Természetes antidepresszáns - nuvialabrelax.hu Ez igazán segített nekem emelheti a hangulatot, és úgy érzi, kevesebb stressz. Nekem van próbált-hoz elkerül használ anti-depresszáns gyógyszerek, és ez egy természetes kiegészítése, hogy működik, és nem okoz mellékhatásokat, hogy.
Mi az hogy legfeljebb mosogathatsz? Erősen lebecsülően irod-
netto 1000€ és teljes ellátás, csak meg kell találni a megfelelő helyet, aztán ha nem ismered a nyelvet, akkor is beszélni beszélni
Itthon maradni fiatalnak ilyen helyzetben nem éri meg
Valamivel csak foglalkozol itthon is. Ha segédmunka, az külföldön is kell
Kedves ismerősöm Németroszágba került ki, igaz céges közvetitéssel öreg gondozónak Neki is netto 1000€ és teljes ellátás. Fizeti is rendesen az itthoni hitelét belőle.
Gondolj bele, ma szabadon lehet próbálkozni, aztán ha nem sikerül, hazajösz
A rendszerváltás elött ehhez disszidálni/illegális ország elhagyás/ kellett és csak hosszú évtizedek után lehetett hazajönni, már aki akart
Az ukrán nép ellenállása egyébként példa értékű minden depressziós egyén számára. Ne válj áldozattá, hanem menekülj, kérj segítséget, küzdj és bízva bízzál!
Nem tudom, milyen területen dolgozol, vagy miért nem tudsz félretenni. Én azert tudok félretenni, igaz, nem lehet tudni, mi lesz bármivel, amit félreteszel, befektetsz. Hónap elején átutalok magamnak egy bizonyos összeget, lényeg, hogy rendszeres legyen, ha pár ezer forint, akkor annyi. Nincs olyan, hogy "ez a pár fillér nem számít". A jövőbeli éned meg fogja köszönni. Ha meg hiperinfláció lesz, akkor legalább megtettem mindent, röhögve hátradőlök, hogy "ennyi volt". Azt is el kell tudni engedni.
Tényleg durva volt ez a választás, de én 1-2 hónap után kijöttem belőle. Azt hiszem... sokkal jobban aggasztanak a világfolyamatok, és nyilván nem mindegy, milyen kormány hova sodor minket, de nem tudok ellene tenni. Ez van. Egyénként viszont még mindig hozhatok döntéseket. Erre nem szabad az idődet pazarolni. Külföld nem opció? Külföldi munka, külföldön élni? Ha ennyire megvisel.
Én régebben, amikor kevesebb pénzem volt, megkerestem a legolcsóbb szállást, vittem magammal kaját... lehet, neked is az kéne, hogy nyomot hagyjon rajtad valami élmény. Én egyedül is megyek, mert az a tapasztalatom, hogy évek múltával nem az marad meg bennem, hogy egyedül voltam valahol, hanem, hogy "de jó volt". Azt hiszem, azt sem tudom, milyen közösségben vagy intim kapcsolatban létezni. Ha nem megy, nem tudok mit csinálni. Nagyon sok dolgot egyedül oldottam meg, vészeltem át az életem során. Azok sem voltak ott, akik ott lehettek volna. Senkire nem lehet számítani.
A pénz nagyon sokat számít. Sokat számít az, amit meg tudsz rajta venni. Érdemes akár forintra pontosan beosztani, ha nincs belőle sok. Annyi tényező van, pl. van-e autód? Mi a szakmád, és azon belül mik a jövedelmezőbb lehetőségek? Van-e családod? (és ott a másik fél dolgozik-e, mennyit keres? Hány gyerek van?) Van-e olyan kiadásod, amit le tudsz faragni, de nem feltétlenül szükséges?
Személyes tapasztalatom, hogy korábban egész jókedélyű voltam, de a 2018-as választásnál valami eltörött.
Volt akkoriban több más negatív dolog is, de azóta érzem igazán, hogy egyre morózusabb, egyre mogorvább és türelmetlenebb lettem. Tavaly nyáron valami kis fény gyúlt az alagút végén, de az idei választás végleg betett. Most már zombiként élem az életem. Nem tudom, hogy ebben mennyire van benne a rossz irányba való fejlődés és mennyire okozzák ezt az egyéb magánéletbeli gondok, de nyilván nem tudom kizárni a közéletet.
A társadalmi különbségek is egyre nőnek. Nyílik az a nem tudom milyen olló. Naponta szembesülök azzal, hogy emberek meg tudnak venni befektetési célzattal 30-50 milliós ingatlanokat, én meg dolgozok nagyjából 20 éve és a minimális megtakarításom (2 havi fizetés) is elment az utolsó 1 évben. Szóval valami nem frankó.
Ez pl. egy közvetlen hatás az idős, inkontinens embereknek. Ha ilyen hatásokat szeretnél vadászni, olvass híreket. Bár a depressziód nem fog javulni tőle.
Milyen közvetlen hatásra gondolsz? Szerintem sokkal inkább közvetett nyomasztás ez, főleg a világpolitika. Ez a "valami nincs rendben" érzés, létbizonytalanság. Mi lesz egy vagy öt év múlva, mi lesz a családdal, mit tudnak tenni egy kiterjedt krízis esetén?
Szép, bár most a NATO csatlakozás miatt sztem pont Finnország a legfenyegetettebb. (meg a Balti államok, azt mondják, Kalinyingrád felé nyitnának folyosót az oroszok)
Egyértelműen okozhat depressziót. Viszont nagyjából beláthatatlan, hogy hova érdemes menekülni. Te hova menekülnél?
Nyilván valami van az emberben, valami elképzelés, nekem talán más a helyzetem nőként. Nyugat-Európa, aztán Kanada-USA, esetleg Új-Zéland, Ausztrália, pólusokhoz közelebb lévő, de még élhető szigetek, települések, fene tudja... attól függ, hogyan alakulnak a dolgok.
Ha nagyon nagy gáz lesz, egyértelműen jobb túlélést biztosít a közösség, kicsit megint ősembernek kell lenni, egy ősember fejével gondolkodni. Tehát olyan messzire nem biztos, hogy van értelme menekülni, mert nem annyira az élőhely, hanem a helyzethez való alkalmazkodás lesz a döntő. Nyilván a politikai berendezkedés sem lesz mindegy.
Vajon a jelen gazdasági, társadalmi és politikai berendezkedés megélése okozhat-e depressziót, illetve erősítheti-e a depressziót? Gondolom, hogy igen, de nem lehet, hogy ez csak olyan városi legenda? Kíváncsi lennék arra is, hogy például az elmúlt 4 év alatt érzi-e magán valaki a depresszió jeleit? Mi a megoldás? Menekülni innen?
Nagyrészt én is egyetértek. Csak néhány gondolat előjött bennem ennek kapcsán, ha nem is szorosan kapcsolódik...
Érdekes, hogy a világunk mennyire kettészakadt, két nagy törzsre. Mindkét törzs a sajátjait védi, a másikat leszarja, ha nem is rosszindulatból feltétlenül. Esetleg nem lát rá abból a perspektívából olyan jól, ahonnan szemléli a világot. Vagy, mert "a másik is leszarja a mieinket, akkor én csak a mieinket képviselem, hiszen a másik törzs épp elég támogatást élvez"... inkább csak, mint kényszerű, szomorú jelenség. Most pl. gender témában. A cigányember, aki nem talál albérletet, nem veszik fel sehova, pedig szívesen dolgozna, megmutatná a világnak, hogy ő tisztességes, tehetséges, egy társadalmi térben létezik azzal a fehérrel, aki nem mer keresztül menni egy cigánytelepen, és akit a tanyáján meggyilkolnak, vagy éppen bezárva tartanak és csicskáztatnak, mint egy rabszolgát. A bántalmazott, hatóságokra nem számítható nő és a bántalmazással megvádolt, meghurcolt, ártatlan férfi egy társadalomban létezik. A szülő, aki nem szeretné, hogy vaskalapos idiotizmussal instant konzervatív magyarságot nyomjanak le a gyereke torkán, és a szülő, aki meg szeretné védeni a gyerekét attól, hogy már egészen kicsi korától kezdve lmbtq témával, szexualitással mossák a gyereke agyát, ahogy Nyugaton, egy társadalomban létezik. Az ember, aki könyörületes akar lenni a rászoruló menekült családokkal kapcsolatban, egy társadalomban létezik azokkal, akik félnek azoktól, akik a déli határon adott esetben szervezett, bűnözés szintű zavarkeltésben érdekeltek. A kulturális sokszínűség kreatívabb, fejlődőbb társadalmat eredményez, ugyanakkor a nagy kulturális különbségek, összeférhetetlenség polgárháborút, a társadalom felbomlását akár.
Eléggé megrendítő. Én félnék attól, hogy ennyire őszinte legyek. (bár előfordult már kisebb közösség előtt, inkább rosszul sült el... de ez helyzettől, egyéntől függően változó) Lehet, hogy ez egy szeánsz, amely során Kadarkai, "a főpapsámán" segít megtisztítani Puzsér testvér bolyongó lelkét a rossz erőktől, entitásoktól. :)))
Az emberek először elvárják, kikényszerítik, hogy ne törődjek az érzelmekkel, ne vágyjak szeretetre, de várjam azt, hogy becsületes legyen valaki, ne várjak kölcsönösséget, ne gondoljam, hogy nekem vagy bárkinek elvárásai lehetnek. Aztán rám sütik, hogy érzéketlen vagyok.
Aki kiáll a másik emberért, az nem bajtárs, hanem egy nevetséges bolond. Aki figyelembe veszi mások érzéseit, gyenge. De akkor mi marad, amiért érdemes lenne élni?
(Csak, mert maga a nézőpont ritka, úgy gondolom. Hiszen a pszichomókus azért van, hogy tegye a dolgát. Ő vagy gép vagy isten, vagy... talán ő is ember?!)
Ha depressziósak vagyok, menjünk el pszichiáterhez/pszichológushoz. Ha tehetjük mindkettőhöz, és/vagy iparáganként többhöz is és lehetőleg találjuk meg azt a párost (a profibbak triót), akik ellentmondásba keverednek a kollégával (de a betegség császárai elérhetik, hogy a terapeuta saját magával is(!) keveredjen ellentmondásba)
Ha van gyógyszeres terápia, kezdjünk bele, de ne úgy!
Egyéb pszichológiai tanácsok megvalósítását pedig szabotáljuk el.
Kontroll alkalmával mondjuk azt, hogy a tanácsot megvalósítottuk, és a gyógyszereket beszedtük, és panaszkodjunk állapot-változatlanságra és/vagy romlásra. Várjuk meg, amíg a doki(k) maguk nem veszik be a mi gyógyszereinket.
Ezek után keressünk fel pszichiátriai betegek közösségeit, olvassuk el más pszichiátriai betegek panaszait, gyászoljuk el azokat az orvosokat, akik miattuk öngyilkosok lettek, és csatlakozzunk zárt, átgyógyszerezzük egymást nevű csoportokhoz.
Ez a megoldás!
Aki igazán professzionális, kiolvassa az Édesvíz kiadó összes kiadványát, és képes lesz horoszkópokat is készíteni az orvosainak...