Mindenkiről van topic / kazárok,szkiták,vikingek,szarmaták stb... azt hiszem az avarok is megérdemelnek pár szót, ha másért nem a kengyel megismertetéséért, és a sok szép műtárgy
miatt...
Ez a felfogás elsősorban az ezredforduló táján szerkesztett Szúda Lexikon adatára támaszkodik, és a kései avar korra vonatkoztatható, bár más, korábbi görög forrás is szól az avarok részegeskedéséről.
Tehát az eléggé közismert, hogy az avar vezetőréteg ázsiai, vagyis mongolid volt.
Mi a helyzet a köznéppel? Tudtommal a kép elég vegyes a feltárt sírok alapján is, de legjobb esetben is mongoloidok voltak.
Az alteresek hun-avar-magyar vélt kontinuitása mindenképpen sérül ezáltal, hiszen ők a hunokat is europidnak tartják, ami simán elfogadhatatlan egy jó pár kózvetett tény alapján, amiről elég sokat írtunk úgy 14-15 éve a szkítás topikban itt.
Nekem továbbra sem könnyű megbarátkoznom azzal, hogy a részegeskedést elkerülendő Krum egyszerűen a szőlők kiirtásával vette volna föl a küzdelmet. Bortalan bolgárok. :)
Érdemes összehasonlítani az I. világháború utáni helyzettel. Az avarok Trianonját követően az utódállamok sora juthatott avar kisebbséghez, bolgárok, frankok, morvák, horvátok, magyarok, és az avar "anyagi" hagyományok a maguk jól elkülöníthető mivoltában elég hamar veszendőbe mentek. Arra gondolok, hogy mint általában, a szellemi örökség szívósabban tartotta magát, illetve mélyebben ivódhatott az örökösök nyelvébe, kultúrájába.
Elfogott, átállt, zsoldba szegődött avar harcos. mindene megvan, mindene működik, büszke az avar hagyományaira. Az államának már vége, de melózhat tovább, használhatja a katonai tudását, tesz egy esküt a kánnak, és másnap ugyanúgy fonja be a haját, ahogy azelőtt is. miért kellen másnap bolgár gatyába bújnia? A horvát alattvaló avarok is avarokként éltek tovább a 10. században. nem akartak átöltözni horvátnak. Amíg meg volt mindenük, addig maradtak avarok, utána fokozatosan átalakult mindenük horvátosra. Én legalábbis, valami ilyesmit olvasok ki konstantin császár művéből.
------------------------------------
"Tudni kell, hogy abban az időben, mikor a besenyőket kiűzték tulajdon földjükről, némelyek önszántukból és saját elhatározásukból ott maradtak, összeköltöztek az említett úzokkal, s mostanáig közöttük élnek; és olyan ismertetőjegyeik vannak, hogy meg lehet őket különböztetni, és kivehető, hogy kik voltak, illetve hogyan esett meg övéiktől való elszakadásuk; ugyanis felöltőik rövidek, térdig érők, s ezek ujjai válltól kezdve le vannak vágva, amivel mintegy jelzik övéiktől és törzsbelijeiktől való elszakadásukat."
Ha most ehhez kapcsoljuk – mint a feltehető első honfoglalás népét – a késői avarokat is, akkor úgyszólván egész Eurázsia beletömörödik a Kárpát-medencébe. Egy példa megmutatja, hogy mennyire nem közömbös számunkra a késő avar kori (szerintünk már magyar) népesség. Íme Lipták Pál a jenyiszeji (amerikanoid) jellegről:"Rövid fejű, az arc inkább széles. Termete kisközepes. Elsősorban a Jenyiszej mellett élő ket-ekre, a különböző szamojéd népekre, obi-ugor etnikai csoportokra jellemző. A magyarországi avar kori népességen is előfordul."
Újabb összehasonlító statisztikai vizsgálatok a Kárpát-medence 6–12. századi népességeinek embertanához
Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1982/XVI, Veszprém, 1983, 35–85.
„A négy, avar kori regionális csoportra az alábbiak a jellemzők: Duna–Tisza közi csoport: A legtöbb mintával képviselt együttes …Noha a terület több pontjáról ismeretesek kis létszámú mongolid túlsúlyú populációk …az itt élt népesség zömére mégis az europid túlsúly volt a jellemző … Kelet-dunántúli csoport: …mind ez ideig számottevő mongolid populáció nem ismeretes, a népesség gyakorlatilag tisztán europid … Nyugat-dunántúli csoport: …Noha …több helyről ismeretesek kis létszámú mongolid populációk is …, a lakosság zömére …a tisztán europid rasszjelleg volt a jellemző … Északnyugati csoport: Erről a területről mind ez ideig csak europid népesség ismeretes …” (i. m. 49–50.)
A szóvégi sz-t a görögök-rómaiak csapták hozzá. Vö. Hebrew מֹשֶׁה, Modern Moshe, Tiberian Mōšéh, Moše; Syriac: ܡܘܫܐ Moushe; Arabic: موسى Mūsā; Greek Mωϋσῆς Mōÿsēs in both the Septuagint and the New Testament, French Moïse, German Mose, Russian Моисе́й stb.
Ezek szerint egy csomó európai nyelvbe nem a latin Bibliából került, hanem közvetlenül a héber nyelvből, így nálunk is elterjedt az Árpád-korban.
Mosó Masa mosodája...
Mosa, Mossa 1202–1203/cr 1500: Villa Reguen ... Nomina iobagionum ... Chessuga, Mossa cum tribus, Fichur, Petessa (LK 1962: 216; Gy I: 656); 1270: Chysk de v. Palasth et Palan f. eius ... Pok ... St. f. Vrbanus, Mosa ... cognati de generatione Chisk et Palan; 1279: iob-es castri Hunt dev. Palasth ... Chysk ... Mosa; 1288>1358: Mosa f-o Moysi ... Cysk f-o Thome de Superiori Palasth (Gy III: 226–228). – Cf. Masa, Moisa, Mosei, Moza, Musa.
Masa 1213/1550: Masa de villa Sorou ... Kaled et Beta ... vendiderunt praefatum Masam et uxorem eius Foelicitatem et filios ipsius Thomam, Tanals et Gyonon et filias scilicet Magnet et Ilega pro decem marcis Absoloni filio Hurt (VR 150., 174; Gy I: 659); 1213/1550: Kalad de villa Gest cepit aliquot oves suas apud Betum de villa Scecul ... Beta autem dixit se emisse a Masa de villa Sorou ... Masa portato ferro combustus est (VR 265., 164; Gy I: 659); 1247: Masa cum Benedicto et Mathya filiis suis ... de minori villa Selepchen nomine, iobagiones monasterii sancti Benedicti iuxta Granum, servientes in equo proprio qui wlgo luosicsag dicuntur (CDES II: 166; Gy I: 476); 1299/1299/1349: Zeertelek ... Masa telek ... possessiones Sceer telek ... Masa telek (Zichy II: 371372; EO I: 325). – Cf. Mathka, Mosa.