> Vajon milyen ige rejtőzik a disznó > disznaja mögött? :-D
A kérdés jó, de nem reménytelen (hogy parafrazeáljam az ismert dalt) ;) És persze azt is megkérdezhetnők, hogy milyen ige rejtezik a Jenő név mögött, amely Konsztaninosznál még [remélem helyesen idézem fejből] Ιενεχ (azaz kb. Inenekh)?
rumci már megadta, hogy mi a disznó szó eredete. A lényeg: a ősmagyarban az -aγ/eγ szóvég a folyamatos melléknévi igenevet jelölte (a γ a hollandok g-je, az a hang, amit a korábbi hozzászólásomban az egyszerűség kedvvért h-val jelöltem; ill. Konsztantinosznál χ-val íródik át). Ugyanakkor ez a szóvég tipikus volt a főnevek esetén a török nyelvekben: emiatt az ilyen átvételeket a magyar nyelv úgy fogadta be, mintha folyamatos melléknévi igenevek lette volna (csak az alapigéjük ismeretlen*).
Ez a paradigmatikus analógia jelensége: az átvett szavakat a már kialakult ragozási rendszerbe illesztjük be. Példa: a maffia fiatal átvétel a magyarban, a szóvégi magánhangzója mégis megnyúlik ragok előtt, mintha ősi szavunk lenne, vö. maffiával.
(* Sok eset van, amikor az ige már kihalt, csak származéka él: ilyen pl. az ajtó az ajt 'nyit' igéből, melynek aj 'nyílás, hézag' tövéhez, vö. ajak, ajz. Ezért nincs semmi különleges abban, hogy az ősmagyarok a dzs'isznaγ szót úgy kezelték a paradigmatikus analógia okán, mintha ilyen kiveszett igei alaphoz tartozó melléknévi igenév lenne.)
> Van egy szavunk a név, amely mutatja, hogy hosszú mgh. után ez a félhangzó a szóvégen is megmaradhatott, mert a hosszú mgh.-val nem tudott kettőshangzót alkotni.
Szerintem a név szavunk nem ide tartozik. Ha jól tudom ez közös eredetű a nem(es) szavunkkal, s itt az m-v váltakozás jelenik meg. Példa erre a Demecser-Devecser településnevek ill. Szatmár-Szatvár családnevek is.
Így itt a 'v' nem egy 'u'-val rokon félhang, hanem az 'm' párja és így teljesértékű (labiális?) hang. Feltehetően akkor a kétféle 'v' különbözően is hallatszott. Az akkori beszélők meg tudták a kettőt különböztetni. Vagy rosszul gondolom?
Sőt azt is megfigyelhetjük, hogy azok az igenevek, amelyek korán főnevesedtek, azok megtartották a régies ragozott alakjukat, vö. ered ige > erdő ~ erdeje.
Vajon milyen ige rejtőzik a disznó > disznaja mögött? :-D
> Mi magyarázza a következő két- (három-?)féle ragozást?
fő - feje(m) nő - neje(m) vő - veje(m)
DE
kő - köve(m) tő - töve(m)
Van egy jó közelítés, amely megadja, hogy mi lehetett a szavak "eredeti" alakja: ez pedig az, hogy a többes számú, tárgyesetű, személyragozott stb. alakok végéről elhagyjuk a toldalékot. A fenti példákban tehát: feje, neje, veje, köve, töve: annyi kiegészítéssel, hogy az ej, ill. öv eredetileg kettőshangzók voltak (a j ill. a v rövid i-ként, ill. u-ként hangzott). Az ómagyar korban azonban a szóvégi rövid magánhangzók lekoptak (vö. Tihanyi Alapítólevél: feheruuaru rea meneh hodu utu rea > mai Fehérvárra menő hadútra). Így a szavainkból fej, nej, vej, köv, töv lett, azzal, hogy az ej és az öv továbbra is kettőshangzókat jelölnek. Ez utóbbi kettőshangzók így szóvégen hosszú ő magánhangzóvá váltak: fő, nő, vő, kő, tő, miközben a ragozott alakokban másképp változtak: a kettőshangzó félhangzós eleme mássalhangzóvá vált, ezért van fejem, nejem, vejem, kövem, tövem.
Ha megnézzük a Tihanyi Alapítólevél (TA.) fenti idézetét, akkor további, ezzel kapcsolatos meglátásokat tehetünk:
A mai menő folyamatos melléknévi igenév akkor még meneh alakú volt. Ez a szóvégi h szerűség idővel szintén félhangzó lett, és az így előállt kb. menej szóalak ugyanarra sorsra jutott, mint a fenti fej stb., így lett belőle menő. Sőt azt is megfigyelhetjük, hogy azok az igenevek, amelyek korán főnevesedtek, azok megtartották a régies ragozott alakjukat, vö. ered ige > erdő ~ erdeje.
Látható, hogy a mai -ra/re rag helyett a TA.-ban még rea /reá/ névutó van. Emiatt van, hogy a ragok többsége előtt mégsem -ej-, -öv- tőváltozat áll, pl. fővel nem *fejevel, kőre nem *kövere. Ugyanis, ezek a ragok a fenti változások korában még mind névutók voltak, így előttük szóvég volt, tehát megtörtént az -ej, -öv > -ő változás mielőtt raggá váltak volna.
A tanulság tehát az: a ragozott alak az elsődleges, az alanyesetű a másodlagos! Ha így nézzük, ez a két ragozás ugyanaz a ragozás.
> és a harmadik (?) típus
hő - hője, hőm, hevem (hövem?)
Van egy szavunk a név, amely mutatja, hogy hosszú mgh. után ez a félhangzó a szóvégen is megmaradhatott, mert a hosszú mgh.-val nem tudott kettőshangzót alkotni. A hőszó a kialakulása során két útra lépett: egyrészt egy hosszú tőhangzós szóváltozat lett belőle, vö. nagy hévvel ~ nagy névvel, heves ~ neves, hevem ~ nevem. Másrészt a kő mintája is hatott rá, így a tőhangzó a szóvégi -v előtt megrövidülhetett, az így előállt hev-ben az -ev már lehetett kettőshangzó, így -ő-vé egyszerűsödhetett (nem szóvégen viszont megmaradt az "eredeti" állapot).
> Én csak arra tudok tippelni, hogy az első csoport finnugor eredetü, azt tükrözi.
A fenti szavak mind finnugor/uráli eredetűek*. De a ragozás során fellépő tőváltakozás már a magyra nyelv sajátos fejlődéséhez tartozik.
* A hő ismeretlen eredetű, de ennek ellenére valószínűleg fgr., és az ismeretlen eredet itt csak annyit jelent, hogy nem sikerült megbízható fgr. etimológiát adni hozzá. Ennek ellenére vö. finn kiima.
A fgr. rekonstrukciók: fő < *päŋ3, nő < *ńiŋä, vő < *wäŋ3, kő < *kiwe, tő < *tiŋe/tüŋe, hév/hő ?kej(e)-mä.
Puszta érdekességképpen: mesterséges nyelveinek megalkotásakor még Tolkien is elképzelz hasonló szituációt. Quenya nyelven pl. az 'oroszlán' ősi primitív töve a RAW-, ami Tolkien elképzelése szerint a quenya fejlődése során _rá_ alakra kopott, ám ragozott alakjaiban "máig" megőrzi a _ráv-_ tövet.
> Mi magyarázza a következő két- (három-?)féle ragozást?
Tömören: nyelvtörténet és hagyomány.
Mindegyik megmagyarázható nyelvünk korai állapotából. A forma nem feltétlen utal a finnugor eredetre, habár minél ősibb, annál valószínűbben urali/finnugor/ugor kori.
Hogy kibírd addig, míg LvT a részletes és helyes magyarázattal kijön:
Régi szavaink legtöbbje vagy mind valamilyen mássalhangzóra vagy valami félhangzóra kellett végződnie, ezek voltak a véghangzók; továbbá egy kicsit más volt a hangkészlet. A rendhagyó paradigma mindig egy nyelvtörténeti változás hagyományőrző eredménye, mely esetleg idővel felveheti a szabályos ragozást. De ez előre nem jósolható, csak utólag magyarázható.
Tehát a ragozási sorban nem szabályszerűen megjelenő v és j (esetleg h) hangok hiátuskitőltők és a megszűnő véghangzók következményei.
Lvt > A közös nevező a német zwicken 'csíp' ige, melynek a bajor-osztrák tájnyelvben van 'kilyukaszt' jelentése. A Mo.-i tájnyelvben ezen szó mgh.-ja nyíltabban ejtődik: /cvek/
Utána néztem a Dudenben, és némiképp korrigálok. A cövek szó mögött lévő zweck nemcsak a Mo.-i tájnyelvben ejtődik nyíltabban, hanem mindenütt. Ugyanis ez a zweck 'faék, faszög' szó ugyanaz, mint az irodalmi nyelv Zweck 'cél, értelem' szava. Ugyanis jelentés változás történt: 'faszög > faszögre akasztott > céltábla > céltábla > cél > értelem'. A Mo.-i nyelvhasználat ugyanakkor megőrizte az eredeti jelentést.
Továbbá a német irodalmi Zweig 'ág' szó is ugyanaz a szó, mint a Zweck, csak eltérő nyelvjárási alapról kerültek az irodalmi nyelvbe. Mindkettő a zwei ~ zwie '2' szó származéka, ugyanis eredetileg 'kettéágazódás'-t jelentett: 'kettéágazódás > ág > fadarab > faszög.
Mindebből az is következik, hogy a Zweck ~ Zweig a közös nevező, és ebből lett képezve a zwicken ige is, melynek jelentése így alakult: 'faszöget használ > lyukaszt > kiszakít egy darabot vmiből > csíp', tehát a bajor-osztrák 'kilyukaszt' jelentés megőrzött régiség és nem újítás (mint ahogy hittem).
> S ezek után hihetnénk, hogy köze van a cvekedli szavunkhoz is, mint a puszinak a puszedlihez.
Az álmoskönyv szerint így is van. A közös nevező a német zwicken 'csíp' ige, melynek a bajor-osztrák tájnyelvben van 'kilyukaszt' jelentése. A Mo.-i tájnyelvben ezen szó mgh.-ja nyíltabban ejtődik: /cvek/. A zweck 'faék, faszeg' a 'kilyukaszt' jelentéshez kapcsolódik, a cvekedli < hazai német zweckerl pedig a 'csíp'-hez, ui. a névadó csuszafélét eredetileg csipkedéssel készíthették a kinyújtott tésztából.
Ide jönnek még más szavak is:
cvikker 'orra csíptethető szemüveg' < n. Zwicker ciki < cvikli 'ék alakú betoldás ruhában; szorult helyzet' < n. Zwickel 'ék, betoldás' cikk < cikkely 'szöveg egy szakasza, bekezdése; cikk, gerezd' < n. Zwickel 'ék, betoldás'.
N.B. Látható, hogy e két utóbbi ugyanannak a szónak az átvétele, csak eltérő korban: a cikkely régi, a cvikli modern. A cikk a nyelvújítás időszakában gyakori szócsonkolás eredménye.
Isten hozott, igazán hiányzott már ez a tárgyilagos hang, amit itt képviselsz. Remélem, most is lesz egy-két asztrológiai érved, ha már a nyelvészeti érvelés nem kompetens az etimológiában.
"Egy tudományos bizonyításban nem elég, hogy valami elképzelhető, bizonyítani is kell, hogy valóságos is."
"Az EWUng. szerint a karácsony szó először hosszú á-val 1578-ban van leírva, de még 1629-ben is van illeszkedetlen rövid a-s keracson adat."
"És/vagy (2) a karácsony szót többször is átvettük (1450 előtt csak személynévi használatra vannak példáim)"
Ha nem szó szerint idézel könyvből begépelt vagy internetről bemásolt szövegeket, akkor butaságokat írsz. Senki nem bizonyította például, hogy a karácsonyt a magyar vete át a szlávból, és nem fordítva; a többi szláv átvételed is bizonyíthatalan feltevés. A bizonyításnak még a matematikában is korlátai vannak, a kontinuumhipotézis például nem bizonyítható az általános matematikai axiómákkal.
"Mert ha lehetne nekünk is egy olyan, mint a www.m-w.com az angolszász világnak..."
Egyszer talán a mi politikusaink is rájönnek, hogy a magyar kultúra ápolásának leghatékonyabb módja, ha az MTA-műhelyekben készült alapszótárakat felteszik a netre. Most 8-10 ezer forint az értelmező szótár, gondolom azért, mert a költségeket arra a - szerintem - kb. ötezer darabra kell leosztani, amit ilyen áron felvesz a piac. Mindenkori kormányunk elképesztő összegeket szór ki ostoba támogatási pályázatokra, tökhülye fejlesztési célokra, a lényeg az osztás és a visszaosztás. Legyen már néhány tízmilliócska az online értelmező szótárra is.
Úgy érted a kellemetes, folyamatos, sőt félelmetes (a tövek FŐNEVEK: kellem, stb) mintájára született a szemérmetes?
Vagy az alázatos, káprázatos, hehezetes (a tövek IGÉK: aláz, kápráz(ik) stb) mintájára történt az előbbi, főnevekből való képeztetés?
Vajon az előzőekhez mérhető "tudományos szigorral" a fenti és hasonló szavak között csupán a "szemérem" eredete ismeretlen?
(Naná, azt nem tudom hogy mikor képezték a "szemérmetes" szót, de Petőfi már bevetette a Helység Kalapácsában...)
Bár ne írtam volna azt a hülyeséget az előbb...
A szemérm e t es az pont olyan, mint a kellem e t es, folyam a t os, satöbbi! Ez engem az eredeti magyarázat felé húz...
Segít-e valamit a "szemérem" szó etimológiájában való kutakodásban, ha szemügyre vesszük a "szemérm e t es" szót? Nem hasonlít ez például az "aláz a t os", "szerz e t es" és társaikra, amelyek ugye főnévből képzett névszók (alázat, szerzet); utóbbiak pedig igékből képzettek (aláz, szerez)?
Ehhez képest a "szemérem" nekem nem látszik igetőnek, ha még az "ér" igét is sejtik benne egyesek. Hanem arról lehet talán szó, hogy a "szemérmetlen" szóból visszakövetkeztetve hibáztak ti. hogy a -tlen fosztóképző helyett csak annyit választottak le, hogy "-len", s ezt használták szótőként?
Hát, igy sem jó, úgy sem jó...
Igen, tisztában vagyok vele (bár GIB állítólag futtaható emulátorral jól). Ezért is lenne jó egy netes kereshető adatbázis. Valahogy úgy, mint a szotar.sztaki.hu. Vagy akár a már emlegetett www.m-w.com. (Tudom, hogy ez hatalmas munka lenne.)
Ezek szigorúan windowsos programok. Ez szerintem se csodálatos, de a piacon előforduló akármelyik szótárprogramra gondolok (MorphoLogic/MoBiDic, Scriptum/GIB, Arcanum/Folio), mindegyik windowsos. Nem tudom, hogy létezik-e bármelyiknek más portja.
Én használom az ÉKsz.2 CD-jét Win98 és (nem SP2-s) WinXP alatt. Korrektül fut mindkét környezetben eltekintve attól, hogy a tűzfalat időről-időre meg kell tanítani arra, hogy engedje dolgozni. (Mivel hogy az alkalmazás tkp. egy ActiveX-es trutty, ami az Exploderen fut. Emiatt aztán lassabb is és több erőforrást is eszeget, mint ami ennyi funkciótól elvárható lenn.)