antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Köszönöm szépen a nevében is!:-) Épp most kaptam tőle Bálintkáról egy fotót, nő, mint a gomba!:-) Leventét pedig ma íratta be az iskolába!:-) Szép család!:))
Tavasz, tavasz, virágok friss füvek közt. Tegyétek félre a kést, a botot. Füvek, virágok e két durva eszközt nem szívelik, mert bántani szokott.
Bot és kés ellensége a virágnak, kaszálja és nyesi vakon, vadul. És ellensége az egész világnak, mert emberekre is rászabadul.
Milyen kár, hogy a világ címerére mégis odakerült és ottmaradt a bot s a kés s az ember szíve-vére. Fakó mezőben, Nap és Hold alatt.
Szebb volna ott, a világ címerében, bot és kés helyett, mit megfest a vér, szebb volna ott, keresztbe téve szépen, két rózsaszál. Egy piros, egy fehér.
Tűz te gyönyörű, dobogó, csillag-erejű te fűtsd be a mozdonyt halálra, hajszold, hogy fekete magánya ne legyen néki teher, tűz te gyönyörű, ihlet, mindenség-gyökerű, virágozz a vérző madárban, égesd hogy a sorsot kimondja, nem a hamuvá izzó csontja, virrasztó igéje kell, tűz te gyönyörű, jegeken győztes-örömű, ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra lélekben szakállasodva, hűlve latoló józanságban, ahol áru és árulás van, öltöztess tündér-pirosba, röptess az örök tilosba, jéghegyek fölé piros bálba, ifjúság királya, tűz!
A földeken néhány komoly paraszt hazafele indul hallgatag. Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én, gyenge füvek alusznak a szívem alatt.
A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget, harmattá vált bennem a gond és teher; se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér, csak megfáradt ember, aki itt hever.
A békességet szétosztja az este, meleg kenyeréből egy karaj vagyok, pihen most az ég is, a nyugodt Marosra s homlokomra kiülnek a csillagok.
Drága Kisfiamnak nagyon boldog születésnapot kívánok!:-)
"A csodák születéséhez előbb egy másik csodának kell megszületnie. És megszületett. Igen. Azon a napon, amikor megláttad a fényt, amikor felsírtál. Egy Csodával gazdagodtam én. Veled. Olyan Csodával, aki csodát varázsolt az életembe. Azon a napon, amikor én is megláttam a fényt. A te fényedet."
Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között, szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem, te táncolsz, nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni, 5 hete, hogy nem tudom mi van veled az idő elrohant vérvörös falábakon az utak összebújnak a hó alatt, nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember? néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.
Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod, szemedből boldog álmok édes derüje árad, lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok, fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.
Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban a szíved néha-néha hangosabban dobban, hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly. Még biztatod magad, hogy jönni fog talán, de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik, szemedből könny után könny törületlen szivárog, s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod, szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris, már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.
Szép napot, kellemes hetet kívánok Mindenkinek!:-)
Kosztolányi Dezső
Kávéval és kacajjal jő a reggel
Kávéval és kacajjal jő a reggel. Hancúrozzunk, fiam, a sok gyerekkel. Szájunkon ott az álom csókja még, de hívogat a hópehely, a jég, rohanni könyvvel, ungon-berken által, röpülni régi szárnyas korcsolyákkal, csiklandó mellel szívni föl a vad fagyot, tiporni az ifjú havat. Hahó, előre, föl a gyermek-égig, szállj énvelem. Új másikom, ki régit visszabűvölsz, kis reggelem. Jer, hadd köszönjem néked, hogy enyém még az élet, mert folytatódik és minden megújul tevéled.
"Az élet döntések sorozata. Van, amikor sokat gondolkozunk, kattogunk. Pedig semmi mást nem kellene tenni, csak élni. Cselekedni. Szeretni. Választani. Élvezni. Jóvátenni. Boldognak lenni. Élni."
Február 19-én múlt 4 éve, ezen a napon hunyt el Borbély Szilárd, József Attila-díjas magyar költő, író, irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem oktatója.
Borbély Szilárd
Az oxigényhiány
Tizenhárom éves koromig mindig csak meghalni akartam. Amikor az apám elhagyott bennünket, négy éves voltam. Anyám csinos, szép és okos nő volt, több nyelven beszélő idegenvezető. Majd szállodaigazgató. Rengeteget ivott, és mindig csak töményt. Neki sem volt könnyű: Az apja nevelte fel hegedű és pálinka készítésből. Az anyám részegen nem tudta, mit csinál. Ütött-vert, csomókban tépte a hajam. Éjjel ráncigált ki az ágyamból, késsel kergetett. Féltem tőle és gyűlöltem. De senki sem segített. Tizenhárom lehettem, amikor egyszerre megbetegedtem. Magas lázban, öntudatlanul feküdtem. És váratlanul egy nagy, puha, tojásszerű valamit láttam. Majd a belsejébe kerültem, és ottan szemlélődtem. Ekkor békesség és nyugalom áradt el bennem. Magába ölelt, és egyszerre megértettem, mintha időtlen volna minden. Ébredve felismeréseim elfelejtettem, de az életem megváltozott. Anyám többé nem ütött meg. Az általános iskola után középiskolai kollégiumba kerültem. Magányos voltam. Éjszakánként a szobában ültem, és rajzoltam. A pasztell- krétát szerettem. A színek, a kezem alatt, mint a tűz, életre keltek. Hétvégeken meglátogattam anyám. Feküdt a padlón hullarészegen. A halálát is ez okozta, meg talán a cigaretta vagy öngyulladás. Én akkor a portán voltam, amikor a szolgálati lakás kigyulladt. Berohantam a tűzbe. A hajam leégett. Hallottam, ahogy hörög, de megfulladt. A rokonok segítettek. Főiskolára mentem. Mellette dolgoztam is. Voltak fiúk néha. Csak csókolózás, semmi több. A férjem volt az első. A szeretete lepett meg. Korábban engem csak vertek vagy elviseltek. Egyszer véletlen várandós lettem, és muszáj volt, mert mondták, vállalni. Én annyira vigyáztam, mindig csak vártam.
Én nem leszek az arcodon árnyék, nem leszek ránc a szemed alatt, nem szúrok egy nap aljasul beléd, nem leszek nyílt seb, sem a varrat.
Nem költözöm szemedbe -bár szívesen tenném - a mozdulatod is mind meghagyom neked, nem leszek nyomasztó, vagy meghitt emlék, se a sötét titkod, se a szégyened.
Miattam nyugodtan nézhetsz a tükörbe, - ehhez értek- eltűnök nyomtalan, nem csúszik szavad se, életed se félre, s a nyakkendőd is helyén megmarad.
Két szavad közt a köz, a csend leszek. Ha meg is maradok - észre nem veszed.
Szép napot, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
Juhász Gyula
Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendőmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
látod-e esteledik és nincs már sem szögesdrót sem tölgykerités sem semmi sem sem minden sincs csak az van amit itt hagytál én de azt is inkább vitted volna magaddal föld alá ég fölé mindegy hová csak el mert kifordultam önmagamból a beleim vannak kint a bőröm bent s láthatnád ahogy dobog a szívem egyenletesen hiszen semmi sem zavarja semmi sem izgatja fel semmi sem szomorítja és nem is örül nem is repes
hiába röpködnek itt nyomorult kis puttók lövöldözik csámpás nyilaikat mind elsuhan a levegőben aztán úgy állnak bele a földbe mint az elrontott dobáskor a gerely himbálóznak még egy picit végül vízszintesen dőlnek el a füvön de a csámpás nyilakon és a nyomorult kis puttókon kívül nem repül senki sehová főleg haza nem hiszen éppen te nem vagy itthon 1752 kilométerre vagyis 16 órára és 17 percre vagy hegységek alföldek folyók és tenger választ el tőlem ettől a hatalmas nehéz fejű bazsarózsától és a szirmok alól üzenem neked innen Kelet-Európa legnyugatibb csücskéből hogy itt van a tavasz lásd itt van a nyakamon de messze még a nyárvég és csak siránkozom jaj hogy elhullnak szirmaim mire hazaérsz útra kellene kelnem azt hiszem legalább elindulni feléd mint ahogy a nap teszi reggel felkel keleten azonban sohasem ér oda hozzád ehelyett itthon ülök várlak a sötét konyhában és üres előttem az asztal mert úgy tűntél el mint forró leves fölül a gőz
Dárdáit már rázza valahol a nap. Hallod az arany fanfárokat? Itt az ünnepe a ragyogásnak, a fényben szinte kigyulnak a házak: kigyúlok én is a fény előtt s ahogy a zöldülő mezők visszaverik és üldözik a tél fehér seregeit, úgy ébredek a magam erejére, úgy tölt be a március melege, vére, úgy járom a várost ittasan s szivemben a nap arany arca van. Óh, harsonás fény, győzelem! Rugókon táncol az utca velem: szállok: sugárkezek emelnek fölébe házaknak, hegyeknek: szállok, föl, óriás, torony, s az égbe szétharangozom: Erő, megváltás, remény és vigasz, jövel, szentlélek uristen, tavasz!
Kivánok Szép napot a Verseldében lakóknak és a látogatóknak is:)
KosztolányiMária: Sorsol a sors...
Sorsol a sors, osztja a lapot, elfogadod, vagy visszaadod. Körben az ujjongó embertömeg, színnel lefelé, orosz-rulett… Remegnek, sírnak, könyökkel zárnak, kárhozottak ők , kik előtted állnak.
De a sors kegyetlen, életünkkel játszik, nyüszítve vár a holnap, nagy lesz a tét a táncig. Most latba tettem mindent, a kockát eldobom. Könnyekkel fizettem, hát kérem az új lapom...
Február 18-án Bernadett, Bernadetta, Bolivár, Detti, Flavián, Flávió, Fláviusz, Konkordia, Konor, Konrád, Konstancia, Kurt, Leó, Leon, Lionel, Simeon, Simon, Sion és Szilvánusz napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Szöllősi Bernadett
Szöllősi Bernadett
Cinkelt lapok
Körbeveszik szívemet némán a csöndek, az álmok benne halkan nyílnak és törnek. Élet - néha jó lapok jönnek, néha rosszak, de ne adja az ég, hogy egyszer neked osszak.
Itt bennem nincs már semmi, csak dobogás, mint két gyönge lábban az erőtlen csoszogás. S ha a nagy némaságot belőle elvenném - ami megmaradt, a kártyára feltenném.
S nem lenne ám az sok, még annyi se: egy marék zokogásra meg nem tesz senki se. Mindenki rám nézett - én meg a neved átkoztam - úgy veszítettem, hogy még csak nem is játszottam.
Február 18-ánmúlt 135 éve, hogy megszületett Nikosz Kazantzakisz, görög regényíró, költő, drámaíró és gondolkodó.
"Ugrott egyet, szárnnyá vált keze-lába. Szálegyenes testtel rúgta föl magát a levegőbe, s ahogy ott láttam őt ég és föld között, öreg, lázadozó arkangyalnak néztem. Mert Zorbásznak ez a tánca csupa csábítás, makacsság és lázadás volt. Mintha ezt kiáltaná: „Mit tehetsz, Mindenható? Semmit – legföljebb megölhetsz. És ha megölsz? Mit bánom én: kimondtam, ami a szívemet nyomta, táncolnom is sikerült – semmi szükségem sincs terád!“Néztem Zorbászt, ahogy táncol, és életemben először éreztem meg az ember démoni lázadását, hogy legyőzze a súlyt és az anyagot, az ősi átkot. Gyönyörködtem kitartásában, a fürgeségében, a gőgjében: ott, a fövenyparton Zorbász erőteljes lépteire földerengett a hajnalcsillagú emberi történelem."
Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög
Anthony Quinn és Alan Bates a legendás, Zorba, a görög című filmben.
Most minden hajnalt áldva élek át, hogy fény töri át szobám ablakát, és új erővel tölt el a tavasz: mi évtizedig bánatból fakadt, pirkadatkor fölragyog a csönd.
Messze tűnik a sötét látomás, az otthonom már nem csak puszta ház. Közel hajol hozzám a végtelen, egy régi emlék dereng hirtelen, és könnyeimen gyémántfény ragyog.
A könnyű légben felhők foszlanak, mint fényes szárnyú főnixmadarak, ha megújulnak halott hamvakon, és feltámadnak fahéj-ágakon, tűzhalálból, arany lángolással.
Ilyenkor az élet gyönyörű, virág éled velem, zsenge fű. Valami nagy-nagy ünnep közeleg, s én vágyakozom, mint egy kisgyerek: újjászületünk mind e tavaszban
Nem láttalak egy hétig, kis rügyek, és közben milyen nagyra nőttetek! hüvelyknyire! ... Kilombosodtatok és ezer könnyű és friss fodrotok halványzöld lángként repdesi körül a gallyakat és táncol és örül.
De szépek vagytok, tavaszi rügyek, de bátrak vagytok! Nem kérdezitek, mi vár rátok - ha itt az ideje, mint a barna földből a rét füve, a barna ágból kicsaptok ti is, akármilyen hideg az április.
Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek, bölcsebbek, mint én, egészségesek ... Egy hónapja nem láttuk a napot, mégis hittetek és kibújtatok, hajtott a szent önzés, küzdöttetek, győzni akartatok és győztetek!
Győztetek, hívő rügyek s levelek, irígyelhetem erényeteket: bolond idő járt rám is, április, hosszú, naptalan, de én e komisz tavaszban, mely oly zord és fénytelen, hitetlen voltam és reménytelen.
Az voltam, fáradt, gyáva és beteg, utáltam már az egész életet s ez kellett, ez a büszke változás, szemeimben ez a csodálkozás, ez kellett, hogy megváltsam magamat és megérthessem a példátokat,
hős példátokat, parányi rügyek ... Egy hét alatt de nagyra nőttetek! Zöld zászlaitok felrepültek a bokrok, fák és hegyek csúcsaira s hiába ez a gyilkos április, reményt hirdettek, reményt nekem is!
