Keresés

Részletes keresés

Tomasz8801 Creative Commons License 1 napja 0 2 20982

Nagy gratuláció a csapatnak! A Sporting elleni sima vereség után, ami plusz motivációt is adhatott, küzdésből *5-ös volt ez a klub vb, pláne a döntő, ahol a legfáradtabb volt már mindenki. Nagyon kellett már egy ilyen rangos trófea a csapatnak, teljesen megérdemelt siker. Ez persze nyilván nem jelenti azt, hogy akkor tutira zsebben van a BL is ebben a szezonban, de bízzunk benne, hogy ezzel átszakadt egy gát, és sokat fog segíteni nekik ez a tapasztalat! 

dapro Creative Commons License 2 napja 0 3 20981

A legnagyobb gratuláció jár a csapatnak. Nekem a két hosszabbításos győzelem többet jelentett, mint két sima győzelem, ezek mutatták az igazi erőt. És ezek miatt felejtem is a Sportingot, majd meglátjuk tavasszal. Valóban lyukasak vagyunk, nem is posztokon, inkább első és második sor között. De "hosszú még a szízön", ahogy egyik kedvencem mondá vala. Egy gondolatot engedj kérlek ellenvéleményként: leszámítva a portugal meccset, szerintem 5 világklasszisunk van, természetesen Ludo és Nedim, de most ide sorolnám Lukát (sérülés veszély ellenére) és Rodrit is, eszméletlen védéseivel. Az ötödik Xavi, valamiért úgy érzem, rajta múlt minden, miatta volt ennyire összeszedett az első sor. Sokat mutatta a TV gondolom nem ok nélkül, általában felszabadultan nevetett, talán a Barca ellen ordított egyszer időkérésnél, annyira kézben tartotta a meccseket, hogy elképesztő. Bartha Zoli mondta tegnap a szünet után, leordította a fejét a játékosoknak....negyed óra múlva javított, nem ez történt, lelassította a játékot így a Magde fölé kerekedtünk, bár kellett némi szerencse is. Eszméletlen jól tud meccselni, szerintem a legnagyobb igazolásunk, legjobb edző a világon. 

Előzmény: VP83 (20969)
Dr. Jack Creative Commons License 2 napja 0 0 20980

Csak pont ez az, hogy én nem láttam forma különbséget a két játékos között. Elisson se volt rossz, és Descat sem volt kimondottan hibátlan. Biztos van valami oka, belülről nyilván jobban látják és tudják, de kívülről furcsa volt kicsit. 

Előzmény: Gaga84! (20979)
Gaga84! Creative Commons License 2 napja 0 0 20979

Nekem is fura,viszont inkább tolja végig aki jobb formàban van. Az indokolatan fèlidőztetés sokkal jobban zavart Momonàl. 

Előzmény: Dr. Jack (20977)
Gaga84! Creative Commons License 2 napja 0 0 20978

Én azért még bízom abban,h hátha marad… amíg nem hivatalos bizakodjunk,igaz,h a maradása mellett még semmit nem olvastunk

Előzmény: Dr. Jack (20976)
Dr. Jack Creative Commons License 2 napja 0 0 20977

Elisson ilyen szintű mellőzéséről amúgy mik a vélemények? Barca ellen állt be talán 3 percre mikor Descat kiállították. Azon kívül egy percet se játszott a fontosabb mérkőzéseken. 

Dr. Jack Creative Commons License 2 napja 0 1 20976

Ezt nem tudjuk, kiderül majd amint lenyilatkozza. Ezen a tornán viszont top formában játszott, letisztult fejjel. Kérdés benne van-e a mentális megkönnyebbülés egy meghozott döntés miatt. 

Előzmény: Gabho28 (20971)
Dr. Jack Creative Commons License 2 napja 0 0 20975

Igen, de szerintem ilyesmi nem merül fel CEO szinten már csak azért se, mert ha legközelebb kimegy 30 ember egy ilyen eseményre és ott nincs fizetve a dolog akkor az meg felháborodást generálna. Mondjuk jó kommunikációval, hogy egyszeri alkalom ami nem fog megismétlődni jó dolog lehet. 

Előzmény: Kyra** (20970)
Zizu33 Creative Commons License 2 napja 0 3 20974

Mondjuk szakmailag és lássuk be anyagilag kevés jobb hely van jelenleg, mint Veszprém...

És Ő azért tudta hova jön járt már párszor Veszprémben.
Itt jön elő az ősi kérdés, hogy Veszprém, mint város hogyan tud és kell-e tudnia egy Barcelonával, Párizzsal, német nagyvárossal versengenie. És a család akit talán kevésbé a klub érdekel, mint a körítés, hogyan birkózik meg mondjuk Veszprémmel. Volt rá példa, hogy a család 3 gyerekkel is remekül elvan a környéken.

 

Előzmény: Gabho28 (20971)
Zizu33 Creative Commons License 2 napja 0 0 20973

Ezt aláírom látszott is rajta, hogy már a fülén veszi a levegőt, de éppen ezért írtam, hogy a szezonbeli teljesítménye alapján, nem kihegyezve a klub vb-re.

Előzmény: beat0 (20967)
Gaga84! Creative Commons License 2 napja 0 1 20972

Ez egész pontosan így van!

Előzmény: Gabho28 (20971)
Gabho28 Creative Commons License 2 napja -1 0 20971

Szerintem amúgy Fabregas szíve szerint maradna. Inkább az asszonykának van mehetnékje 

Kyra** Creative Commons License 2 napja 0 0 20970

Kiváló ötlet, de tényleg.

Előzmény: Dr. Jack (20966)
VP83 Creative Commons License 2 napja 0 3 20969

2 nagycsapatot vertünk meg, akik ugyanúgy hajottak a nagy pénzre, ezért jár a gratuláció.

Többen leírták: nem vagyunk (még) a világ legjobbjai ettől és vannak lyukak posztokon és játékban is.

DE ez azért adhat erőt a folytatásban, Cindric bizonyította, hogy miért jöhet jól nekünk éles végjátékokban, illetve Remili-Fabregas az igazi világklasszis a csapatban, függetlenül a néha hullámzó formájuk miatt.

 

Erre csatlakozva: ha nem 2 világklasszisunk lenne, hanem 3-4 (mem nyilván ilyen, Nielsen is), akkor én tudnék engedni a kispad mélységén, illetve akkor bőven elférne Fazekas-Palasics-Ilics stb. szintű magyar játékos is. 

m576 Creative Commons License 2 napja 0 2 20968

Hatalmas gratula a csapatnak, 2 ilyen meccs 2 ilyen győzelem, hát nem

semmi…

szűk másfél hónap alatt vertük a Berlint 2x, Kielt,PSGt,Barcat, Magdeburgot… ( ok volt benne 2 felkészülési is..) nem rossz.

 

hajra Veszprém 

beat0 Creative Commons License 2 napja 0 1 20967

Szerencsétlen lépni is alig tudott, annyira túl van hajtva.

Bartha Zoli mondta is a meccs alatt, hogy az elődöntőben is 58 percet (!) volt pályán.

Előzmény: Zizu33 (20963)
Dr. Jack Creative Commons License 2 napja 0 0 20966

Én inkább annak a 10 embernek fizetném ki az útiköltségét akik ott voltak...

Előzmény: Kyra** (20940)
Gaga84! Creative Commons License 2 napja 0 1 20965

Sztem meg esélytelen,most hosszabbított. Illetve bármennyire is labilis a kielcei budget (márha az),nagyon úgy tűnik,h a: Nahi,Dusi klán,Karalek mag megtartására fókuszálnak. 

Előzmény: Gabho28 (20964)
Gabho28 Creative Commons License 2 napja 0 0 20964

Szvsz Karalek lesz kivásárolva! Vettünk már onnan, ők is szeretnek jó pénzért eladni.

Remili, Wolff 

Zizu33 Creative Commons License 2 napja 0 1 20963

Mondjuk engem tegnap (meg eddig ebben a szezonban) Saugstrup nem vett meg.

Előzmény: Gabho28 (20959)
Gabho28 Creative Commons License 2 napja -2 1 20962

Wiegert egész meccsen reklamált! Nagyon nem volt szimpatikus!

Zizu33 Creative Commons License 2 napja -1 1 20961

Terza legalább jól védekezett....

Előzmény: Gabho28 (20958)
Zizu33 Creative Commons License 2 napja 0 0 20960

Sajnos Ludot jelenleg nehéz lenne pótolni, de mindenképpen zsebbenyúlós lesz.

Viszont, ha menni akar (akár az asszony miatt akár Ő nem érzi jól magát) akkor nincs mit tenni menni fog. ez szerintem már nem a klubbon múlt.....

Remili egy örült zseni (volt már ilyen játékos nálunk), ha megy neki megy a csapatnak is, ha rossz a napja akkor nehezebb az ügy. De két ilyen jó játékost nem lehet egyszerre elveszíteni, mert az már nagyon gáz lenne.

Előzmény: Gaga84! (20957)
Gabho28 Creative Commons License 2 napja -2 1 20959

Fabregas méltó utódja csak a Saugstrup, Golla, Karalek hármasból lehet!

Ezt Bartha és Nagy László úr is tudja!

Előzmény: Gaga84! (20957)
Gabho28 Creative Commons License 2 napja -1 1 20958

Elderaa olyan, mint amikor ide hozták Lapcevicet, Terzicet lövőnek!

Gaga84! Creative Commons License 2 napja 0 0 20957

Igen ő és Ludo lenne a kulcs. Ludot sajnos úgy tűnik buktuk…

Előzmény: Gabho28 (20954)
Gabho28 Creative Commons License 2 napja 0 0 20956

Martim Costa de jó lenne! 🙏

Előzmény: Kontakt03 (20944)
Gabho28 Creative Commons License 2 napja 0 0 20955

Jól hallottam a közvetítésből? A mi góljainknál nagyobb volt az éljenzés?

Gabho28 Creative Commons License 2 napja 0 2 20954

Megváltoztatom a véleményem!

Remilit mindenképpen meg kell tartani!

Hosszú távra!

beat0 Creative Commons License 2 napja 0 2 20953

Szerintem egy Nenadics-fan lehet :D

Előzmény: Zizu33 (20952)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!