Nahát, nahát, ki az, aki, egy hosszú ideje halott nicket poraiban megzavarni merészel...ráadásul rögtön elvitatva tőle a legmélyebbre süllyedés all time rekordját,amiért itt éveking derekasan megküzdött ;-)
Nem tudom, ki vagy, régebben hasonló néven voltak itt olvasásra méltó írások. De amit most az első néhány mondatban előhozol, engem meggátol abban, hogy tovább olvassam.
"PS: minden normális családban úgy van, hogy a szellemileg degenerált családtagot bújtatják a világ szeme elöl. Fideszék viszont a sajátjukat egyenesen a kirakatba rakják"
S ezen egyéves (nemnagyszám) kijelentésem elött és azóta is hihetetlen gyorsasággal növö trollgyüjteménnyel lettünk ebben a ciklusban gazdagabbak. Ki gondolta volna, hogy a Matrollcsi nevezetü debilitás-fertözés egyre több fideszes udvari szolgára terjed ki, akik az agyukat eldobva állnak be Elmebeteg Hülyegyuri marhaságait tovább vinni az NGM vonalon. Vagy éppenséggel Debilkével tartva az MNB-be a matrollcsizmust a monetáris vonalon is megvalósítani.
Szinte lehetetlen most már összeszámolni ennek a halom matrollcsi-fertözöttnek minden egyes tagját, de nekem rendkívül tetszik az a totális agyhalál, amit pl. a Fö Udvari Troll Barczagyurka müvel a gazdaságtannal. Orbángabikával versenyben. Nem is tudom, hogy ök manapság a legnagyobb fertözés a KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI TUDOMÁNYOKRA vagy a Monetáris tanácsba bedugott egész árvaháznyi sokaságú noname (fedett) pártfunkci.
Ennek a ciklusnak a zárásaként szinte nem is lehetne jobban bemutatni ennek a seregnyi agyhalottnak a baromságait, mint a Wiedermann beégéssel. Az eftársnöt felkérik, hogy írja meg az Aranykorszakunk höstörténetét, az eftársnö megírja, az érintettek bolddogan terjesztik a világ elé, majd jön egy normális ember, és lefordítja nekik: Ti akkor tehát kóklerek vagytok ezek szerint, nemde?
S erre az Aranykorszak hösei egymást nyírják ki. Mint a régi szép komcsi idökben.
Nem Matolcsy szivárogtatása a dráma
Valószínűleg Wiedermann Helga is csak a legtitkosabb vágyaiban remélte, hogy ekkorát fog ütni a könyve: a Sakk és póker már a megjelenése napján beszédtémává vált mindenkinél, akit kicsit is érdekel a magyar gazdaság. De a gazdasági szabadságharcunk krónikája ennél is jóval többet ért el, a könyv elolvasása után azoknak is leesett az álluk, akik kizárólag a minőségi szórakozás reményében vették azt meg.
Ez tényleg erős történet, hivatalból vizsgálnia kéne az ügyészségnek és MNB-nek is, mivel ha igaz amit a kabinetfőnöke írt róla, akkor Matolcsy a jegybanktörvényszerint nem lehetne tovább MNB-elnök. Viszont az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy az érintett olyan pozícióban van, hogy jó eséllyel bármilyen vizsgálatot meg tud majd akadályozni. Még beperelhetnék külön azok, akiket a könyv szerint megkárosított, tehát akik akkor adtak el forintot, de ez az erkölcsi aggályokon túl valójában tökmindegy. Matolcsyt már rég beárazta a piac az országkockázatunkba annyira, hogy ez az újabb stikli már nem oszt, nem szoroz. Mellékesen pedig egyébként sem ez a könyv legerősebb üzenete.
Ami igazán durva, az az, hogy Wiedermann teljesítette a vállalt célját, és tényleg betekintést engedett abba, hogy hogyan születtek a döntések Matolcsy NGM-jében. A "tankönyvek nélküli" "kreatív" és "hetedik érzékből" történő döntéshozatal testközeli bemutatása olyan jól sikerült, hogy még az Argentínán és Görögországon edződő közgazdászok is üveges tekintettel meredhettek a monitorra, az érzelmesebbek esetleg elmorzsolhattak egy-egy könnycseppet.
Szegény anyám, ne sirass
Az olvasó ugyanis erősen kapaszkodik a székébe, amikor például megtudja, hogy hogyan akarták levinni a regisztrációs adót, hátha úgy kevesebb szlovák rendszámos autó lesz nálunk. Meg is indult a döntés-előkészítés, azaz körbekérdezték a minisztériumot, hogy kinek van ilyen. Kiderül, hogy senkinek, vakarták is a fejüket, hogy akkor most mi legyen. Szerencsére valakinek eszébe jutott egy haver, akinek volt: fel is hívták a Sanyit, aki bemondta, hogy szerinte kb. 200 ezret fizethetett erre. Ki is számolták így a költségvetést, Orbán is örült, hogy ezzel pont kijött a 30 pontos akcióterv.
Viszont másnap , a bejelentés előtti délelőtt a minisztériumból valaki mégis megnézte a neten, és villámgyorsan körbeküldte, hogy nagy a baj, valójában Szlovákiában nincs is regisztrációs adó, sőt, még üzemanyag-kedvezmény is jár a helyi rendszám mellé. Rohammunkában újraszámolták a költségvetést, kiderül, hogy az egész intézkedésnek semmi értelme nem lenne, és negyedórával a beszéde előtt felhívták Viktort, hogy gyorsan húzzon ki egy akciópontot, porszem csúszott a gépezetbe. És ez meg csak egy bevallott hetedik érzékes húzás, ijesztő belegondolni, hogy mi mehetett azoknál a döntéseknél, amiknél az NGM is érzi, hogy totálisan mellélőttek.
Vagy képzeljük el Wiedermann könyvéből azt a jelenetet, amikor Matolcsy a pénzügyesei legnagyobb döbbenetére egy bonyolultabb problémacsomagot azzal oldott meg, hogy kért egy A4-es lapot, és "5 perc alatt összeállította a költségvetést". Nyilván a bürokráciában nehezen elképzelhető, hogy ilyenkor odamegy hozzá az óvónénije, és nyom egy cuppanós puszit a homlokára azzal, hogy "nagyon ügyes vagy, Gyuri, most rajzolj egy versenyautót is, uzsonna után pedig megtanulunk gyorsnaszádot hajtogatni".
De annyi elvárható lenne, hogy valamelyik beosztottja azért mer szólni neki, hogy "Főnök, azért számolgatunk hetek óta, mert ez nem ilyen egyszerű, nem bemondásra jönnek az adóbevételek, és az érintettek is joggal várják el, hogy ne hirtelen felindulásból adjunk kevesebb pénzt gyógyszerre vagy rendőrségre". Ehelyett döbbent csend, esetleg valaki elsuttogja, hogy "ezt nem hiszem el", majd amikor rájönnek, hogy a miniszter ötperces ötleteit simán meg lehet majd kerülni, akkor megkönnyebbülten felsóhajtanak.
Amikor arról van szó, hogy a képességeink alatt teljesítünk, meg hogy a környező országok elhúznak mellettünk, akkor legelső körben az ilyen szintű őrületeken kéne úrrá lenni.
Most rosszabb a helyzet
Az is kiderül, hogy Matolcsyék eddig nem szólhattak bele az igazán fontos kérdésekbe: a nyugdíjlenyúlásról, az egykulcsos szja-ról, a végtörlesztésről vagy a hiányleszorításról Orbán döntött, Matolcsy játszótere csak kisebb volumenű részletszabályokra korlátozódott. Ha ezeket el is szúrta, haragudni azért nem érdemes rá, tőle egyszerűen ennyi telik.
Viszont azzal, hogy Matolcsy leghűségesebb beosztottjaival együtt átkerült az MNB-be, alapvetően megváltozott a helyzet. A független jegybank elnökeként már semmilyen kontroll nincs felette, százmilliárdos nagyságrendben szórhatja a pénzt a legújabb őrületeire, a műkincsvásárlástól az épületfelújításain át az új közgazdaságtani ismeretterjesztő programjáig. Vagy akkor is csökkentheti a kamatot, amikor már a saját pártjában sem értik, hogy egyáltalán mire gondolhatott az ezoterikus közgazdaságtan legnagyobb hazai alakja.
Matolcsy körül a jegybankban most alapvetően kétfajta ember lehet: gátlástalan karrieristák és Wiedermann-féle tökkelütött félkegyelműek. Előbbiek között van néhány kifejezetten értelmes és a szakmájához értő ember is, akik rájöttek, hogy a sok vak és félszemű között az állami szférában könnyebb gyorsan ügyvezető igazgatóvá válni, mint a több ésszel és ambícióval megerősített kollégák között a magánszférában.
Tulajdonképpen ez talán indokolható döntés, sőt, bizonyos szintekig nagyjából rajtuk múlik, hogy nem történnek még nagyobb hülyeségek. Ezek az emberek – akiknek néha az adott helyzetből mit sem értő Matolcsy mellészólásait kell kiigazítani – egymás között szénné röhögik magukat a főnökük fogalmatlanságán, a saját egójukat pedig jó adag cinizmussal védik. Pedig a Wiedermann által leírt színvonal helyretételéhez ennél sokkal több fog kelleni, és csak ők fogják tudni ezt megtenni.
A jegybanknál mindenesetre a legújabb irány szerint csak a teljes kussolás a biztonságos, nekünk már olyan kérdésekre se válaszolnak, hogy mit építenek a tetőtérben. Úgyhogy az érdeklődő kívülállónak nem marad más, mint várni a következő harcias memoárt, Wiedermann valószínűleg már kilőve, de biztos akadnak még hasonló formátumú szerzők a szervezetben.
Jövő héttől már nem Simor Andrásnak hívják a jegybank elnökét, és ilyenkor elkerülhetetlenül beköszönt az értékelések időszaka. Így volt ez hat éve is, és akkor is vállaltuk, hogy egy ilyen összegzés szükségképpen szelektív és szubjektív. Arra azonban most is kísérletet teszünk, hogy az értékelés során a "slágeresebb" politikai témák helyett a maradandó, hosszabb távon is fontos történéseket vegyük sorra. Milyen is volt tehát Simor András szakmai teljesítménye?
Pedig minden olyan nyugodtan indult
Amikor Simor András 2007 márciusában a jegybankelnöki székbe ült, aligha sejthette, milyen rázós hat év elé néz. Járai Zsigmond idején kialakultak a monetáris politika működési keretei (devizaliberalizáció, inflációs célkövetés, jegybanki függetlenség jogi, intézményi garanciái stb.). A költségvetési politika ámokfutása véget ért, a megszorítások középtávon még a makacs inflációs várakozások kiirtásával is kecsegtettek. A nemzetközi környezet rendkívül kedvező volt, úgy tűnt, a gazdaság gond nélkül visszaráncigálható egy fenntartható útra anélkül, hogy közben különösebb pénzügyi stabilitási kockázatok fenyegetnének. Bő fél évvel a hivatalba lépése után azonban Simor már gyanakodhatott, hogy az élet alaposan megtölti tartalommal az ő mandátumát is.
A Portfolio.hu hasábjain (érdemes figyelni a dátumot:) 2007. augusztus 17-én cikksorozat indult két piaci szakértő írásával. Ennek első mondatai így hangzottak: "Augusztus elején jelentős korrekció kezdődött a globális pénz- és tőkepiacokon. A folyamat az amerikai másodlagos jelzálogpiacról indult, azóta azonban különböző csatornákon átgyűrűzött más piacokra is, és végül egy likviditási és hitelválságba torkollott."
A következő egy évben idehaza még csak mérsékelt hatása volt az egyre mélyülő globális pénzügyi válságnak, így Simor első időszakának érdemes a 2007 márciusa és 2008 augusztusa közötti időszakot tekinteni. Ebben a szakaszban az új jegybankelnök jól szerepelt abból a szempontból, hogy - zökkenőmentesen átvette a jegybankot és biztosította a monetáris politika folytonosságát, - visszafogottabb kommunikációjával a konzervatívabb intézmény képét erősítette, - befejezte az inflációs célkövetés intézményi kiépítését azzal, hogy teljesen szabadon lebegővé tette a forint árfolyamát.
Utóbbi lépésről később bebizonyosodott, hogy nem csak az inflációs célkövetés szempontjából volt helyes. Ma nagyjából közmegegyezés van a közgazdászok között abban, hogy ha (a Lehman Brothers 2008. szeptemberi csődje után) elmélyülő válság egy sávos árfolyamrendszerben ért volna minket, akkor forint elleni spekuláció erőteljesebb, akár végzetes lett volna.
Ugyanakkor ennek a korszaknak voltak árnyoldalai is. A kétezres évek első felében meginduló devizahitelezés a Simor-érában is folytatódott, sőt a kockázati versenyben a bankok hitelezési politikája egyre inkább fellazult. Amikor a világ legnagyobb gazdaságában "likviditási és hitelválság" van, akkor egy olyan kis országban, ahol a hatalmas adósság refinanszírozása a tőkepiacok olajozott működésén múlik, minden gazdaságpolitikus fejében meg kellett volna szólalnia a vészcsengőnek. Különösképpen azért, mert a devizahitelek mögött nem csak egyszerű árfolyamkockázat volt, hanem óriási lejárati összhanghiány ("mismatch") - ezért lehettek lényegesen olcsóbbak a forinthiteleknél. Ráadásul a szükséges tranzakciók jelentős részét a bankok a válságban még nem tesztelt, jelentős méretűvé duzzadt swap-piacon bonyolították, ami szintén jelentős kockázatot jelentett.
A magunk részéről határozottan azon az állásponton vagyunk, hogy a devizahitelezés időszakában sokkal több szó esett ennek kockázatairól, problémáiról, mint amennyire most, a válság elszenvedése után szeret erre visszaemlékezni a társadalom. Sokkal több, de nem elég. Utólag az a megállapítás, miszerint a jegybank "benézte" a devizahitelezés kockázatait kényelmes és túlzó leegyszerűsítés ugyan, de végeredményét tekintve nehéz vele vitatkozni. Még akkor is, ha arról erősen megoszlanak a vélemények, hogy lett volna-e a jegybanknak lehetősége (például a hitelezési szabályok szigorításával, vagy akár devizatartalékolási kötelezettség előírásával) érdemben gátat szabni a politika által támogatott/tűrt folyamatnak.
Ezzel kapcsolatos a másik mulasztás is. A globális válság első évében a jegybanknak minden erővel törekednie kellett volna a devizatartalék növelésére. Ez elmaradt, így a Lehman-válság kitörésekor még egy erős érve volt a piacnak, miért minket büntessen meg kegyetlenül.
Borotvaélen
A válság során összességében nem vizsgázott rosszul a jegybank elnöke. A pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében tető alá hozott IMF-megállapodás Magyarország érdekeit szolgálta, a legkritikusabb időben gyorsan jutottunk olcsó és biztos forráshoz. Az MNB több új eszközt is bevetett a másodpiaci állampapír-vásárlástól a különféle likviditásnyújtó lépésekig (erősen az az érzésünk, hogy ezekről még most sem tudunk mindent). Bár a központi bankunk az ország szorult helyzetében még a nem konvencionális monetáris politikai eszközeit is bátrabban használta, mint régiós társai, egy fontos területen mintha lemaradt volna. A devizalikviditás elérését nagyban megkönnyítő swap-vonal létrehozásában késlekedtünk, a lengyelek például sokkal gyorsabban tudtak ilyen facilitással svájci frankhoz jutni, mint mi.
Összességében a pénzügyi válság, illetve az euróválság akut szakaszaiban a jegybank hiteles, fegyelmezett politikát folytatott. A kevésbé kritikus időszakokban is fontos maradt, hogy az MNB a lehetőségekhez képest nyitottan kommunikált. A válság természetét, a gazdaság helyzetét egyértelműen a központi bankunk mutatta be a legjobban, megőrizve ezzel szakmai színvonal tekintetében a megelőző időszakban kivívott vezető helyét az állami intézmények között.
Simor jól használta ki a lehetőséget arra, hogy szabályozó eszközeiben megerősítse az MNB-t. A makroprudenciális felvigyázás fejlettebbé vált, a hitelezési korlátok értelmes mértékig szigorodtak. Meglehetősen ellenséges környezetben is egy olyan jegybanktörvény született, ami az intézményi működésben előrelépést jelentett, és eközben (az Európai Központi Bank segítségével) az intézmény függetlensége sem sérült. Mindemellett a jegybanknak az elmúlt hat év nagy részében sikerült konzisztens kommunikációt megvalósítani. Ez nem is volt mindig olyan egyszerű, hiszen voltak olyan időszakok, amikor láthatóan a legfőbb szempont a pénzügyi stabilitás megőrzése lehetett, máskor pedig közvetlenebbül lehetett támaszkodni az inflációs célkövetés szabályrendszerére.
Ami a legnagyobb szakmai csalódása lehet Simornak, hogy elnöksége idején a recessziós periódusok ellenére sem sikerült az inflációt teljesen kiirtani. (Igaz, éppen az utolsó hónapokban felcsillanni látszik ennek a lehetősége - de erről később.) Az árak a kormányzati kiigazítási kényszerek hatására többször meglódultak, hiszen az a reflex, hogy elinflálással stabilizálunk, a teljes magyar politikai kultúrában erősen jelen van.
Korlátok között
Simor Andrásnak időnként nagyon intenzív politikai támadásokat kellett kiállni, habitusából adódóan ezeket nehezebben tűrte, mint elődje. A ciprusi befektetéseinek ügyét is rosszul kezelte. Egyrészt lassan ismerte fel, hogy mint közszereplő, az átlagnál szigorúbb normák vonatkoznak rá, másrészt a felismerés után is inkább a sértettség látszott a gesztusain, mintsem a helyzet elfogadása, és gyors, megnyugtató kezelése. Ezzel Simor - az ellene 2009-ben rejtélyes okokból kialakulni látszó politikai nagykoalíciónak - nagyobb támadási felületet adott, mint amekkorát szükséges volt.
Hasonlóképpen a habitusából fakadónak látjuk, hogy akkor sem találta meg a közös hangot a monetáris tanács újonnan kinevezett külső tagjaival, amikor erre meglett volna a lehetőség. Ennek legnyilvánvalóbb jele, hogy amikor a külső tagok (kockázatot felvállalva) beindították a kamatcsökkentési sorozatukat, akkor sem csatlakozott hozzá, amikor már azt saját korábbi szempontjai is lehetővé tették volna. A jegybankelnök mandátuma végére elfáradt.
Simor András jegybankelnökségének egy mondatban összefoglalható pozitívuma ennek ellenére rendkívül hasonló ahhoz, amit elődjéről, Járai Zsigmondról is elmondhattunk. Az elnök a mögötte álló értékes szakmai segítségre támaszkodva fatális hibák nélkül, összességében elfogadható szakmai színvonalon látta el nem egyszerű feladatát, és eközben ellen tudott állni azoknak a politikai támadásoknak, amelyek személyén keresztül a jegybank függetlenségét veszélyeztették. A jegybank hitelessége az elmúlt hat évben érzésünk szerint nőtt, ezt pedig kevés intézmény mondhatja el magáról. A történelem pedig valószínűleg sokkal inkább fog Simorról mint válságkezelő jegybankelnök megemlékezni, mintsem off-shore lovagként.
Így aztán Simor emelt fővel távozhat holnap a jegybankból. És bár a kormánypárti politika magabiztosan hangsúlyozza, hogy az új jegybankelnök sokkal jobb teljesítményt fog nyújtani, a piaci szereplők jó része most azt is látatlanban aláírná, ha csak egyszerűen nem nyújtana sokkal rosszabbat.
„Ezekben a napokban felmerült egy sajnálatos családi vita. A Magyar Nemzeti Bank egy olyan tanulmányt készített, ami súlyosan etikátlan, káros az országnak, árt Magyarországnak és árt magának a jegybanknak is” - mondta Matolcsy.
Elmondta, a Magyar Nemzeti Bank egy olyan elemzést készített – talán a következő napokban publikálja – amely szerint a következő években újra nő az államadósság. „Ez példátlan, tehát erkölcstelen-etikátlan, árt a jegybank tekintélyének, a magyar pénzügyi rendszernek és Magyarországnak” - vélte Matolcsy.
Comment:
És ez a Szakmai Selejt pár nap múlva MNB elnök akar lenni. Még az alaptudomány vázlatainak a kontúrjait sem ismeri. Azt már megértük, hogy ez a Komplett gazdasági idióta tönkrevágta a reálgazdaság növekedési alapjait. A költségvetései havonta összedölnek. Amihez ez a kókler hozzányúlt, mind sz@rrá változott: a beruházókat átterelte a konkurens országokba, négyzetre emelte a háztartások adósságválságát, évente már augsztus körül megdönti az elözö évi céges csödök számát, a 40 mínusz korosztály vagonokban menekül ennek az idiótának a tündérmeséje elöl bárhova, csak el külföldre. Az emberek fejét teletömte tudománytalan marhaságok téziseivel, amely tudománytalanságok és abnormális társadalmi célok az agymosott tábor hitvallásává váltak. És a lista végtelen. Matolcsy multiplikátorhatása mínusz sebességgel repíti a Gyorsnaszád országot a 60-as évek szocreál való világa felé.
És ez a komplett gazdasági idióta most be akar indulni, hogy a költségvetés és a reálgazdaság után most a monetáris területen is megfussa a maga ámok köreit. Azzal a tudománymentes üres fejével.
PS: minden normális családban úgy van, hogy a szellemileg degenerált családtagot bújtatják a világ szeme elöl. Fideszék viszont a sajátjukat egyenesen a kirakatba rakják.
Ahogy Pintér összeállt Gergényi fölövetövel és tömegveretövel, az már a hányinger netovábbja volt. S ezek után Orbán még ott lebegteti ezt az erkölcsi hullát jövendö szuperminiszterként!
ha offolni akarnék, mesélhetnék neked a fidesz enpol szürkeembereiről, akik még szervilisebben fekszenek be bármilyen energetikai lobbinak, mint a szocik tették valaha. az pedig mi, ha nem urambátyám vagy mutyi?
A mutyira vannak szakszavak is, úm. büntetendö, vagy közerkölcsbe ütközö. Az elözö elég egyértelmü (hogy meddig lehet menni), az utóbbi ugye a gumi kategória, amit Kelet-Balkán Európában szeretnek kovácslacásan értelmezni (de csak ott):
Törvényes, de nem etikus, tehát mindenki és minden marad a helyén.
lófaszt lesz itt megújulás, ugyanaz lesz, mint eddig, csak pepitában.
Akkor viszont sose lesz Magyaro. Csak Lúzerország. Az örökös lúzer fotelforradalmárok országa. Csak szidják a rendszert, aztán minden nap beindulnak, hogy kiszolgálják.
"közfunkciót csak azok kapjanak, akik bizonyitottan nem rendelkeznek se morális se szakmai deficitekkel."
akkor estleg lehetne pintér úrral lezdeni a tisztogatást, utána rátérni az offshorelovagokra. ha már megújulás és polgári demokrácia, mert így csak üres prédikáció az egész.
ha offolni akarnék, mesélhetnék neked a fidesz enpol szürkeembereiről, akik még szervilisebben fekszenek be bármilyen energetikai lobbinak, mint a szocik tették valaha. az pedig mi, ha nem urambátyám vagy mutyi?
lófaszt lesz itt megújulás, ugyanaz lesz, mint eddig, csak pepitában.
Orbán üzent Simornak: nem ülhetnek offshore-lovagok az MNB-ben
2010. 4. 26.
Orbán Viktor a nemzetközi sajtótájékoztatóján ismét arról beszélt: ....
...
Az MNB-ről pedig annyit mondott, hogy bár nem ért hozzá, de a jegybank nem lehet offshore-lovagok szálláshelye.
És milyen igaza van. Itt az idö, hogy az elmúlt 20 év, ennek a halmozott politikusi bünözéseknek és haveri vircsaftolásoknak a korszaka, úgy ahogy van a szemétbe repüljön. Alapvetö megújulás kell, s azzal az alappal kell kezdeni ami ráadásul ingyen van, nem kerül semmibe: a bizonyitottan morális és szakmai deficitesek kivonásával a közszférából, a közjogi méltóságok köréböl. Egy polgári demokráciában ugyanis ez alapkövetelmény.
Vége kell hogy legyen annak a korszaknak, hogy a morális felelösségre abszolút rezisztens egyének kerüljenek ismét közjogi funkciókba, s az ilyenek legyenek a "példaképek", ilyenek adják meg egy társadalom imaget és formálják a hétköznapjait.
Ki kell mondani a kiutatasitást a közéletböl az olyan pénzügyminiszterre, aki közösséget vállal egy egykori adócsaló cégnél vele együtt dolgozó adócsaló haverjával. Meg arra a pénzügyminszterre, aki üzemi méretekben adta az adóelkerülési tanácsokat - amelyek megvalósitása a hagyományos célok alapján ráadásul adótörvényt is sért. Meg arra a min.elnökre is, aki szintén üzemi méretekben élt is a törvényellenes adóelkerülés módszerével. Meg arra a JB elnökre is, aki detto - aki a forint és a bankrendszer stabilitására esküszik fel, csak éppen pont maga sértette meg ezt az elvet az átlagember számára elérhetetlen vagyoni méretekben.
Szóval kedves Simor András, és a 4 gyurcsányis "Antijárai" kinevezett (kinek nagyobb része úgyis a viccfigura kategóriát teljesiti meg): ahogy a küldö vezér mondta: Nem kötelezö maradni, el lehet menni.
Személy szerint azt mondom, hogy el kell menni. Mégpedig azért, hogy egy 20 éves, szovjet tipusú korszak, többek közt a felelösség nélküliségü "Na és" tipusú korszak le legyen zárva, s az úm. következö generáció már más morális, szakmai közéletben nöjön fel. Hogy azt ne mondjam, végre már valami echte polgári demokráciában.
Ez a ti felelösségetek, hogy az utat ehhez megnyissátok. Ez az elsö lépés.
A második lépés meg Orbán felelössége lesz, hogy ha az alkalmat megkapja, akkor bizonyitsa, hogy meg tudja oldani a kérdést a polgári demokrácia kritériumainak megfelelöen: közfunkciót csak azok kapjanak, akik bizonyitottan nem rendelkeznek se morális se szakmai deficitekkel.
Oke, kb. egy heten belul kuldok majd egy privatemailt az erintetteknek alternativ javaslatokkal (addigra kiderul a nyaram). Amugy megtisztelo a felkeres, de en meg legalabb ket kartacsrol tudok biztosan (egy aktiv, egy korabban visszavonult), aki kulfoldi allasokat csipett meg, nyilvan nem fuggetlenul az itteni atuto szereplesetol :-)))) de majd akkor emailben kiegyengetjuk a reszleteket...
Mivel azt hiszem, egyéb elfoglaltságaid miatt Te vagy a szűk keresztmetszet, meg azért a nyár amúgy is zűrös időszak, javaslom, hogy dobd be gyorsan a javaslatodat, hogy kiderüljön, mennyire jó a társaságnak. Aztán ha nagyon beleesik az általános nyaralgatásba, akkor legfeljebb majd tartunk egy előiszogatást is, az sosem árt a növekvő melegben. :)
