Én igazából azt szeretném, ha jönne egy bármilyen külsejű, tehetséges, fiatal nő, vagy férfi, akinek van mondanivalója, van célja a zenéjével. Van énekhangja, hallása, határozottan, magabiztosan a kiáll a színpadra, és egyenesen, hangosan, érthetően, pontosan elénekli, amit mondani szeretett volna. Hangot, formát ad annak a készítetésnek, ami kivezette a színpadra.
ESC kínálata elég erős szerintem, nagyjából végighallgattam az idei dalokat, koromból fakadóan az ilyen giccses-mázos dalok nekem nem tetszenek. Persze nyilván YouTube klippből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Moldova és Lettország toronymagasan utolsók nálam, az első ötbe felfér nálam: Svájc, Románia, Görögország, Ciprus és Írország.
Ezzel viszont egyetértek. Most 72 éves, kívánom, hogy maradjon köztünk jó egészségben, és a 75. Születésnapjára ő is kapja meg a kitüntetést. Tényleg megérdemelné.
Haha, feldobta a youtube nekem a Kaukázus dalt, hát már írtak jobbat is.
Asszem kb 3 dalt hallottam valaha az elmúlt 10 évben, amik ebben a csodálatos műsorban szerepeltek, ebből ami tetszett, az ByeAlex és az AWS dala volt.
Anno jártam Kaukázus koncerten, a Szigeten, délután játszottak, meleg volt és por, ez még a 2000-es évek. Kb 100 ember volt ott, de lehet, annyi sem.
Lángos tejföl, Nem utazok sehova, Üzletemberek, lehet már megvolt a Győr, az Anglia, ezek voltak az akkori dalaik, ha ez bárkinek mond valamit, a rádióbarátabb dalok, pl Tesco, Szalai Éva később jöttek.
A Majdnem Kína idején fasza zenekar voltak, talán az első glob krit zenekar volt Magyarországon, elég heterogén felállással, a zöld balos Kardos, meg a konzervatív Fűrész, aki már akkor is a Századvégnél nyomult.
Hát most előjöttek ezzel az alterkodós poppal (vagy popkodós alterral), egynek elmegy, de nem valószínű, hogy túl sokszor fogom meghallgatni.
Nem szerettem Nina Hagent. Nem volt személyes oka, nem szerettem a punk zenét, engem idegesített. A külsőségeiket nevetségesnek, teátrálisnak éreztem, a zenéjüket, erőszakosnak, csörömpölőnek. Nem az én világom volt.
Vincze Lillával, Napoleon Bld-al egyetértek én is! De a Kossuth-díjat N.Ferónak kellet adni, mert a kormányfővel évtizedes barátok, ritka Magyar Fügepálinkát küldött a 75 éves, önjelölt "nemzet csótányának". "...társadalmi-kulturális változásai közepette előbb megélhetési zenészből nemzedéki hős, aztán a rendszerváltás környékén pártokhoz dörgölőző kifakult sztár, végül az ezredforduló után a celebvilág ikonja." "Ha én zászló volnék / Mindig csak lobognék/Mindenféle szélnek / A barátja volnék./ Akkor lennék szomorú / Ha kifeszítenének,/Vidáman lobognék / Az ellentétes szélben. Beatrice: Alternatív 1996
Án Vincze Lillának adnék áűllami kitüntetést zenei karrierjéért, mégpedig az eredeti felállású Napoleon Boulevard és Solaris összes élő és halott (Czigi) Tagjával együtt.
Amúgy a Karthágónak és Tátrai Tibusznak is nagy grat )Tibusz Kossuth, Karthágó Máté Péter díj)
Sút Kikinek is azzal, hogy Bogdán, Berkes és Kisszabó díját miért vitte el a kiscica (szintén Máté Péter díj)
amúgy piarista exdiákként a piarista múltú Kisszabó Gábor (Solaris, Első Emelet, Step) kiemelt kedvencem.
off: ez egy nem normális ország, szerintem a nép jó részére igaz, hogy szertenéz és nem lelé honját a hazában. Én például egy konzervatív gondolkodású humanistának tartom magam. A konzervatív énem egyértelműen megtagadja, hogy én egy olyan politikai tömörülést támogassak, amiben benne van a Gyurcsány. A haza negyven évi szenvedésének arculcsapása volna. Viszont a humanista énem az utolsó lehelettéig tiltakozik az ellen, hogy én erre a Fideszre szavazzak. Akármi legyek, ha nem így van ezzel az ország jó része. Csapdába vagyunk esve, olyanformán, hogy lezunatunk a kiásott és kitartó lelkesedéssel fentartott lövészárkok fenekére.
Ebben teljesen egyetértünk, de látod, mégis van ilyen. Aki szerint ez egy "édes-bús hódoló dal" Gyurcsánynak, vagy aki szerint, mivel ez a dal egy ellenzéki tüntetésen hangzott el, ezért "egyértelmű a szándék". Looooogikus, nem?
Na de legalább utóbbi főrumtárs belinkelte ide ezt a dalocskát, így megnyugodhattam, hogy azért nem tudok a frontemberünk hatalmas Gyurcsány-imádatáról, mert nem létezik. Mert bár hallgatnék akkor is Kaukázust, de mi tagadás, kicsit azért csalódott lettem volna.
Szóval vihar a biliben, amit meg lehetett volna előzni azzal, ha mindenki szorgalmasan látogatja általánosban a magyarórákat...
Én igazából azt szeretném, ha jönne egy bármilyen külsejű, tehetséges, fiatal nő, vagy férfi, akinek van mondanivalója, van célja a zenéjével. Van énekhangja, hallása, határozottan, magabiztosan a kiáll a színpadra, és egyenesen, hangosan, érthetően, pontosan elénekli, amit mondani szeretett volna. Hangot, formát ad annak a készítetésnek, ami kivezette a színpadra.
Amúgy az álomdalom egy ma még ismerelen vékony rövid hajú szép énekesnő, nem hamis hanggal, egyedi átütő dallal, jó hangszeres előadókkal, köztük a Swinges Sárközi Lajos hegedűssal kísérve.
Aki ebből aalszövegből azt hiszi, hogy Gyurcsányt vissza akarják, az hülye. Amúgy akkor még tömegesen voltak sem Gyurcsányt, sem Orbánt nem akrók, főleg az LMP környékén, ahol Csárdi Antal maradt az egyetlen, aki ma is karakteresen Gyurcsány ellenes (meg a pécsi Keresztes képviselő),így az ex LMP-szavazók a Kétfarkúakat viszik majd be az LMP helyett a parlamentben. A Gyurcsányt is, Orbánt is utálók (van ilyn ismerősöm nem egy, országosan 5-6%, Budán ahol Gyurcsányt szerető szinte nincs, 40% körüli számban vannak. A Kaukázus énekese ilyen.
Nekem van politikai véleményem, azt nem hangoztatom, de bármely zenésznek, színésznek lehet bármilyen politikai véleménye (esetleg örülök, ha valakié hasonló), hanem a zenei érték.
Nekem a Kaukázus idei dalával semmi bajom, nem dúdolom, mint a Kedvesem, az Igazi hős, vagy a Passed féle Mesmerize, esetleg Bogi első dalát, de nem rossz dal.
A Petőfi Rádió az én kedvencemet a székely soft-rock együttes No Sugart is nyomta, a Kaukázuson kívül egyedül, és? Ért vele valamit? Nem No sugar sajnos kiesett.
Az Eurovíziós Dalfesztivál erősen átpolitizált, Tageszeitung: „Kati Wolf: What About My Dreams.... Muss leider aus politischen Gründen abgelehnt werden: Sie ist eine von Gnaden Viktor Orbáns! " Teljesen felesleges lenne a benevezés. A DAL, lesilányított, lebutított produkciós vállalkozás! Tábortűztől idevetődött bandák, önjelölt éneklő személyek gyülekező helye 1-2 kivétellel. Az első adás után írta valaki, „érteni kell a zenét". Igen? Meg mindenféle technikákkal, menedzsmenttel összerakni? Hát, barátom, én élvezni akarom a zenét! Akinek nincs a vénájában, zsigerében a zene lüktetése, akinek nincs egyéni hangszíne, az a énekelgetők milliós táborát növeli. Frédi, a megannyi „drága Feró"-zás után már vártuk, mikor lesz DRÁGÁM a megszólítás! Zsüri? Van az a pénz.....Olykor (vagyis gyakran), annyira felmagasztaltak produkciót, már vártuk, mikor osztanak platina lemezt?! Reméljük, jövőre visszaállítják a DAL értékét, színvonalát, ha nem, marad rétegzene. Jó, hogy vége van! Irány a Fülészet!