Barroso EU Bizottsági elnök ma visszakozott: a sokoldalú nyomás miatt elhalasztotta a Bizottság megszavaztatását. Változásokat helyezett kilátásba a névsorban, és az én informátorom szerint Kovács László menthetetlen. A jobb- és baloldali alkuk következtében nem lehet átvinni sem őt, sem Spidlát.
Kovács tehát hazatér. De mivel közben lett elnöke az MSZP-nek, és lett új külügyminiszter is, szerintem egyetlen politikai útja maradt még nyitva: a köztársasági elnöki poszt.
Nekem van egy olyan osszeeskuveslemeletem, hogy Barosso azert tette Kovacsot az energetikai biztos helyere, hogy a jobboldal alkudni tudjon a szocikkal az olasz biztos ugyeben, hisz elkepzelheto, hogy a fobiztos mar elore latta, hogy gondok lesznek az illeto meleg es noellenes nezeteivel. Csak hat tul nagy volt a botrany, nem mukodott az alku.
mostan aztat montta a rádio, Barosso valszeg visszavonja Kovácsot! KL nyugodtan visszavonulhatna; ő vitte be az orszgot a nato-ba, eu-ba; épp elég érdem; Horn Gyula is egyszerű képvislőként ül a parlamentben, a rahdlki kitüntetésével; neki, mint volt min. elnöknek nem derogál
Lehet, hogy ezt az "előrelátó, okos politikust", majd ötven év konspirációs-helyezkedős tapasztalatával a háta mögött, a "taknyos" Gyurcsány úgy megvezette, mint egy ökröt szokás az istállóban?
Addig hitegette csak az esetleges kudarc utáni külügyminiszter-maradással, amíg szükség volt a gerontokrácia támogatására?
Kovács László az egyetlen érvényes magyar biztos jelölt – erősítette meg Gyurcsány Ferenc, aki holnap találkozik Barrosóval az Európai Bizottság leendő elnökével Rómában. A kormányfő megerősítette, hogy november elsejétől Somogyi Ferenc lesz a magyar külügyminiszter. (Klub Rádió)
nem lenne hulyeseg amit irsz de balazs peter teljesen hulye az energiapolitikahoz es a matematikahoz. azert is vegzett nemzetkozi szakon mert ott nem volt matek.
balazs peter energiabiztoskent hatalmas leeges lenne. fingja nincs hozza. lokete sem. energiapolitikaban meeg nagyobb hablaty mint kovacs. pedig az se semmi...
Kovács nem lehet köz. elnök mert itthon már elhasználódott. Legyen mondjuk moszkvai nagykövet, biztos meg legyen Balázs Péter. Köztársasági elnök meg Sólyom, Vízy E., de Mádl is maradhatna.
Olvasom itt a dícshimnuszokat hogy milyen okos, taktikus gyerek ez a Kovi, hogy megtartotta a külügyminiszteri állását. Erre Gyurcsányi nem tart rá igényt, viszlát.:O)
azt is elkepzelhetonek sot kivanatosnak tartanam ha a csatlakozo teruletek kulon kiralyszerusegeket kapnanak az orban csaladbol. es akkor a perszonalunio is uj jelentest kapna. orbanne levai aniko szerintem horvatorszag tarsuralkodoja vagy esetleg ha romania csatlakozik akkor romania tarsuralkodoja lehetne. a gyerekek koruk szerint kapnak a kisebb nagyobb teruleteket...
ez a megoldas hosszu evszazadokra biztositana tersegunk beekeejet es boldogsagat.
Tudom, hogy a hollandok jó része nem szereti a németeket és igen sok német lenézi a hollandokat. De ha pénzről van szó, írtóra össze tudnak fognik. Hidd el. tapasztaltam.
azt elfelejtettem irni hogy lesz egy masik ilyen allamalakulat is. orban viktor kiralysaga alatt visszater hozzank szlovakia, ausztria burgenlandi reesze, erdely, (lehet hogy romania egeesze is), rutenia, talan morvaorszag (hogy legyen finom sorocske), szerbia, termeszetesen horvatorszag es szlovenia. vagy legalabbis egy reesze.
ez egy nagyon szep es gazdag es beekees orszag lesz. jaj mar alig vaarom.!
arra nem innek merget. (meg mashoz is reagalhatnal hidd el hogy nem onmagamnak irok hiszen sajat velemenyemet tobbe kevesbbe kisebb nagyobb valtozatosaggal ismerem...)
szerintem valamilyen nemet/holland ellentet meg mindig fennall es hollandia kis orszag.
nem mondom azt hogy a vamunio nem maradna fenn. csak letrejonne egy francia nemet kozos allam es megszuntetnek a tobbi orszag tamogatasat es az integracio egyebkent is lehetetlen fejleszteset.
egyszeruen nem latom az integracios hajlamot. majd talaan 100 eev mulva.
es egy francia/nemet allamot nem tudna a tobbi allam kikerulni. nem lenne mas utjuk mint a kohabitacio.
szerintem a tobbiben jobbakat irtam de mar szegyellem hogy ilyen hosszu sorozatok lovellek ki magambol...
a jozsi bohoc csak ugy jott. legalabb kovacsot nezve es hallgatva nem lesz az ember rosszul es nem jon ra a hanyinger.
emlekszel amikor a kisgazdapart dubogve talpra allt es jozsi bohocunk koztarsasagi elnoksege mellett szavazott. kozfelkialtva. 2 ora mulva meg mast szavazott.
ugy latszik ilyenek vagyunk mi igaz magyarok!
lehet hogy a viktor beigerte nekik hogy bortonbe bassza az egesz csapatot ha maskeppen mernek szavazni...
furcsa hogy ilyen felkeszult vagy kovacsbol. mert a kep nem olyan ismeros hogy unos untalan ez lenne valahol.
tehat a munkasorseg rossz volt? vagy a parttagsag? szerintem meg nem. talan meg kellene nezni hogy kovacs munkasorkent es parttagkent csinalt e valami lenyegesen rosszat.
szerintem europa megbocsato. nagyon sok mindent megbocsat. ha visszanezunk akkor ezt latjuk. nem akarom sorolni europa megbocsatasanak az eseteit. de meeg kadarral is megtalaltak a modus vivendit. ugy tunik europat inkabb a celszerusegi dolgok mint az eszmeiseg vezeerelne. europa mindig is szerette ha masok kaparjak ki neki a gesztenyet. jugoszlaviaban sem avatkozott be. csak a valsag kialakitasara es elmelyitesere volt kepes. erdekes nem?
ráadásul hogyan tárgyalna mondjuk Oroszországi piacokról az oroszokkal??? Hogy a többi már ne is merjem leírni... Hiszen diplomáciai szerepről van jó részt szó...