1) Kína fele része emberi beavatkozás nélkül is vízhiányos
2) amit a nagy folyókról írsz, az valószínűleg a nyugat kínai folyókra (tarim, irtis) lehet igaz. a Jangcén és a Huang ho-n nem nagyon van mit elöntözni, egyrészt mert (a sárga folyó felső szakaszát leszámítva) egyik sem vízhiányos területeken folyik át, másrészt mert elég nagy a vízhozamuk.
3) kína előtt kvázi 2 választás volt, mielőtt ez a gyors fejlődés megindult: vagy gazdasági növekedés, vagy óriási belső feszültségek. önmagában nem a gazdasági növekedés a baj, hanem az, hogy a föld erőforrásai nem elegendőek arra, hogy egy kína méretű és lakosságú ország is a fejlettek közé kerülhessen. de erről nem kína tehet.
Egyébiránt ami kinnt folyik, az nem neoliberális gazdaságpolitika. Az jelenleg kőkemény igaz kapitalizmus, valahol a 19. századi angol technikai boom időszakából, legalábbis ami a személyi részét érinti. Amúgy lehet - természetesen joggal - megfeddni őket a hihetetlen környezeti kizsákmányolásért, de a jogukat arra, hogy jobban akarnak élni, nem vitathatod. Jelenleg még ott tartanak a gazdasági fejlődésben, hogy nem lehetnek tekintettel egyelőre semmire és senkire, ha fennt akarják tartani a bővülés ütemét. Nem nagyon van választásuk...
A kínai éhes ember általában nem szokott agresszív lenne, hanem szép csendben milliószámra meghal, mint ahogy a történelem ezt már számtalanszor bebizonyította:)
Azért túlzásokba nem kell esni:) Egy-két éve volt szerencsém a Sárga folyó partján pár száz km-nyi utat megtenni, azért az éppen-hogy-csak-csordogál a mederben valami még így is többször szélesebb minta Duna:)
Az édesvízkészletek az egész Földön végesek és az ipari civilizáció részéről mind nagyobb felhasználásnak vannak kitéve.
Kevesen tudják, de Kína nagy része ma már a vízhiányos területek közé tartozik, ami részben a klmaváltozás, részben az esztelen pocsékolás (főleg a mértéktelen öntözés és ipari felhasználás) rovására írható.
Az egykori kínai óriásfolyamokban (jangce, Huangho) időnként a túlhasználás miatt pl. alig csordogál a víz.
Ez a tendencia előbb-utóbb ökölógiai katasztrófához fog vezetni, ha a neoliberális közgazdaságtan hazugságaitól megrészegedett kommunista kínai elit szeme előtt csak a gazdasági fejlődés szent tehene fog lebegni és semmi más.
Az éhes és szomjas ember pedig qrva agresszív tud lenni, amint azt a történelem már jópárszor bebizonyította.
Kina jövőjével kapcsolatban eddig szinte csak olyan dolgokról lehetett olvasni ami a megállíthatatlannak tűnő nyomulásról szóltak.
Érdemes azonban szerintem két kérdést is figyelembe venni, a jövővel kapcsolatban.
Például az egy-gyerek-gyakorlat ami az esetek többségében fiú. Nem tudok pontos adatokat de már most sokkal több kinai férfi van mint nő, és hát ennek elöbb utóbb kell következménye lenni....
Amúgy Tuva önálló volt (ha hihetek Szolonevicsnek) 1850 és 19919 között (az Orosz Korona patronálása alatt), mint ahogyan Dél-Kelet Altáj is (erről bővebben talán Sánta István etnográfus barátom tudna többet mondani - ez az ő szakterülete. Nála jobban senki sem ismeri a témát: több időt tölt Tuvában és az Altájon mint Magyarországon.)
Mellesleg, most olvasom az említett, fordításra váró könyv mellékletét. Érdekes történelmi apróság: nem tudtam (gondolom nem vagyok egyedül), hogy a későbbi finn nemzeti hős, Manner-papó neje a Boxer-lázadás idején ápolónőnek jelentkezett a Harbinba kiküldött egészségügyi vonatra. Manner-papó azért nem tudott oda eljutni, mert lovasbalesetet szenvedett. Hm.
Én nem azt mondom, hogy a kínaiaknak ne legyen autójuk és iparuk, meg hasonlók.
Csak azt mondom, hogy ez a jelenlegi technológia mellett hosszú távon nem fenntartható.
Aztán lehet, hogy e század második felében egy qrva nagy összeomlás-szindróma majd gondoskodik a javak igazságos újraelosztásáról, de ez már aligha egy történelmi topik témája.
A Földnek ha úgy vesszük, irtó nagy szívás ez a robbanásszerű kínai gazdasági fejlődés. Ez a 1,5 milliárd kínai jelenleg a Föld össznépességének közel egynegyedét teszi ki. 100 kínaiból 99 aról álmodik, hogy saját személygépkocsija legyen.
Ha mind a 1,5 milliárd kínai amerikai életszínvonalon szeretne élni, ahhoz kb. két Föld méretű bolygó erőforrásaira lenne szükség.
A kínai politikai-gazdasági elit a gazdaság fejlesztése során nagyobbrészt figyelmen kívül hagyja a környezetvédelmi szempontokat.
A kínai gazdasági csoda csak sietteti, előrehozza az amúgy is túlterhelt életfenntartó környezeti rendszerek mielőbbi kártyavárszerű összeomlását.
Azért ez a Tibet-Fro. hasonlat igencsak sántít:) Az 1720-as évektől egészen 1912-ig a tibeti kormányzat mellett-felett 2 amban (mandzsu szó, tibeti nyelven ngang pai), azaz mandzsu-kínai helytartó állt. Elvben csak a tibeti-kínai kapcsolatok őrzése volt a feladatuk, de miután az egyetlen ütőképes sereg egész tibetben az amban kínai helyőrsége volt, gyakorlatilag akkor és ott szóltak bele a helyi viszonyokban, amikor csak akartak. Akárhogyan is nézzük, több mint 200 éven át kínai fenhatóság alatt volt Tibet.
Foleg ha figyelembe vesszuk, hogy azokat a teruleteket a mandzsuk se nagyon birtokoltak.:)) Ilyen peldaul a burjatok lakta terulet vagy Tuva (teljesen onallo kisalamok voltak, ahova a kinaiak be se mertek tenni a labukat (eleinte!), vagy Kelet-Turkesztan (Ujguria), ami szinten onallo allam volt. Hasonlo a helyzet Tibettel (na ott a kinaiaklnak vegleg semmi keresnivalojuk. Ez k.b. olyan lenne - csak hogy szemleltessem - mintha Magyarorszag megszallna Franciaorszagot, arra hivatkozva, hogy voltak francia uralkodohazi kiralyaink.>))
Kína eszméletlenül nagy ország, ráadásul még mindig nem emésztették meg teljesen a nemzetiségi peremterületeket ( Tibet, Újgúria, Belső-Mongólia) mégis területszerző háborút indítottak India ellen (sikerrel) és a Szu ellen is próbálkoztak (eredménytelenül). Nem gondolták komolyan, hogy az oroszok például az Amúron átadják a szigetet és beengedik őket Habarovszkig, a BAM ezzel gyakorlatilag a határon futna... Mi motiválhatja őket - kínai léptékben pitiáner területekért ? Erőfitogtatás?
Ungern hadosztalyanak teljes elnevezese igazan Rejto-konyvbe illo:))) ,,Belso Mongolia Azsiai kozak hadosztalya". Bar ott, a Mongoloknal es Kinaiaknal egy magyar vilaghiru szelhamos is kitunt epelmelyusegevel - Trebics Abraham Linkoln Ignac. Egen-egen - ,,az igazi Trebics" tortenelmi szemely:))) (Trebics vagy Trebits vagy Trebitcs? Lusta vagyok elovenni a konyvet. Majd kijavit valaki.)
Tudom-tudom, Ungern barot meg ruhellik. Pfuj-pfuj, meg minden. Pedig a mongol-szakosok reszerol - ha komolyabban belemasznanak abba a kupiba, ami akkor ott volt, akkor leginkabb a kinaiakra kene haragudniuk (hogy azok ott mit muveltek??!!!most olvasom a naplokat). Ungern legalabb rendet teremtett (pedig a modszerei nem voltak eppen ,,demokratikusak"). Meg akarta alapitani az ''Uj Mongol -Azsiai Birodalmat". Mellesleg, mint erdekesseg. Ungern a mai orosz fasisztak istenitik.:))))))))))))) Meg a masik vereskezu ,,birodalomalapitot" - Szemjonov atamant:)))))))
Találtam egy térképet amely pontosan feltünteti a szovjet (orosz) - kínai vitatott határterületeket. Annyira nem is kis terület, olyan dunántúlnyi ... itt megtekinthető: http://www.east.cyxa.net/map/china_ussr_e_88.jpg
D.P.Persin. ,,Ungern báró, Urga és Altan-Bulak", Szamara, ,,Agni" kiadóház, 1999. Összesen 500 számozott példányban adták ki. A szerző személyesen is ismerte Ungern-t, és a könyv - a naplója, ami az egész mongol forradalom (1919-1923) leírása! Az anyag soha sem volt kiadva egyetlen egy nyelven sem!!! A könyv éa a benne található fotók, jegyzetek unikum!!!
Amint befejezem Churchill fordítását - azonnal nekiesek ennek a könyvnek, mert az eredeti kéziratot az USA-ból küldték az oroszoknak, és nem hiszem, hogy más nyelveken valaha is meg fog jelenni.
A kiadóház és az ,,Agni" társaság elnöke apám jóbarátja, úgyhogy, valószínűleg engedélyezik a fordítását és közzétételét magyarul. Gondolom nem csak a történészeknek lesz nagyon érdekes, de - mondjuk - az ELTE mongol-szakosainak is egy rendkívül értékes kiegészítő anyag.
A Halhin-golról egy repülős visszaemlékezést mellékelek, a főszereplő Sztyepanov, aki Spanyolban, majd a Mongol és Mandzsu pusztákon harcolt.
"Élet Mongóliában és harc a sztyeppék felett
Mongóliában a két küzdő fél szárazföldi csapatainak harca május 11-én kezdődött, és egészen szeptember 15-éig tartott. A kapkodva átdobott repülőegységek - szervezési nehézségek és a rossz időjárás folytán - a küzdelmekbe csak bő két héttel később kapcsolódhattak be. A hadszíntérre már századparancsnokként érkeztem, mivel a parancsnokságon sok jó pontot értek korábbi, azon a kietlen tájon szerzett tapasztalataim. Alakulatomat I-15bisz-szel fegyverezték fel. A hadjárat során ezen a típuson kívül még alkalmam nyílt arra, hogy ötször I-153-assal is légi csatába induljak. A repterek tőszomszédságában, jurtákban laktunk. Bármikor készen a bevetésre. Ez abból a szempontból volt kimondottan hasznos, hogy a legsúlyosabb harcok idején akár napi 5-6 bevetést is teljesítenünk kellett. A csendes időszakokban 3 gépes rajokkal adtunk ülőkészültséget.
Név szerint japán ászokról nem volt tudomásom, ám egykettőre keserű tapasztalataim lettek arról, hogy hadseregük és flottájuk vadászpilótái egészében véve igen jól képzettek. Harc közben kifejezetten meglátszott, hogy mindenre elszánt parancsnokok vezetik őket. Szerencsénkre viszont gépeik, a - Nakajima Ki-27 és a Mitsubishi A5M - merev futóműves egyfedelűek sokszor alulmaradtak a mi I-16-os és I-153-as vadászainkkal szemben. Már ami fegyverzetüket és sebességüket illeti. Manőverezőképességükkel, villámgyors fordulóikkal ezzel szemben kínos meglepetések sorozatát okozták repülőinknek. A legfontosabb szabály számunkra hamarosan az lett, hogy nem szabad velük egyéni fordulóharcba bocsátkozni. Azt ugyanis imádták, és abban jóformán verhetetlennek bizonyultak. Legalábbis erre hívták fel minden érdekelt figyelmét a május 26-án és 28-án bekövetkezett kezdeti, komolyabb összecsapások - ránk nézve - siralmas eredményei. Az elsőben 9 császári Ki-27-es csapott össze 18 gépünkkel. Akkor 9 db I-16-unkat lőtték le anélkül, hogy egyetlen gépet veszítettek volna. Két napra rá kudarcunk kísértetiesen megismétlődött.
A sikertelenség miatt azonnal Moszkvába rendelték Szmuskevics tábornokot. A repülőhadtest parancsnoka - halálfélelemtől is hajtva - lélekszakadva tért vissza a hadszíntérre. Rögtönzött állománygyűléseken Sztálin dörgedelmeit elismételve próbált meg lelket verni az elcsüggedt repülőkbe. A kedvezőtlen időjárás eredményezte, átmeneti nyugalom neki kedvezett, mert csakhamar sikerült felráznia őket. Közben azért nemcsak ez a kemény letolás, hanem további erősítés is érkezett Mongóliába. Mindennek köszönhetően június 22-én, az első repülésre alkalmas napon, nem kevesebb mint 120 szovjet vadász repült át a Halhin-Gol folyón és ütött rajta a japánok előretolt repterein. Azokat mindössze 18 Ki-27-es védte, melyeket könnyedén elsöpört a túlerő. E csapások az ellenség vadászalakulatait rövid időre "kikapcsolták". Így a következő napokban az orosz SB-2-es bombavetők, az I-15bisz és I-153 közvetlen támogatók zavartalanul pusztíthatták a japán állásokat és utánpótlás-szállító oszlopokat. Az ellenség géppuskázásából - egyéb dolguk nem lévén - a kötelékeket kísérő I-16-osok is kivették részüket.
Június 26-án szálltam fel legemlékezetesebb mongóliai bevetésemre. Noha leginkább csak nézője voltam annak, mikor a 70. vadászezred parancsnoka "túlságosan is belemelegedett" a lövöldözésbe, az mégis mélyebb nyomot hagyott bennem, mint későbbi 3 légi győzelmem. Bombáink ledobását és lőszerünk elhasználását követően századom gépeit utasítottam, hogy térjenek haza. Minthogy maradt benzinem elegendő, érdeklődve figyeltem, mit művelnek légi fedezetünk gépei. Azok ugyanis pontosan abban a percben csaptak le. Öröm volt látni, milyen pontosan lőttek. Ezredparancsnokuk, Zsabalujev őrnagy kétszer repült rá és gond nélkül sorozta végig a - különben már hevesen égő - kocsioszlop néhány, épségben maradt járművét. Harmadszorra viszont élen repülő I-16-osát hirtelen egy addig lapító, autóra szerelt légvédelmi nehézgéppuska vette tűz alá. Az alig 150 m-en járó vadász orrát és törzsét lövedékek tépték. A szétlőtt csillagmotorból rögtön fekete füst tört elő, aztán leállt. Az őrnagy ellenben sértetlen maradt. Felhúzta hát tehetetlen madarát, majd kifordulva azon igyekezett, hogy a feldühített ellenségtől minél messzebb távolodva, valamilyen leszállóhelyet találjon. Gépével végül úgy 3 km-re a füstölgő kocsisortól, szerencsésen hasra szállt, és viszonylag épségben mászott elő belőle. További sorsa azonban eléggé kétségesnek látszott, mivel legalább kétszakasznyi, szuronyos puskás japán rohant földet érésének irányába. Tehetetlenül néztem, ahogy a tagbaszakadt pilóta sántikálva igyekezett egérutat nyerni. Nem így helyettese, Gricevec őrnagy, a 30 légi győzelmes "spanyolos" veterán, aki - példátlanul meghökkentő megoldást kitalálva - azonnal cselekedett. Hirtelen ötlettől áthatva, villámgyorsan leszállt parancsnoka gépe mellé. Ejtőernyőjét rögtön kidobta, majd bőrdzsekijétől is megszabadult, hogy így csináljon némi helyet kettőjüknek. Mialatt ő és terjedelmes repülőöltözetét szintén ledobáló Zsabalujev azon ügyködtek, hogy bepréselődjenek az I-16-os cseppet sem tágas fülkéjébe, a vadászszázad gépei maradék lőszerükkel, jómagam pedig "száraz" rácsapásokkal tartottuk sakkban a vérszomjas japánokat. A "megduplázott személyzetű" I-16-osnak - a dühükben öklüket rázó japánok orra előtt - az utolsó pillanatban sikerült felszállni és hazatérni. Gricevec ezért a bravúrért kapta meg második Aranycsillagját.
A következő napra a japánok - összekaparva minden bevethető gépüket - ellencsapást hajtottak végre. Kora hajnalban összesen 104 db Mitsubishi Ki-21-es és Ki-30-as, továbbá Fiat B.R.20-as bombázójukat, 74 db Ki-27 vadászgép kíséretében, a szovjet repterek ellen küldték. A meglepetés nem sikerült, mert 75 orosz vadásznak sikerült levegőbe emelkedni. A több mint félórás légi harcban 32 japán és 14 orosz gép veszett oda. Július hónapot az ilyesfajta, nagyszabású légi ütközetek jellemezték, melyekben mindkét részről 150-200 gép vett részt. A levegőben úgyszólván patthelyzet alakult ki. A pusztákon azonban Zsukov páncélosai és gyalogoshadosztályai a hónap utolsó harmadára a határfolyóig szorították vissza a japánokat. Az ellentámadást hatékonyan segítették az SB-2-es bombavetők, melyek taktikát változtatva nagy magasságból szórták le terhüket. A pontosság így odalett, viszont elkerülték az ellenséges vadászokat. Augusztusban aztán a további erősítést kapott szovjetek egyre nagyobb légi fölénybe kerültek. A kimerülő japánok ekkor vetették be - utolsó tartalékként - Kawasaki Ki-10-es kétfedelű vadászaikat. Közülük Sztyepanov két egymást követő bevetésen is lelőtt egyet-egyet. "Alaposan megizzasztottak, mire - legalább negyedórás fordulózást követően - sikerült mögéjük kerülnöm. Onnan viszont már elég volt egy-egy hosszú sorozat a 4 db 7,62 mm-es gépfegyverből ahhoz, hogy úgy essenek szét a levegőben, mint egy marék fogpiszkáló." Trófeáinak számát azokban a napokban egy, a vadászokat ügyesen kijátszó, Mitsubishi Ki-30-as könnyű bombázóval is gyarapította. "Bevetésről tértem vissza, mikor megláttam. 400 kg-nyi bombáját már ledobta repterünkre, és hazafelé fordulva éppen azon igyekezett, hogy meglépjen. Az egymotoros, kétüléses, merev futóműves japán típus különben arról volt híres, hogy inkább utolérni, mint lelőni a nehezebb. Üresen ezúttal is meglepő gyorsasággal, 400 km/h-t meghaladó sebességgel repesztett. Magassági fölényemet sebességre váltva ennek ellenére utolértem. Egy gondom volt csupán, hogy lőszerkészletem jócskán leapadt az előzőleg végrehajtott alacsonytámadás során. Féltem tehát tőle, hogy nem lesz elegendő a támadó lelövéséhez. Kár volt aggódnom! Alig nyitottam tüzet, már égett is, mint a zsír."
Zsukov ebben a kedvező légi helyzetben indíthatta 20-án 800 tankkal azt az átkaroló hadműveletet, mellyel végső csapást mért a japán intervenciós csapatokra. A sikeres támadás a császáriakat szeptember 15-én a tűzszünet aláírására kényszerítette. A légi küzdelmeket követően, jellemzően mindkét fél eltúlzott számokat közölt az általuk lelőtt gépek mennyiségéről. A szovjetek 660 ellenséges repülőeszköz megsemmisítéséről számoltak be, míg ezzel szemben 179 pilótájuk elvesztését ismerték el. A japánok csúfos vereségként élték meg támadásuk kudarcát. Ez okból a japán repülőcsoport három tábornoka követett el harakirit. Szégyenében több tucat, hadifogságból kiszabadult pilótájuk is ugyanezt tette. A mai kutatások adatai szerint ebben a hadüzenet nélküli háborúban a japánok 140, a szovjetek pedig összesen 400 gépet vesztettek.
Sztyepanov és bajtársai számszerűleg nagyobb veszteségük ellenére is győztesként térhettek haza. Nagy szerepüket mindenki elismerte abban, hogy végképp elvették a japánok kedvét a Mongólia - és így a Szovjetunió - felé való terjeszkedéstől. Összesen 13 igazolt légi győzelme ugyan eltörpült más ászok eredményei mellett, de annak elismeréseként, hogy 36 légi csatában vett részt, és legalább 60 gépet semmisített meg a földön, megkapta az Aranycsillagot. A nagy honvédő háború folyamán már nem szaporíthatta sem győzelmei, sem pedig 326, addig bevetésben eltöltött légi órái számát. Tapasztalatait a vadászrepülők szemlélőjeként, illetve később az egyik repülőakadémia parancsnokaként adta át a fiatalabb nemzedéknek. A háború után - egészen nyugdíjazásáig - a sportrepülés felelős vezetőjeként tevékenykedett. Ilyen minőségében a FAI, a Nemzetközi Repülő Szövetség 1954-es isztambuli és 1955-ös párizsi kongresszusának elnökhelyettesi tisztjét is betölthette."
Csakis katonai célokat szolgálhat, a terep még mindig jobban begyakorolható erről, mint videojátékokról, szimulátorban ülve... bár nem hinném, hogy támadni készülnek, inkább csak előrelátóak, ember és matéria meg volt, aki megcsinálja. Nem lennék meglepve, ha valamelyik tavon meg Tajvant fedeznék fel:)
Gigaterepasztallal készül India lerohanására Kína?
Index
2006. július 25., kedd 12:20
Szorgos munkával a világ legnagyobb terepasztalát építették fel Kína egyik legelhagyatottabb vidékén. A terepasztal a sivatagos pusztában a Himalája egyik, vitatott hovatartozású vidékét ábrázolja. Kína talán India lerohanására készül?
Gigantikus terepasztalra bukkantak a Google Earth közösségi oldalának lelkes böngészői Kínában. A sivatagi Huangjangtan falu mellett 63 hektáros területen a vitatott kínai-indiai határvidék méretarányos másolatát építették fel.
A terepasztal 900x700 méteres, pontos mása a valóságban 450x350 kilométeres határvidéknek. Elképzelni is nehéz, mennyi munka lehetett a tökéletes modell elkészítése. Annál is elképzelhetetlenebb, hogy mi célt szolgálhat.
A Register című brit online lap beszámolója szerint nehéz másra gondolni, mint arra, hogy a terepasztalt a kínai hadsereg építtette, kiképzési célokból. A terepasztalon a kínai pilóták kockázatmentesen ismerkedhetnek meg a bonyolult tereppel, ami jól jöhet, ha Kína netán háborút indítana a térségben.
Kína és India között 1962. október 10-én tört ki határháború. A vitatott határ a Himalájában, Akeszaj Csin tartománynál húzódik. A probléma forrása, hogy a brit uralom idején India és Tibet között nem jelölték ki a határt. Tibet kínai megszállása után India agresszív katonai fejlesztésekbe kezdett. 1952-től rendszeressé váltak a határ menti összetűzések. A háborút India provokálta ki, de Kína tudott területeket szerezni.
Kína végül utánpótlási gondok miatt nem folytatta az előrenyomulást, India pedig az amerikai hadisegély ellenére sem kívánta folytatni a háborút. A két ország 1993-ban és 1996-ban írt alá egyezményt arról, hogy fenntartják a békét a tényleges határ, azaz a frontvonal mellett. A helyzet normalizálódására utal a történelmi selyemút 2006 júliusi újbóli megnyitása is. Igaz, India még mindig megszállt területként tekint a kínai kézbe került körzeteire.
Showtime: Japan szolgalatban levo feherekrol lesz szo. Mandzsu-Go eseteben. Harom zaszlonyi szintu diverzans-dandar volt a japanok oldalan. Minden a maga idejen:)))
s mikor érünk el oda, mikor a szovjetek és a vörös kínaiak csapnak össze egymással?:)) A fehér emigránsokkal együttműködést már említetted, azért csak voltak konfrontációk is? Legalább kocsmai szinten illett összeverekedniük, esetleg egy-egy járőrt eltüntetni:)) A japán szolgálatba állt fehérekről lesz info?
Kína észak-nyugati részén a helyzet változatlanul bonyolult volt. Ez sokban az új hatalom magatartásával magyarázható. Shen-Shi-Caj úton-útfélen állította, hogy ő a marxizmus és a szovjet hatalom híve, de a gyakorlatban ezeken az elveket igen sajátosan értelmezte. Így, például, a Kurlin-i járás főfelügyelőjének, 1934-ben, egy igen kellemes külsejű, helyi viszonyok között műveltnek nevezhető fiatalembert nevezett ki, mely állandóan a ,,Shen hat alapelvét” hangoztatta. A helyi lakosság úgy ismerte, mint passzív pederasztát, és nem lehet tudni, hogy milyen érdemek juttatták fel, erre a magas posztra. Ő kezdte el érvényesíteni az új hatalmi doktrínát. A járás lakossága hamarosan megtapasztalhatta ezeket a bizonyos ,,elveket”. Ahogyan azt az egyik szovjet katonai tanácsadó, V.T.Obuhov jelentette: ,,…Az új hatalom átvette a korábbi kínai helytartók legmocskosabb praktikáit. A letartóztatottak vallatása és kínzása jóval gyakoribb volt, mint korábban. A bíró vagy rendőrfőnök általánosan elfogadott ,,kellékei” a következőkből álltak: egy bőrszíj, amivel a fogoly arcát szokás verni, egy három bordájú botból, amivel az emberek combját verték, faszerkezet, amivel a bokát csapkodták, lábszorítókból, és, végül, egy szerkezetből, amelybe vallatás alatt befogták a szerencsétlen embereket…” Általában ezek a ,,nyomozati eszközök” a bíró pulpitusa, vagy a rendőrfőnök irodájában álltak. Az új gazdák, a szovjet tanácsadók véleménye szerint, ezekből az eszközökkel igazi ,,agitációs és propaganda előadásokat” hajtottak végre: a Kurlini járás már fentebb említett gondosan a falra akasztotta őket, Szun-Jat-Szen, Shen-Shi-Caj és Sztálin portréi alá. Miután a tanácsadó megkérdezte, hogy milyen célt szolgálnak ezek az eszközök, a járási főnök ezt válaszolta: ,,Ezzel a néppel bot nélkül sehogyan sem lehet boldogulni”. Ő, mint sok más egyéb járási főnök, leginkább az Akszu megyéből (Ujgúria dél-keleti része) személyesen részt vett a vallatásokon, és az ősrégi kínai hóhér-találmányokat kiegészítette néhány ,,saját szerzeménnyel” – a foglyot a fülénél fogva odaszögezték a falhoz. A rendőr-állomásokon még a cégéreket is vörösre festett három bordájú botokkal helyettesítették (csak képzeljünk el egy modern rendőrőrsöt, amelynek a bejáratánál gumibotok lógnak). A lakosság ezek után, természetesen, úgy tekintett a hajdan volt kínai hivatalnokokra, mint kifogástalan jellemű humanistákra.
,,…Folyó év májusában tárgyalások kezdődtek az Urumcsi-kormány és a hadosztály között. Ezek eredménytelenül zárultak. A hadosztály nem hajlandó kedvezményeket tenni egyes kérdésekben, és folytatja független létezését. Elképzelhető, hogy a hadosztály készül lerohanni Kasgáriát.
Az Urumcsi-kormány helyzete, 1935 folyamán, jelentősen megszilárdult. A háború során kifosztott mezőgazdaság kezd lábra állni, szemmel láthatóan élénkebb lett a kereskedelem. Annak köszönhetően, hogy az ujgurok, mongolok és kazahok politikai jogokat kaptak, a nemzetiségi ellentétek jelentősen csökkentek. A polgárháború során az ujgur lovas hadosztály fontos szerepet töltött be a harcok során.
Mindezek dacára az ujgur nemzeti mozgalom egyre csak erősödik. A független Ujgurisztán gondolata továbbra is fontos helyet foglal az ujgur vezetők gondolataiban, még azok között is, akik támogatják az Urumcsi-kormányt… Az illetmények emelésének dacára a hadsereg ellátása koldusnak való, az élelmiszer adag mindössze 1000 kalóriát biztosít, a kaszárnyák nincsenek felszerelve, ágynemű nincs. Az összes bennszülött katona tetves. Az egész hadseregben van összesen 16.000 puska, 107 raj- és 130 állványos géppuska, 50 ágyú (többségükben használhatatlanok), 6 páncélkocsi és 6 repülőgép. Az ,,altáiak” által itt hagyott hegyi ágyúk és a páncélkocsik teljes felújítás nélkül alkalmatlanok a harcra…
Jelenleg végre folyamatban van az Urumcsi-kormány katonai megrendeléseinek leszállítása, a javításra szoruló repülőgépeket is lecserélik újakra. Ezenkívül, le lesz szállítva még 7db U-2 és R-5, 6 hegyi ágyú, 2000 angol puska, 15 állványos és 30 raj-géppuska, 4db ,,FAI” páncélkocsi, 5 ezer tüzérségi lövedék, 9 millió puskalőszer. Hogy megfelelő szintre lehessen emelni a dunban seregének hadrafoghatóságát vörös parancsnokok érkeztek az RKKA (Vörös Hadsereg) és NKVD kötelékéből. Ezek létszáma jelenleg 28 fő, ebből 15 főt azonnal le kell váltani…”
A fehérek hamar rájöttek, ha nem akarnak éhenhalni Kínában, akkor beállnak testőrnek politikusok, maffiózók mellé, vagy katonának. Emigráns körök szerint mintegy 30 ezer orosz állt kínai szolgálatba. A nők, ha nem volt, aki eltartsa cselédeskedtek ( gazdagoknál divat volt a fehér cseléd, a rang...) vagy utcalánynak. Szóval sok választásuk nem volt.
Shen-Shi-Caj, miután a 36. hadosztály vereséget szenvedett és délre vonult, Hotan város irányába, Malikov tanácsára majdnem kétszeresére akarta csökkenteni hadseregét (40.000-ről 20.000-re), leszerelve az összes, 35-ik életévét betöltő katonáját, illetve, az ópium-fogyasztókat. A Középázsiai Katonai Körzet dokumentumai szerint (továbbiakban KÁ-KK), Malikov gyakorlatilag nem tanácsadó volt, hanem az ujgúr hadsereg vezérkari főnöke, ő dolgozta ki a haditerveket, ő végezte a szervezési munkát és ő szabta meg az egységek elhelyezési körzeteit. Ezeket a terveket nem csak Urumchiban hagyták jóvá, hanem a Vörös Hadsereg felderítő főigazgatóságán is. Ugyancsak az ő tanácsára akarta a duban újjászervezni a 36. hadosztály maradékát és felvenni hadseregébe. Viszont amíg tartott a ,,haderőcsökkentés”), az ujgúrok és dungánok lakta területeken ismét fellángolt az ellenségeskedés, a 36. hadosztály háza táján sem volt minden rendben. Ahogyan az a KÁ-KK felderítő osztályának jelentésében is olvasható (kelt 1935, decemberében):
,,Az ujgúr helyzetet két nagyobb katonai csoport szembenállása jellemzi: az Urumcsiban székelő kormányé, és a 36. hadosztályé, mely kiterjesztette hatalmát a Hotani járás területére. A 36. hadosztály megérkezett Huangsu-ból, az Urumcsi alatt elszenvedett vereség után kénytelen volt délre fordulni, majd más területeken vívott harcok után, 1934 májusában, még délebbre vonult, a parancsnokuk pedig internáltatta magát a SZSZKSZ területén. A Hotan felé végrehajtott visszavonulás során a hadosztály létszáma 6.000 ember volt, 20-25 géppuskával és 10-12 kiöregedett ágyúval… Az alatt az idő alatt, míg a hadosztály a Hotani járás területén tartózkodott, emberei nagy alapossággal rabolták végig az egész környéket, illetve nagy adókkal sújtották lakóit. Ezzel kivívta a lakosság elégedetlenségét (ezen a területen az ujgúrok képzik a lakosság abszolút többségét). A hadosztály parancsnokságában több hatalmi csoport is jelen van (fő vitatárgyuk – maradjanak e Hotanban, vagy térjenek e vissza Huangsu-ba). Mindettől függetlenül a hadosztály továbbra is ütőképes, és képes ellenállni az Urumcsiban székelő kormány haderejének…
