Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2 órája 0 0 97391

Bella István

Emlékeim

Emlékeim lassan akár a hó

Nem ismerem emlékeimet
emlékeim elfelejtenek engem

Nem ismerem már a növények nevét
elfelejtenek engem

A virágok fák nevét sem ismerem
elfelejtenek engem

Fák-fák
virág-virágok
kő-kövek

De én én akarok maradni
De én egyetlen egy akarok maradni

Idő Griffmadáridő vaskarmaiddal
erősen tarts

El ne zuhanjak

Lutra Creative Commons License 2 órája 0 0 97390

Bella István

Dal

Egyszer majd elmegyek hozzád
megmelegítem az ágyad
mellemmel búvok melledhez
s nem jövök el soha többé

Pannika127 Creative Commons License 26 órája 0 0 97389

FODOR ÁKOS

IKON

 

Nálad van az az arc amit

néznék hajnaltól hajnalig

testemet még viselve itt

míg halállal meg nem telik

(e folyamat folyton folyik

elmos, fölold és kiszorít

mind több mindegyet s lényegit)

de míg egy képnyi mód van itt

enyém is az az arc Amit...

Pannika127 Creative Commons License 2 napja 0 0 97388

Várady Szabolcs

Éveink hozadéka

 

Mindenki elhülyül, nem a bölcsességünk
növekszik évről évre; újabb
rossz szokás társul a régiekhez,
és jobban is ingerel, mármint a másoké,
mint annakelőtte; a magunkét
számbavesszük magunkban, elítéljük,
hanem szabadon eresztjük a többiek közt.
Holott közben gyarapszik, kinél hogy,
tudás és teljesítmény: érlelődünk -
de ember és a műve más-más körben köröz.
Egymásra utalva pedig, hisz olyan kevesen
egyívásúak, összejárunk
eltölteni a maradék időt,
átvánszorogni az ünnepek sivatagján;
szombat esték és vasárnap délutánok
karámjába terelődik a régi nyáj
most is, mint tavaly és tavalyelőtt,
és mint jövőre is nyilván, jövőre is.
Mint elszánt nevetés a régi viccen,
jelenlétünk fölharsan az ismerős
szobákban újra; mint a rettegés íze
a szürkülő ölelkezésben, visszatér.

 

 

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 97387

Bella István

Suttogások
 
S ha fiú lennék? – Akkor is szeretnélek.
– És ha te lány? – Akkor is.
S ha mondjuk rét? – Kiscsikó, legelnélek.
– És ha por? – Porod is.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 97386

Bella István

Gyermekdal
 
Bizony, az volna jó,
hullani, akár a hó,
esőkkel egy alomban
lengedezni a lombban.

Ha szólnak: „Este van, hol vagy?”
– hinnék, maga a hold az,
csillagot cseresznyézget,
köpdösi a sötétet.

Apám arra jönne,
bordáim csücskibe ülne,
ott ringatóznánk – eggyen,
szívhang és csillagkezekben.

Csak lógálnánk a lábunk,
nyár sütné a hátunk.
Nem mennénk esteledni,
nem halna meg semmi, senki.

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 97385

Bella István


Esti ima
 
Ha nem alszol velem,
meghalok, úgy hiszem,
le se hunyom szemem,
elfog a félelem,
oly csönd, oly jégverem-
nagy csönd lesz hirtelen,
hogy azt is hihetem,
megállott a szívem,
s valaki végtelen
szem néz rám hidegen
és rezzenéstelen,
és csak a Nem, a Nem,
folyik át hűvösen,
hidegen eremen,
a semmit nézdelem,
nézem a semmiben,
ahogy valamisen
néz a valamiben
valami semmisem,
hát ne hagyj énvelem,
aludj mindig velem,
életem életű
életem éIete,
Egyetlen Kérelem,
ébredj mindig velem!

Lutra Creative Commons License 4 napja 0 0 97384

Bella István

Havas fény

De jó is
De jó is tudni hogy
De jó is tudni hogy van valaki
Van valaki odaát a havas háztetők alatt
Ott túl a rakparti háztetők alatt
Van valaki a havazásban ott túl aki tudja
Tudja hogy tudom: tudja
Vagyok

Virágokat szelídít Ő: rétszavakat
És madarakat
A röpülés villámló hiányjeleit
Örök aposztrofjait az égnek
Létszavakat szelídít Ő: virágokat
De mit virágokat!
Disznóparéjt, vadsóskát, tikhúrt, papsajtot
A rét-gyepszótár útszélremagzott
Gizgaz-szavai-gyomokat
És létjeleket szelídít: madáraposztrofokat
De mit madarakat!
A tél pohos pontosvesszőit
Terek kövein fák promenádjain virityelő
Izgága madárcigány-népet nyárseftelő
Verebeket

Ó távol Fű- és Fabarátom!
Virág- és Verébszavú
Assziszibeli szerzet!
Hagyd oda most
Kedves madaraid és kedvenc szavaidat!
Öltsd fel ködcsuhádat
S indulj a város alá a falakon túlra!

Csönd tutul ott és ólálkodó sötét
Menj hát
Mögötted micsoda népek
Micsoda processzió!
Sárkánygyík-Duna és királysága
Csúszómászó népe
Kígyófolyók és gyorsgyíkpatakok
sikló-Inn, sárighasú Ipoly, tekergő Tisza
S a fenevadak:
Két lábon táncoló nagy busa Lánchíd
S más hidak: jámbor tigris, oroszlán
megjuhászodott párduc

Csönd tutul ott és ólálkodó sötét

Menj hát Szelídszavú!
És fedd meg
– mint egykor –
Az fordolt világot:

„Atyámfia, Farkas! Kérünk téged…”

Pannika127 Creative Commons License 5 napja 0 0 97383

Fekete István

Hóvirág

 

Illatod a földben hagytad mélyen,

és az arcod, mint a hó, kedves, fehér.

Szerelmes méhek kelyhedbe nem járnak,

lehullsz, mikor még híre sincs a nyárnak,

és marokkal tép, aki elér..

 

Nem ismered a dalt zengő májust,

szirmodra fagy hideg, ónos eső,

mégis szívemen hordom bokrétádat,

s ha nem néznek, megcsókolom a szádat,

mert te vagy - te vagy a legelső...

 

Pannika127 Creative Commons License 6 napja 0 0 97382

Weöres Sándor

Tavaszvárók

 

Megládd, megint futunk a berken át,

feledve tél jegét,

a záros kert-ajtón, s a kerten át,

ha felszikkadt a rét.

Most hűs estére hűsebb éjszakát

borít fehér sötét,

de majd megint futunk a berken át,

s fogjuk köröskörül az almafát,

feledve tél jegét,

ha felszikkadt a rét.

Lutra Creative Commons License 2023.01.13 0 0 97381

Csontos Márta

Káin árnyékában

Jaj neked pusztító és el nem pusztított
jaj a lombok közé rekedt
szárnyavesztett madárnak,
a sóhajnak, mely elszáll, mielőtt
égi magasságokba jutna,
jaj a földi térképen csapdába esett
lét-csodának, melyet a Szemfényvesztő
csapata ügyesen láthatatlanná
és felismerhetetlenné tett.
Most már a hol volt, hol nem volt
határai összemosódnak,
a mesékben győznek a szörnyetegek,
az ajkakon nem gyógyul be a seb.
Kérdezel, de nem kapsz feleletet,
hiába dúdolod magadban a szimfóniát,
hiába festesz az égre lemoshatatlan kéket,
képeden a pingált valóság elrémít,
elrontottad a keveréket.
Én meg verseimbe zárom a megrettent életet,
s várom, hogy a rögtönzött menedékben
áldott selymüket kibontsák az allegóriák,
s a hervadásnak indult földön végre
ledobja gyászruháját a Remény.

Lutra Creative Commons License 2023.01.13 0 1 97380

Nagyatádi Horváth Tamás

Semmi szokatlan

Életünket aprózzák a dolgok,
amelyekre felesleges
szót vesztegetni,
időt fecsérelni.

Ugyanakkor, mint rossz versek,
életünket teszik ki a dolgok,
amelyekre felesleges
energiát pazarolni.

Emlékszem egy fagyott,
hulló szirom bátorságára,
fel-felsír bennem az átaludt
hajnalok világos álmain.

És te akkor is a kezem fogod…

Pannika127 Creative Commons License 2023.01.01 0 0 97379

Kányádi Sándor

CSENDES POHÁRKÖSZÖNTŐ ÚJÉV REGGELÉN

 

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog. 

 

Érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre. Tiszta szívből

ezt kívánom. 

 

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha soha

ne feledje. 

 

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk. 

 

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke. –

Gyönyörködjünk még sokáiga

lehulló hópihékbe’!

 

 

Lutra Creative Commons License 2022.12.31 0 3 97378

Ady Endre

Boldog új évet             

Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.

Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.

Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kívánok.

Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kívánok.

Lutra Creative Commons License 2022.12.31 0 1 97377

Újházy László

Kasszandra leveleiből

ahogy az élet rövidül,
az ősz egyre fájdalmasabb,
nem tár ki már a szem
tengernyi vásznakat.

ahogy az élet rövidül,
nem ráznak már meg a képek –
hisz nem könyörül az élet
rajtunk, kik vagyunk szegények.

pedig mennyit tanultunk-tudunk,
de hol már az a tűz, az az akarat!
erősek is csak azért maradunk:
rajtunk ne szánakozzanak.

ne szánakozzanak, de hagyják
meg legalább a harmóniát,
ami még bennünk kihajt,
mi már nem akarjuk a bajt.

Lutra Creative Commons License 2022.12.31 0 1 97376

Oláh András

hosszú az út

neked bérleted van
szemem alagút-sötétjéhez
átkelsz hát minden kapun
ahová aknáink gyökerei folytak
s mert hosszú az út
a kiúttalanságig
futkosol magunk körül
gyűlölt megalkuvások
közt egyensúlyozva
visszakövetelsz magadnak
s bár félelmed az éggel
összefonva árad
te ott vársz belémhalva
a visszahulló lelkiismeret
szavára várva

Lutra Creative Commons License 2022.12.30 0 1 97375

József Attila

Imádság megfáradtaknak

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván,
Dicséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
          Akarom.

Lutra Creative Commons License 2022.12.27 0 1 97374

Vörös Viktória

Homlokon kezem

Vezet hozzád még út
Tejúttal teljes éjeken
vésőt és kalapácsot elejt
gyönge sarjadó-ág kezem

Egymásba hajlik
test és kéz
öröklétünk íves temploma
lecsorog márványról a méz
és bevégeztetik a forma diadala

Térbe öleli egymást
ami lélekről álmodott
tenyerét az égre emeli
ki eddig mantrát mormogott

Botorkáló reggelen
kulcsot újból nem talál
rabságom gyötrelmét leoldani
a kéz az ujj a test a száj

Lutra Creative Commons License 2022.12.26 0 1 97373

Bartha György

Mint vándor...

Mint vándor, akinek gondja nincsen,
szétnéz s látja: helyén van minden,
fű-fa, az alkonyodó dombok,
nézi a bukó napkorongot...

Mint vándor, akit nem tartóztatnak.
El sem is küldik. Mehet, maradhat.
Ott nem várják, itt ki szeresse?
Mért nem maradna, el mért sietne?

Megyek, maradok, mint ama vándor...
Csak a gyermekek szeme vádol,
emberséget hogyan hazudjak
eljövendő földönfutóknak?

halkabb_on Creative Commons License 2022.12.25 0 1 97371

Köszönöm kedves Lutra! Neked és a többi topiktársnak is kívánok békés, szép Karácsonyt!

 

~~~~~~~~~~

 

"Kedves Jézuska, ezen a karácsonyon hadd mondjak én is egy vágyat. Nyakkendő nem kell. Meleg nyakbavaló kendő sem kell. S akármilyen különösen hangzik, könyv sem kell, mert annyi van már, hogy öt élet is kevés lenne, míg elolvasom valamennyit. Nem kell semmiféle emberi megoldás, mert valamennyit ismerem már, s még csak azt sem mondom,hogy teljesen reménytelenek az emberi megoldások: éppen csak olyan emberiek. És nem kell pénztárca, sem ezüst cigarettaszipka, nem kell semmi,ami hasznos, sem ami tündöklő és fölösleges. Megvizsgáltam magam, mielőtt ezt a cédulát írni kezdtem. Nem kérek ajándékba semmit, kedves Jézuska, semmit,amit föl lehet venni vagy nyakba lehet kötni, vagy az asztalra lehet állítani. Állólámpa színes ernyővel, egészen különlegesen nem kell, s még sokkal kevésbé mindaz, ami márványból van vagy kristályból, vagy ezüstből. Nem kell nekem semmi hasonló, lemondok az összes krisztkindliről.


De ahogy elmentem az utcán, a fényes kirakatok között, egyszerre mégis eszembe jutott néhány vágy ezen a karácsonyon. Hát ezt most felírom. Szeretném még egyszer látni a tengert. Már nem is kérem, mint régen szerettem volna, a vad félelmes Csendes- óceánt, már beérem azzal is, ha még egyszer végigmehetek azon a banális sétaúton Lovrana és Medea között. Szeretnék még egyszer fürödni a tengerben, este hatkor, a medeai öbölben. De ha ez sok és szerénytelen kérés, beérem azzal is, kedves Jézuska, ha még egyszer megállhatok Raguzában a virágzó mimózafa alatt, amely az Argentína-panzió kertjében illatozik. De ha ez is teljesíthetetlen vágy, akkor segíts meg, kedves Jézuska, hogy még egyszer fekete kávét ihassak Vicenzában, abban a kis cukrászdában, a téren, melyet Palladio épített tele házakkal. S nagyon hálás lennék, ha még egyszer az életben a párizsi eső áztatná arcomat, délután négykor, télen mikor az esőtől síkos utcák sejtelmesen kezdenek Párizsban világítani, az üzletek ablakai mögött fények égnek, s még egyszer beléphessek a Nemzeti Könyvtár nagy olvasótermébe, ahol már ismert az altiszt. Lehetetlen ez?... Ha lehetetlen , természetesen lemondok róla. Csak felírtam, mert ilyenkor karácsony előestéjén, általános szokás kívánni valamit.


Akkor talán mást kívánok, Jézuska: add,hogy még egyszer az életben bűntudat nélkül tudjam élvezni a nagy, tiszta zenét, a nagy művészek alkotásait, s ne keljen közben arra gondolnom, hogy emberek milliói és milliói szenvednek. Add vissza a művészetet: a zenét, a tiszta irodalmat, a nemes gondolatokat, a tökéletes képeket és szobrokat, add vissza, bűntudat nélkül, az embereknek mindazt, ami emelkedettebb és tisztább, mint az élet. Nagyon sok ez?... Azt hiszem, nagyon sok. De látod, a tenger, az utazás, a nagy művek, ez volt a legszebb az életben, s titokban minden ember erre vágyott, akkor is ,ha élete oly szomorú és reménytelen volt, hogy nem merte és tudta szavakba foglalni a vágyakat. Most még egyszer elmondom ezt, mert karácsony van. S mert mindez, a tenger, a remekművek, a városok, mindez messze van, reménytelenül messze. Mit kívánjak?... Ezüst cigarettatárcát? Kell a fenének. Add vissza nekem az Uffizit, egy délelőttre s azt a kis szállodát Berchtesgadenben, ahol egy hétig olyan nyugodt és jókedvű voltam, hogy az már több, mint amit a moziban boldogságnak neveznek. De ha ez is egészen lehetetlen – ne haragudj, hogy alkuszom, karácsony van-, akkor szerénytelen leszek, és többet kérek. Add, kedves Jézuska, városok, utazás, művészet és tenger helyett, hogy ne szenvedjenek fölöslegesen az emberek : mindazok, akikhez közöm van, akik azt a nyelvet beszélik, melyen ez óhajokat elmondom s mind a többiek, akik az érthetetlen és vad nyelveket beszélik, izgatottan. Nem kell semmi más, kedves Jézuska, csak kevesebb legyen a szenvedés. Lehetetlen ez? Azt mondják, Neked csak egy szavadba kerül. Nagy baj, ha lehetetlen, mert akkor értelmetlen minden más, amit adhatsz, a meleg harisnya éppen olyan fölösleges, mint Vicenza vagy az utazás. Mert az emberélet legnagyobb ajándéka és legfőbb értelme mégiscsak az, hogy ártatlan emberek ne szenvedjenek fölöslegesen. Nézz körül a földön, száz- és százmillióan kérik, némán, ezen a karácsonyon: add a békét.


Ezt kéri, nagyon szerényen, minden más helyett, s mert karácsony van: Márai Sándor."


(Márai Sándor : Ajándék)

Előzmény: Lutra (97370)
Lutra Creative Commons License 2022.12.24 0 0 97370

De ettől függetlenül boldog és békés karácsonyt kívánok minden klubtársamnak és olvasónknak!

Előzmény: Lutra (97369)
Lutra Creative Commons License 2022.12.24 0 0 97369

Alexandru Vlahuţǎ

A hazugság a király asztaltársa

A Hazugság a Király asztaltársa.
Egy kicsit régiecske ez a nóta:
királynak s hazugságnak, amióta
áll a világ, közös a háztartása.

Ó, hiszen a királynak, tetszik látni,
a rengeteg gondtól a feje fő.
Intézkedni kell! És hát - érthető -
az intézője nem lehet akárki.

"Királyi dísz jóságod s okosságod,
- hízelkedik a sokszavú Hazugság. -
Felséges úr, de boldog ez az ország,
melynek Isten urává koronázott!

Ez a boldogtalan faj elveszett
volna, s nem tudná senki, vajon élt-e,
ha pálcád alatt nem lel menedékre,
ha viaszkért nem gyúrja át kezed.

Mert te e honban vadakat találtál
s nyomorú közrendű parasztokat
s ínséget, milyent nem képzel az agy ...
De intésedre had támad, kővár áll,

paloták emelkednek, paloták,
az élet forrásai felfakadnak,
bőség özönlik, s te a lakosoknak
e bőséget két kézzel nyújtod át.

Mindenki oltalmad alá igyekszik.
Olyan gazdag s olyan dús ez az ország,
hogy éhes bendőjüket idehozzák
külföldről is, kik dicsőséged zengik.

Tekints körül, ez a föld milyen gazdag:
virág nő lépteid nyomán, s ha nézed,
boldog mosolyra fakad a természet,
s aztán - hadd járjon a szája a parasztnak!"

Tetszik ez a Királynak. Megnyerő
varázsló a Hazugság. Szent igaz,
hogy a trónok lépcsőin mindig az
a legkedveltebb gyönyörködtető.

- Felség, egy idegen vár odaki,
rongyos bár, nagy személy lehet azonban ...
a neve Igazság, ha jól hallottam ...
akárhonnan jött, nem honunkbeli.

Elsápadt a Hazugság, s megremeg.
"Jaj, ne fogadd! Ismerem őt: veszély
hírnöke, mindentudóként beszél,
mindig bukást és romlást emleget.

Titkos összeesküvést forraló
ellenséged ő, irigy, szíve ádáz,
minden szava merő királygyalázás,
beszéde nem a fülednek való."

"Csak jöjjön" - mond a Király, tanúságot
téve, hogy a Hazugság mégse mindig
győz az Udvarban, mivel tudniillik
király is követ el - ostobaságot.

Az idegen a Királyra tekint
keresztbefont karokkal, bátor arcát
felszegve, s így szól: "Felség, nyög az ország
kínjában, és te nem hallod e kínt,

mert muzsikaszó és ámító szolgák
vesznek körül, falat raknak köréd,
hogy jó alattvalóid seregét
ne lásd, a népet, mely künn végzi dolgát,

mert nem bontottad meg e vak falat,
hogy gondjait honodnak áttekintsed,
jobban szeretted a hajlott gerincét
s a dicséretedre nyílt ajkakat.

Ha volt ember, aki talpára állva
került eléd, elűzted közeledből.
A vének meghalnak. De új sereg jön,
s véres tanulság a holtak nyomában.

Parádé, fáklyafény, jól sikerült
színház, köznépet s gyermeket csaló, -
királyi dicsőséged arra jó,
hogy dísszel fedje körülted az űrt.

Neked ez ország égi látomás,
mit eléd teremt fürge szolgahad.
Rom van a festett papiros alatt,
s a fenyőágak alatt rothadás.

De te boldog vagy. Himnuszt énekelnek
dicséretedre a hízelkedők,
hogy a kapások, éhen szenvedők
gyászdala békét hagyjon a fülednek.

Te nem szeretted, Felség, népedet,
vagy nem értetted - és ez ugyanaz.
Fent és alant terpeszkedik a gaz
Hazugság, old s köt ez a szörnyeteg.

Szappanbuborék dicsőséggel áltat,
mint gyermeket, kit tündércsillogás csal ...
Megtanulod-e az időmulással,
mily szörnyű titkot visel ez a század?

Pedig mennyi reménnyel volt teli,
mily boldogan vonult a nép eléd,
kenyeret, sót hozva, üdvözletét ...
Megváltóját vélte köszönteni.

Mily boldogan vonult a nép eléd!
de bizodalma napról napra fogy:
gőgöd páncélja meggátolta, hogy
testvéri kézzel fogd meg a kezét!"

Hogy e szavak nem hatnak a Királyra,
és hogy az Igazságot kilökik,
s künn a szolgák a fejét betörik, -
magától értetődik bizonyára.

                    *

Évek telnek. S édes csalatás!
"Magasztalunk, király, isteni felség" -
írja bársonypamlagra dőlve versét
az aranytollú henye Ámítás.

Egy ünnep más ünnep sarkára hág,
himnuszok özönlenek fel az égbe ...
Öltözz, Szent Ország, ékes öltözékbe,
mid fáj, ne tudja meg azt a világ!

De úristen, mi ez a vad moraj,
mely halkan indult, ám hangosra nőtt?
A föld megrendül és mindegyre bőg,
mint tenger, ha verdesi vihar.

Vad karok fenyegetik a sötét
hideg eget, ezer tűzcsóva gyúl,
s az őrjöngés szele váratlanul
felkorbácsolja a bűn tengerét.

Egy világ omlik össze, mert hazugság
volt az alapja. Mily dühkitörés!
tébolyultan süvölt a szörnyű vész!
testvérkezek egymást dühöngve sújtják.

Friss vérre szomjas a vérrel teli
barázda, asszony őrjöngve ölet
fiat fiával, ádáz gyűlölet
áradata gátjait tördeli !

A vén Király tágra nyitja szemét,
feláll, megfogja karosszéke karját;
vajh ki zavarja drága nyugodalmát? ..
s nem érti az idő üzenetét.

/Szabédi László ford./

Lutra Creative Commons License 2022.12.24 0 1 97368

Vajda János

Harminc év után

Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász-sorunk betölt.
Találkozunk - irgalmas végezet! -
Utólszor, egyszer még, a - sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
s helyet cserél bennünk a fájdalom;
és folyni látom, majd ha már késő lesz,
a megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás.
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más:
csodákat mível emlékezetem.
A múltból fölmerül egy pillanat,
mint óceánból elsüllyedt sziget;
és látom újra ifjú arcodat,
mikor még másért nem dobbant szíved.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
mi vagyok én neked, most már tudod:
ha majd e földi élettől megváltam,
imába, dalba foglalt szerelem
örökkévalósága a halálban ...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
pazaroltál nem értett kincseket;
én, a hideg bálvány vezeklő rabja,
ki minden kéjt szívébe temetett:
most itt ülünk, siralomházi lelkek,
és nézzük egymást hosszan, szótalan ...
Tekintetünkben, haj! nem az elveszett -
az el nem nyert éden fájdalma van.

Így ül a hold, ádáz vihar után
elcsöndesült nagy tornyos fellegen,
és néz alá a méla éjszakán
bánatosan, de szenvedélytelen,
hallgatva a sírbolti csöndességet
a rémteli sötét erdő alatt,
amíg a fákról nagy, nehéz könnycseppek
hervadt levélre halkan hullanak ...

Lutra Creative Commons License 2022.12.24 0 0 97367

Mihai Eminescu

Glossza

Évre év jön, évre év megy,
minden új és minden ódon.
Mi rossz és jó, meg ne tévedj,
vésd eszedbe minden módon.
Bízni balga, félni dőre:
nincs hullám, mely el nem illan.
Bármi csábít, hajt előre,
légy közömbös holtodiglan.

Áll a vásár este-reggel
és fülünkbe egyre zúgnak.
Ki törődik ily sereggel,
s ád hitelt e sok hazugnak?
Elhúzódva mindörökre
csöndesen magadba révedj,
amíg meddőn mennydörögve
évre év jön, évre év megy.

Félre soha ne billentse
agyad mérlegét a gyatra
pillanat, mely üdv s szerencse
képét hordja pillanatra,
s holt örömből nyerve lételt,
úgy születik már halódón.
Hogyha érted ezt a tételt:
minden új és minden ódon.

Oly színháznak véld a földet,
hol a játék sohse fogy ki:
egy színész öt maszkot ölthet,
mégis tudod róla, hogy ki.
Őt páholják, vagy ő páhol?
A tanulság és az élv egy.
Néző légy, kit rejt a páholy,
mi rossz és jó, meg ne tévedj.

Múlt s jövő, ha mérni kezded,
egy levél két fele-lapja,
végén látja, hol a kezdet,
ki böngészni kézbe kapja.
Mind, mi csak volt vagy leendő,
örök jelen földgolyódon,
ám hogy hiú s elvetendő,
vésd eszedbe minden módon.

Egy törvény alá van téve
minden itt e tág piacra,
s tudja ég, hány ezredéve
sír, nevet az ember arca.
Új szereplők, régi dráma.
Új palackok, régi lőre -
csalódottak bölcs siráma:
bízni balga,félni dőre.

Bízni balga, bízni légvár,
eltiportak, hogyha győznek,
homlokodon csillag ég bár,
a fajankók megelőznek.
Félni dőre: szolgadölyffel
egymást törik majd poriglan,
barátságuknak ne ülj fel -
nincs hullám, mely el nem illan.

Csillog és csal, mint varázslép,
a világ, e szép boszorka,
s lám, helyetted színre más lép,
rád szorult a csapda torka.
Száz bűbáj közt bújj keresztül,
légy utadnak józan őre ;
jobb, ha még pillád se rezdül,
bármi csábít, hajt előre.

Állj odébb, ha hozzád érnek,
húnyj szemet, ha jó barát csal,
látva mily mértékre mérnek,
mit akarsz még jó tanáccsal?
Ki-ki osztozzék a jusson,
lármázzék, ha nyelve csiklan.
Hogy a lelked révbe jusson,
légy közömbös holtodiglan.

Légy közömbös holtodiglan,
bármi csábít, hajt előre,
nincs hullám, mely el nem illan;
bízni balga,félni dőre.
Vésd eszedbe minden módon,
mi rossz és jó, meg ne téved).
Minden új és minden ódon.
Évre év jön, évre év megy.

/Dsida Jenő ford./

Lutra Creative Commons License 2022.12.23 0 0 97366

Bertolt Brecht

Buddha példázata az égő házról

Gothama Buddha tanítása szerint
A sóvárgás kerekére vagyunk kötözve és azt
Ajánlotta hogy vessük le vágyainkat és így
Szűnjünk meg a Semmiben, amelyet Nirvánának
                                               hívott.
Egy szép napon megkérdezték a tanítványai:
Milyen ez a Semmi, Mester? Valamennyien
Levetnénk vágyainkat, ahogy ajánlod, de mondd meg,
Hogy ez a Semmi, amelyben megszűnünk aztán,
Olyan-e mint az egybeolvadás a többi teremtménnyel
Amikor a vízben heverünk, délben, könnyű testtel
Csaknem gondolat nélkül, lustán heverünk a vízben
                                                vagy álomba hullunk
A takarót már öntudatlanul igazítva magunkra
S gyorsan merülünk el, tehát ez a Semmi
Vidám, jó Semmi-e, vagy ez a te Semmid
Csak egyszerűen Semmi, hideg, üres és jelentéktelen.
Sokáig hallgatott Buddha, aztán ezt mondta lomhán:
Kérdéstekre nincs felelet.
De este, amikor elmentek már,
Buddha még ott ült a kenyérfa alatt és példázatot
                                                mondott
A többieknek, akik nem kérdeztek semmit:
Nemrég láttam egy házat. Égett. A tetőt
Lángok nyaldosták. Odamentem és észrevettem
Hogy emberek vannak még benn. Bekiabáltam az
                                                 ajtón,
Hogy ég a tető, így szólítva fel őket,
Hogy siessenek ki. De az emberek
Mintha ráértek volna. Egyikük azt kérdezte,
Miközben szemöldökét perzselte a hőség már,
Hogy milyen odakint, hogy nincs-e eső,
Nem fúj-e a szél és hogy van-e más ház a közelben,
S még néhány effélét. Válasz nélkül
Kimentem. Ezek itt, gondoltam, elégnek,
Mielőtt kifogynak kérdéseikből. Bizony, barátaim,
Akinek talpa alatt még nem olyan forró a talaj, hogy
Bármivel fölcserélné. annak
Nincs mit mondanom. Így szólt Gothama, Buddha.
De mi is, akiket már nem a tűrés művészete
                                                 foglalkoztat,
Hanem inkább a nem-tűrés művészete és sok
Evilági javaslattal oktatjuk az embereket arra
Hogy lerázzák emberi kínzóikat, úgy véljük mi is,
                                                 hogy
Akik a tőke felszálló bombázó-kötelékei láttán
Túl sokáig kérdik, miként képzeljük ezt-azt,
És mi lesz takarékperselyükkel és ünneplőjükkel
                                                 a forradalom után:
Ezek számára nincs sok mondanivalónk.

/Eörsi 1stván ford./

Lutra Creative Commons License 2022.12.23 0 0 97365

Bertolt Brecht

Doktor úr

Doktor úr kérem, úgy vagyok ...
Nahát, örüljön neki,
Hogy a népszaporulatot
Egy kicsit növelheti.
De doktor úr, nincsen lakás ...
Ugyan, egy ágya csak akad!
Most nem árt egy kis lazítás,
Csak letörni nem szabad.
Helyre kis mama lesz magából,
Pattantyútöltelék a fiából,
Ezért van hasa, elvárja a haza,
Nem érdekel a válasza,
Csak gyüjjön a sok kis krampusz,
Maga mama lesz és slussz.

Doktor úr, éhen hal a gyerek,
A férjem munkanélküli ...
Asszonyka, az a kölyök remek
ösztönzés lehet neki.
De doktor úr kérem ... Rennerné,
Maga valamit összezavar,
Nézze, az állam a gépek mellé
Embereket akar.
Helyre kis mama lesz magából,
Masinatöltelék a fiából,
Ezért van hasa, elvárja a haza,
Nem érdekel a válasza,
Csak gyüjjön a sok kis krampusz,
Maga mama lesz és slussz.

De doktor úr kérem, ha betegség ...
Rennerné, unom kegyedet,
Most nem ízlik a kötelesség,
De élvezte, mikor hetyegett!
Ha mi megtiltunk valamit,
Nem beszélünk a vakvilágba.
Maga legyen nyugodt amíg
Minket lát, s bízza ránk a döntést, jó? Na látja,
Helyre kis mama lesz magából,
Pattantyútöltelék a fiából,
Ezért van hasa, elvárja a haza,
Nem érdekel a válasza,
Csak gyüjjön a sok kis krampusz,
Maga mama lesz és slussz.

/Haraszti Miklós ford./

Lutra Creative Commons License 2022.12.22 0 0 97364

Alfred Edward Housman

Nyolc óra

Virradt. Ő állt. Kint a torony
kongatta a negyedeket.
Egy, kettő, három, négy. A piacon
gyűlt a tömeg.
Percét várva, nehéz bilincsben,
csak állt s számolt. Szívében vad dühök,
Aztán az óra összeszedte minden
erejét, és ütött.

/Szabó Lőrinc ford./

Lutra Creative Commons License 2022.12.22 0 0 97363

Fehér Ferenc

A toronyőr

Ott, a csillagok közt, minden szebb lehet,
nincsen csalódás, nincsen fájdalom.
Ott ringva mérik az eltűnt éveket
csörgő csókák a rozsdás számlapon.

Aki ott fönt él, csak csendes bölcs lehet,
szívében nincs vágy, s nincsen irgalom.
Nem sújtja álom, földi képzelet.
s nem érti kószán lengő bánatom.

Szélzúgatta torony, alvó ablakok.
Magasság, mélység - minden egyremegy.
Csigázó lépcsőkön hozzá baktatok.
míg ti álmodtok, fáradt emberek.

És ahogy fölérek, megtört ősz fogad.
Szeme két üreg, arcán fájdalom.
És kint kergetik tovább az éveket
csörgő csókák a régi számlapon.

Lutra Creative Commons License 2022.12.22 0 0 97362

Erdélyi József

Tücsök-dal

Te kis tücsök, hová lettél? -
Tudod-e, hogy itt a tél?

Az ősszel, hogy elhallgattál,
engem olyan árván hagytál ...

Én itt ülök elítélve,
három nyárra, három télre. -

Várom a tél elmúlását,
börtönajtóm kinyitását.
Vagy csak azt, hogy újra szólalj ;
tücsök, te kis időtolvaj ...

Lutra Creative Commons License 2022.12.21 0 0 97361

Kiss Benedek

Tékozló, boldog mosolygásom

Csak azt sajnálom, ha már nem leszek,
mi enyém volt, mi enyém lehetett.
Így tesz minden, mi nem oktalan.
Ott már sírni másért hasztalan.

Mit sajnálnék mást, mint az eget,
s hogy nap sütött rám és eső esett,
hogy futott felém tenger kikerics -
és már nem fut, nem süt, nem esik.

Ennyi volt nagyjából - nem kevés.
Napi kenyér, napi szenvedés.
Ebből s abból is mi fölösleg volt,
adtam tovább, kinek ami nem volt.

S azt hiszitek, békém lehetett?
Békétlenek mind az emberek.
A Szent Tülekvés nem szenvedheti,
hogy fittyet hányjon valaki neki.

Csak azt sajnálom, ha majd elmegyek,
hogy - mire tellett: - többé nem leszek
tékozló sok mosolygás ura,
alföldi út stoppos vándora.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!