Ptk. 202. § Ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, a szerződés semmis (uzsorás szerződés).
Ezt csak egy minimum számításnak szántam. A napi 100db. parkolót használó kocsiszám éves átlagban igen kevés. De ha a szám 200 vagy 300 vagy több, akkor könnyen kijöhet az évi 60-70 millió ft-os bevétel, ami szépen kifolyik a városból - és ez a legszomorúbb, még ha ennek egy töredéke MISIKE bukszáját gyarapítja is, ami a fenti számítások alapján szinte biztosra vehető.
Felül lehet éppen vizsgálni, csak kiszállni nem lehet belőle. Kivásárolni, azt lehet, de nem éri meg. Nem fognak semmit sem érvényteleníteni. Nincs megírva sehol, mit mennyiért kell kiadni. De ha a Fidesz győz, majd gondolom "megkérik szépen, hogy adják vissza". Amire a válasz egy felfelé lendülő, ökölbe szorított kezű jobb kar lesz, a bal kar csuklójával a könyökhajlatban.
Ha a jobboldal győz akkor felül fogják vizsgálni a szerződést.
Azt mindenki látja, hogy ez a szerződés olyannyira előnytelen a városnak, hogy akár a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján is megtámadható, vagy végig kell göngyölíteni a szálakat, hogy hová is folyik a pénz, majd megtenni a büntető feljelentést és a nyomozás lezárta után a bíróság mondaná ki a szerződés érvénytelenítését.
Egy évre kap a város 1 millió ft-ot a Parking H.-től. Mi ez ha nem aránytalan szerződés ???
Én Bp-en lakom nekem UPC van bene52 csatorna, igaz a csatorna el osztása olyan hogyha magyar csatornákat akarom nézni akkor az összesre előkell fizetnem az elosztásuk miatt, az internet szolgátatásukkal viszont megvagyok elégedve.
Úgy gondolod 9 hónap múlva megszűnik a parkolási rendszer? Ilyen naív vagy? Ezek a rafináltak olyan szerződést írtak alá amiből a város csak akkor tud kiszállni, ha az elkövetkező évekre megfizeti a cégnek az elmaradt hasznot. Az lehet hogy Benedek emiatt bukni fog, de az is biztos hogy a következő vezetés sem fogja megszüntetni ezt a rendszert, mivel ezzel az intézkedéssel CSŐD szélére sodorhatná a várost. Kíváncsi vagyok ki fogja ezt bevállalni. Senki. Minden maradni fog a régiben ez biztos
Úgy néz ki, hogy a parkolási rendszer megváltoztatása iránti erőfeszítések kudarcot vallottak.
Igy az egyik szemem sir, a másik nevet.
Egyrészt igy még 9 hónapig fizethetjük a Benedek épülő házát, másrészt viszont ezzel saját maga ujraválasztási esélyeit tapsolta el, mert azért ennyire nem hülye ez a város.
Szóval türelem emberek, már ketyeg az (parkoló) óra !
Nemtom mondtam-e már, de a miskolci székhelyű Parking Hungary-nek találjátok ki hány ügyfele van még az ózdiakon kivül ????
A cipósi körforgalomnál ma du. akkora kátyút láttam, hogy egy kisebb eb el tudna rejtőzni benne.
Kábeltévé: mostanában sokat vagyok Budapesten, ott UPC-nk van; hát vegyesek a benyomásaim. Van ugyan rajta kínai, francia, görög, orosz, meg mittudomén miféle adás, de nincs ARD, ATV , Travel és Sport1. És 3x annyiba van. Legalább HírTV van rajta (ezt nem pártos alapon értékelem, egyre inkább szarok a politikára).
1szerű, az ott élők jövedelmét összeadták aztán osztották a lélekszámmal. Ha van egy 20 fős falu és ott egy milliomos akkor már igen gazdag településről beszélhetünk.
Hát, nemtom hogy hozták ki kedvenc városunkat ily módon. Lemégy az Alföldre, a főúttól 20 m-re már bokáig jársz a sárban-porban, melóhely ohneász, 50 km-es körzetben se. Valahogy divat rávágni, hogy a legszarabb hely az országban csakis Ózd lehet. De ha sokat ismételgetjük, még a végén bekövetkezik, miközben az igazi "toplistások" meg lapítanak és ujjal mutogatnak Ózdra. Én nem vagyok eldőlve a szupergazdag, állítólag tejjel-mézzel folyó T.újváros panelsivatagától sem. Gazdagság van? Navazze, mondtak valamit! A főnököknek persze hogy az van, a többi meg örülhet ott is, hogy van hová bejárnia.
Szerintem a TÉMA az utcán hever akár szószereint is érthető, biztos van kátyú ÓZDON IS. Vagy kábelszolgáltatási hiánnyosság, netán félre tályékoztatás az eseményekkről, valaki mondot valamit valakinek? Lehet egy jó ötletett megvitatni.Be kéne vonni a topikba néhány civilszervezetet is mondjuk a VIZSLA kiadfóját.