Vegülis mi lehet az oka,hogy ezt az operaciot nem tudja odaat elvegezni?
Mi nincs ott,ami Magyarorszagon van?
Pénz. Felszereltség. Apparátus. Jó szándék. Hit.
Távol álljék tőlem, hogy politizálni kezdjek, de a román mentalitás ebben az esetben is tökéletesen eltért az itthonitól. Nem ismerem a miértjét, így nem is minősítek. Szeretném feltételezni, hogy pusztán a rendelkezésre álló lehetőségek miatt.
Azt azonban tudom, hogy még itthon is vannak olyan kórházak, ahol elvégezhető egy speciális műtét, míg olyanok is vannak, ahol ebbe bele se kezdenének. Mindez azért, mert nincs mindegyikben megfelelő géppark, ami bizonyos fajta vizsgálatokhoz, műtéti eljárásokhoz szükséges. Tényleg, csak mint abszolút laikus gondolkodom, de az orvosok szaktudásán túl, úgy vélem, nem véletlen, hogy külön van gyermekek és felnőttek gyógyítására specializált, vagy alkalmas intézmény.
Aztán, ha az előbb fölsoroltakból mégis minden megfelelő, ott van még az anyagi vonzat. Csak példaként mondom el, hogy a húgom kislányát augusztusban fogják műteni. Komoly gerincműtétet fognak végrehajtani rajta. Ő lesz a tizedik ilyen gyerek ebben az évben. Ha tizenegyedikként került volna rá a sor, már át kellett volna csúsztatni a beavatkozást a következő esztendőre, ugyanis az egészségügy budget-je többet nem bír el éves szinten. Pedig ő magyar állampolgár, az anyja (orvos) rendszeresen fizeti a TB-t.
Onko-hematológiai tanácskozás Buziásfürdőn
És meghátrált a rettegett betegség
Temes Gyógyíthatatlannak hitt betegség ellen indított harcot tíz évvel ezelőtt a Miskolci Onko-Hematológiai Központ támogatásával a temesvári Louis Turcanu Gyermekkórház hasonló profilú osztálya. Hosszú készülődés után 2001-ben elérkezettnek látta az időt dr. Serban Margit professzor és lelkes közössége, hogy megpróbálkozzon a lehetetlennel: megmentsen az életnek egy fehérvérűségben szenvedő tízegynéhány éves fiúcskát. Egyetlen fogódzó számukra a miskolci dr. Nagy Kálmán orvosprofesszor szakmai tapasztalata volt, amit az előkészítés fázisának első percétől a csontvelő-átültetés megvalósításáig önzetlenül megosztott a temesvári kollégákkal. Az első beavatkozást siker koronázta, azóta további hét vérrákos gyermek köszönheti az életesélyt az együttműködésnek.
A résztvevők felállva, hosszan tartó tapssal köszöntötték dr. Nagy Kálmán orvosprofesszort kitüntetése alkalmából
Hosszan méltatták a szakemberek a közös munka korszakos jelentőségét a tegnap kezdődött VI. RománMagyar Onko-Hematológiai Orvostalálkozón, a buziásfürdői Cristian Serban Alapítvány minden igényt kielégítő konferenciatermében. A magyar meghívottak, mindenekelőtt dr. Nagy Kálmán professzor, a Miskolci Onko-Hematológiai Központ vezetője, dr. Kalmár László, a budapesti székhelyű Segítő Jobb Alapítvány elnöke, dr. Kiss Csongor, a debreceni Gyermekklinika gyermek onkológiai és gyermek hematológiai osztályának a vezetője, de mások is megelégedésüknek adtak hangot, hogy a Kárpát-medence egyik legeredményesebb együttműködésének lehetnek cselekvő részesei. Legyőzve a távolságot Miskolctól 600 km-re van Temesvár , az utazással járó fáradalmakat, Nagy Kálmán professzor most is azonnal indul, ha vészjelzést kap a Bega-parti városból, hogy veszélyben a páciens. A professzor úr hangsúlyozta: a feltételeket az életmentéshez dr. Serban Margit professzor aszszony teremtette meg itt, és biztosította azt a tiszta erkölcsi, etikai alapot, amelyre az együttműködést építeni lehetett.
Az önzetlen segítséget, a jelentős anyagi támogatást dr. Sebastian Nicolau orvosprofesszor, a Román Onkológiai Társaság elnöke méltatta, és a román orvostársadalom elismerését fejezte ki azzal, hogy számos kitüntetése mellé Nagy Kálmán professzornak átnyújtotta a román onkológusok Érdemoklevelét.
...
Sipos János
Forrás:
Magyar Jelen
A vizsgálatok során derült ki, hogy leukémiás. A faluban, ahol élünk, tízmillió lejt gyűjtöttek össze, hogy segítsenek, mert Romániában még a kezelést sem akarták fizetni. Rokonok, ismerősök jöttek a kórházba donornak, de a levett mintákat inkább másnak adták, mint Zsoltikának, mert ő magyar! Azért is állandóan szidtak, mert a gyerek nem beszél románul állítja elcsukló hangon az anya.
A kezelések költségét végül előteremtette a nehéz körülmények között élő család, de Romániában a csontvelő-transzplantáció még gyerekcipőben jár. Az elvégzett átültetések alacsony száma miatt Temesváron nem vállalnak bonyolultabb műtéteket, Marosvásárhelyen pedig csak felnőtteket operálnak. A kétségbeesett anya és kisfia utolsó esélyként Miskolcra jött, ahol megmenthetnék Zsoltikát, ha valaki finanszírozná a műtétet.
Bocs Noemi,de vegigolvastam a mai nap termeset megegyszer,mert arra emlekeztem,hogy irtad,hogy a kezelö orvos Erdelyben is dolgozik,tehat ha valami gubanc lenne,akkor ö rögtön leutazna?
De amit nem ertek es tenyleg csak magyarazatot szeretnek hallani,persze nem töled :) hogy viszont azt is olvastam,de nem itt,hogy a temesvari korhazban ugyanez a doktor csontvelö atülteteseket vegez es meg es meg....Vegülis mi lehet az oka,hogy ezt az operaciot nem tudja odaat elvegezni?
Mi nincs ott,ami Magyarorszagon van?
Szerintem kedves Kovacsoltvas,az altalad beirt linkek arra valoak,hogy belemelyedjen az ember es megtöbb kerdest tegyen fel.
Ne hergeld magad vélt sérelmekbe. Itt (és tudomásom szerint máshol sem) a MI kis csoportunk semmit nem kérdőjelezett meg. Olyannyira nem, hogy folytatáson is gondolkodunk, hiszen még mindig rengeteg pénz hiányzik. Zoladyt nem ismerem, de tudod Te is, hasonlók máshol is vannak. Hogy mit hisznek, ez az ő magánügyük. MI (és nem véletlenek a kiemelések) csak Zsoltikáért aggódunk. Ha figyelmesebben olvasnál, azonnal észre kellene venned. Ne dühöngj, kérlek! Főleg úgy ne, hogy meg sem történt, amit feltételezel.
Hihetetlen,hogy miröl irsz! :((((
Ez a nyereszkedö szemely vagy csoport kijelentesed egyenesen hajmeresztö!!!
Ki irt itt ilyet?????
Teljesen felreertesz,egyszerüen nem ertem,hogy te nem ertesz vagy nem akarsz erteni.
Szar az nekem,hogy a Duna TV adasarol lemaradtam,a Hirtevet nem tudom fogni a többi utan valahogy nem kutakodtam,de valoszinü ott sem kaptam volna az alabbi konkret kerdesemre valaszt.
Ne haragudj,nagyon kedvellek, de ezzel, hogy Áldás és békesség még nem oldasz meg semmit. Ez egy frázis és nem több ennél. Bocs, hogy így kifakadtam. De szerintem tisztelnünk kell azt is aki máshogy gondolkozik bizonyonos dolgokról, mint mi.
Bocs , lányok:)
Jajj Istenem,ez nem lehet,hogy ennyire felreerted???
Semmifele bizonytalansagot nem okozott Zolady,ö sajat kerdeseit kepviselte,mi ill. en az enyemet.
Latod,azt sem ertem,hogy miert kerdezted,hogy kik azok a masok,teljesen feleslegesen bonyolitottad.
A politika meg engem a francot,de nem erdekel.
Ha a bizalmatlansag fatyolat hullasztottam volna le a topikra,akkor megigerem,hogy tartom a szamat es felreertek minden olyan erdeklödöt,akik kerdeseket tesznek fel a gyermek hogylete es körülmenyei irant,söt a betegseghez kapcsolodo kerdesek sem lesz itt letjogosultsaguk.
Ja,es örömujjongasba kezdek minden ujjabb összegre,elvegre semmi dolgunk nincs ezen kivül!
Köszönöm a bizalmat es nekilatok az asatasi munkalatokhoz,nem akarom,hogy a tudatlansagom reggelre likat furjon a matracomba.
sosem láttam ilyet,de egy filmben ugy mutatták be elötte legyengitik az immunrendszert,hogy befogadja a szervezete a donor csontvelöt.akkor már kell a steril szobaa és a mütét után szintén.
Szerintem a mai beszelgetes elment egy olyan iranyban,amit senki nem UGY gondolt,de igy visszatekintve felreertesek követtek felreerteseket,holott a mai reggeli kerdesem csak annyi volt,hogy egy nagyon vedett,steril környezet utan,hogyan lehetseges az,hogy hazamehet a gyerek par napra.
Nem eliteskeppen kerdeztem,nem bizalmatlansagbol,vegre felre kellene tenni az efajta gondolatokat.
Söt,meg azt is irtam,hogy tegyük felre Zsolti esetet es ugy altalaban erdekel,hogy egy igen erzekeny immunrendszerrel biro nagyon beteg gyermeket kivisznek a steril környezetböl,söt hazavisznek,akkor mire kell a szülöknek figyelni es a körülmenyek valoban adottak-e?
Megbocsassatok,de ha nem eppen Zsoltirol lenne szo,hanem csak egy altalanos esetröl,talan kapna az ember erre valaszt?
Kovacsoltvas! tudom,hogy te sem vagy szakavatott,de hatha tudja valaki ra a valaszt.
Annak az un. immunrendszernek lebontasara mikor kerül sor?Az operacio utan vagy akkor amikor tudjak,hogy van donor es az op elött törtenik?
Nem kerestem MÁS (politikai) értelmet. Akik tudnak válaszolni, azok gyógyítanak és nem fórumoznak.
Ez a topik főleg a ti kis csoportotok -áldásos- tevékenységéről szól(t) elsősorban, s talán nem minden információ jutott el ide, de senki nem titkolt el semmit.
Ha volt kérdés (volt?) megpróbáltam(tunk) válaszolni legjobb ismeretem(tünk) szerint.
Az infó források a kezdetektől nyilvánosak voltak MINDENKINEK !!
Nezd,en ugy gondolom,hogy azon oldalrol,akik hivatottak es tudnak a kerdeseinkre valaszolni.
Nem kell ebben most melyebb es MAS ertelmet keresni.
Egy paran mar elöttem is erdeklödtek Zsolti allapotarol,söt kertük,hogy lehessen valamikeppen a fejlemenyekröl tudni,de azon kivül,hogy mennyi jött össze,azon kivül semmit nem olvashattunk.
Ígéretemhez híven utána néztem a csontvelő transzplantációnak. Nem szabott ára van, úgynevezett EFI (Egyedi fin.) finanszírozott tevékenység. Az intézet "számlát" állit ki. Általában 15-16 millió egy átültetés össz költsége.
Ugyanis a "befogadó beteg" immunrendszerét teljesen le kell bontani ahhoz, hogy az idegen, általában közeli hozzátartozótól,rokontól kapott csontvelő ne lökődjön ki. A beteg már ekkor az úgynevezett "box" lakója. A "box" = steril szoba. Utána hosszu ideig nagyon drága gyógyszereket kap a kilökődés meggátolására.
Nem maga a tényleges transzplantáció a drága, mert a donor sternum csontjából kivett csontvelőt beinjektálják a fogadó sternum csontjába, a saját csontvelője helyett. Viszont előtte, utána horribilis összeget emészt fel a "box" és a kilökődés elleni gyógyszerek.
A félreértések elkerülése végett a fentiek magyar állampolgárra érvényesek!
Te hazamennél a gyermekeddel? És utánna vissza is jön!
Nem vagyok orvos, de laikusként úgy gondolom, amíg nincs meg a donor Zsolti immunrendszerét nem gyengítik le arra a szintre amit majd a műtét előtt el kell érniük. Talán mebízhatunk a kezelőorvos szakértelmében ezügyben is.
Nem értem, miért nem érted az anyukát, mikor a másik topikon - melyről finoman eltanácsoltál - oly megértő tudsz lenni más emberekkel. Ha nálad a topikváltás ilyesmit okoz, kérlek nem tedd gyakran.
Nem a kórház, hanem az anyuka kérte a pénzt, hogy ki tudják fizetni mindazt, amit más esetben a OEP fizetne a kórháznak.
Ki a valaki ????
Zsoltika nem végleg utazik haza, hanem, -mint husvétkor is - két három napra. Ennek lehetőségét és indokoltságát pedig - szerintem - kezelőorvosa felelősséggel el tudja dönteni.
A ... nem is tudom mit csináljanak?? csináljak kérdésedre nem tudok válaszolni, de hoygy mit ne csinálj, arra van ötletem !
Ki tudhatja, hogy aznap hanyadik hívás futott be az anyukánál, és tudjuk-e, hogy előtt milyen infót kapott Zsolti állapotáról, vagy otthonról?
Én már jártam úgy, hpgy igaztalanul voltam valakivel ingerült, pedig egyik gyermekem sem volt leukémiás!
Nezd,ha en a 21 million ragodnek,akkor valoszinü nem voltam meggyözödve arrol,hogy valoban celbaer a penz.
Alairom,hogy akkor is keves informacio erkezett hozzank,hogy a penz mi mindere lesz forditva,de ki gondolkodott azon,hiszen az orvos is hitelesitette eme penz szüksegesseget.
Azt javaslom,hogy egy picit varjunk,ne adjunk egy esetleges külsö hivatlan rosszindulatnak taptalajt,mert akarmilyen kerdesek is vetödtek ma fel,biztunk es bizunk az ügyben.
Ket hete mar annak,hogy en is lecsillapodtam,hogy egy kis közösseg reszeröl le tudtuk,amit vallaltunk.
Aztan ennek a gyermeknek az arca,naprol-napra itt csillan fel felettünk banner kepeben es termeszetesen az a jo,ameddig itt-ott feltünik a kep,ezert az ember a rosszabb kimeneteleröl nem is csinal gondolatokat,de kerdesek ettöl függetlenül vannak es kell,hogy legyenek.
Nem csoda,hogy különbözö megvalaszolatlan kerdesre türelmünket vesztjük.