Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2009.10.06 0 0 1936

 

          Elrejtőztem...

 

A szíved mélyén rejtőztem el,
de érzed azt, hogy ott vagyok
hisz minden fájó lüktetésben
ott legbelül, én dobbanok.

 

Ott legbelül csak dobbanok,
és tudhatod, hogy én vagyok,
perverz öröm, mert néhanap
a Te szemeddel sírhatok... 

 

    Kormányos Sándor 

Törölt nick Creative Commons License 2009.09.29 0 0 1935

              Semminden

 

Gyengéd érintésem fájdalmat szül,
Vigyázó szavam fájdalmat szül.
A kimondatlan szavak alatt
Egy emberi test feszül.

 

Mondanám a Mindent,
De nem tudok Semmit.
Amiről beszélnék, azt
Emberek százai szenvedik.

 

Nem szól Semmit,
Hallgat mindenről, ami jó.
Hangtalanul zúg fejem felett,
A kiapadt hangfolyó.

 

Mikor a Semmi
És a minden egybeér,
Elpusztul Minden,
Ami most még él.

 

Gyengéd érintésem fájdalmat szül,
Vigyázó szavam fájdalmat szül.
A kimondatlan tenger alatt,
Emberi testem feszül. 

 

Baranyai Csaba

.luna Creative Commons License 2009.09.16 0 0 1934

Tél volt és szerettelek
Csécsei János

végül

 


a világ felöltött valami
jegesen metsző páncélt
a súlya alatt imbolygok
elvágódom mereven
egy teljes élet átlép

 

sárgára-sápadt sovány sóhaj:
sarat hányt elém a Hold
szaga nincs az íze én lettem
sejtjeimig nyugodt voltam
mégis újra felborzolt:

 

az idegeimben futkosó
és eszét vesztett türelem
vajúdásig hordtam emlékünk
és most a fagyott-földbe-álmodva
a karjaidba születek

 

újra 

.luna Creative Commons License 2009.09.05 0 0 1933

Változó világodban
Syringa
 
Gondolsz-e már az őszre
a télre? Ma még
vidáman rúgódzott
a napsugár… Tenyeredben
ujjasan szeldelt levél
sárgul, de szívedben
még hosszan ragyog
és zsong a nyár…

 

Új hajnalt fogalmaz
az éjszaka, borongó lelkében
feszül a változás -
égig érő
csillagmintás ponyvája alatt
ölelkezik majd
a puha csend és a vágy.

 

Változó világodban
észrevétlen szórja mimózalevelű
lombját az akác, de Te
úgy élj,
mint akit nem érint az idő -
lelkedben hordozd
az örökzöld Ericát.

.luna Creative Commons License 2009.09.01 0 0 1932

Thándor Márk
Esti köszöntő


Hunyd le szemed, s lásd az édent,
áldott, meleg hóesésben.
Táncoljanak hegyek, völgyek, fények.
Engedd, hogy szeressenek téged.

 

S ha már lengedezik az álom,
nyújtozz végig a pihe-puha ágyon,
hagyd, hogy csodáljanak az éjben,
lángoló csillagok az égen.

 

S akkor én is becsukom szemem,
arcodat csillagként lesem,
táncolnak álmok, vágyak, fények.
Engedd, hogy szeressenek téged.

.luna Creative Commons License 2009.09.01 0 0 1931

Körketrec
Rajnai Lencsés Zsolt

 

 

Bőrbörtön és tudatkaloda
nem, te nem mész sehova!
Itt maradsz, s csak vergődsz halálig
míg reményed elhull egy szálig.

Falai mind szívreteszből.
Rajtuk zárak, de mind elfordítva.
Nincs szökés, vagy bebocsátás.
Erősen tartják kintről, ordítva.

Ez körketrec, szívtelenségből fonva.
De engem téboly kerget
és rángat ide-oda.
Gyere te is és állj be a sorba,
hogy belém döfhess lassan vagy gyorsan.
Jöjj csak, most szabad,
hiszen a túlélésért teszed.
Ezért emeled rám tőrrel lesújtó kezed.

Legyek pozitív? Úgy akarod?
Rendben, de várj, előbb
még döféseidbe belehalok.

Ajtóm előtt, csitt, figyeljétek csak:
"Ki van ott benn doktor úr?"
"Az egy problémás eset" - kolléga, hagyja csak!
"Túl zűrös pasi, jobb elfutni, messze kerülni....
De én benn hörgök itt, s nem bírok menekülni.

Ügyesen kitalált ez a ketrec.
Belöknek ide, de ki nem mehetsz.
Te mindezt nem akartad,
de születsz, s telitömik a szádat,
nem kérted, de be is pelenkáznak.
Növögetsz és cseperedsz,
majd megízleled a gyönyört, s elepedsz.
Összefonódik léted sok más börtönlakóval,
korházi ággyal, hörgéssel, mankóval.
S mikor menekülni próbálsz,
kórusban azt mondják:
"Gonosz vagy, mert nincs benned hála és felelősség!"
De nincs ez így jól, ez tiszta eszelősség...

Sikolyok süvöltenek,
s a rabok felváltva üvöltenek.
"Óh nem, én nem segíthetek,
mert én vagyok a betegebb,
előbb magamat kell mentenem,
értsd meg, addig nem érdekelsz"
És klikk-klakk, a szívzár
kulcsra zár,
és te megint kívül maradtál.

Zene szól, és dübörög.
Akaratom még hörög.
Rám vadász minden gaz
gondolat.
Jeges szívtelen kezed
fojtogat.
Csak kicsit arrébb, jó,
és nyomd erősen.
Figyeld csak,
már alig lélegzem.
Kitartás, fel ne add, mindjárt vége,
csak szorítsd erősen és szépen,
neked úgyis ez tetszik, és nekem is,
mert a halálos ágyamon fekszem itt.

Te fel sem fogod bennem mily' tüzek égnek,
csak hisztizel, mert hozzád ért a gyertyaláng.
De engem máglya perzsel amióta élek
melyre te is hasábot dobtál, ám ne bánd.

Neked is fáj, tudom én,
de te jobban leszel.
Egy évet alszol, és
kínjaidra nem is emlékezel.
De én, beteg vagyok, amióta élek.
Érted? Óh dehogy érted!
Én ostoba, miket nem remélek...?

.luna Creative Commons License 2009.08.31 0 0 1930

 

Ma én hisztizek

dióhéj

 

..Átkozott boszorkány...gondolod magadban
pedig tisztán, érthetően megmondtam
-ma én hisztizek, ez az én napom.
Ki akarom adni magamból a mérget!
Gyerünk, hol egy megszegett ígéret,
vagy hol egy gorombának ható
átkozott mondat?!
Tudom, csak haragodban mondtad,
de most meglovagolom.
Értsd meg, haragudni akarok!
Még ha "elvonulsz aludni a kanapéra"
se bánom, ha szíjjal kötözöl is le,
azt kiabálom, hogy mérges vagyok.
De csak míg fejed kedvesen félrehajtod,
s szád sarkában megjelenik egy mosoly.
Nincs a világban harag, bárhogy tombol
mely ne pusztulna nyomban.....

.luna Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1929

Varázslat
-vadrózsa-
 
Szemedben ott lapult a varázslat
zöldellő színe alatt
rejtőzött a fény,
benne élt egy öröm sugár
mely tükörképére várt
létünk sivár helyén.

 

Rám szegezted tekinteted,
simogatta lelkem a ragyogás.

 

Elbűvölt csábító csillogásom
a gesztenyebarna mélyben,
melyből előbújt a fürkésző vágy
a szendergő sötétben.

 

Együtt rezzent testünk
rabul ejtette a mámoros vonzalom,
kereső karodba bújtam
csillagokig szállt a sóhajom,
néztelek…
Dobogó szíved felett elcsitultam.

 

Szerelmed ringatva ölelt át
a csend kezében szőtt éjszakán.

.luna Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1928

Sírj értem
Komáromi János

 

 

sírj nekem, ha fáj
sírj nekem, de várj
sírj nekem, válts meg
sírj nekem, ne várj meg

 

sírj értem
fájó könnyeket
sírj
ha a szürke hétköznap
eltemet és vágyaiddal
egyedül fekszel
és a nap is egyedül kel
hűvös órák között
magányos üldözött

 

sírj értem
vágyó könnyeket
sírj
forró könnyeid
vörössé égessék lelkedet
mikor a napfény elveszett
érezd meg, hogy nem lehet
már nem égethetsz el
többé nem érhetsz el

 

sírj értem
sikoltó könnyeket
sírj
mert fáj az öröm
ha nélkülem néha rád köszön
ha felvillan egy-egy boldog pillanat
és tudod, egy perc múlva
semmi nem marad
mi engem idéz

 

sírj értem
elhaló könnyeket
sírj
öleld át a csendet
húzd magadhoz a távolság
messzi tereit
amikor az összetartozás
érzéki köteleit
tépni kezdi a feledés

 

sírj értem
szétfolyó könnyeket
sírj
borulj a földre
míg könnyeid
patakká dagadnak
és súgd el
az áradó folyamnak
mennyire vársz

 

sírj értem
megváltó könnyeket
sírj
találj rám
nyitott szívű álmaid
végtelen képei között
ismerj fel
a fák sárgult leveleiben
a szél békéjében
szelíd simogatása
üzenet tőlem

sírj értem...

.luna Creative Commons License 2009.08.12 0 0 1927

Holdnak kedveskedő

Lelkes Miklós

 

Gyermekkorom holdjai, egyre nőttök.
Újraélem kedves, fehér időtök.
Levélkupac-füst száll. Hajlongnak árnyak.
Érzem lélegző létét a világnak.

 

Egy-egy faág-nesz surran fel az égig.
Jól gondoltam mindent, - és rosszul mégis.
Megbánás felé mégsem megyek, holdak,
múlt-ösvényén emlékező mosolynak.

 

Habár, mit hittem, ma már hihetetlen,
ti, fehér holdak, figyeltek szívemben,
s tavaszi égbolt kék-fekete kertje
kaput nyit öröm-bánat végtelenre.

 

Felszáll a füst. Árny hajol rá az árnyra.
Fák búcsúznak el: Anyám hív a házba.
Kigyúlt már, olvad bent a lámpa fénye,
s ölembe ül volt-álmok messzesége.

 

Ó, holdjaim, tavaszaim! Virágos
utat hittem a Szépség Csillagához.
Piros út-virág nyílt ki új sebekben, -
de egy sebem sincs megmutatni kedvem.

 

Ó, holdjaim! Látó szemem kifáradt,
de elgyötörten is kell a Varázslat,
sőt, talán jobban, mint szemnek, pihentnek.
Keresni kell a csillagálmú kincset,

 

az égbolt-békét kék-fekete kertben,
ágneszeket tavaszest-szerelemben,
a hívó szót, míg olvad lámpa fénye,
s közel kerül volt-álmok messzesége…

Törölt nick Creative Commons License 2009.02.03 0 0 1926

Zimonyi Zitának - Töprengés

 

Meg kellett, hogy tagadjalak
százsszor és ezerszer
meg kellett, hogy tagadjalak
hetvenhétezerszer
Nem vettelek semmibe se
mint talpam alatt a porszemet se
mert szíved mindig azt diktálta
lázadj, s tiporj mindent sárba

 

Megcsaltál? ezt te csak hiszed
magad csaltad, s híveidet...
eljátszottad minden szavad

kisemmizted önmagadat
örökül se hagysz más kincset
mint szégyenletes emlékedet
de mert felismerted önhittséged
így... újra élhet reménységed.

 

Ezüstcsillag Creative Commons License 2009.02.01 0 0 1925
Zimonyi Zita

Megcsaltalak

 

Megcsaltalak, mert százszor megtagadtál,
semmibe vettél, szükségből használtál,
idegennek tartottál, magad előtt szégyelltél,
kérdések bizonytalanságába börtönöztél,
a lépcsőházban settenkedve előre siettél,
az utcán nem ismertél, észre nem vettél,
semmit nem kérdeztél, magadról hallgattál,
megsebeztél, megaláztál, egyedül hagytál.

Megcsaltalak, hogy elégtételt vegyek,
tőled távolodjak, ne eszköz legyek,
ellened tegyek, kételyek közé szorítsalak,
egyenlőtlenségünkbe bele ne roppanjak,
neked megfizessek, ölelést ne kolduljak,
ne rettegjek, más karjában magtagadjalak,
várakozásba ne dermedjek, eláruljalak,
létezni akarjak, önmagam maradjak.

Megcsaltalak, mert soha, soha, soha
nem mehettem veled soha sehova,
semmi más: hazugságod voltam,
megcsaltalak, megcsaltalak, lázadtam
a szent ölelés iszonyú gyönyör ellen,
aztán darabokra tört a világ bennem,
megcsaltalak, azt hittem önhitten,
pedig csak magamhoz lettem hűtlen.

 

Ezüstcsillag Creative Commons License 2009.02.01 0 0 1924
Zimonyi Zita: hóhullásban

 

én uram, én uram, édes istenem,

fekszem csupaszon tenyereden

téli pillantásod égboltja alatt lázban,

leszakadt menny hófehér hullásában,

hegedűszóval közelít minden pehely,

csillagos ujjaidról fakad a kavargó dal,

én uram, édes istenem, érj hozzám,

ne tűnj el fölülem, tekints le rám,

varjak figyelnek, fürkésznek éhesen,

ne hajíts ordas kételyeknek martalékul,

tavaszt álmodó hóvirágként riadok,

megfagyok, ha rám nem borulsz,

takarj be, fogj körbe, áltass vigaszul,

én uram, én uram, édes istenem,

ne tékozold el szerelmes hívedet,

földnek esve ájultan, meztelen, lázban,

szívem csordultig telt téli pillantással,

én uram istenem, a könnyű, keringő hó

millió fehér holtában felajzott pillangó,

én édes istenem, ujjongva ölellek,

s jaj, bőröm tüzén könnyekkel megöllek

 

Törölt nick Creative Commons License 2009.01.25 0 0 1923

Lábunk elkophat hónaljig,
Sej haj, fütyülve baktatunk,
Igazságot keresünk, de
Nem találunk még seholse.

 

Nincsen batyunk, csak az agyunk,
Betyárkodó Ábel vagyunk,
Nem kérdik, hogy szívünk dög-é,
Gondolatunk az ördögé,

(J. A.  - És keressük az igazságot...)

Kannus Creative Commons License 2008.12.03 0 0 1922
(Ahol a szabadság a rend...)

Ahol a szabadság a rend,
mindig érzem a végtelent.

(József Attila)

Törölt nick Creative Commons License 2008.11.28 0 0 1921

Kamarás Klára – Nincs visszaút
 
Már messze úszott mindaz, ami volt.
Bárányfelhőknek égi, szép akolt
nem építek. Ez a föld itt szilárd.
Megálltam rajta, pedig idegen.
Vigyázva álljon, ki gyökértelen :
Nincs visszaút.

 

Amit otthagytam, rég nem létezik.
Egy villanás, egy kép maradt csak itt
és csak a képzelet mely rátalál,
a város, hegy, domb vissza sose vár,
mert megváltoztam és megváltozott.

 

Nincs visszaút, hát állni kell szilárdan:
álmok nélkül, tépett felhők alatt,
gyökértelen egy idegen világban...

Glóriaa Creative Commons License 2008.11.20 0 0 1920
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.

(Reményik Sándor: Viszontlátásra)
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1919

Hervay Gizella-Reggeltől halálig

 

Szabad vagyok! -
Reggeltől halálig ezt kiabálom.

 

Szabad vagyok! -
Napfény rácsait rázom.

 

Szabad vagyok -
Halál rácsa a számon.

 

Szabad vagyok -
Szögesdrót-szerelem szememben.

 

Szabad vagyok -
Századok sziszegnek szívemben.

 

Szabad vagyok -
Ellenem vonul a félelem.

 

Szabad vagyok -
Éles kard kivont életem.

 

Szabad vagyok -
Napfény rácsait rázom.

 

Szabad vagyok -
Reggeltől halálig ezt kiabálom.

Törölt nick Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1918
Szintén Tóth János verse
Előzmény: Törölt nick (1917)
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1917

Sorokba zárva
 
Sorokba zárva
lelked száll
egy csoda világba,
hol csendül a hang
eleven a kép
elül a vihar
csitul, mint harang,
ha elmúlik a dél
mikor a nyelv épphogy
a bronzfalhoz ér.
Sorokba zárva
az örökkön
szavakon hintázva,
mámor hangulat
festi lényed,
tán a halál is
mulat,
te Istent kéred,
ujjaidat imára fűzve
nézel a lobbanó
fiatal tűzbe,
mi sorokba zárva
végtelenbe indul,
akár lobogó
fáklya, és ég
még akkor is, ha
nem lesz,
ki sorokba zárta. 

Törölt nick Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1916

Tóth János-A zene varázsa

 

Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.
 
Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.

Törölt nick Creative Commons License 2008.11.16 0 0 1915

Tóth János-Eldobott kavics

 

Egy eldobott kavics, mely zuhan,
De benne még tenyered melege,
S alant egy széles hideg folyam
Rajta az élet zord fekete jege.

 

Kavics csapódik, s jégszilánkok
Szóródnak szét a sötét semmibe,
Majd dübörgő fájdalomrianások,
Szakad a folyam fagyos felszíne.

 

Tátongó végtelen jégszakadék
S a kihűlt kavics csúszik bele,
De tenyered melege szép emlék,
Mely örök, magába zárt egy kő szíve. 

Törölt nick Creative Commons License 2008.11.08 0 0 1914

Bitay Zsolt-Ha eljön az alkony

 

… és ha eljön az alkony
Úgy szeress, ahogy gyűlölnél
És meglátod, az órák meghajolnak
Szívdobbanásaid előtt.

 

… és ha eljön az alkony
Úgy hívj, ahogy elküldenél
Meglátod, az utca kövén
Megcsillan majd a remény.

 

… és ha eljön az alkony
Úgy örülj, ahogy bánkódnál
És meglátod, pille szárnyakon
A vigasz megtalál.

 

… és ha eljön az alkony
Úgy élj, ahogy meghalnál
Meglátod, többé nem jövök,
Utadra nem lépek soha már.

Jenki666 Creative Commons License 2008.10.30 0 0 1913
"Fényes holdsugár,világít reád,csillagfény tündérvilág, virít a zöldben,mosolyod megragad,fényesen beragyogod az esti tájat,színt adsz de valamit elveszel,többé nem leszel már árva"
golgotavirág Creative Commons License 2008.10.30 0 0 1912
Kosztolányi Dezső:
Fák beszéde - Almafa

- Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
A lombjaim közt almák aranya.
Mindig csak adnék, én, örök anya.




Szép estét kívánok Mindenkinek!
Deadalus Creative Commons License 2008.10.25 0 0 1911
 Szásszor csókolom, nem elég

 S még többet kér a szívem

 Többet s bármit mi ő tőle van

 Hisz ő nekem a mindenem

Miskin mókus Creative Commons License 2008.10.22 0 0 1910

Gilisztaszín fröccsent a természet legszélesebb spektrumú falára!

Vége a nedvektől duzzadó

verejtékező

tengerízű nyárnak!

 

Omlik a vakolat!

Most már az a dolgod, hogy az én ütememre ropogj

a lábam alatt,

ezer darabra törve.

 

Ha akarok majd megállok gondolkodni és sírni,

az elmúláson.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha nem, akkor tovább megyek

ólomléptekkel.

pear2pear Creative Commons License 2008.10.16 0 0 1908

száraz hajlott virág mossa bent a követ

elhervadt

kint jókedvű kislányok ugrálnak boldogan

illatos bőrüket nyalja finoman az öregség szele

 

dolna Creative Commons License 2008.10.12 0 0 1905

 

Szilágyi Domokos: Valamikor

Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!

Valamikor az isteni
hajdankorban, az itteni
dombok karéján;
elrévedtem az átható
levegőben a látható
magasban cikcakk fecskén, héján,
felhőn és nyíl sason
s alant a nyárfasor
öblén a hallgatag
parton a halk patak
ölén az évek és
érzés, emlékezés
csúcsán az önfeledt
múlt és jövő felett,
a lélek éje és
elfáradt érverés,
felhők mögé sodort,
kóborló, röpke hold
és tünde délibáb
között – – és így tovább.

Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!

1. befejezés:

Hova tűnt el a hajdani dallam?
Tovaszállt egy hajnali dalban.

2. befejezés:

Elhallgatok. Ti játsszatok.
Én majd őrzöm a látszatot.

1972

dolna Creative Commons License 2008.10.11 0 0 1904

"Viharok hozzák el a csendet.
S ahol a fák, mind térdre esnek,
A fűszál csak lehajtja fejét.
Övé itt minden menedék."

Gámentzy Eduárd

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!