Sziasztok! Jól visszaolvastam a fórumot, de nem találom a választ kérdésemre: felismeri-e, ha igen, mennyit lát a P900-as az 1GB-os MS kártyából? Olyat is hallottam már, hogy partícionálni kell 128 MB-os darabokra. Mi az igaz ebből? Várom a tapasztalattal rendelkezők értékes hozzászólásait! K:Pisti
Sziasztok ! Akik navigációra is szeretnék használni P900-P910 telefonjukat : Megjelent a TomTom alá a 2006-os térkép, ez már teljesen pontos, és teljesen házszám alapú ! A nagyvárosok, így BudaPest is, teljesen utcaszintűek, Múzeumok, benzinkutak, éttermek, és egyéb POI pontokkal. Az egész Magyarország térkép elfér egy 64MB-os kártyán, így már a P900-ra is használható ! Akit érdekel dobjon egy mailt a krisszmix@freemail.hu-ra
Az a helyzet, hogy nagyon jól sikerült az átköltözés az 512 MB-os kártyáról a 2 GB-osra.
Először kicsit rosszul akartam dolgozni, ugyanis azt találtam ki, hogy a régi kártyát tettem a gépembe, és az új kártyát a telefonba. Majd elkezdtem átmásolni az anyagokat. 2 óra után 10 %-on állt a másolás, és folyamatosan lassult. Kicsit megnéztem, hogy miért is. Hát teljesen logikus volt a dolog. Ugyanis, ahogy a Symbian felfedezte a programot a kártyán, máris szerette volna besorolni a rendszerébe. igen ám, de a másolás közben hamarabb találta meg mondjuk az egyik fájlt, mint a másikat, mivel sorban másoltam...
Ebből a helyzetből következett az, hogy elkezdte keresni a kártyán, majd a gépben a program kiegészítő részeket, és ez a keresés rendkívül lelassította a másolást. Rengeteg fontos gép időt foglalt le. Aztán úgy döntöttem, hogy megszakítom ezt a folyamatot, és inkább megfordítom a kártyákat. Tehát leállítottam a másolást, kivettem a gépemből a régi kártyát és beraktam a telefonba. Az újat meg áttettem a számítógépembe. Ezek után a fenn maradt részt (90 %) kb. fél óra alatt átzavartam!
Két dolog tanulságos ebben az esetben: 1. Az új kártyát nem szabad a telefonban feltölteni programokkal! 2. A Symbian annyira okos, hogy a már installált programokat kártyáról kártyára lehet másolni, és mindent felismer.
Sziasztok ! Kérésem lenne. Egy Smartmovie programot használtam, hogy filmet is tudjak lejátszani. Sajnos a felmásolt program csak egy órai játszási időt engedélyez, és hiába sikálom le, a IME szám alapján felismeri a telefont telepítéskor és nem lehet már használni. Tud -e valaki közületek olyan key-gen programot , vagy hackelt verziót ami segítene. Egyébként a Smart Movie convertáló programmal egy komplett film is ment , de a fenti problémák miatt most csak dühöngök. HELP ! PLEASE !
Azért sikerült megoldanom. Mivel a online frissítés nem müxik p900ra, ezért egy rendszer restart után minden helyreállt.Persze az adatok vesznek,ha nem mented le őket!
Azért írtam le, ha valaki ilyen cipőben jár, hátha megleli ezt az irományt...
P900am van és olyan problámával szembesültem,h nincs billzáram.se auto se manuális. Ahol eddig a manual billzár volt, ott most a némítás van.nem találtam menüben,h egyáltalán lehet-e állítani. volt restart minden...
Tud valaki olyan megbízható mobilszervízt aki jostickot tudna cserélni egy SonyEriccson (T630)mobilban és lenne alkatrésze hozzá? Köszi! Mailben is jöhet!
Nem mindenhol ilyen egyértelműek a mobilszámok, ezért nem ismeri fel automatikusan. Viszonth ha sms küldőjének a telefonszámát mented el, akkor rögtön mobilszámként menti el.
Kövezzetek meg akár érte, de de nekem bejött(n) a 910-es formája, akor is, de még a féltégla mérete is. Ez az első telefonom, amit nem akarok fél éves korában lecserélni, pedig előtte is felső kat. telefonjaim voltak. Ez az újdonság nekem kicsit túl SE.
SMS írásnál csak azok a számok/nevek jelennek meg, amelyek mellett a névjegyzékben mobil szám szerepel. Ha te sima telefonszámként jelölted a mobilszámot, akkor a telefon nem mutatja.
Egy fél éves SEP910-et használok, és előjött egy furcsa probléma, amiben a segítségeteket kérném. Üzenet írásánál a telefonkönyv ikonra bökve bekérem a névjegyzéket, de az ABC betűrendből csak betűnkét két, három, öt nevet ajánl be, pedig mindegyikből több van. Ha a hiányzóknak akarok küldeni, ki kell lépnem az írásból, megnézni a számot, megjegyezni, és manuálisan bevinni. Mi lehet a gond? Az alap beállításokat már megnéztem, sőt - garanciális lévén - már javításon is volt a készülék, de ugyanúgy adták vissza. A hibajegyzék szerint memória IC-t cseréltek benne. Mielőtt visszaviszem, hátha valakinél ez feljött, tud tanácsot adni.
Én eddig infrával csináltam, át kell állítani a p900-at modem-re, a telefonos szolgáltatótól pedig elkérni a beállításokat, és bepötyögni szépen a telefonba (vezérlőpult, kapcsolatok)