skoda 120 volt akkoriban nekik, a tipushoz méltóan alacsonyan hordta a seggét
nyári napsütés, kutya hol szívesebben hűsölne mint a kocsi alatt
asszony jön, indít, szokásához híven 4000-es fordulaton tartva a motort elindul, szegény kutyát jól megforgatja ahogy átmegy felette, szerencsére sértetlenül megúszta, mármint az eb : )
ámde a felejthetetlen hangélmény máig megvan, főleg aki el tud képzelni egy enyhén főtengelyes sokda motorbőgést kutyavonyítással majd egy elég bősz férj ordítással vegyítve, mosolyogni fog : ))
Szegény macsek.
Nekem is van olyan amelyik imád az autó alatt mászkálni,de motorindításra mindig kirohan a kocsi alól.
Lehet hogy ez beteg volt,vagy már nem is élt.
Kocsival elindulás és a gyorsítás ütemében sűrűsödő kopogás a kocsi alján, ami aztán tompult, majd elkussolt. Megálltam megnézni, de nem láttam semmit (mint később kiderült, rossz helyen néztem). Pár nappal később iszonyú bűz terjengett a kocsi körül. Ekkor már tüzetesebben átnéztem a kocsi alját és egy nagynak mondható még szőrös kiszélesedés volt látható a kardántengelyen.
Utólagos vizsgálat eredménye: Egy macsek befeküdt, vagy beállt a kocsi alá. A farka pont a kardánkereszt között volt és mikor elindultam, szépen felcsavartam a macskát a kardántengelyre. Máig sem értem, hogy miért nem rohant ki a kocsi alol már akkor, amikor beröffentettem a gépet. Mondjuk nem semmi meló volt levakarni a maradványokat.
Vizsla kutyánk szült jópár kiskutyát, mikor elérkezett az idő mind elajándékoztuk, egy kivételével. Akkoriban voltak kismacskáink is, a kis vizsla szeretett velük játszani, olyannyira hogy egyiket szó szerint megette, csak a fejét találltam meg az udvaron. Na akkor határoztam el hogy őt is elajándékozzuk. Beraktam a kis Honda crx-be, és irány vele a leendő gazdi. Már sötét volt, egyszercsak hatalmas savanyú bűz, fék, szó szerint kiugrottam a kocsibol, feloltom a villanyt, na mi történt? igen, kirakta a benyelt macskát az ülésre.........
Ismertem már ezt a topikot régóta és nem tagadom mosolyogtam is rajta MÁIG! Ma megkaptam érte büntetésemet. A szomszéd telepakolta egy rakás cuccal a teremgarázst. Egyik este, mikor hazaértem a kis egérdög ott rohangált fel és alá. Kiraktunk neki mérget és a szomszéd állítása szerint meg is találta a döglött állatot. Ma ülök be az autóba, hogy megyünk kirándulni .... gyújtás,inditás.....indulás eközben ugye a bekapcsolt ventillátos behozott egy kis "ájert" ami leginkább a gázszaghoz volt hasonlatos. Ahogy kiértem az M7-re el is múlt vagy hozzászoktam.
Séta után vissza az autóba, indítás, szag ugyanaz, motortér kinyit....benéz... egérdög a szélvédő alatti csatornában a km óra spirálon pihenve rohadt. Elég szar munka volt onnan kipiszkálni. Lusu olvtárs példájából okulva holnap átnézem a hangszigetelő és egyéb szivacsos borításokat, hátha ott rohad a family. :o((((
Huhhh történet kell? szolgálhatok 1-2-vel :) A gyengébbektől a zaftosabbakig....
Haverom Zaston-MArtin-jában elszakadt a tankot a betöltővel összekötő cső, amiről sokáig nem tudott, csak azt ha 2000Ft-nál többet tankol, akkor benzinszag van. Amíg meg nem csináltuk eléggé félt az autóban dohányozni...
A következő autója Toyota Corolla, régi, elhanyagolva, és ha kiömlik hátul 1 ü baileys az 1 idő után büdi lesz....
Nagyapám Ladája, szintúgy elhanyagolt telekrejáró. Bátyám kölcsönkérte utánfutóhoz, és büdös volt. Mint 1 flakon illatosító után kiderült, 1 kilónyi darálthús volt a csomagtartóban már valószínüleg jóideje, mert a fele súlyt a kukacok tették ki...
És a legfinomabb az én esetem, nagybátyámék autóját vettem meg GOLF I TD. Már nekik is hetek óta dögszagú volt (ok hogy 4 gyerekkel nyúzták az autót de azért ez tulzás :) ). Amikor hozzámkerült, lévén könnyű kibontani a belsejét nagytakarítással kezdtem. A bűz nekem is a műszerfal szellőzőjéből jött, gondoltam a levelek belerohadtak, mert sajnos még azóta is előkerül 1-1 a bekapcsolom, Miközben bontottam le a műszerfal alján a kárpitot, 1re nőtt a szag. És igen, állatkák voltak, pontosan 1 egérpár, férj és feleség bedögölve a hangszigetelésnek szánt szivacsba. Úgyhogy azóta inkább aztmondom legyen zajosabb az autóm, de nekem ne rohadjon bele senki!!! Bár az még kérdés hogy mikor és hol osontak be a dögök... Bár amekkora lyukak azon az autón tátonganak, lehet nem kérdés :)
Ui.: Bogyo ez a topic tényleg frankó, és mint láthatod, nem vagy 1edül az eseteddel, csak nekem szerencsém hogy 1 ilyen rém 1xerű autóval esett meg :)
Na, szag-haluucináció.. Voltatok már a ferenc körúti megtrómegállóban? n szinte minden éjjel amikor megyek haza, olyan intenzív fűszagot érzek.. Haverom is érzi, de őszerinte ez gumiszag, mert hát nem valószínű, hogy titkos fűbarlangok vannak a föld alatt :)
Nekem kutyás történetem van hasonló, újfoundlandi kutyánkat vittük egyszer vmi oltásra, kocsival. Csak az orvos elfelejtette mondani, hogy oltás után egy félórát sétáljunk vele, mert az oltás hasmenést okoz. Hát nem sétáltunk, vissza a kocsiba, mentünk 50 métert, aztán meg is lett az eredmény. Hazáig még eljutottunk valahogy öklendezve, aztán 3 napig nem lehetett beülni a kocsiba, volt ott minden, wunderbaum, kárpitmosás, üléskiszerelés, nem részletezem. Azóta a tacskókat jobban szeretem :o)
1. Adj fel hirdetést "Döglött hörcsöggel ellátott Ford Escortomat elcserélném hörcsög nélkülire, értékegyeztetéssel." szöveggel!
2. Szerezz egy vírust, ami minden állati eredetű dolgot elpusztít. Ez persze csak akkor alkalmazható, ha az ülések nem bőrből vannak, és a sebváltó gombja nem csontból készült.
3. 500 db Wunder Baum, naponta cserélve (+periszkóp, a zavartalan kilátás biztosítására).
4. Dobd ki az anyós feldarabolt hulláját a csomagtartóból!
Mondjuk ettől (fenris 2001.05.31 10:35 (78) )
Majdnem beleokádtam a monitorba...
De BOGYÓ! Csodálom, hogy nem jutott eszedbe a tökéletes megoldás!
Veszel mégegy hörcsögöt, beparkolsz ugyan oda (azonos körülmények), rákötsz egy piros zsinórt, majd elengeded, és vársz...
Aztán megnézed, hogy hova megy, valszín ugyanúgy gondolkodott volna, mint az elődje.
:))
bár a fütyülős barack ködén keresztül csak nagyon kevés dologra emlékszem, de az biztos, hogy dumáltunk :-) A hörcsögszag meg rég kiment (a pucova után 1-2 hét), autóban meg nem dohányzom. Azért a tanácsokat köszi :-)
Az állattulajdonosok vigasztalására szeretném a következőket leírni:
Szoci-autó tulaja lennék. Egy már megszűnt (illetve az életképesebbel egybeolvadt...) országban készítették. Namost, ebben gyárilag egy olyan filc-szőnyeg van zajcsillapítás céljából (mondjuk, azt csillapítja legkevésbé...), amely egy kisebb eső után is olyan büdös tud lenni, mint egy népesebb hörcsögcsalád! Sajnos a gyári új Wartburg is képes volt beázni... A négyüteműnél már rájöttek, hogy valami nem az igazi, és vastag, préselt üveggyapotot tettek az autóba. Ez ugyanúgy szívja a vizet, és csak kissé büdösebb! Hiába, az evolúció nagy dolog... Mérgemben lecseréltem a régi filcet, de a szag maradt... Itt ellenben a meleg jó hatással van a jelenségre, az viszont még pár hétig hiánycikk lesz. Szóval, Ambi-Pur RULEZZZZ!