Jobb későn, mint soha. Na és elolvastam a Nevető holttestet. Bizonyos szempontból talán még jobb is, mint a Bűnös vágyak, a poénok most is baromi jók, és tetszettek a vudu dolgok is. Többet nem árulok el, olvassátok el ti is, nem fogtok csalódni.
Tessék, most várhatom a harmadik részt, A Kárhozottak Cirkuszát:-)))))
A Tesco-ban most akciósan lehet DVD-ket kapni. 2999-ért vettem meg tegnap az Interjú a vámpirral-t, belenézve nem volt rossz bolt (minőségileg értve), kellemes minőségre, de extrákkal nem kényeztet túl.
Angol 5.1, német 2.0, spanyol 5.1 hang, és sokak között magyar feliratozás.
Jön már az Underworld!!!
Akinek nem lett volna elég a white wolf honlapján sebesen fogyó idő a vámpírok végzetét jelentő 2004-es évről, meg az érdekes napi hírek szintén ott. Annak imhol egy igazán friss dolog.
A yahoo-n állandóan reklámozzák az Underworld c. filmet. Ami jónak igérkezik.
Már csak azért is, mert a ww beperelte, hogy tőlük lett lopva a sztori a világ, meg minden. :)
Amit pedig a farkastól lopnak rossz nem lehet. :)))
Kíváncsi vagyok milyen a halflife mod.
Reméljük még idén látjuk a filmet, és nem csalódunk benne...
szia, látom megérte ma korábban felkelnem a koporsóból.:))
szóval, én ismerek egy nagyon jó weboldalt, érdemes megnézned, ott van mindenféle jó illusztráció vámpírokról, képek meg minden. wallpaper is van.:)) bocs, de nem tudom idelinkelni.
üdv átkozottak,
tudtok a neten olyan helyeket, ahol Vampire-rel
kapcs. jó minőségű illusztrációk vannak...akár wallpapernek?
megnéztem az egyik legjobb illusztrátor - Tim Bradstreet - honlapját de csak papírzsepi méretűek a képek.
UI: a Penge úgy ahogy van egy gyíkság :) fokhagymával töltött ezüstkarók (nem vagyok egy néprajztudós, de ezüsttel ölehető vámpírról még nem hallottam) meg "jaj de szép a naplemente bukósisakban"
Bár a témák már ki lettek tárgyalva, de röviden a kedvetekért.
Meskóta:
Gondolom már legtöbben végigolvasták a sorozatot, ha ugyanarra gondolunk. Változó minőségűek, de nem rosszak. Nekem talán a Gangrel, Brujah, LaSombra és az utsó (Nosfi?) tetszett nagyon, de rég olvastam őket.
Maga a háború és a Szem-es harcok leírása tetszett igazán a könyvekben. Persze voltak itt, ott bakik, de mindegy. (A legcikibb az volt, ahogy az amatőr író a Brujah arkónt elintézte. A vérprofi, több ezer éves harcost, meglepi egy ifjonc amatőr, és egy maga megöli. A világ legnagyobb marhasága. Mégha a támadást vezető kapta volna el, miközben az arkón a túlerővel küzd... na de így?!?)
Gfkb.... :
A Penge 2 úgy béna ahogy van (kb. Hegylakó 4). Kár volt elrontani az egyet ezzel. Nem egy-két baki van, hanem van egy-két olyan dolog (ritkán) ami nem hülyeség. Sztori nincs igazán, pedig az alapötlet nem volt rossz, értő kezekben talán lett volna értelme is. A film hibáival oldalakat lehet megtölteni.
Snipes-nak csak azért bocsátom meg, hogy hajlandó volt a nevét adni ilyenhez, mert olvastam, hogy tele volt adóságokkal, ergó nem igazán volt választása.
Na, most már úgy tűnik jó sokan vagyunk Anita Blake/Laurell K. Hamilton rajongók ahhoz, hogy erőinket egyesítve követeljük a kiadótól, hogy azonnal jelentesse meg a Bűnös Vágyak folytatását. Szeptember még olyan messze van :(((
Anita Blake-et akarjuk!!
Mennyit kell még aludni addig?
Gondoltam nem nyitok külön témát ennek, hisz ide pont idevág. A Penge 2!
Láttátok már?
Szerintem az els? részhez képest elég gagyi! A történet még egész t?rhet? de az akció részek tönkreteszik az egészet. Például a csatorna jelenetben van pár hiba! Olyanok amikhez alapvet? fizikai ismeretek kellenek csak! Pl.: alagútban „kanyarodó” fény, ami nem terjed a víz alatt! Vagy az is elég ciki mikor az utolsó bunyós jelenetben Pengét 6-szor fejberúgják majd elég durván lefejel egy betonoszlopot és még ezek után is a fején marad a napszemüvege!
A sztori , ahogy már írtam, t?rhet? de itt is van pár gondom. A hogy „visszahozták” Whistler-t a történetbe az alkotók az egy kicsit olyan nekem mint mikor az Alien4-ben klónozták Ripley-t. Gagyi.
Az új f?ellenségek, a mutáns vámpírok meg elég „vérszegények”. A kinézetük olyan mintha a Nosferatu-ból léptek volna ki. Bár ezzel még nem is lenne gond, de a spéci szájszervük valami oltári nagy ökörség! Olyan érzésem volt mintha az alkotók kicsit túl sok Alien-t néztek volna!
Ha a témát kitárgyaltátok volna, bocs. Ha nem, várom a kritikákat a filmr?l!
Húdejó! Akkor már hárman vagyunk rajongók. Feltéve, hogy Ulrik a továbbiakban is elégedett lesz Anita Blake-kel. Lassan alapíthatunk klubot, bizarr bulikat rendezünk, halottakat keltünk kecskevérrel, meg ilyenek. Meglátjátok, csudajó lesz!
Laurell K. Hamilton az írónő. Azóta utánanéztem a neten. Ez tulajdonképpen egy sorozat, Anita Blake-kel a főszerepben, aki halottkeltő meg vámpírvadász. Amerikában elképesztően népszerűek ezek a könyvek, rengeteg rajongói oldalra bukkantam. Jók a poénok, jó a sztori, minden, ami kell. És állítólag szeptemberben jön a folytatás!