nehéz lesz veled vitatkozni, mivel meglehetősen elfogultnak tűnsz a kérdésben, amit ráadásul te is érzelmi alapon közelítesz meg, mivel (nekem úgy tűnik) megkérdőjelezhetetlen értéknek tartod az anyanyelv „ápolását”, még akkor is, ha ez irracionális és diszkriminatív tettekben ölt testet.
Mindenki igyekszik a beszédét úgy alakítani, hogy az igazodjék a többség elvárásaihoz, ez szociolingvisztikai közhely. Ez azonban nem minden beszédközösségben jelenti azt, amit nálunk Magyarországon, hogy egy az irodalmi nyelv alapjául szolgáló, mindenki által elfogadott, és az elektronikus médiában használt nyelvváltozatot követnek. Norvégiában például éppen fordítva van: azt az embert nézik ki a társaságból, aki az anyanyelvjárása helyett a norvég médiában hallható köznyelven szólal meg. Svájcban, Görögországban is ismeretlen a miénkhez hasonló erős diszkrimináció. Nem törvényszerű, hogy egy társadalom stigmatizálja a nyelvjárásokat.
Az emberek beszéde azonban nyilván nem csak területi változatosságot mutat. Sosem jártam Norvégiában, nincsenek tapasztalataim, de nem lennék meglepődve, ha ott is lennének olyan nyelvi jellegzetességek, amelyek alapján a norvégok is -- mint minden emberi lény -- ítéleteket hoznak a beszélőkről. Ez azonban NEM érv a hagyományos értelemben vett nyelvművelés mellett, amellett, hogy irracionális érvekkel indokolva az eszményített nyelvváltozat követését elítéljük, kipellengérezzük és gúny tárgyává tegyük a máshogy beszélőket. Nádasdy nem túloz: ha hiszed, ha nem, a nyelvművelés ma is ezt teszi, annak ellenére is, hogy fő apostolai maguk is évtizedeken át szót emeltek ezen gyakorlat ellen. A nyelvművelő folyóiratban pályázatot hirdetnek az elítélendő nyelvi jelenségeket kipellengérező gúnyversikék írására. A vitára felszólított nyelvész vitriolba mártott tollal, maró gúnnyal és kioktató hangnemben válaszol a neki címzett okos és részletesen kidolgozott tanulmányokra. Nyelvésztársai háborút hirdetnek (!) a már-már nemzetárulónak tartott, anglicista nyelvészek ellen. Nádasdytól a felsőbbrendű gúny teljesen idegen: kritikája nyilvánvalóan nem a kislánynak szól, hanem a folyóiratnak, és annak a szellemiségnek, ami a kislány által képviselt gúnyolódó kritikának teret ad, sőt helyesli és bátorítja azt. De mi más is sülhetne ki abból, mint gúnyolódás és kirekesztés, ha az eszményített nyelvváltozatot csupa -- irracionális! -- pozitív attribútummal ruházzuk fel, és csak azt tartjuk művelt embernek és jó hazafinak, aki azt beszéli? Nádasdy a publicisztikáival és az előadásával azt próbálja elérni, hogy a nyelvművelő javakat hagyományosan előszeretettel fogyasztó magyar közönség megértse: átverik, szó nincs arról, hogy a kultivált nyelvváltozat bármilyen racionális érvvel támogatható lenne.
Lehet a nyelvet szeretni, és mindenkinek szíve joga, hogy ha megpróbálja azt konzerválni és ápolni. De ezt nem teheti mások jogainak rovására, és etikátlan, ha nem elítéljük, hanem kifejezetten bátorítjuk, és iskolákban oktatjuk a kirekesztést és a gúnyolódást. Ma az iskolákban, ahol foglalkozik bármely tanár nyelvműveléssel, ott nagy valószínűséggel ezt teszik, mivel a Nádasdy képviselte és tanította elvek és ismeretek a régi nyelvművelésből és tanárképzésből teljesen hiányoztak. Érthetetlen és riasztó az a véleményed, hogy a közönség nem igényli a Nádasdy-mélységű felvilágosítást. De, éppenhogy azt igényli, hogy a nyelvi horizontja táguljon, hogy megértőbb és toleránsabb legyen, és ne dőljön be olyan badarságoknak, mint amilyennel például a nyelvművelő kézikönyv előszava fenyegeti, hogy ha utat enged a nyelvi változásoknak, akkor a gondolkodása is megbomolhat (!). Egyszerű eligazítások és szabályok kellenek a közönségnek, mint írod. Fogtad már a kezedbe a Nyelvművelő Kézikönyv két vaskos kötetét? Az az egyszerű szabály és eligazítás, hogy ha helyesen akarok beszélni, akkor 10 centiméter papíron kell átrágnom magam? Nem abszurd ez kissé? Egyébként az egyszerű szabályok és eligazítások elvét már egyszer kipróbálták, azóta is isszuk a levét: Pintér Jenő budapesti tankerületi igazgató 1938-ban vezette be rendeletileg a nyelvművelést a közoktatásba, akkor lett „erkölcsi felelőssége” minden magyar tanárnak, hogy kijavítsa diákjai „nyelvhelyességi hibáit”. Pintér egy könyvet is kiadott ehhez, a hírhedt Magyar Nyelvvédő Könyvet, mely egyszerű, könnyen megjegyezhető előírásokat és „magyarázatokat” tartalmazott, mint pl. „egyes esetekben az és kötőszót más szócskákkal kell megcserélnünk, mert nyelvünk szelleme így kívánja”. Pintér művének tovagyűrűző hatása, hogy régész sógorom, akinek különösen lelkes magyartanára lehetett középiskolában, diadalmas és lekicsinylő mosollyal javítja ki a „hibáimat” („Te magyar szakot végeztél, sógor?! De-vel nem kezdünk mondatot.”).
Még néhány rövid megjegyzés:
Nádasdy nem gúnyolódik, te látod, láttatod annak a stílusát. Ezért kifejezetten gorombának és ízléstelennek tartom a Nádasdy úrazásodat.
-- Laikus, és sztereotípiákra alapozott elképzeléseid vannak nyelvészeti tényekről (és a többségnek is általában -- ez is azt igazolja, hogy szükség van a Nádasdy-féle ismeretterjesztésre): 1. Nem vagyunk messze az egységességtől, a magyar nyelv a területi és egyéb változatok tekintetében is messze egységesebb sok nyelvnél, például a németnél vagy az angolnál is. (Nem is beszélve a kínairól...) 2. Meglepő és nem túl meggyőző a jóltájékozottságod arról, hogy hogyan ejti a többség a „kórház” szót. Engedtessék meg, hogy inkább a nyelvészeknek higgyek.
Nádasdy állattanos hasonlatai szerintem is teljesen érthetőek. Fogalmam sincs, hogy mit tartasz zavarosnak és önkényesnek rajtuk.
Azt hiszem, kicsit elragadott az indulat. Pedig ezt a dolgot csak érzelemmentesen lehet nézni - tudományról van szó.
Nézzük csak részletesebben:
Az, hogy a nyelvművelés politikai vetületével nem találkoztál, arra vall, hogy nemrégen foglalkozol ezzel a dologgal. Erről nem akarok többet írni, Sz. Béla elmondta a véleményét róla, ráadásul ő még radikálisabb ebben a tekintetben, mint én. Egyébként annyit hozzátennék, hogy a szocializmus idején tulajdonképpen a nyelvművelés és a népzene-néptánc-néprajz voltak azok a tevékenységek, amelyek a nemzeti öntudat megtartásának legális eszközei maradhattak.
A példád jellemző, de viszonylag semmitmondó Mikrofon előtt nemcsak parasztbácsik keresik a szót. Az iskolázottabb emberek folyékonyabban beszélnek, de mit is? Én nem érzékelem, hogy a bácsi műveltebbnek akart volna látszani, bár valóban az a jellemző. Szoktál te nyilvánosság előtt beszélni? Nagy kín az mindenkinek, és csak hosszas gyakorlat után megy. De - tanárként - én is rémülten hallgatom, miket is mondok. Ez azonban tényleg nem nyelvi kérdés, hanem lélektani.
Ne haragudj, hogy azt írom, ha te nyelvművelésről akarsz vitatkozni, ne határozd már meg, mit értesz a szón. Van egy közfelfogás szerinti jelentése, arról kell vitatkozni. A Nyelvművelő kézikönyvön, a lapok nyelvművelő fórumain. Ha te azt érted nyelvművelésen, akkor miért nem az iskolában kezded? Egyrészt az elszabotált nyelvtanórákon, másrészt a hallatlanul rossz módszereken? Mit gondolsz, milyen lesz a hajlandósága annak a gyereknek a nyelvműveléshez, akit kicsúfol a tanítónéni, mert suksüköl?
Társadalmi lehúzóerőről beszélsz? Miért nem inkább a társadalom egy részének intoleranciájáról? Ismertem egy békési szlovák fiút, aki megátkozta az anyanyelvi iskoláját, mert az egyetemen nagy nehézségei lettek, amikor hirtelen magyarul kellett matematikát tanulnia. A kisgyermekkorban kialakult identitás leértékelése mindig sérülést okoz. Amit most írok, annak az a lényege, hogy a nyelvművelő attitűd bumerángként üt vissza. A türelmetlenség, az "elvárások" közömbös embereket alakítanak (ha nem éppen dacosakat).
Nádasdy poénkodott? Gondolod, hogy a merev akademizmus vonzóbb? Te beszélsz a fájlnévről és a titkárnőről. Elég sok ilyet tanítottam. Bizony, motiválni kellett szegényeknek a témát, féltek tőle anélkül is. Neked nem jött be Nádasdy humora. Ilyen van. De ez nem értékítélet róla, mert sokaknak bejön.
NB - Nádasdy nem poénkodott kifejezetten a ME-n. A hallgatóság közhangulata volt olyan. Én videón néztem, és nem általában értettem, min nevet a közönség. Egyszer maga Nádasdy is szóvá tette, hogy amit mond, az nem poén. Vitatkoztam erről olyannal, aki ott volt. Egy egyetemi hallgató ismerősöm azt mondta, hogy ő ott és akkor poénosnak érezte az előadást, de amikor visszanézte otthon, az édesanyja meg-megkérdezte, min is nevetnek most? (Az édesanya diplomás!)
Írod: "Megjegyzés: de nem alakult fordítva, ezért a "puszta" konvencionális helytelenítést kell alkalmazni."
Miért is? Nem érthető? Tebenned semmi nonkonformizmus nincs? Mindig teljesen konvencionálisan viselkedsz? És nem tudod elképzelni, hogy ez a konvenció megváltozhat? Például a nálad meg nálam eggyel fiatalabb generáció gátlás nélkül tegeződik. Szóvá teszed?
Az ormány-nyúlás kérdésében nem tudok mit mondani, a kórházat én is hosszan mondom. Nádasdy meg röviden. Biztosan más is. Ezen a téren nagyok az eltérések. A magánhangzók időtartama Magyarországon viszonlag kis területen belül is jelentős változásokat mutat. Ennek semmi köze nincs a beszédhibához. Éppen ez a terület asz a nyelvhasználatban, ahol gyors változások vannak. Például a régi írógépek majdnem kiírtották a hosszú í-t a nyelvhasználatból. Volt ennek ellenhatása is: például magam is, meg egy csomó kollégám (tanárok) elkezdtük hangsúlyozottan ejteni a hosszú í-t. Feltételezem, hogy Nádasdynak vannak korházas(!) empiriái, melynek alapján ezt a tendenciát megállapítja.
Amit az egységességről írsz, csak azután lesz vitatható, ha bebizonyítod, hogy az egységesség kifejezett előny.
A gúnyolódó nyelvművelésről: sajnos, Nádasdynak igen sok ebben az igazsága. Múltkor már írtam: ez nem az úgynevezett hivatásos nyelvművelőket jellemzi. Ne haragudj, tapasztalat híján állítasz valamit. Ha megkéred Sándor Klárát, majd szolgáltat neked példákat a nyelvi megalázásokról.
A kislánnyal és a csúsztatással kapcsolatban - nem idetgartpozó érvelés, szövegkörnyezetből kiaragdva. De szerintem nem érdemes vele többet foglalkozni.
Végül, mi a bajod Nádasdy biológiai hasonlataival? Meg kell, hogy kérjelek, próbáld ezt hideg fejjel átgondolni: a zoológus számára a poloska ugyanolyan semleges tárgya a vizsgálatnak, mint a katicabogár. A nyelvész számára a suksük ugyanolyan nyelvi jelenség, mint a tyuktyük. Nincs immanens értéke, csak ráaggatott, ráértett, de annak nincs köze a tudományhoz.
Amúgy nem Nádasdy bosszantja az embereket a nyelvművelés során - éppen nem - hanem ezt a magatrtást kifogásolja. A Rovarírtóval cikket szerintem teljesen félreértetted. Ebben nyilván van szerepe bizonyos előítéletnek.
Egy privátot el kell mondanom: én magam eredetileg inkább nyelvművelőnek voltam tekinthető, de legalábbis zavartak a többször emlegetett, úgynevezett hivatalos nyelvművelőket érő türelmetlen kritikák (főleg az anglisták nyilatkozata). Ezen az alapon próbáltam annak idején bírálni a Rovarírtóval cikket. Végül csak azt a megállapítást tudtam tenni, hogy Nádasdynak ott mindenben igaza van, és hogy máshonnan indulva ugyanoda jutottunk. Akkoriban magam is szerettem volna a nyelvművelést és a nyelvvédelmet, nyelvőrködést különválasztani, és a nyelvművelésnek alapvetően az ismeretterjesztés értelmet tulajdonítani. Ez logikus, és ezzel téged próbállak igazolni. De ez nem megy. Az emberek nem ezt értik alatta. A terminológiai viták fölöpslegesek, de időnként casus bellit szolgáltatnak. "Így megy ez!"
Kis Ádám
U.i. Azért nem bánnám, ha megpróbálnád megfogalmazni, mi a nyelvben a minőség.
Azt hiszem, kicsit elragadott az indulat. Pedig ezt a dolgot csak érzelemmentesen lehet nézni - tudományról van szó.
Nézzük csak részletesebben:
Az, hogy a nyelvművelés politikai vetületével nem találkoztál, arra vall, hogy nemrégen foglalkozol ezzel a dologgal. Erről nem akarok többet írni, Sz. Béla elmondta a véleményét róla, ráadásul ő még radikálisabb ebben a tekintetben, mint én. Egyébként annyit hozzátennék, hogy a szocializmus idején tulajdonképpen a nyelvművelés és a népzene-néptánc-néprajz voltak azok a tevékenységek, amelyek a nemzeti öntudat megtartásának legális eszközei maradhattak.
A példád jellemző, de viszonylag semmitmondó Mikrofon előtt nemcsak parasztbácsik keresik a szót. Az iskolázottabb emberek folyékonyabban beszélnek, de mit is? Én nem érzékelem, hogy a bácsi műveltebbnek akart volna látszani, bár valóban az a jellemző. Szoktál te nyilvánosság előtt beszélni? Nagy kín az mindenkinek, és csak hosszas gyakorlat után megy. De - tanárként - én is rémülten hallgatom, miket is mondok. Ez azonban tényleg nem nyelvi kérdés, hanem lélektani.
Ne haragudj, hogy azt írom, ha te nyelvművelésről akarsz vitatkozni, ne határozd már meg, mit értesz a szón. Van egy közfelfogás szerinti jelentése, arról kell vitatkozni. A Nyelvművelő kézikönyvön, a lapok nyelvművelő fórumain. Ha te azt érted nyelvművelésen, akkor miért nem az iskolában kezded? Egyrészt az elszabotált nyelvtanórákon, másrészt a hallatlanul rossz módszereken? Mit gondolsz, milyen lesz a hajlandósága annak a gyereknek a nyelvműveléshez, akit kicsúfol a tanítónéni, mert suksüköl?
Társadalmi lehúzóerőről beszélsz? Miért nem inkább a társadalom egy részének intoleranciájáról? Ismertem egy békési szlovák fiút, aki megátkozta az anyanyelvi iskoláját, mert az egyetemen nagy nehézségei lettek, amikor hirtelen magyarul kellett matematikát tanulnia. A kisgyermekkorban kialakult identitás leértékelése mindig sérülést okoz. Amit most írok, annak az a lényege, hogy a nyelvművelő attitűd bumerángként üt vissza. A türelmetlenség, az "elvárások" közömbös embereket alakítanak (ha nem éppen dacosakat).
Nádasdy poénkodott? Gondolod, hogy a merev akademizmus vonzóbb? Te beszélsz a fájlnévről és a titkárnőről. Elég sok ilyet tanítottam. Bizony, motiválni kellett szegényeknek a témát, féltek tőle anélkül is. Neked nem jött be Nádasdy humora. Ilyen van. De ez nem értékítélet róla, mert sokaknak bejön.
NB - Nádasdy nem poénkodott kifejezetten a ME-n. A hallgatóság közhangulata volt olyan. Én videón néztem, és nem általában értettem, min nevet a közönség. Egyszer maga Nádasdy is szóvá tette, hogy amit mond, az nem poén. Vitatkoztam erről olyannal, aki ott volt. Egy egyetemi hallgató ismerősöm azt mondta, hogy ő ott és akkor poénosnak érezte az előadást, de amikor visszanézte otthon, az édesanyja meg-megkérdezte, min is nevetnek most? (Az édesanya diplomás!)
Írod: "Megjegyzés: de nem alakult fordítva, ezért a "puszta" konvencionális helytelenítést kell alkalmazni."
Miért is? Nem érthető? Tebenned semmi nonkonformizmus nincs? Mindig teljesen konvencionálisan viselkedsz? És nem tudod elképzelni, hogy ez a konvenció megváltozhat? Például a nálad meg nálam eggyel fiatalabb generáció gátlás nélkül tegeződik. Szóvá teszed?
Az ormány-nyúlás kérdésében nem tudok mit mondani, a kórházat én is hosszan mondom. Nádasdy meg röviden. Biztosan más is. Ezen a téren nagyok az eltérések. A magánhangzók időtartama Magyarországon viszonlag kis területen belül is jelentős változásokat mutat. Ennek semmi köze nincs a beszédhibához. Éppen ez a terület asz a nyelvhasználatban, ahol gyors változások vannak. Például a régi írógépek majdnem kiírtották a hosszú í-t a nyelvhasználatból. Volt ennek ellenhatása is: például magam is, meg egy csomó kollégám (tanárok) elkezdtük hangsúlyozottan ejteni a hosszú í-t. Feltételezem, hogy Nádasdynak vannak korházas(!) empiriái, melynek alapján ezt a tendenciát megállapítja.
Amit az egységességről írsz, csak azután lesz vitatható, ha bebizonyítod, hogy az egységesség kifejezett előny.
A gúnyolódó nyelvművelésről: sajnos, Nádasdynak igen sok ebben az igazsága. Múltkor már írtam: ez nem az úgynevezett hivatásos nyelvművelőket jellemzi. Ne haragudj, tapasztalat híján állítasz valamit. Ha megkéred Sándor Klárát, majd szolgáltat neked példákat a nyelvi megalázásokról.
A kislánnyal és a csúsztatással kapcsolatban - nem idetgartpozó érvelés, szövegkörnyezetből kiaragdva. De szerintem nem érdemes vele többet foglalkozni.
Végül, mi a bajod Nádasdy biológiai hasonlataival? Meg kell, hogy kérjelek, próbáld ezt hideg fejjel átgondolni: a zoológus számára a poloska ugyanolyan semleges tárgya a vizsgálatnak, mint a katicabogár. A nyelvész számára a suksük ugyanolyan nyelvi jelenség, mint a tyuktyük. Nincs immanens értéke, csak ráaggatott, ráértett, de annak nincs köze a tudományhoz.
Amúgy nem Nádasdy bosszantja az embereket a nyelvművelés során - éppen nem - hanem ezt a magatrtást kifogásolja. A Rovarírtóval cikket szerintem teljesen félreértetted. Ebben nyilván van szerepe bizonyos előítéletnek.
Egy privátot el kell mondanom: én magam eredetileg inkább nyelvművelőnek voltam tekinthető, de legalábbis zavartak a többször emlegetett, úgynevezett hivatalos nyelvművelőket érő türelmetlen kritikák (főleg az anglisták nyilatkozata). Ezen az alapon próbáltam annak idején bírálni a Rovarírtóval cikket. Végül csak azt a megállapítást tudtam tenni, hogy Nádasdynak ott mindenben igaza van, és hogy máshonnan indulva ugyanoda jutottunk. Akkoriban magam is szerettem volna a nyelvművelést és a nyelvvédelmet, nyelvőrködést különválasztani, és a nyelvművelésnek alapvetően az ismeretterjesztés értelmet tulajdonítani. Ez logikus, és ezzel téged próbállak igazolni. De ez nem megy. Az emberek nem ezt értik alatta. A terminológiai viták fölöpslegesek, de időnként casus bellit szolgáltatnak. "Így megy ez!"
Már megírtam külön szövegszerkesztőben a 44. utáni bő hozzászólásomat, amikor megtaláltam a tiedet (45.) Röviden erre reagálok, aztán beillesztem az előregyártottat.
Nagy örömmel vettem azt a félmondatodat, hogy "ez nem segít a beszélők széles közösségén, akik kapaszkodókat, normákat igényelnek", ugyanis az én összes gondolatom a beszélők széles közössége és az ő megsegítésük körül kering.
Írásod vége felé említed a politikai vonatkozásokat. Sajnálom, hogy neked konkrét inzultusokkal kellett találkoznod nyelvi ügyekben, engem szerencsére eddig megkímélt a sors. Mivel sem szenvedő, sem cselekvő alanya nem voltam politikai eseményeknek, továbbra is elhessegetem a politikát.
Most beillesztem az egy órája megírt szöveget.
Kedves Kis Ádám és Szegedi Béla!
A hetvenes években vidéki tévériport. Riporter: és miért nem úgy építették meg, ahogy az építési engedély stb.stb.? Alany: hát kérem azér', mer' nem vót ... (hosszú szünet) keret. Riporter: úgy érti, elfogyott a pénz? Alany: (megkönnyebbülten): igen, igen.
Nem tudtam mosolyogni a riportalanyon. Vidéken gyerekeskedtem. Tudom, mit jelent a nyilvánosság előtt megszégyenülni a műveletlenség, a tájszólás, az ócska ruha miatt. Ez a bácsi is megpróbálta, amit legalább ingyen megpróbálhatott: úgy akart beszélni, mint a hivatalos urak a tévében: nincs rá keret. Mert ha ők így mondják, akkor a "pénz" biztos parasztos.
Mit akarok kihozni? A bácsi műveltnek akart látszani, legalább a szókincs szintjén. Az egyszerű emberek szeretnének művelten beszélni. Szeretnék egy réteggel feljebb érezni magukat. Igénylik a tanítást, az iránymutatást. Nekik a suk-sük nem a nyelvi kaleidoszkóp egyik színes boga, mint Nádasdynak, hanem társadalmi lehúzó erő, amelytől hiába szeretnének, saját erőből nem tudnak megszabadulni.
Ha a nyelvművelés mást jelent, mint amire eddig gondoltam, hadd pontosítsak. Szerintem óriási szükség van az alulművelt tömegek nyelvi művelésére. És kitől várhatnánk e művelés szakmai irányítását, ha nem a nyelvészektől? De mit tesznek a nyelvészek, elkerülendő a nemes munkát? Egymásra lődöznek minden fórumon, immár több éve. Talán ez az állóháború kevésbé fárasztó, mint a népnevelés? Vagy jobban fizet? Mert erre az elképesztő jelenségre nem találok más magyarázatot.
Miért vagyok elégedetlen Nádasdyval? Mert sok vitatható állításával, sőt öncélú poénkodásával is találkoztam, miközben elvárnám, hogy egy ilyen szintű tudós mindenben tökéleteset nyújtson. Az ME-előadásból és az interneten elérhető cikkekből vegyesen hozok példákat.
ME/VIII. 1. bekezdés vége: "... miért volna a Maga nem lássa helytelenebb (vagy pláne csúnyább), mint a Maga nem látja, hiszen mindkettőt magyar anyanyelvűek szabályszerűen használják. Megítélésük puszta konvenció, ami fordítva is alakulhatott volna" Megjegyzés: de nem alakult fordítva, ezért a "puszta" konvencionális helytelenítést kell alkalmazni.
ME/"ormány-nyúlás", fejezet vége: "...a kór+ház összetételből így alakult ki a korház alak. (Én is így mondom, ez tekinthető ma az átlagos köznyelvi ejtésnek.)"
Megjegyzés: kár, hogy így mondja, mert NEM ez tekinthető ma az átlagos köznyelvi ejtésnek. Szerencsére a többség kórházat mond.
Gyakran a hadaró beszéd a ludas: az elhadart szóban a félhosszú hangot az egyik hallgató hosszúnak, a másik rövidnek véli hallani, a saját elvárásának megfelelően.
Mi a baj a nyelvműveléssel?/3. bekezdés: A nyelvműveléssel tehát az első baj az, hogy a művelt köznyelvtől való eltéréseket devianciának láttatja, méghozzá valamiféle erkölcsi vagy jellemhibának, amiben a delikvens igenis elmarasztalható, s így kiérdemli a gúnyt és megvetést..." Megjegyzés: nem korrekt állítás. Magát a nyelvművelő tevékenyéget ruházza fel egy elítélhető emberi tulajdonsággal, ami nonszensz. Mondhatnám, nevezze meg azokat a nyelvművelőket, oktatókat, akár csoportokat, akik/amelyek ezt az elítélhető magatartást tanúsítják vagy favorizálják. Szégyenpadra velük! De nem magával a nyelvműveléssel.
Mi a baj a nyelvműveléssel?/5. bekezdés: A nyelvművelés úgy el van foglalva az egységesítéssel, az irodalmi nyelv szabályainak keresztülhajtásával, hogy közben túl keveset tanít a nyelvről. Nem teríti ki a kártyáit, nem világosítja föl a közönséget, hogy döntéseit, értékítéleteit, tanácsait milyen stratégia alapján alkotja meg. 1. megjegyzés: az egységesítésről becsmérlően beszélni, amikor messze, sőt egyre messzebb vagyunk az egységességtől, ehhez jókora elfogultság kell. Aztán hol marad az egységesség előnyeinek taglalása?
2. megjegyzés: a közönség nem igényli az ilyen mélységű felvilágosítást. Egyszerű eligazítások, szabályok, minták kellenek neki. Hasonlat: próbálta már valaki a fájl-attribútumok mélységeit feltárni egy kezdő titkárnőnek, amikor csak egy mentési problémában kért segítséget? Nem teszi zsebre, amit kap. Jogosan.
Mi a baj a nyelvműveléssel?/12. bekezdés: A kislány egyébként csúsztat... Megjegyzés: Nádasdy úr, ez gusztustalan. Egy diáklányon köszörüli a nyelvét, akinek valószínűleg fontosabb az anyanyelve, mint a diszkó? Gratulálok. Egyébként itt is a szokásos formula: a diáklányt kapásból azonosítja az elviselhetetlen nyelvműveléssel, amely most éppen "ironizál", "csúsztat" és arra fenekedik, hogy jól lealázza a helytelenül beszélőket. Nádasdy úr, ez a csúsztatás! Ó, és hogyan folytatja, miután gúnyosan kiszerkesztette az említett gyereket?
A nyelvművelés ne fegyelmezés, ne gúnyos kiszerkesztés és kirekesztés legyen, hanem tanítás Nádasdy úr, folytat Ön nyelvművelést. Ha igen, betartja a saját intelmeit?
Rovarirtóval a szavak erdejében/4. bekezdés: ...szögezzük le, hogy a nyelvben semmit sem lehet „helyeselni” (ez olyan volna, mintha az állattanban mondjuk a hörcsögöt helyeselnénk)... Megjegyzés: szögezzük le, hogy Nádasdy úr állítása egy ormótlan önkényeskedés, amely megérdemel egy viszontállítást: a nyelvben igenis lehet helyeselni meg helyteleníteni. Indoklás nincs. Ahogy az eredeti állítás hörcsögös példája sem tekinthető indoklásnak.
Rovarirtóval a szavak erdejében/12. bekezdés: Mindenekelőtt tanulmányozni kell a természetet, tudományosan vagy akár amatőr természetjáró módjára. Csendben, alázattal figyelni működését, és csak aztán, ha nagyon muszáj, finom kézzel picit segíteni, egy-egy növénynek, állatnak nagyobb esélyt adni. Jobb a szúnyogok hadát eltűrni a tóparton, mint döglött halak között fürödni. Jobb eltűrni embertársaink másféle vagy bosszantó nyelvi megnyilatkozásait, mint örökös szekírozással és ítélkezéssel elijeszteni őket a nyelv szeretetétől... 1. megjegyzés: már megint egy rossz hasonlat. Nem volt elég imént a hörcsög, most az egész növény- és állatvilág szolgálna például a nyelvhez; zavaros és hamis példa! Költeménybe jó, érvnek nem.
2. megjegyzés: Nádasdy úr ezen a helyen is csak emberek bosszantása és megalázása útján tartja lehetségesnek a nyelvművelést. Tényleg nem lát más módot? Nem akarom elhinni.
Nádasdy úr egy nap alatt átolvasható cikkeinek tartalmával, a fentiek kivételével és egy-két szurka-poénjától eltekintve, azaz döntő-de-nagyon-döntő mértékben egyetértek (amit egyáltalán fel tudok fogni), illetve elfogadom azt, amihez nem konyítok. Végül is jó az arány. A lufihámozást visszavonom. Attól, hogy engem nem kötött le, még nyilván értékes ME-előadás volt.
Kedves Béla!
Van abban valami igazad, hogy a nyelvhasználat alakítására irányuló tevékenység alapvetően politika. Az is igaz, hogy a nyelvművelő-antinyelvművelő oppozíció is politikai eredetű. Mint ahogy a nyelvnek is van politikai szerepe, különösen a nemzetté válás folyamatában.
Itt kell azonban figyelmeztetni a nyelv kettősségére, melyet Saussure ugyebár úgy oldott meg, hogy a második réteget (melyre valójában a nyelvművelés irányul) nem is tekinti nyelvnek. Ezt a réteget ő "beszéd"-nek (parole) nevezi, és nem vonja az érdeklődése körébe.
A gond ezzel kapcsolatban az, hogy Saussure-nak a maga szempontjából igaza van, de ez nem segít a beszélők széles közösségén, akik kapaszkodókat, normákat igényelnek. A beszélők kedvéért (vagy éppen kedve ellenére, dehát a manipuláció, természete szerint, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes) nagy dolgok születtek, például megújult a norvég nyelv (mindjárt lett belőle kettő is), ugyanígy a héber. Bár Nádasdy szerint nincs nyelvtörténet (ez nem a ME-előadásból derült ki), a nyelvi tudatosodás szempontjából fontos volt adalékok termelése is. A nyelvművelés minősített tettei az Osszián-dalok, valamint a cseh királyudvari okirat.
Ez a fajta nyelvi tudatosság, amely a nyelvművelés iránti igényt támasztja és követeli, 2-300 évre néz vissza. Nagy eredményei vannak, azonban a nyelv struktúrájára, lényegi elemeire rendkívül kicsi a hatásuk. Például a magyar nyelvújítás a magyar nyelvtanra nem hatott.
Ugyanakkor Nádasdyval vitatkozni lehet a nyelv fogalomkörének megvonása terén. Azért, mert a pragmatika például őt nem érdekli, az mégiscsak a nyelvvel foglalkozó tudomány. Szerinte a lexikai változások nem változtatják meg a nyelvet: a struktúrát, a nyelvtant illetően ez igaz, a nyelv egészét illetően azonban nem igaz. Az más kérdés, hogy a lexikon könnyen változtatható, és változásai nem igazán időtállóak. Szavak keletkeznek és elmúlnak, de jellemző, hogy a jelentés sokkal ingatagabb a szóalaknál.
A szókincsnek vannak politikai vonatkozásai, erre utalnak a nyelújítások. Ugyanez az attitűd azonban egyáltalán nem igaz a nyelvtani szerkezetek vonatkozásában, annak ellenére, hogy persze erre is irányulnak mozgalmak. Például - és ezt Mangaandra figyelmébe ajánlom - hogy nem az a diszkrimináció, ha valaki nem tudja ejteni a zárt ë-t, hanem az, ha az ilyen személyt bármiféle inzultus éri (például kijelentik róla, hogy nem igazi magyar). Ugyanígy nincs politikai értéke az ikes ragozásnak sem, és - nézetem szerint - ezzel kapcsolatban a diszkrimináció az, ha valaki kárhoztatja a merev és diszfunkcionális nyelvhasználati hagyomány elvetését (azaz az eszek-iszok hibáztatását).
Összefoglalva:
- a nemzeti nyelvek megújulása, fejlődése és a megtartására irányuló mozgalmak politikai indíttatásúak, és szokatlanul régiek: a 18. században kezdődtek, és a mai napig hatnak az úgynevezett nemzetállamokban;
- a tudatos nyelvújítások alapvetően a szókincs irányában hatnak, de még ezzel kapcsolatban is csak félig érvényesülnek: ki tudja, a nyelvújítás során mi miért maradt meg (higany) és mi miért nem (éleny).
(elnézést kérek mindekitől, hogy én mindent duplán adok közzé, az Opera böngésző a ludas benne, hogy elsőre sosem sikerül...)
Kedves Mangaandra!
Azt hiszem, eléggé félreérted az ún. antinyelvművelők álláspontját. Ebben közrejátszhat az is, hogy a látszattal ellentétben szerintem ez az oldal sem egységes, és a szereplői koránt sincsenek mindenben egymással összeegyeztethető állásponton.
>> Gyakorlatilag azt mondják, hogy a politikus, a focista, a popénekes,
>> a Tévé123 sztárja csak nyugodtan alakítgassa a nyelvet azzal, hogy
>> a médiákon millió fülbe beleönti a zagyvaságait, ez spontán alakulás,
>> utat neki! De ha a nyelvmûvelõ szeretne valamit alakítani, akkor coki,
>> ne már, az erõszak!
Nem erről van szó. Az antinyelvművelők azt ítélik el, ha a nyelvművelésre nyelvészeti, azaz tudományos (-nak tűnő) érveket hoznak fel a nyelvművelők. Márpedig ezt teszik: megpróbálják racionalizálni a tevékenységüket, holott ez képtelenség. Nyisd csak ki a Nyelvművelő Kézikönyvet, és nézd meg, mivel indokolják a szócikkekben az illető nyelvi jelenség elítélendő, vagy épp támogatandó voltát. Nyelvészeti értelemben nem lehet a logikára, egyszerűségre, magyarosságra hivatkozni – erről szólt Nádasdy előadása. (Ami egyébként az egyik legjobban sikerült ME előadás volt -- szerintem.) Nádasdy is polgárjogot ad viszont a nyelvművelésnek mint társadalmi cselekvésnek, ami azonban nem tudomány, hanem szubjektív (vagy kollektív) esztétikai elvek érvényesítése, és hagyományőrzés. Nádasdy mint a magyar nyelv beszélője, meglehetősen konzervatív. Ajánlom figyelmedbe a következő írását: Mit utáljunk? (És a többi publicisztikáját is az oldalon – ezek okán nevezi őt Kis Ádám aktív nyelvművelőnek – azonban, itt a „nyelvművelő” egészen mást jelent, mint a hagyományos értelemben!)
>> Másodszor (a nyelvmûvelés-ellenesek) meghatározzák a maguk
>> nyelvészi dolgát (megfigyelés, regisztrálás), viszont mihelyt
>> nyelvmûvelés-veszélyt szimatolnak, azonnal átalakulnak aktivistává,
>> gátat vetendõ a gaz mûvelési törekvésnek.
Ez egyrészt azzal függ össze, hogy az antinyelvművelő nyelvészek számára irritáló, hogy régivágású nyelvész kollégáik tudománytalan tevékenységeket tudományként adnak el a beszélőközösségnek. Másrészt a kritikák politikai természetűek, és éppen ezért nem is értek egyet Kis Ádámmal: a nyelvművelés kérdését nem lehet átpolitizálni, ugyanis eredendően politikai kérdés. A nyelvművelés egyik vagy másik oldalára állni politikai döntést jelent. Megmagyarázom, miért: a nyelvművelők számára a nyelv „ápolása” a nemzettudat vállalását, és társadalmi erősítését jelenti. Azért küzdenek pl. a suksükölés ellen, mert nemzeti eszményük egy egységes, és az irodalmi nyelv hagyományaihoz idomuló magyar nyelv, amelyre hitük szerint mindenki megtanítható és megtanítandóm, de legalábbis az az ideális, ha mindenki ennek a követésére igyekszik. Az antinyelvművelők szintén politikai indíttatásból ítélik el a nyelvművelést: a beszélők nyelvi jogaira hivatkozva. Szerintük a nyelvművelés káros, mert erősíti, sőt támogatja a társadalmi diszkriminációt pl. a nyelvjárási beszélőkkel szemben, vagy a határon túli magyarok kétnyelvű környezetben módosult nyelvével szemben stb., és nemcsak korlátozza az embereket alapvető emberi jogaikban, de frusztráltá is teszi őket. Két ellentétes ideológia feszül egymásnak, melyek, ha tetszik, ha nem, politikai természetűek.
Azt hiszem, eléggé félreérted az ún. antinyelvm?vel?k álláspontját. Ebben közrejátszhat az is, hogy a látszattal ellentétben szerintem ez az oldal sem egységes, és a szerepl?i koránt sincsenek mindenben egymással összeegyeztethet? állásponton.
>> Gyakorlatilag azt mondják, hogy a politikus, a focista, a popénekes,
>> a Tévé123 sztárja csak nyugodtan alakítgassa a nyelvet azzal, hogy
>> a médiákon millió fülbe beleönti a zagyvaságait, ez spontán alakulás,
>> utat neki! De ha a nyelvművelő szeretne valamit alakítani, akkor coki,
>> ne már, az erőszak!
Nem err?l van szó. Az antinyelvm?vel?k azt ítélik el, ha a nyelvm?velésre nyelvészeti, azaz tudományos (-nak t?n?) érveket hoznak fel a nyelvm?vel?k. Márpedig ezt teszik: megpróbálják racionalizálni a tevékenységüket, holott ez képtelenség. Nyisd csak ki a Nyelvm?vel? Kézikönyvet, és nézd meg, mivel indokolják a szócikkekben az illet? nyelvi jelenség elítélend?, vagy épp támogatandó voltát. Nyelvészeti értelemben nem lehet a logikára, egyszer?ségre, magyarosságra hivatkozni – err?l szólt Nádasdy el?adása. (Ami egyébként az egyik legjobban sikerült ME el?adás volt -- szerintem.) Nádasdy is polgárjogot ad viszont a nyelvm?velésnek mint társadalmi cselekvésnek, ami azonban nem tudomány, hanem szubjektív (vagy kollektív) esztétikai elvek érvényesítése, és hagyomány?rzés. Nádasdy mint a magyar nyelv beszél?je, meglehet?sen konzervatív. Ajánlom figyelmedbe a következ? írását: Mit utáljunk? (És a többi publicisztikáját is az oldalon – ezek okán nevezi ?t Kis Ádám aktív nyelvm?vel?nek – azonban, itt a „nyelvm?vel?” egészen mást jelent, mint a hagyományos értelemben!)
>> Másodszor (a nyelvművelés-ellenesek) meghatározzák a maguk
>> nyelvészi dolgát (megfigyelés, regisztrálás), viszont mihelyt
>> nyelvművelés-veszélyt szimatolnak, azonnal átalakulnak aktivistává,
>> gátat vetendő a gaz művelési törekvésnek.
Ez egyrészt azzal függ össze, hogy az antinyelvm?vel? nyelvészek számára irritáló, hogy régivágású nyelvész kollégáik tudománytalan tevékenységeket tudományként adnak el a beszél?közösségnek. Másrészt a kritikák politikai természet?ek, és éppen ezért nem is értek egyet Kis Ádámmal: a nyelvm?velés kérdését nem lehet átpolitizálni, ugyanis eredend?en politikai kérdés. A nyelvm?velés egyik vagy másik oldalára állni politikai döntést jelent. Megmagyarázom, miért: a nyelvm?vel?k számára a nyelv „ápolása” a nemzettudat vállalását, és társadalmi er?sítését jelenti. Azért küzdenek pl. a suksükölés ellen, mert nemzeti eszményük egy egységes, és az irodalmi nyelv hagyományaihoz idomuló magyar nyelv, amelyre hitük szerint mindenki megtanítható és megtanítandóm, de legalábbis az az ideális, ha mindenki ennek a követésére igyekszik. Az antinyelvm?vel?k szintén politikai indíttatásból ítélik el a nyelvm?velést: a beszél?k nyelvi jogaira hivatkozva. Szerintük a nyelvm?velés káros, mert er?síti, s?t támogatja a társadalmi diszkriminációt pl. a nyelvjárási beszél?kkel szemben, vagy a határon túli magyarok kétnyelv? környezetben módosult nyelvével szemben stb., és nemcsak korlátozza az embereket alapvet? emberi jogaikban, de frusztráltá is teszi ?ket. Két ellentétes ideológia feszül egymásnak, melyek, ha tetszik, ha nem, politikai természet?ek.
Olvasom a válaszodat, és nem tudom, hogy valóban nagyon messziről érkezett ember vagy-e, vagy, hogy szlenggel éljek, szivatsz.
Alapfogalmakat kellene tisztázni, a nyelvészet, a nyelvtudomány struktúráját tárgyalni, de erre miért lenne szükség, amikor hatalmas szakirodalma van. Miért kell lényegében eldöntött dolgokon vitatkozgatni.
Kissé különös, hogy te a nyelvészt valami szemlélődő szellemi hedonistának tartod. A nyelvészet tudomány, kemény, nehéz, szabályos struktúrájú tudomány. Mint minden tudománynak van elméleti és alkalmazott ága. Az elméleti ág művelői a megismerés általános célját követik, mint bármely más tudomány esetében, az alkalmazott tudomány művelői pedig gyakorlati célokat követnek (például nyelvoktatás, fordítás stb.). A társadalmi hasznosság? Ezt is a tudományok általános szempontjai szerint kell vizsgálni. Számodra bizonyára nyilvánvaló annak a társadalmi hasznossága, ha felfedeznek egy új elemet. A nyelvészek tevékenysége is ehhez hasonló. Amikor a nyelv törvényszerűségeit vizsgálják, egyúttal az emberi gondolkodás rejtelmeire is fényt derítenek. A nyelvész társadalmi hasznossága abban van, hogy az ember lényegének a megértéséhez adnak hozzá, nagyon-nagyon sokat.
Sajnálom, hogy Nádasdy előadása nem tetszett. Úgy látszik, túlzottan belterjesre sikerült, mert a nyelvészközegben élő ember számára nem igazán tűnt lufihalmozásnak. Azt kell mondanom, ha így láttad, akkor valóban nem értetted a lényegét. Ez azért kellemetlen, mert nekem erre az előadásra nem volt szükségem, a lényegét már elég régen beláttam. A dolog mindenesetre felhívja a figyelmet a nyelvi ismeretterjesztés szükségességére, és azért kellemetlen, mert ezt ma talán legnagyobb kedvvel Nádasdy műveli a Magyar Narancsban. Hihetetlen mennyiségű babona és önkényes ítéletalkotás tapasztalható a nyelvvel kapcsolatban. És ezen, úgy tűnik, nehéz túllépni: az emberek általában azt hiszik, hogy a nyelvről mindent tudnak, és az érdeklődésük többnyire kimerül abban, hogy ez vagy az miért helyes, és miért nem. Meg a rögeszmák hajszolásában, az ízlésdiktatúrában.
Javaslom, olvasd el még egyszer Nádasdy előadását, és gondolkodj el azokon a dolgokon, amiket lufihámozásnak éreztél. Próbáld megfogalmazni a magad válaszait, és tárgyilagosan megítélni, vajon mi alapozza meg azokat.
Lényegében Nádasdy lufijáról lehámozhatnánk egy réteget: te meg tudod mondani, mi a nyelv minőségi kritériuma?
Kis Ádám
A nyelvművelés kapcsán az a baj veled, hogy te általánosabban értelmezed ezt a szót, mint ahogy az szokásos. Ma nyelvművelőnek azt nevezik, aki a nyelvhasználat gyakorlatát kívánja befolyásolni. Tekintettel arra, hogy az amúgy eléggé zárt nyelvtudomány a közönségtől viszonylag távolabb van, az "utca embere" számára a nyelvművelő a nyelvész, a nyelvtudós. Bár a legtöbb publicitással rendelkező nyelvművelők felkészült nyelvészek, ezen a területen rendkívül sok a kívülálló, kellő ismeretekkel nem rendelkező, ugyanakkor mindenféle másodlagos célt szolgálni kívánó önkéntes.
Ne haragudj, de hogy lehet erről a kérdésről a politikától elvonatkoztatva beszélni, amikor évek óta folyik a vita a magyar közéletben a nyelvtörvény meghozataláról, és bár a nyelvészek (sorukban jeles nyelvművelők) ezt évek során át elutasították, végül mégis született valami, amelyet a hivatásos nyelvművelők felirattörvénynek neveznek (joggal és jó szándékkal), végül mégis olyan rendelet lett, amely segítségével a nyelvet bunkónak lehet használni. (Egy negatív példa, amelyet a mai felirattörvény alapján nem is lehetne alkalmazni, de hasonló esetek ma is előfordulhatnak: egy kerüléeti jegyző az idegen hangzásra való hivatkozással be akarta záratni az Amadeus nevű éttermet.)
A laikusságról csak annyit, hogy a tested is a tied, de nem hiszem, hogy ezen az alapon beleszólhatnál a biológia tudományába. A nyelvészet egyáltalán nem menedzsment. A nyelvész sosem mond olyat, hogy valamit így KELL (ezt a nyelvművelő mondja), a nyelvész csak annyit mond, hogy ez így van. Ami ezzel kapcsolatban felmerül, az a norma kérdése. Az vita tárgyát képezheti, hogy ki dönthet olyan esetekben, amikor a nyelvben ellentmondó jelenségek tapasztalhatók, azonban a normától való eltérés minősítése nagyon kényes kérdés (közhely, hogy minden nyelvi hiba csak addig számít hibának, míg bele nem kerül a normába, és amit széles körben használnak, az bizony előbb-utóbb - a kutya és a karaván törvénye alapján - bekerül).
A magam részéről egyetértek azzal, hogy a hatékony nyelvművelés a példa, és a sajtós stb. munkatársaitól elvárható, hogy a nyelvet kulturáltan, normálisan használják. Amit a diszkriminációval kapcsolatban írsz, nagy tévedés. Amikor egy tanító az iskolában nevetségessé tesz egy tanulót a tájszólásáért, akkor mit tekintsünk diszkriminációnak? A tanár cselekedetét, vagy azt, ha valaki őt ezért bírálja. Más oldalról, ha egy szakma szóhasználata a maga természetes útján alakul, akkor ki diszkriminál, nem az, akki ebbe kívülállóként erőszakkal be akar avatkozni, vagy az, aki ezt visszautasítja?
Válaszod indításából azt érzem, eddig csupa ádáz, süketfülű vitapartnered lehetett. Én nem ilyen vagyok, lehet velem ingerültség nélkül is beszélni.
Két benyomásomat írtam le, melyek mint laikust aggodalommal töltenek el. Mindig aggódom, amikor ellentmondásokat látok. Nem alkotok véleményt, nem ítélkezem, hanem segítséget kérek a megértéshez, mint jelen esetben is. Ha ítélkezés volt kiolvasható, elnézést kérek. Köszönöm, hogy nekiálltál segíteni.
Össze fogom szedni, és majd itt megírom azokat a megnyilatkozásokat, amelyekből azt szűrtem le, hogy a nyelvészet fő feladata (most túlzok a rövidség kedvéért!) a szemlélődés, a sokféleségben való gyönyörködés. Persze, hogy felhorkantam: hol itt a társadalmi hasznosság? Ha félreértettem a nyilatkozatokat, arról a nyilatkozók legalább annyira tehetnek, mint én, végtére is ők a nyelv mesterei, ki kell tudni számítaniuk a hatást.
Az 1. kérdésemet félreértetted, ezért másra válaszoltál. A kérdésem ugyanis elvi: ha nincs szükség nyelvművelésre (pontosabban a nyelvművelők tevékenységére), akkor ezen az elven a nyelvre ható egyéb folyamatok, pl. a teljes írott és elektronikus sajtó leállítását is követelni kellene, mert hogy művelik a nyelvet. Más oldalról: ha szabad a sajtó, hálistennek, mint a leghatékonyabb spontán nyelvművelő, akkor ezen az elven minden emberfiának szabad a nyelvet befolyásolni. Aki a nyelvművelés elszánt híveit ettől vissza akarja tartani, az bizony diszkriminál. Elvileg. Mivel a gyakorlatban nem történik diszkrimináció (tőled tudom, a válaszodból, és elfogadom), akkor meg minek blamálni magunkat diszkriminatív gondolat kimondásával?
"Laikus beavatkozás"? Jaj! Kedves Ádám, a nyelv a mienk, laikusoké, nem a szakmáé. Mi vagyunk a tulajdonosok, a nyelvészek a menedzsment. Beavatkozunk, bizony. No nem a tudományba, hanem a nyelvhasználatba.
"Politika"? Nem, ne félj. Tőlem is távol áll.
"Gombocz": Hogy ki, mikor, akart-e nem akart-e nyelvet művelni, közömbös. Nyilván minden történelmi és kulturális helyzetben létezik egy optimális cselekvés, ami a nem-műveléstől az intenzív művelésig terjedhet. Kétlem, hogy erre az optimumra sok hidegfejű tudós és rengeteg masszív számítógép bevetése nélkül rá lehet hibázni. Mindenki mindig dönt valahogy, mert a válaszutaknál muszáj, de egy ember döntése általában nem optimális döntés, tehát nem jó hivatkozási alap.
"Nádasdy": Kiválasztottam az interneten a feltételezett legjobb előadásokat a Mindentudás egyeteméről, köztük Nádasdyt. Pozitív előítélettel mentem neki, és óriásit csalódtam. Jó sómen, de az előadása egy nagy lufihámozás volt. Még a felkészületlennek látszó, nyökögő internet-technológiás előadó is többet nyújtott, már ami a tartalmat illeti. Ja, aztán meg politizál is. Biztos neked se tetszik.
Nehéz lesz veled vitatkozni, mert sajátos módon konfabulálsz valamit, azután cáfolod.
Válasz a kérdéseidre:
1. Hol is diszkriminálják az ellen-neylvművelők a nyelvművelőket? Összeszámoltad, hogy hány nyelvművelő műsor van televízióban, rádióban? És hány ellen-nyelvművelő?
A nyelvművelőket senki nem korlátozza, egyszerűen nem is értem, mire gondoltál. A nyelvművelőknek sokkal szélesebb a publicitása, mint az ellen-nyelvművelőknek, és a nyelvészeknek általában. Légy szíves, nevezz meg egy ellen-nyelvművelőt (no, ne engem, olyat, aki számít). És Nádasdyt se említsd, mert ő meglehetősen erőteljes nyelvművelő munkát folytat.
2. Honnan veszed, hogy a nyelvművelők kilépnek valamiféle (általad nagyon felületesen megfogalmazott) státuszból? Ha már az első kérdés kapcsán megneveztél pár ellen-nyelvművelőt, légy szíves írd meg, mit tudsz az illetők munkásságáról. Nyugodt lélekkel állítom, hogy a nyelvészek elsősorban a tudományukkal foglalkoznak, alapvetően pozitív megközelítéssel, és nem az a gondjuk, hogy tagadjanak valamit. Például törekednek a magyar nyelv leírására (ami mindeddig nem sikerült kielégítően). A nyelvművelés ellen akkor tiltakoznak, amikor laikus beavatkozást észlelnek a tudományba.
Ahogy az adataidból látom, a nyelvészettől távoli szakterületen dolgozol. Javaslom, látogass meg egy pár nyelvészrendezvényt, figyeld meg, mi történik ott, és azután ítélkezz. Mellesleg az sem árt, ha olvasgatod a Magyar Nyelvőrt.
Végül szeretném arra felhívni a figyelmed, hogy ezt a dolgot nem érdemes a napi politika tárgyává tenni. Ezek a viták majdhogynem száz éve folynak. Gombocz Zoltán, a konzervatív polgári nyelvész, Kosztolányi kortársa ugyanúgy nem akart neylvművelni, mint a mai akadémikusok.
Meg szereném érteni a nyelvművelés-ellenes tábort, mert én is kedvelem a szabadságot. De előbb tudni szeretném, miért olyan ellentmondóak a megnyilatkozásaik.
Először is, eléggé elítélhetően, diszkriminálják nyelvművelőket. Gyakorlatilag azt mondják, hogy a politikus, a focista, a popénekes, a Tévé123 sztárja csak nyugodtan alakítgassa a nyelvet azzal, hogy a médiákon millió fülbe beleönti a zagyvaságait, ez spontán alakulás, utat neki! De ha a nyelvművelő szeretne valamit alakítani, akkor coki, ne már, az erőszak!
Másodszor (a nyelvművelés-ellenesek) meghatározzák a maguk nyelvészi dolgát (megfigyelés, regisztrálás), viszont mihelyt nyelvművelés-veszélyt szimatolnak, azonnal átalakulnak aktivistává, gátat vetendő a gaz művelési törekvésnek. Pedig ezt nem volna szabad! Saját szabályuk szerint csak annyit kénne tenniük, hogy este bejegyzik a kis naplójukba, hogy ma XY nyelvművelő közreműködésével újabb spontán alakulás indult, amely - hála a nyelv erős belső törvényeinek - nem lehet káros, sőt valószínűleg hasznos lesz.
Tehát az 1. kérdésem: miért nem szabad a nyelvművelőnek, amit szabad a politikusnak, popénekesnek stb?
2. kérdésem: a nyelvművelés-ellenesek miért lépnek ki folyton a maguk által kijelölt megfigyelői státusból?
A hivatkozott cikk elérhetősége:(nem én írtam, interjú volt):
http://dragon.klte.hu/~tkis/mnemz05.htm
A cikbben emlegetett előadás szövege:
http://dragon.klte.hu/~tkis/kisad01.htm
Az egész környezete Kis Tamás elfogult, de a válogatás teljessége tekintetében rendkívül jó összeállítása:
http://dragon.klte.hu/~tkis/
Írod:
"Nem írtam, hogy Nádasdy politizálja át a nyelvművelést. (Tehát nem Ő egyedül) Azt viszont fenntartom, hogy politikus közegbe helyezi."
Bocs, de ez roppant nagy tévedés. A nyelvművelést alapvetően Bánffy színművész út helyezte politikai környezetbe, amikor 1993 körül felvetette a nyelvtörvény megalkotásának szükségességét. Nádasdy erre a tendenciára reagált.
Írod:
A nyelvet és nyelvhasználatot valóban meg kell különböztetni egymástól, ahogy a langue-ot és parole-t is. Amit mondtam, csak annyi, hogy a nyelvművelésről azt mondani, hogy nem a nyelvről, hanem a nyelvhasználatról szól, számomra értelmezhetetlen.
Jó lenne, ha erről topicot nyitnál, bár szerintem alapkérdéseket újravitatni nem egészen érdemes. Ha a langue-t és a parole-t nem különböztetjük meg egymástól, egyikről sem fogunk tudni érvényes megállapításokat tenni. A nyelv és a nyelvhasználat egybevonása meg kb. annyi, mintha a gépkocsi működési elveit tartalmazó fizikai és műszaki tudományokat a KRESZ-szel nivellálnánk.
Tegnap végre sikerült újból elolvasnom Kosztolányi cikkeit, és - nagy szavak következnének, de visszafogom magam; tehát egyszerűen - csodálatos élmény volt. (talán diákjaim kissé meg is hökkentek rajtam...)
De mielőtt reagálnék erre a mondattöredékedre ("Kosztolányi megerőszakolta a saját nyelvérzékét") - hol találom a MN cikkedet? Rákerestem, de csak a címe ugrott elő. Nem lehetett megnyitni. (elő kell fizetni az elektromos archívumra?)
Nem írtam, hogy Nádasdy politizálja át a nyelvművelést. (Tehát nem Ő egyedül) Azt viszont fenntartom, hogy politikus közegbe helyezi. Ami végsősoron érthető, hiszen közügy. Miért volna idegen számomra a polisz bármely moccanása? A nyelv pedig igazán a polisz ügye (akármit mondhat a kis jičíni emberke...) Miért félnénk hát a politikától? (Nem tudtam jól megfogalmazni, de remélem, értesz.)
A nyelvet és nyelvhasználatot valóban meg kell különböztetni egymástól, ahogy a langue-ot és parole-t is. Amit mondtam, csak annyi, hogy a nyelvművelésről azt mondani, hogy nem a nyelvről, hanem a nyelvhasználatról szól, számomra értelmezhetetlen. Lehet, hogy elgyengült már a fejem. Holnap bővebben kifejtem.
(Egyébként ma érdekes és kicsit viharos órát tartottam harmadikos gimnazistáknak a nyelvművelésről. És pompásan éreztem magam.)
Kedves s-sok!
Nagyon tetszik, ha valaki komolyan veszi a partnereit és saját magát is. Tulajdonképpen ezek után nincs is igazán vita közöttünk, hiszen azon nem érdemes vitatkozni, hogy én kellemetlennek érzem a korrigáló nyelvművelést, te meg nem.
Az, hogy a nyelvművelés a nyelvészet édestestvére, elég meredek megállapítás. Ugyanis a nyelvészet tudomány, a nyelvművelés meg nem. És még az sem mondható el, hogy a nyelvművelés a nyelvészet bázisán működik, hiszen a kézikönyvek rengeteg, tudományos alá nem támasztható normát fogalmaznak meg.
Végül én bizonyos történelmi hatások alapján (melyek taglalása nem ide tartozik), apolitikusnak, illetve politikaellenesnek szocializálódtam. Úgyhogy számomra a politika idegen terület.
Bár már rendesen sikerült magamat lejáratnom érthetetlenségemmel, azért élnék tovább jogommal, hogy kiírjam magamból - ezúttal talán sikeresebben megfogalmazott - gondolataimat, szerény véleményet.
A nyelvművelésről az a véleményem, hogy sok dolog ötvözete. És semmiképpen sem csak a nyelvészet területére korlátozódik, nem lehet annak egy részterületeként felfogni. Kicsit hasonlónak találom a nyelvművelés státusát a pragmatika státusához a nyelvészeten belül. A pragmatika nem a szoros értelemben vett nyelvvel, a grammatikával foglalkozik, hanem inkább a nyelvhasználattal. Például a beszédaktuselméletet - amely egy pragmatikai, vagy ahhoz sorolt elmélet - felvetettem csakúgy egy rokonomnak, néhány mondattal felvázoltam neki, miről is szól, s az volt a válasza: dehát ez nem is nyelvészet! Egyenesen kifakadt, hogy mi nem tanulok már nyelvészet címén... Valóban, van olyan nézet, amely szerint a pragmatika nem tartozik a nyelvészet körébe, kicsit pszichológia, kicsit szociológia stb., de mégis... akkor hova tartozna? A nyelvészeti szakok kurzusai közt találjuk.
A nyelvművelés is egy sajátos ötvözet. Elsőre azt mondanám rá, mozgalom; intézményesített mozgalom. Erkölcstan, etika, szociológia, politika stb. van benne egyaránt.
Az a meglátásom, hogy ebből a sorból egyesek valami - általam ismeretlen okból - kiveszik a politikát. Kis Ádám azt mondta: a hatalom nyelvén beszélek. Ezt a megjegyzését találónak tartom, de (s most óvakodnék a leminősítésektől) nem racionálisnak. Bármi, ami "preskriptív", abban már eleve benne van az, hogy az a hatalom nyelvén beszél. Éspedig a nyelvművelés legszembeötlőbb különbsége a nyelvészettől az, preskriptív.
Természetes és magától értetődő dolognak tartom a nyelvművelés és a politika kapcsolatát (nem "viszony", hanem "egymásrautaltság" értelemben): a deskripció / preskripció törésvonal mentén egy oldalra tartoznak. Tartalom tekintetében pedig a nyelvművelés természetesen a nyelvészet édestestvére, az adja annak tudományos alapját, akárcsak a politikának a politikatudomány, a jog és sokminden más.
Óriási különbség azonban nyelvművelés és politika között, hogy míg a nyelvművelésnek egy szóval meghatározható tárgya (a nyelv), addig a politikának nem. A politika a hatalomról szól, de ez így tautologikus. A hatalom éppúgy egy meghatározatlan tárgyú fogalom, mint a politika. Általános fogalom, nagyon sokminden beletartozik körébe.
Például a környezetvédelem is. A környezetvédelem szintúgy egy mozgalom, mint aminek a nyelvművelés is tekinthető. Szintúgy - mint mindennek - lehet neki keríteni tudományos alapot, s szintúgy a politika egyik összetevője a meghatározatlan többi között (szándékosan írok meghatározatlant meghatározhatatlan helyett). S mégsem csinálnak belőle olyan problémát, hogy kivonják a politika köréből.
Nekem is az a véleményem, hogy racionálisan megalapozatlan a nyelvművelés ódzkodása a politikától; mintha pejoratív szóként kezelnék. Úgy gondolom, minden, ami preskriptív szemléleten alapul, természetes módon itatódik át kicsit a politikával, hiszen a politika az maga az intézményesített "preskripció".
Kedves kutyn!
(Kár, hogy nicket változtattál)
Sajnálom, hogy félreértettelek, valószínűleg áthatott a mi párbeszédünkre egy valaki mással folytatott párbeszéd.
Gomboczot azért említettem, mert a nyelvművelés-ellenesség valamiképp összekapcsolódott a liberalizmussal, és a példájábval azt akartam bizonyítani, hogy a konzervatív Gombocz ugyanazt gondolja a nyelvművelésről, mint a liberális Nádasdy.
Nádasdyt nem kell nekem védeni, azonban szeretném a vele kapcsolatos véleményem alakulását megírni Neked. Én, mint Fábián-tanítvány, soha nem voltam nyelvművelés-ellenes, mindazonáltal azt sem képzeltem, hogy a nyelvművelés tudomány. Grétsyvel a viszonyom tökéletes, könyvébe is írtam, néhányszor dolgoztam vele. Ezért engem zavart az a nyelvművelés-ellenesség, amelyet alapvetően Kontra Miklos megnyilatkozásaiból ismertem meg. Az az igazság, hogy azt a szociológiai attitűdöt, melyet ő és Sándor Klára képvisel, ugyanolyan elfogultnak érzem, mint a nyelvtörvényt követelő nyelvművelők hozzállását. Az anglisták manifesztumát követően viszont azt vettem észre, hogy Nádasdy véleménye és az enyém között csak annyi a különbség, hogy nem egy csapatban vagyunk. Épp egy Népszabadságbeli cikke, a Rovarírtós győzött meg arról, hogy az ő álláspontja a megfelelő szintézis.
Ezután következett az, hogy csatlakoztam egy nyelvművelő társasághoz, annak reményében, hogy korszerű és tudományosan is megalapozott nyelvművelést lehet folytatni. Nagyon hamar rájöttem, hogy nem lehet. Tévedsz, amikor azt mondod, hogy Nádasdy politizálja át a nyelvművelést. Miért baj az, hogy ő a Népszabadságban ír erről? Az én nyerlvműveléssel kapcsolatos előadásom jelentős részét a Magyar Nemzet közölte, de nem hiszem, hogy annak olvasókörében nagy sikert aratott volna. Nem tudom, miért, de a puristák a jobboldalon csoportosulnak (amivel nem mondom azt, hogy minden jobboldali nyelvész purista), és ráadásul elviselhetetlenül erőszakosak.
Azzal egyetértek, hogy a nyelvművelés kérdését nem kell a diszkrimináció felől szemlélni, de azt is észre kell venni, hogy a nyelvművelők igen sok tévtant terjesztenek (elsősorban a nyelv minőségét illetően), amelyet nem lehet szó nélkül hagyni. Más részről a kárhioztatott diszkrimináció bizonyos példáit én nem tapasztaltam, itt elsősorban a tájszólások kifogásolására gondolok.
A nyelvművelők által meghatározott norma azonban sok esetben tudományosan nem alapozható meg, éppen a leginkább neuralgikus pontokon (su-sük, nákolás). Valamiféle ízlést, szokásjogot tükröznek. Ez önmagában nem baj, de abszolút normává tétele és a be nem tartók leminősítése már igen. Ezért vallom én azt, hogy a nyelvművelés igazán hasznos és járható útja egyrészt a minta, másrészt a körültekintő nyelvteremtés, elsősorban a terminológia területén.
Utolsó mondatoddal nem értek egyet, a nyelvet és a nyelvhasználatot igenis meg kell különböztetni, mi több, még a langue-ot és a parole-t is, bár erre nemigen van szavunk. Sajnos, a terminológia zavarossága és hiányosságsa mindig ismerewthiányt tükröz, és ez a megállapítás most en bloc a magyar nyelvészetre vonatkozik.
Olvassál bele bárhol! Arra gondolok, hogy egy sokkal élőbb, vagányabb nyelvhasználat jellemzi, mint a korábbi sajtótermékeket. Ahogy Petőfiék abban voltak zseniálisak, hogy beemelték a nép nyelvét az irodalmi nyelvbe, a Mancs ugyanígy emeli be a szlenget. S ez nem a korábbi Rozsdatemető-féle vagy Csirkefej-féle, durvaságot kifejező kolorit, hanem a nyelvhasználati forma szerves része. Nem véletlen, hogy egyre több területen (például az Index cikkein, elsősorban Tótáéin) érezteti hatását.
Valamit nagyon elronthattam, ha iróniát éreztél, mert - ha van irónia benne - az csak saját magamra irányul. (Érzésedet temesd olyan mélyre tehát, ahol már te magad sem tudod, egyáltalán létezik-e, sőt ne is magadba, hanem egy mély szemetesládába.)
Hiszen a Nyelv és lélek könyvet nagyon régen olvastam. Ez tény. Gomboczra csak az említett cikkben emlékeztem. Tehát: tájékozatlan vagyok. (most újraolvasom)
Nem is Gomboczcal akarok vitázni, hiszen vele egyetértek, nem is Nádasdyval, mert avval, amit végsősoron a nyelvművelésről (és csak arról) ír, egyetértek.
Mivel annakidején rendesen olvastam a nyelvművelős topikot, bár bele nem szóltam, jól ismerem a te véleményedet is a kérdésről. És akkor is, most is, egyetértek veled. Ugyanis te nem elsősorban szociológiai kérdésként tárgyaltad ezt a kérdést. (Vagy az emlékek megszépülnek...:)?) Amit alább megfogalmaztam, kétely, probléma, megoldásra váró kérdéshalmaz magamban is. (Lehet, hogy túl erőszakosan fogalmaztam)
Azonban Nádasdyval, ahogy ő ezt a kérdést fölveti, nem tudok egyetérteni, sőt kiindulási pontját tartom hibásnak. Hogy csak a szociológa területére helyezi. Nádasdy megnyilatkozásaiból - aki unos-untalan diszkrimináció-ellenes kérdésnek állítja be a nyelvművelés-kérdést - azt hiszem egyenesen következhet az egész vita átpolitizálódása.
Hibának tartom, hogy több cikket is írt ebben a témában a NSZ-ba. És nem is a legbölcsebb cíkkeket.
Nem állom meg; az alább már említett cikkből (Mi a baj a nyelvműveléssel?) egy részlet:
"Egy nyelvművelő folyóiratba az alábbi hirdetést küldte be egy gimnazista kislány: "Biliárdasztal eladó vagy elcserélhető jó állapotúbbra." Kommentárként ezt fűzte hozzá: "Jó állapotúbbra? Ezt valami új szabály alapján írta így a hirdető? Ezek szerint ezentúl a többévi munka helyett is sokévibb munkáról illik beszélnünk, s a legszebb alakú leányt mostantól legszépalakúbb-ként fogjuk emlegetni?" Íme. A kislány az "új" szót gúnyos gyanakvással használja, láthatóan úgy gondolja, hogy az "új" a nyelvben a "helytelen" szinonimája, mint amikor az igazgató azt kérdezi: "Mi az, fiúk, új házirend van, szabad késni?!" Pedig milyen érdekes nyelvtanszakköri téma lett volna megmutatni: valóban új szabály alapján fogalmazott a hirdető, amely szabály persze nem a nyelvtankönyvek lapjain, hanem a beszédközösségben most jelenik meg. Számos hasonlót gyűjtöttem: ennél rosszindulatúbb embert még nem láttam; a legnagysikerűbb bemutatók; nem volt nála szentéletűbb püspök; talán jóhiszeműbben kellene hozzáállni stb. Úgy tűnik, a nyelv megindult afelé, hogy a kéttagú,-ú/-ű végű jelzőt a végén fokozza. Hogy ez rosszabb-e, mint az eddigi, ahol a közepét fokoztuk (jobb állapotú, rosszabb indulatú)? Ízlés dolga. Mindenesetre az új egyszerűbb (...)"
Ezután Nádasdy arról ír, hogy a kislány csúsztat. Igaza van, a kislány tényleg csúsztat. De ő is csúsztat. Összehasolítható az 'állapotúbb' a 'nagyszerűbb'-bel, a 'jóhiszeműbb'-bel, vagy a 'szentéletűbb'-bel? Én azt hiszem, nem. Hiszen Nádasdy példái - akárhogy is nézzük - jelzős összetételek. Ott rejtőznek bennük (elég láthatóan!!) a fokozható melléknevek (jó, nagy, stb.).
Sőt, pl. a 'nagyszerű' két fokozott alakja: 'nagyszerűbb' és 'nagyobbszerű' között (ugyanez a helyzet a szentéletűvel is) jelentésbeli különbség is van. "Már tavaly is nagyszerűen éreztem magam az indiántáborban, de idén még nagyszerűbben." De ez magyarul van, hogy "Már tavaly is nagyszerűen éreztem magam az indiántáborban, de az idén még nagyobbszerűen"? A 'nagyobbszerű' mintha nélkülözné a 'csodálatos', 'remek', 'pompás' értelmet, amit a 'nagyszerű' és a 'nagyszerűbb' is egyértelműen hordoz. A 'nagyobbszerű' inkább valami fenségességre, hatalmasságra érthető.
Summa summárum: Nem szeretem Nádasdy hozzállását a nyelvműveléshez, mert a nyelvművelés ügyét nem érdemes a diszkrimináció irányából megközelíteni. Azért sem szeretem, mert nyelvészetileg ezek a legproblematikusabb cikkei. Azért sem szeretem, mert több cikkét politikai napilapban publikálta - s így egyértelműen politikai kontextusba helyezte a kérdést.
Az pedig, hogy a nyelvművelés nem a nyelvről, hanem a nyelvhasználatról szól - fából vaskarika. Nagyon tisztelem Saussure-t, de itt az ilyen különbségtétel szerintem értelmezhetetlen.
Kicsit tallózgattam a Nyelv és lélekben. Ennek alapján alakult ki az az érzésem, hogy Kosztolányi megerőszakolta a saját nyelvérzékét. Igyekezett teljesen magyarul írni, és ennek során újítással is próbálkozott.
A mondatértelmezésed valószínűleg helyes, de ez a kontextusdból következik csak. Számomra az okozott gondot, valyon mi helyett alkalmazta az öntudat szót. Az a bajom ugyanis, hogy ez a szó nemigen viseli el ezt a szintaktikai szerkezetet. Talán nyelvi azonosságtudatról , vagy nyelviazonosság-tudatról lehet szó. Az ön- előtag (na, ez mi nyelvtanilag?) "visszaható" jelentésű, tehát az öntudat valamiben értelmetlennek tűnik.
Ennek tükrében Kosztolányit én általában megtartanám a szinkrónia kezdetének, annak figyelembe vételével, hogy az életpályája a nyelv jelentős korszakát öleli át, és nyilván más a versek és a prózai művek nyelve. Azt hiszem, a nyelvművelő cikkek nyelvezetét nem lenne szabad tipikusnak tekinteni. Például én egészen másképp beszélek, ha Bertók Lóri bátyám a közelben van :)
„Egy ilyen nyelvnek a népben szinte nincs is öntudata.”
Szerintem ez annyit tehet, hogy egy ilyen nyelv léte, tulajdonságai a népben nem is tudatosul.
Amúgy szerintem a megértési nehézség alapvetően nem a purizmus miatt van szerintem, hanem az időbeli távolság miatt. Erősen elképzelhetőnek tartom, hogy az adott korban ezek a kifejezések kellő műveltségi szint felett nem okoztak problémát.
Szokás Kosztolányit emlegetni mint a mai szinkrónia kezdetét. Hát úgy néz ki, átléptünk már ezen, miként előttünk átléptek az Arannyal kezdődő szinkrónián is. Mert ahogy Ady és a Nyugat nyelvi forradalmat csinált, és meghatározta mintegy hetven év magyar nyelvét, úgy sejtem, a Magyar Narancsból indult ki a közelmúltban egy hasonló nyelvi forradalom, ami erőteljesen átrendezni látszik a szinkróniát. Természetesen ugyanazokkal az ellenérzésekkel kíséri ezt a konzervatív közvélemény (ez itt kijelölő és nem minősítő jelző volt), mint anno Ady és a Nyugatot – a Szabolcskák ellenében.
Nem is tudom, miért, de némi iróniát érzek a válaszodban. Azt hiszem, mindkettőnk méltósága miatt jobb, ha ezt az érzésemet mélyen magamba temetem.
A Nyelv és lélek birtomomban levő pédányában (Szépirodalmi, 1990) a kötet első része, amelynek a címe megegyezik az egész kötetével: Nyelv és lélek, alapvetően a nyelvműveléssel foglalkozik. Ennek van egy fejezete (a 198. oldalon), ennek Nyelvművelés a címe, ez egyértelművé teszyi, miről is van szó. Több rövid írásból áll, most a Nyelvtan és vaskalap címűből fogok idézni:
Gombocz Zoltánnal beszélgettünk erről. Ő – legnagyobb alkotó nyelvészünk – nem vesz részt mozgalmunkban. De egyáltalán nem helyteleníti. Örvendetesnek tartja, hogy az írók – amint mondja – az »egyedül illetékesek« véglegeznek nehány kérdést, a szépség és jóhangzás nevében. Nézete szerint a nyelvbúvár, akár a természettudós, minden jelenséget tudomásul vesz, úgy, ahogy van. Semmit se tart se szépnek, se rútnak, se helyesnek, se helytelennek, mert nincs rá föltétlen mértéke. A pelimi-vogulok például a pelimi-vogul-t beszélik, úgy, ahogy beszélik, most, ebben a pillanatban és nyelvük se tiszta, se zagyva, se jó, se rossz, hanem a pelimi-vogul, amint régi elemeiből, történelmi szükségképen az események parancsoló hatása alatt kialakult. Egy ilyen nyelvnek a népben szinte nincs is öntudata. Mintegy az örök jelenben él.
Ez eguébként a Nyugat 1933/9. számában jelent meg, és olvasható ezen az url-en:
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/nyugat/html/index.html?20643.htm&20641.htm
Szerintem Gombocz véleménye megegyezik Nádasdynak azzal a megállapításával, hogy a nyelvművelés nem tudományos tevékenység, hanem illemtan. Ez természetesen nem értékrend, hanem tárgyszerű szétválasztás. A dolog lényege az, hogy a nyelvművelés nem a nyelvről, hanem a nyelvhasználatról szól, és ezért nem is a nyelvtudománynak, hanem a szociológiának kellene vele foglalkoznia.
Annyit szeretnék megjegyezni, hogy Kosztolányi nagyon igeyekezett teljesen magyarul fogalmazni. Ennek hatására a szövegét időnként értelmezni kell:
véglegez - talán az abszolvált fordította le
föltétlen mértéke - abszolút mércéje
Egy ilyen nyelvnek a népben szinte nincs is öntudata. - ezt nem is tudom értelmezni.
Ezeket azért idéztem, mert jó példa arra, hogy az idegen szavak minden áron való kerülése is okozhat megértési problémát, nemcsak az alkalmazásuk.
Szégyen és gyalázat, kedves Kis Ádám, most már be kell vallanom, tájékozatlanságom miatt nem reagáltam eddig a Gombocz Zoltán-témára. A Nyelv és lélek kötetben emlékeztem ugyan egy Gombocz Zoltán című írásra, de nem emlékeztem arra, hogy ott a nyelvművelésről is szó volna. Most gyorsan átlapoztam a kötetet, újraolvastam ezt a cikket, és továbbra is csak azt mondhatom: tájékozatlan vagyok. Biztos rosszul kerestem; nem találom, amire utaltál.
Bekapcsolódtál egy topicba és egy szellemi körbe, de nem ismerkedtél meg minden előzménnyel. Például nyilván nem ismered azt a vitát, amely az Anyanyelvi bizottságban folyt 1993 körül a nyelvtörvény tervezetéről. Talán emiatt érzel bábeli zűrzavart.
Amikor azt mondtam, hogy nem egy nyelven beszélünk, arra gondoltam, hogy neked nyilvánvaló a politikusi alapattitűdöd, meret amikor azt írod "a törvényt elvi alapon semmiből sem lehet kizárni", akkor a hatalom nyelvén beszélsz. Az meg az én számomra idegen nyelv.
Sajnos, a többi felvetésed számomra még magyarul is követhetetlen. Túl buta vagyok hozzá.
Ha már idegen minták kerültek szóba, ajánlom Eőry Vilmának a Grétsy-emlékkönyvbeli cikkét a cseh és magyar attiűdök összevetéséről. Nagyon tanulságos cikk.
Elolvastam a cikket. A szerzők maguk sem figyeltek fel arra, hogy az analógia nem tökéletes.
1. Az angolszászok viszonya a nyelvműveléshez különbözik a közép-európaiakétól. Előbbiek egyfajta birodalmio patriotizmus viszonyai között éltek, ezért a nyelv sokkal kevésbé érzelmi kérdés arra, és sokkal inkább pragmatikus. Ez mindkét irányban (nyelvművelés-ellenesség, nyelvművelés-pártolás) figyelembe veendő.
2. A magyar nyelvművelés-ellenesség egy része az anglisták preskripcióellenességével függ össze, ez tény. Ugyanakkor ajánlom figyelmedbe az egyik legtevékenyebb ellen-nyelvművelő véleményét a normáról (röviden, nem a norma a baj, hanem az, ha csak egy norma van). Ide tartozik, hogy igazából nálunk is csak a direkt preskriptív nyelvművelést nyelvművelést ellenzik (tehát a rászólást, hogy rosszul beszélsz, idegen szót használsz stb.), de sok más lehetőség is van, melyeket senki nem kritizál. Emellett igen fontos lenne az iskolai nyelvi képzést javítani, helyenként "bevezetni".