Kérdés persze az, kinek milyen a színvonal, neked az enyém alacsony ezek szerint, nekem meg azoké színvonaltalan, akik hazudoznak, félrevezetnek, becsapnak, átvernek emberek millióit ha kell....
:) A lényeg, hogy higgyél abba, amiben hinni akarsz...
Az, hogy Jézus volt e, van e, lesz e, lényegtelen, mert eleddig a kereszténység nem igazán képviselt semmii mást, mint ömlengést, hitetést, teológiai értelmezést, emberek írásainak isteni szerzőiséget kijelentéseket!
Azt gondolom, az egész bibliai lényeg nem Jézusról szól, nem a hitről, sem nem a vallásos teológiai megváltástörténetről!
De, akkor ugye minek is lenne pl. több tízezer szektája a kereszténységnek, ha nem ő lenne az alap?
ezért tartunk itt, tart itt a kereszténység..., önmagával hasonul folyamatosan meg és az alapító szektavezérek jó üzletet, vállalkozást nyitottak, lelki gyárakat! :)
azt nem Jézus mondta, hanem aki írta Jézus szájából elhangzónak eme szavakat.... :)
Lehet olvasni sokféle szövegeket Jézus szájából elhangzónak megírtat, amiben elismeri, hogy az Atyuskája nagyobb nálánál, az hogy egyek, hogy miben, kideríthetetlenek, hisz ha Isten lélek és ő ember, semmi közük sem volt egymáshoz, nem is szólok a sok bűnéről, amit elkövetett és nem csoda, hogy fiatalon meghalt, letagadta szüleit, vagyis megtagadta, az mellett csalt, hazudott és garázdálkodott a felelősség alól meg kibújt!
Klassz dolog lehet beszélgetni Istennel. Volna pár kérdésem. Pl. Olyanok, hogy mennyi köze van a Bibliához, no meg ehhez a Jézushoz!
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;10Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.11A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.12És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;13És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.
hogy az értelem/szellem anyagnak tekinti magát az egy önellentmondásos /értelmetlen álláspont. az értelem rálát, reflektál az anyagra és önmagára ez pedig értelemszerűen felsőbb az anyagtól többé kevésbé független nézőpontból lehetséges. És akkor a Bibliától kezdve nyilván nem sorolom fel a vonatkozó nézeteket és érveket (pl. az etikait) annál is inkább mert végül hinni kell/lehet , mivel értelemszerűen (..) végül is nem zárható ki ui. hogy a világ önellentmondásos és értelmetlen.
A Biblia a Korán a Bhagavad Gita és más "szent" könyvek csupán mint keresztrejtvány ESZKÖZÖK hogy tornáztassad a JÓZAN eszedet ! és önállóan alakits ki világnézetet eljuss a helyes megfejtéshez.Ámen !
Köszi a válaszodat. Bár jobb szeretném Istentől megtudni a dolgot, azaz első kézből, mert az emberek elfogultak. Így nem minősülnek hiteles forrásnak. Persze a véleményük lehet hasznos, míg a témára koncentrálnak. Bár nem értem, hogy hogyan juthat el oda az ember, hogy a sötét oldalra álljon. Nekem furi, hogy a biblia lefest egy Istent, akinek a cselekedetei leginkább egy véreskezű diktátor cselekedeteihez hasonlatos, ennek ellenére sokan imádják Őt. Emberi gyengeség? Megfélemlítettség? Számot vetettem mennyi vér tapad Isten kezéhez és mennyi a Sátán kezéhez és arra jutottam, hogy míg a Biblia Istene keze tocsog a vérben, addig a Sátáné tiszta, mint a frissen hullott hó.
Haver, én teljesen őszintén, mindenféle cinizmustól mentesen kérdeztem rá; nagyon benne vagyok a témában, sok spirituális témájú könyvet olvastam és olvasok, és azért is érdekel, mert magam is szeretnék állást foglalni, hogy Biga Cubensisnek vagy neked van igazad. (Még nem vagyok meggyőződve.)
A Beszélgetéseknek is megvolt mindhárom része, úgyhogy alkalmas beszélgetőpartnernek tartom magam.
"Nem biztos, hogy ebben az évben, vagy a következőben, de amint az idő megérik rá (és Te legbelül!!!), abban a pillanatban változás fog beállni az életedben..."