelynek célja egy baloldali néppárt létrehozása - mondta el a párt alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Szekeres Imre honvédelmi miniszter beszélt hétvégi iraki útjának tapasztalatairól is.
Az MSZP alelnöke elmondta: a pártelnöki posztra pályázó Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek támogatói vannak, mégpedig azért, mert közösen vállalkoztak a kormányzásra, arra, hogy megoldják azokat a súlyos problémákat, amelyekkel a magyar társadalom és gazdaság szembenéz.
Csodákra és botrányokra indokolatlan és szükségtelen számítani, mondanivalóra igen. A kongresszus arról szól majd, hogy képesek legyünk egy olyan baloldali politikát felvonultatni, amely tudomásul veszi a realitásokat, de választ ad a nehéz helyzetben lévő csoportok problémáira - fogalmazott Szekeres Imre.
A politikus közölte: a kongresszuson elindul a pártreform, amely a politikai vitán alapul és egy baloldali néppárt megteremtését célozza.
Az MSZP, mint néppárt, a magyar társadalom két csoportjára akar támaszkodni: a sikeresekre és a leszakadókra. Egy baloldali pártnak mind a két csoportra figyelnie kell, és össze kell egyeztetnie a versenyképességet a szolidaritással - tette hozzá.
Hétvégi iraki látogatásának tapasztalatairól a honvédelmi miniszter elmondta: az ország védelmi minisztere és az amerikai erők parancsnoka egyaránt kiemelte számára, hogy a terrorcselekmények 82 százalékát a fővárosban hajtják végre.
A fővároson kívül tizennégy tartományban aránylag nyugalom van, vagyis nem történik napi két-három atrocitásnál több, és három tartományban fordul elő ennél jóval több.
Az amerikai csapaterősítésnek nagyrészt az lesz a dolga, hogy konszolidálja a helyzetet Bagdadban - tette hozzá Szekeres Imre.
A politikus hangsúlyozta: a hosszú távú cél az, hogy az iraki hadsereg és rendőrség vegye át az ország biztonsági ellenőrzését. A tervezett tíz iraki hadosztályból jelenleg három működik.
A honvédelmi miniszter szólt arról is: felajánlotta az ország védelmi miniszterének, hogy a harcászati eszközök - egyebek mellett a Magyarországtól kapott T-72-es harckocsik - karbantartását, javítását magyarországi cégekkel végeztessék, piaci alapon.
Szóval, akkor ki és mikor beszélt - rajtad kívül névváltoztatásról? És mit is jelentene a te fogalaiad szerint a néppárt? Mert amíg erre nem tudsz értelmes választ adni, addig bizony csak szeretnéd, hogy személyeskedés legyen az a megállíptás, hogy tduatlan vagy és egy egyszerű szöveget sem tudsz értelmezni (PISA-teszt eredmény.) Addig ez bizony tény.
Emlékszel 2002-ben mivel nyert az Mszp? Azzal hogy több pénzt akart osztani az államkasszából.... többet akart adni az embereknek..mert volt pénz... Ezt az mszp is elismerte..sőt Gyurcsány Fletó is... Mi van ma 2006-ban?
2.) mégsem Viktor tette padlóra az országot 2002 óta, igy hitelesebb lenne a megszoritó intézkedései ,mint Ferié. Nem Orbán hazudott a győzelemért 1.5 évig, és nem ő szorta el az adófizetők pénzét, hogy győzhessen stb.