Ezek szerint kissé vulkáni a gondolkodásmódom. Clarke után következik Bradbury, azután a Nagy Antológia-sorozat. Először: Halál a végeken, ilyesmi. Logikus, nem? :)
Fura dolog, ahogy előjönnek a könyvek a szekrényből, polcokról. Lehet akármennyi elől, féligolvasottan, mégis egyszercsak muszáj előkotornom egyet, amit X éve nem olvastam, de most muszáj.
Kinget egy időben olvastam, de már egy jóideje nem.
Pragmatikusabb vagyok, az én régi könyveimnek porillatuk van, még a legjobbaknak is. Pár hete elővakartam a szekrény mélyéből a Város és a csillagokat, mert kedvem támadt elolvasni; majd megfulladtam a portól. Portörölgetésben nem vagyok nagy. :-)
Nekem érdekes módon pont a Fahrenheit 451 maradt ki sokáig; csak pár éve olvastam először. Általában megvan az a rossz (?) tulajdonságom, hogy nem fordítok nagy figyelmet az író kilétére, így az egyéb könyvei is kimaradnak néha, még ha egyet olvasok és tetszik is.
Igen, tényleg; az Ötvenedik-ben volt az a novella. Sok más jóval együtt. :-)
Bradbury: az nagyon nekem is. És rég. Ez titok, ne mond el senkinek: az életemből, gyerkőc létemből teljesen kimaradt Jules Verne, Karl May és P. Howard.
A Marsbéli Krónikákból nevelkedtem. És az első nagy csikókori politikai élményem a Fahrenheit 451 volt.
Ellison: ezek szerint olvastad az Ötvenedik-antológiát, ott van eme agyament ember novellája.
Elképesztő jó antológia, van benne egy Ballard-novella is, meg Vonneguttól a Barnhouse-effektus.
Mindent fogyasztok, ami sci-fi, csak jó legyen. Bradbury nagyon igen, Ballardról még nem hallottam, Moorcock-ról már igen, de nem olvastam még; Brunner sem ugrott be elsőre, de rájöttem, ő írta a Yan játékmestereit. Na, azt rengetegszer olvastam, de azt máig nem állítom, hogy érteném... :-) Ellisonról sem tudok semmit, egy Galaktika gyűjteményben megjelent novellán kívül, ami jópár évig hozta rám a hideglelést álmomban ("Szája sincsen, úgy üvölt").
Ó, igen, arra emléxek, a Kozmosz Fantasztikus Könyvek korai kis formátumú sorozatában jelent meg.
A hardline a kemény, tehát a hagyományos, ötvenes években kialakult konzervatív sci-fi irányzatot jelenti, legalábbis az én, meg szegény megboldogult Kuczka Péter olvasatában.
Pohl és Kornbluth? Vénusz-üzlet? A vicces negatív utópia nekem jobban feküdt.
Pedig neked tetszene szerintem ez a Caleban figura; ahogy beszél, az kb. Oz, velo, meg te a legrosszabb (jobb?) formátokban, és összegyúrva. Magyarán én egy kukkot sem értek abból, amit ő mond közvetlenül. :-)
(Mondjuk nem csodálom, hogy nem fordították le a könyvet magyarra; nincs ennyire őrült fordító szerintem.)
Ami nekem megtetszett benne, azt nem tudom megmondani, megfogalmazni... a magyarítása egyébként 'Kavargó csillag' a másik könyvben (A Dosadi-kísérlet)
Egy érdekes szójáték, illetve helyesebben nem szójáték, hanem egy ötlet. A könyv főszereplői a Caleban nevű lények, akiknek a fizikai univerzumban látható-érzékelhető részei a csillagok (star). A 'whip' két dologra utal; egyrészt a korbács, korbácsolni jelentésre, ami a könyvben a Caleban-ra veszélyes gyűlölet (életenergia-elvonás) fizikai megtestesülése, másrészt pedig a Caleban által 'connenctions'-nak hívott, térközi kapukra utal, amelyeken keresztül az emberek közlekednek; ezek a kapuk a Caleban szerint ők maguk (whip = ugrás jelentés szerint).
Én az Elveszett rakétát olvastam tőle, mert magyarul az jelent meg csak. Igazi 'hardline' sci-fi (hangsúly a sci-n); érdekes ötletek, de semmi olyan, ami a tudomány akkori állása szerint ne lehetett volna lehetséges.
