ja, sztem tegyük vissza a Városháza elé a zöldséges piacot is és lovaskocsikkal hordják az árut...
ha vmi régi, és emlékek kötődnek hozzá, még nem azt jelenti, hogy rögtön szép is és át is alakítható. legalábbis azt a régi kocka téglaépületet a lőrésszerűen kicsi ablakaival pl. nem hasonlítanám egy múlt sz. elején épült pesti vásárcsarnokhoz...
szerintem meg annak ott volt a helye. Ez szeméytelenné tette Kecskemétet. Olyan semmilyen, bárhol lehetne a világban fílingű. Az a malom tök jó helyen volt.
Annyira szomorú vagyok, amikor csak látom a Malom Centert (vagy mi a neve), mert gyerekkoromban gyakran sétáltuk arra, és mindig néztem a lovakat (akkor még lovaskocsival vitték a lisztet), és ott nyáron is minden fehér volt... aztán egy gyerekkori jó barátom, szomszédom fejében megszületett ez a beteg ötlet, és most csak üvegcsoda van, meg multikulti, de semmi hangulat.
Bár elköltöztem Kecskemétről, de az a 21 év, amit ott töltöttem, sosem múlik el nyomtalanul, és akárhányszor arra járok, nekem még ott a MALOM... De ebbe a centerbe nem hiszem, hogy valaha be fogok lépni.
Én az északi térfalnál sétáltam, láttam-hallottam egy nagy pöffenést a tetőről, de kellett vagy 1 perc, hogy leessen a szitu. Aztán elő a fényképezőgépet, mire észbe kaptam, már a tűzoltók ott is voltak... Profi módon oldtták meg. Van video is, majd feldobom, ha lesz időm.
amúgy nem nagyon sajnáltam volna az épületet.... :(
amimor ki kellett menni, akkor én is kinn ácsorogtam egydarabig:) nekem a mobilomon van ilyen kép, de nem sikerült valami fényesen. a bentiek nagyon normálisak, higgadtak voltak, nem volt pánik, szép tempósan kisétáltunk az épületből. füstöt nem éreztem, de lehet, hogy csak a náthám miatt.
tegnap a malom egyik szerviztornya...a jobb oldali épületrész az otp fölött. ez 9-és 1/2 10 között volt. azonnal kiürítették az épületet, jelzem alig volt benn ember, mert korán volt még...a kávém meg jól kihűlt, mire vissza lehetett volna menni:(