Sziasztok egyszer beszéltem melóba egy fószerral aki csincsillákat tenyésztett de úgy hogy adták a kaját neki minden neki a helyet kellett biztosítani ketrecet is vitték neki. Aztán mikor vágás érett volt jöttek érte és az után kapta a zsét. Tud valaki ilyen lehetőségről?
Fém ketrec, a súlya állandó, a fogai narancssárgák. Igen, az igaz, hogy attól még csibálhatta, csak nagyon meglepődtem, mert eddig nem láttam csak azt hogy ezerrel rágja. Egyébként három éves, lány. Szénát kap minden nap és a tápláléka is elég vegyes, akkor lehet, hogy csak ízlett neki a rács.
Köszönöm a segítséget, odafigyelek a súlyára stb még jobban, hogy van-e változás.
Azt szeretném kérdezni, hogy az utalhat valami gondra hogy a csincsillám eléggé nyalogatta ma a ketrecet, de eddig még sosem láttam, hogy ezt csinálná. (Egy szobában alszunk) A fogai nem tűnnek túlnőttnek és nagyon sokat rágcsál főleg kemény fát vagy fogkoptatót. Utalhat esetleg vitaminhiányra vagy csak szimplán ízlett neki?
Jóban van a tükörrel,minden este mielőtt hazaviszem benézünk a tükörbe,fejünk összedugva,teljesen széttárjasztott fülekkel én pedig puszilgatom a feje tetejét.Valamiért nagyon szeretik a tükörképüket,persze hogy mit gondolnak nem tudom,de soha nem tekintik ellenségnek:)
nincs ötletem,ez nagyon sok idő egy csincsillánál ilyen állapotban/pózban,ha most történne,akkor azt mondanám egy kis cukros vizet a itass vele,ilyet már hallottam,de így sajnos ötletem sincs.Ha még él és nincs közeledben elérhető orvos,javaslom Beregi dokit hívd fel és kérj tőle segítséget:06209549793
Háta valaki tudd valami okosat mondani a csincsilla fiú tegnap óta csak az oldalra dől el,nem mozog,egyet kettőt ide oda megy,rángatózik,fül érintésre is érzékeny. kocogtatja a fogát. köszönöm. Üdv Attila
Hát elég gyakran felkapja valaki, de azért jobb szeret szabadon futkározni. Azt észrevettem, hogy pörgeti a farkát egyensúlyozáshoz, majd odafigyelek, hogy a gyerekek csak fürdés előtt vegyék fel.
Amúgy közben rájöttem, van mire figyelni a nappaliban is, hogy ne tudjon bebújni ide-oda, mert ha a kandalló alatt felkapaszkodik, akkor csak rajta múlik, lejön-e újra. Egyszer egy nyúl ugrott oda be vagy fel inkább, aztán se megfordulni, se kijönni nem tudott a vasalat miatt. Hogy hogyan jut ilyen egy nyúl eszébe? Mire kiszedtem, nem sok bőr volt a kezemen, de a nyúl megúszta. Viszont egy kis csinnek ez paradicsomi terep lenne. De tényleg hihetetlenek az állatok. Egyszer egy veréb röpdösött a kandallóban, a kéményen át jött le végig a rendszeren...
Csincsi amúgy mindig megnevettet. Van egy papír dísztáska a kenyérhéjnak a púlt alatt. Épp figyelem, mikor ugrik egy nagyot függőlegesen, bele a táskába! Gondolom, kíváncsi volt. Aztán pár másodperc múlva mint a rugó, kifele.
És tudja, nem mehet a folyosóra, erre mást se csinál, mint cselezi ki a gyerekeket, pedig már ketten is ott állnak őrt, de lesi a réseket:) Elfut, majd kanyar és "támad" újra, néha sikeresen:)))
Mondtam neked,hogy belejön:)ezzel kapcsolatban csak egy dologra figyelmeztetnélek:nem tudom mennyit van a kezetekben,velem is csak kétszer fordult elő,ebből egyszer a szemészeten kötöttem ki,mert belecsapta a farkát a szemembe,és ment bele homok,amit otthoni körülmények között nem sikerült kitisztítani,sőt a szemésznek is csak másodszorra,mert annyira ömlött a könny belőle,hogy nem tudtam megmondani,sikerült-e volt-e az ő tisztítása.
(Ötliteres üveg,ha nincs a családban,lehet büfésektől ,kifőzdéből,kínaiaktól,stb szerezni)
Tegnap este megtörtént a fürdés! Üveget nem tudtam szerezni, így maradt az állatszállító. Eleinte csak átfutott rajta, aztán tegnap megfürdött: először csak a fejét tette bele, aztán szó szerint belehempergett, volt helye hozzá. Gurult át egyik végétől a másikig, mint egy kis mutatványos:)