Sziasztok, anyósomék hétvégi telkéről hoztuk fel az alábbi nagyon kellemes illatú/ízű (éppen ezért fűszernövényre gondolok) növényt, melyről illat alapján én azt mondtam, hogy bazsalikom (paradicsom és mozzarella salátával nagyon finom:), viszont formáját tekintve meg inkább rozmaring. A rozmaring viszont nem így néz ki. Ennek nem olyan húsosak és "viaszosak" a levelei, kisebbek is a levelek. Ezen kívül ennek nincs is olyan erős íze, ami nagy mennyiségben már zavaró (mint a rozmaringnál). Sajnos a nagy bokrot nem fényképeztem le, az erkélyi balkonládában volt, de mostanra elszáradt, szára fás lett. Magokat viszont szórt (volt sok kis világoskék virágja), és a ládában most sok a "növendék". Őket fényképeztem le, a harmadikon már látszik, hogy milyen levelei is vannak ennek. Egyszóval a kérdésem az lenne, hogy mi ez? Rozmaring? Annak valami változata/mutációja? Vagy eddig gyomnövénnyel ízesítettem a mozzarella salátámat?:) Segítséget előre is köszönöm
Hát talán az, hogy egyik féligmeddig létezik, a másik meg nem... :)))
Na de tényleg, pont most volt róla szó, hogy egy latin név egy fajt jelöl, tehát orvosi aloéből (Aloe vera) nincs más, csak más aloék vannak, pl. fás aloé (Aloe arborescens), szálkás aloé (Aloe aristata) stb.
Az Aloe barbadensis az Aloe vera szinoním neve volt korábban, Miller pedig egy botanikus volt, aki Barbados szigetén felfedezte és először leírta ezt a növényt. És mivel a komolyabb publikációkban a növények latin neve mellé oda szokás írni a faj leírójának, névadójának a nevét is (esetleg még az évszámot is), így a faj korrekt neve: Aloe barbadensis (Miller).
A "medicine miller" pedig sztem egyszerű hülyeség... (medicine=orvosi, gyógyhatású, ennyi, de ez ettől még nem faj-, vagy fajtanév...)
Jajj, véletlenül rákattintottam a linkre is.... :( A Pernettya mucronata nem ez a faj, ő egy Gaultheria procumbens (fajdbogyó), ahogy Nbanna is írta, a Pernettya mucronata-nak valóban szinoním neve a Gaultheria mucronata (tőzegmirtusz), de két teljesen különböző fajról van szó...
Pernettya néven is találsz róla elég infót, de a télállósága z7, -17C° alatt gáz van... http://davesgarden.com/guides/pf/go/1717/ Idézet az Édenkert-ből: ' A Pernettya (vagy Gaultheria) magyarul tőzegmirtusz egy örökzöld törpecserje, az erikafélék családjába tartozik, gondozása az erikáéhoz hasonló. Félárnyékos helyet, párás levegőt, savanyú talajt kíván, fagyzugban érdemes télire takarni. Konténterben is tartható az erkélyen, de erős fagyban a cserépjét be kell takarni. Levele, bogyói erősen mérgezők, ezért gyerektől mindenképp távol kell tartani.
Április könyékén virágzik, színes bogyóit (amelyek fajtától függően a fehértől a piros minden árnyalatán keresztül díszíthetnek) egész télen megtartja, hacsak a madarak le nem csipegetik.'
Segítséget szeretnék kérni!Pár hete vettem ezt a növényt,a kertészetben azt mondták télálló,de sajnos a nevére nem emlékszem,próbáltam utána nézni,de sehol nem találtam:(
Nem én leszek a problémátok megoldása, de ha a kiutaztatást megoldjátok, utánajárhatok az egzotikumaitoknak.. Hoznék koszorúba való terméseket neked, na? ;)
Nééédmá' végre előkerült az egyik!!! :) És szerencsére határozottan le merte kartúzianázni ezt az amúgy kissé szálkátlan pajzsikát... :)))
Apropó, nem Bolíviában voltatok véletlenül?! Mert akkor kisegíthetnétek kicsit, mivel ezek közül némelyikkel sajnos eléggé komoly bajban vagyunk: Bolivia Flora ... :)
Mindkettő Dryopteris carthusiana-nak tűnik, a külöbség a levelek korából adódik. A "szálkák" megléte elég gyenge bélyeg, de ilyen világoszöld, vékony, puha levéllemezű pajzsika nincs több a hazai flórában.
Hanspeter még maradt bulizni, de a következőnél, amit Pereszke nem tud (néhány év múlva) biztosan visszatér. Vagy előbb. :)
Jó,jó.. Nem olyan sürgős, köszi:) Akkor itt van még egy növény, ha már a harasztoknál vagyunk.. Azt hiszem, ennyiből kitalálható, nem nagyon szokott itt szerepelni, ahogy nézegettem a korábbi hozzászólásokat, pedig nagyon szép! (volt zölden)
Hát a múltkor azt csak azért linkeltem ám be, mert egyrészt az volt az volt az ELSŐ kép a keresőben, másrészt meg mert jól látszott rajt a legfontosabb határozóbélyeg a termés!!! A habitus, meg az ágacskák állása az sztem nem olyan fontos, mivel rengeteg FAJTÁJA van forgalomban, amiknek eltérő formájuk, színük, ill. kevésbé felismerhető vízszintes hajtásállásuk is lehet. Ha pedig mindenáron olyan egyedből akarsz gyógyszert gyártani, amelyiken nincs felismerhető termés, akkor jön a képbe a mirigydudor!!! A Thuja occidentalis -nak van, a Platycladus orientalis -nak pedig nincs, neki helyette egy bevágás van a pikkelylevelein...
Szia Pereszke! Amit belinkeltél, az oszlopos th. occ. volt? Szerintem igen. Nekem az ágvégekre lenne szükségem..Találkoztam olyan th.-val (nekem is ilyen van), akinek a levelei ugyan 1 síkban állnak, de úgy nagyjából össze- vissza, mátmint' az egymáshoz viszonyított helyzetüket illetően. De azért ez is occidentalis?(L)
Köszönöm a válaszokat. Utánanéztem tényleg az. A jobboldali nagyobb mennyiségben található ott, ahol én láttam. Szerintem tök jól néz ki. Ha nem lenne olyan rövid szára akkor csokrokba is jól nézne ki.
Sztem a baloldali pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) a másik meg mezei tarsóka (Thlaspi arvense), végül is rokonok, mindkettő a Brassicaceae családban van...
A Börzsönyben, Királyrét környékén jártam ma. Nem gondoltam volna, hogy még virágzó növényeket találok az erdőben. 1.-4. Fogalmam sincs, hogy ő ki lehet, kérlek segítsetek. (Fantasztikusak a színei!) 5.-7. Ő a nehézszagú gólyaorr lenne? 8. és 9. pedig a fehér pimpó?
Sziasztok! Van egy növényem amit 2 éve próbálok beazonosítani de nem nyertem. Volt több gyökérhajtásom amit nevelgettem, de ebből kettő szétégett a napon... Most van egy harmadik amit nagyon nagy becsben tartok, bonsait akarok belőle mert szép a gyökere. Ugye már levélhullás megvolt mert jönnek a hidegek ezért egy régebbi képet tudok mutatni. Remélem valaki tud segíteni. én valami kecskerágóra tippelek, elég szapora növény. van 3 éves példány a kertben, de még nem virágzott vagy akármi, elég furcsa. Cserjének mondanám, tövise nincs.
Hoztam néhány páfrányos képet, de félek, hogy pont a legfontosabb határozóbélyeg nincs rajtuk.. A két növény egymás mellett nőtt, ugyanannál a fatörzsnél, a Soproni-hegységben. 1-2-3 és 4-5-6 az első ill. második növény. Tippem van, kérlek Titeket, ha lehetséges, akkor mondjatok rájuk valamit!
A természetvédelemre gondoltam..Egy ideig én is a Bakony, és a Balaton mellett éltem..Jó a zene, amit belinkeltél, és ragyogóak a virágkötészeti munkáid. Örülök, h ilyenekkel (is) lehet találkozni, betettem a kedvenceim közé..
Hát, azé' van itt egypár "másik topik", amibe sajnos sikerült belemásznom... és ki tudja mi a szakterületed a tujakutatáson kívül.... :) Mindenesetre valóban hozok néha saját képeket is, ide is, meg másik topikokba is. De sztem azért általában látszik, hogy melyik saját, meg melyik netes lopott kép...