Egy szomorú érdekesség, ami a Don-kanyarhoz köthető.
Az előbb beszéltem egy idős ludovikás tiszttel, aki megerősítette információmat.
A tiszti kiképzés kötelező része volt a síelés, mint mondta kiképezték őket lesiklásra, sífutásra, sőt harcászati síelésre is, fehér álcaruhában, fegyverrel. S miért idézem ezt most itt? Mivel a harctéren a ritka kivételt eltekintve nem voltak sífelszereléssel ellátva a tisztek, miközben a raktárakban - ha jól emlékszem - a visszavonulás közben 5000 pár sílécet semmisítettek meg! Ez jellegzetes magyar dolog volt, az ilyenekért tartom személy szerint felelősnek a hadseregparancsnokot. Amennyiben minden tiszt megkapta volna a sífelszerelést akkor sokkal hatékonyabban tudták volna irányítani a csapatokat, visszavonulás közben nem fordult volna elő, hogy tisztek, szervezetlenség nélkül, csoportokban menekülnek hátra a honvédek...
Stark Tamás: Magyarország háborús emberveszteségei
Jóval nehezebb a 2. hadsereg folyamatosan változó létszámviszonyainak követése és az összveszteség megállapítása. A 2. hadsereg mozgósítandó állományát az egész ország területéről arányosan, egyenletesen állították össze. A honvédség rendelkezésére álló élőerőt és felszerelést a Honvédelmi Minisztérium úgy osztotta el, hogy a 2. hadsereg felállítása minél kisebb mértékben érintse az ország erőforrásait, melyeket Kállay Miklós kormánya a világháború utánra akart átmenteni. A kiszállítás április 11-én kezdődött meg, és július 27-ére már mindhárom hadtest megérkezett a frontra. A hadsereg létszáma ekkor mintegy 190 ezer fő volt. 1942 novemberétől a veszteségek pótlására további 3536 ezer főt szállítottak ki. Ennek következtében a sorállomány és a tisztiállomány együttes létszáma 1942 augusztusa és 1943 januárja között 201-207 ezer között mozgott, tehát számottevően nem változott. A HM 22. osztályához beérkezett veszteségi lajstromok feldolgozása rendkívül időigényes volt. Az 1941. június 26-ától 1943. december 31-éig elszenvedett veszteségeket (ezek a számsorok változtatás nélkül kerültek be a 22. osztály későbbi összesítéseibe) 1944. május 15-én tették közzé belső használatra. Az összveszteség: 142 699 fő volt. Ebből elesett és meghalt 18 852 fő, a sebesültek száma 40 551, eltűntek 80 549-en, 2747-en pedig bizonyíthatóan hadifogságba estek.
..... végéig összeírt mintegy .... veszteségből levonjuk az 1942 áprilisa előtti, valamint az 1943 áprilisa utáni veszteségeket (arról az időszakról van szó, amikor a 2. hadsereg még, illetve már nem volt kint a hadműveleti területen), akkor 127 ezret kapunk. A 2. hadsereg vesztesége azonban ennél kevesebb, ugyanis ez a szám a folyamatosan kinn lévő, megszálló erők 5-6 ezer főre tehető veszteségét is tartalmazza. Mindent egybevetve, valószínűleg nem sokat tévedünk, ha a Jány Gusztáv vezette 2. hadsereg veszteségeit 120 ezer főben állapítjuk meg. A hónapokra lebontott statisztikából az is kitűnik, hogy a veszteségek mintegy 80 százaléka (90-100 ezer fő) az 1943. január 12-ei szovjet áttörés után keletkezett. Az 1942. júniusi tyimi áttörés, valamint a Don menti hídfők (Uriv, Scsucsje és Korotojak) felszámolásáért folytatott harcokban (július 18szeptember 16.) a 2. hadsereg összesen 30 ezer katonát vesztett.
A doni áttörés után elszenvedett veszteségekről Szabó Péter kutatásai nyomán rendelkezésre áll a hadsereg vezérkari főnökének, Kovács Gyula vezérőrnagynak 1943. május 21-ei jelentése. Az 1943. január 1-jei és április 6-ai élelmezési létszám különbsége 96 016 fő volt. A majdnem 100 ezres hiányból akkor csak a kórházvonaton hazaszállított sebesültek és betegek 28 044 fős száma volt ismert. A foglyokkal kapcsolatban a vezérkari főnök a szovjet rádió hivatalos jelentésében szereplő 26 ezer fős adatra hivatkozott. A hazaszállítottak és a foglyok együttes száma tehát 54 044 volt. A 96 016 fős hiány és ez utóbbi adat különbsége 41 972. Kovács szerint ennyi az 1943. évi hadműveletek alkalmával [ ...] elszenvedett véres veszteség, vagyis az elesettek és megfagyottak száma. A szovjet rádió jelentése utólag hitelesnek bizonyult, mert az 1991 óta hozzáférhető szovjet források 28 706 regisztrált magyar fogolyról tesznek említést. Ez a szám a hídfőcsaták során fogságba esetteket is tartalmazza. Ha az 1942 és 1943 folyamán a keleti fronton eltűnt 80 235 katona mintegy 65-70 százaléka elesett, akkor a 2. hadsereg hősi halottainak száma az ugyanebben az időszakban regisztrált 17 800 elesettel együtt 60-70 ezer fő. Ezek a keretszámok a mintegy 15 ezer főnyi munkaszolgálatos áldozatot is magukban foglalják.
Március 3.-án az egész 2. hadsereg élelmezési létszáma volt kb. 64 ezer. A január elejei 204 ezerhez képest ez 140 ezer különbség. A fogságba esetteket 60 ezer főre becsülték. A hadifoglyok nagyon jelentős része még a fodságba kerülés utáni hetekben meghalt (hideg, éhség, betegség, sérülés).
A március 3.-i élelmezési létszámhoz képest jóval magasabb április 6.-i, nyilván feltöltés eredménye. Kizárt dolog, hogy még 40-45 ezer fő szétszórt állomány felzárkózhatott volna a március 3.-i állapothoz képest. Tehát kétharmad a veszteség volt.
Teljesen egyetértek. Elképesztő, hogy a Cramer-csoportot mélységben tartották - nyilván azért, mert nem tudták, melyik hídfőből jön a főcsapás -, ahelyett, hogy minden mobil erőt eleve a hídfők elreteszelésére összpontosítottak volna. A 40. hadseregtől északra elhelyezkedő orosz hadseregek (60., 38., 13.) és a délről, Scsucsje alatt támadó 7. lovashadtest és 3. harckocsihadsereg a hídfők szilárd elreteszelése esetén is áttörik és átkarolják a német-magyar arcvonalat (az olaszoké már előbb megtörtént), de akkor az áttörés nem a magyar arcvonalon történik, s a rendezett visszavonulás lehetővé válik.
A mélységi tagolással nagyjából ugyan azt mondjuk. Annyi eltéréssel, hogy a hátsó védőövbe kellett volna telepíteni a hadseregközvetlen alakulatok nagy részét, akik az első áttörését követően a hátraérkező csapatokkal fel tudták volna fogni átmenetileg, vagy erősen lelassítani az orosz áttörés élét. Igazi, mozgó háborúra a Honvédség szállítóeszköz hiányában alkalmatlan volt, tehát azzal kellett főzni, ami volt... Valamivel több szállítóeszközt képes lett volna adni az ország, illetve a fronton lévő hatékonyabb felhasználásával (pl. javítókapacitás növelése, szakmunkás volt) a többletet a tüzérségnek kellett volna adni, mivel ez volt a záloga az érdemi védelemnek.
Amennyiben nem marad állásban a Don közelében a tüzérség nagy része, akkor sokkal hatékonyabb halogató harcot tudtak volna vívni a honvédek az ismert körülmények közt is. Az orosz pc.-ok nem azzal szórakoztak volna hol tudják letaposni a visszavonuló honvéd oszlopokat... a rendelkezésre álló páncélosokat már az urivi áttöréskor be kellett volna vetni ( érdemi eredmény feltétele, mint említettem +1 német pc. ho. átcsoportosítása lett volna ), Amennyiben időben betámadnak a Cramerék ( a K-val elírás volt, elnézést) még állásban lévő magyar tüzérség is támogatni tudta volna őket ( egyébként elvárható szinten dolgoztak az ütegek!). Ezzel késleltették és gyengítették is volna egyben a szovjet áttörést, valamint legalább valamivel több lüveget sikerült volna hátravonni. Aki időt nyer, életet nyer... raktárak kiürítése, sebesültek elszállítása... mint ez végeredményben a veszteséget csökkentette volna a mi oldalunkon.
A 2. hadsereg élelmezési létszáma 42 október elején 204 ezer fő, március 3-án 64 ezer fő volt. Tehát több mint kétharmados volt a veszteség, igaz, sok hadifogoly volt, ezek számát 60 ezerre becsülték.
Annyiban volt hibás az elhelyezés rendszere, hogy vonalvédelemre álltak be, szétforgácsolva az erőt, ahelyett, hogy az urivi és a scsucsjei hídfőt mélyen, többlépcsős tagolással, páncéltörő tüzérséggel megerősítve elreteszelték volna. Erre számított az idelátogató Zsukov, le is tolta Moszkalenkót támadási terve miatt, s nem is engedte volna a megyar szakaszon az áttörést, ha ezt találja. Már leírtam ebben a topicban, hogy a sztálingrádi csata heteiben is 3-4 naponként jött ide hol Zsukov, hol Vasziljevszkij, annyira tartottak attól, hogy a vonalvédelem csupán csel.
A végső meggyőződést aztán az adta, amikor január 12-én mindössze 5 megerősített zászlóalj harcfelderítésével indult meg a támadás az urivi hídfőben, s ez a viszonylag csekély erő úgy hatolt előre, mint kés a vajban. Annyira másra számítottak, hogy az általános támadást a 40. hadsereg arcvonalán az urivi hídfőben csak 14-ére tervezték. A harcfelderítés váratlan nagy sikere miatt kért engedélyt Moszkalenko, hogy a harcfelderítést kiszélesítse, és 13-án a hadsereg teljes erejével átmehessen általános támadásba.
A Kramer csoportot északi irányban, az Uriv felől előretörő orosz páncélosok ellen bevetették, de szinte legázolták őket az orosz harckocsik.
A még használható páncélos magasabbegységeket délre irányították hetekkel előbb a németek, hogy von Manstein felmentse Sztálingrádnál a 6. hadsereget és a 4. páncélos hadsereg bekerített felét.
Biztos, hogy áldozatokkal járt volna a haderő bent tartása. De más távlatokat hozott volna. A németek mindenütt jelen voltak, de mindenütt folyamatos harcérintkezésben lekötve ellenségeiktől. Kétlem, hogy a szerb frontot meg merték volna gyengíteni egy büntetőhadjárat kedvéért.
Ragyogó gondolatod ez a téli átképzés. Valóban rengeteg ember megmenekülhetett volna.
1. tényszerűen a 2. hadsereg nayobbik része (2/3a) így is kicsúszott az átkarolásból... 4. nem csak németek hanem románok és szlovákok jöttek volna....szted sztálin elmorzsolt volna 2-3 könnycsepppet értünk ha a tiszáig tartó Nagyon-nagy románia ugrik ki sikeresen 44 augusztusában???
Az orosz siker oka ezen túlmenően az volt, hogy jól sakkoztak, a németek nem voltak hajlandóak "holmi" magyarok miatt elvonni csapatokat a Sztálingrád alatti erőlködésből.
Szerintem minden gyengeség, hiányosság ellenére nagyrészt elkerülhető lett volna a doni katasztrófa, ha Kramer az áttörés kezdetén kap még egy német pc. ho-t, meg a hozzá rendelt, szárazföldi célokat támadó légierőt, s az oroszok örültek volna, ha nagyjából visszanyomják a magyarokat a Don térségéből, mivel a német pc-ok egyszerűen felőrölték volna az áttörő csoportosításaikat, s nem jutnak ki a sereg mögötti hadműveleti mélységbe.
Alapvetően nem volt hibás a csapatok csoportosítása, mert hol törtek át az oroszok? A két hídfőnél, északon, ahol frontális támadással próbálkoztak a folyón át visszaverték őket, s nem is tudtak teret nyerni.
A fő probléma nem ez volt, hanem az állásrendszer nem volt mélységben megfelelően tagolt, továbbá a tüzérség nem rendelkezett megfelelő vonóerővel. Ezért miután elment mellettük az orosz áttörés lőttek, aztán nem volt kire... állásban ragadtak. A Kramer féle páncélosokat túl későn vetették harcba az oroszok ellen, akkor kellett volna, mikor kitörtek a hídfőből. A nehézfegyverzet nélkül maradt visszavonuló honvédséget meg legázolták az orosz páncélosok. Amennyiben legalább a Luftwaffe képes lett volna érdemi segítségre igen meg lehetett volna ritkítani a soraikat...
A felszerelés visszatartásának problémájával egyet értek, azzal viszont nem, hogy döntően ezért fagytak meg. Ez részigazság, valójában döntően azért fagytak meg, mivel hiányos kiképzést kaptak, nem tudták télen nagy hidegben, hófúvásban hogyan lehet túlélni (pl. hófal építés a szeles oldalon, stb, ez a hadvezetőség hibája, "kedvenc vesszőparipám" már ősszel kérni kellett volna 30 finn kiképző őrmestert téli átképzésre...
Megjegyzés az A-hoz, a németeknek 43-ban nem okozott volna problémát a magyarok eltaposása, egyrészt jelentős számú csapatuk volt a Balkánon, másrészt tartalékok még akadtak a birodalomban, + románok és szlovákok önként és dalolva rohantak volna le minket (románoknak végig 2 hadserege állomásozott Dél-Erdélyben).
(Igen. Aki kicsit is ismeri a történelmet, az tudhatta volna, hogyan járnak a hódítók a nagy Oroszországban. Márpedig a németek hódítóként és nem felszabadítóként érkeztek. Egy független Ukrajna kikiáltása, ellen orosz kormány felállítása meg ilyesmi, és megdönthető lett volna a Sztálini rendszer. De nem ez volt a céljuk. Másrészt meg az amerikai hadüzenet. Erről nem is kell több,csak az az anekdota, amelyet már kopiztam lentebb.)
De igazából most nem vitázni akarok, csak a kíváncsi lennék a véleményekre. Ha megvan a két győztes, utána kifejthetjük, miért... Üdv: ouzo
a./ A haderő bent tartása a Kárpát medencében, bár nyilván előbb-utóbb német retorziókat váltott volna ki, de éppen mert a 2. német és a 8. olasz hadsereg közötti területet (ahogy ez a nyár végén kialakult az arcvonalon) csakis saját erővel tudták volna kitölteni, nem lett volna erejük ahhoz, hogy akárcsak hasonló pusztítást is véghezvigyenek, mint ami bekövetkezett. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen tartalmú politika arra is kihatással lett volna, hogy a bent lévő, harcképes magyar haderő aligha nézte volna ölbetett kézzel a német hadsereg itthoni grasszálását.
b./ Ha már kint volt a 2. magyar hadsereg, az élőerő és az eszközök egészen másfajta, - a hídfőkre, különösen az urivire koncentráló - elhelyezésével, és a szárnyak ellenség általi átkarolását azonnal követő rendezett visszavonulással, továbbá a hatalmas élelmiszer- és ruhakészleteknek a harcoló csapatok számára történő átadásával, tizedére lehetett volna csökkenteni a veszteségeket. Amit felsoroltam, teljesen reális lehetőség volt, ha nem az őrültség (vagy egyesekben a gonoszság) kerekedik felül a hadvezetésben.
S akkor most visszatérve a témához, lehetne egy kis szavazást tartani?
A kérdés: 1: A magyar hadsereg kiküldés elkerülhetetlen volt (a 38-39-40 év történései miatt), de idejében visszavonulva meg lehetett volna menteni a nagyobbik részét.
2: A magyar hadsereg kiküldés elkerülhetetlen volt (a 38-39-40 év történései miatt), s lehetetlen volt a visszavonulás.
3: A hadseregek küldését vissza lehetett volna tartani későbbre, amikor jobban beláthatóak a követelmények és következmények.
4: A magyar hadsereget mindenképpen a Kárpátok között kellett volna tartani, akkor is, ha ez később ez ugyanúgy véres megszálláshoz vezetett volna.
Követem sierra-t és a szabadságharcos témával átmegyek az "1848-48. Minden a szabadságharcról." topicba.
Most válaszul csak annyit, hogy természetesen nem egy "szabályos" háború megvívásáról, hanem kettős célról van szó, amely elérése reális volt: 1. versenyfutás az idővel, 2. a honvédsereg megtartása akár csak néhány hadtestnyi erő kötelékében. A szükségszerű, de kemény feltételekkel megkötött béke ilyen szituációban, felért volna a győzelemmel. Klapka kitartott Komáromban, nem is volt megtorlás a parancsnoksága alatti csapatok állománya ellen. Pedig az már tényleg reménytelen helyzet volt.
-------------------------------------
A továbbiakban ebben a topicban valóban csak a Don-kanyar témájához szeretnék hozzászólni.
valószínű azért nem volt rá példa, mert tüzérség nélküli ( lőszer nélkülit betudhatjuk ennek) sereggel se találkozunk ebben a korszakban. A magyar fősereg meg síkvidéken volt, lévén az Alföldön, ahol azért elég gyorsan lehet mozgatni. A tüzérséget el lehet foglalni, de ha látja időben az ellenséget meg is tudja védeni magát kartáccsal, erre is vannak példák. Nah, de ez az egész elméleti okfejtés, akárcsak a hadtáp, lőszer nélküli sereggel vívott háború.
A fogatolt tüzérség mozgása is nagyon lassú, nehézkes volt, pláne, ha nem sík vidéken történt. Viszonylag könnyebben mozogtak a 3 fontos lovasütegek, de azok nagy tűzerőt nem képviseltek. A 6 és különösen a 12 fontos lövegek mozgatása viszont kifejezetten nehézkes volt. Tüzérséggel történő üldözésre nem is ismerek példát a kor háborúiban. Ha rejtetten, megfelelő fedezet nélkül túlságosan előremozog a tüzérség, halálos kockázatot vállal, mert könnyen zsákmánnyá válhat. Ha viszont megfelelő erejű fedezet védi, akkor nem lehet rejtetten mozgatni. A kápolnai csata után "üldöző" császári lovasezred és üteg csak azért nem hagyta ott a fogát, mert az üldözők gyorsan elmenekültek...
Nem akarom keresni a kákán is a csomót, de ha voltál katona, vagy foglalkoztál kissé a gyakorlati hadászattal, akkor tudod, hogy az adott korban is voltak felderítők, első sorban gyors, lovas egységek, s nagyon hamar kiderült, ha az ellenségnek nem volt tüzérsége, elegendő lőszere. S amit ez kiderült gyakorlatilag meg volt pecsételve a sorsa, nem tudott elmanőverezni, elvonulni, még ha lett is volna hová. Azért írtam a fogatolt tüzérséget lovasság fedezete alatt, mivel az lett volna a legalkalmasabb a szétugrasztásra, utána meg jött volna az embervadászat, mint pl. Segesvár után, vagy arányaiban sokkal drasztikusabban a korábban említett Rákóczi Szabadcsapat esetében a mócok részéről...
A csata felvállalása, sőt jellegének kialakítása is mindkét felen múlott a kor hadászati-harcászati viszonyai között. Nagy seregtestek "szabályos" ütközete tüzérség nélkül, persze, hogy elképzelhetetlen. De az a fél, amelyik nem akarta felvállalni a csatát, vagy csak rövid, feltartóztató jellegű harcérintkezést akart, minden további nélkül elvonulhatott. Nagy, harcképes, több hadtestnyi erőből álló seregtestek üldözése pedig fölöttébb kockázatos volt, mert az üldöző esetleg megsemmisülhetett.
A lakosság részéről a honvédhaderő minden támogatásra, a császári és orosz haderő passzív, egyöntetű ellenállásra számíthatott (élelmiszerkészletek, lovak, kocsik elrejtése, szabotázsok).
1. A kortársak egyáltalán nem tudhatták, mivé alakul a német erjedés. Így I. Miklós sem tudhatta 1849 április-májusában, amikor a magyar beavatkozás hadműveleti terve elkészült, de még nyáron sem tudhatta, merre billennek az események. Éppen a magyar példa riasztotta meg a Szent Szövetség urait, hogy az európai erjedés kiszámíthatatlan, számukra súlyos fejleményeket hozhat. Európában senki nem számolt komolyan egy magyar forradalom, s pláne háborút hozó szabadságharc lehetőségével. Az pedig csak mosolyt váltott volna ki, ha valaki azt mondja, hogy a magyar "lázadók" hadereje a császári csapatokat csaták tucatjaiban kiveri Magyarország területéről. Mégis ez történt. A dolgokat a kortársak mindig máshogy élik át, mint ahogy később a történészek áttekintik. Ezért a leghitelesebbnek a történettudományi szemléletben, az egyidejűség összefüggéseinek feltárását gondolom. Ez vezet e témában is.
A lényeg: amikor I. Miklós elrendelte, hogy Paszkevicsnek őszre vissza kell térnie, akkor egyrészt a német erjedés miatti háború lehetősége, másrészt az a tévhit vezette, hogy a magyaroknak elég lesz az orosz hadsereg megjelenése, s megadják magukat. A cár nem a FP.-től félt, mint "intézménytől", hanem a német egyesítés "renitens" szellemben történő végbemenetelének lehetőségétől. Ezesetben ugyanis egy nagyhatalom jön létre szinte egyik percről a másikra, amely biztosan fittyet hány az egész szent szövetségi európai rendszerre, s a következmények beláthatatlanok.
2. Kmetty hadteste: 8000 fő gyalogság, 6 század huszár, 16 ágyú, Vécsey hadteste: 7440 gyalogos, 4 század lovas, 24 löveg, - teljesen harcképes maradt, s szembeszállt az üldöző császári csapatokkal. Szemtanúk szerint ezen felül még kb. két hadtestnyi erőt lehetett határozott intézkedésekkel harcképes állapotba hozni a nyolcvanezres déli főseregből. És közeledett Kazinczy feltöltött, érintetlen, jól felszerelt hadteste, amelyhez Zsibónál Gaál Sándor kb. 3000 főnyi csapata is csatlakozott.
Nem a felbomlás, pánik, reményvesztettség tüneteit vonom kétségbe. Csak azt mondom, hogy más is jelen volt: az elszántság, kitartás szelleme is, s erre még, akár fordulatot hozó fejlemények esélye tekintetében is, lehetett építeni. Ha ekkor Görgey északról seregének összpontosított csapásával oldalba támadja Haynau harmatgyenge balszárnyát, a déli sereg hadrafogható, felsorolt része visszafordul, s Haynau hazárdírozásának örökre vége. Ettől félt Paszkevics. Rettegett attól, hogy egyedül marad a honvédhaderő egyesült főseregével szemben.
3. Görgey először a három hadtest tisztikarával véleményeztette a fegyverletételt. Mindhárom tisztikar (I., III., VII.) egyöntetűen elutasította.
"Diktátori" minőségében hívta össze a haditanácsot, amelyen közölte, hogy elhatározta a fegyverletételt. A "szavazás" úgy történt, hogy megkérdezte, ki szegül szembe az elhatározásával. Mivel ez azt jelentette volna a "szembeszegülő" részéről, hogy a "diktátort" azonnal főbe kellett volne lőnie, s ezt egyik tábornok sem vállalta, ezért nem született ellenző szavazat. De ahogy híre ment, a III. és a VII. hadtestnél zendülésszerű mozgolódás kezdődött el.
4. A vonulások alatt nyilván nem lett volna szuronyroham. Csak azért írtam ezt, hogy a lőszerhiány nem volt döntő kérdés a gyalogságnál.
5. Egyébként sem hiszem, hogy indifferens a korona felajánlása egy seregparancsnok részéről, de Görgey árulását mindenesetre bitonyítja, abban az értelemben, hogy belemerült a politikai ambíciókba,s ezzel elárulta katonai hivatását.
"Kérlek, tanulmányozd I. Miklós és Paszkevics levelezését."
-- hát ezt most éppen nincs módomban sajnos.
"A cár a német erjedést úgy értelmezte, hogy a Szent Szövetség rendszerét éppen egy "renitens" módon egyesülő Németország (Frankfurti Parlament!) fogja megtámadni. Ezért számított 49 őszére datálva háborúra Németországgal."
-- Ez teljesen lehetetlen. 1849 augusztusában a FP már kb. négy hónapja nincs is, mert április-május folyamán föloszlik. De a jelentőségét már jóval korábban, kb. 1848 nyarán veszíti el valamikor, cirka két-három hónappal a megalakulása után, mert a végeérhetetlen ügyrendi vitákon látszik, hogy soha a büdös életben nem lesz egyéb, mint sóhivatal. Onnantól fogva súlytalan a német egyesítés témájában, s aztán a fent említett időpontban (egy évvel később) csendben szétoszlik a nép.
Kizárt dolog, hogy a cár egy nem létező intézménytől félt volna ebben az időszakban.
"A temesvári csata után az - egyébként jelentős, 8-10 ezer főt kitevő - újonccsapatok bomlottak fel, ezek jelentős része egy-két napon belül visszatért. Kb. 4 hadtestnyi erő a déli főseregből,"
-- Én ezt nem így tudom. 8 ezer csak a foglyok száma, amit Haynauék ejtenek, a 60.000-res sereg fele nincs meg Lugoson. Lőszer sincs. A tüzérség ott veszett Temesvárnál. A morál a béka segge alatt, a Lugoson gyülekező erők gyakorlatilag bevethetetlenek. Vezérük nincs, mert Bem maródi, Dembinsky egy szerencsétlen hülye, akit most váltottak le másodjára, Perczel agyilag nem százas, Guyon tökéletesen alkalmatlan, Lázár meg a kritizáláson kívül kvázi nem ért semmihez és senki nem akarta a parancsnokságot átvenni, mert már minden mindegy. Ja, és mellesleg az egész szabadságharc lelki gerince, vagy mifenéje Kossuth lemond...
(a legabszurdabb az, hogy nem is Görgei hozza meg a fegyverletétel döntését (bár teljesen világos, hogy más utat nem lát), hanem egy katonai tanács, aminek ő csak engedelmeskedik a végrehajtásban)
"Nem az "elkerülő manőverezésre" ajánlottam a szuronyrohamot, csak azt az érvet cáfoltam, miszerint lőszerutánpótlás nélkül nem lehetett megtartani a honvédsereget."
-- De nem egy hónapok óta agyondemoralizált honvédsereget. A szuronyrohamhoz bivaly erkölcsi tartás, bároság és lélekjelenlét kell, itt pedig erről szó nem volt már régóta.
"Ebben vált árulóvá Görgey, aki már júliusban felajánlotta, minden illetékesség nélkül, a magyar koronát a Romanovoknak. Feltételezem, hogy ismered ennek történetét."
-- Ez indifferens. Egy kétségbeesett lépés. A cártól legalább megtorlástól nem kellett volna tartania nemzetnek, a bosszúszomjas Ferenc Józseffel ellentétben. De ez mindegy, ennek semmi köze a fegyverletételhez. Csak annyi hogy már régen látszott, hogy a háború elveszett.
