Úgy gondolom, érdemes volna megemlékezni történelmünk eme darabjáról, hiszen egyáltalán nincs úgy "népszerűsítve", mint 1848-49.
Szóval miért is felejtődött el (ha elfelejtődött), milyen is volt ez a nyolc év?
A szabadságharc utóéletének egy érdekes epizódja volt gróf Esterházy Antal, volt kuruc tábornok kicsiny kuruc csapatának 1717. évi erdélyi hadjárata az 1716 - 1718 közötti Habsburg-török háború részeként.
Igaz, hogy annyira kevesen voltak, hogy nem tudtak önálló hadjáratot folytatni, hanem a krími tatár és moldvai csapatok oldalán segédcsapatként tudtak részt venni a harcokban.
A tatárok fosztogatásai miatt azonban a népharag nagyon gyorsan Esterházy és kurucai ellen fordult, gyakorlatilag semmiféle támogatást nem kaptak a lakosságtól, sőt..."A lakosság egyértelműen a vármegyei csapatokat és a császáriakat támogatta és hetek alatt megsemmisítették a tatár hordák legjavát. Akciójuk az utolsó tatárjárás néven vonult be a történelembe. "
Azért érdekes egy epizód volt, a Wikipedia így ír erről az Esterházy Antalról szóló szócikkben:
"1710 novemberében Lengyelországba ment, a szatmári béke után a bécsi udvar kirekesztette az amnesztia lehetőségéből. 1717-ben Ahmed szultán, aki az osztrákok ellen háborúzott kigondolt egy tervet az ellenség erőinek megosztására és egykori hódoltsági területek visszaszerzésére: a krími tatárokat és a moldvaiakat Erdély megszállására akarta küldeni és a háborúba Rákóczit is bevonni. Renegát kurucok a török seregben már eddig is harcoltak, most azonban próbáltak megszerveződni. Esterházy Moldvában állt annak a kis kuruc csapatnak az élére, amely a gyülekező tatárokhoz csapódott és nyáron betört Erdélybe, valamint Máramarosba a moldvaiak segítségével. Esterházy emberei Rákóczi nevével próbálták a lakosságot csatlakozásra bírni, miközben a tatárok vadul pusztították a vidékeket. Esterházy nem tudott és nem mert ennek gátat szabni, sőt a tatár sereg felett tényleges parancsnokságot nem gyakorolt. Többen őt tették felelőssé a barbár pusztításért. A lakosság egyértelműen a vármegyei csapatokat és a császáriakat támogatta és hetek alatt megsemmisítették a tatár hordák legjavát. Akciójuk az utolsó tatárjárás néven vonult be a történelembe. Ezután Törökországba ment, s Rodostóba is követte a fejedelmet. Ott halt meg pestisjárvány következtében."
A kérdésben nekem nincs álláspontom. Perjés Gézáét fogadom el. Ha valaki, akkor ő szerintem bárkinél megbízhatóbb.
Nem a győzelem ténye a kérdéses, hanem az, hogy mire lehetett ez elég a törökök kiűzésének tekintetében. Perjés szerint semmire. Ezt is elfogadom.
Hozzáteszem, hogy még a visszafoglaló háborúk elkezdéséhez is egy Kahlenberg-méretű győzelemre volt szükség, ahol az ostromban amúgy is kimerült török fősereg valóban óriási vereséget és veszteséget szenvedett. Ezt követően évekig nem tudtak akkora sereget kiállítani, ami a siker reményében vehette volna fel a harcot a keresztény seregekkel.
Jellemzően a harcászati, fegyverzeti fölénnyel szokták magyarázni a visszafoglaló háborúk sikerét, de a török hadsereg 1683-as hatalmas melléfogását és veszteségeit nem igazán veszik számításba. Pedig ez volt az egyenlet másik fontos összetevője.
(Megjegyzem, Hidán itt is ostobaságot beszélt, Kahlenbergnél a sereg fele sem volt lengyel. Nélkülük nehéz lett volna, az biztos, de nem csak ők voltak ott.)
Én tiszteletben tartom az álláspontodat, még az általad hozott adatokat is el tudom fogadni, ennek ellenére azt mondom, hogy Szentgotthárd teljesen egyértelmű keresztény győzelem volt.
1. A török veszteségek 8 ezertől 20 ezerig szóródnak. A 16 ezer hatalmas tólzás az újabb eredmények tükrében.
2. A török sereg nagyobbik része érintetlen és harckész volt a csata után.
3. A keresztény hadak egészét bevetették.
4. A csatát a francia segélycsapatok döntöttékel. Aereg jelentős rézének nem volt mndátuma támadó hadműveletekre.
De nézzük, mit írt Perjés Géza:
"A keresztények sikeres ellentámadásukkal felszámolták a hídfőállást, és ezzel megakadályozták, hogy a törökök tovább nyomuljanak Bécs feé. Ennyiben, de csupán ennyiben nevezhető győzelemnek a szentgotthárdi csata. Egyébként ugyanis döntetlenül végződött: a trörök sereget nem verték le, és bár nagyobb volt a vesztesége - 7-8000 fő - még mindig erősebb maradt az 5-6000 katonát vesztő keresztény seregnél. A hídfőállásban lévő csapatokon eluralkodó pánik nem terjedt át a török sereg egészére." Perjés Géza: A szentgotthárdi csata 1664. VIII. 1.) In: Háború és béke a XVII. század második felében. Szerk.: Tórh Ferenc és Zágorhidi Czigány Balázs 77.
Hogyne... Szerintem ne nagyon erőltesd ezt a történetírásos valamit :))
Komolyabbra véve, egyáltalán nem elavultak és nevetségesek a 120 éves munkák sem, ha azok tudományos alapon, megfelelő felkészültséggel, forráshasználattal stb. készültek. Thaly nagyon nem így dolgozott, az hogy nála ragadt le Hidán egyben minősíti is a felkészültségét.
Én már a nagyszőlősi cserbenhagyásnál, orgyilkos vadkanoknál, meg az említett krőzus Bethlennél feladtam. Nem érdemes elemezni, ahogy írtad az elmúlt 120 év történetírása kimaradt neki, egy szemcsés fekete-fehér változatban el lehetne adni szenzációs fennmaradt Thaly előadsként :))
Röviden összefoglalva akkor még nem voltak adottak a lehetőségek - sem pénzügyileg,sem katonailag - hogy a nyugati hadak Magyarország területén a törökök kiűzését célzó hadjáratokat folytassanak.
20 évvel később - a Szent Ligának hála - már igen.
A császári haderő nem szenvedett jelentős veszteséget, de nem folytathatta a török elleni hadműveletet, mivel a türkenhilfe értelmében a birodalmi pénzből felállított birodalmi csapatokat csak a birodalom védelmére lehetett felhasználni és nem pl. Magyarország felszabadítására. Ergo, csak a Habsburgok fennhatósága alá tartozó csapatok mehettek volna át üldözésbe, de azok meg kevesek lettek volna (ugyanis a Rába túlpartján maradt török sereg teljesen érintetlen volt).
"A törökök jókora veszteségekkel számolhattak. Mintegy 16 és 22 ezer fő közöttire tehető.Ebből úgy 5-6000 janicsár és 2000 szpáhi. Elesett továbbá a sereg főlovásza, akit a nagyvezír sátrában talált el ágyúgolyó, valamint Izmail pasa, a szultán sógora, velük együtt öt pasa és harminc aga. A legendák szerint a folyó egyik holtágában annyi török holttest feküdt, hogy eltorlaszolta a folyót és a víz is vörös lett a sok vértől. Azóta ezt a helyet Holt-Rábának hívják.
A törökök a csatatéren gazdag zsákmányt hagytak hátra: vagy negyven zászló és tizenöt ágyú jutott a keresztények kezére."
"A török seregen úrrá lett az elkeseredettség és a félelem. Ugyanez sújtotta a nagyvezírt, aki jól tudta, ha elrendeli a visszavonulást, akkor az további szerencsétlenségeket fog eredményezni. Ezért egy napig a helyszínen maradt seregével, remélve, hogy addigra talán megnyugszanak a katonák.
Mivel a híd összeomlott, a keresztény hadnak nem volt lehetősége az átkelésre, hogy üldözhesse a törököt. Harci morálja megmaradt, nem volt demoralizációnak semmi jele, de nem volt megfelelő anyaga és eszközei új híd építésére, továbbá sok időt vett el volna az átkelés előkészítése is. A csata ugyanis délután hat órakor véget ért és már csak pár óra maradt sötétedésig, sőt a Rába is nagyon megduzzadt, ami annyi török halálát jelentette. Az óriási feladattal Montecuccoli semmiképp sem tudott volna megbirkózni, még ha seregében minden a legnagyobb rendben ment volna.
Augusztus 5-ére az oszmánok rendezték soraik egy részét és még egy kisebb támadást vezettek, hogy talán sikerül elfoglalni a szentgotthárdi Rába-átjárót. Montecuccoli visszarendelte Körmendről Esterházyt és Nádasdyt, akiket megerősített egy horvát ezreddel és egy német dragonyosezreddel, megbízva őket a folyó ellenőrzésével. A törökök mutatkoztak Csörötneknél és Csákánynál, de lényegében csak szórványos harcok zajlottak Szentgotthárd környékén. Ennek végeztével Nádasdyék Körmendre vonultak.
Montecuccoli Kőszeg és Sopron felé vette az irányt, addig Köprülü Ahmed (a nagyvezér) keletnek indult, Veszprém és Sümeg ellen intézett sikertelen akciókat, majd Székesfehérváron át Budára vonult vissza."
Van Magyarországon ezzel kapcsolatban egy emlékmű, ami nem más mint egy tömegsir-domb, hatalmas és megdöbbentő. A kuruc-labanc összecsapások civil áldozatainak csontjaibol. A Zala-Somogy topikba fel is teszem ennek a képeit és történetét. :(
Mindez persze nem is neked szól elsősorban, hanem Bazodi kollégának.
A szentgotthárdi csata katonai értelemben igen is egy teljesen egyértelmű, fényes keresztény győzelem volt, kínkeserves igen, no de melyik nagy győzelem nem volt kínkeserves.
Nagyon-nagyon hosszú idő után először fordult elő, hogy nyugati sereg nagy mezei csatában komoly és egyértelmű győzelmet aratott az oszmán fősereg fölött - tehát nem holmi portyázó tartományi csapatok, hanem a birodalom központi alakulatait is felvonulató nagy hadsereg fölött.
Az oszmánok olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy gyakorlatilag képtelenek voltak folytatni a megkezdett hadműveleteket.
A hatalmas emberveszteség mellett a tüzérségük, felszerelésük jó része is odalett, az oszmán csapatok között eluralkodó pánikról, fejetlenségről nem is beszélve. No meg a parancsnokok közötti felelőskeresgélésről, mintha a vereségnek egyszemélyi felelőse lett volna. Valamelyik pasa aztéán selyemzsinórt is kapott, kb. a szerencsétlent tették meg a tbbiek bűnbaknak.
Az már megint más kérdés, hogy a keresztény hadaknak is komoly veszteségeik voltak, tehát valószínűleg ők sem tudtak volna folytatni egy intenzívebb törökellenes hadműveletet.
Magának a csatának hadtörténeti jelentősége is volt, először lett teljesen egyértelmű a korszerű, lényegében a harmincéves háború korában kialakult nyugati hadviselés (beleértve mind a haditechnikát, mind a taktikai dolgokat) fölénye a száz-százötven évvel korábban megcsontosodott, ekkorra már elvalultnak számító hadviselési gyakorlatot alkalmazó oszmán hadsereggel szemben.
Mindez - hadtörténetileg nézve - nagyjából már előrevetítette az oszmá hadsereg 20-30 évvel későbbi iszonyatosan nagy mezei vereségeit - Kahlenberg, Nagyharsány, Szalánkemén, Zenta.
Kábé ennek a tükrében kell helyesen szemlélni a szentgotthárdi csata jelentőségét.
Kuruc oldalon, de nem érezték a határ jelentőségét, itthon is "elszaladt velük a ló" és végül elbocsátották őket.
Kuruc oldalon is voltak külföldi zsoldosok szép számmal, főleg lengyelek, moldvai románok, franciák, svédek, németek, de mint említettem volt egy tatár társaság is, s az egyik ezred irat szerint némi cseh és morva is.
Annak idején az általánosban és gimnáziumban csúnyán félrevezettek minket a Szentgotthárdi csatával és a vasvári békével kapcsolatban, dehogy volt az fényes győzelem, így nem lehet csodálkozni azon, hogy nem a Habsburgok diktálták a békefeltételeket.
Én nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Amikor Buda 1684-es ostromáról volt szó, hangosan felvinnyogtam. Nem tudopm, hogy sírás, vagy nevetés volt-e. Mert hát tudjuk, hogy Buda ostroma, az nem is volt olyan lényeges. Ja, tényleg nem, meg az a tízezres veszteség sem, ami hozzá kapcsolódott...
Mondjuk a szentgotthárdi csatánál is csak pislogtam, mert megtudtam, hogy mekkora egy győzelem volt. Persze az nem zavarja, hogy a török sereg harmadát győzte le kínkeservvel a teljes keresztény sereg, amelyiknek élelme alig, felszerelése pedig szinte semmi nem volt, a vezérének meg jobban kellet félnie saját hadseregének egyes csapataitól, mint az ellenségtől.
Azt még kevésbé tudják, hogy mennyi volt, ráadásul hozzá kellene adni az Alsó-Ausztriában, Morvaországban megejtett kuruc portyák során elhunytakat is (amiben még tatár zsoldosok is besegítettek, nem véletlen, hogy "kutyafejűként" emlékeztek vissza a kurucokra).
A pestisnek pedig még több áldozata volt mint a hadakozásnak és a civileket érő atrocitásoknak.
Azért az eléggé durva, hogy ez a csata azon ment el, hogy a gyalogság - félvén attól, hogy kimaradnak a zsákmányból - rávetették magukat a császári táborban található szajréra, főleg a borostömlőkre....:-(
Hidán szerint, amikor a császáriak ellentámadása derékba kapta őket, a nayg részük már részeg vagy félrészeg volt.
"a "vívás" kiváltképp jó ötlet volt annak fényében, hogy utána percekig alig kap levegőt az előadás elején :))"
Hát igen, a Hidán Csabi sem fiatal már, főleg ahhoz, hogy a nála vagy 25 évvel fiatalabb fiával kardpárbajt vívjon. :-)
Különben hát mindig is tudtuk, hogy a Rákóczi-szabadságharc egy romantikus, könnyűlovas gerillaháború volt, ahol a kiváló lovas, nyalka, délceg, bátor kurucok "Hurrá" vagy "Hajrá" vagy "B..ssza meg" csatakiáltással rontottak rá a labanc élőerőre. :-)
Na jó, ökörködök én is itt néha, kell a humor a Covid miatt. :-)
Elképesztő, én 20 percig bírtam - ott "tudtam meg", hogy Bethlen Gábornak csak a magánjövedelme 1,5 millió arany ft. volt... -, már addig is tele csúsztatásokkal, elhallgatásokkal, konkrét tárgyi tévedésekkel.
A körítést nem is minősíteném, a "vívás" kiváltképp jó ötlet volt annak fényében, hogy utána percekig alig kap levegőt az előadás elején :))
