A Diósgyőri VTK-BFC NB I-es labdarúgócsapatának keretéhez pénteken délelőtt egy új fiú csatlakozott.
A szerb-montenegrói állampolgár, Igor Radovic csütörtökön este érkezett Miskolcra, és a péntek reggeli konditermi edzésen már a piros-fehérekkel tréningezett.
- Mivel kellemes idő volt délelőtt, nem az Egyetemi Körcsarnokban, hanem Diósgyőrben, a szabadban edzettünk - mondta Gálhidi György, a DVTK vezetőedzője. - A 2002-ben még a Jugoszláv válogatottban szerepelt középpályást, három éve már a montenegrói nemzeti együttesbe való válogatáskor veszik figyelembe. Védekező középpályásként és a jobboldali védő posztján lehetne a legjobban használni a legutóbb az OFK Beograd gárdájában szerepelt játékost, aki a többi új fiúhoz hasonlóan, a tervek szerint pályára lép a Füzesabony ellen, szombaton 11 órakor kezdődő edzőmeccsen.
Hazaérkezett Rómából a Diósgyőri VTK-BFC háromtagú delegációja, akik a labdarúgócsapat Olaszországba tervezett edzőtáborozásával kapcsolatban keltek útra.
Kuti István, a diósgyőri labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság tulajdonosa és felesége, Kuti Mariann, a kft. ügyvezető igazgatója, valamint Ebedli Ferenc, a DVTK-BFC sportigazgatója két napot töltött az olasz fővárosban.
- A tervezett edzőtáborozás kapcsán nem egy irányban folytattunk tárgyalásokat - tudtuk meg Kuti Istvántól. - Több lehetőség közül fogjuk kiválasztani azt, amelyik számunkra a legkedvezőbb lesz, és nem csak az anyagiakat fogjuk figyelembe venni a döntés meghozatalakor, hanem például azt is, hogy melyik helyen milyen erősségű csapatokkal tudunk edzőmeccseket játszani. Néhány napon belül, legkésőbb a jövő hét végéig körvonalazódik az, hogy mikor és hogy hová megyünk.
Pont kerülhet
Még az is lehet, hogy addigra Halgas Tibor ügyének a végére is pont kerül. A középpályás, aki az előző év tavaszán diósgyőri színekben futballozott, a Fehérvár FC csapatától szerződhet vissza.
- A Magyar Labdarúgó Liga illetékes bizottsága csütörtökön délelőtt tárgyalta beadványomat és megállapították, hogy a Fehérvár FC szerződésszegést követett el velem szemben, így szabadon igazolhatóvá nyilvánítottak - válaszolta érdeklődésünkre Halgas Tibor. - Azonban a határozat még nem jogerős, ugyanis a székesfehérvári klubnak nyolc napja van arra - az ítélet kézhezvételét követően -, hogy a döntés ellen fellebbezzen. Én azonban nem szeretnék még két hetet várni, és reményeim szerint még ezen a héten leülök a fehérvári vezetőkkel tárgyalni. Arra szeretném rávenni őket, hogy írjanak alá egy nyilatkozatot, mely szerint nem kívánnak élni a fellebbezéssel, így hamarabb edzésre jelentkezhetnék Diósgyőrben.
A DVTK-BFC NB I-es labdarúgócsapata idei első előkészületi mérkőzését szombaton 11 órától játssza Diósgyőrben, melynek során ellenfele a megyei I. osztályú Füzesabony gárdája lesz.
Azoknak diósgyőri futballszurkolóknak, akik már nagyon szeretnék látni csapatuk mérkőzését - és bírják a mínuszokat is - már csak kettőt kell aludniuk.
A DVTK-BFC együttese szombaton 11 órától a Heves megyei I. osztályban szereplő Füzesabony gárdáját fogadja a diósgyőri sporttelepen. Ami már most biztos: ezen a találkozón - és a tavasz folyamán sem - láthatják DVTK mezben Nógrádi Árpádot, akinek a Ferencvárostól való kölcsönvételéről korábban tárgyalásokat folytatott a két klub, mert a 21 éves csatár a Matáv Sopronhoz szerződik.
Mint, ahogy nem lesz diósgyőri a kedden feltűnt horvát kapus, Jardan Pitic, aki a délelőtti gyakorlás után búcsú nélkül távozott, és Daniel Gjosevski és Lalic Slaven sem. A makedón és szerb középpályás már meg sem jelent a szerda délelőtti tréningen.
- Nagyon nem bánjuk, hogy távoztak - árulta el Gálhidi György, a DVTK-BFC vezetőedzője. - Ilyenkor szokás, hogy játékosok jönnek-mennek, de mi csak olyanokat marasztalunk, akivel kapcsolatban meggyőződésünk, hogy erősítést jelent számunkra. Mint például a bal oldali védő, Ciprian Dianu, vagy a kapus, Uray András, akik nagyon nagy valószínűséggel a mi játékosaink lesznek.
A belső védőként számításba vehető Gáspár Józseffel is közel állunk ahhoz, hogy kijelenthessük: nálunk folytatja pályafutását.
Ezen kívül még egy csatárt keresünk, és erre a posztra is megvannak a jelöltjeink, akik a jövő héten Diósgyőrben lesznek. A két román fiú közül a 26 éves Adrian Dulcea legutóbb a Politechnika Timisoara játékosa volt, míg a 30 éves, egykori román gólkirály, Florin Axinia az ősszel a Ceahlau Piatra Neamt játékosa volt. Ha utóbbi két játékos közül az egyikkel dűlőre jutunk, akkor legfeljebb már csak egy középpályás szerződtetése jöhet szóba.
"Déliesre" fordult az idő a DVTK háza táján, hiszen a keleti, és északi irányból érkező külföldiek után kedden hárman délről érkeztek az NB I-es labdarúgócsapathoz.
Az idei első felkészülési meccsig - amit vasárnap 11 órától, hazai környezetben a Füzesabony ellen játszik a Diósgyőr - délutánonként otthonában készül a csapat. Gálhidi György minden napra fél háromra írta ki a diósgyőri foglalkozások kezdetét. Ami pedig a délelőttöket illeti: szerdán és pénteken reggel fél nyolckor kondicionáló teremben kezdik a napot a futballisták, majd egy órával később a Miskolci Egyetem körcsarnokában edzenek. Nem így csütörtökön, mert akkor a keddihez hasonlóan a Borsod Volán SE népkerti sporttelepén található műfüvesen tréningeznek a piros-fehérek.
Ha jól mennek
Ha jól mennek a dolgok Rómában, akkor ez nem lesz végig így, a felkészülés során. Ugyanis hétfőn este a Diósgyőri VTK-BFC csapatát működtető gazdasági társaság tulajdonosa, Kuti István, az ügyvezető igazgatói posztot betöltő felesége, Kuti Mariann és a diósgyőri sportigazgató, Ebedli Ferenc társaságában az olasz fővárosba utazott, hogy tárgyalásokat folytasson a februárra tervezett dél-olaszországi edzőtáborozásról. A trió szerdán este érkezik vissza Magyarországra, és ha hamarabb nem, de ekkor biztosan beszámolnak majd a megbeszélések eredményéről.
Ugyanezen a napon várható fejlemény Halgas Tibor ügyében. Mint ismert: az előző év tavaszán Diósgyőrben futballozott középpályás a nyáron Fehérvárra igazolt, de a szíve visszahúzza a DVTK-hoz. Mivel a múlt ősszel a játékost foglalkoztató klub nem teljesítette a vele szemben szerződésben vállaltakat (négy hónapja nem fizettek a középpályásnak), Halgas Tibor a Magyar Labdarúgó Ligához fordult, és - mint azt az érintettől megtudtuk - beadványát csütörtökön tárgyalja az MLL illetékes bizottsága. Ha ezen a fórumon megállapítják a fehérvári klub szerződésszegését, akkor szabadon igazolhatóvá válik, és még ebben a hónapban csatlakozhat Gálhidi György együtteséhez.
Délutánra várták
Délutánra várták Diósgyőrbe a Pilicka becenéven is ismert védőt, a piros-fehéreknél több szezont is lehúzott Vámosi Csabát, aki nem érkezett meg. A 29 éves játékost néhány hete szóban eltanácsolta a Budapest Honvéd csapatát működtető gazdasági társaság tulajdonosa, de erről papírra vetett dokumentációt nem kapott a pályafutását Tiszaújvárosban kezdő játékos. Mint azt a labdarúgótól lapunk megtudta: addig nem jön el a Honvédtól, amíg ez a kezében nem lesz, így jelenleg a Bakonyban edzőtáborozik a fővárosi gárdával.
Nem helyette és nem is s posztjára érkezett Jardan Tipic, akit a kapuban tettek próbára. A horvát nemzetiségű, a Hajduk Split csapatában nevelkedett hálóőr egy alacsonyabb osztályú nemét gárdától érkezett Diósgyőrbe - Gálhidi György elmondása szerint: néhány napra. Rajta kívül két irányítót, egy makedónt és egy szerb nemzetiségűt tesztelnek a DVTK-nál: Daniel Gjosevski és SlavenLalic további sorsáról pár napon belül döntés születik.
Megkezdődött az átigazolási-szezon az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, így akár már arról is beszámolhatnánk, hogy új emberek szerződtetésén van túl a Diósgyőri VTK BFC együttese.
Írhatnánk, de erre még várni kell, hiszen a piros-fehérek pillanatnyilag ki vannak zárva az átigazolásból, kétszeresen is: mint ismeretes, az együttest működtető Siófok FC Kft.-t két korábbi játékosával Csordás Csabával és Györök Tamással kötött szerződésbeli kötelezettségeinek nem tett eleget; a gazdasági társaság összesen mintegy másfél millió forinttal tartozik a labdarúgóknak, még az előző pontvadászatból. A másik ügy Kiprich Józseffel kapcsolatos (akinek december 31-ig volt szerződése), a korábbi vezetőedző októberi bérét még nem rendezte a klub.
- Utóbbi határozatot egyelőre nem kaptuk meg írásban a Ligától - mondta érdeklődésünkre Ebedli Ferenc, a DVTK BFC sportigazgatója. - Mint azt már többször hangsúlyoztuk, keressük a megoldást, s mivel a követelések az iratok alapján jogosnak tűnnek, valószínüleg kifizetjük az érintetteknek járó összeget.
Gáspár vagy Vámosi
Ettől függetlenül körvonalazódik az a keret, amelyik nekivág majd a bajnokság tavaszi szezonjának. A szakmai stáb tagjai azt már decemberben is hangsúlyozták, hogy négy-öt poszton terveznek erősítést, s tegnapi állás szerint minden az elképzelések szerint alakul.
- Baloldali védő pozícióban Ciprian Dianu mindenképpen jó megoldásnak tűnik - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Gálhidi György, a gárda vezetőedzője. - A másik ,,szinte biztos" szerződtetett Uray András, aki legutóbb Dabason védett, korábban pedig Temesvárott (is). A múlt héten teszteltünk két román támadót, s egyikük esélyes arra, hogy nálunk folytassa a pályafutását. A magyar-szlovák belső hátvéd, Gáspár József sorsa péntekig eldől, vagy ő lesz a befutó, vagy pedig a volt kispesti, Vámosi Csaba, aki minden bizonnyal holnap délután velünk fog edzeni.
Halgas szabad lehet
A szakember hozzátette: várták (s még mindig várják) próbajátékra a Ferencváros egyik fiatalját, a 21 esztendős Nógrádi Árpádot, továbbá elképzelhető Halgas Tibor visszatérése, amennyiben az MLL igazolási- és átigazolási bizottsága kedden szabadon igazolhatóvá nyilvánítja a fehérváriak középpályását. Hetekkel ezelőtt arról is beszámoltunk, hogy Debrecenből újabb futballisták érkezhetnek Miskolcra, nos ez a vonal kissé ,,elhalt". Egészen friss viszont az a névsor, amely azon játékosok neveit tartalmazza, akik szabadlistára kerültek: Diósgyőrben nem gördítenek akadályt Kövesfalvi István, Hompoth Balázs, Hornyák Vendel, Papp Gergely és Varga Balázs távozása elé.
A piros-fehérek szombaton játsszák első nagypályás előkészületi meccsüket, Vitelkiék 11 órától a Füzesabonyt fogadják Diósgyőrben - amennyiben az időjárás nem szól közbe.
A Diósgyőri VTK-BFC NB I-es csapata nyerte a Szerencsen megrendezett Trombitás István Kispályás Teremlabdarúgó Emléktornát.
A viadalon hat csapat vett részt és a csoportmérkőzések után jöttek az elődöntők és helyosztók. A viadal végén különdíjak is gazdára találtak, így a legjobb kapusnak Mata Sándort (Erdőbénye), a legjobb mezőnyjátékosnak Kulcsár Tamást (Bőcs), míg a legjobb abaújszántói (rendező egyesület) játékosnak Balázs Pétert választották. A legsportszerűbb csapat a Felsőzsolca lett, míg a gólkirályi címet nyolc találattal a diósgyőri Tisza Tibor érdemelte ki.
PA
Az eredmények
A csoport Abaújszántó Encs 5-1 DVTK Abaújszántó 9-0 Encs DVTK 3-4
A csoport végeredménye: 1. DVTK, 2. Abaújszántó, 3 . Encs.
B csoport Bőcs Erdőbénye 2-4 Erdőbénye Felsőzsolca 1-0 Felsőzsolca Bőcs 2-7
A csoport végeredménye: 1. Erdőbénye, 2. Bőcs, 3 . Felsőzsolca.
Továbbra is hazai környezetben készül Gálhidi György vezetőedző, Huszák Géza pályaedző és Veréb György kapusedző irányításával az NB I-es Diósgyőri VTK BFC labdarúgó csapata a tavaszi szezonra.
Mint megtudtuk a hét folyamán több próbajátékost is várnak az Andrássy útra, ugyanakkor információnk szerint a napok óta Miskolcon tréningező három romániai labdarúgó közül Cristian Balasától szerdán elköszöntek.
Úgy tudjuk, hogy egy kapus és két mezőnyjátékos érkezhet még a hétvégéig, akik valószínűleg pályára is lépnek szombaton a Trombitás István kispályás teremlabdarúgó emléktornán Szerencsen.
A Szerencsi Városi Sportcsarnok ad otthont január 15-én, szombaton a Trombitás István kispályás teremlabdarúgó emléktornának.
A viadalon hat csapat két csoportban küzd meg egymással, majd következnek az elődöntők és helyosztók. A csoportbeosztások, A csoport: Diósgyőri VTK-BFC, Abaújszántó, Encs. B csoport: Bőcs, Erdőbénye, Felsőzsolca.
Színvonalas prezentációt hallhattak, akik elfogadták a Diósgyőri VTK BFC vezetőségének meghívását arra a fogadásra, amelyet kedden tartottak jelenlegi és leendő partnerei részére.
Színvonalas prezentációt hallhattak azok, akik elfogadták a Diósgyőri VTK BFC vezetőségének meghívását arra a fogadásra, amelyet ma tartottak jelenlegi és leendő partnerei részére az egyik miskolci vendéglátóhelyen.
Az invitálásnak hozzávetőlegesen tíz üzletember tett eleget, akik számára Aradi Péter, a klub marketingigazgatója vázolta a labdarúgásban, azon belül is a DVTK-ban zajló lehetőségeket, kiegészítve mindezt a diósgyőri futball múltjával, történelmével. ,,Az önkormányzati támogatás szükséges, de önmagában nem elégséges - fogalmazott -, az eredményességhez szélesebb összefogás kell a szurkolók, a támogatók, a média részéről. Ezen kívül még legalább három dolog fontos a sikerhez, úgymint a hagyományok tisztelete, az erős szakmai háttér, illetve az átlátható cégstruktúra."
A városnak fontos
A marketingvezető több olyan ötletet is ,,hozott magával", melyek a profi labdarúgásban nem ismeretlenek, például egy üzleti klub létrehozása a szponzorok számára. Hallhattunk DVTK BFC Rubin Kártya programról (kedvezményes vásárlásokra nyílna lehetőség); a sajtóval való szorosabb együttműködésről; honlapmegújulásról (a www.dvtkbfc.hu rövid időn belül üzemelhet); s nem utolsó sorban azokról a hirdetési felületekről (a kandeláberektől kezdve, a szektorok elnevezésén át a nyilatkozófalig), melyek a támogatók rendelkezésére állnak.
A prezentáción részt vett Orosz Lajos, Miskolc sportért felelős alpolgármestere, aki ismételten leszögezte: ,,A diósgyőri labdarúgás ugyanúgy része a város közéletének, mint például a színház. A klubbal kötött hosszútávú megállapodásunk, az évi hatvanmillió forint is jelzi, hogy számunkra mindez fontos. A DVTK-nak jelenleg kevés a támogatója, de teljes ,,súlyommal" azon dolgozom majd, hogy Miskolcon sikerüljön olyan kört találni, amellyel biztosítva lesz a működése."
Ciprian Dianu (FC Bihor) és Gáspár József (japán másodosztály, azt megelőzően Inter Bratislava)leigazolása már biztosnak tűnik.
Gálhidi Györgyre, az együttes vezetőedzőjére jó benyomást tett mind a 27 esztendős román balhátvéd, Ciprian Dianu (FC Bihor), mind pedig a nyáron már Diósgyőrben megfordult szlovák-magyar középhátvéd, a szintén 27 éves Gáspár József (japán másodosztály, azt megelőzően Inter Bratislava), így nagy valószínűséggel mindkettejük leigazolását kezdeményezi majd a szakember.
Minderről ma este beszélt honlapunknak Gálhidi György, aki hozzátette: ma együtt gyakorolt a gárdával egy vajdasági magyar focista, Vári Zsolt, aki az osztrák másodosztályban is szerepelt korábban.
A három román játékos közül még Cristian Balasa "kérdőjeles", míg Daniel Lupascu már elhagyta Magyarországot.
Információink szerint a héten még további három-négy ember érkezhet próbajátékra Diósgyőrbe. Megtudtuk, az előző évadban Miskolcon munkálkodó, ám most Putnokon dolgozó Őze Tibor "bejelentkezett" néhány piros-fehér labdarúgóért.
A sikeresnek mondható nyíregyházi (terem)szereplés után újra a "dolgos hétköznapoké" a főszerep Diósgyőrben, ami igaz a klubvezetésre is.
Kedden délután jelenlegi és leendő partnereivel találkozik a diósgyőri vezetőség az egyik miskolci vendéglátóhelyen.
A DVTK BFC tulajdonosának, vezetőinek feltett szándéka, hogy "fellendítsék" a diósgyőri futballt, ezért fogadásra invitáltak több üzletembert, vállalkozót. A kezdeményezés nem újkeletű, hiszen évekkel ezelőtt szerveztek már hasonlót a klub akkori elöljárói - kevés sikerrel. Aradi Péter, a DVTK BFC marketing-igazgatója azonban hisz abban, hogy akik szeretnének és tudnak is tenni a diósgyőri labdarúgásért, azok melléjük fognak állni.
- Hogy miért segítsenek? A közös sikerélmény miatt. A hetvenes évek végén olyan csapatok fordultak meg Miskolcon, mint a Rapid Wien, a Dundee United, a Kaiserslautern, vagy a Celtic Glasgow... Ez most sem elérhetetlen, de ahhoz nagyon sokat kell tennie valamennyi szereplőnek, a szakmai stábtól kezde, a játékosokon át a szponzorokig. Elmondok önnek egy antwerpeni példát: sok-sok kisboltos segíti az ottani csapatot, akik rettentően tudnak örülni bármilyen kis pozitív dolognak, büszkén rakják ki a sáljaikat, zászlóikat a kirakatba...
Köszönet a kitartóknak
A marketing-igazgató tisztában van vele, hogy a megye, a megyeszékhely gazdaságilag nem olyan "izmos", mint Budapest vagy a Dunántól, nem is beszélve az elmúlt pár év történéseiről.
- Bárhová is mentünk eddig Miskolcon, többnyire bizalmatlanság fogadott bennünket - folytatta Aradi Péter. - Amit abszolut megértünk, s tudjuk, hogy nem nekünk szól(t). Ismerjük a közelmúltban történt dolgokat, hallottunk róluk, éppen emiatt köszönet azoknak, akik ennek ellenére is úgy döntöttek, hogy továbbra is kitartanak a diósgyőri labdarúgás mellett. Ami pedig a gazdasági szituációt illeti: Borsodban nagyon nehéz olyan céget, vállalkozást találni, amely képes évi 15-20-25 millió forintot adni, ezért a Siófok FC Kft. elképzelése az, hogy legyen negyven-ötven olyan gazdasági társaság vagy magánszemély, amely vagy akik 200-300-500 ezer forinttal tudják támogatni a klubot. A kis pénz is sokat ér... Bármilyen megoldás szóba jöhet, például egy Alapítvány létrehozása, amelyet a kuratóriuma felügyelne.
Nehéz befejezés, ha...
A délután 3 órakor kezdődő eseményre Aradi Péteren kívül többek között ott lesz Kuti István tulajdonos és ügyvezető felesége, Kuti Mariann, Ebedli Ferenc sportigazgató, továbbá Veréb György kapusedző (de ezúttal mint diósgyőri "futballegenda").
- Nem akarok túlzásokba esni, de azt gondolom, összejött most Diósgyőrben egy olyan stáb, amelynek lehet hinni és amelyben lehet bízni - fogalmazott a marketing-igazgató. - Mindannyian azt gondoljuk, hogy megfelelő befektetés, anyagi ráfordítás esetén nem marad majd el az eredmény sem. Mivel érvelünk, mit kínálunk azoknak, akiket meghívtunk a fogadásra? Ezek a személyek, a felkészültségük garancia a jó munkára, emellett korrekt együttműködést, reklámot, PR-t. Továbbá azt se felejtsük, hogy Kuti István már bizonyított tavaly a Balaton FC-nél...
S bár nem akarok ünneprontó lenni és azt a bizonyos ördögöt a falra festeni, de ha nem állnak többen mellénk, akkor a bajnokság befejezése is nehéz lesz...
Csak a középdöntőben csatlakozik a Dr. Borosi László teremlabdarúgó-emléktorna mezőnyéhez a Diósgyőri VTK.
A jubileumi, XX. emléktorna középszakaszát január 29-én, szombaton rendezik meg, hogy melyik négy helyszínen, csupán később derül ki.
Az viszont már bizonyos: a legjobb négy gárda - a miskolci városi sportcsarnok rekonstrukciója miatt - Tiszaújvárosban dönt majd a helyezésekről, mégpedig február 5-én, szombaton.
Értékelés: 14. Diósgyőri BFC. Bár botrány is fűszerezte szereplésüket, Diósgyőrben elégedettek az őszi produkcióval
A nagy miskolci talpra állás
DOROS LÁSZLÓ
NS, 2005-01-08
Az élvonalban szereplő csapatok hagyományos szezon végi értékelése ezúttal nem lesz olyan hagyományos: az ősszel történtek felidézése, a szezon legjei és a statisztikák mellett ugyanis arra kértük az edzőket, maguk is osztályozzák játékosaikat, továbbá árulják el nekünk, mennyire voltak elégedettek a játék egy-egy elemével. Tehát itt van az ősz, itt van újra
Négy éves pauzát követően tért vissza az élvonalba a Diósgyőr, ám a feljutás utáni eufórikus hangulatot gyorsan felváltotta a tamáskodás: kiderült, hogy Ott Erzsébet képtelen működtetni a klubot, a hónapokon keresztül reflektorfényben lévő Varga Zsoltnak pedig egy forintja sincs Megmentőként érkezett viszont Siófokról Kuti István, aki futballvállalkozását a Balaton partjáról Miskolcra költöztette. Persze ő sem úgy képzelte a nyitányt, ahogyan az alakult. A felkerülést kiharcoló együttes tagjai Détári Lajos irányításával ugyan egy hónapon keresztül edzettek, végül mégis Kiprich József ülhetett le a piros-fehérek kispadjára.
A Diósgyôr akkor erôsödne meg igazán, ha a válogatottat is megjárt csatár, Egressy Gábor neve mögött több gól szerepelne ôsszel csupán négyet szerzett (Fotó: M. Németh Péter)
Csapat? Az nem volt, ugyanis egy nappal a rajtot megelőzően még a játékosok igazolását intézték a szövetségben A rendezetlen körülmények miatt a nyitány nem is lehetett sikeres (a Pápa 3-1-re nyert az Avasalján), a folytatás pedig egyenesen vesszőfutásnak bizonyult. Az egykori válogatott Kiprich irányításával zsinórban hat vereséget szenvedett az alakulat, végül azonban a tulajdonos edzőt cserélt, és Gálhidi Györgyöt bízta meg a csapat felrázásával.
A döntés telitalálatnak bizonyult: két hónapos kudarcsorozatot követően október 2-án győzelemnek örülhetett a diósgyőri publikum, Tisza Tibor találatával sikerült legyűrni a Békéscsabát. A vereségek után kialakult az együttes, ráadásul sikerült megszerezni Egressy Gábort. A gárda legyőzte a Zalaegerszeget, a Sopront és - némiképp váratlanul - három pontot szerzett Kaposvárott. Nyugalomra így sincs azonban ok, mert a legtöbb vereséget (tízet) a DBFC szenvedte el, támadójátékáról pedig mindent elmond, hogy a második legkevesebb gólt érte el.
Ráadásul szeptemberben robbant a bomba: Sélley Zoltán licencmenedzser felfüggesztette a csapat játékjogát (akkor el is maradt a zalaiak elleni találkozó). Mindez azonban csak ideiglenes döntésnek bizonyult, a Diósgyőr folytathatta a bajnokságot. Két jelentős botrány borzolta a kedélyeket: a Győri ETO FC, valamint a Nyíregyháza vendégszereplése alkalmával kommandósok bevetésére volt szükség, hogy lecsillapítsák az indulatokat.
A pályán megszűnt a zűrzavar, Gálhidi György helyes mederbe terelte a gárdát, az előzmények ismeretében valóságos csoda, hogy a Diósgyőr nincs kiesőhelyen. Azt viszont senki sem tagadja a futballvállalkozás vezetői közül, hogy az anyagi gondokon mielőbb javítani kell, pillanatnyilag ugyanis meglehetősen ingatag alapokon áll a kft
További adatok
Össznézôszám: 42000
Átlagnézôszám: 5250
Rúgott 11-es: 1/1
Kapott 11-es: 3/3
Házi gólkirály: Tisza Tibor (5 gól).
A legjobb játékos: Sipeki István (5.909 átlag)
A játékosok értékelése
Kövesfalvi István 6
Katona Attila 6
Mogyorósi József 6
Horváth Tibor 5
Máté Péter 6
Hornyák Vendel 5
Virágh Aladár 5
Belényesi Miklós 5
Sipeki István 6
Vitelki Zoltán 7
Mogyoródi Gábor 5
Krajnc Balázs 5
Müller Zsolt 5
Tisza Tibor 6
Polyák Attila 6
Papp Gergely 5
Egressy Gábor 6
A csapat statisztikái
Diósgyôr (14.) 15 4 1 10 1528 13 28%
Hazai pályán (12.) 8 3 1 4 912 10 41%
Vendégként (13.) 7 1 6 616 3 14%
Bizonyítványosztás
Értékel: Gálhidi György vezetőedző
(Az egykori kitűnő játékosból lett szakvezető vállalkozott arra, hogy az NS-rendszer szerint osztályozza a játékosait.)
Taktikai fegyelem: A gondok ellenére egységes csapattá kovácsolódtunk. A védekezéssel maradéktalanul elégedett vagyok, az idő rövidsége miatt azonban a támadójátékunkat nem tudtuk megfelelően begyakorolni. Olykor pedig egy kissé szertelenek is voltunk.
Küzdőszellem: Ezen a területen semmi problémánk nem volt, a játékosok minden összecsapáson maximálisan "odatették" magukat, harcoltak, nem adták fel. A sikertelen összecsapásokon inkább a hit és az önbizalom hiányzott belőlük.
Előrelépés: Védekezésünk stabilabb lett. Eleinte keveset birtokoltuk a labdát, később ez is javult, folyamatossá vált az összjátékunk. A hajrá mérkőzésein már fel lehetett fedezni a tudatos elemeket is a csapat produkciójában.
A közönség kiszolgálása: Roppant lelkes és nagyszámú szurkolótáborunknak nem lehetett oka a panaszra, egyedül a Nyíregyháza elleni összecsapáson maradtunk adósok, de akkor sem a játékkal volt gond, hanem az eredményességgel. Ez a csata csalódást okozott, s a Magyar Kupában is tovább kellett volna lépni.
Tavaszi változások: Az ősszel többnyire egy támadóval kísérleteztünk, a tavaszi folytatásban azonban át akarunk állni a 4-4-2-es formációra. Köztudott, hogy állományunkra ráfér az erősítés, ezért négy-öt labdarúgó átigazolását tervezzük. Minden csapatrészben elkel a frissítés!
A szezon legjei
A legborzalmasabb pillanat: A győriek elleni, szeptember 25-ei mérkőzés lefújását követően több tucat szurkoló ugrott be a pályára, és kergette meg a vendégjátékosokat.
A legmeglepőbb siker: Kaposvárott nyertek a piros-fehérek, s mivel a somogyiak addigi otthoni mérlege félelmetes volt, ez a diadal hatalmas lökést adott.
A legnagyobb elismerés: Csapat még nem vágott neki bajnokságnak úgy, mint a Diósgyőr, ezért a jelenlegi helyezés felér egy kisebb csodával.
A pillanat
A szezon közben szerződtetett Egressy Gábor gólja a Matáv Sopron ellen. A csatár 0-0-s állásnál a 66. percben a hazai térfél közepén kapott egy átadást. Tett néhány lépést, s közben észrevette, hogy Horváth Tamás meggondolatlanul elhagyta kapuját. Egressy a balösszekötő helyéről, 25 méterről, ballal a kint álló kapus fölött emelt a jobb felső sarokba, és ezzel döntő érdemeket szerzett csapata 1-0-s sikeréből. A hazai publikum tagjai szerint ez a találat volt a diósgyőriek legszebb őszi gólja.
Az ősz legjobbja
Egyértelműen Vitelki Zoltán, akinek példás volt a hozzáállása. Játéka ugyan nem mindig látványos, de átlagosan egyenletes teljesítményt hozott, taktikailag pedig mindig maradéktalanul ellátta feladatát.
Műfüvön tartott főpróbát pénteken a Diósgyőri VTK-BFC élvonalbeli labdarúgócsapata.
A piros-fehérek délelőtt a népkerti sporttelepen gyakoroltak a szombati Arany Ászok terembajnokságra, amelynek első játéknapját Nyíregyházán rendezik meg.
A péntek délelőtti tréningen már jelen volt Egressy Gábor is, aki a Testnevelési Főiskolára jár, és tanulmányi kötelezettsége miatt csak most tudott csatlakozni a csapathoz. Hiányzott viszont az edzésről a rekreációs tréningeket végző Vitelki, valamint Katona, aki térdfájdalmai miatt nem tudott edzeni és Máté, aki megbetegedett. Utóbbi három játékos nem is tud részt venni a mai fellépésen, hasonlóan Gálhidi György vezetőedzőhöz, aki nem túl boldogan mondta, hogy edző továbbképzésen kell jelen lennie. Így a csapatot Nyíregyházán a szakvezető ,,jobbkeze", Huszák Géza edző irányítja, akivel előzetesen kialakították a sorokat, és egyeztették, hogy kik utaznak el a terembajnokság csoportselejtezőjére.
A sorokban
E szerint az első sort a Belényesi, Mogyoródi, Mogyorósi, Tisza, Virágh kvintett-, a másodikat Gajda, Hompoth, Horváth, Müller, Polyák ötös fogat alkotja, de sor kerülhet majd Egressy, Hornyák, Krajncz és Papp játékára is. Persze hálóőrök is lesznek, Veréb György kapusedző javaslatára Kövesfalvi, Szalma és Takács is az utazó keret tagja. A fentiekből kiderül, hogy a próbajátékon lévő három román futballista, Dianu, Lupascu, Balasa nem tart a csapattal, ugyanis a teremtornára a klubok igazolt játékosain kívül csak két próbajátékost lehet nevezni, ám a még nem szerződtetett futballistáknak is rendelkezniük kell Magyarországon kiállított játékengedéllyel - ilyenjük pedig nincs a Keletről jött játékosoknak. Emiatt nekik, és a mostani hétvégén nem kispályázó játékosoknak a Nyíregyházára indulás előtt még tart egy edzést Huszák Géza.
Újabb száz jegy érkezett
Elfogyott az a száz jegy, amit pár nappal ezelőtt a diósgyőri klub kapott a szombati, Nyíregyházán megrendezésre kerülő terembajnokságra, ezért a DVTK újabb száz belépőt igényelt és kapott a szervezőktől.
Akinek tehát eddig még sikerült beszereznie a bilétáját, az ma, holnap és holnapután is vásárolhat tikettet a stadionban délután 2 és 5 óra között. Az ára: 1800 forint.
A Diósgyőri VTK BFC együttese szerdán délelőtt az Egyetemi Körcsarnokban edzett, csütörtökön és pénteken csupán délelőtt lesz foglalkozás.
Mátéék a nyírségi fellépés jegyében 9 órától a Borsod Volán SE műfűves pályáján tréningeznek.
Nem sokkal ezelőtt három román labdarúgó érkezett Miskolcra: Ciprian Dianu, 27 éves balhátvéd (FC Bihor); Daniel Lupascu, 24 éves támadó (FC Bihor) valamint Cristian Balasa, 32 esztendős középpályás (Constanta). Megtudtuk, a játékosokat hét-tíz napig teszteli a szakmai stáb, s azután döntenek sorsukról.
A "Boldog Új Évet!" kezdetű mondat hangzott el legtöbbször ma a diósgyőri stadion környékén, ugyanis a csapat először találkozott egymással 2005-ben.
Délután egy óra előtt kezdtek gyülekezni a labdarúgók az Andrássy úton, akik miközben a szertár és az öltöző között ingáztak, az üdvözlés különböző formáit felvonultatva (volt puszi, ölelés, kézfogás) köszöntötték a társakat. Ezt követően a futballisták a birkózócsarnokba mentek, ahol Huszák Géza pályaedző mérlegelte le őket. A szakember jónak értékelte az eredményeket, ami azt mutatta, hogy a többség az ünnepek alatt is vigyázott a súlyára. Miközben a tréner a neveket sorolta, kiderült, hogy a keretben lévők mindegyike megjelent az idénnyitón, kivéve Egressy Gábort; a csatár a TF-re jár és most éppen ezen apropóból sítáborban tölti az idejét (s így csupán pénteken csatlakozik a többiekhez).
Marad Miskolcon
A támadóval kapcsolatban korábban napvilágot látott, hogy akár Ciprusra is mehetne légiósnak, ám a jelenlegi helyzetben úgy tűnik, marad Diósgyőrben.
- Egressynek 2006 nyaráig szól a szerződése, igaz, van benne egy olyan passzus, mely szerint ha kedvező ajánlat érkezik mind a játékos, mind pedig a klub számára, nem kérdés, hogy elengedjük - mondta Ebedli Ferenc, a DVTK klubigazgatója, akit a lehetséges igazolások miatt is faggattunk: - Vannak tárgyalások, de ismert, hogy két ügy miatt pillanatnyilag nem igazolhatunk. Persze mindkettőt megpróbáljuk a legrövidebb időn belül, az átigazolási időszak kezdetéig megoldani.
Napokkal ezelőtt arról lehetett hallani, hogy Máté Pétert is megkeresték külföldről, amit a védő nem erősített meg: Mindössze a debreceni vezetőkkel tárgyaltam, arról, hogy esetleg visszamegyek hozzájuk. A megbeszélés végén aztán úgy álltunk fel az asztaltól, hogy minden marad a régiben.
Legyen miből meríteni
A merészebb szurkolók a metsző szél, és a rendkívüli hideg ellenére is kilátogattak a salakos edzőpályára, ahol délután kettőkor kezdődött a tréning. Új, próbajátékon lévő játékost nem láthattak a kíváncsiskodók, de ez változhat a hét második felében. Érkezhetnek emberek Szlovákiából, valamint egy 28 esztendős román hálóőr, méghozzá a legutóbb az NB II-es Dabason védő Urai András.
- Egy hosszú, kilenc hetes felkészülés előtt állunk, a csapat valamennyi tagjának úgy kell hangolnia magát, hogy pszichikailag maximálisan erre az időszakra tudjon koncentrálni, hogy mindent ennek rendeljen alá - fogalmazott Gálhidi György, a Diósgyőr vezetőedzője. - Ha ezt rendesen végigcsináljuk, lesz miből meríteni, akkor fizikálisan "jól fogunk kinézni". Nem a bennmaradás kell hogy a játékosok szeme előtt lebegjen, nekem győzni képes és tudó focisták kellenek, akik levetkőzik idegenbeli kishitűségüket.
Megkérdeztünk néhány diósgyőri labdarúgót és szakembert, hogy miként töltötte az elmúlt egy hónapot, a téli szünetet.
Huszák Géza, pályaedző: - A Karácsony családi körben telt, mintahogy a szilveszter is. Január elsején átmentünk Veréb Gyuriékhoz, akik néhány száz méterre laknak tőlünk. A két ünnep között volt egy kis lábtenisz, le kellett dolgozni a felesleges kilókat. Ezen kívűl természetesen minden nap beszélgettünk Gálhidi György vezetőedzővel, hogy mit, hogyan kellene csinálni a felkészülési időszakban, az átigazolások terén, hogy minden gördülékenyen, zökkenők nélkül menjen.
Máté Péter, védő: - Nem pihenéssel teltek a napok, a barátokkal mozogtunk, teremtornákon szerepeltünk Debrecenben és környékén. Az ünnepeket a családdal töltöttem, volt ajándékozás is: mivel egyedül lakom, hasznos háztartási cikkeket kaptam, úgymint kenyérpirító, gyümölcsmixer... A minap néztem a televízióban a Tottenham - Everton (5-2) angol bajnoki meccset, s megjött tőle a kedvem a focihoz, alig vártam, hogy visszajöjjek Miskolcra...
Horváth Tibor, védő: - Csendesen, jól, szinte ki sem mozdultunk otthonról Sárváron. A 2004-es karácsony legnagyobb ajándéka novemberben született kislányunk, Evelyn volt, ő állt a középpontban. Megnézték rokonok, egykori főiskolás társak, akikkel harmincadik születésnapomra is koccintottunk. Emellett edzettem, játszottam teremben; szilveszterkor Vitelki Zolival beszéltem, kölcsönösen Boldog Új Évet kívántunk egymásnak.
Tisza Tibor, támadó: - Debrecenben a családommal, a barátnőmmel. A szilveszternek is hasonló volt a forgatókönyve, ám az ismerősökkel egy szórakozóhelyre is elmentünk. Ezen felül minden nap tréningeztem egy keveset, hiszen a mester jelezte, hogy "ne hagyjuk el magunkat". Igaz, én egyébként sem vagyok az a típus, aki leáll ilyenkor. Szerencsére súlyproblémáim nincsenek, így minden mennyiségben fogyaszthattam édesanyám isteni főztjét.
Veréb György, kapusedző: - Nem mentünk sehová, kivéve akkor, amikor a szülőket látogattuk meg Mérán. December 24-én egyben volt a teljes család, eljöttek a fiamék, a lányomék is hazajöttek Lengyelországból. A szilvesztert hasonlóképpen töltöttük, bár a fiamék nélkül, aki orvos, és éppen ügyeletes volt aznap. Karácsony előtt a csapat egy része találkozott; mindemellett a stadionba is ki-kijártam, széjjelnéztem, beszélgettünk a stábbal a felkészülésről.
Hétfőn kora délután elkezdi a felkészülést a bajnokság tavaszi szezonjára a Diósgyőri VTK BFC elsőosztályú labdarúgócsapata.
Véget ért az egy hónapos pihenő, holnap elkezdődik a munka Diósgyőrben: Gálhidi Györgytől, a piros-fehérek vezetőedzőjétől megtudtuk, a csapat hétfő délután egy órakor találkozik a stadionban és 14 órától már tréningezni is fog a gárda a salakos edzőpályán. Kedden délelőtt a Borsod Volán SE népkerti sporttelepén található műfűves játéktéren gyakorolnak majd Vitelkiék, míg délután visszatérnek Diósgyőrbe.
A szurkolók természetesen elsősorban arra kíváncsiak, hogy lesz-e "új arc" 2005 első foglalkozásán: nos, erre van esély, mert mint a szakvezető elmondta, korábban Huszák Géza pályaedzővel Szlovákiában járt, vagyis onnan (is) érkezhetnek labdarúgók próbajátékra. Azért is, mert vélhetően egy román kapust is tesztelhet a szakmai stáb; a 28 esztendős hálóőr megfordult Craiovában és Temesvárott. Továbbá elképzelhető, hogy újabb debreceni futballisták bukkannak fel a borsodi megyeszékhelyen, így például a 21 esztendős támadó, Andorka Péter.
Szerdától kaphatóak
Tiszáék első megméretése a szombati terembajnokság lesz Nyíregyházán, ahová a hírek szerint több tucat drukker is elkísérni az együttest. Farkas Gábor, a DVTK BFC technikai vezetője úgy tájékoztatta az Észak-Magyarországot, hogy egyelőre száz jegyet biztosítanak a rendezők a miskolci szimpatizánsoknak, ám amennyiben igény van rá, további ötvennel ezt "meg tudják toldani". Az eseményre szerdától péntekig lehet majd bilétákat vásárolni, a stadionépületben található klubirodában várják a szurkolókat 14 és 17 óra között.
A teremtorna főszervezője, Erdős László néhány nappal ezelőtt lapunknak úgy nyilatkozott, kétféle jegyet bocsátottak ki; az úgynevezett normál belépők 1800 forintba kerülnek, míg a 3600 forintos családi belépővel két felnőtt és egy gyerek, vagy egy felnőtt és két gyerek léphet be a csarnokba.
A televíziós közvetítés miatt nem január 9-én vasárnap, hanem szombaton 14 órától kerül sor az Arany Ászok teremfoci-bajnokság nyitányára Nyíregyházán.
Minderről Erdős László főszervező tájékoztatta az Észak-Magyarországot, aki azon kérdésünkre, vajon az öt magyar élvonalbeli klub mellett ukrán együttes lesz-e hatodik résztvevő, kijelentette: ,,Nem, hanem az NB I/B Kelet-válogatottja, amely így a Fehérvárral és a Békéscsabával lesz egy csoportban."
Köztudott, hogy a selejtezők mindhárom helyszínén hat-hat együttes lép pályára, akiket minden városban két darab háromcsapatos csoportba soroltak. Az egyes helyszínek A és B csoportos körmérkőzései után a keresztbejátszások következnek, majd pedig a nap kilencedik mérkőzéseként a döntő. A győztesek a debreceni fináléba jutnak, hasonlóan a három helyszín két legjobb csoportmásodikjához.
Még nem egyeztettek
A Diósgyőr ellenfele a házigazda Nyíregyháza, valamint az Újpest lesz; Erdős László úgy prognosztizálta, hogy a csapatok szurkolói - biztonsági okok miatt - hozzávetőlegesen 100-150 jegyet kapnak.
- Hogy a miskolci drukkerek hogyan és miként juthatnak hozzá a belépőjükhöz, pillanatnyilag nem tudom megmondani, mivel előbb a klubbal szeretnénk egyeztetni. Egyelőre nem jelentkeztek, de ha ez megtörténik, akkor annak függvényében teljesítjük az igényeket - mondta a főszervező.
Közeleg a januári rajt
Írta: HAP, 2004. Dec. 25 12:45-kor.
Ugyan még nem élvonalbeli labdarúgó mérkõzésekkel, hanem a roppant fontos téli felkészüléssel indul a csapatunk 2005-ös programja. A fiúk elõször január 3-én fognak találkozni, mikor is sor kerül az elsõ tréningre, valamint az ilyenkor szokásos felmérésekre.
Gálhidi mester napi két foglalkozást fog levezetni, melyben helyet kap a terembeli, illetve ha az idõjárás is engedi a szabadtéri (DVTK sporttelep) edzés is.
Az elsõ erõpróbára mindjárt az elsõ hét végén sor kerül, ugyanis a Teremlabdarúgó bajnokság elsõ fordulójában, Nyíregyházán kell bizonyítanunk. A háromcsapatos tornán a hazaiak és az újpestiek elõtt kell kiharcolni a továbbjutást.
Információ a tornára utazó miskolci fanatikusoknak, hogy a belépõjegyeiket Miskolcon, korlátozott számban tudják beszerezni! Akik viszont nem tudnak elutazni jó hír, hogy honlapunkon folyamatosan nyomon követhetik az eseményeket.
A hónap további részében további teremtornák, illetve nagypályás edzõmeccsek szerepelnek a felkészülési programban. Külön öröm, hogy a csapatunk már Miskolcon is készülhet mûfüves pályán, illetve szó van egy olaszországi edzõtáborról is.
Van csapat Diósgyőrben, elsőosztályú - amely nincs kieső helyen -, a licencmizériát követően mostanra valamelyest normalizálódott a helyzet.
Van csapat, elsőosztályú - amely nincs kieső helyen -, a licencmizériát követően mostanra valamelyest normalizálódott a helyzet: a nyáron történtek után ezek igenis komoly eredmények - Kuti István, a DVTK-BFC-t működtető gazdasági társaság tulajdonosa szerint (is).
- Rajtam és egy-két emberen kívűl senki sem gondolta azt az indulásnál, hogy ez a dolog életképes lesz - kezdte félévértékelését Kuti István. - A barátaim azt mondták, nem vagyok normális, hogy a pénzemet egy teljesen bizonytalan helyre teszem. Én viszont belevágtam, mert elszánt voltam és maximalista. Diósgyőrhöz ekkor nem kötődtem érzelmileg, csupán üzleti alapon voltam motivált, de időközben ez megváltozott.
Olyan események történtek velem - pozitív értelemben - mint amilyenek korábban soha. Amikor ezrek szurkoltak egyszerre, akkor tudatosult bennem, hogy mindent meg kell tennem az itteni futball életben tartásáért. A szakmai stáb a kényszer szüleménye volt, a helyzet hozta, de eljött az a pillanat is, amikor úgy éreztem, hogy váltani kell.
Vajon miért?
Szeptember közepe táján aztán újabb csatát kellett megvívnia a diósgyőri klubvezetőnek, ki ne emlékezne a magyarországi licencmenedzser lépésére, a kizárásra.
- Abban a pillanatban tudtam, hogy formai hiba történt, hogy van esélyünk, s folytatni fogjuk - emlékezett vissza Kuti István. - Az alpolgármesterrel kiálltam a szurkolók elé, akik nem tudom mennyire hittek nekem, valamennyire talán, mert tapsoltak... Szóval megcsináltuk ezt is, de nagy veszteségeket szenvedtünk mind üzletileg, mind erkölcsileg.
A győri meccs után, a botrány közepén oda akartam menni a drukkerekhez, de a rendőrök nem engedték; akkor megintcsak elgondolkodtam, vajon mit csinálok, miért teszem mindezt... Talán azért, mert szeretnék egy jó csapatot ebben a városban, olyat, mint Debrecenben, amelyikről beszélnek az országban, amelyiknek biztos az anyagi háttere, amelyik a nemzetközi vonalon megismerteti a várost.
Sumákok, haszonlesők
- Nézze, tisztában vagyok vele, hogy ezt egyedül nem tudom megcsinálni - folytatta az egykori siófoki irányító. - Viszont hiszem, hogy egy stabil jövőt tudnánk építeni azokkal, akik mellénk állnának. Nem vagyok miskolci, éppen ezért nem ismerem azokat az embereket, akik segíthetnének, de talán az önkormányzat tudná őket ebbe az irányba orientálni... A múltban sok volt Diósgyőrben a sumák, a haszonleső, én - nem álságosan - becsületesnek tartom magam, ha nem így lenne, már elmenekültem volna akkor erről a hajóról, amikor az első léket kapta.
Van egy költségvetésünk, amelyik - nem titok - pillanatnyilag lyukas, többek között azért is, mert üres a mezünk... Az elmúlt hónapokban elfáradtam, egészségileg is, ám nyilván mindent meg fogok tenni azért, hogy jövőre is legyen csapat, aminek az alapjait már most el kellene kezdeni lerakni. De ahhoz a mostaninál több pénz kell... és csapatmunka.
Ebedli Ferenc, Vitelki Zoltán, Sike Gábor, Szűcs Zsolt és Siegel János értékelte a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának őszi teljesítményét.
Ebedli Ferenc, sportigazgató:
- Így focicsapat még nem kezdte el működését Magyarországon, mint ahogy mi; tulajdonképpen nem volt se csapat, se DVTK, hanem az utcák, terek válogatottja. Kész tények voltak minden tekintetben, amit nem mi alakítottunk ki, hanem a szituáció. Tudjuk, tudtuk, jó szakmai munka nélkül nem lehet futballt csinálni, nem lehet olyan eredményesen dolgozni, mintha minden tervszerűen fel lenne építve. Úgy "tákoltuk" össze a csapatot, amely a nagyon alacsony elvárásoknak meg tud felelni, amelyért a szurkoló a következő héten is kijön. Elfogadtuk ezt az állapotot, de a háttérben, csöndben, akkurátusan mindenki próbálta és a jövőben is próbálja tenni a dolgát. Szeretnénk, ha a tavaszra eljutnánk a bizonytalanból egy biztosabb helyzetbe.
Vitelki Zoltán, csapatkapitány:
- Nem szeretnék a nyári dolgokkal foglalkozni, a lényeg, hogy elindultunk az NB I-ben. A szezon két részre bontható: az első ráment arra, hogy a csapat kialakuljon, például az első mérkőzésen volt olyan, aki az előző nap érkezett hozzánk. Miután egyre többet játszottunk együtt, lehetett látni a fejlődést, a bajnokság második felében már olyan teljesítményt nyújtottunk, mint amilyet mindig is szerettünk volna. Eredményben lehetett volna több, de ez a hozzáállás, ez az akarat jó alap lehet a tavaszra. A szurkolók a nehéz körülmények ellenére sem pártoltak el tőlünk, amit - úgy érzem - a csapat meghálált. Biztos lesz erősítés, s ha ez a morál megmarad, akkor még jobbak lehetünk. A csapat nevében Boldog Új Eszendőt kívánok az olvasóknak!
Sike Gábor, újságíró:
- Meglepetés, hogy az előző vezetés egyáltalán ki tudta harcolni a feljutást, az viszont kevésbé, hogy utána a csapatot nem tudta elindítani a legmagasabb osztályban. Szerencsére egy őrült nyári huzavona után mégis lett elsőosztályú labdarúgócsapata Miskolcnak. A keret összes játékosa előtt le a kalappal, mert a maximumot nyújtották és bebizonyították, hogy Diósgyőrnek helyen van a magyar foci élvonalában. Egyet sajnálok, hogy a Nyíregyháza meccs után az a hatalmas tömeg nem tudott győzelmet ünnepelni. Kemény tavasz vár a DVTK-ra, remélem, nem lesz probléma az anyagi háttérrel. Természetesen meg kell erősíteni a keretet, ugyanakkor csak olyanokkal, akik szervesen beleillenek ebbe a fiatal, lelkes, hajtós csapatba.
Szűcs Zsolt, szurkoló:
- A fejetlenség volt az úr a nyáron, amiért nem a jelenlegi vezetés a felelős. Kuti István Siófokon már bizonyított, kisebb költségvetéssel, viszonylag stabil volt az együttese. Igaz, tartozik még, de az alagút végén látni azt a bizonyos világosságot a koncepciójukban. Ha ehhez megkapják a város anyagi és erkölcsi támogatását, ezzel a tulajdonosi körrel a diósgyőri futball biztos, hogy előrébb fog menni. Az első hat meccset leszámítva a csapat majdnem kihozta magából a maximumot ebben az összeállításban. Az edzőváltás kellett, sikeres volt, amit az eredmények egyértelműen mutatnak. Négy-öt NB I-es szintű ember - egy kapus, egy balhátvéd, egy irányító középpályás és két csatár - leigazolásával benne lehetünk az első tízben.
Siegel János, szponzor:
- A rajt előtt nem volt felkészülése a csapatnak, gyakorlatilag az utcáról "estek be" játékosok. Ez a bajnokság első időszakára rányomta a bélyegét; bár a Kiprich-Vincze páros lelkesen dolgozott, nem volt szerencséjük. Az edzőváltással jöttek az első pontok, kezdett a csapat magára találni. A lehetőségekhez képest ez a szereplés megfelelőnek mondható, de a Nyíregyháza elleni három pont hiányzik. Kuti István megcsinált egy fél évet, remélem, hogy ha sikeresen be tudja fejezni a bajnokságot, az összefogás is nagyobb lesz a támogatók részéről, akik a "régi dolgok" miatt kicsit még idegenkednek. Olyan szurkolói bázis áll a DVTK mögött, amely megérdemel egy jó NB I-es együttest, amely ha az első hatban lenne, a reklámértéke is megnőne.
Az NB I-es labdarúgócsapatok tulajdonosai, illetve megbízottjaik szerdán délután közel öt órás rendkívüli ligatanács ülést tartottak Budapesten.
A 16 csapat közül 14 képviseltette magát az összejövetelen, köztük a Diósgyőri VTK-BFC is. Diósgyőri részről a futballcsapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója, Kuti Mariann volt jelen a tanácskozáson.
- Azért volt szükség erre a rendkívüli ligatanács ülésre, mert rengeteg olyan kérdés van, amire a klubok irányítói választ szerettek volna kapni - tudtuk meg Kuti Marianntól. - Az ülésre meghívtuk az MLSZ elnökét, Bozóky Imrét és a szövetség alelnökét, Puhl Sándort is, akik el is jöttek a tanácskozásra. Mivel az ülés végén abban állapodtunk meg, hogy a klubok konkrét felvetéseiről egyelőre nem tájékoztatjuk a nyilvánosságot, ehhez tartom magam.
Kuti Mariann csupán annyit mondott: túl sok pletyka kering a ligával kapcsolatban és ezeknek a valóságalapjáról szerettek volna meggyőződni.
- Ezen kívül a klubok képviselőitől javaslatok hangzottak el arra vonatkozóan, hogy a 2005-ös évben min lehetne javítani az eredményesebb munka érdekében - tette hozzá a diósgyőri klub ügyvezető igazgatója. - Hogy mennyire konstruktív volt a mostani találkozó azt jelezi, hogy több klub most először nem megbízottja révén képviseltette magát, hanem vagy tulajdonosi szinten, vagy az ügyvezető igazgató révén, és egy napirendi pont megtárgyalására nem is jutott idő. Ezen az összejövetelen határozatok még nem születtek, de abban maradtunk, hogy egy hónapon belül újra találkozunk.
A 2005-ös év első munkanapján a Diósgyőri VTK-BFC élvonalbeli labdarúgócsapatának játékosai is munkába állnak.
Mint arról Farkas Gábor, a klub technikai vezetője beszámolt: kialakult az együttes felkészülési programja. Az első hetekben hazai környezetben készülnek a piros-fehérek: délelőttönként felváltva az Egyetemi Körcsarnokban, illetve a Borsod Volán SE népkerti műfüves pályáján, míg délutánonként a diósgyőri sporttelepen.
Január 9-én Nyíregyházán, az Arany Ászok téli terembajnokságának csoportselejtezőjén játszik a Diósgyőr, majd hat nappal később Szerencsen - az abaújszántóiak által szervezett teremtornán - állnak rajthoz.
A DVTK-BFC első szabadtéri felmérője január 22-én, 11 órakor lesz, amikor is a Füzesabony gárdáját fogadják Diósgyőrben. Az ezt követő hét végén ismét teremben játszik Gálhidi György csapata: a Borosi-kupa döntőjében lehet megnézni a fiúkat (ha az Arany Ászok terembajnokságban a döntőbe jutna a csapat, abban az esetben a Borosin a fiatalok szerepelnének).
A februári programot döntően befolyásolja az, hogy a csapat részt vesz-e külföldi edzőtáborozáson.
- Az élvonalbeli klubok többsége nem fog tudni útra kelni, de nálunk ezen nem múlhat a szakmai munka eredményessége - jelentette ki Kuti István, a DVTK-BFC-t működtető gazdasági társaság tulajdonosa. - Azért, hogy ne érjen minket meglepetés január közepén néhány napra Gálhidi György vezetőedzővel, és Ebedli Ferenc klubigazgatóval együtt elutazunk Bari mellé, hogy tájékozódjunk arról, hogy milyen körülmények között tölthetnénk el 7-10 napot.
19 csapat vesz részt az Arany Ászok teremfoci-bajnokság 2005 évi küzdelmeiben, amelyet januári vasárnapokon rendeznek meg négy helyszínen.
A 2005-ös esztendőben is teremfoci mérkőzések jelentik az első eseményt a magyar futballban: a nyitányon, január második vasárnapján Nyíregyházán öt magyar élvonalbeli csapat is pályára lép, melynek során 2x12 perces meccseket játszik egymás ellen az Újpest, a Nyíregyháza és a Diósgyőr...
16-ból 15-en
Az NB I 16 csapata közül 15 indul a selejtezőkben (a címvédő Debreceni VSC csak a döntőben lép pályára), akikhez további három együttes csatlakozik (egy szlovák, egy horvát és vagy egy ukrán vagy pedig az NB I/B-s válogatott), 18 csapatosra növelve ezzel a selejtezőkben résztvevő gárdák számát. A torna főszervezője, Erdős László pontos meccs időpontokat még nem tudott közölni, lévén a kezdés a televíziós közvetítés lehetőségeitől függ.
- A Magyar Televízióval állunk tárgyalásban, és ennek lezárulta után alakulnak ki a kezdési időpontok - tudtuk meg a főszervezőtől. - A legnagyobb valószínűsége annak vagy, hogy a csoportselejtezők három helyszínén 14 órakor vagy 14.30-kor kezdünk.
A selejtezők mindhárom helyszínén hat-hat együttes lép pályára, akiket minden városban két darab három csapatos csoportba soroltak. Az egyes helyszínek A- és B-csoportos körmérkőzései után a keresztbejátszások következnek, majd pedig - a nap kilencedik mérkőzéseként - a döntő. A győztesek a debreceni fináléba jutnak, hasonlóan a három helyszín két legjobb csoportmásodikjához.
Kétféle jegy
- Kétféle jegyet bocsátunk ki a rendezvényre: a normál belépők 1800 forintba kerülnek, míg 3600 forintos családi belépővel a két felnőtt és egy gyerek, vagy egy felnőtt és két gyerek léphet be a csarnokokba - tudtuk meg Erdős Lászlótól. - Ez utóbbi is jelzi, hogy szeretnénk, ha fiatalok is szép számmal lennének a lelátón, és nem csak miattuk, hanem alaphelyzetből is nagy gondot fogunk fordítani a biztonságra, és azok ellen, akik a rendet nem tartják be a biztonsági szolgálat határozottan fel fog lépni.
De nem csak meccsek lesznek, hanem különböző betétprogramok is: Nyomd le a bajnokot elnevezéssel rapid szkanderbajnokságot rendeznek a helyszíneken, és aki a két magyar szkanderező kiválóság közül valamelyiket legyőzi, az 50 ezer forintot vihet haza.
A nyíregyházi Bujtosi Szabadidőcsarnokban 2000 néző előtt játszhatnak a csapatok, ahová a vendégszurkolók a klubjuknak biztosított jegyekkel juthatnak be, amelyet január első hetében lehet majd megvásárolni.
BCs
A csoportbeosztások
Január 9., Nyíregyháza
A- csoport: Nyíregyháza SFC - Diósgyőri VTK-BFC; Diósgyőri VTK-BFC - Újpest FC; Nyíregyháza SFC - Újpest FC. B-csoport: Fehérvár FC - Békéscsabai EFC; Békéscsabai EFC - ukrán csapat vagy NB I/B-s válogatott; ukrán csapat vagy NB I/B-s válogatott.
Január 16., Budapest
A-csoport: Kaposvári RFC - MTK FC; MTK FC - horvát csapat; horvát csapat - Kaposvári RFC. B-csoport: Bp. Honvéd - Pécsi MFC; Pécsi MFC - FTC; FTC - Bp. Honvéd.
Január 23., Pápa
A-csoport: Győri ETO FC - Lombard Pápa FC; Lombard Pápa FC - Artmedia Bratislava; Artmedia Bratislava - Győri ETO FC. B-csoport: ZTE FC - Matáv-Sopron; Matáv-Sopron - Bp. Vasas; Bp. Vasas - ZTE FC.
Sorsoltak a teremlabdarúgó bajnokságban
NSO, 2004-12-16 12:25
Megtartották a januári teremlabdarúgó bajnokság sorsolását, amelyen fény derült arra, hogy a három meghívott külföldi ország - Horvátország, Szlovákia, Ukrajna - közül a szlovákokat a nagypályás bajnokság jelenlegi listavezetője, az Artmedia Bratislava képviseli majd. Minden helyszínen a két hármas csoportból az első kettő jut az elődöntőkbe, s azok győztesei a döntőbe. A január 30-i debreceni nagydöntőbe tornagyőztesek és a két legjobb második helyezett jut majd be a kiemelt DVSC mellett. A bajnok közel hétmillió forintot nyer majd, míg a résztvevők között 18 milliót osztanak szét.
A csoportbeosztás
Nyíregyháza (január 9.)
A-csoport - Nyíregyháza, Diósgyőr, Újpest
B-csoport - Békéscsaba, Fehérvár, ukrán csapat
Budapest - Papp László Aréna (január 16.)
A-csoport - Kaposvár, MTK, horvát csapat
B-csoport - FTC, Kispest, Pécs
Pápa (január 23.)
Győr, Pápa, Artmedia Bratislava
B-csoport - Vasas, ZTE, Matáv FC Sopron
Folytatjuk az edzőket Európába "elkísérő" sorozatunkat, a Diósgyőr szakmai munkáját felügyelő Gálhidi György a Fradi-verő Basel csapatát látogatta meg. - Rendkívül élveztem a Svájcban töltött néhány napot, barátságosan fogadtak, Christian Gross végig közvetlenül viselkedett, meghívott a hétvégi meccs előtti taktikai értekezletre, a videózásra, és minden tréningre - emlékezett vissza Gálhidi. - Meglepő volt, hogy elmondása szerint ugyanannyi időt és energiát fordít a mentális felkészítésre, mint a szakmaira, ez azért is érthető, mert látogatásomkor egy nehéz sorozat után volt a csapat. Így az edzések intenzitása sem volt olyan, mint máskor, inkább könnyedebb gyakorlatokat végeztetett játékosaival. Meglepett, hogy mennyivel több náluk a labda nélküli, mozgáskoordinációs gyakorlat, rendkívül nagy szerepe volt a lábmunkának, rengeteget gyakorolták a kitámasztásokat, a megindulásokat, talán érdemes lesz átvennem néhány fogást a munkám során. A körülmények természetesen sokkal jobbak, mint idehaza, a baseli stadion egy álom, de mellette is remek edzőkomplexum található. Játékban nincs nagy különbség a svájci és a magyar csapatok között, de jobbak a körülmények és az ottaniak sokkal több pénzből gazdálkodhatnak. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a velük szembeni lemaradásunk ledolgozható.
Diósgyőr, december 8., 14.15 A csatár szerint olyan emberek kellenek, akik meccseket képesek eldönteni.
Egressy Gábor a szezon közepén érkezett Diósgyőrbe, ahol nyolc mérkőzésen szerepelt és négy góljával tevékeny részt vállalt abból, hogy a csapat 13 pontot szerzett az ősszel. A támadó szerint sokkal nehezebb volt jó eredményt elérni, mint első diósgyőri időszakában. - Akkor több olyan játékos volt a csapatban, aki képes volt eldönteni a mérkőzéseket - vázolta a leglényegesebb különbséget a támadó. - Most ilyen játékosból kellene még kettőt-hármat igazolni a télen, és akkor tavasszal máris jobb teljesítményre lennénk képesek. Olyan játékosokra van szükség, akik képesek megosztani az ellenfeleket, a jelenlegi keretből például Tisza Tibi ilyen. Az ősz elején vágott öt gólt, mert senki nem ismerte, és nem számítottak a találataira. Nagyon bízom magunkban, azt hiszem, hogy jó tavaszt produkálunk majd.