MTZ-80-asom akarom oldalváltósnak megcsinálni. Egy új típusú sebességváltófedél kell hozzá vagy régit kell kérnem, de oldalváltosat és pluszban kell hozzá egy másik sebesség váltókar. Tudtok egy olyan kereskedőt, ahonnan beszerezhető olcsón? Köszi Tóni
Valami kúpkerék hézagolás vagy retesz baj is előadhatja magát az összeforgást illetően.( Látom nem nagy a tolongás a segítés terén ezért elküldöm ezt a képet).
A főtengelynél arra gondolok, hogy a 80-as főtengelyen vannak rácsavarozott súlyok, az 50-esén nincsenek. Egy öreg tsz-es szakitól hallottam (nem tudom igaz-e), hogy legelőször ellensúlyok nélkül jöttek a 80-sok és a nagy fordulat miatt eltört a főtengely. Arra a kérdésre nem válaszoltál, hogy most akkor 2200-at fordul a motorod?-mert én ezért kezdtem aggódni a főtengelyed miatt.
igen, az 50-essel rk-210 -es kaszát huzok, van itt egy rk-4-es is amit ugy szerettem volna huzni, hogy ne kelljen másik traktort vegyek. a főtengelynél arra gondolsz, hogy van 4 illetve 2 lyukas, az egyik csak középen kapja az olajat a másik nem csak középen, természetesen mindkettőhöz meg van a megfelelő blokk is. na mert ugy emlékszem, hogy ebben pont az van amelyik több helyről kapja az olajat, van egy másik 50-esem is ami 4- lyukas.
Sajnos öregszem :-) Nem olvastam figyelmesen, te RK4-ről írsz végig, én RK2-re gondoltam. Ez már tényleg nagy! Környékünkön ilyet senki nem használ-használt, bizonyára azért nem jutott el a tudatomig, hogy te 4 dobosról beszélsz. Neked vagy nagyobb traki kell v. kisebb kasza! :-) Ezért nem kell turbósítani az 50-est, meg nem is lenne elég. A váltóval kapcsolatba: Az 50-es 80-as váltó nyomatékátvitel szempontjából egyforma (az,hogy a 80-ason van, váltón kívül a gyorsító áttétel ami valójába lassító, mert a motor fordulata megnőtt 2200-ra,annak a mi szempontunkból nincs most jelentősége). Tehát a lényeget tekintve én úgy tudom, hogy a két váltó egyforma. A 80-as kuplungtárcsája viszont nagyobb átmérőjű. A te 50-esed (írod, hogy 80-as szabályozó van rajt) 2200-at fordul? Az viszont nem egészséges. Nem véletlenül más a 80-as főtengelye mint az 50-esé. A rakodóhoz sok sikert, egyszer csak összejön és akkor annál nagyobb lesz az öröm!
nem értem egész pontosan, hogy mit akarsz mondani. hogy meg mint szecskáz az rk-4-es?
én azt mondom, hogy rk-4-et kellene huzni turbositott mtz50-essel, természetesen, megfelelő sebességfokozatban. egyébként 80-ra valo az rk-4. vagy azt mondod, hogy feleslegesen nagy az rk-4-es? itt szinte mindenki azzal dolgozik, sokkal gyorsabb vele a munka. meg itt a nemzetipark is sokmindenbe beleszól, többek között tilos kétdobos függesztett kaszát használni. Mert kinyuvassza a siklokat, viperákat. :) meg ez alacsonyan tarlót is hagy ami szintén nem teszik a npark-nak. Ahhoz, hogy betartsam a rendeleteiket, ahhoz most kéne vegyek egy olyan kaszát ami minél szélesebb, hogy kevesebb kört tegyek a traktorral, azon kivul tudjon olyat, hogy ne vágja le a zsombék fejét, tehét felugorjon ha akadályt észlel, és nem a talajon csuszik. na már most ez a kasza minimum 3-4 millio forint, nem beszélve, hogy ehhez már nem elég az mtz sem. tök jó, nem?
Nem értem miért kell rk4-es kasza MTZ-hez? felesleges, elég az RK vagy RM-2es is. Ha lassabban mész vele, de a fordulat meg van és elbírja akkor csak összeszecskázza a levágandó növényt. Inkább legyen 2 dobos, de azzal lehessen megfelelő minőségben kaszálni, megfelelő sebességgel és jó minőségű kések legyenek. Én 80-assal RK-2-es kaszát használtam.
Most rendeltem felnit hátulra, de olyan szerencsés voltam hogy nem jót hoztak, se szélességre nem jó, se a súlytartó négyszögfuratok nincsenek rajta a felnin. 42 cm széleset hoztak, annak ellenére hogy 80-asra rendeltem amihez a 38-38 cm széles a jó. Most várom hogy kicseréljék.
hengerfej tömítés jó bármely vm motorhoz kapható, vm van néhány fordban és chryslerben, ezek ugyan 4 hengeresek, de hengerenként lehet azokra is hengerfejtömitést kapni. megvan adva, hogy mekkora henger kiálláshoz milyen vastag tömítés kell (3 féle méret van). valóban a gyűrű magassága is lehet gond, na ezt majd megnézem. magát a gyürüt a böröntéék gyártatták le és lehet azzal is gond.
az rk-4-es kaszát mondom, ami 4 dobos, és próbáltam 50-essel huzni, de nem tudta felpörgeti csak 1-esben, úgy meg kicsit gazdaságtalan.
olvastam a turbósitást, elkondolkodtató, nem kell másra odafigyelni? hengerfej? olajnyomás a turbónál megfelelő legyen? nekem az 50-esen 80-as hűtője és olyan adagoló van amiben 80-asnak a szabályzoja van, ehhez még egy turbó és szétszakad a váltó :)
Kizártnak tartom, hogy a nagy olajnyomás legyen a gond, ha az olaj ki akarna jönni akkor az előbb kijutna valahol máshol. Nem lehet az, hogy a hengerpersely nagyon kiáll a blokból? Ha kicsi a kiállása akkor a motor beledolgozhat a vízbe, fordított estben meg kijöhet a víz és az olaj. A fűkaszás problémádat nem értem. Én 50-es MTZ-vel RM2-es kaszával dolgoztam. Az RK teljesítmény igény szempontjából miért más? Nem tudom azt a kétdobos kaszát elképzelni amivel megfelelő sebességfokozatba ne lehetne 50-essel dolgozni. Átmérőre kb akkora az RK is mint az RM. A turbó nálam eddig bevált. A kedves Dutrancs kolléga által hivatkozott fórumon az én "szösszenetemet" is elolvashatod :-)
Én csak a Böröntééket ismerem, A Nagy fivérek hol vannak? Melyikről mit tudni?
Képzeld a tegnapi nap nagyon hazavágott, járatom be a rakodot, és mit látok, jön az olaj a hengerfejtömítés alol. Úgy néz ki szethetem szét, és agyalok, hogy mit ronthattam el, pedig mindent előírás szerint csináltam. Most kicsit összezuhantam, ilyen még nem fordult velem elő. Volna egy olyan bugyutának tünűhető kérdésem, hogy a tul nagy olajnyomás kinyomhatná e a hengerfejtömítést? (6 bár felett). Nem tudom pontosan mekkora az olajnyomás, mert csak egy ledes visszajelzője van, de miután leállítom a motort még 5 másodpercig tartja a nyomást. Most előszőr is kerítek egy olajnyomásmérőt azért letesztelni a dolgot. De mi van ha tul nagy az olajnyomás?
olvasgattam az MTZ turbósításáról, hát lehet, hogy egy 50-es még igy is kevés lenne egy rk-4-hez. inkább egy 80-asra kéne feltenni egy turbot csupán csak fogyasztás csökkentés végett. (csupán csak levegő mennyiség növelés miatt)
Akkor biztos tudod, hogy hol van az adacsi horgászcentrum. na édesapum meg én, ott mögötte husmarhatartással foglalkozunk.
Köszi a felvilágosítást.A Nagy fivérek csinálták vagy a Börönte?Látod milyen kicsi a világ,én meg Kunadacson születtem.Kerekegyházát és Kunszentmiklóst vallom-érdekes módon kettőt-szülőföldemnek(persze adacson kívül).
nem nem szünt meg ez a gyár, maga a vm diesel az eredetileg amerikai, de detroit dieselként az olaszok amerikai licensz alapján gyártják. és igen kellett hozzá egy két aproság, és azokat az olasz gyártol gyári szám alapján meg tudtam rendelni. hüvelyeket kellett csináltassak hozzá, meg csapágyakat, ezeket a gépmunkákat egy kecskeméti felujitos csinálta. én kunadacson vagyok. remélem, hogy a felujitos az rendesen rakta össze, de ugyan igy rángatott elötte is. mind a három henger megy, egyesével ha lekötöm a nyomocsöveket akkor látványosabban kezd el ugrálni.
A túrbósítással kapcsolatba keresd meg a -Veterántraktorok munkagépek -index fórumot.A 8. oldaltól a 9-es felé ...majd tovább sztem találsz elég sok írást -hozzászólást.
Köszi az infót.Most döbbenek rá,hogy engem kurvára átvágtak.Javítottam egy ilyen motort és érdeklődésemre azt mondták,hogy ez a gyár megszünt és talán a Detroit motorgyárba olvadt és ott lehetne alk. beszerezni hozzá.Neked kellett hozzá valami( a motorhoz)? Honnan szerezted be?Nem lehet,hogy nem megy mind a három henger? Nem lehetszéges,hogy valami mechanikus probláma okozza? Ellensúly felcserélés,Vagy a forgattyús hajtóműben valami súlytöbblet-eltérés?Te hol laksz?
A turbósítással kapcsolatba már volt szó valamelyik fórumba,majd utánanézek.Én nem csináltam így nem akarok állástfoglalni se okoskodni.
hát akkor mielöbbi gyógyulást kívánok neked, pihenj sokat, ez nem gyerekjáték.
ez a motor egy teleszkopos rakodoban van benne, Auvertrack TLT 15/70, ezt a rakodót széthajtották egy cégnél (5 éves a gép) és lehetőségem nyilt olcson megvenni tőlük, mondván, majd én rendbeteszem, eddig jol is haladok, már csak ez az erős remegés van hátra, ez szétráz mindent, tudni kell, hogy ebben a gépben minden hidraulika müködtet és vagy 1 kilométer hidraulika cső futkorászik benne és a remegés egymás után dörzsöli ki a csöveket. huu ez egy kicsit furán hangzik, de kb igy van, két motor tartó bak is eltörött. lassan már egy éve is van, hogy nekikezdtem renberakni, szép lassan apránként, majd csak össze áll. természetesen jó szolgálatot teljesítene ez nekem itt.
Ráckevén élek,most "C"-,vágányra vagyok állítva,volt egy gerincműtétem és nehezen tudok észheztérni.Pihennem kellene,de nem tudok tétlenül lenni.Egyik nap ha fönt vagyok egésznap másnapra megsínylem.Gépek javításával foglalkoztam,most le vagyok százalékolva.Nem ártana ha több fordulat után néznéd meg a mennyiségeket.Azt biztos tudod,hogyha a motort forgatod akkor annak csak a felét forogja ám a vezértengely!Lehet,hogy nem jók az elemek(vagy valamelyik) esetleg valamelyik fejszelep rendetlenkedik visszaenged és ilyen kis fordulaton és kevés fordulaton különbségeket mérsz.Ami tkp reális mert egyenetlenül megy.Még azt kellene leellenőrizned,hogy minden adagoló ugyanakkor fecskendezi-e be az anyagot.(Minden hengernél ua a felső htp. előtt x fokkal.
nem tudom milyen rendellenességre gondosz a kaszával kapcsoltban, de én ugy értettem, hogy annyi minden van ami már egy kicsit is kopik nagy holtjátékot eredményez, ugye a legfontosabb az ékek a függőleges tengelyeken, aztán a kis kardánok is tudnak engedni kicsit. a kupkerék meg hasnonloknak nagyon sok ido kell, de egyenlőre azokkal nincs is baj. arra gondoltam, hogy a késfelfogó helyeket átraknám máshova, viszont csak 3-at, és igy a dobokat valahol centiroztatni. még nem hallottam volna hogy ezt valahol is centirozzák, de ha létezik ez a dolog, akkor biztos belevágok.
úgy mértem le, hogy kiszereltem a porlasztokat és ugy kötöttem az adagolókra, majd a porlasztó csúcsok végeire skálázott gumicsövet huztam, 10 fortulat után néztem melyikben mennyi gázolaj van. természetesen légtelenitettem elötte. füstülni nem füstől, bár egy kicsit kormos a porlasztocsucsok végei mikor kiszereltem, pedig nem is ment sokat, akkor füstöl ha hirtelen gázt adok.