A szerelem - mit jelent nekünk, versben és prózában, kérdésekben és válaszokban. A hozzászólásokban lehetőleg legyenek versek, versrészletek. Segítsetek, csináljunk együtt, egy nagyon szép topikot. Kérem, hogy akik politizálni akarnak vagy bármilyen nem idevaló hozzászólást betenni, kíméljenek meg bennünket, akiknek ez a szó, ez az érzés sokat jelent....
Vágyaim kísértő démonokkal Képekkel harcolok illúziókkal Egy sóhaj, egy illat... Bőr a bőrön Testmeleg Csak egy csók ég az ajkon S a vágytól a test megremeg
A változásban azért nem hiszek, mert az alkoholisták is ígérnek fűt-fát, hogy megváltoznak, nem isznak többé, stb. utána a legközelebbi stressz úgyis kihozza belőlük, ami a gyengéjük. Inkább ne ígérték volna meg, mint hiteltelenné váltak szavaik által.
Én nem is akarom, hogy megváltozzon a Nejem, hanem a kapcsolatunk ellaposodása érjen végett, ja, és több türelmünk legyen egymáshoz, mert anélkül nincs értelme az egésznek.
pláne így negyven körül nem változhatok homlokegyenest másféle emberré, hiszen szokásaink már a sajátunk, kisebb hajlások lehetnek, de nem lehet egészen másképpen.
Azért nem adom fel a házasságomat, mert egy plátói szerelem csapdájába estem, próbálok ellene küzdeni, nem is mondom meg a Szerelmem tárgyának, sem a feleségemnek, mert nem akarom két nő életét tönkre tenni. Nem csalnám meg a nejemet(ha hajlana rá a másik fél akkor sem), és nem tenném szeretőmmé a másikat, mert annál többet ér!
Most szemét és gyáva vagyok mert nem beszéltem róla egyik nőnek sem?
Ki tud parancsolni az érzelmeinek? A vonzalom tudat alatti, akkor a szerelem az ösztön lenne? Mint írtam előzőleg, a Hölgy teljesen levett a lábamról, és nem a szex motivál, hanem a lelki dolgok.(ne értsen senki félre, ez nem egy impotens ember nyöszörgése, szerencsére minden rendben van szexuális (bilógiai) téren :-).
Ha a kapcsolatom a feleségemmel nem tudom rendezni, akkor vége( ennek remélem kicsi az esélye), de nem a másik nő miatt, mert Ő, csak rávilágított arra, hogy mi az érték egy (férfi-nő)kapcsolatban. Rá ébresztett, hogy 8 évi házasságunkból mostanára hiányzik a szerelem/szeretet a harmónia, ez normális? Remélem ez utóbbiakat sikerül visszanyerni.
Kihűlt a házasságunk?! Nem tudom, ebben még nincs tapasztalatom, hogy annak lehet-e nevezni. A munkámból adódóan több napot éjszakánként nem vagyok itthon(most viszont szabin vagyok), nem, nem vagyok rá féltékeny, én sem csaltam(csalom) meg, mert az nem tisztességes vele szemben!!!
Éljük az életet egymás mellett , szívességet teszünk egymásnak kölcsönösen, neveljük a gyerkőcöt, a nejem agyára szoktam menni a hóbortjaimmal, megszoktuk egymást, de mégis, Ő belőle néha kitör a rossz oldala, ha "felidegesítem", én ebbe bele szoktam fáradni, de ragaszkodom hozzá, akkor kicsit(nagyon) összekapunk, de alapjában az ember ilyenkor már hova tud változni? Nincs is értelme, mert azokba a hibákba előbb utóbb megint bele esünk, és mókuskerék ként kezdődik minden előröl :-(. sajnos pozitív értelemben viszont nem szokott így fellángolni, mint amikor kiakasztom, nem arról van szó, hogy faljon-nyaljon, hanem ez a negatív kilengés a kapcsolatunkból mindig elvesz a kapcsolatunkból egy kicsit.
A munkahelyén sok nő dolgozik, sajnos van köztük egy-egy vérmes "nőstény" akkor nagyon zaklatottan szokott hazajönni.
El szokta panaszolni a búját-baját, meg azt, hogy kilépne ebből a mókuskerékből! sajnos van még egy kis hitelünk, így egyenlőre tartja magát. vidéken nem nagyon lehet munkát találni, így ennek a stresszes munkahelynek is örülni kell, miközben megy a munkahelyi mobbing, intrika.
Nem okoskodni szoktam, hanem próbálom figyelmesen végig hallgatni, de amikor már századjára hallom akkor nem mindig tudok vele mit kezdeni. Egy-egy javaslat elhagyja a számat, de nem akarok nagyon az ügybe bele folyni, mert ezt Neki kel megoldania!
A lelkiekhez hozzá tartoznának a testi dolgok is, sajnos a munkámból adódóan ritkán kb havi egy-kettő alkalommal tudunk szeretkezni. ami szerintem kevés! télen még ennyiszer sem, mert semmihez sincs kedve. Próbálok vele erről beszélni, akkor viszont ha fáradt, nem sokat ér.
Most akkor ez a kapcsolat kihűlt volna szerintetek?
Különleges állapotba kerültem a 4x betöltése körül, megtalált a szerelem (vagy a fellángolás?) A klasszikus tünetek ezt mutatják, mert korábban is volt ilyen, ismerem az érzést, teljesen levett a lábamról, a gyomromban émelygést érzek, állandóan az a személy jár az eszembe, semmihez nincs kedvem, még a szexhez sem, ez az igazi plátói érzés, ugyanúgy mint amikor tini voltam akkor volt ilyen, egyszerre csodás és szörnyű érzés, ez ellen mit tehetek! A szerelmem tárgyát kétszer láttam, és olyan kisugárzása van, hogy kocsonya lesz a lábam, ha rá gondolok, a gyomrom behorpad, étvágytalan vagyok, rózsaszínben látom a világot, és közben szörnyű gondolatok is kerülgetnek, hogy ez teljesen őrültség, hiszen van egy szép feleségem és egy gyermekem, az illető hölgy nem a mai világ által plántált női ideáll(tehát nem a szex motivál, pedig azt imádom ff lévén), én meg nem szeretnék hűtlen lenni, és a gondolataim máris azok. Mert nem a feleség a szerelmem tárgya, ez szörnyű!
Mit lehet tenni?, elfelejteni!, de még találkozni fogok vele, és akkor még lehet gond, hú jaj.
Dehogy baj! Örülök, hogy tetszett és írásra ösztönzött. :)
Elnézést, hogy sokáig nem válaszoltam, de több napig nem voltam net-közelben és előre bocs, ha később is "kihagyok", de ez még előfordulhat mostanában. A terep továbbra is szabad, lehet játszani. :)
Carie drága ne haragudj, hogy versfaragó műhellyé silányítom ezt a szép topikot. De annyira felpezsdített az írásod, hogy muszáj volt ezeket leírnom. Talán kis jóindulattal ennyi még belefér...
Szóval az előbbit kicsit még javítanám, ha megengeded, és igérem itt hagyom abba. :)))
(ajándék szerelem)
Tenyered alatt dobban nagyot a szivem, s szemedben látom,
Tenyered melegén dobban újra a szívem. Nem most. Majd egyszer. Másik élet hajnalán, tünde- lélekben talán, tiszavirágok röptében víz felett. Gyöngy-ház-fény igézet. Tisztán, hófehéren, úttalan úton, Földön és Égen, palotában, száraz kenyéren - oly mindegy nekem.
Velem szikrapillanat, veled együtt tűzből pattant eleven valóság. Ajándék-szerelem.
Tenyered melegén dobban újra a szívem. Nem várom. Hiszem.
Kíméletlenségemmel becsüllek én - olykor gyilkol a simogatás. Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek, mert "igazságos bántást" nem ismer az őszinteség, fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen, mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon. Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek, midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök, nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság. Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én, hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek, s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából kemény életre trombitáljalak. Fogadom, hogy gyűlölni is foglak, fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki, mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést, fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd, mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők egykedvűsége képes, és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el, hogy veled végre magammá lehessek, és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.
csak magamban talállak, s ha hiányzol, belőlem hiányzol, mint a vér.
Elkísér
mindenhová a lépted. S hogy az Istent arra kérted, megragadott engem is.
Csak téged susognak a fák, csak neked zúgják a hegyek a kövek görgő áramát…
Csak neked ad a hajnal bíbor-glóriát hímzett szavakkal, s csak neked írok én is, ha tényleg írni kell.
Balladányi hossz nem elég, sem az összes zsoltár - hogy elmondjam - mit mondjam… szelekbe szórjam szédelgő szavaim széttépett dallamát! A szavak nem elég…
Mögénk fekszenek az évek, mint a rét… már ismerlek magamban, ha nevetsz, s ha sírsz… akkor kövek tömörülnek csikorgó csontjaim közé. Ne sírj! Még álmodni sem merek nélküled.
Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz.
Nézem a hegyek sörényét - homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és - amint elfut a Szinva-patak - ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés.
2
Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget. Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha!
3
Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. Ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng s a vizes poháron kezed, rajta a finom erezet, föl-földereng.
4
Óh, hát miféle anyag vagyok én, hogy pillantásod metsz és alakít? Miféle lélek és miféle fény s ámulatra méltó tünemény, hogy bejárhatom a semmiség ködén termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!...
Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen. Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontva bogját - hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat, bogár, hinár, a kegyetlenség és a jóság; nap süt, homályló északi fény borong - tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság.
5
Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak. A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd. De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak.
De addig mind kiált - Kit két ezer millió embernek sokaságából kiszemelnek, te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!...
(Milyen magas e hajnali ég! Seregek csillognak érceiben. Bántja szemem a nagy fényesség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szivem.)
6
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg! Ime a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad.)
Szivárványszínek és csillagpor hull reád, Most Te csak álmodj, álmodj tovább, S én egy jó éjt puszival vigyázom az álmod Szeretlek Téged, szíveddel, ugye látod?
A szerelem szerintem pont arról szól, hogy mindent elsöprő érzelem,amikor az ember nem gondolkozik csak átadja magát az érzéseknek.....amikor már ok merül fel, akkor már nem az érzelem vezérel, hanem az ész.....és, ha már okokat találunk, hogy a másik miért nem kell, ott már nem az érzelmek az elsődlegesek.....
A szerelem bonyolult. Sosem földhözragadt vagy hétköznapi. Sosem szokhatsz hozzá. Előbb neked kell kézen fogva vezetned őt, aztán hagynod kell, hogy ő vezessen kézen fogva téged. Nem tudsz ellenállni neki. Úgy ragad magával, mint az áradat. Előbb kisodor a nyílt tengerre, aztán valahol partra vet. Ma keservesen kínlódsz miatta, de ha megszenvedsz érte, a mennybe mész. Elmenekülhetsz előle, de sosem mondhatsz rá nemet. Ez mindenkire egyformán vonatkozik.
Hmm érdekes téma, nos talán mikor belenézek szeretett barátnőm szemébe és érzések viharai cikáznak át bennem látom, hogy " szép szeme a mély kútnak kávája s lelke e mély kútnak forrása " ( saját idézet ) Azon kívül mikor ugyan ezt teszem egyszerre érződik a szomorúság a boldogság a nevetni akarás a sírás a hideg a meleg a fény és a sötétség a csend és a béke a nyugalom... Egy érzés, ami összetört lelkemnek visszaadja életét s létének értelmét.
Én ennek érzem a szerlemet. Ez persze mindekinek más de mindenkivel közös, h mindenkinek szüksége van rá legalább egyszer... Mégegyegyszer utoljára :(
Hogyan lesz? Ne kérdezd! Kérdésekkel folyik el ujjunk közt az élet. Csak szeress! Sértések nyilára vágd össze a fogad! Átkozz meg százszor, s közben a hátamon kösd össze karodat.
