Nekem semmi bajom vele, én csak átvettem ezt az elnevezést. Nem tudom, hogy a reklám miatt vagy tényleg gúnyolódás miatt használták ezt a megnevezést, minden esetre nekem tetszett.
Egyébként én láttam olyan összetört Swift-et ami kb. a harmadára ment össze, az eleje és a hátulja is be volt tömörödve az első ülés köré. Szóval szép kis gyűrődő zóna volt az egész kocsi, de nem hiszen, hogy estünkben ott nagyobb volt a túlélés esélye....
Ja és mentem már autópályn 160-al egy Smart után hosszú kilómétereken keresztül. Persze nem nálunk, hanem sógoréknál.
Az azért érdekes, hogy a régi Swiftről még adatokat se találni - legalábbis nekem nem sikerült. Anno, az első autó vásárlásakor benne volt a kalapban és még ki is tudtam volna fizetni hitel nélkül, de nagyon rossz híre volt - mint a még régebbi Honda Civicnek, amit ugye száguldó koporsónak neveztek főleg a 2 literes benzinmocival. Igaz, a '98-as Corolla se egy nagy életbiztosítás (azt vettem, kb. duplájáért egyébként 2004-ben), mert azóta fejlődött pár dolog, de "majdnem 4 csillagot" kapott utólag - mert tudomásom szerint akkoriban, amikor új volt, nem tesztelték le. Mindenesetre messze jobb választás volt, mint a Swift. Persze az ára is magasabb volt és igazából nem is egy kategória. A Swiftet 6-700e-ből megúsztam volna, a Corolla 1,35M volt.
Mindenesetre úgy vagyok a dologgal, hogy a kis autó városba való és kész. A nagyoknak meg a pályán/főúton a helyük.
Smartban haltak mar meg ugy, hogy leesett az utrol, es beleallt az arok szelebe. Az egy betonkemeny doboz nulla gyurodozonaval. Nem csukodik rad a doboz, de a lassulastol szejjelmeg a belsejed. Ezerszer szivesebben megyek autopalyan swifttel mint smarttal.
Az új (már nem annyira) Swift az egyik legjobb törésteszttel rendelkezik, a többi híresneves kisautó mögötte kullog. Amúgy egyszerű, nem kell versenyezni az utakon és nem kell összetörni az autót.
Nekem speciel semmi, de sajna a Buzuki driverekkel annál több. Amúgy a "papír" Swift vívhatta ki anno a csúfolódást, mert ropi módra törik. És pont azt alakították át... Szó se róla, könnyű darab, csak nem masszív én nem biztonságos. Egy Smartban több a túlélés esélye...
3f AC motor 17KW Névleges fordulatszáma 1600 max fordulatszáma 3500. A váló bent maradt. Lehetne rögzíteni mondjuk 3.-ban az áttételt, de akkor nem süppednél az ülésbe 1-esben és nem tudnál 140-et menni 5.-ben.
az elektromos autok konnyuek kell legyenek, mert a sulyt elviszik az akksik.
egy hosszukas cuccban sokkal tobb tartoszerkezet kell. minnel zomokebb, annal kevesebb anyagbol meg lehet csinalni a szerkezetet, ami elbirja a sulyat.
leegyszerusitve: egy gordeszka 50 centis tengelytavjat athidal egy 12mm-es retegeltlemez darab, es raallhatok a bo 100 kilommal. ha 1meter tengelytavja lenne, ugyanabbol a 12mm retegeltbol is ketszer annyi kellene (dupla suly!), es meg el sem birna engem.
A bogaraknál van olyan, hogy félbevágnak középen egy járgányt - valahol a két üléssor között - és a hátsó részből csinálnak utánfutót. Azaz elől egy teljes bogár, mögötte utánfutóként egy fél. Egyébként marha jópofa :-)
Bár jómagam is bogarat szeretnék átalakítani előbb utóbb - a piszkos anyagiak miatt utóbb - de már ez bennem is felmerült. A donor mondjuk már nagyjából kész van, de mikor fog belekerülni a lényeg, még nem tudom :-(
153 Km hatótáv. 25 db 200 Ah-s cellával. Ma, -2 fokban, fűtés végig 1-es (700W) fokozatban. +8, +10 fokot csinált az autóban. Nem komfortos, de kabátban bírható, és különben is mindent a hatótávért.
nyilván nem kizárt, hogy valaki a jogi diploma (doktorátus) mellett, még értsen a műszaki dolgokhoz is, csak ritka mint a fehér holló -> főleg azért mert a kettő eltérő képességeket is követel, a joghoz a jó kommunikációs képesség, és a szerepléssel való pozitív viszony megkerülhetetlen, villamosmérnök esetében meg nem ezen van a hangsúly ( de pl a színtévesztés meg ott lenne akadály, és a jogon nem)
ahol létezik a két terület között átfedés, azok is inkább a közgazdász informatikusok
Szia! Ehhez: "enegem inkább az, hogy ha valaki jogász, akkor az milyen elektromos autót fog építeni a jogi szakértelmével?" én valaha műszaki szakközépbe jártam --elektrotechnikai műhelygyakorlatra Dr. Moldován János ügyvéd oktatot --NEM IS ROSSZUL !! tehetségesebb amatőr volt, mint a hivatásos tanárok(különösen a hölgyek !) Ő 1974 ben remekelt 1 elektromos VELOREX-et . Én is vezettem a suli udvaron (nem volt jogsim ) de hát beszélhetnénk a mérnök generációkról is .-Ma hány tehetséges van köztük? S a Bsc módszer mit fog még hozni? Mennyi :-Teller, Szentgyörgyi , Pattyantyús stb kvalitású lessz köztük?
Jaja, véleményem szerint ez a 160 millió Ft ráfordítás sose létezett, csak egy általa kitalált, kitálalt mese.
A cikk ezt írja, idézem:
"a fejlesztésre 160 milliót, az átépítésre 2,6 milliót költött dr. Bednár András"
aztán:
"a jogász egyetlen forint támogatást sem kapott, ezért nagyrészt hitelekből 160 millió forintot áldozott a fejlesztésre. "
Most nem azért, de a megtérülést tekintve ilyen kétes kimenetelű tevékenységre ki az az ember, aki 160 milliót felvesz hitelre?
És mint tudjuk ilyenre (vagy bármire) pénzt csak jelzáloghitellel lehet szerezni. Tehát a visszafizetés ígérvénye mellett kb 266 millió Ft értékű ingatlant terhelt be (ha a azt vesszük hogy mind a 160 milcsi hitelből van, és ha a piaci érték 60%-át adja hitelként a bank.)
Bűzlik az egész!
Ha újságíró ferdítés az egész, akkor tényleg az újságírót meg kell kövezni.