A lett és a litván teljesen különbözik egymástól (én Rigában végeztem és nagyon jól beszélek lettül), gyakorlatilag a 4 napszaknak megfelelő köszönés az azonos.
Lettül a jó reggelt - Labrít (az i-n az ékezet, neve garumzíme - vízszintesen), litvánul - Labas rítas,
Lettül a jó napot - Labdíen (az i-n az ékezet, neve garumzíme - vízszintesen), litvánul - Labas dienas,
Lettül a jó estét - Labvakar , litvánul - Labas vakaras.
Ennyi az összes egyezés, ha érdekel, írok még a lett nyelvről.
A nemes ajánlatot köszönöm. Bárcsak mindenki mondjuk tizedennyire hálás lenne a mégoly csekély segítségért... Persze hálára tekintet nélkül szívesen segítek, ha tudok, no meg ha a vonatkozó bogarászásban magam is kedvemet lelem :-)).
Mivel a jelek szerint tudtam valami relevánsat mondani Neked, egészen röviden summázom Szabó Árpád gondolatmenetét, amely talán másokat is érdekelhet: Sz. Á. szerint az Antigoné híres kardala nem egyszerűen, ill. nem csupán az ember nagyszerűségéről szól, hanem arról is, hogy az ember minden nagyszerűsége ellenére "mégiscsak nyomorult, korlátok közé szorított teremtés maradt". Szabó ezt nem a deinos szó különféle jelentéseinek egybevetéséből vezeti le* , hanem elsősorban a kardal szövegéből (a halált nem fogja tudni kikerülni), valamint a kardalt közvetlenül megelőző és követő drámai események kontextusából, amelyek szintén annak jelei, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a sorsnak.
*) Különféle internetes honlapokról is tudható, hogy a deinos nemcsak 'csodálatos'-t, hanem 'szörnyű'-t is jelent, akárcsak a thaumastos, vö. e szemantikai jelenséget a tyché diametrálisan eltérő jelentéseivel, amelyre magyar párhuzam is van (jó szerencse — balszerencse).
...koszonjuk! :) A keresesi listan Szabo 'deinos' ertelmezese. Sajnos nekem csak ket matematika, es egy filizofiai muve van a polcomon itt Athenban. De megkerem barataimat, hogy summazzak a kerdeses fejezetet, mig ujra olvashatom.
Én elképzelhetőnek tartom, az altáji nyelvcsalád türk nyelvcsoportja eléggé egységesnek tűnik. Tehát mondjuk egy tatár, türkmén vagy azeri anyanyelvű gondolom gond nélkül elboldogulna egy isztambuli bazárban. Lehet egy kirgiznek kazahnak vagy üzbégnek sem lennének egymás között túl nagy nyelvi nehézségek, arra azonban én is kíváncsi lennék, hogy egy dolgán, hakasz vagy teleut mennyit értene meg az oszmán törökből.
Spanyolországban is láttam ilyen jelenséget: pl. valenciai nyelvű adás, ahol a műsorvezetőn kívül senki nem tud rendesen valenciaiul....
Érdekesek amiket írsz, bevallom azonban ezen a valenciai nyelven egy kicsit elbizonytalanodtam, ugyanis úgy tudom Valencia környékén, a Baleár-szk.-en és persze Katalóniában katalánul beszélnek. Ami a kérdés: most akkor a valenciai és a katalán ugyanaz, vagy pedig a valenciai a spanyol egyfajta területi változata, mint pl. az asztúriai? Egyébként szerintem kétségtelen, hogy a katalán önálló nyelv és nem a spanyol nyelvjárása.
Most jutott szembe egy általam korábban olvasott péda a kölcsönös megérthetőség terén. Amerika őshonos népei közül (hiába, nem tudok leszakadni a témáról :) ), a kiliwa indiánok úgy vélik, hogy szinte teljesen értik a szomszédos paipai törzs nyelvét ám a paipai indiánok váltig állítják, hogy semmit nem értenek a kiliwa nyelvből. Mindkét törzs egyébként a Kaliforniai-félsziget északi részén él, a mai Mexikó területén.
Ez engem is érdekelne. Én is úgy tudom, hogy két, különböző szláv nyelvű személy nem biztos, hogy tökéletesen megérti egymást. Főleg egy lengyel egy bolgárt. Persze nincsenek személyes tapasztalataim, de mindenesetre meglepődtem a lengyel-bolgár példán. Az például tiszta sor, hogy egy ukrán megérti (sőt, beszéli) az oroszt de fordítva már nem hiszem, hogy sima ügy! Egy ukrán anyanyelvű személy mondta nekem, hogy legalább 60% a különbség a két nyelv között. Ezt persze a szókincsre értette. Szerintem hasonló a helyzet a spanyolok és a katalánok között is, tehát nem kölcsönös, egyoldalú ~ a katalán értheti a spanyolt de fordítva? Nem tudom. Bár ennek politikai vonzata van. Érdekelne, hogy pl. egy cseh mennyit ért meg a horvátból, vagy a finn az észtből és azt sem tudom, hogy a lettek és a litvánok értik-e egymás nyelvét.
Most néztem szét az ethnologue oldalon és érdekes módon a jakut nyelvet egy csoportba sorolja a többi északi török nyelvekkkel, pl. hakasz vagy tuvai. A jakut fontos kapcsolattartó nyelv több, más, kisebb szibériai nép számára úgymint a mandzu-tunguz nyelvű evenkik (a tulajdonképpeni tunguzok...) evenek és az elszigetelt nyelvű jukagirok is használják második nyelvként.
Az ethnologue osztályozása alapján van még olyan török nyelv, amelyet nem sorol egyik csoportba sem, ez a Grúziában beszélt urum nyelv. Bevallom, erről a népről nem sokat tudok.
A jakut nyelvről jut eszembe, hogy ott él a közelükben egy másik török nyelvű nép, a dolgánok. Az ő nyelvük melyik csoportba sorolható? r vagy z? Esetleg egyik sem?
Egyik forrásom szerint a különböző török nyelvek között - az r-ező csuvas és a kétezer év óta elszigetelten fejlődő jakut kivételével - az alapfokú megértés létrejöhet.
Valaki ehhez valami kiegészítést, személyes tapasztalatot stb. tud fűzni?
Spanyol és olasz tudásom teljesen passzív, beszélni nagyon rosszul tudok, és egymást zavarják (bennem). Franciául jól tudok, azt nem is zavarja meg egyik sem.
Ez a tapaszatalatod kicsit meglep. Én messze nem tudok ugyan annyira spanyolul, hogy az zavarja az olaszomat, de egy kollégám, aki a neolatin nyelvek közül franciául, olaszul és spanyolul egyaránt jól beszél, csak arra panaszkodott, hogy a portugáltanulást annak idején abba kellett hagynia, mert kezdte zavarni a spanyolját. Sokszor hallottam őt olaszul és spanyolul beszélni, néha szinte felváltva is, és abszolút semmi gondja nem volt ebben a relációban, átálláskor sem. A kérdés az, hogy az efféle interferencia objektív vagy szubjektív alapú-e. A kettőtök példája arra mutat, hogy inkább szubjektív. Esetleg próbálkozhatnál a portugállal is :-))
Ami a spanyolt illeti, állítólag Devecseri Gábor mondotta: "Ha lesz egyszer egy szabad estém, megtanulok spanyolul". Komolyra fordítva a szót: a kubaiak bizonyára nem mondanák azt a koncesszionáriusra (= aki koncessziót kap), hogy "koncesszor", mint egyes magyar jogászok teszik (sajnos nyomtatásban is). Kis Ádám úgyis kért tőlem kb. 3 hónapja példákat a mai magyar jogászi nyelvezet hibáira, ha nem is éppen ilyen típusút: de ez is egy műveletlenségből, jelesül a latintudás hiányából fakadó hiba.
> A helyzet valójában az, hogy az ógörög nyelvben a főisten, Zeusz [...] neve kettős tövű
Nem kívántam a topik közönségét ilyesmivel terhelni, inkább könnyebben verifikálható példát hoztam. (Annál is inkább, mert a kéttövűség is egy korábbi nyelvjárás-keveredés eredménye.)
> Nem ezt a jelenséget hívják Consonant weakeningnek, azaz mássalhangzó-gyengítésnek?
De (bár talán jobb lenne a "gyengülés" fordtíás a "gyengítés" helyett), azonban ez a terminus inkább az indoeuropeistika sajátja.
Egyébként a magyar változás nem egyszerű "gyegűlés" volt, hanem egy komplett "Lautveschiebung" (hangeltolódás) része, ld. alábbi ábra. Ez kitűnő példa arra, hogy a rendszer egy szeletének kis változása hogyan tudja "magával" rántani az egész rendszert: a régi helyett egy teljesen eltérő új elrendezést alakítva ki.
Csáky Albin nem rendeletet, hanem törvényt hozatott a parlamenttel, amelyet heves vita után fogadtak el 1890-ben (arról ti., hogy a humángimnáziumokban a görög helyett görögpótló tárgyakat vehessen fel, aki nem akar görögöt tanulni).
Nyugat-Európában valószínűleg 1968-ban indult meg az a folyamat, amelynek következtében erősen megritkult a gimnáziumokban a görög, sőt bizonyos mértékig a latintanítás is.
A magam részéről abban látom a problémát, hogy ma már a humán értelmiségi elit sem nagyon tud latinul, pláne görögül. Ebből nagy vesztesége származik pl. azoknak a tudományszakoknak, amelyek műveléséhez a klasszikus nyelvek ismerete fontos (lenne). Döbbenetes példáim vannak az ignorantia szintjére pl. PhD-, sőt akár nagydoktori disszertációk alapján is,* a teljesen felhígult "szakirodalomról" nem is beszélve De lehet, hogy Szilágyi János György — sokak szerint az utolsó nagy magyar ókortudós — bölcs, optimista derűjével kell nézni mindezen jelenségekre. Ő ugyanis nemrég azt nyilatkozta, hogy "a klasszikus auktorokat nem kell félteni, ők türelmesen várnak a sorukra".
*) Csak egyet említenék: a sol 'nap' összetévesztése a solum 'föld, talaj' szóval. Ez a tévedés a declinatiók gimnazista szintű ismerete alapján sem lett volna lehetséges...
Üdv. Csáky Albin rendeletéhez. Érdemes volna menézni az európai országok gomn.-i tanrendjét: mikor hol, meddig volt közelező a görög? És az adatok után: mi ebből a tanulság? Semmi sem egyértelmű és egyszerű. Nem a tömeg a kötelező tárgyakból okosodva, hanem kevesek szabják meg a magas kultúrát.
Ezt írtad fentebb: "Vagy az ógörög Zeosz szemben a lation deus-szal, ill. más görög nyeljárási alaphoz tartozó Dio- kezdetű nevekkel."
A helyzet valójában az, hogy az ógörög nyelvben a főisten, Zeusz (eleve nem Zeosz!) neve kettős tövű, ezért a név ragozása vegyes (nom. Zeusz, acc. Dia, gen. Dios, dat. Dii, voc. Zeu), de azért a — görögszótáram etimológiai utalása alapján is ősibbnek tűnő — Di tő túlsúlyát mutatja. (A pontosság kedvéért megjegyzem, hogy a Di iótája után még egy digamma is szerepel a töveket megadó nyelvtankönyvem e helyén, e betűt azonban a karaktertáblában nem találom).
Ahogy a költő mondja: "Anér és andros a genitivusa, beh elfeledtünk görögül s férfiul..." Köszönhetjük ezt mindenekelőtt gróf Csáky Albin kultuszminiszternek, mint erről (talán a Magyarulezben) egyszer már említést tettem.
"Először zöngések lettek: p > b, t > d, k > g, majd a zöngés zárhangok ugyanaon a helyen képzett zöngés zárhangok lettek: p > b > β (w), t > d > δ, k > g > γ."
Nem ezt a jelenséget hívják Consonant weakeningnek, azaz mássalhangzó-gyengítésnek?