A külső beavatkozás azt jelenti, hogy nem az Index.hu Zrt akarta az átalakítást, saját hatáskörében, holott csak a cég (lapkiadó) igazgatóságának állt volna ez jogában. Senki másnak nem.
Talán nézz utána annak, hogy mit tehet meg egy cég igazgatósága a céggel és mit nem egy másik jogi személy, amelynek cégjogilag nincs köze az előzőhöz.
Ugyan, miért ne kérhette volna az Inda, amely szoros együttműködésben van az Index-szel, gazdasági szempontból kölcsönösen függnek egymástól?😂 Nem utasítást adott, hanem felkért egy tanácsadót, aki ezer szállal kötődik az Indexhez, a döntés joga pedig az Indexé volt és maradt. Ráadásul minden szereplő kölcsönösen jól ismerte egymást. Röhejes külső beavatkozásról óbégatni.😂
Nem Gerényiről van szó, az ő elképzelése egy dolog.
De milyen jó, hogy igazolod: már ezer éve ismert volt a szakértői anyag tartalma, tehát Dull Szabolcsnak nem kellett semmit kiszivárogtatnia, az egész szakma ismerte (és ezt sokan el is mondták).
Egyrészt két igazgatósági ülés volt, mint később kiderült, volt már egy terv korábban, amit tényleg elvetettek és lett egy újabb terv június 18-ra.
Ezt követően lelkiismereti okokból (saját nyilatkozat) lemondott Pusztay András vezérigazgató, elmondva, hogy nem képes végrehajtani az igazgatóság határozatát.
És csak ezután mondott le az IndaMedia 2 igazgatósági tagja.
Így helyes a kronológia, tehát az IndaMedia igazgatósági tagjai nagyon is ott voltak még, amikor az IndaMedia által megrendelt átalakítási tervet tárgyalta az Index.hu igazgatósága.
Csontig? :D Egyetlen kurátora van, Bodolai László. Aki persze, nem ballib, meg sose volt az. Igaz, jobblib sem volt, amíg el nem kezdett vitorlázgatni Várhegyi Attilával (most is ott van), meg vadászgatni más Fideszes tótumfaktumokkal.
És a magam részéről Orbánt közvetlenül nem vádoltam, bőven elég volt, hogy Vaszily szerezte meg az IndaMediát, az pedig annyi, mintha Mészáros Lőrinc szerezte volna meg.
Javaslatot kért az ősindexes Gerényi Gábortól, aki már 2016-ban írt arról a koncepcióról, amit bemutatott. A javaslatról pedig az Index igazgatósága döntött, amelyből kiszállt az Inda két delegáltja.
Pusztay, a vezérigazgató már tavaly a stratégiai átalakulás szükségességéről nyilatkozott. Semmiféle újdonság nem volt abban,
hogy valamit lépni kell.
Mindezt már több körben átrágtuk, de úgy látszik, a farhátkommandó brosúrájában még mindig a lejárt lemez van.
Akkor mit is vinnyogsz hetek óta, hogy a zobán megszüntette a zsindexet, ha semmi köze sincs az Indamediához, az MFA meg csontig ballibtard összetételű?
Leváltani le tudja, de nem azért, mert tulajdonosa az Index.hu Zrt-nek, hanem az alapítványt alapító cég miatt (amit Bodolai, ki tudja, miért, eladott Vaszily jogelődjének, Oltyánnak).
Már megint hülye vagy. Talán nézz utána, hogy állnak a tulajdonosi viszonyok, mielőtt összevissza beszélsz.
Ezer éve be lett ide a topikba írva, hogy az Index.hu Zrt kizárólagos tulajdonosa a Magyar Fejlődésért Alapítvány.
Az IndaMediának nincs semmiféle tulajdonjoga az Index.hu Zrt. részvényei felett. Te meg folyamatosan tulajdonosokról írsz, amivel csak a butaságodat árulod el.
Úgy van, mondd csak vissza azokat a dolgokat amiket az Origon olvastál, mint egy papagáj, miközben ignorálod a kormányközeli média szarságát. A szellemi képességedből csak ennyire futja :)
Nem is meglepő egy olyasvalakitől aki folyamat LOL-ozik a neten. Sajad magad leminősítését sikeresen folytatod.
Hát nem. Magyarországon a hazug cikkeknek olyan kicsi a megtorlása, hogy nincs visszatartó erő.
Ráadásul a cikkért nem az újságíró, hanem az újság tartja a hátát (értsd te is: ha oltári nagy baromságot csinál valamelyik indexes firkász, akkor nem őt, nem a főszerkesztőt, hanem a tulajdonoson vasalják be a következményeket, illetve az azt képviselő Bodolain... ő ugyanis a teljes vagyonával felel - - hát ezért marhaság hogy nem a tulaj jelöli ki a főszerkesztőt)
Az egy picit megleponek tunik, hogy pont a leglatogstottabb hirportal anyagi helyzete a legrosszabb. Akkor ha figyelembe vesszuk hogy a reklamertekesitest mar egy ket eve atvettek az akarkik, a dolog mar kevesbe meglepo.
Netán kétségbe akarod vonni Bodolai állítását, aki szerint nem ő (azaz az Index igazgatóságának elnöke), hanem egy külső cég (az IndaMedia) rendelte meg az átalakítási terveket?
Ezt maga Bodolai mesélte el (és mások is így tudják, megerősítették).
Hogy nem szóltak bele? Hiszen önmagában az, hogy az Index feje felett az IndaMedia megrendelt egy átalakítási tervet, elég erős beleszólás.