Berisha kap labdát a kapuval szemben jó 25 méterről, elkezdi rávezetni a védőkre, hárman sem merik letámadni, és betörve közéjük egyszerűen a kapu jobb oldalába gurít. 0:1. Nagy meglepetés, persze csak ő lehet a vendégek nyerőembere.
A Sydney visszavághat a két évvel ezelőtti döntőért. Az azóta eltelt két szezonban így alakult a meccsek statisztikája:
3 Sydney-győzelem, 1 döntetlen, 2 Melbourne-győzelem. A Victory közvetlenül a döntő után nyert, aztán jött a döntetlen és a 3 FC-győzelem, tehát egy ideje a Sydney-nek áll a zászló.
A szezon három meccsén kiütéssel győzött a Sydney, s tavaly áprilisban is, úgyhogy várható eredmény volt. Legutóbb tavaly februárban tudott nyerni a Perth, ill. nyáron a kupában ikszelt.
Videóbíró segített! Buijs nem volt lesen, de az egyik játékos igen, aki feltartotta a védőt, viszont nem ért a labdához, ezért a játékvezető kikérte a kamerát, és végül mégis megadta a gólt. Persze meg is érdemli a Sydney, a Perth 10 emberrel védekezik, és így is 3-4 támadó megcsinálta a helyzetet.