Szervusztok! Ez egy topik, ahova bármelyik klubtag beírhat olyan verset, rövid prózát, amely elnyerte a tetszését és amelyről úgy gondolja, szeretné másokkal megosztani. Csupán három kérésem van.
1. Ne saját műveket írjatok be, erre rengeteg más topik létezik.
2. Minden esetben írjátok be a mű címét és szerzőjét.
3. Tudom, létezik egyéni és közízlés.
Mivel ez mégis egy közösség, durva és sértő módon ne térjünk el ez utóbbitól.
Szerelmesen nézel, olyan szépen
meghatott és meleg szavaidhoz.
Hóförgeteg kajtat a vidéken.
Hallgatlak, szemem messze kalandoz.
Könnyű, furcsa illatok lebegnek,
fejemnél virág van a pohárban,
úgy tátogja az emlékezetnek,
te jártál itt tegnap este nálam.
Te gyöngéd vagy, hű s odaadó vagy,
enyém változatlan és örökké -
megbocsátasz mímelt mosolyomnak,
nem bánt a cigánykodásom többé.
Hisz vagyok, akárcsak te, szerelmes -
halálos az elragadtatásom,
s hiába szólok olykor szivemhez,
azt a randevút nem, nem kivánom.
Ha meghallak közeledni éppen,
másik ajtón - mintegy fölriadva -
elszököm zavartan, észrevétlen,
Úristen, nem ismerek magamra.
Őhozzá visz az alázat örve,
révülten sötét, delejes álom.
S félholtan térek meg, összetörve,
keserű vagyok, és bánva-bánom...
-
fordította: Kalász Márton
Hiszek mindabban, mit sose mondtak még,
legszentebb érzéseim szállni hagyom.
Minek akarását mások sose merték,
kitárva önként odaadom.
S ha ez túl sok, bocsásd meg, de hisz,
Uram, nem gondolok másra:
erőm legyen ösztön, mely egyre visz
s nem tusakodik tétovázva.
Mert így szeret téged a gyermek is.
Mint torkolat árja, ha tengerbe olvad
kitárt karokkal öntve özönét,
jövök haza, egyre feléd,
és vallani, téged hirdetni akarlak,
mint más soha még.
S ha ez gőg, hát hagyd, hogy imámban
maradjon e gőg:
komolyan és magányban
felhőkbe burkolt arcod előtt.
Szomszédom, Isten, hosszú éjjelen
kopogva hangosan azért zavarlak,
mert lélegzeni is csak ritkán hallak
s tudom, magad vagy odabenn;
és senki sincs veled, ha bármi kell,
hogy csak egy korttyal oltsa szomjúságod.
Fülelek egyre. Csak egy jelt! Itt várok
egész közel.
Egy vékony fal van köztünk, semmi más.
Talán egyszer, váratlanul
feltör szádból vagy számból egy hívás,
s a fal lehull,
de nem kíséri zaj.
Képmásaidból épült fel e fal.
És mint nevek, takarnak el e képek.
S ha bennem egyszer az a fény kigyúl,
mely téged mutat, míg lelkembe hull,
csak csillogása lesz sok keretének.
S a hirtelen megbénuló érzékek,
árván maradnak s otthontalanul.
A hold elrejtette arcát.
Fáklyáink fénye elhullt
s lámpásainkat kifújta a szél.
Megyünk
gyalogosan, bús-kevesen,
csatakosan, keservesen
az erdő felé.
Megyünk.
Lándzsáink hegye bosszankodik,
hogy nem tud fényleni,
mellvértezetünk alig-alig tűri
szívünk egyre fulladtabb zuhanását.
Aranysarkantyunk lovat keres a sárban,
de nem talál.
Iszonyú az élet sötétsége
hatszáz évből visszatért lovagoknak.
Egy lépést se látunk előre
s a jelent se látjuk,
egymást se látjuk,
csak sötét elektromos szikraként ugrál
közöttünk fejből-fejbe a gondolat
szakadatlan ismétlésben:
Vajjon megöljük ma a sárkányt?
Vajjon megöljük ma a sárkányt?
A hold elrejtette arcát,
fáklyáink régen csonkig égtek,
lámpásainkat kifújta a szél -
- s a vezér, a bolond vezér,
akit az éjben senki se sírat meg,
összeesik.
Nagy az én utam, tudja egész világ,
s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.
Nyüzsög a boldogság bennem,
a napfény se fér be tőle,
lecsurog szakállam
fonatán a lábaimra.
Kalapom, repülj a mennybe
a kopasz felhő fejére
ha meg prüsszent lebbenhetsz
a kékorru kaparóra.
Pipacsot szedett a kedves,
belefonta fürtjeimbe -
s ha elalszom köd-ölében
a szirmocskák ringatóznak.
-
1928
Megsértettem egy üstököst
innen eredt minden bajom
ezért bosszúból gonoszul
söpört ki szemhatáromon
malacfarkat patkó-szerencsét
légyottból a másodikat
beteljesült vágyakozásból
ínyemen csak íze maradt
hahó őszi pitypangpehellyel
elröppenő ígéretek
kiáltoztam torpanjatok meg
egemen tündérkedjetek
már rikoltoztam megkövetlek
téged súlyos kezű uram
hétköznapi tekintete
mered rám most vigasztalan
Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád,
mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.
Aki nem tud semmit, nem szeret semmit.
Aki tehetetlen: értelmetlen. Aki nem ért
semmit, nem is ér semmit. Aki viszont
ért, az szeret is, néz is, lát is...Minél
több tudás rejlik egy-egy dologban,
annál nagyobb a szeretet... Aki azt
képzeli, hogy minden gyümölcs
ugyanakkor érik meg, mint a szamóca,
az semmit sem tud a szőlőről.
...
A nyolcvannégy éves Rotschild néni volt az egyetlen kivétel,/aki csak ősszel járt a strandra, amely ilyenkor szinte már üres volt,/és nem cirkáltak már az úszómesterek,/bár a pénztár még nyitva tartott. A néni/régimódi, bő, fekete fürdőruhája/jó pár liter vizet magába szívott,/s gazdája, a híg elemből kilépve, didergett a szeptembervégi napsütésben,/s miután letelepedett egy padra a medence mellett,/dresszét letolta köldökig, s mezítelen/felsőtesttel szárítkozott. Ma már elmondható,/hogy Rotschild néni a monokini-divatnak korai/előfutára volt, bár bizonyos, hogy nem ismerte ezt a szót,/ahogy mi sem ismertük akkor. Meglepő,/hogy az öreg, kövér Rotschild néni szabados viselkedésén/éppen a fiatal lányok háborodtak föl leginkább./Talán azért, mivel nekik lett volna mit mutogatni,/de nem mutogathatták. Ami engem illet,/sohasem mertem Rotschild néni csupasz idomait/közelebbről szemügyre venni. Nem megbotránkozásból,/inkább az attól való félelemből, amit látni fogok./Számomra az ő emléke egy messziről fehérlő/hájas hát foltja maradt. Történt azonban egyszer,/hogy skandináv túristák érkeztek városunkba, átutazóban./Hírük nem előzte meg őket. Futtában megnézték a várost,/majd alkonyattájt elindultak a strand felé, lemosni az út porát./Anyaszült meztelenül jöttek elő a kabinból,/mint hazájukban szokásos. Dehogyis akartak botrányt kavarni./Nem is volt botrány voltaképpen, mert a fürdőzők s úszómesterek/egyaránt hazamentek, csak két-három elkésett/látogató csavarta ki vizes fürdőruháját, megállva/a medence kőszegélyén. Mint később állították,/nem hittek a saját szemüknek, megpillantva a szürkületben/a meztelen alakokat. Azt képzelték, érzékcsalódás/áldozatai lettek, avagy talán a délibáb/Egerbe költözött a Hortobágyról. Mikor pedig rá kellett jönniük,/hogy nem káprázik a szemük, lóhalálában elhagyták a fürdőt./Másnapra hűlt helyük volt a pucér idegeneknek,/mint lázálom fantomjai éltek tovább a szemtanúk képzeletében./Sokan nem is hitték a hírt, amely utóbb,/mint fojtott tűz, lassan, lappangva mégiscsak terjedni kezdett,/mert csupaszok közt cinkos, aki néma,/noha felöltözött.
-
Ha jártatok az egri strandon, ha nem:-)
-
Zelk Zoltán: A NUDISTÁK BEJÖVETELE
Nem is voltak igazi nudisták, csak meztelenül fürdőző skandinávok.../Vagyis szót sem érdemelne az egész ügy, ha nem a világ legerényesebb/strandfürdője lett volna a színhely, szülővárosom fürdője, az egri strand!/ Mily nehezen, mennyi vita és kompromisszum árán/jött létre annak idején az akkor még szerény, vidéki fürdő!/Hisz még a harmincas évek elején is külön-külön uszodába/jártak a férfiak és a nők, csak hogy véletlenül/rá ne jöjjön a lakosság, hogy a természet nem egészen/egyformának alkotta a két nemet. Nem is értem,/hogyan születhettek a házasságokból gyermekek,/hogyan jött rá a férj és feleség, mit is kell tenniük,/ennyi titkolózás, képmutatás és álszemérem ellenére!/A közigazgatás vezetői fürdővárossá akarták fejleszteni/szülővárosomat, ahonnan a gyáripart és a nagykereskedelmet/jóelőre száműzte a bölcs, főpapi előrelátás,/amely megakadályozta, hogy vasúti fővonal/érinthesse a várost; essen csak ki a kárhozatos/fejlődésből és forgalomból. Most ugyanez a kenetes bölcsesség/kapálózott kézzel-lábbal a férfi és a női nem/együttfürdése ellen. Végül, 1933 nyarán,/hosszú harcok után mégiscsak megnyitotta kapuját/a strandfürdő, az egyetlen e hazában,/ahol a férfiak nem viselhettek úszónadrágot, csakis/teljes fürdődresszt, mint a nők; az úszómesterek pedig/cirkáltak egész napon át, és figyelmeztették a vakmerőket,/akik felváltva csúsztatták le jobb, majd bal vállpántjukat,/s próbáltak szőrös vagy sima mellkasukra fölszedni némi/napbarnította színt. "Tessék fölhúzni a vállpántokat!"/ - hangzott hol ott, hol itt, úgyhogy idegen nyaralók/nem is látogatták a fürdőt, mert országszerte elterjedt a híre,/hogy Egerben csupán keménykalapban és szalonkabátban/szabad az úszómedencében megmerülni.
...
A skandinávok pedig a folytatásban jönnek!:-))
